2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A diákok az első hét évüket a klubhelyiségükből nyíló közös hálószobákban töltik, ám az egyetemi szakokra jelentkezve választhatnak, hogy az iskolában akarnak szobát vagy esetleg Roxmortsból kívánnak bejárnim ahogy sokan is teszik. Az egyetemisták 18-24 év között mozognak, sokkal nagyobb szabadsággal mozognak az iskolában, mint a kicsik, így hát nem meglepő, hogy nem ugyanott vannak elszállásolva. A szobák lehetnek egyéniek, lehetnek két fősek illetve maximum négy fősek, ez csak azon múlik, hogy ki milyen szobát igényel és mennyi galleont tud áldozni rá. Rendelkeznek fürdővel, aprócska konyhával, ténylegesen egy kis kollégiumi lakásként funkcionálnak.
Köszönöm, de van elég ellenségem, és rosszakaróm. Nincs szükségem újabbakra. Pláne nem olyan ostobaságok miatt, hogy ki hogyan néz ki, vagy ki kire féltékeny, és mért. Ezek olyan piti dolgok. Nekem ennél nagyobb gondjaim is akadnak az életben. Ami meg a folyosói pletykákat illeti, nos sosem erősítettem meg, és nem is cáfoltam semmit. Méghozzá szándékosan. Mert így sokkal nehezebb eldönteni, hogy mi igaz, és mi nem. Összezavarhatja az ellenségeidet. Akiket pedig közel tartasz, azok úgyis tudják, amit tudniuk kell. - Nem. Többnyire lányok. Bár egyszer Cody is említett valami ilyesmit. Sasha McCaine haját még be is színeztem ilyenre egy bűbájjal. Miért? Van ennek jelentősége? - pillantok fel eléggé értetlenül. Mert hát számomra tényleg nem világos, hogy miért ilyen fontos dolog a hajszínem. Mindenkinek olyan, amit a genetika gépezete kidob. Ennyi. Azt pedig pláne nem látom át, hogy mi köze a fiúknak ehhez az egészhez. - Erre a sok izére mind szükség van? - mérem fel bizonytalanul a hirtelen körém lebegő fodrász kellékeket. Soha életemben nem láttam ennyit egy helyen egyszerre. Vagyis hát talán egy alkalommal, amikor a VMS-en Gillian vette a fejébe, hogy kicsinosít. De hát lássuk be ezen a téren elég erőteljes hiányosságaim vannak. Sosem gondoltam arra, hogy kicsinosítgassam magam, és ezzel akarjak bárkit, vagy bármit lenyűgözni. Inkább egy lenyűgözően bonyolult és nehéz varázslattal... vagy egy lenyűgözően nehéz és veszélyes mutatvánnyal thesztrál háton repülve. Igen, az sokkal inkább rám vallana. - Szeretek Codyval sakkozni. Corvusszal vitatkozni, de a nyáron Ramseyvel lovagoltunk a tengerparton. Az is egész jó volt. - na jó, hát biztos hogy Alex olvasta a buta pletykalapot Ramseyről, meg rólam. Hogy rajta keresztül akarok aranyvérű társaságba felkapaszkodni, meg ilyenek. Azóta pedig valahogy nem sikerült találkoznom a sráccal. Mintha kerülne. Pedig jó lenne megbeszélni vele dolgokat. Csak hát olyan furcsa vele. Egyszerre vagyok izgatott a közelében, és valahogy könnyű olyasmiről is beszélni, amiről másokkal nem. De ettől még nem igaz, hogy a pénze, és a neve érdekelne. Az az újság tele van ostobaságokkal. - Te jártál vele a nyáron? - fordulok Alex felé hirtelen felkapva a fejem. Ez ugyanis elég meglepő információ számomra. Mármint oké, nyilván van olyan, hogy biszexualitás, csak valahogy nem fogalmazódott meg bennem ez valahogy soha Codyval kapcsolatban. Azt hittem, hogy meleg, és kész. A másik meg, hogy pont Alexszel járjon, furcsa. Mármint nincs baj alapvetően a dologgal, csak nem számítottam ilyen fordulatra. - Azt megírta levélben, hogy te találtad meg, és Danyvel kapartátok össze. Bár elsőre nem nagyon hittetek neki, és elég ijesztő lehetett... Meg hogy stoppolt Európában. De lényegében ennyi. Felteszem idő kellett neki, amíg megtalálja önmagát. Azok után. És hát talán ezért sem nagyon beszél velem. Nem igazán látjuk ezt ugyanúgy. - tudtam bizonyos dolgokról, amiket megírt levélben, de a szerelmi történet valahogy kimaradt. Talán mert az már az árvaházi találkozásunk után lehetett. Azt hiszem Codyval ebben a dologban nem igazán közelít a véleményünk egymáshoz. Persze Alex azt gondolja, hogy ő mentette meg Cody életét, én pedig nem fogom felvilágosítani ezzel a képzettel kapcsolatban. Nem kell minden mélységről tudnia. Azt hiszem, ha tudná akkor már nem is úgy nézne rám, mint most. Még Cody sem tekint rám ugyanúgy. És hát amúgy meg nem tartozik rám sem Cody, sem Alex magánélete. Bár ez egyszer tényleg érdeklődéssel hallgatom a történteket egy másik szempontból. - Neked az is bőven elég, ha velem szóba állsz. Ez már önmagában is eggyel több kétes alak a kelleténél. Nem tudhatod, hogy azok a gyógynövény kereskedők mit tesznek meg az áruért. Daniel csak aggódik érted, mert szeret. És valahol talán igaza is van. - egy dolog, hogy én képes vagyok kétes dolgokba keveredni a céljaim érdekében. De azért teszem, hogy másoknak, például a Maroni családnak ne kelljen. Nem szívesen látom be, de Danielnek pedig van igazsága, amikor tiltja Alexet az ilyesmitől. Persze engem is tiltana, de az egészen más tészta. - Noah azt is állítaná, hogy megült egy sárkányt, ha azzal menőbbnek tűnne a piti haverjai előtt. Ezt azért nem tekinteném mérvadó bizonyítéknak. Amúgy meg ez már az ő dolguk. Elég nagyok már, hogy rendezni tudják a soraikat. Nem tartozik ránk. - vonok végül vállat. Fogalmam sincs, hogy Jenkins és Gillian tényleg összeszűrték-e a levet. De elég elképzelhetetlennek tűnik számomra. De abban az esetben ha mégis igaza lenne Alexnek, nos akkor sem tartozna rám a dolog. Ehhez a drámához szerencsére semmi közöm az ég világon, és nem is akarom, hogy legyen. Elég nekem a magam baja.
Hát persze, hogy nem érti. Miért is értené? Gina szereti a maga útját járni és nem foglalkozni a többi lánnyal, akiket esetleg iriggyé tehet(ne), ha olyan igézően szépen libbenne be a terembe, mint valami teliberakott mesebeli hercegnő. Csak egyetlen egyszer kellene megmutatnia azt az oldalát és máris pontot tehetne több kellemetlen téma végére is magával kapcsolatban. A folyosókon beszélnek ám és akinek van füle, az meg is hallja az elejtett szavakat. De ez természetesen Ginát aligha izgatja. Valamilyen úton-módon baromira képes kivonni magát a közösségből. Mintha egy szellem lenne, aki jóformán csupán kísérteni jár be az iskolába, semmi másért. Irigylem is kissé emiatt, de hát az én lételemem meg pont az, hogy állandóan beszédtéma lehessek. - Kik? - csillan fel a tekintetem, amint a lány kijelentését meghallom. - Fiúk? - kapom fel a fejem és izgatottan meredek a feje búbjára, majd beszéd közben halászom is elő a pálcám és pöccintek vele párat, mire az ágyra kihajigált fodrászkellékek máris munkálkodni kezdenek a vöröske hajkoronáján. Azért egy Bűbájosan Bűbájos márkájú hajlakkot is magammal hoztam, hiszen erre az extra tartós nyavalyára minden bizonnyal szükségem lesz a vörös loknik szempontjából. Gina haja körül tehát tolongani kezdenek a fésűk, ollók, csatok, lakkok és rendezik sorait, miközben én kényelmesen kifaggathatom mindenről. Ezért jó, ha ismer olyasvalakit az ember lánya, aki jó bűbájtanból és egy-két randiért cserébe hamar megered a nyelve. Na meg az ingyen kaja se hátrány néhanapján... Az, hogy Daniel ignorálja a lány mondandóját... Hát, valamiért nem újdonság számomra. Én általában egy jó kis csattanót is odabiggyesztek a szövegem végére, ha esetleg úgy érzem, miszerint drágalátos unokatestvérem nem figyel rám kellő mértékben. De általában ilyesmivel nem akad gondunk, hiszen Danynek muszáj rám figyelnie, ha azt szeretné, hogy ne rángassam magam bele a kelleténél több őrültségbe. Mintha képes lenne ellene bármit is tenni... Mostanában azonban valamiért képes vagyok megülni a fenekemen öt percnél tovább. Komolyan, mintha a nyár folyamán benőtt volna a fejem lágya valamilyen szinten. Már nem keverem magam annyi bajba, mint a tavalyi év folyamán és kissé a jegyeim is javultak. Évfolyamelső ugyan nem leszek, de egyelőre a bukás réme sem fenyeget. Muszáj ugyanis valamivel lekötnöm a figyelmem, ha nem szeretnék folyamatosan azon kattogni, hogy "de amúgy szétmentünk Codyval és baromira hiányzik, miközben a bűntudat teljes mértékben felemészt". És mi ez ellen a legjobb? Az olvasás. - Hát, nem vagy egy könnyű eset, az tény és való - sóhajtok egyet, miközben az olló máris megkörnyékezi Gina haját és megpróbál vágni belőle valamennyit. - Volt már egyáltalán olyan srác az életedben, aki közelebb került hozzád? Hatással volt rád és szerettél vele lenni? - tanulmányozom kérdőn a lány arcát. Egyszerűen ugyanis nem hiszem el, hogy ennyire nincs képben a dolgokkal. Vannak ugyan lányok, akik vénasszonyként találnak rá a nagy Ő-re, de némi aprócska sejtésük van arról, mi is az a szerelem. Gina viszont totál sötét ebben a témában. - Ja, nálam is próbálkozott ezzel a dumával - biccentek egy aprót a lány szavai hallatán. - De a biszexualitás létező dolog - idézem szóról-szóra Codyt. Ha jól emlékszem, ezt pont az első házibuli után mondta, amikor megbeszéltük egymással a dolgokat. - Igen. Együtt voltunk pár hónapig - közlöm végül Gina kérdése hallatán. - Még nyáron jöttünk össze egymással, szóval esélyesen lemaradtál egy-két változással vele kapcsolatban. Komolyan meg sem említett engem? - villan át azért az agyamban a gondolat. Esélyesen beszéltek egymással azért valamennyit, bármilyen is volt a viszonyuk, habár az is tény és való, hogy már javában visszatért az életbe, amikor összejöttünk egymással. - Én kapartam fel a földről és vittem kórházba, amikor... khm... tudod... - vetek Gina felé egy jelentőségteljes pillantást. A feltámadás szót kissé durvának érzem, de kétségkívül ez illene ide. - Az ember azt hinné, hogy néhány szóban azért megemlékezik arról, akinek az életét köszönheti - fűzöm karba játékosan duzzogva a kezeimet. Igazság szerint olyan négy-öt oldalnyi ömlengés rólam bőven megfelelt volna számomra. - Na, mindegy, nem fontos - legyintek végül egyet. - Minket is útba ejtett a nagy körútja során és az utolsó napokban vallottam neki szerelmet, de lekoptatott azzal, hogy meleg - hallgatok el végül, hiszen fogalmam sincs, Ginát mennyire érdeklik az ilyen sztorik. Esélyesen semennyire. Én azonban imádom hallgatni, ki hogyan ismerkedett meg a párjával, de hát ebben nem vagyunk egyformák. - A suli nagy részének nincsenek olyan kapcsolatai, mint nekem - húzom ki magam egy büszke vigyorral a képemen. - A legtöbben maguk alá csinálnak, ha valami kétes alakkal kell szóba állniuk, de az illegális gyógynövénykereskedelem nem sötét mágia - forgatom meg a szemeimet. - Dany is mintha azt hinné, hogy gyilkosokkal ülök le vajsörözni, miközben megbeszélem velük az üzletet... Annyira hülye azért nem vagyok. Ezek az emberek teljesen ártalmatlanok, szóval nem is igen értem, miért kell ebből ekkora ügyet csinálni. A növények, amelyeket veszek tőlük, elég drágák ugyan, de olyankor bevetem a véla mágiámat és alkudozásba kezdek. Ritkán ugyan, de előfordult már olyan eset is, hogy ingyen odaadták számomra az értékes növényt. És ehhez bőven elég volt annyi, hogy velük vacsoráztam. - Mondom, hogy lefeküdtek egymással! - vágom rá, teljesen biztosan a dolgomban, bár látni én se láttam semmit. - Noah ezt vágta a képembe és igen, páran látták is őket együtt a folyosókon annak idején, szóval van benne valami - ráncolom a homlokon. Nekem ugyanis szent meggyőződésem, hogy Jenkins ágyba vitte azt a libát. - Mindegy, egyébként se volt a szívem csücske, amikor Daniellel jártak - vonom meg a vállam. - Jó, hogy szakítottak. Talán a drága unokabátyám rájött, mekkora egy ribanccal hozta össze a sors - fintorodok el haloványan, bár ha jobban belegondolnék, esélyesen hamar rájönnék, mennyi minden közös van bennem és Gillianben. Szerencsére azonban nem keresem a párhuzamokat, szóval a kiakadás ezúttal nem játszik részemről.
