2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Hümmentve bólintok. Tudom, hogy igaza van és hogy örökké nem titkolózhatok, de mégis nagyon nehéz lesz elmondani az igazat a testvéreimnek, főleg Fridának, no meg Galennek, hogy már itt vagyok hónapok óta és levehettem volna a válláról a lelkiismerfurdalás terhét, de önző okokból nem tettem meg. - Talán rájött, hogy itt vagyok... - motyogom, amikor látom, hogy a füst mintha kezdené az Ő alakját felvenni, Cody pedig lassan kezd eloszlani. Hátrébb siklok én is, akkor talán kevésbé szúr ki magának, és talán az iskolába nem tud csak úgy bejönni, de azért mégis ijesztő a helyzet. Nem lenne ideális, ha ő térítene magamhoz, mert akkor újfent nem tudnék elszabadulni tőle, vagy ki tudja talán most már végleg bevégezné az egészet, egyszer s mindenkorra lezárva. Muszáj most még ide koncentrálnom, hogy megtudjuk beszélni hol találkozunk, főleg úgy, hogy ő nem fog látni engem. Talán az lenne a legjobb, ha amíg magához tér és összekészülődik addig szólnék legalább egy valakinek, aki lát is engem. - Legyen a púpos boszorka szobra! Találozzunk ott. - felelem végül gyorsan, mert az alakja már meg-megremeg és biztos, hogy hamarosan elfog tűnni. Az pedig még furább lesz, hogy én még csak megismerni is nehezen fogom, hiszen ébren másképp néz ki. - Cody! - szólalok meg még, de ő már tuti, hogy nem hallja. Így egyedül maradok a folyosón. Hezitálok, hogy kinézzek-e újra az ablakon, de végül nincs bennem annyi bátorság, ezért hátat fordítok és elindulok Sera szobája felé... Remélem, hogy ott van! Csak, ha már sikerült felébresztenem é futtában elmondani neki, hogy hová kell mennünk, akkor indulok el vele együtt a szoborhoz. Valahogy neki még mindig könnyebb elmondani legalább néhány részletet, mint Adriennek, de persze a lényeget majd muszáj leszek együtt mindegyiküknek elmesélni, habár szegény Codynak maximum továbbítani tudják majd, de legalább a háromból ketten látnak, az is valami.
//Köszönöm az itteni játékrészt, szerintem átcuccolhatunk a másik helyszínre. //
Eléggé patthelyzet az tuti - Nem mondtam, hogy ne mond el nekik.. Csak hogy annyit ossz meg velük, amennyivel úgy gondolod meg tudnak birkózni. Előbb utóbb úgy is minden kiderül. Hazudni főleg nem érdemes.. - vonok vállat kissé szerencsétlen képpel - Esetleg, adagold apránként… - az ilyesmi mindig nehéz, de én még mindig úgy vagyok vele, hogy nem kell minden titkunkról tudnia mindenkinek körülöttünk.. - A titkok remekül.. vagy épp kissé kegyetlenül, de biztosan kiszelektálják a körülöttünk lévőket amint kiderülnek. Ez az egy, ami biztos. - sajnos ezzel kapcsolatban nincs jó vagy rossz ötlet. Simán csak vagy bevállaljuk, vagy nem. Ameddig nem vagyunk benne az éles helyzetben addig amúgy is minden csak spekuláció és fölösleges előre őrlődés. Nem hiszek benne, hogy ilyesmire fel lehet készülni, pusztán az emberi tényező kiszámíthatatlansága miatt. Így ahogy az ő kérdése, az én válaszom is inkább költői. És talán van benne egy bocsánatkérő felhang is. Az esélyek latolgatására biccentek egyet bátorítóan. - Lehet, hogy nem készültél fel rá.. De épp eleget vártál már. - épp elég régóta van a teste kómában valószínűleg és ki tudja hogy mi miatt valójában. Abból amiket elmondott én jó esélyeket szavaznék neki, de.. aztán ki tudja mit találunk helyben.. Ahogy felhívja a figyelmemet a füstoszlopra elakadva nézegetem a jelenséget - Lehet köze ahhoz, ahol a tested lehet? - és amint kimondom a kérdést az én alakom bizony meg is inog, behullámzik, mintha elkezdene elmenni az adás. - Menjünk messzebb az ablaktól! - mondok csak ennyit és fel is állok a párkányról. A füst ami eddig céltalanul gomolygott de egyre közelebb húzódott, most mintha alakot kezdene ölteni. Nagyon nagyon lassan mintha annak az alakját kezdené magára ölteni, ami elől Erica elmenekült. - Hol keresselek ébredés után? Velem lesz egy cukormókus róla megismerhetsz. Ha tudsz próbáj majd jelezni, hogy jól vagy.. Mármint.. hogy ott vagy. És keressük meg Seraékat. …Sajnálom.. nem.. idő… - Az utolsó mondatot már nem sikerül tisztán megszakadás nélkül elmondanom és a körvonalam ismét megremeg és hamarosan szerte is foszlik, mintha nem is tudtam volna tovább tartani a helyzetet.
______________________________________________
Nem mondom, hogy az ébredés egyszerű volt.. De némi arcmosás meg össze gondolás után már a folyosón rohanok menet közben csatolva az övemet, fűzve a bakancsom, meg bújba bele a bestis dzsekimbe, aminek szerencsére a zsebeiben egész sokminden van, ami egy váratlan helyzetben segítség lehet. A fogaim között tartom a tértágított, medis oldaltáskám pántját, ameddig “öltözöm” és minden helyére nem kerül. De aztán csak oda érek ahol Erica mondta hogy lesz. A cukormókusom a falon, a szegélyeken megkapaszkodva szalad szaporán követve. De amikor megállok, csak a vállamra ugrik vitorlázva és ketten nézünk két felé mondhatni össze hangoltan, keresve, hogy Erica jelezzen. - Halihó, remélem itt vagy valahol.. - mondom is ki egyszerűen egy bizakodó mosollyal pillantva körbe. És bár másképp festek, mint ahogy össze találkoztunk, valamivel magasabb is vagyok, a hangom is mélyebb, lágyabb. De én vagyok az.
Nehéz ügy ez, hiszen lehet, hogy valakinek hasonló nehézségei vannak az életében, mint neked, de közben a sajátod mégis mindig nehezebbnek tűnik, ami végülis pusztán önzés, de mégis ki az, akiben ha más nem, de egy cseppnyi önzés sincsen. Úgy gondolom igazán színtiszta önzetlen ember nem igazán létezik, vagy iszonyatosan ritka. - Nem tudom, hogy én megtettem volna-e, amit ő érted... de lehet, hogy igen. Az én helyzetem kicsit más volt, de igen én hoztam meg a döntést. - vállalhattam volna mindent, a kockázatot, hogy kiderülnek az apró rosszaságok, hogy utána Frida másképp néz rám, vagy akár Ő megfenyegeti majd a családomat is. Valójban az egész, amit tettem valamiféle részbaleset volt, mert bár néha olyan ködösek az emlékeim, de mintha az utolsó pillanatban hezitáltam volna. Az agyam pedig valahogy azóta se adja vissza a pontos és tiszta képet arról, hogy mi is történt azon az estén, de azt tudom, hogy a lány meghalt és már azt is, hogy egy másik lány is meghalt lényegében helyettem, még ha ez nem is közvetlenül az én hibám volt. Persze, ha nem próbálok megszökni... Túl sok a ha! - Szóval csak ne mondjam el. A titkok felemésztenek nem? - azt hiszem ez már csak afféle költői kérdés, hiszen neki is vannak titkai és valószínűleg bizony tudjuk jól mindketten, hogy mindig az őszinteség a legjobb út, de nem a legkönnyebb. Nem tudhatom, hogy a testvéreim hogyan reagálnának. Azt hiszem az apám még elég jól fogadná, de Frida... ő a legnehezebb e téren és tőle fájna a legjobban az ítélet is. - Tehát van rá esély... és akkor most el kellene mondanom nekik is mindent? Nem tudom, hogy felkészültem-e rá. - akadok el, hiszen olyan hirtelen jött. Adrien annyira hinni akart abban, hogy működhet, hogy valahogy visszahozhat emberi alakba, de eddig lebeszéltem róla. Nem tudom, hogy mennyire tudnék most hirtelen elé állni, meg hát ott van Sera. Elítélő voltam vele szemben, miközben én rosszabbat tettem, mint ő. Nem csak elűztem egy holt lelket védve a barátomat, hanem én oltottam ki valakinek az életét, még ha kényszerből is, de akkor is én tettem. Nagyot nyelek és megakad a tekintetem a fura füstoszlopon, ami mintha... - Mozoghat a füst? Nagyon furcsa... - pillantok Codyra, majd újra ki az ablakon. Nem tudom, hogy az állapot, amiben ő van pontosan mivel is jár. Mi van, akkor ha túlságosan természetellenes, hogy túl sokáig tartsa? Ha viszont felébred és emberialakjában lesz, akkor újra nem fog látni valószínűleg, mint mindenki más itt az iskolában, kivéve persze Adrient és Serát.
Valahol meglep, hogy mennyire “könnyen kiadja” Sera titkát, a sajátjával pedig mennyire hadilábon áll. Valahol egy kissé gondterhelten szusszantok, hiszen csak úgy röpködnek az emberéletek. Ez így egyáltalán nem olyan egyszerű valóban, mint amilyennek tűnhetett elsőre. Akárhogy is, figyelemmel hallgatok mindent amit megoszt velem. Vállat vonok - Vannak akik szerint ez másképp működik. - de ennyiben hagyom. Biccentek amikor azt mondja az ő titka más - Ne érts félre, eszemben sincs rád licitálni. - mondom neki biztatóan. De abban duplán igaza van, hogy ezek a “már kiderült” titkaim. Ezekkel nap mint nap együtt élek mostanra, így a súlyuk még az én számomra is egészen másképp hat mára már. De a továbbiakban már csak hallgatok és figyelek. Ahogy pedig előre halad a történetben, az én arcom úgy kezd egyszerre együtt érzővé és komorrá válni. Ugyanakkor van rajta valami egyéb is.. Mintha egy nagyon halvány kimondatlan ellenérzést is szült volna valóban. És amikor a végére ér megdörgölöm az arcomat, vagyis az államat elgondolkozva. - Tényleg jó nagy zűrbe kavarodtatok mindketten.. - mondok elsőre csak ennyit, mintegy húzva az időt, hogy átgondolhassam a helyzetet. Erica helyzetét. - Csak naplófeljegyzésekből tudom, de.. Mielőtt tényleg lejárt volna az időm, rájöttem arra, hogy egy másik ember élete árán megmenthetném magamat.. - kezdek bele csendesen, egészen nyugodt hangon - De.. ez a szememben simán csak öncélú gyilkosság lett volna. Szóval… Megpróbáltam megbékélni azzal, hogy ennyi jutott. - kibámulok az ablakon és csak nézem az erdőt - Az unokahúgom viszont másképp gondolta. Őt nem igazán érdekelték, vagy aggasztották ezek a kérdések.. Csak az érdekelte, hogy vissza kapjon.. Mindegy milyen áron, hogy kivel szövetkezik.. Vagy hogy azt az árat ki fizeti meg.. - minden egyéb magyarázat nélkül is érezhető, hogy ez végleges törést okozott az amúgy sejthetően valaha volt jó kapcsolatunkban. - Ő is… úgy érezte, hogy nem tehetett mást.. - hallgatok egy kicsit és Ericara függesztem a zöldes kutyaszemeimet. - Az egyik legfullasztóbb mentális csapda amit én is tapasztaltam már… És azt is tudom, milyen amikor megfosztanak az önrendelkezés minden formájától.. Amikor annyira függsz valakitől, hogy azt gondolod az életed múlhat rajta… - ekkor az erdő látképe apránként elkezd változni odakint és pár pillanaton belül, egy vékony füstcsík gomolyog az ég felé valahonnan a fák sűrűjének közepéből.. - De tudod, sokat számít, milyen döntéseket hozol mindezek után. És dolgozol azon, hogy ne éreztethesse veled többé senki, hogy nem tehetsz mást. Te, önmagaddal sem… - ezzel voltaképp azt próbálom üzenni, hogy valamelyest fel is mentem őt, még ha a mondandóm első fele nem is épp ezt tükrözhette számára... Meg persze bennem ott van, nem én döntöm el kinek mennyi jutott és milyen formában, vagy épp miképpen kell lerónia bármit is. Ha sikerül is a mentőakció, Ericara meglehetősen nehéz út vár a családja kapcsán és valószínűleg a barátai kapcsán is. - Ha nem vagy biztos benne, hogy a családod képes lenne feldolgozni minden részletet… Akkor ne ossz meg velük minden részletet. - mondom ki végül egyszerűen de őszintén. Adrian és Sera akkor is tudni fogják az igazságot velem együtt. - Az unokahúgommal azóta mondjuk van ami rendeződött. De mindkettőnkön nagyon sok múlott ezügyben. - toldom még hozzá, hiszen való igaz, hogy minden ellenére, azóta egész szép kis életet vakartam össze magamnak újra… És ezért valahol voltaképp hálás is lehetek. Csak ez egyáltalán nem ment csettintésre, vagy mert a többiek azt mondták más ölne azért amit én megkaptam..! Aztán sóhajtok egy jókorát - Bevallom megkönnyebbültem. Ha a tested nem lenne meg.. Valószínűleg nemet mondtam volna. De így a folyamat.. ha sikerrel járunk inkább minősül újraélesztésnek, semmint feltámasztásnak. - az én értelmezésemben persze… - Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem. Már csak.. a többiekkel kell beszélni erről. Minden részlet nagyon fontos lehet. -A füstoszlopot Erica bőven kiszúrhatja, és két pislogás között, mintha egyre közelebb és közelebb is kerülne az erdő pereméhez… ami jelenleg az ablakunk alatt terül el.. - Talán tényleg ideje össze hívni a többieket. - biccentek számára mintegy én is meglátva a jelenséget. Úgyhogy ha részéről rendben van, akkor akár még most felkeresném Serat és Adrient.. akkor is, ha épp az éjszaka közepe van..
