2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A Szárnyas Vadkan nevű vendéglő sokkal szokatlanabb és privátabb vendégkörrel rendelkezik, mint például a Három Seprű, és azok az alakok többsége, aki ide téved, szereti inkognitóban tartani magát, ezért sokszor elrejtik arcukat. A fogadó céhtábláján egy levágott vadkanfej látható, melyből vér folyik a fehér rongyra, amely körülveszi azt. A pub maga kissé piszkos, a padlót több réteg kosz fedi, és az ablakok annyira koszosak, hogy alig szűrődik be némi fény a helyiségbe. Az alsó szinten csak egy egyágyas szoba található, de fogadó lévén a fölső emeleten további hálókra bukkanhatunk. Harry Potter szerint a helynek kecske szaga van. A Szárnyas Vadkan Tulajdonosa Aberforth Dumbledore, Albus Dumbledore öccse. Kopottas hírneve ellenére a Szárnyas Vadkan számos fontos eseménynek adott helyet Harry Potter világában. A vendéglő nyújtott főhadiszállást a koboldoknak az 1612-es koboldfelkeléskor; pár hónappal Harry születése előtt Sybill Trelawney ezen a helyen látta meg a Harry-ről és Voldemortról szóló jóslatot, mialatt éppen "állásinterjún" volt Albus Dumbledore-nál, hogy megkapja a jóslástan tantárgy tanári posztját a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Szintén itt történt, hogy Hagrid törvénytelenül szerzett egy sárkánytojást (Norbertét), mikor Voldemort álruhás inasával üzletelt; Dumbledore Serege a Szárnyas Vadkan falai közt gyűlt össze legelőször, titokban; valamint a Végső Ütközetkor Roxfort kiskorú diákjait erre szöktették meg, mivel az iskola és a vendéglő közt húzódik egy titkos alagút. A Szükség Szobájából volt elérhető a fogadó, mégpedig Ariana Dumbledore portréján keresztül, sőt, a vendéglőn keresztül jutottak be az iskolába a Főnix Rendjének tagjai. A kocsma eredeti neve (Hog's Head) talán William Shakespeare IV. Henry című darabjának "Boar's Head Tavern" nevű kocsmájának nevéből származhat, mivel a darabban ez a vendéglő szintén szokatlan, magukat elrejteni kívánó személyek fogadójaként szolgál.
Remélhetőleg hamar megkapom a kávémat, amit szépen lassan kortyolgatok. A hajamba túrva azon merengek, hogy ki az, aki nyomon követheti a pályámat, hogy ide hívjon, mert azért van egy hírem, amit sikerült aláásnom az utóbbi időben, hiszen nem éppen a segítőkész oldalamról sikerült tanubizonyságot adnom. Amikor az idegen érkezik, bosszúsan felhorkantok, rá aztán végképp nem gondoltam volna, főleg mivel tudomásom szerint a Bestia nem vette el az emlékeit, amit nem ártott volna. Egy ilyen titkot miért őrizhet egy mitugrász fickó? – Még ez utóbbi is felmerülhet. – Rebegem elkínzott arccal, mostanság valahogy elpártol mellőlem a jószerencse, s az átok vélhetően ennek az alaknak a képében öltött testet. – Levelet? Nos, igen, ezek szerint osztozunk a jóban. – mutatok macskakörmöt, az illető pedig ezt használja ki, hogy szintén bevizsgálja a tárgyat, amit az előbb nézegettem. Viszont amikor valaki más is jön, és még kezet is nyújt, feltámad bennem az illem, pattanok is, hogy megrázzam az övét. Valahogy felmentő seregnek érzem, noha kicsit túlságosan ficsúros az öltönnyel. Én annak idején páncélban indultam csatába, és legfeljebb bálokba öltöztem ki, ez a másik pedig egy kocsmában illegeti magát. – Blake. Ashton Blake. – Az anyám által adott női név rövidítését már szándékosan hagyom el, mert nem adok fogást, hogy még nevessenek is. A szokásosnál is elviselhetetlenebb kezdek lenni, ezért kellene ennem valami hústartalmút, hogy javuljon a helyzet, de miután érzem, hogy a tárgy zsupszkulcs, csalódottan ciccentek egyet, s csupán biccentek a másik olasznak, mert így kicsit úgy érzem, mintha valami sziciliai gettóba kerültem volna. A bárnál beszélgetőkre most még nem figyelek fel, csak miután érkeznek hozzánk. Mégiscsak felderül a fejem, amikor egy számomra nagyon ismerős valaki érkezik, még pacsira is emelem a kezemet, ha a lélekgyógyászom is csatlakozik, akkor valaki visszafoghatja bennem az állatot. – Doki.. Lám-lám.. Tudtad, hogy robbanni készülök..? – Kérdezem fejcsóválva, hamiskás mosollyal arrébb csusszanva, amikor megakad bennem még a szar is, miután látom a nőt, aki felfed magából némi álcát. Még a Bestia is élő legenda, de aki leül közénk az igazi ikon a szememben. A rosszalló kérdése ellenére nem tudom magamra venni, hogy számonkér minket. Suttogó-tátogó hangon kérdezek vissza. – Ön _AZ_ a Daphne Jennings..? Jó ég, ez megtiszteltetés..! – Nyoma sincs a korábbi cinizmusomnak, én aztán jó ideig világmegmentő alkat voltam, de bestiákkal küzdeni teljesen más, mint azzal, aki a világ legnagyobb sötét varázslói ellen állja a sarat. Megigézve csukom be a számat, mintha a gyerekkori hősömmel találkoznék, noha alig idősebb, mint én. – Ez a valami zsupszkulcs, tehát ha nekünk szánták, akkor nem árt készülni. Te maradhatsz. – Szólok vigyorogva oda Diego-nak, mert Cody és Daphne jelenléte jelentősen javította a lelkiállapotomat. Ráillesztem az ujjaimat a tárgyra, a másik kezemmel pedig a kard markolatára fogok. Bár lehet, hogy nem ártana inkább valami hátsó udvarra kimenni. Úgyhogy gyorsan fizetem az egész csapat körét, s ha más ellenvetés nincs, akkor megnézem, hogy nyílik-e más járat a kocsmából hátra. Már csak az a kérdés, hogy vajon ez csapda? Mert ha már rászántam magam, hogy eddig eljőjjek, akár simán bele is sétálhatok. Vesztenivalóm nincs.. A husky, amely eddig a lábamnál kuporgott, most felpattan, s mögöttem üget.
Nem pont egy tipikus teázós hely az itteni, de még sem akarom tompítani a figyelmemet bármi mással, még ha szegény pultosunk meg is lepődik azon, hogy nem is egy tea rendelést kap rövid időn belül. Csak akkor pillantok oldalt, amikor megérkezik Cody. Hallottam a visszatéréséről és a körülményeiről is, de nem faggatóztam eddig, hogy pontosan hogyan is keveredett új testbe. Végtére is engem is hittek már halottnak, bár én nem voltam az és tértem vissza, sőt főleg nem más külsővel. - Egy te soha sem jön rosszul. - biccentek felé futólag, mintha tényleg csak két ismeretlen lennék, de aztán útjára engedem. Követem a tekintetemmel, ami annak is betudható egy külső szemlélő számára, hogy érdekel az ismeretlen, aki megszólított, pedig így jobban odatudok figyelni arra mit csinálnak az asztalnál az ifjak. A kis tárgyat vizsgálják. Biztosan jelentőséggel bír, csak egyelőre még nem tudom, hogy mivel pontosan. Amikor viszont megérzem, hogy valaki kopogtat automatikusan erősítem meg az elmémet és szorul rá a kezem a bögrére. Az sem érdekel most, hogy kissé forró még a markolászáshoz. Persze néhány pillanat múlva enyhítek a szorításon és kis hezitálás után végül lehuppanok a magas székről és a fiúk felé veszem az irányt követve Codyt. Őt ismerem, és így már nem kérdés, hogy nem maradok távol. Vajon ő írta a levelet, vagy úgy vélik majd netán, hogy én írtam? - Egyre kevésbé okos döntés diákoknak épp a Szárnyas Vadkanban gyülekezni, de azért engedelmetekkel csatlakoznék... a tea úgy látom közös szenvedélyünk és a levelek is. - ejtek meg egy félmosolyt, végigszaladva a tekintetemmel a csapaton, hogy végül Codyn állapodjak meg és üljek le mellé, hiszen mégis csak őt ismerem elsősorban, bár akadnak információim Ashtonról is, hiszen egyszer bizony kiesett egy szekrényből, tehát köze van Vanessához is, bár a lány eltűnt. Vajon Ashton tud bármit a hollétéről. Minden bizonnyal kapott már meghívót a Minisztériumba, hogy ezügyben kikérdezzék, de tudtommal semmiféle információval nem szolgált. Vagy kiválóan titkolózik, vagy tényleg nem tud semmit. Én magam már nem vizsgálom meg jobban a tárgyat, ami az asztalon van, hiszen láttam, hogy már megtették ezt előttem és bizonyára sikerült leszűrniük azt, ami fontos lehet. Ám igyekszem az asztalnál úgy helyezkedni, hogy minél inkább takarásban legyen az arcom a helyik csőcselék számára, de csökkentek annyit az álcámon, hogy a diákok amennyiben olvasnak újságot legyen esélyük rájönni, hogy ki is vagyok.
Daphne megkapja a teát, bár furcsa pillantást is. Ez a Szárnyas vadkan, nincsen túlságosan nagy tea válogatásuk, mindenki aki azt kér feketét kap tejjel és cukorral, meg se kérdezik hogyan kéri.