Alex szinte azonnal ráharap a csalira. Természetesen ő nem tekinti ezt viccesnek. Kezdem már elég jól kiismerni a legtöbb Maronit ilyen téren. Bár nekem köztudottan nincs humorérzékem, szóval esélyesen, ha valaki Stand up fellépésre készül, akkor jobban teszi, ha nem tőlem kér poén tanácsokat. - Nem értem ez mennyiben lenne polgárpukkasztó. A szépség egyébként is relatív. Mindenkinek mást jelent. - kommentálom még azért a dologhoz. Mert, hát lássuk be, hogy a szépség valóban egy elég szubjektív fogalom. Én pedig nehezen tudom értelmezni a szubjektív dolgokat. Azt szeretem, ha valamit objektíven tárgyilagosan értékek mellé lehet rendelni. Vagyis vagyis van logikája. Talán ezért is vagyunk annyira mások Alexszel. - Ezt már mondták mások is. Szerintem semmi rendkívüli nincs benne. Maximum egy kis genetikai kromoszóma játék. - kommentálom fa arccal. - Kipofozástól maximum egy lila amorf szilvára fog hasonlítani az arcom, de az is elmúlik egy-két percen belül. - közlöm komolyan. De aztán bízom tovább, és elvigyorodom, jelezve, hogy ezzel megint csak cukkolni akartam. Bár még mindig nem igazán értem, hogy miért jó nekem ez az egész, és főként Alexnek mi haszna rajta, hogy a fejébe vette? - Szoktam. Csak ignorálja, valahogy úgy, mint én az ő mondandója nagy részét. - fűzöm hozzá a Daniellel kapcsolatos kéréshez. Pedig amúgy megtanulhatnék már figyelni Danyre, de rendszerint annyira untat a kotyogása, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Pedig nem mindig mond ostobaságokat. Csak esetében elég nehéz szűrni az információ áradatot. Sok lényegtelen blabla közé rejtett kevés érdemi mondandó. Nem is értem az Ollivander lányokat, hogy mit bírtak rajta ennyire. Vagyis Lizzy esetében, vagyis inkább a szobánkból való hiányából következtetve még mindig tart ez a rajongás. - Én semmiben sem hasonlítok rá. Ő olyan, mint egy Kiscserkész, akinek be nem áll a szája. Bosszantóan sokat kérdez, legtöbbször arról, amihez semmi köze. Az érzelmeket nem lehet logikusan értelmezni, tehát zavarosak. Jobb nem foglalkozni velük. Egészségtelenek. - vetem ellen, amikor Guido, és az érzelmek kerülnek terítékre. Nem. Én nem vagyok olyan, mint Guido Rossi. Kicsit sem hasonlítunk. Ő csak van és kész. Fogalmam sincs minek. - Ha nem tűnt fel, akkor Cody manapság nem igen szól hozzám. De azt biztosan állíthatom, hogy egyetlen dologgal nincsenek gondjai, méghozzá azzal, hogy meleg, mint a Szahara. - állapítom meg. - Amúgy te ismered őt? Mármint Codyt? - teszem fel a kérdést, némi fáziskéséssel. Oké, sok Cody járhat a suliba, de abban biztos vagyok, hogy csak egy meleg. Vagyis hát ez nem biztos, de én csak egyet ismerek közülük, szóval, igen automatikusan az unokatestvéremre asszociáltam. - Például bájitaltanban? Szerintem a suli nagy része még csak nem is hallott azokról a bájitalokról, vagy alapanyagokról, amikkel nyúzni szoktál. - állapítom meg, amikor arra terelődik a szó, hogy Alex miben lehet még jó. Mást talán feszélyezne, ha valaki így az arcába hajolna, de engem nem. Láttam én már ennél rosszabb dolgokat is. Sőt. - Nem elkerülnek, összezavarnak, és ebből adódóan idegesítenek. - vetem fel az érzelem témára ismételten. Ennél jobban én ezt már nem tudom összefoglalni. Talán csak azzal magyarázni, hogy Alex és én nem ugyanabból az univerzumból származunk. - Hogy Noah... ne nevettess. Az egy jelentéktelen pondró. Kétlem, hogy Gill akár egyetlen pillantást is vetett volna rá. De ha vetett is, szerencsére ez nem az én bajom. - rázom meg a fejem. Valahogy képtelen vagyok fejben összerakni a Gillian Ollivander-Noah Jenkins párost. Nem. Ez még viccnek is rossz lenne. Vagy inkább abszurd.
- Nem! - ugrok rá egyből a csalira, majdhogynem habozás nélkül, habár Gina mosolya sok mindent elárul számomra. Csak húzza az agyamat, de köszönöm, én ebből nem kérek. Egyáltalán nem. - Gagyi lenne, nem vicces - dünnyögöm magam elé ingerülten, habár ezt nyilván ő is tisztán hallhatja. - Ha polgárt szeretnél pukkasztani, akkor ma mindenkinél szebb leszel... - Kivéve nálam, teszem még hozzá gondolatban. Hiú vagyok, túl hiú, de ha az ember egyik vágya az, hogy elismerjék a külseje miatta, akkor nem hagyhatja, hogy más megelőzze benne. Anyám akarva-akaratlanul is belém verte a kinézet fontosságát és hát az évek folyamán lépten-nyomon bebizonyította számomra az emberiség, hogy ebben igenis van valami. - A hajad gyönyörű vörös, tisztában vagy azzal, hogy mégis mennyien irigylik ezt tőled? - emelem meg lágyan az egyik tincsét. - És az arcod is szép lesz, amint kipofozunk - teszem még hozzá. Hogy csúnyának tartom-e Ginát? Nem. Inkább csupán olyasvalaki, akin nem akad meg mások tekintete, se rossz, se jó értelemben véve. Szürke kisegér, semmi több. Soha életemben nem volt alkalmam megtapasztalni, milyen annak lenni, de azt hiszem, nem is szeretném. Elég bántó lehet, ha csak úgy átnéznek az emberen. Az pedig, hogy nem számít a külső... Nos, én ezen kívül nem sok mindenre vagyok képes, ami az igazat illeti. A tanulmányi eredményeim csapnivalóak, de az is igaz, hogy Cody mellett rájöttem, miszerint van tehetségem egy-két dologban. Mégis, drága anyám annyira lerombolta az önértékelésemet, hogy messze még az a bizonyos ugródeszka, minden tekintetben. Esélyesen kelleni fog számomra valaki, aki alaposan a fejemre koppint és rávilágít arra, hogy a világ nem csak szépekből és csúnyákból áll. - Ezt majd mond az ő szemébe is, kérlek - vigyorodom el, amikor Gina Danielről kezd el papolni. Tény, ami tény, szeretem az unokatestvéremet. Olyannyira, hogy képes vagyok az állítólagos húgommal is gyilokra menni érte. Mert rohadt módon birtokolni szeretném Danielt és ha ebben akadályoz valaki, az igen nagyot koppanhat pillanatokon belül. Még az sem érdekel, hogy Maroni-e a családneve vagy sem. - Tetszik neked - jelentem ki nemes egyszerűséggel. Számomra baromi egyszerű a képlet, miszerint Ginának bejön a srác. - Zsák a foltját, nem igaz? Mármint, mind a ketten eléggé hasonlítotok, szóval azt hiszem, jól beletrafáltál - állapítom meg olyan hangnemben, mintha legalábbis azt mondanám, hogy esik az eső. - És nem értem, miért zavarnak össze a saját érzelmeid... - sóhajtok egyet gondterhelten. Előttem Gina egy kész rejtély, ami talán nem is olyan nagy csoda, hiszen ő az eszével, én pedig a szívemmel gondolkodom. - Azt hiszem, erről órákig képesek lennétek elcsevegni Codyval - jelentem ki egy cinkos mosollyal az ajkaimon. Én és a srác nem túl sűrűn futunk össze a folyosókon, amióta Rocco tett róla, hogy semmi közünk se legyen egymáshoz, de a nyáron történtek továbbra is igen élénken élnek bennem. - Amikor az ember azt hiszi magáról, hogy meleg, majd rájön, hogy talán mégsem... - harapom el a mondatot, majd csupán megcsóválom a fejem. Nyilván ő is Ginához hasonlóan fogadhatta a dolgot. Bár, azóta kiderült egy-két titok, amely végül elvezetett odáig, hogy Cody és én már nem vagyunk együtt hónapok óta. Hiányzik, még mindig. De azt hiszem, ez már nem számít, hiszen ő valaki más mellett lehet boldog csupán és az az illető nem én vagyok. Tudom, milyen a nélkülözés. Érzelmi téren legalábbis kifejezetten jól ismerem. Apám éveken keresztül kimaradt az életemből, anyám pedig eladna annak, aki a legtöbbet kínálja értem. Mondanám, hogy az élet szép, de valamiért úgy gondolom, hazudnék, ha ezeket a szavakat kiejteném a számon, úgyhogy inkább hallgatok. - Én pedig a legszebb, de nem érem be ennyivel... - fordítom szembe magammal és a széke karfájára helyezem a tenyerem mindkét oldalról, majd úgy hajolok az arcába. Már-már annyira közel vagyok hozzá, hogy érezheti a leheletem, nagyjából olyannyira, mint én az övét. - Meg kell találnom, mi másban vagyok még jó - fúrom dacosan sötét tekintetem az övébe. - Te pedig bolond vagy, ha azt hiszed, téged messzire elkerülnek az érzelmek - folytatom határozottan. Ha valaki itt és most beállítana, esélyesen joggal hinné azt, hogy lesmárolni készülök a lányt, de erről szó sincs. Csak nem szeretnék finomkodni vele, miközben rávilágítok néhány dologra. Ginára hatnak az észérvek, de az érzelmek nem. Szóval szívesen leszek az, aki a képébe vágja azt, amit ő nem vesz észre magától. - Neked semmi közöd hozzá - mutatok rá a tényekre, miközben ellököm magam a széktől és a mozdulat közben kiegyenesedem, majd hátrálok egy fél lépést előle. - De majd én ellátom annak a szőke ribancnak a baját - fújtatok egyet mérgesen. - Összefeküdt Noah Jenkinsel - jelentem ki feszülten, magamban abban reménykedve, hogy Gina helyesen kapcsolja össze a tőlem kapott információkat és nem arra gyanakszik majd automatikusan, hogy Dany bújt ágyba azzal az ördögfattyával...
- Ha te mondod. - hagyom rá végül. De aztán csak megjelenik a szám szegletében egy évődő kis mosoly. - Miért? Felvehetném mondjuk a VMS melegítőm, és akkor lehetnék én a VMS alatt. Az vicces lenne. Nem? - vigyorodom el, de ezzel igazából, csak Alexet akarom húzni egy kicsit. Valami azt súgja, hogy neki a "vicces" szó szótári fogalmáról teljesen más elképzelése van, mint nekem. Nos, igen. Mi nagyon különbözőek vagyunk. Talán mert nagyon másképpen kellett felnőnünk, és más dolgokkal állított szembe az élet. Elvégre mindenkinek megvan a maga keresztje. Az élet nehéz, és mindenki másképpen viseli el. Én a magánnyal pórbálom óvni a szeretteim. Bármilyen paradox módon is hangzik ez. Amit még Alex nem értett meg, hogy számtalan külső létezik, ami számtalan dolgot rejthet. Nem számít a külső. Csak az, hogy a külső mögött valójában mire vagy képes. Én pedig néha saját magamtól is félek e-tekintetben. Ami pedig az illeti nem tartom magam pesszimistának. Egyszerűen realista vagyok, aki valószínűségeket számol. - Tudjuk, hogy Danielnek minden hülyeség, ami nem cseng össze a tökéletes szabálykövető, elveivel. Csakhogy néha a világ nem fekete és fehér, ahogy ő látja. - ennél jobban ebbe nem akarok belemenni, és remélem Alex sem. Ismerem annyira, hogy tudjam, rengeteg balhéja volt már, és a többségükből Dany húzta ki. Minden embernek van érzelmi vakfoltja. Danielnek Alex az. Alexnek pedig Daniel. Csak ők nem tudják ezt. Rajtuk kívül mindenki másnak egyértelmű, aki kicsit is ismeri bármelyiküket. - Látod. Ez az 1000 galeonos kérdés, amire még én sem tudom a választ, és ami annyira összezavar a helyzetben. - persze. Lekoptathattam volna. Egyszerűen felülhettem volna a thesztrálomra, és ellovagolok a naplementébe. Vagy mi. Jó, a naplemente még pár órával arrább volt, de a lényeg ugyanaz. Nem tettem. Hagytam, hogy faggasson, közben húztam az agyát, azzal, hogy nem adtam egyenes választ. Igent vagy nemet. Mintha élveztem volna ezt a kis kötetlen játékot vele. De vajon mi történik majd, ha közel engedem, és neki is miattam esik baja? Túlságosan is kiscserkész ahhoz, hogy kimaradjon a dolgokból. Ez pedig veszélyes lehet. - Néha, ha semmid nincs, akkor is el kell hitetned, hogy minden a tiéd. De esetében nem erről van szó. - Alex nem igazán tudja elképzelni, hogy milyen a nélkülözés. Amikor szó szerint semmid nincs. Azon imádkozol, hogy ne fagyj halálra egy szeles lyukban, miközben a saját gyomrod korgására próbálsz elaludni. Aki megjárta a mélységet az kétszer olyan keményen próbálja elérni, és megtartani a helyet a csúcson. Bármilyen nehéz is legyen oda felkapaszkodni. Bár ez mindenkinek mást jelent. Guido Rossinak azt hiszem azt, hogy elismert gyógyító akar lenni. Ebben pedig Alex szavai még inkább csak megerősítenek. - Remek. Mert ez így sem elég bonyolult... - morgom magamban, arra hogy Dany húga miatt érett meg a srácban a gyógyítói elhatározás. Így még nehezebb lesz kivonni az egyenletből, mert már ő is személyesen érintett. És túl sokan is azok. Egy pillanatra lehunyom a szemem, és komolyan töprengve merülök a gondolataim közé. Még egy indítékokkal fűtött játékos a sakktáblán. Ami már így is átláthatatlanul bonyolult. - Én vagyok a legokosabb, a legjobb íjász, a legjobb kézitusában. Nekem ennyi elég. - világítok rá. Bár sejtem, hogy Alex nem éppen ezekre a legekre céloz. Ezek a túléléshez kellenek, nem a magamutogatáshoz egy bálon. Ami meg a felültetést illeti, nos azt nem. Egy valamire kényesen ügyelek. Tartom a szavam. Nem ültetek fel senkit semmivel. Különben, hogyan is bízna bennem bárki is, bármennyire is? Ismeritek a fiú tanmeséjét, aki túl sokszor kiáltott farkast. Én nem leszek az a fiú. Képletesen sem. Azárt amikor Gillienhez érünk kissé meglep Alex reakciója. Mármint gyanítottam, hogy nem kedveli túlságosan, de hát na. - Megcsalta Danielt? Én úgy tudtam, hogy közösen szakítottak, mert nem működött a dolog. Bár annyira nem is érdekelt, ez az ő magánügyük. Nekünk semmi közünk hozzá. - a megcsalás információ tényleg új. Nem tudtam róla, de ha úgy is van, ez akkor is Gillian, és Daniel dolga, nem az enyém. És hála Merlinnek, hogy leszoktak róla, hogy engem is bevonjanak a szerelmi drámáikba. Ami meg Cody-t illeti, nos mostanában nem igen beszéltünk, szerelemről meg pláne. Vagyis hát még a nyári levelezésben Cody próbált rávenni, hogy nyissak Ramsey felé. De ennyi. Arról nem írt, hogy neki is lenne valakije. De ha lenne se tartozna rám azt hiszem. És szerintem Cody nem is nagyon akarná, hogy beleszóljak a magánéletébe. Bár mostanában amúgy sem tudok beleszólni úgy semmibe se. Ez van.
