2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Örülnék annak, ha Let és a haverjaim jóban lennének. Tényleg. Két különböző világból valóak, de valóban jó érzés lenne számomra, ha igyekeznének elfogadni a másikat. Kívülről talán beképzeltnek tűnnek, de nem azok. Nem teljesen. Persze, a nevük és a vagyonuk rangot jelent a mágikus világban, emiatt pedig hajlamosak néha magas lóról beszélni másokkal, de hiszek abban, hogy szemet tudnak hunyni Let származása felett. - Én pedig megígérem, hogy tényleg nem lesz semmi baj – hajolok meg színpadiasan a lány előtt egy széles mosollyal az arcomon. - Bízz bennem! Hazudtam én már neked valaha is? Ez a kérdés határozottan nem valami bölcs, elvégre igenis fordult már elő, hogy nem mondtam neki teljesen igazat. Hogy például nem bánom, hogy csak barátok vagyunk, mert igenis bánom. Többet szeretnék tőle, de tiszteletben tartom az ő érzéseit is. Mégis, néha úgy veszem észre, hogy ő is másként érez. Vagy csak ennyire be szeretném mesélni magamnak, hogy szeret engem? - A mardekárban sokat számít a külcsín – kacsintok egyet sejtelmesen. - Jasmine családja pedig, nos... Nem aranyvérűek. Valamivel ellensúlyoznia kell a dolgot, szóval igyekszik népszerű lenni, legalább a fiúk körében. Mindig kifog magának egy olyan srácot, aki mellett senki se piszkálja. A barátai folyton valami jó családból származnak, sok pénzzel. Nem véletlenül van rossz híre a házunknak. Akadnak nálunk is jó emberek, sőt, olyanok is, akik mugli születésűek, de a többség igenis a másik oldalt képviseli. Rengeteg aranyvérű, nagy múltú család gyereke jár hozzánk, Jasmine pedig majdhogynem a ranglétra aljáról indult elsősként. Rengeteget cikizték és bántották, mire összeszedte magát és felépítette a mostani személyiségét. Figyelt a külsejére és mindig a megfelelő embert hálózta be. Mára pedig népszerű, senkit se érdekel a származása. Vagy legalábbis senki se meri szóba hozni. Az emberek gyülekeznek, kezd beindulni a buli, mire pedig Leticia elindul felfelé, bezárni a szobáját, már szép kis létszám van lenn, a földszinten. Miközben követem, megfogok egy üveg italt, majd elindulok a nyomában. - Féltékeny vagy? - nevetek fel, amikor szóba hozza a kérdést, majd megfogom a kezét és – még mielőtt bezárhatná az ajtót – vonom be a szobájába. - Van egy ötletem – mosolyodom el, majd az üvegre bökök az ujjammal. - Játszunk egyet. Kínos kérdéseket teszünk fel egymásnak és ha valamelyikünk nem szeretne válaszolni, iszik egyet. Mit szólsz? Semmi kedvem egyelőre odalenn bájologni, ráadásul hallom, ahogy a szomszédban nyílik az egyik ajtó, majd Jasmine kacagva mond valamit annak a srácnak, végül döngve becsapódik mögöttük. Igen, a buli elkezdődött és határozottan nélkülünk is el vannak a vendégek. - A kérdésedre válaszolva: nem, nem voltam együtt vele – csóválom meg a fejem. - Kiszemelt már magának, de nem az én esetem – vonom meg a vállam és igazat is mondok ezzel. Persze, megfordult már a fejemben, hogy egy éjszaka nem a világ és tök jó csaj meg minden, de hamar meggondoltam magam a futó kalandot illetően. - És most te jössz, de csak őszintén – vetem le magam a padlóra törökülésben, majd helyezem magam elé az üveget, végül lekapom róla a kupakot is. Várakozva pillantok a szőkeségre. Remélem, van kedve játszani és nem fog faképnél hagyni. - Szóóval... Tetszik valaki? - vonom fel a szemöldököm. Nem valami kínos kérdés, de ha a kettőnk viszonyát nézzük, igencsak betalálhat a válasza. - Csak bátran, nem árulom el senkinek – vigyorgom felé sejtelmesen. Igen, van már bennem egy kis ital, hiszen más esetben fel se vetettem volna az ötletet. Határozottan elmehet ez az egész igen rossz irányba is.
- Akkor jó, igyekszem elengedni magam. - mosolyodom el végül kicsit talán meglepődve a mozdulattól, ahogyan megfogja a kezemet. Nehéz őt kiismerni még mindig, pedig azért már jó ideje ismerem. Csapongó és pont e miatt néha gőzöm sincs, hogy mikor mi lesz a következő reackiója. Egyszer egészen visszafogott, gyengéd és kedves, máskor viszont valami olyan bújik ki belőle, ami cseppet sem tetszik, az a heves oldala, ami az apjára emlékezteti, akiről nem sok jó emlékem maradt. Mint amikor mentünk a boltba és kiakadt a fickó miatt, aki szerinte _úgy_ nézett rám. - Tényleg úgy lenne a legjobb, kisebb az esély a bajra, ha senki se iszik sokat. Remélem tényleg nem lesz gond, bízom benned. - teszem hozzá végül. Az ő barátairól van szó, nekem valahogy azután, hogy a spanyol suliból idekerültem nem sikerül olyan igazán komoly barátságokat kialakítanom bármennyire is próbálkoztam, bár lehet, hogy nem próbálkoztam eléggé. Most viszont olyanokkal kellene összebarátkoznom, akikről sejtelmem sincs, hogy milyenek, de lássuk be nem sok jó vélemény van a Mardekárosok nagy részéről a Roxfortban. Nem kellene előítéletesnek lenni, próbálkozom azért, hogy ne álljak eleve negatívan hozzájuk, bár amikor megérkezik ez a Jasmine és a bandája... hát nem mondom, hogy nem akad fenn a szemem kissé a látványtól. - Nem úgy tűnt, de elhiszem. Mire jó, hogy így megjátsza magát? - hajolok én magam is közelebb, miután a lány lelépett, hogy nasit szerezzen. Azért igen zavarbaejtő ez a sugdolózós közelség, még hallom is, ahogyan a kis csapata körében ez a Jasmine valamin nagyon felnevet és határozottan felénk pislognak. Nem tudom, hogy mennyire fogok tudni velük megbarátkozni, de talán nem is feltétlenül kell. Ez egy házibuli, nem biztos, hogy mindegyikükkel, vagy akármelyikükkel is érdemi baráti viszonyt fogok kialakítani. Az újabb kopogásra tényleg megmoccanok, de aztán megtorpanok, amikor Jense nvállalja, így csak kicsit lemaradva érkezem az ajtó közelébe, így még hallom, hogy a fiú barátai is elég szókimondóak, gyorsan hátraarcot vágok tehát, bár a lány banda se vonz különösebben. Az a srác viszont egészen helyes igazából... - Végül is nem lepne meg, az a lány eléggé nyomulósnak tűnik. - mindenesetre elindulok felfelé. Én se értékelném, ha bárki akciózni akarna a szobámban, és közben benyomom a magnót is. Egyszerű mugli szerkezet, ezt is legutóbb szereztük be, hogy akkor már ilyesmi is legyen itthon. Most még se lehet megbűvölt gramofont használni, apának pedig csak az van, viszont a muglik is hamarosan megérkeznek, miattunk muszáj ragaszkdni a mugli holmikhoz. Felcsendül hát a zene, mi pedig elsurranunk felfelé az emelet irányába. - Ez a Jasmine... te és ő... Volt valami ugye? - csak tippelek, de őszintén szólva Jensen is helyes srác és nehéz elképzelnem, hogy a Jasmine nevű lány ne mozdult volna rá, ha már jóban vannak. Nem mondom pocsékul érintene, de azért lássuk be én hozzá képest deszka vagyok és totál nem vagyok olyan, mint ő. Lehet, hogy Jensennek igazából ez a típus jön be, a mi spanyol afférunk pedig egy futó esemény volt csak, amivel elütötte az idejét.
- Nyugalom, kezeskedem értük – szólalok meg egy apró mosoly kíséretében, végül megfogom a kezét, majd lágyan megsimogatom ujjaimmal a kézfejét. Fogalmam sincs, miért teszem ezt, leginkább automatikusan jön a mozdulat, nem szándékos. - A többség, akit meghívtam, haladó szellemű. Talán durvának hangzik, de ők szinte bárkivel haverkodnak a suliban – teszem azért még hozzá nyugtatólag. - Mármint, úgy értve, hogy nem nézik, ki honnan származik. Gondolom, a muglikkal se lesz gondjuk. Néhányukat még a muglik találmányai is érdekelnek, ami igazán nagy szó, ha a házunkat vesszük alapul. Hozzánk is járnak sárvérűek, félvérek, de igazság szerint a haverjaim többsége aranyvérű. Nem tehetek róla, egyszerűen abban a közegben nőttem fel, velük találtam meg annak idején az összhangot. Nem áll hát szándékomban egyik napról a másikra félrehajítani őket. Ha tudnak normálisan viselkedni másokkal szemben, akik nem felelnek meg az íratlan szabályoknak, akkor a barátaim maradnak. Elvégre, pár évvel ezelőtt én is hozzájuk hasonló suttyó voltam. - Hmm... - ráncolom össze töprengve a szemöldököm, immár az alkoholos üvegeket tartva a kezemben. - Gondolod? - vetek egy kérdő pillantást a szőkeség irányába, majd visszateszem őket az eredeti helyükre. - Talán igazad van. Nem lenne valami kellemes másnaposan magyarázkodni – fűzöm még hozzá némileg feszengve. - És az se lenne jó, ha a többiek is túl sokat innának. Szerintem egyelőre csak a gyengébb italokat hagyjuk elől, mit szólsz? - egyenesedem ki. - Nem lenne túl jó, ha nagyon felöntenének a garatra, mert olyankor nem igazán beszámíthatóak – fújom ki a levegőt. Legszívesebben megkérném őket arra, hogy adják ide a pálcájukat, ha részt szeretnének venni a bulin, de lássuk be, a boszorkányok és varázslók többsége nem szívesen marad nélküle. Az még oké, hogy én a szobámban hagytam, de ha elmegyek valamerre, szeretem magamnál tudni. Kölykök vagyunk, nem fenyeget minket semmiféle veszély sem, nincsenek ellenségeink, de lássuk be, fő a biztonság. - Mmm... Jól hangzik – búgja Jasmine Let szavai hallatán azon a nyafka hangján, amely nálam néha annyira ki tudja verni a biztosítékot. Igyekszik a buta szőke sztereotípiára építeni, neki mindig is ez volt a mentsvára, de amúgy igazán rendes lány. Tényleg. - Meséltem rólad – hajolok egészen közel a szőke barátnőmhöz, hogy a fülébe súghassam a dolgot. - Úgy néz ki, mint egy ribanc és voltaképp szereti is a fiúkat hülyíteni, de ne aggódj miatta. Ez csak az álca. A sleppje pedig nem tesz semmit az engedélye nélkül. Nyugi – mosolyodom el, miközben kiegyenesedem. Kellemes illata van Letnek, ezt sikerült most is megállapítanom. Vajon mit használ? Nem igazán köt le Jasmine külseje, ami az igazat illeti, elvégre volt szerencsém közelről is végignézni, miként bánt el az eddigi fiúival. Most ugyan nekem rázza magát, de amint betoppan valaki más, egyből rá fog cuppanni. Sose kötötte le senki se igazán, én pedig nem leszek olyan hülye, hogy Leticia szeme láttára hagyjam magam behálózni. Meg amúgy se. Jas egyszerűen nem az esetem. Kedvelem, jó fej és szép is, de ez nekem így túl sok. Leticia sokkal jobban tetszik, még akkor is, ha nem pakolja ki mindenét a kirakatba. - Nyitom! - szólalok meg a csengő hallatán, miközben leteszem a tálcát, amelyről egészen eddig a lányokat kínálgattam. - Majd én – teszem még hozzá sietve, ha esetleg Let is arrafelé indult volna. Sietős léptekkel szelem végig a folyosót, majd tárom szélesre az ajtót. Pár mugli srác mosolygós képe bukkan fel a túloldalon, miközben néhány jókora doboz sört emelnek fel mutatólag. - Szia Jensen, hol van a csini lakótársad? - szólal meg Victor, aki igen helyes és jóképű, ráadásul Leticia is eléggé tetszik neki. Ami rohadt bosszantó, de az ajtót nem vághatom rá, pedig szívem szerint igazán megtenném. - Intézi a rágcsát, gyertek csak beljebb – invitálom meg őket, miközben folytatom: - Jut eszembe Victor, itt van néhány barátnőm is – terelem a delikvenst Jasmineék irányába. Hadd egye meg és köpje ki, én pedig győzelmi táncot lejtek a porain. - Jasmine, ő itt Victor, Michael és Sam. Beszéljetek vagy amihez csak kedvetek van – kacsintok feléjük, miközben mindannyiukat együtt hagyom, hadd éljék ki magukat. Jas szinte rögtön akcióba is lendül, hiszen elég sietősre veszi a bemutatkozást. - Meg van az új álompár – csatlakozom a szőkeséghez, akármit is csinál jelen pillanatban. - Mibe fogadjunk, hogy fél óra és eltűnnek valamelyik szobában? - vetek felé egy kérdő pillantást. - Talán fel kellene mennünk és bezárni a sajátunkat, a zenét pedig a maximumra venni. Mit szólsz?
