2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem bízom a Minisztériumban, de hát a szüleim nem véletlenül okonyomozók, nekem is az az alapjellemem, hogy azért mégis csak gyanakodjak. Ez a felajánlás nagyon jól hangzik, de a jó ég tudja, hogy ez tényleg nem átverés-e vagy csapda, hogy cserébe ismerje be mindent, ami tett és akkor már gond nélkül tudják ők bezárni. Persze remélem én is, hogy nem erről van szó, hiszen szép lenne egy normális élet, ha egyáltalán sikerül véget vetni ennek a Leslie őrületnek. Persze még ez is mind bizonytalan, de ki tudja, talán tényleg idővel lenyugodhatnak a kedélyek körülöttünk és valami átlagos és egyszerű életünk lehet. Nem tudom, hogy Dane tényleg mennyire tudna egy ilyet kezelni és elfogadni, de most úgy tűnik, hogy szeretné, én pedig bízom benne annyira, hogy elhiggyem neki, hogy ez így van. - Remélem tényleg úgy gondolják. Az biztos, hogy most nagy a hiány aurorokból, de sose gondoltam volna, hogy ennyire. Ne érts félre, csak... azért mégis csak van vaj a füled mögött. - magyarázkodok, pedig azt hiszem nem kellene, hiszen az elején én magam is tartottam Danetől, azóta pedig nem elég, hogy vérfarkas még vámpír is lett. Ez nem épp a legjobb ajánlólevél már alapól sem, de mellette azért sokmindent tett, aminek én jó eséllyel egy kis hányadáról tudok csak, és azok nem olyasmik, amiket támogatnak itt. De talán tényleg számít, hogy változni akar és jót akar, bár kétlem, hogy beszámolna erről az egész Laurana ügyről csak, mert lehetőséget kap itt. - Igen azt hiszem, és talán egyszer tényleg lehet nyugodt életünk, ha rendeződnek a dolgok. - azaz rendeződik minden, ami most folyamatban van. Hiszen jelenleg bár a menyasszonya vagyok, de elég kellemetlen lenne egy olyan esküvő, amit valami halálos fenyegetés szakít meg. Én már olyan sokszor estem pofára, hogy tényleg szeretném, ha a dolgok lassan lenyugodnának körülöttem, körülöttünk. - Igen, próbáljuk meg. - mosolyodom el végül és kicsit megszorítom a kezét, még ha csak futólag is, hiszen a jó ég tudja, hogy itt mennyire lehet nyílt, hogy egy pár vagyunk, bár úgy látom, hogy Dane számára ez nem okoz gondot. Mindenesetre minden jól alakul, talán az is számít, hogy a családomnak köze van Adrien családjához is, habár az én szüleim nem kifejezetten örvendenek jó hírnek, de legalább vannak olyan rokonaim, vagyis hát voltak, mielőtt eltörölték őket Adrien kivételével, akik azért mégis csak valakik. Bemegyünk hát újra, hogy aláírjon és az egész véglegessé válhasson, hogy aztán visszatérjünk a Szivárványházba a többiekhez. Remélem, hogy ott minden rendben van, és hogy azóta kicsit lenyugodtak a kedélyek és Jade is valamilyen jobban van. Úgy éreztem Spencer bár velünk jött, de azt hiszem ő nem igazán szeretne ebbe jobban belefolyni, csak miattam tette. Beszélnem kell vele, sőt beszélni fogok vele... - Azt hiszem Spencert el kell engednünk, vissza a Roxfortba. Ez nem az ő harca. - súgom még oda Danenek, mielőtt távozunk a Minisztériumból. Remélem, hogy megérti, hiszen ő régebbóta ismeri, jobban is talán, és talán jobban tudja, hogy ő sokkal békésebb lény, mint hogy ilyen harcokba follyon bele önként.
Az alezredes természetesen mosolyogva bólint, tényleg elég vidám alkat, Dane arcáról viszont nem lehet semmit leolvasni, noha észreveszi hogy Sophia mennyire feszült, ezért is akar kimenni, hogy egyrészt ne egyedül döntsön, másrészt a lánynak is el kell dönteni, hogy az izgalmas, vagy a stabil életet választja. Dane úgy véli, hogy Sophia eddig szeretett volna lenyugodni, maga mögött hagyni a rosszfiúkat, nem véletlenül barátkozik Spencer-rel, vagy Jade-del. Hiába oly kiváncsi oknyomozó természet, s a Dane-ből áradó sötét érzékiség rabul ejtette, valahol mindig is próbálta jobbá tenni a férfit, megszelidíteni. Ha teljesen nem is tudta belőle kiölni a fenevadat, mégis rengeteget csiszolódtak. – Ez nem választás kérdése. Mintha.. valóban szükségük lenne rám. Még egy magamfajta sötét alak is jól jöhet a csapatba, ha nálam komolyabbak a fenyegetések. Át kéne nézni azt a szerződést. – Ad igazat Sophiának, lehet, hogy így akarják csapdába csalni, bár Dane ezt kétli, mert ha már vannak közvetlen, vagy közvetett bizonyítékok, akkor aligha szöszölnének amolyan álszerződésekkel. Ráadásul nem azt írja alá, hogy mindent beismer, hanem hogy aurornak áll, s bármit is követett el a múltban, amnesztiát kap. Ez vonatkozhat a piroson áthajtásra is. Végül Dane magához öleli a kis barnát, ezeket a döntéseket közösen hozzám már meg. – Olyan nyugodt életünk aligha lesz, amikor nem fenyeget senki. De legalább a minisztérium nem. Végső soron ez jelenthet egyfajta védőhálót is. – Ad a lánynak igazat, egy bejelentett, hivatalos munkavégzés, ahol nem kell a lebukástól tartani.. Felidézi benne, milyen lehetett volna a szülei házassága, ha nem siklik ki minden. Felsóhajt, és bólint. – Tegyünk egy próbát. Ha ez valóban esély, akkor itt az ideje, hogy magam mögött hagyjam a véres múltat. – Utal itt arra, hogy a családjától kezdve Leslie, Lorelai.. és még ki tudja hányan voltak, akik akaratlanul is torzították a jellemét. Ám a jelenlegi barátai mintha tényleg mindent meg akarnának tenni azért, hogy valami még helyrejőjjön. Megfogja hát a kis menysszony kezét, és visszaindulnak. Ott Dane közli, hogy rendben van, formálisan elfogadja a felkérést, s átolvassa a szerződést. Valóban égető szükségük lehet rá, mert semmi olyan kitétel nincsen, ami csapdába csalná. Nem egy komoly a fizetés, de a férfi nem is várta. Az aláírások után viszont kap egy igazi nyakbaakasztható mágikus kártyát, ami ajtókat nyit meg számára, s az övre felcsatolható, immár létező számmal rendelkező jelvényt. A pálcáját azért át kell adni vizsgálatra, hogy ténylegesen felvegyék az adatait, ha félreértés lenne, így lekövethető, hogy ki milyen varázslatokat használt. Alig pár perc az egész, s Dane megkapja, hogy milyen folyamatban lévő ügyletekben kell részt venni, mikor lesz eligazítás. Kezd már feloldódni, nem kattan a csuklóján bilincs sem. S elindulhatnak kifelé. Mintha még mindig nem hinné el, hogy amiről egyszer csak ábrándozott, s csupán, csellel, álcaként jutott be ide, most valósággá válik. Hirtelen megszólalni sem tud, indulna vissza a szivárványházba, hiszen ki tudja, hogy addig ott mi történt. Érdekesen zavarban van, hiszen most már egy a minisztériumi dolgozók közül, nem egy beszivárgó sorozatgyilkos.