- Az a baj velük, hogy nem érted, mi a baj velük - világosítom fel a lányt készségesen, majd - magamhoz képest - türelmesen folytatom: - Figyelj... Nem gond, ha hét közben ebben járkálsz, a kutyát nem érdekli, de azért ne akarj ebben menni egy bálba. Ez egy olyan rendezvény, amely a külsőségekről szól. És oké, hogy jelmezes meg minden kutyafüle, de ne Ginának akarj öltözni, ha egyetlen mód van rá - fújom ki a levegőt, miután elhadartam a mondandóm utolsó szakaszát. Gina nehéz eset, ez tény. Úgy minden téren. De néha az a megérzésem, hogy a külsejét illetően a legnehezebb vele boldogulni. Engem újabban érdekel a megjelenésem, igyekszem szép lenni és olyan ruhákat magamra aggatni, amelyek rám terelik mások figyelmét, noha ezt igyekszem nem a melleim felpolcolásával elérni. Inkább csak némi ezt-azt teszek a kirakatba. Amióta szakítottunk Codyval, nem igazán találom a helyem. A fejemben minden baromi kusza, de abban az egyben biztos vagyok, méghozzá teljes mértékben, hogy szükségem van egy komoly kapcsolatra. Az alkalmi dolgok is jók, de nem áll szándékomban életem végéig ezt folytatni. Nekem egy nagybetűs párkapcsolat kell, ezért is reménykedem abban, hogy felfigyel rám egyszer a nagy Ő. És ki tudja, talán pont a Roxfort folyosóin szúr ki magának a drágám. Azt pedig, hogy Gina ennyire az egyedüllét és magány híve, igen nehezemre esik megérteni. Na, nem mintha bármilyen mértékben is erőltetném azt a megértést... Ezek szerint Gina és én egy az egyben különbözünk egymástól. Én ugyanis akkor dőlnék a kardomba, ha valaki lecsúnyázna, teszem azt. Egész életemben bókok hadát kaptam másoktól, minden pasi tekintete megakadt rajtam, fura lenne hát számomra, ha valakinek nem tetszenék az ellenkező nem tagjai közül. A nyálcsorgatás a minimum... De úgy látom, a vöröskét nem érdeklik holmi apróságok. Pedig ez nagyon is fontos. Csak fogalmam sincs, miként adhatnám ezt a tudtára úgy, hogy még ő is egyetértsen. Az esetek többségében annyira negatív tud lenni, hogy még a világ legoptimistább embere is elgondolkodna az élete értelmén egy Ginával való kiadós beszélgetés után. - Milyen hülyeségre gondolsz? - teszem fel a kérdést, miközben nekiállok kifésülni Gina haját. Sörényhez képest egészen szép, ha valaki némi figyelmet fordít rá. Nekem vajon miként állna a vörös? - Egyébként pedig... - harapok az ajkamba beszéd közben: - Bárkit le lehet koptatni magadról, ha nem kérsz a társaságából - adok számára egy tippet. Sejtem, hogy Daniel miért nem szeret minket együtt látni. Ami nem jut eszébe Ginának, az eszembe jut nekem. És hát egyikünk sem egy olyan típus, aki csak úgy szimplán megülne a fenekén két másodpercig. Valaminek mindig történnie kell körülöttünk. - De ha ennyire elutasító vagy vele szemben, akkor miért mentél bele abba, hogy elmenj vele a bálba? - ötlik eszembe a következő kérdés. Ismerem már Ginát annyira, hogy tudjam, nem teszi meg azt, amihez nincs kedve. Simán lekoptathatta volna a tagot pillanatok alatt. - Azt, hogy valamiért nem kedvel engem - sóhajtok egyet bosszankodva, miközben megforgatom a szemem, végül csak megvonom a vállam. Annyira nem fontos, hogy nekifussak a falnak miatta. - És egy önelégült barom, aki azt hiszi, hogy majd ő megváltja a világot - folytatom indulatosan, miközben a kelleténél talán ingerültebben fésülöm Gina haját, egy-két helyen jobban megrántva azt a kelleténél. - Egyébként pedig szegények, mint a templom egere, szóval nem értem, mire fel van akkora arca, hogy az ajtón képtelen bepréselni magát, de legyen... - Oké, talán mégis számít valamennyire Guido rólam alkotott véleménye. Hiszen Daniel legjobb barátja, kedvelnie kell engem! - Azért tanul, mert megfogadta, hogy gyógyító lesz belőle, amikor meghalt Dany húga. Az igazi - egészítem még ki, miközben erőt veszek magamon és újfent nyugalmat erőltetek minden egyes porcikámra. - Nem rossz srác, csak én és ő nem jövünk ki egymással - vallom be kelletlenül. - Sok mindent én se tudok róla, mert ha nem muszáj, nem vagyok a közelében... Ezt a taktikát pedig ő is igen kielégítően űzi. Fura számomra, hogy valaki ennyire ne kérjen a társaságomból. Főleg Daniel másik barátja, Paulo után. Vele még együtt is voltunk pár hónap erejéig. Apropó... nekem már komolyan csak ezek a tiszavirág életű kapcsolatok jutnak? Elfintorodom a gondolatra, de nem állok neki panaszkodni Gina előtt. Ő pont nem ennek a témának a szakértője. - Ha ezt szeretnéd, akkor nem mennél el a bálba - mutatok rá a logikusan következő válaszra. - Egy ilyen esemény pont hogy a magamutogatásról szól. Hidd el, aki ott megjelenik, nem azért megy, hogy eltűnjön a tömegben és minden egyes téglába beleolvadjon - csóválom meg a fejem. - Mindenki leg szeretne lenni minden téren. Legjobb, legszebb. Ebbe nem fér bele a kaméleon üzemmód. Most komolyan? Komolyan nekem kell ezt a szájába rágnom? De ha ennyire így áll hozzá, akkor miért megy el egyáltalán? Simán fel is ültethetné Guidót. Én ezer meg ezer alkalommal csináltam már ilyesmit, még mielőtt érdekelni kezdtek volna a fiúk. - Aham... - biccentek egyet csodálkozva Gina megfigyelőképességén. A szoba Roccóé, szóval a lány egyáltalán nem téved a művészlelket illetően. Mondjuk, mindezek mellett egy önző tuskó is, aki tett arról, hogy én és Cody ne lehessünk együtt, ne javíthassuk ki azt, amit elrontottam... Mi tagadás, emiatt még mindig fújok rá. De az is tény, hogy valamiért képtelen vagyok nemet mondani, ha a közelemben van. Mindenesetre, most utálhatom nyugodtan. Némileg elkomorodik a tekintetem, amikor Gina részéről Gillian kerül szóba. Nem kedvelem azt a csajt, szóval nincs az az isten, hogy én bármikor is lepacsizzak vele. Igazság szerint valami egészen mást tartogatok számára... Mondjuk azt, hogy az ő hajkoronáját is megigazítom, de nem pont olyan értelemben, hogy bálba mehessen vele. Ó, nem, még emberek közé sem. - Megtennéd nekem azt a szívességet, hogy nem mondod ki a nevét a közelemben? - csusszan ki a számon eme kérés. - Megcsalta Danielt az a ribanc, szóval neki is tartogatok némi apróságot - folytatom mérgesen. - Megbántotta az unokatestvéremet, érted? És most úgy jár-kel a folyosókon, mintha övé lenne a fél világ - horkantok egyet megvetően. Szoktam látni a csajszit, nem is ritkán és igen, ki nem állhatom. Persze, az már fel sem ötlik bennem, hogy eme logika révén Gina is haragudhat rám Cody miatt, méghozzá talán jogosabban, ahogy én vagyok kiakadva Gillianre jelen pillanatban...
Alex szavaira csak vállat vonok. Én csak őszinte vagyok. Néha kíméletlenül az. De ebben nem volt semmi rossz szándék. Inkább csak amolyan baráti évődés. Amibe nem kellene belemennem ha a Maroni családról van szó. Tudom én. Meg kell védenem őket. Még akkor is, ha nekik fogalmuk sincs róla, hogy miért. Csakhogy, egyre többet lógnak a nyakamon, és én képtelen vagyok elhajtani őket. Csak így nem megy. Néha úgy érzem el kéne mondanom a teljes igazságot, mert összeroppanok alatta, de tudom, hogy jobb nekik így. És nekem is. Nem engednék, hogy egyedül nézzek szembe az ellenségeinkkel. Viszont nem veszélyeztethetem őket. Mély dilemma. - Én mindig ezekben a göncökben vagyok. Nem értem mi a baj velük. - tényleg nem. Persze Gilly is a maga módján meg mindenki próbál rávenni, hogy öltözzek "nőiesebben" de hát egyszerűen nem a stílusom. Magassarkúban szerintem nem is tudnék járni. Eltörném a bokám két lépés alatt. Az abban való sasszézást bár csodálom, de meghagyom Gillian számára. - Ezt azért kétlem. - vetem ellen az értelemző kéziszótár és a katasztrófa kifejezésekre. De ennél jobban ezt nem feszegetem. Persze nyilván kinek mi a katasztrófa. Nekem például egy várakozáson felüli Pitontól. Nem engedhetem meg magamnak, hogy kitűnőnél gyengébb legyek. Ez van. Egyéb iránt pedig a világ tele van tragédiákkal. Valósakkal. Mint mondjuk egy természeti katasztrófa. A divat gondok nem éppen ezt a kategóriát képzik. Nem mellékesen egy estélyiben hogy véded meg magad, ha arra kerülne a sor? Na ugye. Egyéb iránt mondtam már, hogy mindig kitör a katasztrófa ha ilyesmit veszek fel? Pl. a VMS-en, ahol szó szerint belefutottunk a baltás gyilkosba, vagy a RAH-ban? Fejfájdító még csak rá gondolni is. - Köszönöm. Ez tart életben. - vigyorodom el egy másodpercre az üldözési mániára. Oké, el kell ismerni, hogy gyanakvóbb vagyok a kelleténél. És bizalmatlanabb is. Nem hiszek el mindent, mindenkinek csak úgy. De aztán egy kis sóhajjal elengedem ezt. - Daniel bosszantó, de nem hülye. Gyanakszik, csak fogalma sincs mire. Ezért nem lepne meg, ha a kis barátját küldené gardedame-nak, hogy ne csinálhassak hülyeséget. - vonok vállat. Persze Alexnek abban igaza van, hogy Danielnek van magánélete rajtam kívül is. Amit amúgy Lizzy Ollivanderrel élnek, felteszem, mert a szőkeség feltűnően keveset van a szobánkban, ami azért nagy szó, ha nekem is feltűnt, tekintve, hogy én sem látogatom túl gyakran a közös hálót, bár teljesen más okból. Ugyanakkor Alex következő mondata se kerüli el a figyelmem. - Oké, mit tudsz a Kiscserkészről, azon kívül, hogy bosszantóan hasonlít Danielre? - teszek fel egy egyszerű kérdést, mintha belemennék Alex játékába. Így talán én is megtudok valami hasznosat Guido Rossiról. Esetleg olyat is, amit felhasználatok ellene alkalom adtán. Na nem komolyan. Csak úgy... tudjátok. Játékból. Következmények nélkül. Mert szórakoztató vele vitatkozni. Bár bosszantóan sokat kérdez. - Nem. Ez azt jelenti, hogy az emberek furák, zavarosak, és logikusan értelmezhetetlenek. - vágok egy apró zavart fintort, amit aztán gyorsan el is hessegetek, hogy máris egy következő "problémánál" találjuk magunkat. A báli ruhánál. - Aha. És mi van, ha én nem akarom, hogy mindenki engem nézzen. Ha el akarok tűnni a tömegben, hogy senki ne vegyen észre? - azt hiszem Alexnek és nekem nagyon más nézőpontunk van erről az egészről. Csak tudnám, hogy mért vette a fejébe, hogy személyes küldetése, báli hercegnőt faragni belőlem? Amire azt hiszem utoljára 7 évesen egy farsangi karneválon volt példa, de arra sem emlékszem túl jól. Az emlékeim zavarosak, és lassan megkoptak azokból az időkből. Vannak dolgok, amikre jobban emlékszem, és vannak, amik kiesnek. Bárhogy is kapaszkodom. - Mások is mondták már. Tény.- legalábbis, ami Alex azon megállapítását illeti, hogy idegesítő vagyok. Ezzel nincs mit vitázni. A szűzen meghalás dologra pedig inkább nem reagálok sehogy. Egyrészt mert nem tudok hogyan, másrészt mert... hát talán igaza van. Szóval inkább csak másra próbálok koncentrálni, mint a szoba felmérése. - Számtalan dolog utal rá. Nagyjából minden. A mennyezettől, a hektikusan elhelyezkedő kottákig, amik művész lélekre utalnak. - vonok vállat. Nekem sajnos nincs meg az a luxszus, hogy megengedhessem magamnak a figyelmetlenség legkisebb szikráját is. A megfigyelőképességem tart életben. Legalábbis szeretem ezt gondolni. Persze a zenéhez nem értek, azon túl hogy felismerem, hogy azok a pöttyök a vonalas lapon kották akarnak lenni. De hogy a pöttyök mit jelentenek, hát fogalmam sincs. Nem is nagyon izgat. Az ágyra hajított táskára a macskám csak elégedetlenül nyávog egyet. - Ez azt jelenti, hogy óvatosabban azzal a táskával. - tolmácsolok neki. Bár szerintem cenzúrázottabban, mint amit a macsek gondolt valójában. - Ezt én szoktam mondani a thesztráloknak. - jegyzem meg a sörény kifejezésre. - Amúgy ezeknek a feléről azt sem tudom micsoda. Mondtam már hogy kezet foghatnál Gilliannel? Amúgy az olló hasznos önvédelmi fegyver lehet. - jegyzem meg az említett tárgyra pillantva, miközben úgy huppanok le a székre, hogy szembe legyek a támlával, és rákönyökölhessek.