- Pontosan. - bólintok egyet, hiszen Sera nagyon is elakarta titkolni, amikor még úgy tudta, hogy a barátnője ölt meg engem. Ha megpróbálom ezt nem a saját szemszögemből nézni akkor persze valahol megtudom érteni, amit tett, de vagyok annyira önző, hogy bizony a saját szemszögemből nézem elsősorban. - Úgy tudta, hogy a barátnője megölt és megakarta védeni, hogy sose derüljön ki. - mondom ki végül hangosan is az igazat, vagy legalábbis ezt a részét. Elég bonyolult az egész, főleg hogy esetemben vannak előzményei is a majdnem halálomnak és sejtelmem sincs, hogyan nézne rám a családom, ha mindez kiderülne. Vajon a kezdeti esetleges örömöt, hogy mégis élek felülírná a tény, hogy mibe keveredtem? Vagy az, hogy e miatt nem jelentkeztem még náluk azóta se, hogy itt vagyok? Jó persze eddig nem merült fel bennem a visszatérés lehetősége és a felesleges reménykedés nem hiszem, hogy jót tenne mondjuk Fridának. Így is biztosan időbe telt mire összeszedte magát a történtek után. - Arról azért mégsem te tehetsz, hogy hová születtél. - felelem szinte azonnal, amikor a családját érintő háttérrel kezdi. Ez nem olyan, mint az én esetem azért még sem. A többit persze nem fejti ki részletesen, például hogy hogyan kutatja a feltámadását, de gondolom vannak benne gyomorforgató részek, azért nem mondja el azoknak, akik maradtak neki kapcsolati szinten. - Egy csapatban? Áh, azt hiszem értem, de ez megint csak nem annyira... Nem olyan, mint az enyém. - rázom meg a fejemet és tényleg lassan megfordulok, hogy az ablakpárkányon helyezkedjek el. Tudom, hogy nincs mit tenni, ha megpróbálok újra élővé válni, akkor bizony kénytelen leszek elmondani mindent azoknak, akik segíteni próbálnak ebben, hiszen akár még veszélyes is lehet a testem megkeresése. Nem lenne fair, ha valaki azért sérülne meg, mert nem készültek fel erre. Azért még így is hezitálok, hiába Cody bőséges szavai, amikkel kicsit időt is adott talán, hogy felkészüljek a mondandómra. - Valójában azért muszáj elmondanom azt hiszem mindent, mert sejtem, hogy hol van a testem, ha nem is tudom pontosan, de azt már majdnem biztosra veszem, hogy kinél és ő veszélyes is lehet. - kezdek bele, de azért időnként elakadok egy rövid szünet erejéig. Ez még csak a kisebb része, mintha én lennék az áldozat, akit meg kell menteni, de azt a kellemetlen részt is kénytelen leszek elmondani, hogy bizony én lepaktáltam azzal a valakivel, amit nagyon nem kellett volna. - Jobb, ha az elején kezdem ugye? Lehet, hogy akkor mind kétszer meggondoljátok, hogy segítsetek-e. Van valaki, aki rávett bizonyos dolgokra. Az elején csak úgy tűnt támogat és segít, hogy többnek érezzem magamat, de amikor le kellett löknöm egy lányt egy szikla pereméről... Az egész átfordult másba, fenyegetett és én... Nem tehettem mást... - elhallgatok, amiből bizony sejthető, hogy megtettem. Az apró tényről persze nem tudok, hogy végül nem sikerült. Tipikus, hogy még ezt is elszúrtam, de a lány halott. Ő bevégezte helyettem. - A sors fintora, hogy ezek után én is egy szikláról zuhantam a mélybe. A családom úgy tudja ott tűntem el, haltam meg, de az az illető megtalált, megmentett, próbált meggyógyítani, de már nem akartam vele maradni. Sajnos nem tudom pontosan hol, de az erdőben volt a viskó, ahonnan megszöktem. Belefutottam Sera barátnőjébe és innentől képszakadás. - fejezem be végül. A legtöbb esély tehát arra van, hogy Ő megölt helyettem valakit. Engem megmentett újra, a másik lányt pedig a helyemre tette. Sera és a barátnője pedig nem nézték meg pontosan, hogy akihez visszatértek kicsoda. Elégették és kész. A szökésem miatt pedig, ha jól sejtem Ő azóta sem engedte, hogy felébredjek, vagy már túl komolyak voltak a sérüléseim a zuhanással és a vámpír támadással együtt, a jó ég tudja.
Válaszol is és nem is, ahogyan sóhajt abból pedig arra következtetek, hogy pedig lenne itt még amiről tudni kéne. De várok kicsit és inkább a reakcióit figyelem diszkréten. A másik kérdésemre viszont hajlandó válaszolni, nekem pedig pár pillanatra kikerekednek a szemeim, de vallom, hogy elég sokmindent láttam már, szóval miért kéne meglepődnöm valójában..? - Szóval elűzött.. és elégette a “csontjaidat”.. Ez minimum úgy hangzik, mintha valamit nagyon el akart volna tűntetni… - ismerem el, bár maga a tény, hogy most viszont mégis segítene Ericanak.. egy kicsit tényleg bonyolultnak tűnik. Nem ismerem Serat annyira, nem ismerem az indítékait, vagy a döntései miértjeit, így nem is igazán kezdek el ítélkezni. Másfelől azt hiszem erről majd őt fogom megkérdezni… Jobb több oldalról hallani a történteket. Az utolsó kérdése viszont olyasminek hat, ami nekem pont azt vetíti előre, amiről korábban hallgatott. Egy egész kazal gondolatot kavar fel bennem, mert azért meg is lep vele és kiül az arcomra a válaszom lényegében.. - Akad ilyen, igen. - Ó! De még mennyi…. Nézek utána, ahogy az ablakhoz sétál, az ablakhoz ami eddig fel sem tűnt hogy ott van. Nem vagyok szimbolisztikus, de önmagában az összkép, ahogy szellemként áttekint egy ablakon, elég erős. Legalábbis nekem.. Az ablak viszont elég nagy, hogy a másik felére oda férjek, akár a párkányára mindketten felüljünk és még némi hely is maradjon közöttünk. Elsőre csak hallgatok és én is csak átpillantok az ablakon. Nem a kastély részét látja egyikünk sem, nem egy másik folyosóra néz az ablakunk, hanem egy erdő távolabbi látképe terül el előttünk. De valahogy nem tűnik fenyegetőnek egyenlőre. Többször neki futok, hogy bele kezdjek abba amit mondani akarok. - Gondolom.. ismered azt a mondást, hogy a titkok mindig kiderülnek..? Persze ez kicsit sem hat ám fenyegetőnek! ..Vagy teszi ránk a nyomást.. - forgatok szemet ironizáló mosolyféleséggel, egy kicsit próbálom oldani a hangulatot, de látszik, hogy semmiképp nem veszem fél vállról. Végül sóhajtok egyet én is. - Nagyjából tíz évet éltem úgy, mintha nem is lennék Mortimer. Jó érzés volt. Könnyebb. Nem kötött semmi. Csak egy srác voltam az egyik árvaházból. - vállat vonok, kicsit hallgatok - Azonban.. többnyire minden alkalommal, amikor mégis kiderült, olyan helyzetbe kerültem, mintha egy személyben felelősségre vonható lennék minden fájdalomért, amit a családom valaha okozott másoknak… - tudom, ez pont nem a legbiztatóbb kimenetel, ha el akarja mondani ő is a magáét, így hozzá toldom a gondolat folytatását - Viszont, általában mindig akadt egy-két marék ember körülöttem, akiknek ugyanaz maradtam.. - halkan sóhajtok - Persze… az, hogy két évre meghaltam, majd valaki más testében lettem feltámasztva és vissza tértem.. már azért belőlük is morzsolt le.. - ismerem el kelletlenül. Hiszen ennek meg aztán főleg kiszámíthatatlan volt a kimenetele, vagy hogy ki hogyan fog reagálni. És tényleg volt, aki azóta sem tudott napirendre térni fölötte és elég szépen elhidegültünk.. mint Daniellel is.. - Arról viszont legfeljebb érintőlegesen tudnak csak páran… vagy erősen szépített formában, hogy azóta is kutatom a történteket és a módot.. Ehhez olyasmiket is tanulmányozok, amitől más kirohanna a világból. - ez nem jelenti, hogy bármelyiket fel is használnám, vagy az elméleten túlmennék. Fél-egy éves tudástárral főleg nem.. Ja, meg hát az elveim..! A mostani időkben, vagy inkább az összesben, ezeknek az ismerete elég durva fényt vetne bárkire. Pedig simán csak válaszokat akarok! - De.. csak hogy egy egyszerű, mégis sok szorongást és többnyire kiszámíthatlan reakciókat vonzó tényt is megosszak… Nos.. Mondjuk úgy, hogy egy csapatban játszunk. - nézek rá sokatmondóan, ezzel kicsit mondjuk talán csorbítva a poént, hogy amiatt álmodtam volna vele, mert belé zúgtam. Egy pár pillanatra kibámulok az ablakon az erdőre. - De tény, van olyan is.. amiről még a pszichológusom se tud.. Nem hogy a legkedvesebb személyek az életemben.. - nyelek egyet.. Ericara nézek. - A titkok elég elcseszett dolgok.. Ha megosztunk valakivel egyet… azzal többek között felelősséget vállalunk a döntéseinkért, vagy azért akik vagyunk. Vagy csak egyszerűen validáljuk a súlyát valaminek, ami megtörtént.. a magunk és mások számára is… - eszembe jut még egy utolsó gondolat - … Bizonyosan Sera sem osztja meg mindenkivel, amit csinált. Vagy hogy miért tette. Azzal hogy segít viszont, voltaképp ő is vállalja a következményeket. - Hogy önként, vagy sem az már más kérdés.. de ez is egy példa arra, amikor nem előzi meg valaki hogy a titka kiderüljön… Utalok vissza itt arra, hogy lényegében mindenkinek van ilyen titka. Végül elhallgatok és türelmesen, nyitottsággal a tekintetemben kivárok, hogy készen áll-e.