A diákok elkezdenek szállingózni az asztalhoz, csupa pasi, Ashton kicsit meg is piszkálja a szobrot. Nehéz, fém, körülbelül olyan súlyú aminek ránézésre is látszik, de a Relikviamester képessége és az ereklyevadász tapasztalata azt súgja, hogy ennyire nem egyszerű a helyzet. A szobor egy zsupszkulcs, ami körülbelül 2-3 perc múlva fog aktiválódni és csak azok látják, akik megkapták és megfejtették a meghívót. Diego nem érzékel sötét teremtményt vagy alakváltót, a kocsma teljesen normális, kora délután, azonnal a tanórák végeztével nem szoktak sokan lenni és remélhetőleg nem buktak le már is, hogy valamilyen szörny leselkedjen rájuk. Diego valóban a kezébe veszi a tárgyat és ahogy megforgatja néha olyan érzése van, mintha a főnix mozogna, változna, de nem tudja feltenni az i-re a pontot, hogy hogyan és miért. Nem talál a talapzaton aláírást, se Made in China-t. Paulo kiterjeszti az elméjét és semmilyen ártó szándékot nem talál, viszont valakit akinek nagyon erős ellenállása van igen, de évekkel, évtizeddel tapasztaltabb nála így nem tudja belőni még az irányát se. Ez nem jelenti azt, hogy biztosan fenyegető a jelenléte, csak hogy erősebb nála. Cody érkezik utolsónak, addigra már a hármas matatott a szoborral és Daphne is megkapta a teáját, sőt, egy mentális kopogtatást is, hogy valaki hozzá hasonló szondázza a területet. Amikor a fiú is kikér egy teát a csapos most már őszintén a kardjába dől, de megy a teafilter, forróvíz, tej és cukor és már az asztalon is van a nem éppen elegáns csésze, hanem kicsit sérült zománcú és Daphne-étól egyértelműen küllemben eltérő bögre - ami arra utal, hogy egyetlen szettjük sincs. Amikor a fiú élből kilöttyinti a teát kap egy rongyot és mivel hajlandónak tűnik a takarításra a férfi odébb is lép, hogy mással foglalkozzon és megússza még azt a két másodperces munkát is míg feltörölje. Nagyon nehezen ismeri fel a nőt, de már hosszú évek óta ismerik egymást, így még is csak egyszerűbb átlátni az álcázásokon. Van idejük kettesben beszélni vagy akár bögrét ragadva a többiekhez csatlakozni.
//Határidő: augusztus 27, 12.00 (kivételesen). Kövi mesélői hsz: augusztus 27, este //
Dumbledore állapota, az, hogy lemondtak róla lényegében, ahogy a kómások közül is egyre kevesebbeket látogatnak.. Az új igazgató, aki minden szempontból nagyon új, és mindezek nyakába a dementorok jelenléte, mindenkit megterhel. Az Azkaban közelében lenne a helyük, nem itt, egy iskolában! Az új rossz arcok se épp a legjobb ómen.. Akarva akaratlanul is elő kúsznak az ignorált szürke zónás emlékeim és ez egyre frusztráltabbá tesz. Az én értelmezésemben az igazgatóság részéről ez passzív agresszió. A kibontakozó széthúzás, a belső bomlasztás, a megfélemlítés annyira arra az időszakra emlékeztet ami után épp hogy sikerült fellélegeznünk és új erőre kapnunk. Így ahol tudok, én is próbálok nyitott szemmel járni a Roxforton belül és az üresjáratokban besegíteni akinek kell, amilyen módon épp lehetőségem van. Megkaptam a levelet és sikerült is megfejtenem, noha nem tudom, hogy ez jó vagy rossz hír-e. Még elhoztam Lioneah-nak a kunyhóba a kért alapanyagokat és beszéltem vele, hogy ma sajna nem fogok tudni maradni önkénteskedni. De annyit meghagytam neki, hogy figyeljen, ha pedig valami furcsaságot tapasztal a faluban, húzódjon biztonságba inkább. Ha éjszakába nyúlóan maradok alkalmanként a kunyhóban, mert valamin épp dolgozok közben, általában írok Chrisnek a dementorok miatt hogy légyszi-légyszí ugorjon ki értem és had menjek vele vissza a kastélyba… Persze ha nagyon későre jár már nem zargatom, akkor inkább maradok a seggemen. A gyógyítói kunyhóban van egy két elő húzható priccs, ami tökéletesen megteszi ha minden kötél szakad. De hogy egymagam nem fogok vissza kóricálni már a kastélyba az is biztos.. A dementoroknak köszönhetően azok az idők elmúltak számomra. Használhatnám a titkos utakat, már amiről az évek alatt tudomást szereztem, de inkább nem kommanózok. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy Vanessa segítői miatt vannak még itt, ha rá gondolok össze szorul az állkapcsom! Shanna meghalt… Daphneval és Gerarddal a temetés óta nem beszéltem. Csak Gerarddal váltottunk levelet munka ügyben, de ők határozottan nincsenek az iskola közelében sem. Gina kivonódott úgymond a forgalomból, így hát maradt Alistair, aki Vanessa rokona szegről végről és Lizzy, aki pedig maga Grindelwald egyik ükunokája… Merlin szerelmére mindketten gyerekek még! A Vadkan felé menet, ami a Bestisek tanyájává avanzsál időnként, főleg vizsgák után, nem tudom megállni hogy ne térjek be a Mézesfalásba egy csomag gumicsigáért. Kell valami édes, ami elnyomja a bűntudat ízét, hogy Chrsit ezúttal szándékosan nem avattam be a levél ügyébe. Utolsóként, jó pár hosszú perccel Paulo után érkezem, belépve lehúzom a sapkámat és a zsebembe süllyesztem. A medis-bestis tértágított táskáim az övemre erősítve. Bár leginkább úgy nézek ki mint aki műszak után jött koccintani a haverokkal. Semmi különösebben kirívó nincs bennem. Én első körön a srácokat veszem észre, nem magát a szobrot vagy bármit, úgyhogy csak egy barátságos félmosollyal rájuk intek. Hiszen én mindegyiküket ismerem. De aztán mégsem hozzájuk indulok el, hanem a pult felé veszem az irányt. Lepacsizok azzal aki épp a pult mögött van, ha épp nem az öreg áll ott és ezúttal én is csak egy gyömbérteát kérek. Nem igazán nézek körül, vagy méregetem a terepet, totál el vagyok veszve a gondolataimban egészen addig ameddig Daphne profilját meg nem látom de azért kell pár pillanat mire felismerem ténylegesen, bár mikor ez megtörténik épp kézhez kapom a teámat, így a figyelmem is elterelődik róla. Egy apró érintéssel korrigálok a hőjén, hogy iható legyen. Közben, egyfelől ott van bennem, hogy megszólítsam, beszéljek vele, rögtön megkérdezzem hogy vannak, ugyanakkor ott van az is, hogy ha ő itt van és ráadásul így… Akkor valami tényleg készülhet. Persze eszembe jut a srácok furcsa hármasa, a levél és kezdem sejteni, miért van itt ő is. Végül hozzá fordulok és egy félmosollyal megszólítom - Novemberhez képest egészen enyhe időnk van.. Kár, hogy a hangulat időnként dermesztő errefelé. - ettől még megemelem a poharam - De egy jó tea csodákra képes. - bele kortyolva viszont egy hümmenő hanggal, kikerekedett szemekkel vissza is pakolom a csészét a pultra - Meg egy tiszta törlőrongy.. - jegyzem meg köhintve, de aztán inkább csak biccentek neki és ha csak nem tart vissza a srácok felé veszem az irányt.
Azt mondják a siker kulcsa, ha az ember nyitott szemmel jár. Én igyekszem ennek megfelelni. Mindennel képben lenni. Főként a politikai jellegű dolgokkal. Megvannak a magam kis hosszútávú terveim. Főként jogász, és politikai vonalon. Ehhez pedig két dolog elengedhetetlen. Az ismertség, és a megfelelő kapcsolatrendszer. S mivel az előbbi az utóbbiból adódik, ezért most ezt igyekszem kialakítani. Mindenütt, és minden módszerrel. Gondosan ügyelek a hírnevemre. Elvégre ez elég fontos és kényes dolog. Persze egyszerű mugli szülőkkel rendelkezni a jelenlegi helyzetben ezt nem éppen teszi könnyűvé. Vaknak kellene lennem, hogy ne vegyek észre bizonyos jeleket. A Mardekárban eddig sem rajongtak a hozzám hasonló "sárvérűekért", de ez már kezd túlmutatni ezen. Szerencsére persze meglehetősen limitált azon személyek száma, akik ismerik a származásom titkát. Az iskolában annyi hír járja rólam, és a húgomról hogy igen gazdag, és igen befolyásos olasz családból származunk. Ez pedig így önmagában még tökéletesen igaz is. Hogy ki mit képzel még mögé, az meg már teljesen más kérdés. Egyenlőre pedig ezzel kapcsolatban nem igen igyekszem felvilágosítani senkit sem. Annak még nem jött el az ideje. Az igazgatóváltás önmagában engem még nem rázna meg, csak az egyetemi képzésre jöttem ide, az előző igazgatóval nem volt különösebb kapcsolatom. Viszont egyszerűen nem tudok elmenni a dementorok, és az iskolában beálló hangulatváltozás mellett. A Reggeli prófétát is rendszeresen olvasom, bár gyanítom, hogy egy minisztériumi belső ember hasznosabb információ forrás lenne. Mindenesetre kellően nagy igazságérzetem van, hogy mindennek utána akarjak járni, és kellően nagy ambícióim ahhoz, hogy amit csak lehet fel is használjak abból, amit megtudtam. Én nem tartom magam terroristák ellen küzdő igazságharcosnak, az a nagyapám volt, aki az egész életét ennek szentelte. A tárgyalóteremben viszont még lehetek hős. Nem, az apám sem vagyok, aki minden mocskos trükköt bevet. Szó szerint. Engem az igazság érdekel. Talán ezért is vállaltam el Cody ügyét pro bono. Ami a levelet illeti, ami idáig vezetett, nos eléggé meglepett. Azonban eléggé fel is keltette a figyelmemet. Vélhetően az előzőek miatt. Kódfejtőnek éppen nem tartom magamat, de szégyennek tekinteném, ha nem jutottam volna időben megoldásra. Abban az esetben is, ha volt vele dolgom bőven. Érdekesnek tartom a helyszínválasztást. Amikor belépek a kocsmába, valahogy a megjelenésem elég eléggé elüt a hely hangulatától. Szokás szerint öltönyben, nyakkendőben, makulátlan eleganciával lépek a pulthoz, ahol egy nő éppen teát vesz magához. Miután a pultos őt kiszolgálta, én pusztán egy erős eszpresszót kérek, amit még a pultnál forrón fel hajtok. Csak ez után nézek alaposabban körül. A szobor persze elég látványos darab az egyik asztalon, ahová időközben ketten is megérkeztek. Vélhetően célirányosan abba az irányba kéne fordulnom. Hagyok a két srácnak pár percet, de végül odalépek az asztalukhoz. - Gondolom nem csak én kaptam meghívót. Csatlakozhatom? A nevem Paulo DiNardi. - nyújtok kezet Ashton majd Diego számára, bemutatkozva. Végül én is helyet foglalok az asztalnál. Azért valahol ösztönösen támaszkodom a képességemre, hátha megérzem, ha máris figyelni kezd valaki minket, esetleg valami hátsó szándék kíséretében. Elvégre nem lehetünk teljesen biztosak a levélküldő szándékaiban. De még talán egymáséiban sem.