Sokkal egyszerűbb azt mondani, hogy semmiről semmit se tudok, mint hogy belebonyolódjak valami nyakatekert hazugságba egy ilyen hivatalos helyen úgy, hogy még csak meg se tudtuk beszélni, hogy mi a közös álláspontunk az ügyben. Elég nehéz most ez így, egyelőre sejtelmem sincs, hogy mit is akar a fickó és Dane annyira, de annyira nyugodt, hogy ettől valahogy csak még idegesebbnek érzem magamat. Az ujjamra nem rég került gyűrűt piszkálgatom, de hát talán érthető, ha nem kezelem ezt könnyen, főleg hogy az utóbbi 24 órában egyébként is túl sok minden történt. Kiderült, hogy Spencer testvére még sem halt meg, csak lelépett, aztán előkerült ez a Leslie Jade fejéből, no meg Dane megkérte a kezemet. Az emberekkel általában ilyesmik még hónapok alatt se történnek, de velem mindössze egy nap alatt megesett az egész és kicsit sok. Őszintén szívesen pihennék inkább, mint hogy itt üljek valami kihallgatáson, amivel nem tudom, hogy mire akarnak kilyukadni. Azért persze figyelek a fickóra, amikor megint beszélni kezd, bár úgy fest nem nagyon hiszi el, hogy semmiről semmit se tudok, ami igazából teljesen érthető. Én se hinnék a helyében magamnak. Rendesen ledöbbenek magam is, amikor kiderül, hogy mindent, vagy legalábbis sokmindent tudnak róla és ennek ellenére mégis állást ajánlanak neki. Ez... gondolom nem valami szokványos dolog és pislogok is rendesen, csak akkor állok fel, amikor Dane azt mondja jó lenne, ha megbeszélhetnénk ketten is odakint. - Nem tudom, de... valahogy azt hiszem nincs választásod, ugye? - talán átverés, hogy beismerjen mindent, de azok alapján, amiket ez a fickó mondott már sokat tudnak róla és a jó ég tudja igaza lehet. Ha pedig Dane nemet mond és nem akar auror lenni ténylegesen és innentől törvényes úton járni, akkor lehet, hogy tényleg börtönbe zárják azokért a dolgokért, amiket tett, amiknek jó eséllyel én igen kis hányadás ismerem csak igazából. Azt hiszem erről még sem nekem kell dönteni, akkor sem, ha a menyasszonya lettem és végülis már a közös életünkről is szól a dolog. - Azt mondtad, hogy te is szeretnél egyszer normális, nyugodt életet... így talán tényleg lehet egyszer. - bököm ki végül. Igazából nekem tetszene a dolog, hogy tényleg ne kelljen aggódni, hogy mikor érik utol őt azok a dolgok, amiket tett, hogy mikor nyúl utána valami a múltból. Ha hivatalosan auror lenne, akkor mégis csak lenne rendes munkája, mégis csak élhetnék normális életet egyszer, amikor majd ez a Leslie dolog megoldódik, sőt esetleg kérhetünk segítséget is. Ha már van mögötte valami, egy egész parancsnokság, kollégák, akkor talán lenne olyan, aki azt mondaná, hogy miért ne, mellénk áll és fellé Laurana ellen. - Az unokatesóm szülei bírók voltak, talán... ha akarod megkérdezhetjük egy kollégájukat, hogy megnézné mennyire hiteles ez, bár nem tudom mennyit várnának odabent. - hát igen nem biztos, hogy jó lenne, ha most elmennénk erre-arra. Talán nem tehetünk tényleg mást, mint hogy elfogadjuk, vagyis ő elfogadja a lehetőséget.
Dane lazán kevergeti, majd kortyolgatja a teát, mintha semmivel sem lehetne kizökkenteni a nyugalmából. Talán ezzel akar bátorságot önteni Sophiába is. Egykor griffendéles volt, mint Peter, s ez a halált megvető vakmerőség jellemezte mindig. Többször túlerővel is szembeszáll, ha kell, s bizik benne, hogy az erejével, vagy ravaszságával bármilyen kelepcéből ki tudja verekedni magát. Ez a mostani azért tényleg húzós, a minisztérium szívéből szerelmével az oldalán aligha lenne esélye kitörni, főleg mivel önként sétált be, de még mindig úgy hiszi, ez volt Sophia számára a biztonságosabb megoldás. – Valóban kisasszony? Milyen kedvesen védi az urat, de nincsen rá szükség, voltaképpen az is elég, hogy biztonságban van mellette. Régóta figyeljük, tudunk a múltjáról, és arról is, hogy az utóbbi két évben egészen jól viselkedik. – Dane összehúzza a szemöldökét, most valami jófiúnak akarják beállítani. – Miről van szó? – Kérdez most már ténylegesen, eltolva magától az üres teáscsészét, s megfogja Sophia kezét, ő aztán tényleg felvállalja, hogy egy pár. Ha mindent tudnak róla, de mégsem az Azkabanban van, az mit jelent? – Azt Seoras, hogy szükségünk van magára. Talán nem makulátlan, amit tett, de Griffinnel egyeztetve készek vagyunk amnesztiát adni. Mindhárman tudjuk, hogy a hadnagyi jelvénye hamis, ám felmérve a mágikus képességét, és azt, hogy amibe fog, azt sikerrel viszi végig, új lapot kezdhetünk. Auroroknak hijján vagyunk manapság, ezért valódi, legális szerződést ajánlunk, fizetéssel, ranggal, ám innentől csakis a törvény útján léphet tovább. Már amennyiben elfogadja. – Tol Dane elé egy minisztériumi szerződést, amin valóban a férfi neve szerepel, továbbra is hadnagyi ranggal, ám létező jelvényszámmal. Dane gyanakodva lapozgatja, és Sophiára sandit. – Megbeszélhetjük kint a menyasszonyommal? – Kérdezi az alezredest, aki nagyvonalúan int. Dane felkapja a szerződést, s Sophiával együtt kisiet a folyosóra. – Mit gondolsz? Nem akarnak lecsukni. Tényleg létezik, hogy fel akarnak venni? – Hol a lányra, hol a papírokra mered, ez neki nagyon gyanus. Többszörös gyilkosokat nem szoktak állományba venni. Ez valami megváltás lehet?
