2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Túl egyszerű lett volna, ha a seprűt is vihetem magammal, hiszen ennyire erővel az összes kviddicsjátékos végigrepült volna a labirintuson. Azért egy próbát megért, de Reese a dögös mosolya mellett igen szigorú, nem lehet részrehajló. Széttárom a kezemet, hogy azért meg kellett próbálkozni, körbenézek, hogy mi lehet Seraphine-nel, de mivel másik csapatba került, így még drukkolni sem tudok, legfeljebb látatlanban. Viszont így ha az egyikünk kiesik, akkor lehet, hogy el sem tudunk búcsúzni a másiktól. Vajon tényleg ennyire fontos lett ez a verseny, hogy kezdek csapatban gondolkozni? Mindenesetre túl gyorsan akarom letudni a pályát, mert a nagy sietség közepette el is felejtem, hogy honnan jöttem, nem jegyzem meg a leágazásokat, vissza se találnék a kiindulópontra. A függőleges kőszikla a plafonig tart, így felette nem tudok átmenni, alatta pedig tényleg csak akkor, ha valahogy meg tudom emelni. A vadmacska látszólag nem talál semmit, viszont amikor ütögetem a felületet, üreges rész után kutatva, láthatóan könnyű dolgom van, még kicsit ragad is a kezem tőle, mmm.. belenyalintok, és elégedetten csettintek a nyelvemmel. Savajúj cukorból van. Eleszegetek picit, de mivel az idő is fontos tényező, némi cukrot zsebrevágok, hogy ha valahol meg kéne állnom enni, akkor legyen mit, aztán át is ütöm magamat a rétegen, hogy immár a szabad pályán folytassam az utamat. Most lehetek talán félúton. Vajon a többiek előttem vannak, vagy én vezetek? Eddig nem kereszteztük egymás útját, de az nem biztos, hogy jellemző, hiszen akkor harcolhatnánk, vagy össze is foghatnánk, de ez egyéni feladatnak tűnik. Az emelvényt már messziről sasolom, de a sövény kezd záródni, ezért igyekszem összepréselni magamat, görnyedni, de láthatóan a talajjal kapcsolatos a mágia. Ezért arra koncentrálok, hogy az a képesésg, amit legutóbb Seraphine társaságában fedeztem fel, tud e lendíteni azon, hogy ne érintsem a talajt. Picit felemelkedek néhány centire, a macska a kezembe ugrik, és úgy süvítek tovább az emelvény felé.
//Szerencse 7 + fizikum 22=29 alá.
Blaine Mitchell carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Légmágus 1. szint (nem fejleszthető, lopott): Képes a talaj felett 15 centivel járni, de csakis föld fölött, tehát víz és szakadék felett nem képes átmenni.//
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Reese Emily Kydd
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-08-20, 14:55
Verseny & Reese
Ahogyan sorban elhelyezkednek a pálya mellett a játékosok igyekszem nem izgulni, de azért van bennem egy kis félsz, hogy vajon Blaine köre hogyan sikerül majd. Remélem, hogy nem szórakozza el a dolgot és legalább megpróbálja komolyan venni. Akármit is mond, úgy gondolom, hogy nem lenne rossz auror, vagy ha orvos akar lenni, hát ahhoz se árt egy kis plusz képzés, hogy akár terepen élesben is hatékony legyen majd. - Sajnos ezt sem viheted magaddal. - nyújtom a kezeme ta seprűért közelebb sétálva és átvéve tőle a varázseszközt, hogy aztán letámasszam a fal mellé és hátrébb lépve kiadjam az indulásra a lehetőséget a hozzám sorsolt versenyzőknek. Feszültek, de ez nem csoda, hiszen komoly a tét. Akinek ez a mai nap rosszul sikerül az mehet is haza akármit is tett le eddig az asztalra és aki netán már eleve a sor végén kullog, annak nagyon oda kell tennie magát.
Blaine most tényleg megmutathatja, hogy mire képes és csak úgy pörögnek az agytekervényei. Ahogyan sejti a lehetőségek többrétűek, de már az elsőnél nagy szerencséje van, mert amikor beleüt a kőbe az gyakorlatilag magától omlik be. Ahogyan sejtette belül üreges és a külső réteg is vékony, könnyű, sőt ha jobban megnézi magának megszagolja, akkor édeskés illatot áraszt. Olyan, mint egy kikeményített vékony cukorréteg, simán fogyasztható is. Szóval gond nélkül összetudja törni, sőt igazából elég néhány pöccintés és majdhogynem magától összeomlik az építmény, a darbokon pedig át tud sétálni, maximum ropognak kicsit a talpa alatt. Ha esetleg megkóstolja még az is kiderül, hogy bizony ez a kedvenc cukorka íze. Ki tudja talán egy apró meglepetés ez Reesetől? Tovább tud hát indulni, viszont kezd lassacskán igen kellemetlen érzése támadni. Az ösvény mintha minden lépésével kisebb lenne, mintha szűkülne a hely, ahogyan halad előre. Az első lépéseknél még alig érezhető, de ahogyan megy tovább egy idő után már mindkét oldalról a vállát érinti a bokor. Pedig jól láthatja, hogy nem messze az úton egy emelvény látható. Hogy az már a cél lenne, vagy valamilyen részeredmény, azt nem látni innen, de az egyértelmű, hogy az út bizony erre vezet, no de hogyan, ha a sövény szépen rázáródik, miközben előrefelé lépdel?
Dorina ötlete kiváló. Gond nélkül át tudja magát préselni a kő mellett, bár érezheti, ahogyan gyíkként a háta neki préselődik, hogy nem tűnik olyan áttörhetetlen kemény anyagnak, de így is átjut. Maximum picit csiklandozza a növényzet, de elfér. A levelek is jó megoldásnak tűnni egyelőre, tudja jelölni magának az utat, hogy ne keveredjen bele hosszú távon, hogy merre járt már. Tovább tud hát indulni, viszont kezd lassacskán igen kellemetlen érzése támadni. Az ösvény mintha minden lépésével kisebb lenne, mintha szűkülne a hely, ahogyan halad előre. Az első lépéseknél még alig érezhető, de ahogyan megy tovább egy idő után már mindkét oldalról a vállát érinti a bokor. Pedig jól láthatja, hogy nem messze az úton egy emelvény látható. Hogy az már a cél lenne, vagy valamilyen részeredmény, azt nem látni innen, de az egyértelmű, hogy az út bizony erre vezet, no de hogyan, ha a sövény szépen rázáródik, miközben előrefelé lépdel?
Ansley ötlete nem válik be, eldönteni nem tudja a sziklát, viszont ahogyan próbálkozik azt nagyon is érezheti, hogy ahogy ráfog simán belyukad az ujja alatt. Tehát akár még be is lehet törni az egészet és nem is kell hozzá túlságosan nagy erőfeszítést produkálnia.
A sziklát elfordítani ugyan nem lehet, főleg ha sikerülne se érne vele sokat, hiszen mégis csak négyzet alapú az alapja, tehát az átlói még hosszabbak lennének, így végképp nem férne el mellette. Viszont ahogyan próbálja feszegetni és ráfog érezheti, hogy az ujjai alatt benyomódik a kő, tehát nem is kőről van szó igazán. Belül üreges, gond nélkül elég pár helyen megütni és darabokra törik. Így már csak át kell sétálnia a darabokon. Tovább tud hát indulni, viszont kezd lassacskán igen kellemetlen érzése támadni. Az ösvény mintha minden lépésével kisebb lenne, mintha szűkülne a hely, ahogyan halad előre. Az első lépéseknél még alig érezhető, de ahogyan megy tovább egy idő után már mindkét oldalról a vállát érinti a bokor. Pedig jól láthatja, hogy nem messze az úton egy emelvény látható. Hogy az már a cél lenne, vagy valamilyen részeredmény, azt nem látni innen, de az egyértelmű, hogy az út bizony erre vezet, no de hogyan, ha a sövény szépen rázáródik, miközben előrefelé lépdel?
Határidő: aug 26 éjfél (kicsúszás 00 dobásnak minősül és -10 pontos büntetést von maga után) Következő hozzászólás: aug 27
Résztvevők: Blaine Mitchell, Dorina Postolache, Mark Carlyle, Ansley Becker//
If you want to beat the world, than you have to beat yourself.
Mark S. Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-08-19, 01:05
A Labirintus & Mark
Szerintem nagy titkot nem fogok azzal elmondani, hogy marhára frusztráltá váltam amiatt, hogy bárhova mentem zsákutcába ütköztem. Próbáltam valahogy megzabolázni a türelmetlenségemet illetve azt is, hogy ne kapjak agybajt a labirintustól. Mivel a vámpírgyorsasággal próbáltam valamire is menni lehetséges pont ezzel okoztam magamnak fejtörést. Ezért is járkálok jobbról-balra mindenütt egy zsákutcába belefutva. Mivel nemrégiben lett idézve a kis pajtásom is ő neki nem is voltak plusz képességei viszont plusz két szemnek tökéletes és miegymásnak már most tökéletes. Végül elérek a kőhöz ami úgy tornyosul elém mint valami óriás és megnehezíti a dolgot. Shadow könnyedén át tud menni rajta mivel kisebb jóval mint én. Szóval át kellene jutni ezen a hatalmas kövön és tovább haladni. Elnyelek egy szitoksorozatot a dologra majd próbálom higgadt fejjel átgondolni a jelenlegi slamasztikámat. Két lehetőségem van vagy visszamegyek és megpróbálok mégis valami új útvonalat keresni magamnak sürgősen, hogy ne veszítsek. Második lehetőségként pedig megpróbálom valamerre mozdítani a követ és tovább haladni. Viszont itt felmerül az, hogy miként is oldjam meg ezt, ha konkrétan le van csiszolva… Fent pedig a plafon fogja ámbár… talán, ha forgatok rajta és lesz némi hely még akkor lehet eltudok mellette haladni. Persze, ha ez nem sikerül akkor még simán visszafordulhatok új utat keresni. Így hát próbálok valamit kicsiholni magamból, hogy eltudjam forgatni, ha az lehetséges annak ellenére mennyire lecsiszolt a kő. Így reménykedem benne, hogy megmozdul és eltudok mellette menni akár kissé szűkösen is. Kicsit előre küldöm a másik oldalt a familíárisomat hátha észrevesz valamit. Persze amennyiben nem sikerül a követ elmozdítanom vagy, ha nem talál semmit a familíárisom az ő társaságában megpróbálok új útvonalat keresni.
//Vámpír (Harapott) I. Jól lát a sötétben, mint egy macska. 1,5-szer olyan gyorsan gyógyul és a gyorsasága, ereje is 1,5-szerese, mint egy átlag embernek.