//Legilimentor: I. Képes érzékelni, ha láthatatlan személy/lény van vele egy légtérben, de nem tud irányt meghatározni, csak tudja, hogy van ott valaki más is. Ezáltal azt is érzi, ha valaki figyeli/követi őt.//
"Nem kell tekintélyelvűnek lenned, elég, ha van tekintélyed."
Az iskolában mostanában elég aggasztó változások léptek életbe, amelyek cseppet sincsenek ínyemre. Voltaképp már a Cherry Bomb próbáin is ez a fő témánk a srácokkal, hiszen milyen már, hogy dementorokat engednek a gyerekek közelébe? Ráadásul, az új igazgató kinevezése se kecsegtet túl sok jóval számunkra és hát azok az alakok, akik megfordulnak a folyosókon szeptember óta... Nem csoda hát, hogy egyre többen válunk önjelölt jótevőkké és figyelünk jobban oda az alsóbb évesekre, mintegy ezzel is segítve a prefektusok munkáját. Elvégre, már korántsem olyan ártalmatlan móka éjnek évadján kiosonni ide-oda egy kis csínytevés vagy kaland végett, hiszen egy dementorral való találkozás még engem is alaposan megráncigálna, nemhogy egy tizenegy-tizenkét éves kölyköt, aki jóformán azt se tudja, hogy létezik patrónus-bűbáj... Nagyjából ennyiben ki is merült a lázadásunk, hiszen a téma fejtegetésén és azon túl, hogy felkaroltuk az alapképzésre járó diákokat, mást nem igazán tehettünk. Nincs olyan hatalom a kezünkben, amellyel megdönthetnénk az érvényben lévő "rezsimet" és hát a Roxfort falain kívülről érkező hírek sem arról tanúskodnak számunkra, hogy mi lennénk fölényben. Hiába vagyok sárkány, ha egyszer titkolnom kell a képességemet, ráadásul nem hiszem, hogy ha nagy nehezen fel is venném a másik alakomat, akkor is sokra mennék vele. Ha nem biztos a siker, nem kockáztatok. Csak annyit érnék el, hogy lelepleznék valamit, amit az előttem élő generáció már hosszú ideje titkolt és még kudarcot is vallanék. Nem, ide más megoldás kell. A rejtélyes levélben található kódot csupán vért izzadva voltam képes megfejteni. Legszívesebben átrohantam volna Roccóhoz vele, hiszen a rúnaismeret nem éppen a szívem csücske, de egy kódolt levél korántsem arról tanúskodik, hogy bárkivel is megoszthatnám és a pecséten lévő szimbólumok láttán is a rosszullét kerülgetett. Mindenesetre, egy rahedli könyvet kikölcsönözve, majd a szobámba cipelve sikerrel járt a művelet. Szárnyas Vadkan? Hát, rendben. Bár, annyit azért sikerült még indulás előtt meglépnem, hogy megosztottam a bátyámmal az úti célomat. Nem kevertem bele, bővebb információkat nem árultam el számára, éppen csak jeleztem számára, hogy hol kellene keresnie, ha.... ha esetleg ez az egész csapda lenne és nem térnék vissza időben, akkor annyit tudjon, hova kell mennie, ha nyomozgatni szeretne. Szavakkal csupán annyit mondtam, hogy elugrok egy órácskára a Vadkanba iszogatni. Nem sokkal később be is lépek a csehóba, majd nézek körbe, miközben tudat alatt igyekszem kiszűrni azt, aki nem ide való. A tekintetem hamar megállapodik a boxon, ahol egy kellemetlenül ismerős alak foglal helyet valamiféle karddal maga mellett... Aha! Szóval ő írta a levelet. Nyilván sikerült örök haragot kivívnom irányomba felőle a legutóbbi kis akciómmal és párbajra hívna engem. A gyomrom vet azért egy hátrabukfencet, na, nem a félelemtől, hanem sokkal inkább attól, hogy ismét találkoznom kell vele. Mindenesetre, a félreértések elkerülése végett elindulok a box irányába és csak akkor pillantom meg a főnix szobrot, amikor már közelebb érek. - Üdv! - emelem fel a kezem köszöntésképp Ashton számára és próbálok valamiféle barátságos mosolyt is a képemre varázsolni, ami vagy sikerül, vagy nem. - Szép kard - esik pillantásom a fegyverre. Oké, én azt hiszem, nem készültem.... - Szabad? - mutatok egy pontra, lehetőleg a box másik végén, ötmillió kilométerre a sráctól. - Te is kaptál egy levelet vagy engem áll szándékodban lekaszabolni azzal az izével? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, ha pedig igenlő választ kapnék a helyfoglalással kapcsolatban, akkor helyezem tomporomat kényelembe a kérdésem közepette. Maximum majd felállít, ha vagdalthoz támadna kedve. A főnix szobrot azért én is alaposan megnézem magamnak, ha Ashton már megunta és a kezembe veszem - ha lehetséges -, hogy vethessek egy pillantást a talpára is, hátha legalább egy "Made in China" felirat szembe jön velem vagy annyit megtudhatunk, ki is a tulajdonosa, hiszen akkor esélyesen ő bővebb válaszokat tud majd adni számunkra a levél kapcsán. Apropó, vajon leszünk még kettőnél többen is?
Inkvizítor: 1. szint: 10 méter sugarú körben megérzi a sötét teremtmények jelenlétét, pl. élőholtak, átváltozott alakváltók, de nem emberek. Sokkal könnyebben rájön ezek gyenge pontjára, tehát a mesélő ilyenkor akár privát üzit is írhat neki.
Sokan egyszerű alaknak hisznek, hiszen egy ekkora kobold kardot csuklóból forgatni nem lehet könnyű, de cseppet sem vagyok agyatlan erőember. Kifejezetten jól értek a rejtvényekhez, s Nathalie idején még a filozófia is érdekelt, sokat olvasgattam. A fejtörő jókor jött, meg tudta mozgatni az agytekervényeimet. Félúton elakadtam, viszont már megszoktam, hogy magányos harcos vagyok, nem kell segítséget kérni. Így erőltettem a dolgot, többféle úton indultam el, hogy végül beugorjon a megoldás. A meghívó nagyon is érdekel, kicsit talán kimozdít a kanapéről, ahonnan azért már felálltam, hogy a sportkörben megmozgassam magamat, most viszont itt az ideje, hogy a tettek mezejére lépve visszaüljek a nyeregbe. A sötét idők engem cseppet sem kedvetlenítenek el, egy hős pont a válsághelyzetekben találja meg a helyét. Mostanság a hős azért erős túlzás, nem vagyok kedves hangulatomban, s csak abban bízom, hogy valami le tud foglalni. A világ megmentését azért másokra hagyom, ahhoz most nem sok kedvem lenne, mert pont abba buktam bele mindig, hogy önzetlen voltam. Ezért aztán aggasztó ez a Főnixes dolog, mert azt még én is tudom, hogy ez Dumbledore jelképe. Ám mivel engem is személyesen segített az öreg, ennyivel tartozom neki. Az új igazgató nem a szívem csücske, ez tény, de hogy nyíltan lázadjak ellene.. ott még nem tartunk. Betartom a törvényeket, és ha őt választották meg, akkor ez van. Mondjuk a Bestia lehet, hogy ütősebb vezető lett volna, bár nem igazán ismerem Throne professzort, viszont meglátjuk, hogy mit hoz ki a helyzetből. Mindenesetre nagyon kiváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből a maiból. Annyi eszem van, hogy amikor megérkezem, nem italt rendelek, csak egy kávét. Kicsit hasogat a fejem, nehezen veszem a levegőt, mint aki érezné, hogy valami történni fog. Lehuppanok a megjelölt boxba, nem csodálom, hogy elsőként jöttem, én vagyok a következetesség, s magabiztosság élő szobra, amit még az exek sem tudtak megtépázni, ha tettekről van szó. Talán borotválkozni nem ártott volna, mert azt nem sikerült. Lehet, hogy erre mondaná Evangeline, hogy megnyírnálak, mint egy birkát? A hátamra rögzített kardot lecsatolom, s magam mellé állítom a boxba. Sajna ennyi hátrány van a kobold munkának, hogy semmilyen módon nem lehet álcázni, láthatatlanná tenni, mert taszít minden ilyet. Vívókesztyű van rajtam, mert már kezd hűvös lenne, s bőrdzseki, garbó, úgyhogy egészen jó a szett. Kinyúlok a szobor felé, de csak megbillentem, nem veszem a kezembe, inkább csak a súlyát méregetem, olykor pedig az ajtó felé pillantok.
Még mindig nem hoztam meg a döntést, hogy támogatnom kellene-e ezt az egészet, vagy sem. Először tudni szeretném, hogy ki van a titkos üzenet mögött, hogy nem valamiféle csapda-e. Hogy nem csak arról szól, hogy kiszűrje azokat a diákokat, akikkel probléma lehet, ha netán a Testvériség nyíltan átveszi a hatalmat az iskola felett, vagy a Minisztériumban, vagy mindenhol... Hátborzongató belegondolni. Gerard szerint természetesen nem jó ötlet támogatni az ilyesmit, hiszen az eddigiek is mennyire megviselték a srácokat. Tudom, hogy ebben igaza van, de közben én, akinek nem volt épp fényes gyerekkora, tudom jól, hogy vannak helyzetek, amikor egyszerűen hamarabb kell felnőnöd és kész. Bármennyire is pocsék ezt így kimondani ezek most ilyen idők. Mindenkinek tennie kell és mégis kiknek lenne a legfontosabb megóvni a jövőt, mint a fiataloknak? Mégis csak az ő jövőjükről van szó és ha most nem tesznek érte, később talán már nem is lehet. Kérdés, hogy van-e bennük bátorság, vagy vannak-e elegen, akikben van bátorság. - Csak egy teát kérek. - célzom meg elsőként a pultost, hogy magamhoz vegyek egy meleg teát, hogy valamifel lefoglaljam magamat. Direkt érkezem előbb, hogy feltudjam mérni a terepet és elsőként bizony nem a boxba ülök le, ahol ott a kis szobor. Jól megnézek magamnak feltűnésmentesen mindenkit, aki jelen van. Vajon az, aki a levelet küldte itt van-e már, hogy ugyanezt tegye, vagy felmerülhet-e, hogy a levél rossz kézbe jutott és akár olyanok is lehetnek itt, akik a rossz oldalhoz tartoznak, hogy már csírájában folytsanak el egy lázadó kezdeményezést. Egyelőre tehát megfigyelek, megvárom a teámat és azt kortyolgatom. Van rá esély, hogy az arcom lassacskán már ismert lehet bárki számára, persze főleg a másik oldal tagjai közül, ezért egy kis álca nem árt. A hajam jelenleg szőke és rövidebb, a szemem kékes színben játszik. A bőröm néhány tónussal sötétebb, mint a megszokott, sőt még néhány tetoválás is látszik az alkaromon. A ruhám egyszerű farmer és póló, hogy jobban elvesszek a tömegben és természetesen félreesőbb helyre ülök le, ahol rám kevésbé látni, de én jól belátom a terepet és figyelhetem, hogy mikor ki érkezik és mikor érdemes nekem is odamennem az asztalhoz. Az utóbbi napokban sok időt szántam rá, hogy felmérjem a Roxfort diákjait is magamnak. Az persze kételenség, hogy mindenkit ismerjek, akadtak problémás fiatalok, akiket eleve kizártam, de azért az egyetemista korosztályt igyekeztem átnézni, hátha lesz, aki megragadt bennem és felismerem majd, ha bejön az ajtón. A képességeimmel egyelőre csak nyitott vagyok, de nem tapogatózom direktben.