- Tudom, hogy ezt most nem komolyan mondod, de néha igen nehezemre esik nem sértésnek venni egy-két kijelentésedet - fintorgok egyet, de nem agyalom túl a dolgot. Gina szavaival általában mindig így teszek... Akárcsak Danyét, az övéit is elengedem a fülem mellett. Kimondja, meghallgatom és ennyi. Tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy nem bántani szeretne velük, sokkal inkább csak nem rágja meg magában alaposabban a mondatait. Ebben az egyben azért igenis hasonlítunk, bár néha eléggé nehezemre esik elhinni, hogy én is ilyen lennék. Mármint, hogy ennyire durr bele a közepébe vonalat képviselnék. Nem, én cuki vagyok és aranyos, rám senki se lenne képes haragudni ilyesmi miatt, nem igaz? - Báli ruha, hát mi más? - forgatom meg a szemem, mintha ez mindenki számára teljesen egyértelmű lenne. - Ezekben a szakadt göncökben nem jelenhetsz meg ott! - szögezem le ellentmondást nem tűrő hangon. És hát az öltözködés az egyik sarkalatos pontom. Galen óta határozottan kinőiesedtem, hiszen a srác előtt mindig is a kényelmes ruhákat részesítettem előnyben, ahogy azt Gina is teszi, de amióta belekóstoltam abba, milyen az, ha figyelnek az emberre és van valakije... Nos, azóta finoman szólva is vágyom erre. Az elismerő pillantásokra legalábbis mindenképp. Azért egy kapcsolat már sokkal komolyabb valami, de abba jelen pillanatban nem áll szándékomba fejest ugrani senkivel sem. Ismét. - Ha felütnél egy értelmező kéziszótárat és nekiesnél kikeresni a katasztrófa szó jelentését, pont ebbe futnál bele - vetem ellen vehemensen, de végül nem firtatom tovább a kérdést. Valaki sürgős helyreigazítást igényel és nincs időnk holmi nézőpontokat kitárgyalni. Gina velem jön, akár akar, akár nem. Ha szükséges, erőszakkal rángatom fel az emeletre és öltöztetem át. Komolyan képes lennék rá. - Hát neked tényleg üldözési mániád van... - sóhajtok egyet fáradtan. - Miért hiszed, hogy mindenben Daniel keze van benne? - meredek értetlenkedve a vörös hajú lányra. - Oké, baromi bosszantó tud lenni és mindig mindenhol ott van, amikor nem kéne, de neki is van magánélete rajtad és rajtam kívül is - mutatok rá a nyilvánvaló tényekre. - És hát ismerem Guidót, nem hiszem, hogy ő bébiszitterkedésre vágyna, miközben tanulhatna is... - vallom meg őszintén, hiszen valóban ismerem a srácot, még abban az esetben is, ha nem pont a szívem csücske. - Valami van - nyomom meg mindkét szót, hátha Ginának leesik, mire is gondolok pontosan. - Az pedig, hogy összezavar, csakis azt mutatja, hogy részedről is van valami - nyomom meg ismét az utolsó két szót, hátha a lány észreveszi azt, ami pontosan ott van az orra előtt, csak hát olyan vak, hogy nyitott szemmel is egyenesen nekimenne a falnak szerencsétlen. Tényleg ennyire nem képes olvasni a sorok között, ha az érzelmekről van szó? - A báli ruha is funkcionálisan megfelelő lesz a bálba - vakkantom enyhén türelmetlenül. - Szép, hatalmas, fodros, csipkés, mindenki téged néz majd. Utánam, természetesen - teszem azért még gyorsan hozzá, miközben hátravetem a hajam, hiszen milyen lenne már, ha Gina rajtam is túltenne a mai estén? Nem, annyira azért nem vagyok ostoba, hogy még nálam is szebbé varázsoljam. Én szeretnék csillogni, benne csupán a lehetőséget látom arra, hogy kipróbáljam magam stylistként. - Ezerszer megkaptad már tőlem, hogy idegesítő vagy, nem szeretem ismételni önmagam - dünnyögöm, miközben a pálcámat halászom elő, majd kinyitom a szobaajtót. - Ja, ezért fogsz szüzen meghalni - jegyzem meg, miközben belépek és a tértágított oldaltáskámat, amely végig rajtam volt, az ágyra hajítom. Épp csak egy picivel kerüli el Gina famíliárisát. - Honnan veszed, hogy látványmágus? - kérdem csak úgy mellékesen, hiszen nem sok ötletem van azt illetően, hogy a lány mégis miként képes ennyire beletrafálni dolgokba. Nekem nincs olyan jó megfigyelőképességem, mint neki, szóval ha valakinél egy elvarázsolt mennyezetet látok, akkor nem fogom automatikusan összekapcsolni azzal, hogy az illető látványmágus. Szimplán lehet jóban is eggyel. A tankönyvek láttán azért mondjuk esélyesen már gyanakodnék. Hát igen, én se álltam sorba, amikor az észt osztogatták... Esélyesen lekötött ugyanis az, hogy kétszer repetázzak a szépség-szekciónál. - Most kikupáljuk azt a sörényt a fejeden - villantok meg egy ezeregy wattos mosolyt, majd lépek is a táskámhoz, hogy végül egy egész fodrász szalont ránthassak elő belőle. Fésű, olló, festék, bájitalok, mugli kellékek, majd némi smink is előkerül. Fogom az asztalnál álló széket és egyenesen Gina mögé helyezem. - Na, csücs le ide! - szólítom fel, miközben ujjaim között már úgy forgatom azt a fésűt, akár egy mesterfodrász. Hát igen, a saját hajammal van már tapasztalatom, de másokéval korántsem akad annyi. Gina a kísérleti nyúl, bár ezt jobb, ha nem kötöm az orrára. Még a végén elrohanna szerencsétlen, bár amilyen semleges a kinézetére, talán még az se érdekelné különösebben, ha kopaszra nyírnám.
Én esélyesen Alex gondolatmeneteitől ciccegnék rosszallóan. Ruhák, pasik, ékszerek, felszínes külsőségeken alapuló dolgok. Nagyjából minden, amitől agybajt tudok kapni. Nem csoda, hogy Alex kb. minden tárgyból a segítségemre szorul, hogy ne bukjon meg. - a bájitaltan kivéve persze, amiben magától is elég jó - Na nem mintha hülye lenne, csak nem érdekli a tanulás. Engem meg igen. Miért? Mert az itteniek, főként roppant ironikus módon Piton elhitették velem, hogy vihetem többre, mint valami utcai zsebtolvaj, és hajléktalan kocsmatöltelék. Ebből pedig már nem tudok, és nem is akarok engedni, bármi is lesz ez után. Ettől persze Alex és az én esetemben azt is nehéz elhinni, hogy egy bolygóról származunk. Időnként még azt is, hogy egy univerzumból. Ami általánosan nem szokott zavarni, csak amikor ő is valami olyannal jön, hogy változtatnom kéne a külsőmön, amit általában Gillien szokott megtenni. Komolyan nem értem mi baj a külsőmmel. - Néha azon tűnődöm, hogy a családfád, hogy élne túl egy napot is nélkülem? - vonom meg a vállam. De azért némi évődő kis mosoly ott játszik szám szegletében ezúttal. Bár tény, ami tény, hogy alig van olyan nap, hogy egyikük, másikuk, vagy kb. felváltva mind ne találnának meg valamivel. Ami határozottan megnehezíti, hogy ne kedveljem őket, és távolságot tartsak. Pedig tudom, hogy ezt kéne tennem az ő érdekükben. Hogy megvédjem őket. De egyszerűen nem megy, és ez roppant bosszantó. De hogy is magyarázhatnám mindezt el nekik, úgy hogy közben semmit sem mondok Luca titkairól, a családjukat fenyegető veszélyekről, és úgy a nyomozásomról általánosságban? Na ugye. Pontosan. Sehogy sem. Mert akármit is mondanék, az kellemetlen kérdéseket vetne fel bennük. Amikre nem tudok, nem áll módomban, vagy csak nem akarok válaszolni. - Milyen ruha? Nem értelek. - meredek értetlenül Alexre, ahogy megszabadít a fél szendvicsemtől. Hát már sosem jut ki nekem egy normális étkezés ebben az életben? De aztán a folytatásban kissé zavarodottan, értetlenkedve rázom meg a fejem. - Ezt nem mondanám katasztrófának. Akkorának pláne nem, hogy ne ehessem meg a szendvicsem. - kezek bele, aztán sóhajtva megadóan folytatom. - Oké, ebből annyi igaz, hogy Guido Rossi, a drága unokatesód haverja rám akaszkodott, hogy bálozhatnékja van. Szerintem csak Daniel ültette a nyakamra, hogy felügyelje, nem szököm el a suliból valami szerinte esztelen hülyeséget csinálni. Egyébként is csak összezavarodom a sráctól, úgyhogy hagyjuk is. - csóválom meg a fejem. Na igen, nem túl nagy titok, hogy én és az érzelmek nem jövünk ki valami jól egymással. Úgy is mondhatnám, hogy sehogyan sem. Csak összezavarodom attól, aminek nem tudom megfejteni a logikai értelmét. És az minden bizonnyal értelmesebb megközelítés, hogy Daniel kémkedik, mert gyanakszik valamire, bár fogalma sincs mire, mert mindig ködösítek előtte, és csak összezavarom, minthogy Gudio Rossi féle helyes srác szívesen bálozna egy olyannal, mint én. - Nem értem mi bajod a ruhámmal. Meleg, és vízhatlan. Utóbbi egy bűbáj miatt. De a lényeg, hogy funkcionálisan megfelelő. Nem kell cukinak lennie. - tárom szét ismét értetlenül a karjaimat. Ami pedig az esti bált illeti, nos nem volt eddig tervem az öltözékre. Max annyi, hogy farmert és pólót cserélek. Vagy mit tudom én. Esetleg beszínezek egy farmert feketére, meg egy pólót, és én leszek a fekete özvegy. Hahaha. - Hamupipőke? Tündérkeresztanya? Nem vagyunk már kicsit nagyok ehhez? Nagyjából ő még kisgyerekként kinőttem az ilyesmiből. Már ha hittem volna egyáltalán benne...- gondolkodom el szemráncolva, miközben Alex egy Alohomorával tör be éppen egy random egyetemi szobába. Ami hát más személyes tere. Aminek nem kéne hogy zavarjon. Csak na. - Kétlem, hogy nekem lenne hercegem. Ha van is, jobb, ha inkább menekül. - lépek be a szobába, mintegy magam sem értem miért, de belemenve ebbe az agyament játékba. Pedig lehet a thesztrálokkal jobban járnék. A szoba egyébként elég griffendéles, ami alapjáraton is tetszene, leszámítva az enyhe kupit, -kényszeres rendmániás vagyok ugyanis- de ami igazán megragad az a mennyezet. Az nagyon tetszik. És hát ebből rájövök, hogy az itt lakó valószínűleg látványmágus lehet. Mert ez az álégbolt baromi jó. Carnivora pedig felugrik az ágyra, és a mértani közepén elkezd dagasztani, majd lustán terül el, és onnan pislogva néz ránk. - A látványmágus barátunk lehetne rendszeretőbb is. Na és most? - vetek egy pillantást a bordó melltartóra, majd Alexre. És igen, tőlem már az határozottan nagy szó, hogy nem kezdem el rögtön összerendezni a szanaszét heverő papírokat, kottákat, mondjuk abc rendbe, eltüntetni azt a bordó melltartót, mondjuk egy fiókba, vagy ilyesmi. Nem, a legkevésbé se vagyok finnyás. Fogtam már meg undibb dolgokat is egy melltartónál. Ebben mindenki biztos lehet.
Thesztrálok? Üvegház? Könyvtár? Ha hallanám Gina gondolatmenetét, esélyesen rosszallóan ciccegve csóválnám meg a fejem a napi időbeosztása hallatán. Nem csoda hát, hogy ilyen sápadt és ennyire be van savanyodva szerencsétlen lány. Igazán jót tenne számára némi napfény és társasági élet, no meg természetesen az is, hogy valaki alaposan helyretegye a hálószobában is és ezalatt nem pont a beágyazást értem. Szegénykém úgy járkál fel-alá a folyosókon, mintha citromba harapott volna és a nap huszonnégy órájában azt rágcsálná. Ráadásul, a pasik szemében az se valami vonzó tulajdonság, amikor egy csaj élő enciklopédiaként viselkedik, Gina pedig néha igenis hajlamos kiesni a nemvagyokidegesítőáááegykicsitsem-kategóriából és elmenni az üssetekagyonkülönbenazéletbennemfogombe-kategória irányába. - Öhm... na jó, az elsőre később még visszatérünk - nyitom ki végül a szám, majd csukom is be azonnal, miután végighallgattam az általa kigondolt opciókat az ittlétem okát illetően. Daniel és Alba nevei hallatán csupán pislogok, mint hal a szatyorban. Már nem azért, de ha drágalátos unokabátyám van annyira idióta, hogy felszálljon arra az életveszélyes valamire, amit csak hatalmas jóindulattal nevezhetünk seprűnek, akkor meg is érdemli, hogy Madam Pomfrey vendéglátását élvezze teljes mértékben. Albát illetően pedig... Oké, hogy a húgom, de annyira azért csak nem hülye, hogy magát nyilazza le. - Már nem azért, de mintha egy rakás szerencsétlenségnek néznéd a családfámat, amely bárhol, bármelyik pillanatban képes kigyulladni - affektálok kislányosan nyafka hangon, majd folytatás helyett csupán megcsóválom a fejem, majd ragadom végre karon Ginát. A fenének se áll érdekében ítéletnapig itt tátani a száját. - Nem! - vágom rá, majd - ha esetleg időközben sikerült is volna megszereznie az említett ételt - kapom is ki az ujjai közül és hajítom ismét az asztalra. - Ha megeszed, sosem férsz bele abba a fránya ruhába - mormogom a bajszom alatt, miközben megindulok a hálókörletek irányába. Felpuffad és ilyenkor minden egyes miliméter számít. Persze, kiengedhetnénk varázslattal, de az mégis csak csalás, nem igaz? Akkor már inkább él bogyókon és zöldségeken az ember a nagy napig. - Azt csiripelték a kismadarak, hogy bálba készülsz - válaszolom meg végül a kérdését. - És tök cuki rajtad ez a khm... öltözet, de én ezerszer jobbat tudok ennél - rángatom magam után beszéd közben, miközben egy pillanatra sem ötlik eszembe ama lehetőség, hogy esetleg már Ginának is vannak tervei a kinézetét illetően a mai estére. Simán kinézem belőle ugyanis, hogy így jön el. Amolyan Ginásan. Amivel tökre nincs bajom, de ne mááár! Egy bálba? Komolyan, ember, milyen világban élünk? - Arra gondoltam, lehetnék én a te tündér keresztanyád. Tudod, mint abban a mesében! A Hamupipőkében! - folytatom lelkesen, majdhogynem kettesével szedve a lépcsőfokokat, persze csak abban az esetben, ha a vörös hajú lány is győzi az iramot. - Kicsinosítalak és ma talán még a herceged is felbukkan a közelben - torpanok meg hirtelen, amint Rocco szobájának ajtaja elé érünk. Nem igazán áll szándékomban mások orrára kötni, hogy valakivel összejárok erre-arra, szóval igyekszem úgy tenni, mintha maga a szobaválasztás totál random történt volna. Előkapom hát a pálcám, elengedem Gina karját, majd megszólalok: - Alohomora! - suttogom a varázsigét, mire a kilincs engedelmesen kattan egyet, én pedig szélesre tárom a lány előtt az ajtót, majd fülig érő vigyorral szólalok meg: - A hintó előállt, asszonyom! - vágok le egy tökéletesen Alex Bianca Maronis pukedlit, amely nem éppen a legtökéletesebb, de hát a cukiságom miatt mindenki szemet huny efelett általában. Rocco szobája egyébként pont olyan, amilyen a gazdája is. Gina számára az már az első pillanatban leeshet, hogy ez bizony egy griffendéles oroszlánbarlang, hála a griffendéles meznek, sálnak, kviddicses holmiknak. Itt-ott zenei jegyzetek hevernek, random helyeken hagyva, mintha valaki csak úgy lefirkantott volna egy papírlapra valamit akkor és ott, ahol eszébe jutott a dolog, majd ment tovább. És hát nagyjából ez is a helyzet. Rocco ugyanis így ír zenét. Csak úgy random. Nem ül neki agyalni és rágörcsölni, én legalábbis még nem láttam tőle ezt. Na, nem mintha különösebben érdekelnek. Csak jövök és megyek, nem téblábolok itt naphosszakat. De a legérdekesebb mégis a mennyezet... A srác látványmágus, szóval ért egy-két dologhoz, a szoba mennyezete pedig a felettünk elterülő eget mutatja, akár a Roxfort nagytermének mennyezete. Személy szerint imádom az ilyesmit. - Valaki volt akkora idióta, hogy nem zárta be az ajtót jobban - állapítom meg, miközben belépek, magamban abban reménykedve, hogy Gina követ engem. Azért egy ágytámlán heverő bordó melltartót sikerül kiszúrnom, de hát nem rohanhatok oda és dughatom el, hiszen az gyanús lenne. Magamban tehát abban reménykedem, hogy az ott nem az enyém. Elvégre, van rajtam, bár kétségtelenül itt maradhatott korábbról is és Roccót ismerve nem törte magát, hogy elpakolja, amint kiteszem innen a lábam. Vagyis csak remélhetem, hogy Gina van annyira finnyás és nem áll neki más fehérneműjét tapizni tíz ujjal....
