2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Könnyen lehet, hogy a figyelmünk... - mosolyodom el és nem ezt sem csak azért mondom, hogy ne bántódjon meg. Kedvelem, de komolyan és szó se róla vélaság ide vagy oda nagyon helyes srác, de lássuk be volt már pár furcsa és rossz választásom az életben párkapcsolati szempontból, úgyhogy mostanra már jobban meggondolom, hogy mikor hogyan döntök ebben. Egyszerűen nem mindig és minden helyzetben teheti meg az ember, hogy csak a szívére hallgat, van amikor jobban át kell gondolni a tettek következményét is. Ahogyan mondja, ha együtt dolgoznánk, nem a munka, hanem egymást óvása lenne az elsődleges és tudjuk jól, hogy az nem sok jóra vezet. A mi szakmánkban ez akár végzetes hibát is szülhet. - Köszönöm, remélem, hogy tényleg így van! Néha őszintén nem vagyok ebben annyira biztos, mint te most. - szóval hangosan is kimondtam volna, vagy ennyire egy hullámhosszon rezgünk, hogy érti, hogy mi zajlik a fejemben? Akármelyik lehet, de jól esnek a megerősítő szavai ez nem is kérdés. - Jobban kellene figyelnem, de nem. Auror Akadémiát? Ez valahol szomorú, mintha esély se lenne rá, hogy az a sok ember végre magához tér, pedig remélem, hogy ez mielőbb megtörténik. - tudom amúgy jó hír és a szavai is jólesők, hogy biztosan rám is gondolnak majd akár tanárként, vagy kiképzőként, de arra gondolni, hogy ez azért kell, mert sok kolléga kómában fekszik és nem tudjuk, hogy egyáltalán hogyan és mikor tudják őket újra felébreszteni... Azért ez elég nagy aggodalomra ad okot, főleg hogy nem tudjuk ki mikor kerül oda, akár Gerard, vagy Solomon, vagy én. - Azért nagyon vigyázz majd magadra rendben? És mindig hallgass Solomonra! - tudom, hogy a fickó néha nagyon kemény tud lenni és nehéz eset, de ez nem jelenti azt, hogy rosszat akarna és hogy amúgy mellette ne lenne Gerard legalább a lehető legnagyobb biztonságban. - Köszönöm! - a kézcsók igen lovagias és udvarias gesztus tőle, nem csoda talán ha még pár pillantig nézem a most már csukott ajtót, mielőtt visszemennék az irodába. Kell egy váza, fel kell készülnöm még másra is, majd az iratokat is át kell néznem, amiket át fog küldeni. Nem is tudom már néha, hogy merre kapjak. Néhány hónapja még szinte semmi dolgom sem volt, csak apróságokkal bíztak meg, most pedig néha úgy érzem, hogy a fél iroda a nyakamba szakadt.
- Nem vitatkozom, mert igazad van, ha együtt dolgoznánk, olykor elkalandozna a figyelmem. Figyelmünk? – Kérdezem cserfes mosollyal, hiszen eddig tőleg rólam volt szó, de azért tudom, hogy fontos vagyok neki, hiszen nem udvarisságból csókolt vissza, ad a szavamra, és lássuk be, jól kijövünk egymással, csak ő tartja azt, hogy majd az idő eldönti, hogy mi lesz velünk egyáltalán. Sylivát végül ki tudjuk küldeni, én magam is lassan távozóra fogom, hiszen a lényeget megbeszéltük, nem akarok lecsípni az ebédidejéből, meg még Solomont is meg kéne keresnem, akár a mai napon, hogy ne kelljen többet a poros iratanyagokkal szívnom. – Talán kicsit még béna, mert nem tudja, hogy hol a helye, de majd belejön. Viszont továbbra is tartom, ne gondold, hogy te Conway halála miatt vagy itt. Bizonyítottál már eleget, így is túlságosan sokáig húzták a kinevezésedet. Az egész auror rendszer akkor működik jól, ha van lehetőség előre lépni azok számára, akik példát mutatnak. Amúgy hallottad, hogy a főnököd szervez valami auror-akadémiát? Azok számára is nyitott lesz a kapu, akik nem auror szakon végeztek, mert nagyon megcsappant a létszám, és át akarnak sokakat képezni. Meg lennék lepődve, ha nem gondolnának rád kiképzőként, vagy tanárként a jelentkezők számára. – Talán kicsit korai volt kiböknöm, hiszen csak a folyosón hallottam az akadémia ötletéről, de egészen jó dolognak tartom, még szerencse, hogy nekem nem ott kell fekvőtámaszoznom a többiekkel, hanem Eastwick, Solomon, és Daphne védőszárnyai alatt némiképpen egyedibb képzést kaptam. – Küldök hogyne. És ennyi eszem van, a virág fontosabb volt, de akkor majd szombatra hozom az iratanyagot. Előljáróban annyi, hogy tutira nem vélák. – Ez jelentheti azt is, hogy nem az édesszüleim, de jelenthet mást is, hogy mondjuk varázslattal fogantam meg. Jobbnál-jobb elméletek. – Most szaladok is, szerezz majd vázát. Küldök baglyot. És ha nem mondtam volna, most is gyönyörű vagy, hadnagy. – Nyúlok a kezéért, hogy egy puszit nyomjak rá, aztán elengedem, és már lépek is vissza a folyosóra, hogy lefüleljem Solomont.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
- És úgy a munka se lenne rendesen. - teszem hozzá, hiszen pont az a csók, ami miatt jelenleg nem lehetünk társak sem és más mentort kell neki, mert azt nem támogatja a Minisztérium, hogy egy pár dolgozzon együtt. Érthető, hiszen sokkal nehezebb egy ügyre koncentrálni, ha közben azért kell aggódnod, akit szeretsz. Eleve valószínűleg más döntést hozol, ha olyan valaki a társad, akit féltesz, mintha olyan, aki csupán a kollégád, netán a barátod. A munkában a túlságosan heves kötelék egyszerűe nem hasznos. Ahogyan most az sem, hogy az új titkárnő mindenféle érdemi várakozás nélkül nyitja ránk az ajtót. Nem történt semmi, de ha most fontos ügyet beszélnénk meg, akkor is zavaró lenne, hogy csak úgy hirtelen felbukkan itt. Nem kellene ennyire ellenszenvesnek lennem vele, de amikor becsukja végül az ajtót azért mégis csak felsóhajtok. - Nem tudtam, hogy máris találtak valakit Nancy helyére. - pedig tudom, hogy ez így működik, de attól még fáj az elvesztése és lássuk be igazán nem is volt még időm és lehetőségem arra, hogy ezt az egészet feldolgozzam. - Majd úgy intézem, hogy beleférjen rendben? Szerinem nem lesz gond, csak küldj egy üzenetet, hogy mikor és hánys vágányról indulunk. A levéltárban utánanéztél esetleg a szüleidnek? - tudom ez így elég rosszul hangzik igazából, mármint lenyomozni a saját családodat..., de vannak helyzetek mint ez a mostani is, amikor az ember egyszerűen kénytelen olyasmit tenni, amit amúgy nem igen szokás. Azért remélem, hogy ő is tisztában van vele, hogy nem akarom erőltetni ,hogy valami rossz derüljön ki, de neki is jobb, ha tudja, hogy miről és miért hazudtak neki a szülei, vagy legalábbis titkolóztak.
