Kis udvar mohás szökõkúttal

Kis udvar

Calista & Ray

Nem kell egyetértenünk, bár az az igazság, hogy arra sincs szükségem, hogy tudjam, hogy nem ért egyet. Bennem van a felsőbbséges érzés, amit csak a nemesek érezhetnek, akik alig mártóztatták meg az uszonyukat a pórnép között. Nekem sokkal nehezebben ment a barátkozás, mint Lance-nek, bár az is igaz, hogy neki is főként lány "barátai" voltak, egyáltalán nem meglepő módon. Ő volt az egyértelmű trónörökös és az anyák és apák minden létező erejükkel terelték csordában a lányokat hozzá, hátha valamelyik véglegesen elcsavarja a fejét. Aztán amikor mindegyiket lerázta magáról és a felszínre jött Justice majdnem bezsákolt magának egy királynői címet... az a nő... még mindig feláll a tarkómon a szőr a tiptop kis csinoska fejétől, mindig tökéletesen besütött hajától. Persze nyilván lehet egy része féltékenység, nem csak a bátyám féltése és őszinte ellenszenv.
Az eszembe se jut, hogy ilyen fiatalon hogy lát el ennyi gyereket, mert hát olyan gazdagságból érkeztem, hogy ilyesmire a legkevésbé se kell figyelnem és senkinek se kellett soha a környezetemben, de azért a rosszallás és a furcsállás keveréke kiül az arcomra, habár még mindig meredten nézem a vizet ahelyett, hogy felé fordulnék.
- Becsúszott a gyerek és utána már minden mindegy volt? - kérdezem, talán egy cseppnyi rosszindulattal, de alig van közöttünk korkülönbség neki meg már felesége és lényegében három gyereke van. Hova az istenbe siet? Ennyire sivár és üres az élete, hogy nem elég a ki tudja hányszáz gyerek ebből az iskolából, még ha hazamegy nyárra akkor otthon is kell néhány, hogy az idegeire menjenek? - Amúgy is, milyen apa az, aki évente két hónapra látja a gyerekeket plusz a téliszünet, tisztelet a kivételnek aki nem is a gyereked. Szerencsétlen ember feleséged, remélem legalább egy dajka kitelik a fizetésedből. - mondom fitymálóan, látszik, hogy elfogyott a türelmem és hogy ezzel a kijelentéssel szinte egy "véráruló" titulusba helyezte magát. A hosszú előadással pedig igazából erőteljesen igazolja azt, hogy az én szememben abszolút nem jó apa az, aki a munkája miatt hónapokra hagyja hátra a gyerekeit, főleg, hogy elég erősen traumatizált engem az, ahogy anyánk elhagyott minket.
- Túl sokat képzelsz magadról, ahhoz képest, hogy mennyire is "neveled" te őket. Ha valamivel tönkreteszed őket, akkor az a túlféltés, ami kissé nevetséges ahhoz képest, hogy egy bentlakásos iskola tanárja vagy. - szúrkálok ingerülten oda újra és újra, miközben lassan kiemelkedek a vízből, kiülve a padkára és kifordulva, elegánsan rázva le a vizet az uszonyomról, ignorálva a téli hideget körülöttünk. Egy finom mozdulattal csattintom vissza a karperecet, ami segítségemre van, hogy lábon távozhassak és magamrahúzok egy természetes, tengeri anyagokból szőtt tunikát ruha gyanánt. Valahol azért érzem, hogy a legutóbbi kijelentéseimből ömlött a rosszindulat és a gőg, de egyszerűen belém van ivódva, hogy ne visszakozzak és ne kérjek bocsánatot és tényleg kissé felhúzott a nyájas, mindentudó, elmélkedő viselkedésével és az emberek védelmével.
- Tudod, ha mondjuk nem annyiból állna az életed, hogy gyerekek között robotolj, aztán hazatérj megint csak gyerekek közé, hanem bármilyen igazi tapasztalatod lenne az életről, valamit lehet, hogy megfogadnék a hosszú litániából, amivel fárasztottál. De még a tantárgyad is éppen olyan unalmas, mint az életed. Nem tudom hogyan lehet belőled tanár, ha nulla élettapasztalat van a hátad mögött, vagy legalább ragaszkodj a száraz tárgyadhoz se én játszd itt az ősöreg teknőst, mintha mindent tudnál. - folytatom tovább a nem éppen jóindulatú kiosztást, és erre a kis monológra már felé fordulok, de éppen csak erre, mert ahogy végzek már megint háttal vagyok. A macskám leugrik a káváról és a lábamhoz dörgölőzik, hogy aztán előre fusson az iskola folyosói felé. - Köszönöm a kellemes társalgást, a viszont nem látásra. - sóhajtok csak fel, mint aki végre a világ legnagyobb terhétől szabadul meg, ahelyett, hogy "hálás lennék", hogy nem olyan tanárral hozott össze a sors, aki vagy szóval, vagy bűbájjal, de kiparancsol a szökőkútból.

