2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az én életemben a nevemmel csak annyi jött, hogy állandóan költöztünk és apa azt súlykolta belém, hogy mindig hazudjak a következő életemben az előzőről. Soha nem volt tradíciónk, gyökereink, nagy nevünk, elvárásaink, így nehéz azonosulni a problémáival. Illetve nehéz lenne, ha nem éppen ilyennek képzeltem volna el a kúria lakóit eredetileg. Csak azt hittem, hogy ténylegesen követik is a karótnyelt, merev vonalat és nem ébredtek még öntudatra, de minél többet beszélünk annál egyértelműbb, hogy mind a ketten lázadnak a rendszer ellen a maguk módján. - Nem mondom, hogy rossz ötlet egy galéria, de azt se mondom, hogy a "normális" embereknek azonnal tellik rá. Ha önmagad akarsz lenni a Troops név nélkül, akkor gondolom nem a családnak kéne finanszírozni a jövőt, sokkal menőbb lenne, ha saját lábon jutnál el oda, ahova szeretnél. Ha meg van, hogy hova szeretnél. Gyógyítónak tanulsz, ugye? Az például szülői döntés volt mondván, hogy az auroroknak hasznos, vagy...? - kezdek el kérdezősködni, bár igazából nem hiszem, hogy ilyen fiatalon szükség lenne arra, hogy olyan pontosan meghatározzuk magunkat. Én biztosan képtelen lennék rá, hiszen azt tudom, hogy elegem van a sok költözésből, hogy szükségem van arra, hogy végre megvethessem a lábam, végre utána járjak a homályos emlékeimnek, a családi hátteremnek, viszont ezen felül ki vagyok vagy mi vagyok? Auror szakra jelentkeztem, de nyelvérzékem és a mágiatörténet miatt teljesen más irányba is indulhattam volna és ott van a manga olvasás és rajzolás, a Drumstrangban felszedett botharc és a Beauxbatonsban felszedett jégtánc. Sokkal, sokkal jobban el vagyok aprózódva annál, hogy bárki rámnézve annyit mondjon, hogy auror, főleg a stílusom miatt a bőrdzsekikkel, bakancsokkal, szakadt farmerokkal, vastag szemtussal és a piálgatásokkal. Sőt, előbb gondolna bárki arra, hogy a kihágások miatt bevágnak a cellákba egy ájszakára, minthogy én tenném ezt, de végül is ott van az a mondás, hogy rablóból pandúr. Függök a szitun Julia és a pasi között és külön tetszik, hogy ő mennyire szemérmesen beszél róla, velem ez soha nem fordulna elő. Ha mondjuk komoly kapcsolatról kéne véleményt alkotnom akkor mondjuk más lenne a helyzet a totálisan nulla tapasztalattal magam mögött. Flörtölni, kavarni viszont nem áll távol tőlem, ahogy a sztorizásom is aláhúzza a két igaz egy hamis játékban. - Kicsit akkor pont egymás ellentétei vagytok, ő a szabadságból akar komolyságot és a családnak bizonyítást, neked meg abból van eleged és keresnéd a saját utad. - agyalok hangosan, és ha az ellentétek vonzzák egymást, akkor már megint egy izgalmas kapcsolat ígérete. Látszik rajtam, hogy inkább arra gyanakszom, hogy Janette direkt olyat mondott, ami nem is egyértelműen két igaz és egy hamis, hogy tőrbe csaljon, de nem rántom fel az orromat, inkább megingatom a fejem és újabbat kortyolok a kísérőmből, mielőtt felállnék.
***
Ahogy kimondja mindenki a saját szavát rányomok az indításra és amíg bekapcsol a szám és elindul az intró vissza is térek egy új körrel. Akármennyire eszméletlen, pont egy olyan szám bukkan elő, amiben arról énekelnek mennyire szeretik nézni a hajnali napfelkeltét, szóval pohár pohárt követ Janette-tel, egy kis nevetéssel fűszerezve, aztán amikor végre eljutna a sor a "boldogsághoz" Julia és Janette pálcájának a vége még a ruháján keresztül is vad villogásba kezd. Nekem egyenesen fogalmam sincsen, hogy mi történik, diszkréten nevetve szólok rájuk, hiszen mugli bárba tértünk be. Az arcok gyorsan elkomolyodnak, a Minisztérium hívja őket, egészen pontosan Shawn Griffin vészjelzése, amire természetesen csak Julia válaszolhat, hiszen ezen a ponton Janette meg én már köz és önveszélyesen spiccesek vagyunk. Megbeszélni nincs idő semmit úgy sem, sietve távozunk az első sikátorig, hogy Julia elhoppanálhasson a varázslat nyomjelét követve én pedig csak kínos tekintettel összenézek Janette-tel és hazamegyünk a házukba... Hogy órákkal később Jake és Shanna halálának hírével térjen vissza a legidősebb Troops nővér a kúriába a Warrington-Jennings esküvő résztvevőinek megmentéséről és beköszöntsön az átmeneti otthonomba a gyász legújabb hulláma.
Azt hiszem mindenkinek vannak önkereső időszakai. Bár talán ez mindenkinél másképpen nyilvánul meg. Szóval azért én is érdeklődve pillantok Juliára, hogy ő vajon mit gondol erről? - Talán ideje lenne azzal is foglalkozni, amit szeretsz. Nem jutott eszedbe még, hogy művészeti galériát nyiss az Abszolúton? Talán nem mindig kell követni azt, amit elvárnak tőlünk. - gondolkodom el Julia válaszára. Ő mindig is volt szerintem inkább művész lélek, mintsem auror alapanyag. Talán hagyhatná ezt az egészet, és élhetne a művészetnek. Jó lehet, hogy a bácsikám eleinte nem örülne, de biztos megbékélne egy idő múlva. Végül is abba is beletörődőt, hogy én a bájitalkeverő szakot választottam az auror helyett. Bár talán ennek lehet köze ahhoz, hogy az akadémiát viszont elvégeztem. Akárhogy is, Juliának jól állna a főállású művész vonal, ahogy nekem a labor és a kísérletezés. Ami a srácot illeti tudtam én! Ebből szerintem lesz még valami. A "bonyolult" mindig ugyanoda fut ki. Szóval én erre csak sokat sejtetően vigyorgok. Ami meg Ninát és az állatkertet illeti, na az tényleg izgalmas lehetett. Bár attól függ, hogy milyen körülmények közt történt a dolog? Nappal, amikor tele a hely látógatókkal, vagy éjjel belógva egy ilyen helyre? Akárhogy is, tényleg izgi lehetett. Az ital meg... hát megvolt a karót nyelt hercegnő köhögése is, igaz nem most. Persze szerintem mindenkinek ilyen lehet az első alkalom. Az alkhohol fogyasztása is olyan felnőtt tevékenység, amihez hozzá kell szokni. Még ha csak ritkán is enged ilyesminek az ember. - Na jó, az erős túlzás lenne, hogy oda vagyok érte. De ha nincs más... - vonok vállat, egy talán bocsánatkérő vigyorral. Talán nem a legszerencsésebb választás volt. Ettől függetlenül az alsóneműs sztori is igaz volt, bár úgy hogy egy leányneveldében történt, csupa lány közt, kevésbé volt kihívó, mintha srácok is jártak volna oda, mint mondjuk a Roxfortban. Talán utóbbiban nem is mertem volna ezt megtenni. Bár ott okom se nagyon lett volna lázadni. - Az én szavam legyen a "hajnal". Ha már gyakori szavaknál tartunk. - vigyorodom el a következő játékra. Ebben már elég valószínű, hogy Julia is inni fog. Nem is árt, ha kicsit behoz minket. Kíváncsi vagyok, hogy az unokahúgim milyen enyhén becsípve. Bár ha így haladunk az este végére nem csak enyhén leszünk becsípve, hanem nagyon...
Azért csak elgondolkodom Nina kérdésére, hiszen ez tényleg egy hangzatos mondat: Találd meg önmagad! Na, de mit is jelent pontosan? Hümmentek egyet, rágom kicsit a gondolataimat, pedig én még nem is hajtottam fel semmit, hogy e miatt nehezebben forogjanak a kerekek. - Hát... te tudod, hogy mi akarsz lennie, azért jöttél ide és szálltál szembe az apáddal, én azt hiszem világ életemben azt tettem, amit kell és csak titokban alig-alig azt, amit én szeretnék. Rá kell jönnöm, hogy ki vagyok én, ha nem vagyok... Troops, azt hiszem. - hiszen a név nagyban meghatároz és nekem eddig mindig fontos volt, hogy megfeleljek ennek. Amit apám vár, Jake emlékének, hiszen ő mindig azt tette, amit kellett és hová jutott vele? Az apámnak elvárásai bőven vannak, na de én talán nem azt akarom csinálni. Megpróbáltam olyan szakot választani, ami azért közelít az elvárásaihoz, de vajon közelít az enyémekhez? Az persze nem lep meg, hogy kíváncsiak, én is az lennék a helyükben. A pirulás tehát nem múlik el. Nem könnyen beszélek az ilyesmiről, de most mégis csak ismerkedni jöttünk, így végül lassan bólintok. - Igen, ő az. - azért Nina szavaira akarva akaratlanul is felkapom a fejem, ha nem is szó szerint, bár eddig többször volt lesütve a pillantásom, mint hogy szemkontaktust tartsak, az tény. - Végülis igazad lehet, de... tudod ő mondta, hogy nem túl sokat bulizott és megakar komolyodni, meg nekem még ott a suli, ő végez és beakarja bizonyítani a szüleinek, hogy nem semmirekellő. Elég bonyolult. - sóhajtok egyet, amiből egyértelmű, hogy azért én nem bánnám, ha lenne valami. Azt már nem is mondom el, amit Tristan mondott a kórházban a közös kis kalandunk után a teljesítményéről. Aztán persze tény, hogy nem vitt volna el a barátaihoz, ha nem érdekelném, azt hiszem. De talán nem mindig elég az, ha tetszik a másik és a vonzalom is kölcsönös, ha közben vannak más tényezők, amik az utatokba állnak. Arról nem beszélve, hogy őszintén kétlem, hogy az apám értékelné a választásomat. Bár tény, hogy Brianről sem tudott... még jó igazából. - Uh igen, ez elég gyakori, most már úgy setjem én is inni fogok. - mosolyodom el, mert eddig elég jól megúsztam, aztán kattogok kicsit, mert kéne valami jó szó, ami azért nem egy általános kötőszó, de mégis valami érdekes. - Legyen a boldogság. - felelem végül. Végtére is azért viszonylag gyakori szó tud lenni, a boldogság elvesztése, vagy keresése, vagy megszerzése tekintetében is felcsendülhet.