Vicces srác, ami mindenképp előny, mert így legalább sokkal könnyebben találjuk meg azt a bizonyos közös hangot. Végülis tuti, hogy oka van, hogy velem álmodott és talán tényleg nem árt, ha többen vannak, akik segítenek nekem, bár hogy önként vállaljam, hogy bajba is keverjem őket. Ez a rész még azért elég bizonytalan nekem, pedig lássuk be voltam önző pillanatok már az életemben bőven. - Nagyjából erről van szó igen. És igen a fő kérdés, hogy hol van a testem. - bólintok végül újfent, bár a kérdés már nagyobb problémát jelent, hiszen ez a bizonyos őszinteségi dolog kellene, hogy végre sorrakerüljön és őszintén szólva még mindig nem tudom, hogyan is kezdjek bele. Hatalmasat sóhajtok, amiből azért Cody sejtheti, hogy bizony van itt valami a háttérben, ami problémásabb, mint az a tény, hogy hogyan és miért tértem vissza. Ezért inkább kicsit át is ugrom ezt a kérdéskört és simán a következőre lépek, pedig tudom hogy örökké nem halogathatom ezt a problémakört. - Sera kiásta. - vonom meg finoman a vállamat, mintha amúgy nem lenne nagycucc megbolygatni egy sírt. - Sera miután elűzött elégette a csontjaimat, csak épp akkor nem lehetnék itt, szóval megnézte, hogy mi van és akkor lett egyértelmű, hogy nem velem csinálta. Egy másik szellem került elő. Elég bonyolult és... Cody neked vannak olyan titkaid, amiket nagyon nehéz bárkinek is elmondanod? Van olyan, amitől félsz, ha megtudná olyan, aki fontos neked, akkor elfordulna tőled? - újabbat sóhajtok és ezúttal már cseppet sem tűnök olyan vidámnak. Kicsit arrébb is suhanok kipillantva a folyosó legközelebbi ablakán és ott állapodva meg háttal Codynak. Sejtelmem sincs, ha mindez kiderülne, akkor milyen fényt vetne rám, hogyan viszonyulna hozzám Adrien, vagy ha mégis valami módon visszatérhetnék akkor hogyan néznék a testvéreim szemébe. Arról nem beszélve, hogy tudom, hogy veszélyes lehet megkeresni a testemet, ha arról van szó, amit gondolok. Adrien bár nem igen sérülhet meg, de ez nem jelenti azt, hogy _ő_ ne jönne rá, hogyan tudna ártani neki.
Megejtek egy főhajtást - Örülök, hogy vevő vagy a haláli humorra.. - az átlátszó szóviccekre elröhögöm magamat. Őszintén gyengéim a borzalmas szóviccek.. De aztán komolyabb terepre tévedünk témák terén. Mindenesetre kevésbé ígérkezik eddig gyászosnak a helyzet, mint elsőre gondoltam volna. Ráadásul én is tettre késznek érzem magamat az első pillanattól kezdve. És most hogy kiderült, ő volt akire rá akartam találni, ő meg engem akart felkeresni, így egy kicsit minden egyszerűbbnek tűnik. Ráadásul mindketten jártunk a Függönyön túl. Igaz én nem emlékszem arra az időszakra, de.. nincs kizárva semmi. Ami az ismereteket illeti.. A helyzetem miatt is, meg amúgy is, igazából a gyógyítói vonalamhoz hasznosnak találom ezeket a mágiaágakat. Főleg a legális, vagy legalább nagyjából etikus keretek közötti alkalmazását. Persze ez nem jelenti, hogy ne kutatnék vagy néznék utána egyéb felhasználási lehetőségeknek sem.. Hiszen épp elég mindennel találkoztam már az évek során. És ami azt illeti.. ha legközelebb meghalok, Merlin szerelmére! Hagyjanak is ott ezúttal akárhova is keveredek! - Hű vao! - kerekednek ki a szemeim arra, hogy Sera küldte az erdőbe. És újra értékelem kicsit az egész helyzetet, de egyenlőre nem kérdezek bele mélyebben, azért ez egy elég érzékeny rész lehet… Ráadásul valahogy az az érzésem támad az eddigiek alapján, hogy akkor Sera.. bűntudatból köteleződött el az ügy mellett. De legalább elköteleződött… Ugyannakkor most kapcsolok össze néhány dolgot.. - Várj.. szóval ha jól értem, a Függönyön túlra.. Sera űzött át.. De valami mégis vissza rántott.. - egy elgondolkozott hümmenés közben fújom ki a levegőmet. És hallgatom tovább amit mond - Időnként a kómában lévőknél előfordul, hogy pillanatokra önálló, aktív életjeleket produkálnak… Amik közel vannak ahhoz, hogy akár fel is ébredhetnének.. Talán ha a tested valóban ép, és valahol van.. akár egy ilyesmi jelenség is lehetett, ami elég volt, hogy vissza rántson az erdőből. - fejtegetem. - Szóval.. az egymillió dolláros kérdés az, hogy hol van a tested? - morfondírozok tovább. - Van ezzel kapcsolatban akár csak sejtésed is? - aztán utólag esik csak le valami, amire pillanatra belém full a szó és mérsékelten affektálva tartom fel a kezeimet és állítom meg a beszélgetést - …Honnan tudod, hogy nem voltál a sírban? - amiben lennie kellett volna.. Hirtelen több kérdés merül fel bennem, de valahogy mind értelmetlennek hat a fejemben, úgyhogy inkább megvárom mit válaszol. Bár nem tűnök úgy mint aki finnyáskodni készülne, szerencsére az elég távol áll tőlem. Inkább csak érdekelnek a részletek. Nagyon is!
Na igen, tényleg nem vagyok egy búval bélelt szellem, mint a többség, bár én még nem vagyok itt olyan régóta. Jó eséllyel, ha már évek óta rónám a folyosókat, Adrien is elment volna élni a normális életét, akkor azért nem lennék ennyire vidám. Arról nem beszélve, hogy most még valamiféle reménysugár is él, hogy talán nem is haltam meg egészen. - Vicces vagy. - mosolyodom el, amikor szóviccekkel próbálja lütni a komoly helyzet élét. Elég jól megy neki és cseppet sem veszem zokon a szellemes poénokat. - De azért nagyon átlátszóak ezek a szóviccek. - teszem még hozzá egy széles vigyorral. Ha már lúd, legyen kövér, engem aztán nem nagyon tud kihozni a sodromból. A válaszait hümmentve hallgatom. Nem értek annyira az efféle asztrális dolgokhoz, sőt igazából egyáltalán nem, de ha ő igen és elvileg felébred majd belőle, akkor végülis minden rendben van. Azért az már nagyon kellemetlen, ha valaki kétszer is meghal. Gondolom kétszer feltámadni már igen kis esélyű. Egyszer is elég necces, bár most én is valami effélében reménykedem. Adrient eddig lebeszélni próbáltam az efféle reménykedésről és valójában neki még mindig nem mondtam el, hogy mire jutottunk Serával, pedig tudom, hogy mostmár illene, de azt sem akarom, hogy túlságosan beleélje magát, aztán meg mégse. - Igen, az a Sera. Engem... igazából ő küldött oda, az erdőbe. - teszem még hozzá. Nem tudom, hogy milyen ismeretségben van a lánnyal, de azért jó ha tudja, hogy nekem annak ellenére, hogy segíteni akarna, azért nem a szívem csücske. Neki azért megnyugvás, hogy a barátnője még se gyilkos, de attól még Sera engem jó időre egy igen kellemetlen helyre száműzött, pedig akár meg is próbálhattak volna segíteni, ha nem a pánik győz és fogják meg a könnyebb végéről a dolgot. Hümmögve bólogatok, amikor fejtegetni kezdi a saját visszatérését és hogy nekem hogyan lenne esélyem. Gondolom azért, hogy az ő esete valami igen komoly sötét mágia révén jöhetett létre, de erről nem faggatózom, egyelőre legalábbis. - Arra valójában van esély, hogy a testem működik még, mert hogy nem volt a sírban, ahol lennie kellett volna. Ez az, ami már biztos. Ha pedig nem volt ott, annak csak valami oka lehet. - és ezen a ponton már megint visszakanyarodok ahhoz a kellemetlen tényhez, hogy kénytelen leszek elmondani ától cettig az igazat... róla, a dolgairól és azokról is, amikben én résztvettem. Na ez a kellemetlenebb része az egésznek. Így aztán szusszanok egyet, mert sajnos a végén nem lesz más út, mint őszintének lenni, még ha halogatom is ezt az utolsó pillanatig. - Igen valószínűleg ez a jó megoldás, felkeresni őket. Jó eséllyel, ha nem alszol majd, akkor nem fogsz látni, ők viszont igen. Serát akkor ismered, a fiú pedig Adrien Meyers, ő is Hollóhátas. Eddig ő látott egyedül, azóta, hogy visszatértem jópár hete. - és persze már tudom, hogy buta romantikus képzelgés, legalábbis Sera szerint, hogy ennek valami oka van és nem pusztán csak ő is látja a túlvilági lényeket, ahogyan a hollóhátas lány is.
Való igaz, hogy szellemhez képest egészen felszabadult.. ami eleve egy bukott koncepció, hiszen amiatt szellem mert valahol megragadt, vagy csapdába esett.. De végülis a Pufók Fráter is egészen kedélyes és az öltözékét tekintve ő sem egy mai darab. Ettől függetlenül az, hogy ennyire lazán kezeli a helyzetet könnyen felold. - Én annyira nem tartom lehetetlennek. A választott tárgyaim között van az asztrál-mentál és lélekmágia.. Noha eddig főleg elméleti síkon sikerült elvesznem benne, meg.. asztrális síkon - csettintek mindkét kezemmel, mintha valami haláli jó poént mondtam volna.. amit persze én sem gondolok komolyan. Pizsamában úgysem lehet egyetlen embert sem komolyan venni. Főleg rózsaszín szörnytappancsos mamuszban… De aztán csak megadóan feltartom a kezeimet - Bocsánat, nem kéne elszellemeskedni a helyzetet.. - csúszik ki a számon, de el is akadok és egy kicsit kínos képpel pillantok oldalra és beharapom a számat, de aztán gyorsan tovább terelem a mondandómat - Mmindegy, szóval.. szánt szándékkal tudatosan egyszer sem sikerült még ilyesmit kiviteleznem. De talán csak a főzet leszedálta a dolgot korábban. -tűnődöm félhangosan.. A kérdése pedig alapvetően nagyon jó! Egy kicsit talán mégis hirtelen ér, mini-hidegzuhanyként - Elvileg csak simán.. felébrednék, ha nincs semmi komplikáció közben.. Legalábbis ha lehet hinni a könyveknek. - Aztán persze ki tudja.. Lehet egy síkra kerülnék vele, a testem meg amolyan holtkóros állapotba kerülne, vagy kómába.. Mindenesetre gyorsan lebeszéltem magamat, hogy minden felügyelet nélkül kísérletezni akarjak ezzel. Az arckifejezése eléggé szembe tűnő, bár én egyszerűen, pont hogy arra asszociálok, hogy talán annyira nem kedveli a nővérét. - Csak felszínesen.. Ő is ott volt a VMS-en és én is. - vonok kicsit vállat, mert valóban annyira mélyen nem ismerem - A verseny óta nem is beszéltünk igazából csak.. hallottam ezt azt. - például, hogy van egy húga, aki már nincs. A felmorranására egy kicsit megdörgölöm a nyakamat. De egyenlőre nem tudom, hogyan hozzam a tudomására azt az “apró tényt”, ami a miértekre választ adhatna. Arra viszont, hogy bele zúgtam egy kicsit elnevetem magamat - Oh, hát.. na jó, most lebuktattál!… - tárom szét a karjaimat, mintha ezzel most akkor bajban lennék. Ahogy elkezd mesélni az oldottságom figyelemmé alakul. Elgondolkozva hümmenek egyet arra, hogyan került ide. Amikor pedig kitér a srácra, önkénytelenül is elmosolyodom, valahogy sejtem mit jelenthet számára. Sera nevére egy kicsit felkapom a fejemet - Seraphine McCaine? - Igazából csak megerősítést várok, hogy jó emberre gondolok-e. Jake-ről tudom, hogy birtokában volt az adottságnak, miszerint érzékeny a szellemekre meg tudott velük cifrábbat is.. és tény, hogy Sera-ról is hallottam ezt-azt. Azért nem sokan mászkálnak ilyen tudással. Közben megakad a figyelmem még egy apróságon. - Hátő.. engem vissza hoztak. És maga a folyamat.. csak elméleteim vannak rá, hogyan történhetett. Ráadásul.. nem a saját testembe lettem vissza hozva. Én esélyesen emiatt nem emlékszem a “halott” időszakra.. - osztom meg végül vele őszintén. Azért érezhetően ez a morális határaimat feszegeti, mert egyáltalán nem jön olyan könnyen. Viszont nem akarom instant lelombozni sem - Talán amiatt találtuk meg újra egymást, mert eleve kerestetek.. vagy kerestél. - tűnődöm - Viszont.. Én abban az esetben tudnék segíteni, már ha a visszajutás opcionális cél… ha a tested nem biológiai értelemben halott.. Ez azt jelentené, hogy “csak” valamilyen mágikus álomban, vagy kómában vagy tartva…. Valahol… - osztom meg a gondolataimat egy röpke macskakörmözéssel. Utálnék neki nemet mondani.. Hiszen mekkora kicseszés már, hogy én “megkaptam” azt amiért mások igen sokmindent megadnának.. És nem igazán akarok egy szellem létben ragadt személynek ezzel kapcsolatban “okoskodni”. Borzasztóan álszentnek hatna.. - Illetve, esetleg felkeresem Serat és vagy a srácot.. - ejtek meg itt egy biztatónak szánt biccentést - És beszélek vele, velük, hátha többedmagunkkal rá tudunk jönni miért vagy itt és mit tehetünk érted..