Ideges, nehéz idők járnak a Roxfort és a Roxmorts térségében, senki se tudja, hogy mit hoz a jövő azzal, hogy Dumbledore nem tudott visszatérni az iskolába. Mi lesz azokkal, akik segédkeztek Vanessa elengedésében, azokkal, akik nyíltan belekeveredtek számtalan ügybe a Testvériséggel. Itt az ideje, hogy a korábbi csapat nagyrésze meghúzza magát, de ez nem jelenti azt, hogy az iskola kifogyott volna a jólelkű diákokból, akik nem hagyják annyiban, hogy a birtokon dementorok korzózzanak vagy hogy szakadék alakuljon ki a diákok között mind a házak között, mind a mugliszármazásúak, aranyvérűek, vagy különleges fajjal rendelkezők között. Mindenki bizalmatlan és senki se tudja, hogy mi fog következni, de néhányan sejtik, hogy semmi jó, és tenni akarnak ellene, mielőtt túl késő...
A titkos meghívó, amin egy főnix és a halál ereklyéinek lenyomata pihen a hátoldalon egy fejtörő volt és a Szárnyas Vadkanba vezetett a találkára. A diákok rejtélyes körülmények között kapták meg és maguknak kellett megfejteniük, nem beszélhetnek senkivel és csak itt szembesülnek azzal, hogy rajtuk kívül ki is jön el. Daphne esetében valaki - vélhetően az egyik gyerek a korábbi csapatból - kiszivárogtatta az információt a készülődő diák-felkelésről így kapott egy esélyt, hogy megállítsa őket, mielőtt, ki tudja, hadat üzennek a dementoroknak, vagy éppen támogassa őket a törekvéseikben és beszéljen velük pontosan mi is történik az iskolával és mit tehetnének anélkül, hogy ne történjen semmi végzetes. Ráadásul... a halál ereklyéinek a szimboluma a meghívón erőteljesen felkeltette a figyelmét.
Egyetlen üres asztal akad a teremben - illetve nyilván az első érkezőig üres -, egy elszeparált box, amin egy kis főnix szobor pihen.
//Határidő: augusztus 20. Kövi mesélői hsz: augusztus 21. //
Persze gondolom, amikor a csaj meghalt eléggé rottyon volt lelkileg, így talán érthető, hogy a képei ennyire... ijesztőek. Ettől még persze nekem, mint kívülállónak azért kellően ijesztő az egész. Tuti, hogy nem tudnék ilyen képekkel együtt élni, aludni, létezni. Persze nem az én exemről van szó, vagyis hát szerelmemről, vagy mi. Mondjuk valakit, aki fontos volt, nem lehet kelleme ilyen formában viszontlátni, sőt nézegetni még évekig. Arra inkább rá se kérdezek, hogy mióta vannak itt ezek a képek, szóval mióta nincs a nő, aki ennyire kiborította és ennyire igyekezett visszahozni. Ez most talán nem is fontos, mert reflexből dobom be az ötletet, hogy akár el is égethetné őket. Mágikusak, lehet hogy nem fogja őket a tűz, benne van a pakliban legalábbis, de attól még egy próbát megérhet. - Legalábbis reméljük, mert ha ilyen formában jönne vissza, abból kétlem, hogy bármi jó származna. - húzom el a számat kissé fintorogva, mert hát lássuk be azokon a képeken inkább valami torzléleklenyomat van, mint egy normális ember. Nehéz lenne elképzelni róla, hogy ha visszatérne akkor nem lenne pont ugyanolyan torz és riasztó, mint a festményeken. Erősen kétlem, hogy bármiben is hasonlítana arra a lányra, akire Troy emlékezett régről. Persze ettől még az alapvető ösztönök arra sarkallnak, hogy kicsit hátrébb lépjek, amikor az első lángok felcsapnak. Mégis csak vámpír vagyok és a mi fajtánk nincs különösebben oda a tűzért, még ha a vérfarkasok jobban tartanak is tőle, ha jól tudom, de azért én se kedvelem nagyon. A mindenféle mugli történetekben a vámpírok például elégtek a napon, szóval a tűz nem épp jó ómen ránk nézve. Végül aztán azért közelebb lépek, amikor látom, hogy elfordul. Megölelem, csak úgy szótlanul, hiszen kétlem, hogy erre lehetne mit mondani és én magam is lehunyom a szemem néhány pillanatra. Persze csak annyira, hogy ne kezdjen el addig is lángba borulni az egész szoba, vagy valami. Az emberek ugyanis okkal nem szoktak belső terekben csak úgy a szoba közepén kisebb máglyákat rakni. A varázslók mondjuk kivételek, mi könnyebben elolthatjuk a tüzet, ha vége dolognak és minden festménynek annyi. Remélem nem pakolt el valahova, valami tartalékot, de erre most még nem kérdezek rá, azt hiszem nem lenne a helyzethez illő. - Azt hiszem ránk férne valami kaja, vagy valami töményebb. A manók általában jó fejek. - vetem fel, hogy akár a konyha felé is vehetnénk az irányt, no meg talán van valami tartalék piája, ha már saját lakrésze van. Azt hiszem erre nem ártana inni valamit.
//Én is köszönöm a játékot, szuper volt és érdekes lesz még ez a festmény kérdés is. //
Nem tudom, hogy miért kötődök ehhez a lányhoz ilyen rövid idő után, de feltámadt bennem valami régóta eltemetett érzés, hogy én óvhatok, védelmezhetek valakit. Ami röhejes, tekintve, hogy Sheree vámpír, én meg még varázslónak sem vagyok éppen penge, tehát ez inkább lelki, érzelmi támogatás, aminek még nem kellett volna kialakulnia. Esetleg a fizikai erőm jó lehet, hiszen jól lezúztam a támadóinkat, és a rúnákhoz is igencsak értek, hogy ha rá akarunk jönni, hogyan rázhatnánk le Sherre üldözőit. Száz szónak is egy a vége, valahogy úgy érzem, összefonódik a sorsunk! Fogalmam sincsen, hogy mi történne, ha Hannah valahogy visszatérne, de a szerelmünk emléke már elhalványult, talán el kéne engednem, és a jelenben élni. Megsimogatom kissé a tarkóját a csók után, hogy aztán elengedjük egymást. – Hááát.. izlések és pofonok. Amikor elkezdtem festeni őket, egy bizonyos lelki állapotban voltam. Utána pedig nem változtattam a stíluson. – Lépünk beljebb a lakrészembe, feltárva a gallériát a rémképek különféle variációiból. Látom, hogy mennyire meg van rökönyödve, pedig ő ugyan vámpír, és már ölt is, tehát látott már szörnyű dolgokat. De talán egy gyors vér fröccsenés nem olyan durva, mint ezek a riasztó képek. Felsóhajtok, és amikor arra sarkall, hogy pusztítsam el a múltat, felemelem a legközelebb álló képet, ami már nyomokban is alig ábrázolja egykori szerelmemet. Az egyetemi szobámban van kandalló, s bár most nem ég, gyorsan begyújtom varázslattal. – Hmm.. Talán igazad van. Bármennyire is hittem, ezek már nem hozzák vissza. – A lángok vidáman felcsapnak, és elkezd elégni a kép. Aztán rádobom a következőt is. Sóhajtok, ennek a korszaknak vége. Megrázom a fejemet, nem kell sajnálni, mégis jól esik, hogy ott van velem a vámpírlány. Szeretném megerősíteni, hogy bár most ismertük meg egymást, mi van, ha ez lesz az elsöprő szerelem? Végülis komolyan hatással van rám, nem élhetek tovább a múltban. Értem én, hogy ő mennyire óvatos, de olykor bizony esélyt kell adni, mint ahogyan én is teszem. Elfordulok a lángoló festményektől, hogy magamhoz vonjam immár sokadszorra, de most csak egy ölelésre, hogy aztán hagyjuk a fenébe Hannah dolgait. A nap hátralévő részét bizom benne, hogy együtt töltjük, hiszen ha összefonódik az utunk, akkor annak is utánanézhetnénk, hogyan lehet lerázni az üldözőit.
