Külső utcák, sikátorok

Már egy ideje figyelem, követem, mert így szoktam. Nem csak úgy kapok egy infot és levadászok valakit, az nem az én stílusom. Szeretem megfigyelni a célpontot. Egyrészt sok minden kiderülhet róla, másrészt eleve könnyebben kapom el, ha már ismerem a gyengéit. A legtöbben pedig a jól megszokott környezetükben mutatják ki leginkább a foguk fehérjét. Na persze ettől még tetszik, hogy végül pont Roxmortsban sikerült kikötnöm. Nem vágytam ide vissza, hiszen túl sok a kellemetlen emlék. Azért döntöttem úgy, hogy végül békén hagyom Danet és Petert, hogy többé a közelükbe se menjek. A csatározásuknak hála haltam meg kishíján, erre most megint itt vagyok és akár még arra is lehetne esély, hogy összefussak velük, de talán ha eléggé figyelek és egyébként is csak a célpontra koncentrálok, akkor ez nem történhet meg. Legalábbis nagyon remélem.
Csendesen figyelem hát most is, és türelmesen várom meg, amíg kilép a munkahelyéről. Egy kis zajt szándékosan keltek, hogy felfigyeljen rám. Nem szándékozom csak úgy előbukkanni a semmiből és úgy meglepni, hiszen akkor nem sok szót válthatnánk egymással, esetleg támadással indítana védekezésképpen, aminek nem lenne semmi értelme. Persze nem abból az irányból bukkanok fel, ahonnan a vámpír a hangot hallja. Vérfarkasként elég csendesek a lépteim, óvatlan sem szoktam lenni, úgyhogy mindent úgy intézek, ahogyan én akarok. Csendesen lépek hát elő az egyik kis utcából, halkan megköszörülve a torkomat, hogy megforduljon és észre is vegyen. Nincs nálam fegyver, sem pálca, első ránézésre nem is tűnök különösebben fenyegetőnek, de akinek vaj van a füle mögött az eleve úgy áll a hirtelen jött idegenekhez, hogy akár még fenyegetésnek is veheti őket.
- Castiel Horan... egyáltalán nem tűnsz olyan veszélyesnek, mint amilyennek beállítanak. - döntöm kicsit oldalra a fejemet, ahogyan végig mérem. Az egész történetről csak annyit tudok, hogy többeknek is megcsapolta a vérét, bár ha minden információ tiszta, amit megkaptam, akkor egyikük sem halt meg. Na persze ez még nem jelenti azt, hogy egy vámpír csak úgy garazdálkodhat, ahogyan neki jól esik és hát még rosszabbul jár, ha olyanokat is áldozatául választ, akiknek komolyabb kapcsolati vannak. Elég szép summát ajánlottak azért, hogy megtaláljam és kézre kerítsem. Vissza kell vinnem Olaszországba élve, vagy halva. Előbbit támogatnám jobban, de persze benne van a pakliban, hogy ha túlzott ellenállást mutat, akkor nem tehetek mást. Hogy ott mit tesznek vele, végül is már nem az én dolgom. Attól, hogy én esetleg úgy gondolom nem érdemel halált, még nem jelenti azt, hogy azért a szép summáért nem fordítom el a fejemet, ha végül is erre kerül sor. Egyébként is egy vámpír, aki nem képes megálljt parancsolni a vérszomjának, sose lehet tudni, hogy mikor esik át a ló túloldalára és mikor következik el a pillanat, hogy nem lesz képes visszafogni magát, hogy aztán már ne csak olyanokat hagyjon maga után, akiket megkóstolt, hanem hullákat szórjon az útja mentén.