- Na azért! Azt tuti zokon venném! - mosolyodom el. Na igen azért szellemhez képes elég jókedélyű vagyok, de valószínűleg azért is, mert még csak néhány hónapja bolyongok. Lehet, hogy ha itt lennék évszázadok óta, akkor pont olyan mélabús lennék, mint a Szürke hölgy, bár ha az ember ránéz olyan érzése van, hogy ő tuti, hogy mindig is ilyen szomorú volt. Már-már a részévé vált ez az egész. Lehet, hogy élőként is pont ennyire volt melankólikus, mint most, maximum halottként ezt csak tökélyre fejlesztette. Nem tudom, sose olvastam utána szegénynek. - Na az fura. Mintha kiléptél volna a testedből. Vajon, ha valaki most felébresztene, akkor mi lenne? - merengek el, de persze nem fogok odamenni, azt se tudom hol van, hogy magához térítsem. Nem is hiszem, hogy tudnám, mert emberi testben nem érzékelne, mint ahogyan senki más sem. A szavaira bólintok, de láthatóan kellemetlen kifejezés ül ki az arcomra. Nem arról van szó, hogy bajom van a nővéremmel, épp ellenkezőleg, nem akarok neki fájdalmat okozni és egyelőre sejtelme sincs róla, hogy itt vagyok. - Ismered Frydát? - kérdezem hirtelen, hiszen nem lenne jó, ha felkelne az álomféleségből, aztán egyből menne hozzá. Megkértem Adrient is, hogy ne tegye. Beszélhettem volna rajta keresztül a testvéreimmel, de túl sok mindent kellene elmondanom, amit még nem vagyok képes, ahhoz, hogy mindent megmagyarázzak. Vajon mennyire változnék meg a szemükben, ha megtudnák? - Francba. - morranok fel szájhúzva, amikor azt mondja kiesett neki az a két év, pedig egy részét itt töltötte, mint most én. Akkor, ha valami módon visszatérnék a testembe, ha még meg van valahol a testem, akkor nem emlékeznék arra, ami történt. Nem hangzik valami jól. - Mondd csak ki, hogy totál belém zúgtál! - nevetem el magamat, hogy oldjam a bennem is táncoló feszültséget. Persze egyértelműen látszik rajtam, hogy viccelek csak, semmi másról nincs szó. Talán azért van köztünk valami kapocs, mert mi nem úgy kerültünk arra a helyre, mint mások, akik kómába estek valami fegyver miatt. Engem talán valahol Ő tart életben, vagy is a testemet, de arra nem volt képest, hogy teljesen visszahozzon, vagy ami még rosszabb szándékosan nem tette. Lehet, hogy nem tudott visszahozni odaátról, ahová Sera átlökött, de megpróbálta, arról meg nem tud, hogy most megint itt vagyok. Mennyire bonyolult már ez! - Pontosan nem is tudom. Valami, mintha magával rántott volna. Egyszer csak itt voltam és kész. Nem igazán tudom, hogy mi történt. Arra eszméltem, hogy már nem a fák között vagyok, hanem a kastélyban és, hogy nem lát senki sem. Ez utóbbi elég kellemetlen. Vagyis nem jól mondtam, az élő emberek nem látnak, csak a festmények, más szellemek és a házimanók, de utóbbiak nem foglalkoznak velem. - kezdek bele, de aztán elakadok, hiszen Cody rendes volt odaát is. Én emlékszem rá, de neki se meséltem el mindent. Részleteket igen, a halálomról, meg a lányokról, akiknek köszönhetem, hogy az erdőbe kerültem, de a kellemetlen részeket előle is elhallgattam. Habár mindegy is lenne, hiszen úgyse emlékszik. - Vagyis még az lát, akinek van erre irányuló képessége, mint Sera, aki említett is téged, hogy visszajöttél a halálból és talán tudsz nekünk segíteni. Meg aztán van egy srác... ő a kezdetektől lát, de Sera szerint csak neki is olyan képessége lehet, amiről nem tud még. - egy pillanatra kipillantok az ablakon. Azt hiszem egyértelműen süt rólam, hogy az a srác, nem csak egy szimpla sárc. Végülis érthető, ha bejön valaki, főleg akkor, ha gyakorlagilag senki mással nem tudsz beszélni már hónapok óta, csak vele. Az ember ilyenkor akaratlanul is kötődni kezd.
Oké, amikor poénkodni kezd egy kicsit zavarba is hoz, de megnyugtat és veszem a lapot, így én is elnevetem magamat oldottabban. - Nem, eskü nem olyan jellegű álmokról van szó!- bököm ki egy félmosollyal. A kezére lenézek. Egy pár pillanatig csak nézek rá. De aztán megpróbálok kezet fogni vele. Soha életemben nem tapiztam szellemeket. Véletlenül átmenni rajtuk is nagyon kellemetlen élmény számukra meg tiszteletlen. De most kicsit feléled a kutató bennem és hirtelen kismillió más miatt is felkelti a figyelmemet a jelenlegi lehetséges kapcsolódás. Az emberi részén túl. És tényleg sikerül kezet fognunk! Nem siklik át a kezem a kezén és fordítva sem, még talán egy kis szikra is felvillan noha nem bántóan, mégis egy kicsit olyasminek hat közben, mintha valami nagyon vékony réteg mégis lenne a kezünk között.. - Nem. Tudtommal, most csak alszom a hálókörletemben. - tudtommal. Mielőtt viszont vissza kérdeznék, hogy honnan tudja, hogy már egyszer meghaltam már meg is válaszolja. És ahogy kimondja pár dolog felvillan és a fejemhez nyúlok az érzéstől De egyenlőre elég zavaros, hogy tényleg értelmezni is tudjam. De aztán csak megrázom magamat és felnézek rá. - Fryda húga vagy.. - állapítom meg az egyértelműt. Igazából csak szeretném betájolni és egyenlőre a valóban meglévő ismertségeim, emlékeim alapján beazonosítani. - Bevallom szinte minden kiesett abból a két évből. Pedig.. egyet úgy húztam le belőle, még itt, mintha tényleg éltem volna.. - csóválom meg a fejemet és keresem a fonalat erőteljesen - Általában álmomban jöttek vissza foszlányok. Dee.. - megvakarom a tarkómat - már ez előtt az egész előtt is volt problémám az alvással. Az altató pedig kiüti az álmokat.. Szóval egy időre tök süket volt minden. De valamiért veled kapcsolatban így is át szivárgott valami.. Az arcod mindenképp - ismerem el egy félszeg mosollyal az utolsót és próbálok valamiféle magyarázatot adni arra, hogy félig direkt esett lett a mostani, de közben meg mégis elég véletlenszerű. Abban biztos voltam, hogy akármit is láttam Ericarol az inkább volt emlék, semmint álom és csak egy megérzés volt, de azt hittem elsőre, hogy talán segítségkérés vagy ilyesmi miatt van az egész. Mégis hirtelen úgy tűnik semmi ilyesmiről nincs szó… Persze aztán ki tudja? - Mi történt veled, hogy jutottál ki? És hogyhogy itt vagy? - élénkülök fel kíváncsian, de azért türelemmel. Hiszen ő az első személy akivel ezek szerint megjártuk a Függöny túloldalát és most ilyen-olyan formában de mindketten újra itt vagyunk. Nem akarom elcseszni!
Nagyon furcsa új emberrel találkozni, hiszen már megszoktam, hogy az itteniek nagyrésze nem lát engem. A festmények, mágikus lények és a többi szellem pedig már mind meg van, bár a többségükkel nem vagyok jóban, rémesen unalmasak! Viszont, ha olyat látok, akit eddig még nem, az mindig meglepő, vagyis nem is az ha én látom, hanem akkor ha ő engem. Ez a fiú pedig egyértelműen lát engem, hiszen meglepődött, nekem pedig határozottan ismerős. Nehezen, de azért sikerül felidézni azt is, hogy honnan, bár az erdőből a legtöbb emlékem furcsán ködös és távoli, mintha csak egy előző életben történtek volna, pedig még csak nem is életről volt szó. Hm... nagyon érdekes, főleg hogy beszéltünk is róla Serával. Serával, akinek nem mondtam el minden részletet, de azt már tudjuk, hogy valószínűleg nem haltam meg teljesen... rendesen. Kérdezhetnéd, hogy miért nem most is azon dolgozom, hogy kiderítsem hol van a testem, de ahhoz azt hiszem őszintének kellene lennem mindenkivel. Még se küldhetem oda Adrient, még ha Sera meg is érdemelné azért, mert elűzött... na, de Adrien nem. A végén még baja esne, mert ha arról van szó, amire gondolok, akkor az a hely, ahol a testem van, valószínűleg nagyon veszélyes. - Mázli, hogy az arcom. Írtó ciki lenne, ha más maradt volna meg! - nevetem el magamat. Üssük el viccel a furcsa helyzetet, úgy a legegyszerűbb, nem? Végül azért megköszörülöm a torkomat és közelebb lépve a kezemet nyújtom neki. Ezzel valahol azt is tesztelem, hogy vajon kezet tudunk-e fogni, hiszen ha valaki élő, akkor nem tudok hozzáérni, de a legutóbbi szellem lány bizony egy síkon mozgott velem és simán éreztem őt. Vajon jelen esetben mi a helyzet? - Ugye nem haltál meg? Mármint... megint? - kérdezem végül óvatosan, mert az ilyesmiről azért nem olyan könnyen beszél az ember. Az tényleg szívás lenne, ha már megint nem élne, hiszen halott volt és Sera szerint visszajött onnan az erdőből, pont ezért merült fel, hogy nekem is lehet rá esélyem. Adrien mennyire örülne, ha elmondanám neki végre! De egyelőre képtelen vagyok rá, hogy minden másról is beszámoljak. Talán megutálna miatta. - Ja igen, Erica vagyok, Erica Herbs. Odaát találkoztunk. Nem emlékszel? - fürkészem a tekintetét, mert nagyon bután néz rám, szóval valószínűleg gőze sincs, ha csak az arcom rémlik neki valami álmokból. Vajon, ha valamiképp magamhoz tudnék térni, akkor én is elfelejtném azt, ami odaát történt, netán azt is, ami szellem formában itt? Egy pillanatra azért ettől a gondolattól furcsa fintor ül ki az arcomra. Elfelejtenék mindent, ami Adriennel kapcsolatos, hiszen előtte nem ismertem őt. Azért ez nem hangzik valami jól.
Az érzés ami hatalmába kerít, olyan mint mikor egyszerűen hagyja magát elmerülni az ember a víz alá, pusztán kíváncsiságból. Azért amikor a Roxfort egyik folyosóján találom magam egy kicsit kiráz a hideg, bár valószínűleg csak érzékcsalódás, mert mintha most valójában semmi ilyesmi nem lenne hatással rám. A hideg kő érzésének hiánya is feltűnik a csupasz talpam alatt ahogy körbe nézelődöm. Pedig.. határozottan a kövön állok, nem lebegek. Annyi elcseszett halál közeli élményem volt már, talán nem meglepő, hogy nem nyugtat meg most ez a folyosó. Elnézek az egyik irányba, elnézek a másikba de végülis egy vállvonással elindulok az egyik irányba. Esélyesen itt nincs jelentősége az irányoknak. Legalábbis valahogy most mintha másképp érezném a tereket magam körül. Emlékszem, hogy aludni tértem és emlékszem arra is, hogy egy visszatérő álmomra, vagyis inkább élményemre fókuszáltam.. És ahogy szemezgetek az infók között egyszer csak felismerem azt is, hogy hol a fenében vagyok.. Ez az a folyosó! - Faaaaa….- csúszna ki a számon egy súlyos lélegzettel, de elhallgatok amikor meghallom egy lánynak a hangját. Azt az ismeretlen ismerős hangot.. Meg is torpanok én is. Azért jócskán kikerekedik a tekintetem amikor kimondja a nevemet és bár némi zavarodottsággal de biccentek is. Végig követem amerre mozdul, vagyis.. suhan. Mintha csak attól félnék, hogy ha nem teszem, bármikor elillanhat. A fal mellett itt ott, még itt is akad néhány páncél és ahogy fordulok Ericat követve egy pillanatra össze akad a tekintetem a tükörképemmel az egyik mellvérten és nemes egyszerűséggel megborzongok. A mozdulat elindul, de megállom, hogy átkaroljam magamat, helyette egy kissé bénán simán csak össze fűzöm a karjaimat magam előtt. Még mindig itt ott halovány ezüstős vonalak futnak keresztül a bőrömön. Mint a márványon a repedések. Inkább elszakítom a tekintetemet és a lányra szegezem vissza. - Igen.. Az volnék. - erősítem meg végül szavakkal is és nyelek egyet - És te, benned kit tisztelhetek? - teszem fel végül egyszerűen kíváncsian a kérdést. - Bocsáss meg, ha tolakodónak hat, de az elmúlt időben.. gyakran találkoztam veled álmomban, de az arcodon kívül más nem maradt meg.. - és persze remélem, hogy ezúttal ébredés után emlékezni fogok rá, bármi is derül itt ki! És azt is remélem, hogy nem valami ártó jellegű helyzetbe csöppentem ezzel az egésszel! Az meglehetősen szívás lenne.
