2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Felvonom a szemöldökömet, lényegében elhülök, annyira váratlanul ér a kérdés. Már maga ez a vélaság is olyan furcsa, hiszen mindig csinosnak gondoltak a lányok, volt sikerem bőven, de hogy ez valami belső, mágikus vérvonalból származzon, az fel sem merült bennem. Most pedig a családomról esik szó, akik talán nem is a családom. - Sosem volt okom kételkedni a szüleim valódiságában. Te megtetted valaha, is hogy rákérdeztél, valóban ők az igaziak? Ez nem olyan kérdés, amely bárhol csak úgy felmerül. – Túrok bele zavartan a hajamba, s járatom a tekintemet. Ennyi erővel bárki, aki itt van az ivóban, simán lehet, hogy örökbefogadták a szülei. Én sem lehetek véla, az már sokkal korábban kiderült volna, mondjuk azt leszámítva, hogy tényleg van az a régi ékszer, amely megsérült, de korábban nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Ám ha örökbefogadtak, az megmagyarázná, miért nem volt soha túl jó családi életem, apám már régóta felém sem néz, anyám pedig mindig mogorva volt velem, elutasító, és egy cseppnyi szeretetet sem mutatott felém soha. - Igen, jövök, csak tudod.. pocsék érzés, hogy zavarba hoztalak. Nem akarom rád erőltetni magamat pusztán azért, mert valami varázslat van rajtam. Sajnálom. – Hiába nézek bűnbánóan, úgysem látja, de talán a hangsúlyomból, és a testbeszédemből érti, hogy mennyire rossz ez nekem is. Felállok, a sajátomat kifizetem, azt nem kell odatennie, inkább gyorsan lépjünk le, mielőtt még a pincérlány teljesen begerjed, vagy mondjuk agyonver a pub férfi vendégserege. - Zsák nincs, de kapucni van. – Nyúlok be a dzsekim alá, s húzom a szemembe a felsőmet, kissé sorozatgyilkos beütése van, ezért ha valami hivatalos helyre megyünk, a végén még lekapcsolnak. Nem, talán ha Daphe-vel vagyok, meg ott az igazolvány is. A sarokra érve haladok a nő nyomában, é a fellibenő szoknya visszahozza azt a furcsán ingerlő pillanatot, amikor megsimogatta a kezemet. Jó régen szakítottam Lavenderrel, azóta nem volt más, és most alaposan sikerül Daphne fenekére tapadni, ami a pillantásomat illeti, legalábbis azt hiszem, csak gondolatban járok ott, ám azon kapom magamat, hogy a kezem gyorsabb volt a józanságomnál, mert végig is cirógatok az említett idomon. Akkor nyilal belém a felismerés, hogy ez jó eséllyel kapitális hiba volt. - Ne..ne haragudj, nem tudom miért csináltam. Nem foghatom a varázslatra sem. – Most jó nagy tahónak gondolhat, lévén most szakított, minden pasit bunkónak érezhet. Pedig olyan tisztességes volt velem, én meg.. elrontok mindent. Lehet, hogy itt hagy a fenébe, pedig megint ő akar értem dolgozni. Mivel nem nézhet rám, le is sütöm a tekintetemet a kapucni alatt.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem akarok én itt valami világot összedönteni benne, de lássuk be a világban egyáltalán nem ritka dolog az örökbe fogadás, netán ha a szülei is valami módon blokkolva vannak... Na de pont én legyek, aki erre rávilágít neki? Hát ha valakinek muszáj... - És ebben teljesen száz százalékig biztos vagy? És, hogy ők a szüleid? - mondom ki végül kerek perec, mert hát mi mást tehetnék, ha egyszer komoly a helyzet. Kellemetlen úgy beszélni, hogy nem nézhetsz rá a