2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A dolgok, amiket elvesztettünk, visszatalálnak hozzánk,
ha nem is mindig úgy, ahogy gondoljuk.
Szerző
Üzenet
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Pincefolyosók 2020-01-21, 23:29
Meliora & Demetrius
Elengedjük az előzőket, bár nem mondom, hogy törlődött is egyben. De nem fogom tovább feszegetni. Ahhoz, hogy biztosan senki sem akarja a halálomat inkább szintén nem fűzök kommentárt inkább, de látszik rajtam, egy leplezetlen gesztus miatt, hogy erre én cseppet sem vennék mérget. Milyen borzasztóan gáz szófordulat ez. Arra hogy mézzel és citrommal én meg bizonyára akkor tejjel és cukorral enyhül a mosolyom. - Gyümölcsteás vagyok. A keserűt, tej -cukorral meghagyom az angoloknak. - nem ezt nem szóviccnek szántam, egyszerűen így jött ki. Hamarosan elérünk Pitonhoz, mikor az ajtó elé érünk bekopogok. Hamar felhangzanak bentről a professzor halk léptei és már nyílik is az ajtó. Éppen csak résnyire. - Peverell! - mikor meglátja Meliorát nyitja kijjebb. - Miss Argent! - rám néz kérdőn, majdnem vádlón, mire csak biccentek köszöntésképp a kollégának. - Perselus! A szérumért jöttem csak. - közlöm egyenesen, mellé beszélés nélkül. Piton tekintete rosszallóan szűkül össze és egy pillanatig még méreget mindkettőnket. Mondhatni undorral engemet. - Remélem, nem kívánja újabb pontveszteséggel sújtani a házat. - gusztustalan ellenszenves penge vékony mosoly jelenik meg a száján. - Más esetben puszta véletlenségből... képes leszek és rossz szérumot adok át... - lesajnálóan bólogat is mellé párat, hogy hát igen; saaaajnos, még ez is elő fordulhat, ahogy az a miszusz sokpont megesett a Mardekárral, nekem köszönhetően. Kimért, nem kevésbé fenyegető arckifejezést öltök. - Ugyan Perselus, biztosítalak, hogy a házad, messze meghaladja az elvártakat. Néha kell az ösztönzés! Elvégre; jó magad is a szigorú nevelés híve vagy. - A professzor eltűnik egy grimasszal az ajtó mögött, nem invitál senkit sehová én pedig biztosan nem megyek utána. Nem örülök, hogy Meliora fültanúja volt ennek a; roppant feszült egyezségnek. De az biztos, hogy a büntetése utáni házpont növekedést már fogja tudni hova tenni így.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A kutya szokott próbálkozni ●
Gondolhattam volna, hogy sikerülni fog neki félreérteni azt, amit mondok, de igazából könnyebb nem foglalkozni vele és ezzel az egésszel. - Semmi olyan szándékom nincs önnel. - jegyzem meg, miközben reménykedem benne, hogy ezzel kicsit megnyugtatom őt. Semmi célom azt éreztetni vele, hogy hátsó szándékaim vannak vele kapcsolatban, mint annak a buta aranyvérű francia picsának. - Legyen, ezt a véleményét már elfogadom professzor. - sokkal bár azért még eggyel több X-nek jobban örültem volna, de egyelőre beérem ezzel is. Szeretném, ha végre már nem beszélgetnénk arról, hogy mi történt itt és minek is volt a szemtanúja, ez egy olyan dolog, ami csak rám és arra a féregre tartozik, másnak nincs igen köze ehhez. Egyszerűen csak szeretném végre, ha felhagyna a zsarolásommal, akár minden létező lánnyal összehozom, csak akadjon le már rólam. Csak megforgatom a szemeimet a hallottakon. - Biztos vagyok benne, hogy nem kívánja sem senki a halálát. - de az már kevésbé biztos, hogy ő nem kívánja sokak halálát. Sose lehet tudni, hogy valójában ki mire gondol és mit is érezhet valójában, egyedül csak a legilimentoroknak adódott ez meg, szerencsére nincsenek olyan sokan. Nem sokkal később meg már a közös teázás kerül szóba, vajon mennyire bánja már, hogy belement? - Citrom és méz, semmi más. - sose szerettem annyira a cukros dolgokat, jobban kibékültem a mézzel, persze azt is tudom, hogy nem lehet minden cukrot mézzel helyettesíteni. - Gondolom önnél cukor és tej.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Pincefolyosók 2020-01-21, 21:43
Meliora & Demetrius
Megütközöm némiképp, de meg nem torpanok. - Nem is biztos, hogy nekem kell majd, hogy lássam, teljes valójában. - biztosan nem nekem kellene látnom teljes valójában! Inkább el is engedem a témát. Lépten nyomon rám cáfol és nyugodtan hozzá is teszem. - Aligha nem legalább négy X-es besorolást kapna. - csóválom meg a fejemet kelletlenül, kissé szórakozottan elnézve a lányt. Aztán csak elindulunk végre! Bár számomra különös és az életért nem fogja tudni megmagyarázni, hogy az amit láttam, hogy történt, nem is az volt aminek kinézett. Az már más kérdés, hogy elismerem; egyedül is boldogult volna. - Innentől ha akarnám se hagyhatnám figyelmen kívül. Egyenlőre nem terveztem feldobni a talpam, bármennyire imádkoznak érte páran. - mondom miközben utunkat Piton professzor irodája felé vesszük. És már egy könnyedebb teáról is szó esik, amit később még lehet megbánok, de egyenlőre nem tettem mérlegre. Ami tőlem, meglehetősen szokatlan. Hogy nem sikerül eltalálnom az ízlését, valamiért megmosolyogtat, bár nem az a kedves sármos mosoly üli meg a képemet most sem. - Tejjel és cukorral, magában, vagy egyéb módon?
