2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Mielőbb indulnom kéne, mert ha nagyon belemerülünk, véletlenül kibukhat valami információ, ami miatt meg kéne ölnünk a másikat. Már csak az árra vagyok kiváncsi, ezért határozottan, sürgetően bólintok, jelezve, hogy itt az idő, távoznunk kell, s egy ideig ne is keresztezzük egymás útját. A hozzánk hasonló alakok ritkán találkozhatnak, és akkor valami fontosnak kell történnie, de párhuzamosan nem segíthetjük egymás útját, hiszen szövetségesként nagyon meg lenne az egymásra utaltság érzése. Nem, nem lehet, hogy ennyire másoktól függjek. – Nos igen, el kell ismernem, hogy nem vettem komolyan túlzottan azt, aki félre akart rakni az útból. A fókusz Vanessa volt. – Kár ezen mentegetőzni, terelni. Az angyalra figyeltem, de őszintén szólva amikor csapdába csaltak, akkor sem estem kétségbe, mert úgy voltam vele, hogy ebben is megtalálom a lehetőséget. Végülis jól jöttem ki a dologból, mert így el tudtam nyerni az angyal bizalmát, ráadásul az ellenem törőt is simán elkaptam. Alábecsülte azt, hogy ki ellen fordul. Mindenesetre amikor a tanárnő kimondja az árat, valahol meg is könnyebbülök. Arról van szó, hogy ez a legfontosabb értékünk, hogy afféle menekülőutat tudjunk jelenteni. Láthatóan Sheskának van esze, s nem egy ostoba, értékesnek tűnő varázstárgyra vágyik, hanem arra, hogy legyen egy láthatatlan háló, amelybe ki tud ugrani, s amely megvédi. Ez így fair. – Legyen akaratod szerint. Tudod, hogy hol találsz. Nem fogok kérdezni. – Hagyom jóvá a kérését, aztán csak aprót intek, mert továbbra sem akarom, hogy bárki felfedezze, hogy szervezkedünk. Megvárom, amíg lelép, aztán én is távozok, megyek a saját dolgomra, ideje hogy ismét utánanézzek, hogy mit is csinál az angyal.
Kár lenne tagadni, hogy érdekelnek a céljai és a motivácói, de hát egyikünk se arról híres, hogy nyitott könyv lenne, ezzel mindketten tisztában vagyunk. Ahogyan azzal is, hogy nem fogjuk kiteregetni a lapjainkat. Nem is várom én, hogy elmondja, de attól még kimondom, hogy bizony érdekelne. Ki tudja, talán idővel majd kiderül, de az is benne van a pakliban, hogy olyan saját céljai vannak, amikről sosem fog tudni senki sem. Ahogyan az én elsődleges okaimat sem tudta senki, egyedül egyetlen ember, de ő is csak egészen a végefelé és ez épp elég volt arra, hogy segítsen az utolsó lépéseket lelépni azon a bizonyos sakktáblán, amin Rasmus és én játszottunk, habár neki sejtelme sem volt róla, hogy ez egy komoly játszma. - Ha jól sejtem, akkor most és itt kell meghatároznom az árát. - hümmentek, ami nem csoda, hiszen én se akarnék adósa maradni valakinek, hogy csak úgy akármikor betoppanhasson, és számonkérhesse rajta ma tartozást. Azért mégis csak el kell gondolkodnom kicsit, na nem mintha fel se merült volna benne, hogy azért hív ide, hogy kérjen valamit. Ha pedig az ember tudja az invitálás okát, akkor van lehetősége rá, hogy jól átgondolja, mit akar tenni. - Ha úgy döntök, hogy egy időre elakarok tűnni, esetleg nem egyedül, magánjellegű ügyek miatt, akkor segítesz benne cserébe. - mondom ki végül, részben a kérdés és a kijelentés között lavírozva. Én magam is persze ügyesen tűntetem el a nyomaimat, de azért lássuk be, hogy mindkét oldal kapcsán elég fontos helyet foglalok el. Túl sokan ismernek már, hogy csak úgy könnyen felszívódjak. Nem mondom, hogy én nem követhetek el hibákat, úgyhogy bizony néha jól jön a háttértámogatás. - A másnak szánt kelepcéd majdnam a sajátod is lett, kellemetlen. - ejtek meg egy félmosolyt, de igazából csak addig felelek, amíg átgondolja a kérésemet az övéért cserébe. Én magam sem időznék itt sokiáig, úgyhogy, amint rábólintott és gondolatban kezetráztunk, akkor máris mehetünk a magunk dolgára.
Amikor az ember olyan emberek között éli a mindennapjait, mint a Testvériséggel szimpatizálók, akkor gyakran felmerül, hogy kiben lehet megbízni. Sheska valóban nagyon semlegesen viselkedik, így csak kapargatjuk a felszínt, nagyon vigyázunk mindketten arra, hogy ne sérüljenek érdekek, de mégis kicsikarjunk némi információt a másikból. Én úgy vagyok jelenleg, hogy ne bolygassuk, amit nem muszáj, kár lenne ellenségekké válunk, ha egymásra hasznára is lehetünk, akár most, akár a jövőben. – Gondolom. – Mosolyodom el halványan, azért ennyire nem tárom ki a kártyáimat. Maradjuk csak annyiban, hogy vélhetően meglesz a következménye annak, amit Vanessának fogok mondani. Mindketten egy másik világgal állunk összeköttetésben, s nekem ugyan van egy csalfa auror hátterem, de ezt vélhetően ki kell teregetnem, hogy az angyal bizalmat szavazzon az ügyemnek. Mindenesetre igencsak sürgető, hogy most információkat szerezzek, de Sheska nem tudhat róla, hogy mennyire is kell kapkodnod. – Nos igen, ha kérhetek ilyen szívességet. Vajon mit kérnél érte cserébe? – Inkább most fizetem meg az árát, vagy legalábbis tudatosítom magamban, hogy mi kell a nőnek, mert nem szeretném, ha később dróton rángatna, vagy a saját érdemeikkel ellentéteset kellene cselekednem csak hogy ne fedjem fel magamat. Ezen a pályán mondhatni kéz kezet most, semmi sincsen ingyen. Sheska egy jó hírű tanárnő, ebből kifolyólag nem akarna teljesen felborítani mindent, de azért nem árt óvatosnak lennem. – Szomszédos cellába kerültünk, amikor a Testvériség egy rövid időre elfogta őt. Persze az én parancsomra. Aztán más kérdés, hogy volt ott valaki, aki át akarta venni a helyem, de amíg átgondolta, hogy hogyan szabaduljon meg tőlem, én magam is rab lettem. Vanessa csak annyit tudott, hogy hasonló a helyzetünk. – Vonom meg a vállamat nosztalgikus pillantással, hiszen most már itt vagyok, az angyalnak nincsenek emlékei a múltjáról, tehát visszaszedtem a gyeplőt. Viszont nagyon is érdekelne, hogy Sheska milyen árat állapít meg. Részemről amúgy nem húznám sokáig az időt ezzel a beszélgetéssel, hiszen állandóan mozgásban kell lennem, s bárki, aki meglát, gyanakodni kezdhet.
Kiválóan tudok manipulálni, hiszen rákényszerültem az évek során, hogy megtanuljam, hogyan kell. Nem lettem volna képes Rasmus közelébe jutni, ha nem vagyok elég jó benne, és nem tudtam volna végül végezni vele, úgy, hogy előtte együtt voltunk az álca részeként. Nem tudom, hogy Jackson vajon mennyire jó ebben, de az alapján, amit mond úgy tűnik, hogy elég komoly terve van már. Nem tagadom, felettébb kíváncsi vagyok, hogy mi járhat a fejében. Attól, hogy valamiben jó vagy, még nem kell elbíznod magad és nem tagadom, hogy biztosan tudnék tanulni tőle. Az más kérdés, hogy rákérdezni is felesleges lenne, mert úgyse hiszem, hogy elmondaná, mi jár a fejében. - Érdekes... Nem mondom, hogy ne lennék kíváncsi arra a beszélgetésre. - főleg azóta, hogy az én életem is újfent megváltozott. Az eddigi megszokott sehová se tartozást felváltotta valami más, furcsa érzés. Bármennyire is titkokkal veszi magát még mindig körbe a nagynéném, most már úgy tűnik, hogy a testvéremen kívül is akadnak rokonaim, sőt még nagyszüleim is, akik annak fényében hány éves a nénikém és micsoda pontosan, jó eséllyel még élnek. Persze egyértelmű, hogy időbe fog telni, mire eljutok abba a városba, hiszen még pontosan azzal sem vagyok tisztában, hogyan is működik ez az egész. Bennem van, eddig korlátozva volt, és azóta, hogy tudom sokkal jobban oda kell figyelnem az érzéseimre. Ez persze könnyebb úgy, hogy ez eddig is jól ment. Egy magamfajta kém nem teheti meg, hogy akár csak egy gyorsabb szívverés elárulja. Kiválóan tudok uralkodni magamon, de ez vajon úgy is menni fog, hogy most már fel van oldva a bennem szunnyadó sárkány? - Természetesen, hiszen jelentenem kell, ha megtudok valamit az átszállításával kapcsolatban, vagy úgy érted... neked szóljak elsőként? - fonom karba a kezeimet, most már eltéve az újságot. Azért érezheti a hangomból, hogy talán ennek azért ára van, hiszen Vanessa fontos, nagyon fontos Grindelwaldnak, én viszont egyelőre még nem tudom, hogy miért, ami felettébb zavar. Viszont attól még az utasítás szerint bizony tájékoztatást kell adnom, ha kiszabadul, tehát bizonyára Jacksonhoz is eljutna ez az információ, csak jó eséllyel nem azonnal. Ha azonnal szeretné tudni az bizony szívességet jelent. Nem lep meg persze, hogy elmismásolja a kérdésemet, és persze nem kerüli el a figyelmemet. Én is tudom hogyan kell terelni a témát. - Mesélt egy s mást már, de érdekelne a te szemszöged is. Hátha másképp emlékszel. - szökken fel egy félmosollyal a szemöldököm. Ez alapján persze akár arra is van esély, hogy Tiberius nem mondott semmit róla, de erről nem rántom le a leplet. Jobb, ha úgy véli összehasonlítani akarnám a két verziót, semmint, hogy most tudom meg az egyetlent.