másikra, viszont egyelőre mást nem tehetek, mivel akkor megint ugyanaz lenne rövid időn belül a hatás, mint eddig. Meg aztán itt elég sokan vannak és ha sokáig marad a végén még újabb kellemetlen élményekkel lesz gazdagabb és ha jól sejtem arra sem vágyik azért nagyon, még ha egyelőre nincs is tisztában azzal, hogy mi várhat rá. - Sajnos én sem tudnám megjavítani, de ha az a medál védett téged ettől... Lehet, hogy jobb lenne mennünk. Gyere utánam rendben? - nem nézek rá továbbra sem, hanem felállok, leteszem az asztalra az italok árát szépen, aztán nagyon remélem, hogy ha elindulok kifelé, akkor Gerard is ugyanígy tesz majd, mielőtt itt valami tömeglincselés kezdődne, mert bár rá nem nézek, de azért felpillantok és igen elég sokat mondóak a tekintetek. A pincérnő, amikor kiérünk utánunk is jön, megállva az ajtóban és nagy szemeket meresztve Gerardra, mintha minimum évek óta lángoló szerelemmel viseltetne iránta és most mindez darabokra törni készül, így a nőhöz lépek, előkerül a pálcám és egy halk exmemoriamot elrebegve indítom el vissza az étterembe. - Hasznos lenne ha... nincs nálad sapka, napszemüveg, vagy egy zsák, teljesen véletlenül? - bár ha elérünk a sarokra, ahol nem lát minket senki sem, akkor már hoppanálhatunk, bár egyelőre még nem döntöttem el mi is legyen a célpont. Ehhez én kevés vagyok, ha véla akkor is, ha komoly átok, akkor is. Talán a Minisztérium lenne a legjobb, vagy a Szent Mungó.
Dehogy akarnám megtámadni, sőt, bármi mással ártani. Teljesen természetesnek veszem, hogy visszahúzza a kezét, és ez így van rendben. Nem ismer még engem, én pedig nem használom ki az alkalmat még a bizsergető simogatás ellenére sem. Most szakított, más se hiányzik neki, hogy valami hasonló történjen vele, mint amit Nox velem művelt. Az aztán tökéletesen gallyra tudja tenni az ember életét. Nem keresi a pillantásomat, amit értek, a bűbáj valahogy a külsömmel lehet összefüggésben, és én szerencsétlen a saját ügyemen túl újabb bombázom a nőt, amiben most már ő is érintett. - Nem, dehogy. Ahhoz mindkét szülőmnek annak kellett volna lenni, de egyik sem az. – Rázom a fejemet, pedig elvileg nem láthatja, vagy csak a szeme sarkából, de a mozdulat ösztönös. Nagyon nehéz úgy beszélgetni, hogy direkt kerüli a szemkontaktust, de értem én a dolgot. Kicsit ki van száradva a szám, de eszem ágában sincsen idehívni a pincérnőt, akinek már sejtésem szerint elcsöppen a nyála, vagy egyéb testnedveket áraszt, mert ez nem az én stílusom, ahogyan Daphnet sem így akarnám levenni a lábáról. – Van.. még egy gyermekori medál volt, ami szétszakadt, amikor a rúnát pusztítottam el. Most éppen egy ötvös javítja, de nem sok esélyt lát rá, hogy ismét a régi legyen.. Miért kérdezed? – Nem igazán értem a dolgot, hiszen eddig nem volt dolgom vélákkal, nyomozó sem voltam ahhoz, hogy tudjam, hogy ennek mi lehet a jelentősége. A lánc az számomra fontos volt, de valami varázslattal lett volna megáldva, ami most elszabadult? De véla biztosan nem vagyok. Ám zavarba sem akarom hozni a nőt, viszont megoldást találnunk kellene erre az egészre. Az ünneplés, amiért ide jöttem, most már fel sem merül. Pedig ha körbenézek, most már egyre több nő néz, és a partnereik nem tűnnek boldognak..