- Tudom, és meg tudom érteni, hogy nem azért megy valaki aurornak, hogy a szerelmével legyen. – Bólogatok, hiszen a cél, hogy Solomon objektíven tudjon tanítani, ellessem tőle a szakma részletbe menő fogásait, és ne azt figyeljem, hogy ennek a dögös barnának milyen szép a szájfénye, vagy éppen milyen hullámzóan emelkednek a keblei. És nyilván, nem minden a külsőségekről szól, megannyi szép lány lehetett volna már az életemben, de mind közül Daphne a legszebb, hiszen mellett nagyon érett, okos, és egyszerűen nem tudok betelni vele. Talán ha a sarkamra állnék, és átvenném az irányítást. De nem, attól félek nem tűri túl jól, ha gyenge nőként kezelik, azzal a volt pasijával se működtek a dolgok, aki kalickában akarta tartani. – Hogyne. Akkor maradjunk abban, hogy majd kialakul idővel. – Vagy sem, de kár most ultimátumot adni. Viszont az tényleg zavaró, hogy Sylvia így betoppan. Helyes teremtés, és fiatal kora ellenére még lehetőséget is kapott, de látom Daphnén, hogy nem tartja helyénvalónak a dolgot, főleg, hogy a kislány ekkora szemeket mereszt rám. Meg hát benne van, hogy Daphne már hadnagy, amit velem nem éreztet, de ki kell mutatnia mások felé, hogy már vezetői posztban van. – Sylvia köszönöm, most nem kávézok. És igaza van Jennings hadnagynak, nem toppanunk be kopogás nélkül, köszönjük. – Bármennyire is szimpi a kislány, azért Dahpnenak van igaza, és az ő parancsait illik nekem is közvetítenem. A nőci bólogat elnézést kérve, és kihátrál, én pedig úgy teszek, mintha semmi sem történt volna. – Most nem akarlak feltartani, csak a virágot hoztam, és hogy megkérdezzem, hogy vagy. Elmennék a szüleimhez, először az anyámhoz, de.. előre bocsájtom, nem egy könnyű eset. Esetleg hétvégén? Ha nincs más programod, és nem rendelnek be ügyeletre, mondjuk egy kora délutáni vonattal, örülnék, ha velem tartanál.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ezt azért neki ne mondd, nem fogja jónéven venni. - na jó azért felnevetek röviden, hiszen ahogyan Solomonról beszél... De tudom, hogy ez nem valamiféle pimaszság a részéről, szó sincs róla természetesen. Biztos vagyok benne, hogy attól még tiszteli és felnéz rá, de tény, hogy a fickónak eléggé pokróc stílusa van, nem véletlenül nem nagyon szokott mellette semmiféle társ megmaradni. Ha jól tudom akkor évek óta nem is volt már senki sem, akit mellé osztottak volna be, de Gerardot ismeri és ha önként jelentkezik akkor ebből még valami jó is kisülhet. - De azt tudod, hogy sokat tanulhatsz tőle ugye? - hasznos kapcsolat lenne ehhez természetesen kétség sem fér. Solomontól sokat tanulhat még ha a maga letűnt stílusában is viszi véghez a dolgokat, de sok mindent látott és tapasztalt már, ami Gerardna is nagy hasznára válhat. - Tényleg nem erről szól, nem a korkülönbségről. - rázom meg a fejemet, hiszen nem olyan drasztikus ez, de tényleg meg kell értnie, hogy túlságosan feszült a helyzet és egy feszült helyzetben kialakult kapcsolat egyáltalán nem biztos, hogy hosszútávon jót jelentene. Remélem, hogy ezt tényleg elfogadja és nem csak úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Nem akarom megbántani és egyébként is tényleg kedvelem, azt sem szeretném, ha rossz lenne a viszonyunk, ezért is ajánlom fel, hogy bár tényleg kevés az időm, de azért mégis csak szeretnék neki segíteni, hogy kiderüljön a családja körüli rengeteg kérdés. A fiatal nő megjelenése azért határozottan meglep, főleg hogy csak így betoppan, meg ahogyan Gerardra pislog... - Nem köszönöm! És kérem máskor legyen színes és várja is meg, hogy válaszra méltatják a kopogását, különben sokáig lesz itt munkája. - oh tény talán egy kissé szigorú vagyok, de ez a nő Nancy utódja és nekem még mindig nem volt igazán időm arra, hogy rendesen kezeljem magamban a halálát erre máris itt van egy utód, aki fiatal és még csak azzal sincs tisztában, hogy az irodában mik az alapvető szabályok. Őszintén szólva valahogy nem is fogom fel, hogy esetleg belegázolok a lelki világába, egyébként is a jelenlegi feszült helyzetben nem a lelki világ a legfontosabb.
- Nincsen bajom a viselkedésével, a koboldokhoz képest ő a tündérkeresztanya. Csak egyértelműen kihangsúlyozza, hogy én vagyok a kölyök. Viszont.. ha társak lennénk, így, hogy már jelvényem is van, egészen hasonlatos lenne a fiatal vakmerő és a nyugdijközeli vén tata filmbeli párosához. – Mosolygok el karbafont kézzel, végülis bármi jobb, mint poros aktákat rendszerezni, iktatni, az elméleti módszertanból több évre elegem van. Tudom, hogy a nyomozómunkához is rengeteg pepecselés, és kutatás szükséges, de mivel ezt Solomonból sem nézem ki, így Dapne ötlete végképp jónak tűnik. – Ezt jó hallani. Tudom, hogy nem éppen ideális ez a korkülönbség, de szerettem volna, ha tudd, ez nem csak valami gyermeki rajongás. – Bólintok, lényegében részemről lezárató a téma, és jól esik, hogy közben meg támogatna, eljönne velem nyomozni, de akkor nincs ideje egy kapcsolatra, anyámékat kifaggatni meg van? Hm.. azt eddig is tudtam, hogy jó bonyolultak a nők, na de ennyire? Ám végülis igaza van, foglalkoztat a dolog, és ha közben együtt vagyunk, az is felfogható randinak, megismerhetjük egymást, még akár ki is ábrándulhatok belőle útközben. Az ellenkezőjét még fel sem merem tételezni, hiszen mindig olyan óvatos velem kapcsolatban. Remélem nem azért, mert véla vagyok. – Beépített.. igen, tudom, hogy már voltak ilyen ügyeid, de csak magamat tudom ismételni. Vigyázz magadra, és ha kellek, ne habozz időben szólni. – Tudom, hogy már a testvériség idején is álcázta magát, meg Nox után is nyomozott rendesen, de úgy látom szeret bajba kerülni. Vagyis gyakran megesik vele. Ekkor kopogás hallatszik, és valaki választ sem várva nyit be. Még jó, hogy nem éppen valami bizalmasabb helyzetben voltunk. Egy fiatal lány dugja be a fejét, lófarokba fogott haja kissé rendezetlen. – Mr. Warrington? Láttam, hogy ide jött be. Hova készíthetem a kávét? Jajistenem, Jennings hadnagy, nem tudtam, hogy ez az Ön irodája? Akkor Ön is kér? – Kérdezi hadarva, de azért hatalmas szemekkel pillog rám, de én csak Daphne-re sandítok. – Nancy utóda, Sylvia Michaels.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Áh egy jelvény még nem jelent semmit, hiszen nekem már évek óta van, mégis főleg azzal voltam elfoglalva, hogy aktákat tologassak és piti ügyekhez adjak segítséget. Az embernek ahhoz, hogy feljebb lépjen idő kell és Gerard még az iskolát sem fejezte be, igazán nem várhatja el, hogy egyből kiemeljek és komolyabb feladatokat kapjon, főleg nem egyedül. Elmosolyodom, cseppet sem bántó éllel, vagy bármi, de no úgy látom gyorsabban szeretne előre lépni, mint ahogy az lehetséges lenne reálisan. - Solomon... már csak ilyen, eléggé pokróc, de hidd el igazából rendes fickó és jót akar, még ha nehéz is vele. Egyedül viszont nehéz lesz boldogulnod itt így hirtelen. - jobb ha van valaki mellette, arról nem is beszélve, hogy... - Én is nyugodtabb lennék, ha ő lenne melletted. - teszem még hozzá, hátha ez is meggyőző érv. Solomon mellett azért nem eshet komoly baja, hiszen a fickó már tapasztalt és gyakorlott auror és sokakkal ellentétben ő még mindig talpon van, nem sikerült senkinek csőbe húznia és nem is fekszik kómában a Szent Mungóban, ami azért sokat elmond róla. Gerard legalább biztonságban lenne mellette és rengeteget tanulna. - Nem gondollak valami kölyöknek ezt egy percig se hidd. - teszem gyorsan hozzá, hiszen úgy tűnik nem bántottam meg, de tudom, hogy biztosan azért vannak kérdések kétségek a fejében, amiket nem feltétlenül mond most ki nyíltan és azt sem szeretném, ha ez gátat vetne közénk. Én magam sem tudom az idő mit jelent, de most annyi minden történik, én nem is hiszem, hogy lenne időnk rendesen egy kapcsolatra. Úgy értem mikor mennék el randizni? Egy ügy előtt, vagy után? Azt sem tudom pontosan az új megbízás mennyi időt fog majd felemészteni, de mivel beépülünk hetekről lesz majd szó... De örülök, hogy megérti, amit mondok és nem omlik e miatt össze, remélem,hogy belül sem. - De köszönöm, örülnék ha barátok maradhatnánk és tényleg szívesen segítek kideríteni a múltad kérdéseit is. Akár le is kísérlek a szüleidhez, ha ez segít. - ezt már mondtam neki, bár csak érintőlegesen, de tényleg szívesen segítenék neki ebben, hiszen még mindig ott a nagy kérdőjel, hogy miért hazudtak neki a szülei és hogy mi lehet a titok a múltjában, amiről nem tud és kétlem, hogy ez ne birizgálná a gondolatait minden nap. - Nem is tudom. - még kissé fel is nevetek, amikor Solomont parodizálja. Na jó, remélem nem ölik meg egymást hosszú távon. - Ez egy beépített ügy, egy iskolában leszünk a csapatommal, igazság szerint elég kevés időm lesz a Minisztériumba bejárni, de ha valamire mégis szükség lenne mindenképp szólok. - teszem még hozzá, mert igazán nem lekoptatni akarom, de na. Beépítve leszünk, így azért nehezebb lenne bármi módon csatlakoznia, vagy akár csak részben is segítenie.