Codynak, amint elalszik igen furcsa érzése támad, afféle testen kívüli élmény. A hely ismerős neki, ahová "kerül", vagy ahová az álom vetíti ki. A Roxfort egyik folyosója az, jelenleg kihalt, hiszen este van, ilyenkor azért már jóval kevesebben lófrálnak erre, vagy úgy általában bárhol. Hetedig évfolyamig bezárólag eleve tilos, az egyetemisták pedig azért szitén nem lébecolnak egész éjjel. A festmények egyébként is zokon vennék a dolgot. Cody így gond nélkül végig tud sétálni a folyosón. Úgy érzi, hogy most itt kell lennie, de tényleg nagyon furcsa érzés, mintha csak lebegne. Érinti ugyan a talajt és lépked, de közben mégsem érzi ezt az érintkezést. Olyan súlytalannak tűnik az egész lénye, hiszen valójában az ágyában alszik jelenleg. - Jól van már! Ennyire akkor se rémes a hangom! - hallhatja az egyik fordulón túlról az ismeretlen-ismerős hangot, hogy aztán néhány pillanat múlva egy kissé morcos tekintetű lány forduljon be a kanyarban és épp szembetalálkozzanak egymással. A lány bizony határozottan ismerős neki. Ez az az arc, akire emlékszik, de mégse tudja hogy honnan és miért. Még most sem akar beugrani neki, hiába látja személyesen. Az viszont egyértelmű, hogy a lány látja őt, mert megtorpan, azaz igazából megáll suhanás közben, mert hogy ő egyértelműen nem a talajon jár, csak lebeg.
- Oh, szia! Te ismerős vagy nekem! Eszembe fog jutni... - kezdem el látványosan törni a fejemet, még kicsit körbe is suhanva Cody körül néhányszor, ami picit szédítő lehet neki. - Cody... ugye? Furán festesz. - ráncolom a homlokomat, ahogyan próbálom összerakni a képet. Szellemszerű, de közben mégis élőbbnek tűnik, mint én, hiszen nem lebeg, de mégis kissé színtelen és áttetsző. Nem igazán értem, mégis hogy lehet ez, no meg ha szellem lenne, akkor már találkoztam volna vele eddig is, hiszen jó ideje visszatértem már. Cody egyébként, ha bármilyen tükröződésen megnézi magát, akkor a régi eredeti énje köszön vissza neki, hiszen a test, amit jelenleg használ alszik az ágyban, a lelke valamiféle kivetülése van itt.
A Prefektusi fürdőtől mászom át épp az egyetemi körletekhez, egy szál melegítőben meg egy régi agyon hordott metál együtteses pólóban, aminek már mindkét ujja hiányzik és az oldalai is szellősebbé váltak az évek alatt.. Furcsa, hogy néhány holmim megmaradt. De minden szívbaj nélkül kapom magamra őket újra, mint azt a meghazudtolhatatlan mamuszt is ami szintén régi bajtársam, bár mintha valamivel kisebb lenne... De hát ez van. Nem lehet minden tökéletes. Persze aztán eljutok a szobámig, benyitok, lecuccolok. A gondolataim egyik fele akörül kering, hogy vajon mikor lenne érdemes leülni beszélni azzal a bizonyos személlyel a szobák ügyéről..? Kell-e egyáltalán? Vagy tökmindegy mert úgy is lassan lassan év vége? Avagy nem-e túl korai..? Végül csak ledobom a mamuszt, és elborulok az ágyamon. Rövid ideig nézem csak a mennyezetet kissé elcsendesedett gondolatokkal, de aztán beúszik valami más. Amiről nem tudnám megmondani, hogy pontosan mikor kezdődött, de időről időre visszatér. Egy álom.. egy furcsa, sötét, baljóslatú erdőről és arról a bizonyos infernusokkal teli tóról.. Gina elmondásai alapján megismerem a helyszínt. És az álomnak van még egy szereplője általában. Egy bizonyos lány aki valamiért annyira élénken jelen van mindig ameddig fel nem ébredek de.. eddig bármennyire akartam vissza emlékezni rá hogy ki lehetett ő, vagy arra mi volt az álom lényege, egyszerűen minden mintha ködbe veszett volna, vagy.. víz alatt maradt volna. Csak az arca van előttem, de valamiért nem jött még meg az ihlet, hogy merre induljak el ezzel kapcsolatban. Pedig egy olyan álomnak, ami az altatómon átszivárog biztos, hogy van jelentősége. Talán emiatt az a nyomasztó kikerülhetetlen gondolat, hogy mi van akkor ha ez nem álom, hanem emlék? Pillanatra még rá nézek az éjjeli szekrényemre és egy pillanatra szuggerálom is a fiókot amiben a gyógy készítmény van. Végül csak átdobom magamat a másik oldalamra a takarót magamra vetve és a szemeimet szorosan lehunyva. Úgy döntök, bármi is jön, azzal ideje szembe néznem! És talán pont hogy egy “kihagyott” este kell, hogy a lényeg kibontakozzon. Sokkal kevésbé kell rámeditálnom, hogy aludjak már a fenébe..! Konkrétan kis túlzással amint csukva volt a szemem már elkezdtem bele csúszni az öntudatlanságba. Talán most kiderül ki ez a lány és talán még emlékezni is fogok rá!
Igen. Tudom. Mindig mindenki mindentől félt, de már nem vagyok kislány. A tizenhetedik évemet taposom és köszönöm, de élek és virulok. Ezért van tehát az, hogy Daniel aggodalmait, illetve szónoklatait egészen készségesen figyelmen kívül hagyom. Gyakran reagál túl dolgokat és lát bele olyasvalamit is néhány helyzetbe, amit egyáltalán nem kellene. Azok az alakok, akiktől annyira félt, nem veszélyesek... Én nem vagyok Gina, aki a szülei gyilkosai után kutat vagy hasonló... Kerülöm a kétes hátterű figurákat és eddig nem is volt semmi problémám sem. Jó, itt-ott akadt már némi összetűzés, de semmi komoly. Voltaképp, néhány lágy szóval és egy szép mosollyal bármit képes voltam megoldani eddig. No meg természetesen a véla mágiámmal. - Csak nézz körül a folyosókon és talán rájössz a miértekre - vonom meg a vállam hetykén. Nem születtem aranyvérűnek, vagyis valami teljesen mással kell megoldanom a népszerűségem kérdését. Nem vagyok hajlandó ugyanis továbbra is az áldozat szerepében tetszelegni. Elég volt. Éveken keresztül tűrtem a mardekárosok szekálásait, szóval léptem a saját érdekemben és én is igyekszem klikkekhez tartozni. Ha pedig ehhez egy Andrea-féle liba társaságát is tűrnöm kell, hát legyen. Mondjuk, ő mugli, de az kétségtelen, hogy a Roxfort berkein belül baromi népszerű csaj lenne. Engem általában érdekel a hozzám közel álló emberek érzelmi élete. Szeretem hallgatni a romantikus történeteket arról, kik miként találtak egymásra és igen, néha még az is sok érdekességgel szolgál számomra, ha egy-egy szakítást mesélnek el az emberek. Persze, mindig is szerettem a szerelmes sztorikat. Mondjuk, Gina ebben teljesen más, mint én... Az ő élete nem a nagy Ő körül forog és talán ebben nekem se ártana változnom. Mármint, eddig elég hülyén alakult az életem ilyen szempontból, nem igaz? Őszintén szólva fogalmam sincs, mit váltana ki belőlem, ha Gina esetleg a kelleténél tovább felejtené a tekintetét Roccón. Na, nem mintha együtt lennénk vagy hasonló, de akkor is... Valamiféle közünk mégis van egymáshoz, még ha csak azért is töltöm nála az éjszakákat, hogy legyen mellettem valaki. Amióta én és Cody szétmentünk, rettentően fura számomra egyedül lenni az ágyamban és úgy az élet minden területén. Nem sokáig alkottunk ugyan egy párt, de mégis kötődtem hozzá valamilyen szinten. Voltaképp, csupán most jövök rá igazán, mennyire szükségem volt rá. Rocco Ginához intézett kérdése hallatán csupán a szemeimet forgatom, majd pakolom össze a kis tatyómat, amelyet volt olyan kedves és a vöröske macskája lelökött az ágyról. - Talán a Szükség Szobájával jobban járnánk... - jegyzem meg enyhén indulatosan, miközben vetek egy mérges pillantást a famíliáris irányába. A púderem sikeresen ripityára tört, szóval lenne okom megpicsázni őuraságát. - Itt túl nagy a tömeg - állok fel végül a helyemről, immár a táskámmal a kezemben. Sürgető pillantást vetek a griffendéles lányra, majd - ha úgy dönt, követ engem - együtt távozunk Rocco szobájából. A Szükség szobája azért szolgálhat számunkra még hasznos meglepetésekkel.
Mindenkinek megvan a maga keresztje. Nyilván Alexnek is. De ez még nem ok arra, hogy hülyeségeket csináljon, és fejjel rohanjon a falba. Vagy ne adj Merlin egy késbe. Én már futottam bele. Nem volt kellemes. Szóval megkímélném ettől a drága barátnőm, vagy micsodám. De esetében az az érzésem, hogy egyik fülén be, a másikon ki a figyelmeztetés. Elég szelektív a hallása. Csak azt hajlandó befogadni, amivel egyet ért, és ami érdekes lehet számára. A világ azonban nem így működik. Sajnos. Erről pedig talán komolyabban el kéne beszélgetnünk. De nem igazán vagyok vevő a meddő szócséplésekre. - Mondjuk úgy, hogy nem értem miért ilyen kapcsolatokat keresel, és akarsz olyannak tűnni, mint azok. - vonok vállat végül közönyösen. Ez pedig tényleg olyasmi, amit nem értek. Alex nem ostoba, bár hajlamos ostobaságokat elkövetni. Akármilyen hülyén is hangzik. Persze ő és én nagyon másként látjuk a világot, és nagyjából mindent, ami a világban van. Ami meg a lovagolni szót illeti, fogalmam sincs, hogy mért néz rám így Alex, vagy mit indíthatott el benne ez a kifejezés. Számomra csak annyit jelent, hogy fogok egy lovat vagy thesztrált a birtokon, felülök a hátára, és lovagolok. Szó szerint. Nem igazán értem mi mást jelenthetne még. Alex-szel ellentétben én nem asszociálok belőle semmire se. - Lizzy Ollivander is ugyanezt mondta egyszer. - jegyzem meg arra, amit Alex Ramsey családjáról mond. Bár tovább nem kommentálom az esetet. Nem igazán akarom tovább fűzni ezt a témát. Főként, mert még magam sem tudom, hogy miként is állok a mardekáros sráccal. Ami pedig a pókerarcot illeti, nos köszönöm. Évekig fejlesztettem. Nem véletlen. Ami meg az újabb szerelmi témát illeti, nos nem igazán akarok belefolyni, még abban az esetben sem, ha amúgy érdekelnek az unokatestvérem, és talán Alex érzelmei is. De mindketten elég nagyok már, hogy el tudják ezt rendezni egymással az én közbe kotyogásom nélkül is. Főleg, hogy az én számból aztán végképp idétlenül hangzana bárminemű szerelmi tanácsadás. Aztán persze Rocco sétál be a képbe, szó szerint egy szál semmibe. Ami meg a reakciókat illeti, nos muszáj semlegesnek maradnom. Már így is elég bonyolult az életem. Nem kell több bonyodalom. Így inkább, csak próbálom nem azt végig stírölni, hogyan öltözködik fel. Bár amikor leül az ágyra, hogy felvegye a bakancsát, Carnivora némileg bosszúsan vonul arrébb, hogy most meg majdnem ráületek a cuki kis fejére. Szóval Rocco kap egy méltatlankodó fújtatást, miközben a macska az ágy másik felébe előbb bosszúsan lepofozza Alex sminktáskáját a földre, majd kezd el dagasztani, és végül terül el ismét lustán. Nekem pedig mindeközben nem kerüli el a figyelmemet az olasz mondat Alex melleiről. Jah, nem említettem még, hogy folyékonyan beszélem a nyelvet? Pech. Nem mintha érdekelne a kis légyott játékuk, vagy micsodájuk. - Talán nincs is. Talán csak szeretem összezavarni az embereket a szükségtelen rétegekkel. - válaszok Rocconak olaszul, tudtára adva a nyelvismeretem. Ciki. A kis magához vonós, birtoklós drámáját Alex-szel pedig igyekszem figyelmen kívül hagyni. Ez megint olyasmi, amihez semmi közöm. És köszönöm, de nem vágyom a felesleges gyertyatartó szerepére. Van elég bajom enélkül is. A jelmezbált illetőleg meg hát... ha voltak is valaha álmaim, azok rég semmivé lettek. Nem kell hercegnőnek, vagy menyasszonynak, vagy bárminek lennem. Elég, ha élek még egy napot. Alex meg... hát ő egész más felfogásban éli az életét. Így erre nincs is mit mondanom. Inkább Rocco lényegi kérdésére fókuszálok. - Az a dohány minőségétől függ. Ha elég jó, lehet róla szó. - bólintok rá továbbra is olaszul, talán egy kicsit szórakozottan.