Karácsony? Bál? Pfff... köszi nem. Nem vagyok ennyire társasági alkat. Most komolyan. Mégis mi a fészkes jó fenét keresnék én ott? Hát ez az. Semmit. Na jó, nem mondom a kaja ilyenkor általában pazar, de ér ez annyit, hogy el akarjam viselni a tömeget? Nem. Na ugye? Nem is értem, hogy Guido Rossinak hogy a fészkes fenébe jutott eszébe ezzel nyúzni. Oké, mármint azt határozottan bóknak kéne értékelnem, hogy nem egy üresfejű libának tart, és inkább velem dumálna azok helyett. De nem fér a fejembe, hogy ehhez minek kell a bál? Szerintem a karámoknál, és az üvegházban is tökéletesen jól elvoltunk. A tömegtől amúgy is csak agyérgörcsöt kapok. A csendes nyugodt helyek sokkal jobbak. Más szóval komolyan nem értem a kiscserkészt. Hagyjuk is, mert csak összezavarodom tőle. Inkább a Griffendél asztalához telepszem le a nagyteremben, és magamhoz húzok egy méretes sonkás szendvicset. Carnivora meg a pad alatt békésen, lustán terül el. Éppen a nap további részét tervezgetem. Kimegyek egy kicsit a thesztrálokhoz, az üvegházba, aztán ha nem felejtem el akkor ebéd, utána pedig könyvtárazás. Van még némi házifeladatom ugyanis. És Piton nem szereti ha késünk vele. Igaz, esetemben ez még sosem történt meg, és nem is mostanság akarom elkezdeni. Szóval a mai nap bál ide vagy oda tökéletes lesz a dolgozat írásra. A Guido Rossi problémát pedig elhalasztom estére. Legalábbis ezt gondoltam ki. Ám ekkor torpan be mellém sebtében Alex. Én pedig lustán nézek fel rá a szendvicsemből. - Eltört egy üveg ritka bájitalod, és új kell, Daniel megint leesett a roncs seprűjéről, vagy a húgod lőtte le saját magát egy nyíllal? - az elsőre tippelnék, na de hát a Maroniknál sose tudni. Esküszöm annak a familiának valami személyes családi küldetése, hogy agyon üsse minden szabad percem. Vagy csak simán az idegeimen táncoljanak. Bár a hangom elég unottnak, és közömbösnek hat. Bár végül kissé értetlenül nézek fel Alexre. Életembe nem láttam még futni, de még csak sietni se. Tehát lehet mégis a húga lőtte volna le magát? De hát megmondtam világosan, hogy nélkülem semmi gyakorlás. Nem akarok baleseteket. - A szendvicsem legalább befejezhetem? - nyúlok az említett étek után, ahogy Alex hirtelen karon ragad, és ráncigálni kezd kifele. Na nem mintha nem állhatnék ellent. Csak hát elég kétségbe esetnek tűnik, vagy tudja a fene. Végül Carnivora is feláll, hogy lustán kövessen minket, mert hogy egy kis sóhajtással megadom magam, és felállva követni kezdem Alexet. Így legalább már rángatnia nem kell tovább. - Most komolyan? Mi a katasztrófa oka? - teszem fel menet közben a kérdést. Az még csak távolról sem fordul meg a fejemben, hogy esetleg én, és az öltözékem. Ami egyébként egy fekete, sáros katonai bakancsból, szakadt, fűfoltos, kopott farmerből, és egy közönséges bolyhos bordó kötött pulcsiból áll, ami ha nem is szép, de legalább meleg. Amúgy egy hatodikos hollós csajjal cseréltem a pulcsit. Végül is már rég megszoktam, hogy mások levetett cuccaira vessem rá magam. És nem is kért sokat, csak egy kis tintát, és üres pergament. Nekem pedig ez a helyzet így tökéletesen megfelel. Legalább gondoskodom magamról, és nem vagyok senki terhére.
♫ Végtelen tudás - Infinite energy ♫
Alex B. Maroni
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2021-11-30, 19:19
Naná, hogy én leszek a bálkirálynő vagy mi az anyám tyúkja azon a francos rendezvényen... Általában folyamatosan kiteszek magamért, félvélaként pedig tuti befutó vagyok a fiúk körében. Igaz ugyan, hogy ezúttal jelmezversenyt hirdettek, de én nem öltözöm be. Elvégre, a karácsonyi bálnak a meseszép ruhakölteményekről kell szólniuk és... rólam! Minden év minden egyes alkalmát megragadtam hát idáig, de újra és újra elbuktam. Idén viszont minden másként lesz... Olyan fergeteges ruhát varázsoltam elő magamnak Roxmortsban, hogy ott szem nem marad szárazon, azt garantálom. Az én fejemet fogja ékesíteni a korona, ebben teljes mértékben biztos vagyok és majd sütkérezhetek a dicsfényben. Hiszen mára már hagyománnyá vált, hogy a karácsonyi bálon megválasztanak egy párost, akik - a szavazás alapján - a leghelyesebbek együtt. Remélem, ez idén sem lesz másként és nem kell amiatt a nyavalyás jelmezverseny miatt lemondanom vágyaim egyikéről. Eredetileg Codyval terveztem részt venni ezen az eseményen, de mivel a dolgok kettőnk között másként alakultak, mint eleinte hittem, valaki teljesen mást kellett szerválnom. Na, nem mintha gondot jelentett volna számomra a dolog, hiszen minden srác verseng a kegyeimért. Vagyis, általában a nagy többség ezt szokta tenni, kezét-lábát töri, hogy jó pontot szerezhessen nálam... A bál reggelén szokatlanul hamar pattannak ki a szemeim, majd realizálom magamban, hogy Rocco már nincs az ágyban. Na, nem mintha zavarna a nem jelenléte, hiszen egyáltalán nem járunk vagy hasonló, csak baszélgetünk, ahogy szokásom az alkalmi együttléteinket nevezni. Semmi érzelem, kőkemény testiség. Úgyis a vőlegényem, akkor meg minek kerülgessem? És hát számomra ez így jó, hiszen legalább mindenféle ostoba, mondvacsinált ok nélkül lehetek a társaságában. A szex pedig egy kifejezetten tökéletes ürügy. Ő sincs el nélküle, én sem. Üzleti kapcsolat. Vagyis, én ezzel érvelek néhanapján neki és saját magamnak is. Ma azonban sokkal jobb dolgom akadt, mint a nem létező romantikus életemen agyalni. Gina! A vörös hajú csajszi ugyanis - értesüléseim szerint - részt vesz a bálon egy... fiúval! Az iskola folyosóin terjengő pletykák legalábbis erre engednek következtetni. Én pedig csak füleltem, hogy biztos-e ugyanarról a Gináról van szó, akire én gondolok, de végtére is nem lenne pletyka belőle, ha nem ő lenne az illető, nem igaz? Más esetében nem meglepő a dolog. Villámgyorsan pattanok hát ki az ágyból, majd rángatom magamra a ruháimat és vágódom ki az ajtón, kezemben a cipőimmel, amelyeket rohanvást, szökdécselve kapok magamra, hogy utána folytathassam utam a Nagyterembe. A reggeli étkezés zajlik ugyanis jelenleg, én pedig biztosra veszem magamban, hogy a csajszi odalenn lesz. Végigrobogok tehát a házak asztalai között, tekintetemmel Ginát keresve, majd - amint megtalálom - fékezek le mögötte hirtelen lendülettel: - Ve... velem kell jönnöd! - kapkodok levegő után, a térdeimen megtámasztva magam. Utálok futni vagy akár csak sietni is bármerre, szóval a legtöbb órámra folyamatos késéssel esem be. - Beszélnünk kell. Négyszemközt. És nem itt - jelentem ki határozottan, majd - ha esetleg a lány tiltakozna - ragadom meg a karját, hogy rávegyem a távozásra. Gina, Gina... Te leszel az én nagy projektem! Én a művész, te a vászon, kislány.
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-12-15, 16:26
Adora & Galen
“No chains around my feet, But I`m not free.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem igazán van kedvem a miértekkel és a hogyanokkal foglalkozni. Egyelőre örülök annak, hogy nem kell tovább járőröznünk és elviselnem az unalmas picsogását. Már tényleg kezdtem besokallni tőle, csak épp jól titkolom. Vagy nem. Azért engem is iszonyat könnyű kihozni a sodromból, az ő hirtelen hangulatváltozásai pedig főképp kihúzzák a biztosítékot. Arról nem is beszélve, hogy már most úgy érzem, mintha ez a kapcsolatom a se veled, se nélküled alapelveit foglalná körbe. A bizalom kérdésére nem válaszolok, tekintve, hogy rühellem tiszta szívből, amiért büntetést szabott ki rám, s bár nem feltétlenül kellett hallgatnom rá, attól még azt hittem megtaníthatok neki egy leckét, ami után örökre békén hagy. Mondanom sem kell, hogy ez szépen füstbe ment. És nem, egy kicsit sem bízok meg benne, de azt hiszem ezt nem kell hangoztatnom, rájön ő erre magától is. Azért a kedélyek lenyugodni látszanak és én is eljutok arra a pontra, amikor már tök mindegy mi történik, nem fogok ellenkezni. Fáradt vagyok és dühös, Ezen már csak az segíthet, ha másnap reggel sikeresen kijutok ebből az izzadságtól bűzlő helytől. Annyi viszont szent, hogy aludni nem sokat fogok. Kuncogása hallatán azért egy mosolyra húzódnak ajkaim. Egy gyengéd, őszinte mosolyra, hiszen az egyetértése igazán kedvemre való. - Ez nem lep meg, pref. - felelem hangomban ugyanezzel a mosollyal. A többire csak haloványan emlékszem. A sötétség felemésztett mindent, mire én álomba szenderültem. Nem is bántam. Minden kívánságom csak az elkövetkezendő reggelért szólt, mely hamarabb eljött mint gondoltam. Nem aludtam úgy, mint a bunda, mert ezen a rühes padon aztán tényleg nem fekhet kényelmesen az ember. Így is fájó háttal ébredek meg az immáron nyitott ajtón át beszűrődő nap fényében. A prefektus sehol, mire körbepillantok. Némileg megnyugtat, hogy nincs itt, így nem kell rossz szájízzel kezdenem a napot, de azért meglep, hogy úgy eltűnt, mint a szivárvány. Gyorsan összekapom magam, már amennyire a fájó porcikáim engedik, majd visszatérek az egyetemista hálókörletekbe, hogy még az órám előtt letusolhassak és elnyúlhassak a jó puha ágyamon.
//Köszi a játékot, szuper idegölő volt Galennek //
✩ 323 ✩ Not Giving In ✩ kredit
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-12-11, 22:10
Galen & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Egy másodpercig oldalra döntött fejjel nézek rá, mint valami értetlen madárka. Mi az, hogy nem marad? A Herbs féle családok minden alkalmat megfognak, hogy irányíthassák csemetéiket, pláne, ha egy olyan deviáns alakról van szó, mint Galen. S mi lenne erre jobb környezet, mint egy bentlakásos iskola, ahol még az is be van szabályozva mikor eszel. Engem ez mondjuk nem zavar, az életben is muszáj rendet tartani és rendszert alkotni, de tudom, hogy egyeseknek igencsak megnehezíti a dolgát ez a behatárolódás. De talán túl sokat foglalkozok másokkal. Mondjuk ezzel az öntelt ficsúrral. Amúgy is inkább azt kéne kitalálnom, hogy mégis hogyan nyissak ki egy zárat, amit nem látok? El lehet pusztítani a láthatatlant? Nos, biztosan csak nem nekem, nem itt és nem most. Tudok-e lazítani? Kérdezd a bácsikámat, aki rendszeresen úgy rángat el a koncertekről hajnal 4kor. Szeretek táncolni, énekelni, tombolni és mindezt addig amíg rám nem zárják a helyet. Szoktam inni, nem is keveset. Sok galleonba fogadnék, hogy simán leinnám az asztal alá a fiút, de nem akarom, hogy híre menjen nem éppen pedáns képességeimnek. Elég, ha a többi miatt irigyelnek. - Bizalom? Talán te bízol bennem? – Teszem fel a kérdés, s valóban alig várom a válaszát. A bizalom kölcsönösségen alapul. Egyébként pedig nem bízok benne. Mi okom lenne? Amennyire én ismerem a következő pillanatban akár az is kiderülhet, hogy ő tervezte az egész csapdába ejtősdit, hogy megszabaduljon tőlem csak valami félre ment, s itt ragadt velem. Feszült vagyok, fáradt és elfogyott a kávém is. Miért kéne nekem lenni annak, aki előzékeny? Miért kéne bizalmat helyeznem belé? Hogy utána jól kiröhöghessen, ha megtettem? Köszönöm, de ebbe a hibába nem esek még egyszer. Puffogva helyezem kényelembe magam, persze ha másként kerülünk ebbe a helyzetbe, akkor simán felajánlok neki is egy kanapét; sajnos ágyat még nem sem tudok ezekből varázsolni, de legalább nekem van párnám… Egy pár másodpercig megpróbálok nem szólni a fények miatt. Igazán igyekszem nem idegesítő lenni. De nem megy. Ilyen a személyiségem; ha nem érzem magam biztonságban addig hergelem a veszély forrást, amíg tényleges veszélybe nem sodrom magam. Csak hogy igazam legyen. Egy alvó medvét is addig böködnék a pálcámmal, amíg le nem harapja a kezem. - Köszi. – Suttogom vissza immár a sötétben. Amikor kicsit voltam sokszor aludtam felkapcsolt lámpával. Anyám a halálba cikizett érte. Hogy ez nem méltó hozzám, miért viselkedek úgy, mint egy értelmileg visszamaradott kispisis. Pontosan ezekkel a szavakkal. Azóta vannak rémálmaim, de nem tudok fénynél aludni. Próbáltam azóta, de minden árnyék szörnyeteggé válik, ha elég ideig nézed…A válasza viszont tényleg jó kedvre derít. Felkuncogok és felé fordítom fejem épp, hogy ki tudom venni a hülye sapkájának a körvonalait. Mosolyogva nézem az ember kupacot nem olyan messze tőlem. - Én is szoktam. – Felelem őszintén. Mert igaz. Van, hogy nem értem a tetteimet. Van, hogy elborzasztanak a gondolataim. De az a legrosszabb, amikor csak nézek a tükörbe, de nem is tudom kit látok. Sóhajtva fordítok hátat neki mielőtt megindulnak a fránya sós cseppek. Ma már eleget sírtam előtte, ezeket megtartom magamnak. Szerencsére mindig jól alszok, amikor álomba sírom magamat, lehet ez a különleges tehetségem. Mivel egyszerre vagyok éjjeli bagoly és reggeli madárka, így jó korán felébredek, nincs szükségem 8 órára, tökéletesen elvagyok a felével is. Amilyen csendesen csak tudok összeszedem magam, visszaváltoztatom a padot és újra szembe nézek a hülye ajtóval. Ezúttal semminemű ellenállást nem mutat, így feltünés nélkül ki tudok menni rajta. Egy pillanatra megtorpanok, amikor megpillantom a szemben lévő falat; egy mozgó grafiti díszíti, amiben a kvidiccs pálya felett szálló hollót éppen megfolyt egy kígyó…Nem tudom, hogy arra vártak-e melyikünk öli meg a másikat vagy ez egy hadüzenet a házam csapatának, de nem is érdekel. Mély levegőt véve magam mögött hagyom a rongálást, a tegnap estét és Galen Herbs-t. Úgysem örült volna, ha én vagyok az első dolog, amivel szembe találja magát reggel, szóval ezekután senki se mondja, hogy nem vagyok jó fej. Csak akkor tűnik fel, hogy Scarlett ki lett zárva, amikor tőle szokatlan módon úgy kering a lábaim körül, mint valami cikesz. Skarlát szőrméje csikizi csupasz lábamat én pedig jókedvűen térek vissza a rendes kerékvágásba. Majd foglalkozom a dilettánssal a következő bünti alkalmával, addig is örülök, hogy kicsit megszabadultam tőle.