Félreértés ne essék, nem érzem magamat gonosznak, csak mert sötét mágiát használok olykor. Szürke vagyok, nem válogatok az eszközökben, és lényegében sajnálom az angyali teremtést, hogy nem élheti a saját életét, de lássuk be, valahol köpönyegforgatónak kell lenni, hogy elérjük a céljainkat. Mindenki úgy helyezkedik, ahogy tud. Mugli szavakkal élve, ehhez az üzlethez meg kell szereznünk őt. Sheska tekintetében viszont joggal vagyok gyanakvó, mert a szemei csillogásában, s ahogyan tereli a szavakat saját magamat vélem felfedezni. Ugyanaz a kétértelműség, ugyanaz a rébusz. Ez pedig azt jelenti, hogy mindkét oldal felé húz, nem foglal állást. Mondhatni mindig a gyengébbet segíti, hogy minél hosszabban elhúzódjon az összetűzés, és ezalatt minél több hasznot hozzon. Bár tudnám, hogy mi is lehet a szép, de ravasz tanárnő célja.. Az enyémet persze nyilván nem árulom el, mivel még eleve képlékeny, és amúgy sem rá tartozik. Majd kialakul. – Pontosan így. Nem becsülöm le, de egy ilyen helyzetben tudok húzni egy váratlant, aminek nem fog tudni ellenállni.. – Lehetnék én is kétértelmű, de Sheska, ha olyan jó kém, mint ahogyan feltételezem róla, akkor nyilvánvaló lehet neki, hogy az a legnagyobb csel, ha az igazat mondjuk. Arra nem számít senki, aki meg van kínozva, akit bántottak. Az eléggé kiváncsi, szomjazik a tudásra, és így kialakulhat a kötelék. Az érveket lehet csűrni csavarni, bizonyos nézőpontokat felállítani. A végeredmény pedig magáért beszél. Igaz, sosem volt még olyan nehéz dolgom, mint Vanessával, de lássuk be, amióta aurorként beépültem ebbe a világba, azóta a manipuláció mestere vagyok, ebben még Alaric is csak a második. – Értesíts, amint megtudod. – Kérem őt, de beleszámolva, hogy az információknak, ha lesz is igazságtartalmuk, meglehetősen szabatosan kell majd őket vennem. Nyilván vállat vonhat mentegetőzve, hogy csak a szigorúan belső kör részére lett a végleges időpont és helyszín kiadva. Nem egyszerű ez így, de én megszoktam, hogy kétes alakokkal cserélek információt. A kettős játszmáknak az az értelme, hogy az ember folyamatosan tudja érvényesíteni az érdekeit az aktuális pillanat szerint. Biccentek, valóban kevertem a bátyját a fiával, de végülis oly mindegy, ez holmi udvariassági kör volt némi információszerzésen túl. – Meséltem már, hogy mikor, és hogyan találkoztunk? – Terelem a kérdést egy visszakérdezéssel. Ha felszínesen a testvériség tagja, akkor lehetnek fogalmai, de azért arra is kiváncsi vagyok, mennyit tud a múltamról.
Eszem ágában sincs egy újabb alaknak megfelelni, vagy egy újabb valaki sakkfigurájává válni. Azt már jó ideje eldöntöttem, hogy a saját utamat akarom járni, amihez persze egyelőre erősen lavíroznom kell, de hogy nem akarnék valaki más alá tartozni, az holt biztos. Túl sokáig tettem és próbáltam megfelelni elvárásoknak, most már az én időm van, főleg hogy mint kiderült ez az idő nem is olyan kevés, hiszen nem vagyok átlagos ember, amiről persze nem kell tudnia senkinek, mert könnyen felhasználhatnák ellenem. Ettől még persze nem lepne meg a tény, hogy Jackson sem akar a végtelenségig mások alá tartozni. A magunkfajták egy idő után már önállóságra törekszenek, de hogy neki mik a pontos céljai, arról természetesen nem tudok semmit. Nem is lennénk jók abban, amit csinálunk, ha mások könnyen rájönnének, hogy nem azt tesszük mindig, amit elvárnak tőlünk. - Úgy véled, hogy miután kipucoltad a fejét, képes leszel meggyőzni őt arról, hogy jóbarát vagy és álljon a te oldaladra? Azok alapján amennyire távolságot tart mindenkitől, szerintem jelenleg senki se szimpatikus neki. - pillantok oldalt, mert őszintén szkeptikus vagyok ezzel az egésszel kapcsolatban. Én magam sem tudom, hogy mit is akarnak a lánytól pontosan, hogy miért kell Grindelwaldnak, de kétlem, hogy ne lenne fontos, ha már ennyit küzd érte. Nem tudjuk, hogy mire képes pontosan, mert hogy még ő sem tudja. Talán Jackson igen, aki a fejében járt már, de nem tudom, hogy látott-e ott dolgokat, vagy csak kitakarította azt, amit nem akarta, hogy a lány tudjon. Mindenesetre érdekes lenne végignézni, hogy mire megy vele. Eddig nem úgy láttam, hogy behízelgő típus lenne, bár jó eséllyel az angyalnál ezzel nem is érne el sokat. - Az információim szerint hamarosan átszállítanák a Minisztériumba. Egy hét maximum. De... tudni fogjuk, amikor eljön a pillanat. - mosolyodom el, hiszen megvannak a magam trükkjei. Apróságok, amiket betudok építeni, rúnák, amiket más nem vesz észre, amik jelzik, ha a lány elhagyja a birtokot, nem csak a Minisztériumnak, hanem nekünk is. Nem kell más, mint egy csapat, akik ugrásra készen állnak, hogy a kellő pillanatban megjelenjenek majd. Az biztos, hogy ha elakarják vinni innen, akkor először el kell hagyniuk a birtokot, csak utána hoppanálnak majd, és ha elhagyták, akkor már nem állnak majd védelem alatt. Akkor kell lecsapniuk, még ha nagyon ügyesnek kell is lenni, hogy pont eltaláljuk a megfelelő pillanatot. - A bátyámra gondolsz. Nem vagyunk összenőve. Az ő elvei nem mindenben egyeznek az enyémekkel, de ettől még a bátyám marad. - felelem, hiszen Tiberius tudott arról mik vagyunk, amit bevallom azért kissé zokon vettem, de nem tehetek semmit már utólag. Az életünk elég kacifántos volt és zavaros ahhoz, hogy bár testvérek maradjunk, de a köztünk lévő kötelék ne legyen olyan erős, mintha mindig is együtt lettünk volna. A családi kapcsolatok nagyon bonyolultak. - És mi a terved? Hogyan akarsz a bizalmába férkőzni valakinek, akiben olyan mély a bizalmatlanság, mint abban a lányban? - kérdezem végül kíváncsian, bár sejtem, hogy részletesen biztosan nem fog beavatni a terveibe, de azért érdekelne, hogy milyen elképzelései vannak a dologról. Végtére is mindenből tanulhat az ember és az én életem pont attól tart ott, ahol, mert kiváló megfigyelő vagyok és remekül használom fel a kapott információkat.
Nem mosolygom meg, csak legbelül, hogy Sheska ténykedése a hidegháborús kémek komikus újságolvasós módszereit idézi. Végülis jó ötlet, én sem tudnék jobbat. Beülhetnénk egy kávézóba is, hiszen két felnőtt varázshasználó ismerheti egymást, mégsem biztos, hogy szerencsés lenne akár csak az esélyét megadni, hogy valaki hall minket. Így csak magunkra, és egymásra tudunk koncentrálni, jó ez így, s különben sem öl fel többet, mint pár perc. A lényegi információk cseréjén túl nem szükséges diskurálnunk, nem vagyunk barátok. A testvériség nem gonoszokból áll, legalábbis többségében, s még én sem döntöttem el a nagy köpönyegforgatás közepette, hogy mit tegyek. Vannak már gondolataim, rakosgatom a bábukat a sakktáblán. Erősen gondolkozom a másik világról származó felmenőm kapcsán, akitől a gyűrűt kaptam, hogy mi a hatalomra születettünk, csak ki kell nyújtanunk a kezünket. Az én kvalitásaimmal, talán nem is lenne annyira bonyolult, hogy egyszerű visszavonult aurorból máris mindenki által rettegett vezető legyek. Valamiért én mégis a kivárásra játszom, nem cél, hogy mindenki féljen tőlem. Legalábbis most még. Sheskát illetően pedig óvatosnak kell lennem, még a belső köreinkben is azt suttogják, hogy szörnyű erővel bír. Kiváló tiszt lenne azon a bizonyos sakktáblán, csak félő, hogy neki magának is van egy ilyen táblája. Talán el kellene valahogy érnem, hogy ne azzal törődjön, hanem úgy lépdeljen, ahogyan én akarom. – A végső döntéseket nem én hozom. Viszont én lettem kijelölve, hogy felkeressem, és megnyissam az elméjét a tanításaink iránt. A világ nem fehér és fekete, egy angyallal csakis nyerhetünk. Kérdés, hogy mikor lesz az esemény? – Pillantok most várakozóan fel, Sheska nem sokáig terelheti a témát, nagyjából már tudnia kell, hogy mik a fejlemények. Valami olyan tervem van, hogy ha Vanessát bántaná is valaki, első körben a megmentő szerepében fogok tetszelegni. – A fiad most milyen utakon jár? – Kérdezek most én vissza, talán azért, hogy kizökkentsem, talán valódi érdeklődés. Aztán az is lehet, hogy csak számba veszem a lehetőségeket, hogy kivel számolhatok a jövőben.