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Könnyen lehet, hogy most még egy nyílt támadást se nagyon érzékelnék, ha pedig tőle származna, akkor nem is nagyon zavarna a dolog, így nem csoda, hogy az asztal alatt előkerült pálcával se különösebben foglalkozom, sőt észre sem veszem, csak szorongatom a kezét, amit igen normális esetben biztos, hogy nem tennék meg, na de ez a helyzet most cseppet sem nevezhető normálisnak. A varázslata viszont úgy tűnik, hogy valamelyest hat, mert kezd legalább a tekintetem tisztulni és meglepetten húzom vissza a kezemet is, ráébredvén, hogy amit csinálok az tőlem cseppet sem megszokott még annyira nem átlagos. Pislogok hát néhányat és homlok ráncolva igyekszem összerakni a képet, már csak azért is, mert mintha még ki is estek volna pillanatok az elmúlt percekből. Nem is kicsit. Azonnal elfordítom hát róla a pillantásomat, sőt még a szememet is takarva, inkább az asztal lapjához beszélek, hogy még jobban tisztuljon a helyzet. Annyi meg van, hogy Mike lelépett, aztán Gerard bukkant fel, aztán lassan ködössé vált minden. - Igen... valamiféle bűbáj lehet rajtad, hasonló, mint a vélák csábereje, de nem vagy véla... igaz? - na jó, még kissé zavarosak a gondolataim és eddig nem tűnt annak, az ember pedig nem szokott csak úgy hipp-hopp vélává válni. - Nincs rajtad valami ékszer, valami amit az utóbbi években soha nem vettél le... de tényleg soha? - esetleg ha nem is tud a származásáról, de volt rajta valami, vagy nála, ami megsérült, esetleg valami módon blokkolva volt a képessége akár egy rúnával, mágiával, ami valamikor... legutóbb netán a börtönben megbomlott és e miatt most előbukkant a valóság. Az elég kellemetlen lenne, mert ebben az esetben valahogy újra kell építeni a védelmét, mert így igazán nem mászkálhat az utcán, főleg mert mint ahogyan ő is látja finoman szólva is nehéz lesz magáról levakarni az ellentétes nemet, viszont ha nincs szerencséje a végén még meglincselik majd a férfiak hosszú távon.
Egyre inkább tudatosul, hogy valami megváltozott. Kétlem, hogy arról van szó, hogy egyik pillanatról a másikra belémesett, tisztában vagyok a vonzerőmmel, meg a korlátaival is, ezért képtelenség. El tudok ugyan lányokat csábítani, de nem így, és nem ilyen gyorsan. Ez valami.. bűbáj lenne? Bár hamarabb mentem volna aurornak, akkor tudnék jelekből olvasni, most pedig csak tippelgetek. A nő megfogja a kezemet, és még simogatni is kezdi. Az első perctől tetszik a komolysága, és persze gyönyörű, teljesen más, mint a korábbi diáklányok, de még Lavendernél is sokkal komolyabb, így akár örülhetnék is, hogy ez történik. Pír fut végig az arcomon, hiszen még az ágyékom is összerándul a váratlan ingert érezvén, de közben azt is tudom, bármi történjen, ez nem tisztességes. Nem fogom kihasználni a helyzetet, hiszen nekem hasonlóképpen ment tönkre az életem Nox miatt. - Igen, van bejárásom. Szerettem volna komolyabb életet élni. – Tartom szóval, s miközben fogdossa a kezemet, talán az lefoglalja annyira, hogy a pálcámért nyúlok az asztal alatt, és észrevétlenül ráfogom. Most annyira el van alélva, hogy talán észre sem veszi. – Szeretnék ünnepelni, de nem így. – Felelem a szép barna szemekbe pillantva, és úgy érzem, ez a helyes út. Ha hoztam egy tudatos döntést, hogy megvédek másokat, akkor Daphne is ezt érdemli, még akkor is, ha a bűbáj rajtam van. – Stimula..! – Suhintok a pálcával az irányába, mert bár tudom, hogy ez a varázs főleg az ájult embereken segít, de józanságot is szoktak vele kölcsönözni másokra, ha az illető kábult, vagy ilyesmi. Lehetne Finite is, de most a Stimulát helytállóbbnak éreztem. Szavakkal is megpróbálok rá hatni, hogy erősítem a hatást. - Térj magadhoz. Nem tudom, hogy mi van velem, de nem igazi, az biztos. Segíteni akarok. Valami bűbáj alatt álhatok, ami rád is kiterjedt. És azt hiszem másokra is. – Pillantok körbe, hiszen a pincérnő is láthatóan a rabom lett. De már kezd összeállni a kép, napok óta ez van, pedig nem tettem semmit azért, hogy így megváltozzon a lányok hozzám való reakciója. Mi történhetett?