Fizikum – 25 pont + Szerencse – 12 pont = 37 pont alá
Mark S. Carlyle carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
//
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊
Csakis a mának élj.
Ansley Becker
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-08-16, 14:54
Dorina Postolache
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-08-15, 08:17
Reese próbája & Dorina
Nem mondanám, hogy eddig nagyon rosszul érezném magam ezen a próbán. Ami azért egyben szörnyen gyanús is. Valahogy nem hiszem, hogy olyan könnyen el lehet jutni a labirintus közepére. Vegyük mindjárt a tájékozódás problémáját. Ha sok az elágazás, akkor baromi nehéz lesz fejben tartani, hogy honnan jöttünk, milyen zsákutcában voltunk már. Az esetleges csapdákról nem is szólva. Ennek érdekében is követem a többet ésszel, mint erővel taktikát. Gyorsan felmérem a sövényt, ami a plafonig ér, és úgy fest borostyánból van. Kellemetlen. Nem lesz könnyű átjutni rajta, ha az utunkba akad, és nincs más lehetőség. Viszont nem is időzhetek a bejáratnál a végtelenségig. Amikor elindulok Sly nyomában nem is kell nagyon sok, hogy egy méretes akadállyal találjam szembe magam. Remek. Szinte már vártam. Úgy tűnik a familiárisom sikerrel jut át a simára csiszolt szikla túloldalára. Én pedig leguggolva méregetem a rést, amiben a varánuszom eltűnt. Piszok mázlira, és nagyon nagy szerencsére lesz szükségem. Ha nem jön be a tervem, akár fel is adhatom. Hiszen nincs annyi fizikai erőm, hogy megmozdítsam a sziklát. És egy tenyérnyi kis lángocskával se jutnék messze, amit meg tudok idézni. Ha mégis elég volna a borostyánfal ellen, akkor is túl soká tartana. Így az egyetlen lehetséges dolgot teszem. Én is átváltozom az animágus alakomban. Bízva Fortuna asszony kegyeiben, hogy tarkavaránuszként valahogy nagy nehezen képes leszek átpréselni magam a szűk nyíláson, és nem szorulok be reménytelenül. Ha sikerül átjutnom, akkor visszaváltozom, és elégedetten dicsérem meg Sly-t. Eddig nagy hasznát vettem. Viszont mostantól jegyeznünk kell az utat is. Így odalépek a borostyán-sövényhez, és megpróbálok letépni néhány levelet, bízva benne, hogy nem aktíválok ezzel valami rejtett csapdát. Ha minden jól megy, akkor a földre szórt levelekkel jelölhetem magamnak az utat, ha netán olyan ösvénybe futnék bele, ahol már jártam. Ezen felül szisztematikusan igyekszek, mindig jobbra tartani. Kivéve ha zsákutcába futok, és vissza kell mennem az elöző elágazásig.
//Animágia: I. Képes felvenni egy általa választott állat alakját, ami nem lehet mágikus lény és később nem változhat az alak, amit egyszer elsajátított. Az állat fajtájának kiemelkedő példánya lesz.
A győztesek medálja: 8%
Dorina Postolache carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Fizikum (15)+Szerencse(10)= 25 //
Dorina Postolache carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
₪ Dallam ₪ ₪ "Kilátástalan helyzet nincs. Ezt jegyezd meg! Vannak helyzetek, melyek próbára teszik az embert." ₪
Idegesen felnevetve átkozódom, hogy nem voltam előrelátó. Csak rohantam, remélve, hogy a sebesség majd mindent megold. Reese olyan cukin vette el tőlem a seprűt, és még csak nem is kárhoztathatom érte; ez a dolga. A sövénylabirintus nyilván úgy van megoldva, hogy ne lehessen felülről belátni. Mindenesetre vizsgálgatom a plafonig érő sima sziklafalat, kocogtatom, hátha üreges, amit esetleg be lehetne ütni, azért a fizikumum nem olyan rossz. Ha találok ilyen pontot, akkor átmászhatok az ütött lyukon. A vadmacskát azért oldalt átküldöm, hátha talál a másik oldalán valamilyen gombot, titkosírást, végülis emberi nyelven tud beszélni, hátha oda van írva valami parancsszó, hogy a szikla arébb menjen. Áshatnék, de kérdés, hogy milyen a talaj, de végül elvetem ezt a lehetőséget. Hihetetlen, hogy mostanság döntöttem el, lehet, hogy mégis segítek, auror leszek, aztán elvágják ezt a lehetőséget. Lehet, hogy mindez Petra bosszúja? Megelégelte a szemétkedéseimet, és csak nekem betett egy ilyen pályát. Neem, inkább úgy kell gondolkoznom, hogy Reese pasija vagyok, ő nyilván azt szeretné, hogy továbbjussak, hogy többet lehessünk együtt. – Gondolkozz Mitchell! – Visszafelé nézek, ha ez egy fizikai megpróbáltatás, és a kis résen át látom, hogy folytatódik a járat, akkor itt tényleg arra lehet szükség, hogy bevessük azokat az izmokat. Nagy levegőt veszek, és úgy kezelem a sima sziklát, mintha valami leeresztett rács lenne. Keresek rajta valami fogást, megpróbálok alá belenyúlni, és mint egy súlyemelő, feltolom, hátha a plafonba be tud épülni, és ha sikerül, átbújok alatta.
//Szerencse 7 + fizikum 22=29 alá.
Blaine Mitchell carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
5/b. Vámpír (harapott) Jól lát a sötétben, mint egy macska. a gyorsasága, ereje is 1,5-szerese, mint egy átlag embernek.
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
***
Reese Emily Kydd
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-08-13, 14:25
Verseny & Reese
Ahogyan sorban elhelyezkednek a pálya mellett a játékosok igyekszem nem izgulni, de azért van bennem egy kis félsz, hogy vajon Blaine köre hogyan sikerül majd. Remélem, hogy nem szórakozza el a dolgot és legalább megpróbálja komolyan venni. Akármit is mond, úgy gondolom, hogy nem lenne rossz auror, vagy ha orvos akar lenni, hát ahhoz se árt egy kis plusz képzés, hogy akár terepen élesben is hatékony legyen majd. - Sajnos ezt sem viheted magaddal. - nyújtom a kezeme ta seprűért közelebb sétálva és átvéve tőle a varázseszközt, hogy aztán letámasszam a fal mellé és hátrébb lépve kiadjam az indulásra a lehetőséget a hozzám sorsolt versenyzőknek. Feszültek, de ez nem csoda, hiszen komoly a tét. Akinek ez a mai nap rosszul sikerül az mehet is haza akármit is tett le eddig az asztalra és aki netán már eleve a sor végén kullog, annak nagyon oda kell tennie magát.
Blaine a leglogikusabb utat választja, vámpírgyorsasággal indul neki a pályának, bár biztosan tisztában van vele, hogy akad a pályán más is, aki hasonló adottságokkal rendelkezik, nem is egy. Sokáig viszont nem tud futni, mert bár rendkívül gyorsan szeli a pályát, időnként visszafordulva, amikor zsákutcába ütközik, az egyik úton, ami bizony egyértelműen a jó irány, mert a többi leágazástól már zsákutca miatt visszafordult... szóval ezen a ponton majdnem az ösvény egészét elfoglalja egy méretes szikla. Épp annyira lehet ellátni mellette, hogy bizony mögötte folytatódik az út, viszont mivel a plafonig ér, mint a sövény, megmászni nem lehet - egyébként is magas és szépen lecsiszolt darab -, szélességre pedig még egy gyerek se férne el mellette, nem hogy egy szinte felnőtt. Viszont azt nem fogja tudni fejből megjegyezni, hogy mikor, hol járt már. Több leágazással is próbálkozott eddig és már így sem teljesen biztos magában, hogy merről is indult. Egy idő után az is kérdés lett merre van a pálya közepe, ha csak sietősen rohan az ember.
Dorina annyit szűr le, hogy a növény tömör borostyánnak tűnik. A plafonig ér, hogy ne lehessen átmászni rajta és elég erős is ahhoz, hogy csak úgy áttörni se lehessen. A lány is elindul szépen. Hamar elágazásokba ütközik és fejből nehéz lesz megjegyeznie hosszú távon, hogy mikor merre kanyarodik. Egy idő után könnyen lehet, hogy visszatér majd a kiindulási pontra, ha nem oldja meg ezt a problémát és mivel itt minden egyforma, nem fogja tudni, hogy egyáltalán merre lehet a labirintus közepe, ha azt se tudja ő maga hol van. Nem kell viszont sok, hogy egy elég látványos és méretes akadályba ütközzön. Egy szikla állja el az útját. Szépen lecsiszolt darab, a plafonig ér, mint a sövény. Épp akkora hely van mellette, hogy a gyík ugyan átférhet, tehát az biztos, hogy arra van tovább út, viszont Dorinának esélye se lenne átpréselnie magát.
Ansley is vámpírságát használja ki és vámpírgyorsasággal indul neki a pályának, bár biztosan tisztában van vele, hogy akad a pályán más is, aki hasonló adottságokkal rendelkezik, nem is egy. Sokáig viszont nem tud futni, mert bár rendkívül gyorsan szeli a pályát, időnként visszafordulva, amikor zsákutcába ütközik, az egyik úton, ami bizony egyértelműen a jó irány, mert a többi leágazástól már zsákutca miatt visszafordult... szóval ezen a ponton majdnem az ösvény egészét elfoglalja egy méretes szikla. Épp annyira lehet ellátni mellette, hogy bizony mögötte folytatódik az út, viszont mivel a plafonig ér, mint a sövény, megmászni nem lehet - egyébként is magas és szépen lecsiszolt darab -, szélességre pedig még egy gyerek se férne el mellette, nem hogy egy szinte felnőtt. Viszont azt hosszú távon nem fogja tudni fejből megjegyezni, hogy mikor, hol járt már. Több leágazással is próbálkozott eddig és már így sem teljesen biztos magában, hogy merről is indult. Egy idő után az is kérdés lett merre van a pálya közepe, ha csak sietősen rohan az ember.
Mark is vámpírságát használja ki és vámpírgyorsasággal indul neki a pályának, bár biztosan tisztában van vele, hogy akad a pályán más is, aki hasonló adottságokkal rendelkezik, nem is egy. Sokáig viszont nem tud futni, mert bár rendkívül gyorsan szeli a pályát, időnként visszafordulva, amikor zsákutcába ütközik, az egyik úton, ami bizony egyértelműen a jó irány, mert a többi leágazástól már zsákutca miatt visszafordult... szóval ezen a ponton majdnem az ösvény egészét elfoglalja egy méretes szikla. Épp annyira lehet ellátni mellette, hogy bizony mögötte folytatódik az út, viszont mivel a plafonig ér, mint a sövény, megmászni nem lehet - egyébként is magas és szépen lecsiszolt darab -, szélességre pedig még egy gyerek se férne el mellette, nem hogy egy szinte felnőtt, maximum az opsszum surranhat át, de ő is csak annyira jut, hogy mögötte folytatódik az út. Viszont azt hosszú távon nem fogja tudni fejből megjegyezni, hogy mikor, hol járt már. Több leágazással is próbálkozott eddig és már így sem teljesen biztos magában, hogy merről is indult. Egy idő után az is kérdés lett merre van a pálya közepe, ha csak sietősen rohan az ember.