Azért nem vagyok én egy epekedős fajta, csak mert tetszik ő nekem, már többeket is visszautasítottam annak idején, mint Sadie, Jenine, és még sorolhatnám. Ám ha nekem bejön valaki, akkor igenis próbálkozhatok, de most nem azért vagyok itt, hogy számonkérjem, hogy mit is gondol arról a legutóbbi csókról. Nyilván kiváncsi vagyok, de akkor és ott féltettem, most pedig nincsen halálos helyzetben, gratulálni jöttem az előléptetése miatt. - Ez nem is hülyeség, csak tudod én is megkaptam a jelvényt, ő meg mintha valami kis hülyegyerekként kezelne. De őt legalább már ismerem. Mellette sokat lehetne tanulni, az tény. – Bólintok, hiszen minden jobb, mint a poros, szinte avas papírokat rendezni, mivel pályát módosítottam pont nem a bürokráciát akarom előnyben részesíteni. Közelebb lép, amitől felderül az arcom, de látom is rajta, hogy mennyire kinlódva mondja ki a szavakat. Gyorsan meg is érintem a vállát, amolyan bíztatlólag. – Én meg nem azért vagyok itt, hogy letámadjalak. Nemrég szakítottál valakivel, és talán nem egy ilyen kölyökkel kéne összejönnöd, mint én, tiszta sor. Tudom, hogy mostanság minden olyan gyorsan történik, és nekem is megvan a magam dolga. Csak látni akartalak, és a barátod maradni. – Mondom ki ezeket, mert bár rém bizonytalan azt hallani tőle, hogy időre van szüksége, mert közben randizhat mással, meg hát ki tudja, én meg találkozom valakivel, de jelen állás szerint lehet, hogy igaza van. Csak hát az idő az lehet három nap is, meg öt év is. Úgyhogy lényegeben még inkább el kell engednem, mint eddig. Az a csók is tényleg csak a halálfélelem hevében született, de remélem most már nem fogja minden találkozásunknál úgy érezni, hogy döntenie kell felőlem. – És ha nem titok, milyen munkát kaptál? Nincsen valami, amiben én tudok neked segíteni akár közvetve is? Még mindig jól számolok, átlátom az összefüggéseket, és egész jó kávét főzők. Akár alkalmilag is szívesen segítek. Délután majd úgyis felmegyek Solomonhoz. – Teszem hozzá a férfi zord kifejezését parodizálva.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Remélem, hogy igaza van és a kemény munka eredménye ez a hely és nem azé, hogy nem volt más, akit kinevezzenek. Azért lássuk be diákok igazából, akiket kaptam magam mellé, nem képzett aurorok. Nem azt mondom, hogy ez annyira kellemetlen lenne, de az igenis tény, hogy jelenleg elég nagy hiányok vannak aurorokból, viszont a gond meg egyre nagyobb. - Köszönöm, ez igazán kedves tőled és remélem ,hogy tényleg így is van. - mondom ki, ha nem is szavakkal az aggályaimat, de végül is részben igen, hogy nem vagyok azért így sem teljes mértékben biztos abban, hogy tényleg a saját érdemeim miatt kaptam ezt az irodát, bár azért remélem. A virágokat hát így hátveszem és leteszem egyelőre őket az asztalra, amíg nem lesz vázám nem történik majd bajuk és nem kókadnak le és tudom muszáj lenne beszélnem vele rendesen. A kialakult helyzetről, róla, rólunk... látom rajta, hogy szinte epekedne a szavaimért ezzel kapcsolatban és nem akarom megbántani, sőt tényleg nem akarok neki fájdalmat okozni azzal, hogy néma maradok, de helyette mégis az a béna hogy vagy kérdés hagyja el az ajkaimat. Rémes! - Sajnálom! Nem gondoltál rá, hogy kérd magad Solomon mellé? Őt legalább ismered és híres róla, hogy utálja a papírmunkát, inkább terepen dolgozik sokat. - nem tudom, hogy pontosan miket mondtak neki, de megértem, ha nem a legjobb a kedve, ha újra papírokat rendezget, amikor pont nem azért jött ide. Végül nagy levegőt veszek. Nem, nem fecseghetünk lényegtelen dolgokról, miközben ott lebeg a lebegőben a ki nem mondott kérdés. A végtelenségig nem halogathatjuk, főleg hgy olyan kis bánatos kiskutya képe tud lenni, most hogy még a munkája sem úgy alakul, ahogyan várta. Közelebb lépek kicsit, na azért nem mászom a nyakába, csak hogy kevésbé legyen távolságtartó az érzés. - Jól van, ne kerülgessük a dolgot. Én... jajj annyira nem tudom, hogyan kezdjek bele. Te tényleg nagyon helyes fiú vagy és kedvellek is, komolyan! Egyszerűen most azt hiszem idő kell nekem, meg tudod ezt érteni? Túl sok minden történt. A munka is rengeteg, a feladatunk szerint beépülünk, talán hetekig nem is jövök a Minisztérium közelébe, vagy ki tudja. Épp csak nem rég szakítottam, majdnem ránk omlott egy épület, a Testvériség ki tudja jelenleg milyen állapotban van. Muszáj a munkára koncentrálnom. Talán, ha rendeződnek a dolgok, csendesedik a világ egy kicsit... Meg tudod ezt érteni? - tényleg annyira nem szeretném megbántani. Benne is sok minden lehet most. Túlságosan hirtelen döntéseket sosem okos dolog hozni. Majdnem meghaltunk, segítettem neki, felnéz rám, de hát menyasszonya volt még néhány hónapja. Az ember az ilyesmin nem léphet túl csak úgy hirtelen. Nem lehet ő sem teljesen biztos az érzéseiben, hogy nem az események hozták-e csak ki belőle, vagy a helyzet.
Látom, hogy mennyire feszült kettőnk között a helyzet, igazából sosem voltunk túl jó beszélgetőpartnerek, mert vagy a Noxos dolog kapcsán nyomozott, vagy éppen próbáltuk kerülni a témát, hogy mi lehet velünk. A legjobbak nyilván akkor voltunk, amikor együtt nyomoztunk, de már erre nincsen lehetőségünk. De most szinte ragyog a nőci, hiszen tudtam én, hogy nem arra született, hogy sima nyomozó legyen, át kell adnia a tudását. A puszi a legutóbbi csókhoz képest sem visszalépés, hiszen azt talán a pillanat szülte, és továbbra sem vagyunk szerelmespár, talán nem is leszünk. Ha működhetett volna, talán már korábban megtörténik. Így kénytelen-kelletlen elfogadom a helyzetet. – Jól néz ki a hely, és most már saját irodád is van. Büszke vagyok, és szívből gratulálok, ezért keményen megdolgoztál. – Emelem ki, hogy én aztán látom rajta, hogy nem nagyon hiszi el a dolgot, vagy annak tudja be, hogy kevés az auror. Mert ha kevés is, szerintem nem annyira kevés, ráadásul pont ezekben a vészterhes időkben nem bíznák akárkire a munkát, ha nem járna érdemi felelőssége. – Semmi baj, szórok rá egy kis tartósítóvarázst, amíg nem szerzel. – Felelem könnyed hangon, és meg is teszem, a rózsák még szebb fényben kezdenek el ragyogni, mint korábban. Leülök az egyik asztal sarkára, nem akarom, hogy bármelyikünk is feszélyezve érezze magát. Az irodájába pedig tényleg kár bevonulni, mert az már direkt személyes tér lenne. – Enyhén szólva unom magamat. Megkaptam egy nyugdíjba vonult auror szobáját, ami irodának távolról sem nevezhető, inkább egy wc-s raktár méretű tároló, telehányva minden érdemi iktatórendszert nélkülőző, harminc évnyi papírhalommal, jegyzettel. Ha ki akartam törni a bürokratikus munkák világából, hát nem jött össze. Anyám meg.. vállat se vont arra, hogy megkaptam a nyomozói jelvényt. De inkább te mesélj, mik az új benyomások? – Látom, hogy picit megint zavarban van, mert engem kérdez, de ő eddig is ilyen udvarias volt. A kettőnk dolgát szándékosan nem hozom fel, hiszen talán nincs is mit, lehet, hogy tényleg fel kéne adnom, és korban valami fiatalabb csitrivel randizgatnom? Ha ő nem hozza fel, akkor nem fogom ráerőltetni a megbeszélést, akkor marad a baráti viszony.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Új iroda, új feladatok, sőt még egy csapat is. Egyelőre még keresem a helyemet és bele is kell ebbe az egészbe rázódnom, arról nem beszélve, hogy remélem, hogy Gerard számára is rendben fognak majd menni a dolgok, hiszen nem leszek ott mellette és igen az a csók nekem is jól esett, még ha most úgy is érzem egyszerűen nem fér bele az időmbe egy kapcsolat, arról nem beszélve, hogy eddigi életem során folyton pasitól, pasiig sodródtam, most egy kicsit talán magammal kellene foglalkoznom. Itt a munka és az új lehetőségek, igenis adhatnék esélyt magamnak arra, hogy ez most sikerüljön is és hogy akár még igazán meg is mutathassam, hogy mire vagyok képes és nem csak azért neveztek ki, mert jelenleg nincs más. A kopogtatásra felkapom a fejemet. Pedig tudtam, hogy jön, de mivel annyi minden volt, azért csak kiesett időközben a dolog a fejemből. Most mégis nagy levegő, az utolsó sort még átolvasom, aztán összecsukom magam előtt a dossziét. Én vagyok a főnök, nekem kell mindent tudnom és átlátnom. Ha kérdés lesz, még sem nézhetek sután, mert fogalmam sincs a válaszról. - Gyere csak! - szólalok meg néhány másodperces késéssel, aztán már állok is fel a helyemről. Nagy meglepetésemre még virág is van nála, ami igazán kedves és hirtelen főzöm sincs, hogy mit is fogok kezdeni vele. - Azt hiszem vázánk még nincs. - köszörülöm meg kissé talán zavartan a torkomat. Igazság szerint nem egy nagy iroda, nincs kényelmes fotel, vagy kanapé, csak mindenkinek a saját asztala egy-egy székkel és az én kis irodámban is csak az asztalom túlfelén van szék, az meg úgy elég hivatalos lenne. Szétszedtek minket ugye, bár még magam sem tudom pontosan, hogy ez indokolt volt-e, de az biztos, hogy olyan tekintetben azért mégis csak jobb ez így, hogy nem azért lesz ebből bármi is, mert amúgy is sok időt töltünk együtt. Az olyan majdhogynem kényszer dolog lenne. - Köszönöm, csodaszép! - veszem át végül gyorsan a virágot, és egy kis hezitálás után végül puszit nyomok csak szolidan az arcára. Végül hosszas gondolkodás után az asztalra teszem le a csokrot, kerítenem kell majd egy vázát, talán valamelyik szomszédos irodában akad majd egy, amit elkérhetek, bár jó eséllyel az ilyesmi nem gyakori berendezési tárgy egy Aurorparancsnokságon. - És... hogy vagy? - oh jesszus rémesen béna kérdés tudom! De még sem mondhatom ki nyíltan, hogy miért is akart beszélni velem, bár van azért róla sejtésem. Legutóbb nem igazán volt alkalmunk részletesen átbeszélni a dolgokat, bár valahol szándékosan nem is mentem akkor bele. Most is nehezen fogom rávenni magamat, de sok választásom nincs.