Igazság szerint valami csoda folytán már tényleg egyáltalán eszembe sem jut Mike miután Gerard felbukkant. Egyáltalán nem sajnálom, hogy faképnél hagyott és hogy lelépett most így hirtelen és cseppet sem zavar a hiánya, pedig tényleg azért számított, de most hidegen hagy. Így csak egy félmosollyal vonom meg a vállamat, hiába mondja Gerard, hogy attól még fájhat és valószínűleg fog is majd akkor, amikor majd egyedül leszek, de hát most még erre egyelőre nem került sor, akkor pedig miért foglalkozzam a dologgal? - Szakot váltottál, miattam? Hát ez nagyon édes! Akkor azért a jelvény a nyakadban, már van bejárásod a parancsnokságra. - most már azért kiszúrom, mert bár a véla báj igen szépen veszi el az eszemet és korlátozza a figyelmemet, de azért az auror ott van bennem, még ha most mélyen elnyomva is és bár nem olyan erős a figyelmem, mint máskor, azért valamelyest mégis csak észreveszek ezt-azt, ahogyan a pincérnőt is, aki folyton erre pislog és mintha szándékosan menne el időnként az asztalunk közelében, pedig nem kérek egyelőre több italt, abba is alig ittam bele, amit most kaptam meg, mert csak a pohárral játszom. Aztán magamat is meglepve a pohártól elszakadva előre nyúlok az asztal felett és finoman megszorítom Gerard kezét, sőt valahogy az enyém még ott is ragad és a hüvelykujjammal párszor meg is simítom a kézfejét. - Igazán sajnálom, pedig nem érdemled meg, hogy egyedül ünnepelj. Ünnepeljünk együtt! - pedig lássuk be bárki logikusan átgondolva egyből rájönne, hogy miután engem most dobtak nincs éppenséggel okom arra, hogy ünnepeljek, de most a logikus gondolkodástól igen nagyon távol állok. - Én csak egy vacsora miatt jöttem, amit így megúsztam, de ne is beszéljünk rólam, abban sem érdekes nincs. Mesélj, hogyan sikerültek a vizsgák a szakváltáshoz? Bizonyára imádtak téged! - nem vagyok önmagam, ezt csak az nem vennék észre, aki egyáltalán nem ismer. Ha most lenne egy másik énem, aki itt állna mellettem és józan tudott maradni, akkor biztos, hogy fejbe vágnám magamat. Úgy viselkedek, mint aki minimum becsiccsentett és ez a fura érzés már vagy tíz éve nem járt át és akkor még jóval fiatalabb voltam és egészen más életet éltem, mint most.