Sejtelmem sincs, hogy miért vagyunk itt és igazából arról sem, hogy én miért kellek hozzá. Nem igazán jártam még a Minisztériumban, de persze láttam már róla képeket, ezért kissé sűrűeket pislogva nézek körül, ahogyan megérkezünk, hogy aztán célzatosan máris elénk érkezzen egy nő és megmutassa, hogy merre is kell mennünk. Eléggé izgulok, de főleg azért, mert nem tudom, hogy miért vagyunk itt és hogy mit kell majd csinálnom. - Én nem kérek köszönöm! - bár igaz, hogy ki van kissé száradva a torkom, viszont mivel ideges vagyok kétlem, hogy jót tenne, ha még egy adag teát is kilötyögtetnék a ruhámra. Majd, ha visszamentünk Jadehez akkor iszom valamit, ha már ez az egész le lesz zárva. Az fel sem merül bennem, hogy akár olyan durva kiementele is lehet, hogy Dane már nem is jön velem vissza. Az elég durva lenne, hogy tegnap kaptam tőle gyűrűt, ma meg Azkabanba küldik, mindezt úgy, hogy azt a Lauranát keressük, akiről ő tudja a legtöbbet. Az irodában elénk toppanó férfi kezét azért kissé megszeppenve rázom meg, bár próbálom rendezni a soraimat, de egyelőre még nehezen megy. - Hogy én? - pislogok meglepetten, a kezemet az ölembe ejtve és valahogy automatikusan igyekezve elrejteni a gyűrűt, ami ott virít az ujjamon. De hát honnan tudják, hogy mi... Bár persze, ha nyomoztak utána.. - Én nem tudok semmit... uram. - bököm ki aztán gyorsan és igyekszem végig tartani a szemkontaktust. Egyelőre az idegességem nem feltétlenül annak tudható be, hogy titkolok valamit, akár annak is lehet, hogy itt vagyok kvázi egy kihallgatáson és hát az ilyesmitől ki ne lenne ideges? Arról nem is beszélve, hogy a Millemiumon pont az én nagybátyám alakját vette fel valaki, meg aztán a szüleim ügyei is néha hagynak kivetni valót maguk után. Dane esetén persze, hogy tudok ezt-azt, hiszen elrabolta Lesliet és bezárta, meg aztán ott volt Spencer testvére és még ki tudja, hogy mennyi minden, amiről még csak nem is tudok. De ők ezt nem érthetik, hiszen mindezt önvédelemből, vagy az én védelmem miatt tette. Azt viszont tudom, hogy az efféle hivatali emberek úgyse értik meg az ilyen indokokat, ezért eszem ágában sincsen bármit is elmondani. Egyelőre úgy teszek, mint akinek még arról sincs sejtése, hogy egyáltalán miért kell itt lennie.
Sophiával a minisztérium főcsarnokába hoppanálnak. Ilyenkor, koradélután elég nagy a sürgés-forgás, tehát csak egy kiszögelésbe, hogy ne kenődjenek bele senkibe. A varázsbűn üldözési osztálytól jött a két levél, úgyhogy le a minusz harmadikba. Megfogja a lány kezét, és átvág vele a tömegen a liftekig. Kár most bármiről beszélgetni, legfeljebb, ha leértek, és várakozni kell. Nem időre mennek, hanem azonnali meghallgatás lesz. Dane nem feszült, de most nem csak róla van szó, ezért ha gond lenne, nem tudna csak úgy kitörni innen, Sophiát pedig nem rángathatja a világ végére. Mégis, van egy olyan érzése, hogy jobb most megjelenni, mint hogy egész életében menekülnie kelljen. Ha a sötét, múltbeli dolgait vették elő, akkor bizony Azkaban vagy dementor csók is lehet a vége. Amúgy sem állnak fényesen, hiszen Laurana már mindenki ellen tör, mondhatni bárkire lecsaphat, a közel hatszáz év alatt nyilván akkora a hatalma, hogy igaza lehet Leslie-nek, de közben meg a férfi azon tűnődik, hogy igenis sikerült egy csapattá kovácsolódni a többiekkel. Sophia pedig már a menyasszonya, ott az ujján a gyűrű. De nem, a minisztérium húz most valami váratlant. Dane már több éve él az álcában, és valahogy eszébe se jutott, hogy valaki a nyomára juthat. Hiszen mi másról lenne szó, ha Sophiát is beidézik. Leérnek a folyosóra, itt már elengedi a lány kezét, nem csak azért, mert különálló személyek, hanem ha külön kell bemenniük. Ám amint a folyosóra érnek, egy kosztümös fiatal aurornő siet eléjük, bár szigorúnak tűnik, de ez csak a hivatalából fakad. – Üdvözlöm hadnagy, és Ms.Osborn-Shors. Jonathan Raiders parancsnok már várja önöket. Kávét? Teát? – Dane biccent, neki most bármi jöhet, végül benyögi, hogy legyen tea, az talán a nyugalom jele. Az is lehet, hogy nincsen semmi gond, ha a rendfokozatán hívják. Sophiára is vet egy bátor pillantást, lesz ami lesz. Miután a nő megkapta, hogy mit kérnek, már be is léphetnek az irodába, ahol a nagyjából egy éve kinevezett parancsnok van, aki kitalálta a sokak által balfasz ötletnek tartott auror akadémiát. Egy idősebb nő van még vele. Hamarosan meg is kapják az italokat, a parancsnok széles mosollyal fel is pattan, s kezet nyújt mindkettőjüknek. – Mi már találkoztunk Seoras, de hadd mutatkozzam be a hölgynek. Raiders alezredes vagyok. Mivel már egyeztettem Griffin ezredessel, az ő meglátásait is tolmácsolom. Azt hiszen más alapokra kell helyeznünk az együttműködésünket, de előbb tudni szeretnénk, hogy a miss hogyan vélekedik Seoras hadnagyról. Amerikai társminisztériumunk igen régóta nyomoz az ügyben, s történt a múltban.. nos hogy is mondjam, öncélú tett, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. Mit tud ezekről hölgyem? – Dane derűsen iszogatja a teáját, bárminemű hirtelen érzelemkitörés most rohadt gyanus lenne. Túlságosan baráti a hangnem, és hát lehet, hogy mindez maga a csapda.
