2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Szárnyas Vadkan nevű vendéglő sokkal szokatlanabb és privátabb vendégkörrel rendelkezik, mint például a Három Seprű, és azok az alakok többsége, aki ide téved, szereti inkognitóban tartani magát, ezért sokszor elrejtik arcukat. A fogadó céhtábláján egy levágott vadkanfej látható, melyből vér folyik a fehér rongyra, amely körülveszi azt. A pub maga kissé piszkos, a padlót több réteg kosz fedi, és az ablakok annyira koszosak, hogy alig szűrődik be némi fény a helyiségbe. Az alsó szinten csak egy egyágyas szoba található, de fogadó lévén a fölső emeleten további hálókra bukkanhatunk. Harry Potter szerint a helynek kecske szaga van. A Szárnyas Vadkan Tulajdonosa Aberforth Dumbledore, Albus Dumbledore öccse. Kopottas hírneve ellenére a Szárnyas Vadkan számos fontos eseménynek adott helyet Harry Potter világában. A vendéglő nyújtott főhadiszállást a koboldoknak az 1612-es koboldfelkeléskor; pár hónappal Harry születése előtt Sybill Trelawney ezen a helyen látta meg a Harry-ről és Voldemortról szóló jóslatot, mialatt éppen "állásinterjún" volt Albus Dumbledore-nál, hogy megkapja a jóslástan tantárgy tanári posztját a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Szintén itt történt, hogy Hagrid törvénytelenül szerzett egy sárkánytojást (Norbertét), mikor Voldemort álruhás inasával üzletelt; Dumbledore Serege a Szárnyas Vadkan falai közt gyűlt össze legelőször, titokban; valamint a Végső Ütközetkor Roxfort kiskorú diákjait erre szöktették meg, mivel az iskola és a vendéglő közt húzódik egy titkos alagút. A Szükség Szobájából volt elérhető a fogadó, mégpedig Ariana Dumbledore portréján keresztül, sőt, a vendéglőn keresztül jutottak be az iskolába a Főnix Rendjének tagjai. A kocsma eredeti neve (Hog's Head) talán William Shakespeare IV. Henry című darabjának "Boar's Head Tavern" nevű kocsmájának nevéből származhat, mivel a darabban ez a vendéglő szintén szokatlan, magukat elrejteni kívánó személyek fogadójaként szolgál.
Úgy fest nem lép le azonnal, a kérdésére mégis felszökkent a szemöldököm, miközben öltözöm és kicsit úgy nézek rá, mint anya a hülyegyerekére. - Honnan kéne tudnom? - nem volt a homlokukra írva, hogy ketten vannak-e. A másik elszelelt, a megkötözött pedig még alélt, maximum kitudjuk kérdezni, de hogy van-e értelme azt nem tudom. Gőzöm sincs, hogy mennyire hűségesek ezek és azt sem tudom számít-e egyáltalán, hogy jöhet-e később más. Nekem eleve nem kellene lelépnem a kastélyból egy ideig, csak hát nem bírtam a végtelenségig, mert egyszerűen unalmas. - Csapdába? Te mitől tartasz? - kérdem ezúttal már normálisabban, de hát ha őszinteséget vár, akkor mondjuk viszont se lenne rossz a dolog, mert ezek szerint neki is van valami vaj a füle mögött és nem tudom mennyire jó ötlet még más veszélyt is a nyakamba venni, amikor van nekem elég bajom. Mindenesetre lassan felkapom a maradék ruháimat is és a fickóhoz lépdelek, aki még mindig aléltan megkötözve vár, csak aztán fordulok vissza újra Troyhoz. Csípőde vágom a kacsóimat, de őszintén szólva ez a válasz nem a legszimpatikusabb. - Oh szóval kíváncsi vagy, hogy oda ne rohanjak! Attól, hogy jó vagy ágyban, még nem mondok el bármit csak mert épp kíváncsi vagy, vagy unatkozol. Még mit nem! - csattanok fel ezúttal már keményebben. Nem vagyok én valami nyitott könyv, hogy kiteregessem az elcseszett életem részleteit csak azért, mert ő most épp kíváncsi, de persze a saját bajáról nem akar beszélni. Inkább a pasashoz fordulok és egy stimulával térítem magához, hogy aztán a képébe toljam a pálcámat, hogy még véletlenül se akarjon megmukanni. - Nem küldtek mást? - erre megrázza a fejét, bár hogy mennyire mond igazat... azért talán a torkának szorított varázspálca elég ösztönző lehet. - Szóval nem állnak le? Mondd csak meg nekik, hogy eszem ágában sincs visszamenni! - intek újra a pálcámmal és eloldozom a köteleit, de továbbra is rászegezem és úgy engedem el. Még mindig kissé kába és botorkál, de érti a lényeget és szépen lefalcol. Nagy levegőt veszek és beharapva a számat nézek utána. Pedig mennyire jól esett volna! De nem, annak semmi értelme, hogy kivégzem a postagalambot. Na persze nagy a szám, hiszen nem úgy megy ez, hogy kapjátok be, nem megyek vissza, ha másokat küldenek. Vajon leállnak majd egyszer? Hátha rájönnek, hogy nincs értelme a kísérletnek, ha előtte hónapokig élem vígan az életemet. Néhány pillanatra talán el is felejtkezem Troyról, aki még mindig biztosan választ várna, csak a térdem roggyan meg egy pillanatra. Azért az egész ardenalin, a fáradtság mégis csak hatással van rá. Néhány korty lehet, hogy nem ártott volna?
Azért bennem is van annyi életösztön, hogy nem a saját kárunkra akarok most diskurálni. Egy pillanat átlátom hogy ez a színjáték része, hiszen nem lenne értelme további csapdába csalnia, simán beronthatnának a társai, hogy elkapjanak, elkezdenek kínozni, kiszedve belőle az infomációt, ami miatt esetleg üldöznek. Ám a szőke szexbomba szemében rémület és kétely csillog, nem úgy fest, mint aki a részese ennek az egésznek. Pillanatok alatt felpattanok, és a fáradtságnak cseppnyi jelét sem mutatva már meg is mutatom, hogy milyen brutális fizikummal áldott meg az ég. – Csak ketten voltak? Egyáltalán kik ezek? – Én is alsógatyát rántok, de még a farmert is, most már némiképpen kezd csökkenni a gyanakvásom, lehet, hogy ez a lány mégsem engem akar elveszejteni? Akkor mondhatni kár volt megadnom magamat a csábításának? De hát olyan átkozottul jó volt, kiverte a fejemből Hannah-t, mert azért mégiscsak más, még ha nagyon is hasonlít. – Akkor félreértettük egymást. Valaki másnak hittelek, azt hittem, hogy csapdába csalsz. – Pillogok sötéten, mint aki még mindig nehezen hiszi el, hogy az ismeretlen csak jól akarta érezni magát így kettesben. S csak most voltunk együtt, pár pillanattal korábban, de ez nem jelenti azt, hogy csökkent a vágyam. Előtte évekig önmegtartóztattam, mélyen eltemetve legbelül a fizikai vonzalmat, most pedig hiába van rajta már fehérnemű, szívem szerint folytatnám. Ám mégis győz a józan ész, elfordítom a tekintemet, s gyorsan rádobom a takarót az ágyra, mintha ezzel bármit el tudnék tüntetni. – Na nem, nem vagyok túl lovagias. Nem azért maradok, mert felelősséget érzek irántad. Inkább kiváncsiságot. Ki vagy, és miért üldöznek? Nekem sem túl egyszerű a múltam, de.. azzal jobb inkább nem is törődni. – Fonom karba a kezeimet, olykor azért az ajtóra meredek, ki tudja, hogy mikor jön valami erősítés. Sheree ügyes kézzel megkötözte a támadókat, de lehet, hogy nem előttem akarná kifaggatni őket. Talán tényleg mennem kéne? Mégis adok egy esélyt a dolognak, kivárom, hogy mi fog kisülni a dologból.
Azt nagyon remélem, hogy végre összekapja magát és nem most akar bármit is megdumálni, hisze narra nincs időnk, még véletlenül sem. A két fickóból az egyik azonnal a támad, a másiknak nincs rá lehetősége, de neki elvonom a figyelmét. Az viszont még engem is meglep, hogy Troy milyen komoly erővel vágja falhoz mindkettőt, ahogy belépnek. Az egyik konkrétan nekirepül a falnak, a másik meg ahogy jött kirepül a nyitott ajtón és a túloldalon kenődik, majd csúszik le a folyosóra. Ő tér magához előbb és azzal a mozdulattal pattan fel és szelel el. A másik kapott jó eséllyel nagyobb ütést, ezért a földön marad, én pedig felpattanok, hogy bevágjam az ajtót, ráfordítsam és kicsit megrúgdosva a földön lévő pasast nézzem meg, hogy mennyire dőlt ki. Úgy fest eléggé, de azért most már megkeresve a pálcámat a földön megkötözöm, ami a kezeit és a száját illeti. - Jól van... most már minden oké. - azért elég szaporán emelkedik és süllyed a mellkasom még így is. Nagy volt az ijedelem, bármennyire is erősnek mutatom magamat. Troyra pillantok, hiszen jó eséllyel tényleg magyarázattal tartozom, de végül először a ruháimért nyúlok, hogy legalább egy bugyiba és egy felsőbe belebújjak. Aztán megemelem az államat, bár tényleg kissé még remeg a szám széle, de gyorsan igyekszem magamat összeszedni. - Nem tartozol felelősségel értem, szóval nem muszáj maradnod. Nem várom el, vagy ilyesmi... Ha jól sejtem neked is meg van a magad baja. Úgy is veheted, hogy jól éreztük magunkat és nem kell belekeveredned az én dolgomba... ennél jobban. - keményítem meg végül a pillantásomat. Oh annyira már rég nem vagyok naiv, hogy belezúgjak valakibe, csak meg jó vele a szex. Szó sincs róla. Helyes és tényleg jó volt, nagyon is, de eszem ágában sincs kiteregetni a bajaimat csak úgy. Én voltam a hülye. Kockázatot vállaltam azzal, hogy kitettem a lábamat a Roxfortból és végül nem sült el a legjobban. Várható volt, de azért talán megérte. Ha visszavittek volna, akkor már másképp gondolnám, de mivel nem így lett, nem gondolkodunk olyasmiket, hogy mi lett volna, ha.
