2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Adrien Meyers Születési hely és dátum: 1983.04.04.. Csoport: Hollóhát Patrónus: Holló Évfolyam: 7. évfolyamot hagyta félbe Képesség: Sebezhetetlenség I. hivatalos kiskapu (tinta) Mágikus adottság: - Familiáris: - Kiemelkedő tudás: - Kihez tartozol: Keresett - Abigail Erica Herbs
Jellem: A tragédia óta cseppet sem vagyok társasági ember, de azt hiszem ez érthető. A nagybátyámékhoz, anya testvéréhez meg a családjához átjárok olykor, de csak ha nagyon muszáj, nem valami jó velük a kapcsolatom, még Winivel, az unokatestvéremmel sem. Próbálok túllendülni a dolgaimon, bejárni néha Londonba, hátha találok egy eldugott mágusboltot, ahova mégis kellenének a félbemaradt tanulmányaim alapján. Értek én a rúnákhoz, csak nem sok életkedvem van velük foglalkozni, így nem csoda, hogy fel se vesznek sehova. Hajlamos vagyok apróságokon is összeveszni, mert még véletlenül sem a jót látom semmiben. Semmit nem tudok komolyan venni, hiszen időrről időre megpróbálok véget veni az életemnek, ezért minek bármire is tervezni?
Kinézet, megjelenés: Nyurga, vékony testalkatú srác vagyok, de nem vészesen. Sportolással különösebben nem foglalkoztam, a kviddics sem érdekel. Labdajátékokban benne voltam, ám csak a közösség kedvéért, a játékért, nem azért, hogy izmosodjak. Nem szívlelem különösebben az egyenruhát, ha csak tehetem, sima mugli öltözék van rajtam, pulcsi, edzőcipő. Átlagos magasságú, és testalkatú srác vagyok, talán egy kicsit sápadtabb bőrrel. A hajam ugyan nem katonásan, de rövid, biztos vagyok benne, hogy nem is állna jól a hosszabb. A pálcámat hordom ugyan magammal, de mivel már rúnák kreálására nem használom, gyakran otthon, vagy a roxfortos szobámban felejtem.
Előtörténet: Mugli származású családból származom, a szüleimben mégis lappangott mágikus eszencia, ezért amikor tizenegy évesek lettek, megkapták a Roxfortos levelüket. A Roxfortban megismerkedtek, s annak rendje, s módja szerint egymásba is szerettek. Mindketten szerettek volna bizonyítani, hogy sárvérűnek lenni nem hátrány, ezért anya medimágus lett, méghozzá a legjobbak közül való, apa pedig mindig is minisztériumi karriert képzelt el magának. Ő lett a varázsbűn üldözési osztály egyik legfőbb bírája, aki Caramel mellett tárgyalásokat is vezetett, főleg halálfalók, Tudjukki követői ellen, aztán az ő bukása után Grindelwald, s más sötét varázslók Azkabanba záratásait intézte. Öt gyerekük született, én voltam a középső. Én magam mindig is egy életvidám srác voltam, gondtalan életemet úgy építettem fel, hogy mivel rajongtam a rúnákért, rejtjelekért, kincses térképekért, ebben gondoltam majd dolgozni is. A nagy álmom az volt, hogy megkereshetnek engem titkok után vágyakozó kalandorok, régi boszorkányos könyveit lapozható varázskörökre ácsingozó lányok, és így tovább. Egy rúnabolt annyira egyedi lehet, tele misztikummal, s én lennék a rejtélyes varázsjel tudor, aki mindenkinek megmondja az okosságot. Ezen csapásvonal mentén tanultam a rúnaismeretet, ott barátkoztam össze egy kedvesnek már akkor sem mondható hugrabugossal, Megannal, ám velem nem volt annyira passzív, mint másokkal, egészen jókat beszélgettünk. A szerelmi életem is alakulóban volt, mert megismerkedtem egy nagyon színes, szinte nagyvilági családdal. A három nővér közül a kissé nyafogós, de számomra bájos Simona volt a