Calista & Ray

Az érdekbarátokat hallva felsejlik előttem az Irvine család, egész pontosan Nimhue, bár tisztában vagyok vele, hogy a fivére, Spencer itt van az iskolában valami... faji jogászként? Nem vagyok benne biztos, csak azt tudom, hogy az a család rossz hír nekem és rossz hír Lance-nek is.
Úgy hallgatom végig a szavait, hogy rá se nézek, így már a hasonlóság a macskával és velem eltéveszthetetlen. Csak nekem még a fülem se fordulhat felé, ami elárulná, hogy figyelek, csak még sem. A szökőkútból kicsobogó vizet nézem és kitárom az ujjaimat a víz alatt, hogy a mozdulatokkal a csobogás irányát játékosan megváltoztatgassam. Nem igazán számít, hogy mi lesz belőle, nem tudatos, csak egy megnyugtató kis semmittevés, amire a familiárisom is néha lecsap.
- Az iskolában van Mugliismeret, van Legendás Lények ismeret, de a faji kapcsolatok kimerülnek egyetlen irodában, ahova bemehet, aki akar, vagy üresen marad ki tudja meddig. Az emberek... nos... hozzánk képest egyszerű lények és úgy hírlett, hogy a haladó szellemük az egyetlen fegyverük, de én azért nem látom, hogy nagyon változnának. - fejezem be, kicsit hátradöntve a fejemet, a szökőkút padkájára, hogy lebegve ezúttal az eget nézzem, de ismét nem a férfit. A költői visszakérdezésre a macskámra semmit sem szólok, ahogy a megismerésnél is konokul hallgatok. Nem fogok elkezdeni fejtegetni, hogy kiadni magamat mennyi veszéllyel járhat, hogy hírből sem akarom, hogy bárkinek esélye legyen kihasználnia, bárki olyan iránt, aki nem érdemes rá, érezni kezdjek valamit... akármit. Nem, az biztos, hogy sosem fogok úgy nyitni az emberek felé, hogy előbb az ő kezükbe legyenek az ütő lapok rólam, és ne fordítva.
Kissé megfeszül a vállam, amikor afféle bölcs tanácsadóként folytatja a beszédet és a mellkasomban már érzem dübörögni a haragot, ami azt üvölti, hogy "ehhez semmi közöd az ég világon!", de valami azt mondatja velem, hogy az egyetlen embert, aki megmert szólítani nem kéne elzavarnom. Még ha azért is szólított meg, mert sellő, és mert illene kiszednie a szökőkútból.
- Kisfiad? Sellőtől vagy...? - fordulok felé, már hosszú ideje először, kissé felélénkülve. Pont most mondtam, hogy mennyire abszurdnak tartom, hogy valaki a felszínen választana párt, erre lehet, hogy Raymondnak ember-felesége és ember-gyereke is van már. A gondolat eléggé összezavar, hiszen a mi anyánk Lance-szel is egyszerű boszorkány volt és el is hagyott minket fiatalon, mert nem akart velünk élni a tó mélyén. Legalább is a dühös szívembe ez az indok van belevésve.
- Azért létezik a királyi család és azért nevelnek minket rá születésünk óta, hogy képesek legyünk felvenni a terhet, atyánk halálakor ne szabaduljon el a káosz és következetesen és helyesen folytassuk, amit az elődeink elkezdtek. - vágom rá, egészen felülve a szökőkútban, egyenes háttal, vállal, amennyire sellő formában egy ilyen helyen eleganciát lehet sugározni. - Mi nem vagyunk akárkik és nincsen nálunk alkalmasabb a feladatra. - zárom szinte le, makacsony, szentül meggyőződve arról, hogy igazam van. Lehet, hogy egyik uralkodó se viszi át szó szerint az elődje szavait és én se tenném, nagyobb nyomatékot tennék arra, hogy megismerjük a felszíniek mágiáját, sőt, technológiáját, de én nem látom a trónt félelmetesnek és nyomasztónak. Én azt látom, hogy mennyi lehetőséget rejt és reményt, ha jó kezekben van. De Lance... Lance talán tényleg úgy látta, ahogy most Raymond lefestette.
- Nagyon nem tetszik se a kioktatás, se a kinevetés. - húzom egy kicsit akaratosan össze a szemeimet és ha valamennyire ért az állatokhoz, láthatja, hogy a macskám kicsit felborzolja a bundáját és hátracsapott fülekkel néz rá, nem túl kedvesen. Lehet, hogy másnak megnyugtató ez a stílus, de nekem eszeveszettül tenyérbemászó és szigony nyitogató és a frusztrációnak hangot is adok.