Nem akarok csak úgy ajtóstul rontani a házba, ezért előre jeleztem egy minisztériumi papírlevélkével, hogy jövök. Ezek a mágikusan repkedő hivatalos fecnik a baglyokat helyettesítik, s remélem ez alapján Dapne-nek lesz rám ideje, legalább egy pár perc, hogy tisztázhassuk a dolgainkat. Nem akarom ráerőltetni magamat, vagy kellemetlen helyzetbe hozni, amit már meg is tettem, hiszen szétválasztottak minket, de szerencse, hogy aurorból mindig emberhiány van, mert kevesen akarják úgy igazán kockáztatni az életüket, ezért nem tettek lapátra minket. Viszont hatalmas meglepetésre hallottam, hogy Daphne mit csinált a hétvégén, és a szétválasztás egyben kinevezés is volt a részére, igaz, közben én is kaptam egy őrmesteri posztot, ami afféle közrendőri, általános aurori szintet jelent, de hát ez volt a vágyam, így kezdhetek is neki, igaz, Daphne nélkül. Mindenesetre amikor megérkezem, szépen öltönyben vagyok, frissen borotválva, az övemen ott csillog a nyomozói jelvény, kezemben pedig egy nagy csokor virág. Mondhatni ha amúgy is köztudott, hogy mit érzek, akkor nem kell nagy titokban kifejeznem, az más kérdés, hogy lehet, hogy Daphne ki fog ebből az egészből hátrálni. Tudom, hogy kapott csapatot is, nagyon remélem, hogy nem előttük kell magyarázkodnom, hanem mondjuk az ebédidőre való tekintettel nincsenek itt, csak akihez jöttem. Úgyhogy nagy levegőt veszek, és kopogok.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Olykor felpillantok, úgy fürkészi a tekintemet, mintha valami magyarázatra várna tőlem, a miértekre a múltammal kapcsolatban. Viszont egészen intuitív módon észreveszi, hogy ezt nem kéne feszegetni, nem tartom helyénvalónak, hogy egy felnőtt férfi csak úgy kiadja az érzéseit. Savannah arcára minden olyan nyilvánvalóan kiül, az arcának minden rezdüléséből azt érzem, hogy mélységesen csalódott bennem. Csak azt nem érti, hogy engem ez cseppet sem zavar. Régen ugyan barátok voltunk, de mindezt miért kéne olyan egyértelműnek vennem, hogy most zavarba essek, hogy így lát. - Nem, ez nem szomorú. Ez az emberi természet, jobbnak akarsz tűnni, mint amilyen van. És elrejteni, amilyennek igazán látod a világot. Ha a többség nem törekedne arra, hogy valamit elnyomjon, és mást mutasson inkább, ez egy sötét, depresszív világ lenne. Ez lenne az igazán szomorú. – Már megint helyre kell tennem, holott nem ez volt a célom, de merőben máshogy látja a világot, és azt hiszi, hogy csak mert ő egyszerű lélek, és próbál bizonyos emberi normáknak megfelelni, mindenki más ilyen. Nem, az emberek a saját gyarlóságuk béklyóiban senyvednek, leláncolva, és csak a hazugságok húzzák ki őket. Ezeken kell átlátnom. - Érdekel, ha elmondod. És úgyis elmondod, de legalább nem nekem kell rákérdeznem. – Azért egy halvány mosolyt kap, ennyit érdemel a közös emlékek miatt. Valóban érdekel, nem vagyok azért érzéketlen alak, csak nem hiszek az illúziókban, és ez más tészta. Látja rajtam, hogy ki lettem, de én még alig tudok valamit róla. Legalábbis abból, amit eddig elmondott. Persze levonhatok több következtetést is a stílusából, hajviseletéből, még a körülötte lengő parfümfelhő is ékesszóló hírvivője, hogy felnőtt nőként mit képvisel. - Nem mondtam, hogy nem hiszek. Nem ismerem őket. Kétségkívül rászorul a világ arra, hogy új tehetségeket neveljen ki. Csupán azt mondom, hogy mint mindenben, a többségük nem fogja sokra vinni. Kevés az olyan megszállott, aki mindent feláldozna azért, hogy valamiben igazán jó legyen. – Vonom meg a vállamat, nem gondolom, hogy rossz hozzáállás a részemről a fanatizmus hajszolása. Csak abban látom a megoldást, hogy ha valaki ki akar emelkedni, hogy a boldogságot áldozza fel. Vagyis a hivatásában találja meg a boldogságot, de ahhoz nem szabad túlságosan foglalkozni a magánélettel. Ha éjszaka van tennivalója, azt hogyan teheti meg, ha közben értelmetlen életet él? – Ha ennyire a szíveden viseled a sorsukat, majd velem jössz, és te leszel a szószóló, úgysem imádom ezeket a bájcsevejeket. Te olyan diplomatikus alkatnak tűnsz. – Lebiggyed az ajkam, én máshogyan csinálnám, igaz, nem szokásom bárkivel is leállni beszélgetni, ez a mostani is olyan furcsa. Nekilátok összedobni neki egy rögtönzött melegszendvicset, ami viszont a nagy kör alakú lepény alapjából inkább valami pizza, gazdagon megrakva mindennel. Hús, sajtok, és némi pikáns zöldség. Be is kerül a sütőbe, de a mágia miatt pár percen belül kész is, már csak várnunk kell. Töltök neki is kávét. Észreveheti, hogy neki ugyan egy kis csészében, magamnak meg egy söröskorsó nagyságú üvegpohárba, valószinűleg ezen élek. Várakozóan nézek hát rá, hogy akkor meséljen magáról, most ezért vagyunk itt.
A régmúlt árnyai --Ruha -- Ready to take a chance again -- [You must be registered and logged in to see this link.]
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
Csak bólintok a szavaira, pedig szívesen megkérdezném egyáltalán hol volt, mi történt vele, milyen életet élt eddig, csak hát... kétlem, hogy olyan csevegős hangulatában lenne, meg hát én sem e miatt vagyok itt, úgyhogy nem is lenne rendben a kérdés. Ettől még érdekel és jó lenne tudni, hogy egyáltalán miért döntött London mellett, vagy hogyan zajlott az élete, hiszen tény régen sem volt az az igazán nyitott kisfiú, de azért a mostani mogorva és komoly énje... Furcsa látni, hogy felnőttnek ilyen lett. Én úgy érzem nem változtam túlságosan sokat ahhoz képest, aki régen gyerekként voltam. Fejlődni se sokat sikerült, de negatív irányba se terelődtem, rajta viszont egyértelműen nyomot hagyott az élet, csak az a kérdés, hogy pontosan mi is az, ami nyomot hagyott rajta, főleg ilyen mélyet. - Ez, ha jobban belegondolunk... szomorú. - persze talán abban igaza van, hogy mindenkinek van rejtegetnivalója, de talán mégis csak vannak olyanok, akik nyitottak, akiknek nincsenek titkaik, vagy legalábbis nincsenek olyan komolyak, amik miatt negatívan kellene nézni rájuk. Ez is azt mutatja, hogy Dale igen sokat változott, hiszen bennem régen megbízott. Talán pont a matt, hogy elmentem egy szó nélkül, ezért változott meg? Pocsék érzés erre gondolni annyi szent, de csak nem az én hibám, vagy nem teljesen, hiszen azóta igen sok minden történhetett vele. - Nem is... érdekel? - meglep, tényleg és nagyon, hiszen én még emlékszem rá milyen volt gyerekként. Most mintha már nem is igen lennének benne érzések, mintha már semmi sem érdekelné és ez elszomorító. Akkor még érezte, ha nekem rossz volt, tudott mosolyogni, megvigasztalt, ha a szüleim miatt sírtam és igen arra is volt példa, hogy ő maga volt kiborulva, de most olyan, mintha már képtelen lenne rá, érezni, vagy épp csak kiborulni. Rossz belegondolni, ha így áll majd a szülők elé és dobja be a lehetőséget, hogy talán nem is megölték a lányukat, hanem az ő hibája volt és mondhatni az ő baja, hogy meghalt. És ha ezt még be is bizonyítja hideg logikával? Vagy olyan titkokat ás elő, amik rossz fényt vetnek rá, pedig már meghalt? - Én ettől még hiszek a Roxfortban, ha te... nem is. - majdnem úgy fejezem be, hogy ha már ő semmiben sem hisz, hiszen jelenleg nagyon úgy fest, hogy igazából ő tényleg semmiben sem hisz. Mégis elvinne és mintha ezzel aggódna is? Persze ki nem mutatja és könnyen lehet, hogy ez is csak hideg logika, amibe én látok bele bármit is. Nem is tudom érdemes-e egyáltalán gondolkodni ezen, de annyi biztos, hogy ellenkezni úgy se nagyon van erőm, tehát legyen így. - Jól van. Azt is átgondolod, hogy... ne gázolj a szülők lelkébe? - csak nem tudom megállni, hogy ahogyan mellette haladok a folyosón azért ezt ne tegyem szóvá, pedig talán nem kellene, de mégis csak komoly dologról van szó és még sem ehetünk némán. Talán ő is sejti, hogy ha készít nekem valamit az időbe telik és persze amíg megeszem az is és addig mégis csak beszélgetni fogunk, felmerülhetnek ilyen-olyan témák.