Amolyan utolsó menetnek még sporthasonlattal is mennyeire sikerül, amit művelünk, és mondhatni egy ilyen szép lány karjaiban meghalni, még számomra is elfogadható vég. Ezért sem értem a nagy motoszkálást, vagy a szöszi ideges kapkodását. Ha tőrbe akart csalni, akkor már nem kell a színház, megadtam magamat a sorsomnak, felesleges úgy tennie, mintha meglepett lenne. A szavaimra még inkább elképed, sőt, tagad, amit ezen a ponton már tényleg nem értek. Fel is ülök gyorsan, hogy elismételjem az utolsó szavát.. – Vissza.. – Nem kérdezgetek, nyilván valami börtönről vagy zárdáról lehet szó. Valaki őt is üldözi, zsarolja, de mivel eddig azt hittem, hogy pont rajtam keresztül nyerhet megváltást, ez most semmissé lesz. Hozzám hasonlóan üldözött lehet. – Na ezt még megbeszéljük. – Felelem gyors döntést hozva. Nagy levegőt veszek, és a pálcámért nyúlok, de azért az alsómat felhúzom. Értem én, hogy egy lánynak a teste a fegyvere, de ha jó eséllyel férfiak a támadóink, akkor még kínosnak is érezném magamat egy szál semmiben. Azért óhatatlanul is elismerem magamban, hogy Sheree nem csak törékeny, hanem igenis dacos tud lenni, ha az életét félti. Törékeny? Máris felülbírálom magamat, ha engem kibírt, akkor nagyon is kemény. Nem lacafacázok, amit a duó belép, és mustrálni kezdi a lányt. Ha tételezzük fel, hogy Sherre nem vétkes az elveszejtésemben, akkor kurvára ne nézesse meg senki magának. A tarolóátok az egyik erősségem, noha inkább művészlélek vagyok, semmint igazi párbajhős, de ebbe a varázslatba most még a kielégülésemet is beleadom. Na meg a kiváncsiság vezérel, hogy miért értettem félre a lány közeledését. Azt hittem, hogy annyira az arcomra van írva az életundor, hogy magától senki nem nyitna felém, erre itt van ez a lány, aki pedig mégis lát bennem valakit. Valaki, aki lehetettem volna, ha nincsen Hannah. Talán az évek során mégiscsak átragadt rám valamennyi Tasha kisugázásából. Ha így van, és ezt túléljük, akkor kifaggatom a szőkeséget, hogy ha nem valami utánam kutató boszorkányszekta tagja, akkor ki a jó anyám. Lehet, hogy csak valami útszéli prosti, de nem, ahhoz képest nagyon is élvezte, ennyire tényleg nem lehet jó színész.
Csodás a végjáték, együtt teljesedünk ki, mintha tényleg tökéletesen összepasszolnánk, ami még nekem is újnak mondható, hiszen azért akadtak már nyögvenyelősebb kapcsolataim azért. A motoszkálást viszont képtelen vagyok kizárni a gondolataim közül, egyre jobban hallom, mintha valaki be akarna jönni, Troy viszont csak lazán elheveredik mellettem és egyáltalán nem úgy fest, mintha zavartaná magát, a szavai pedig főleg meglepnek. Ő is bajban lenne? Csak jóval lazábban kezeli, mint én? Értetlenül nézek oldalra, és én azért felülök bizony az ágyban, még ha tényleg jóval kellemesebb is lenne még mindig kissé lihegve elheveredni és pihenni kicsit, de helyette az adrenalin újra felszökik a véremben és hegyezve a fülemet figyelek az ajtó felé. A csend beáll a szobában, az illető pedig mintha megállna odakint. Erősen gondolkodom, hogy tegyünk úgy, mintha aludnánk, vagy hangoskodjunk hátha akkor megriad az illető. - Gőzöm sincs, hogy mi a szarról beszélsz, de én tuti, hogy nem megyek vissza... oda. - felelem végül, bár óvatosan suttogva és csendben a ruháimat próbálom meg összeszedni, bár az is megfordul a fejemben, hogy a jelenlegi ruhátlan állapotom elég jó figyelemelterelő lehet, ha valaki mégis betoppanna, és hát nem vagyok annyira szégyenlős, hogy ne vállaljam be. Persze könnyebb lenne, ha nem csak én gondolkodnék lázasan, hanem Troy is megmoccanna végre. A ruháimat végül az ágy szélén hagyom és csak a pálcámat veszem magamhoz, összeszedve közben Troy cuccait is és csendben odadobálva nekik. - Vagy segíts, vagy... nem tudom, inkább segíts. Kapd már össze magad! - morranok rá, most már valamivel hangosabban. A pálcám a hátam mögött, én pedig lazán lehuppanok az ágy szélére, keresztbe teszem a lábaimat és hátra dőlök, úgy várom, hogy az a valaki végre kinyissa azt a nyüves ajtót. Nem is értem miért nem varázslattal próbálkozik, bár lehet, hogy a vendégek szobáit nem nyitja egy sima alohomora, hogy ne lehessen csak úgy bárkinek bejönni. Azért nagyon remélem, hogy Troy megmoccan és legalább a nadrágját felhúzza, hiszen sokat nem ér az elterelés, ha az, aki be akar jönni inkább meglepődik, mint hogy elkalandozzon a tekintete rajtam. Azért persze külön szívás, ha az illető nő és nem érdekli egy meztelen női test. Az ajtó végül nyílik, szépen óvatosan, én pedig türelmesen várok, bár a szívem hevesen ver. Az illető tényleg egy fickó, azaz bizony kettő és tényleg kissé lefagynak, amikor meglátnak. A szemkontaktust nem igen lehetne elvárni tőlük, bár a hátsó úgy fest nagyobb lélekjelenléttel bír és azonnal mozdul is a pálcája Troyt célozva be. Bizonyára úgy véli, hogy ő a veszélyesebb, vagy nem kockáztatja, hogy rám nézzen. Nagyon remélem, hogy ő nem még mindig az ágyon hever bevárva a sorsát, mert akkor... ha meg is ússzuk ezt, bizony én látom majd el a baját!
Mondhatnám, hogy ez könnyen ment, de akkor csakis róla beszélek. A legtöbb esetben egy férfinek kell megküzdeni a nő kegyeiért, most azonban neki kellett falakat ledönteni, hogy beadjam a derekamat. Láthatóan őt arra készítették fel, hogy kihúzzon belőlem valami fontos információt, megkörnyékezzen. Kiváncsi lettem volna az indokaira, elkaphattam volna a sikátorban, de rájöttem, hogy már belefáradtam, hogy küzdjek Hannah emlékével. Bárki is akar tőrbe csalni, hát legyen meg az akarata, és egy utolsót szórakozok. A legkülönösebb az egészben az, hogy a szőke királylány ezt rendkívül élvezi. Vagy ügyes színész, vagy tényleg olyan lányokat válogattak be ebbe a szektába, akik jól tudnak bánni a testükkel, hogy hiteles legyen az egész. Bárhogy is legyen, jó eséllyel ez életem utolsó jó emléke, így megadom magamat az izzó szenvedélynek, csoda, hogy nem töröm össze magam alatt. Vad rohamaim zihálást váltanak ki belőle, ahogyan teljesen betöltöm az apró, hófehéren törékeny testét. Annyira összeillünk, hogy igenis jó lenne ezt minél többször megismételni, de azt hiszem csak azért értékelem túl, mert tudom, hogy ez nem lehetséges. Nem igazán figyelek fel arra, hogy felkapja a fejét, legfeljebb annak tudom be, hogy magában beszél, ahogyan teljesen elmerül az élvezetek tengerében. A nyakát harapdálom, nem is tudva róla, hogy vámpírként biztosan mulattatja, hogy mire vetemedek. Teljesen elengedem a tudatos énemet, hagyom, hogy az izmaim tegyék a dolgukat, arra viszont már felfigyelem, hogy tenyerei között majdnem elroppan az ágytámla. Elmosolyodva folytatom, hogy hamarosan mindketten tüzijátékot tapasztaljunk az ágyékunkban, a közös sikerünknek tudom be, s fel sem merül bennem, hogy a lány valami természetfeletti teremtmény lehet. Vagy ha az, úgyis mindegy már, vélhetően úgyis megkínoznak a végén. Ahogyan ráhanyatlok kielégülve, még odahajolnék, hogy amolyan zárócsókot nyomjak az ajkára, amikor nekem is feltűnik a motoszkálás. Cseppnyi rosszallás nélkül mászok le róla, mintegy hátradőlve mellé. – Gondolom értem jöttek, amíg feltartottad őket. Ne aggódj, nem fogok ellenállni, belenyugodtam, legyen úgy, ahogy akarjátok. Elegem van.. Belefáradtam, minek küzdeni.. – Teszem fel a költői kérdést, bár az furcsa, hogy mintha a lány is hallgatózna, nem úgy tűnik, mintha várt volna valakit, ami már csak azért is érdekes, mert ennyire nem lehet valaki jó színész. Oldalt pillantok hát rá, kérdőn, hogy most mi lesz?
Azért ez sokkal jobb, mint a kastélyban unatkozni attól félve, hogy mikor kerül elő valaki, aki visszaakar vinni Amerikába, ha már aláírtam azt a szerződést. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól is alakulhat ez a nap, még ha látok is valami furcsát ennek az Adonisznak a szemeiben néha, mintha látna bennem valami... valaki mást? Mintha ismerne, pedig nem ismerhet, ha csak nem ők küldték és előbb eljátszadozik kicsit, de ezt a kósza gondolatot szinte, ahogyan jön úgy el is tűnteti egy újabb csók, no meg amikor lekerül róla a ruha és csak a vak nem látná, hogy már bőven harci készültségben van és hogy igen kiváló fegyverzettel van ellátva. Akaratlanul is beharapom a szám szélét, ahogyan végigmérem és nem is nagyon kell rámvetni magát, hiszen majdhogynem szétdobom a lábaimat. Már nem vágyom jelenleg semmi másra, csak arra, hogy végre egyesüljünk. Azt hiszem még sosem voltam ennyire izgatott, szinte kiszárad a szám, ahogyan várom az utolsó mozdulatot, ami hangos nyögést eredményez, miközben rászorítok az ágy támlájára. Egyáltalán nem óvatkoskodik, de erre most nincs is szükség, sőt kifejezetten zavarna, ha visszafogná magát, még ha biztos is, hogy nem lesz egy hosszú menet ez most. Főleg, ha jól sejtem, hogy itt nem csak néhány hétről van szó, amióta egyedül van, hanem jóval hosszabb időről. - Valami... mintha... - kapom fel hirtelen a fejemet, mert az érzékeny vámpír ösztönök és a kifinomult hallás bizony valamit mintha jelzett volna, de a mozgásának hála a vér egyre vadabbul lüktet a fülemben, így ezt is gyorsan elnyomja és a hangom is jó eséllyel olyna halk suttogás, hogy talán Troy nem is igen hallja az extázis közepette, vagy talán egészen másnak hallja, amit hallani akar. Épp csak egy pillanatra feszül meg a testem, de mivel ő tovább mozog gyorsan eltereli a figyelmemet és a zaj, amit talán kintről hallottam máris megszűnik, vagy legalábbis a figyelmem terelődik el róla. A szoba csendjét az egyre hangosodó zihálás tölti be, ahogyan újra és újra vad rohamokkal támad, én pedig már érzem, hogy nem sokáig bírom, ahogyan megfeszül bennem és olyan mélyre jut, mint talán még senki. Erősen kapaszkodom az ágy támlájában, ha van lélekjelenléte észrevenni, akkor bizony kiszúrhatja, hogy a fa még több helyen meg is reped, ami nem jellemző egy átlagos lány erejére. Mindenesetre bizony, ha elér a csúcsig a fülében lévő heves dörömbölés csökkenni kezd, akkor Troy is hallhatja, mintha valami motoszkálás lenne odakint. Talán csak mászkál valaki a folyosón, de bizony inkább úgy tűnik, mintha valaki az ajtóval babrálna. Valaki netán kukkol, hogy jobb napja legyen, vagy újra bekapcsol az üldözési mániája? Egyáltalán úgy, hogy igen régen volt része szexben közvetlenül utána képes bármire is koncetrálni, vagy csak lebeg a képzeletbeli nyugalom szigetén fáradtan, kielégülve?