Világ életemben magas szinten űztem a bizonytalanságot. Engem aztán nagy kihívás meggyőzni arról, hogy érek valamit, főleg hogy eddig elégy ügyesen elszúrtam mindent ahhoz, hogy mindig be is bizonyítsam az ellenkezőjét. Ezért aztán tényleg jól látja, valamilyen szinten győzködnie kell, hogy ez az egész jelent valamit, azon túl, hogy jó volt. Bár már önmagában az is elég sokat elmond, hogy mindketten elmondtuk egymásnak a legnagyobb titkunkat. Hogy ez bizalmat jelent, vagy egyszerűen csak azt, hogy az embernek néha jó kiadni magából a dolgokat, akkor is, ha ezzel kockázatot vállal, az már más kérdés. - Jól van, adhatunk egy esélyt. - bólintok végül, de persze magamban még mindig azon az állásponton vagyok, hogy cseppet sem lepne meg, ha sikerülne visszahozni azt a Hannah-t, aztán le is pattintana és boldogan élnének. Gondolom végül Eoin is megtalálta a számítását. Becsatlakozott a fellengzős családjához mégis, vagy valami. Az emberek nem szívódnak fel csak úgy véletlenül. A kérdésére már nem is felelek, hiszen tudja jól a választ. Tényleg úgy gondolom, hogy nekem aztán nem jár a pozitív végkifejlet, vagy a járna is, hát úgyis elintézném, hogy végül ne jöjjön össze. De ezt már nem kell kimondani, bőven elég az ölelése és hogy egészen belesimulok. Ez még nem jelenti azt, hogy később nem fogom úgy gondolni, mint általában és nem bizonytalanodom el, de attól még jól esik és kész. Ez most egyelőre elég, ahogyan a csók is. Egy kicsit megfeledkezem az önsanyargatásról. - Nézzük meg, annyira csak nem lehet rémes. - de persze sejtelmem sincs, hogy mire is számítsak és amikor megérkezünk azért bizony rendesen elkerekedik a szemem. - Te ezekkel élsz... együtt? Huh... - nem valami szépek, én tuti, hogy rosszat álmodnék tőlük, még így ébren se valami jó látvány a kollekció. Persze értem én a motivációt, de attól még kellően ijesztően festenek ezek a képek. - És, ha csak simán tűzre dobnánk őket? - teszem fel az óvatos kérdést egy kis hezitálás után, bár gondolom ha ez működne akkor már rég megtette volna. Vagy, ha működne is, nem biztos, hogy rávinné a lélek, hogy így pusztítsa el a barátnőjét, vagy azt, ami maradt belőle. Pont ezért is teszem fel óvatosan a kérdést. Persze, ha azt mondja próbáljuk meg, csak ő nem lenne képes rá, akkor én aztán szemrebbenés nélkül gyújtanám fel őket.
Örülök, hogy nem annyira támadó, mint a szex után, be kell ugyanis látnia, hogy szükségünk lehet egymásra. Támaszként, társként, bárhogyan. Tény, hogy nekem ott van Hannah, de Sheree pont jól látja, évekkel ezelőtt lemondtam arról, hogy ép ésszel visszakapom őt, inkább csak részemről amolyan lezárás, hogy megtudjam, hogy mi történt vele. Először azt hittem, hogy meghalt, de mivel nem találtak testet, s a képeim túl élőek, rájöttem, hogy valami sötét mágia lévén sikerült a lehetetlen, csak éppen visszacsinálni nem. Ha pedig képes vagyok erre a tükörmágiára, akkor ezen lehetne dolgozni. Főleg a mugli restauráció érdekel, de ez olyan furmányos mágiaág, amiben úttörő lehetnék. – Most miért kell győzködni, hogy ezt ne vegyük komolyan? Jól éreztük magunkat, de.. talán jobban, mint vártam, és nehéz erről lemondani. Nem vagy második, csak azt akarom, hogy adj egy esélyt ennek. – Úgy látom, hogy most kivételesen a pasis határozottság a nyerő, ami rám nagyon nem jellemző. Én vagyok az a szerzetesi életet élő magányos művészlélek, aki szó szerint lerugdossa magáról a nőket. Talán a nőket igen, de most, hogy bebizonyosodott, hogy Sheree nem elveszejteni akar, ő maga is nagy zűrben van, én tudok úgy dönteni, hogy a puha szája olyan, amit még csókolni akarok a jövőben. Meglehet az is, hogy nem kéne ennyire érzelgősnek lennem, megcsókolni sem kellett volna, ha ez csak a szexről szól, de ő is akarta, viszonozta, úgyhogy ez több annál, mint amit beleláttunk elsőre. Az pedig, hogy még szövetségesek is lehetünk, tényleg hab a tortán. Nem tudom, hogy ki vagy mi bántotta azt a vámpírlányt, de olyan elhagyatott, semmi önbizalma nincsen, gonosznak véli magát, hogy feltámad bennem valami olyan érzés, ami túl komplex hogy magyarázzam. Úgy is mondhatnám, hogy csak találjak magamnak valakit, akivel megvédhetjük egymást. - És akkor már nem érdemled meg, hogy valaki melletted legyen? – Csóválom a fejemet, magamhoz ölelem, s mikor odabújik, akkor beletúrok a szőke tincseibe, gyengéd férfiassággal cirógatva meg a tarkóját. Úgy viselkedünk mint egy civakodó majd kibékülő szerelmes pár, holott még alig ismerjük egymást. Mondhatni belevágtunk a közelébe. Pár másodpercnyi ölelkezés után az állánál feljebb vonom az arcát, s megcsókolom. – Van egy szobám, ami le van választva a húgoméból. Ha látni akarod őket.. – Bólintok végül, nem túl szép látvány a sok horrorisztikus Hannah, de hát már nincs visszaút. Kézenfogom Sheree-t, noha tudom, hogy lesznek ettől bőven irigyei, hiszen jópáran bepróbálkoztak nálam az évek során. A szobámba érve láthatja, hogy egy kisebb lakrészben vannak a képek, most is félkész állapotban van egy skicc. Hannah egykor szép lány lehetett, de ez a torz árnyék már alig hasonlít rá. Sheree is érezheti a festményekből áradó tömény feketemágiát. Valamit nagyon beindítottam..
- Hogy nekem? - mosolyogva csóválom meg a fejemet, hiszen nem érzem úgy, hogy jogos lenne, amit mond. Lássuk be, ha nincs Sera jó eséllyel most nem lennék itt. Ki tudja, hogy milyen büntetést kap egy újdonsült vámpír egy élet kioltásáért. Gondolom nem csak egy laza ejnyebejnye lett volna a jussom, ha fény derül az igazságra. Sera lélekjelenlétén múlt, hogy elzavarta a szellemet és bevállalta azt a lelki terhet, hogy eltussolta a tettemet, és így ez csak a kettőnk terhe lesz örökre. Én őszintén szólva akkor és ott totálisan ki voltam borulva, még az is megfordult a fejemben, hogy egyszerűen színt vallok és kész, de ő nem hagyta. - Igen, az elég kellemetlen, ha bezártad és ki tudja, hogy milyen hatással volt ez rá. - hümmentek, mert sokan még egy normál börtönt se bírnak sokáig, na de egy festmény világot, ahová egyedüliként be van zárva már évek óta... Esélyes, hogy minimum rég belezakkant, és ha ki is tudná onnan szabadítani, akkor már tuti, hogy nem lenne ép az elméje. Cseppet sem bánt meg azzal, hogy szabadkozni kezd, hiszen igaza van, épp csak összegabalyodtunk, én aztán nem várok el semmit sem. Egyébként is baromság az érzelmi kötődés, sose jöttem még jól ki belőle. - Nem kell magyarázkodnod, ha kiszeded és normális, tökre érthető, hogy... érted. Mi csak jól éreztük magunkat, hogy könnyebben kezeljük az életünk szar helyzeteit. - vonom meg végül a vállamat. Igazán nem kell szabadkoznia, vagy magyarázkodnia nekem. Nem várom én el. Nem vagyok egy szerelmes típus, az ilyesmi úgy se az én pályám. Az önértékelési problémáim meg amúgy is épp elég erősek ahhoz, hogy ha valaki próbálna is kötődni hozzám, akkor ügyesen elmarom magamtól, hiszen Sera gyakorlatilag kockáztatta az jövőjét miattam, én meg még arra se vettem a fáradtságot, hogy felkeressem, miután visszajöttem. Lássuk be, nem jó neki, ha jóban vagyunk, csak hazavágnám az ő életét is, ami most úgy tűnik így kívülről, hogy egész jól alakul. - Gonosznak talán nem, de hazavágok mindent és mindenkit magamkörül. Kétlem, hogy neked erre lenne szükséges. Van elég bajod nem? - sóhajtok egyet, de a szavak mellett fizikailag nem ellenkezem egy percig sem, amikor magához húz, sőt oda is billentem a fejemet a mellkasára. - Ha minden igaz itt a Roxfortban nem eshet bajom, hiszen ide nem jöhet akárki. Hol vannak azok a festmények? - kérdezem végül, hiszen bár azt már egyértelműen tudják hol vagyok, de a nyári szünetig alapvetően biztonságban vagyok a birtokon. Valószínűleg ezt ők is tudják és jó eséllyel könnyebb megvárni, hogy megtaláljanak, mint megkeresni őket.
- Nem, tényleg nem. Az embert annyi oldalról támadják, nincsen mindig erőm küzdeni. Fele annyi életösztönöm sincsen, mint neked. – Abban azért igaza van, hogy a hugaim hülyét kapnának, ha megtudnák hogy történt velem valami, másfelől azonban az én lelki nyűgjeim tehert jelentenek nekik, így a gyászon túl meg is könnyebbülnének, ha már nem lennék. Mindenesetre azért ne siránkozzunk, hogy Sheree nem valami bérgyilkos, vagy szexboszorkány, akinek az a feladata, hogy csapdába csaljon. Másféle hálót szőtt, amiből lássuk be, nem is nagyon akarok most kimászni. - Meg akartam menteni, ezért sebtiben valami védővarázst akartam, de.. lássuk be, túl erős a kötelék a festményeim felé, és valahogy beszippantották. Az első két évben azt hittem, hogy meghalt, csak nem találják a testét. De.. azok a képek, amin megfestem őt, túlságosan is élőek.. Csalogatóak.. Rájöttem, hogy nem feltámasztani akarom, hanem visszahozni a kapun túlról. – Bólogatok, tényleg nem biztos, hogy Hannah ugyanaz lenne, mint aki volt előtte, de a makacs mániám, hogy valahogy mégis visszacsinálom. – Nincs is mire, hiszen mi még.. – Kezdenék bele, de aztán sóhajtok egyet, én magam ismertem el, hogy milyen jó volt vele elengedni magamat, és nem akarnék erről csak úgy lemondani, még akkor is, ha ott van Hannah.. – Azt hiszem inkább ő lehetne rád féltékeny. Mert amit iránta éreztem az már csak valami kényszer, hogy helyrehozzam a hibát. Valahogy le kell zárnom, bárhogy is alakul. – Csóválom a fejemet, én már nem hiszek abban, hogy van valakim, de senki nem érdemel olyan sorsot, hogy az idők végezetéig valami festményvilágba bezárva éljen. Abba bele is lehet őrülni. A temető felé vesszük az irányt, ami meg is lep, meg nem is. Hannah eltűnése kapcsán elég sokat képeztem magamat a sötét tanok irányába. Fogalmam sincsen, hogy miért erre jövünk, vélhetően mutatni akar valamit, ami rágja belülről. Hasonló a sorsunk, az biztos. Megnézem a sírkő feliratát, csipőre tolom a kezemet, ahogyan sóhajtok egyet, aztán legyintek egyet. – Na és? Nem akarok érzéketlennek tűnni, de nem tűnsz gonosznak. Vagy legalábbis nem velejéig romlottnak. Mindenki követ el hibákat, nézz csak rám. Elítéljelek? Nem teszem. Szörnyű, hogy meghalt ez a lány, igen, de nem vagyunk szentek. Fogadd el, hogy nem mindenki néz rád szörnyetegként. – Emelem most a derekára a kezemet, s magamhoz húzom. Ez most nem éppen valami intim, inkább vigasztaló mozdulat. Ahogyan ő tette velem, még ha nem is tudott róla, de mégiscsak oldott bennem valami gátlást. Az ölelésem erőteljes, vérpezsdítő. – Ahogy mondtam, maradok, amíg úgy akarjuk. És most? Elégessem a festményeket, vagy utánajárunk, hogy mit tehetünk, az üldözőid ellen?