Óóó, éltem már át én is szörnyű dolgokat, még abban az esetben is, ha azok egyáltalán nem voltak egyenlőek azzal, amit Ginának kellett megtapasztalnia annak idején. Persze nem állok neki itt és most a saját lelki nyomoromat taglalni, de van nekem is bőven, annyi szent. Az életemet elég rendesen hazavágta anyám, ami az igazat illeti, habár ez még mindig nem ér fel Gina múltjához. Bár - és most baromi bunkó leszek - talán jobb lett volna számomra, ha nem Lydia nevelt volna fel, hanem az apám vagy a nagyszüleim. Ezt azonban szavakkal nem közlöm a vöröskével, hiszen esélyesen ő aligha osztaná az én nézőpontomat. Ő teljesen másként látja a családi értékeket, mint én. Meddő vitát szülne köztünk csupán a saját véleményem, így inkább hallgatok egyelőre és lezárom magamban a témát. Ó, hát tudok én máshonnan is információkat szerezni, noha Gina elmesélése nyilván sokkal értékesebb lett volna számomra. - Engem is olyan ostoba, üresfejű libának tartasz? - döntöm enyhén oldalra a fejem, kíváncsian szemlélve a lány arcvonásait. Igazi cicababa vagyok, az biztos, erre pedig a vélaságom is rátesz még egy lapáttal. És persze azt se kellene kihagynunk, hogy nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban... Sohasem az eszemért szerettek, de tény, ami tény, hogy nem áll szándékomban azzá a tipikus üresfejű libává változni. Pont emiatt is csap meg kissé a gondolat szele, miszerint Gina talán már most annak tarthat... Tavaly ilyenkor még sportos, laza ruhákban rohangáltam fel-alá a folyosókon és csak szerettem volna olyan lenni, amilyen most vagyok. Erre itt állok és rohadtul nem vagyok biztos abban, hogy valóban ezt szeretném-e. Önmagam akarok lenni, mégse tudom, merre kellene kezdenem pontosan... - Lovagoltatok... - ismétlem meg a kifejezést, miközben ezer meg ezer buta szóvicc jut eszembe róla, de ezúttal mégse erre helyezem a hangsúlyt. Valamilyen mértékben együttérzek Ginával, hiszen Cody és én is szakítottunk, már ha fogalmazhatok így... Igazság szerint még a mai napig nem tudom, minek is nevezzem pontosan azt, ahogy véget ért a kapcsolatunk, de annyira talán nem is fontos. A bűntudat ugyanis pont ugyanolyan kellemetlen, szóval feleslegesen rágom magam néha ennek a meghatározásával. Őszintén szólva ezért is van szükségem Roccóra... Ő legalább esténként eltereli erről az egészről a figyelmemet. - Nézd, Gina - sóhajtok fel végül, miközben leengedek mindent, ami eddig a kezem ügyében volt. - Nem megbántani szeretnélek, de Ramsey családja jó hírű család, vagyonos háttérrel. Soha nem fogadnának el a fiuk mellé egy olyan lányt, mint amilyen te vagy. És nem, nem veled van a baj, hanem velük - csóválom meg a fejem. Elég fura számomra ilyesmit mondani, miközben anyám azon van, hogy egy hasonlóan gazdag csemetéhez házasítson be engem, noha én is elég fura háttérrel rendelkezem. Mugli apa, véla anya... Már nem azért, de ki lehetett annyira hülye, hogy belement ebbe? Mégis, Gina is sejtheti, hogy még ha Ramsey szándékai komolyak is voltak, bőven akadt volna ellendrukkere ennek a kapcsolatnak. Meg kell hagyni, Gina pókerarca tényleg tökéletes. A Codyt érintő információra a szeme se rezdül. Ami vagy azt jelenti, hogy nem érdekli, vagy azt, hogy nem szándékozik belemászni ebbe. Én a másodikra tippelnék, amiért azonban hálás vagyok neki. Eggyel kevesebb ember nyaggatását kell hallgatnom. Dany már így is a fülemet rágja azzal, hogy osszak meg vele egy-két részletet. Most mégis miként közöljem vele, hogy én voltam ebben a hibás? Hogy ágyba bújtam az egyik gyerekkori barátjával? Ginába és belém egyszerre fagy a szó, amint megpillantjuk a meztelenül felbukkanó Roccót, én pedig meglepetten kapom el azt a szemceruzát, amelyik pont nemrég szelte ketté a lány arcát fültől-fülig. - Én nem... én... - hebegek-habogok döbbenten, miközben Rocco olyan lelki nyugalommal sétál a szekrénykéjéhez, hogy már maga a látvány is megnyugtathatna, ha nem pont Gina előtt szelné egy szál f*szban a szobáját. Irigylem, amiért képes ennyire higgadt maradni egy ilyen helyzetben. Valahogy annyira másként kezel mindent... És valamiért annyira egyformán reagálnak Ginával... Mindketten képesek baromira semlegesek maradni egy ilyen érzelmileg túlfűtött helyzetben. Ők a jégkockák az általam képviselt forró teába. - Végtére is... igen - ismerem el kelletlenül, némán tűrve azt, hogy az agyam azt zakatolja, miszerint hiba volt pont ezt megosztanom Ginával. Mégis, kár lenne tagadnom, hogy én voltam az, aki hibázott és mindent Codyra kenni. Elismerem tehát a hibámat, de ennél több információt már nem igen szeretnék megosztani a vöröskével. Nem hiszem, hogy tovább adná Codynak, hiszen Gina valóban nem az érzelmek nagymestere, de lelkileg őt is megterhelné a tudat, miszerint mit tettem az unokatestvérével vagy a fene se tudja, jelenleg miféle rokoni kapcsolatban is állnak egymással. Rocco szavai csak úgy elsüvítenek a fülem mellett, hiszen közben magához von és noha a szorítása nem túl erős, mégis elfogy a levegőm a közelségétől. Jellemző... Az imént még haragudtam rá, most pedig újfent elérte egyetlen mozdulatával, hogy fülig beleszeressek. Meg se kellene már lepnie, hogy kettőnk kapcsolata ennyi hullámvölgyet él meg napi szinten. Bár, milyen kapcsolatról is beszélek tulajdonképpen? Mégis, már maga a mozdulatsor azt sugallja felém, hogy akar engem és senki más nem kaphat meg, ami csak újfent azt eredményezi, hogy eszem ágában sincs mással hetyegni. Na, nem mintha egyébként is megtettem volna... Cody óta ugyanis csakis Rocco az egyetlen olyan személy, akit a közelembe engedek és még érzelmileg is hatással van rám. - Az álmom az, hogy boldog menyasszony legyek, szóval... majdnem - vonom meg a vállam, hiszen a kettő közel áll ugyan egymáshoz, de mégse ugyanaz. Igen, kislányként tényleg hercegnő szerettem volna lenni és talán a mai napig is, de valakinek a hercegnője. Egy jelmezbál pedig ezt nem adja vissza teljes mértékben, de egyszer talán mégis teljesülni fog a vágyam, amint sikeresen lepattintottam magamról Mr. Richie Richet.
Kinézek valami majdnem fekete, inkább sötét szürke inget, egy skót kockás kissé szakadt nadrágot. Magamra is húzom a cuccaimat, az ágyamra ülve felveszem a szétjárt bakancsomat, majd felállva feltűröm az ingem ujjait. Közben válaszolok Alexnek. - Hm. Nos akkor érezzétek jól magatokat. - a tükörből, a szekrényem ajtajának belső felén, amiben megigazítom a galléromat, azért egy pillantást Alex is kap. De végül csak annyit mondok olaszul- A melleid még nincsenek kint eléggé, hogy bárki rád találjon. - aztán a vöröskére is vetek egy pillantást, majd becsukom a szekrény ajtót és feléjük fordulok. - Tudod.. hogy mit gondolok a sminkről. Tökmindegy hogyan vagy mit mázolsz magadra, ha a réteg alatt nincs semmi. - vállat vonok és Ginanak címezve még megjegyzem - Te viszont pont nem úgy nézel ki, mint akinek még egy rétegre szüksége lenne bármihez.- de tovább igazából nem firtatom, aztán elhaladva Alex előtt magamhoz vonom őt a derekánál és talán lehetne számítani rá, hogy ki akarnék csikarni tőle valami cuki-romi csókot, de csak elégedetten nézek rá egy pillannatig. Majd megpaskolom a fenekét, hogy érezze a törődést és eleresztem. A féltékenységnek ezer és még több arca van. Ha megpróbálod a számodra kiszemelt személy kedvét elcseszni, vagy elvenni attól, hogy másnak kéresse magát… Vagy hogy egyáltalán jól tudja érezni magát egy közegben, ahol más is rajonghatna érte… az is egy formája.. Kérdés, hogy Alex a számomra sem feltétlen tudatos viselkedésemet tudja-e értelmezni, vagy simán csak az jön le számára, hogy egy bunkó szar vagyok aki tényleg csak unaloműzésnek használja.. Az ajtóból még vissza fordulok. - Amúgy… jelmezes bál lesz. Most végre teljesülhet az álmod. Igazi hercegnő lehetsz. - megejtek egy dögvigyort, Ginara még rá nézek - Tekert jó lesz? - felteszem ha dohányzik érteni fogja, bár a kérdésemből nem derül ki, hogy mikor szándékozom neki oda adni.