Nem tudom, hogy mi a jobb, hogy Hannah meghalt, vagy ha megbántott és elhagyatott volna. Így a halálával nem feltétlenül én vagyok a hibás, nem kell kudarcot keresnem a saját férfiasságomban, de nem telik el még ma sem nap, hogy ne gondolnék rá. A szerelem már elveszett, inkább valami vak fanatizmus a részemről, hogy megpróbálom visszahozni. Most azonban nem rá gondolok, inkább olyan különös gondolatok futnak át bennem, hogy bármennyire is próbálom felidézni az arcát, beleképzelni magamat abba a helyzetbe, hogy a vad, szinte erőszakoskodós törzsi játékunk mennyire menő volt, nem tudok érzéketlen maradni a kis szőke irányában. Mondanám, hogy ez csak valami állatias brutális egymásba kapaszkodás, csak éppen ahogyan az ajkát érintem a sajátommal, a szája puhább, édesebb, mint hittem volna. Az első gondolatom az volt, hogy lendületből az ágyra nyekkentem, megfordítom, és szó szerint megerőszakolom, hogy még fájjon is neki. Mondhatni megérdemelné, hogy ha már bevállalta, hogy elcsábít, hogy kijátszik azoknak, akiknek dolgozik. A lendület ugyan megvan, mégsem szorítom le az ágyra, hanem ahogyan az ölembe kapom, heves de mégis inkább játékos csókcsatába fogunk, és fizikai erőm kimerül abban, hogy szorosan magamhoz szorítom, a fenekét összepréselve. Nem tagadhatom meg magamat, egy Smallwood sosem lesz gonosz, vagy éppen kisajátító. Ettől még heves vagyok, s erőteljes, csak éppen nem bántó. Gyorsan kibújik a ruhájából, mint akinek nincsen ellenére. Én is megnyalom a szám szélét, amint pőrére varázsolom magamat, ez most valami más szint, mint amit korábban elképzeltem. – Huh, te aztán.. – Rázom meg a fejemet, akkor legyen, érje el, amit akar, majd bőven ráérek később sopánkodni, hogy ennyi év után most ilyen könnyű dolga volt velem. Alaposan kitaníthatták, hogy így rá van készülve erre a csábvarázslatra. Hát istenem, legyen végre pár jó percem, amire legalább emlékezni lesz érdemes, ha csúful átvertek. Én is megteszem vele, hogy kihasználom. Pajkosan engedem végül el magamat, egy fériasan lehengerlő pillantással vetem rá magamat ismét, hogy fölé kerüljek, átfogva a vállát hemperegjünk párat, még valami öblös kacaj is kibuggyan belőlem. Aztán felvezetem a karjait az ágy fölső rácsára, hogy tudjon kapaszkodni. Az egyik combját térdestül felhúzom a karommal, hogy ezzel is én irányítsak, most érzem, hogy minden dominanciám feltör, mint valami eddig leszíjazott bestia. Egy pillanatra behunyom a szememet, hogy aztán amikor kinyissam, elmerüljek a pillantásában. Nem, ő nem Hannah, de akkor miért tetszik ennyire? Ismét az ajkát falom, hogy egy erőteljes lökéssel már belülről töltsem őt ki. Érezheti, hogy milyen nagyok a méreteim, én is azt akarom megtapasztalni, hogy milyen az, amikor rá feszül.
Szó se róla, sokkal jobban alakul az este, mint amire számítottam eredetileg. Az volt a terv, hogy kicsit kikapcsolódom, esetleg leülök egyet kockázni, vagy kártyázni, hogy ne unjam magam annyira a Roxfortban, de a fene se gondolta volna, hogy egy igazán helyes és felettébb túlfűtött fickóval sikerül majd összefutnom. Végülis az élet néha kopenzál a sok kellemetlenségért, amit a nyakadba sóz és ez azért mégis csak így van rendjén. Ha már Eoin felszívódott kell valaki, akivel időnként kieresztem a gőzt és ez a Troy sokkal kevésbé visszafogott, mint Eoin volt. Bevallom tetszik ez a hevesség, mintha már régóta ki lenne éhezve. Talán azóta, hogy elveszítette azt a lányt, akit futólag említett nem is volt más... Azért az elég kínzó lehetett. A légzésünk egyre szaporább, de igazán egymásra vagyunk hangolódva és egy pillanat múlva már arra eszmlélek, hogy a meztelen felsőtestünk simul össze, bár csak néhány pillanatig, amíg az ölébe nem kap, hogy kicsit javítson a magasságkülönbségen és elérje a melleimet. Elég aprók, ez is világ életemben zavart, de úgy tűnik, hogy neki cseppet sem okoz gondot. Halkan felsóhajtok, főleg hogy így közelről már igazán érzem, hogy feszül a nadrágja. El is indul a kezem, hogy megoldjam a gombot és egy határozott mozdulattal csúszik be a kezem a nadrágba. A látvány pontosan azt tükrözi, amit az érzés is. Igen kellemes méretekkel büszkélkedhet és már egyértelműen bevetésre készen van, ahogyan én is. - Nem rossz... - hajolok közelebb és súgok a fülébe, hogy aztán egy két apró harapás után egy szó szerint villámgyors mozdulattal mozduljak hátrébb, hogy ledobjam magamról alulról is a ruhát és remélem ő is pont ugyanezt teszi majd. Talán azt hiheti, hogy csak az érzékei csalják meg és azért lát ennyire gyorsnak, hiszen ilyen állapotban az ember logikus gondolkodása kicsit megszűnik létezik. Alig várom, hogy végre ruha nélkül is megnézzem magamnak. Akaratlanul is beharapom a számat. Ez a csokibarna bőr... Amerikában találkoztam hozzá hasonlókkal, de valahogy eddig még nem bújtam ágyba senkivel, aki ne lett volna ugyanolyan fehér, mint én. Kár lenne tagadni, hogy van ebben valami plusz pikantéria, és igazak a pletykák, hogy nem kell a szomszédba menniük felszerelésért. A pillantásom egyértelműen incselkedő, ingerlő. Nagyobb nálam és ennek már önmagában is meg van az izgalma, a tekintetében pedig olyan vad tűz ég, amitől talán más megijedne, de én nem vágyom most semmi másra csak hogy leteperjen és jól érezzük magunkat... nagyon jól!
Teljesen igaza van, minek már ide előjáték? Bőven felvezette azzal, hogy így nézett rám, hogy belement a játékba. Lehetnék dacos, ellenkezhetnék, de a fenébe is, ha utánam is küldte valaki, mint valami csábító kémet, már nincs vesztenivalóm, nyerjenek ők! Én meg csak annyit, hogy mielőtt lelepleződik a varázsvilág, vagy az én titkaim napfényre kerülnek, netán a napló kapcsán vizsgálódna, legalább még jól érzem magam. A vonzódás tagadhatatlan, baromi jól beleválasztottak az izlésembe, nyilván sokáig vizsgáltatták, ízlelgették Hannah stílusát, hogy nagyon hasonló legyen. Legyen szó véláról, vagy csábvarázsról, lényegében mindegy, célt ér, majd utólag ráérek megbánni. A poharaink már a földön, hogy olyan hévvel döntsem hátra, mintha egy vonat ment volna át rajta. Tetszik, nagyon tetszik, hogy az érzéki vonulat mellett olyan kislányos a külseje, mintha visszatérne az a vad, szinte megerőszakolós fantázia, amit Hannah-val játszottunk. Egy nő igenis legyen szexuálisan nyílt, közben legyen benne valami törékeny, amit úgymond le lehet szakítani. Ebben a lányban ez az elegy ellenállhatlanul forrong, szabadjára engedem hát a régen csöndes állatias énemet, ahogyan rávetem magamat csókolom az ajkát, ami meglepően puhának tetszik, szinte még lélegezni is elfelejtek, hogy mennyire. Ám nem ragadhatok most le a romantikánál, az ingerlő domborulatai hívogatnak, a szavai megnyugtatólag erősítik meg, ez az egyetlen helyes döntés! Gyorsan kigombolom a blúzát, noha le lehetne szakítani, majd varázslattal megjavítani, de nem, vetkőztessük csak egymást. Gyors, türelmetlen mozdulattal csatolom a melltartót, legyen akár elől, hátul, s hirtelen rámjön valami éltető, izgulós remegés, noha nem félek, nem tartok a dologtól, csupán nem tudok már uralkodni magamon. Ha felülről már nincsen rajtunk semmi, akkor egy gyors mozdulattal ölbe veszem, hogy a kebleit vegyem az ajkaim közé, a keményen a fenekére szorítsam a tenyerem.
Nem azt mondom, hogy nem érdekel, hogy kit veszített el, de őszintén szólva semmi hangulatom a magam baja mellett még más nyűgjét is a nyakamba venni. Nem tudok semmit erről a srácról, könnyen lehet, hogy nem is a suliba jár, csak valami átutazó és nem is találkozunk többet. Akkor meg mi értelme lenne annak, hogy egymást traktáljuk a bajainkkal? Neki is van, nekem is akad, de ezeket most szépen kint hagyjuk az ajtó előtt és nem foglalkozunk velük. Lehet, hogy ez szimpla struccpolitikának tűnik, de nem érdekel. Most csak jól akarom érezni magamat és úgy érzem, hogy ezzel a sráccal ez menni fog. Az eszembe sem jut, hogy neki rám nézve igen kellemetlen gondolatok is vannak a fejében és egyelőre még nem döntötte el teljesen, hogy mihez is kezdjen velük... velem. Nekem teljesen egyértelmű, hogy mit tudnánk kezdeni egymással és ez minden mozdulatomból és jelzésemből egyértelműen leszűrhető. - Pedig néha tényleg nem érdemes túlgondolni a dolgokat. - vonom meg a vállamat és igen néha tényleg elég arra szorítkozni, ami a lényeg. Na nem mondom, hogy egy kis előjáték nem árt, de mondhatni azt már megtettük odalent, meg felfelé jövet és egy kicsit még a pezsgő és az eper is rásegíthet. Ledobom hát magamat az ágy szélére, ő pedig mellém ül. Mintha csak ártatlan kiskamaszok lennénk, de azért annál sokkal intenzívebben feszül közöttünk valami komoly vibrálás. Szerintem ezt ő se tagadhatja le. Látom ám a pillantásait! Gyakorlatilag már szemmel levetkőztetett, pedig igazán megtehetné kézzel is. Amikor a keze a combomon köt ki már sokkal inkább érzem, hogy talán nem kell győzködni, mint Eoint. Na jó, őt se kellett sokat, de azért be kellett dobnom magamat. Ez valami más, úgy néz rám, mintha megbabonáztam volna és kár lenne tagadni nekem is nagyon bejön ez a csokibarna bőrszín és a komor tekintet. Kicsit olyan, mint valami szelidnek tűnő vadállat, pedig kettőnk közül én vagyok a veszedelmes szörnyeteg igazából. Az események viszont felpörögnek és én csak pár kortyig jutok. A poharam szinte kiesik a kezemből, nem jutok el addig, hogy földhöz vágjam, mert azért mégis csak meglep ez a vad reakció az eddigi óvatosság után. Úgy teper le, hogy ha ijedős lennék akkor most lehet, hogy úgy érzném itt gáz van, de mivel nem vagyok ijedős... - Ez már... jobban tetszik... - súgom, morgom, lehelem, nehéz lenne meghatározni, hogy melyikről van most szó, főleg hogy az ajkai az enyémekre tapadnak, de gyorsan tovább is vándorolnak és kár lenne tagadni elönt az adrenalin, a forróság, ahogyan a keze becsúszik a felsőm alá. Talán nem kellene folyton dumálnom és azért le is akad a szavam. Én sem szórakozom egyből a felsője alját keresem, hogy minél előbb lekerüljenek rólunk a ruhák. A fenébe is, akarom ezt a pasit! Talán még soha senkit nem akartam ennyire. Lehet, hogy pont a miatt, mert épp csak most találkoztunk és talán ezután soha többet. Azért ennek meg van a maga izgalma, ezt érezheti ő is bizonyára.