Határidő: aug 19 éjfél (kicsúszás 00 dobásnak minősül és -10 pontos büntetést von maga után) Következő hozzászólás: aug 20
Résztvevők: Blaine Mitchell, Dorina Postolache, Mark Carlyle, Ansley Becker
Mark: Amikor bemásolsz egy képességet, akkor mindig csak azt másold be, amit használsz belőle. Ne az egészet. //
If you want to beat the world, than you have to beat yourself.
Mark S. Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-08-11, 00:44
A Labirintus & Mark
Az előző kis kalandunk a többiekkel eléggé megterhelő, tanulságokban és élményekben gazdag volt. Még egyszer soha többet ilyet köszönöm! Ámbár már így is úgy érzem, hogy eléggé meg lehet szívni ebben az új feladatban is. Labirintus… Remélhetőleg nem lesz olyan hajmeresztő élmény mint egy csapat hüllővel együtt ténferegni egy átkozott esőerdőben. Mindenesetre most a vámpírságamnak majd hasznát vehetem még, ha esetleg a vérmágiámnak nem is. Valamit valamiért alapon és nem mindenkinek oszthatnak szuper jó dolgokat. Lelkileg valamennyire felvértezve magamat megérkezek én magam is a társaimhoz. Pálcát és egyéb dolgot nem hoztam magammal. Teljesen felesleges lett volna szembe menni a szabállyal még, ha kicsit talán csábítónak is hat a magunk segítése. Hallgatom a mellénk kirendelt lányt, hogy mit is kell tennünk. Pofonegyszerűnek hathat az, hogy érjük el a labirintus közepét, de cseppet sem olyan egyszerű. Főleg, ha vannak buktatók is odabent amit esetlegesen meg kell oldanunk. - Hát akkor sok sikert… - válaszolom én is a srácnak majd belépek az előttem megnyitott úton. Reese-re rá pillantok még futólag és eltűnők. Bezáródik mögöttem a kijárat szóval egy lehetőség van, előre! Gondolkodás nélkül aktiválom a vámpírságomat. Mondhatni egyedül vagyok és nem igen találkozom senkivel sem. Miért vakláljak, ha nem muszáj? Familiárisomra pillantok akit nem túl kreatívan Shadow-nak neveztem el. Még elég friss a kicsike így még képessége sincs, de talán valahogy a segítségemre lehet. Mindenesetre megindulok előre figyelve az esetleges csapdákra. A vámpírgyorsaság ilyenkor több szempontból is előnyös. Mint például. ha valami olyan akadály jön velem szembe amit lehetséges kikerülni akkor könnyebb a dolgom. Nem mintha Shadow-ra nem kellene odafigyelnem. Nem kellene kipurcantani a kis állatot igen csak éberen figyel miközben haladunk előre. Valahol azt veszem észre, hogy igen csak izgatottan várom mi vár rám az elkövetkezendőkben. Bízok annyira magamban, hogy ne legyen baj és talán a Reese nevű lány megfogja mozgatni az agytekervényeket a feladatokkal.
//Vámpír (Harapott) I. A vámpír harapása ember számára még fájdalmas, de a nyála gyógyító, tehát a sebhelyet képes eltüntetni. Sötét kisugárzással rendelkezik. Jól lát a sötétben, mint egy macska. 1,5-szer olyan gyorsan gyógyul és a gyorsasága, ereje is 1,5-szerese, mint egy átlag embernek. Emberi alakban ezek az értékek feleződnek, de mégis jobbak, mint egy átlag embernél. Vér hatására elveszíti a kontrollt, nem képes emberi alakban maradni, vérszomjassá válik, ilyenkor bújnak elő a fogak és a szemük egyöntetű feketévé válik. II. A harapását már képes befolyásolni, nem okoz fájdalmat, csak ha akar és akár kéjes élvezetet is nyújthat. 3-szor olyan jó a hallása, mint egy átlag embernek, emberi alakban ennek kb. a fele. Emberi alakban ugyanolyan gyors, mint vámpírként.
Fizikum – 25 pont + Szerencse – 12 pont = 37 pont alá
Mark S. Carlyle carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
//
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊
Csakis a mának élj.
Ansley Becker
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-08-10, 16:15
Dorina Postolache
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-08-07, 15:44
Reese próbája & Dorina
A legutóbbi kör nem sikerült a legjobban lássuk be. Éppen hogy csak sikerült bent maradom, amit talán csak Nicolas jóindulatának köszönhetek. Amúgy teljesen meglepődtem, amikor az eredményhirdetésen kiderült, hogy bent maradtam. Ezek szerint voltak akik még nálam is rosszabbul teljesítettek? Bár azért az a második sárkány elég gonosz húzás volt. Nem véletlen, hogy egyet is csak csapatban közelítünk meg a rezervátumban. De azt hiszem az én tapasztalatommal sokkal jobban kellett volna megoldanom a feladatot. Több ilyen hiba nem csúszhat be. Azóta igyekeztem sokkal keményebben edzeni, és az elméleti órákán is minden apró információ morzsát magamba szívni. Kinek akarok bizonyítani? Nicolasnak? Magamnak? Az apámnak, hogy én is érek annyit mint a bátyáim? Nem tudnám megmondani. Talán mind benne van. Talán csak még keresem az utam, hiszen Nicolas előtt meg sem fordult a fejemben, hogy más is lehetnék, mint elismert bestiamester. Minden esetre azzal a határozott céllal lépek be nagyjából az elsők közt az aulába, hogy ezúttal a legjobbak közt leszek. A lányt aki eligazít minket ezúttal nem ismerem. De azért barátságosan köszönök neki, amikor megérkezek. A nevét is csak az előző napi tájékoztatóból tudtam meg. Reese elég rendesnek látszik. Én pedig, ahogy beszélni kezd minden szót igyekszek jól megjegyezni. Persze a pálcám és a táskám ezúttal a hálószobámban maradt, ahogy az utasítás szólt. Egyedül a familiárisom van velem. Róla nem volt szó, hogy nem jöhet. - Neked is sok sikert! - biccentek még a srác felé, aki elég lazának tűnik, amikor megérkezik, és sok sikert kíván mindenkinek. Ennél tovább viszont nem foglalkozom vele, mert megjelennek az ajtók. Én pedig a magaméhoz lépek. Természetesen, ahogy belépek máris összecsukódik mögöttünk a sövény. Nem mondom, hogy a legkellemesebb a klíma, bár úgy tűnik Sly kifejezetten élvezi. Sosem voltam a fejjel a falnak rohanó típus. Most is inkább egy pillanatra megállok felmérni a sövények magasságát, belőni, hogy milyen növényből lehet. Már amennyit látok belőlük. Aztán indulok csak el sebesen szedve a lábaim Sly mögött, aki jó 5 méterrel előttem szedi a gyík lábait, és amolyan felderítőként keres csapdákat előttem. Süllyedő kő, kifeszített szinte láthatatlan zsínor, bármi, aminek nem kéne itt lennie. Ami engem illet, igyekszem szisztematikusan haladni, mindig egy irányba haladni. Nem lenne jó eltévedni, vagy csapdába esni, ezért igyekszem mindenre figyelve óvatosan előre haladni, még ha így vesztek is egy kevés időt. De jobb kicsit később célba érni, mint csapdába esni, és feladni a versenyt. Mert természetesen számítok rá, hogy nem lesz ilyen egyszerű dolgunk. Biztosan lesz pár fizikai akadály Reese leírása alapján.
//Gyógynövénytan: 15 pont, Egyetemi tárgy: Növénytan felsőfokon
A győztesek medálja: 7%
Dorina Postolache carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
Fizikum (15)+Szerencse(10)= 25 //
Dorina Postolache carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
₪ Dallam ₪ ₪ "Kilátástalan helyzet nincs. Ezt jegyezd meg! Vannak helyzetek, melyek próbára teszik az embert." ₪
Igencsak megerőltető ez a jó pár nap, az éjszakai kiruccanás után még nem tudtam kipihenni magamat, de azóta felkészültem rá, hogy bármikor is lépjek ki a szobámból, mindig van nálam egy fiolányi vér, hogy ha komolyan megéheznék, ne törjön elő belőlem a fenevad, hiszen a családi örökségre nem kéne szégyent hozni.Még nem döntöttem el, hogy maradok, és leszek auror, hogy segítsek Reese-nek, vagy húzzam tovább a fejesek agyát, hogy végre rúgjanak ki. Már az első felé húz jobban a szívem, hiszen Reese apjának állapota kezdi felnyitni a szememet, hogy nem csak medimágusként tehetek másokért; a bajt meg is lehet előzni. Ettől még nem változik a vicceskedős, laza stílusom, beszólok én az atyaúristennek is, ha úgy látom, hogy tudom vele bosszantani. Jó lett volna Reese-zel beszélgetni egy nagyot, hiszen elmondtam volna neki azt a béna mellément csókot, de majd az akadályverseny után, mert látom, hogy nagyon sok most a dolga. És hát nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, hiszen ha már az ő csapatába kerültem, nehogy bevádolják holmi részrehajtással. Mindenesetre amikor megtudom, hogy nem vihetünk pálcát, átgondolom a lehetőségeimet. Tudom, hogy a fizikumom még vámpírként sem a legacélosabb, de valamennyi előnyöm lehet azokhoz képest, akik még ennyire sem edzettek. Végülis a dínók között gyakorta tudtam ügyesen boldogulni varázslat nélkül is. Ráadásul a családi ékszernek köszönhetően egyre több képességem teljesedik ki, a vállamon ott ül az éppen mosakodó vadmacska is. Seprűlovaglásból éppen nem vagyok versenyekre való, de átlagos igen, ezért ha pálcát nem lehet vinni, megpróbálom hát ezt. Bólintok Reese-nek, és nagyon mosolygok, ebből érzékelheti, hogy most nem akarom az ő pályáját szét trollkolni, tönkretenni a munkáját, amiben biztosan benne van az ő keze is. Ha nem teteti le velem a seprűt, akkor viszem magammal. – Hali mindenkinek, és sok sikert. – Intek körbe a társaimnak, és ha a seprűt is lehet vinni, akkor megmarkololva azt nézelődök befelé. A gyorsaság is számít? Azért mégse kéne elkapkodni a dolgokat, viszont néha kockáztatni is kell. Először átalakulok vámpírrá, és ha nálam van a seprű, akkor ráülve szelem a távot, ha nincs, akkor szaladok a természetfeletti sebességgel. Bárhogy is lehet, ki akarom használni azt az erőt, amit a családom egykor előírt. Most különben sem kell senkivel találkozni, lehet nyugodtan fekete szemem. Seraphine használata nyomán már ismerem a légmágiát is, ezt is bevetem kissé. Mivel tájolni úgysem tudok most, ezért villámgyorsan keresem a labirintus közepét, tehát a sebesség nem csak gyorsaságot ad, hanem fel tudom fedezni az esetleges zsákutcákat is, hogy képet alkossak magamban, hogy merre tovább.