Az álca fenntartása fontos, még úgy is, hogy segítettem Rhysnek, de mindent meg kell tudni magyarázni mindig... mindenkinek. Nem könnyű feladat, de pont az a lényege a jelenlegi életemnek, hogy igazából mindenki úgy gondolja, hogy hozzá vagyok hű és hogy kihez vagyok igazából? Önmagamhoz elsősorban és az a fő célom, hogy a világ jobb legyen. Én magam is néha elbizonytalanodom, hogy vajon mitől is lesz jobb. Az, amit a Testvériség tesz elvileg hasznos, hiszen én sem akarok egész életemben titkolózva élni, de egy kicsit ez is más lett azzal az információval, hogy kiderült honnan is származom pontosan. Még most is van bennem egy csepp keserűség, hogy nem volt mód rá, hogy az anyám elmondja az igazat, hogy a testvérem előbb tisztában volt vele, mint ahogy én is megtudjam, de ezzel már visszamenőleg nem tudok mit tenni. Igyekszem a Tiberius elleni kellemetlen érzéseket elnyomni magamban és csak azzal foglalkozni, hogy azért ez sokmindent megváltoztat. Nem tudom, hogy mikor jön el a pillanat, hogy az újdonsült rokon, a nagynéném úgy dönt, hogy elvisz a származásom helyére. Sárkányváros... belegondolni is ijesztő, hogy ha egy ilyen titok létezik, akkor vajon még mi lehet a háttérben, amiről senki sem tud. Már azon is elgondolkodtam, hogy vajon James sárkánya miféle lehet, de ahhoz, hogy ezt nyílan megkérdezzem fel kellene fednem magamat. Viszont a jelenlegi helyzet csak arra ösztönöz, hogy még keményebb védelmet vonjak az elmém köré, hiszen még inkább titkolnom kell, hogy ki is vagyok valójában. Egy kém, kettős ügynök, egy anya, egy testvér, egy unokahúg, egy tanár, egy... sárkány. - Kellemes napunk van, egészen szépen alakul a tavasz. - állok meg Jackson mellett, kipattintva egy újságot, mintha csak épp beletemetkeznék és olvasni támadt volna kedvem, mint aki egy rokont kísért a Szent Mungóba és most itt várakozik addig, amíg az illető egy vizsgálaton jelenik meg. Futólag pillantok csak oldalt egy gyors biccentés kíséretében. Tudom én, hogy miért vagyok itt, mert információk kellenek neki a lányról, bár nem tudom, hogy pontosan mivel is szolgálhatnék. Nincs időm folyamatosan megfigyelni egy kamaszlányt, akit fogságban tart a Minisztérium a Roxfortban. Persze tény, hogy amikor felmerült, hogy valaki foglalkozhata vele, akkor elsők között jelentkeztem, ha szándékosan nem is elsőként. - Tudod már, hogy mi a következő lépés? Mi lesz akkor, ha bekövetkezik? - mind tudjuk, hogy Vanessa nem sokáig marad már az iskolában, és bizony, ha átlépi a határt, akkor a Testvériség tisztában lesz a mikor és hollal. Kérdés, hogy ez pontosan milyen körülmények között történik és hogy mit is akar tenni Jackson, ha bekövetkezik.
Az álcám attól olyan jó, hogy nem volt benne hazugság. Egykor tényleg auror voltam, akinek megölték a feleségét és a gyerekét. Az más kérdés, hogy régóta szövegetem a terveket a Testvériséggel, igaz, első körben inkább a háttérhatalom közé tartozva, mintsem felvállalva igazi céljaimat. Az őseim, a Nezaar világában is már közel tíz éve nem jártam, akkor is azért, hogy azt a különös ékszert átvegyem a nőtől, aki az ükanyámnak mondja magát. Állítása szerint fogunk még találkozni. Én nem sürgetem a dolgot, a saját világomnak van rám szüksége. Az angyal érdekel leginkább most, aki szintén onnan jött, ahonnan én is származom. Túlságosan sok aggasztó esemény épül egymásra mostanság, s itt az ideje, hogy végre a saját céljaimat kövessem. Első körben a tanárnő, akiről ugyan nem tudom, csak sejtem, hogy bár ügyesen játssza a kém szerepét, de hozzám hasonlóan önálló céljai vannak. Mindenesetre nem tisztem felfedni az értesüléseimet, csupán arra vagyok kiváncsi, hogy mik a hírek a fehérszárnyúról, akinek én magam vettem el az emlékeit. Roxmorts most túl közeli lenne, és egyben gyanus is, hiszen én ex-aurorként aligha akarnék arrafelé mászkálni, de Londonban viszont összefuthat két varázstudó. Klisé vagy sem, de sötét, kapucnis köpenyben érkezem az ispotályhoz, ahova megbeszéltük, hogy a nő kijön, hogy valami közeli ivóba beüljünk akár a muglik közé. Van pénzem és hatalmam ahhoz, hogy napközben ne kelljen dolgoznom, így a legtöbb időmet a testvériség főhadiszállásán töltöm. Nem feltétlenül értek egyet az elképzeléseikkel, de ezt nekik nem kell tudniuk. A saját utamat járom, amit csak akkor fedek fel, amikor végre döntök, hogy merre is akarok elindulni. Sheska viszont ismer mint a rossz pénzt, ezért alaposan lezárom az elmémet, csak annyira tűnök köpönyegforgatónak, amennyire mindenki közülünk. Az a gyanus, aki nem gyanus. Vanessával akarok beszélni, de tekintve, hogy nem is emlékszik rám, a bizalmába kell férkőznöm, hogy megtudjam, mit várhatunk tőle. Előbb azonban Sheska jön, hogy összerakjam, hogy is áll a mesterterv. A nap lemenőben, még sincsen sötét, hiszen május van, ilyenkor már még az álmos őszi angol város is egészen világos, átlátható. Az ispotály másik oldalán az egyik oszlopnak támaszkodva várakozom.
Én magam sem értem a dolgot, hogy mit jelentenek a számok, ha egyszer Neira az előbb majdnem meghalt, vagy a halál csak környékez mindenkit, de csak ott csap le végleg, ahol az illető következik? Kusza még az egész, talán a könyv segíthet, hogy többre jussunk, de még se a Szent Mungó előtt kellene átnézni és lapozgatni. Kissé feltűnő jelenség vagyunk itt, hiszen Neira az előbb még alig kapott levegőt és láthatóan az újonnan érkezett fickó, ez a Mr. Carlyle sincs a legjobb bőrben. - Én sem értem. Egyre több a kérdés és hiányoznak a válaszok. Amikor megfogtam a könyvet láttam néhány villanást. Ha meghaltál volna, akkor már én se élnék, de mivel túlélted... - az utolsó mondatnál már Cedrichez fordulok. Végülis megmentette az életemet azzal, hogy találkoztunk és nem voltam többet egyedül. Ettől még persze nem volt valami kellemes élmény villanások formájában látni a saját majdnem halálomat, de hát gondolom a többiek számára sem az. Azért még a rossz dolgok ellenére is akaratlanul egy lágy mosoly jelenik meg az arcomon, ahogyan a fiúra pillantok. Azt eddig is tudtam, hogy kölcsönösen megmentettük egymást, hiszen kihúztuk egymást a gödörből, de már egyértelmű, hogy ennél sokkal többről van szó. - Két lányról beszélt Dick odabent, de ők azt hiszem nem kapcsolódnak hozzánk. Nem tudom, hogy ki lehet az 1-es. Talán ő már... - halkan sóhajtok egyet, hiszen Cedric igen komoly rémálmokkal gazdagodott az utóbbi időben, ami lehet annak a jele, hogy ő a következő a sorban. Mindenesetre úgy látom, hogy az újdonsült ismerős végképp nem nagyon érti, hogy mi történik itt. Mástól pedig egyelőre nem kap konkrét választ, így én fordulok felé. - Gyötörnek rémálmok, látomások, amik arról szólnak, hogyan fogsz meghalni? Mintha egy másik élet lenne? - kérdezem, hiszen az ő kezén is ott a jel, akkor pedig nem véletlenül keveredett pont ide, hanem talán a közös rossz sors vonz minket egymáshoz valami módon. Mindenesetre Cedric felvetésére bólintok. - Egy könyvet kaptam, abban talán találunk valami hasznosat. - teszem még hozzá megpaskolva kicsit a táskámat, de aztán megfogom Cedric kezét és a sajátomat Neira felé nyújtom, vagy hát aki megfogja, de jelenleg jó eséllyel ő van hozzám a legközelebb és mehetünk is.