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-12-08, 15:29
Adora & Galen
“No chains around my feet, But I`m not free.”
[You must be registered and logged in to see this image.]A ma este valószínűleg a balszerencse áradásáról szól, mivel se az eleje, se a közepe, se pedig a vége felé haladva nem áll jól a szénám. Az már mellékes, hogy Miss Tüneménnyel kell eltöltenem e késői órák hosszú perceit. Szemeimet forgatom csak szavaira. Szinte lepereg most rólam a már megszokott fikázása, mintha az egész este erről szólna, hogy ki a nagyobb szócsatár. Inkább körülöttem forogjon a szó, mintsem ő róla. Nem igazán érdekel a múltja, a jelenje, vagy a jövőképe. Így is eleget csacsogott magáról és oltott be, amivel nem nyerte el a tetszésemet. - Nem is kellene nagyon kívánnod. Komolyan beszéltem. - felelem, mielőtt még leállnék az ajtóval való babráláshoz. Nem fogok kitálalni előtte, hogy mik az okaim. Amúgy is valami éles beszólással illetne, annak pedig semmi értelme nem volna. Tehát megtartom magamnak az életem részleteit, amúgy sem kellene megosztanom mindent mindenkivel. AZ ajtó természetesen rajtam is kifog, de egyáltalán nem bánom. Talán hamarabb véget ér az este, ha azt bezárva töltjük. Amúgy is. Nem lehet ez több egyszerű csínynél. Majd ha kiszórakozták magukat, vagy végeztek a dolgukkal, akkor kiengednek. Addig viszont nem fogok karba tett kezekkel állni az ajtó előtt, amíg az ki nem nyílik. - Pref... Tudsz te egyáltalán lazítani? Vagy ismered-e magát a fogalmat? Értelemszerűen nem volt tervemben együtt porrá égni veled az öltözőben, ezt elhiheted. S mégis hol a bizalom? Úgy beszél hozzám, mint aki sosem bánt még a tűzzel. - sértett hangon szólalok fel ezúttal. Most komolyan. Senki sem látja őt egy bezárt öltözőben, akkor mégis miért ilyen feszült? Komolyan meg kellene tanulnia lazítani, vagy a húszas évei végére úgy fog kinézni mint egy banya. Ráncosan, megviselten. Elhelyezkedek az egyik padon, amíg ő kanapét varázsol magának. Csak gúnyosan felhorkantok a produkciójára. Hihetetlen ez a lány, hogy kényelem szempontjából idáig képes elmenni. Már-már nevetséges. - Ezen könnyen változtathatunk, de ha tovább pofázol, égve hagyom őket...- morgom ezúttal már csukott szemmel. A hangja tényleg úgy visszhangzik idelent, mint egy szirén sikolya. Bántó a fül számára. Ellenben nem kell sok a kis gömböknek, szépen elalusznak és füstté válnak. Nem tudom őket tovább élettel pumpálni, pedig legszívesebben így hagytam volna őket egész este. - Tőled. - válaszolom egyhangúan. Ha ő vicces kedvében van, akkor hasonló válasszal fogom illetni. Úgy tűnik ő sosem fárad el a szúrós megjegyzésekbe, ám a türelmem nekem annál kevesebb, minél tovább húzza az agyamat. Jövőképek vetülnek elém, amint egy rövidebb csend honol az öltözőbe. Az apám áll a küszöbön, rám várva oly' sok év után. Aztán a pokol, amit maga után von emészt fel. Ki kell találnom miként oldom meg ezt a problémát.
✩ 422 ✩ Not Giving In ✩ kredit
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-12-03, 23:21
Galen & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] A ciccegésre rásandítok, egyik szemöldökömet megemelve. Nem, Adora. Nem kötünk bele mindenért is másokba, ez egy rossz szokás és már éppen eléggé kihúztam nála a gyufát. Konkrétan lángra is kapott. Heh…Milyen kis vicces gyerek vagyok kár, hogy csak én tudom. - Na ja és még csak rólad beszéltünk. – Vonok vállat. Persze ez nem jelenti azt, hogy hajlandó vagyok bármit is megosztani vele. Engem nem zavar az egyedüllét, nem bánt tudatalatt a gondolat, hogy egyedül vagyok a gondjaimmal. Meg lehet nála sem erről van szó, de hülye leszek megkérdezni. A végén még azt gondolja, hogy használhat támasznak vagy megoldó csicskásnak. Kösz, de nem. Magamban imádkozom, hogy ne megint egy szexelő pár legyen. Nem az zavar, amit csinálnak, hanem ahogy. Legalább megtisztelnék magukat, a párjukat vagy legalább engem, hogy nem ezen az undorító izzadtságszagú, hát felhasításra alkalmas padokkal berendezett közterületen csinálják. Nem vagyok prűd, s mivel egy eléggé felvilágosult ember vagyok, így az egészet betudom egy félig meddig normális biológiai folyamatnak. Szánalmas részletekbe burkolva. - Oh, ne hitegess, a végén még ezt kívánom a szülinapomra. – Derülök fel egy pillanatra, de hamar el is múlik. Úgy gyűlölöm ezeket a felesleges csínytevéseket. Semmi haszna és kb. csak 10 percig viccesek. Jó, magam sem hittem, hogy be fog válni ez a szöveg. Az ilyesféle barmoknak minden mindegy, csak a káosz számít. - Kérlek, Herbs. Kápráztass el. – Arrébb lépve tisztelet teljesen mutatok az ajtó felé, mint a mugli művészek, amikor azt mondják ’Ta-dam’. Nem mintha olyan egyszerű lenne a feladat. – Csak közben ne rongáld meg az iskola tulajdonát, ne okozz sérülést senkinek és kérlek, nagyon kérlek ne gyújtsd rám ezt a helyet. Túl szép és fiatal vagyok a halálhoz. – Miközben instrukciókat adok neki lelökök pár védőfelszerelést az egyik padról és néhány pálca intéssel kanapévá varázsolom. Lehetne ágy is, de az átváltoztatás a realitás talaján mozog. Ha ebből a rozoga sörpadból megpróbálnék ágyat csinálni egy vékony, rozoga és kemény ágy lenne. Ellenben kanapénak kényelmes lett. Sóhajtva terítem a támlára talárom és dőlök el az ülőalkalmatosságon, mint azokon a régi festményeken a drámai múzsák. Ennyi drámaiság jár nekem. Gúnyosan felhorkanok amikor ő is feladja. Ennyit Mr. Mindent jobban tudok nálad-ról. - Tényleg alváshoz kapcsoltad fel a fénygömbjeidet? – Kérdem morcosan, mert egyszerűen ennek semmi értelme nincsen. Én csak sötétben tudok aludni. Azok alszanak fényben, akik félnek valamitől a sötétben. Márpedig a legyőzhetetlen Galen Herbs semmitől sem fél…Hahaha, jó vicc. Kíváncsi lennék, hogy mit miként jelenne meg számára egy mumus. Nekem annak idején idősebb önmagamként jelent meg. Pontosan ugyanúgy néztem ki, mint anyám csak vöröshajjal. Még most is felfordul a gyomrom a gondolatra. Inkább a halál, az éhség vagy fuldoklás. – Talán félsz valamitől a sötétben? – Kérdem meg vicceskedve. Nem fogok tudni még egy darabig aludni, szóval legalább legyen társaságom az ébrenlétben. Akár tetszik neki, akár nem. Félig meddig az ő hibája, hogy most itt vagyunk. Ha nem lett volna rosszkor rossz helyen. Ha nem lenne minden egyetemista egy baromi nagy púp a prefektusok hátán. Ha nem kezelne mindenki úgy, mintha egy robot lennék, akit csak a rendfenntartása érdekel. Ha ez a sok, ha nem volna, akkor most már az ágyamban aludhatnék, de nem. Neki tipikus „idősebb-okosabb-nagyobb-erősebb vagyok nálad” hozzáállást kellett megjátszania és őszintén? Nagyon elegem volt már a sok magát felsőbbrendűnek gondoló egyetemistából. Kellett valaki, hogy példát statuáljak, erre tessék. Itt ragadtam a példámmal.
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-11-30, 17:49
Adora & Galen
“No chains around my feet, But I`m not free.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Inkább befogom a számat és csendben szemlélem a tájat. Nem akarom a saját igazam és véleményem titkait feszegetni. Épp elég az, hogy a ma estét úgy töltöm, mintha hozzá lennék láncolva. Mint egy kutya, akit csak arra használnak, hogy pórázon rángathassák. E gondolat újabb feszültséget ébreszt bennem, s magam nem tetszését egy halk ciccentéssel fejezem ki, ügyet sem vetve az esetleges reakcióira. A tény, hogy ez az esti séta is kezd üdítőbb lenni a kelleténél, már igazán tetőzi a prefektussal való kapcsolatom súlyosságát. Dühítő, mégis kellemes… Kuncogását unott szemforgatással nyugtázom. Nem tudom mi zajlódik a fejében, de valószínűleg komoly gondjai lehetnek, ha arról álmodozik, hogy testet cseréljen másokkal. Én ebbe semmi pénzért bele sem mennék. - Úgy látszik ez az este a váratlan fordulatokról szól. - sóhajtom keserű szájízzel, ahogy tekintetemet ismét az égboltra emelem némi nyugalom után kutatva. Kezdem úgy érezni több oldalamat fedem fel előtte, mint kellene. Sőt, az utóbbi időben úgy tűnik egyre több embert vonom bele a magam gondjába, anélkül, hogy akármit átgondolnék. Frida érdekében és Erica miatt viszont kénytelen vagyok hozzájuk fordulni célom beteljesítése érdekében. Ugyanakkor egyetlen hiba, egyetlen kimondott faktum képes az egész életemet romokba dönteni. Senki sem tudhatja meg, hogy én öltem meg a nővéremet. Senki. Gondolataimból a felbukkanó tilosban járók rántanak ki, ezzel rögtön új indokot adva nekem arra, hogy faképnél hagyjam a prefektusomat, mégha az csak egy röpke pár perc erejéig tart csak. Nem. Valóban nem irigylem ezért, főleg, ha rajtakap egy-két nem túl szégyenlős gerlepárt. Abból nem épp a legkellemesebb kihúznod magad, amennyibben még nem tapasztaltál...hasonlókat. Gúnyos mosoly ül ki arcomra, míg azon tanakodok vajon a pref túl ártatlan-e vagy sem. Vállam fölött sandítok rá szavai hallatán.- Feltéve, ha visszatérek szeptemberben. - jegyzem meg vállat vonva, ám amíg én ő vele foglalkozok, addig ezek a szemétládák szépen ránk zárják az ajtót. Ököllel vágok az ajtónak, ezzel levezetve pillanatnyi dühömet, mielőtt még ellépnék attól és hátamat a falnak vetném. Prefektusomra vezetem tekintetem, bár majdnem elfog a röhögés, amikor ilyen ósdi szöveggel áll elő. Természetesen nem fog beválni. Okkal lettünk ide bezárva, ám megadom neki a lehetőséget, hogy próbálkozzon, ha akar. Addig én az árnyakból figyelem ténykedéseit… Egy darabig úgy látszik nem mond le a kijutásunkról, viszont pár pillanat múlva már a realizálódás tiporja képen. - Csodás. Nem sokat adtál bele, pref.- lököm el magam a faltól és lépek én az ajtóhoz ezúttal. A sötétben kitapogatom a kilincset, ám az furcsamód úgy be van ragadva, hogy még egy centit sem tudom megmoccantani. Kezdem azt hinni, ezek a férgek valami bűbájt szavaltak el a zárra. Ezzel csupán egyetlen gond van. Nem látok, s nem igazán ismerek bűbájtörő ellenvarázslatot, ami ez ellen működhet. Ám legyen. Ameddig ki nem engednek, én nem fogom éberen eltölteni a ma est egyetlen percét sem. Tenyereimet a plafon felé fordítom, hogy megismételhessem a korábbi trükkömet, ami ezúttal több hasznot is nyújthat. A kis fénycsóvák szép sorjában izzanak fel, mintha az az öltöző berendezéséhez tartozna, ezzel megvilágítva a szekrényeket és padokat. Az egyik padhoz érve levetem magam a kemény felületre, majd hátradőlve rajta húzom fel egyik térdemet. Szemeimet lehunyva, jobb kéz fejemet homlokomon pihentetem, s próbálok kizárni minden zavaró tényezőt, zajt, akármit, ami nyugalmamat megzavarhatja. Jelenleg épp eleget küzdök a történtek elfogadásával. A ma estének véget kell érnie… Épp eleget büntettek már.