Nem várom még véletlenül sem, hogy sajnáljon, Tasha ugyanis minden szeretetmorzsáját rám pazarolja, anyám helyett anyám, és testvérből is több, mint illene, hiszen már-már egymásra vagyunk függve, mintha valami beteges plátói szerelem lenne köztünk, de az is lehet, hogy ez csak részemről van így, hogy pótoljam Hannah-t, Tasha pedig nem akar megbántani. Ez a Sheeree viszont, ha úgy lett kiválasztva, piszkosul jól végzi a dolgát, mert bár időről időre feltámad bennem a késztetés, hogy véres bosszút álljak, hogy így utánam küldték, de mégis el tudja altatni a gyanakvásomat ezzel az érzéki törékenységgel, amit nem tudok hová tenni. Egy lány vagy érzéki, és akkor úgy ledominál, hogy az ember nem győzi uralni a vágyait, vagy törékeny, akivel az ember gyengéden, védelmezően bánna. Nem tudom, hogy hogy csinálja, de van egy sejtésem. Mintha valami boszorkányszekta tagja lenni, akik arra készítik fel a tagjaikat, hogy a célok elérése érdekében a testüket vessék be. A modern kurtizánok! Vagy valami kívánságteljesítő dzsinn lenne, aki az én hangulatomra van ráhangolva? Hát erősen téved, magamtól eszembe sem jutna ilyen érzéki kalandba keveredni! Enerváltan legyintek, Hannah hallott, most kár is róla beszélni, főleg egy idegennek, ezen felül ha vissza akarom hozni őt a képeken át, akkor az úgysem tartozik másra. Az ember nem hirdeti nagyon, hogy sötétmágiát űzve támasztaná fel a kedvesét. Aztán valahogy mégiscsak oda jutunk, hogy ez a Sheree valami olyat hoz ki belőlem, amit régen eltemettem, a domináns férfiállatot, magától mozog a nyelvem, ahogyan kimondom a nyers, erőteljes szavakat, hogy célzok, és lövök. Ahogyan nyaldossa az ajkát, azzal valami mást is nyalogathatna. Nem csak az ajkamat persze. Méregetjük egymást ahogy kell, most valahogy én is elképzelem, hogy mi történne, ha hemperegnénk egy nagyot. – Na nem azt mondom, hogy csak arra a pár percre szorítkoznék, de most valahogy.. – Ráznám a fejemet, hogy mennyire tárgytalan, de mivel én hívtam ide.. Hát nehéz lenne kibújni már a szerep alól, ezen felül én hívtam oda, nem rázhatom le. Akarom egyáltalán lerázni? Belül megrázkódok, komolyan hatással van rám. Bizonygathatnám, hogy ez valami bűbáj, de mi van, ha nem? Ha tényleg hatással van rám, akkor.. na nem, olyasmiben nem hiszek, hogy szerelem első látásra, inkább valami őrjítő vágy, amit a régóta elnyomott testiség vált ki most belőlem. Felkapom a tálcát, megyek kögötte, a hófehér bőrét még hátulról is vizslatom, és mivel most úgysem lát, bele is harapok a számba, hogy érezzem a kiserkenő vért. Hogy érezzem a fémes ízt, de ez csak mégjobban feltüzel. Miután beérünk, és zárva az ajtó, az első gondolatom az lenne, hogy elkapom, a falhoz lököm, és hátracsavarom a karját, ehelyett azt figyelem elhülve, hogy megint az ajkát nyalogatja. Most már tényleg megrezzenek, magamban dörmögve valamit töltök, hangos pukkanás után már a kristálypoharakban a finom nedü. Átadom a sajátját, és mellé ülök. Kortyolgatok jó nagyokat, az ajkát, a nyakát figyelve, és a combjára teszem a kezemet. Bűvölet, a szentségit is, de nagyon működik. Na jó, utána is eltörhetem a karját. A földhöz vágom a saját poharamat, miután ő is ivott, hogy aztán egy lendülettel úgy hátradöntsem az ágyon, hogy csak úgy nyekkenjen. Remélhetőleg még időben eldobja ő is a poharat. Csókolom ahol érem, a kezeim immár tudva, hogy mi a dolguk, önálló életre kelve hatolnak be a finom ruhanyag alá.
Hümmentek csak egyet a válaszára. Komoly haláleset. Az életemben folyton elszúrok dolgokat, de valójában még senki közeli hozzátartozóm nem halt meg. A McCain szülők az egyedüliek, akiket ismertem gyerekkoromtól, de már ők is hosszú évekkel ezelőtt elmentek és hát nem voltam a gyerekük. Az én szüleim meg élnek és virulnak, habár folyton csalódást okozok nekik, szóval ki tudja, ők talán nem bánnák, ha nem lenne velem annyi gondjuk folyton. De hát mit lehet erre mondani, ha jól sejtem, akkor valami nő lehet a dologban, talán valami komoly szerelem halt meg, bár ha már két éve, akkor az aztán nem ma volt. - Két év? Hát az se most volt! - nevetek fel végül, hogy elnyomjam kicsit a komolyság élét. Egyelőre nem veszem magamra a sötét viccelődést a vadászatról és úgy általában. Va na srácnak egy sötét kisugárzása, de nem vagyok ijedős, sőt talán túlságosan naiv, hogy belegondoljak butaság is lehet akár, hogy kockáztatok egy idegennel csak úgy, miközben tudom, hogy sokkal jobban kellene vigyáznom magamra. - Valójában én sem szeretem túlkomplikálni a dolgokat. - felelek végül, de aztán indulhatunk is. Céloz és lő... akaratlanul is megnyalom a szám szélét. Azért igen csak kedvemre való, biztosan nagyon jól mutatnak ruha nélkül és lássuk be izgalmas elegyet alkotnánk az ágyban, hiszen nekem meg olyan hófehér böröm volt világ életemben, hogy nincs az a nap, ami letudná barnítani. A cipekedést rá hagyom, mégis csak ő a férfi, én pedig elindulok felfelé. Nem voltam sosem túl magas, sem vaskod testalkat. Vékonynak és törékenynek tűnök elsőre, de hát senki se tudja csak úgy a külső alapján, hogy igazából egy vámpírral van dolga, aki azért fizikailag is megtudja védeni magát, ha arról van szó. Van azért ennek a vámpírlétnek előnye, meg hát nekem amúgy se volt sose gondom vele, sőt kifejezetten vágytam rá, hogy különleges legyek. Persze, ha tudnám, hogy már Sera is az... de legalább ebben leköröztem, ha más nem, hát időrend tekintetében. Amikor felérünk a kulcsot a zárba helyezem és belököm az ajtót, hogy beengedjem újdonsült ismerősömet is, és neki már ne kelljen az ajtóval bajlódnia, gond nélkül lepakolhasson mindent egy kis asztalra. El is kapok útközben a tálról egy epret, hogy megkóstoljam, csak aztán csukom be az ajtót. Érzéki lassúsággal harapok bele, hogy utána még le is nyaljam az ajkaimról a halvány rózsaszín levet, ami kicsordul. - Töltesz? - célzok ezúttal a pezsgőre, én pedig ledobom magamat egyelőre az ágy szélére. Kár lenne tagadni, egyértelműen olyan pillantásokat vetek rá, hogy tényleg jóval izgalmasabban is eltudom képzelni a mai délutánt, mint hogy beszélgessünk.
Tudom én, hogy mennyire vadító vagyok a másik nem tekintetében, hiszen Tasha is a fajának kiemelkedő példánya. Általában a fiúk szokták megnézni a lányokat, esetemben viszont még fordítva is igen gyakori, hiszen magas vagyok, izmos, és fenyegető. Hát mi kell még? A sors iróniája, hogy végtelenül romantikus természettel vagyok megáldva, amit még Tasha is kikacag, úgy érzem, hogy nekem Hannah volt az igazi, ezt nem tudom csak úgy elfogadni, más lánnyal pedig továbblépni pláne nem. A szőkeségre is csak azért figyeltem fel, mert eszméletlenül hasonlít egykori halott szerelmemre, mondhatni a zsáner. Valaki nagyon tudja, hogy a gyengém? És miért illene hozzám egy szőke, szinte hófehér bőrű, vagy hajú szépség? Talán mert végletes vagyok, szeretem a különbözőségeket, és Hannah-val gyakran voltak olyan érzéki, szexuális játékaink, hogy ő eltéved a vad és kietlen dzsungelben, és én a vadember cserkészem be, rabolom el, gyűröm magam alá. Valamiért erre izgult, nekem pedig kapóra jött ez a fickándozás, azért nem csak Tasha mutat furcsa jeleket az érzékiséget illetően. Most valahogy ez a furcsa vágy támad fel bennem, de magamat győzködöm, hogy ez külső tényező lehet, valaki utánam nyomoz, legyen szó a naplóról, a restaurációs munkámról, vagy a testvériséggel kapcsolatos, varázsvilág leleplezős dolgokról, amit Jasmine félbehagyott. Már Jasmine is könnyen megtalálta a szívemhez vezető utat, de ez a lány.. Nos a főpróba után mintha ő lenne a telitalálat! Nem szabad elgyengülnöm, noha ez a csábító pillantás, a törékenységgel vegyített érzéki vonal.. A francba is, durván jó kombináció, ennek még én sem tudok ellenállni, pedig nagyon elvadult életet élek, Tashán kívül mindenkit lerúgok magamról. Ennek most sem szabad máshogyan történnie. – Nem szó szerint. Egy komoly haláleset történt két évvel ezelőtt. Nem vagyok én semmi rossznak az elrontója. – Ingatom a fejemet sötét mosollyal, na nem úgy, mintha én lennék a gyilkos. Csupán jelezni akarom, hogy nem valami megcsalós, elhagyós dolog áll a háttérben. Attól, mert magamat okolom, vagy hogy meg akarom találni Hannah számára a visszautat, még nem vagyok a hagyományos értelemben vett lelki roncs. Vagyis inkább máshogyan. És mivel amúgy is csapdába akarom csalni a fiatal nőt, nem nagyon érdemes húzni az időt, eljátszani a sármőr csábítót. Ő jött ide, tehát nyitott. Vagyis ha jó pénzért felbérelték, nyilván neki is érdeke, hogy minél gyorsabban megtudja, amit akar. Ahogyan visszahúzza a kezét, és szinte szobára hív, azért beharapom az ajkamat, hogy némi fájdalmat okozzak magamnak ezzel, oly régóta nem voltam senkivel, Hannah után még próbálkozás szintjén sem, így nem csoda, hogy az indulataimon egyre inkább az ösztöneim kerekednek felül. – Azt mondják, a vadászat izgalmasabbá teszi a lényeget. Én inkább célzok, és lövök. – Kulcsolom össze a tarkómon a kezemet, azért ahogyan karbafonja a kezeit a melle előtt, akaratlanul is végigmérem. Ha bántanom is kell ezt a lányt, nehezemre fog esni, oly tökéletes. Vélhetően sokból választották ki. – Elbeszélgetni? Milyen szépen fogalmazol. Lássuk akkor. – Bólintok el, virágnyelven írta körbe, hogy a pezsgő és az eper jó kiegészítők az előjátékban. Ha lesz ugyan egyáltalán. Én fel is felállok, szerencsére alul még nem, ezért pár szóban, kurtán kikérek egy szobakulcsot, viszont az epret és a pezsgőt megvárom itt, az csupán pár perc, vélhetően fel vannak ilyesmire készülve. Nem akarom ezeket kihagyni, mert én már tudom, hogy nem valami hempergés lesz, kár pénzt adni a felesleges kellékekért, de ha mellőzném, akkor gyanakvásra adhatnék okot. Átveszem a pezsgőt, meg a tál epret, hiszen nem várom meg, hogy szobaszervíz legyen. Ő pedig a kulcsot kapja, így indulhat fel a lépcsőn előttem, miközben én sóhajtozom, hogy nem mellesleg mikre lennék képes ilyen formás hátsóval a kezeim között.