Calista & Ray

Meg kell valljam, hogy ugyan kissé tenyérbemászó a vidámsága és a könnyedsége, de valahol az otthonra emlékeztet, hogy végre valaki nem kezd el azonnal átkondícionálni az itteni életre. Természetesen ő is ki akar halászni, pontosan tudom, de nem erélyesen parancsolgat, ahogy más tanár tenné. Mondjuk alig néz ki idősebbnek a kölyök képével nálam és a rangunkat tekintve még hozzám szólni se lenne joga, szóval... A beszélgetés még belefér, a parancs biztosan nem.
- Ezt aláírom, de biztos, hogy nem olyanokra van szükségem, akik elrettennek, ha önmagam vagyok. - válaszolom, nem kimondottan élesen vagy rosszindulattal, de talán egy kicsit tudálékosan, mint aki tudja, hogy tökéletes válasszal vágott vissza. Nyújtózom egyet, még mindig ignorálva a tényt, hogy télen mártózom a szökőkútban, amikor csak a mágia segítségével csoboghat a víz, különben a csapok és a szerkezet befagyna úgy, ahogy van.
- Amúgy tudom, hogy macska, de szereti a vizet. - térek még vissza ahhoz, hogy furcsállja a familiárisom megtestesülését. Az állat elegánsan kihúzza magát, kicsit mosakszik, aztán újra elkezd a vízbe nyúlkálni, de ezúttal nem az uszonyommal játszik, hanem a szökőkút vízsugarait vadássza, nem zavartatva magát, ha vizes lesz. - Úszni is szokott velem, bár rémesen lassú. - vonom meg karcsú vállaimat, mintegy jelezve, hogy csak ennyit akartam hozzátenni. Persze, sellőknek vagy nincsen familiárisa, vagy valamiféle kétéltű, egy macska, amiről az híresült el, hogy utálja a vizet tényleg furcsa lehet. De ez egy Szavanna macska, bár tény, hogy nincsen a homlokára írva és ugyan miért tudná egy számmisztika tanár a különböző keresztezésből született macskafajokat.
Amikor az élet rövidségéről beszél akkor azért egy kicsit megrebbenek, eszembe jut az anyám, aki elhagyott minket és rögvest el is ütötték. Rendben, talán nem dolgozott ilyen drasztikusan gyorsan a karma, de amennyi emlékem maradt fiatalkorunkból, az alapján már akkor elveszítettük, amikor visszatért a felszínre, a konkrét halála már csak "hab volt a tortán". Haragszom rá, talán örök életemre fogok, és bár látszik rajtam néhány pillanatra, hogy valami bánt, beszélni biztosan nem fogok róla Raymonddal.
- Ezzel már tudok azonosulni. Megismerni és megérteni, ezért vagyok én is itt. - válaszolom, de ahelyett, hogy anyámat hoznám fel, teljesen mással folytatom. A terelés művészete... - Meg szeretném ismerni a fenti világot, ha tényleg rám száll a trón, akkor könnyebb legyen az együtt élés, hiszen mi is a varázsvilág részei vagyunk, ráadásul a felszíni gyógyítás... annyira más, és biztos vagyok benne, hogy a tudással mi is előbbre jutnánk. És meg szeretném érteni, hogy a bátyám miért ragaszkodik ennyire a szabadságához, a felszínhez, hogy még a trónt is eldobja érte. És az a kapcsolat azzal a törtető emberlánnyal... Ki akarná egy felszínihez kötni az életét? Érthetetlen. - ingatom meg a fejemet, és ugyan terelés az egész, még is minden szava igaz és őszinte. Ezek is közre játszanak abban, hogy itt vagyok, és az is, hogy ebbe az iskolába járt anya is, ez az amiért elhagyott minket. Gondolom én. Viszont arról fogalmam sincsen, hogy a professzornak éppenséggel milyen a családi élete, szóval a komment Justice-ról nem neki volt odaszúrás, még ha kissé úgy is hangzik.