Végülis igaza van, nem feltétlenül kell izgulnia, de nekem sajnos nem megy egyelőre, hogy teljesen kizárjam a dolgot, pedig nagyon igyekszem. Majd hátha oldódom, főleg akkor, ha kiderül, hogy tényleg nincs miért aggódnom, viszont hát lássuk be nem ismerem Jensen barátait és gőzöm sincs, hogyan viszonyulnak majd hozzám, vagy mondjuk a mugli szomszédokhoz. Remélem olyanokat hívott meg, akikrő ltudja, hogy nem okozhatnak gondot. - Oké, bocs, hogy túlizgulom a dolgot, csak... a fene tudja, próbálkozom. - mosolyodom el végül. Hát igen nem érek vele semmit, ha túlságosan aggódom, hogy mi lesz, ő amúgy is azért van itt, hogy mindent ketten oldjunk meg, ami esetleg gondot jelenthet, tehát remélhetőleg tényleg kezelni tudja majd a barátait. A kérdésére azért elgondolkodom kicsit, bár nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne mágikus alkoholt itatni muglikkal, főleg ha esetleg fura jelenségeknek lesznek e miatt tanúi, aztán meg mosakodhatunk előttük. - Lehet, hogy jobb lenne, ha ilyesmit akkor vennénk elő, amikor már elmentek, nem? - vetem fel, bár ha ő másképp gondolja és figyelünk arra, hogy mikor isznak túl sokat, akkor úgy is jó, de lehet hogy sokkal könnyebb, ha eleve nem adunk nekik. A csengő viszont megszólal és őszintén szólva nehezen tudom palástolni a meglepettségemet, amikor betoppannak a finoman szólva is dekoratív lányok ezzel az affektáló dumával. Jesszus! Az ilyeneket világ életemben kerültem, Jensen pedig ilyenekkel barátkozott és ki tudja hogy milyen köze volt még hozzájuk. Na jó lehet, hogy nem lett volna rossz ötlet kicsit átbeszélni azt a vendéglistát kicsit. Ezekkel a lányokkal nem tudom hogyan fogok megbarátkozni, és az is kérdéseket vet fel benne, hogy Jensen miért barátkozik velük. - Leticia... Leticia Samuels. - bököm ki kissé azért megilletődve a nagy rágótól, meg úgy általában az egész jelenségtől, ami a lányt. A brutál dekoltázstól még nekem is nehéz elszakítani a pillantásomat és őszintén szólva azért kicsit zavar, hogy Jensen egy árva szót se ejtett rólam a barátainak, vagy ez a lány direkt csinál úgy, mintha semmit se tudna rólam. Egyik se jó igazából. - Fáradjatok csak beljebb, van többféle rágcsa és innivaló kipakolva és majd teszünk be zenét is. - találok rá végre a hangomra legalábbis nagyjából. Az ajtó felé pillantgatok, részben Jensen reakcióját próbálom felmérni, mennyire csüng a szeme azokon a cickókon, és persze nem lenne rossz, ha megjönnének a szomszédok. Azt hiszem ma inkább velük töltöm majd az időt, mint a Mardekáros sleppel.
Leticia kérdése meglep némileg, úgyhogy kissé el is nevetem magamat. Tény, ami tény, még soha életemben nem voltam ilyen bulin, de apám rángatott már magával ilyen-olyan fogadásokra. Lássuk be, ott izgultam rendesen, hiszen a sok nemes mind azt nézte, ki miként öltözött ki a jeles alkalomra és hogy állják meg a helyüket az ottani színpadon. Az cseppet se volt kellemes, ahhoz képest a mostani esemény elég felszabadultnak ígérkezik. - Nem. Kellene? - kérdezem kurtán, miközben lehajtom a poharam tartalmát, majd elégedetten állapítom meg magamban, hogy igen kellemes az íze. Úgy tűnik, ebben nagyobb tehetségem van, mint bájitaltanban. - Tényleg nem lesz semmi gond – pillantok jelentőségteljesen a lány irányába. - A haverjaimat majd én intézem és rögtön elküldöm őket, amint kezdenek kissé elszállni maguktól – ígérem, hiszen sejtem, hogy Let gondolatai leginkább ekörül forognak. Elvégre, a barátaim többsége aranyvérű, akiket születésüktől fogva arra neveltek, hogy a muglik nem olyan értékesek, mint mi. Igyekeztem ugyan azokat meghívni, akik még a viszonylag normálisabb kategóriába esnek, de lássuk be, muglik és mágusok egy helyen sose ígérnek semmi jót sem. - Vagy üzenjek nekik és mondjuk le a mai napot? Ők jönnek egy másik időpontban, a mugli szomszédok pedig ma. Mágikus úton nem lehetetlen az ilyesmit megoldani, de lássuk be, nem sok van már a buli kezdetéig, néhányan már mindenképp betoppannának. De, ha a szőkeség erre kérne, megteszem. Nem szeretném, ha kellemetlenül érezné magát a saját házibuliján. Főleg az én barátaim miatt nem kellene feszengenie. Elvégre, őket mégse írhatom ki az életemből végleg. - Ne aggódj, én se szerettem volna a buli végéig fenntartani – kacsintok a lány felé. Hiszen, lássuk be, csak úgy igazi a parit, ha varázslatot is vihetünk bele. Fogalmam sincs arról, miként szórakoznak a varázstalan emberek, de itallal és zenével igencsak unalmasnak ígérkezik az este. A haverokkal mindig hoztunk létre illúziókat, vagyis inkább a látványmágusok. Rohangáltak fel-alá félmeztelen vélák, volt néhány részeg házimanó is és a koboldok... Azok tudtak aztán énekelni! Igaz ugyan, hogy fizikai szinten nem voltak jelen, de a vélák keblei igencsak bearanyozták a napomat. - Szerinted a mugliknak mennyire árt a mágikus alkohol? - teszem fel a kérdést, miközben a pult alól előszedek néhány Lángnyelv Whiskey-t, vajsört, Vidító vizet és Százszorszép italt. A vajsör és a százszorszép véleményem szerint maradhat, ezek leginkább csak frissítő, gyengébb italok, de a másik kettőben már nem vagyok biztos. A Lángnyelvtől okádtam már tüzet, amikor túl sokat ittam belőle, tehát nem véletlen a neve. Az első pár pohár csak égeti a torkot, mint a fene, a hatodik-hetedik után már jön a tűzlehelet. Utána az ájulás. - Jó-jó, nyitom – emelem fel megadóan a kezem egy széles vigyor kíséretében, majd elindulok a bejárat felé. Amint kinyitom az ajtót, máris egy szőke hajzuhatag vágódik belém, miközben hatalmas mellei a testemhez nyomódnak. A csaj a mardekár legmenőbbnek tartott nője, mindenki rá ácsingózik, legalább tucatnyi srácot fogyasztott el, majd köpött ki. Műköröm, állandó smink, kivágott ruha, mély dekoltázs, magassarkú és... Hát, nem csúnya. Tavaly még a legjobb barátom csaja volt kerek két hétig. - Jenseeeen! - sipákolja kényes hangon, miközben folyamatosan ölelget. A háttérben a barátnői álldogálnak, ilyen-olyan alkohollal a kezükben. - Annyira sajnálom az apádat és ha bármiben tudok segíteni, csak szólj, rendben? - affektálja, miközben még szorosabban hozzám bújik, hogy részletekig menően érezhessem minden egyes porcikáját. A slepje csak pislog a háta mögött, miközben én igyekszem kibújni a kezei közül. Végül nagy nehezen sikerül is. - Persze, Jasmine, fáradj csak beljebb – invitálom, miközben szélesre tárom az ajtót. A magassarkú kopogva indul meg befelé, miközben úgy riszálja a fenekét, mintha kötelező lenne. Ezt szerencsére már nem követem figyelemmel, hiszen leginkább azzal vagyok elfoglalva, hogy átvegyem a lányoktól az italok nagy részét. - Let, ők itt Jasmine, Belle, Eve és Natalie – mutatom be a csapatot, miközben Jas Leticia elé lejt, majd a kezét nyújtja felé. - Szia, a nevem Jasmine White – mutatkozik be, majd hatalmas buborékot fúj a szájában lévő rágóból, amely szét is pukkan pillanatok alatt. - A te neved pediiig... - dönti oldalra tanácstalanul a fejét, miközben szemmel láthatóan tetőtől-talpig végigméri Letet.
Igazából valamelyest hajlok rá, hogy megpróbálkozzam azzal, hogy megtanuljak esetleg néhány főzési trükköt, olyan háztartási bűbájokat, amik hasznosak lehetnek, hogy ne mindig csak rendeljünk, de tény és való, hogy eddig szinte mindig gondoskodott rólam valaki. Kiskoromban anya, aztán pedig minden iskolámban elém rakták gyakorlatilag a kaját. Persze egy sima könnyed reggeli nem okoz gondot, de bonyolult fogásokat nem tudnék megfőzni, ilyesmit sose próbáltam. - Oh, köszönöm! Te is jól nézel ki és biztos finom lesz a puncs. Nem izgulsz? - lehet, hogy csak én izgulok egy kicsit, végülis még sose volt házavató bulim, plusz Jensen barátait nem igazán ismerem és hát amiket mesélt róluk, mármint hogy többségük Mardekáros és fenn hordja az orrát... hát nem mondom, hogy nem tartok egy kicsit a találkozástól, vagy hogy mennyire fog majd működni ez az este és persze mennyire tudnak majd viselkedni a szomszédaink előtt, főleg ha sokat isznak a puncsból. - Igen köszi, jól fog esni! - veszem át tőle a poharat és gyakorlatilag pár kortyból fel is hajtom. Tényleg kell most egy kis hangulat oldás, hogy ahogyan mondta én is úgy érezzem, hogy nem lesz semmi gond. Ő olyan nyugodtnak tűnik, mintha csak én aggodalmaskodnék itt teljesen feleslegesen. - Nem rossz ötlet, bár eléggé korlátozna minket is, de lehet, hogy úgy a biztos. Maximum, ha a szomszédok leléptek, akkor már eltűntethetjük. - bólintok végül egy kis hezitálással. Azért lássuk be, hogy nekünk is nagyban megnehezítané a dolgunkat, mert ha valami esetleg mégis balul sül el, akkor nem lesz egyszerű varázslás nélkül helyre tenni, viszont talán kisebb eséllyel sülhet el balul valami. Nem lenne jó máris lebukni a mugli szomszédok előtt, vagy eleve elvágni magunkat tőlük. Jó lenne egy nyugis nyár, hogy aztán újult erővel vethessem bele magamat majd szeptembertől újra a tanulásba. - Jensen! - nevetem el magamat, mert tudom, hogy csak viccnek szánja a dolgot. Egy félresikerült buli miatt senki se megy Azkabanba és két mugli előtt lebukni sem annyira durva, mármint kezelhető probléma azért nagyjából. Mindenesetre igaza van, remélhetőleg minden rendben lesz és nekem is felesleges túlaggódnom a dolgot. - Ha már ilyen vicces kedvedben vagy, akkor nyisd az ajtót! - pillantok oldalra, amikor meghallom a csengőt. Hogy ki az első érkező az még kérdés, de hamarosan ki fog derülni. Én még gyorsan kihozok két túl rágcsát a konyhából, hogy tuti senki ne maradjon se étlen, se szomjan. Tényleg el kellene engednem magamat kicsit, ahogyan ő is mondta amiken keresztül mentünk igazán megérdemelnénk egy jó kis lazítást.