Azért elég helyes azt meg kell vallani, főleg ezzel a csokiszínű bőrrel és a mosolyával. Olyan, mintha valami komoly fájdalom bújna meg a pillantása mögött és ettől csak még sokkal érdekesebb a mosolya. Határozottan vonzó, úgyhogy akár még érdekes is lehet ez a nap, nem pedig annyira rémesen unalmas, mint amilyennek eredetileg gondoltam, de persze majd meglátjuk még. Nem vagyok benne biztos, hogy mit is akar, úgy érzem, mintha még ő maga sem lenne ebben az. Lehet, hogy a vámpír képesség segít, hogy kicsit jobban átlássam a dolgokat, még ha én magam nem is az emberismeretemről vagyok híres. Ha az lennék, akkor jó eséllyel nem szaladtam volna olyan kellemetlen helyzetbe, mint amikor aláírtam azt a rettenetes szerződést. - Én elterelhetem, de vajon miről? Csak nem összetörta valaki a kicsi szívedet? - pillantok rá kíváncsian, hiszen elsőre olyan igazán kemény és zord alaknak tűnik, de ez nem jelenti azt, hogy nem törhette össze valaki a szívét, vagy bánthatta meg. Na ezért nincs értelme belebonyolódni komoly érzelmekbe. Nekem is rosszul esik, hogy Eoin felszívódott, de azért nem dőlök a kardomba. Jól szórakoztam vele, de a szerelemtől azért rém távol állok. Nem szokásom túlgondolni az érzéseket, hiszen a vége úgyis mindig valami kellemetlenség, akkor meg könnyebb távol maradni tőlük. - Ez igazán imponáló, legalább tudod, hogy hogyan tedd egyértelművé, hogy érdekellek. Ez tetszik! - mosolyodom el, és nem húzom vissza a kezemet, sőt kicsit megmozdítva azt inkább összefonom az ujjaimat. Ahogyan a kezét simítom ezzel végig kicsit akaratlanul is megnyalom a számat, elképzelve, hogy miket is tudna csinálni ezzel a kézzel. Igen, azt hiszem határozottan tetszik a srác és legalább nem lenne unalmas a napom így. Amúgy is azért jöttem le a faluba, hogy szórakozzam kicsit és hogyan is lehetne azt jobban, mint egy helyes pasival kettesben. Így aztán örülök is neki, hogy jön az ötlet, hogy lépjünk le. Tény, hogy lehetnék körültekintőbb, de sajnos sose voltam az. - Ez tényleg szimpatikusabb megoldás. Sajnos a Roxfortban tanulok, úgyhogy nem tudlak elhívni magamhoz, de ha bérelnél mondjuk egy szobát. Kérhetnék egy kis pezsgőt... epret is... és biztosan jól... elbeszélgethetnénk kettesben. - vigyorodom el sokatmondóan. Persze egyértelmű, hogy még véletlenül sem beszélgetésre gondolok, de az fel sem merül bennem, hogy ő meg egészen másra, mert azt hiszi, hogy ártani akarok neki. Szóval naivan fel is állok és türelmesen várom meg, amíg ő is ezt teszi. Az italomat magamhoz veszek, de mégis az ő pasi. Úgy illik, hogy ő intézze a szobát és a többit.
Nem tudom felmérni, hogy azért van-e itt, hogy a nyomomban legyen, vagy tényleg csak egy átkozott nagy véletlen, hogy ide tévedt egy Hannah-hoz hasonlító lány. Aki ráadásul nem is túl szende, nem kéreti magát, átveszi a kezdeményezést. Az utóbbi években simán lepöcköltem magamról bárki is próbálkozott, csupán Tasha volt, akit magam mellett tartottam. Jasmine érdekes próbálkozás lehetett volna, csak hát ő eltűnt, jó eséllyel eltűntette valaki. Már csak azért is tudni akarom, hogy mi folyik itt, mert a magam dolga ugyan nem érdekel, de Talisha nem lehet veszélyben. Lássuk be, arra van a legkisebb esély, hogy Sidney ősei kavarnak valamit, ennyire ők sem elvetemültek. Érzem, hogy nyirkossá válik a tenyerem, s kiszárad a szám, ahogyan a fiatal szépség rámveti zafírtüzű pillantását, borzongató, egyedül Hannah társaságában éreztem ilyet. Megköszörülöm hát a torkomat, igyekszem nem túl sötét pillantással méregetni. Nem szabad, hogy érzékelje a gyanakvásomat. Meg kell tudnom, hogy miért van itt. Ahogyan közeledik, mintegy kitölti a világomat, minden más fókuszt veszít, ahogyan a szőkeség kerül a szemem elé. Furcsa, nem érzek varázslatot, mindent uraló vonzódást, tehát nem véla, de ez akkor is.. Gyűlölhetném ezért az érzésért, amit kivált, ám igyekszem tudatosan uralni. Ha arra lett kiválasztva, hogy elcsábítson, megtévesszen, akkor nagyon észnél kell lennem. – Ne is. Átugorhatjuk a felesleges köröket. Nem szántam bántásnak. Nekem ugyan nem unalmas, ám.. jó lenne, ha valami elterelné a figyelmemet. – Villantok egy sármos mosolyt, amit még Tasha is megirigyelhetne, bennem vannak azok a gének, amiket ikerhugom oly előszeretettel alkalmaz, és bennem oly kihasználatlannak érez. Most a cél érdekében eljátszom, hogy mennyire szexi, és domináns tudok lenni, ami tulajdonképpen lehetnék, csak valahogy a túlzott romantikus, melankólikus énem teljesen elnyomja az erőteljes oldamat. – Nem ezért vagyok itt. Sőt, ritkán jellemző rám ilyesmi. Rád figyeltem fel. – És ez tényleg így van. A külsőm alapján ha olyan stílust párosítanék hozzá, amire a lányok lélegzete elakad, biztosan lenne keresnivalóm. Így azonban meg kell erőltetnem magamat, kissé lopnom Tasha stílusából, ezért emlékezve arra, hogy ő mit szokott csinálni, az érintésen rengeteg múlik. Ahogyan a lány helyet foglal, megindítom a kezemet, s finoman a kézfejére illesztem. Nem a combjára, mert az túl egyértelmű, nem a vállára, mert az meg bizalmaskodó. A kézfej a tökéletes. Közben mélyen a szemébe nézve igyekszem uralkodni magamon, hiszen ez kétélű fegyver, rám is hatással van. – Kártyázni? Talán később. Az érdekesebb lehetőséget választanám. Mondjuk kettesben. – Ajánlom fel a lehetőséget, ez lehet a mosdó, egy sikátor, egy szoba bérlése, ebben még szabad kezet adok neki, már ha van ennyire bátor. A titokzatosságnak is van egy béna oldala, ha az ember ötletelennek tűnik. Jó lenne, ha nem valami kéjenc gyilkosnak gondolna.
Nem tudom, hogyan alakul ez a mai nap és persze talán a legnagyobb hülyeség, amit tehetek, hogy egy idegennel állok le szórakozni, de érdekesebbnek tűnik egy helyes pasi, mint hogy öreg fickókkal kártyázzam, vagy kockázzam. Persze jó eséllyel győznék, pedig ezeken a partikon sokuk már kellően beszokott lenni csípve, de azért akkor sem ez a legjobb szórakozás, amire vágyom. Arról persze sejtelmem sincs, hogy Troy fejében mik járnak, hogy mennyire gyanakvó. Nekem is sokkal óvatosabbnak kellene lennem, hiszen küldhette őt akár a banda is, akiktől megszöktem, akiknek tartozom, hiszen aláírtam a szerződést és ideje korán leléptem. De bármennyire is kellene, nem vagyok elég elővigyázatos, vagy csak egyszerűen túlságosan unatkozom, hiszen mégis csak szeptember óta visszatértem az iskolába és magamhoz képest azért igyekszem visszafogni magamat és a biztonságos Roxfortban maradni. De most, hogy Eoin is felszívódott.. így már sokkal nehezebb. - A legtöbben igen, inkább ködösíteni szoktak, de mázlid van, mert rettenetes unalmas napjaim vannak, úgyhogy megpróbálom nem zokon venni szavaidat. - a tekintetem persze egyáltalán nem azt sugallja, hogy bármit is zokon vennék. Sokkal inkább az süt belőle, hogy kíváncsi vagyok nagyon is. Nem igen láthat mögötte semmi mást, intrika gyanúsat, vagy veszélyeset. A mosolyom és a pillantásom egyszerűen csak mustráló, ahogyan felkönyökölök az asztalra és megtámasztom az államat a két kezemen. - No és mit csinálsz itt Troy, azon túl, hogy iszogatsz és csak úgy meghívsz valakit egy italra, ha úgy tartja kedved? - pillantok rá újra, na nem mintha túl sokszor levenném róla a szememet. Tényleg kellemes látvány, így közelről is, bár elég morózusnak tűnik, egyáltalán nem olyan szórakoztató, mint Eoin, de azért tehetek egy próbát. Végtére is a szemnek kellemes, és mégis csak meghívott egy italra, aminek biztosan jó oka van. Tudom, tényleg lehetnék egy fokkal gyanakvóbb, de ha valaki egyértelműen csábítgatni akarna, az sokkal inkább gyanús lenne, nem? Ez a Troy inkább olyannak tűnik, mint aki magam sem tudja, hogy mit akar és ez az egész italmeghívás is csak egy hirtelen ötlet volt és még mindig nem teljesen biztos abban, hogy jó ötlet volt-e egyáltalán. - Tudod eddig azon gondolkodtam, hogy kártyázom egyet, de ha tudsz ajánlani érdekesebb lehetőséget, akkor lehet, hogy téged választalak. Szóval? - ha már ennyire lényegre törő, akkor legyünk csak azok. Nem akarok itt feleslegesen ürcsörögni sem, főleg ha azt se tudja, hogy mit akar és az italmeghívás véletlen volt, vagy nem biztos magában. Lehet valaki akármennyire is jóképű, azért mégsem tartok még ott, hogy én akarjam szórakoztatni őt. Azt inkább fordítva várom el.