- Tehát talán már feladatad... úgy ámblokk? Gondolom ennek a családod nem különösebben örülne. - bár nem sokat tudok a családjáról, de hát gondolom van, főleg ha azt mondta híresek is, meg hogy ő még mennyire hisz a jóban, akkor bizonyára olyan közegből jött, ami elég pozitív. Nem pont olyan, mint az enyém, bár tény, hogy én hajlamos vagyok mindig a rosszra koncentrálni a jó helyett az állandó kisebbségi érzésem miatt, de hát ez is kialakult valamitől és az efféle általában a szülők miatt történik meg. Mindig elég nagyok voltak az elvárások felém, én pedig sajnos sosem tudtam megugrani a lécet, amit kellett volna. - Szóval fogtad az exedet és bezártad valami goreszk festményvilágba és most onnan próbálod kihozni, de gőzöd sincs, ha sikerülne egyáltalán akkor kit kapnál vissza. Ez elég... kellemetlen. - vonom fel a szemöldökömet, de aztán azért mégis csak enyhül a tekintetem. - Bocs, nem akartam... féltékenynek picsánakl tűnni, vagy tudom is én. Egyszerűen csak, nem lep meg... Gyakorlatilag van valakid, és közben nincs. Mi lenne, ha sikerülne visszahoznod, de nem az lenne, akit vársz? - teszem fel óvatosan a kérdést, mert azért ez mégis csak egy komoly érzelmi hullámvasút lehet, főleg ha esetleg sikerrel is jár. Értem én azt is, amit mond, hogy velem jó volt, de tisztában vagyok az értékeimmel és azzal is, hogy folyton csak második vagyok. Jelenleg ez a lány a festményben van előttem a sorban. Nem is tudom, hogy ez miért lep meg. Meg kellett volna már szoknom. A kérdésére viszont megtornapok, bár nem kellene, hogy meglepjen, hogy visszakérdez. Ezzel a mozdulattal pedig irányt is váltok, és beletelik néhány percbe, amíg elérünk a birtok határához közeli kis temetőig. Az a mázli, hogy épp csak átléptük a kapukat előzőleg, így aztán nem kellett sokat menni visszafelé. - Vámpír vagyok, ezt már tudod. Azt hiszem a magunkfajták közül nem sokan vannak, akik... nem követnek el hibát. - állok meg végül egy sír előtt, amin egy lány neve szerepel. Tudom, sose mondtam Serának, hogy bánom, ami történt, ahogyan azt sem, hogy sajnálom, hogy belerángattam, de nagyon nehezen meg az efféle beismerés. Most viszont talán így a tiszta. Ha Troy akar akkor legalább még most és itt le tud lépni és nem húzzuk feleslegesen egymás idejét. Hiszen a sírkövön jól látszik, hogy egy fiatal lányról volt szó, épp csak tizenhat éves és én végeztem vele. Nem biztos, hogy ezt Troy gyomra megtudja emészteni, ha olyan jótét lélek. - Elfogadom, ha lelépsz. Nincs harag. - szólalok meg végül, kicsit még meg is rázkódom, ahogyan a sírkőre pillantok. Furcsa, mert igazából alig emlékszem a lányra és a temetésére se mentem el. Nincs előtte egy kép, hogy nézett ki, vagy milyen volt, aztán nem sokkal után Sera húga is meghalt, ő lelépett, én pedig nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel. Könnyebb volt elhúzni a fenébe, hogy ne nyomasszon minden áldott nap a tény, hogy itt vannak az iskolában a testvérei és nekem látnom is kell őket.
-Hát ez sajnos jogos. – Inkább akkor úgy mondanám, hogy külsőleg brutál jó a genetikánk, ami sok ajtót megnyit előttünk, de sok az irigyünk, és előbb-utóbb mindig valami sötét szekta látóterébe kerülünk. Lehet, hogy Sheree is hasonló cipőben jár? Végülis neki is megtetszettem, de még nem tud hová tenni, hiszen kissé nagy az arcom, de közben rengeteg balsejtelmem van, mintha én magam sem tudnám, hogy hol a helyem a világban. – Valahol én még hinni akarok ebben. Meglehet, hogy már feladtam, és úgy voltam vele, hogy ha már vége a dalnak, akkor egy ilyen szirén csábítson el. Ezért is lepődtem meg, hogy nem a vesztemet akarod. – Vonogatom a vállamat, én nem feltétlenül vagyok jó ember, aminek ő most hisz. Inkább semlegesnek mondanám magamat, aki másokat mentorál, mugli munkát végez, de azért bejár a hugaihoz. Van egy alap erkölcsi normarendszerem, a szerelemtől visszavonultam, de most ez a lány felkeltette az érdeklődésemet. Nem csak szép, valahogy egymásra hangolódtunk, és nem akarnám csak úgy elengedni. Ezt azért illene bevallani. – Dehogy érted. Hannah már a múlt, de csak éppen.. Valahogy nem hiszem, hogy meghalt. Azt hiszem megmentettem őt, bezárva valami furcsa dimenzióba, a festmények közé. Ez valami sötét mágia lehetett. Az évek során már eltávolodtam az érzelmi világtól, és meglepően jól sikerült ez a mostani.. – Foglalom össze, hogy Hannah képei már csupán valami torz árnyalakok, de igenis érdekel, hogy mit tettem. És nem, nem mondom, hogy egy röpke együttlét alapján szükségét érzem viszonozni, hogy Sheree rám szánta az idejét, talán egy kis önzőség is van bennem, hogy netán jó lenne még látni őt. – Eddig legalábbis nem voltam az. Te gyilkos vagy? – Azért ő mégiscsak vámpír, és nagyon érdekel az elképzelése. Mint mondtam, semleges vagyok, és ha valaki rászolgál arra, hogy mondjuk elássuk, hát lehet, hogy széttárom a kezemet. De haladjunk csak szépen sorban. Közben az iskolai birtokon sétálunk, a friss ismeretség ellenére viszont egészen úgy, mintha valami összeszokott pár lennénk.
- Ha így lenne, akkor boldog lennél és nem egy kocsmában iszogattál volna egyedül, arra számítva, hogy valaki levadász. - rázom meg a fejemet egy ciccentés kíséretében, mert hát ez így tényleg eléggé egoistán hangzik, hogy ők itt a májer család, csak hát ahhoz képest nem úgy fest, mintha olyan boldog élete lenne. Ha ennyire minden összejön nekik, akkor nem kellene siratnia a meghalt excsaját nem? De ezt már nem mondom ki így nyíltan, mert elég keresetlen stílusom tud lenni, ha akarom, de azért ő azt hiszem nem érdemli meg, hogy szemétkedjek vele, főleg hogy segíteni akar. - Szerinted az az általános, hogy valaki önzetlenül segít? Nem tudom, más világban élünk. - vonom meg végül a vállam, pedig igazából én is inkább csak undokul szkeptikus vagyok, nem pedig mindenki szemétláda az életemben. A legtöbb bajt magamnak köszönhetem igazából. Én löktem el Serát is, pedig a jövőjét és az aurori előmenetelét, a családja jóhírét kockáztatta azzal, mellém állt annál a régi ügynél, én pedig még annyit se tettem meg, hogy felkeressem azóta, hogy visszajöttem a suliba. Valahol mélyen tudom, hogy ez nem szép tőlem, de hát világ életemben könnyebb volt irigykedni és ezt másokon levezetni, mint ténylegesen tenni azért, hogy jobb kapcsolatokat alakítsak ki. - Ja... már értem. - válaszolok végül röviden, hiszen ez már megint azt jelenti, hogy volt valami ex, akiről már mintha tett volna említést, aki úgyis ott motoszkál a fejében és csak pótléknak voltam jó. Az örök második mi? Amikor ezek után tovább beszél, hogy rendes lánynak tűnök, meg hogy ő nem gyilkos... Én az vagyok, na akkor mi van? Összeszorítom a számat, hiszen az ösztönös védekező reakcióm mindig az, hogy bármi kellemetlenség ér, bizony támadok és most se sokon múlik, hogy ne ezt tegyem. Végtére is úgy fest kettőnk közül ő a jó fiú, én meg kicsit kirángatom a letargiájából, de baromság lenne eljátszani az esélyt, hogy valaki segíteni tud, főleg ha akar is. - Amíg akarjuk. - bólintok végül, hiszen lássuk be az én életemben soha semmi sem állandó. Végül úgyis mindenki elhagy, vagy én őt inkább az előtt, hogy ő tenné meg előbb. Ez utóbbi megoldás biztonságosabb. - Szerinted mit kellene tennem? Kétlem, hogy fel lehetne őket jelenteni, te pedig azt mondtad nem vagy gyilkos. Akkor mi a megoldás? - passzolom vissza a kérdés, mert lássuk be sosem arról voltam híres, hogy megoldom a problémákat, hanem hogy generálom őket és maximum elmenekülök előlük, de abban igaza van, hogy jelen esetben sajnos ez nem megoldás.