Oké, a tv számomra még elég bonyolult mechanika, de szerencsésen kikerültük azt, hogy a szomszédokat kelljen megkérni arra, hogy segítsenek a kezelésében. Azért pislogtak volna rendesen, hogy a két fiatal még erre se képes. Fogalmam sincs, ebből miként magyaráztuk volna ki magunkat, de még jó, hogy kettőnknek sikerült kiokoskodnunk valamit. A telefon ezzel szemben nem volt annyira bonyolult, hamar belejöttünk és még a rendelés is könnyen lezajlott. Azóta pedig szinte törzsvendéggé váltunk, hiszen egyikünk sem a háziasságáról híres. Ma pedig házibulit, amolyan házavatót készülünk tartani, én pedig már lehúztam néhány pohárkával, amolyan bemelegítésként. Ez persze nem befolyásol semmiben sem, csupán a mosolyom töretlen, miközben felkapkodom magamra a ruháim. Én azért nem viszem túlzásba, marad hát a szokásos felső-farmer kombináció, elvégre mégse bálba vagyunk hivatalosak. Csak a haverok jönnek el és néhány szomszéd, semmi különleges. Megigazítom a hajam, miközben vetek egy bájos mosolyt a tükörképemre. - Oké, igyekszem! - kiáltok vissza Leticiának, aki a szobájában tollászkodik, majd megcsóválom a fejem, végül elindulok a konyhába. A puncsos tál tényleg elég nagy, szóval eszem ágában sincs kézzel bevinni, meg hát mi másra való a mágia, ha nem erre? Mindenesetre, előtte még öntök bele egy kis rumot és igyekszem tényleg nem túlzásba vinni. Amikor végzek, már lebegtetem a tálat a helyére, ahol a vendégek többsége lesz, majd lehelyezem az asztalra. A szőkeség pont abban a pillanatban érkezik meg, amikor a tál alja az asztalon koppan. - Ejha, de csinos itt valaki! - mérem végig elismerően a lányt. Kész szerencse, hogy a puncs már a helyén van, mert Leticia láttán képtelen lennék a bűbájra koncentrálni és minden bizonnyal a földön végezné az ital. Egy röpke pillanatra még az is átfut az agyamon, hogy talán nem ártana szemmel tartani a haverjaimat, nehogy valamelyiküknek eszébe jusson ráhajtani. Végül elhessegetem magam elől a gondolatot, habár valamilyen szinten továbbra is ott motoszkál majd bennem az este folyamán. - Nyugi, nem lesz semmi baj. Egy kis puncsot? - nyújtok felé egy pohárkával, miután mindkettőnknek mertem belőle valamennyit. Talán ez képes lesz némileg oldani Let feszültségét, hiszen jelen pillanatban elég izgatottnak tűnik. - Beszéltem a barátaimmal és a biztonság kedvéért a ház köré vonhatok egy mágiagátló varázslatot is – jegyzem meg, miközben emlékeimben már a megfelelő varázsige után kutatok. Tudom, hogy létezik, hiszen még tanultuk is az egyik óránkon. Csupán pár órán keresztül tart a hatása és nem fed le valami hatalmas területet, de a ház még pont belefér. - Mit szólsz? - fordulok azért még a lány felé kérdő tekintettel. Ebben az esetben mi se lennénk képesek varázsolni, habár inkább ez, mint a muglik előtt való lebukás. Akkor jönne a minisztérium és az Exmemorian, ami határozottan nem lenne jó. A végén még bíróság elé kerülnénk a titokleleplezési törvény megsértése miatt. Ennyit azért nem ér egy buli sem. - Ha pedig mégis gond lenne, hát lehúzunk egy kis időt az Azkabanban – vonom meg a vállam egy laza mozdulattal, kis mosollyal az ajkaimon. Oké, ez határozottan az ital hatása. - Amiken nemrég keresztül mentünk, ahhoz képest kész felüdülés lenne a dementorok társasága, nem gondolod?
A ház egészen jól kezd kinézni most hogy már megvannak a bútorok és még tv-nk is lett, az első pár nap éhen se haltunk, bár persze még nem mondanám magamat háziasszonynak, viszont a telefont már kezelni tudjuk, szóval a pizza rendelés nem okoz különösebb gondot. Egyelőre tehát minden flottul megy, most pedig az esti bulira készülök, ahová meghívtuk pár barátunkat és még a szomszédainkat is. Az biztos, hogy érdekes lesz, főleg hogy szólni kellett minden varázshasználó barátnak, hogy mivel lesznek muglik is fogják vissza magukat. Bár a szomszédok remélhetőleg nem maradnak majd nem sokáig, viszont félő, ha nem hívtuk volna meg őket, akkor eléggé megromlik velük a viszony. Én meg attól tartok azért kissé, hogy nem lesz-e kellemetlen, ha mondjuk Jensen olyan barátokat is meghívott, akik... hogy is fogalmazzak jobban hasonlítanak az apjára, mint ő maga. - Behozod a puncsos tálat a konyhából. Tenni kellene még bele egy kis rumot, de kérlek azért ne sokat! - kiáltok le az emeletről, ahol a ruhámon is az utolsó simításokat végzem. Lent már kb minden meg van, kitettem nasikat és poharakat és nagyjából minden el van rendezve, csak a puncsos tál nagy és nehéz úgyhogy azzal még nem babráltam. Bár nem vagyok béna boszorkány, de izgulok és azért lássuk be átlebegtetni a konyhából egy akkora tálat azért elég körülményes feladat, amit nem mertem bevállalni. Inkább az utolsó simításokat végzem a sminkemen, a hajam is még kap pár utolsó fésülést. A ruhám nem túlzó, de azért mégis csak csinosabb, ha már bulit tartunk, rövid farmer szoknya, lila harisnyával, egy szintén halvány lila blúzzal, amit azért nem gomboltam be nyakig. Szóvla jó eséllyel már akkor érkezem meg lentre, maikor Jensen is elintézte a puncsot, vagy legalábbis folyamatban van. - Mennyi az idő? Szerinted mindenki eljön? Remélem nem lesz gond a szomszédokkal! - azért izgulok rendesen és ez látszik is rajtam. Újra körbenézek, hogy nem maradt-e el mégis valami, ami fontos, vagy valami esetleg nincs jó helyen, esetleg nem pakoltunk el olyasmit, ami muglik számára furcsa lehet, de elvileg minden a legnagyobb rendben van. Mégis csak mindent átnéztem vagy hússzor már a délelőtt folyamán, úgyhogy csak nem romolhat el semmi. És ebben a pillanatban csengetnek is, megjött az első vendég!
Na jó, nem gondoltam át kissé jobban a szavaimat, ahogy azt sem, hogy ez esetleg rosszul eshet Let számára. Visszaszívni azonban már képtelen vagyok őket, de a szőkeség is beláthatja magában, hogy nehéz kitörni ebből a mókuskerékből. Otthon apám formált, az iskolában pedig az évfolyamtársaim, ahol azért igen sok aranyvérű diák is akadt. Én pedig mindig is abba a körbe tartoztam, Leticia előtt legalábbis mindenképp. Utána is, csak már nem jutott rájuk annyi időm. Vagyis, inkább nekem nem állt szándékomban szakítani rájuk. Igen, ez így helyesebb. - Dehogy doblak, ilyeneket ne is mondj! - csóválom meg a fejem, hiszen eddig is kiálltam mellette, pedig rengeteg támadás ért a lány miatt. Ezeket azonban sem most, sem máskor nem áll szándékomban a tudomására hozni. Nem fogom csak amiatt kirakni a lányt, mert a haverjaimnak problémájuk van vele. - Igen, hallottam róla – biccentek egyet a Weasleyket érintő témára. Én nem vagyok otthon az ilyesmiben, soha nem volt szokásom csínyekben benne lenni, hiszen azzal kockáztattam volna a büntetőmunkát, apám pedig... nos, ő sose kezelte valami jól az ilyesmit. Én pedig inkább tartottam tőle, mint a csotrogány gondnoktól, aki a folyosókon mászkál, hogy elkapja a diákokat takarodó után. - Nem is, de... - itt azért gondolkodóba esem egy röpke pillanatra, elvégre most tényleg apám véleménye ütközött ki rajtam is. Hiába, hosszú éveken keresztül nevelt és traktált a gondolataival, eszméivel, ez nem változik meg egyhamar. Igyekszem szembemenni vele, tényleg, de a lecsúszott családokról nekem is megvan a magam véleménye. Vagyis, leginkább azt hiszem, hogy az én véleményem, de Leticia szavai elgondolkodtatnak. Apám miatt lenne ez az egész? Tényleg ennyire hatott rám, a tudtomon kívül is? - Igen. Igaz – biccentek egyet az enyhén romantikus helyzet közben. Oké, részemről határozottan van valami és jól esik látni számomra, hogy a lány is kissé többet lát bele ebbe a barátok vagyunk mondatba. Eddig még nem volt kettőnk között ilyen helyzet, mármint jártunk vagy hasonló, de az inkább volt testi vonzalom, semmint lelki kapcsolat. Most azonban határozottan léptünk egyet előre, habár még nem sikerült rájönnöm, hogy mióta tart ez. A lány elrablása előtt vagy azután, hogy magához tért? Esetleg anyám lelke is hatással van rá? Ő határozottan szeret engem, nem lenne hát csoda, ha ezek az erős érzelmek rajta is kiütköznének valamilyen szinten. Mégis, valamiért reménykedem abban, hogy ez nem csak annak a mellékhatása. Nem, itt más is van a háttérben, igaz? Amit csak ő érez és nem anyám lelke befolyásolja. - Öhm... oké – bököm ki az információk hallatán. Sok minden kell, ez világos, de mindent nem vehetünk meg egyszerre, csak a legfontosabbakat és a tévét. Az azért kell, mert fontos Leticiának, ő pedig nekem fontos és szeretném boldognak látni. Igazság szerint én is kíváncsi vagyok arra az izére. Ahogy arra is, hogy mit szeretnek benne annyira a muglik. - Akkor felírom, mi kell és a címünket – jegyzem meg, majd gyorsan előkapok egy kis noteszt és tollat a nadrágom zsebéből, majd a lehető legszebb írásommal írok fel mindent, ami kapásból eszembe jut. Nem is kevés dolgot. Végül a kasszához indulok, egyeztetek az eladóval, amikor pedig a telefont érinti a kérdés, azt hazudom neki, hogy nincs, egyszerűen csak kopogtassanak vagy csengessenek. Végül Lettel együtt távozunk az üzletből, én pedig soha nem voltam ennél boldogabb. Azt hiszem, most kezdem igazán felfogni, hogy én és ő összeköltöztünk. Ami pedig a legfontosabb: tartunk valamerre. Határozottan jó irányba a kettőnk kapcsolatát illetően.
(Köszönöm a játékot, nagyon szupi volt )
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jensen és Leticia kervárosi házikója 2020-12-01, 14:15
Na igen ez a nehéz abban, amikor Jensennel vagyok. Időnként annyira szórakoztató, jól érzem magamat vele, még annak ellenére is, hogy az apja megpróbált eltenni láb alól. Aztán pedig villant valamit, mint most is, ami határozottan lelombozó. Nem tehetek róla, de el is húzom a számat egy pillanatra, pedig nem akarom, hogy rosszul érezze magát a véleményem miatt, de hát lássuk be nem volt szép tőle ez a mondat. - Mintha nem tudná mindenki, hogy aranyvérű családok már igazából alig vannak, maximum letagadják, hogy mugli vér is lehet a családfában. Ez annyira... - rázom meg a fejemet ezzel fejezve ki a nemtetszésemet. - És, ha nem tetszik a barátaidnak, hogy velem laksz, akkor kidobsz? - teszem fel azért a nyilvánvaló kérdést, mert hát igen eddig függöt az apjától, viszont most meg önként vállalja, hogy függ a barátaitól? Egyébként is milyen barát az, akinek ilyen komoly elvárásai vannak veled szemben? Azt hittem, hogy Jensen az apja tettei után nem akar egy ilyen körnek a tagja lenni. Csalódás, ha mégis igen, vagy csak nehezen vetkőzi le a megszokást? - Erre majd lehet, hogy az ikrek idővel rácáfolnak. Úgy tudom, hogy a Weasley Varázsvicc Vállalat elég jól megy. - hát igen én mondjuk Griffendéles vagyok, bár nem ismerem személyesen egyik Weasleyt sem, viszont attól még futólag, meg látásból azért igen és megint csak a nemtetszésemet váltja ki, hogy ilyen degradálóan beszél róluk. - Egyébként is azt hittem, hogy nem érdekel az apád véleménye. - teszem még hozzá, hiszen eddig próbált szembemenni vele, legalábbis azóta, hogy megismertem, most pedig mégis a szavait szajkózza. Reménykedem hát benne, hogy most csak pillanatnyi tévedés nála, hogy így beszél másokról. Lehet, hogy megzavarta a sok újdonság a boltban, esetleg a tévék, meg a mozgólépcső. Szeretném, ha rendben lenne, azért mentem bele ebbe az együtt élés dologba, bármennyire is fura lehet majd. - Barátok... vagyunk nem? A barátok törődnek egymással. - bököm ki, amikor aztán elkapom a kezemet az arcáról, ahol azért kicsit talán hosszabban sikerült pihentetnem, mint ahogyan akartam. Kicsit azért zavarban vagyok, hiszen nem tudnám, ha akarnám se kiverni a fejemből azt a spanyol nyarat, amikor először találkoztunk. Jensen is annyira más volt, vidám és nem akart megfelelni se barátoknak, se az apjának. De azóta már jobban ismerem és tudom, hogy a két oldal folyamatosan vetélkedik benne. Persze, hogy bizonytalan vagyok, nem tudom, hogy melyik főg győzni... - Az a fickó azt mondta, hogy felárért kiszállítanak mindent, ha sürgősséggel, akkor többe kerül, de az is megoldható. Csak össze kell írni, hogy mi kell pontosan, kifizetni és leadni a kérvényt a szállításra. - térek vissza néhány pillanat múlva. Addigra legalább mindkettőnknek sikerül egy szusszanásnyi időt nyerni, hogy rendezzük a vonásainkat, bár mintha Jensen eléggé leragadt volna ennél a széles mosolynál, aminek egyébként határozottan örülök. Mint említettem sokkal jobban kedvelem a mosolygós oldalát, mint azt aki olyan nagyon negatívan viszonyul a muglikhoz.