Cseppet sincs most kedvem a lánnyal foglalkozni, akiben azért nagyon sok hasonlóságot vélek felfedezni Hannah-val, mégis rávisz a kényszer. Bárki is legyen az, aki ide küldhette, valamit tud rólam. Talán a testvériség az, akinek tagjai között már számtalan varázstalan van, a céljuk kezd ismertté válni, Grindelwald tanai kapcsán lerántanák a leplet a varázsvilágról. Jasmine meglepően gyorsan tűnt el, talán ez az ügynök konkurenciát látott benne, és ő maga akarja a dicsőséget learatni. Aztán az is lehet, hogy Sidney szülei küldték utánam, hogy a rejtélyes naplók hollétéről faggasson ki. Vagy.. a festményeim, bármennyire is rémisztőek, felkeltették valaki érdeklődését, aki szintén a halált akarja megbolygatni. Túl sok itt a ha! Meg kell tudnom, hogy ki ő, mert nem lehet ekkora véletlen, hogy ilyen komoly hasonlósággal pont szembetalálkozunk. Igen, mennyiszer festettem már le ezt a szépen metszett álívet, az érzéki ajkakat, s a szeme, a mindent körberagyogó szempár.. Nem mondom, hogy ikrek, de nagyon hasonlít. Nyugalmat erőltetek magamra, lesz majd arra időm, hogy kitörjön belőlem az állat, ha majd ott tartunk. Valahogy félre kell hívnom, el kell csalnom, hogy megtudjam, amit akarok. A lány a meghívásomra túlzott gondolkozás nélkül oda is fordul, áldom a felmenőinket a génkészlet kapcsán, mert amit kaptunk Tashával, az nem semmi, ezzel én is tisztában vagyok. Míg a hugom imád másokat az ujja köré csavarni, addig én Hannah halála óta sem voltam senkivel, egyedül ez a Jasmine próbálkozott, de van egy olyan sejtésem, hogy már valami csatornában rohad a hullája. Hát szívás, de legalább egyértelmű jelzés, hogy a szerelem nem nekem való! Mindenesetre valami sármos énemet próbálom elővarázsolni, ami tekintetében erőlködnöm sem kell, sötét bőröm, harcias külsőm sok lány piszkos fantáziáját megmozgatja. Mégsem gondolom azt, hogy érdekel még bárki is Hannah után. Én sem nyújtom a kezemet, csak intek, hogy üljön le, ha már volt ilyen bátor, hogy idejött hozzám. A francba, így közelről még szebb csaj. Látom már a különbségeket, nem teljesen Hannah, de érezhető, hogy úgy lett kiválasztva. Biztosan utánam jött. Ezer százalék! – Hali. Troy. – Várom meg, hogy helyet foglaljon, a jó nevelésem miatt egy pillanatra én is felemelkedek, nem csak magamhoz csalogatom, mint valami kiskirály. – Most mondjam azt, hogy nem? Ennyire direktek vagyunk? Mivel csak így idejöttél, és nem kéreted magad, lehet, hogy ráhibáztunk? – Kortyolok bele a saját italomba, visszakérdezhetnék, hogy kiváncsi volt, vagy a külsőm fogta meg? Közben pedig azon tűnődök, mivel lehetne a kocsmán kívül, esetleg a sikátorba hívni, hogy módját ejtsem a nagy kérdésnek. Lehet, hogy nem is kell nagyon fűzni az agyát? Kár, hogy én nem rendelkezem Tashához hasonló csábítási eszköztárral, de talán itt most nem is kell? Érdeklődve méregetem, mint akinek jár az agya, hogy vajon milyen lány lehet. Valahol, titkon mélyen belül érdekel, hogy más körülmények között milyen lenne, de mivel esélyesen célpont vagyok neki, akiből infókat húzhat ki, így kár is agyalnom.
Eoin, a görög macsó felszívódott. Nem mondom, hogy nem bánt a viselkedése, de végtére is nem fogadtunk örök hűséget, csak jól éreztük magunkat egyett. Mondjuk tény, talán lehetett volna valami komolyabb, hiszen kifejezetten pocsék állapotban ismert meg és ez nem riasztotta vissza. Azért nem gyakori, hogy a lány az első találkozáskor telehány egy kukát és a pasi ennek ellenére se lécel le. Aztán ki tudja, talán rájött, hogy a tehetős családjába nem illik be egy lázadó lány, akit még a saját szülei is nehezen kezelnek. Vagy csak a szülei adták a tudtára, hogy ha egy magamfajtával mutatkozik, annak nem lehet ránézve jó vége. Mindegy is. Nem fogom egy pasi miatt lógatni az orromat, inkább keresek valamit, amivel lefoglalhatom magamat. A vajsör hamar meg is érkezik és elég csak pár kortyot inno belőle meg is hallom a kellemesen mély baritont pár asztallal arébbról. Meglepetten nézek arra, hiszen egyértelműen nekem szól a meghívás. Vajon oda kellene mennem, vagy kéressem magamat. Ha nem unatkoznék ennyire, akkor lehet, hogy a második mellett döntenék és csak egyszerűen a második korsóval intenék felé egyet, hogy megköszönjem. Viszont én rettenetesen unatkozom! Felállok tehát és az érkező korsót már eleve az ismeretlen srác asztalához kérem, aztán szépen a saját korsómmal le is dobom magamat vele szemben az asztalhoz. - Szia, Sheree vagyok! - pillantok rá, de nem nyújtom a kezemet, az annyira hivatalos és őszintén szólva az ilyesmiért sose voltam kifejezetten oda. Néhány pillanatig várok, amíg netán ő is bemutatkozik, de ha magától nem kezd bele, hogy vajon mi oka volt italt küldeni, akkor én szólalok meg újra. Végtére is az ember csak úgy nem szokott senkinek sem fizetni semmit, ugye? - Latolgatom itt magamban a lehetőségeket. Az efféle meghívásoknak mindig van valami okuk. Tetszem? Vagy csak unatkoztál? Netán _olyan_ lánynak tűnök? - kérdem kíváncsian, még két macskakörmöt is rajzolok a levegőbe az olyan szócskánál. Na nem úgy fest, mintha egyébként bántónak érezném, ha úgy gondolja, de lehet, hogy nem elég egyetlen ital, bár tény, hogy unatkozom annyira, hogy talán még ez se biztos.
A kedvem a béka segge alatt! Tashát imádom, ahogyan eddig is, de az az utolsó masszázs.. Ártatlan évődésnek indult, csak a segítéségét kértem, hogy vizsgáljon meg, Jasmine nem bűvölt-e valami varázslattal, bájitallal. Aztán valahogy olyan közel kerültünk egymáshoz az ikremmel, ahogyan az elmúlt években már megközelítőleg, de mégsem, ez most más volt. Tény, hogy együtt nőttünk fel, rezonálunk a másik legkisebb vágyaira is, de hogy ez a szeretet, függés testiségben is kicsúcsosodjon.. És mégis, volt ebben a lopott pillanatban valami különleges, amit így utólag már szégyellek. Ő cseppet sem volt prűd, de nem úgy kezelt, mint a számtalan utána koslató pasit. Meg akart vigasztalni, kiszolgálni az aktuális hangulatomat. Végül rá kellett jönnöm, hogy nem szabad, nem így kell hozzáállnom. Csak mert ikertestvérek vagyunk, ez a szeretetről, összetartozásról, s nem a vágyakról szól. Vélhetően arról volt csupán szó, hogy felhúztam magam azon, hogy Jasmine milyen hatással volt rám. Aztán jött a következő hidegzuhany. Hiába kerestem, állítólag kijelentkezett a szállodából, azóta senki nem látta, elérhetetlen. Szörnyű gyanú ébredt bennem. Sőt, több is. Lehet, hogy mugliként eleve a varázsvilág után nyomozó újságíró volt? Elszóltam volna magam? Netán a testvériségnek dolgozott? Rém tájékozott volt, tudta, hogy mit akar, éppen ezért volt gyanus a magabiztossága. Netán Sidney szülei küldték volna, hogy a napló után szaglásszon? Hiszen kiben merülne fel, ha egy fiatal varázstalan restaurátor nő segítséget kér tőlem? Bárhogy is legyen, most már minden bokorban ellenséget látok. Rám leső fenevadakat! Tashát nem vontam be a gyanakvásomba. Folytatnom kéne inkább, hogy lefestem a halott szerelmemet, újra és újra, hátha végre kilép a vászonról, új életre kel. Hiszek benne, hogy nem halt meg, csupán beragadt a vászonba, hiszen a festményekkel égett el ő is. Hátha valahogy be tudott menekülni egy számunkra láthatatlan dimenzióba, és ki tudom szabadítani! Bár úgy lenne! A különösen csengő édes hangra az iszogatás közepette felfigyelek, és oda is pillantok. A tökéletesen metszett arcél, a vélákat megszégyenítő külső, a szőke hajzuhatag.. Még hasonlít is Hannah-ra. Mi van, ha őt is utánam küldték? Első körben sötét pillantással méregetem, kortyolgatva a vajsört. Lehet, hogy nem ártana valami erősebb. Nem szoktam így nőket bámulni, kifejezetten szerzetesi életet élek. Ám ha most már mindig ez lesz, hogy valaki a nyomomban lesz.. Meg kell tudnom, hogy Jasmine vajon leadta-e rólam a drótot. Sosem venném a lelkemre, ha miattam lepleződne le a varázsvilág. Viszont ez a lány itt van, nem úgy tűnik, mintha mugli lenne. Hannah húga lehet? Francba! – A következőt én állom. – A hangom, s a nyelvem önálló útra kél, magamat is meglepem, ahogyan a levegőbe emelkedik a kezem, és intek Rosmertának, hogy küldjön még egy kört a lánynak.