Neirával még egy évfolyamba is jártunk annak idején, mégsem voltunk szoros barátságban, Castielt pedig nem ismerem, így Kylie az egyetlen, akivel kapcsolatban bíznom kéne, de nem is Diggory lennék, ha nem lennék mindenkivel nyitott, barátságos, befogadó. A sötét helyzet most mindannyiunkat összekovácsol, de az Aranyvarjúban történtek ellenére most nem szaladok apához, nem szólunk auroroknak, hiszen ez most a mi dolgunk, a mi bajunk. Kylie vehető afféle bennfentesnek, és ha benne nem merül fel, hogy hivatalos segítséget kérjünk.. Igen, kár is ezzel bárkit terhelni, gyilkosság még nem történt, sőt egyéb bűn sem, most a saját szakállunkra kell összehozni, hogy mi lehet a válasz. Talán semmi, és beteljesül a sorsunk, elnyel minket az enyészet. Ahogyan a villanyégők elkezdenek kipukkanni, már egyértelműen összerakható, ez nem egy élő ember műve, legalábbis aligha hiszem, hogy valaki ennyire összeszedett, ördögi elme lenne, hogy játszik velünk hatásvadász módon. Inkább olyan, mintha maga a sötét mágia kelt volna életre, s mivel kiestünk az élet körforgásával, olyan zavart kelthettünk Winky megjelenésével, hogy csakis a halálunk jelenthet tényleg lezárást. Összenézzük a fiúkkal a kezünket, én pedig hüledezek egy sort, csinos arcomon komoly zavar játszik. – Ha.. ez valami sorrend, nekem kellett volna elsőre meghalni, miért vagyok kettes? – Ráncolom a homlokomat, Winky arra a pontra érkezett, ahol engem tudott megmenteni, mindenki más már csak utánam jött volna. Hogy vágott be elém bárki is? Az ispotály előtt még mindig a karomat fogdosom, ahogyan a lányok is. Neira pocsékul van, szinte zöldnek tűnik a bőre, Kylie bőrén pedig szintén egy szám. – Na ne már.. Ez túlnő rajtunk. Te is drága? – Rázom lemondóan a fejem, ha eddig nem volt sürgős, most még inkább az lett. Ha nem akartam elmondani a rémálmokat, hogy ne ijesszem meg, hát most én vagyok alaposan betojva. És láss csodát, mégsem hagyom, hogy maga alá gyűrjön a félsz, az egykori csapatkapitány, a híres fogó most felébred bennem, ahogyan megacélozom a lelkemet. – Ha a gyógyítóknál nem találtunk érdemi választ, akkor nekünk kell felkutatni a sötétséget. – Nyilván megvárom a lányok válaszát, hiszen Castiel is érdeklődik, de máris azon tűnődöm, hogy merre tovább. – Hozzánk menjünk, készüljünk fel! És ne válljunk szét! – Nyújtom a kezemet, hogy mindenki meg tudja fogni. A Diggory-házban rengeteg gyógynövény van, hátha azokkal Neirán is tudunk segíteni, és rengeteg könyvem van, éltanuló voltam. Ide valami kifejezetten sötét kell. Egy mágiatörténészre lenne szükségünk! Binns túl messze van, a Roxfortba mégse hoppanálhatunk. De találnunk kell erre a történelemben precedenst!
Kezdem bánni, hogy beleártottam magam ebbe az egészbe. Úgy néz ki, hogy a válaszainkat nem kaphatjuk meg olyan könnyen, s még így is, hogy a lányok hosszabb beszélgetésbe elegyednek a dokival, nem látok arra esélyt, hogy még a mai este kiderítjük mi történik pontosan. Kezdhetném is rögtön azzal, hogy egy idegen vergődik az ajtó túloldalán, méghozzá az illető vámpír és meg van sérülve. Arról nem is beszélve, hogy a kis meséje egyáltalán nem győz meg, sokkal inkább kelt bennem nagyobb gyanút az irányába. Valamiért ismerősnek tűnik, de meg nem tudnám mondani, hogy miért, így el is hessegetem az efféle gondolatokat.- Na persze, én meg a fogtündér vagyok.- vetem még oda foghegyről a fickónak, majd csak utána figyelek fel Cedric szavaira. Az már sokkal jobban aggaszt, hogy a karomon megjelenik egy szám, úgy, mint az idegennek és Cedricnek is. - Négyes...?- egy pillanatra lefagyok a kérdőjelektől teli gondolataimmal, majd csak utána kapcsolok, hogy ideje lenne lelépni. A szikrázó lámpák fényei szépen kihunynak körülöttünk, ahogyan a szilánkjaik szanaszét röpülnek, ezzel itt-ott felsértve a bőrünket. Cedric sem ússza meg karcolások nélkül és valószínűleg a másik vámpírral nekem könnyebb dolgom akad az öngyógyítás szempontjából. Mindenesetre megindulok ezerrel, hogy végül Neiráékat odakint találhassuk. A főnököm sokat mondó pillantását csak egy sértett fintorral kerülöm el, s süllyesztem kezeimet a zsebeimbe. Ismerhetik egymást? Oldalra billentett fejjel figyelek fel a vámpír és Neira között megjelenő aurára. Hiába nem ez most a legfontosabb tényező, azért mégis csak fúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon ennek a kettőnek milyen történelme van. - Sikerült valamit kideríteni odabent?- kérdezem végül Kylie-t és lépek is közelebb hozzá. Szinte hezitálás nélkül húzom fel karomon az ingem ujját, hogy megmutathassam neki is a sorszámot. - Gondolom nem mi vagyunk az egyetlenek. Azt lehet tudni, hogy az áldozatokon is voltak-e ilyen számok? Vagy egyáltalán akadhat rajtunk kívül még más is?- rezzenéstelen ridegséggel arcomon várom, hogy Kylie megoszthasson némi infót velünk is.
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bejárat 2021-06-24, 11:42
Akik mégsem haltak
meg...
Az életben sok függ attól, kikkel köt szövetséget az ember.
A fiúk elhagynak minket és magunkra maradunk, de a magabiztosságom így sem csappanna meg, ha nem jönne az indokolatlan fulladás, ami láthatóan csak rám hat. Az álmok is jóval később jelentek meg nálam, mint Castielnél vagy Cedricnél, halál közeli élmény pedig főleg nem fenyegetett még attól a haláldémontól vagy mitől, szóval az agyam elsőre tényleg nem hajlandó felfogni, hogy mi történik. Őszintén azt hiszem, hogy valami kiömlött vagy Chuck-ból jött elő a sorozatgyilkos és akar megmérgezni, amit kivédhetek az elemi mágiával, de semmi. - Kylie... - hörgöm, szinte fuldokolva, de nem omlok össze látványosan, mintha túlélhetném az egészet annyival, hogy "kibírom". Sportoló vagyok, ezerszer húztam ki a meccsek végéig mások számára elviselhetetlen fájdalommal, hála a képességeimnek, de ez most más. Ahogy ráfog a kezemre kicsit talán meglepődöm, de nyilván belékapaszkodom és csatlakozom a társas hoppanálásba. Amikor Kylie-nak összevillan a tekintete én éppen hogy meglátom az ikerfivéremet, Mark-ot, és már azt se tudom, hogy a megdöbbenéstől nem kapok levegőt, vagy a "képzelt" mérgezéstől. Lehet, hogy a helyváltoztatás már elég is lenne, de azért egy kis meglepetésként a ruhám alól előbújik egy kígyó és a nyakamra fonódik, persze nem fojtogató szorossággal és a méretéből is egyértelmű, hogy nem fojtással szedi az áldozatait. Ha a lányra rájönne a frász és le akarná szedni a nyakamról, gyorsan ráteszem a kezemet védelmezően, mintha csak egy nagyranőtt nyakék lenne. - A... familiárisom. - mondok csak ennyit, miközben a mérgeskígyó a méregtelenítés képességével tűnteti el minden maradék nyomát az előbbi támadásnak. Azonnal vissza is bújik a ruhám alá, mielőtt még a többiek utánunk hoppanálnának, hiszen Mark-kal végig egy évfolyamra jártunk és lehetséges, hogy feltűnt neki, hogy milyen familiárissal is rendelkezem, márpedig jelenleg csak Miss Rivusként ismer, nem tudván, hogy valójában ki vagyok. Ahogy megjelenik a jel fel se szisszenek, mint valami terminátor, csak lenézek rá, a hatos számra és kinyújtva a karomat összehasonlítom Kylie hármasával. - Lehetséges, de mit jelent, hogy én vagyok a hatos, ha éppen most próbált kinyírni valami láthatatlan. Mert nem láttam senkit és semmit, csak éreztem, hogy fojtogat a szag... És rajtad is van szám, akkor még is közénk tartozol. - nyerem vissza a hangomat lépésről lépésre, kihúzva magamat, kicsit ráncolva a szemöldököm, de ha és amennyiben visszatérnek a többiek a többi számmal a karukon elhallgatok. Nem vagyok annyira figyelmes a részletekre, hogy leessen, hogy a látó lány valamit látott a könyvhöz érve miközben én fulladoztam, szóval ha nem mondja el magától, akkor teljesen el is felejtek rákérdezni. Ha eddig nem esett le Castielnek, hogy milyen vámpírt is karoltak fel, most a pillantásaimból valószínűleg egyértelművé válik. - Bővültünk? Remek. Mr. Carlyle, milyen kellemes körülmények között találkozunk újra. - mondok csak ennyit, de nem igazán akaródzik több magyarázattal szolgálni, hiszen egyelőre emésztem, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, hogy itt hoz össze minket a sors.
••• Cradles ••• c •••
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Azt hiszem a közepesen rossz napnak indultból átléphetünk a pocsék titulusba. Arról nem is beszélve, hogy a kis csapatból ketten is a nyakamon landoltak. Tényleg jobb lett volna a magam kis főzeteivel foglalkozni és haza húzni a fenébe, de Gwyneira jelenléte cseppet sem hagy most sem nyugodni. Pókerarcot erőltetek magamra és játszom tovább a szegény szerencsétlen szerepét akinek eléggé pokoljárós napja van. A karomra pillantok ami a felsőmből ítélve nem lehet túl bizalomgerjesztő. - Egy beteg elesett és kiütötte az ablakot és felém repült egy szilánk. – válaszolok tömören a dologra bár Cedric további kérdezősködése kezd kissé kellemetlenné válni. Miért is nem lehet az embereknek simán napolni a kapott információkat és haladni tovább? A folyosón történő furcsaságok sem éppen bizalomgerjesztőek. Viszont, ahogy a kezemen megérzem a furcsa szorító és szúró érzést én is odakapom a tekintetemet. Felemelve a karomat nézek rá a megjelenő számra. - Egy orvost sem láttam erre rohangászni… adott volt a lehetőség, hogy elállítsam a vérzést. – próbálom rendezve tartani a vonásaimat és nem valami ingerült kifejezéssel hárítani a kérdésáradatokat. Ekkor pedig mint valami beállított időzítő elkezd minden villanykörte kiégni. Én még olcsóbban megúszom a dolgot, hisz a küszöbön toporgok, de még így is fedezékbe próbálok húzódni. Egyre furcsább kezd lenni ez az egész helyzet, kezdve azzal, hogy ezek négyen pont egy bonctermet látogattak meg. Megint lenézek összevont szemöldökkel a számra ami a kezemen van. Mi a fenét jelent ez az ötös? Kissé bizalmatlan pillantást vetek arra a kettőre és azon kezdek gondolkodni miként léphetnék meg, de nincs szerencsém ugyanis magával invitál az egyikük. Elég rendesen sikerült belemásznom ebbe a dologba… - Mégis mire jó, ha engem is magatokkal cibáltok? – teszem fel a talán költői kérdést. Mégis elindulok utánuk ámbár a karomban eléggé vibrál és lüktet a fájdalom. Talán a fertőtlenítés megtette a hatását és nem lesz baj, de jobban örülnék, ha már gyógyulófélben lenne. Meg lehet ezt a véres göncöt se ártana leszedni magamról és lecserélni. Amikor odaérünk a boncterem ajtajába akkor hopponálnak éppen el a lányok. A szemöldököm újfent ráncba szalad, hiszen láthatóan Gwyneira nem volt a legjobb bőrben. Kezd ez az egész egyre bajosabbá válni. - Nem tudom, hogy vagytok vele, de lehet jobb lenne nekünk is kijjebb invitálni magunkat. – nézek a két srácra. Már a nyelvem hegyén volt, hogy nekem ugyan ehhez nincs semmi kedvem és akkor tipliznék, de sokkal több dolog szólt közbe mint például a kezünkön virító szám. - Egyáltalán ti mit kerestetek itt? – hangzik fel kérdésem, ha már ők vallatóra fogtak akkor én miért ne tehetném meg ugyanezt? Ámbár a karom jelzi, hogy vele is jó lenne valamit kezdeni így talán valami főzetet is jó lenen beszereznem. Esetleg egy orvost elkapni, hogy lásson el, de talán az még több magyarázkodásra adna okot.
