2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Teljes név: Nimhue Irvine Születési hely és dátum: Rutland Water, 1981. június 9 Csoport: Hollóhát Patrónus: Rája Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Tizedik (Elemista) Képesség: Sellő Mágikus adottság: Vízmágus 1. szint Familiáris: - Kiemelkedő tudás:Bűbájtan - kiemelkedő, Jósmágia - kiemelkedő Kihez tartozol: Spencer Irwine, Lance Merrick
Jellem: Sellő vagyok az emberek világában, vagy egy ember a sellők között? Világ életemben ez a kéréskör foglalkoztatott és a mai napig sem tudom eldönteni. Egyszerűen mindig túl sok bennem a kérdés, úgy irigylem Spencert, aki mindenhez olyan lazán és könnyedén és persze nyitottan áll hozzá! Én folyton aggódom, folyton azt hiszem egy nagy nehezen meghozott döntés végül mégis rossz döntés. Folyton attól félek, hogy nem passzolok eléggé sehová sem. Érdekel az iskola, azért jöttem, mert itt a bátyám, de hiányzik a falu is, de ott még sem érzem otthon magamat, ahogyan itt sem teljesen. Talán ezek után furcsa lehet, de mégis csak szeretek szórakozni, szeretem elengedni magamat, bár nem mindig megy könnyen. A legjobb a természetben érzem magamat, mondjuk egy tavaszi meleg esőben mezítláb a rét közepén... akkor talán tényleg önmagam vagyok és persze a konyhában is. Imádok sütni, főzni, bár a mi fajtánk ezt viszonylag ritkán űzi, de ezért is dolgoztam még az előtt, hogy ide jöttem volna tanulni vagy 2 évet a kis kocsmában a falunkban, igaz ott nem élhettem ki magamat igazán. Egy-egy kávé, melegszendvics, vagy különleges rántotta azért mindig volt a tarsolyomban.
Kinézet, megjelenés: A külsőmet tekintve nem vagyok éppenséggel az a világszépe, legalábbis sosem éreztem úgy. A hajam teljesen átlagos barna, a szemem, ami különlegesebb csak, mélykék egészen sötét. Az arcélem kissé talán erős, a füleim pedig nagyobbak, mint kellene azt hiszem, de így vagyok én, úgyhogy nem bánom. Végül is sosem voltam az a szoknyás hercegnő típus, mindig is jobban kedveltem az inget mondjuk egy lazább kantáros farmerrel. Nem mondom, hogy megvetem a szép ruhákat, de valahogy ritkán adódik rá alkalom, hogy ilyesmit vegyek fel, habár ha jól tudom hamarosan lesz valami eljegyzési party, úgyhogy ha tényleg hivatalosak leszünk rá, akkor talán fel kell vennem valami csinosat.
Előtörténet: Az életem viszonylag átlagos, rendes szülőkkel, jó családdal. A dolgok viszonylag jól is alakultak mindig, sosem voltam kirívó és nem is volt körülöttem sem senki az. A bátyám már-már egy szent, mármint az egyik, hiszen én vagyok a legfiatalabb. Azt hiszem mindig is irigyeltem a jó lelkéért, én valahogy ennél gyanakvóbban tekintek másokra. Annyit hallani attrocitásokat a magunkfajták ellene. A falunk is békés, de mégis történnek dolgok, amik hozzánk is eljutnak, pedig mi aztán sosem civakodtunk trónokért, vagy hírnévért. Ezért is esett olyan rosszul, amit anno megkaptam én és ezáltal a szüleim is, de nagyon előre szaladtam. Szóval az életem átlagosan telt, sőt igazán kellemesen, de mégis olyan sokszor éreztem úgy, hogy nem ott van a helyem, ahol élek. Valahogy mégis csak vágytam a víz alá, ezért is éreztem olyan jól magamat, amikor időnként látogatóba mentünk Lancékhez és ezért is esett olyan rosszul, ami történt. Tizenhárom voltam, gyakorlatilag még gyerek, de már mégis elég önálló, hogy úgy gondoljam saját döntéseket hozhatok és tényleg csodás nyarat töltöttem a víz alatt. Hát igen akkor csattant el az a bizonyos első is és azóta se találkoztam vele. Persze rég volt már, buta gyerekszerelem, de ettől még nem kevésbé maradt meg bennem, amit az apja mondott néhány órával az előtt, hogy a szüleimmel hazamentünk és utána soha többet nem mentünk hozzájuk. Nem nekem mondta, de hallottam minden szót, ahogyan a maga fennhéjázó stílusában kioktatta őket és felvázolta, hogy egy olyan semmirekellő kis család, mint mi csak ne akarjon királyi körökbe betolakodni, mert nincs ott helyünk... Addig nem volt gond, amíg csak látogatóba mentünk a városba, de ha jól sejtem az igen, hogy túl sok időt töltöttem a fiával és mégis csak ő volt a trónörökös. Aztán persze, amikor másnap elmentünk el se búcsúzott, tehát pont ugyanúgy gondolta, mint az apja. Szóval kétlem, hogy ezek után meghívót kapunk majd az eljegyzésre, vagy pont azért kapunk, hogy az orrunk alá dörgölje, hogy meg lesz a várt tökéletes házasság? Nem számít, hiszen olyan rég volt már, azóta pedig sok minden történt. Úgy döntöttem, miután otthon megtanultam a mágia alapjait, hogy megpróbálkozom az itteni egyetemmel, bármennyire is nehéz lesz, de mégis csak még mindig az emberek közé vágyom és ha már a bátyám is itt van, akkor miért is ne? Főleg azok után, hogy a harmadik testvérünk, a bátyánk meghalt néhány hónapja. Tudom, hogy Spencer nem mondaná ki nyíltan, de azt is tudom, hogy részben azért van itt, hogy kiderítse mi történt. Én valahogy úgy gondolom kár bolygatni azt, ami elmúlt, főleg hogy ott voltam, ha nem is helyen, de bent a kocsmában, amikor mindez történt, amikor azt a Danet megtámadták és amikor visszatért, hogy bosszút álljon. Gyáva voltam, de sosem mondtam el Spencernek, hogy hallottam a foszlányokat hátul a konyhában elbújva... Talán segíthettem volna, de talán én is meghalok, de nem tudom, hogy Spencer tudná, hogy meg se próbálntam mit gondolna rólam. Végül is szinte mindenki cipeli a maga keresztjét, hát nekem is meg van a sajátom.