Őszintén szólva sose lehet tudni, hogy mi jön. Végül is legutóbb, amikor az aurorparancsnokhoz hívattak be akkor sem ütöttem meg komolyabban a bokámat, pedig meg lett volna rá minden esélyem. Szóval nem mondom, hogy már eleve negatívan állok az egészhez és arra számítok, hogy kapok valami fegyelmit, vagy hasonló nyalánkságot. Végül is a munkámat végeztem, amit feladatként kaptam, nem csináltam semmit, ami szembe nem volna szabályzattal, vagy bármi mással, így azért annyira nem is lenne indokolt, hogy bármin is izguljak. Azért még is meglep a kinvezés, azért erre igazán nem számítottam. - Oh... köszönöm Uram! - a manónak minden segítséget megadok, hogy megtehesse a szükséges lépéseket. Jennings hadnagy... pár hónapja még iratokat rendeztem az irodába és most hadnagy lettem. Persze nem jó, hogy egy hallott nő helyét veszem át, de tény, hogy nem volt valami kedves ember. Na azért halált nem érdemelt, én viszont tényleg sokat dolgoztam ezért. Vajon Gerard is hozzám került ezzel együtt, hiszen eddig is én voltam a mentora? Erre is hamar választ kapok, és azt hiszem ennek sem kellene különösebben meglepnie. - Minden világos, nincs kérdésem. Köszönöm még egyszer Raiders parancsnok! - biccentek is és ha más nincs, természetesen távozom. Az a holnapi nap jól fog jönni, hiszen sok mindent történt, fáradt vagyok, Nancy halott és nekem még igazán gyászolni sem volt lehetőségem. Ezért most az öröm is a kinvezéssel kapcsolatban keserédes marad, hiszen rossz dolgok történtek, aminek végül jó vége lett, de lássuk be ettől még nem lett könnyebb elfogadni egy barát halálát. Gerarddal is beszélnem kellene, bár minden bizonnyal értesíteni fogják, vagy már értesítették is, hogy máshoz fogják beosztani, amíg tanul.
Daphe tehát némi felfrissülés, és gyógyulás után várja, hogy szólítsák, két fehér egyenruhás auror bevezeti egy szobába, ahol egy hosszú asztal mögött szintén fehér ruhás vezetők vannak bent, mintha ez egy fegyelni tárgyalás lenne. Az egyik őr szól is Daphnenak, hogy tegye le a jelvényét és a pálcáját az asztalra. Érdekes módon egy sötét bőrű auror nagyon mosolyog, nem úgy tűnik, mintha le akarnák szúrni. – Jennings őrmester. Figyelemmel kísértük a munkáját, amely kapcsán a testvériség után nyomozott, aztán a Katedrálisban történtek folyamán meg tudta akadályozni Grindelwald visszatérését, most pedig a jelentések szerint egy őrült sorozatgyilkost is le tudott kapcsolni. Felmentjük a nyomozói szolgálat alól, és nyilvános dícséretben részesül. Ám egy ilyen embert nem akarunk csak úgy a saját szintjén megtartani, hiszen London egyre inkább a bűnözés melegágya. Conway sajnálatos módon pont a panoptikum áldozata, így felkérjük, vegye át a munkáját, Jennings hadnagy. Három gyakornokot kap, akik auror szakon a Roxfortba járnak, de már gyakorlati terepen is dolgoztak. A holnapi nap szabadság, pihenje ki magát, kedden kilenckor pedig már Ön tart eligazítást a csapatának, méghozzá egy olyan ügyben, amely minden eddig veszélyességet felülmúl. – Fejezi be a fekete ember, közben pedig egy manó megbűvöli a jelvényt, meg a pálcát, hogy Dapne kinevezése még inkább egyértelmű legyen. – Jonathan Raiders paracsnok vagyok, mostantól nekem jelent közvetlenül. És még valami hadnagy. A mi figyelmünket semmi nem kerüli el, így Warringtonnal nem dolgozhat a továbbiakban együtt. Nincsen gondunk a munkahelyi románccal, ám megzavarja a fejet. Kérheti a tanácsát, alkalmi akciókban viheti, de a napi ügyekbe nem vonhatja be. Van kérdés?
A varázslat sikeres és ahogyan sejtettem a fickó a helyett, hogy nekem akarna ártani a bábukat védi. Csoda, hogy nem leszek rosszul, ahogyan az orromba tülekszik az égett hús szaga, hiszen most már egyértelmű, hogy a viasz alatt pontosan mi, azaz kik is voltak. Rettenetes belegondolni, hogy Nancy min ment át, mekkora fájdalom lehetett még a része mielőtt elvették az életét. Ezért nem elegendő bűntetés az egyszerű halál annak az alaknak! Most még sem tehetek mást, megpróbálok az első sokk után kijutni, a számon át véve a levegőt, mert a végén tényleg rosszul leszek. Nem tehetek róla, de könny szökik a szemembe és nehéz összeszednem magamat, amikor a szellemek végül köddé válnak. Nyugodhatnak már békében, de ha arra gondolok, ami történt velük... Amikor az aurorok megérkeznek a szememet törlöm meg először. Valószínűleg pocsékul festek, tiszta maszatosan kormosan, de a füstre foghatom a könnyeket, bár egyáltalán nem annak köszönhetőek. Még a köszönés módja sem lep meg, azaz inkább nincs rá érkezésem, hogy meglepődjek a történtek miatt, most sokkal jobban lesúlyt a sok halál, ami egy őrült miatt történt. - Igen, minden rendben. - köhögök azért, persze tökéletesen nem vagyok jól, főleg hogy tegnap este még folytogattak is. Nem fog ártani, hogy kissé rendbe tesznek és gőzöm sincs, hogy pontosan miért is hivatnak azonnal, mi ennyire sürgős, hiszen leadnám egyébként is a jelentésemet, de megpróbálom rendbe szedni magamat, a pálca segít, se perc alatt úgy tudok kinézni, mintha mi sem történt volna, a tüdőmnek pedig úgyis kell majd pár nap, amíg teljesen kitisztul.