Szinte profi, megértő, de zavarbaejtően vizslató szemekkel nézem Juliát, ahogy a pasijáról beszél, merthogy nevet nem mondott, szóval ezzel a jelzővel tudom csak illetni a figurát. - Ugyan már, nem vagyunk 13 éves kislányok, hogy számítson, az semmi. Mire gondolsz azzal, hogy magadat megtalálni? - kérdezek rá, hiszen nem különösebben tudom, hogy miben lenne egyáltalán eltévedve, az egyetlen Opál esős kalandunkkal olyan rengeteget nem tudtunk meg egymásról, csak a legfontosabbat, hogy bízhatok bennük, hogy fordulhatok hozzájuk, ha baj van. Mint például úgy felbukkanni egy látogatásra meghívásra, hogy heló, sziasztok, itt fogok élni iskolakezdésig, köszi. - Nem mondom, hogy a legkényelmesebb volt, de igen, izgalmas. - mosolyodom el az állatkertre, és várakozóan nézem, ahogy Janette felhajtja az italt. Nem mondom, hogy az alkoholisták rutinja van a kezében, de sokkal nagyobb örömet okozott volna, ha kislányosan elkezd köhögni, ahogy egy karót nyelt hercegnőhöz illik. Elképesztő, hogy eltekintve a külsőségektől, mennyire emberemre találhatok bennük, persze más és más aspektusban, de... a lényeg, hogy kicsit kiszakadtam a gondolataim közül és jól érzem magam velük. Biztonságban. Határozottan elkezdek vigyorogni, amikor Julia elmondja mi is történt, na, itt van az a zavar, amit úgy élvezek, amit nem kaptam meg a túl profi Janette-től az ivásnál. - Szééép, csatlakozom a kérdésbe, nem azért, de ha nem lett volna kölcsönös akkor nem csinált volna az ég világon semmit érted. A pasik nem arról híresek, hogy minden vonzalom nélkül ilyen önzetlenek legyenek. - szalad fel az egyik szemöldököm, esélytelen, hogy ne jöjjön be a pasinak, akármi is rontotta el a hangulatot, biztos, hogy nem menthetetlen a helyzet. Aztán ki tudja, hogy pontosan mi a szándéka, én biztosan nem fogok nagy "szerelem mindent legyőz" dolgokkal pedálozni, mert szedtem már össze néhány pasit, de egyszer se éppen ez vezetett. Jól bemutatom a játékot azzal, hogy mind a kettőjüknél veszítek, de nem különösebben látszik az arcomon, hogy nagyon bánnám. Felhajtom a felest, aztán egy pillanatot mutatva az ujjammal elsétálok a bárpulthoz, hogy rendeljek még hármat mindenkinek, fejenként, bár ha így haladunk az enyém fog a leggyorsabban fogyni. - Mekkora kamu, látom a szemedben, hogy a kaviárt se szereted, túlságosan sznob a lázadó belsődhöz. - ellenkezek, de igazából jókedvűen és afféle "jajj, ne" felszólalással megiszom a második felesemet. Talán kell is, hogy jobban elképzeljem az alsóneműs Janette-tet, bár az az igazság, hogy a képzeletem simán meglódul annyira, hogy padló kefélés közben is abba öltöztessem. Amikor Janette várja a következőt kicsit elgondolkozom, nem vagyok valami szerencsés ebben, bár ez nem annyira nagy baj. Belekortyolok a kísérő italomba eltűnődve, amíg meg nem állapodik a tekintetem a zenegépen. - Mondjon mindenki egy szót és amikor akármelyik felhangzik egy random zenében, mind a hárman iszunk. Én mondok egy szadistát, szerelem (/love), ha ezerszer nem mondják ki a legtöbb számban, akkor egyszer se. - mondom, és érdeklődve várom, hogy ők milyen szavakat mondanak, mielőtt elindulnánk a zenegéphez egy csukott szemes számválasztáshoz vagy a bárhoz további italokért, már ha szükség lesz rá. Julia elől valahogy nem fogynak, túl jó a játékokban!
Rábolintok az információra, és elraktározom magamban. Legalábbis addig, amíg még józan vagyok, és működik a memóriám. Valami azt súgja, hogy ez nem fog sokáig így maradni. Persze a híresebb, főleg aranyvérű családok legalább névről ismerik egymást, de azért ha mindenki teljes családfáját észben akarnám tartani, akiről már hallottam... Főleg, ha nem vagyok mindennapi kapcsolatban valakivel. Inkább mondjuk azt, hogy tudom, hogy hol kezdem el a kutatást, ha meg akarok tudni valakiről valamit. Esetleg jobban utána nézni a családjának valamilyen különleges okból kifolyólag. Hahh. Tudtam én, hogy Julit tényleg érdekli a srác. Kit ne érdekelnének ilyen idősen már? Az már más kérdés, hogy van-e megfelelő jelölt persze. Nekem ott van Brandon. Majd kiderül, hogy vele hova visz majd a dolog. Viszont örülök, hogy Juli is talált valakit, aki iránt érdeklődhet. Remélem a srác is viszonozni fogja az érzéseit, és nem bántja meg. Akkor velem gyűlne meg a baja! Senkinek nem engedem, hogy bántsa a családom. Elvégre ez a legfontosabb, nem? - A korkülönbség nem számít, ha igazán szeretsz valakit. Persze azért remélem, hogy önmagad, és a párod is hamar megtalálod. - mosolyodom el Julia felé. Ami hát elég fura lehet, hiszen sokáig pont az előítéleteimről voltam híres, és hogy mennyire fennhordom az orrom. Senki nem felelhet meg az elvárásaimnak. De már változom. Ráadásul kezdem megérteni, hogy a szerelem nem olyasmi, amit be lehet skatulyázni. Ahogy az érzelmek sem. - Izgalmasan hangzik. - emelem meg Ninon felé a az első tequillás poharamat, majd jöhet a só, az ital, és a citrom. Valahogy úgy, mint aki már nem elsőre iszik ilyet. Tulajdonképpen nem is. Ezért sejtem, hogy ennek ma még igen csúnya vége lehet. Na nem mintha gyakran előfordult volna. Jobb szeretek józan maradni, hiszen sose tudni, hogy ezekben az időkben mikor kellhet az auror lánya józan és beszámítható állapotban. Az ember azt gondolná, hogy akik egy családba tartoznak, azoknak előnyük van egy ilyen játékban, de ez nem feltétlen van így. Mindig lehet meglepetéseket okozni egymásnak. Juliának ezesetben némileg sikerül is. Ámbár lehet túlságosan magamból indultam ki, én bizony kihasználtam volna a helyzetet, hogy ne csak majdnem történjen meg. Bár azért a mugli motor is csábító volt, arra kellett volna fogadnom. Hiába, mindig az első megérzés a tuti, kár hogy túlagyaltam a kérdést. - Ez a majdnem barát, az a barát, aki hét évvel idősebb, és annyira tetszik neked? - teszem fel vigyorogva a kérdést, mielőtt a kezembe venném az újabb poharat. Persze, nem bújok ki a játék alól. Ahogy kiürül a második kör, már kezdem érezni a veszem. Ma lehet engem kell majd hazavinni az ágyamig, nem is Julit. Aztán persze jön az én köröm. Még szerencse, mert ha 5 percen belül 3 kör tequillát küldenék le, az engem küldene a padlóra valószínűleg. Na meg érdekes megfigyelni, hogy ki mit gondol rólam, ki mit feltételez. - Hát Ninon, neked kell innod. - nevetem el kicsit a körömet. Tényleg ennyire karót nyeltnek tűnnék? Ami a kaviárt illeti, nos nem a kedvenc fogásom, de azt sem mondanám, hogy utálom. Van amikor tényleg eszek. Így ez a hamis. Jake, meg tényleg korrepetált annak idején bájitaltanból. Tehát ez is igaz. - Igazából azt reméltem, ha ezt megteszem, akkor simán kirúgnak abból a középkori lányneveldéből, és végre hazamehetek a családomhoz. Persze számítottam rá, hogy a bácsikám leordítja a fejemet a nyakamról, de aztán visszaírat a Roxfortba, és minden rendbe jön. Viszont az egyetlen eredmény az lett, hogy minden szabad időben sikálhattam az épület összes wc-jét, vagy súrolhattam fel egy kefével a padlót. Természetesen kézzel, varázslat nélkül a következő három hónapban. - Csak 15 éves voltam, és elég kibírhatatlan kamasz, ami azt illeti. A szabályokat, és örökös korlátozást pedig képtelen voltam elviselni. Én voltam a tipikus beképzelt díva, akit szórakoztat, ha mások lelkivilágába léphet. Így legalább nem a saját fájdalmammal kellett foglalkoznom. Arrogáns, és lekezelő voltam. Plusz igen, nagyon előítéletes is. Persze mára igyekszem felnőni, és levetkőzni ezeket a cseppet sem vonzó tulajdonságaimat. Megváltozni. Talán ezért is engedem meg Ninonnak, hogy közelebb kerüljön hozzánk, hozzám, mint bárki más eddig. Leszámítva talán Shannát. De a sógornőm, szóval családtag. Nem igazán számít barátnőnek. De még a korosztályomnak sem, elvégre idősebb nálam. - Na és mi legyen a következő? - pillantok kíváncsian Nininra, mire ő is lehúzza a saját első italát. Vagy kettőt. Igazából ráhagyom. Inkább a folytatás érdekel.
Látszik rajtam, hogy azért tényleg zavarban vagyok, hogy felhoztam Tristant, pedig nincs köztünk semmi, de jól sejti Jenny, hogy bizony nagyon is érdekel. - Hét év... és végülis tetszik, de ez nem kölcsönös, szóval barátok vagyunk. Igazából tök jól mondja, hogy magamat kell megtalálnom és nem egy újabb pasit keresni. - ismétlem el részben Tristan szavait, bár még mindig nem teljesen értek vele egyet, de hát az tény, hogy nagyon más életszakaszban vagyunk. Én suliba járok, még egy csomó minden előttem van. Az első és egyetlen kapcsolatom Briannel volt, aki elég csúnyán átejtett és még mindig iszonyú lelkiismeret furdalásom van, hogy talán én kotyogtam el valamit, ami miatt most Jake... Szóval tényleg jobb lenne megtalálnom önmagamat és nem pasik után rohangálni. Tristannak meg ott az élete a suli után, találkozni is nehéz lenne túl gyakran. Az egész elég bonyolult. - Jesszus, állatkertben? - kuncogok kicsit, viszont a poharam az asztalon marad egyelőre, mert jól tippeltem. Azért talán valahol picit irigylem is Nina bátorságát. Annyi mindent élhetett már át, én hozzá képest tök unalmas vagyok! Ez az egy nagy kaland Tristannal is végülis nem is volt akkora nagy cucc, mert lepattintott. Tudom, hogy ő nem annak vette, de hát mégis csak így volt. Hülye dolog, hogy nem tudok felvágni, hogy összejöttem vele egy piszkos padláson? Áh... persze, hogy hülye dolog! - Hát mindketten innotok kell. - felelem, amikor megadják a válaszokat, hogy aztán kicsit megköszörüljem a torkomat. - Tényleg nem bírom a vért és tényleg csak majdnem csináltuk, mert csak ő... szóval csak... ő nekem... értitek. - köszörülöm meg zavartan a torkomat. Ehhez jobb lett volna, ha már én is iszom, de egyelőre még a poharam nem ürült ki, én pedig egészen elvörösödöm, főleg, hogy akaratlanul is eszembe jut az egész helyzet. Csak mi ketten a romos épületben, és Tristan felettébb... ügyes volt, bár tudom én, hogy azért mert tuti, hogy igen nagy tapasztalata van, de őszintén szólva Brian sose csinált ilyesmit. Nem volt rossz vele, de azért ez egész más szint volt. Csoda, hogy nehéz Tristant csak barátnak tekinteni, amikor tudom, hogy mire képes a testemmel? - Oké, koncentrálok! - köszörülöm meg újra a torkomat, miután kissé sikerült elkalandozni és inkább az unokatestvérem válaszaira igyekszem koncentrálni. Ha ezek után innom kell, talán még jó is lesz majd. Jól fog esni! Igyekszem visszaemlékezni, hogy láttam-e már Jennyt kaviárt enni, és amennyiben nem sikerül ilyesmit felidéznem végül is úgy döntök, hogy ezt tippelem be. - Legyen hamis, igaz, igaz. - legyünk bátrak. Végtére is erről szól ez a játék, hogy olyasmiket osztunk meg, amit nehéz elképzelni rólunk.