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A kutya szokott próbálkozni ●
Megjegyzése nagyon is meglep engem, de egyáltalán nem érint rosszul, ellenkezőleg. Úgy érzem mintha elismerne engem ezzel, mintha belátná, hogy nem csak egy gyenge és halovány boszorkány vagyok, csak elmosolyodom erre és a szemébe nézek. - És még nem is látott a teljes valómban professzor. - közlöm vele végtelenül egyszerűen és kissé játékosan. Biztos vagyok benne, hogy a legveszélyesebb varázslények közé sorolnának engem. - Szerintem mindketten tudjuk professzor, hogy ez nem történhet meg. - sokkal nehezebb engem becsapni, mint gondolnák, tudom hogy kitől és mitől kell félni. Nem tudom pontosan mi, de valami biztosan történik, hiszen képesek vagyunk normális emberek módjára egymással társalogni. Csak figyelem és hallgatom, amit nekem mond, majd amikor szóba kerül az állapota csak megrázom a fejemet és sóhajtok egy nagyot. Nem igazán így kellett volna alakulnia a dolgoknak. - Jobban oda kellene figyelnie. - igen, ez amolyan jó tanács akart lenni, amivel szerintem ő maga is tisztában van, mondhatni teljesen feleslegesen jártatom a számat. Örülök, hogy hallgatott rám és megtette a megfelelő intézkedéseket az állapotának javítása érdekében. Egy újabb bólintás, majd pedig valahogy a teázáshoz kanyarodunk, szóval nem ijedt be, helyes. - Inkább egy jó fekete tea. - halvány mosollyal az arcomon közlöm vele.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Pincefolyosók 2020-01-05, 15:35
Meliora & Demetrius
Azt hiszem értékelni fogom a humorát a későbbiekben. Sosem kérdeztem a tanulmányairól vagy arról, mi a terve a jövőre nézve. A Bálon tánc közben amolyan megállapodást kötöttünk ezzel kapcsolatban. Így elő kerülhettek más témák. És bármennyire belém lép egy egy mondatával, vagy csak simán nem értem, valamiért olyan embernek tűnik, akiből érdemes kiszedni a véleményét mélyebben is. Ezért a hülye kérdéseim. Ő épp így szedte ki belőlem a valódi véleményemet pár dologgal kapcsolatban. Ez a felismerés pedig egyszerre foglalkoztatja a gondolataimat és egyszerre taszítja ki az agyam. A manipulációra vonatkozó véleménye nyomán pont úgy nézek rá, amiről süt; ezek után kétszer meggondolok magával kapcsolatban mindent! De azért egy mosolyféle a szám sarkában bujkál. - Egy kicsit még gyakorol és veszedelmes bestia lesz magából. - ez még akár bók is lehetne. - De azért figyeljen oda; Nehogy végül magát húzzák csőbe! - nem mintha aggodni kéne ilyesmi miatt az eddigiekből ítélve. - Meg tisztel. Legjobb tudásom és eszköztáram szerint fogok eljárni ezen alkalmakból. - mondom végül, tarva a fokkal kedvesebb stílust. - van amin a vélavér sem tud javítani - tárom szét a karjaimat, majd zsebre csusztatom a kezeimet. - Első körön mindenképpen fel kell keresnem a professzort. Nem akarok még egy lábon kihordott tüdőembóliát és egy majdnem agyvérzést. - tartok némi szünetet. Egyértelmű, hogy a legutóbbi találkozás óta romlott az állapotom. - Javaslata után, írtam a francia mágiaügyi miniszternek; hátha továbbítani tudja a levelem az ügyben érdekelteknek. - mondom ki végül, bár valószínűsítem aligha érdekli mindez. Magamat sem értem miért osztom meg vele ezeket, hiszen nem az ő dolga és nem miatta romlott az állapotom sem. Mégis kibukik belőlem. Minden ellenére nem tűnök úgy, mintha azért mondanám, hogy sajnáljon. A közlésem tényszerű volt és egyszerű, minden hattyúk halála nélkül. Aztán fel is derülve válaszolok is az utolsó kérdésére. - Hm. Nekem olyan Jasmin vagy zöld teásnak tűnik. Javítson ki ha tévedek.~
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A kutya szokott próbálkozni ●
Nem csak igazság van benne, hanem teljesen igaz az, amit mondtam, de nem fogok vele ez miatt vitába szállni, tudom hogy igazam van és ez nekem bőven elég. Nem várhatom el tőle, hogy az én véleményemet vallja, szóval megelégszem ezzel is egyelőre. - Minden seb idővel begyógyul. - vonom meg a vállamat, majd ártatlanul pislogok, mint egy kis angyal. Semmi rosszat nem mondtam vagy tettem az utóbbi percekben, szóval tényleg elmondhatom, hogy ártatlan kis angyal vagyok, nem igaz? De. De. De. De. De. De. Én csak próbáltam jófej lenni, próbáltam nyitni afelé, hogy ne akarjam kinyírni minden egyes pillanatban, amikor megszólal, én tényleg megtettem mindent. Úgy látszik, hogy ő ebben nem akar partner lenni és ami még rosszabb, hogy minden egyes tettemben csak a rosszat akarja meglátni. - Elhiheti, hogy nem így akarnám manipulálni, ennél van okosabb és ügyesebb módja is. - jegyzem meg mellékesen, legalábbis tényleg csak úgy, mintha egy teljesen hétköznapi dolgot mondtam volna. Tudom, hogy hogyan kell az embereket manipulálni és ha azt akarnám, akkor valóban nem ezeket mondtam volna. Aztán szerencsére mégis nyit ő is, amitől megkönnyebbülök. - Köszönöm a kérdését, de úgy gondolom, hogy elboldogulok egyedül is, azonban ha baj lenne, önhöz fogok fordulni először. - felelem neki őszintén, miközben a szemébe nézek. Mégis megy neki ez, tud ő normális is lenni, ha nagyon megerőlteti magát vagy csak én vagyok rá jó hatással, kis értelmet tudok verni a fejébe. - Vagy esetleg maga túl vén már. - öltöm ki rá a nyelvemet játékosan. Mégis tudunk egymással beszélgetni anélkül, hogy megpróbálnánk megölni a másikat, legalábbis eddig úgy látszik, hogy megy ez. - Milyen teával próbál megvesztegetni? - kérdezem őszinte érdeklődéssel.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Pincefolyosók 2020-01-05, 01:33
Meliora & Demetrius