Valójában tudom, hogy nem kellene kitennem a lábamat a birtokról, amíg bajban vagyok, de már rettenetesen unom az egészet. A tanulás, a szabályok, és miután pár hete Eoin is szó nélkül felszívódott, úgy érzem, hogy egyszerűen muszáj tennem valamit. A szüleim azt hiszem úgy gondolják, hogy ez jó büntetés lesz nekem, hogy nem tesznek semmit azért, hogy elmúljon a veszély, én pedig kénytelen vagyok a birtokon meghúzni magamat még kitudja meddig, de nem hiszem, hogy sokáig fog még ez így menni. Persze tudom, hogy nem léphetek le csak úgy, amikor akarok, de nem is bújkálhatok örökké, mert azt sem tudom, hogy mikor múlik el a veszély. - Egy vajsörrel kezdenék. - dobom le magamat az egyik fal melletti asztalhoz. Persze így is bőven kapok pár tekintetet, hiszen a szőke haj mindig igen látványos, főleg ha egyértelműen eredeti is és nem úgy kreálták mágiával, én pedig bizony így születtem. Lehetett volna annyi sütnivalóm, hogy felveszek mondjuk egy csuklyát tudom, de jelenleg totál átlagos ruhában vagyok, persze azért van rajtam kabát a hideg miatt, pedig vámpírként annyira nem vagyok fagyos már, mint régen. Azt is tudom, hogy ideje lenne nem kerülgetni a forró kását és találkozni végre Serával, vagy a többi McCainnél tiszteletemet tenni, bár sose voltam annyira közeli barátsággal egyikükkel sem, mint a barátnőmmel. Egyelőre viszont még nem vettem rá magamat, hiszen magyarázkodnom kellene, netán mesélnem is, de biztos vagyok benne, hogy ennyi idő alatt bizony Sera sokkal érdekesebb és izgalmasabb életet élt, mint én. Mit neki egy maffia banda, akik üldöznek!? Ezért inkább elodáztam eddig a dolgot, de a birtokon való unatkozást se bírtam már tovább. Legalább egy kicsit muszáj élveznem az életet, iszogatni, nem a sok velem egykorú kölyök között meghúzni magamat. Már amúgy sincs olyan nagy forgatag a faluban, hiszen a karácsonyi felhajtás lement. Sokkal nyugodtabb mindent, a hideg miatt pedig nem sokan mászkálnak az utcákon sem. Megrendelem hát az italomat és egyelőre csak nézelődöm. Gőzöm sincs mondjuk, hogy mégis mivel foglaljam el magamat. Lehet, hogy beszállok valami kártya partiba, vagy kockázok egy kicsit. Na nem mintha sok költőpénzem lenne. Érthető okból a szüleim nem igazán halmoztak el ilyesmivel, pedig milyen jó is lenne legalább gondtalanul szórakozni egy kicsit! De sajnos kénytelen vagyok jól meggondolni, hogy mire költök. Hiába a tehetős család, ha te folyton elszúrod a dolgokat, aminek hála a szüleid már nem nagyon akarják az újabb kudarcaidat finanszírozni. És mennyi mindenről nem is tudnak!
- És ki se nézné belőle az ember - esem töprengőbe egy röpke pillanatra Cass szavai hallatán. Még csak eszembe se jut, hogy mekkora tahóság ilyet kijelenteni részemről. - Őt elnézve inkább a nyers erő dominál - jelentem ki végül. - Hatalmas, nagydarab, mogorva fickót képzelj el magad előtt - folytatom, végül kissé kérdőn pillantok a srác irányába: - Esetleg, ha már láttad őt az újságokban, akkor sejted, miről is beszélek - állapítom meg végül. Jó, engem is értek már sértések a hajszínem miatt, szóval tényleg pont nem nekem kellene megszólnom másokat, de - végtére is - én se vagyok előítéletektől mentes. Ez valahogy ráragad az emberre és képtelen lemosni magáról. Mint valamiféle ragasztómaradvány. És hát az edzési módszereit eltekintve én is inkább azt hittem, hogy a képességeinkre épít, semmi többre. Közben a háttérben pedig ilyesmin ügyködött. Ügyes! Kockázatos ugyan, de nagyon ügyes! - Én pedig majd felhasználom azt az Allstarban - vigyorodom el sejtelmesen. Nyilván ismerik már sokan a bevett manővereimet, jóformán ez a hírnév átka, de ha Cassius segítségével sikerül megtanulnom pár új trükköt, már nyert ügyem van. Nem fogom egyből ellőni őket, annyira hülye nem vagyok, de a meglepetés erejét kihasználva szépen az előnyünkre fordíthatom a helyzetet. Még ha a manőver végrehajtása nem is a legjobb, azért az időzítés sokat tud jelenteni egy mérkőzés folyamán. - Mondjuk, a B-tervekből nekem is szokásom beraktározni - biccentek egyet. Tényleg jó, ha az ember felkészül magában a rosszabb lehetőségre is. Elvégre, nem mindig alakul úgy az élet, mint szeretnénk, nem igaz? - A Sportszövetség elmehet a fenébe - jelentem ki kissé ingerülten. Oké, talán ingerültebben a kelleténél. - Olyanok ülnek ott a vezetői székekben, akik még soha életükben nem léptek a pályára, esetleg már évek óta háttérbe szorultak valamiféle sérülés miatt. Ők nem értik meg azt, amit a máig aktív versenyzők általában átélnek. Van előttük egy papír és kész. Szerintem fel se fogják a döntésük súlyát, amikor eltiltanak valakit a játéktól - puffogok egy sort. Normális ember nem tesz ilyet. Jó, amit elméletileg Cass tett, igazán súlyos dolog, tényleg, de alaposabban is utána járhattak volna. Esetleg csak valamiféle korlátozó büntetést kellett volna kiszabniuk. Például azt, hogy továbbra is pályára léphet, de csak cserejátékosként. - Ott már együtt lépünk a pályára! - jelentem ki csillogó tekintettel, de hamar arcomra fagy a mosoly, amikor a légkör teljesen megváltozik körülöttünk. Rendben, a téma, amit az imént bedobtam, nem pont a lehető legjobb, de Cassius és én már évek óta ismerjük egymást és tényleg arra számítottam, hogy valamilyen szinten megért majd engem. Ostoba voltam, hiszen őt is eltiltották a mérkőzésektől, kár volt reménykednem. Sejtenem kellett volna, hogy hasonlóan reagálja le a helyzetet. Mégis, ez a súly már elég régóta nyomta a vállamat, a történtek miatt pedig be kellett vallanom számára a "bűneimet". - Azt azért tisztázzuk, hogy nekem is ugyanúgy fájnak a sérülések, mint másoknak - jegyzem meg kimérten. A rideg stílust szinte pillanatok alatt átveszem tőle, közben azonban nagyon rosszul is esik számomra, hogy ezzel az egész barátságunkat semmissé tehetem egy szempillantás alatt. Ne csináld ezt velem, kérlek! - Csupán kevesebb ideig tart felépülnöm belőle. Ez végtére is nem csalás - jelentem ki, habár tisztában vagyok azzal, hogy a Sportszövetség előtt ezt jelentenem kellett volna. - És soha életemben nem léphettem volna pályára, ha ezt megneszelik! - fakadok ki mérgesen. - Mindig mást helyeztek volna elém a sorban, egyszer se kerültem volna be a válogatottba! Egy senki lennék még ma is, mert helyettem valaki más csillogna a levegőben! Igen, ez elég esélyes. Mindig az élvezett volna elsőbbséget, aki semmiféle különleges képességgel sem rendelkezik a pályán. Én pedig folyamatosan a leghátsó pár ember között kulloghattam volna. Azért, mert olyasmivel születtem, amit sohasem kértem. - Igen, blokkoltak - ismerem el kelletlenül. - De megnyertük, szóval a képességeim nélkül is van tehetségem. És hidd el, mindent megadnék azért cserébe, hogy ne legyek ilyen, de ez lehetetlen. Valóban lemondanék a képességeimről, hiszen én se szeretek előnyt kovácsolni belőle. A vakmerőség, amellyel a pályán mozgok, csakis ennek köszönhető. Hiszen mitől félhetnék? Ha a mélybe is zuhanok, pár csontom bánja csupán és azok is hamar rendbe jönnek, nem igaz? - Kérlek, ne szólj senkinek - fogom könyörgőre a dolgot. Az Allstarra feltett szándékom benevezni, azonban - ha Cass ezt jelenti valakinek -, akkor igencsak esélyes, hogy elbukom ezt az egészet vagy olyan pozícióba kerülök, ahol nem használhatom ki az erőmet. A két év eltiltás... Már a víz is kiver a gondolattól.
[You must be registered and logged in to see this image.] - Igen, ez amúgy így elég okos - bólogatok bőszen. - Akinek meg nem ment a dolog annyira rutinból, az azért dolgozhatott erején felül, mert mindenképp teljesíteni akart. Mindkét oldalnak motiváló. - A rutin néha még rosszul is elsülhet, legalábbis magamon mindenképp tapasztaltam, hogy ha valamiben biztos vagyok, hajlamos vagyok elbízni magam, és pont ez válik a káromra. És ez elég általános probléma sok embernél, úgyhogy mindenképp jó, ha egy kis változás felrázza a csapatot, hogy jobban figyeljen mindenki, ki ezért, ki azért. - Mindenkinek van mit tanulnia. Még a legjobbaknak is. - Fogalmam sincs, honnan jött most ez a bölcs gondolat, hozzám képest elég mély lett, de nem is fűzöm tovább. - Oké, szóval vérfrissítés és meglepetés ereje, ezt felírom a nemlétező noteszembe. Azt hiszem, azért én is fejlődtem azóta, úgyhogy mindenképp tudok mutatni újat - egyezem is bele; azért nyilván én se ragadtam le ott, ameddig az iskolai csapat eljuttatott. Hivatásos csapatban bőven ragad az emberre más is a koszon kívül, még ha nem is jutott nekem sok idő, de a manővereim és a cseleim sokat fejlődtek, úgyhogy szerintem kész lennék továbbadni ezt a tudást is. - Nem mondtam azt, hogy feladom - rázom meg a fejem, miután kibeszéltük McGalagony büntetését. - Nem adom fel, csak... van egy B tervem is, érted? Valahogy biztosabbnak tűnik már most tervezni, mint akkor koppanni, ha bukik a "nagy visszatérésem". Jelenleg nem bízik bennem a sportszövetség, szóval nagyot kell alakítanom, ha vissza akarom kapni az életem. De amint lehetőségem adódik, fejjel ugrok bele, és addig is van, ami lefoglal - mondom. Határozottan ez a hitvallásom most. Már unalmas volt semmit csinálni, és legalább az egyetemista élet adott legalább egy olyan keretet a napjaimnak, amivel tudok mit kezdeni és nem csak úgy vagyok a csodára várva. - Úgyhogy ha a VMS nem is jöhetett most össze, vannak és lesznek még menő bajnokságok a világon. A következőn ott leszek - váltok teljesen elszántba, mielőtt még Lizzy teljesen eltemetné a karrierem, amit azért én sem szándékozok ilyen könnyen elengedni! Teljesen le vagyok döbbenve azon, amit mondott, az pedig kétszeresen nem fér a fejembe, ami a reakcióm után jön. Megérteni? Persze... - Nem, Elizabeth, nem értem meg. Ha van valami, amit nem értek meg, az ez - mondom kissé kimértebb hangsúllyal az előzőnél. Tudnék még jópár indulatot a nyakába zúdítani, de azt hiszem, mind a kettőnknek jobb, ha visszafogom magam. - Igen, barátok vagyunk, de ez... egy orbitális nagy kamu így. Más is van, aki tehetséges, és anélkül az, hogy ilyen kis... könnyítő tényezői lennének - rázom meg a fejem. Nem is tudom, miért gondolta azt, hogy megértem. Odahaza ezt rohadt komolyan veszik, minden egyes szabály úgy van megfogalmazva, úgy csavarják agyon, hogy ne legyen kibúvó, de egy ilyesmit nehéz ellenőrizni, hacsak nem merül fel a gyanúja és vizsgálják felül szándékosan. - De akkor... a döntőben hogyan véreztél? - kérdezem, hiszen mindent lehozott a sajtó, tudom, mi volt a cápás szám alatt. Talán azért is a kérdés, mert nem akarom elhinni én sem, hogy ez igaz. Aztán leesik. - Valamivel mindent blokkoltak, igaz? - sóhajtok fel. Ó, igen. Akkor talán egyszer nem volt esélye kihasználni a képességét, de ez a blokkolósdi nem mindenhol bevett szokás és nem is minden közeg teszi lehetővé, hogy működjön. A vízben oké, de egy kviddicspályán, a levegőben... - Ha hivatásosan játszva ez kiderülne, csatlakozhatnál a klubhoz és felfüggesztést kapnál - mondom érzelemmentes hangon. - Két év. Alsó hangon. - Nálam jobban per pillanat senki nem ismeri jobban ezeket a szabályokat, úgyhogy biztos vagyok a szavaimban. Sőt, az az alsó hangon talán örökre is lehet, lévén nem, vagy nehezen korlátozható dologról van szó.