Engem nem izgatnak a folyosói pletykák. Többnyire. Vagy nem igazak, vagy nem úgy igazak, ahogy kéne. Ha tudni akarok valamit, akkor rendszerint egyenesen az illetőből szedem ki a hiteles információt. Nem értem, hogy Alexnek, meg másoknak (olyanoknak, akiket leginkább üresfejű libának tartok) mért is jó ez az egész fikciózás. Persze kapóra jöhet, ha össze kell zavarni az ellenséget, de egyébként semmi haszna. Legfeljebb az olyan már amúgy is földön fekvőkbe lehet belerúgni vele, mint Sasha. Ez pedig sosem volt ínyemre. - Nem jobban, mint én, vagy bárki más, aki olyan szörnyűségeket látott és tapasztalt, amiket nem kellett volna. - mondom igen komoran. Nem igazán akarom, hogy Alex vagy bárki más erről kezdjen pletykálni. Abból jó nem lehet. Persze mármint azokon a nevetséges találgatásokon túl, amik már most is mennek. De valójában a történtekhez egyiknek sincs semmi köze. Viszont Sasha számára már ez is éppen elég nehéz lehet. Szóval jobb lenne ezt a témát itt lezárni. - Semmi olyasmi, amiről neked, vagy az ostoba, üresfejű libáknak a folyosón, akik marhaságokat terjesztenek tudnia kéne. Már így is nagyobb az értelmetlen cirkusz, mint lennie kéne. Annak a lánynak van elég baja enélkül is. - igyekszem ezt a témát komoran rövidre zárni. Talán némi védelmező éllel is a hangomban. Egyrészt nem akarom elmesélni a történetet. Még azt a részét sem, aminél ott voltam. Másrészt nem akarom Sasha sebeit sem feltépni azzal, hogy Alex szájába olyan szavakat adok, amiket a folyosón visszahallva... nos amiket nem kellene egyáltalán hallania. Alex pedig képtelen befogni. Nem tudja, hogy kinek és mit mondhat, és mit nem. - Nem értem mire gondolsz. Mármint ja, lovagoltunk néha, meg ilyesmi. De a cikk óta mintha Ramsey-t a föld nyelte volna el. Különben is, mit számít, hogy kik a szülei? Ez nem fontos, nem őket kell kedvelned. - vonom meg a vállam. Bár tény, hogy nagyon szeretnék találkozni Ramsey-vel és valahogy tisztázni ezt az egész helyzetet, amit az az átokverte cikk kavart fel. Engem sosem érdekelt sem a vagyona, sem a származása, sem semmi más. Csak az, amit ő elmesélt, és megmutatott saját magából. Az alapján pedig nem lehet egy leányálom egy fedél alatt élni az apjával, és az elvárásaival. Én pedig nem akarok senki terhe, vagy kolonca lenni. Még akkor sem, ha képtelen vagyok megérteni ezt az aranyvér mániát. Nem attól lesz valaki jó ember, vagy semmirekellő korcs, hogy kik a szülei. Minden ember saját magáért felel. A saját tetteiért. Nem a szülők eredményei, vagy vagyona számít. - Aha. - foglalom össze tömören Alex meséjét. Mintha elhinném, hogy csak ennyi volt, és ez nem valami finomított verzió. A drága barátnőm hangsúlya megváltozott, amikor ez a téma került szóba. Pusztán én úgy gondolom, hogy Cody képes nélkülem is intézni a magán ügyeit. Ahogyan Alex is. Nekem ehhez nem sok közöm van. Bár meg kell hagyni, hogy azért eléggé meglepett az információ. Ami hát velem viszonylag ritkán szokott előfordulni. - Nem. Így is elég bonyolult az életem. Nincs szükségem extra bonyodalmakra a nyakamba. - rázom meg a fejemet jellemzően olaszosan gesztikulálva. Amitől persze a rám reppenő smink cuccok nem lehetnek túl boldogok... ugyanis az egyik szemcerúza éppen keresztúlhúzta az egész arcomat a mozdulat miatt. A szemhéjpúdertől meg úgy nézhetek ki, mint valami színes elcseszett panda. Őszintén szólva meg tudom érteni Dany meglepettségét, és összezavarodottságát, vagy szkepticizmusát, ami végig mehetett rajta, amikor meglátta a halálból visszatérő Cody-t. Ugyanakkor igyekszem át is ugrani ezt a témát, nehogy nem kívánt bogarakat rakjak Alex így is zavaros fejecskéjébe. - Valahogy úgy. Legalábbis tudom, hogy mire számí... - és nagyjából itt fojtódik belém a szó egy idegen egyetemista srác nudista bemutatója miatt. Nem sűrűn akad bennem a mondandóm, pedig valahol szívesen felvilágosítottam volna Alexet, hogy a kis véla szemfényvesztő trükkjei nem fogják mindig megmenteni a csinos kicsi valagát, ha olyanokkal kezd, akikkel nem kéne. De ezt egy pillanat alatt el is felejtem a belépő látványától. Oké, ha lenne cigi a számban, akkor vélhetően ezen a ponton nekem is kiesne a számból, ami hirtelen tátva marad. Aztán gyorsan becsukom. Közben azért nem kerüli el a figyelmem az sem, hogy mezítláb taposta el a cigijét. De egyenlőre ezt betudom annyinak, hogy biztos neki is van valami olyan képessége, mint nekem a gyors gyógyulásom. Ilyesmi állhat a mozdulat hátterében. - Szóval megcsaltad Cody-t ezzel a tuskóval, ezért szakítottatok. - vonom le a következtetést a srác szavaiból. Bár a hangom valahogy furcsán érzelemmentesnek, és tárgyilagosnak hat. Közben pedig a tekintetem ide-oda cikázik a srác és Alex közt. Na meg egy önkéntelen legyező mozdulattal eltalálok valami arcom előtt izgő-mozgó izékét, ami így egy jó métert röpül hátrafelé. Bár a srác nem úgy tűnik, hogy zavartatná magát. Vagy legalábbis igyekezne takargatni azt, amire nem voltam kíváncsi. - Te meg jössz nekem egy doboz cigivel, és egy üveg whisky-vel, hogy elfelejtsem ezt. Minimum. - címzem a szavakat Rocco felé, miközben megrázom a fejem, hogy valahogy kissé önmagamhoz térjek vissza az első sokk után. Az ember azt hinné, hogy az utcán annyi szarságot láttam, hogy már egy f*sz látványa semmit sem jelent, de hát az élet elég fura dolog.
Semmi gond sincs azzal, ha az ember figyel a helyi pletykákra, hiszen így legalább valamiféle fegyver kerül a kezembe másokkal szemben. Általában nem érdekel, hogy igaz-e vagy sem az adott híresztelés, amíg sakkban tarthatok vele valakit. Igazság szerint nagyon sok mardis társamat sikerült már egy-egy szóbeszéddel leráznom magamról az évek folyamán. Pont emiatt is járok nyitott szemmel és füllel az iskola folyosóin. Ezt a McCaine-lányt pedig rengeteg helyen beszélik, úgyhogy tényleg nem túl meglepő, hogy felkeltette a figyelmemet. - Ezek szerint tényleg megőrült kissé? - ragadom ki önző módon a számomra érdekes információt, mit sem foglalkozva Gina komor pillantásaival. - Mi történt ott egészen pontosan? - teszem fel számára azt a kérdést, amely leginkább foglalkoztat másokat. Magyarázatot várok, hiszen csakis abban az esetben fognak elülni a folyosói pletykák és talán még nagyobb esélye is lesz a szőke lánynak ismét visszacsatlakoznia a társasági életbe. Amíg nem értjük a miérteket, mert sok a titok, addig a találgatások folytatódni fognak. Senki nem mond semmit és az ilyesmi sose jelent semmi jót sem. Amint Gina becsukja a szemét, máris reppennek az arcának a különböző sminkecsetek, hogy széppé varázsolhassák. Azért egy elégedett pillantást még akaratlanul is elsütök az egy helyben üldögélő lány irányába, hiszen máris rengeteg eredményt elértünk a kinézetével kapcsolatban. Komolyan, ha nem lenne rajta a ruhája és nem ismerném, aligha tudnám megmondani, ki is ő pontosan. Hasonlít ugyan a régi önmagára, ez kétségtelen, de mégis más. - Úgy hallottam, van ennek némi valóságalapja - hozom Gina tudtára a dolgot. - Mármint, láttak titeket együtt néhányan. Szokatlanul sok időt töltöttél egy aranyvérű ficsúr társaságában. Sejthetted volna, hogy előbb-utóbb ez lesz a vége. Szóval, van valami? Igen, kíváncsi vagyok és nem, nem félek attól, hogy hamar megöregszem. Szeretek tudni dolgokat, Gina szerelmi élete pedig olyasvalami, ami végképp felkelti az ember figyelmét minden tekintetben. Főleg abban az esetben, ha egy Montreville-kaliberű illető a románc másik fele. Az ilyesmire igenis felkapják az emberek a fejecskéjüket. - Szétmentünk - felelem röviden és tömören, hiszen nem igazán szeretném Gina tudtára hozni, miszerint félrekeféltem Cody mellett. Finoman szólva is. - Igazság szerint felbukkant valaki más a színen, én pedig képtelen voltam dönteni köztük - adom elő végül a finomított verziót. A NAGYON finomítottat. Ez talán még emészthető és megérthető az ő számára is. Na, nem mintha különösebben kinézném belőle, hogy bármennyire is szeretne elmerülni mások szerelmi életében. - Neked még sose tetszett egyszerre két srác? - vonom fel kíváncsian a szemöldököm, hiszen ez igen érdekes témának ígérkezik számomra. - Igazság szerint még soha életemben nem hallottam ilyesmiről - vonom meg a vállamat. Amikor Cody bekerült a kórházba, majd magához tért és ezzel a történettel állt elő, eleinte még Dany is elég hitetlenkedő arcot vágott hozzá, pedig ő aztán igyekszik megértő és nyitott lenni mindenkivel és mindennel kapcsolatban is. - Igen és te egy nagy hatalmú mágus vagy, nem pedig egy szimpla kamaszlány, hozzám hasonlóan - forgatom meg felháborodva a szemeimet. Lassan kezd elegem lenni, hogy mindenki gyengének tart és olyasvalakinek, aki nem képes szembeszállni másokkal. Fizikális erőm ugyan nincs, de akad még egy-két trükk a tarsolyomban, az tény és való. A véla bájom leginkább átok, de akadnak helyzetek, amikor sokkal inkább áldásként vagyok képes rá tekinteni. Már éppen nyitnám ki a számat, hogy erről a mit sem sejtő Ginát is felvilágosítsam, de nagyjából pont ez az a pont, amit Rocco szemel ki arra, hogy egy szál f*szban ránk nyisson. Torkomra fagy tehát a szó, miközben szívem szerint hozzávágnék valamit. Igazság szerint tényleg azt hittem, hogy elhúzta a csíkot valamerre... - Afene! - csusszan ki azért a számon, amint sikerül észbe kapnom, habár Rocco szavai elég szépen a szívemig hatolnak. Ezek szerint dugópajtinak tart és semmi többnek? Jó tudni... Vagyis csak én hittem azt, hogy azért ártotta bele magát a Codyval való kapcsolatomba, mert akar valamit. Na, pont emiatt nem jöttem össze vele. Valahogy sejtettem, hogy a komoly párkapcsolatok nem pont az ő asztala. És ez azért igen rosszul érint, mert ezek szerint totálisan egyoldalú részemről ez az egész. Na, nem mintha bármit is reméltem volna ettől az egésztől vagy ő ígért volna számomra valamit... - Készülünk a karácsonyi bálra - felelem ridegen és gyorsan, még mielőtt Gina felfoghatná, mit is ejtett ki a száján Rocco az imént. Csak remélni merem, hogy elbóbiskolt a székben és átaludta a srác előző mondatát. - Kicsinosítjuk Ginát, hátha rátalál a szerelem. Utána sort kerítünk rám is - ejtem el csak úgy "mellékesen", hátha eme megjegyzésem hallatán Rocco veszi a lapot és észbe kap, hogy talán hamarosan le lesz váltva. Valami reakciót várok tőle arra vonatkozóan, hogy féltékeny lenne, de hát az eddigi érzelmi megnyilvánulásai alapján egy gyufaszál is hamarabb tűzbe jönne tőlem lelkileg.
Valószínűleg amiatt nem hallottak semmit, mert békésen áztattam épp a seggem a kádban zuhanyzás helyett. Én meg amiatt nem hallottam belőlük semmit, mert a fejemen a fejhallgatóm volt és némi cigi, meg khm.. lazítás közben kerestem az ihletet és amint rám akadt egyszerűen lekörmöltem a kád mellé állított hokedlire dobott füzetbe, mit nekem a penna.. én ceruzával meg tollal szórakoztatom magamat ha alkotásról van szó. Úgy érzem nem sokan mondják el magukról, hogy aznaposan, faszverés közben váltották meg a világot a dalaikkal.. De egyszer mindennek vége, nekem pedig még muszáj lemennem Roxmortsba. Van néhány holmi ami végre megérkezett és illene már átvennem. Szóval.. ehm.. dolgom végeztével, kikászálódom a kádból, leengedem a vizet, a lényeget lemosom magamról pillanatra magamra nyitva a zuhany jéghideg vízét, hogy magamhoz is térjek, aztán különösebb törülközés, vagy törülköző nélkül, felveszem a zenelejátszót a hokedliről meg a jegyzeteimet és kinyitom az ajtót ami a szobámba vezet. Belépve azonban olyasmi fogad, amire bevallom nem számítottam. És bár az arcom rezzenéstelen és egy kissé flegmatikusan kifejezéstelen marad.. mint aki mocskosul másnapos… de azért a cigi kiesik a számból döbbenetem jeleképp. Pislogok egy nagyon nagyon lassút a lányok felé, aztán eltaposom a cigimet, igen a mezítlábas talpammal.. minden sikongatás vagy egyéb fájdalomról jelet adás nélkül, végül szó nélkül belépek a szobámba úgy ahogy vagyok. Én vagyok “itthon” ők meg a “hívatlan vendégek”. Pont leszarom, hogy mit illik meg mit nem. - Alex… oké hogy ide jársz dugni, ha már a kis barátodhoz nem tudtad vissza édesgetni magadat utánam, de jó lenne, ha nem tekintenéd a te szobádnak is.- A szekrényemhez lépek és nem zavartatva magamat kezdek válogatni a cuccaim között hogy mihez is lenne kedvem jelenleg.. - Amúgy… mi a bánatot kerestek itt? - teszem fel végül a kérdést, mert bevallom nem nagyon fogtam fel a látványt.. Csak hogy valami vöröske a másik és hogy ül.. vagy ilyesmi.