Úgy állunk itt, mint valami szerelmes pár, de őszintén szólva, egyáltalán nincs ellenemre a dolog. Még úgy se, hogy közben páran meg is bámulnak minket, majd összesúgnak valamit. Komolyan nem érdekel. Engem, aki eddig mindig mások véleménye szerint alakította az életét. Bár, részemről már az is hatalmas fordulat, hogy muglik közé teszem a lábam. Ha ezt apám látná, teljesen kikelne magából. Talán pont ez a szép az árvasában.... Végre azt teszek, amit szeretnék, nincs senki, akinek ez visszajuthatna a fülébe. - Esetleg kereshetnék egy magántanárt – fintorodom el halványan Let szavai hallatán, hiszen tényleg nincs kedvem beülni a kicsik közé. Milyen hülyén nézne már ki, hogy egy tizenhárom éves kiskamasz jobban ismeri ezt a világot, mint én? Ha nekiállna okoskodni valamelyikük, azt bizonyára leütném, mindenféle habozás nélkül.[color=#AFAD0D] - Mugli származású diákokkal? - ütközöm meg némileg az ötleten, majd határozottan megcsóválom a fejem. [i]- Nem. Eszem ágában sincs lejáratni magam a haverok előtt. Mégis mit szólnának, ha hirtelen velük vegyülnék? Elvégre, továbbra is a mardekárba járok, ahol azért fontos a származás és a név, nem kockáztathatom hát, hogy McKinney családnévvel a hátam mögött mugli származású diákokkal lássanak beszélgetni. Nem vagyok annyira a dolog ellen, mint annak idején lettem volna, de van egy bizonyos pont, ahol meg kell húznom a határokat. Egy képzeletbeli határnak pedig pont most jött el az ideje. Az iskola falain belül eszem ágában sincs elárulni, hogy muglik közé költöztem és érdekel is a világuk. Elég, ha annyit tudnak, hogy apám meghalt, én pedig egy kisebb lakást vettem valamerre. A hely nem is olyan fontos, hiszen senkit se hívok meg közülük a házba. Számítok ugyanis arra, hogy a tanulmányaink után a fene nagy barátságnak is vége szakad majd. - Igen, én is ismerek pár bogaras alakot – biccentek egyet a szőkeség mondata hallatán. - Állítólag a Weasley-gyerekek apja is tanulmányozza a mugli holmikat – vetem fel, mintha csak gondolatolvasó lennék. - Apám szerint az egész család egy semmirekellő, lusta népség – teszem még hozzá. Soha életemben nem ismertem őket, annyit tudok róluk, hogy nem sok pénzük van, noha aranyvérűek. - Bár, apám kissé megszállott volt, amit azt illeti, szóval nyugodtan vehetjük semmisnek a szavait. Nincs bajom a családdal, habár nem is áll szándékomban összehaverkodni velük. Azt, aki szóba áll a Weasleykkel, vérárulónak tekintik és megbélyegzik. Nem vagyok önmagam ellensége, szóval nem tervezem velük múlatni az időt. Még így is furcsán pillantanak rám, amikor meghallják, hogy nem egy nagy múltú dinasztia egyik női tagját próbálom az ujjaim köré tekerni, hanem a szőkeséget. Leticia családi háttere ugyanis nem pont olyan, amilyennek lennie kellene, ha vele szeretnék lenni. - Jól vagyok – biccentek egyet, amikor Let maga felé fordítja az arcom. - És jól esik az is, hogy a történtek ellenére törődsz a hogylétemmel – vallom be kissé hezitálva, hiszen ez nem olyasvalami, amiről az ember szívesen beszél. Mármint, ezek az érzelmek elég kaotikusak tudnak lenni néha. Észreveszem, hogy a keze továbbra is az arcomon pihen, noha ez egyáltalán nem lenne indokolt. Az érintése azonban kellemes és gyengéd, kellemes bizsergést hagyva maga után, ahogy elkapja onnan. - Rendben – egyezem bele az ötletbe egy kajla vigyor kíséretében, hiszen az a torokköszörülés elég árulkodó jel volt részéről. Ezek szerint nem vagyok közömbös a számára és ő se képes csak barátként tekinteni rám. Szélesen mosolyogva nézelődöm hát tovább, miközben a lány elszalad valakiért. Úgy érzem, már megérte ez az egész házvásárlás, noha ezzel tényleg nem az volt a konkrét célom, hogy magamhoz édesgessem a szöszit.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jensen és Leticia kervárosi házikója 2020-11-24, 13:10
Tényleg nagyon jól esik a mozdulat, olyan gyengéd és óvatos, amit megmondom őszintén nem ismertem eddig még Jensentől. Bár ott volt az a nyári kaland még Spanyolországban, de ott néhány csóknál több nem történt, azóta viszont egész más lett minden, kialakult közöttünk a barátság is, mindez úgy, hogy az apja gyakorlatilag meg akart ölni, vagy legalábis megpróbálta. Jól is esik most ez az ölelés és a szavai is, de nem is tudom, hogy mit mondhatnék rá, ezért csak elmosolyodom és átölelem a derekát egy pillanatra, amíg magához von. Ugye milyen jó ez a mozgólépcső dolog? Az ember csak ácsorog rajta, de mégis halad előre. - Nem tudom, de ha érdekel, akkor kérdezd meg. Bár ha jól tudom az alsósok tanulják, de ha nem éreznéd magad kellemetlenül közöttük, akkor csak nincs akadálya. - végülis anno átment mugliismeretből, de gondolom azért komolyabban nem figyelt oda, csak inkább éppenhogy. - Vagy lehet, hogy elég lenne muglikkal ismerkedni, vagy mugli származású diákokkal. - akár a suliban, vagy itt a környéken. Lehet, hogy tényleg nincs rá szükség, hogy mondjuk negyedikesekkel üljön órán, mert ahogyan Jensent ismerem nem értékelné, ha körülötte fecsegnének. Viszont biztosan találna olyat, aki szívesen mesél neki még a témáról, akár közösen is foglalkozhatunk vele. Végül is ez a mai vásárlás is egyfajta mugliismeret lesz. - Én is nagyjából ennyire ismerem, de csak van hozzá leírás is. - nevetem el magamat, mert hát én sem tudom, hogyan lehet telefonálni. Sose próbáltam és nem is szorultam rá eddig, de csak nem lehet annyira vészesen bonyolult dolog. Persze meg nem kérdezhetjük, mert gondolom a muglik mind ismerik, ha mi meg odamegyünk egy eladóhoz, hogy hogyan kell telefonálni azt hiszi, hogy a Holdról jöttünk. - Ez jó ötlet! Talán akadnak olyan leírások, amik segítenek. Ha jól tudom azért vannak olyan varázslók, akik rajonganak a muglikért. - sőt emlékeim szerint a házamba járó Weasleyk apja is oda van értük. Hallottam már erről valamiféle pletykát, hogy azért van mágiával megbűvölt autójuk is. Közben a tv-t nézegetem, ami előtt megálltunk most. A kérdése tökéletes, erről se sok fogalmam van, maximum sejtéseim, de... - Majd felfedezzük együtt, de jó lenne a buli előtt tényleg tájékozódni, mert furán fognak nézni ránk. - tetszik Jensen lelkesedése, ez abból is jól látszik, hogy alig tudom letörölni a mosolyt az arcomról. Szinte odaragad és csak nézem, ahogyan lelkesen újra és újra körbetekint és újabb ötleteket vet fel. - Jensen... - állok aztán meg egy pillanatra előtte picit magam elé fordítva az arcát, hogy rám figyeljen. - Örülök, hogy jól vagy. Bevallom... azért is mentem bele ebbe, mert aggódtam, hogy egyedül nem tudom... de úgy látom, hogy rendben vagy és ez jó, nagyon jó dolog! - egy pillanatra még a kezem is az arcán marad, de aztán egy gyors torokköszörülés után elkapom onnan, hogy ezúttal én nézzek szét látványosan. - Keresek valami eladót és megkérdezem hogyan megy a házhozszállítás oké? - hátha tényleg van olyan módszer, hogy kiválasztjuk, ami kell, ők meg még ma el is hozzák. Végülis nem lakunk messze, gyalog jöttünk, de nem tudjuk a dolgokat hazavinni, meg aztán a tv-t se tudjuk hogyan kell működtetni, nem ártana valaki, aki beindítja, vagy mit is kell csinálni vele.