//Szerencse 7 + fizikum 22=29 alá. repüléstan: 11 pont
Blaine Mitchell carried out 2 launched of one 10 oldalú dobókocka :
,
5/b. Vámpír (harapott) Jól lát a sötétben, mint egy macska. a gyorsasága, ereje is 1,5-szerese, mint egy átlag embernek. Légmágus 1. szint (nem fejleszthető, lopott): Képes a talaj felett 15 centivel járni, de csakis föld fölött, tehát víz és szakadék felett nem képes átmenni.//
Megjegyzés -- Ruha -- Zene --
[/color][/i]
***
Reese Emily Kydd
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-08-06, 14:46
Verseny & Reese
A központi aula ezúttal teljesen át van rendezve. Nincs egy darab asztal, vagy más zavaró tényező sem. Az egész első ránézésre úgy néz ki, mint egy szépen felállított labirintus. Valószínűleg a nagy hely miatt választotta ezt a termet a vörös hajú aurortanonc. Jelenleg türelmesen áll a fal mellett az aula egyik bejáratánál. Minden hozzá tartozó kadét megkapta a szükséges információkat. Egyrészt azt, hogy ezúttal Rees Emily Kydd lesz majd, aki felügyei őket, másrészt azt, hogy melyik bejáraton kell bejönniük. A lány csendben van, egy kis mappa van csak nála, néhány papírral, amiket bőszen töltöget és pipálgat, ahogyan befutnak az indulók. Vannak azért jónányan, de tudjuk mint, hogy nem sokan jutnak majd tovább ezúttal sem. Amikor mindenki megérkezett halkan megköszörüli a torkát. - Üdvözölök mindenkit! Amint azt már megtudtátok ezúttal a fizikai rátermettségetek érdekel minket, úgyhogy remélem a kiírás szerint a pálcáitokat a szobátokban hagytátok. - ha valakinél esetleg táskát lát, vagy hasonlót, azokat is szépen lepakoltatja oldalt, hiszen nincs szükség most varázseszközökre, bájitalokra, vagy különleges tárgyakra. - Odabent használjátok az eszeteket és az erőtök sem lesz utolsó és persze... ahogyan a mondás is tartja, az ember legnehezebb ellenfele sokszor épp önmaga. A cél elérni a labirintus közepéig. Az győz, aki elsőként szerezi meg az ott található jutalmat. - végül biccent és hátrébb lépve int egyet a pálcájával. A labirintus oldalán, ami egyébként növényi, tehát indákból, bokrokból áll és vagy 3 méter magasra nyúlik, kisebb átjárók jelennek meg. Épp annyi ahány játékos van a teremben. Az átjárók természetesen be is záródnak, amikor belépnek rajtuk és furcsa módon egészen nagy csend is telepedik rájuk ezzel egyidőben. Egyelőre nem látnak mást maguk előtt, csak néhány elágazást, egy kis gyenge ködöt. A levegő szokatlanul párás kicsit szinte fullasztó, amitől az ember nagyon gyorsan leizzad.
//Szerencse és fizikum próba vár rátok ezúttal. Ezeket adjátok össze, és alá dobjatok 2 db 10 oldalú kockával minden hozzászólás végén. Szerkesztés, javítás utólag nincs!
Határidő: aug 12 éjfél (kicsúszás 00 dobásnak minősül és -10 pontos büntetést von maga után) Következő hozzászólás: aug 13
Résztvevők: Blaine Mitchell, Dorina Postolache, Mark Carlyle, Ansley Becker//
If you want to beat the world, than you have to beat yourself.
Mia Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-04-05, 14:02
Mark & Mia
A titok hazugságot szül
Valójában bele se gondolok, hogy az egész ilyesmire megy ki, mármint hogy Mark nem akar mást csak ágybabújni Cecevel, pedig ha egy kicsit tájékozottabb lennék az élet dolgai tekintetében, akkor egyértelmű lenne számomra minden pillantásából. Gondolom, ha Cece lenne itt, akkor ő pontosan tudná, hogy erről van szó, hogy egy esetleges ebéd, vagy vacsora csak gyors fevezetése a lényegnek, sőt valójában azok alapján, amiket a naplójában olvastam tőle már az se lenne meglepő, ha itt helyben kérné, hogy megnézheti-e Mark szobáját. Elég nagy céda volt, bár ha azt nézzük nem járt jól vele, hiszen sikerült kellemetlen alakokat is kifognia. Aztán persze az is benne van a pakliban, hogy Markról én még mindig csupa jót gondolok és eszembe se jut, hogy ennyire lazán kezelné az ilyesmit, Cece pedig lehet, hogy a múltbéli sérelem miatt inkább elküldené a fenébe, de ez már úgyse derül ki. - Túlléptem rajta. Olyan régi, kicsinyes dolognak tűnik már ennyi év távlatából. - igyekszem kivágni magamat és tényleg lazábban kezelni a dologot, mintha ez így teljesen rendben is lenne. Mark pedig talán tényleg csorgatja annyira a nyálát, hogy ne is gondoljon bele, hogy ennek mennyi a realitása. Meg aztán valójában ki tudja, hogy Cece nem tette-e túl magát tényleg az egészen és ha itt lenne most, akkor simán ágybabújna Markkal, csak mert jó pasi. - Oké, akkor majd hívj... szia! - rebegem utána kissé talán még le is fagyva a puszi után, amit az arcomra kapok, bár ez valójában azért tényleg inkább csóknak nevezhető, mert sokkal lassabb és komolyabbnak tűnt, mint amit mondjuk anyától kaptam egy-egy szeptemberi iskolakezdés alkalmával. A szívem persze majd kiugrik a helyéről, ahogyan utána nézek és távozik. Tényleg jól meggondoltam én ezt? Ő biztos, hogy egésze máshogy áll hozzám, mint én hozzá, és hát nem lát mást csak Cecet, aki dögös és akiért olyan sokan oda vannak és Mark minden bizonnyal tisztában van vele, hogy az ilyen lányok hogyan működnek. Jesszus, biztos ,hogy sokkal jobb lett volna, ha nem szólítom meg, hanem tovább megyek, főleg hogy most még egy csomó dolgom is van, amire oda kellene koncentrálnom, hogy rendesen elpakoljunk mindent és hogy mindent kézben tartva rendbe szedjük a nagytermet.
//Én is köszönöm a játékot! Nem tudom mikor fog Mia bepánikolni. //
Ma élünk és újra élni fogunk. Visszatérünk megannyi alakban.
Mark S. Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-04-01, 16:49
Mia & Mark
Kár lenne tagadni, hogy a mai világban az érvényesül a leginkább, akinek a külseje is a helyén van. Cece pedig... Nos, véleményem szerint igen csinos teremtés lett az elmúlt évek folyamán. Lefogyott és helyretette magát, ami egyértelműen az előnyére vált. A dicsérő szavakat pedig komolyan is gondolom. Ráadásul, ebbe az egészbe nem gondolok bele többet, mint egy kis ártalmatlan flörtöt. Ezt általában elég gyakran eljátszom a nekem tetsző hölgyekkel és nagyon úgy néz ki számomra, hogy Cecénél is célba érnek a szavaim. Fogalmam sincs, mennyire híve az egyéjszakás kalandoknak, de részemről működne a dolog. - Köszönöm - felelem, hiszen azt hiszem, ebben a helyzetben ez az igazán ideillő válasz. Rose meghalt ugyan, de az élet megy tovább, én pedig valamiért azon se lepődtem meg igazán, hogy a vér szerinti apám már másnap visszament a céghez dolgozni. Valamiért sejtettem, hogy számára ez az egész többet jelent, mint a tulajdon gyermekei. Esetleg csak így leplezné a valódi érzelmeit? Nem ismerem annyira, hogy minden cselekedete mögé bepillantást nyerhessek, de nem is idegen már számomra. Olyan pókerarca van, hogy az valami hihetetlen, de nem lehet gépből! Érző, emberi lény, reménykedem hát abban, hogy legalább a lánya halála megviselte valamilyen szinten. - Kissé sokáig tartott, mire beugrott - jegyzem meg egy halvány mosollyal az arcomon. Nem neheztelek miatta, hiszen egy hasonló élményt bizonyára elfelejteni igyekszik az ember, nem pedig emlékezni rá. - Hmm... ez jó kérdés - esem egy pillanatra gondolkodóba a következő kérdése hallatán. Nem terveztem összevissza utazgatni az akadémia alatt, ezért se érdekelt különösebben az, hogy mehetek-e szabadon bármerre, ha esetleg úgy alakulna a dolog. Persze, inkább a céghez kellene visszatérnem, hogy megmutassam, életben vagyok még, de ez a csajszi bőven megér annyit, hogy a vezetőség nyugodtan pletykáljon a hátam mögött a távollétem okát illetően. - Majd megérdeklődőm - szélesedik ki ismét a mosolyom. A helyszín mindegy, úgyis a társaság számít, nem igaz? - A hétvége nyilván jobb, addig kigondolok valamit - felelem. A büfé tényleg nem egy olyan hely, ahova az ember randira visz egy lányt, habár - szerintem - Cece is sejti jól, mire megy ki a játék. Kiveszünk valahol egy szobát, majd mehet a menet. Csupán adja a tudatlant, ahogy a lányok nagy része állandóan teszi azt hasonló helyzetben. De amint odakerülünk, kiéhezett vadmacskává vedlik majd, ebben biztos vagyok. - Majd szerzek egyet - kacsintok, miközben átveszem tőle a névjegykártyát. Valóban nem ismerős számomra a telefon szavacska, de biztos vagyok abban, hogy nem lehet valami bonyolult a használata és azért vannak kapcsolataim is bőven. Bármikor szerezhetek ilyesmit. - Amint lesz időm, hívlak - teszem azért még hozzá, kissé közelebb hajolva, hogy egy futó csókot nyomhassak búcsúzóul az arcára, majd utána távozóra foghassam a dolgot...