befutó, s kezdtem úgy érezni, hogy ebből még lehet valami komolyabb, ők is bizonyos szempontból mugli származásúak voltak, ráadásul Simona apja még bűvész is, ez pedig nagyon menő dolog, beleillett az én rúnaboltos elképzeléseimbe. Szinte észre sem vettem a középső lányt, Hildét, akivel Maise-Bee szerint több időt kéne töltenem. Simona nyafogása viszont valóban kezdett sok lenni, lassacskán inkább Maise-vel múlattam az időmet, de közben felmerült az egyik ismerősöm révén, hogy ő bemutatna egy lánynak, akivel lehet, hogy jól kijönnék. Ám erre már nem került sor, mert egy esős, őszi éjszakán betörtek külvárosi londoni birtokunkra. Apa egyik elítélt sötét varázsós bünözőjének családja, bandája lehetett. Bár nem vagyunk olaszok, mégis megkaptuk a halálra jelölést. Azon az éjszakán mindenkivel végeztek, még velem is tulajdonképpen. Elvágták a torkomat, az más kérdés, hogy az én támadóm meg sem nézte, hogy vérzek e, csak ahogy összerogytam már ment tovább. A sokktól beájultam. Amikor magamhoz tértem, kész vérfürdő volt. A két fiú és két lánytestvérem több sebből vérzett, ám már nem lehetett rajtuk segíteni. Az anyám a karjaim között halt meg, több mágikus támadást is kapott, na meg olyan szúrásokat, hogy azokból kettő is elég lenne, nemhogy nyolc. Az apámat brutálisan megcsonkították, a ház különböző pontjaira szögezték fel a teste darabjait. Hogy hogyan élhettem túl egy karcolás nélkül? Magam sem tudom. Akkor úgy véltem, bár haltam volna meg én magam is, hiszen így minek éljek tovább? Aurorok, medimágusok vizsgálgattak, de senkinek nem volt rá magyarázata, miért nem hatott ellenem a kés, lehet, hogy csorba volt? Akkor még mázlinak gondoltam, ám azóta valami átoknak. Időnként megpróbálom kinyírni magamat, kötéllel, szúrós fegyverekkel, megmérgezni magamat, de semmi. Ha nekifutok a falnak, még csontom sem törik. Hogyan éljek úgy tovább, ha még esélyem sincsen véget vetni a gyötrődésnek? Simonával így teljesen szétmentünk, neki azt hiszem egy vidámabb pasi illene, ő pedig valahogy nem fogta fel, hogy mi történt velem. Nem volt hajlandó kivárni, hogy feldolgozzam, de talán nem is fogom sosem tudni. Maise-vel azért megmaradtunk barátoknak, Megannal viszont eljártunk segítő kurzusokra, bevallom őszintén nem sok sikerrel, ezt nem lehet csak úgy kibeszélni magunkból. A Roxfortot így be sem tudtam fejezni. Megörököltem ugyan a házat, s próbálok olykor bejárni, de a hetediket nem fejeztem be, az egyetem pedig így már fel sem merült. Talán neki kéne futnom az utolsó néhány vizsgának, de még nem szántam rá magamat. Az utóbbi időben visszajárok a Roxfortba, de leginkább próbáltam munkát keresni, hogy valami lekösse a figyelmemet. Egy Zonkó csodabazárjában dolgozom, nem sok sikerrel, mert gyakorta elbambulok, nem igazán hat meg a hely vidám jellege, elkések, rosszul zárom be az ajtót, csoda, hogy még nem rúgtak ki, a tulajdonosok jó szíve mindig megenyhül rajtam, hiszen tudják, hogy mi történt velem. Néha előkapok egy jegyzetfüzetet, hogy rajzolgassam egykori ki nem fejlesztett rúnáimat, ám mindez megmaradt már csak unaloműzőnek, az álmaimnak annyi. Apa testvére viszont próbál olykor igenis bátorítani, rájuk illene hallgatnom, még akkor is, ha ég és föld vagyok Sophiával, a lányukkal. Mégis azt hiszem, hogy azért kerülöm a teljes családot, mert az enyémre emlékeztetnek, és ettől csak a szívem fáj.