- Igen, a húga, de igazából hárman nővérek, ha minden igaz, Joyce, Anna és Jennifer. - javítom ki, mert ha jól veszem ki a szavaiból akkor még azt se tudta, hogy van egy harmadik testvér. Furcsa, hogy elméletben egy híresebb, gazdagabb család, és még se ismerik őket komolyabban a Troops-ok. Én azt hittem, hogy ez a szigetország sokkal belterjesebb, minden pénzes ismer mindenkit vagy ilyesmi, de látszik, hogy van még mit tanulnom arról, hogyan is működnek itt a dolgok. Az biztos, hogy nagyon, nagyon pozitív csalódás, hogy annak ellenére milyen kúriában laknak, ilyen könnyen rosszba csábítottam őket egy kicsit kiadni a gőzt, amire mindannyiunknak szüksége van, az biztos. Érdeklődve hallgatom az elmesélést a srácról és jókedvű lazasággal figyelem, ahogy Julia elpirul. Próbálok visszagondolni arra, hogy én mikor viselkedtem valaha így egy sráccal kapcsolatban, de szó szerint a soha az egyetlen, ami valószínűnek tűnik. Viszont azzal nagyon tudok rezonálni, hogy idősebb a srác. - Mennyivel idősebb? - kérdezek vissza, kíváncsian, hiszen szó szerint az összes hódításomban minimum 4-5 év korkülönbség volt, bár lehet, azon van a hangsúly, hogy az összes csak hódítás volt, játék, nem több. Lehet, hogy a végén majd egy velem egyidős pasi váltja ki azt a pironkodást, amit Julián látni. Egészen izgatottan, somolyogva várom a tippjeiket, egyértelmű, hogy semmit se bánok, semmit se szégyellek és ez megadja az alaphangulatot, hogy ők is extrásabb sztorival álljanak elő. - Hát, az egyikőtök beletrafált. - mondom először, direkt húzva, hogy elmondjam kicsoda. - Tényleg megmásztam a tornyot és tényleg az utazások miatt sok nyelven beszélek, viszont nem moziban voltunk, hanem... dobpergést kérek... állatkertben. - osztom meg velük az emlékemet Oliverrel, ami egyébként talán még durvább, mint egy mozi sötétjében, de nem látszik rajtam, hogy bármilyen szégyenérzetem akadna, jó kedvem van, sokkal jobb, mint amivel beállítottam. - Janette, te iszol! - mondom gyorsan, mielőtt elfelejtjük a játék lényegét. Itt az ideje, hogy Julia és Janette mondatain agyaljak, valószínűleg van egy kis előnyük és egymásét jobban el fogják találni, de hát nem fogok sírni, ha neki kell esnem az előttem álló italoknak. - Próbálok visszaemlékezni a kalandra, hogy mennyire voltál ki a holttestektől, de fogalmam sincs, hogy mennyi volt a vér benne és mennyi a ténye annak, hogy sorozatgyilkost kergetünk. Legyen igaz, hamis, igaz, esküszöm nem azért, mert másolok, hanem mert szerintem nem csak majdnem csináltátok. - kacsintok rá, még a szemöldökömet is kicsit megemelgetem olyan "naaa?" hatást keltve. Ahogy viszont Janette-hez irányul a figyelmem szép lassan látszik, ahogy eltátom a számat. Nem vagyok különösebben jólnevelt, nem ülök összezárt lábakkal, könyökölök, lerázok minden francica neveltetést és csak akkor szedem elő, amikor szükségem van rá, szóval az állam most majdhogynem koppan. - Hát, ha a második igaz, akkor te vagy a legjobb színész a generációnkban, mert soha az életben nem néztem volna ki belőled. Juliából még mindig előbb, de te nem azt mondtad, hogy valami középkori lányintézetbe jártál? Szóval igaz, hamis, igaz, bár esküszöm, ha nem ez, akkor szívesen iszok és kettőt is, mert megérdemled. - nézek hitetlenül, és amikor elzöldül a haja, kicsit elgondolkozva figyelem. Még mindig érdekes képesség, persze a sajátomat soha nem cserélném el rá, de azért jócskán hasznos az is. Vajon a saját arcával riszált egyszál semmiben, vagy annyi esze volt, hogy nem csak a haja volt zöld, de az arca is más? Igazából még a Roxfortban se tudom ezt elképzelni, meg azt se, hogy ott mi ellen is lázadt, de hogy valami apácás helyen, hát, ahogy én elképzelem az elmondásai alapján tuti valami magánzárkában végezte volna, mintha csak börtöntöltelék lenne. Az fix, hogy mindketten feladták a leckét és hogy mind a hárman nyitottak vagyunk arra, hogy erősen szexi dolgokat emlegessünk fel.
- Benne vagyok. - bólintok rá vidáman Ninon ajánlatára. Azt hiszem ma valahogy szokásomtól eltérően túl könnyen mondok mindenre is igent. Bár gondolom egy mugli boltban vásárlás csak nem lehet olyan bonyolult feladat. Nem sokban térhet el a varázsló üzletektől. Legfeljebb előtte váltanom kell megfelelő mennyiségű pénzt, és tisztába rakni magamban a matekot, hogy mennyit is ér a pénzem mugli mércével mérve. Azzal azért még én is tisztában vagyok, hogy mondjuk egy mugli ruha boltban valószínűleg elég furcsán néznének rám, ha csilingelő galleonokkal akarnék fizetni. Mondjuk a vásárláson kívül biztos akadnak azért egyéb nehezebb kihívások is. Például fogalmam sincs, hogy mi az a netezés, vagy hogy működik ez a metrózás. Egyiket sem csináltam még soha sem. - Áhh... tényleg. Van egy húga is. Azt hiszem Mardekáros. Mintha láttam volna már a klubhelyiségbe, de igazából sosem beszéltem még vele. - de legalább a családot sikerült belőnöm, és ez is eredmény. Igazából tőlem aztán mindkét Brekinridge nővér jöhetne. Legalább megismerkedhetnék a fiatalabbal is. A látszat ellenére azért a Roxfort elég tágas ahhoz, hogy ne mindenki ismerjen mindenkit, úgy mindenestől. Persze azért a fontosabb családok neve nyilván többször felbukkan. Persze én is érdeklődve pillantok Julira Ninon kérdése nyomán. Nem nagyon beszél a fiúkról, talán egy új szerelem? Vagy csak túl komplikálom? - Csak egy barát, vagy egy barát, aki tetszik neked? - húzom kicsit a válasza hallatán a hugikám. Noha azért remélem, hogy nem fordítja gyorsan vissza a kérdést, mert akkor nekem is mesélnem kellene Brandonról. Ninonról eddig is tudható volt, hogy nagyon különböző életet élhetett, mint mi. Persze, hogy miben is másat, az már más kérdés. Felteszem az ő apja egészen más dolgokat tart fontosnak, mint mondjuk a bácsikám. Ami persze leginkább csak érdekessé teszi a kérdést. Jó lehet ennyire szabadon élni. Ninon például tényleg úgy tűnik, hogy ért az alkoholos italokhoz. Jobban mint mi. Nem igazán tudom, hogy mi a fura a választásomban. A puccos közös vacsorákon is egy pohár vörösbort szoktam fogyasztani, és nagyjából ennyi. Vagy egy pohár pezsgőt, ha valami puccos rendezvényről van szó. De gondoltam ide az utóbbi túl puccos lenne. Szóval maradtam a bornál. Égetett szeszeket meg nem igen szoktam inni. Annak a néhány alkalomnak amikor mégis megtettem nem lett túl jó vége. Mondjuk én azt sem tudtam, hogy meggyből is lehet sört főzni, vagyis inkább azt nem, hogy szoktak is. Elvégre a legtöbb növényből erjeszthető valami alkohol, Gin esetén borókabogyóból. Én lemaradtam valahol a vajsörnél. De gyorsan túllendülök ezen, és hallgatom a lányok három állítását, hogy tippelhessek rájuk. Ninon esetében egyet értenék Juliával, aki megelőz a válaszban. Így csak azért hogy ne ugyanazt mondjuk, változtatok kicsit. - Szerintem inkább legyen hamis, igaz, igaz. - pillantok Ninonra, kíváncsian, hogy vajon melyikünk találta el, vagy esetleg egyikünk se. Juliára pillantva azért kicsit elgondolkodok. Talán a második állításra kicsit meg is lepődöm, na nem mintha nem lenne hihető mindhárom a maga módján, csak valahogy az utóbbi kettőt nem néztem ki belőle, így hirtelen megfog, hogy mit is mondjak. - Hm... esetedben legyen igaz, hamis, igaz. - mosolygok Juliára a poharaim felett. Ez után pedig eljön az idő, hogy nekem is végig kelljen gondolnom a saját állításaimat. - Egy: utálom a kaviárt, sosem eszem, még a puccos bálokon se. Kettő: Egyszer a suliban lázadásból zöld hajjal, koponya sminkkel, egy szál fekete melltartóban és fekete csipkés franciabugyiban sétáltam le a karácsonyi ünnepségre. Három: Amikor visszajöttem, Jake korrepetálása nélkül megbuktam volna bájtitaltanból. Rennes ki is akart hajítani az egyetemről az első évemben. Most viszont én vagyok az egyik legjobb. - osztom meg a saját állításaimat. De azért a játék kedvéért egy rövid időre elzöldül a hajam, amikor azt a sztorit osztom meg. Noha a hangomat végig igyekszem a vidám, csevegő tónusban tartani, hogy ne legyen teljesen egyértelmű a dolog.
Valójában lehet, hogy Tristannak nem is lenne ilyesmire ideje, hiszen épp megpróbál felelősségteljes felnőtt életet élni, megmutatni a szüleinek, hogy képes megvalósíteni terveke és álmokat. Nem biztos, hogy ebbe belefér egy több hetes túra, amikor megint nem a kötelezettségekkel foglalkozik. Amikor Nina ezt ki is mondja, de mégis rákérdez azért kicsit akaratlanul is elpirulok. Kedvelem Tristant, annak ellenére, hogy ő egyértelműen nem akar tőlem semmit, és talán tényleg igaza is van, hogy Brian után az lenne a legjobb, ha tisztába jönnék önmagammal, nem pedig egy újabb pasi. - Csak egy... srác, egy barát. Igazából valószínűleg nem is érne rá, befejezi a sulit és saját vállalkozásba akarna kezdeni, meg kicsit idősebb is nálunk. - teszem oda még a végére szinte elharapva az infot, hogy Tristan nem teljesen az én korosztályom. Na jó, azért nem negyven éves, vagy ilyesmi, de akkor is kicsit idősebb, aki hivatalosan már befejezte volna a Roxfortot, ha nem lébecol el éveket a tanulás helyett. Arra már csak hümmentek egyet, hogy nem tuti, hogy a likőr a legjobb döntés kísérőképp de hát nem értek annyira az alkoholokhoz, a söröket pedig bevallom nem igazán szeretem. Az édesebb italok jönnek be, már a vodka is nagyon határeset, abból is inkább az olyanokat kedvelem, amiknek erősebben gyümölcsös az ízük, netán eleve keverve vannak gyümölcslével. Nina ellenben tényleg elég nagy szakértőnek tűnik. - Gondolom édesapád eléggé szabadjára engedett, ugye? - kérdezem óvatósan, hiszen ha ennyire megy neki ez az ivászat dolog is így ismeri az alkoholokat, meg eleve olyan sokat utaztak, akkor bizonyára nem voltak gyakran tiltott dolgok, amiken nem vehetett részt. Kivéve ez az "apróság", hogy nem jöhetett el a Roxfortba, amit végül megtett és az apja nem a legjobban reagálta le. Gőzöm sincs, hogy az én apám kidobna-e, ha gyökeresen ellentétes döntést hoznék azzal szemben, mint amit ő szeretne. Végül leülünk az italainkkal és Nina kezd, én pedig elkerekedett szemmel hallgatom, főleg hogy bizony a stílusa alapján simán eltudom képzelni róla bármelyik eshetőséget. Ciki? - Legyen igaz, hamis és igaz. - mondom ki végül a saját tippemet. Végülis bár a másodikat is eltudom róla simán képzelni, de az első annyira képtelenség, hogy akár még e miatt igaz is lehet. A harmadik pedig eléggé evidens olyasvalakitől, aki ilyen sokat költözött, bár aztán lehet, hogy pont az a hamis, mert mondjuk több nyelvet is beszél anyanyelvi szinten. Ki fog derülni, izgulok! Azért meg főleg, hogy nekem is kell mondani három mondatot. Gondolkodom kicsit, nézem a poharakat magam előtt, aztán végül összeállnak azok a kijelentések, hogy igyekezzem rezzenéstelen arccal kimondani őket. - Egy: Nem viselem jól a vért, mégis gyógyító szeretnék lenni. Kettő: Majdnem csináltam egy sráccal egy romos épületben, miután kilestük az exeinket. Három: Utaztam már normál mugli motoron. - fejezem be végül és igyekszem továbbra se mutatni egy rezzenést se, amiből rá lehet jönni, hogy mi igaz és mi nem, bár ezt többnyire úgy próbálom elérni, hogy az asztalt, meg a poharakat bámulom a helyett, hogy a lányok szemébe néznék. Így a biztos.