♬ Tiltott szerelem ♬ Ruci Egy lezáratlan akta [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
- Valójában nincs egy hónapja sem. Még ismerkedem az itteni dolgokkkal. – Nem mozgok profin, de képes vagyok magamévá tenni egy minimális helyismeretet, a szokások pedig nem érdekelnek, más emberek dolgai nem tartoznak rám, mint ahogy utánam se koslasson senki. Egykedvűen törődtem vele, hogy már nem csak nyomozósegédként számítanak rám, mint a letartóztatásom előtt, hanem a tapasztalataimra építve egyből vezető leszek, három reménybeli, feltörekvő specialistával, akikkel szemben mintha Savannah is mutatott volna ellenérzést? Vagy csak beleképzelem, hogy merő véletlenségből ebben hasonlítunk? Hiszen mégiscsak velem beszél nem az öltönyösökkel. Bár lehet, hogy ez utóbbi csak az ismeretség miatt van. - Természetesen nem. Mindenkinek van rejtegetnivalója, és az a dolgom, hogy kiderítsem. – Ha kicsit magába néz, pontosan tudja, hogy mire is értem mindezt. Az emberek nem tárulkoznak ki teljesen, lesznek olyan fehér foltok, amelyet csupán sejteni lehet, feltételezésekbe bocsátjkozni, ahogyan ő is tette az előbb? Bizonyos mértékben lehet másokra számítani, mint nekem a börtönben, de a legjobb, ha az ember mindig a negatív feltételezi, akkor nincsen csalódás. Lehet, hogy ez kissé pesszimistának tűnő hozzáállás, ám inkább tartom magamat objektívnek, aki bizonyos mértékben a mérleg nyelve, érzelmek nélkül igyekszem dönteni. - Ez nem az én dolgom. – Térek ki a nyers válaszadás elől, hiszen látszik a lányon, hogy mennyire érzékeny típus, ami én nem vagyok. Az a dolgom, hogy felkutassam az indokokat, és ha ez a barátnő valami zűrbe keveredett, igazán akkor lehetnek boldogok, ha kibogozom a szálakat. Lehet, hogy nem lesz üdvözítő a megoldásom, viszont legalább tudni fogják, hogy mi történt. Az empátia nem az, amit éppen tőlem várhatnának. Eszköz vagyok csupán, nem pedig részvéttávirat. Ráadásul mintha Savannah megpróbálna rávezetni, hogy hogyan kéne viselkednem. Azt hiszem nem érti, hogy már ez vagyok én, így működöm, és ez nem igazán változtazható. - Sehol nem biztonságos. Még hozzám is eljutottak az elmúlt évek hírei, és egy olyan iskola.. igazi kínálkozó célpontot nyújt. – Miért is kell emlékeztetnem rá, hogy mennyien támadták be a nagymúltú építményt..? Ha ott dolgozik, akkor ott is lakik, de talán rá is átragadt az ottaniak örökbecsű reménye, a Roxfort valami védőbástyája a jónak, ami mint fogalom lényegében csak illúzió. – Elviszlek, de nem megyek be. Átgondolom, amiket mondtál, de előbb még gyere, összedobok valamit, ne menj el éhesen. – Na igen, olyan férfi vagyok, aki képes magáról gondoskodni, hiszen a börtönben is dolgoztam szakácsként. Intek, hogy jőjjön csak utánam, és a parancsnokság hátsó konyha részlegébe invitálom, ahol mindenki magának csinál, amit jól esik. Szélsebesen szemrevételezem, hogy mi is található itt, remélve, hogy nem valami vegetáriánussal akadtam össze. A konyha puritán helység, egy nagy földig érő szekrényszerű asztal közepén, azt lehet körbeülni, bárszékekkel. A falak mellett pedig szekrények, hűtő, sütőlap. Meg sem várom, hogy leül, nyitom a hűtőt, és pakolok elő, amit gondolok.
A régmúlt árnyai --Ruha -- Ready to take a chance again -- [You must be registered and logged in to see this link.]
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
- Ezek szerint nem rég érkeztél csak a városba? - tudom nem erről szól ez nem a beszélgetésről, de nem tehetek róla azért mégis csak olyan fura ez az egész. Kiderül róla, hogy nem mugli, kiderül róla, hogy auror és hogy Londonban van és belé botlom. Ennek egyáltalán mennyi volt az esélye? És úgy fest, hogy mégis csak volt és mégis csak itt vagyunk és én nem tudom, hogy miket kellene elmondanom neki azon kívül, amit már elmondtam, hiszen nem igazán értek a nyomozáshoz és még csak nem is tudom, hogy mivel segíthetnék igazán, pedig szeretnék, tényleg szeretnék, hiszen számomra azért mégis csak ismerős és fontos személy halt meg és ki tudja, hogy én nem vagyok-e veszélyben egyáltalán. - Nem ismerhetek mindenkit tökéletesen, de... amit te mondasz az a teljes bizonytalanság... Senkiben sem bízol maradéktalanul? - a szavai annyira... nem tudom, hogy mi történt vele eddig, nem tudom, hogy milyen élete volt, de az biztos, hogy a szavai szinte már érzéketlenségre utalnak és az soha sem jó. Nem lehet túlságosan kellemes élete így. Persze az se jó, ha az ember sokakban bízik meg, mint mondjuk én, de az sincs rendben, ha mindenkiről a rosszat feltételezi és ő most épp ezt teszi és persze még nekem sem hisz, aki ennek az ellenkezőjét állítanám. - Csak... csak gondolj bele, hogy nekik is fáj az elvesztése... rendben? - óvatosan próbálok meg fogalmazni, de mégis ki kell mondanom, hiszen úgy látom valahogy ebbe nem fog belegondolna, ha netán a szüleit, a barátait kérdezi ki, nem akarom, hogy úgy fogalmazzon, ahogyan most is tette, mintha az áldozat lenne a bűnös. Ez így... nincs rendben, ennél azért muszáj óvatosabban fogalmazni, mert csak nem akar mások lelkébe gázolni szándékosan, legalábbis nagyon remélem, hogy nem. E miatt lep meg a kérdése, mintha aggódna miattam, amit a mostani viselkedése alapján nehéz elképzelni róla. - Visszamegyek a Roxfortba, ott vagyok könyvtáros. A Roxfort biztonságos, Ryan nem jöhet oda. - a többire bár nem válaszolok, de sejtheti, hogy más nincs. Azt tudja jól, hogy milyenek voltak a szüleim, azaz milyenek még most is, nem csoda, ha nem tartom velük a kapcsolatot és nem mehetnék hozzájuk, ha valami baj lenne. Szeretőre pedig szintén okkal nem térek ki, hiszen amúgy sem mondhatnám, hogy jól választok hasonló helyzetekben, tehát lassan már úgy vagyok vele, eleve nincs is értelme pasikkal próbálkoznom. - Az első alkalommal mondtam csak az auroroknak, de más... nem igazán és nem... talán, de ilyesmit még nem igazán ettem. - na igen én a hagyományosabb konyha híve vagyok igazából, nem az efféle különlegesebb dolgokéi. Persze ettől még nem gond, ha ő ezt eszi, meg aztán nem is vagyok olyan vészesen éhes, hogy ha nem eszek most valamit, akkor netán rosszul lennék. Fontosabb nekem most ez az egész ügy.
♬ Tiltott szerelem ♬ ♦ Ruci ♦ Egy lezáratlan akta ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
- A mai napom, sőt, még a holnapi sem arról szól, hogy fejest ugorjak az ügyekbe, még csak ismerkedem a hellyel, látod az irodám sincsen sehol. – Vonom meg a vállamat, az ő ügyével sem kéne foglalkoznom, de egyrészt unom magamat, másfelől régi, szinte gyerekkori ismerős egy olyan korszakból, ahol még nem voltak gátlások, és a felhőtlen jókedvé volt a főszerep. A rejtélyek éltetnek, nem szokásom csak úgy az emberi empátiát kimutatni, figyelni az igényekre, most is elsődlegesen a titkok érdekelnek, de Savannah olyan elesettnek tűnik, hogy kénytelen-kelletlen ezt is számításba veszem. - Biztos? Már megint feltételezésekbe bocsájtkozol. Nem ismerhetsz senkit annyira, hogy bármi biztosat állíts róla. De legyen így, tegyük fel, hogy ő zsákutca, és nem bűnös, én azonban nem vetem el ezt a lehetőséget sem, csak hátrasoroljuk. – Ez végülis mindkettőnknek afféle kompromisszum kell, hogy legyen kettőnk között, és vehetjük ezt afféle első ügynek, ahol még nem vagyok olyan szigorú, hogy minden csak az én akaratom szerint történjen. Ettől még nem vagyok sokkal kedvesebb a nővel, mint bárki mással, hiszen a jellemen nem tudok változtatni, de láthatja az erősfeszítéseimet. - Akkor majd elkezdem én. Felkeresem az ismerőseit, és megindítom a faggatózást. – A nő leteszi a filcet, én felveszem, és még teszek pár megjegyzést a táblára, utalgatok magamnak az eljövendő napokra. Számokat és Savannah felé biztosan érthetetlen rövidítéseket, de nem öntöm szavakba a magyarázatot, csak csípőre tett képpel gondolkozom, mintha ő ott sem lenne, csak akkor fordulok felé, amikor ismét megszólal.