Én is ráncolom kissé a homlokomat erre az aranyvérű vonalra, de egyetértően bólogatok csak Neirának, aki ha jól sejtem szintén arra gondol, hogy nem sok esély van rá, hogy tényleg fontos információ lenne, vagy tényleg csak véletlen egybeesés, hiszen manapság már rendkívül ritkák az aranyvérű családok és ha jól tudom, akkor Cedric sem az, és mégis györik az álmok, én magam is láttam és érzékeltem, hogy mennyire retteget tegnap éjjel. A temetőben pedig egyértelműen volt valami, még ha én nem is láttam. - Köszönjük, talán ez is segíthet az... oknyomozásban. - persze azért óvatosan veszem át a könyvet és inkább gyorsan a táskámba süllyesztem, mint hogy lapozgatni kezdjem. Így is látom a látomást, ahogyan a szemembe ég szinte egy pillanatra, de a képességem okán már megtanultam annyit, hogy az a biztos, hogy mindennel óvatos vagyok, amivel kapcsolatba kerülök. Nem véletlenül nem érek hozzá csak úgy akárkihez. A látó képessége kiszámíthatatlan és nehezen irányítható, vagy kontrollálható. Nem véletlen, hogy legtöbbjük idővel beleőrül, vagy legalábbis mindenki azt hiszi, hogy őrült lesz. Azt viszont már jó eséllyel csak észreveszem, hogy Neira határozottan nincs jól, bár igyekszik elterelni a dolgot azzal, hogy nincs baj és csak a vegyszer szag kaparja a torkát, de láthatóan nem erről van szó. Láttam én, hogy Cedric milyen szinten verejtékben ébredt. - El kell tűnnünk innen! - nyúlok gyorsan a karja alá és nem igazán hezitálok sokat. Egy gyors kösz Chuck elmormolása után döntök úgy, hogy a lánnyal együtt hoppanálok ki az épület elé. Nem megyünk messze, de a friss levegőn talán javul a helyzet és persze jobb, ha a bejárattól vonszolom be szegényt, hogy valaki segítsen, mintha az alagsorból megyünk fel és esetleg még bajba is kerül miattunk Chuck. Akkor tuti nem fog segíteni, ha később szükség lenne rá. A többiek meg csak megtalálnak odakint, sőt talán, amikor visszatérnek még épp láthatják, ahogyan eltűnünk. Cedrickel egy pillanatra összevillan a tekintetem és néhány másodperc késéssel hallhatja a fejében visszhangozni az üzenetet "Odakint." Ahogyan kiérünk az ispotály elé Neira már jobban kezdi érezni magát és újra szelelni kezd a tüdeje is, ellenben ő is és végül én magam is megérzem a karomon a kellemetlen érzést, mintha csak épp most karcolná bele valaki a bőrünkbe a számokat, mint a többieknek. Az én karomon egy hármas jelenik meg, míg Neiráén egy 6-os. Feláll valami féle sorrend, 2. Cedric, 3. Kylie, 4. Castiel, 5. Mark és 6. Neira. - Ez... valamiféle sorrend lehet? - kerekedik el a szemem, miközben igyekszem felsegíteni Neirát, mert hát elég esélyes, hogy szegényt bár támogattam, de a fulladás és a hoppanálás nem volt épp a legjobb kombó, hogy jól bírja erővel. Közben lehetséges, hogy a többiek is megérkeznek úgyis.
Visszapillantok Kylie, csinos, ábrándos pofijára, tudom, hogy nincsen éppen kibékülve, hogy szétváljunk, de nem akarok a fenekemen ülni, játszani a házitanítót, várni, hogy mikor történik velem valami rettenetes. Tudom, hogy csak úgy léphetek túl a múlton, ha szembenézek vele. Azzal, hogy meghaltam, s most mégis kaptam egy újabb esélyt. Megdörzsölöm kifelé menet a borostámat, az utóbbi időben már nem szedem le gyakran, mert nélküle nagyon kölyökképem van, ez pedig kölcsönös egyfajta felnőttes stílust. Apának oldalszakálla van egy meghosszabbított pajesz tekintetében, az valahogy túl régimódi szerintem, én inkább a szakállvágó híve vagyok. A folyosón a vibrálás nem túl nyerő ómen, nyelek is egyet, de riadt tekintemen túl a tartásom szilárd, kihúzom a vállaimat, mintha csak ezzel el lehetne ijeszteni a túlvilágot. Most nem vagyok egyedül, talán a másik oldalról támadó rémképek ezzel távol tarthatóak, de ha elindul valamiféle sötét láncreakció, akkor ki tudja, hogy vajon túléljük-e Kylie látomásai nélkül. Remélem ő is biztonságban van a nagyszájú Neirával. A furcsa viszketés nem akar elmúlni, az alkaromhoz kapok, hogy csökkentsem valamivel az irritációt, amire a rúnákból formálódó kettes alakul ki. Más kérdés, hogy ha az ember gondolkozik valamilyen tetoválásban, na de ezt kéretlenül kaptam. Vajon mit jelenthet. – Rajtad is van ilyen? – Kérdezem a griffendéles Castielt, hogy aztán benyissunk az alakhoz, akinek a jajveszékelését hallottuk. Casiel gyanakvása bennem is hasonlót éleszt. – Bejöttél ellátni magad? Egy ispotályban? – Hüledezek, beletúrva a hajamba összeborzolom azt. Mintha azt mondaná egy egyetemen, hogy nem érdekli a professzorok véleménye, ő majd beáll a katederára előadást tartani. Hát ki más tudná jobban ellátni, mint az itteni megannyi medimágus? A tüzijátékszerű robbanások kapcsán az arcom elé kapom a kezeimet, valahogy fedezékbe kéne húzódnunk. – Menjünk vissza a lányokhoz! Gyere velünk! – Indítványozom, mert van egy olyan érzésem, hogy az illető nem véletlenül sérült meg, csak hozzánk hasonlóan bizalmatlan, hiszen mi is majdnem egymásra támadtunk a temetőben. Futólépésben keresem az eredeti irányít, ahol elváltunk a lányoktól.
Neira egyre jobban fullad, mintha a levegő annak ellenére hozott volna valami mérgező port, hogy az alagsorban nem is jár a levegő. Elképzelhető, hogy korábban kiborult itt valami, s talán valamilyen mágikus áramlás okozza azt, hogy pont az ő szaglószerveibe irányul, ami egyébként akár halálos is lehet. Vagy ebben az ördögi véletlenen kívül több is van? Mindenesetre nem tudja szétválasztani, esélyesen ezt a mérget már kivonták valami haldoklóból, de a makacs hatóanyag mutálódott, s nem bontható elemekre. A torokkaparáson túl már alig kap levegőt, a nyelve a szájpadlására tapadva zárja el a nyelőcsövét, az orra pedig nem szelel.
Kylie a kötet kinyitása közben látomásban részesül. Magát látja kívülről, talán egy másik életben. Eredetileg meglátta Cedricet az ablakból a Roxfortban, amint éppen a tiltott rengeteg felé indul, nem túl jókedvűen a szakítás után Cho-val. Azzal, hogy a fiú után ment, társaságot keresve, vigasztalva, elkerülte azt a sorsot ami rá várt volna. Ám Cedric ott volt, hiszen Winky megmentette, így Kylie útja is oda vezetett. Az eredeti történet szerint viszont egy különösen bunkó mardekáros kilökte a szórakozott, különc lányt az ablakból, aki így szörnyethalt volna.