- A családunk miatt. Híresek vagyunk, és bármibe is fogunk, teljes a siker. – Ezt némi egózással is mondom, de lássuk be, valahogy így van. Még a kishugi, Abbie is egy sztár már most, de gondolhatok a másik ágra, Sidney most nyerte meg azt a világbajnokságot, Tasha mindig célbatalál, bármibe is kezd. Én pedig, hát lássuk be, sikeres renováló vagyok, emelett a fiatal korom ellenére hihetetlenül nagy a tudásom a művészettörténetben. A külsőnket nem méltatom, mert mintha mi véláktól származnánk, kivétel nélkül. - Nem ismerem az apádat. Milyen faszkalapokkal hozott eddig össze a sorsod, hogy nem az a természetes, hogy valaki segíteni akar? – Kérdezek vissza hüledezve. Éppen azért voltam felháborodva, hogy Sidney családja minket vádolt meg a napló ellopásával, hiszen mi aztán messzemenőkig tisztességesek vagyunk. Lehet, hogy van egy stílusunk, de attól még mi vagyunk a jó oldalon. Ráadásul azért sem értem a nagy kifakadást, mert én voltam az, aki úgymond elfogadta, hogy Sheree esetleg még gonosz is lehet, aki a vesztemre tör, aztán még hagytam, hogy igyon is belőlem. Csak a szex miatt? Hát nagyon téved! – Francokat. Volt egy szerelmem, aki után elfogadtam, hogy már nem lehet senki más. Őt akarom azóta is.. valahogy visszahozni. Már jó régóta nem hagytam, hogy elragadjanak az érzelmeim, de valahogy.. megfogtál. És úgy, hogy elveszejteni sem akarsz, nagyon is meglepő, hogy ennyire jól sikerült. – Rázom a fejemet, kicsit bepillantást engedve a hátterembe, ami nem biztos, hogy érdekli, de mivel ő is felvezette, hogy kik vadásznak rá, úgy gondolom, tudhat a dolgaimról. – Jótét léleknek nem mondanám magamat, de nem vagyok gyilkos, vagy ilyesmi. Te pedig rendes lánynak tűnsz így utólag, nem érdemled meg, hogy rettegésben kelljen élned. Nekem viszont van elvárásom. Nagyon is jó volt, de nem csak fizikailag. Kitartok melletted, ha akarod, legalábbis egy ideig, amíg úgy gondoljuk. – Eredetileg a lakásomba akartam hoppanálni, de Sheree másra gondolhat, mert a célpont változik, s Roxfort előtt találjuk magunkat. Megvonom a vállamat, nekem mindegy, ez is menedék. Biccentek, s elindulunk befelé. – És mik a szándékaid? Tudod, van az a mondás, hogy hiába futsz, a múlt úgyis utólér. Van valami ötlet, hogyan lehetne lezárni? – Indulunk a kastély vezető ösvényen. Még nekem is van itt szobám, tehát nem lesz gond, ha itt kell maradni. Vagy akár együtt.
Hümmentek egyet, mert hát én is hallottam ezt-azt a Testvériségről, főleg amit az újságokban cikkeztek, bár valójában sokat nem foglalkoztam a dologgal. Mondjuk úgy, hogy engem nem érintett testközelből, úgyhogy amíg más baja... Önzés mi? Ez van. Az meg más kérdés, hogy engem is érinthet nagyon is, ha mégis sikerült nekik káoszt szítani a világban. - De miért gondolod, hogy pont téged pécéztek ki? Mármint bocs, de más is dolgozik mugli körökben, miért pont te? - kérdezem kissé talán kötekedőn, de inkább kíváncsian. Remélem nem valami komoly feltűnési viszketegségben szenved, ami alapján úgy gondolja, hogy mindeki őt akarja, mert hát lássuk be, a világban annyi minden van, hogy tök értelmetlen magadat kiemelni. Az is lehet, hogy a körülötte történt dolgok csak véletlen egybeesések, vagy csak simán van egy kis üldözési mániája. Az viszont nekem nem lesz hasznos, mert nekem tényleg hurok van a nyakam körül. - Ja nem, nem esett le, hogy hülye ötlet volt. Ne dumálj úgy, mint az apám! - húzom fel egy pillanatra az orromat a kissé kioktató hangnemet hallva, bár lehet, hogy csak én látom bele és ő nem annak szánja, de már a kérdés is bántó. Persze, hogy leesett, hogy baromság volt, de attól nem lesz jobb, ha valaki ezt még a képembe is vágja, főleg olyan, akit nem rég ismertem meg. Azért kicsit megenyhülök, amikor tovább beszél, de azt már sejtheti, hogy elég könnyen támadásnak tudok venni kb bármit. - Nem tudom honnan keríthetnénk elő ilyeneket. - vonom meg a vállamat, hiszen nem találkoztam ott senkivel sem és nem is értem pontosan, hogy ennek miért lenne haszna. Közben megérkezünk a Roxfort kapujához, mivel eredetileg arra indultunk. Eszem ágában sincs máshová menni, a faluba se volt okos ötlet eljönnöm, mint kiderült. Azért jöttem vissza Angliába és a suliba, mert itt biztonságban vagyok, csak elég unalmas túl sokáig egyhelyben ülni és nem csinálni semmit. Egyelőre viszont úgy fest, hogy kénytelen leszek elfogadni a helyzetet. - Egyáltalán miért akarsz segíteni? Afféle jótét lélek vagy, vagy mi? - kérdezem, mert hát sose gondoltam úgy, hogy engem meg kell menteni. Szúrtam el már nem egy dolgot az életben és biztosan még fogok is jópárat, hiszen ebben igazán jó vagyok. Ez a Troy se egy szentlélek, de arra nekem nincs szükségem, hogy unalmában csapódjon mellém, aztán lelépjen, mint Eoin. - Ha csak a szex miatt... akkor igazán nincs ilyen elvárásom. - teszem aztán hozzá. Nem akarom én, hogy valami kötelező dolognak vélje, hogy segíteni kell nekem, ha már ágyba bújtunk, vagy ilyesmi.
Most, hogy ki vagyok elégülve, és a támadóinkat is levertük, már nem látom annyira borúsan a jövőt. Jó, Jasmine eltűnt, és a feltevéseim nagyon is helytállóak, de valamin nem tudok változtatni. Az előbbi ágytornától függetlenül megmarad a fura vonzódás Tasha irányába, illetve vissza akarom hozni valahogyan Hannah-t, de.. ez a lány különös módon mégiscsak megmozgat. Nem hittem, hogy lehet még ilyen teljes elégedettség, ami áthat, most erősebbnek érzem magamat, mint valaha, pedig alaposan megmozgattuk egymást. – Oh, egy magamfajta alaknak mindig lesznek ellenségei. Akire leginkább gondolnék, az a testvériség, akik örökösen azon munkálkodnak, hogy leleplezzék a világunkat. S mivel nekem mugli munkám van, rajtam keresztül már volt rá példa, hogy le akarták rántani a titokról azt a bizonyos takarót. – Foglalom össze a sejtelmeimet, viszont mintegy magától értetődően széles mosoly ül ki az arcomra, mintha máris ismételni akarnék. Nyilván itt és most ez nagyon kockázatos lenne, és még a lány baja is érdekel, de hogy csak úgy elválljunk, s ketten kétfelé menjünk, az fel sem merülhet. Azt egyértelműen érzékelem, hogy a vámpírlány hárít, menekül, még a saját démonaival sem képes szembenézni. Én viszont ezt teszem, hiszen azokon a szörnyű képeken Hannah cseppet sem az egykori szépséges lány. Valahol útközben beleőrültem a hiányába, s a képeim is ezt tükrözik. Így viszont már vesztenivalóm sincs, ha csak nem számoljuk a hugaimat. – Ah, az a nyomorult pénz.. Minden baj okozója.. És már látod, hogy mennyire nem érte meg ugye? – Csóválom a fejemet, én ugyan aranyvérű vagyok, de nem véletlenül vagyok muglik között, hiszen önmagam akarok maradni, nem valami elkényeztetett úri sarj. Éppen ezért háborodtam fel, amikor Sidney a lopással vádolt minket a naplók kapcsán. Szeretek kincsek után vadászni, de hogy a pénz vagy a hírnév érdekeljen.. – Ez olyan, mintha valami szekta lenne.. Nem lehet tőlük szabadulni, a menekülés aligha megoldás. Esetleg találni kéne olyanokat, akiket hasonló módon megvezettek. – Most már rajtunk a ruha, ami persze kár, de majd talán később ismét lekerülhet. Láttam én, hogy Sheree mindig mekkora pillantásokat vetett rám, ráadásul nem önös érdekekből. Maximum vágyból. Lesietünk a krimó vezetőjéhez, ott gyorsan fizetek, aztán kint megfogom a kezét, hogy hoppanálhatunk is, ha tudja, hogy hova akar menni. Ám ha visszakérdez, mehetünk hozzám is, akár a londoni lakásomba is, hogy megbeszéljük, hogy hogyan tovább. Egy időre most összefonódik a sorsunk.
Nem pont erre számítottam ma, de úgy tűnik, hogy egészen másképp alakult ez a nap, mint ahogyan mindketten számoltunk vele. Amikor pedig iszom azért már sokkal jobban vagyok, de sokáig nem akarnék maradni. Bármennyire is úgy teszek, mintha nem nagy cucc lenne ez az egész, akkor sem akarok oda visszakerülni. Félelmetesen hangzik, hogy megint bezárjanak és ha tudnám, hogy talán Serával is hasonlóan tettek... De persze erről sejtésem sincsen, így csak elindulok a Roxfort felé és sejtem, hogy muszáj lenne kicsit részletesebben is beszélnem erről, hiába, hogy neki is vannak gondok a háta mögött. - És van sejtésed róla, hogy kinek a szemében és miért? - kérdezem, még mindig kicsit kitérve a saját problémám elől, pedig tudom, hogy kénytelen leszek azzal is foglalkozni, sőt elmondani a részleteket. Egyszer valakinek elkell, hiszen Eoin se tudott erről semmit sem. Nem is nagyon faggatott, de tény, hogy én se kértem segítséget, viszont most már ideje lenne. Még a szüleim se sokat tudnak az egészről. Mondhatnánk, hogy megérdemlem, hiszen én kerestem magamnak a bajt és vannak rossz döntések a hátam mögött, de... attól még nem tetszik, hogy visszavigyenek. - Vállaltam egy kísérletet, vámpírokon. De a franc se gondolta, hogy olyan lesz, mint valami kínzás. Bevallom a pénz kellett és nem olvastam át a szerződés minden pontját... - ezt bizony értheti úgy is, hogy alig-alig olvastam bele, elfogadtam és hittem, amit mondtak, ami baromi nagy hiba volt, de hát már visszamenőleg nem lehet megváltoztatni nem? Késő bánat, vagy mi. - Sikerült lelépnem, csak át úgy tűnik, ha aláírtam, akkor nem működik, hogy lelépek, de képtelen lennék visszamenni és újra élni azt a rémséget. - még kicsit meg is rázkódom, fázósan ölelve át magamat. Azért Troy sejtheti, hogy elég rémes volt, és hát lássuk be egy vámpírral azért elég csúnya dolgokat lehet tenni és annak csak egy kis része az éheztetés, vagy a fával való kísérletezés, amiket ugye nem igazán viselünk jól. És valójában még csak azt sem tudom, hogy az egész mire is ment ki pontosan. Az is lehet, hogy csak valaki simán tök szadista...