- Számodra van menedék, hogy ha úgy alakul, hogy pár napig meg kell húznod valahol? Családtagok, szerető, ilyesmi? – Azért ez sem mindegy, hiszen ha kiszedtem belőle infókat, akkor nem ártana biztonságba vonulni, hiszen ha a gyilkos rájön, hogy Savannah szaglászik, a nő könnyedén célpont lehet. Ez a Ryan túl nyilvánvaló gyanusított, rendszerint ennél bonyolultabb az ügy. Vagy csak én akarom annak látni? – Ki tud még arról, hogy mik a sejtéseid? Tényleg nem vagy éhes? – Ki tudja, hogy mennyire rohant el gyorsan, hiszen eddig a kávéhoz se a tavaszi tekercshez se nyúlt. Azért annak se lenne értelme, hogy a nagy kapkodásban rosszul legyen.
A régmúlt árnyai --Ruha -- Ready to take a chance again -- [You must be registered and logged in to see this link.]
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
Fel sem merült, hogy én magam nyomozzak, hiszen nem vagyok hozzáértő és még csak auror sem. A mágiahasználatomról pedig ne is beszéljünk, e miatt tehát még esélytelenebb lenne az egész. Abban reménykedtem, hogy az aurorok majd komolyan vesznek és segítenek, de úgy fest hogy talán ha nem futok bele egy régi barátba akkor ennek semmi esélye. Még így is körülményes, hiszen Morgan... azaz Dale már koránt sem az az ember, aki régen volt. Komoly lett, sőt komor, mintha semmi sem érdekelné és ki tudja talán így is van. - Én... nem sorolnám ide magamat és nem is hinném, hogy megtudnék oldani egy ilyen üget. - nem, az nem valószínű. Ismerem a saját korlátaimat, sőt sokkal több korlátomat ismerem, mint amiről mások tudnak, vagy mint amik léteznek egyáltalán, de eleve nem mernék szembe szállni Ryannel, nem hogy nyomozni egy hozzá kapcsolódó ügyben. Annak biztos, hogy nem lenne jó vége, semmilyen tekintetben sem. És most tudom nem sokat segítenek a szavaim, hiszen nincsenek konkrét tények, sem bizonyítékok, amiket felsorolhatnék, csak a sejtéseim, meg amiket hallottam és félő, hogy az nem sok mindenre elég, de valami mégis kell alapnak és nekem csak ez van jelenleg. - Hogy... mi? Biztos, hogy nem ártott senkinek, itt nem ő a bűnös, nem tett semmit sem. - rázom meg a fejemet. Rokonság, hátterek? Nem mondom, hogy Tiffany a legjobb barátnőm, nem tudok róla olyan sokat, hogy ezeket a dolgokat meg tudjam állapítani, még csak a családjáról se tudok valami sokat. Ezért fagyok be kissé, amikor a kezembe nyomja a filc tollat és hirtelen fogalmam sincs, hogy mégis mit kellene tennem, ezért végül csak leteszem az asztalra. - Nem tudom, nem... nem készültem és nem is tudok ennyit róla. - megakadok, úgy érzem magamat, mint amikor a Roxfortba jártam és ki kellett állnom a táblához és persze abban a pillanatban az ég világon semmi se jutott eszembe. Dale nem kér, parancsolgat, pedig csak azért jöttem, hogy elmondjam mit láttam, hallottam és most egyből ilyen kérdésekre kell választ adnom? Nem tudom... tényleg nem. - A kutyámat elhoztam pár hónappal később... amikor Ryan el akarta altatni. Most jól van. - és gondolom ez cseppet sem számít és ha jól sejtem cseppet sem érdekli őt, mégis úgy érzem teljesen meg vagyok lőve, mert nem tudom, hogy mit tegyek, lépjek, vagy mondjak. Nem értek én a nyomozáshoz, ezért nem egyedül álltam neki. Azt hittem elég, ha elmondok mindent, amit kell, a többi már az aurorok dolga, hiszen ők azok, akik azért vannak itt, hogy nyomozzanak, nem én.
♬ Tiltott szerelem ♬ ♦ Ruci ♦ Egy lezáratlan akta ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
A nő akár hátat is fordíthatna, hiszen nagyon rég volt már, hogy mi ketten barátok voltunk. Az idő azóta nyomot hagyott rajtam, más típusú barátságokban hiszek, és nem szívlelem a túlzott érzelgősséget, véleményem szerint a céltudatos viselkedés visz előre. Savannah nem hátrál meg, elfogadja, hogy most már ilyen vagyok, jelenleg fontosabbnak tűnik számára, hogy segítsek abban, amiért itt van. Végtére is most még más dolgom nincs, és a nő szavai különösnek, már-már misztikusnak tetszenek. Mugli köntösbe öltözteti az ügyet, ettől viszont még bőven látok benne potenciált, hogy elűzzem az unalmamat. Azt az unalmat, amit az újdonsült ismerős trió ragasztott rám. Teljesen mások vagyunk, de szerencsétlenségükre én fogok irányítani. - Jól tetted, hogy a hozzáértőkre bízod. A világ tele van öntörvényű balekokkal, akik azt hiszik, hogy mindent megoldhatnak. – Vonom meg a vállamat, s karbafont kézzel hallgatom, hogy már megint elkezdi a feltételezéseit. Teljesen értelmetlenül, de legalább kiigazítja magát a kérésem szerint. Nem változott, az inteligenciája páratlan, csupán a tradiciók rabja, de kész változtatni, alkalmazkodni, amiért helyeslően bólogatok, csak így működhet. - Ez még valóban túlságosan sok irányba ágazhat. Fordítsuk meg. A legképtelenebb megoldás pont a vége. Tiffany nem tehet semmiről. Ez akár azt is jelentheti, hogy maga Tiffany ártott másoknak, méghozzá tudtán kívül, így le kellett állítani. Rokonság? Hátterek? Ezekről mit tudunk? – Állok most fel, és körülnézve a leendő irodámban megakad a pillantásom egy táblán, amire egyébként prezenciókat szokás tartani. Odalépek, és megfordítom, hogy keressek valami filctollat, hogy aztán a nő kezébe nyomjam. – Rajzolj. Tiffany a központ, ismeretségekre vagyok kiváncsi, kapcsolati hálóra. A nyilak mellé írd a viszonyt, lehet múltbéli is, azt szaggatottal. Bárki aki eszedbe jut, család, barátok, ellenségek. A kutyával mi lett végül? – Kérdezem érzéketlenül, ám a szemeimben kiváncsi fény lobog, ahogyan áldogálok a nő mellett, de nem őt nézem, hanem a most még üres, fehér táblát, mintha máris beleképzelném az eljövendő keresztrejtvényt. Ebben Savannah csupán eszköz, mint ahogyan minden szemtanu, áldozat, engem csak a misztikum vonz. Na és a zene, de most nincs itt egy átkozott lejátszó sem. Tényleg kéne egy kávé!
A régmúlt árnyai --Ruha -- Ready to take a chance again -- [You must be registered and logged in to see this link.]