Valóban nem a kedvencem, amikor nyíltan sajnálnak és ennek hangot is adnak, habár Leticia az egyetlen olyan ember, aki ezt előttem is megteheti. Tőle elnézem, de más esetében bizonyára lenne egy-két kedves szavam a dologhoz. Most azonban csak mosolyogva vonom meg a vállam, amolyan ilyen az élet-nézéssel karöltve. Sajnos, ez ellen nem tehettem semmit sem, ezt osztotta számomra az élet. Mégis, a mai napig futok össze olyan emberekkel, akiknek nálam sokkal, de sokkal rosszabb családi háttér jutott. - De itt vagy te nekem, szóval talán mégse olyan rémes az életem – vonom egy lágy mozdulattal közelebb magamhoz, hogy utána finoman átölelhessem, államat pedig a feje búbjára támaszthassam. A mozdulat bensőséges, de cseppet sem intim, hiszen tartom magam a megbeszéltekhez. Baráti gesztus ez, noha magamban sokkal többet érzek a lány iránt, egyszerűen csak... Hát, nem is tudom. Megérné tönkretennünk mindent? - Veled visszakaptam valamennyit ebből. Hogy pontosan miből is, azt konkrétan nem tudom meghatározni. Az ilyesmit nem lehet körülírni. Anyám hiánya hatalmas űrt hagyott bennem, de Let megjelenése ezt némileg képes volt betölteni. Eleinte csak a barátom volt, később pedig valami egészen mást jelentett számomra. A barátság átalakult vonzalommá, az pedig lassan szerelemmé. Legalábbis, mintha mostanában ez a gondolat motoszkálna a fejemben. Szeretem a lányt, de ezt nem merem kimondani, főleg nem előtte. Mintha valami olyasmit szabadítanék el ezzel, amit képtelen lennék befolyásolni. Lassan elengedem hát magamtól, habár szívem szerint egész nap így tartanám, bár kétségkívül nehéz lenne számunkra a közlekedés. - Életemben nem hittem volna, hogy képesek ilyen szerkezeteket működtetni – csodálkozom el egy pillanatra, amikor pedig a szőkeség közelebb hajol hozzám, egy pillanatra átfut az agyamon az a gondolat, hogy most kellene megtennem. Megcsókolhatnám csak úgy, egyszerűen, ezen a magától mozgó lépcsőn álldogálva. Csak egy csók, nem nagy ügy. - Szerinted késő lenne már felvennem a mugliismeretet? - evezek gyorsan más vizekre, miközben szándékosan mást keresek a tekintetemmel. Valamit, ami elterelheti a figyelmem a lányról. Ha anyám lelke nem lenne a testében, habozás nélkül megtettem volna, de így... Helyes egyáltalán ÚGY tekintenem rá? Vajon mit láthat anyám Leticia szemein keresztül? Mit érezhet? Mit gondolhat? - Igen, azt szeretem – helyeselek gyorsan, még mielőtt újabb őrültség jutna az eszembe. - Mintha láttam volna, de... - harapom el a mondatot és gondolkodóba esem. Tudom én azt a valamit használni? - Nem tűnik valami bonyolultnak, úgy tudom, be kell ütni valamit és megnyomni rajta egy gombot. Azt már nem részletezték, hogy mit és hova. Jóformán hülyének voltam nézve azért, mert nem ismertem azt a valamit. A régi tulajok nem voltak valami türelmesek a lehetséges vevővel. A kérdéseimre fura nézéssel válaszoltak és eléggé idegesen. Végül úgy hajtottak el, hogy sürgős dolguk akadt, majd értesítenek. Mivel nekem nincs telefonom, személyesen kellett felkeresniük. Olyan képet vágtak a dologhoz, mintha a fogukat húznák, de mivel más vevő nem akadt rövid határidőn belül a lakásra, megkaptam én. - Talán hazafelé be kellene mennünk az Abszol útra és megvenni minden lehetséges könyvet, ami a muglik dolgairól szól – vetem fel végül az ötletet. - Azzal talán megyünk is majd valamire. Jobb, mintha mi magunk spekulálnánk ki a dolgok és tennénk kárt a lakásban valamivel. Vannak a mugli technológiáról szóló könyvek, azok még a hasznunkra válhatnak. Annyira csak nem vagyunk hülyék, hogy képtelenek legyünk kezelni azt. - De mit szoktak nézni rajta a muglik? - teszem fel a kérdést zavartan, magamban azért titokban örülve annak, hogy Let nem vette magára a szavaimat. Vagyis, nem is lett volna magára mit vennie, hiszen nem úgy értettem, csak hülyén jött ki. - Talán szerezni kellene barátokat és tarthatnánk házavató bulit is – vetem fel az ötletet. - Lehetnek akár muglik is. Én nem bánom. Egészen kedvet kaptam ehhez az élethez, ami az igazat illeti. Érdekes, valami teljesen új és nem annyira szabályokhoz kötött, mint a mágikus világ. Itt aligha véthetünk akkora hibákat, hogy egy életre az Azkabanba kerüljünk miatta.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
[/i][/color]
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jensen és Leticia kervárosi házikója 2020-11-20, 10:06
Nem válaszolok csak a szemöldököm szökken fel egy pillanatra. Hát igen Jensen előtt tényleg nem volt normális családmodell. Nincs testvére és a szüleivel sem ápolt sajnos kifejezette nnormális kapcsolatot. Az apja... hát nem mondok így nyíltan előtte csúnya dolgokat róla, de nem épp a szívem csücske, hiszen majdnem megölt és ha jól értettem utólag akkor belém akarta rakni az anyja lelkét is. Elég morbid az egész és igazából szerintem a pasas totál nem volt normális. Kétlem, hogy ha még élne, akkor nem őrült volna meg végleg az Azkabanban, mert nyilván odakerült volna. Na persze ezt azért így nem fejteném ki Jensennek. Így is épp elég pocsék a helyzete. - Ez azért olyan... szomorú. - bököm ki kissé bizonytalanul, mert hát nem akartam kellemetlen témára evezni és persze tuti, hogy Jensen nem örül neki, ha nyíltan sajnálom, de hát ez akkor is pocsékul hangzik. Lehet, hogy az én életemben is voltak tragédiák, viszont anya szeretett, amíg az a banya tönkre nem tette a családunkat és az apám is mindig mindent megtett értem, még ha nem is épp a legjobb módon, amikor a spanyol suliba száműzött, hogy így próbáljon meg elrejteni és megvédeni. De sose tett volna olyasmit, mint Jensen apja ebben biztos vagyok. - Nem gáz, a legtöbb varázsló nincs otthon a témában. A muglik nem is olyan bénák mi? - súgom oda neki azért ezt már halkabban egészen közel hajolva, amikor már a mozgólépcsőn állunk, hogy elinduljunk felfelé tv-t, meg persze ágyat és bútorokat nézni. Fura azért ez, közös házat rendezünk be, miközben még mindig nem tudjuk pontosan, hogy mi is van közöttünk, de azt hiszem nem is kell rohanni. Olyan sok mindent történt mostanában, hogy nem lenne értelme csak e miatt hirtelen eldönteni mit is akarunk egymástól. - Ha jól láttam a konyha eléggé fel van szerelve, bár csak futólag néztem most körbe és még sosem főztem. Este eszünk pizzát? - azt szoktak nem? Mármint pizzát rendelni a muglik. - Telefon van? Tudjuk használni? - csak mert én azért jobb vagyok mugli elméletből még nem jelenti, hogy tudok használni egy telefont. Még sose próbáltam, de együtt majd hátha rájövünk. - Jól van! Nem fogok megsértődni, biztos arra értetted, hogy ha ugrálni akarnék rajta. - nevetem el magamat, mert látom én, hogy mennyire sikerült belesétálnia a saját csapdájába ezzel a gyengék az ágyak dologgal. Azért annyira tisztában vagyok magammal, hogy tudom, hogy nem vagyok kövér és nem szakadna le alattam csak úgy egy ágy. Követem inkább a tekintetét és a mellettünk lévő műszaki osztályon sikerül is kiszúrni a tv-t, amiben épp valami videoklip megy, mert eléggé táncolnak és ugrálnak benne, még ha nincs is rajta hang. - Igen, arra gondoltam! Szerintem tök jó lenne egy a nappaliba ugye? A pizza mellé tökéletes! - mosolyodom el szélesen. Egész jó lehet az esténk, ha addgira lesz bútorunk, tv-kén és vacsink is.
A hálózsákos dologra nem reagálok semmit, de igazság szerint tényleg jobban örülnék, ha ma este már rendes ágyban alhatnék. A gondolataim azonban továbbra is az apja körül járnak, miközben néha-néha azért egy pillanatra bevillan számomra az is, hogy elvileg a lány testében van anyám is, szóval kap azért részemről egy vizslató pillantást Leticia. Tényleg jól van, esetleg csak igyekszik úgy tenni, mint akinek semmi baja sincs? Jó lenne kifaggatni erről, de félek, hogy gyanút fogna, ha túl gyakran kérdezném a hogylétéről. Esetleg beszélhetnék anyámmal is, de mégis miként jelezzem számára, hogy szeretnék vele néhány szót váltani? Ráadásul, nyilván túl sok kockázattal járna, hiszen a házban van falióra és ha Let véletlenül azelőtt pillantana rá, hogy anyám veszi át a testét, majd két perccel később tér ismét magához... Nem, hamar lebuknék. Az a két perc is hatalmas kiesés lenne a szőkeség részére. Olyan helyen kell megkísérelnem a dolgot, ahol a lányt nem érheti ennyi inger. Ahol semmi se változik. Egy üres és csendes helyiségben. Majd azt hazudom, hogy a tanácsát szeretném kérni lakberendezésben. Igen, ez így még nem is lenne túl nagy hülyeség részemről. - Apámat gyűlöltem, anyámért pedig mindent megtettem volna, ha lehetőségem nyílt volna rá – vonom meg a vállam, hiszen számomra ez a családmodell a példa, innen merítem a tapasztalataimat. Rendben, apám gyilkosára haragszom, de úgy gondolom, nem a személye hiánya miatt, hanem leginkább azért gyászolok magamban, mert vége a jól megszokott életemnek. Konkrétan minden felborult körülöttem, noha bizonyára akadt volna más megoldás is. - Meg hát amilyen szerencsés vagyok, a testvérem lett volna apám szeme fénye és ahogy ismerem, bizonyára versenyeztetett volna minket egymással. Ki a jobb, ki az okosabb, kiből lehet a család feje a jövőben. Nem kérdés hát, hogy rühelltem volna. Mert én soha életemben nem kaptam egy jó szót se apámtól. Ha még mellette lett volna egy bátyám is, akkor minden bizonnyal támogatta volna apám ötletét és ketten hajtották volna végre, ebben biztos vagyok. Elvégre, engem is sikerült megfertőznie a nézeteivel annak idején, konkrétan tipikus mardekáros voltam, aki mindenkit eltaposott, akinek nem volt elég erős a családfája. Megtorpanok, amikor a szőkeség elkapja a karom, majd kissé értetlenül meredek rá. Annyira magával rántott az ajtó látványa, hogy nem is figyeltem arra, mennyire hülyén nézhetek ki ide-oda lépkedve, csillogó szemekkel és viszonylag bamba arccal figyelve a technika eme csodáját. - Ja, bocs – nyögöm ki kissé elpirulva, hiszen így még Leticia előtt is sikerült lejáratnom magam. - Ami az igazat illeti, nem igazán - vigyorodom el. - Leginkább a lányokkal voltam elfoglalva, a muglik kissé sem érdekeltek. Mert hát mi érdekes lett volna bennük? Semmi. A csajok azonban állandóan húzták az agyunkat a srácokkal, nekem pedig muszáj volt azt lereagálnom. Kamaszoktól mégis mit várna az ember? Tuti nem fogok nyugton ülni a helyemen, túlpörögve a hormonoktól. - Ha olyan, mint az ajtó, akkor jöhet – lelkesedem fel egy fél pillanat alatt. Amúgy is tévéért indultunk el. - Van még más is, ami kell a házba? Mert egészen belejöttem a dologba és kezd érdekes lenni a technológia, talán nem ártana tanulmányoznom, nehogy kellemetlen meglepetések érjenek a közeljövőben. - Mozgólépcső! - ismétlem el a nevet és magamban el kell ismernem, hogy ezek a muglik tényleg elég okosak. Varázslat nélkül ilyesmit készíteni! És még a neve is... Szinte el se tudnék neki mást képzelni. Mozog és lépcső is. Mozgólépcső. Pillanatokon belül ott termek hát a műszaki osztályon, Letről szinte teljes mértékben el is feledkezem, olyan gyorsan vetem bele magam a választékba. Megállok valami magas szekrény előtt, majd kinyitom és becsukom. Ami igazán meglep, hogy belül még világít is! Beépített Lumos? Ilyenről se hallottam még. - Ha nem habos-babos, akkor szerintem nincs vele gond – felelem a lány kérdése hallatán, miközben mellé lépek és jobban szemrevételezem az ágyat. - De olyat vegyél, ami bírja a stapát. Nem lenne jó, ha már az első éjszaka leszakadna. Mármint, nem úgy értve, hogy kövér vagy – javítom ki magam gyorsan, amint rájövök, miként is hangozhatott az iménti mondandóm. - Csak ezek elég gyengék és... - kétségbeesetten nézek körbe, hátha valamivel képes vagyok elterelni a szőkeség figyelmét a szavaimról. [color=#AFAD0D]- Nézd! - mutatok fel a polcokra.[i] - Nem azokról beszéltél? Azok a tévék, igaz?
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jensen és Leticia kervárosi házikója 2020-11-13, 13:59
Az biztos, hogy érdekes vacsora lesz, ha az apám bármilyen módon rájön, hogy Jensen igazságszérumot itatott vele, bár könnyen lehet, hogy a nélkül is teljesen őszinte lenne. Én legalábbis teljes mértékben hiszek benne, hogy apa nem csinált semmi rosszat, csak ami a kötelessége volt és amit muszáj volt megtennie. - Mi sátoroztunk egyszer még az előző sulimmal, annyira azért nem volt vészes, de persze jobb lenne, ha sikerülne megoldani a rendes ágyat. - mosolyogva csóválom meg a fejemet, de persze nem gondolom, hogy olyan szörnyű lenne, hogy ő nem akar hálózsákban aludni. Végül is nem mondom, hogy az a világ legkényelmesebb dolga, még ha amúgy egész jól ki is lehet bírni, viszont tényleg sose volt még olyan igazi nagy franciaágyam. Ebbe a szobába pedig simán elfér, szóval nem lenne rossz dolog tényleg kipróbálni, hogy milyen elterpeszkedni. - Azért nem hiszem, hogy ez tényleg ennyire végletes lenne. - rázom meg a fejemet. Nem értek vele egyet, bár nekem sincs testvérem, de hát biztosan van olyan, hogy csak szimplán el vagytok, de nem akarsz megölni mindenkit, aki ránéz, vagy imádni. Egyébként is, ha valóban lenne egy bátyám tuti, hogy nem akarnám, hogy bele szóljon az életembe, vagy abba, hogy kit választok magamnak és igazából úgy gondolom, hogy Jensen se értékelné egy testvértől ugyanezt. - Ez így elég feltűnő lesz... nem figyeltél mugliismereten igaz? - nevetem el magamat elkapva a karját és inkább csak a fülébe suttogva, hogy ne kezdjen el ugrálni az ajtó előtt, mert már így is kaptunk ennyi idő alatt is pár fura pillantást. Na azért ilyet maximum a kisgyerekek csinálnak, Jensen pedig elég távol áll már a kisgyerektől. - Azt hiszem imádni fogod a tv-t. Én is csak hallottam róla, de ha már az ajtó ennyire tetszett... - vigyorodom el. Azért reméljük Jensen nem függ majd rá a tv-re. Azért a mugliknak tényleg vannak remek találmányaik, még ha én is sokról csak olvastam, de egyáltalán nem olyan életképtelenek, ahogyan sok aranyvérű gondolja róluk. - A spanyol suliban volt pár mugli származású barátom, ők azért elég sokat meséltek, ez meg a mozgólépcső. - olyan lelkes és most olyan édes is! Nem tudok nem mosolyogni, ahogyan Jensen lelkesedését nézem, és még csak most érünk fel az emeletre, ahol vannak világító táblák, villanó fények, itt-ott számkódos zár, és a felső emeleten a bútor részlegen igen sokféle bútor is. Ha jól sejtem a műszaki osztályon akár a tv-t is elintézhetjük majd. Nem is tudom, hogy mi kell nekem a szobámba, de tuti nem árt egy-két szekrény, éjjeli szekrény és persze ágy sem. - Jó nagy a választék! Az én koromban már ciki lenne egy olyan baldachinos ágy? - persze a Roxfortban olyanok vannak, de azért azok nem olyan csajosak és persze egész más mindez egy nagy franciaágyban, de lehet hogy már ciki így húsz évesen és már illik valami egyszerű letisztult dolgot választani.