Azért vágok egy félmosolyszerű grimaszt, ami egyértelmű jele annak, hogy nem. Ennek semmi köze az ilyesmihez, de azért köszi, hogy ezt így kivágtad. Az viszont amit a férfiegóról mond - Van benne igazság. De nem tudom azt mondani, hogy ezzel most nem rúgott alá az önkénytelen férfiegómnak. - közlöm vele őszintén és egyszerűen. Ugyanakkor innentől legalább ezzel kapcsolatban megértettem az álláspontját és nem is csesztetem vele innentől és érezhetően egyébként már nem feszülök rá a kis hülyeségekre. Mikor távozóra fognám azonban elállja az utamat. És; és amit utána mond. Nézek rá kételkedve aztán csak megjegyzem neki. - Ugye tisztában van azzal, hogy amit most csinál, az színtiszta manipuláció? - megrándul az egyik arcizmom ami valamiféle elnyomott vigyor is lehetne, megcsóválom a fejemet és úgy döntök, hagyom magamat manipulálni bizonyos mértékig. És csak reménykedek benne, hogy nem fogom megbánni. - Miss Argent, a történtek fényében szüksége van segítségre esetleg? - kérdem kedvesen, szinte dorombolva. Ez messze van attól a hideglelős sikamlós gusztustalan dorombolástól, amit a gyengélkedőn levágtam neki. Ez egyszerűen csak kedves. Aztán csak egy kacska vigyor kerül a fejemre - Hm. Én voltaképp teára gondoltam egy zongora mellett. Elvégre; még kiskorú ~ érezhetően már csak szívom a vérét, noha a határ akkor is érezhetően fennmarad. Továbbá nincs provokálás benne.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A kutya szokott próbálkozni ●
Ez az ember, teljesen kitud akasztani engem néha, de komolyan. Nem tudom hova tenni és azt sem, hogy néz engem, kezd nagyon zavaró lenni. - Nem tudom, hogy ez milyen fétise lehet, de ezek a mély tartalmú és filozófiai kérdések nekem nem jönnek be. - nem is értem, hogy miért nyaggat engem ilyen hülyeségekkel, mintha muszáj lenne. Komolyan olyan kicsit, mintha egy tananyagból kérdezne engem, mit kéne erre most válaszolni? - Nem mindig tudatos férfiegó. Azt mondom, hogy a nők sokkal keményebbek, ezért alkalmasabbak a védelmező szerepre és az teljesen normális. Én arról beszéltem, hogy ha valaki nem kéri a segítséget nem szabad önkényesen dönteni, de azt hiszem köszönöm. - bár nem tudom, hogy mit köszönök, de tudjuk be annak, hogy "megmentett" engem. Hu, nem veszi észre magát? Még én is felfigyelek rá néha, hogy mennyire idegesítő vagy éppen nyomorék viselkedésem van. - Értem, nem vagyok agyhalott. - mondom neki, miközben csak a jobb szemöldököm fut fel a homlokom közepéig. Fura egy fazon, csak annyi a különbség, hogy ő próbál engem megérteni én pedig őt nem. Biztos vagyok benne, hogy nem tudnám megérteni, főleg a büntetőmunka és pontlevonás után, elég mély nyomokat hagyott bennem, de persze ő teljesen természetesnek veszi, hogy ezek miatt nem is pikkelhetek rá. Mondjuk már kezdem ezt is leszarni. - Nagyon félreérti az egész helyzetet és próbálja magát feltüntetni áldozatnak. - közlöm vele, majd az útjába állok, nem engedem, hogy elmenjen a dolgára. Nem tudom, hogy miért csinálom, valószínűleg biztosan jobb lenne, ha egyszerűen hagynám elmenni innen. - Illedelmesen kérdezze, hogy szükségem van e a segítségére, tudja, ahogyan illik. - mondom neki barátságosan, most tényleg semmi rosszindulat nincs bennem. - Utána pedig kérdezze meg, hogy meginnék e magával egy vajsört a köszönete jeléül, hogy megmentettem a múltkor. - rámosolygok először és talán utoljára őszintén, ha ezt eltolja akkor onnantól kezdve számomra halott.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Pincefolyosók 2020-01-05, 00:14
Meliora & Demetrius
Hallgatom és érzem, ahogyan zsibbadni kezd az agyam a makacsságától. Oké ha nem akarok újra egy olyan jelenetet, mint a gyengélkedőben, akkor jobb ha inkább tényleg békén hagyom. Ledöbbenve és kissé belül kiégve igyekszem nyomon követni a gondolatmeneteit. Igazából amit Accipicerről mond, azt ignorálja is az agyam. Nem. Nem vagyok hajlandó most róla beszélni, főleg, hogy érzem, direkt nyomja a témát elterelés gyanánt. - Ne tereljen!- szólalok fel, bár most nincs bennem ingerület. Legfeljebb egy lobbanásnyi, ami ahogy jön úgy megy is. Az utolsóra kissé vissza hőkölök. - Jól értem, hogy a maga álláspontja szerint, ha egy férfi segít egy nőnek, az csak a férfiegót igazolja? És amikor egy nő segít egy férfinak az mit igazol? Vagy ha azonos nemek segítik ki egymást? - kérdezek vissza őszinte kíváncsisággal, bár kissé kételkedve, abban, hogy valóban hallani akarom a választ. De. Hallani akarom a választ! Hátha segít kibogózni ezt a rohadt nagy csomót amit jelenleg Meliora J. Argentnek hívnak. - Amiről maga beszél, az bizonyos szituációkban megállja a helyét. Hasznos, ha valaki megtanul kiállni önmagáért. De ha megbocsát, ezt, az érintett had ne egy ilyen helyzetben gyakorolja! Teljesen mindegy, hogy én szólok közbe, vagy a szomszéd Juliska érti? - Ő sem enged az álláspontjából, és én teljesen feleslegesen igyekszem megértetni vele, hogy ami történt, miért nem hagyható figyelmen kívül. Ebből fakadóan csak megcsóválom a fejemet. Végig higgadtan és nyugodtan beszéltem vele. Egy ilyen helyzetben számomra egyértelmű, hogy megpróbálom megérteni mi is történt, és aszerint kezelni a helyzetet. De Meliora gyakorlatilag úgy viselkedik, mint aki hibáztat, hogy közbe avatkoztam. Ezt pedig nem tudom hova tenni, ezzel nekem csak azt üzeni, hogy több van emögött, így persze, hogy nem engedek én sem. Végül csak megdörgölöm az orrnyergemet és a szokásos arcomat felvéve közlöm vele ugyanolyan nyugalommal mint az eddigieket. - Határok. Jó. Akkor; ön gondolom majd megold mindent maga körül, soviniszta férfiak nélkül. - Hátrébb lépek, a távozás szándékát előre vetítve. A hangomban pedig van egyfajta néma fegyverszünetre hajlás hangulata. - Nekem pedig ideje felkeresnem Piton professzort. Utána még amúgy is lesz egy beszélgetés a kis barátjával. - szusszantok és valóban tovább állnék, ha nincs több mondandója.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A kutya szokott próbálkozni ●