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
Ha szó szerint vesszük túlzás, hogy gyengédebb bánásmódhoz szoktam, hiszen az életem jelenetős hányada sajnos nem erről szólt, pont e miatt kezelem még mindig nehezen, ha valaki nehezebb jellem, hiszen a szüleim lépten-nyomon megaláztak, az iskolában jobb volt a helyzet, de azért ott is akadtak nehéz esetek, meg aztán az otthon töltött nyarak... aztán sosem sikerült jól választanom pasik terén se. Lássuk be egy olyan ügy miatt vagyok itt, amiben épp az exemet sejtem gyilkosnak, amit ha egyszer kinézek belőle, akkor... Na igen Ryan finoman szólva is erőszakos típus volt, ami nekem csak elég későn esett le, meg aztán én is beleestem azoknak a nőknek a hibájába, akik azt hiszik egy véletlen elcsattant pofont egy túlzott italozás, vagy nehéz nap után normális és nem lesz újabb, pedig mindig lesz újabb és volt is. - Rendben, akkor hát Dale. Én maradtam ugyanaz. - nem is tudom, hogy miért teszem ezt hozzá, hiszen ő sem tudom, hogy mennyire változott meg, hiszen az ember eleve sosem marad olyan, mint amilyen gyerekként volt, de azért látszik rajta, hogy elég más lett, mint régen, meg aztán a név is más, ami eleve jelentőségteljes tud lenni egy embernél. - Igen, de nem volt szándékos. Csak így alakult, nem beszélhettem az iskoláról, aztán mire hazajöttem te már nem voltál sehol és... - elharapom a mondatot, hiszen látom rajta jól, hogy valószínűleg cseppet sem érdekli a magyarázat. Sok év eltelt már azóta. Igazság szerint hosszabb ideig nem ismertük egymást, mint amíg ismertük és én hiába voltam még csak gyerek, az nem mentség arra, hogy eltűntem azt hiszem... ami persze nem jelenti, hogy bánom, hogy nem hiányzott a társasága évekig, de egy pillanatig sem hibáztathatom, hogy most ilyen nyers és hűvös, hiszen szinte idegenek vagyunk. Nem számít, hogy gyerekként mindent tudtunk egymásról, ha azóta megváltoztunk. - Nem vagyok nyomozó, nem járhatok utána én. - nem teszem hozzá, hogy főleg miután Tiffany meghalt. Azért elég kockázatos lenne és én nem tudom csak úgy megvédeni magamat, főleg nem Ryannel szemben. De végül nagy levegőt veszek és megpróbálom újra. - Jól van, objektívan. Tehát az biztos, hogy Tiffany halott. Amit tudnak, hogy a kádban találták meg felvágott erekkel. Attól tartok, hogy szimplán öngyilkosságnak állítanák be, pedig nem tenne ilyet. Jó munkája volt, jó élete és... Bocsánat, a tények. - kis szünetet tartok, hogy összeszedjem a gondolataimat. - Hallottam, hogy meghalt és kihallgattam, amikor Ryan beszélt egy barátjával. Próbáltam visszamenni pár cuccomért, mert úgy egy éve szakítottam vele. Majdnem megölette a kutyámat, el akarta altatni, mert leléptem és... Tiffany segített megtudni mikor nincs otthon, hogy akkor menjek a dolgaimért. De hazajöttek és hallottam, amikor Ryan haverja azt mondta, hogy nem kellett volna, hogy Tiffany semmiről sem tehet. Ha engem akar előkeríteni, akkor más mód kell rá és hogy ha ennyire túlzásba esik akkor nem folytatja tovább, mert ebbe már nem akar belefolyni. Tudom, hogy ez talán nem elég semmire, de... - igen, megint a feltételezés jönne, de már az is nagy dolog volt tőlem, hogy egyáltalán ide jöttem. Ryan eleve nem varázsló, mugli, aki nem tud a varázsvilágról, viszont az is egyértelmű, hogy engem keres és hogy veszélyes és ha Dale kicsit is jó emberismerő, akkor azt is érezheti, hogy egyértelműen félek tőle, mégis itt vagyok, pedig nekem jelenleg Londonban tartózkodni nem a legjobb ötlet, főleg Ryan miatt és mert a varázslás nem épp az én asztalom.
♬ Tiltott szerelem ♬ ♦ Ruci ♦ Egy lezáratlan akta ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Azt látom az arcán, amit mindenkién, ha nem ismernek úgy igazán. A börtönben igazán jó barátaim lettek, viszont az egy olyan környezet volt, ahol mindenki keménynek mutatta magát. Itt ez a nyers arrogancia nem divat, az udvariaskodás már annál inkább, a nő pedig gyengédebb bánásmódhoz szokott. Meg tudom érteni, a három beoszottam is állandóan olyan fejet vág, mintha az előző percben felpofoztam volna őket. Méghozzá igazságtalanul. Mindegy. Ha segíteni akarnak, akkor nekik kell elviselniük engem, nem pedig fordítva. Mocskosul jó szakemberek, de sem az apjuk, sem pedig a tanáruk nem vagyok, hogy lelkesítsem, netán motiváljam őket. Pénzt, és szakmai előmenetelt kaphatnak azért, hogy velem vannak. - Oh nem határozottan mulattattak. – Felelem szemöldökfelvonással. Nem mosolygok, de van valami határozottan provokatív rándulás a szám szélén, ami akár mosolynak is felfogható. Most nincs itt a hármas, pedig ha itt lennének, akkor biztosan megtalálnám bennük azt a pontot, ami tökéletesen inkompetenssé teszi őket a munkájukban. Vagyis bármi mást, ami nem én vagyok. - Dale. – Egyértelműsítem a helyzetet. Valóban Morgan is vagyok, de most már nem használom azt a nevet, az a régi életemre emlékeztet, s meghúztam a határt. Már ez akarok lenni, sőt, nem is csak akarok, így élek. Mások története csupán papíron érdekel, amíg az elméleti problémát meg nem oldom. Remélhetőleg a nő veszi a lapot, és úgy szólít, ahogyan azt próbálom erőltetni. - Egy jó ideig én se tudtam. Rólad meg főleg nem. Eltűntél. – Vonom meg a vállamat, anélkül, hogy hibáztatnék, vagy belekérdeznék. Annak idején eléggé nyüszítettem utána, na de azóta tudom, hogy az inkább valami gyerekes ragaszkodás volt, nem barátság. A barátságban igazi holtig tartó testvériség alakulhat ki, és Savannah felé, nos ez fel sem merült. - Ex... biztos.. véletlen, feltétlen.. túl sok feltevésed van. Ha máris nyomon vagy, akkor mit keresel itt? Inkább mondd ezt el ismét, mintha nem lenne hozzá kötődésed. Akkor nem zavarsz senkit össze. Mintha egy álomból ébrednél, objektíven. Sokkal tisztábban fogsz látni, és nem összefüggéseket, tényeket fogsz közölni. – Pattanok fel, amint Bíbor megérkezik, átveszem tőle a tavaszi tekercset, s miután Savannah-nak nem kell, én magam kezdem el enni, tudomást sem véve tovább a küszöbön tébláboló vörös hajú nőről, aki dühös horkantás következtében megint távozik, ránk csukva az ajtót.
A régmúlt árnyai --Ruha -- History -- [You must be registered and logged in to see this link.]
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
Elsőre nem mondanám szimpatikusnak a fickót, hiszen a kávét próbálja nekem odaadni, aztán amikor végre oda eljutunk, hogy hajlandó meghallgatni ételt akarna adni nekem, de éhes sem vagyok, csak elszeretném mondani, amit láttam és ami segíthet ebben az egészben, hiszen mégis csak olyan valaki halt meg, akit ismerek és aki bár nem közeli, de mégis csak a barátom volt, ismerős és talán miattam halt meg, úgyhogy nem hagyhatom csak úgy annyiban, még ha könnyebb is lenne biztonságban visszatérni a Roxfortba és nem foglalkozni semmivel és főleg nem ezzel az üggyel. - Már értem, zavarták gondolom. - na igen nem rám tartozik, de az már kint is jól látszott, hogy minden erejével igyekezett lerázni őket, de ha a fickó a nyomozó akkor vajon miért nem küldheti el ezeket az alakokat, ha ennyire zavarják őt? Nem igazán értem, de nem is az én dolgom, hogy jobban belemenjek, netán kérdésekkel bombázzam a téma miatt. Inkább az érdekelne, hogy mikor derül ki már valami arról kinek és mikor mondhatok bővebbet végre, meg aztán jó lenne tudni, hogy hogy áll a nyomozás, netán áll-e már valahogy, bár úgy sejtem erről úgy se nagyon adnak majd ki semmiféle információt. - Morgan? - azért rendesen elkerekedik a szemem, hogy mit ne mondjak, hiszen felnőtt és alig hasonlít a gyerekkori önmagára, meg aztán az emlékeim is megkoptak, hiszen mégis csak tizenegy voltam, amikor legutóbb találkoztunk. Amikor hazaértem az első szünetben már nem volt ott, azt mondták, hogy elköltözött, én pedig nem kerestem, miután szó nélkül felszívódtam és azt hittem, hogy ő meg mugli, erre mit ad isten... úgy fest, hogy nagyon nem az. - Nem tudtam, hogy te... tudod, varázsló vagy. - és persze a tárgyra tér és kétlem, hogy érdekelné akár csak kevéssé is, hogy velem mi van, vagy valami indoklás, netán magyarázat arra, hogy miért is tűntem el és nem jeleztem neki az ég világon semmit sem. Talán már nem is nagyon emlékszik rám, hiszen látszott, hogy a nevem is csak kószán rémlett neki, az arcomat ő sem ismerte fel, amiért persze nem kárhoztathatom, én sem ismertem fel őt. - Van egy folyamatban lévő ügy, nem tudom, hogy kié, de szemtanúként jöttem be, viszont odalent nem mondták pontosan kit keressek. Meghalt egy barátnőm és... bár nem vagyok teljesen biztos mindenben, de az exem... biztos vagyok benne, hogy köze van hozzá. Azok alapján, amiket hallottam véletlenül. Nem hiszem, hogy Tiffany véletlenül halt meg és... ha nem járnak eléggé utána akkor talán nem is derül ki pontosan mi történt, mert nem feltétlenül köthető Ryanhez. - akadozok időnként. Szinte biztos vagyok benne, hogy egy vadidegen auror talán el is küldene, hogy köszöni, hogy ezt elmondtam, de bizonyítékok híján az egész semmit sem ér. De ő nem idegen... vagy már mégis? A jó ég tudja, hová sorolható egyáltalán, de talán így is ugyanúgy nem fogja érdekelni valami spekulációféleség, hiszen jelenleg annál többre, amit hallottam, hogy beszélt Ryan és a haverja nem tudok és persze nem is láttam a saját szememmel, hogy ő tette volna.