Annyira nem vagyok ostoba, hogy hagyjam Letet gyanakodni, hiszen akkor esélyem se lenne megismerni a történteket. Apám kúriájából nemrég elhoztam egy fiola Igazságszérumot, amelyből tervezek egy cseppnyit a férfi italába is tenni, ha esetleg magától nem menne a dolog. Mondjuk, nyilván van nála ellenszer, hiszen auror és minden bizonnyal felkészítették hasonló helyzetekre, de csak nem vádolja meg ilyesmivel a lánya lakótársát, igaz? - Igen, nyilván így áll a helyzet – hagyom rá a lány szavait, nem állok le vele arról vitatkozni, hogy mennyiféle úton-módon lehetett volna megkerülni a dolgokat. Most költözünk össze, miért töltsük hát az első napunkat veszekedéssel? A végén még itt hagyna csapot-papot és soha többé nem látnám. Nem, azt nem szeretném. Különben is, mindez nem az ő hibája. Apámmal az apja végzett, vele van némi tisztázni valóm, nem a szőkeséggel. - Hát, ha nem muszáj, akkor nem szeretnék egy éjszakát se hálózsákban tölteni – vigyorodom el. - Mondhatod, hogy elkényeztetett ficsúr vagyok és igazad is lenne, de akkor is... - jelenik meg egy halvány fintor az ajkaimon. - Nem valami biztató annak a valaminek a neve. Zsákban kellene aludnunk? - forgatom meg a szemeimet. - Nem lehet túl kényelmes. Talán, ha mégse adtam volna ki a házimanók útját, könnyebben boldogulnánk. Ők tudnák, honnan szerezzék be a bútorokat, nekünk meg nem lenne semmi gondunk az égegyadta világon. Talán még nem késő és visszahívhatom őket. De akkor mégis mi lenne Leticia véleménye rólam? Nem vagyok már gyerek, aki segítségre szorul. Illene már egyedül is boldogulnom, de a muglik világa annyira bonyolult valami! - Szerintem nem létezik olyan, hogy valaki túlfélti a húgát – vetek azért még egy gyilkos tekintetet a fickó felé. - Ha valakinek van testvére, akkor vagy a végletekig szereti vagy gyűlöli. Nincs középút. Nos, ebben nem vagyok annyira járatos, hiszen nekem sose volt testvérem, de véleményem szerint valahogy így működnek a dolgok. Különben is, az a pasi akkor is olyan pillantásokkal illette a lányt, hogy örülhet, ha nem képeltem fel. Mégis mit képzel? Nem igaz, hogy felnőtt ember létére ennyire nem jutnak el a tudatáig a dolgok! Jól mondta apám, a muglik végtelenül ostoba teremtmények, nem érnek fel a mi szintünkre. Az üzlet láttán bizonytalanul megtorpanok, majd ugrok is egyet ijedtemben, amikor magától nyílik az ajtó, végül szórakozásképp ki-be lépkedem, gyönyörködve a látványban, hacsak Leticia el nem rángat engem onnan. Azért ezt még szoknom kell, mármint magától nyíló ajtó... - Láttad? - mutogatok visszafelé gyermeki örömmel az arcomon, miközben néhányan meg is bámulnak minket, de ez cseppet sem érdekel. - Láttad, Let! Magától nyílt ki és csukódott be! Ezt azért magamban még nem tudom helyre tenni, amikor pedig elérjük a lépcsőt... Azt hiszem, itt ér el a második orgazmus. Nem pont egy Roxfort, de akkor is. Remegő térdekkel lépek hát az egyik fokra, miközben két kézzel kapaszkodom a szintén mozgó korlátba, nehogy véletlenül elessek. - Öregem, ezek aztán tudnak valamit! - álmélkodom, miközben az emeletre tartunk, ahol – reményeink szerint - a bútorbolt lesz. - Mégse olyan primitív majmok, mint amilyennek képzeltem őket. Nem tanultam mugliismeretet, szóval még csak megismerni se volt alkalmam a világukat és az általuk feltalált tárgyakat. Ámulatba ejtenek hát a berendezéseik, szóval alig várom, hogy végre célba érjünk. Vajon odafenn milyen csodák várnak majd ránk?
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jensen és Leticia kervárosi házikója 2020-11-08, 14:48
Ha tudnám, hogy mi jár a fejében biztos, hogy nem hívnám ide apát, sőt akkor jó eséllyel én magam sem tudom, hogy itt lennék-e, de hát nem vagyok gondolatolvasó, szóval ilyen gondunk egyelőre egyáltalán nincsenk. - Nem tudom pontosan. Lehetséges, de abból nem érzékeltem semmit és sosem mutatott be senkit. - vonom meg a vállamat. Őszintén szólva még is csak az apámról van szó, úgyhogy nem nagyon gondolok bele olyasmibe, mint hogy neki is vannak fizikai szükségletei, vagy ilyesmi. Az ember a sajá szülei esetén nem nagyon mereng az ilyesmin. Ha apa valamikor is komolyabban érzett volna valaki iránt valamit arról pedig biztosan tudnék, de azt hiszem a munkája mellett nem igazán volt ideje ilyesmire. - Sajnálom, biztos vagyok benne, hogy nem volt más választása. - bólintok azért végül, hiszen apa még nekem sem mesélt el minden részletet, de igazából annyira nem is akartam tudni. Örültem, hogy megúsztam, mert azt tudom, hogy nem sokon múlt, hogy most nem épp az én temetésemen találkoznak újra. De, ha tudnám, hogy Jensen nem komolyan beszél és hogy apát hibáztatja! Én tényleg hiszek abban, hogy ha lett volna bármi más választása, akkor biztosan nem öli meg az apját, ahogyan azt is elhiszem neki, hogy Jensen édesanyjának a halála is véletlen baleset volt. - Akkor jó. Az fura lenne egyelőre. - zavartan mosolyodom el, hiszen nem tudom most nyíltan kimondani, hogy mert mi eleve együtt vagyunk, mert nincs így, de ha bármelyikünk is ismerkedne azzal ki is zárnánk azt, hogy valamikor is együtt lehessünk és ezt sem akarom. - Akkor marad a házhoz szállítás és addig a hálózsák. Szerintem egy éjszaka úgy se vészes. - persze megértem, akkor is lehet gond és jobb nem kockáztatni, csak hát az előbb még imperioval akart kényszeríteni valakit, miközben mint tudjuk az egy tiltott átok és jó okkal tiltott! Nincs más, mitn inkább útbaigazítást kérek, hogy tudjuk merre kell menni, aztán az üzletben majd tájékozódunk. Ki tudja talán valami sürgetett eljárással akár még ma is kihozhatnák nekünk, ha pedig már meg van a házon belüle mágiával könnyen berendezhetünk mindent, azt úgy se látja senki. Azért rendesen meglepődöm Jensen szavain és akaratlanul is a távolodó fickó után nézek. - Tényleg? Én nem is vettem észre. - tényleg elég idős fickó volt hozzám képest, de azért egy kicsit mégis csak önbizalomnövelő is az ilyesmi, de persze aztán én is csak boszúsan megrázom a fejem, mint aki nagyon helyteleníti a dolgot, hogy aztán elmosolyodjam és egy pillanatra megszorítsam Jensen kezét. - Lehet, hogy látta a villámló tekintetedet és fel sem merülne benne. Reméljük nem közeli szomszéd, mert még azt fogja hinni, hogy túlfélted a húgodat. - hiszen ő mondta ezt, ő találta ki, hogy testvérek vagyunk, nem én, szóval nem lenne hasznos, ha túlzásba esne még akkor sem, ha az a fickó tényleg úgy nézett rám. Hamarosan viszont már el is érjük az üzletet. Nem túl nagy, de azért biztosan találunk majd elég sokféle bútort és ágyat, meg hát amúgy sem fogok én olyasmin fennakadni, hogy milyen színre, meg mintára, csak legyen kényelmes.
Nem ismerem teljesen apám halálának körülményeit, így biztosat én sem tudhatok, de arról igenis meg vagyok győződve, hogy lett volna más megoldás is. Ha Let apja nem csak a lánya megmentésére koncentrál, akkor simán elfoghatta volna apámat. Elvégre, vétett már hibákat az élete folyamán, ilyen volt az is, amikor végzett az anyámmal. Ami azt illeti, erről is lenne egy-két kérdésem hozzá. Biztos vagyok abban, hogy ő teljes mértékben ártatlan volt. Ahogy abban is, hogy ezt a férfi nem viheti el szárazon, még abban az esetben se, ha Leticia apja. Igazságtalannak tartom, hogy aurorként ilyesmit is megúszhasson. - Nekem kissé furcsa, hogy ennyi ideig nem volt senki más az életében. Biztos vagy abban, hogy anyukád halála óta nem volt párkapcsolata? - pillantok azért Let felé, habár tisztában vagyok azzal, hogy ehhez nekem semmi közöm sincs. Mégis, ismerős számomra a helyzet, hiszen apámnak voltak kisebb-nagyobb kalandjai, de a nőket sose hozta haza bemutatni nekem. Mondjuk, ha jobban belegondolok, még kész szerencse. Nem voltam rájuk kíváncsi, ahogy apámra sem. - Neheztelek rá, de tudok viselkedni, nyugi – szólalok meg a szőkeség felvetése hallatán. Gyűlölöm az apját, de ha Let ebből bármennyit is képes lesz leszűrni, akkor aligha intézi el ezt a vacsora meghívást. - De ha sikerülne megismernem, akkor talán végre tovább léphetek – fűzöm tovább a gondolatmenetemet. - Ha részletesen elmesélné, mi is történt aznap este... - itt azért elhallgatok egy pillanatra, majd a lány felé pillantok. - Gondolom, te is szeretnéd hallani, nem igaz? Fogalmam sincs, mennyire beszélték át a történteket az apjával, de Let arcából ítélve nem sokat faggatta róla otthon. Ez valamilyen szempontból érthető is, hiszen én se szívesen emlékeznék ilyesmire. De a lánynak azt is meg kell értenie, hogy a történtek nem csak az ő életét befolyásolták. Meghalt az apám, nincs már senkim, jár hát számomra az igazság. Még abban az esetben is, ha az kellemetlen lesz számomra. Ráadásul, így talán neki is sikerül lezárnia a múltjának eme szegletét. Elvégre, nemrég elkísért oda, ahol ezek a dolgok történtek, szóval a gyógyulás útjára lépett. - Nem, én se szeretnék, csak kérdeztem – nevetem el magam zavaromban. - Csak tudod, ilyesmivel is számolni kell, ha két különböző nemű ember lakik együtt. De nem, nem tervezek semmiféle randit senkivel. Észreveszem a lány arcán, hogy nem örül a felvetésemnek, ez pedig engem némi reménykedéssel tölt el ebben a pillanatban. Ezek szerint zavarná, ha lányokat hoznék fel, ami csak elárul valamiféle érzelmet számomra. Én is féltékenykednék, ha ő fiúzna. Nyilván nem érdekelne a dolog, ha nem éreznék semmit se iránta, de nem ez a helyzet. Sajnos nagyon is vegyes érzelmekkel viseltetek irányába. - Inkább ne kockáztassunk – jelenik meg egy halvány fintor az arcomon Leticia ötlete hallatán. - Az érkezési pontnak is tisztának kell lennie és ha egy mugli véletlenül arra járna... Tudom használni az Exmemoriant, de nem szívesen vetem be egyszerre több emberen is. Ráadásul – ha jól tudom – háromnál több mugli esetében már a minisztériumot is értesíteni kell a használatáról, hogy ők is kivizsgálhassák az ügyet és szükség esetén lépéseket tehessenek. Elvégre, ha több mugli pillant meg minket hoppanálás közben, annak nem lenne valami szerencsés vége. Az aurorok ebben az esetben szakszerűen intézkedhetnek, amit én aligha lennék képes megtenni. - Pedig mennyivel egyszerűbb lenne – forgatom meg a szemem a lány kifakadása hallatán. De ha nem szeretné, akkor nem teszem meg, ennyi. Amikor felveti a kiszállításos ötletét, némán biccentek egyet. Én benne vagyok, ami az igazat illeti. Követem hát a fickó elé, majd szorosan mellé állok, hogy ezzel is jelezzem, miszerint van valaki a szőkeséggel. Nem szeretném, ha bárki is ráhajtana, amíg mellette vagyok. Amikor megkapjuk a kért infót, megfogom a karját, majd magam után vonom. - Láttad, hogy megnézett az az alak? - dörmögök egy sort bosszúsan az üzlet felé menet. - Tuti levetkőztetett a szemével, pedig az apád is lehetne! Ha utánunk jön, esküszöm, hogy bemosok neki egyet...