Amikor Alex visszakérdez a névre, akkor csak bólintok egyet. Persze, azt azért gondolhattam volna, hogy Alex minden létező pletykát igyekszik a magévá tenni, és egy ilyen látszólag érdekes esemény nem kerüli majd ki a figyelmét. Ám a következő mondatára arról, hogy állítólag megkattant a lány, már elkomorodva nézek fel Alexre, és nem igen kell legilimentornak lennie, hogy lássa, ez a mondat nem okozott osztatlan sikert. Sőt esélyesen olyasvalaki előtt ejtette el, aki előtt nem kellett volna. - Az élet nyomot hagy. Különösen, ha olyan szörnyűségeken kell átmennie valakinek, amit sokan elképzelni sem tudnak. Ez megváltoztatja az embereket. - mondom komolyan. És talán Alexnek is feltűnik a hangszínemben, hogy ezzel arra akartam utalni, hogy van elég baja szegény lánynak, nincs szüksége rá, hogy mások köszörüljék rajta a nyelvüket. Persze az nem újdonság számomra sem, hogy alig jár be órákra, leginkább felzárkózni igyekszik az elméleti anyagokból. Így is nagyon nehéz szegény Sasha sorsa, megértésre, és segítségre lenne szüksége, na meg némi tapintatra. Ami hát fura lehet az én számból, aki hírhedten nyersen kimondom, amit gondolok. De ez egy teljesen más eset. Nem általánosítható. - Kösz a tippet. - forgatom meg a szemem, de aztán megfogadva a tanácsot, tényleg becsukom a szemem. Így legalább tényleg nem kell nagyon tovább figyelnem a beszélgetés fonalát. Imitálhatom, hogy bealudtam. Vagyis imitálnám, ha Alex ennek ellenére nem igyekezne szóval tartani. - Olvastam. Ha elkapom a költőt sündisznót csinálok belőle. - morgok magam elé, amikor szóba kerül Ramsey meg a cikk. Az a cikk egy baromság úgy ahogy van. És itt zárjuk is le a témát. Ennél bővebben nem akarom kifejteni. Még a végén Alex hibás következtetéseket vonna le, és újabb pletykák kelnének szárnyra a folyosókon. Kösz nem. Egy lejárató cikk éppen elég volt. Nem akarok aszisztálni az új Rita Vitrol születéséhez. Sőt addig jó neki, amíg nem ismerem a kilétét. - Aha. És mi történt? - konstatálom egyetlen szóban a járás dolgot. Bár nem biztos, hogy az utána következő kérdésre hallani akarom a választ. De már kicsúszott a számon, anélkül, hogy gondolkodtam volna. Ilyen lehet normális lánynak lenni, és gondolkodás nélkül beszélni? Na, mindegy. Maradjunk inkább a témánál, miszerint Cody és Alex együtt voltak. Számomra ez elég hihetetlennek, és abszurdnak tűnik. De hát én nem vagyok Cody, nem tudhatom, hogy mi zajlik le benne. Vagy inkább mi zajlott akkoriban, közvetlen a feltámadása után. - Azt gondolnám, hogy össze van zavarodva, és segítségre van szüksége. Persze nem minden nap fut bele az ember a halálból visszatérő emberekbe. Elég abszurd és morbid helyzet. - ismerem el Alex beszámolójára. Persze gondosan ügyelve arra, hogy ne csepegtessek több információt a kelleténél. Főleg azzal kapcsolatban ne, hogy nekem is jelentős részem volt a történetben, vagyis inkább az előzmény epizódban, ha úgy tetszik. Már ha egy brazil szappanoperához hasonlítjuk a sorsunkat. (amikért amúgy sosem voltam oda, de néha tényleg olyan az életünk...) - Dany nem hülye. És talán abban van igazsága, hogy megválogathatnád, hogy kivel, miért és hol állsz szóba. A kétes alakokat jobb ha rám bízod. Mint mondtam, nem tudhatod melyik mire képes. - mondom komolyan, immár kinyitva a szemem, és komolyan Alex felé nézve. Nem akarom, hogy olyan útra lépjen, mint én. Vagy még inkább olyasmibe keveredjen, ahonnan nincs visszaút. Kockázatos ostobaság Alex részéről, hogy nem hallgat Danielre. Az más kérdés, hogy én nem engedhetem meg magamnak ugyanezt a luxust. De már ez is éppen elég baj. Nem hiányzik, hogy még Alexre is vigyáznom kelljen. Ami meg a Gillian-Noah témát, és annak abszurditását illeti, nos igyekszek ennyivel el is engedni a dolgot. Nem tartozik rám, és nem is érdekel különösebb képen. Egy újabb dolog, amiben Alexszel szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Sosem fogom azt hiszem megérteni a pletykarovatok iránti rajongását.
- Sasha McCaine? - döbbenek meg egy pillanatra a név hallatán. - Nem ő az a lány, aki eltűnt és nemrég ismét visszatért? - ráncolom a szemöldököm és lassan már nem is tűnik annyira fontosnak Gina hajszíne. Mindenki hallott az esetről, mármint a Morgan-birtokon történtekről és a lány tragikus haláláról. A szöszi azonban pár hónapja ismét visszatért az iskolába, ami nem kevés kérdőjelet vetett fel az emberekben. Mi történt valójában? Gina mintha ott lett volna, de mivel én magam nem voltam érintett az ügyben személyesen, ezért egyszer sem faggattam a balesetről. Meg hát még nem is ismertem, szóval... Hülyén vette volna ki magát, hogy odalejtek egy kvázi idegenhez és kérdezősködni kezdek, miközben jól láthatóan maga alatt van. Ennyire azért még én se vagyok tuskó. Na, nem mintha nem lenne az a pénz... - Állítólag kissé megkattant - hallom ismét a saját hangom, szinte fel se fogva, hogy kinek is mondom jelen pillanatban a szárnyra kapott pletykákat. Gina és ő jóban voltak, nem igaz? - Az órákon nem igazán van jelen, sokkal inkább különórákon vesz részt délutánonként - Elméletileg évfolyamtársak lennénk, de a McCaine-lány ritkán jelenik meg a tanítás alatt. Nem csodálom, hiszen abban az esetben szinte mindenki róla sugdolózik a háta mögött... Szótlan és zárkózott, ráadásul sokan azt is rebesgetik, hogy a halálból tért vissza és hát... Jó, Cody után tényleg nem kellene ilyesmin elcsodálkoznom, de akkor is! - A te hajad esetében igen - biccentek egyet Gina bizonytalansága hallatán. - Ha zavarnak, csak hunyd be a szemed és kész - vonom meg a vállam, miközben a fésű már esik is neki a csajszi hajkoronájának, az olló pedig itt-ott visszavesz egy pöppet belőle. Egy bálba nem illik fergeteges vagy különleges haj nélkül menni. És ha már a felső tízezer köreiben nem élhetem ki eme hajlamaimat, hát megteszem itt. Galennel ugyanis csupán ideiglenes alkut kötöttünk, amelynek immár vége. Pedig mellette csilloghattam ezerrel annak érdekében, hogy valóban nemesi származásúnak tűnhessek. - Ramsey Montreville? - kérdezek vissza a név hallatán. Ismerem a srácot, párszor elkapott már annak idején a folyosókon, szóval igencsak szokott viszketni a tenyerem, amikor összefutok vele valamerre. Dany más, ő megteheti, de az a Ramsey... Felfuvalkodott hólyag, semmi több. - Te olvastad a cikkeket? - ugrik fel a szemöldököm a homlokom közepére. Naná, hogy olvasok pletykalapokat! Még ha a hírek többsége nem is igaz, akkor is sok érdekességet tartogatnak számomra. Leginkább ugyanis gazdag és befolyásos családokról írnak és nem egyet ismerek a Roxfort folyosóiról. Jó az ilyesmin csámcsogni és azt találgatni, igaz-e. - Ami rólad és róla szól... - pontosítok, még mielőtt visszakérdezne, melyikre is gondolok. Nem hiszem el Gináról, hogy ilyesmit szeretne elérni ezzel a barátsággal vagy tudom is én mi a fenével. Nem olyasvalakinek ismertem meg. - Igen és ez nem csak az a smacizós-ölelkezős kapcsolat volt - biccentek és valahogy jól esik látni Gina döbbenetét. Ó, ez az! Én olyasmit is képes vagyok elérni, amit mások nem. - Sokkal mélyebb, szóval komoly volt a dolog... - Azt természetesen már nem részletezem, hogy voltaképp miért is szakítottunk egymással Codyval. Hiszen valóban éreztem iránta valamit még abban az esetben is, ha közben... ha közben... finoman szólva is megcsaltam. - Most úgy őszintén... - vágok a vöröske szavába. - ...te hinnél annak, aki azt állítja, hogy ő nem ő? - teszem fel a pofonegyszerű kérdést számára. - Össze volt zavarodva, tele volt tömve gyógyszerekkel és nem úgy nézett ki, mint aki bármit is tud magáról. Én komolyan azt hittem, hogy valami elmegyógyintézetből szökött meg. Ha Dany nem érkezett volna meg, esélyesen fel is vettem volna eggyel a kapcsolatot, hogy vizsgálják meg, mert van valami a fejében... Valami baj. Igazság szerint nem sok sejtelmem van arról, mi is történt egészen pontosan - sóhajtok egyet gondterhelten. - Próbáltam erről Codyval beszélni, de ő nem szívesen feszegette a témát. Pedig a mai napig érdekel, hogy mi van vele, hiszen tényleg szeretném, ha minden rendben menne körülötte. Még ha a történtek után azt is hiszi, hogy nem fontos számomra, ez egyáltalán nem igaz. Igenis érzek még iránta valamit, még ha ez már nem is az a lángoló szerelem, amely jelen volt bennem a nyár folyamán. Valamilyen szinten kötődöm hozzá érzelmileg, még abban az esetben is, ha már nem állunk szóba egymással. Több ez, mint barátság, habár egy kapcsolathoz már kevés lenne. Pont emiatt vagyok most egyedül. Képtelen vagyok kötődni. Vagyis, én úgy érzem. - Te csak bízd rám, hogy kivel állok szóba és kivel nem - mosolyodom el. Sose tartottam ugyanis magam olyasvalakinek, aki nem lenne képes megvédeni magát. Nem vagyok valami erős, de gyors még lehetek, ez pedig sokszor előny. Ráadásul, nem vagyok olyan ostoba, hogy kihalt helyeken üzleteljek. - És ha megkérhetlek, ezt verd bele drága unokatesóm fejébe is, mert ő igen gyakran szereti a hülyét játszani... Igen, szeret, ez tény. Ahogy az is, hogy már nem az a kilenc-tíz éves kislány vagyok, aki a védelmére és az aggodalmára szorul. Tizenhét vagyok, az isten szerelmére! Ezt pedig majdnem mindenki felfogja, Danielen kívül. Persze, jól esik számomra, hogy van valaki, aki ennyire törődik velem, de amikor a litániára kerül a sor, akkor legszívesebben kirohannék a világból is annak érdekében, hogy ne hallhassam. - Nem - ismerem el végül, de természetesen magamban nem adom fel a véleményemet. Igen, Noahnak nagy a szája. Szeret olyasmivel is kérkedni, amit valójában nem tett meg. Mégis, ebben az esetben valamiért hiszek neki. Talán csak adja alám a lovat, amiért utálhatom azt a Gilliant. Amikor ugyanis együtt voltak Daniellel, elvonta rólam a fiú figyelmét, ez pedig nagyon-nagyon kellemetlenül érintett, még abban az esetben is, ha eleinte örültem neki. Nem szokásom másokkal versenyezni valaki kegyeiért, Gilly és én azonban vetélytársak voltunk, még abban az esetben is, ha ő erről mit sem sejt. Bármit megtettem volna annak érdekében, hogy ne vele töltse az idejét Dany. Végtére is, még csak tizennégy voltam és addig teljes mértékben az enyém volt a srác. Nem hagyhattam hát, hogy valaki csak úgy belejtsen a színre és elhappolja előlem!
//