Daphne végül mégiscsak eléri a pálcáját, minimális varázserő kell csak, az eszköz pedig belereppen a kezébe. Vagy a szellemek segítettek? Mindenesetre az egyik viaszbábu kigyullad, és a tűz villámgyorsan átterjed a következőre. A bábok látványosan kezdenek elolvadni, és a nő jól sejtette, többségükben szerencsétlen, húsig lefejtett bőrű nők tetemei ismerhetőek fel, amik immár végleg az enyészeté lesznek. A professzor artikuálatlanul felsikolt, és rohan megmenteni őket. Ám mivel a mágikus tűz gyorsabban terjed, mint várta volna őket, pillanatokon belül ő maga is lángoló tűzgolyóvá válik, saját teremtményei között múlik végleg ki. Daphe pedig bár nagyon hasogat a feje, utat talál kifelé, a szellemek még egy utolsó mágikus köteléket fenntartva afféle boltívet tartanak neki, védve attól, hogy ne égjen meg, ki tudjon kúszni a lassan fáklyává váló épületből, amely mintha teljesen ki lenne kenve viasszal, már a falak is olvadnak. Szerencsésen kijut, és ahogyan az lenni szokott, alaposan elkésve néhány auror hoppanál közvetlenül mellette, és lehajol az egyikük hozzá. – Jól van főnök? – Kérdezi aggódva a fiatal férfi. Gyorsan felkapják a nőt, valaki meg ott marad a tüzet felügyelni, de Daphnét elviszik a parancsnokság medimágusi osztályára, hogy helyrehozzák, legalábbis a fejét, megnézzék a hátát, nem kapott-e be valami sérülést, ám közben jön egy infó, ha rendbe tették nagyjából egy órán belül, akkor készüljön, mert az ügyében még most azonnal bizottsági raportra kell mennie, meghallgatáson várják.
Azt hiszem itt lenne az ideje, hogy tanuljak belőle az önálló akciók nem sok jóra vezetnek. Legutóbb zárkába kerültem és arra is meg volt az esély, hogy ott hagyom a fogamat. Most pedig szintén kezd a dolog hasonlóan alakulni. Az őrült fickó engem is szíves örömest öntene viaszba, ami persze nem egy szimpatikus halál nem, no meg eleve nem szándékozom egyelőre még elhalálozni sem. Na persze nem tűnik olyan egyszerű feladatnak megúszni a dolgot, mert a fickó meglep, és úgy nekiküld a falnak, hogy hatalmasat koppanok. Csoda, hogy sikerül eszméletemnél maradni és próbálok legalább félig felülni. Persze jó eséllyel a pálcám is kiesett a kezemből az ütésnek hála, ha nem voltam elég szemfüles. - Nancy... úgy sajnálom. - azért valahol sokkoló látni a szellemét és bár rühelltem a nőt a rövid ismertség alatt is, de Conway látványát se értékelem. Ez a fickó... mégis hogyan képes valaki ilyesmire? Csak úgy elvenni mások életét egy nyomorult kiállítás miatt... Próbálom elérni a pálcámat, vagy ha nálam van akkor cselekedni. Nem a pasast támadom első körben, hanem az imádott szobrokat. Megérdemli, megpróbálom felgyújtani az egész kócerájt. Ha nem érem el a pálcámat akkor csak megpróbálok védekezni, életben maradni, és megszerezni a mágikus eszközt, hogy cselekedni tudjak.
Jarrod professzor Daphne felé gurul, nem úgy tűnik, mintha félne attól, ahogyan a nő rá fogja a pálcát. Végighallgatja azt, hogy itt a működésének vége, ám cseppet sem tűnik egyetértőnek. Mintha nem ez lenne az első alkalom, hogy valaki lebuktatja, és fenyegető pálcákkal is szembenézett már. – Ugyan, a hölgy ezt nem gondolta át, ahogyan az üzlettársam is, aki csak a pénzt látta ebben az egészben. A művészetnek teret kell adni, és gondolja kegyed, hogy megállíthat? – Daphne ott követi el a hibát, hogy a fickó arcát nézi, s nem kicsit lepődik meg, amikor nem is a professzor keze mozdul, hanem a keze mögött valami. Ekkor derül ki, hogy a kéz, ami a tolókocsin volt, csak egy műkéz, mögötte volt az igazi, ezzel veri ki Daphne kezéből a pálcát, szinte szemmel nem követhető módon, és már mozdulat közben úgy feláll, hogy nekivágja a nőt a falnak, aminek polcain félkész maszkok sorakoznak. Daphne hátraesik, be is veri a fejét a falba, mázli, hogy nem ájul el. Ám így még láthatja, hogy a férfi leveszi a saját maszkját, ami alatt az igazi arca tűnik fel, egy totál összeégett, szétfolyt arc. Így már nem nehéz összerakni a képet, az üzlettársa ugyan kapzsi volt, és a biztosítási csalásra játszott, Jarrod viszont meg akarta menteni a tárlatot. Talán már előtte is őrült volt, talán a művei elvesztése okozta ezt vele. Ám tény, hogy a gyilkosságaira már nincs mentség. Most éppen arra készül, hogy Daphne legyen a tárlat ékköve. A nő feje hasogat, ahogy csak kell, a földön fekszik, pálca nélkül. Ám ekkor különös dolog történik, amit még Jarrod sem érzékel. Daphne fekvő teste körül szellemek tűnnek fel, még Conway is. A meggyilkolt nők szellemei, akik megtorlásáért esedeznek, de leginkább Daphét támogatják, próbálják a fülébe súgni, hogy szedje össze magát. Nancy szelleme gugol oda mellé, megérinti a vállát. – Meg tudod tenni. Állj fel. Itt vagyunk, segítünk.