Eddig is eltudtam magam intézni a dolgokat és most is képes leszek rá, majd valahogy elrendezem ezt a szarkupacot, amit idehordtam. Biztos van valami más, amit kérhet tőlem, mert az rohadt biztos, hogy nem fogok vele lefeküdni a kussolásáért. Talán keresnem kéne neki egy csajt, akivel összejöhet és akivel egész nap dughat, valami jó kis ribiset... nem is lenne rossz. - Ne vegyen velük egy kalap alá. - ennyit mondok neki mindössze az előbbiekre. Egyszerűen nem értem, hogy miért próbál meggyőzni olyanról, amiről szó sincs. Természetesen nem mutatom ki, hogy mennyire nem tetszik nekem ez a beszélgetés és az sem, hogy merre halad. - Határok. Tartsa magát a határokhoz. - jegyzem meg finoman neki, ha már múltkor erről papolt. Semmi köze hozzá, hogy zsarolnak vagy sem, amúgy se hiszem, hogy úgy nézek ki, mint akit nagyon zsarolni lehetne, nem is tudnak. Merlinre mondom, kezd olyan dolgokba belemenni, amikbe kéne. - A jó és a rossz relatív, ahogyan ennek az esetnek is a megítélése, mindenki máshogyan látja. - ő azt hiszi, hogy ez egy olyan dolog, amit csak egy felnőtt bevonásával lehet megoldani, szerintem meg nem. Nincs szükségem senki védelmére és pátyolgatására, az olyan megalázó. Kicsit bánom, hogy azt az előbbi dolgot nem fújta fel jobban, reménykedtem benne, hogy kicsit jobban felizgatja a dolog, de tévedtem. - Érdekesen tarthatja kézben, hiszen annyi érdekes dolgot csinált és sosem kapott érte megfelelő büntetést. A hallottak alapján nálunk már rég kivágták volna az iskolából. - jobb visszatérni az Accipiter lányra, elég meredek húzásai voltak és egyáltalán nem tűnik nekem úgy, mintha kapott volna büntetést, inkább mintha kivételeznének vele, de ez is csak az én véleményem, amit feldughatok a seggembe. - Mindenfajta sértés nélkül mondom, hogy lenyűgöző és sajnos létező dolog a férfiego. - sóhajtok egyet... - Szerintem ameddig valaki nem fordul segítségért, addig nem szükséges a közbeavatkozás, hiszen megfosszák tőle a választás jogát, hogy ő dönthesse el, hogy mihez kezd. - bár lehet csak én látom rosszul.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Pincefolyosók 2020-01-04, 21:23
Meliora & Demetrius
Amiket mond és ahogyan viselkedik mellé komolyan elgondolkoztat. Nem akarok vele igazából jópofizni. Nem akarok a bizalmasa sem lenni. Mégis ahogy beszél és csak mondja mondja, össze vonom a szemöldökömet, de továbbra is egyfajta fürkésző kifejezés van csak, mintha meg akarnám érteni. És ez így is van. - Tudja, pont úgy beszél, mint azok, akik bajba keveredtek. Akikre valami miatt rászálltak és valami megint más vagy épp ugyanaz miatt nem mernek lépni; az esetleges segítség felé. - hallgatok egy pillanatot aztán továbbra is őt fürkészve csak felteszem a kérdést higgadtan és nyugodtan. - Zsarolja magát valamivel? - igazából csak egy megérzés, csak egy kósza gondolat. A figyelem egy különös formájának is vehető, hogy ezt kikövetkeztetem, ami minden bizonnyal nem fog neki tetszeni. Mikor meghallom, hogy megemlíti Accipitert és azt, hogy van amiről soha nem szerez tudomást senki, mert a diákok önkényesen rendezik le egymás között elég rosszalló tekintettel nézek rá egy pillanatra. - Szóval maga szerint ez- és jelképesen körbe mutatok az iménti szituáción, legalábbis a helyszínén - Ez egy olyan dolog, amit a diákok egymást közt intéznek és ez így jól is van? - őszinte döbbenet ül meg az arcomon. Az a kissé megbotránkozott döbbenet. A következő mondat első felét megvető undorral és össze préselt állkacsokkal szűröm csak a fogaim között, legalábbis a szóban forgó nevet mindenképp. Ha rajtam múlna, nagyon sok mindenkivel együtt már réges régen repült volna. Nyugtat a gondolat, sőt egyenest simogatja a lelkemet, hogy tulajdonképpen Miss Argent létezik, és egészen kellemes, kedves és megértő társaság, mi több! a gondolataim hamar újra szárnyra kapnának az eper-vattacukor illata miatt de aztán az egész mellett tudomást veszek Accipiter létezéséről és esküszöm, jobb meddőségi bájitalt lehetne belőle főzni, mint amit a Voalis család valaha csinált! - Accipiter miatt ne aggódjon. Az ilyen ügyeket a házvezetője tartja kézben. Alkalmasint Piton professzor intézi, ha jól tudom. - megdörgölöm a szemeimet. - Nézze, egy kissé elszaporodtak a sötét ügyek még itt is a nagy Roxfort burkában. Ha azzal sem kezd egyetlen felelős tanár sem semmit, amit lát, akkor mégis mit várunk azzal kapcsolatban, amiről nincs tudomásunk? Fogalmam sem volt, hogy maga az, és önmagával szemben sem várhatja el, hogy egy ilyen helyzetben bárki is elsétáljon mellette.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A kutya szokott próbálkozni ●
Engedelmemmel? Milyen engedelmemmel, hiszen önkényesen döntött és cselekedett anélkül, hogy bárki is megkérte volna erre. Persze, igen, mint egy idióta picsa ezen vagyok megmenve, nem pedig örülök, de... egy olyan ügybe avatkozott bele, amibe rohadtul nem kellett volna, nem elég, hogy fenyeget és megszabta az árat, most már biztosan szét is fogja kürtölni mindenkinek az igazat, kösz Peverell! - Nem akarok hálatlannak tűnni, de többet ne segítsen nekem, főleg ne vele kapcsolatosan. - elég határozottan kérem erre, remélem, hogy meg is érti, hogy mit kérek, egyszerűsítve... kurvára nincs köze hozzám, nem kell a megmentőmnek lennie, nem illik hozzá ez a szerep. - Mindig egyedül voltam, ezután is megleszek egyedül! - tudom, hogy csak egy kedves gesztus volt, talán ezzel próbálja meg majd visszahálálni azt, hogy megmentettem az életét. Lehunyom a szememet és élesen szívom be a levegőt, kell egy-két pillanat, hogy kicsit lehiggadjak. Nem tudom, hogy milyen válaszra és szavakra vár, eddig mindig tudtam, hogy mit kéne neki mondani, hogy annyiba hagyja a dolgot. Szívesen feltüntetném magam egy gátlástalan ribancnak, de... nem vagyok az és sosem leszek, szóval kell valami más, valami jó. Végül szóra nyitom az ajkaimat. - Vannak olyan dolgok, amikről nem tudnak és nem is fognak. Amit a diákok egymás között intéznek el, mint azt is, hogy Accipiter vagy ki dílert játszik éppen az iskolában. - azt hiszem, hogy ezzel a lánnyal került nézeteltérésbe a pletykák pedig gyorsan terjednek, szóval talán erre ráharap és majd hagyni fogja az előbb történteket.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Pincefolyosók 2020-01-04, 03:27
Meliora & Demetrius
- Engedelmével, nem vártam volna meg, hogy kiderüljön, valóban meg lett-e volna a segítségem nélkül. - úgy tesz mintha minden rendben lenne. Mintha olyan hú de rohadtul természetes lenne, ami történt. - Elhiszem, hogy el tudott volna vele bánni. De azért remélem tudja, hogy .. nincs egyedül. - egyáltalán nem vagyok sem gyakorlott se más ebben a szituban, csak tettem amit helyesnek véltem. A válasza arra, hogy jól van-e csak egy wtf arcot vált ki. Komolyan? - Nem tudom, miből meríti ezt a tartást, de ha maga szerint ez semmiség, akkor valóban zavarba ejt és megrémít, az amiért engem perbe fogtak. De isten ments, hogy bármi paranoiát magába beszéljek!