(Köszi a játékot, szuper volt )
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊
Mia Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-29, 20:36
Mark & Mia
A titok hazugságot szül
Nehéz eldönteni, hogy is álljak a helyzethez. Mármint nagyon is élvezem, hogy most ennyire érdeklem, hogy dicsér. És persze azóta, hogy Cece bőrébe bújtam ez nem is olyan ritka, de közben meg ha jobban belegondolok mennyire felületes dolog is ez. Okos lány vagyok és az eszemnek kellene előtérben lenni, és nem azzal foglalkozni mennyire dicsér és le akar venni a lábamról, főleg hogy az is egyértelmű hogy nem volt jó a viszony Mark és Cece között. Ez a kötött pulcsi duma meg... tényleg ennyire csak a külső számít? Pedig ezt eddig is tudtam, és most mégis kicsit furán érzem magam, amit persze a sármos mosoly egy pillanat alatt eltüntet. - Gondolom és tényleg sajnálom. - azért egy pillanatra az én arcomra is kiül valami fura elgondolkodás. Még a saját temetésemre se mentem el. Pont azért, mert nem akartam tudni mit okoztam a döntésemmel a családomnak. Jó persze Mira biztosan nem zuhant meg annyira, de talán Hiro elment és persze a szüleim... Nehéz lehetett nekik, sőt még most is, de meghoztam egy döntést és ebből már nem hiszem, hogy van visszaút. Legalábbis napról napra távolodik és kisebb az esélye, hogy elmondjam az igazat. De végülis miért kellene? Sokkal érdekesebb az életem most. Szoknom kell még, de hát Mark is nyíltan rákérdezett van e valakim. Érdeklem, nagyon is! Lássuk be erre Miaként úgyse lett volna esélyem. - Oh már emlékszem. - felem kissé azért zavartan miután bevillant az a régi emlékkép. Ott abban a pillanatban egyáltalán nem volt kellemes látvány Mark, de ha most rá nézek... Bár ne lenne ilyen hatással rám egyetlen mosolya! Vajon ha Cece lenne itt helyettem, hogyan nézne rá? Mérges lenne ha én... Buta kérdés, bár aztán ki tudja. Amennyire lazán kezelt mindent, könnyen lehet, hogy simán kiélvezte volna, hogy most ilyen figyelmet kap attól, aki régen tetszett neki. - Azért Roxmortsba mégse mehetünk el. - csóválom meg a fejemet, de aztán mégiscsak elmosolyodom. - Nektek van itt egyáltalán kimenőtök? Azért a büfé nem lenne az igazi. Egyébként is azt hiszem illene kiengesztelned amiatt a kikosarazás miatt. Van még itt dolgom, rendbe kell tenni a termet, ha mindenki elment, de szabad az estém, vagy hétvégén? - villan végül elő a Cece-féle stílus, amit az utóbbi fél évben igyekeztem felvenni. Azért már egészen jól megy, ha nem billent ki belőle egy furcsa eset, mint a Markkal való találkozás. Aztán végül előkapok egy névjegykártyát. Vannak mugli barátaim is, és dolgoztam már nekik is. A névjegykártyán tehát ott a telefonszámom, amin el tud érni. - Ha gondolod hívj fel, hogy mikor és hol. Van telefonod? - jut eszembe a végén azért a kérdés, hiszen azért lássuk be ez egy varázslónál egyáltalán nem alapvető. Mark, ha jól tudom azért nem mozog annyit muglik között, mint én.
Ma élünk és újra élni fogunk. Visszatérünk megannyi alakban.
Mark S. Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-20, 18:16
Mia & Mark
Soha életemben nem hittem volna, hogy ennyire kicsi a világ. Eleinte még azután is tartottam a kapcsolatot pár évfolyamtársammal, hogy befejeztük a Roxfortot, de Cece - érthető módon - nem tartozott közéjük. Végül a többiek is lekoptak, én pedig nem erőltettem magam az újabb baglyokkal. Egyszerűen nem éreztem értelmét sem. Minek, amikor ők sem keresnek? Új barátaim lettek, majd ők is eltűntek a süllyesztőben, pont úgy, mint az előzőek, akiket hét éven keresztül volt szerencsém ismerni. - Ki is számolja, hiszen a végeredmény a lényeg, nem igaz? - kacsintok egyet egy sármos mosollyal megspékelve. Megdöbbentett és egyben fel is villanyozott az új Cece felbukkanása, az pedig még inkább, hogy időközben ennyire kellemes látvány lett a szemnek. - Örülök, hogy magad mögött hagytad a kötött pulcsi, bő nadrág korszakot - jegyzem meg viccelődve. Az a nagymama-stílus valami katasztrofális volt. Nem állítom, hogy jobban nézett volna ki nélküle, de egyértelműen javulhatott volna pár fokkal a helyzet. Bár, még akkor se jöttem volna össze vele, ha csinosabb holmikat aggat magára. Látom én rajta, hogy meglepődik a kérdésem hallatán, de nem igazán zavartatom magam, ami az igazat illeti. Felnőtt emberek vagyunk, mindig is tetszettem neki, nekem pedig immár ő is, minek fussunk hát felesleges köröket? Tisztában vagyok azzal, miként érez irántam és most már ő is azzal, hogy bejön számomra. Részemről tehát benne lennék abban, hogy megpróbáljuk azt, amit évekkel ezelőtt hagytunk ki. - Nem, kicsit sem könnyű - felelem, miközben igyekszem úgy tenni, mint aki tényleg fenemód sajnálja az ikertestvére halálát. Rose egy sznob volt, aki fennhordta az orrát. Nem állítom, hogy megérdemelte a halált, de azt se hiszem, hogy közel kerülhettünk volna egymáshoz, ha esetleg lehetőségünk nyílik rá. - A szüleimet teljesen megviselte a halála - teszem még hozzá, hogy valami normális is legyen a családunkban, de természetesen ez sem igaz. Őszintén szólva, nem tudom megmondani, miként reagáltak a hírre, hiszen olyan pókerarcot képesek vágni, hogy azon néha még én is meg tudok lepődni. - Az a szerelmes levél - hívom fel a figyelmét végül a konkrét dologra. Talán kellemetlen téma ez részére, de akkor is meglep, hogy ennyire nem emlékszik rá. - Amelyben leírtad, hogy mennyire tetszem neked és megkérdezted, lenne-e kedvem elmenni veled a következő roxmorts-i hétvégén a faluba - egészítem még ki, hátha beugrik számára valami. - Ezt csak nem felejtetted el, nem igaz? - pillantok rá érdeklődő tekintettel. Ha jobban ismertem volna annak idején a lányt, most gyanakodva méregetném, de hát ki tudja, talán mindig is ennyire zizi volt. Csodabogárnak is csúfolták, szóval nem lehetetlen. Igazán sajnálnám, ha még mindig kattant lenne és emiatt kellene lemondanom egy kis flörtről vele. - Akkor és ott nemet mondtam - kezdek bele, habár ez kissé túl kegyes megfogalmazás részemről. - De most bepótolhatnánk, ha még nem késő. Mit szólsz? - szólalok meg végül, némi habozás múltán. Kezdek elbizonytalanodni abban, hogy ez tényleg jó ötlet lenne részemről. Talán ezúttal ő szeretne velem tréfát űzni és mindenre tisztán emlékszik. De mégis mi lenne a csattanó részéről?
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊
Mia Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-19, 13:46
Mark & Mia
A titok hazugságot szül
Vajon, ha tényleg tisztában lennék azzal, amit tett, akkor is ennyire könnyedén venném, vagy Cece így venné? Nem tudom, nehéz ezt eldönteni, főleg hogy nem tudom. Félő, hogy Markot túlságosan piedesztálra emeltem, amikor nála dolgoztam és képes lennék mindent elnézni neki, betudni gyerekkori hibának, főleg hogy végül is nem engem ért, hanem mást. Mindig könnyebb elnézni a hibákat, ha nem téged érintenek igaz? Lehet, hogy ha tényleg Cece állna itt, akkor ő azért másképp nézne Markra, ahogyan számít is rá, hiszen látom rajta, hogy azért meglepi, hogy ennyire könnyedén kezelem a dolgot. Így hát csak egy mosolyra futja, amikor tovább magyaráz, hiszen nem tudom, hogy miről van szó pontosan. Még sem tehetem meg, hogy győzködöm nem volt akkora gáz, ha egyszer nem ismerem a részleteket. Meghúzta volna Cece haját, vagy kigúlyolta a külseje miatt? Mégse kérdezhetek rá. - Mennyi idő alatt? - ismétlem el a kérdést, ezzel is megpróbálva időt nyerni, mert hát lássuk be gőzöm sincs. Valószínűleg évekkel ezelőtt történt, én pedig annyira visszamenőleg nem ástam bele magam a lány életébe. Ezek szerint nem ártott volna. - Már nem is tudom, jópár hónap. - válaszolok végül, amennyire egyáltalán értek az ilyesmihez. Mármint én aztán sosem diétáztam, vagy efféle. Nem tudom, hogy hogyan megy ez, bár most hogy beszélünk róla, lehet hogy oda kellene figyelnem, hogy miket eszem Cece testében? Bár sose voltam az a nassolós típus, valószínűleg ezért nem is híztam, mint ő. Az újabb kérdés azért meglep, hiszen elég nyílt és olyan bele a közepébe fajta. Na igen, jól láttam, hogy eléggé mereszti a szemét. - Jelenleg nincs, nem igazán kötöm le magam hosszú távra. - vonom meg a vállamat, igyekszem csak úgy lazán, ahogyan ez hozzá passzol, mert hát ő azért elég könnyedén kezelte mindig is a kapcsolatait, amennyire olvastam a naplójában. Nem igazán tűnt úgy, hogy volt pár hetesnél hosszabb kapcsolata, sőt ahogy kivettem, inkább csak alkalmi szórakozás volt számára egy-egy pasi, és semmi több. Lehet, hogy az az incidens is benne volt ebben, ami Markkal történt? Vagy a külső voltázos indította el ilyen úton? - Oh, igazán sajnálom. Biztosan nehéz lehet elveszíteni valakit, akit nem is volt időd megismerni. - pillantok rá együttérzően. Nem lehetett akkor könnyű időszaka, hiszen én is meghaltam, új családja lett és ezek után még a testvére is, akit nem is volt módja ismerni. Ezek után viszont jön a kellemetlen érzés, ahogyan bevillannak a képek. Nem tudom, hogy pontosan mi történt, de határozottan rossz érzés tölt el, mintha csak én magam is átélném a megalázást, a nevetést és ennek az egésznek pont Mark a központja. Nagyon csúnyán elbánt ezek szerint Cecevel, legalábbis ő... abban a pillanatban rettenetesen érezte magát, de hogy mi volt a levélben? - Levél? - bököm ki láthatóan értetlenkedve. Pedig biztosan tudnom kellene. - Oh hát olyan rég volt már, nem is emlékszem. - nevetek fel zavartan. Végülis akár azt is gondolhatja, hogy esetleg a rossz élményt próbáltam kitörölni a fejemből és elfelejteni. Végülis évek teltek már el azóta és jól látta, nagyon megváltozott Cece külseje. - Mire gondolsz pontosan? - próbálom megkérdezni óvatosan, hogy ha lehet minél kevésbé tűnjön furcsának maga a kérdés, még mindig mosolyogva, mint aki tényleg csak elfelejtette, hogy miért is történt az a nagy kiborulás és megalázás a folyosón, amit egy pillanatra láttam. El kellene köszönnöm, hazamenni és utána nézni ennek az egésznek.