Tudom, hogy nem kiforrott még a stílusom, inkább ösztönből cselekszem, ami az emberi kapcsolatokat illeti. Igyekszem mellette kedves, úriember stílusú lenni, és ez sokaknak bejön, ahogyan a múlt is igazolja. Fel sem merül bennem, hogy szemrehányást tegyek, különben sem siettetem a beszélgetésünket, nyilván kell neki pár nap, amíg végigszalad a bürokrácia útvesztőjében, hiszen mégiscsak elrabolták. Én a koboldoknál pontosan tudom, hogy mik a szigorú szabályok, mennyi papírmunkával jár mindent lejelenteni. Miközben odalépek, pont az a pincérlány zavar be, aki amúgy nagyon ajánlkozott, de Daphne megnyugodhat, az ilyesmi nekem is sok, ezért a vigyorgást csak szemforgatással jutalmazom, és le is ülök a nővel szemben, miután a csaj lekopott. Azért Daphne sem szokott ilyen szépen nézni rám. Na mi van már, túl jó a parfümöm ma? - Régóta vagy sem, nálam nem bénább alak. És bármi tud fájni, ezért sajnálom a dolgot. De ha neked jobb úgy, ha ő nincs.. – Viszem fel a hangsúlyt, hiszen meg sem akarom ítélni a helyzetet, meg a fejébe sem látok bele. Szerencsére a poharam még majdnem tele van, ezért még mellőzhetjük a pincérlány társaságát. A köröket rajzoló nőre azért sikerül elmosolyodnom, igenis a komolysága mellett van benne egy kislányos báj. – Nos nem, nincs kire. Úgy döntöttem, főleg a te munkád, és elhivatottságod alapján, hogy szakot váltok, aurornak tanulok tovább. Most vagyok túl egy kemény, de sikeres átigazolási vizsgán, csakhogy.. nincs kivel ünnepelni. Úgyhogy az ökör iszik magába elv ellenére.. Mégiscsak egyedül. – Vonom meg a vállamat, és fürkészem a pillantását. Nem akarok én állandóan bókolgatni, ezek nem üres frázisok. Hiába, hogy nem valami hadnagy, akkor is nagyon empatikus, és számomra kellemes gondolkozású nőt ismertem meg a személyében. – És neked…? Ha nem számítjuk az előbbit, mi dolgod volt errefelé?
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
A lépteket hallva azt gondolom elsőre, hogy a pincér máris hozza az italomat, ezért meglepetten pillantok fel, hogy ennyire gyors, ám helyette ismerős arcot látok meg, akinek megígértem, hogy majd beugrom hozzá és magyarázattal szolgálok, csak hát annyi minden volt és a fennforgás sem volt kicsi, hogy sajnos végül nem sikerült oda jutnom, de úgy fest nem azért jött, hogy szemrehányást tegyen, és hát nem is tudhatta, hogy itt leszek ugyebár. A meglepettségem végül egy szolid mosolyba fordul, ami szélesedik, amikor a valahogy nem is tudom milyennek nevezzem a megfogalmazást arról, hogy gonoszság, hogy így beszélt velem Mike. - Szia! Ez igazán kedves tőled Gerard. - nyelek egyet, mert minden bizonnyal a megvilágítás lehet az oka, de valahogy... Magamban megrázom a fejemet és közben a pincér is betoppan, leteszi elém a poharat és miután pont ő adta oda előzőleg a kis cetlit Gerardnak rá azért vet egy igen sokat mondó pillantást, amit egy kis szemöldökráncolással konstatálok. - Köszönöm, egyelőre ennyi lesz! - kissé talán még a hangomat is megemelem és őszintén szólva gőzöm sincs, hogy mi ütött belém, de lényegében elzavarom a lányt, majd Gerard már újra egy mosolyt kap tőlem, mintha mi se történt volna. - Ülj csak le. Ez... semmi sem volt. Nem voltunk együtt régóta és egyébként is elég béna alak. - vonom meg a vállamat. Persze ez nem igaz, de őszintén szólva a most itt termett Gerard mellett Mike valahogy egy pillanat alatt szépen ki is esett a fejemből, mintha ott se lett volna. - És te mit csinálsz itt? Vársz talán valakire? - duruzsoló hangon, felkönyökölve az asztalra kérdezek, a másik kezemmel szórakozottan kis köröket rajzolva a poharam peremére. Ha most a saját magam külső szemlélője lennék minden bizonnyal adnék magamnak egy igen jól irányzott nyaklevest. Még az auror jelvényét sem veszem egyelőre észre, valahogy nehéz elszakítanom a tekintetemet az arcáról. Mi a fene van velem?