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A kutya szokott próbálkozni ●
Kezdem úgy érezni, hogy most éppen próbál amolyan "apuka" szerepet eljátszani, amit nem igazán kéne. Persze biztosan jót tesz egy férfi egójának, ha megmentenek egy "bajba jutott" nőt vagy éppen hölgyet, de... ez még nem fogja más fényben feltüntetni a szememben, nem igazán változott a véleményem róla. Nem vagyok vele flegma, most is azt a semmilyen hangot és arcot vágom, amit akkor, amikor eljöttem a gyengélkedőről. Szeretném rövidre zárni ezt. Vajon most akkor kedvesen vagy piszok őszintén kéne a tudtára adnom, hogy húzzon el a picsába? Ha kedves vagyok talán úgy értené, hogy már nem haragszom és elfelejtettem a múltkorit, ha bunkó vagyok, akkor csak igazolom azt, amit gondolhat rólam, nehéz. - Gondolom, ha azt mondom, hogy igen, akkor nem hiszi el, szóval akkor nem, nem vagyok jól. - pedig nincs semmi bajom, szerintem teljesen uraltam a helyzetet, bár történtek olyan dolgok, amiket nem akartam, hogy megtörténjenek, de hát... néha megesik az ilyesmi. - De csak hogy tudja, megvoltam a maga segítsége nélkül is. - nem szeretném, ha most azt hinné, hogy ő lett a Roxfort igazságosztó hőse, aki majd köpenyben járkál fel-alá a gonoszt üldözve.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Pincefolyosók 2020-01-04, 03:04
Meliora & Demetrius
Egyetlen pillanatra akadok meg azon amit mond és ahogyan reagál arra, mikor ő is realizálja, hogy én vagyok az, teljes voltomban. Részemről azonban elmarad minden flegmázás. A távolságtartás, az a bizonyos határ még most is érezhetően fennmarad. De arrogancia helyett valami teljesen más nyilvánul meg az arcomon és úgy az egész testbeszédemen. Mégpedig egyfajta egyszerű, elemi óvó aggodalom. Kurvára nem érdekel, hogy megérdemelné-e vagy sem. Kurvára nem mérlegelek azon, hogy biztosan megérdemelte, tuti magának kereste a bajt, hiszen egy hülye picsa! Nem. Jelenleg állatira nem érdekel ez a része, még a "nem történt semmi, húzz a faszba" reakcióját sem veszem fel. Szép lenne! Az embereknek szokásuk az áldozatot hibáztatni. Miss Argent olyan amilyen, de a lehető legnagyobb faszság lenne emiatt azt mondani, biztosan ő a hibás és megérdemelte! Olyan nincs, hogy ezt az provokálja ki akit végül bántalmaznak! A legnagyobb hülyeségek közé tartozik az a megközelítés. Épp ezért ezt az egészet, nem is teszem mérlegre! - Van. Maga. - közlöm egyszerűen - Mondja.. jól van?
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A kutya szokott próbálkozni ●
Persze mindig is tudtam, hogy nagy a pofája és mindenre képes, csak arra nem gondoltam, ami nem rég bekövetkezett. Az üres fenyegetésekből lettek hirtelen cselekedetek és olyan cselekedetek, amiket nem tűrtem meg. Elkezdett az én barátaimmal barátkozni és azokba a körökbe mozgolódott, ahol én, mintha tudná, hogy ezzel az őrületbe kerget. Ha pedig ez a faszfej nem lett volna elég, ott van Peverell is, egyszerre volt az életemben két hatalmas gyökér, akiket ha lehetett volna csak kitöröltem volna. Miért kellett nekem ezeket a borzalmakat kiállnom? Nem tudom, lehet hogy a karma játszott közre és ez egy olyan játék, amit nagyon nem szerettem volna megélni. Kár, hogy nincs beleszólásom ezekbe a dolgokba. Elkapott a folyosón és éppen arról próbál győzködni, hogy éppen itt lenne az ideje annak, hogy fizessek... igen, ez alatt töménytelen mennyiségű szexet ért és ha ez nem lett volna elég, még a testemet is elkezdte piszkálni és tapogatni, többször megkértem, hogy ne érjen hozzám, egészen addig, ameddig a szoknyám alá nem nyúlt. A kezem automatikusan a torkára siklott és elkezdtem volna fojtogatni, amikor megjelent egy idegen és beleavatkozott. Nem öltem volna meg. Legalábbis nem szándékosan, csak egy kicsit talán. A hang ismerős, felismerem ezer közül is a hangját, már csak ő hiányzott az életemből. Megigazítom a ruhámat és a hajamat, majd a szemébe nézek és amikor közelebb lép, akkor én automatikusan távolabb. - Mr. Peverell. - mondom ki én is a nevét, nem mintha nagyon érdekelne. - Van esetleg valami dolga itt? - ez nem egy udvarias kérdés, inkább amolyan "miért nem húzol el a picsába már?" kérdés. Talán meg kéne neki köszönnöm, hogy "megvédett", de nem csak büszkeségből mondom, hogy megtudom magamat védeni, ha pár másodperccel később jött volna, akkor az a féreg már a tökét fogdozva fetrengett volna a földön.
♡
Demetrius Peverell
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Pincefolyosók 2020-01-04, 02:39
Meliora & Demetrius
Hetek teltek el az Argent incidens óta és már mondhatni el is felejtettem az egész hülyeséget. Legalábbis elfelejtettem volna, ha nem kísértene a nyaka és az illata annak a; hagyjuk inkább! Csak simán hagyjuk! Eredetileg Pitonhoz indultam a szokásos csillapító főzetért, de útközben valami megütötte a fülemet. Valami távoli dulakodásféleség hangja. Ennek köszönhetően irányt váltottam és a hang irányába haladtam. Mikor megláttam a sötét folyosón kibontakozó jelenetet teljesen független attól, hogy kik lehetnek a felek, hiszen sötét van, és a helyzetük se engedi, hogy azon filózzak kik lehetnek azok. Csak azt látom, hogy egy srác meg egy csaj, a srác jobban nyomul mint kellene és ez enyhe kifejezés arra, hogy a mellét markolássza meg isten tudja hol és mit csinál épp, de a keze annak a kis fasznak a csajszi szoknyája alatt van, aki meg egyértelműen szabadulni akar. Oda lépek a srác mögé és úgy tépem le a lányról hogy épp elkapom, a csajszi keze, a srác torkán volt már. Ezt akkor sem lehetne baráti mérkőzésnek nevezni, ha akarnánk! Ahogy letéptem, csak viszem tovább a mozdulatot és határozottan hátra lököm, de úgy, hogy a szomszéd falnak csattan az a gyökér, még reccsen is az egyik válla, nem is kicsit. A lány elé állok, szembe a sráccal, hogy megnézhessem én magamnak azt a kis fasz fejét! A gólemformázás órákon használt, rejtett pengés karomgyűrűvel csak megsebzem a kezemet és se szó se beszéd idézek egy gólemet, gyakorlatilag a falból aminek neki csaptam, ami azonnal csapdába is ejti. - Vidd a házvezetőjéhez! - azzal idézek egy patrónust, azon a speciális módon, amivel üzenni is lehet. Az ezüstös hatalmas nagymacska méltóságteljesen indul meg, utána a gólem, kiválva a falból, tartva a srácot. Én pedig a lányhoz fordulok. És kissé meglep mikor szembe találom magamat vele. - Miss Argent! - csúszik ki a számon és csak gyorsan felmérem a helyzetét, közelebb lépek. Ezúttal nem azzal a hideg arroganciával, ami várható lenne tőlem. Az állapotától függenek a további lépéseim és mondataim.