Vetek egy semleges pillantást az asztalon landoló galleonokra. Valahol azért meglep, hogy Diggory pénzzel próbálja lefizetni a dokit, de ha ez nem is lenne elég, biztos vagyok benne, hogy Neira simán megduplázza, amennyiben az a mondás még érvényes, hogy: a pénz beszél, a kutya ugat. Nem szoktam együtt dolgozni senkivel és még a "vámpírvadászatra" is szívesebben mennék egymagam. Ellenben Cedricnek más tervei vannak, így ugyan vetek egy kelletlen, sötét pillantást felé, attól még szó nélkül hagyom, hogy jöhessen velem. Az ajtónál egyértelművé válik az idegen vámpír jelenléte, aki idővel az ajtót is szándékozik végre kinyitni nekünk. Rögtön a vérbe mártott ruhaszövetre vetődik tekintetem. Egyáltalán nem bizalomgerjesztő a megjelenése, így készen állok minden eshetőségre, mielőtt kicsúszna a kezeink közül és esetlegesen veszélyesnek bizonyulna. - Fájdalmas kis baleset lehetett. Hogy sikerült kitörni az ablaküveget?- kérdezem nem túl meggyőzött arccal. Hiába kezdi el mesélni az ittléte okát, engem egyelőre nem hat meg a magyarázkodása. Ha Cedric közbe akar lépni, ám legyen, de nekem abszolút nem stimmel valami ezzel az alakkal. Hogy az mi is pontosan, azt még nem tudom... Nem igazán van sok időnk kikérdezni az alanyt, ugyanis a folyosó lámpáinak égősorai egyszerre durrannak ki, majd tűzijátékszerű villanással repítik szanaszét az üvegszilánkjaikat. Összébb húzom magam a jelenés történése közben, majd tekintetemmel a sötétben próbálok kivenni bármi mozgó testet. Különös, hogy épp most nem ballag senki sem a közelünkben, mégis olyan érzés kerülget, mintha valami közeledne vagy épp most söpört végig. A karomon egy idegen, hűvös érzés ragad meg, mintha valaki épp rászorított volna nyers erőből.
A sötétben Mark és Cedric karjára is ráfonódik valami láthatatlan test, majd el is illan mint egy fagyos lehelet. Ott, ahol a bőrhöz ért egy véletlenszerű szám jelenik meg különös mandala motívumokkal díszítve, akárcsak egy álomfogó, s mintha nem is evilági lenne. Legalábbis egész biztosan nem a jó öreg brit földről származik ez a rúna.
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bejárat 2021-06-07, 21:52
Akik mégsem haltak
meg...
Az életben sok függ attól, kikkel köt szövetséget az ember.
Castiel egyértelműen jelez, és én szinte egy pislogással adom meg az áment, nem mintha vélhetően az engedélyemre várna. Itt nem vagyok a főnöke, viszont annyi év parancsolgatás után amihez Brooks örökösként vagy éppen kviddics csapatkapitány aztán edzőként, aztán meg bár tulajként szoktam... Szeretem a kezemben tartani a dolgokat, ha ez nem lenne egyértelmű. - Rivus. - válaszolom zsigerből a "harmadik" nevemet, hiszen nyilvánvalóan a Rose Brooks-ot nem használhatom, de a Gwyneira Rousseau-t se akarom bemocskolni, nem akarom, hogy utánam tudjon nézni, ha túl nagy gyanút keltünk. A válaszára egy kicsit azért felszisszenek, ami nem túl előnyös és szimpatikus, de pontosan tudom, hogy korábban már fogadott el kenőpénzt, szóval ez az ál-lojalitása a munkájához egyenesen nevetséges. Cedric azért galleont villant, ami még is csak előcsalogat még némi információt, bár kérdéses, hogy mennyire használhatók. Magamban tartom azért az önelégült mosolyt, hogy még is csak lefizethető fickó és akármennyire megerőlteti, inkább hálásan szempillát rebegtetek. Chuck besöpri a pénzt a tenyerébe és egy pillanat alatt már el is tűnik a zsebében. - Milyen nagyon furcsa! - sóhajtom egy kicsit szomorúan. - Akkor az unokahúgom is veszélyben lehet, mert ő is aranyvérű, de semmilyen tetoválásról nem szólt sosem. - nézek jelentőségtelesen Kylie-ra, hiszen a srácok kivonultak. Nyilván magamról beszélek, én vagyok az aranyvérű, de kétlem hogy Cedric és Castiel is az lenne, szóval valószínűleg ez csak véletlen egybeesés, semmi több. Ahogy a boncnok elvezet minket a kaparó érzésre minden tisztességes majdnem-alvilágihoz illően azonnal az arcom elé emelem a ruhám nyakát vagy az ujját, hogy megszűrve vegyek felületes lélegzeteket. - Elnézést, kezdek besokkalni a szagoktól, azt hiszem. - magyarázom meg, hogy ne rántsanak rám pálcát, amikor hirtelen előveszem és ugyan nem alkimista vagyok, hanem elementalista, de amit beszívunk még is csak levegőből, vízből, földből tevődik össze, így megpróbálom megtisztítani, egészen pontosan szétválasztani a levegőt, a nedvességet és a port, utóbbiakat apró gömbbe gyúrva össze, miközben Kylie egy kötetet vesz a kezébe. - Ebben a kötetben olyan rejtélyes halál esetek vannak, amiket a kor medimágusai képtelenek voltak megfejteni... talán eljött az idő, hogy ezekkel a fiatal lányokkal és a történetükkel bővüljön a kötet, ki tudja. Vagy éppen a több száz oldalának egyikén találtok hasonlót. - mormogja a férfi és amikor Kylie a kezébe veszi óvatosan azonnal érzi, hogy bizony elég erősen rezonál a képességével, ha enged neki, akkor pillanatokon belül átveheti a könyv a hatalmat felette - és ki tudja, hogy ez a segítségünkre lesz, vagy egy átokverte rohamot okoznak a lánynál.
••• Cradles ••• c •••
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Itt és most nem érdekel, ha esetlegesen zajt keltenék a ténykedésemmel, hiszen maga a fájdalom annyira intenzív, hogy minden mást felülír bennem. Szinte nem is hallom, hogy a kelleténél jóval hangosabban csuktam be magam mögött az ajtót, mivel pár pillanatra még a külvilág is megszűnik számomra létezni. A hangok és a fények eltompulnak körülöttem, mialatt szorgalmasan rámolom ki az asztalfiókot, végül lelek is rá azokra a holmikra, melyekre jelen pillanatban is szükségem lehet. A fertőtlenítő csíp ugyan, de tisztában vagyok azzal, mennyire csúnya lehet egy nem megfelelően kezelt seb. Vámpírként ugyan gyorsabban gyógyulnak a sérüléseim, de annyira nem, hogy egy esetlegesen rossz döntést is megúszhassak vele. A szervezetem ugyanúgy működik, mint az embereké, csupán nyertem némi időt magamnak ezzel a kórsággal. Amint bekötöztem a karom, már meg is hallom a dörömbölést és valamiféle kellemetlenül ismerős szag kezd terjedni a levegőben. Egy vámpír. Ezek szerint már most kiszúrtak maguknak, ez pedig csakis a vérem illatának köszönhető. Egy hozzám hasonló lény már messziről kiszagolja az ilyesmit, hiszen - mondhatni - erre specializálódtunk. Bosszúsan sóhajtok hát fel, mit sem törődve a karomban jelenlévő éles fájdalommal. Van egy olyan érzésem, hogy a mai nap folyamán várhatóan ez lesz majd a legkisebb bajom. Felkapok hát valamiféle vágó-és szúróeszközt, amellyel megvédhetem magam, ha a másiknak esetleg rosszabb napja lenne a kelleténél. Ez esetemben egy kisebb olló, amit könnyedén elrejtek a felsőm ujjában. Nem áll szándékomban megsebesíteni senkit sem, de fő a biztonság, nem igaz? Egy vámpír esetében pedig főleg igaz ez az állítás. - Keresnek valakit? - nyitom hát ki az ajtót, miközben igyekszem a lehető legnyugodtabb képemet magamra ölteni, holott kifejezetten bosszant a két figura felbukkanása. Sokkal jobban szerettem volna egymagam a rejtély nyomába eredni, de ez így elég esélytelen lesz számomra. A felsőm már most csupa vér, köszönhetően annak, hogy átvágta a ruhám ujját az az átkozott üvegdarab, szóval jelenleg is egy könyékig véres pólóban vagyok kénytelen ácsorogni a küszöbön. Cseppet sem lehetek valami bizalomgerjesztő figura ebben a helyzetben. - Csak szenvedtem egy kis balesetet és bejöttem ide ellátni magam - magyarázom meg a miérteket, még mielőtt további kérdéseket szegeznének nekem az ittlétemre vonatkozóan. - Az egyik családtagom nemrég meghalt és behívtak azonosítani őt. Most meg ez... - sóhajtok egyet kelletlenül, nyilvánvalóan az üvegdarabos incidensre célozva. Csak remélni merem, hogy nem ismerik fel az arcomat és kötik össze a vállalattal.
- Ráadásul mindkét áldozat karján volt egy tetoválás, amely nem sokkal a haláluk előtt kerülhetett rájuk - folytatja végül, némi hezitálás múltán. - Egy álomfogó. A babona szerint véd a rossz álmoktól és képes egyes lelkeket csapdába ejteni - tisztítja meg beszéd közben a szemüvegét, néhányat hümmentve magában. Tisztán látszik rajta, hogy ő személyesen nem hisz az ilyesmiben. - Nos, a lányok mindketten aranyvérűek voltak teszi még hozzá kelletlenül. -Ennél többet azonban már tényleg nem tudok - teszi még hozzá.