- Ja. Talán. Idővel – jegyzem meg feltűnően csendesen, miközben visszaemlékszem a veszekedéseinkre. Mivel mostanság leginkább csak abból állunk ki, amikor nagy nehezen egymásba futunk. Egy ártatlan megjegyzés, majd a mindent elsöprő vita. Hurrá! Cass tanácsai is elmaradnak, habár ezen nem is csodálkozom túlságosan. Mit tudna mondani? Elvégre, Gilly a nővérem, ezt nekem illene megoldanom, hiszen elvileg ismerem, mint a tenyeremet. - Tudod, szerintem még ez is volt a titka annak, hogy eljutottunk a döntőig – szólalok meg Cass szavai hallatán. - Sok különféle ember, mindenki másban tehetséges és talán az edző szándékosan dobott össze minket ilyen módon. Hogy tanuljunk. Összedolgozzunk. És így még azok helyett is teljesítenünk kellett, akik nem voltak otthon a sportban – vetem végül fel némileg habozva, de annál nagyobb mosollyal. - Akkor és ott nem vettem észre, de helyettük is a maximumot hoztam ki magamból a verseny folyamán. Mert nem állt szándékomban miattuk elbukni. A hibáikat szerettem volna korrigálni, ahogy mindenki más is másokét. Stansson elég szépen elérte, hogy mindenki kitegyen magáért. A gyengeségünket kovácsolta előnnyé – vonom le végül a következtetést. Elvégre, mi másért tette volna mindezt? Tény, hogy nem volt elég emberünk, de megtehette volna azt is, hogy kihátrál a versenyből és majd legközelebb indul egy másik csapattal, egy másik ország színeiben. Még az újságok is elég szépen leírtak minket az elején és mindenki az oroszokat éltette. Erre mi történt? Porrá aláztuk őket. Kellemes emlék, még akkor is, ha bezúztam egy vérfarkas koponyáját. - Mindig van tőled mit tanulnom – vigyorodom el. Ismerem az egóját, de valljuk be, nekem is van bőven, ha a sportról van szó. Jók vagyunk és kész. Fura kettősség ez, hiszen a seprűn ülve minden helyzetben magabiztos vagyok, de a földön járva már olyan önbizalomhiányom van, hogy egy legilimentor elsírná magát a gondolataim hallatán. Mert nem vagyok elég szép. Nem vagyok elég jó. És nem vagyok kiemelkedően jó tanuló sem. - Amikor együtt játszottunk, elég szép manővereket hajtottál végre. Irigyeltelek is miatta – vallom be. - Nekem is van egy-két trükk a tarsolyomban, de ha azokat is megtanulhatnám, szintet léphetnék – csillan fel a tekintetem a gondolatra. - Már ismerik a játékstílusomat, a bevett mozdulatsoraimat, ideje hát bővítenem a repertoáromat. Meg szeretném őket lepni a következő meccsünk alkalmával. És letörölni azt az önelégült vigyort a képükről. Ha ehhez egy tripla csavar kell, megoldom. Nem mintha amúgy se lennénk nyerő szériában, de sose árt új dolgokat tanulni. Ha máskor nem is, de egy kétes kimenetel megelőzése érdekében bevethetem az új módszert is. - Dementorcsók – suttogom drámaian. - Bűnhődnie kell. De egyébként képtelen vagyok aurorként elképzelni téged – váltok végül hangnemet. - Te a pályára születtél. Ennyire könnyen feladod a dolgot? Játszanod kell! A VMS-en is kinn kellett volna lenned. Mert fájt, hogy Cass nem volt az amerikai csapatban és egy pillanatra se láthattam őt. Igazán tehetséges, az pedig nagyon is szomorú, hogy Amerika ritkán ismeri el az ilyesmit. Ott minden a külsőségekről szól. Cass jól néz ki, nekem mindig is bejött kinézetre is, de az amerikai ideálhoz egyikünk sem érhet fel. Ott azért igazán vannak elvárások. Vékony alkat, dús keblek, Gilly-kaliberű csajok és az még épp csak a belépő szint. A fiúk terén pedig mostanában inkább a lányosabb vonalra koncetrálnak, így hát Cass is kiesik a szórásból. Villogni kell, kérem szépen! Hadd higgye mindenki azt, hogy az amerikai kontinensen csak tökéletes emberek élnek. Meg ugyebár az újságok címlapja... Ott se mindegy, hogy néz ki az ember. - Én... - nyitnám a szám, hogy kimagyarázzam, hogy elmondjam, mennyire bántott, hogy ezt még előtte is titkolnom kellett, de inkább hallgatok. Nem szeretném megszakítani. - Születésem óta – biccentek egyet, habár az indulata cseppet sem tetszik számomra. - Én azt hittem, megérted – szólalok meg döbbenten. Komolyan nem erre számítottam. Az indulata jogos, de tényleg azt hittem, meg fogja érteni. - Ha tudtak volna róla, nem léphettem volna pályára – fakadok ki végül. - A sport az életem, a mindenem, az egyetlen, amiben tehetséges vagyok! Azt hittem, te megérted, hiszen a barátom vagy. Csalódott vagyok, hiszen tényleg nem ilyen indulatos reakcióra számítottam tőle. Mindig is bíztam benne, az pedig, hogy nem oszthattam meg vele a titkom, nagyon is bántott, de a szüleim miatt ezt nem tehettem meg. Nagylány vagyok azonban, úgy éreztem hát, ennek most jött el az ideje. Az időzítés talán nem tökéletes, de nem állt szándékomban a sírba vinni. Elvégre, tényleg ő a legjobb barátom.
- Hát ez fantasztikusan hangzik - jegyzem meg, miután körbeírja a helyzetet. - Talán idővel majdcsak megbékél, bár... ha idő kellett, az bőven volt. - Nem tudom, ahogy így hallok a viszonyukról és belegondolok, hogy mióta tart, határozottan nem olyannak tűnik, amit az idő helyrehoz, és mivel a megbeszélés se megy... ez így több mint bonyolult, úgyhogy hiába szeretnék okosat mondani, ez sajnos most elmarad. - Áh, értem - mondom. Ez sok mindent megmagyaráz; Lizzy szemforgatásához a pomponlányokat illetően pedig nem fűzök hozzá semmit, mivel valószínűleg nem lennénk egy véleményem. Jó, mondjuk engem se a szurkolás maga köt le velük kapcsolatban... - Érdekes. Az mondjuk feltűnt, hogy nálatok az emberek néha kvázi jöttek meg mentek, és ez így kicsit, nem is tudom... nekem fura, de hát ha voltak ilyen rejtett "erőforrások" és még jól is szerepeltetek, annyira csak nem jött ki szarul - vonom le a következtetést. Lehet, hogy puszta szerencse, hogy még annak ellenére is előkelő helyen végeztek, hogy a csapat egy része nem is sportolóként érkezett, ahhoz képest a teljesítményükön ez a legkevésbé sem látszott meg. Egy ilyen kaliberű rendezvényen hiába kockázatos ezt bejátszani, illetve egyenesen vakmerű mutatvány, úgy tűnik, jól beleválasztottak az emberekbe, elvégre ők se hagyták ott a fogukat a veszélyes számok alatt sem. Határozottan elgondolkodtam a felvetett ötleten; magamtól tuti nem jutott volna eszembe, hogy másokat tanítsak. Kicsit talán egoistán is hangzana tőlem, de kit érdekel? Ha van valami, amiben jó vagyok, akkor a kviddics az - és a fiatalabbak, akik nem kerülhettek be a házaik csapatába is biztos örülnének, hogy legalább valami alternatívát kapnak. - Tényleg, szóval szerintem utánajárok, lehet-e. - Ha hivatalosan nem is lehet, legalább egy pár posztert megérné kirakni a nagyterem környékén, hogy ha valakit érdekel, keressen és eljátszogatunk, talán tudok valami újat mutatni. - Szóval úgy gondolod, van tőlem mit tanulnod? - teszek úgy, mint aki szerénykedni akarna, de aztán... - Hmm, jól gondolod - vigyorodom el. Nem becsmérelni akarom, tudom, hogy Lizzy tényleg jó játékos (ha nem lenne az, nyilván nem játszott volna az Ilvermornyban és a VMS-en sem), csak egy ártatlan vicc a részemről. - Ééés mit szeretnél, mi legyen a büntetése? - hajolok közelebb bizalmasan, ahogyan egy korrupt zsaru csinálná ezt. - Tíz év Azkaban? - kacsintok. Hiába gondoltam komolyan az erősen áttervezett jövőmet, a hasonló poénokra akkor is vehető vagyok. Attól, mert a sport meg az aurorszakma közt olyan élesnek tűnik a váltás, még nem leszek egyik napról a másikra valami karótnyelt és elvakult minisztériumrajongó figura. Sőt. Éppenhogy azokért szeretnék harcolni, akikért a varázslótársadalom fejesei nem tették, vagy nem eléggé. Szinte megijeszt, hogy az eddigi felszabadult társalgásunk milyen feszült lesz gyakorlatilag egyik percről a másikra, de nem siettetem a lányt, hogy bökje ki, hiszen ha így rá kell készülnie, az tuti nem kis dolog. Én is utálnám ha ilyenkor siettetnének, úgyhogy csak érdeklődő tekintetemmel figyelem, amíg meg nem szólal. Először még nem is gondolok rosszra, ahogy belekezd, de aztán ahogy a végére jut, hirtelen se köpni, se nyelni nem tudok. Kell is egy-két másodperc, mire megfogalmazom fejben a gondolataim ahelyett, hogy azonnal kimondanám, ami először eszembejut, de még így is ingerültebbre sikerül az egész hangvétele, mint terveztem. - Ez most komoly? Basszameg, ez nem olyan dolog, amit csak úgy... elhallgatsz - mondom elképedve, és még mindig keresem a megfelelő szavakat. - Ez azt jelenti hogy... mindig is az voltál, ugye? Merlinre, úgy rohadt könnyű játszani, ha egy kicsit sem kell sérüléstől félned! - hallatok valami nevetésfélét, de legkevésbé sem jókedvemben, inkább kínomban nevetek, mivel igazán nem tudom, mit kellene szólnom ehhez. De vajon mit várt, mit fogok mondani? Hogy minden oké, segáz, nem érdekel? Ó, dehogynem érdekel, mert ez kurvára igazságtalan. Önmagával meg mindenki mással szemben is. - Szóval gyakorlatilag évekig csaltál - dőlök hátra karbatett kézzel, az arcomon valami egy szóval körbeírhatatlan, hitetlenséget és csalódottságot egyszerre tükröző kifejezés ül. - Igazán sportszerű, gratulálok - vetem oda.