Valami nagyon nincs itt rendben és ez már legutóbb is egyértelmű volt, most pedig méginkább az, hiszen ez a nagydarab fickó meghalt, bár nem tudom mi módon, no meg egyáltalán ő folytogatott-e legutóbb. Talán túl sokat látott és azért végzett vele... a tolókocsis fickó? És igen előkerül és a szavai egyértelműen arra mutatnak rá, hogy az ő keze van a dologban, de mégis hogyan, ha nem láttam moccanni a lábát és minden bizonnyal megvizsgálták a Szent Mungóban, azért van tolószékben. A kezemben a pálca természetesen azonnal rá irányul. - Maga nem normális, nem... nem ölhet meg csak úgy embereket, ha úgy tartja kedve. Ennek itt a vége! - a pálcám már mozdul is, egyértelműen az a célom, hogy a parancsnokságnak üzenjek, ha már a levelemet Nancynek küldtem el, aki már nincs az élők sorában és ezt ez a fickó nem úszhatja meg semmiképp sem! Jónéhány nőt ölt meg és ki tudja, hogy a másik leégett helyen nem történt e pont ugyanez? Aztán szépen újjá építette az egész helyet, új áldozatokkal. Talán a társa rájött arra, hogy mit művel és azért ölte meg, na de hogyan? Persze varázsolni minden bizonnyal tud attól, hogy nem tud felállni, úgyhogy az első gyanús mozdulatára természeesen támadni fogok, minimum egy kábítással.
Daphne tehát átlép a halott Igor testén, és beljebb osongál, hogy felfedezze a két friss viasszobrot is. Ki tudja, hogy a gyűjtemény hány tagjának szobra alatt van ténylegesen igazi ember hullája, bár tekintve, hogy nagyon gyorsan újranyit a tárlat, és hogy mennyi nő tűnt el a közelmúltban a csapos Mike szerint is, esélyes, hogy mind az. Conway is halott, tehát már senki nem fogja számonkérni holnap reggel, de most már csak azért sem hátrál meg, hiszen auror, ez a hivatása, ez az élete, még a párja is szakított vele, mert túl komolyan vette a beépülést, de a rend őre az igazságot keresi, csak így élhet. Maga Jerrod professzor gurul elő a szavai hallatán, megtört a teste, hiszen keze lába összeégett, ám a szemében most különös fény él, ahogyan közeledik a tolókocsijával. – Arra semmi szükség nem lesz kedvesem. Az Ön halhatatlan szépségét nem hagyjuk meg az enyészetnek. Miért nem csatlakozik hozzánk? A többi gyönyörű hölgy már önre vár, csak kegyed hiányzik ebből a díszes társaságból. – Hangja barátságos, ám ezzel együtt immár félreérthetetlen a szándéka, ahogyan közeledik. Meg sem próbálja tagadni, hogy mit tett. Ám hogyan tehette, ha mozdulni is alig tud. Ha sokáig kezelték, hogy egyáltalán túléljék, akkor hogy képes ölni? Ráadásul ezzel a megtört testtel nem hamishatta meg az auror nyomokat sem. Mi lehet a titka?
A házhoz érve kopogtatásra emelem a kezemet, de az ajtó magától kinyílik, még csak be sem volt rendesen csukva. Egyre rosszabb a helyzet, főleg hogy itt a halott a földön, pedig igen felmerült bennem, hogy ez az alak volt a gyilkos, na persze nem csak úgy önszántából, valahogy nem tűnik lángelmének... - A rohadt... - nyomok el egy káromkodást és ezen a ponton már a kezembe is kerül a pálca. Nem kérdés, a fickót megölték a két új bábura vetve a pillantásomat még rosszabb érzés fog el. A z újdosült főnök hat meg kevésbé, na de a másik... Akaratlanul is ereszkedik le a kezem és talán még kissé remegni is kezd, hiszen Nancy áll ott, az akinek nem rég baglyot küldtem és az, akinek köszönhetem, hogy volt aki utánam jöjjön, amikor kelepcébe kerültem. Összeszorítom a számat és újra felemelem a pálcát. Nem, most nem hagyhatom, hogy az érzelmek, vagy a könnyek elhomályosítsák gondolatimat és a látásomat, mert itt baromi nagy baj van. - Az erősítés már úton van, jobb ha önként feladja magát! - na jó, remélem csak belülről hallottam úgy, hogy kissé reszket a hangom és valójában sokkal határozottabbnak hangzott ez a mondat egy külső szemlélő számára!
A bagoly elreppen erősítést hozni, Daphne pedig indul a panoptikumba, hiszen ha Conway él még, és csak modelt állt a művésznek, akkor bizony holnap reggel már jelentenie kell hogy mit is végzett. Az újonnan kinevezett parancsnok bizony nem tűnik olyannak, aki csak úgy elfogadja a kudarcot. Jelenleg azonban még egyedül van, a segítség ki tudja, mikor érkezik. Átvág a sötét és hideg Londonon, hogy visszatérjen a viaszházba, mert úgy sejti, a nyomok oda vezetnek. Ám ha a kétes üzlettárs halott, és megölte valaki, akkor ki állhat a háttérben, aki nem akarja, hogy fény derüljön mindenre? Ahogy kopogtat, az ajtó magától kitárul, vélhetően még kilincsre sem volt zárva, vagy éppen előtte érkezett valaki. A kitáruló ajtó mögött a markos kinézetű, és némának mondott Igor holteste hever, fültől fülig átvágta valaki a torkát, hogy ha nem is tud beszélni, ne tanuskodhasson, ha esetleg látott valamit. Pedig egész jó tipp lehetett volna, hiszen erős kezek kellettek, hogy széttörjenek egy felnőtt férfi gigát, de talán nem is ölte meg a kétes hírű üzlettársat. Ám Daphne legnagyobb meglepetésére két új viaszszobor van a régiek között. Egyik a már említett Conway, a másik pedig sajnos Nancy. Mindketten korabeli ruhákba öltöztetve, még kissé látszik is rajtuk, hogy forróak lehetnek, és hülniük kell. A szemük viszont élethűen csillog, és Daphne-ben az a szörnyű gyanú ébred, hogy a forró viasz alatt egykor ember élhetett.