[You must be registered and logged in to see this link.] ● Bells ● A kutya szokott próbálkozni ●
Megértem őt, de végül nem mondok semmit, hiszen nincs jogom az apját méltatni semmilyen irányban sem. Talán jó döntést hozott, ha másképp nem védhette meg a lányát, de talán rosszat azzal, hogy egy ilyen helyre vitte, ahol aztán ott maradt miután ő eltűnt. Igazán lehetett volna erre az esetre valami terve, vagy a rokonság kereshette volna meg a lányt.. nem is értem. - Oh... tudod nekem igazán nem posztom téged bármibe is belekeverni, csak azért jöttem hátha tudsz valamit, amit eddig még mások nem mondtak el. - rázom meg a fejemet. Mégis csak olyan valakinek a lánya, aki közel állt hozzám, fontos volt nekem, erre keverjem bajba csak azért, mert olyasmi után kutakodok, ami után valószínűleg nem is kellene? És, ha miattam esik baja? Ahogyan Gerard is, amikor utánam jött megkeresni... Nem is értem Nancy hogyan képzelte. Az rendben van, hogy aggódott, de el fogok még beszélgetni vele, hogy nem teheti meg hogy csak úgy ugraszt valakit, aki még csak nem is szakmabeli. Ha valami baja esett volna akkor is engem vesznek elő, a lelkiismeretemről nem is beszélve, amivel aztán el kellett volna számolnom magamnak. - Talán jobb lenne, ha te ahogyan apád is akarta a tanulásra koncentrálnál... biztonságban. - teszem még hozzá, mert hát lássuk be igazán nem akarom, hogy bajba keveredjen. Mi van, ha olyasmibe üti az orrát, ami túlságosan nagy falat számára? Mi van akkor, ha ennek komoly következményei lesznek? Megrázom még a kezét és remélem, hogy nem jut semmire, akkor biztos, hogy nem lesz merre tovább lépnie majd. - Szervusz Janette! - köszönök el még, csak aztán távozom sietősen a folyosókon. Furcsa, az utóbbi időben egészen gyakran fordultam meg a Roxfortban, pedig sokáig nem jöttem vissza az után, hogy kiléptem abba a bizonyos nagybetűs életbe.
- Én nem így fogalmaznék. Utáltam azt a helyet.- húzom el a szám. Nem nagy titok, hogyan vélekedek arról az iskoláról. Elképzelni is nehéz, hogy mi járhatott az apám fejében, amikor oda vitt. Biztos vagyok benne, hogy csak engem akart megóvni. A baj, hogy fogalmam sincs mitől. Akármi is volt veszélyes, és súlyos dolog lehetett. De nekem meg kell tudnom. Válaszokat kell kapnom, mert jelenleg csak kérdéseim vannak. - Nem tudok semmit. Még. De ki fogom deríteni, hogy mi történt. Tudnom kell az igazságot. Szóval, ha van bármi, amit megtehetek, vagy amire szüksége van, és segíthetek, akkor tudja hol talál. - elég határozottan cseng most a hangom. Meg akarom találni az apám. Ezért bármit megtennék. Nem. A legkevésbé se érdekel, hogy ez mennyire veszélyes lehet. Nem arról van szó, hogy Miss Jennings belerángatna bármibe is. Magamtól is belefognék ebbe a nyomozásba, akár segít, akár nem. Ha mindenhol zsákutcába futok, még mindig kérhetek segítséget a bácsikámtól. Persze, én is ismerem a pletykákat, amiket a családomról, és a bácsikámról suttognak. De én azt is tudom, amit a pletyka terjesztők nem. És ha nem is értek mindig mindenben egyet vele, akkor is ő támogat leginkább, és ő jelenti a családomat. - Mások nem ismerték apámat. Jake-kel talán olyaasmit is megtalálunk, amit mások nem. Szóval, akár megtehetjük együtt is.- mondom határozottan. Ha visszamegyek a házunkba, akkor annak kell, hogy legyen valami értelme. Kell, hogy előrébb vigyen a nyomozásban. Tudom, hogy valószínűleg igaza van, és nem valószínű, hogy csak azért mert haza merészkedem már rögtön egy csapásra minden megoldódik, és értelmet választ nyer minden. De valahol el kell kezdeni. - Én is örülök. - fogok végül kezet új auror ismerősömmel. Majd meglátjuk mire jut. Mire jutunk.
- Érdekes egy iskola lehetett. - jegyzem meg hümmögve, bár tény, ha ennyire nem engedtek a diákok közelébe senkit sem, akkor tényleg elég jól voltak védve minden esetleges bajtól, ám így a fontos információktól is, mint hogy az apja eltűnt. Ez azért sehogy se jó. Nem is értem, hogy egy apa hogyan hozhat ilyen döntés, kétségek között hagyni a lányát, csak azért hogy ne essen baja, de ha még is rátalálnak, akkor nincs a közelében meg sem védheti. Tény nincsenek szüleim, legalábbis akiket ismernék és szülő se voltam soha, de mégis... ez azért sehogy se fekszik nekem és én biztos, hogy nem így csinálnám. - Szóval semmit nem tudsz. - halkan sóhajtok csak egyet. Zsákutca. Talán nem volt sok értelme megint ennek az egésznek és ha az aurorok semmire se jutottak... főleg hogy tudom jól a Troopsok azért nem akárkik, bár suttognak igen kellemetlen dolgokat is Jacob apjáról, de pont e miatt gondolom, hogy ha ott van egy dolgozószoba, akkor az már biztosan nem érintetlen, már biztosan átkutatták, miért találnánk mi bármit is. No meg, én is át tudom nézni, ok nélkül még sem keverhetem bele egy régi barát lányát valami talán veszélyesbe. Okkal küldte el abba az iskolába igaz? - Ezt én is megtehetem, bár valahogy nem hiszem, hogy mások még ne tették volna meg előttünk, sőt talán az a dolgozó szoba nem is úgy van ott, ahogyan volt, hiszen évek teltek el. De... köszönöm és örülök, hogy megismertelek Janette! - megállok és a kezemet nyújtom neki. Talán elmegyek Troopsékhoz és megpróbálok még náluk is érdeklődni, de ez azért igen körülményes, főleg mert nem hivatalosan nyomozok ebben az ügyben és ha kitudódna annak senki sem örülne, főleg az előző akcióm után. Valami más út kell, más megoldás azt hiszem, csak egyelőre még nem tudom, hogy micsoda.