♬ Tiltott szerelem ♬ ♦ Ruci ♦ Egy lezáratlan akta ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Már ellépnék a nő mellett, de az a név.. Nem mondom, hogy egyből beugrik, ám ismerős lesz, és pillanatok alatt előhámozom az évtizedes emlékeket, pontosan a helyére tudom tenni, hogy kiről is van szó. Talán ezért is kedvelt annyi ismerősöm, mert bár a stílusom hagy maga után kívánnivalót, mindenkiről mindent tudok, mintha megvolna az a mázlis tulajdonságom, hogy eltárolok mindent, amit hallottam, és így jönnek elő az összefüggések. A kávét már nem veszem vissza, ez nekem úgyse ízlik, majd elszalajtom érte a trió egyikét. - Nem? – Nyilván nem, az auror központba nem jön be valaki csak úgy kávézni. Konkrét ügye van, vagy valakit kísér. Esetleg nagyon szürreális esetben mosdóba szaladt be, hiszen az abszol úton a boltokban vásárolni illik, itt pedig lazán eljátszhatja a hivatalos ügyben várakozó civilt. Akkor viszont.. Jelenleg nincsen még más dolgom, a trióval való ismerkedés úgysem köt le, érdeklődve fordulok a nő felé. Az arca ismerős, noha a világon a sötét hajú és szemű nőkből van legtöbb, ettől még nem tűnik átlagosnak. Az arcéle finoman metszett, hibátlan a bőre, mint aki szerencsés, vagy nagyon vigyáz magára. Mindenkinek van valami története, az övé egyenlőre nem kitalálható, csupán a rendezett háttér derül ki a jólápoltságból kifolyólag. Sehol egy jeggyűrű, vagy társra utaló ékszer. - Akkor majd megeszem én. Túlságosan zavaró volt a jelenlétük, jobb így. – Tapintatból nem jeleskedem, ez tény, hiszen máris ugráltatom a hozzám beosztottakat, ráadásul egy mondvacsinált indokkal. Majd ha konkrét ügyben lesz rájuk szükségem az olyan gyakorlati feladatnál, ahol én nem mocskosolom be a kezemet, majd szólok nekik, addig pedig csak láb alatt vannak. És a nő persze félreérti, nem a családnevén szólítom, csupán megjegyzem, hogy ebből kiindulva nem ment férjhez. - Ismertük. Riordan. Egykor a Morgan keresztnevet használtam, most már csak a másodikat. Dale. – Bólintok, hogy üljön le, bár hogy hol, azt nem tudom. Én már leszórtam korábban egy aktahalmazt a székemből, így már egy szabad hely, oda intek, én pedig sötét pillantással ülök le az egyik kartondobozra, remélve, hogy kemény mappák vannak benne, és nem süpped be alattam. – Kissé szűkös még itt, golfpályának aztán biztosan szar lenne. Mit keresel itt? – Méregetem vizslató pillantással, remélve, hogy az embereim még le tudják magukat foglalni, nem akarom ugyanis a megkezdett gondolatmenetet megszakítani.
A régmúlt árnyai --Ruha -- History -- [You must be registered and logged in to see this link.]
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
Finoman szólva is meglepetten fagyok le, amikor csak úgy a kezembe nyomja a fickó a kávét és a három másik úgy figyel ránk, mint az ugrásra kész pincsi kutyák. Elég mogorvának tűnik az illető már csak ennyiből is, de tudom akkor sem fogom csak úgy annyiban hagyni, mert ez fontos. Ha nem olyan valakiről lenne szó, akit ismerek... de mi van akkor ha ez tovább burjánzik? Mi van akkor, ha Ryan nem hagy nekem nyugtot a jövőben sem és ennek más is megissza a levét? Sőt... mi van akkor ha éppenséggel én leszek a következő, aki erre a sorsra jut? Jó lenne, ha intézkednének, mert már így is elég komoly ez az egész, de ennél csak még komolyabb lehet. Valami elpattant Ryanben, vagy nem is tudom. - Én nem... nem a kávé miatt jöttem. - kezdenék bele, de máris hátat fordít nekem, mintha semmi se számítana abból, hogy ide jöttem, pedig nagyon is számít. Nem akarok valami hozzá nem értőnek lediktálni mindent, főleg mert egy nyomozónak az is a dolga, hogy bele is kérdezzen a részletekbe, és azért az mégis csak egészen más, mint ha csak elmondom, hogy mit láttam. Kérdésekkel együtt még olyasmi is kiderülhet, amire magamtól nem jöttem volna rá. Szóval, ha megpróbált volna elküldeni akkor sem hagynám neki, de szerencsére csak megfordul, hogy találkozhasson a tekintetünk is végre érdemben. Valami, mintha ismerős lenne benne, de olyan távolian... hogy nem is tudom, egyelőre koncentrálok az ügyre. - Nem vagyok éhes, csak... - megint nem tudom végig mondani, amit akarok, hiszen a nő elviharzik, vele a többiek, a fickó pedig az irodájába invitál, mielőtt még ellenkezhetnék kaja tekintetében. Végül is mindegy, a többiek már úgyis elmentek, nincs mit tenni. Belépdelek hát utána, aztán jön is a kérdés, mielőtt még leülnék, így csak marad a meglepett pislogás. Az még oké, hogy a családnevemen szólít, mondjuk, hogy rendben van, de hogy jön ide, hogy nem mentem-e férjhez és... Ismerem őt? - Öhm... nem igazán, mint látja, de ismerjük egymást? - persze a tekintetében volt valami ismerős, amit nem tudtam hová tenni már elsőre sem, de még most sem tudom, hogy ki lehet vajon, hiszen ő tudja, hogy én ki vagyok, de én senkitől sem kaptam nevet, hogy tudjam, hogy ő kicsoda. Csak ide irányítottak, én pedig megkérdeztem az első embert, akit elértem. Most már azért leülök, bár kissé bizonytalan minden mozdulatom, hiszen nem itthon vagyok és érthető módon nem tudom, hogy hol is kellene, vagy hol nem szabad egyáltalán helyet foglalnom.
♬ Tiltott szerelem ♬ ♦ Ruci ♦ Egy lezáratlan akta ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Határozottan idegesít ez a három fazon körülöttem, és ezt éreztetem is velük. Az elmúlt években azt szoktam meg, hogy magamra vagyok utalva, netán szövetségeseim vannak, de ezek itt most tőlem várják a parancsokat. Méghozzá olyan parancsokat, amitől már előre berzenkednek, látom a szemükben. Főleg a nő az, aki egyrészt rajongani látszik értem, dacosan szorítja össze az ajkát. Mindhárom öntörvényű alak, de tökéletesek a maguk nemében, kár, hogy ezt sosem fogom az orrukra kötni. Ében szinte provokálja részemről, hogy kössek bele a bőrszínébe, ezért aztán nem tud belekötni, hogy a trió mindegyike színt kapott tőlem. Háh, engem aztán nem lehet megfogni. Gúnyosan állom a pillantását, amíg a fekete ember el nem kapja az övét. Megtámasztom a kávéautomatát, és egy mindennél nagyobbat lökök rajta, mire végre működésbe kezd, ebből lehet, hogy ma lesz valami. Bíbor utat enged a nőnek, aki közénk furakszik. Elsőre nem veszek róla tudomást, csupán elveszem a kávét, ami végre lefőtt. Ihatatlan pocsék lötty, de pótcselekvésként jó lesz. - Nem, szerintem ne szedvedjen vele, ez egy szar. Fél órája nyomkodom, de lássa, kivel van dolga. – Nyomom a kezébe az amúgy tűzforró műanyag poharat, de azért megvárom, hogy megfogja, mert ha nem teszi, nyilván nem öntöm rá. Kíséretem jól érezhetően moccan, végre úgy vélik, hogy velük is fogok foglalkozni. Már intenék is türelmetlenül, mit érdekel engem az ilyesmi? Irasson jegyzőkönyvet a bejáratnál őrködő recepcióssal, bánom is. Viszont a neve.. Savannah.. egy régen kimondott szókapcsolat a múlt homályából. Hibátlan memóriám előhozza a csokibarna szemű lányt, akiről most nem is vettem tudomást. Visszapillantok a vállamon át, s utána fordulok csak meg. – Az a Savannah.. – Mormolom, aztán intek neki. Mármint Bíbornak. – Kis titkárnőm, szerezzen nekem is kávét, mert ezzel nem boldogulunk. És sushit. Neki tavaszi tekercset. – Anélkül, hogy bármit is kérdeznék Savannah-tól egyetlen pillantásommal elnémítom az emelkedő hangú Bíbort, aki éppen kikérné magának, hogy ő nem titkárnő, de nem is kifutófiú. Dohogva elsiet, nyomában a másik kettővel. Mintha nekik is szólt volna az utasítás. Nahát, ezek mindenhova együtt járnak? – Mondanám, hogy menjünk be az irodámba, de.. végülis menjünk. – Nyitok be az első ajtón, ahol nagyjából plafonig vannak stócolva az akták, lépni se nagyon lehet. Nemtörödöm mozdulattal söpröm félre az egyik oszlopot, az alján egy kartondoboz. – Na akkor oda ülj. Harper.. Nem mentél férjhez? – Kérdezem a falnak támaszkodva, mintha nem is lenne jelentősége, hogy lényegében szemtanuként mutatkozott be.
A régmúlt árnyai --Ruha -- History -- [You must be registered and logged in to see this link.]
Stones and bones; snow and frost.Seeds and beans and polliwogs.
Ruci 