Remélem, hogy a többiek is rögtönöznek majd valami magyarázatot arra, hogy miért vannak itt velünk. Hasonló korosztály vagyunk, tehát ismerhetjük egymást akár az iskolából is, de attól még csak kell valami magyarázat arra, hogy miért érdeklődünk fura halálesetekről. Chuck ugyan mindent elég lazán kezel, de attól még ő is kíváncsi lehet, hogy mit akarunk és tuti, hogy nem akar azért komolyabb bajba kerülni, főleg hogy láthatóan a pénz is elég jó motiváció számára, mert mintha annak ellenére, hogy ellenkezik felcsillanna a szeme a felajánlásra. - Ugyan Chuck, a helyszínelők ritkán tévednek. Hátha van ott még valami, ami elsőre nem jutott eszedbe. - mosolyodom el, főleg amikor Cedric től is előkerül egy kis motiváció, mielőtt a fiúk lelépnének mosdót keresni. Én is hallom a zajt, bár az én hallásom se különleges, de mindig megérzem, ha valami kellemetlen történik körülöttem, úgyhogy összenézek Neirával, amikor megkérdezi, hogy hallottunk-e valamit. Végül csak megrázom a fejemet a szavaira. - Lehet, hogy csak a szél süvített a folyosón. - csak hogy Chuck figyelmét lehetőség szerint ne hívjuk fel a zajra, ha már a fiúk amúgy is elindulnak körülnézni, hogy mi van odakint, vagy ki? Valami, vagy valaki biztos, hogy zajt csapott és a mi esetünkben jó mindennek utána nézni, ami gondot okozhat. Azért egy pillanatra összevillan a tekintetem Cedrickel, hogy legyen óvatos. Nem tetszik, hogy külön mászkálnak, mert még ketten is kevesek lehetnek azzal a valamivel szemben, ami vadászik rájuk. Aggódom, de próbálom palástolni, így amikor a boncnok magaután int Neirára pillantok még, hogy addig próbáljon kicsit körülnézni, hátha talál valami érdekeset. - Megadod akkor az adatokat a családjaikról? Annyival is beljebb lennénk. - a mosolyom továbbra is töretlen, legalábbis igyekszem ezt mutatni, de persze belül igenis aggódom. Az előkerülő könyvet azért óvatosan fogom meg. Az én képességeimmel bármihez hozzáérni nem a legokosabb ötlet csak úgy meggondolatlanul. Ha nem történik semmi, akkor fellapozom.
Castiel és Cedric a folyosóra érve az ajtót ugyan könnyedén megtalálják, ami mögött az illető lehet, akinek a vérét találják meg először. A vámpír számára egyértelmű, hogy aki odabent van az bizony az, aki megsérült. De vajon miért nem kért segítséget és miért húzódik inkább fekedézkbe helyette, hogy maga kezelje a sebet? Azt viszont mindkét srác érzékelheti, hogy amióta kiléptek a folyosóra mintha kicsit sötétebb lenne, a lámpák is időnkent vibrálnak, mintha csak gond lenne az áramellátással.
Igyekszem teljesen semlegesnek mutatni magamat, legbelül álmélkodom rendesen, hogy az én cuki kis szerelmem ilyen rögtönzött kamut képes a boncnok orra alá tolni. Bennem ugyan fel sem merül, hogy ne bízzak Kylie-ban, de látszik, hogy aurorok között dolgozik nap mint nap, és rengeteg történet van már a fejében. Most nekem akar segíteni, és minden eszközt bevet, hogy megtudjuk, hogy a halál miért is vadászik ránk. A két új ismerősben is muszáj bízni, hiszen az a bajuk mint nekem, és csapatban nyilván könnyebben tudunk boldogulni. Neira hozzá rögtönöz valamit, egészen jól összeáll a kép, én pedig máris az erszényemért nyúlok, hogy rögtön adjak is némi előleget. Kihalászok néhány arany galleont, s az asztalra helyezem őket. Mi is az elitbe tartozunk, ami az anyagiakat illeti, bár anya mugli származású volt. Apát szerencsére jól megfizeti a minisztérium, én pedig házitanítóként a vagyonos kölyköket hozom fel megfelelő roxforti szintre. Összerezzenek, ahogyan kintről az üvegcsörömpölés és a jajgatás hallatszik, de aztán úgy teszek, mint akit semmit sem hallott. – Áh, nekem is kell egy ideje, nem kellett volna az a dupla kávé. – Bólintok Castielnek, és bár a fiúk nem párban járnak mosdóba, ezúttal mi megtesszük. A lányokat lehet itt hagyni, lévén a boncnok is könnyebben megnyílhat nekik, ha következesen egymásra épül a meséjük, én pedig a sráccal együtt felderítem, hogy mi is történt. Ha pont minket érint a dolog, Castielt nem kéne magára hagyni, hiszen a túlvilág kihasználja azt, akit nem véd senki, ezt már pontosan tudom. Amíg a srác dörömböl az ajtón, hogy megtudjuk, ki lehet ott, én őrt állok. Az üvegcserepekből ítélve itt valami betört, és némi vérnyomot is felfedezek a folyosón. És persze ilyenkor nincs itt Kylie, aki már egy cseppből is pontosan meg tudná mondani, hogy mi történt.
Eközben a boncnok int Kylie-nek, hogy jőjjön csak utána, amit ha a lány megtesz, Neira különös dolgot tapasztal: mivel az alagsorban vannak, nincsen igazán széljárás, mégis olyan, mintha kinyitottak volna egy ablakot a közelében, váratlan fuvallat csap az arcába. És mintha hozna valamit a fuvallat, durván kaparni kezd a torka. A boncnok Kylie-t egy kisebb laborba kíséri eközben, ahol egy ládát nyit fel, tartalma régi medimágusi szereléseken kívül egy vörösbőr, vastag könyvkötet.
Pechemre az Auror szak nem elég belépőnek, bár szerencsénkre a hullaházba sikerült követnünk a már "beavatott" Kyliet. Engem úgy Isten igazából nem érdekel hova és hogyan mehetek be, egyedül az számít, ha azzal előrébb juthatunk ebben a szörnyű rémálomban. Amikor már azt hinné a vámpírja, hogy nem jöhet szarabb az életében, akkor köszön be az ajtón a jó öreg meglepetés és hozza is magával a bajait. Ahogy ők elkezdenek diskurálni a dokival én figyelek is és nem is. A folyosóról érkező zajkavalkád és vészjósló érzés nem éppen a legszebb képsorokat vonzza elém. A doki hiába néz rám, az én tekintetem valahol a zaj forrása irányába ragad, mielőtt még Neira is rábökne a történésre. Ellenben én még az üvegtörés és ajtócsapódás utáni ordítást is meghallom a folyosóról. Egyelőre még nem szólok semmit, egyedül Neira karjához érek alig észrevehetően és szorítok rá, hogy jelezzem valami nincs rendben a közelben. Szemeimmel nyomatékosan pillantgatok az ajtó irányába, s bár nem a doki félbeszakítása lenne a legjobb ötlet, most mégse akarnék csendben ácsorogni, ameddig egy vámpír vérének szaga terjed a levegőben. - Ez igazán kedves, Miss...? -várakozóan néz végig Neirán egy bemutatkozást igénylő csendszünettel mielőtt folytatná. - Ellenben a hiedelmeknek nem kell hinni. Szeretem a munkám és a vele járó bért is. Az elhunytakról többet nem tudok mondani. Talán látogassátok meg a haláleseteik helyszínét... Netán a helyszínelők hagytak ki valamit. Vagy akár felkereshetitek a rokonaikat... Ha valóban álmodtak valamiről, akkor a szeretteiknek csak kibökték mi aggasztja őket. -egyszerűen vonja meg vállát, mint akinek nem sok hasznát tudnánk venni, pedig a tanácsai egész értelmet nyerőek. Ugyanakkor most száll el a türelmem, nem tudok tovább itt maradni. A közelben egyértelműen valaki vérzik és friss adagról van szó. - Elnézést a közbevágásért, de merre található a mosdó?- nézek egyenesen a dokira, akinek arckifejezése a másodperc töredéke alatt vált át meglepettről szórakozottá. Biccent egyet a folyosó ajtajának irányába, majd mutatóujjával kordinálja le a jobb oldalt helyezkedő wc bejáratát. El is indulok az ajtó felé sietősen, hogy a korábbi hang forrásának nyomába eredhessek. Nem is kell annyira sok, mire az illető ajtajához érek, ahol habozás nélkül kezdem el verni az ajtót öklömmel. Lényegében ez egy ártalmatlan noszogatás arra, hogy ideje lenne kidugnia a seggét. Nincs undorom most egy magamféléhez, aki meg van sérülve...
Rose-Neira Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bejárat 2021-05-24, 16:43
Akik mégsem haltak
meg...
Az életben sok függ attól, kikkel köt szövetséget az ember.
A Minisztérium elég nagy a maga kilenc vagy nem is tudom mennyi szintjével. Végül is egy egész varázsvilágot kell egyben tartaniuk minden hibájával együtt, amiből egy hadseregnyi akad. Én ebbe soha nem akartam belefolyni, hiába aranyvérű család lánya voltam még a seprűbizniszbe is azért tanultam bele, mert egyedüli örökös voltam - Mark felbukkanásáig. Talán az is a pártatlanságomat mutatja, hogy egy alvilági és egy auror a két bizalmas-barátom, persze egymásról nem tudnak, így talán még a bizalmas se olyan bizalmas nálam. Eszemben sincsen felvezetni az egész kérdést, fogalmam sincsen hogy kell beszélni egy kattanttal, nem lenne meg hozzá a türelmem és a empátiám, hogy tudjam mit mondjak. Ha nyeregben érzem magam, akkor parancsoló vagyok, mint például a temetőben pontosan tudtam a járást és a kígyóm is lesben állt, de itt egy korboncnokkal szemben hullákkal körbevéve és valami más idősíkbeli kínzó álmokkal és rejtélyes halálokkal kapcsolatban egyelőre meg vagyok lőve. Van helyszínelő látnokunk, van aurorunk, vagy minisztériumi örökség szépfiúnk, meg vagyok én, aki csak a pilláit rebegteti egyelőre. - Elég furcsa témába tenyereltek, én mondom. - válaszolja Chuck, a hangjában egy kicsit vonakodással, miután Kylie előadja a mondókát. Az még rendben van, hogy a barátja, Cedric újságíró legyen, de engem és Castielt is elkezd végigmérni, magyarázatot várva, hogy nekünk mi közünk van ehhez az egészhez. Nyilvánvaló okokból nem dobhatom be, hogy valamelyikük nővére vagyok, bármennyire is lehetséges egy ázsiai vonású féltestvér. - Az unokahúgomnak rémálmai voltak, a haláláról, és egy hete eltűnt. Ha valami sorozatgyilkoshoz vezetne az egész, akkor a nyomozgatásukkal rátalálhatok. Meg kell találnom. - rögtönzök, egy kis kétségbeeséssel a hangomban, de mielőtt folytathatnám vagy mondjuk még ártatlanabb szemeket mereszthetnék valami üvegcsörömpölés és ajtócsapódást hallok. - Ti is hallottátok? - jön a furcsálló kérdés összevonva a szemöldökeimet, hátha csak képzelődöm, ki tudja most már. Nekem nincsen különleges szaglásom vagy hallásom és a legtöbb "hatodik érzékem" suta, az ember nem lehet mindenben tökéletes. Ez van, ha a tipikus aranyvér taníttatás mellett kviddicseztem és leginkább kiszökdöstem és bunyóba keveredtem, amennyit csak tudtam, nem a bizonytalan boszorkányos területeken fejlesztettem magam. Chuck vagy nem hallott semmit, vagy ignorálja, amit hallott, mert végül válaszolni kezd. - Azt én nem tudom, hogy miről álmodhattak az áldozatok, én a testen elszenvedett sérüléseket és átkokat vizsgálom, de valóban van egy furcsa kapcsolat két áldozattal kapcsolatban is. A testük érintetlen, nincs külsérelmi nyom, még egyértelműen átokra utaló jel se, mintha csak szívrohamban haltak volna meg, ám... mindketten túlságosan fiatalok voltak ehhez. Ráadásul... - hallgat el, elvágva az infók áramlását, pedig csak most kezdtem éppen izgalomba jönni. Végigmérem, várva, hogy folytassa, de amikor nem teszi egy kicsit köhintve szólalok meg. - Sajnáljuk a kellemetlenkedést, de a családom vagyonos, talán tudnánk kompenzálni a segítségét... - próbálkozom be, hiszen a nyomravezetőknek is szoktak pénzjutalmat ajánlani, ami valamivel jobban hangzik, mint a lefizetés, bár nekem tök mindegy minek hívjuk, adok pénzt, ha kell, ennyi a lényeg.