Ugyan feltűnik Miss Jenning pillanatnyi hezitálása azzal kapcsolatban, hogy bemutatkozzon-e, de nem mutatom ennek különösebb jelét. Talán meg van a maga oka, hogy nem köti mindenki orrára a nevét. Talán egyszerű óvatosságból. Egy auror sosem lehet elég óvatos. Ezt még én is megtanultam a családom lévén, pedig nem is auror szakra jelentkeztem. Nem kis rosszallást kiváltva ezzel Jake szüleiből, és testvéreiből. Egyedül Jake értette meg a döntésem. Ő állt mellém ebben. Most viszont úgy tűnik, hogy Miss Jenning-ben találok új szövetségesre apám megtalálásának ügyében. Éppen ezért, ha nem akarja hogy én keressem, nem fogom. Inkább kivárom míg ő keres újból. Nem keverném bajba semmi szín alatt a reményemet erre a nyomozásra. De ha tehetek bármit, ha segíthetek bármivel közelebb kerülni az igazsághoz, akkor azt meg fogom tenni. - Ha volt is ilyen hivatalos értesítés, azt én sosem láttam. Valószínűleg hamvaiban végezhette az igazgatónő asztalán, mint minden levelem, amivel megpróbáltam kapcsolatba kerülni a bácsikámékkal, vagy Jake-kel. Gyakorlatilag ez miatt voltam szinte állandóan büntetésben. - nem tudom mért mondom el még ezt is, valószínűleg semmit sem segít az ügyön. Különben is, az az átkozott intézet már a múlt. Szerencsére. Szívből utáltam minden négyzetcentiméterét, és mindent és mindenkit, amit magában foglalt. - Lehet, hogy itt mindenki tudja kinek a lánya vagyok. Ott viszont csak egy voltam a számtalan egyformának képzett lányból. A családnevem egyáltalán nem jelentett semmit. Ráadásul még egy kóbor légy se tévedhetett be az intézetbe büntetlenül, nem hogy egy ilyen súlyú dolog.- számomra igazán szörnyű volt az a hely. Nem lehettem önmagam. Mindent igyekeztek büntetni, ami kicsit egyéniségre, vagy egyedi gondolkodásra vallott. Egyszer például azért is büntetést kaptam, mert jelentkezni akartam egy nemzetközi bájitaltan versenyre, hátha összefutok ott néhány Roxfortossal. Meg hátha nyerek néhány nap viszonylagos szabadságot. Téves elképzelés volt. - Semmi kézzel foghatót nem kaptam azóta sem. Talán Jacobbal az unokatestvéremmel kellene beszélnie. Ő is jól ismeri apámat. Most az ő szüleinél töltöm a szüneteket. Náluk lakom. Még haza se mentem. Nem volt bátorságom egyedül odamenni a házunkba. Talán Jacobbal haza mehetnénk, és átkutathatnák apa otthoni dolgozószobáját. - igazából csak próbálok valami épkézláb módot találni rá, hogy segíthessek, hogy nyerjek valamit, amibe belekapaszkodhatok ebben a szörnyű bizonytalanságban...
Igen egy apróság lemaradt, bár talán valamilyen szinten szándékosan, mert ha nem tudja, hogy ki vagyok, akkor arra sincs sok esély, hogy netán név szerint keressen a Minisztériumban és lássuk be, már megint olyasmibe próbálom beleütni az orromat, amibe nem kellene, amire senki sem kért és amihez jó eséllyel azt mondanák, hogy semmi közöm. Az ilyet pedig az ember nem szívesen veri nagydobra és főleg nem emlegeti gyakran a saját nevét, hogy könnyen visszajussanak hozzá. - Miss Jenning. - válaszolok végül egy cseppnyi hezitálás után. Janette már elég idős ahhoz, hogy talán felfogja bajba kerülhetek, ha esetleg szaglászna utánam, vagy ha eddig annyiban hagyta a dolgot akkor hátha a továbbiakban sem tesz majd másképp és akkor nincs is gond abból, hogy mondtam egy nevet. - Ez igazán különös, hiszen a Miniszérium számon tartja varázslóit és boszorkányait és nem szoktak csak úgy figyelmen kívül hagyni valakit, akiről mindenki tudja, hogy kinek a lánya. Tehát nem is értesítették? - eléggé meglepődöm, mert annyit azért tudok, hogy bár igen sajnálatos módon a korrupció mindenhol jelen van, de a Minisztérium azért a maga módján következetesen kezeli az ügyeit és az, hogy egyáltalán ne is foglalkozzanak egy auror lányával, miután ő eltűnt... sőt még a rokonság sem. Ki az a nő, hogy ilyen ereje volt, hogy hivatalos szerveknek sem engedte látni ezt a lányt? Elgondolkodom azért, pár pillanat csendet is eredményez a dolog és az is egyértelmű, hogy így Janette nem fog tudni segíteni. - Értem és ezek szerint azóta sem kaptál hírt róla, vagy bármilyen információt, ami hasznos lehet. - kérdésnek indul, de végül inkább lefelé húz a hangsúly és valamiféle kérdő kijelentés lesz belőle. Azt hiszem más út kell, vagy ez jel, hogy ne megint olyasmi után próbáljak nyomozni, amihez semmi közöm és amivel az okosabbak se jutottak semmire, akkor én maximum megint csak bajba kerülhetek általa?