Ma élünk és újra élni fogunk. Visszatérünk megannyi alakban.
Mark S. Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-15, 08:44
Mia & Mark
Kissé elcsodálkozom azon, hogy ennyire egyszerűen képes elsiklani ilyesmi felett, de be kell látnom, igaza van. Tényleg régen volt már, mindketten kamaszok voltunk, két külön kategóriából. Ő szürke kisegérként, én pedig elég népszerű kölyökként tengettem az életemet az iskola folyosóin. Azóta pedig tényleg teljes mértékben megváltozott, ami igazán előnyére vált. Nyilván nap, mint nap kapja másoktól a bókokat, ezáltal pedig sikerült annyira felépítenie az önbizalmát, hogy túllendüljön az akkori holtponton. - Örülök annak, hogy képes vagy így felfogni a dolgot - mosolyodom el. - Részemről is csak egy hülye tréfa volt, semmi több. Másként sült el, mint szerettem volna, de igen, rég volt már - vonom meg a vállam, minden igyekezetemmel azon mesterkedve, hogy valamennyire tényleg kicsinyítsek az akkori helyzet súlyosságán. Diákcsíny lett volna? Kezelhetjük annak is, noha igen gonosz szavak hagyták el akkoriban az ajkaimat. Megértem hát, hogy Cece mindezt másként élhette meg, de a lényeg az, hogy sikerült túllépnie ezen és a szőnyeg alá söpörnie. Egy ostoba kölyök voltam, semmi több. Bár, tényleg nem tudom, mit tettem volna abban az esetben, ha az akkori Cecilia felnőtt verziójával találom szembe magam. Rég túlnőttem már azon, hogy másokat ócsároljak a külsejük miatt, de aligha pattantam volna fel ilyen gyorsan, hogy üdvözölhessem őt. Esélyes, hogy inkább elfordítom a fejem. Gonosz dolog lett volna, ezt sejtem is, de sajnos így működik a világ. - Büszke is lehetsz magadra - állapítom meg, miközben ő kihúzza magát, nekem pedig megakad a tekintetem az alakján. Formás. - Mennyi idő alatt érted el ezt az eredményt? - teszem fel a következő kérdésemet. Ártalmatlan kíváncsiskodás pusztán, semmi több, hiszen nekem aligha lesz szükségem a közeljövőben ilyesmire. Cece háta mögött viszont igen nagy munka állhat, amely talán a mai napig is folyamatosan tart. - És? Van barátod? - érdeklődöm. Félig udvariasan, félig azonban öncélúan és nem is áll szándékomban leplezni előtte, hogy miért is tettem fel számára ezt a kérdést. Esélyes, hogy számára is pillanatok alatt leesik majd. - Köszönöm - felelem és még pont elkapom a félbemaradt mozdulatot, amit egyszerűen képtelen vagyok mire vélni. A kezem megfogása helyett inkább a hajával kezd el babrálni, mint aki közben rájött, mennyire furán hathatna részéről ez a gesztus. Egy cseppet se nevezném gyanúsnak a dolgot, hiszen a régi Cece is igazán empatikus teremtmény volt és talán a mai napig is ilyen maradt. Egyszerűen csak időközben ráébredt, hogy felnőtt, vonzó nőként igen hamar félre lehet értelmezni részéről az efféle megnyilvánulásokat. - Igen, egy sajnálatos lakástűzben - szólalok meg, miközben minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ne mosolyogjak a mondandóm közben. Nem Rose halálának örülök ennyire, hanem leginkább a szüleim számomra beadott meséjét tartom viccesnek. Nem ismertem teljes mértékben az ikernővéremet, de ő és a tűz... Kész kabaré az egész! - Elég meggyőző tudok lenni, ami az igazat illeti - mosolyodom el immár szélesen, amikor ő viccelődve böki meg a mellkasomat. Ó, igen, ezek szerint van remény! - Figyelj, amit a levélben írtál... Áll még részedről a dolog? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, miközben elsiklom ama tény felett, hogy egy pár pillanatra, mintha leblokkolt volna. Talán csak eszébe jutott valami, hogy valahol fontos dolga lenne és igyekszik magában összerakni, hogy mennyi ideje lenne odaérni. Legalábbis, részemről csupán ennyit látok bele ebbe az egészbe, semmi többet. Mégis honnan sejthetném?
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊
Mia Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-14, 14:06
Mark & Mia
A titok hazugságot szül
Sejtettem volna, tehát nem elég, hogy ismerték egymást, még valami volt is a háttérben. Egy incidens, de miféle incidens? Miért nem tudok olvasni az emlékeiben? Valami lenyomat igazán maradhatott volna, vagy el kellett volna olvasnom régi naplókat is, bár persze ahhoz meg is kellett volna találnom őket. Hogy ez mennyire bonyolult, jesszus! Okosabb is lehettem volna, egyszerűen nem szólalok meg, akkor talán nem ismeri fel Cecet, de már nincs visszaút, nem tekerhetem vissza az időt, pedig mennyivel könnyebb lenne! - Oh, hogy az... régen volt már, fátylat rá. - mosolyodom el és csak remélni tudom, hogy nem volt olyan rémes. De hát Mark rendes fickó, én legalábbis annak ismerem. Nem is feltételeznék róla semmi rosszat, hogy bárkivel szándékosan bántó lett volna. Na igen sikerült túlbálványoznom, hiszen olyan helyes, de hát... mit tehet az ember lánya, ha belehabarodik a főnökébe. Eleve nem kellett volna, hiszen ha nem bízom meg benne maradéktalanul, akkor még élnék, mármint a saját testemben, de végül is talán így jártam jobban. Sose vett volna észre Miaként, de most láthatóan nagyon is észrvett. Az ember legalábbis nem kér bocsánatot valami régi ballépésért csak úgy. - Kösz, ezt bóknak veszem. Tényleg sokat változtam. - húzom ki magamat egy kicsit és ha nem én lennék, akkor még biztosan rá is játszanék. Cece legalábbis megtenné. Olvastam én érdekes dolgokat a naplójában. Most minimum körbefordulna, hogy kiélvezze a halzsoló tekintetet Marktól. Gondolom pont azért is változott ennyit, fogyott le, hogy aztán igenis kiélvezze a munkája gyümölcsét. Bár persze úgy fest túlzásba vitte, hiszen ha jól sejtem pont azért halt meg, mert nem tudta mikor kell észnél lenni. - Igazán sajnálom. - pillantok rá együttérzően és kis híja, hogy ne nyúljak előre és szorítsam meg legalább a kezét, de végül a mozdulat megtörik valahol félúton és újra a hajammal kezdek el babrálni. Szóval kedvelt, ez azért kedves tőle és sajnálta, hogy ez történt. Akkor biztosan nehezen dolgozta fel. Ha szólnék neki... Nem. Nem lehet. Senkinek sem mondhatom el, mert a titkok mindig pont azért tudódnak ki, mert csak egy valakinek mondják el őket és akkor már nincs megállás. Lehet, hogy dühös is lenne, ha kiderülne, azt pedig nem akarom kockáztatni. - Nem igazán, de hogy érted, hogy csak volt? Ő is meghalt? - a múltidő legalábbis erre utal, mert nem azt mondja, hogy lett egy ikertestvére az új család mellé. Azt se fejtette ki, hogy akkor mi lett a régivel, de azt érzem a hangjából, hogy nem ébreszt benne kellemes emlékeket ez a dolog, úgyhogy lehet, hogy nem szívesen beszél róla eleve. - Úgy se segíthettem volna, ha tudnám is. - mosolyodom el én magam is szélesen és aztán szórakozottan meg is bököm a mellkasát. Na ekkor villan be a furcsa kép épp csak egy pillanatra. A lányról láttam már képet. A Roxfort folyosóján áll ez egyértelmű és valami gyűrött levelet szorongat, kisírt szemekkel és láthatóan mindenki rajta nevet, miközben Mark.. igen ő az, csak jóval fiatalabb, úgy tűnik, mintha eleve miatta lenne az egész. Mégis mi a fene történt? Le is blokkolok néhány pillanatra a villanásnak hála, hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak. E miatt kérhetett bocsánatot?
Ma élünk és újra élni fogunk. Visszatérünk megannyi alakban.