Kicsit vállvonósan válaszolok Janette-nek. - Persze, semmiség, bár szerintem jobb meg egyszerűbb megélni, mint dumálni róla, szóval gyakorlati órákra készülj terepmunkával. - mondom, bár ez csak annyit tesz, hogy elviszem mondjuk mugli boltba, városok mugli részére, netezünk egy kicsit, metrózunk egy kört, ilyesmi, semmi extra. Szívesen elvinném mugli kecókba is végigpróbálgatni minden elektronikus dolgot, csak hát nincsenek barátaim, se rokonaim, se senkim úgy igazából, akihez vihetném. - Majdnem. Jennifer, nem Joyce, a fiatalabbik testvér, összefutottunk Párizsban és neki se ártana a társaság és a közös kiruccanás. - mosolyodom el kicsit, de aztán Julia kérdésére odakapom a fejemet. - Hát gondoltam csajparti, de persze, ha hoznál egy pasit és nem baj neki, ha túlerőben vagyunk, akkor bátran. Ki az? Mit kell tudni róla? - kérdezem, de mivel a név úgy se mond nekem semmit az ég világon, tényleg inkább arra vagyok kíváncsi hol találkoztak és milyen a srác. Ahogy elfoglaljuk a bárt egy kicsit felnevetek a választásokon, hiszen a likőr az ugyanúgy tud erős szesz lenni, ahogy a bor se éppen egy laza kísérő. - Általában sörrel szokták inni, az a "kísérő" az "üdítő", a likőrt ugyanúgy röviden szokták adni, mint a vodkát. A borra már nem is mondok semmit, csak azt, hogy izgalmas esténk lesz. - fordulok először Juliához aztán felnevetve kommentálom Janette választását is. Felkönyökölök a pultra és egy magabiztos, széles mosollyal szólok én is a csaposhoz. - Én egy meggysört és, hm, whiskey-t kérek, ha jól emlékszem errefelé sok jóféle van. Meg Gin, de azt nem annyira csipázom magában. - gondolkozok el kicsit félhangosan, de a végére már kezdem magam egy kicsit úgy érezni, mintha ciki lenne, hogy ekkora alkoholista vagyok tizenkilenc évesen. Azon se lepődnék meg, ha elkérnének egy személyit, hiszen kinézet alapján simán lehetnék 16 is, bár még nincsen angliai... de azért már nyúlok is a francia személyimért, bemutatásra, ha kell, aztán amikor megkapjuk az italt lecsüccsenek és elkezdem a játékot. - Nézzük csak... - elmosolyodom, tervezgetve, hogy mikkel is álljak elő, amik hasonló súlyban hihetőek vagy hihetetlenek.- Egy, jártam az Eiffel torony tetején. Tényleg a legeslegtetején. Kettő, csináltam már moziban az első randin, már ha azt nevezhetjük randinak. Három, három nyelven beszélek anyanyelvi szinten és még ötöt gyakorlok. - fejezem be, érdeklődve várva, hogy mit mondanak. Mindegyiknél ugyanolyan mosollyal beszélek, igyekezve nem elárulva sehol semmit az arcommal vagy a szememmel. - Na, tippeljetek, aztán elmondom kinek volt igaza és ki iszik. És jöhet a ti három mondatotok is!
Számomra a harcművészet az harcművészet. Mindegy melyik fajtáját tekintjük. Lehet az mugli, vagy varázsló. Bár azt azért tényként könyvelhetjük el, hogy egy varázsló képző iskola tanulmányi programjába a párbajszakkör jobban beleillik, mint valami pusztakezes harcművészet. Így természetes, hogy a Roxortban is inkább ezt preferálták. Ezzel együtt is érdekes Ninon felvetése a mugli harcművészeti ágakról. Minden bizonnyal nagyon hasznos is, főleg ha arra tekintünk, hogy milyen időket élünk most éppen. Így nem tiltakoznék az ellen, ha ez is bekerülne a tantervbe. Legalábbis néhány egyetemi szakon. Ha nem, hát fakultatív is érdekes kiegészítés lehet. Minden esetre most egy kicsit elengedem ezt a témát. Ráérünk később agyalni rajta. Most elég ha találunk valami szórakozóhelyet és jól érezzük magunkat. Fontos, hogy még ilyen időkben is megőrizzük az életkedvünket, amiből meríthetünk. Nem veszem zokon Ninon derülését rajtam. Nem vagyok naprakész a mugli dolgokból. Így valóban vicces lehet, hogy a számára triviális dolgokról sem tudom, hogy mit szoktak velük kezdeni a muglik. - Igazad lehet. Talán korepetálhatnál mugliismeretből. Eléggé el vagyok veszve a világukban. De ezt szerintem már kitaláltad. - vetem fel vidáman a vendégünk felé. Jó lehet, hogy ennyire tájékozott mindkét világban. Nehezebben kerüli a figyelmét bármi szokatlan, bárhol is legyen. Nekem meg kb. minden szokatlan, ami a mugli világgal kapcsolatos. - Hmm... csak nem... Joyce Brekinridge? - kérdezek rá a keresztnévre kissé elbizonytalandova. Persze nem biztos, hogy konkrétan rá gondol a vendégünk. Amennyire tudom egy egész gazdag család él ezzel a névvel. De azért folytatom. - Egyszer régebben összefutottam vele Shannánál. Felőlem jöhet. - vonok vállat egy mosollyal, és hasonlóan Juliához én is azon kezdek kattogni, hogy kit hívnék el. Van pár felszínes barátnőm, de egyik sem annyira közeli, hogy bármilyen bensőségesebb dolgot megosztanék velük. Esetleg Brandon? Valami furcsa érzés kúszik a gyomromba, ahogy a srácra gondolok. Az egyik felem nagyon is szeretné ide hívni... de nem is akarom feleslegesen zavarni. Biztos akad rengeteg elintéznivalója, és kötelezettsége mostanában. Főleg, hogy az apja, vagy bácsikája? fel rántotta a származása titkát. Ebbe azért még nem nagyon szeretnék belenyúlni. Bár szívesen meghallgatom, amikor éppen beszélgetne valakivel. De nem biztos, hogy ez egy ilyen bulira való téma. Valahol talán kicsit szomorú, hogy bár megvan a magam sleppje, akik a suliban hűségesen követnek, de még sem tudok egy igazi kapcsolatot felmutatni, ami túl menne az érdekszövetség fogalmán. Ámbár a jelen lelki állapotomban talán azt sem bánnám, ha valami random srác csapódna be hozzánk. Amikor túl jutok rajta, hogy végül is nincs akit behívnék a buliba jelenleg, akkor érdeklődve hallgatom a játékszabályokat, miközben engedem magam a pult irányába terelni. Alaposan körbe járatom a tekintetem, mintha most lennék ilyen helyen először, pedig azért már volt rá példa, hogy csak azért is lázadásból kiszöktem. - Én egy pohár vörösbort kérek, és egy tequillát. - mosolyodom el a csaposra. Talán nem a legszerencsésebb égetett szeszekkel kezdeni a játékot, de jelenleg nem érdekel a holnap következménye. Legfeljebb összeütök valamit majd másnaposságra a kis laboromban. Lényegében ahogy megkapjuk az italokat érdeklődve fordulok Ninon felé a további instrukciókért. Akkor kell inni, amikor sorra kerülök, és bemondom a mondataim, vagy az iszik, aki nem találta ki, hogy melyik a másik hamis mondata? Akárhogy is, hagyom magam sodródni az árral.
- Ha mágia nélkül is akaruk boldogulni, akkor abban bizony nem segít a párbaj szakkör. - csóválom a fejem egy félmosollyal, amikor Jannette erről beszél. Igazából az Akadémia előtt én még csak az efféle harcos dolgokban sem merültem el, ez merőben új nekem, de a világ mai állása szerint tényleg nem árt, ha az ember felkészül mindenre, amire lehet és köztük igenis arra is, hogy mi van, ha épp nincs kéznél a varázslat. Na persze, ha tudnám, hogy azok a Testvériségiek pont, hogy a muglikat is varázshasználóvá akarják tenni... hát egyből másképp gondolnám ez. De ez még azért távol van, meg hát nem is hírdetik nyíltan a Reggeli Prófétában. - Nekem nem ismerős. - rázom meg a fejemet és elgondolkodom, ha hívnék valakit, akkor vajon kit kellene. Akaratlanul is elsőként bizony Tristan jut eszembe, pedig ő most épp hogy ki akarja építeni a komoly és felnőtt életét, szóval nem is biztos, hogy beleférne neki ilyesmi, meg aztán lehet, hogy... - Fiút is hozhatunk? - kérdezem meg végül óvatosan, bár valahogy sejtem, hogy ha az ember ilyen kérdést tesz fel, akkor bizonyára egyből megkapja majd, hogy kire is gondol pontosan, mert nem kérdezel valamit meg konkrét cél nélkül. Azt persze még nem tudom, hogy a felmerülő kérdésnek adjak-e táptalajt, vagy inkább mondjam azt, hogy még nincs rá senki konkrét, meg lehet hogy ez eleve ha csajos körtúra akkor nem is illik. Arról nem beszélve, hogy Tristannál úgy sincs esélyem. - Két igaz, egy kamu, oké. - persze az agyam máris lázasan dolgozni kezd rajta, hogy mi is lehetne ez a három állítás. Gondolom olyasmi kell, amivel jól összezavarom őket, de a végén ki fog derülni, hogy mégis igaz, tehát tényleg jó kis ismerkedés lehet belőle. A pultosnál azért elbizonytalanodom és meghallgatom a magyarázatot. Bár ittam már, de nem vagyok ennyire gyakorlott kocsmázó, inkább csak baráti társaságban és kevésbé ilyen helyeken. - Valami édeset elsőre, csokilikőrt mondjuk, meg egy... vodkát. - mondom ki végül, bár már alapból az, hogy keverjük az italokat nem biztos, hogy jót fog tenni, de remélhetőleg nem az lesz belőle, hogy néhány bemelegítő kör után becsúszom az asztal alá és úgy kell majd hazatámogatniuk.