Nem mondom, hogy kétségbe kezdek esni, de a helyzet nagyon is kétségbeejtő, hiszen amikor magamhoz térek már sötét van. Túl sokat aludtam és én észlény nem állítottam be még csak ébresztőt sem és most lássuk csak időm is alig van és persze már nyitva sincs semmi. Mérgesen szorítom össze az ajkaimat, főleg mert úgy festek mint egy átbulizott éjszaka után, pedig évek óta még csak a közelébe se mentem semmiféle bulinak. Elnyomok egy halk káromkodást és kibotorkálok a konyháig, hogy összedobjak magamnak egy speciális és elég erős fekete teát csak úgy cokor és minden nélkül. Marha keserű, de magamhoz szokott téríteni. A hűtöt kitárva persze nem igen lelek semmit a penészes sajton és valami csoffadt zöldségen kívül, így csak elkapok egy almát az asztalról és fáradtan dobom le magamat a fotelbe, amíg iszom a teát. Nem tudom, hogy merre induljak. A fickót megölték, ehhez már kétség sem fér és erre ott a boncteremben a bizonyíték, de aki meg akart ölni talán már erről is gondoskodott. Mégis mi a fenét csináljak, hogy egyértelmű legyen a helyzet? Végül nincs mit tenni talán őrült megoldás lesz, de muszáj vállnom a kockázatot. Pennát és papírt ragadok, majd útjára engedem a baglyot a levéllel együtt, amit Nancynek címeztem. Remélem, hogy odaér és hogy időben érkezik, ahogyan majd az erősítés is. Tájékoztatom őt arról, ami történt, a sejtésemről is, hogy talán a húga is ebbe keveredett és hogy hová megyek most, hogy küldjön utánam erősítést. És persze... hogy jó barátom volt, ha már nem találkoznánk többé. Aztán veszem a kabátomat, az almacsutka megy a kukába, én pedig ki az ajtón és egy pillanat múlva már ha minden jól megy, akkor az újonnan épült kiállító teremnél kopogtatok. Kérdőre vonom a tolószékes fickót és ha az történik, amire számítok... Tudom őrültség, mert ha nem jön időben senki sem, akkor nekem annyi, de mi mást tehetnék? Le kell zárnom ezt, mielőtt még más is megsérül.
Daphne tehát vacsorázik, gyógyitalt iszik, és tusol, majd nyugovóra tér. Hiába sürgeti az idő, meg sem hallja az ébresztőt, ha állított be, olyan szinten kiüti valami, hogy amikor magához tér, másnap késő délután van, olyan fél öt körül lehet. Vélhetően a bonctermi tartósítóban volt olyan mágikus adalék, amiből alaposan nyelt, és még a gyógyital sem tudta kipucolni, csoda, hogy felébredt. Hát igen, ezek a mágikus vegyszerek úgy vannak összekeverve, hogy a hulláknak már nem ártanak, mert csak a tartósítás a szerepük, ám ha egy élő ember nyel belőle nem keveset, akkor nagyon megviseli a szervezetét. Az ideje már majdnem elfogyott, holnap reggel nyolckor jelentenie kell, ha egyáltalán Conway még él, mert mintha egy hozzá nagyon is hasonló viaszbabát is látott volna az előkészítő teremben. Bárhogy is legyen, ilyenkor már alig van bármi nyitva, tél lévén már sötét is van, hideg, dermesztő hideg. Magára maradt, de ha még most délután, este, vagy éjszaka meg sem áll, akkor lehet halovány esélye, hogy kiderítse, mi is történt. Ám előbb formába kéne hoznia magát, mert ha tükörbe néz, úgy fest, mint akit agyonvertek.
Egyre inkább nem tetszik nekem ez az egész ügy. Az, hogy most próbáltak meg megölni azt jelenti, hogy közel járok, viszont azt is, hogy egyáltalán nem biztos, hogy elég vagyok rá egyedül, de nem bizonyíthatom, hogy elég jó vagyok, ha folyton segítséget kell kérnem, annak semmi értelme. Nincs mit tenni nagy levegő és menni kell tovább és meg is teszem. A köhögés lassan alábbhagy annyira, hogy elő tudjam venni a pálcámat és egy gyengébb gyógyító igét elmormoljak, aztán majd otthon a vacsora mellé bedobok egy gyógyitalt, ilyesmit mindig tartok a lakásomon és azóta, hogy felforgatták már szépen rendbetettem mindent. Nincs mit tenni hát távozóra fogom, nincs itt senki, van egy olyan sejtésem, hogy még csak kamera képeket se tudnék szerezni, túlságosan szépen vannak itt eltussolva a dolgok ,de az biztos, hogy a fickót megölték csak még nem tudom, hogy kicsoda, de egyelőre muszáj hazamennem, ezért hoppanálok, ennem kell valamit és egy kiadós tusolás és alvás is rám fog férni az biztos. Sejtelmem sincs, hogy Nancy húga egyáltalán életben van-e még, de van rá esély, hogy már nincs... de nem akarok most erre gondolni, mert sejtelmem sincs, hogyan fogja átvészelni, ha tényleg igazam van.
Daphne ügyesen megtámasztja magát, nem pedig fuldoklás közepette csapkod, ami célravezetőnek bizonyul. Egy hatalmas rúgással hátra tudja dobni magát, a tartósítóval teli tartály ripityára törik, az alak pedig aki eddig fojtogatta, hátraesik. A nő szemét csípi a tartósító, az orrában meg a szájában is érezni az undorító ízt, így enyhén szólva is köhög, öklendezik, mert alig kap még levegőt, de él, és ez a fontos. Ameddigre végre tud pislogni, és körbenézni, ismét egyedül van a boncteremben. Csak a küszöbig látni nyomokat, a folyosón már nem látható semmilyen tartósító pocsolya. A torka rendben van, a vasmarkú satuujjak nem tudták átütni a légcsövét, de azért fájlalja rendesen, nyelni nehezen tud. Ha nem teszi rendbe, pár napig biztosan szép színekben fog játszani ott a bőre. Ráadásul már szombat késő este van, egész nap nem evett egy falatot sem, még ha a feladata is az első, lassan rosszul lesz. Lehet, hogy be kéne mára rekeszteni a nyomozást? Ha hétfő reggel kell jelentést tenni, még ott van az egész vasárnap, és végső esetben a vasárnap éjjel is. Egyébként a törés hatására senki sem jön ellenőrizgetni, hogy mi történt.