••• Cradles ••• c •••
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Tudtunkon kívül ugyan, de a halottnak hitt ikertestvérem és én egyvalamiben mégis hasonlítunk: egyikünk se hisz különösebben a jóslatokban. A roxforti éveim alatt ostoba babonáknak tartottam csupán őket, Trewalney-t pedig bogaras vén szipirtyónak csúfoltuk a háta mögött. Néha még a füle hallatára is. Mégis, az engem felnevelő két ember akkora jelentőséget tulajdonított pár sornak, amely örökre megváltoztatta Gemma és az én életemet. Elraboltak, kiszakítottak minket az eredeti családunkból, megfosztottak mindkettőnket egy jobb élet lehetőségétől. Amikor pedig a bennem tomboló harag elérte a csúcspontját, végeztem velük. Ebben természetesen sok más, egyéb külső tényező is szerepet játszott, de végtére is nem lett kisebb a bűnöm. A szüleim földi pályafutása véget ért az én két kezem által. És igen, bánom is valamilyen szinten a tetteimet, ugyanakkor viszont valahol jogosnak is érzem. Két ember viaskodik bennem, két különféle véleménnyel. Mindenesetre, igyekszem más lenni, pár fokkal jobb talán, hogy ne folyamatosan ez köszönjön vissza számomra. Gemmára azért igyekszem vigyázni, ha már addig képesek voltunk eljutni, hogy mutatunk valamiféle hajlandóságot a békülésre. A kis csapatot azonban itt és most nem pont emiatt követem. Sokkal inkább az érdekel, hogy mégis mit keres itt Gwyneira és miért pont a Kylie nevezetű lány társaságában vetődtek erre. A bájgúnár - ha jól emlékszem - egyfajta sportolói múlttal rendelkezik, a negyedik tagot azonban egyáltalán nem ismerem. Mégis, a csoport összetétele alapján valami készülőben van errefelé. Semmi közöm ugyan ahhoz, hogy mihez kezdenek a leendő alkalmazottaim a szabadidejükkel, de ha már itt vagyok, talán jobb lenne kissé a nő körmére néznem. Egyébként is gyanítottam, hogy talán valamiféle kém lehet, akit a konkurens cég küldött hozzánk, szóval ez lehetne egyfajta személyes biztonsági átvilágítás. Kylie jelenléte pedig ismét olyasvalami, ami némileg érdekesebbé teszi a helyzetet számomra, mint amilyen eddig volt vagy lehetett volna. A hullaház meglep, amikor pedig tekintetem a falon elhelyezkedő táblára vetül, amelyen a korboncnokok neve szerepel, egy pillanatra el is akad a lélegzetem. Az egyik férfi neve azonos azzal, aki a nővéremet boncolta a halála után. Láttam a jelentést, láttam a nevét. Teljes mértékben megegyezik. Ezek szerint Gwyneirát érdeklik a nővérem halálának körülményei? Emiatt jött volna ide? Fogalmam sincs arról, mit is tettek a szüleim, ahogy arról sem, hogy Rose eredetileg öngyilkos lett, de egy kis gyanú azért alakot ölt bennem. Itt valaminek lennie kell a háttérben. Mármint, miért érdekelné a nőt Rose halála? És a többiek valamiben a segítségére lehetnek, azért hozta őket is magukkal? Mégis mi a fenét művelnek? Az arcukat viszont semmilyen úton-módon se vagyok képes összekötni a családommal vagy akár csak a céggel. Érzem a kellemetlen érzést, de egyelőre nem tulajdonítok nagyobb figyelmet neki, mindezt betudom annak, hogy jelen pillanatban is egy hullaház irányába tartok, ráadásul másokat követve. Ilyenkor teljes mértékben normális némi egészséges mértékű paranoia. Mi több, szükséges. Amikor azonban az öreg megcsúszik és az állványa segítségével kiveri az ablakot, egy nagyobbacska szilánk egyenesen felém röppen. A karomat automatikusan rántom magam elé és ugyan a sérülést nem tudom már kivédeni, de legalább nem a torkomba fúródik az üvegdarab. Nem, helyette az alkaromba áll bele rendesen, én pedig szinte beesek a hátam mögött elhelyezkedő nyitott ajtón át egy üres terembe. Ott ordítok fel a fájdalomtól, miközben abban reménykedem, hogy mindez a hullaházba egyáltalán nem hallatszódott le. A kis terem egy amolyan betegellátó helyiség lehet, tele mindenféle hasznos holmival. Némi szenvedés után húzom ki óvatosan az üvegdarabot a karomból, majd hajítom egy fájdalmas szisszenés keretében a padlóra. Kutatni kezdek tehát és találok is kötszert, no meg fertőtlenítőt. Kimosom a sebemet, majd szorosan bepólyázom a karom azon részét, ahol a sérülés található. Össze kellett volna varrni, de nincs időm ilyesmire. Ahogy azt se sejtem, hogy a négyes köreiben egy hozzám hasonló vámpír is helyet foglal, aki már messziről megérezheti a vérszagot. Ha ezt csak sejteném, sokkal óvatosabb lennék, de így...
Cedric bíztató szavaira azért elmosolyodom, még ha ez a hely nem is éppen az, ami megmosolyogtatja az embert. Én azért jobban viselem a halott látványát, mint a többiek. Na nem azért, mert már egyáltalán nem hat rám az ilyesmi, az azért gáz lenne, de volt már részem helyszínelésben és a gyomrom azért kezd hozzászokni valamelyest a dologhoz. Az, hogy ennél is lazábban vegyem jó eséllyel még évekbe telik majd, vagy inkább tizenévekbe. Mindenesetre láthatóan a többség a hallgatás mellett dönt és rám bízza a beszédet, pedig nem én vagyok az, akit az álmok kísértelenk, úgyhogy azt hittem lesz majd, aki megpróbál rákérdezni annak ellenére, hogy én ismerem futólag a fickót, de végül kihúzom magamat. - Miről lenne szó? Erre ritkán járnak ennyien egyszerre. - mintha még kicsit kellemetlenül is érezné magát szegény Chuck, de végül is érthető, hiszen aki ilyen helyen dolgozik, az nem feltétlenül szokott hozzá a tömeghez, mármint élő emberek tekintetében, mi meg egyből megleptük négyen is. Kicsit kilépek hát Cedric mellől, mert bár jól esik a támogatása, de most mégis csak nekem kell ezek szerint felvezetnem, hogy miért is jöttünk. Kicsit megköszörülöm a torkomat és kedves mosolyt varázsolok az arcomra, miközben megpróbálom fejben összeszedni, hogy hogyan is kellene rákérdezni erre úgy, hogy ne legyen túl nyilvánvaló, hogy nagy gáz van, de azért mégis csak kapjunk valami infot. - A barátomat felkérték egy cikk megírására egy kis újságnál, amiben különös haláleseteket boncolgatna. Gondoltam, hogy elhozom hozzád, mert hát ki tudna erről többet, mint te? Nem történt mostanában olyasmi, ami esetleg felkeltette az érdeklődésedet? Nem hagyományos haláleset, esetleg olyan, amivel még a Minisztérium se tudott mit kezdeni? - persze vissza is kérdezhetne, hogy az ilyesmiről én is tudhatok, hiszen végtére is ez a munkám, de helyszínelő vagyok és nem egyedül dolgozom a csapatban, úgyhogy nem én megyek ki minden ügyhöz. Veheti úgy, hogy amit én tudtam, arról már beszámoltam a barátomnak, akire nem bökök rá, szóval alapvetően a csapatból bárki magára vállalhatja a lelkes újságíró szerepét, aki érdeklődik a különös halálesetek után. - És ha jól tudom a cikkében arról is fejteget, hogy vajon a túlvilág és a mi világunk nem tud-e összekuszálódni, hogy a halál valami... furcsa okból ragad el valakit, aki előtte meg is álmodja a halálát. - fejtegetem tovább óvatosan, megpróbálva a mi helyzetünk felé evickélni, vagyishát az övék irányába. Még se kérdezhetek rá, hogy hallott-e már olyan esetről, amikor valaki megálmodta a leendő halálát, ami nem történt meg, hogy aztán a halál lessen rá, mintha be akarná teljesíteni azt, amit az illető valami rejtélyes okból kifolyólag véletlenül megúszott.