Calista & Ray

Nekem nem éppen erősségem akármelyik tanárra tisztelettel nézni, főleg nem olyanra, aki éppen olyan fiatalos, mintha csak az évfolyamtársam lenne, szóval amikor Raymond megjelenik és köszönés nélkül csak úgy beszélgetésbe kezd, egy kicsit sem kapkodom a ruháimért. Főleg, mert éppen úgy festek, ahogy a víz alatt is festenék, még is mit kéne és miért takargatnom?
- Lehetséges. - válaszolom először, a magam kissé távolságtartó stílusában, kicsit talán érezhető belőle a neveltetésem és egy cseppnyi gőg. - Meg azt se, hogy egy karomcsapás érje az uszonyomat és lököm is bele a vízbe. - válaszolom féllválról felpillantva a fiatal, egyébként megnyerő mosolyú tanárra. Nem mintha a macskámat nagyon zavarná, ha vizes lenne, viszont a víz és a fagy már lehet, hogy nem olyan szimpatikus még egy víz-kedvelő macskafélének sem. Annyira rengetegen nem vagyunk egyébként az iskolában, főleg a tanári karban, így habár tudom, hogy nem onnan származik, mint én, egyértelműen felismerem.
- Nem is feltétlen azért vagyok itt, hogy barátságokat kössek, Raymond, se az iskolában, és főleg nem a Szökőkútban. - válaszolom, a nevén nevezve, egyáltalán számításba sem jön, hogy Palmer professzor legyen. A szakomhoz tartozó professzorokon kívül valójában senkivel nincsen semmilyen kapcsolatom, a nevüket se tudom a házvezetőkön és az igazgatón kívül, de azokhoz se szólok semmit. Szóval egy huszonéves számmisztika tanár biztosan nem fogja kiérdemelni a "professzor" megnevezést. Ráadásul tagadhatatlan, hogy a jelen helyzetben van rá esély, hogy én a sellők leendő királynője legyek, míg ő... nos, egy egyszerű alattvaló. Még ha nem is az enyém, mert az édesvizi sellőkirályságok mind függetlenek egymástól, hiszen nehéz lenne úgy uralkodni, hogy több száz mérföld - szárazföld! - választja el a sellő településeket.
- Talán Te barátkozni vagy a felszínen? - fordítom vissza a kérdést, nem különösebben tiszteletlenül, inkább csak bizalmatlanul, kicsit mereven. Mondjuk az az igazság, hogy nem feltétlenül érdekel, de amíg szóval tartom addig se jutunk el addig a pontig, hogy kitessékel a vízből, talán. Ugyanis nem úgy tűnik, mintha egy milimétert is moccannék és szedelőzködnék, majd ha én úgy érzem. Mit csinál? Levon pár pontot a házamból? Jaj, ne, mi lesz most? Nem vagyok a legkönnyebben nevelhető diák.  