A reményem, hogy viszont láthatom apát szinte azonnal szertefoszlott, ahogyan a megjelenéséből ítélve valószínűleg auror hölgy megszólalt. Nem mondom, hogy nem üt szíven, és nem lomboz le végtelenül, mert ez nem lenne igaz. Ugyanakkor értékelem az őszinteséget, és azt, hogy nem akar hiú reményekkel hitegetni. A kegyes hazugságok sokkal rosszabbak még a fájó igazságnál is. És értékelnem kell, hogy ki tudja miért, de ennyi idő után is, ezt a nőt érdekli az apám sorsa. Talán pont ő az én szerencsém. Talán pont rajta keresztül tudhatok meg olyasmit is, amit magamtól esélyem sem lenne kideríteni. Így végül amikor kicsit megnyugszom, és összeszedem a gondolataim, úgy döntök, hogy mindent elmesélek neki, amire emlékszem, bár ez nem túl sok, talán semmi, ami közelebb vinne a megoldáshoz. Mégis. Lehet számomra jelentéktelen részlet, számára pedig fontos nyom, amin szakszerű nyomozást indíthat. Ki tudja? - Tudja Mrs...? - megakadok egy pillanatra, mert rájövök, hogy nem mutatkozott be újdonsült ismerősöm, és bár ő tudja ki vagyok én, ez fordítva nem mondható el. Így kérdőn pillantok rá, valamiféle nevet várva. Majd ha ez megkapom folytatom. - Tudja, nem beszéltem egyáltalán aurorokkal az apámról. Illetve az egyetlen akivel beszéltem róla az a bácsikám, és Jacob az unokatestvérem. Velük is csak mostanában. Ennek az volt az oka, hogy az apám mielőtt eltűnt volna eljött a Roxfortba, és kivett innen, és átíratott egy másik roppant zárt boszorkányképzőbe. Úgy tűnt akkoriban, hogy az apám szörnyen aggódik, és ideges valamiért. Talán félt is. Vagy engem féltett, azt hiszem. - elhallgatok egy kicsit. Látszik rajtam, hogy sok fájdalmas, és kellemetlen emléket idéznek fel ezek a gondolatok. Nem könnyű nekem erről beszélni. Mégis úgy érzem az apám kedvéért meg kell tennem. Így akkor folytatom, amikor ismét összeszedtem magam egy kicsit... - Az apám eltűnéséről is csak úgy értesültem, hogy rávettem az egyik osztálytársam, hogy szünetben otthonról küldjön levelet a nénikémnek. A nénikém az ő szülei címére küldött válasz levelet. Mert még leveleznem is tilos volt abban az intézetben. Ha jöttek is volna aurorok érdeklődni, kétlem, hogy az a szörnyű szipirtyó igazgatónő a közelembe engedte volna őket. Állítólag az apám kérése volt, hogy csak ő látogathasson meg, és csak vele, vagy akkor távozhassam, ha nagykorú leszek, és letettem a RAVASZ vizsgáim. Végül az utóbbi következett be. - mesélek el végül mindent, amit csak tudok, vagy érzek, és ha kérdései lennének új ismerősömnek, azokra is szívesen válaszolok. Persze csak ha tudok. Cserébe talán kapok némi reményt arra, hogy megtudhatom egyszer végre az igazat az apámról... Ki tudja elvégre az apám elég tisztességes, és jó ember volt. Sok fiatalabb auror jelöltet fel is karolt, akikben tehetséget, és potenciált látott. Talán ez a nő is egy közülük, és ezért akar segíteni...
Igen, azért ettől tartottam, hogy a lelkesedése majd kellemetlen érzéseket ébreszt bennem, hogy majd azt várja hirtelen megoldást is találok a helyzetre, pedig sajnos megoldásom az nincsen és még csak információm sem, abban reménykedtem, hogy esetleg ő tud valamiféle olyan nyommal, emlékkel szolgálni, amit még a parancsnokságon nem tudnak, esetleg nem vettek komolyan, mert egy fiatal lány szavára lássuk be nem mindig ad azért mindenki, főleg nem az igazán komoly aurorok. Az is lehet, hogy zsákutca az egész, ebben az esetben pedig akkor egyedül kell megpróbálnom kideríteni valamit, utána járni annak, kiket ismerhetett Jason, akikhez esetleg még fordulhatnék. Az emberek sokkal beszédesebbek tudnak lenni akkor, ha nem hivatalos úton keresik fel őket és nem kell attól tartaniuk, hogy esetleg a szavaikkal bajba sodorják önmagukat, ezért reménykedem én is, hogy esetleg juthatok valamire, aztán persze majd kiderül. Talán ez is egy újabb zsákutca lesz. Bólintok csak egy együtt érző mosollyal és elindulok a folyosón a lánnyal az oldalamon. - Sajnos nem tudok róla semmit, legalábbis olyasmit, ami elvinne hozzá, de... ismertem őt és néhány komplikált ügy és helyzet miatt, bár ezt a Minisztérium nem értékelné, de szeretnék utána járni, ha már mások feladták. Az érdekelne emlékszel-e bármire, ami fontos lehet, amit nem mondtál el az auroroknak, amikor az apád eltűnt, esetleg nem hallgattak meg, mert úgy vélték nem fontos. - nem akarom egyből letörni a lelkesedését, de nem kislány már és hát lássuk be van amikor korán fel kell nőni, ahogyan nekem is kellett, ahogyan most neki is kell, így hát nem látom sok értelmét annak, hogy körbejárjam a témát és csak ködösítsek.
A mai nap teljesen ugyanolyannak ígérkezett, mint az összes többi, amióta haza értem. Úgy értem vissza a Roxfortba. Meglehet talán túl sokat is voltam távol, de lassanként kezdek visszailleszkedni a mindennapokba. Rendkívül sok tanulnivalóm, és pótolnivalóm van, ha meg akarom állni a helyem a Méregkeverő szakon, de szerencsére Jake, amikor csak lehetősége van segít nekem ebben. Ámbár, ha nagyon őszinte akarok lenni, még mindig nagyon aggódom az apám miatt. A létbizonytalanság a legrosszabb dolog a világon. Nem tudom, mi történt, az apám él-e, vagy meghalt, vagy úgy egyáltalán semmit sem. Így sokat gondolok rá, és az egyetlen akivel megoszthatom ezeket a gondolatok az az unokatestvérem. Ki más is érthetne meg rajta kívül? A folyosón az utolsó mai óránk után pár barátnőmmel éppen a klubhelyisébe tartottunk Rennes nehéz dolgozatait szidva, amikor valaki megszólít. A többiek némi kíváncsisággal néznek a nőre, míg én hirtelen nem is tudom, hogy reagáljak. Nem a köszönésére, az utolsó mondatára. A barátnőm a vállamra teszi a kezét, és közli, hogy a klubhelyiségben megvárnak, majd a többiek szépen sorban eltűnnek a titkos ajtó mögött, míg kettesben nem maradok a nővel a folyóson. - Ő.. Üdv! Bocsánat. Janette vagyok. Persze van időm... De tud róla valamit? Kérem, ha bármit tud róla, mondja el... - tökéletesen látszik, hogy mennyire meglepett a nő megjelenése, és az, hogy az apámról akar beszélni. Hajam is látványos színváltozáson megy át, ezúttal anélkül, hogy tudatosan irányítanám. Sosem volt túl nagy titkok, hogy metamorf mágus vagyok, és legtöbbször a szeszélyes és szélsőséges érzéseim meg is mutatkoznak ebben. Kissé zavarban érzem magam, fogalmam sincs miért, mégis felcsillan bennem a remény, hogy most talán olyasmit tudok meg az apámról, amit eddig nem tudtam. Talán azt, hogy hol van most? - Javaslom sétáljunk egyet... - javaslom, miután kicsit összeszedtem magam a kezdeti döbbenetből, és lassú léptekkel elindulok a folyosón visszafelé. Mégis szinte reménykedve pillantok a nő felé, mintha valamiféle csodát várnék tőle... Talán, hogy egyenesen elvezet az apámhoz...