Amint meghallom a hangját, automatikusan emelkedem fel, hiszen mekkora mázli, hogy pont abba botlok, akivel kölcsönösen meg akartuk menteni már egymást. Igaz, hogy nekem némi segítséggel sikerült is őt, de ez nem jelenti azt, hogy nem becsülöm az érdemeit, sőt, pont miatta akartam egy nagyon éles kanyarral életmódot váltani. Ám rögtön ülök is vissza a helyemre, meghallva a nagyon éles szóváltást, egyre növekvő hangszínben, ez bizony nem csupán veszekedés, hanem szakításnak tűnik. Elhúzom a számat, na nem a csalódottságtól, pedig azt hittem nincsen senki az életében, ezért már merhettem remélni a hörcsögös lakásból ítélve. Sokkal inkább az nem tetszik, hogy valaki így beszél vele. Sötéten pislogva markolászom a poharat, amíg a fickó elviharzik, aztán szépen lassan közelítem csak meg Daphnét, hogy tudja rendezni a vonásait. Próbálok mosolyogni, noha tudom, nem éppen a legjobbkor jövök, de talán el tudom terelni a gondolatait. Tudom, hogy amikor Lav lelépett, nekem élni sem volt kedvem, de talán Daphne más. Érettebb mint én. Jut eszembe, ebből kiindulva, hogy tetszik mint nő, meg a komolysága, már teljesen érdektelen, lévén a pasija hozzám képest egy értelmes kinézetű felnőtt ember volt, én meg egy kölyök. Maradjak a pincérnőnél, aki felírta, hogy mikor végez? Áh dehogy, de az aurorcsajszit mégse támadhatom le, hogy most, hogy két kapcsolat között vagy, mit szólnál ahhoz, ha..? - Szia. – Köszönök rá, tartva a legutóbbi szerencsétlen helyzetben váltott tegeződést, ha már így alakult. Nem ülök le egyelőre, csak a kezemben egyensúlyozom a poharamat. – Bocsánat, de véletlenül hallottam, ami történt. Sajnálom, hogy így alakult, részemről viszont szeretném, hogy tudd, hogy tartom amit mondtam, állati jó nyomozónak tartalak, és mi több.. Gonoszság, hogy így beszélt veled. – A nyakamban észreveheti az auror belépőt, legutóbb még nem volt ilyenem. Tudom, hogy ezzel csak éppenhogy az előcsarnokba engednek be a parancsnokságon, de mégis több mint egy vendég kártya, kísérővel bárhova bejutok, aki ott dolgozik.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ha az első pár mondat még nem is, de aztán megütheti Gerard fülét az ismerős hang, ami épp a mögötte lévő boxból szűrődik át egy ismeretlen férfi hanggal társalog épp, akiket a fa fal miatt ugyan nem lát, de tisztán hallja a szavaikat, főleg mert egy kissé az utolsó mondatok már emelkedettebb hangerővel zajlanak. - Egy hétig azt sem tudták megmondani, hogy élsz-e még egyáltalán. Semmiféle információt nem kaptam a Minisztériumban Daphne! - erőteljes, egyértelműen vádló szavak hangoznak el a férfitől első körben, sejthetően a történtek után, amikkel ugye Gerard is részben tisztában van. - De tudtad, hogy erről szól a munkám. - épp levegőt vennék, hogy megvédjem magamat, hiszen igenis tisztában volt azzal, hogy auror vagyok és hogy keveredhetek bajba, most mégis úgy vádol, mintha nem lett volna tisztában azzal, hogy kivel kezd. - Arról nem volt szó, hogy beépülsz valahova és nekem elfelejtesz szólni! Eddig csak az irodában ültél! - hatalmasat sóhajtok, hiszen ebben igaza