Calista & Ray

Már elég sok idő eltelt, mióta feljöttem, hogy megnézzem a bátyám miért vágyott annyire a felszínre és miért cserébe is dobta el magától a trónt, még ha nem is olyan végleges az. Nem mondanám, hogy különösebben kinyílt volna a világ, hiszen eszembe se jutott még távolabb utazni a fekete tavi otthonomtól, szóval az elmúlt pár évet itt töltöttem a kastély falai között, kicsit elszigetelve az iskolatársaimtól, amire persze nyilván rávágnák, hogy csak magamnak köszönhetem. Különösebben nem érdekel, hogy a szárazföldi patkányok mit is gondolnak rólam, valahogy túl nagy nyomot hagyott bennem, hogy anyánk elhagyott minket, hogy visszamehessen az ember családjához aztán még meg is halt... Nem tudom szerepet játszik-e abban, hogy a gyógyítói pályára léptem, hogy milyen korán és milyen hülyeségben húnyt el, mint a mugli autóbaleset. Nevetséges! Még sem volt soha okom rá, hogy megkérdőjelezzem egy boszorkány miért nem hagyja el a süllyedő hajót egy viszonylat egyszerű hoppanálással annyi idős korban, szóval ezt inkább hagyjuk.
Mint mindig, most sem hordom az iskolai egyenruhát, amit egyetemistákra már nem is feltétlen próbálnak ráerőltetni a professzorok, bár így is képesek ferde szemmel nézni rám, ha nem feltétlen a felszíni divatnak megfelelő ruhákat hordok. Egy testhezálló top van rajtam, ami algazöld színben játszik, tekintve, hogy egy különleges hínárból lett fonva és a téli hidegben, miközben az udvart ezen a napon gyengéd hó lepi, a legkevésbé sem tűnik melegnek. A vállaim szabadon vannak, de igazából nem ez a legfeltünőbb, ha valaki a hidegben a szökőkúthoz merészkedik. Januárban amúgy se szoktak hemzsegni a diákok, mindenki a lehető legkésőbb jön vissza a téli szünetről, de nekem az egész utazás annyi, hogy felússzak a tó mélyéről - ami mondjuk nem csak egy kerti tavacsa! - és átsétáljak a birtokon.
Szóval nem törődve azzal, hogy aki erre jár, annak kiesik a szeme, a kút szélén támaszkodik, éppenséggel nem kívülről, hanem beülve magába a szökőkútba és a mágikusan fagypont felett tartott csobogó vízben áztatom az uszonyomat, ugyanis a sellő karkötőm biztonságban lóg a nyakamban a medálom mellé fűzve a láncra. Sóhajtva nyújtóztatom az uszonyomat és csapkodok vele, élvezve a vizet, még annak ellenére is, hogy elméletben vacognia kéne a fogaimnak és persze az egy dolog, ha a fürdőkben átváltozom, vagy ha sellő ruhákat hordok, de az egy kicsit más, ha a szökőkútban fürdőzök szégyentelenül, még ha top van is rajtam, tehát nem számítok "meztelennek". Nem is figyelek arra, hogy ki jön és ki megy, csak kinyújtom az egyik kezemet és a vízszerető macskám bundáját simogatom gyengéden vakargatva néha az állát, ahogy az állatka bele-bele engedi a mancsát a vízbe játékosan. Az ember hihetné, hogy az uszonyomat akarja éppen levadászni, de ha egyszer az én familiárisom, csak nem olyan hülye, hogy nem fogja fel, hogy nem halat lát, hanem engem... ugye...?

Trinity & Aiden

Trinity & Aiden

Trinity & Aiden

Trinity & Aiden