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jensen és Leticia kervárosi házikója 2020-11-03, 14:54
Lássuk be nem tudtam, hogy Jensen hogyan viszonyul jelenleg az apámhoz. Végülis miatta halt meg az anyja, mellette viszont megölte az apját is, még ha biztos is vagyok benne, hogy nem volt más választása és csak engem akart védeni. Apa jó ember, tudom, hogy nem tenne szándékosan semmit, ami megakadályozható, tehát ha úgy gondolta volna Jensen apja menthető, akkor nem végzett volna vele, de ha jól sejtem miattam nem volt más választása. Na igen bennem pont e miatt sosem merült fel, hogy auror legyek. Azt hiszem képtelen lennék másnak ártani. - Nekem is furcsa volt, de miért ne? Anya már régen meghalt, apa pedig azóta is egyedül van, azt hiszem jó lenne, ha lenne valakije. - főleg, hogy bár nem volt a legtökéletesebb a kapcsolatunk végre rendeződött, most viszont elköltöztem, szóval jobb érzés lenne, ha apa nem maradna egyedül még ha kicsi is az a lakás. - Azt hiszem titkon féltem tőle, hogy haragszol rá, vagy... ilyesmi. - haragszik, gyűlöli végülis majdnem ugyanaz csak az egyik durvább, de nem tudhattam, hogy Jensen hogy érez. Nekem nem is jutott volna eszembe, hogy forszírozzam az esetleges közösen töltött időt. Önmagában is elég nagy lépés ez az összeköltözés dolog, főleg hogy ezek szerint testvérekként élünk itt. És mégis meglep a következő kérdés, hiszen a Mungóban, amit mondott... úgy éreztem, hogy többet érez irántam, mint barátság és a rémes események előtt már elkezdett közöttünk kialakulni valami. Most viszont ez, hogy másokkal randizni... - Nem is tudom, ebbe nem gondoltam bele. - bizonytalanodom el, hiszen ezek alapján egyáltalán nem úgy fest mintha Jensen ki akarná várni, hogy mi alakulhat ki közöttünk, pedig lenne az az utazás a Varázslók Mágikus Sportjának világbajnokságára és ki tudja, hogy ha együtt lakunk mi hogyan változik közöttünk. Vagy ő már úgy gondolja, hogy úgy se lesz semmi? - Én egyelőre nem gondoltam, hogy bárkivel ismerkednék... nem is tudom hol és... De persze, ha te szeretnél akkor majd... kitaláljuk. - kissé nehezen sikerül kinyögnöm a szavakat, mert hát tényleg nem számoltam vele, hogy ilyesmin is kell gondolkodni. Nem tudom, hogy mennyire érintene rosszul, ha egyszer csak valami lánnyal toppanna be, netán azt kellene hallgatnom, hogy a szomszéd szobában épp egymásra találnak. Az már most biztos, hogy ez elég pocsékul hangzik. Még ha nem is tisztáztuk, hogy mi van közöttünk még se tetszene, hogy Jensen valaki mással kavar. - Azt hiszem igen, de megkérdezhetünk valakit, vagy egy kis sikátorból hoppanálhatunk nem? Ahol tuti, hogy senki sem lát. Biztosan van erre valami bevett szokás. - mármint ahogyan a varázslók megoldják, ha muglik között élnek. Nem tudom még, hogyan megy ez, én is lényegében egész életemben boszorkányként éltem. Ebbe még bele kell tanulnunk. A átok felvetésére viszont persze egyből felszökken a szemöldököm. Ez azért egyáltalán nem tetsző megoldás. - Nem Jensen! Ilyesmit nem tehetünk csak úgy valakivel és szerintem nem is lenne törvényes. Majd... megoldjuk rendben? Esetleg bérelhetünk kocsit, vagy nézd! - nyújtom felé az újságot, ahogyan tovább olvasgatok. - Házhoz is szállítanak. Kiválasztjuk ott, aztán elhozzák. Lehet, hogy még nem ma, de... meg kell kérdezni. - jó hát egy éjszakát meg ki lehet bírni a földön is valami hálózsákban, amit felturbózunk párnázó bűbájjal. Elindulok hát a vélt cél irányába, mert azért az utcákat látni lehet, és amikor meglátok egy fickót, aki pont felénk sétál elébe sietek, hogy útbaigazítást kérjek tőle. El is magyarázza, hogy nagyjából merre kell menni, így talán már nem tévedünk el.
- Ennyire megleptelek volna ezzel? - pillantok Letre a csodálkozó tekintete láttán, habár valamilyen szinte képes vagyok megérteni a dolgot. Az ember nem feltétlenül haverkodik az apja gyilkosával, habár nekem is vannak hátsó szándékaim, de ezeket inkább titkolom a lány előtt. Mondjuk, egyelőre még azt illetően sincs ötletem, hogy anyám lelke miként reagálna, ha elkezdeném faggatni apám halálának körülményeiről a férfit. Csak remélni merem, hogy az érzelmei nem buktatnak le minket. Valahogy beszélnem kellene vele, de mégis hogyan? - Apád csajozik? - nevetem el magam a hír hallatán, hiszen - a körülmények ellenére is – igen vicces ezt hallani. - Azt hittem, ő inkább amolyan megrögzött agglegény típus, anyukád halála óta. De egyébként... mi lenne, ha őt is magával hozná bemutatni? Ha megtudja, hogy tudod, aligha fogja már tagadni előtted a tényeket. Dupla randi – kacsintok a szőkeség felé cinkosan. - Na, mit szólsz? Fogalmam sincs azt illetően, miért lövök el felé ennyi bókot, amikor kerek-perec kimondtuk, hogy szigorúan csak lakótársak leszünk, semmi több. Mégis, valamiért bennem van az a késztetés, hogy állandóan a szőkeség tudtára hozzam, hogy igenis szimpatikus számomra. Gondok itt csak akkor lesznek, ha ő elkezd randizni és fiúkat felhozni a lakásra. Elvégre, ezt nem beszéltük még meg egymás között, de igenis várható esemény. - Jut eszembe... – fordulok végül kérdőn mégis felé. - Mi a helyzet a párkapcsolatokkal? Elvégre, mi nem vagyunk együtt és ha te vagy én randizni kezdenénk... Akkor mi lesz? Nehéz belegondolnom abba a helyzetbe, hogy egy éjszaka esetleg arra kelek majd, hogy a földszintről nevetés hangja hallatszik fel és hallom majd, amint Leticia a srácot csitítgatja, majd lábujjhegyen sietnek fel a lépcsőn, hogy aztán mindketten jól érezzék magukat a lány szobájában. Tuti megőrülnék a gondolattól! Arra vonatkozóan pedig ötletem sincs, hogy a lány mit szólna majd ahhoz, ha esetleg én hoznék fel ide valakit. Féltékenykedne? Bár, talán ez még jó is lenne, hiszen abban az esetben tudnám, hogy érez irántam valamit. - Mutasd! - kapom ki érdeklődve az újságot a lány kezéből, majd automatikus mozdulattal kapnék a pálcámért, hogy betájoljam a helyet, amikor eszembe jut, hogy ezt talán azért mégse kellene. Igencsak nehéz lesz megszokni ezt az új helyzetet, annyi szent. - Fenébe! - káromkodom el magam, amint rájövök, hogy muglik módjára kell utaznunk. - Biztos észrevennék, ha egy apró kis bűbájt elmondanék? - vetek azért egy könyörgő pillantást a szőkeség irányába. - Hozhattunk volna seprűt és láthatatlanná tévő köpenyt. A mugli üzletek nincsenek bevéve a Hopp-hálózatba? Mindkét feltételezés elég abszurd részemről, de azt hiszem, ez érthető olyasvalakitől, aki még soha életében nem vegyült ilyen szinten a varázstalan emberekkel. Egyszer se léptem be még olyan üzletbe, ahol muglik lettek volna, azt hiszem, apám bele is halt volna a szégyenbe, ha megpillant egy hasonló helyen. - Gondolom, gyalog kell mennünk – sóhajtok egy nagyot végül, habár még azt se tudom, merre kellene indulnunk. - De ha veszünk valamit, hogy hozzuk majd el? A hátunkra kötjük? Mit szoktak tenni a muglik ebben az esetben? Látom ugyan az utcán lévő járműveket, de nekünk nincs olyanunk, igazság szerint még a nevüket se tudom. Megkérünk valakit, hogy hozza el nekünk? - Talán egy Imperius-átokkal a segítségünkre lennének – fordulok izgatott tekintettel Leticia irányába. - Megkérjük, hogy vigyen el minket, várjon meg majd hozzon haza. Utána mehet a dolgára, miután kap egy Exmemoriant. Szerinted? Ismét csak apám nevelése, aki arra tanított, hogy a muglik elnyomni való valamik és a mágusok sokkal fejlettebbek minden tekintetben. Egy pillanatra se jut hát eszembe, hogy esetleg megkérni kellene őket. Nem, irányítani, az sokkal egyszerűbb.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jensen és Leticia kervárosi házikója 2020-10-30, 11:54
Valójában sosem éltem olyan környéken, ahol volt szomszéd. Mármint ilyen kertvárosi helyen, ahol mindenki ismerni szeretne mindenkit, de nincs is ezzel baj, most majd ebbe is beletanulunk, tehát talán igaza van ha más költözik majd ide lehet hogy engem is érdekelni fog, hogy kiféle és kicsoda. - Apát? Tényleg? - nem tudom titkolni, hogy azért nagyon meglep az ötlet még, ha egyébként jól is esik, hogy ilyesmi felmerült benne. Végül is tényleg nem lenne rossz apát áthívni vacsira, biztosan örülne, ha meg tudná nézni, hogy mégis hová költöztem el, meg hát még azért nem ismeri olyan behatóan Jensent. Tőle már az is nagy dolog, hogy simán belement ebbe a költözés dologba. - Jó ötlet! Ha tényleg szeretnéd, akkor szívesen megkérdezem. Mostanában elég elfoglalt, szerintem valami... nő van a dologban, de nem hiszem, hogy sejti, hogy sejtem. - magyarázom mosolyogova. Azért örülnék neki, ha apa találna valakit magának. Nem szól másról az élete évek óta, mint hogy engem próbál védeni, vagy hogy mindenféle ügyeket old meg és persze ott a banya a háttérben, mint veszélyforrás is, de jó lenne, ha kicsit boldog lehetna. Anya már nagyon régen meghalt, én már igazából alig emlékszem rá, ami szomorú, de az élet már csak ilyen. - Jensen! - újra elnevetem magamat, mert tudom, hogy viccel, de azt is, hogy azért minden viccnek van alapja és nem felejtettem el ám, hogy mit mondott a Mungóban. Többek vagyunk, mint barátok, csak hát vannak még dolgok, amiket azt hiszem nekem is rendeznem kell magamban. Arról nem beszélve, hogy ha végképp átlépjük a barátság határvonalát onnan már nincs visszaút. Nem lehetünk újra barátok, ha esetleg nem működne. Azért ez olyan esetben elég kockázatos, ha tényleg jó barátról van szó. Tudom, nem eleve azon kell agyalni, hogy mi van ha nem működik, de akkor is benne van ez is a pakliban. Elindulunk hát inkább vásárolni, valószínűleg egyszerűbb lesz, mint azon tanakodni mit gondolnak majd rólunk a szomszédok. Azért elengedem a kezét, mielőtt kilépünk az ajtón, csak platykára adna okot, és nem lenne jó máris felhívni magunkra a figyelmet. Na nem mintha egyébként sok hasonlóság lenne köztünk, amitől testvérek lehetnénk, de na... lehetünk féltestvérek is, vagy ilyesmi. - Ez jó lehet, nézd! - húzok ki egy újságot a postaládából, amiben akad jópár hírdetés is. Már csak az a kérdés, hogy azt a bútorboltot, amire épp mutatok hogyan találjuk meg? Pálcával még se tájolhatjuk be magunkat, keresni kellene mondjuk egy buszt, vagy ilyesmi? Vagy megkérdezni valakit az utcán, hogy igazítson útba.