Mark S. Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-10, 15:10
Mia & Mark
Azért kissé meglep, hogy Cece alig emlékszik rám, elvégre - a levele szerint - teljesen belém volt habarodva annak idején és én pedig megaláztam mások előtt. Valljuk hát be, bármennyire is szeretne felejteni az ember, ennyire mégse képes kitörölni ezt az emléket az életéből. Nem úgy nézett ki, mint akit hidegen hagy a dolog, habár ezt az egész reakciót betudom magamban annak, hogy vagy nem akar rá emlékezni, vagy engem szeretne így valamilyen úton-módon jelentéktelenné avanzsálni. Igen, minden bizonnyal úgy tesz, mintha semmit se jelentettem volna számára soha az életben. Oké, ezt meg is érdemlem. Nem volt valami szép dolog tőlem, amit vele tettem, de mit is várunk a kamasz fiúktól? Én népszerű voltam, ő nem, sejthette volna, hogy nem lesz szép vége a dolognak. - Annyira azért nem - mosolyodom el, miközben ő a hajával áll neki babrálni. Ez régebben nem vallott rá, zavarában inkább pirulgatott, de hát változnak az emberek, nem igaz? És ez kétségkívül sokkal aranyosabb tőle, mint az összevissza dadogás és pironkodós válaszok. - Hét-nyolc éve, ha jól emlékszem - pontosítom magamban a dátumot. - És sajnálom azt a kis incidenst. Azóta már rájöttem, hogy másként kellett volna kezelnem a dolgot, de akkor még elég hülye voltam, bocsánat - ismerem el kelletlenül, hiszen kerülgethetjük itt a forró kását napestig is, de a tények attól tények maradnak: nagyon csúnyán elbántam vele az utolsó évünkben. Ezt pedig egyáltalán nem áll szándékomban a szőnyeg alá söpörni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Hiszen mindketten tudjuk, mekkora tahó voltam akkoriban. - Téged elég rendesen... hm... kicserélt - használom az általa említett szót, hiszen valóban ez illik ide. A lány teljes mértékben megváltozott. Enyhén szólva is egy bombázó lett belőle, én pedig bánom, hogy annak idején nem adtam számára egy esélyt. Bár, honnan is sejthettem volna, hogy ez fog történni? - Igen, elég rosszul érintett ez engem - biccentek egyet, hiszen Mia fiatal volt és tehetséges, előtte állt a jövő, erre pedig miattam kellett meghalnia. Mert - bármennyire is szeretném tagadni - nekem is részem volt abban a szörnyű tragédiában. - Egy fiatal lány halt meg, mert nem vigyáztam rá eléggé - látom be, miközben elég kellemetlen számomra visszaemlékezni arra a napra. Hibáztam, amit kénytelen vagyok elismerni, ez azonban cseppet sem könnyíti meg a helyzetem. - Kedveltem őt - ismerem el, hiszen valóban ez volt a helyzet és talán pont ez is az oka annak, hogy ennyire megviselt a halála. Mia különleges volt a maga módján, amivel szinte egyből felhívta magára a figyelmem. Túlzás lenne ezt szerelemnek hívni, inkább csak egyfajta érdeklődést volt bennem iránta, semmi más. Egyszerűen nem volt időm másként gondolni rá. - Kiderült, hogy azok az emberek, akik felneveltek, nem a szüleim - rántom meg a vállam, mintha mindez semmiség lenne, de persze, hogy nem az. - Ráadásul, volt egy ikertestvérem is, aki velünk járt egy évfolyamra. Rose-Neira Brooks. Ismerted őt? - vonom fel a szemöldököm, miközben szépen lassan elfelejtem, hogy mennyire jól is néz ki Cece. Egy pillanatra az is kimegy a fejemből, hogy kivel is állok szembe tulajdonképpen. - Kár, pedig kifaggathattalak volna a következő próbákról is - nevetem el magam enyhén zavartan. Amúgy pedig tényleg szándékomban állt a dolog, ez tény. De természetesen nem csak emiatt álltam volna szóba a lánnyal. Szerintem még akkor is megállítottam volna, ha ugyanaz maradt volna, aki régen volt. Maximum nem jutottak volna vele kapcsolatban eszembe illetlen dolgok. - Hát, nem könnyű, az biztos - húzom el a szám szélét egy pillanatra. - Az első próbát nem sikerült teljesítenem, de majd talán a következőt - vonom meg a vállam, mintha igazán semmiség lenne ez az egész.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊
Mia Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-09, 15:33
Mark & Mia
A titok hazugságot szül
Most már nem fordulhatok csak úgy sarkon, pedig mennyivel könnyebb lenne! Emlékszik Cecere és nem tudom, hogy vajon mire pontosan, ahogyan azt sem, hogy mennyire ismerték egymást és mennyire lesz furcsa, ha én viszont erről semmit sem tudok. Azt legalább látom, hogy jól van, legalábbis nem tűnik úgy, hogy teljesen össze lenne törve a halálom miatt. Azért biztosan megviselte, legalábbis remélem. Ahogy pedig tovább beszél lassan leesik, hogy miről is van szó. Mármint láttam én képeket Cecenél. Végignéztem mindenféle fotóalbumot és igyekeztem mindent megjegyezni, megtanulni róla. Régi naplókat nem olvastam, de könnyen lehet, hogy kellett volna, de azért nem forgattam fel az egész lakást, ilyesmit lehet, hogy elpakolt valahová. Képet viszont láttam, és igen meg is lepett, de már tudom hová tenni. Akkor azért hasonlított rá az a lány... szóval ő volt, kis, duci, vörös lány a képeken, aki alig nézett bele a kamerába. Mintha csak rólam lenne szó, kivéve, hogy én mindig vékony voltam, de sose voltam olyan, mint Cece most. Mégis hogy csinálta, hogy így fejfeljlődött? Meg kell találnom a többi naplóját, ha egyáltalán írt gyerekként! - Igen, bár remélem nem haragszol, hogy én alig emlékszem. Olyan rég volt. - kezdem el zavartam csavargatni a hajamat, amikor még meg is dicsér, hogy csinos vagyok. Oh persze mindig is tudtam, hogy a külső ilyen sokat számít. Nem hiába nem figyelt fel rám soha senki, hiszen szürke kiesgér voltam Azóta, hogy Cece testében élem a mindennapjaimat pedig még nem szoktam meg, hogy milyen is ez a sok átható tekintet. - Oh hát köszönöm. Tudod csodákra képes egy kis diéta és sok mozgás. Kicseréli az embert. - és nem is kicsit, ha azt vesszük, hogy amikor nála dolgoztam biztos, hogy nem nézett így soha sem. Hát igen ennyit számít, ha valaki csinos. A pasik olyan egyszerűek igaz? Bőven elég nekik egy kivágott felső, szép dekoltázs és egy bájos mosoly és már el is olvadtak. Markon is egyre inkább azt látom, hogy mintha határozottan vissza kellene fognia magát, hogy a szemembe nézzen. Az elmúlt fél évben már kiismertem ezt a fajta küzdelemet a pasiknál. - Igazán? Sajnálom. Ennyire mély nyomot hagyott benned, hogy még az irodát is bezártad? - kérdezem együttérzően, de persze igazából ez most határozottan kíváncsivá tesz. Szóval mégis csak számított neki, hogy meghaltam? Na persze lehetséges, hogy szimplán csak azért, mert magában csalódott, hiszen úgy emlegetett, mint egy alkalmazottat. Tudom, hogy az is voltam, de... de azon az utolsó napon, mintha lett volna más is a pillantásában. De nem, biztos, hogy ezt csak bemeséltem magamnak, hiszen olyan helyes, de idősebb nálam és hát egyértelmű most már, hogy mint ahogyan mindenkinek, neki is inkább az olyan lányok tetszenek, mint Cece is, akik ahogyan ő mondta... csinosak. - Hű az nem semmi, akkor biztosan nem unatkozol és mégis bevállaltad a kiképzést, ez nem kis dolog. De nem rémlik, hogy Brooks lettél volna. Ez hogy sikerült? - na jó, persze nem emlékszem az iskolás éveire, hiszen nem ismertem akkoriban, de még a halálom előtt se volt semmiféle nagyvállalathoz köze, most meg úgy fest, hogy hirtelen mégis? Azért ez elég különös és kíváncsi vagyok, hogy mi lehet a háttérben. - Dehogy, én nem vagyok auror, csak az ünnepségért feletem és persze majd a záróért is, de az még odébb van és még elég nagy titok is övezi. Mondam is nekik, hogy így elég nehéz bármit is szervezni, de hát mintha a falnak beszélnék. Majd biztosan pár nap alatt kell összedobni az egészet. És... hogy érzed, nehéz lesz? - kérdezem óvatosan, miközben időnként egy-egy más tanonc sétál el mellettünk és persze amikor valaki pasi, akkor azért csak kapok pár pillantást. Hát igen, ezeket már egészen jól kezelem, mondhatni ennyi idő alatt megszoktam, de valahogy Marktól zavarba ejtőbb. Biztos vagyok benne, hogy ha megkérdezném, hogy meginna-e velem egy kávét akkor gondolkodás nélkül igent mondana. Pedig, ha mindezt még a halálom előtt tettem volna meg, akkor bizonyára kifogásokat gyártott volna, a korom és a munkakapcsolat miatt. És persze ezt nem kellene elfelejtenem, bár ne lenne ennyire helyes! Végül is Ceceként megtehetek olyasmit, amit Miaként nem. Azért döntöttem úgy, hogy nem fedem fel a titkot, hogy ezt kiélvezhessem, akkor talán tényleg ez lenne az a pillanat, amikor tényleg megtehetném nem?
Ma élünk és újra élni fogunk. Visszatérünk megannyi alakban.
Mark S. Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-07, 14:04
Mia & Mark
[color=darkgray]Azt nem állítom, hogy jóban voltam a lánnyal, hiszen ez koránt sincs így. Azt hiszem, egyedül akkor kerültünk közelebbi kapcsolatba, amikor kigúnyoltam vagy felolvastam a szerelmes levelét a folyosón mások előtt. Két szót, ha váltottunk előtte összesen, jóformán még a nevét se tudtam, noha évfolyamtársak voltunk. A kis griffendéles szürke kisegér, aki mára elég szépen kikupálódott. Vajon emlékszik arra a régi esetre? Esetleg már elfelejtette volna vagy betudta kamaszos hülyeségnek? Akkoriban elég hülye voltam, de hát fiatal fejjel jó mókának tűnt. Nevettünk egy nagyot és ennyi. Pár nap múltán minden visszatért a régi kerékvágásba. - Azt hiszem, a R.A.V.A.S.Z. letétele után láttalak utoljára - mosolyodom el halványan, továbbra is azon töprengve magamban, hogy vajon mikor robban az arcomba a régi sérelmek tömkelege. Egyelőre semmi. Szerencsére. - Csinos vagy - dicsérem meg a külsejét egy kedves mosollyal megtoldva, miközben igyekszem nem pofátlanul végigmérni őt. - Amikor utoljára láttalak, egy szemüveges, duci, önbizalomhiányos kamasz voltál, de most... Rád se ismerek! - képedek el látványosan. - A hajad színe az, ami semmit se változott. Ezeket a lángvörös tincseket bárhol felismerem - teszem még hozzá, mintegy magyarázatot adva arra, hogy akkor mégis miként sikerült felismernem őt. Hát, kellett néhány másodperc a látottak feldolgozásához, annyi szent. - Igen - biccentek egyet a kérdése hallatán. - Volt egy irodám Roxmortsban, de hamar letettem a dologról, pedig átoktörőként képzeltem el a jövőmet - vonom meg a vállam, mintha nem is lenne annyira fontos ez az egész, pedig mennyire hogy az volt annak idején! - Tudod, történt egy szörnyű tragédia és úgy éreztem, nincs jogom üzemeltetni a helyet, ha nincsenek biztonságban az alkalmazottaim - ismerem el kelletlenül, gondosan kerülve a pillantását. Nem szeretek Mia haláláról beszélni, se arról, hogy mi vezetett odáig, de végtére is ez volt az oka annak, hogy feladtam az álmaimat. - Azóta a Brooks vállalat örököse vagyok - lengetem meg előtte a dolgot. - Talán ismered, ők forgalmazzák a Tűzvillámat. Egy hatalmas, családi vállalkozás - fűzöm még hozzá. Természetesen nem sejtheti, miként kerültem ennek az egésznek a középpontjába, hiszen amikor utoljára látott engem, akkor még Mark Carlyle voltam, nem több. Egy srác, akinek a húga egy házba járt Cecével. - Hát, ezt is ki kell próbálni, nem igaz? - vonom meg a vállam, mintha unalmamban jelentkeztem volna csupán erre az egészre, noha sokkal komolyabb dolgok állnak a háttérben. - Szeretnék képben lenni arról, mely szakmákban van esélyem - teszem azért még hozzá. Most mégis miként mondjam el számára az igazságot? - És te? A ti kezetek van a próbákban is vagy csak a nyitóünnepséget hoztátok össze? - szegezem neki a kérdést érdeklődve, miközben tekintetem újra és újra a külsején akad meg. Elképesztően dögös!