A gondolatmag már elültetve a harcművészeti körről, talán éppen aikido körről, aztán amikor már ott leszek az iskolában kiderül, hogy van-e már és ha nincs, van-e rá kereslet meg ideje a lányoknak például. Egy kicsit derülök Janette kárára, de a Troops-ok mosolyából arra következtetek, hogy nem veszik magukra, csúnya is lenne már az első fél-egy órában vérig sérteni a házigazdáimat. Már ott van B tervnek Jenna, ha nem okoztam túlságosan nagy sokkot az Eiffel-tornyos mutatványommal, de csak vész esetén szeretnék élni vele, sokkal inkább maradnék jelenleg az aurorcsalád közelébe, akiket már sokkal jobban ismerek. - Varázstalan apa, teljesen varázstalan élet az iskolán kívül, szóval naprakész vagyok mind a két oldallal, szerintem nagyon hasznos. - válaszolom, bár az biztos, hogy egy hadseregnyi előnye lehet a nevüknek és a vagyonuknak az életükben, de az én két világ közi költözködős "senkiségemből" is kihoztam a maximumot. - Szuper lenne, esetleg lenne még egy csaj, akit hívnék, mond nektek a Brekinridge név valamit? - kérdezek rá, ha már egyszer azt mondtam, hogy agyalok az összeköltözésen jövőre, akkor miért is ne csatlakozhatna be, már ha nem fontosabb, hogy partikon riszáljon az igazi városnézés és világlátás helyett. - Meg persze ti is hívhattok még egy-két embert, de annál több már tömegnyomor lenne a szálláskeresésben. - teszem hozzá, amúgy is minél több az ember annál nehezebben lesz megbeszélve ki merre akar menni, bár engem nem érint meg, ha elválunk menet közben, csak a nap végén találjunk vissza egymáshoz. Julia elharapott mondatára átszalad rajtam egy kellemetlen érzés, de nagyon gyorsan lerázom magamról és elnézően megingatom a fejemet, nem kell bocsánatot kérni. - Nincs para, sokat vesztettem, de sokat nyertem is vele. Az ivós játékhoz nem kell nagy ismerettség, sőt, idegenként és szálltam már be. - válaszolom, és tényleg őszinte vagyok, nem csak játszom a keménylegényt és közben meghalok legbelül. Tényleg ilyen egyszerűen pattog le rólam az ilyesmi, a testvéri kötelék hiányát és az otthont nem hessegettem el, de hogy milyen gyakran váltottam baráti társaságot, az egy fokkal kevésbé érint meg. - Tökéletes, imádom a macskákat, szeszélyesek, önállóak, önzőek, sokszor seggfejek, a lélekállataim. - szélesedik ki a mosolyom, bár ennek ellentmond, hogy a familiárisom nem ilyen alakban jelent meg, de sebaj. Nagyon is örülök neki, hogy egy egzotikus occamy a társam, aki ráadásul akármikor velem lehet, hiszen a zsebemben is elfér és pillanatokon belül óriásira nőhet, ha előbukkan. Amikor bemegyünk egészen tetszetős a környezet, klasszikus pub és nem annyira bicskanyitogatós fajta, vagy csak túl korán van még hozzá. A csaposnál kell rendelni és megvárni, míg kiadják az italt, de minden tisztának meg rendesnek tűnik és van is szabad asztal... és zenegép. Azonnal arra pöccintek a lányoknak egy halk nevetéssel. - Győzelem! Maradunk. Kezdjük mondjuk az "ismerkedős" játékkal, mondok két igazságot, egy hazugságot és találjátok ki melyik-melyik. Viszont először kell hozzá ital. Mindenkinek egy kisérő és egy rövid. - irányítom őket a pulthoz, ha esetleg annyira nem ittak még soha, akkor elmagyarázom, hogy a kisérő lehet sör, cider, hosszabb alkohol ital, a rövid viszont valami pusztító, mint a vodka, tequila, első körben az abszintot azért nem emlegetem fel, mert akkor igen rövid lesz a szórakozás.
- Nem is tudom, mintha egy időben párbaj szakkör lett volna. Bár az nem ugyanaz azért, mint a mugli önvédelem. - gondolkodok el egy pillanatra. Bár hogy őszinte legyek én sem figyeltem a hirdetőtáblán soha, hogy van-e valamiféle mugli önvédelmi szakkör. Egyszerűen sosem érdekeltek a mugli dolgok, így ez sem igazán. Ami aztán elég szépen rá is erősít, amikor Ninon felnevet, és alternatív kifejezéseket kezd sorolni. Sőt még Julia is mosolyog rajta egyet. Tulajdonképpen én is csak egy kis mosollyal tárom szét a kezem a tényre, hogy most sikerült ráerősíteni egy aranyvérű sztereotípiára. Sosem titkoltam senki elől, hogy mennyire béna vagyok mugliismeretből. Szerintem ez már Ninonnak akkor is nyilvánvalóvá válhatott, amikor fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek egy mugli lőfegyverrel, és őt kérdezgettem róla. De ha legalább egy pillanatra elfedtetem vele az apját, és az egész rossz helyzetét, akkor megérte a béna szóhasználat, még ha nem is volt teljesen direkt. Örülök, hogy végre nevet valamin. Bár azért, hogy hány szinonimát ismer, arra azért kicsit eltátom én is a számat. Nem is tudom, hogy van-e olyan varázsló kifejezés, aminek ennyi megfelelője van. - Bulisan hangzik ez a stopptúra, szóval legyen. - vigyorodom el. Ma azt hiszem túl könnyen mondok mindenre is igent. Igaz ez nem is egy mindennapi szokványos alkalom, és helyzet. Szóval azt hiszem benne vagyok minden csábításban. Na nem mintha egyébként túlzásba akarnám vinni a toronybazárt kisasszony meséjét. Egyszerűen csak kétlem, hogy a bácsikám és a nénikém jó szemmel nézné és helyeselne, ha azt látnák, hogy Julia és én éppen egy mugli pub-ban részegedünk le, és táncikálunk a bárpulton egy ivós játék közepén, vagy ilyesmi. Ettől független azért nyilván megvan a magunk kis magánélete, amibe nem szólnak bele. Főként, amíg az nem jelent valami nagy szégyenletes botrányt a család számára. - Nézzük meg. - mosolyodom el Julia felhívására a cégér felé. Tényleg elég murisnak látszik, remélem belül is az lesz. Szóval elég hamar irányba állítom magam felé. Meg talán már Ninonnak sincs annyira kedve a hosszas keresgéléshez, szóval jó lesz a legközelebbi hely is. Legalábbis kezdetnek, aztán meglátjuk. - Szerinted melyik ivós játékkal kezdjük? Ti hogy szoktátok ezt? - pillantok érdeklődve Ninonra, mert azért elég sok alternatívát adott, és nekem mindegyik elég bulisnak tűnik. Szóval hirtelen nem is tudnám eldönteni, hogy hol kezdjük. Az egyetlen előérzetem már most inkább csak a holnapi macskajajjra koncentrálódik, amit ebben a pillanatban még nem is bánok...
- Lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé és van, aki szervez ilyesmit. Eddig mondjuk tény, hogy nem kerestem. - felelem elgondolkodva. Tényleg nem láttam még ilyen hirdetést sehol eddig, de ez nem jelenti, hogy nincs is, csak nem figyeltem rá, mert eddig még nem haltam meg majdnem. Most viszont sokkal jobban bennem van ez a frusztráló érzés, hogy mi van, ha mágiamentes környezetbe kerülök és sejtelmem sincs, hogyan védjem meg magamat, vagy akár mást, mert semmit sem értek az önvédelemhez. Azért kicsit én is elmosolyodom az unokatestvérem szavaira. Nem mondom, hogy ász vagyok mugliismeretből, de eléggé sokrétű baráti társaságom van és akadnak azért köztük muglik is. Látogattam meg már azért néhány bárt is ahhoz, hogy ne legyenek ennyire hiányosak az ismereteim, bár amikor aztán Nina sorolni kezdi a lehetőségeket még nekem is elkerekedik a szemem, mert ennyi mindenről azért én sem tudok. - Hű... neked aztán bőven vannak mugli ismereteid. - hümmentek egyet, mert ebből egy-két név azért ismerős, de a többi nem. Kicsit egyébként is olyan érzésem van, mintha Janette túlzásba vinné ezt a korlátok között élünk dolgot. Az apám azért ennyire nem vaskalapos, sőt valójában mindig is jobban behatárolta azoknak az életét, akik fontosabbak voltak nek, mint mondjuk a bátyáim elsősorban. Esetemben maximum azért kevésbé nyílt az egész művész vonal, mert tudom hogy az ilyesmit időpazarlásnak gondolja és hát mindannyiunkat hivatali munkában képzelne el. Na, de nagyjából ennyi, ettől még nem vagyok toronybazárt kisasszony és itt a Tropp házban már tudtommal az unokatestvérem sem, akármilyen is volt régen az a leánynevelde. - Stopptúra... érdekesen hangzik, én is benne lennék! - lelkesedem fel, főleg az idei évem után aztán bőven úgy érzem, hogy kijárna valami ilyesmi. Az apámnak is eléggé bizonyítottam azzal, hogy végigcsináltam az akadémiát és nem hullottam ki már az elején, vagy akár félúton, úgyhogy szerintem van rá esély, hogy nem ellenezne egy egész nyarat, amit utazgatással töltök. Addig persze még bármi változhat, de csak nem. A sütim is lassan így útközben elfogy, de ez nem is baj, mert jó eséllyel hamarosan megérkezünk a célhoz. Én most úgy vagyok vele, hogy válasszon csak Nina. A környékbeli pubokat nem ismerem. Ilyen téren inkább Roxmortsra és Londonra korlátozódnak az ismereteim, no meg gyakrabban voltam inkább házibulikon, mint kocsmákban. - Egész sokat ismersz ahhoz képest, hogy nincsenek... - elakadok és elharapom a mondatot, amikor azzal akarnám befejezni, hogy barátai, hiszen rengeteget utaztak. Bár ez nála gondolom nem azt eredményezte, hogy bezárkózott, hanem inkább az ellenkezőjét, hogy könnyen ismerkedik, aztán lép tovább, ha megint költözni kell. Nem lehet kifejezetten kellemes életmód, az biztos. - Bocs... tudom, hogy nem volt könnyű az a sok költözés. De itt majd más lesz, persze ha akarod. - fejezem be végül kicsit másképp a megkezdett gondolatmenetet. De aztán fel is tűnik egy fura lila cégér, amire egy vörös csizma van festve, amiből egy kis egér kukucskál ki aprócska karddal a kezében. Az egész olyan igazán fura, de ezáltal figyelemfelkeltő is egyben. - A csizmás kandúr veszte... mit szóltok ehhez? Muris. Talán zenegépük is van. - vetem fel, ha már táncról is volt szó. Maximum, ha nem akkor tovább keresgélünk, de már a név is elég egyedi ahhoz, hogy egy esélyt adjunk neki.
- Hú, nagyon béna lenne, ha senki. Akkor már kötelességemnek érezném, hogy meghírdessek én valamit, mondjuk Aikido-t. - reagálok Julie gondolataira a harcművészetekről, de Janette éneklő ládájára azért már egy kicsit elnevetem magam, annyira abszurd. Vajon az első évemben a Drumstrangban én is ilyen furán beszéltem a varázsló dolgokról? - Na, valahogy így képzeltem az aranyvérűeket. Zenedoboz, zenegép, magnó, rádió, cédélejátszó, rengeteg tech... technológia... vívmány, találmány, elektronikus eszköz. Kifogytam. - sorolom a rokonértelmű vagy hasonló szavakat magyarázni, de jó nagy levegőt veszek, mintha szó szerint lefárasztotta volna az agyamat a gondolkodás. Nem szólok bele a ki aggódik kiért beszélgetésbe, csak hagyom őket és közben agyalok az elültetett sport szakkör kérdésén és persze azon, hogy jó irányba kanyarodjak a kocsmához. - Nem, tényleg nem rossz, sőt, imádtam a kalandjainkat. - mosolyodom el azért, bár az otthon hiánya, a testvéri kötelék és az igazi nagy család hiánya egy kicsit lehozott az életről egy pillanatra. - Jövő nyáron? Egyszer összefutottam egy csapat diákkal, akik Stopptúrának hívták, hogy egy nyár alatt a lehető legtöbb várost, országot bejárták. Hoppanálgatva, meg a ti pénztárcátokkal, azért kinyílik a világ. - vetem fel, bár nekünk apámmal soha nem volt ez opció, mi mindig kocsival, vonattal, repülővel, mugli módokon haladtunk. Egyrészt, mert ő is mugli, másrészt, mert mindig attól félt, hogy mágikusan valahogy megtalálnak engem. Nem tudom hogyan, hogy valaha találkoztam-e egyáltalán azzal/azokkal, akiktől ennyire fél, főleg, mert az emlékeim kissé ködösek, de elfogadtam. Bólintok az öt percre, könnyedén csapkodom le a bakancsos lábamat a rövid túránkon, bár igazából egy kicsit azért kimerült vagyok. Még is visz tovább a lendület és a hideg sör reménye. Mondjuk Julia kicsit óvatos és tartózkodó, de majd néhány kör után ez is elmúlik. - Vicces, eskü. Vannak társasjátékok is, vagy olyan, amiben két igazságot és egy hazugságot mondunk és rá kell jönni melyik volt a hazugság, vagy valaki mond egy mondatot és akire igaz, az iszik, vagy bekapcsolunk valami zenét és kiválasztunk egy szót és annyiszor és akkor iszunk ahányszor kimondják. - sorolom, félvállról, mintha még legalább huszat fel tudnék sorolni, ha kérik. Mert amúgy így is van. Beérve a városba már is pásztázni kezdem az épületeket és a cégéreket, hogy a lehető legklasszikusabb angol pub-ot szúrjuk ki végállomásként, a neve aztán teljesen mindegy.