✩ 548 ✩ Not Giving In ✩ kredit
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-11-23, 10:56
Galen & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] - De még milyen meglepetések. – Bólintok rá egyszerűen. Nem bocsátkozom további diskurálásba ebben a témában, hiszen mindenkinek joga van a saját véleményhez. Amúgy is elég sok dologban nézeteltérünk, ha mindet megszeretnénk beszélni ma esete, akkor tanácsos lenne időnyerőt alkalmazni. De én nem hoztam magammal a sajátomat, főleg azért, mert anyám elkobozta a téli szünet alatt, ugyanis rájött, hogy mindig sokkal tovább vagyok fent, mint ahogy ő azt elképzelte és olykor visszafordítom az idő kerekét, hogy tudja aludni. Ezzel csak az volt a baj, hogy zsinórban a hetedik nap után olyan szintű fejfájás kínzott, amin semminemű csillapítóige nem segített. - Kár. – Jegyzem meg kuncogva. Mindig is érdekelt a kígyós ház klubhelyisége, állítólag esős napokon mindenféle vízalatti varázslényt lehet látni a tóban ülő panoráma „ablakukból”. Olyan pletykákat is hallottam, hogy az ő kandallójukban lévő tűz zöld lánggal ég, mintha a mérgező lenne a lenti levegő… - Nincs. – Vonok vállat, lepereg rólam a hangsúlya. – Csak meglepődtem. – Nem hittem volna, hogy mást is érdekelhet ilyen mértékben a mugli fizika egy mélyebb bugyra. Az én házam jellemzője a tudásvágy, nem hiába lepődök meg amikor egy másik ház tagja is ilyen jeleket mutat. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy vagy a figyelmemre vágyik vagy szükségesnek tartja a lenyűgözésem. Mindegy is, inkább nem foglalkozom az indíttatásaival, nem származik hasznom belőle. Mégis kicsit nehezebben veszem rá magam, hogy tovább menjek és csináljam a feladatomat. Nem vagyok egy érzelmi ember, szóval alapvetően nehéz megértenem mások mozgatórugóit. Akár napokig is tudnék rágódni egy-egy szón vagy tetten, s annak mögöttes tartalmán. Így szinte megkönnyebbülök, amikor meglátok valami mozgás szerűt. Gyanakvásra okot adót. Ebben van tapasztalatom. - Azért ne irigykedj túlságosan. Általában elég egyszerűen lebuknak. Uncsi. – Forgatom meg a szemeimet. Nem igazán kihívás kitalálni, hogy ki és mi csinál a tilosban. Van, hogy nem csak unalmas, de undorító is. Nem is értem, hogy az emberek miért nem intézik némely viseltes ügyüket zárt ajtók mögött. Morcosan igyekszem Galen nyomába érni. Francos fiúk, meg a hosszú lábaik. - Herbs. – Sóhajtok fel mikor beérem. – Ne akarj lepaktálni a csínytevő társaiddal, mert esküsöm velük együtt kezdheted a szeptembert a bűntetőmunkával. – A végére felviszem a hangsúlyt, hogy a többiek is hallhassák a tetteik után járó következményeket. - Lumos. – Intézkedek egy pálca intéssel és az első dolog, amit látok a mai esti társam rohamos közeledése felém. Automatikusan ellépek az irányából és ekkor hallom meg. Az ajtó záródást és a zár kattanást. - Ó, Merlinre. – Sóhajtok fel. – Ha most kiengedtek minket, akkor elfelejtjük ezt az egészet srácok. – Szólok ki az ajtó túloldalának. Válaszul pedig csak a büdös semmi érkezik. Ezért utálom a legtöbb bajkeverőt; céltalan figyelemhajhászok, akik csak az emberek türelmét tesztelik. Se értelme, se érdeke. Ezért is szoktam sokkal rosszabb büntetéseket kiosztani azoknak, akik piti kis bajkeverők. Azok, akik üzleti ügyben cselekednek, ha megosztják velem eme titkukat, enyhébb büntit kapnak. Valószínűleg szükségük van valamiért a pénzre, a találékonyságot pedig botorság megdorgálni. Csendesen neki döntöm homlokomat a zárt ajtónak és megpróbálok különféle nyitó bűbájokat szórni arra a részre, ahol a zárat tudni vélem. Merthogy látni nem látom és sajnos így elég nehéz bármit is tenni. - Nos, itt ragadtunk. – Jelentem ki egy pár perc elteltével. Lemondóan ellépek az nyílászárótól és inkább körül nézek, hátha találok itt valamit, amiből tudok ágyat varázsolni. Ha már nem jutunk ki innen egy hamar, legalább hasznosan töltsük el az időt.
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-11-17, 18:24
Adora & Galen
“No chains around my feet, But I`m not free.”
[You must be registered and logged in to see this image.]- Érhetnek meglepetések, nem igaz? Miért lennék oly' fásult, hogy negatívan álljak hozzá mindenhez? Ostoba egy felfogásnak tűnik.- felelem egyszerűen. Talán néha tényleg elég érdekesen állok hozzá a dolgokhoz, ám mindig próbálom úgy látni a tényezőket, hogy az nekem jó legyen és miféle előnyöm származhat belőle. Ha csak a rosszra gondolnék, milyen kegyetlenül stresszes és szürke életet élnék? Még bennem is van annyi, hogy ne tegyek saját magamnak keresztbe. A köszönömök ősidők óta ellenségeim és valahányszor győzedelmeskednek felettem, mindig ez a kellemetlen, savanyú érzés jár át, mint aki ellentmond saját természetének. Most sem érzem magam túl fényesen. Émelygek a fejemben visszhangzó szó idegesítő ritmusán, s úgy látszik bele is akarja égetni magát elmémbe. Sóhajtok egyet könnyítés gyanánt és csak akkor pillantok prefektusomra ismét, mikor ő választ ad kérdéseimre. Elgondolkozok egy pillanatra, hogy vajon miért nem változtatna? Nincs semmi, amire vágyott, de nem érhette el? Hagyom hát válaszát elenyészni a semmiben és el is fogadom azt, nem firtatom tovább a múltját is súroló döntéseit. - Kihagyom.- rázom meg fejem egy grimaszt vágva. Már csak az hiányozna, hogy egy női testbe bújjak egyetlen napra. Valószínűleg a nap végére már epekednék vissza a saját bőrömbe, szóval nem, pref, ez nem fog megtörténni. A gondolattól is kiráz a hideg, de a témaváltásnak köszönhetően fellélegezhetek. - Talán megvan írva a nagykönyvben, hogy nekem nem szabad ilyeneket tudnom?- kérdéssel vágok vissza és még fel is szökik szemöldököm az egekig. Miért olyan ítélkező ezzel szemben? Talán még ő sem tudja mennyi könyvet fejeztem be az évek során, tele muglielméletekkel és a varázsvilágot is érintő filozófiákról. Újra elő kéne vennem a régi jó szokásomat. A kis fényshow-t követően büszke vigyor terül szét ajkaimon. - Tudom.- értek vele egyet. Furcsa, hogy pont a tűz, mint pusztító elem került hatalmamba, de egyáltalán nem bánom. Néha kellemes csak meredni egy apró lángcsóvára. Olyan békés és nyugodt tud lenni, ahogy az ember elveszik a sárgás fény selymes mivoltába.- Nem túl gyakran. Csak amikor szükségem van rá, vagy épp el akarom nyerni valaki figyelmét.- utalok az előbbire egy kisfiús mosollyal, ami elég hamar megy vissza abba az öntelt vigyorba. Megkönnyebbülve nyugtázom, hogy nem kell tovább a romoknál időznünk. Rettentően kellemetlen érzések cikáztak bennem, míg a közelében voltunk, így a kviddicspálya, mint következő célállomás, nekem tökéletesen megfelel. Csak akkor kapom fel fejem, amikor valami villanást vélek felfedezni a pályáról. Már épp válaszra nyitnám számat a prefektus kérdésére, ám ekkor ismét felvillan valami, csak épp az öltözők felől. - Gondolod, hogy valaki éjszaka tilosban jár? Nocsak, pref, roppant mozgalmas estéid lehetnek.- nevetve rázom meg fejem, s már indulok is meg a lelátóról lefelé, hogy az öltőzőkhöz érve körbepislogjam a területet. Zsebeimbe süllyesztem kezeim, ahogy besétálok a sötétségbe. - Jól van srácok, talán még van előnyötök elszaladni, mielőtt a prefektusotok elkapja a grabancotokat. Na?- hangom visszhangzik az öltöző kövezetéről, bár választ nem kapok vissza. Tanakodva pillantok magam mögé, remélve, hogy a pref is követett és ő is gyanakszik pár diák ittlétére. Későre jár már, nekik igazán nincs itt mit keresniük. Szemeim a másodperc töredéke alatt kerekednek el, ahogy egy árnyalakot vélek felfedezni a prefektus és az ajtó mögött. Már rohannék az irányába, hogy elkapjam, ám az ajtó hatalmas csattanással záródik ránk.
✩ 518 ✩ Not Giving In ✩ kredit
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-11-15, 23:30
Galen & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] - Nem gondoltam volna, hogy pozitív ember vagy. – Meglepődve nézek rá, hiszen sok mindenre számítottam, de erre nem. Jómagam a relativitást részesítem előnybe, kisebb eséllyel verem át önmagamat, ha nem várok csak jót, vagy csak rosszat. Szóra sem méltatom, amikor megállapítja, hogy hatásos volt az ige. Számomra ez nem volt kérdés, aránylag sokkal többször hajtok végre sikeresen egy igét, mint ahányszor nem. - Nincs mit. – Biccentek neki. Szeretem azt hinni, hogy prefektusokként nem csak pontlevonások és büntetések forrása vagyok, hanem egy segítség is, már ha valaki hajlandó kérni. - Azért ne karikázd be a naptáradban. – Vigyorgok vissza. Hízelgő, hogy a prefetusok prefektusának hív. Tudom, heccelni akar vele, de az ilyesmik mögött azért lapul igazság is. No meg irigység, de nem akarom a szemére vetni az utóbbit. Pláne, hogy szavai újabb gondolkodásra késztetnek. Akarok én mardekáros lenni? Annyira nem. Érdekel milyen lehet, mondjuk egy napra? Mindenképpen. Ez azt jelenti, hogy változtatni akarok magamon? Ki tudja? - Nem változtatnék semmit a múltamon. – Jelentem ki a végén, bár kivételesen hiányzik hangomból az a határozottság, amivel válaszolni szoktam. Helyette olyan pőre őszinteség van bennem, amivel magamat is meglepem. Lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy hálás vagyok az életemért és nem akarnám, hogy másmilyen legyen, de így kimondva…A szavak súlya, mint egy ólom pecsétnyomó bélyegzi meg gondolataim. Milyen érdekes, olyankor magadra találni amikor mással beszélgetsz. Egészen emberfeletti élmény. - De ha egy napra cserélnél csak szólj. Remek százfülé főzetet készítek. – Kacsintok rá, hogy akár viccnek is vehesse. De komolyan gondolom; bármikor hajlandó lennék odaadni a kilétemet cserébe egy napnyi kalandért. Az én reputációmat nem egy perc lenne lerombolni. Másrész, amint rájönnék mi folyik, jómagam is hadjáratba kezdenék az idegen test tulaja ellen, szóval ez egy kétélű fegyver. - Visszavonom a pozitív személyiségedre tett megjegyzést…- Mondom ösztönösen, ez az első dolog, ami eszembe jut, s most éppen inkább a környezetem megfigyelésére koncentrálok, de amint befejezem újra ránézek. – Érdekes. Honnan tud egy magadfajta aranyvérű örökösfiúka a párhuzamos univerzum elméletről? – Nézek rá azzal a tekintettel, amit otthonról hoztam; ami azt üzeni, hogy már úgyis átlátok rajtad jobb, ha nem hazudsz. Persze, még nem volt elég időm gyakorolni, de már egészen jó úton járok a McGalagony nézés elsajátításához. Jómagam azért ismerem, mert a dédnagybácsikém asztrológia könyvében volt egy említés; „de ez a konstelláció feltehetőleg nem csak a mi világunkban létezik.” Ami nyomán annak idején hosszú órákat töltöttem a mugli tudósok munkáinak megértésével. Akkor szerettem bele a nem-varázsló sakkba. Már pár lépés távolságban vagyok, így visszafordulok mikor válaszol. Őszintén nem gondoltam volna, hogy dicsekszik vele. Én magam eldöntöttem, hogy amíg nem vagyok teljesen biztos az erőmben, addig inkább titkolom. Mondjuk egy kis gyakorlás sosem árt. Pláne, ha valakinek ilyen szórakoztató ereje van. Ámulva figyelem először a kezét, majd az égben lebegő lángot bámulom zsebre tett kézzel. Kedvem lenne nekem is bemutatózni, de nem fogok. Nem kell, hogy tudjunk róla. Nem kell, hogy bárki is tudjon róla. - Impozáns. – Biccentek elismerősen mielőtt tovább indulok. – És gyakran használod? Én tuti mindenfélét felgyújtanék vele. – Nem vagyok piromán, de van valami békés abban, ahogy lángcsóvák békésen, kövéren lengedeznek a pusztításuk felett. Mint valami hódító, kinek egyetlen célja bekebelezni az egész világot. S mégis egy pohár vízzel el lehet intézni. Megállok, hogy ránézhessek, s nem tetszik az arckifejezése. Nem tudom értelmezni, szemöldökeim összeszaladnak, ahogy egy hosszú pillanatig csak vizslatom. - Jó. Akkor menjünk tovább. – Vonok vállat, mintha nem érdekelne annyira. Persze, majd meghalok, hogy belépjek oda, de legyen neki gyereknap. Egészen normális volt az utóbbi pár percben, szóval ennyi jár neki. Különben sem szeretek senkit sem kényszeríteni semmire. Mármint a bűntetőmunkán kívül, ami jár nekik. Csendesen, elmerengve indulok el a következő állomásig; kvidiccs aréna. Talán egészen odáig megül köztünk a csönd, akár egy dundi macska. Nekem nincs kedvem megtörni, van min gondolkodnom. - Te is láttad? – Állok meg a kőlépcső tetején, ami levezet az arénát körülölelő völgybe. Az előbb egy varázsige villanását láttam, de lehet csak a fáradtságtól káprázik a szemem. Mindenesetre megszaporázom a lépteimet lefele menet.
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-11-13, 16:59
Adora & Galen
“No chains around my feet, But I`m not free.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Ennyi idő elteltével, ha már ő a fejfájásom egy alapja, nem bánom, ha segít is kikúrálni azt. Bár a bűbájban nem bízok elsőre, tekintve milyen szócsaták és előzmények vannak magunk mögött. Mégis hagyom, s leengedve minden védelmemet hunyom le szemeimet, ahogy cirógató, ám kellemes melegség éri a fájó pontokat. Fellélegzek a megkönnyebbülés jeleként és csak akkor nyitom fel szemeimet óvatosan, mikor a fejfájás is alábbhagy. - Nos, legalább a fejfájásaidnak köszönhetően megismerhetted ezt a bűbájt. Hatásos volt.- kőrözök egyet fejemmel, hogy jobban bejárathassam nyakcsigolyákat és letesztelhessem fejem épségét is. Egyetlen mozdulat képes volt fokozni a fejfájást, ám elégedetten nyugtázom, hogy semmi fájdalom nem ér a nyújtózkodást követően sem.- Kösz, pref.- teszem hozzá épp elég hallhatóan és őszintén. Apám megtanított a tiszteletre és hogy hogyan kell megköszönni valamit, csak épp én nem szeretem használni magát a szót. Legyengít és védtelennek tűnik tőle az ember, mintha magától semmire se volna képes. - A prefektusok prefektusa egyetért velem. Garantáltan a történelmünk részévé válik.- vigyorgok rá ártatlanul. - S mondd csak. Sosem bántad meg? Sosem gondolod úgy, hogy változtass magadon?- kérdezek nem túl tolakodóan, pusztán csak érdekelne a véleménye, hogy ő maga változtatna e bármin is. Nekem aztán meg lett mondva a java állandóan, hogy elkényeztetett kis herceg vagyok, akinek az egész élete tálcán volt kínálva. Azt akarták, hogy megváltozzak és akkor ők befogadóbbak lesznek. Főleg azok az utcabeli kölykök, akik napi szinten együtt lógtak, ám engem fekete bárányként kezeltek. Ez még jóval apám taníttatásának kezdete előtt történt, s hálás vagyok, amiért az volt az utolsó alkalom. Az a pornép előbb-utóbb megtanulta, hogy mi fán terem a Herbs család. Azóta senki kedvéért nem vagyok hajlandó megváltozni, se olyat tenni, ami esetleg személyiségem ellen volna. - Mert ez már a múlt történése és az sem biztos, hogy megkapod a kérdéseidre a megfelelő választ. Senki sem tudja pontosan mi okozhatta ezt, vagy aki tudja is, az jobb, ha megtartja magának. Akár egy másik világból is származhat, egy párhuzamos univerzumból. Fene se tudja, de kár rajta őrlődni. Nem ebben a világban fogunk megöregedni, s valószínűleg én távol is fogom tartani magam ettől a helytől, mikor végre befejezem az egyetemet.- süppesztem kezeimet mélyebbre a zsebekben, míg beszívom a friss, éjjeli levegőt. A hely mágikus ereje csak nagyobb szorongást ébreszt fel bennem, így még a levegő lágysága sem számít annyira megnyugtatónak. - Nem is tudom… Mondd meg inkább te.- vigyorgok egyet és előhúzom kezeimet. Tenyereimet az ég felé fordítom, melyből apró kis fénycsóvák formálódnak, majd egyesével felreppennek a magasba, ezzel némi fénnyel világítják be a környéket, mint megannyi szentjánosbogár. Amióta ennek az erőnek a birtokába kerültem, azóta úgy érzem többre vagyok képes és minden alkalommal csak erősebbé válik ez a tűz. Mintha az élet újabb kihívások és lehetőségek elé állított volna. A kis fénycsóvák még ott lézengenek a levegőben egy darabig, ám fényük szép lassan elhalványodik az idő múlásával, majd sorjában füstté pukkannak. Még nem vagyok elég erős és képzett e erő kordában tartásában, így kell egy kis idő, míg rájövök a titok nyitjára. Mikor már vészesen közel kerülünk a vadőr egykori házához, megragadom a prefektus karját és megállásra késztetem. - A helyedben nem mennék közel. Nem tudhatjuk milyen lények környékezték meg a helyet.- komolyabb, mély hangnembe váltok, ezzel is nyomatékosítva véleményem.