Csendben figyelem, amint Letből kitör a nevetés, én azonban nem csatlakozom hozzá, helyette mosolyogva várom, amíg befejezi. Igen, elég abszurd ez az egész helyzet... Két varázshasználó egy muglik lakta környékre költözik. Nos, talán butaság volt így döntenünk, de én személy szerint szeretnék elszakadni attól a világtól, amint lehet. A McKinney nevet sokan ismerik a mágiahasználók közül, nem áll szándékomban kíváncsi tekintetek mellett élni az életemet. Az állandó faggatások pedig végképp nem hiányoznak. Eleinte udvariasan elutasítanám őket, de az én türelmem is véges. Főleg abban az esetben, ha a családomról van szó. - Te is kíváncsi lennél, ha új lakó költözne be a szemközti házba – mutatok rá a nyilvánvalóra. Azért Leticia némileg másabb életvitelt szokott meg, mint én. Ő nem nevelkedett akkora burokban, akkora elvárásokkal, szóval valamennyire közvetlenebb. Én csak szokom ezt a helyzetet, de úgy érzem, hogy elég jól vettem az akadályokat. Ráadásul, muglikkal álltam szóba! Azt hiszem, ez az egyetlen olyan alkalom, amikor megtettem a dolgot. - Egyébként pedig, apukádról jut eszembe... - szólalok meg óvatosan, magamban alaposan megrágva a szavaimat, még mielőtt kibökném őket. Nem vagyok biztos abban, hogy jó úton haladok vagy sem, de meg kell próbálnom. - Nem lenne kedved valamikor áthívni vacsorázni? Azt nem ígérem, hogy házikoszt lesz, de itt vannak éttermek, rendelhetünk is valamit. Nem jövünk ki jól a lány apjával, nagyon nem, de még mindig vannak bennem kérdések a történtekkel kapcsolatban. Eleinte neki szerettem volna szegezni, egyenesen kimondva azt, amit gondolok, az arcába vágni minden dühömet és fájdalmamat, de közben rájöttem, hogy ezzel semmit se érek el. Ellenben, ha összebarátkozom vele, ha megmutatom, hogy bízhat bennem, ha már a fiaként tekint rám... Ha elfelejti mindazt, amit az apám tett, igenis lenne lehetőségem arra, hogy megtudjam az igazságot. Ki tudja, talán a lányával egy házba való költözés is egy amolyan kihagyhatatlan lehetőség volt számomra. De nem, Leticia nem eszköz a kezemben, ő tényleg a barátom és még valami sokkal több is... Még abban az esetben is, ha ő ebből egyelőre még nem kér. - Friss házasok, hatalmas családi tervekkel – teszem úgy, mintha egy pillanatra gondolkodóba esnék a mesét illetően. - A színjáték kedvéért néha nyilvánosan meg kell csókolnunk egymást és úgy viselkedni, mint akik fülig szerelmesek. Talán még a tapi is belefér, nem tudom. Itt azért már szélesen mosolygom, habár van némi igazság a szavaimban. Tetszik a lány, kár is lenne tagadnom, hiszen volt már köztünk valami apró kis láng. Arról pedig fogalmam sincs, hogy miként fogom tudni elviselni, ha véletlenül lengébb öltözékben pillantom meg a folyosón, teszem azt. A kósza vágyaimat azonban jó lenne visszafognom, hiszen nem sokan örülnének annak, ha kiderülne, a lakótársuk róluk fantáziál. - Menne a pletyka, ha kiderülne, hogy csak azok vagyunk – próbálom megmagyarázni Leticia számára, hogy miért nem ezt mondtam a szomszédoknak. - Lány-fiú lakótárs? Áh, nem, legyünk inkább egy család. Azért amikor a pénz kérdés is felmerül, látom a szőkeségen, hogy kissé kényelmetlenül érinti a téma, habár nem értem az okát a feszengésének. Sok a pénzem, megosztom hát vele, ennyi. Nem aranyból és gyémántból kirakott ruhát készülünk vásárolni neki. - Persze, menjünk – fogom meg a kezét, majd óvatosan magam után vonom, miközben elindulunk a kijárat felé. Fene se tudja, merre van itt a bútorbolt, de majd útközben kitaláljuk. Gondolom, ki szokták táblázni az ilyesmit, nem igaz?
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Leticia Samuels
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jensen és Leticia kervárosi házikója 2020-10-26, 15:31
Jensen gondterhelten túr a hajába, én pedig nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjam meg a dolgot. Összeszorítom a számat, de aztán egyszerűen felszakad a nevetés is. Nem rajta nevetek, egyszerűen a helyzet mondható picit talán komikusnak. Mégis csak épp azon agyalunk kivel kellene megjavíttatni a wc-t, vagy hogy kellene-e beosztást gyártani a fürdőhöz. - Ez azért érdekes lesz! Majd megkérdezem apát, vagy hátha van valami újság a környéken, amiből lehet tájékozódni. - csendesítem el végül a nevetést, mert hát tényleg vicces ez így, de biztosan idővel majd összeszokunk és rendesen is kialakulnak a dolgok, csak nem kell már előre túlagyalni. Persze ezt azért mondani sokkal könnyebb, mint így tenni. - Uh, szóval érdeklődőek a szomszédok Hát oké, maximum mindig beszéljük meg mit mondtunk nekik, mert a végén még teljesen össszezavarodnak. - mosolyodom el végül szélesen. Hát igen mugli környéken lakunk, nem tehetünk meg csak úgy akármit, ha látják mások is. Ezért is jó, ha vannak mugli cuccaink és ha megtanuljuk hogyan kell mondjuk szerelőt hívni. Átlagosabbnak kell tűnni és azt hiszem ez nem is fog ártani egyikünknek sem. Lássuk be mindkettőnk életét rendesen megkeserítette már a mágia és az azzal járó rossz dolgok, még ha más oldalról is, hiszen Jensen apja éppenséggel a rosszak közé tartozik, az enyém meg a jók közé, de egyikünknek sem osztott sokkal jobb sorsot az élet, ami a szülők elvesztését illeti. A következő kijelentésen viszont eléggé meglepődöm. Egy pillanatra azért el is kerekedik a szemem. - Oh, azt hittem lakótársak leszünk. - de talán igaza van, ha jobban belegondolok. Talán e miatt elítélnének minket? Így viszont azért eléggé be vagyunk korlátozva. Mármint oké, hogy nem tudjuk, hogy mi legyen közöttünk, vagy mi lesz, de mondjuk innentől még véletlenül sem lehet mások előtt olyasmit csinálni, mert akkor lenne aztán megbotránkozás rendesen. Végül aztán bólintok, gondolom kénytelen volt rögtönözni és hát mégis csak másféle családból származik, mint én. - De persze oké, már úgyse lehet ezen változtatni. Akkor testvérek. - nem mintha hasonlítanánk, de hát lehetünk féltestvérek is, vagy ilyesmi. A pénz kérdés már más, nehezen mondom ki, ami ezzel kapcsolatban mocorog a fejemben. Mégis csak ő kettőnk közül, akinek van mit a tejbe aprítania. - Oké, köszönöm! Nem is tudom, hogy mit mondjak, csak tudod... - azért valahol mégis csak kényelmetlen téma, de azt hiszem ezen nekem kell főleg túltennem magamat, szóval végül csak kihúzom a hátamat és úgy pillantok rá. - Akkor mehetünk bútort szerezni? Hátha találunk valami újságot is a környékről. Lehet, hogy a tv mellett telefon se ártana. - valami vonalas, már ha szerelőt akarunk hívni, meg ilyesmi. Vicces lesz majd, ahogyan próbálunk rájönni a mugli cuccok működésére, amihez egyikünk se nagyon ért.
Számomra is szokatlan az együtt élés, legalábbis olyasvalakivel, aki nem a családom tagja. Mi több, nőnemű. Ráadásul, apámmal nem is laktam együtt, hiszen ő igen gyakran úton volt és máshol töltötte az éjszakákat. Fogalmam sincs azt illetően, hogy volt-e szeretője vagy sem, de igazság szerint nem is érdekel. Az ő élete volt, az ő ügyei. Anyám akkor már rég nem élt, szóval nem is számított a dolog. A lényeg az volt, hogy apám távol volt. Minden napot egy ajándéknak fogtam fel nélküle. - Igen, de az ilyesmit nem lehet előre kiszámolni – túrok bele a hajamba kissé tanácstalanul. Ez elég bonyolult, ami azt illeti. - Mintha a tulaj említette volna, hogy a lenti fürdő nem működik, de majd megnézetem valakivel. De mégis kivel? - bököm ki végül némileg kétségbeesetten a kérdést, hiszen fogalmam sincs, mi ilyen helyzetben a teendő. Tudok varázsolni, a mágia segítségével hamar rendbe is hozhatnám a helyet, de nem erre szakosodtam, ötletem sincs, milyen bűbájt vessek be. Elvégre, nálunk is vannak szakirányok, méghozzá nem véletlenül. Aurorként én is tudok gyógyítani, de nem olyan szinten, mint olyasvalaki, aki hivatalból csinálja. Könnyen balul is elsülhet a próbálkozásom. - Tévé? - ismétlem meg a szót némileg zavartan, majd hirtelen számomra is beugrik egy kép arról az eszközről, végül megvonom a vállamat. - Hát, nem hiszem, hogy ártanánk vele, ha a mugliknak is van olyanjuk. Jut eszembe! - derül fel egy pillanat alatt az arcom. - A szomszéd házaspár nemrég beugrott üdvözölni minket, elég kedvesnek tűntek. Hoztak sütit is, lenn van a konyhában... A gond csak annyi, hogy véletlenül meglátták a pálcámat és faggatni kezdtek róla. Azt füllentettem nekik, hogy filmekhez való kellékeket gyűjtök. Eléggé fellelkesedtek, szóval szerintem teljesen bevették. Szóval, ez az egyik hobbim, ha nem gond. Mert nyilván téged is megtalálnak a kérdéseikkel. Elég kíváncsiak voltak, ami az igazat illeti, és mivel muglik, nem avathatom be őket mindenbe. Titkolnunk kell, kik is vagyunk valójában, ami nem igazán ígérkezik könnyűnek. Fogalmam sincs, miként oldjuk meg az iskolát a ház mellett, főleg ennyire kíváncsiskodó szomszédokkal. Az addig rendben, hogy külföldön tanulunk, de nem csak erről kell hazudnunk nekik... - És ha nem bánod, testvérek vagyunk – nyögöm ki némileg kelletlenül, hiszen gondolom, hogy ennek nem igazán fog örülni. - Mármint, tudod, milyenek az emberek... Férfi és nő, akik együtt élnek, na... Sejted, mire szeretnék kilyukadni, igaz? Azért apám némely tanítása még igen élénken él bennem, amilyen például a mások megítélése című fejezet is. Mindig adtam ismeretlenek véleményére is, így valamilyen szinten bennem van az a gondolat is, hogy mit fognak szólni ahhoz, hogy egy olyan lánnyal élek együtt, aki nem a barátnőm, de még csak nem is a rokonom. Hazudtam hát valamit, ez pedig tökéletes alibi volt számomra. - Nem, semmi gond – csóválom meg a fejem Leticia szavai hallatán. - Van pénzem, ne aggódj. Ha nem így lenne, nem vettem volna házat. És mivel ez jóval szerényebb, mint a családi birtok, elég tetemes összeg maradt még belőle. Nem leszek kőgazdag, de a pénz miatt nem kell aggódnom. És neked se. Az anyagi helyzetem sose lesz olyan, amilyen apám ideje alatt volt, hiszen a tőle örökölt vagyonom is véges, de nem is kell annyira meghúznunk magunkat. Dolgoznom nyilván kell majd, nem tagadom, de ezt cseppet sem bánom. Mindenesetre, egy stabil anyagi háttérrel indulok neki az életnek, hacsak nem vadulok be és szórom el apám minden pénzét. Ezt az opciót azonban nem tartom valószínűnek.
Megjegyzés Ruha Zene [You must be registered and logged in to see this link.]
Ruha 