Azt hiszem tényleg nem olyan fontos, hogy ki kinek a kicsodája pontosan. Elég annyi, hogy egy családhoz tartozunk. Noha vannak dolgok, amikben hasonlítunk, és vannak, amiket teljesen másképp látunk. Nem is baj, hogy különbözünk, és végül más dolgok érdekelnek minket Julival. Engem a jégtánc, őt pedig az íjászat. Nem kell mindent együtt csinálnunk, és talán egy kis távolság sem árt majd, hogy legyőzzem magamban a folytonos késztetést, hogy vigyázni akarjak rá. Érzékelem én, hogy néha túl sok vagyok. Próbálok is visszavenni, becsszó. Csak nem olyan könnyű, ha ahányszor behunyod a szemed, az unokahúgodat látod vérbe fagyva feltrancsírozva. Tudom, hogy ez egy irreális félelem, most valószínűleg mégis ilyesmi képet öltene egy mumus előttem, ha előkerülne egy. Nem mondom, hogy nem próbálnám ki legfeljebb egyszer az íjászatot Ninon, és Julia kedvéért, de kétlem, hogy az lenne az én sportom. Maradok a táncnál, amit alkalmasint kiegészíthetek azzal a jégtánc dologgal. - Táncolni, akár már egy italozós helyen is lehet, ha találunk ott olyan mugli izét... éneklő ládát... - gondolkozok el egy kicsit, elmosolyodva a gondolatra. Elvégre az alkohol és a tánc keveréke nem is hangzik jelenleg olyan rosszul. Ámbár mugliismereten még mindig nem nagyon figyeltem oda, és látszik is, hogy fogalmam sincs igazából, hogy a muglik minek is nevezik a zenélő dobozaikat. Csak hallottam róla, hogy azokkal szoktak szórakozni egy-egy buliban. A sulis harcművészeten meg majd ráérünk ott töprengeni, nem igaz? - Azt hiszem ez normális. Mármint, hogy azokért aggódunk, akik fontosak nekünk. - vonnom meg enyhén a vállam. Lényegében itt elengedve a témát mára. A családi kötelékeken semmi nem változtat, a képességek sem. Nem állítom, hogy tudom milyen neki, vagy bele tudnék gondolni a helyzetébe. Egyszerűen csak más másképpen vagyunk sérülékenyek azt hiszem, és máshol vannak a gyenge pontjaink. - Érdekes hely lehet. Szerethetik a föld alatti építményeket. Egyszer elmehetnénk oda. Megmutathatnád ezeket a romkocsmákat, meg pince üzleteket. - vigyorodom el Ninon beszámolójára. Hiszen tényleg nem sokat utaztunk, pedig pénzünk lenne rá, és hát mi még fiatalok is vagyunk. Akár ráfoghatjuk az ifjúkori kalandvágyra is a dolgot. Inkább most lássunk világot, mint sem öreg nyanyaként döbbenjünk rá, hogy nem is volt életünk igazán. Amikor Ninon megtorpan, és Julia is rám néz jövök rá, hogy tényleg nem nagyon figyeltem, de szerencsére el sem mentünk a rossz irányba. - Arra felé. Úgy öt perc séta, és bent leszünk a városban, ott több hely közül is választhatunk. Ne mondjátok el otthon, de néha azért kilógok a városba, ha úgy érzem kell egy kis levegő. - mutatom az irányt, és valóban látszanak már a város széli épületek. Szóval Ninon megnyugodhat nem sokára tényleg lógathatja a lábát azzal a sörrel. Hacsak nem lesz zenélő láda, és akar majd táncolni. - Ez olyasminek hangzik, amit otthon illetlennek tartanának. Szóval benne vagyok. - ma valahogy túl könnyen mondok igent mindenféle felvetésre azt hiszem. Bele sem akarok gondolni, hogy milyen következményei lehetnek, ha esetleg az otthoniak rajta kapnának minket elázva. Legrosszabb esetben majd Josh-hoz megyünk, és nem haza. Ő úgysem fújna be. Legalábbis eddig, ha nagy ritkán ilyen okokból nála szálltam meg, nem tette.
A jégtánc nem érdekel különösebben, mindig is béna voltam csúszós felületeken, de nem kell együtt csinálni mindet. Janette jégtáncot tanul, én meg elmélyülök az íjászatban, szerintem az illene hozzám, jobban, mint valami közelharc, bár tény, hogy az önvédelem se lenne hátrány. Azt hiszem nem árt, ha az ember képes pálca nélkül is boldogulni, legalábbis az az eső megmutatta, hogy túlságosan a mágiára hagyatkozunk. Még egy pisztollyal se tudtam, hogy mit is kezdjek. Sose lőttem még, balga ötlet lett volna épp élesben megkockáztatni, aztán csak rosszabb sül ki belőle, mintha meg se próbáltam volna inkább. - Talán van a suliban olyan, aki ismer harcművészeteket. - morfondírozom, amíg Jenny meg nem szólal, hogy mennyire a fárszt hoztam rá. Bevallom őszintén azóta, hogy az a bizonyos eset történt kicsit néha soknak érzem az aggodalmaskodását, pedig pont hogy az derült ki, hogy kevésbé vagyok sérülékeny, mint az átlag, most pedig mégis annyira félt, mintha minimum meg kellene védenie. Egy kicsit mintha rám telepedett volna ezzel, talán azért is örülök, hogy nem feltétlenül érdekli az íjászat, meg hogy visszatérünk majd az iskolába. Más házakba járunk, nem leszünk annyit együtt, mint így nyáron. - Hát annyit legalább megtudtunk, hogy nekem sokkal jobban kellene aggódnom a miatt, hogy neked bajod esik, mint fordítva. - jegyzem meg egy félmosollyal, picit megvonva a vállamat, hiszen jelen állás szerint kettőnk közül ő a sérülékenyebb, arról nem beszélve, hogy bármennyire is frusztráló belegondolni, de úgy fest, hogy én akár még száz év múlva is itt leszek, a családom, a barátaim viszont... Na nem, ebbe most nem akarok belegondolni. Tristan is megmondta, hogy semmi értelme már most azon agyalnom, hogy mi lesz ötven év múlva, vagy több. Éljek a jelenben és kész, bár ettől még ezeket a fura gondolatokat nehéz teljesen kizárnom a fejemből. Olyan jó lenne valakivel beszélni róluk, aki hasonló cipőben jár, mint én! - Azért nem lehet rossz, hogy olyan sok helyen jártál már. - még ha nem is lett így ténylegesen igazi otthona, de olyan sokmindent látott már. Mi nem utatzunk sokat, a szüleimet mindig is ide kötötte a munka és valahogy nem volt nagyon utazgatós a család, még ha anyagilag bele is fért volna. Amikor aztán Nina megáll én is megtorpanok, főleg hogy az utolsó sütim is eltűnik lassan a számban. - Öhm... azt hiszem ezt nem én tudom a legjobban. - pillantok az unokatestvéremre, hogy merre is kell menni. A környéken még nem igazán jártam ilyen tekintetben. Túlságosan kockázatos lett volna részegen hazajönni. Az apám nem értékelte volna a dolgot, én pedig ennyire nem voltam sosem bevállalós. Ezért is nyelek egyet az ivós játék ötletére. - Megpróbálhatjuk azt hiszem. - egyezem végül bele. Ha odafigyelek akkor talán nem áznék el annyira és nem lenne belőle gond, no meg előfordul, hogy apa hosszabban bent marad a városban, több a dolga, sőt olyan is, hogy nem itthon alszik. Ha netán ma is így alakulna a napja, akkor nem lenne semmi gondunk az esetleges túlzott iszogatásból.
Látom rajtuk, hogy nehéz, vagy inkább nem is akarnak többet beszélni a testvérükről, illetve Janette-nek unokatestvér, de könnyebb mindenkire testvérként hivatkozni nekem, aki nem ismeri pontosan a ki-kinek-a-kije dolgot. Amúgy is együtt élnek, közel állnak egymáshoz, így talán nem is különösebben fontos, hogy mennyire közeli vérrokonok. Csak bólintok Julia szavaira, bár eléggé ütős azt mondani, hogy már beletörődtek, viszont nem az én tisztem megítélni mikor is kell valakinek elengednie egy szerettét. Főleg, hogy az esetemben egész életemben valami húzott vissza ide, Angliába, amivel apám kézzel lábbal ellenkezett és még se engedtem el soha, most pedig tényleg itt vagyok. - Íjászat, na, az nagyon menőn hangzik. Janette megtanít minket majd táncolni, talán már ma este, aztán majd valamikor elmegyünk íjászkodni meg akkor, ha van lehetőség, nagyon szívesen kötöm fel a korcsolyát és mutatok meg néhány mozdulatot a jégtáncban. - mosolyodom el, én egyáltalán nem akadok fent azon, hogy Julia eljutott odáig, hogy viccelődjön a képességével, sőt, nekem mindig tetszik, ha valaki magabiztos a bőrében és az, hogy mikre képes nagyon szorosan hozzá tartozik. - Konkrét önvédelmi tanfolyamra meg benevezünk mind a hárman, az ilyen kravmagában én se vagyok otthon. Viszont... ha mondjuk az ilyen fakardos, fatőrös, fabotos aikido érdekel, azt akár én is meghírdethetem, bár fekete övem abból sincsen, csak érdekel a botharc miatt. Talán még így is többet tudok, mint amennyit azok, akik csak varázsvilágbeli dolgokkal foglalkoznak. - gondolkozom el, végül is új iskolában úgy mutatkozom be és olyan orcámat mutatom, amilyen csak akarok. Persze ez nem azt jelenti, hogy megjátszanám magam, mert arra egyszerűen élből nem vagyok hajlandó, csak mondjuk a "menőbb" hobbi újtán indulok meg inkább, mint az aikido vagy a jégtánc és egyelőre megtartom magamnak a képregényeket és mangákat. Ők úgy is tudják, hogy egy kicsit fizikaibb vagyok, mint az átlagos boszorkányok, a pisztoly is a repertoárom része, persze még nem néztem utána az itteni fegyverviselésnek, pláne nem az iskolai szabályzatnak, szóval nincs is nálam ilyesmi. Még? - Egyik se. - nevetek egy kicsit fel, amikor a magyar romkocsmákra terelem a szót. - Ilyen alagsori helyiségeket képzeljetek el, mintha a kocsma kb. a pincében lenne és nem igazán törődtek azzal, hogy túlságosan rendbetegyék a falakat, téglákat, padlót. Kicsit bunker hangulatú, de legalább olcsó és amúgy egyáltalán nem olyan bocskanyitogatós, mint amilyennek hangzik. Vannak ilyen utcaszint alatti boltok is Budapesten, érdekes volt. - mesélem nekik kicsit nosztalgiázva. - Na jó. - dobbantok egyet és megállok a nagy sétában. - Rohadt magabiztosan megindultam, de akkor most jobbra vagy balra? - állok meg, mert kicsit úgy érzem, hogy annyit beszélgettünk, hogy még ők se figyelték, hogy merre tartunk és nem akarom, hogy tizenöt perc múlva jöjjenek rá, hogy ja, amúgy végig rossz irányba jöttünk. Alapjáraton persze minden felfedezésre benne vagyok, de basszus, a mai napom rohadt hosszú volt már így is, tényleg szeretnék leülni és sörözni egyet a pub-ban. - Ha odaérünk jöhet az ivós játék? - vetem fel, egy kicsit elvigyorodva, bár erősen kétlem, hogy akármelyikük is lelkesen jelentkezne rá, Janette karót nyelt és úriasra nevelte az a nevelde, Julia pedig már most eszegeti a sütiket, hogy nehogy lerészegedjen, márpedig az ivós játéknak egyetlen egy célja van, hogy tényleg, mocskosul, de igazán leidd magad.