Nem vagyok egy boncnok, de azt még nekem is sikerül megállapítanom, hogy a fickó nem a tűz miatt halt meg. Na de akkor miért hagyták ezt annyiban és miért engedték el a dolgot csak úgy? Miért nem nyomoz a minisztérium a gyilkosság miatt? Azért mégis csak megöltek valamit és nem értem, hogy az aurorok miért nem nyomoznak az ügyben és próbálják meg kideríteni, hogy mi történt akkor pontosan. Ennek fényében a tűz sem biztos, hogy véletlen volt, sőt és akkor a Gringottsot is megkárosították, hiszen nem járna a biztosítás, ha netán benne volt a tulajdonosk keze is a gyújtogatásban. Tovább még sincs alkalmam gondolkodni, mert majdnem elsötétül a világ is olyan hirtelen kerülnek a nyakamra a folytogató ujjak és olyan erővel, hogy aztán le akarjon nyomni az undorító tartósító lötty alá. Először persze csak próbálok ellenkezni, az ujjakat lefejteni a nyakamról, de csak bevillan, hogy ez a legnagyobb butaság, amit tehetek, mert erősebb és nekem a saját nyakam és a szorító ujjak közé be se fér a kezem.Ezzel hát nem sokat érek el, így más eszközzel próbálkozom, a két karommal igyekszem megtámasztani magamat a tartály szélén, hogy legalább ne a folyadék alatt legyen a fejem, és próbálok lábbal hátra rúgni, valami érzékeny pontot eltalálni jó erővel, hogy az illetőt kibillentsem az eddigi tevenységéből és engedjen a szorításon.
Könnyedén megtalálja a halottat, szerencsére még nincs eltemetve, és a név alapján igen könnyen azonosítható. A halál oka az, hogy halálra égett, de előtte a fejére eshetett egy tömör gerenda, vagy tégla. Viszont Daphne ha jobban megnézi, a nyelőcső törött, s az olvadt, kormos hús közepén mintha kéznyomokat is felfedezne. Ezek szerint valaki meggyilkolta, holott pont a csalárd üzlettárs volt az, aki talán ölni lett volna képes. Ám Daphne-nek nincs ideje ezen eltűnődni, mert amellett, hogy nem hallott hangot, vagy ajtónyikorgást, a háta mögött valaki nyakon ragadja, erős ujjak nyomják szét szinte satuként a nyakát, belevágja valaki egy tartósítóval teli üvegakváriumba, s nyomja le a fejét a „víz” alá. A nő szemén, orrán, és száján keresztül beáramlik a tartósító oly undorító íze, és szaga, Daphne egyenesen fuldoklik, a lugos anyag szinte csípi az arcát. Vajon elég lesz az életösztöne, hogy kiszakadjon az ujjak szorításából?
Nem tetszik, hogy nincs itt senki, hiszen bár én aurorként vagyok itt, de akárki bejöhet könnyedén és azért lássuk be ez így nagyon nincs rendben. - Hahó! - megpróbálkozom mégegyszer, hátha sikerül valami itt dolgozót találni, de végül csak elveszem a kulcsot, mert időm sincs sok, hogy az ittenieket keresgéljem, de az biztos, hogy a Minisztérium felé kiemelem majd a jelentésemben, hogy azért ez így nagyon nincs rendben. Valaki megfogja ütni még ezért a bokáját, hiszen akárki bejöhet akár el is vihet innen egy halottat, ha akar, mert a kutya se akadályozza meg benne. Egyelőre viszont nincs mit tenni, mivel senkit sem találok én magam keresem meg a halottunkat, amikor beérek a boncterembe megpróbálom első körben kikeresni a kartonját, hogy abban vajon mit tüntettek fel, mi a pontos megjelölése pl. a halál okának stb. Találtak-e bármiféle más külsérelmi nyomot azon kívül, hogy gondolom megégett. Egyáltalán bármit fel lehetett-e rajta ismerni, mert mondjuk egy totál szenes hullát én aztán végképp hiába nézegetek, nem fogok rajta kiszúrni semmit, főleg ha minden a tűz martalékává vált. Végső soron azért a hullát is kikeresem a fakkok közül, bár szó se róla eléggé vonakodva nézem meg. Nem vagyok boncnok és hát okkal nem vagyok az, ez nem az én asztalom és jó lenne nem kidobni a taccsot.
Legalább ebben szerencséje van, mert a takarítónő távoztával viszonylag könnyedén megtalálja a nevet, amely a halott üzlettárshoz köthető. Még csak lejjebb sem kell mennie, itt van a földszinten az a tartóstó terem, ahol tárolják. Az egész épület, a folyosó kihalt, a takarítónő másfele ment, a recepciós nyilván arra való tekintettel, hogy már senki sem jön, elment vacsoráért, csak valami medimágus lehet a közelben, aki olykor tartósít, vagy boncol. Viszont vele sem fut össze Daphne, simán le tudja emelni a boncterem kulcsát a falról, ami az ügyhöz kapcsolható. Benyit, és most nem érzi azt a különös érzést, hogy valaki a nyomában lenne. A boncterem sötét, hiszen most nem jár itt senki. Nincs elől hulla sem, azok bent vannak a hűtőkamrákban. Ám egy szép zöldes löttyös tartály is fel van ide állítva, vélhetően abban szokták meghempergetni a holtakat, mielőtt beteszik a jégre.
Tény és való, hogy nem túlságosan szimpatikus a hely, de nincs mit tenni azért jöttem, hogy utána járjak ennek az egésznek és nem azért, hogy megijedjek egy kis készülő vihartól és egy hullaháztól. Egy félmosollyal biccentek hát a távozó élet unt nőnek, vagy lánynak? A jó ég tudja mi visz rá valakit, hogy egy ilyen helyen dolgozzon egyáltalán. Azért kissé hezitálva lépek a pulthoz. Nem kifejezetten szimpatikus hogy bárki belenézhet így az adatokba. Rendben én hivatalos személy vagyok, de hát ennyi erővel akárki belekukkanthat, aki bejön, ha a recepciót így őrizetlenül hagyják. Ezt biztosan szóvá fogom majd tenni valakinek. - Rendben, viszlát! - köszönök el még a nőtől és végül a pulthoz lépkedek, hogy megnézzem mostanában kik jártak itt, legalábbis az incidens óta. Ismerek-e fel esetleg olyan nevet, akiről tudom, hogy kicsoda. Aztán nézem meg, hogy merre induljak azon túl, hogy alagsor. Ha találtam, vagy sem bármit, akkor indulok el csak lefelé, hiszen jó lenne találnom valakit, aki akár részletesen is be tud számolni, sőt ne adj isten a hullát is megnézném, gondolom itt van, ha még nem volt meg a temetés és bizonyára megfelelően tartósították is, hogy ne legyen gyomorforgató, azon túl, hogy gondolom felismerhetetlen állapotúra égett.