van, de mégis... az ember nem mondhatja meg akárkinek, ha beépített munkát vállal, főleg akkor, ha arról alapvetően senkinek sem szól ugye. - Amit gyűlöltem! - hallani, ahogyan odaát halk kattanások, pénz zörgés töri meg a beállt pár pillanatnyi csendet. - Mike... - azt hiszem a próbálkozásom túlságosan erőtlen és hát nem ígérhetem meg neki, hogy veszélytelen életet fogok élni és maradok az irodában aktákat tologatni. Az... egyszerűen nem én vagyok. - Nekem ez így nem megy... sajnálom Daphne. - aztán már Gerard csak azt láthatja, hogy az alak elsiet mellette a kijáratot célba véve és viharosan távozik is, kissé talán erősen behúzva maga mögött az ajtót. Pár pillanat múlva a pincér jelenik meg az asztalnál felnyalábolva az ott hagyott pénzt. - Még egyet ebből, köszönöm! - egy ital még belefér, a vacsora úgyis elmarad már. Ha jól sejtem Mike csak azért akart idejönni, hogy könnyebben rendezze a dolgot és le tudjon lépni, mintha mondjuk olyan helyen teszi, ahol kettesben vagyunk. Nyilvános helyen egyszerűbb szakítani, de akárhogy is, ha mélyen magamba nézek és választanom kellene, hogy ő vagy a munka... Ő is tisztában volt vele, hogy ez nem is kérdés.
Megünnepelhetném a felvételt, ha lenne kivel. Ha lennének barátaim. Azért mégse rendezhetek a saját magam tiszteletére egy bulit, amin engem ünnepelnek. Különben sincsenek barátaim. Leginkább lányokkal voltam jóban, de kétlem, hogy őket jó ötlet lenne összeverbuválni. A legtöbbjükkel igen közeli volt a kapcsolatom, előfordult, hogy csak lelkileg segítettem, de kár lenne a főleg szép emlékeket valami szörnyűséggel párosítani, hogy mondjuk egyazon légtérben ölik majd egymást. Ha a Lavender előtti időkre gondolok, igen könnyűvérű életet éltem, s habár nem érzem úgy, hogy bárkit szándékosan kihasználtam volna, de ki tudja, azért mégsem látok bele senki fejébe. Amióta Lavenderrel szakítottunk, Sadie megint próbálkozik, de egykori szeretőmre már nem tudok úgy nézni, mint régen, hogy csak az alkalmi összebújás kössön össze minket. Nem igénylem a csak testiségre korlátozódó kapcsolatot, komolyabb dolgok érdekelnek. Végre van valami célom. A professzortól a sikeres akadálypálya után még egy auror belépőt is kaptam a parancsnokságra, noha rajta van, hogy tanuló, és ezért csak a kevésbé fontos szintekre van belépésem, de akkor is valami auror igazolvány kezdetleges változata. Ami viszont jobban zavar, minden alkalommal, amikor belenézek a tükörbe, mintha furcsa, aranyló körvonalam lenne. Csóválom a fejemet, nem értem a dolgot, a lányok pedig korábban is futottak utánam, de néhány napja még inkább.. Csak azért, mert határozottabb a tartásom, vagy mi az isten van már, jön a tavasz? Így aztán az ünneplést jómagamra korlátozom, ahogyan a londoni bárok egyikét nézem ki azon célból, hogy elgondolkozom pár pohárnyi gondosan ellenőrzött ital társaságában azon, hogy most merre. A pincérnő már a rendelés felvételekor egy sajtpapírra írta le, hogy mikor végez. Halvány mosollyal vágom zsebre az ajánlatot, noha úgyse várom be a zárórát.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