- Erről nem tudok, de meglehet. - jegyzem meg apró vállvonással Ninon házimanós esetére. Bár magát a tényt érdekesebbnek vélem, hogy nemzetközi postást játszott egy, minthogy miért tette. Nem tudom, hogy miféle megállapodása van a házimanóknak az iskola vezetéssel. De ez nem is igazán tartozik rám. Persze, Jakekel nagyon közel álltunk egymáshoz ez tény. Viszont, ha Julia esetleg ki is mondaná a gondolatait a kómával kapcsolatban, valószínűleg megérteném azt. Még ha nem is feltétlen látjuk egyformán a dolgokat ebben a tekintetben. Talán apám miatt, de engem valahogy mélyebben érint meg ez a dolog. Azt sem jelenteném ki, hogy Jake a legfontosabb személy számomra a családból. Vagyis inkább azt nem jelenteném ki, hogy létezik legfontosabb személy. Mármint a bácsikám nevében nem nyilatkozhatom, aki valahol tényleg kedvencként tekintett Jake-re, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy másképpen mély a kapcsolatom az egyes családtagjaimmal, semmint, hogy sorrendet tudjak állítani köztük. Ez amúgy is szükségtelen szerintem. A család az család. Összetartozik és kész. Jake volt a nagy testvér számomra, a báty, aki vigyázott rám. Volt közös hobbink és könnyű volt vele beszélgetni. Mindenről. Julia más. Őt nekem kell védenem, mert én vagyok az idősebb. Számára nekem kell lennem a nagy testvérnek. Ráadásul ő inkább művészlélek, mint racionalista. Ezért vele más dolgokról beszélgetek, másképpen töltünk időt, és egyszerűen más a kapcsolatunk. Valahol azért persze Ninonnak is hálás vagyok, hogy nem firtatja tovább a témát. - Engem az íjak, meg ilyen mugli dolgok sosem érdekeltek. Csak táncolni szeretek. Szóval ezt a jégtánc dolgot szívesen megtanulnám. Biztos érdekes. Persze azért az önvédelem nyilván hasznosabb. - ismerem ezt azért még el. Bár amikor Julia azt mondja nem hal meg könnyen, egy aprót lökök a vállán. - Azért ne kísértsd a sorsot. Tudod te, hogy rám hoztad akkor a frászt? Még egy ilyen, és komolyan miattad visz el a szívroham. - sóhajtok nagyokat némi színpadias rájátszással. Bár tény, ami tény a legkevésbé sem szívesen jut eszembe az a kép. Komolyan hetekig rémálmaim voltak tőle, amiben Julia nem épült fel. Néha az éjszaka közepén átlopóztam Julia szobájába, csak hogy ellenőrizzem lélegzik-e még alvás közben, egy-egy ilyen lidércnyomásos álom után. Na meg talán Ninon is a megmondhatója, hogy akkor mennyire rémült voltam. Talán kicsit még mindig bűntudatom is van, mert úgy ráförmedtem szegényre, pedig nem érdemelte meg. Szóval talán jobb, ha ezzel nem is viccelünk. Azért Ninon elég fura neveket említ, mármint a harcművészeti ágak felsorolásánál. De elég érdekes, hogy egy kicsit elterelje a figyelmemet, és lekössön. Talán, ha enged Julia ötletének, és tényleg indít egy ilyet szeptembertől, az még engem is érdekelne. A jégtánc dologgal együtt természetesen. - Vagy várromokból vannak kialakítva? A muglik kreatívak tudnak lenni. - tippelgetek én is erre a fura kifejezésre, mert romkocsmában még én sem voltam. Egyáltalán csoda, hogy az említett országot nagyjából el tudom helyezni valahova Közép-Európába a térképen. Járni viszont még sosem jártam ott. Ninonnak tényleg érdekes élete lehetett.
Nem látok Janette fejébe, igazából nem is tudtam, hogy ennyire komoly kapcsolat volt közte és a bátyám között. Jó eséllyel ő se venné jó néven, ha kimondtanám az igazi gondolataimat ezzel a kóma dologgal kapcsolatban. Eddig erről egyedül Tristannak beszéltem, senki másnak nem mertem elmondani, hogy bizony úgy érzem, hogy jobb lenne, ha nem élne, mint ez az átmeneti állapot. Persze ki tudja, ha tényleg így lenne, akkor lehet, hogy másképp gondolnám, ha látnám, hogy apa az utolsó reményszálat is elveszíti ezáltal és hát mint tudjuk, hogy neki Jake a legfontosabb, habár ezek szerint Jannienek is. Nem is kellene ezen már meglepődnöm, mázli, hogy nem tudok róla. - Nincs mit tenni, már azt hiszem mindenki beletörődött. - ennyit mondok csak végül Ninonnak. Talán négyszemközt lehet, hogy kimondanám az igazi gondolataimat, mert ő azért olyan megértő típusnak tűnik, még ha a házimanók ügyét nem is kezeli túl jól, de ez most tényleg nem az az idő, amikor ilyen szomorú dolgokról érdemes beszélni. Inkább gondolkodom ezen a harcművész dolgon, ez azért érdekesebb téma és sokkal kevésbé szomorú. - Nem is tudom... Mindig kedveltem az íjakat és nem is célzok rosszul, de mellette tényleg hasznos lenne, ha mágia nélkül se lennék elveszve. Azt már tudjuk, hogy nem halok meg könnyen... - engedek meg magamnak egy félmosolyt. - De azért jó lenne jobban ismernem az önvédelmet is. - akár tényleg puszta kézzel, hiszen ha mondjuk nincs nálad a pálcád, akkor jó eséllyel valami harci bot se lesz, vagy íj. Akkor már az lenne az ideális, ha tényleg egy támadás esetén letudnám rázni az ellenfelet, vagy lennék olyan ügyes és gyors, hogy könnyebben megússzak egy támadást. Na jó, nem vagyok egy harcművész alkat, de tényleg nem lenne rossz ismerni legalább az alapokat. - Hálás lennék, ha segítenél. Lehet, hogy más is érdekelne valami önvédelmi tanfolyam akár szeptembertől. - vajon lenne kedve indítani valami effélét és jöhetne bárki, akit érdekel? Persze át kell gondolni, nehogy túl sokan legyenek hirtelen és az már esetleg zavaró legyen neki. Felmérni az igényeket, vagy első körben csak szóban terjeszteni, hogy korlátozott a létszám, ilyesmi. - Romkocsmák? Azok... romosak? Annak mi értelme? - kérdem talán naivan. Ez van, ha nem utazgattál olyan sokat, hogy más kultúrákat jól ismerj. Közben azért majszolgatom a magammal hozott sütit, hogy ha tényleg iszunk valamennyit, akkor ne szálljon a fejembe.
- Egyszer találkoztam egy Roxfortossal, valami levelet hozott egy szobatársamnak, de őket fizetik valahogy, ha minden igaz. - vetem fel, de kicsit azért elbizonytalanodva. Vajon a nagy igazságérzetemnek válóok lenne, ha az egyetemet megkezdve tényleg gürcölő kis elnyomott lényeket látnék erre-arra, akik csinálják a többszáz fős tömegnek a kaját, házimunkát, mindent. Aztán majd kiderül élesben, egyelőre nem igazán értem mi tartja őket ott, ahol vannak és hogy miért nem lépnek a szabadságuk felé, pedig egyszerű lenne kijelentenem, hogy na én akkor most elindítok egy lázadást. Bár, amennyit hallottam az itteni életről, éppen eléggé polgárháborús hangulat van amúgy is. Lehet tényleg nem volt a legbölcsebb ötlet ide költöznöm, úgy se tudok majd vállat vonni a világ történéseiben, ha egyszer ezúttal, életemben először hosszú távra tervezek maradni. Janette és az apjának az eltűnése csak még jobban alátámasztja, hogy mennyire egyértelműen el van cseszve a világ, életemben nem találkoztam még senkivel, akinek az életében minden rendben lenne. Még a legtökéletesebb képeslap családnak - ami ritka - is vannak titkai és problémái, a többségnek meg ma már eltűnések, elvesztett szerettek, halott szülők potyognak mindenhonnan. Ez tehetne érzéketlenné is a baja iránt, de egyáltalán nincs így, őszintén ajánlom fel a segítségemet, én se tudnék könnyedén túllépni az ilyesmin. Nem a gyerekkori mackóját hagyta el, hanem az apját veszítette el. Csak egészen bátorítóan biccentek neki aztán vagy él az ajánlattal, vagy nem. Mivel egyelőre túl sok mindenkit nem ismerek a szigeten az se nagy tragédia, hogy a kirándulás a nyomában kutatni sehova se vezet, nem fogok sírni az elpazarolt idő után. Visszakérdezve Jacobra egy kicsit meghűl a vér az ereimben, de hiába kattogok nem tudok visszaemlékezni, hogy valaha említették volna a történetét, amire most meg ilyen félvállról kérdeztem vissza. - Sajnálom... azt hiszem hallottam a kómába esettekről, még a francia lapok is lehozták, de nem tudtam, hogy a testvéretek is az áldozatok között van. - vonom össze egy kicsit a szemöldökömet, egy rövidet pislogva, hogy összegyűjtsem a lelkierőt, hogy legyőzzem a kíváncsiságomat és tovább firtassam a részleteket. Hogyan, mikor, miért, van-e esély, hogy magához tér? Viszont ahogy az unokanővéreket elnézem, jobb nem firtatni a dolgot. Egy kicsit könnyebb téma a jégtánc és a kikapcsolódás, talán egyszerűbb ehhez ragaszkodnunk miközben elindulunk kicsit gőz-kiereszteni. Olyan magabiztossággal kapom vissza a dzsekim és indulok meg, mintha tudnám az utat, pedig az útelágazódásnál aztán fogalmam sincsen, hogy pontosan hova tartunk. - Én veszettül hiszek abban, hogy minden megtanulható, az egyensúlyérzék és a mozgás is, ami kell hozzá, persze nem ilyen olimpikon szinten, de hogy élvezhető legyen. Jó lenne, ha a Roxfortban is lenne alkalmunk ilyesmire, megmutatnám az alapokat. - bátorítom őket egy kicsit, látszik, hogy nekem sokat adott a jégtánc, valahogy minden mozgásforma erősebbé, ruganyosabbá tett és kicsit átmozgatott, ha túl sokat görnyedtem volna a képregényeim, rajzaim - vagy egy üveg sör - felett. Kicsit agyalgatok, amikor Julia rákérdez mi illene hozzá, de azért harcművész nem vagyok, ahhoz egy hadseregnyi időnyerő kéne már a sok utazással, érdeklődési körrel, nyelv tanulással. - Hát, mit szeretnél elérni? Van ilyen tipikus mugli harcművészet, ami az önvédelemben és a túlélésben segít, de nagyon-nagyon hatásos mozdulatok vannak benne. Krav magának hívják, de én se igazán ismerem, csak tudom, hogy brutális tud lenni. Én csak a botharcot tanultam konkrétan és az Aikidoban kóstolgattam a kard- és tőrforgatásba, de azt már tényleg inkább csak füzetekből lesegettem el, sose jártam dojoba. - mesélem nekik, amíg ráböknek arra, hogy melyik is a jó irány. - Valami klasszikus angol pub-ba tartunk, ugye? Rajongok értük, olyan menők tudnak lenni, egészen elegánsak például a magyar romkocsmákhoz képest.