✩ 548 ✩ Not Giving In ✩ kredit
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-11-10, 10:31
Galen & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Nagyon nehezemre esik nem egy újabb gúnyos mondattal, monológgal válaszolni a kérdésére. Nagyon sokat tanulok, ami nálam egyet jelent az alvásmegvonással; értsd, ha 5 órát alszok egy nap, az jónak számít. Valószínűleg ezért is vagyok alacsonyabb, mint a családom többi tagja…Szóval az alváshiány általában megbosszulja magát nem túl kellemes migrénnel, szokásosan tanulás közben, így naponta többször is alkalmazom ezeket az igéket. - Sajnos, igen. – Én is megállok egy pillanatra és a halántékát becélozva elmormolom az igét. Meglep, hogy megbízik bennem ennyire. Én tutire arra számítanék, hogy kiütne és itt hagyna a francban. Lehet, hogy még egy mardekárosnál is előítéletesebb vagyok? Üdítő meglepetés. Az igéhez nem kellenek hatalmas mozdulatok, csak egy pár perc, amíg a finoman vibráló fénycsóva szépen átmászik a pálca végéből a fejébe. Sokat gondolkodtam azon, hogy az igét mikké lehetne alakítani, hogy feltünés mentesen átkozhass el valakit. Okés, már értem miért nem bízok másokban. - Meg lehet. – Bólintok rá. Végül is két eset véletlen, három pedig már minta. El kéne gondolkoznom Corvus felvetésén, hogy annak idején szeretett nénikém megbundázta a beosztásomat? Csak nem lenne képes erre; mármint mentalitásilag, azt tudom, hogy a tudása meg van hozzá. – Nem, kivételesen teljesen igazad van. – Biccentek elismerősen felé. Egész jó megfigyelő, s lehet azt gondolja megbánt ezekkel a szavakkal, de én egy büszke ember vagyok. A mások szerint nem hozzám illő, esetleg rossz tulajdonságaimat is értékelem, hiszen azok is kellenek a személyiségem kiteljesedéséhez. Illetve inkább vagyok számító, ravasz és becsvágyó, mint egy elvarázsolt kis fruska, aki arra vár, hogy valaki más dolgozzon meg helyette mindenért, amit szeretne a világtól. Szánalmas. - Miért ne érdekelne? Itt élek és jó eséllyel magam is fogom formálni ezt a világot. S ha nem is ismerem minden aspektusát, akár végzetes döntést is hozhatok. – Válaszolom teljesen értetlenül. Hogy lehet, hogy őt nem érdekli mi folyik körülöttünk? Nem erre számítottam egy olyan embertől, aki töviről hegyire szeretné megismerni a varázslényeket. Vagy lehet azért érdeklődik a bestiák iránt ennyire, mert magát is annak tartja? Egy pillanatra elidőzik tekintetem az arcán, de el is vetem a gondolatot. Kettőn közül, én vagyok a rosszabb, de erről neki nem kell tudnia. Most már egészen örülök, hogy nem tudja a nevem. Nem is kell neki tisztában lennie a dolgaimmal, márpedig a pletykák csak félig hazudnak. - És neked is lett ilyen „szuperhős” erőd? – Kérdem vicceskedve, miközben lassan közelebb haladok a házhoz. Még ha nem is akarnék ide jönni, kénytelen vagyok; meglepően sokan szoktak errefelé lézengeni a kijárási tilalom alatt. Sok prefektus fél ettől a helytől, hiszen a mágia, amit áraszt magából mindenki számára ismeretlen. Legalábbis amennyire én tudom, még nem volt olyan diák, aki felismerte volna az efféle energiákat. Engem kimondottan vonz, valószínűleg azért mert nem ismerem és ráakarok jönni minden titkára…
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-11-05, 18:37
Adora & Galen
“No chains around my feet, But I`m not free.”
[You must be registered and logged in to see this image.] - Hidd el, bőven elég egy is...- teszem hozzá szórakozottan, ám a hideg is kiráz a gondolattól, hogy több példányt kelljen elviselnem belőle. Határozottnak és tűzről pattantnak tűnik, de ez nem ad elég indokot arra, hogy kedveljem is. Mint ahogy én sem adok neki okot arra, hogy engem kedveljen. Túl kéne lépnem már azon, hogy mindenkinek megfeleljek és felnézzenek rám. Ugyan sokan mégis elismerik képességeimet, de az a gyermeteg vágyakozás a nővéreim kapcsolata iránt igazán ront az összképen. Hiába irigykedtem az ő szeretetükre, lassan el kell fogadnom, hogy az nekem sosem adatik meg. Ezért is kell mennem a saját fejem után és figyelmen kívül hagyni minden zavaró tényezőt, ami körbevesz. Legyen hát a jövőm az első, s semmi más. A fejfájásom már-már kezd az őrületbe kergetni, ezért erősen masszírozom halántékom tovább, viszont foglárom óvatos kérdését csak összevont szemöldökkel nyugtázom. - Jártas vagy az ilyenekben talán?- kérdezek vissza nem durván, inkább kíváncsian, majd ha tényleg komolyan gondolta, hogy segít, csak bólintok egyet és meg is állok egy pillanatra. Jelenleg bármit megadnék azért, hogy a kávéból és a társaságából származó fájdalmak megszűnjenek. Mert ha enélkül sem volt túl egyszerű hallgatni a csacsogását, na akkor egy kis fejfájással pláne nem lesz csodás. - Akkor igazunk van, nem igaz? A Mardekár nem feltétlen jelenti azt, hogy légy köcsög és vadállat, sokkal inkább foglalja magába a ravaszságot és becsvágyat. Szemmel láthatóan benned mindkét jelző megvan.- tárom szét karjaimat és vonogatom meg vállamat. - De javíts ki, ha tévedek.- teszem még hozzá gúnyosan. Nem hiszem, hogy sztereotípiákkal kellene illetnem akármelyik házat is, ám valahol igazam van ebben. Az, hogy ő nem Mardekáros, még nem jelenti azt, hogy nem is lehetett volna az. Amikor engem soroltak be a házamba, félő volt, hogy a nővéreim után én is az oroszlánok falkáját erősítem majd, ám a süveg végül bölcs döntést hozott. A kérdését követően rá is mutat az említett helyszínre. A vadőr háza romokban terül szét előttünk, s hatalmába kerít ez a furcsa, ám ismerős érzés. Tenyereimre pillantok, hogy két lángnyelvet formáljak, de még a kialakulásuk előtt ökölbe szorítom kezeimet, így csak halovány füstcsíkok szabadulnak ki markomból. - Ennyire érdekel téged mi forog a világunkban? Volt egy robbanás, nekünk pedig mázlink volt. Többet én sem tudhatok, csak pletykák járnak róla.- adok immáron választ neki, bár nem hiszem, hogy sokra viszi majd vele. Sosem érdekelt pontosan miként került hatalmamba a tűz irányítása, de elég sokan célozgatnak arra, hogy ez a robbanásnak volt köszönhető. De az, hogy mi történt itt pontosan, nem érdekel egyáltalán. Akad elég problémám a miértek és hogyanok kérdései nélkül is.
✩ 429 ✩ Not Giving In ✩ kredit
Adora McGalagony
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-11-04, 16:16
Galen & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Vicces, hogy azt gondolja mennyire rossz ember, miközben utánam jött az erdőbe. A gonosz és a jó relatív fogalmak, s mindenkinek meg van a maga joga eldönteni, hogy miként definiálja az egyiket és a másikat. Jómagam még a gyilkolást is megértem, hiszen jó indokkal elfogadhatónak találom. Arról nem is beszélve, hogy nekem is nem egyszer voltak gyilkos gondolataim, ha pedig másképp nem szabadul meg tőle az ember, akkor véghez kell vinni. Tiszta sor. - Mindig is tudtam, hogy a világnak kevés egy belőlem. – Vonok vállat vigyorogva. Nem mintha tényleg így gondolnám. Nekem kellett a társaság. No meg persze a bizonyosság arról, hogy meg tudom tenni. Az a típusú ember vagyok, aki felgyújtaná az egész világot magával együtt, csakhogy bizonyítsam; igenis meg tudom tenni. Kérdés az, hogy fog-e valaha ebbe az irányba lökni az élet. Nos, majd meglátjuk. - Fájdalom csillapító igét? – Kérdem óvatosan miután rápillantottam. Nekem is gyakran fáj a fejem. Régebben azért, mert túl sok koffeint vittem be, manapság inkább azért, mert nem eleget. - Érdekes. Te vagy a harmadik srác, aki azt állítja, hogy mardis lehetnék. – Egy véletlen, kettő gyanús egybeesés, három pedig már minta. Gyenge férfiak, elnézést fiúk, nem bírják ennyire az erősebb jellemű nőnemű egyedeket? Szomorú hová fajul a varázsló társadalom. A szavai meglepnek…Szóval elszámoltam volna magam? Már nincs is két hét vissza a suliból? Vagy az egyetemistáknak hamarabb vége van? Tényleg kikészített az idei vizsgaidőszak, nem csoda, hiszen ez volt az eddigi legnehezebb. Annyira el is merülök a gondolataimban, hogy még egy frappáns válasszal sem tudok visszavágni. Tényleg kijár már nekem ez a szünet. Pedig ez sem lesz nyugodt, megint végig hurcolnak a félvilágon, hogy az aranyvérű társadalom külföldi tagjaival kokettáljak koktél szendvicseket majszolva. Nem erre vágytam a születésnapomra. - Hm? Ja, arról. – Mutatok az előttünk feltűnő házra, ami annak idején Jonas Black-é volt. A férfi eltűnt, de a helyet azóta sem újították fel vagy javították meg. Talán valami varázslat védi. - Tudod Jonas Black eltűnése, a látó lány, a robbanás. – Vázolom fel a storyt címszavakban, hiszen egy csomóan tudnak róla. Vagy talán Mr.Herbs annyira el van foglalva a saját kis világával, hogy más búját baját akkor sem veszi észre, ha a szeme előtt van? Milyen kényelmes kis élet lehet. Egyenletes tempóban sétálok egyenesen az említett romhalmaz felé. Árad belőle a mágia, ami engem megnyugtat. Sokkal kellemesebb, mint a Galenből áradó…nem is tudom mi. Egyszerűen fura az aurája. Szép fiú lenne, de ez a folyamatos mufurckodás és lekezelés…Rontja az összképet.
Tárgy: Re: Egyetemi hálókörletek 2020-11-02, 15:31
Adora & Galen
“No chains around my feet, But I`m not free.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Talán még nem vagyok bűnöző. Talán még nem vagyok romlott. Ám mindezek ellenére sem vagyok egy szent. Ha valaki a jót próbálja megkeresni bennem, annak csak sok sikert tudok kívánni. Jelenlegi esetünkben sem adtam még be a derekam ennek a csajnak, de fene se tudja merre fog sodorni az élet. Egyelőre viszont fontosabb terveim is adódnak. - Ezzel mindent el is mondtál. Mint két tojás.- számat elhúzva pillantok hol a rókára, hol pedig rá, mintha a hasonlóságot keresném a két kis vörös teremtés között. Röhejes. Sosem értettem azokat, akiknek familiárisuk van. Mégis mi a haszna azoknak a kis dögöknek? Nem mintha fel tudnának támasztani, ha már kinyuvad az ember. S mint legutóbb kiderült, nem is teljesen százasok a gazdik. Legalább nem kell egy plusz terhet cipelnem a hátamon, mert azzal igencsak betelne már a pohár. El is kezdem masszírozni halántékomat a kezdetleges fejfájás és fáradtság gyanúja miatt. A kávé segít, csak épp hagynom kell annak egy kis időt, amíg teljesen hatni fog. Először a fejfájás és utána az éberség... Határozott válaszát meghallva az anyja és az ő háza közötti különbséget kifejező megmagyarázására csak halkan hümmögök egyet. Nem különösebben fogja összetörni a szívem a nyers szavaival, főleg az eme összehasonlítgatásaival, melyek tényleg csak a gyerekes és bántó megnyilvánulások részének egyikére vall. Jó szórakozást kedves, de ebben nem találtál magadnak játékpartnert. - Kár érted.- felelem egyszerűen, ezzel részemről pontot téve a helyzetre. Talán akkor is ilyen elviselhetetlennek tartanám, ha a saját házamból származna. Én ebben aztán tényleg nem teszek különbséget, s ha ő játszani akarja a felsőbbrendűt, ám legyen. Az nem fog semmit változtatni az én életemen vagy személyemen. Ezért sem fogom elkapni, ha esetleg elbukik a cipője orrában. De ahogy reagál, sejthető, hogy ő ugyanannyira nem kér ebből egy falatot sem, mint én. - Talán. De ezt bízzuk a képességeidre. A nyári szünet a sarkunkban van, hacsak nem fogsz itt tartani még annak kezdetekor. Vagy nincs valami, amivel magadhoz kötözöl, pref, nincs túl sok jogod "foglyodként" tartani engem.- vonok vállat. Kereshet, ha akar, de talán már nem is fog az iskola területén találni. Rengeteg dolgom van a nyáron, amit el akarok intézni, s talán a legjobb menedékem odahaza volna, ha lenne képem szembeszállni apámmal. Fene se tudja miként reagálna a furcsa viselkedésemre, s az hétszentség, hogy nem tudnám sokáig játszani a gondtalan Herbs sarjat. Miért akarja mindenki megnehezíteni az életem? Kérdésére csak összevonom szemöldökömet. - Mégis miről beszélsz?
//