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊
Mia Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-05, 22:18
Mark & Mia
A titok hazugságot szül
Mindvégig abban reménykedem, ha már elkiáltottam a nevét, hogy nem ismer. Jesszus hogy lehettem ennyire naiv? Hiszek korra elég hasonlóak Cecevel és amikor ki is mondja a nevét... ízé a nevemet. Ebből még baj lesz, nagy baj! Amikor meghallom a nevem a szájából meg is torpanok, de már nincs mit tenni. Fura lenne, ha hirtelen irányt váltanék, vagy menekülőre fognám, hiszen én szólítottam meg először. A végén még utánam jönne és akkor még kellemetlenebbé válna a dolog. Hátha alig ismer, netán csak régről és akkor nincs akkor a baj. Vagy épp csak oda köszönök, és sietek tovább mint akinek őrült fontos dolga van. - Igen, én vagyok és tényleg rég volt már. Mikor is?- próbálok óvatosan puhatolózni egy szolid mosoly kíséretében. Eléggé döbbent a tekintete, tehát talán tényleg régen találkoztunk és akkor nem lehet ebből annyira nagy baj. Egyébként is csak megnézem, hogy jól van e, és robogok is tovább. Milyen furcsa. Mintha még zabarban is lenne. Sose láttam még így. Ilyen sokat számít a smink es a dekoratív ruha? Na jó azért Cece nem csak ilyen téren kelti fel az ellenkező nem figyelmét, azt azért már észrevettem. - Rendezvényszervező vagyok. Én hoztam össze azt odabent. És te? Csak nem jelentkeztél? - pillantok rá meglepetten. Hiszen, amikor legutóbb találkoztunk, ott a nyaklánc mellett, aminek aztán csúnya vége lett, átoktörő irodája volt. Azóta pedig, ha jól olvastam az újságokban egészen más dolgok foglalják le a céggel, amit a nyakába kapott. Bár nem teljesen értettem, mi ez az elveszett fiú hazatért dolog. Az újságok erről csak nagy körvonalakban írtak. - Nem tudtam, hogy foglalkoztat, az aurorosdi. - teszem még hozza, ami amúgy nem is gondolok rá, hogy fura megjegyzés lehet, hiszen úgy tűnik, hogy én nem emlékszem rá, legalábbis azokra, amikre ő igen. Cseppet sem tűnök ellenszenvesnek vele, vagy megbántottnak. Mintha simán elfelejtettem volna, hogyan bánt velem, vagyis Cecevel. Talán a Roxfortban töltött ideje alatt is írt naplót, de őszintén sosem gondoltam, hogy érdemes lenne keresgélnem régebbi darabokat, csak a közelmúlttal foglalkoztam. Az tűnt igazán fontosnak, hogy megismerjem Cece életét.
Ma élünk és újra élni fogunk. Visszatérünk megannyi alakban.
Mark S. Carlyle
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-02, 18:32
Mia & Mark
Őszintén szólva fogalmam sincs, kik ennek az egésznek a szervezői és kiknek a munkája is lapul meg a háttérben. Én csupán a végeredményt látom, a többi pedig nemes egyszerűséggel nem érdekel. Nem ismerkedni jöttem ide, hanem versenyezni, ebbe viszont tényleg nem fér bele a mindenkivel való összepacsizás. Talán ennek is köszönhető az, hogy nem ismerem fel azt a lányt, aki végig a háttérben álldogált. Pedig a lángoló vörös fürtök már messziről felismerhetőek, nem igaz? Mindig is odavoltam a különleges lányokért, akik kitűntek a tömegből. Akár a szépségükkel, akár a telt idomaikkal vagy esetleg csupán a hajukkal. - Cecilia? - pillantok fel a prospektusból a nevem hallatán, miközben tetőtől-talpig végigmérem a teljes mértékben megdöbbent, fiatal nőt. Ejha! Nem semmi, mivé érett pár év alatt, ezt el kell ismernem magamban. A kis dundi, szeplős, szemüveges, fogszabályzós, nagymama-ruhás kamaszból egy igazi bombázó lett, akit bárhol és bármikor felismerek a haja színéről. Csak egy embert ismertem életemben, akinek ennyire kiemelkedően lángvörös haja volt... - Cecilia Maddox? - helyezem le óvatosan a prospektust az iménti helyére, miközben igyekszem összeszedni a gondolataimat. Azt hiszem, a barátai Cecének becézték akkoriban. Mármint, az a kevés, aki volt neki. Őszintén szólva, én soha életemben nem tartoztam közéjük. Nem, én és Cecilia nem voltunk jóban. A griffendéles pulykatojás, akiről soha életemben nem gondoltam volna, hogy a rút kiskacsából hattyúvá fejlődik. - Tényleg te vagy az? - állok fel döbbenten tátogva, miközben szinte egyszerre tódulnak elmémbe a régi emlékképek, én pedig képtelen vagyok eldönteni, vajon miként illene reagálnom ebben a helyzetben. Elég szépen megaláztam akkoriban, nagyon csúnyán bántam vele a kinézete miatt, főleg amikor kiderült, hogy ő írta azt a szerelmes levelet is, amelyet egy akkori barátnőm talált meg az egyik könyvembe bújtatva. A csaj természetesen dobott engem, én pedig kiderítettem az illető kilétét. Leginkább abban bízva, hogy felszedhetek valaki mást, de az az idióta Maddox szóba se jöhetett, természetesen. Megaláztam hát mindenki előtt, a folyosón lebegtetve az általa írt levelet és mágikusan felerősített hanggal tudatva mindenkivel, mi áll benne. Ő pedig sírva elrohant. Nem bántam, leginkább csak mulattatott a helyzet. - Rég láttalak - lépek elé nem sokkal később. Nem borulok a nyakába, nem nyújtom felé a kezem, hiszen fogalmam sincs azt illetően, mit szándékozik tenni ebben a helyzetben. A képembe vágja, mekkora tahó voltam akkoriban? Kislány, azóta rengeteget változtam. - Mit keresel te itt? - szólalok meg végül, magamban abban reménykedve, hogy Cecilia azóta a háta mögött tudta már ezeket a kellemetlen emlékeket, nekem pedig lesz alkalmam elhívni őt egy kávéra valamerre. Zsebre vágott kézzel, pókerarcot magamra öltve várom hát a válaszát, miközben minden erőmmel azon igyekszem, hogy ne a melleit kezdjem el bámulni. Mindent, csak azt ne!
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊
Mia Hartford
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Központi aula 2021-03-01, 13:43
Mark & Mia
A titok hazugságot szül
A rendezvénynek vége, bár még maradhatnak, akik akarnak odabent, ezért nem kezdek neki az irányításnak, hogy kezdjünk el pakolászni és rendet tenni. Le kell bontani a színpadot teszem azt, hiszen már nem lesz rá csükség csak majd a záró ünnepségen, de hát az még két hónap. El kell pakolni a maradék ételeket és persze rendet kell tenni magunk után, visszahúzni középre az asztalokat. Elég sok a munka, jó lenne minél előbb nekiállni, de addig úgy se lehet, amíg még akár csak néhányan is lézengenek odabent. Egyelőre tehát várakozom és mivel én is ledöntöttem egy narancslét, amíg leghátul várakoztam a beszédek alatt, most már eléggé időszerűvé vált a mosdó meglátogatása. Onnan térek épp visssza, amikor meglátom a nagyon ismerős arcot, amin épp prospektusokat nézeget. - Mark?! - szólalok meg, kissé erősebben is, mint kellene, már-már felcsattanva az aula másik végéből, amivel holt biztos, hogy sikerül felhívnom magamra a figyelmét. A kellemetlenebb csak az a dologban, hogy ha felnéz, akkor még le is dermedek és csak bámulom, mintha minimum szellemet látnék. Oh jesszus! És, ha észrevett? És ha ide jön? És ha felismer? Nem, de hát mégis hogyan ismerhetne fel, hiszen egyáltalán nem hasonlítok arra, aki voltam. Kezdve azzal, hogy nem egy tizenhét éves megszeppent lány vagyok a magam szolid és visszafogott kinézetével. Cece ruhatára mellett az ember, ha akarna se tudna szolid lenni, a látványos vörös hajzuhatagról már nem is beszélve. A smink cuccai is természetesen látványosak és már egészen jól megtanultam használni őket az elmúlt fél évben. Ezúttal is vörös rúzs virít rajtam, szolid, de azért kellemesen látványos smink, mint mindig. A hajammal nem kell álltalában sokat dolgozni, mert egyébként is tökéletesen keretezi az arcomat. De vajon ő mit keres itt? Még mindig olyan helyes... semmit se változott. Nagyot nyelek, és attól félek, hogy az arcom valahol a sápadtság és a pír között ingadozik. Vajon jól van? Hogy kezelte azt, ami történt? Bár most úgy tűnik, hogy rendben van, túllendült rajta, hogy meghaltam a félresikerült kis akció közepette. Végülis lehet, hogy simán vállat vont és kész, hiszen nem ismertük annyira jól egymást, csak gyakornok voltam nála. Bár még most is emlékszem milyen volt, amikor megfogta a kezemet.. Jesszus Mia, mégis miken gondolkodsz?! Idősebb nálam még mindig, bár Cecenél nem. Esetleg... De nem, hiszen biztosan azt gondolná, hogy egy ilyen lány tapasztalt és közben én meg... De attól még válthatok vele pár szót. Esetleg mondhatom, hogy a Roxfortból ismerjük egymást, hogy emlékszem rá, ő meg úgy se fog. Kétlem, hogy ismerte volna Cecet, az lenne ám az igazán kellemetlen. De most mégis elengedem a kétkedést egy pillanatra, vagy legalábbis a lábaim ezt teszik és szinte önálló életre kélve indulnak meg pont felé, miközben a logikus lépés természetesen az lenne, hogy inkább elkerüljem.
, 
, 
, 
, 
Ne az egészet. 
, 
//
)