Talán tényleg azért látjuk Juliával nagyon másképp a házimanók kérdését, mert számunkra mindig is teljesen természetes volt a jelenlétük. - Nem minden házimanó él rabszolgaként, még ha szó szerint talán annak is tekinthetőek. A körülményeik leginkább csak a családtól függenek, akit szolgálnak. - ez talán nem a legjobb módja, hogy meggyőzzem Ninont az álláspontunkról, de ettől még így látom a kérdést. Legfeljebb azt kellene szabályozni, hogy milyen alapvető dolgokat kell biztosítani a házimanóknak, és mik a határok abban, amire kényszeríteni lehet őket. Teszem azt, egy erkölcstelen, és jogszerűtlen cselekedetre, ami bántaná a lelkiismeretét ne legyen kötelezhető, mint most. Ezen felül, nekem nincs bajom a kérdéssel. Persze nem is látom annyira élesen, és kritikusan a dolgot, mint Ninon. Számomra mindig magától értetődő volt a jelenlétük. Persze azért, ha gondolatolvasó lennék, akkor lehet megkérném, hogy ne a mi házimanóink összezavarásával kezdje a manó egyenlőségi kampányát. Jelenleg ez nem igazán hiányzik a házból. Így is van elég feszültség. - Ezt értékelem. Komolyan. - próbálok halványan elmosolyodni Ninon felé. Valahogy jól esik az apró gesztus tőle. Persze ennyi idő után nagyon nehéz lenne bármit is találni. Igen, beszéltem aurorokkal, kutakodtam, de amit találtam ténylegesen az nagyon kevés. Ugyanakkor valahol értem Julia hozzáállását is a dolgokhoz. Talán ennyi idő után tényleg ideje lenne elengednem a dolgot, és tovább élnem az életem. Talán sosem fogom megtudni az igazat, és ebbe bele kellene törődnöm. Mégis, amikor csak egy apró csalóka remény felbukkan, ami eddig mind zsákutcának bizonyult, akkor a valahogy képtelen vagyok azt figyelmen kívül hagyni, és úgy tenni, mintha az apám halott lenne. Mármint valószínűleg az, különben eljött volna már réges-régen értem, de ebben nem lehetünk teljesen biztosak. A bizonytalanság, és a kétely pedig mindennél rosszabbak tudnak lenni. Nem hagyják igazán megnyugodni a lelked. Legyen szó az apámról, vagy Jake-ről. Apropó Jake. Ezúttal Júliára nézek hálásan, hogy válaszol helyettem. Számomra mindig is Jake jelentette az igazi testvért. Ő nevetettet meg, törölte le a könnyeimet, ölelt át, amikor szükségem volt rá, vagy éppen szidott meg ugyanezért. Mellette nem voltam annyira magányos. Néha az ember emberek közt is lehet nagyon egyedül. - Megértelek, én is ezt éreztem, távol a családomtól, abban az internátusban. Most azért könnyebb, még ha néha fárasztóak is családtagok. - pillantok egyik lányról a másikra, ahogy Ninon és az állandóság hiánya kerül szóba. Én abban a távoli intézetben éreztem ennyire egyedül magam. Mármint volt ott is sleppem, népszerű voltam, talán épp a lázadozó, szabadelvű természetem miatt, amit ott mutattam, de egyik lány sem értette meg igazán, hogy min megyek keresztül. Nem úgy, mint a nénikém, akivel legalább titokban levelezhettem, vagy maga Jake. Szóval valahol értem én, hogy Ninon, miről beszél. A hobbikra is érdeklődve pillantok. - A jégtánc pedig érdekesen hangzik. Tetszik a gondolat. Szerinted menne nekem is? Bár a botharc hasznosabb lehet az aurorsághoz, de táncolni jobban szeretek. Ha komplett műjégpálya nincs is a Roxfortban, azért egy ötletem van, ami neked is tetszeni fog szerintem. - fordulok határozott érdeklődéssel, és izgalommal Ninon felé. Főleg, mert annak idején pont Jake mutatta meg a Szükség szobáját, ami talán jeget is tud nekünk csinálni, ha arra van szükségünk...
Van azért abban valami, amit Ninon mond, csak hát ha te egy ilyen rendszerben nőttél fel, akkor nehéz átkalibrálni az agyad. Valahogy már megszoktam én is, hogy a tiszta ruha mindig a szekrényemben és hogy sok minden evidens, ami másoknak nem feltétlenül, mintha ezeket csak láthatatlan kezek csinálnák, pedig tudom én, hogy nem erről van szó. Ezért csak halkan hümmentek a kardoskodásra, de nem tudom, hogy mit mondhatnék. - A kastélyban is házimanók vannak. - teszem hozzá halkan, hiszen ő is a Roxfortban fog tanulni és bizony a ruhái, az ételei mind-mind házimanók serény kezei alól kerülnek majd ki. Senki se fogja azt várni, hogy főzzön magára, vagy mossa a ruháit, netán takarítsa az ódon falakat. - Ha még a régi munkatársai se tudnak róla semmit, pedig biztosan volt, aki kutatott utána... - sóhajtok egyet, hiszen ha jól tudom akkor Janette még aurorokkal is beszélt, akik ismerték az apját és hát ha ők nem jutottak semmire... Bár igaz, hogy nem a nagy önbizalmamról vagyok híres, de Ninon attól még gondolhatja úgy, hogy csak azért mert másoknak nem ment, ő még lehet, hogy észrevesz valamit, amire előtte nem gondolt más. Én egy kicsit ezzel is úgy vagyok, mint a bátyámmal. Az embernek tovább kell lépni, különben felemészti a bánat, meg a várakozás, azért is járok már egyre ritkábban be, hiszen több, mint két év eltelt, mi értelme? Úgy teszünk, mintha lenne esély, pedig én már egyre kevésbé hiszek benne. - Jacob Troops, a fiatalabb bátyám. Ő... ő is a Szent Mungóban fekszik már jó régóta kómában. - válaszolok ezúttal én Janette helyett. Ha Ninon érkezésekor körülnézett, akkor biztosan látott pár festményt a falon, fotót kitéve és bizony akadt közöttük családi is, amin mind a négyen rajta vagyunk, Jo, én, Jake és Josh, meg persze a szüleink is. Bár Janette a család része, de azért a szűk család mégis csak hat főből áll szigorúan véve. - Áh azért a testvérek is nagyon fárasztóak tudnak ám lenni. - mondom egy félmosollyal, enyhítve kicsit azt, hogy biztosan nem lehet könnyű kimondania, hogy mindig is vágyott az állandóságra, de nem adatott meg neki. Persze sose mondanék le a családomról, bármennyire is tényleg fárasztóak néha. Az apám szemében nehéz kiemelkedőnek lenni, én pedig kvázi középső gyerek vagyok, hiszen a bátyám a legidősebb és fiú is, mintha egy örökös lenne, Jo a legkisebb királylány, Jake mindig is kedvenc volt, én meg... hát én is itt vagyok. - Hű! Azért ez nem rossz. Én mindig béna voltam a jégen és a harc sem passzol hozzám, bár a legutóbbi után... hát nem is tudom, lehet hogy kellene tanulnom valamit, amivel pálca nélkül is hatékony vagyok. Szerinted mi passzolna hozzám? - nem kenyerem a fizikai erőszak, de valami védelem nem ártana, mégha nem is sérülök meg egy könnyen. Már régebben is felmerült ez bennem. A botharc is érdekes lehet, de azt meg nem hurcolhatod magaddal folyamatosan. Én is felkapok egy cipőt, dzsekit és magamhoz veszek pár sütit is azért az útra.
Kicsit felnevetek, amikor Julia sztornózza a likőr-szekrény kipakolását és nagyon, nagyon jól esik ez a nevetés, még ha rövid és nem is olyan hangos. A beszélgetés a házimanókról tovább halad én pedig kicsit furcsállva, szkeptikusan hallgatom őket. - A rabszolgákat béklyón tartani akkor se helyes, ha még soha nem ismertek más életet. Megtanulnák, ahogy van rá esélyük. - kardoskodom, kivillan bennem az űzött vadak szabadságvágya, amitől éppen ilyen szabályfeszegető fiatal nő lettem. Vagy inkább egyenesen szabályokat áthágó. Persze a hangom nem annyira agresszív, vagy harsány, bár így is egyértelműen kirí, hogy közel hajthatatlan vagyok a témában és amíg itt tartózkodom, az ég világon semmire nem fogom kérni a házimanót, sőt, jól összezavarom majd azzal, hogy akár segítek is neki. Nyilván nincs jogom felszabadítani, főleg nem úgy, hogy a gazdái - még rágondolni a szóra is felkavarja a gyomromat - befogadtak magukhoz, de talán ha megmutatkozik valamilyen jellembeli vonás, ha megismerik, hogy a manónak is lehetnek gondolatai, vágyai, akkor talán egyszer úgy döntenek, hogy ők maguk szabadítják fel. Vagy nem. De én megpróbáltam. Janette apjára terelődik a szó, ami nekem is erősen a velejembe vág, így kell egy lélegzetvételnyi pillanat, míg az együttérzés nem fordul át önsajnáltatásba, hogy én pedig hátrahagytam a sajátomat. Mert végül is ez történt, azt mondtam jönni akarok, ő azt mondta nem, felejtsem el, és az lett a vége, hogy azzal fenyegetőzött, hogy akkor őt felejthetem el és... most itt vagyok. - Talán felbukkan valami új. Vagy csak új pár szemre van szükség az egyenletben. - mondom, lényegében felajánlva a segítségem, bár még nem vagyok auror, csak most kezdem a szakot, de ha az Opál esőt felgöngyölítettük együtt, akkor talán itt is rábukkanunk valamire. Valamivel csak meg kéne hálálnom a pofátlanságomat, hogy év kezdésig maradnék. - Jake? Jake mi? - kérdezek vissza, hiszen a közös kalandunkon nem igazán volt lehetőség ilyenekről beszélgetni és mivel Franciaországból érkeztem így az itteni hírek engem jócskán elkerültek. Tudok Grindelwaldról, sőt, valami nagyon kellemetlen kapirgálja is az elmémet vele kapcsolatban, de olyan lokális dolgokat nem tudok, hogy név szerint kik estek el a csatában. Bólintok Juliának, igen, egyértelmű volt, hogy talán ő vette a legrosszabb néven a francicáskodást és megjátszást, de örülök, ha mostanra megemésztette és megértette az én oldalamat. Az ajkamba harapok az otthon kérdésére, mint akinek komolyan meg kell rágnia, hogy kimondhatja-e az őszinte választ. A felületes persze az, hogy apám volt az én otthonom és ő mindig támogatott, együtt mentünk mindnhová, kivéve a bentlakásos iskolákban, de ez velük is ugyanígy zajlik. Viszont... nincs így... - De. - bököm ki végül. - Amióta eszemet tudom arról álmodom, hogy nem vagyok egyke, nem vagyok olyan magányos, van egy lány, aki minden jóban és rosszban velem tart, védelmez, vannak barátaink, egy egész csapat, egy otthon, egy élet, ami csak egy vágyálom, de az álmaimban nagyon is valóságos. - magyarázom nekik, alapvetően csak a sminkem felnőttes, de az alkatom, arcom nagyon is fiatalos és ez most erőteljesen kiütközik. Persze, hogy vágytam családra, a sok ország, kaland, hobbi, mind-mind azt maszkolta el, hogy mennyi mindennel foglaltam el magam, hogy ne vegyem észre mennyire egyedül vagyok. Gyerekként persze tényleg azt hittem, hogy őszintén élvezem az egészet, de elég ránéznem erre a házra, az unokatestvérekre, hogy egyértelmű legyen, hogy erre is őszintén vágyok. Felszedelődzködünk, amikor Julia megadja a zöld utat, mondjuk nekem túl sok mindent nem kell csinálnom, csak visszavennem a dzsekim és a bakancsom, nem öltözök át, remélem, hogy nem visznek valami előkelő helyre. Vagy, ha igen, akkor ki fogok tűnni, de a lehető legérdektelenebben kezelem majd. - Mangákat, képregényeket olvasok és rajzolok, ez egész életemben elkísért, aztán egész fiatalon botharcolni kezdtem, majd néhány éve jégtáncolni, de kétlem, hogy azt túl aktívan folytatnám, nem volt a Roxfort brossúrájában, hogy lenne jégpályátok. - mosolyodom el, kicsit vállatvonva. Azt azért nem emelem ki, hogy az előbbi sport a Drumstrangból, az utóbbi a Beauxbatons-ból tapadt rám, az egész idővonalamat nem akarom megosztani velük, nem is szükséges.