Én még mindig annak a hatása alatt vagyok, hogy feladtam volna az életemet egy amolyan utolsó testi gyönyörért, tudva azt, hogy a csábító az ellenség embere. Vámpírja. Hiszen nyilvánvaló hogy az, alaposan tanulmányoztam már a külvilágot. Aztán érzékelem, hogy ő is csak jól akarta magát érezni, de másvalakiben látja a fenyegetést, ettől olyan ingerült. Próbálom elhessegetni a gondolatot, hogy ha nem valami mágiával, különös érzékkel csábított el, akkor miért volt olyan jó, hiszen el tudtam vonatkoztatni Hannah emlékétől, vagy hogy ikrekként már-már betegesen egymásra vagyunk hangolódva Tashával, de olyan puha volt a szája, hogy teljesen elaléltam tőle. - Jobb lesz nekem attól, hogy csak magamra gondolok? – Csóválom a fejemet, nem vagyok ugyan egy hős lovag, de azért mindig előzékeny voltam a nőkkel, pont azért nem fogadtam el a közeledésüket sem, mert csak külsőségekről szólt volna, és nem adott volna senkinek feloldozást. Ha Sheere bajban van, akkor minimum kiváncsi vagyok, hogy ki akarja elkapni, és visszaküldeni, de esélyesen nem valami vendégmarasztaló hely lehet. És ha már kész lettem volna meghalni érte, egy vámpírharapás már igazán mit sem számít. Tasha nyilván lehülyézne ezért, de annak ellenére, hogy ikrek vagyunk, még nem teljesen egyformák. Azért enyhén megnyikkanok, ahogyan belém szúr az agyaraival, de utána egészen meglepő módon még élvezem is, mintha ez a lány valahogy mégiscsak tudná, hogy mi a jó nekem. – Mert.. mert.. szar az élet, lássuk be. Mindenki ott tesz keresztbe a másiknak, ahol csak tud. Azt hiszem engem is több oldalról támadnának, de ez csak tipp. Eltűnt az asszisztensem, és ez azért elég komoly jele annak, hogy akár én is szálka vagyok valakinek a szemében. – Mondjuk felmerülhet az a lehetőség is, hogy Jasmine-t akarta eltenni valaki láb alól, de jobb félni mint megijedni. Ahhoz képest, hogy Sheere azt szeretné, hogy ne itt beszéljük meg, mégis belekezd. Bólintok, hogy akkor távozzunk gyorsan. Magamra kapkodom a ruhám maradékát, felőlem akár lehet a Roxfort is, ezért ha nem ellenkezik, akkor ha felöltözött, lesietünk, dobok néhány sarlót a kocsmárosnak hogy duóban hoppanáljuk a Roxfort elé. - Nos igen, a pénz az mindennek az elrontója. És most mit várnak tőled? – Azért ez elég riasztóan hangzik, de ha nincs ellenvetése, meg is indulok belefelé a kapun, hogy mondjuk a kastély falain belül, de minimum a birtokot folytassuk amit elkezdtünk. Mármint.. lehet az ágyjelenetet is akár..
Lehet, hogy barátságosabb is lehetnék, főleg azután, ami nem rég közöttünk történt, de nem könnyű azért. Az életem kész katasztrófa és elég nehéz csak úgy kiteregetni a szennyest, hiszen még Serát is kerülöm azóta, hogy visszatértem, pedig tudom valahol mélyen, hogy nem érdemli meg. Nem ő a hibás a köztünk húzódó ellentét miatt, amit főleg én állítottam fel, csak hát a féltékenység olyan erős bennem mindig, hogy nehéz legyűrni és persze tisztán látni sem hagy, hiszen Sera élete sem fenékig tejfel, ahogyan én mindig láttam... látni akartam. De e miatt van, hogy ezúttal is elutasító vagyok, a helyett, hogy akár tényleg elmondanám a helyzetem részleteit, de őszintén szólva nem gondolom róla elsőre, hogy tényleg nem csak unatkozik. Főleg azután, hogy Eoin is felszívódott, pedig bizalmat próbáltam szavazni neki a magam kifacsart módján. - Szóval neked is van épp elég bajod, miért akarnál az enyémmel is foglalkozni egyáltalán? - kérdezem most már egy fokkal enyhébben, mint ahogyan az előbb védekezni kezdtem egyből, de egyelőre amúgy sem tudok semmit részletesen kifejteni, mert megroggyan a térdem és csak azért nem esem össze, mert elkap, hogy segítsen. Ezt már érzem és kissé elsőre kábán pillantok rá, főleg amikor egyértelművé válik, hogy tisztában van azzal, hogy ki, vagy mi vagyok. Nem tétovázok hosszan, amikor maga ajánlja fel a lehetőséget és gyakorlatilag fájdalommentesen szúrják át a fogaim a nyakán a lüktető eret. Már van benne gyakorlatom, ő épp csak alig érzi a két pici tűszúrást, de még szinte annyit sem. Ahogyan pedig az első kortyoktól kicsit erőre kapok, mohón húzódom közelebb és adom bele a vámpír képességemet is, hogy ő is határozottan élvezetesnek találja a helyzetet. Persze azért néhány pillanat múlva elengedem, kissé zihálva, szaporább légzéssel, mint eddig, de már jóval pirospozsgásabban. Kicsit megnyalom az ajkaimat, majd megtörlöm a számat, ha netán maradt volna rajta bármi, Troy sebe pedig úgy szívódik fel, mintha nem is lett volna, csak a kellemes kéjes érzés mámora marad utána. - Talán nem itt kellene megbeszélnünk az életünk félresikerült részeit. Ezek szerint neked is van elég bajod, de miért hitted, hogy utánad küldtek? Úgy véled erre is képesek lennének? - kérdezem, de néha azért az ajtófelé pillantok, hiszen tényleg nem tudhatjuk, hogy nem jön-e valaki más. Jobb résen lenni és nem itt kivárni az esetleges újabb rosszarcokat. - Én meg mondjuk úgy, hogy kötöttem egy rossz alkut. Pénzért... sok pénzért, csak aztán rájöttem, hogy nem tetszik, amit csinálnak és leléptem, de úgy tűnik, hogy ez nem lesz elég. - borzongok meg egy pillanatra, amiből azért sejtheti, hogy azok, akik elől menekülök, ami miatt nem igazán hagytam el a kastély területét azóta, hogy visszatértem, nem valami kedves emberek, sőt jó eséllyel bánthattak is, ha egyszerűen még a karomon is feláll a szőr az említésüktől is.
-Jó, akkor elfogadom, hogy nem a te embereid voltak. – Nem fűzöm hozzá, hogy némiképpen ingerlő érzések ébrednek bennem, hiszen ez azt jelenti, hogy a szőke csaj nem azért akart behálózni, hogy elveszejtsen. Tetszettem neki, valahogy máshogyan, mint eddig bárki, csakis magamért akart. És azzal, hogy nem valami bűverővel csalt az ágyába, s ki tudtam vele élvezni testem minden kívánságát, csak azt húzzuk alá, hogy nem csak beletörődtem, én magam is akartam mindezt. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem akarnám visszahozni Hannah-t a festményvilágból, amelyben szerintem ott ragadt, hogy elkerülje a halált, de jók vagyunk ezzel a lánnyal, még ha úgy fest, alkalmi légyottra is vágyott. Valaki üldözi, gondjai vannak, ezeket akarta most hozzám hasonlóan félrerakni. A puha édes ajka nekem is gyógyír volt a bajra, s most ismét megszakítaná a köteléket. Ha nem ellenem akart törni, csupán valamit adni, akkor kutya kötelességem segíteni. Egy Smallwood fogjuk rá, hogy a tisztesség szobra, még ha Tasha sokszor olyan csalafinta is. – Azt hittem, hogy valami boszorkányszekta tagja vagy, akit utánam küldtek. Hogy mitől? Soroljam? Az unokatestvéremék ellenünk fordultak, eltűnt a naplójuk, és rajtunk keresik. A testvériség is a nyomomban van, mert mugli munkát folytatok, és rajtam keresztül akarják leleplezni a varázsvilágot. Ráadásul a segédem eltűnt, még azt is lehet, hogy egy egykori restaurátor mentor irigykedik rám, és egyszerűen megfojtotta a lányt. – Csóválom a fejemet, az életem kész katasztrófa, csak a testvéreim társaságában lelek vigaszt, de hát már a család sem a régi. Kár, hogy eltűnt az a napló, így most minden sarokban ellenem forduló rokonokat vizioálok. – Nem, ne is mondj el. Azt hittem, hogy meg fogsz ölni végül, erre kiderül, hogy jónak tartasz az ágyban.. Elképesztő fordulat. – Jegyzem meg őszintén, cinizmus nélkül. Igen, a vonzalom kölcsönös, de Sheere már sietne is tovább, hogy megoldja az életét. Látszik, hogy ő hozzám hasonlóan igencsak bajban van, kétségbe van esve, hogy mi fog történik. Rá hat a foglyára, majd elengedi, én pedig közben teljesen felöltözöm. Ruhában vagy sem, igencsak délceg alak vagyok, most végre lehetőségem volt annyi év önmegtartóztatás után kiélni magamat, csoda, hogy nem szakadt le az ágy. Azon viszont meg vagyok lepődve, hogy a lányon sehol egy lila folt, pedig mindent beleadtam, csoda, hogy nem törtem össze. Van egy ötven kiló súlykülönbség köztünk a javamra. Ahogyan megroggyan a térde, már kapom is el, hogy a karjaimba vegyem. – Jaj, te hülye tyúk, ne most purcanj ki, igyál inkább. – Mivel a zár ismét kattant az előbb a kulcsban, visszaviszem az ágyhoz, s hagyom, hogy közelebb hajoljon a nyakamhoz. Én sem vagyok hülye, tudom, hogy micsoda. A Hannah utáni kutatásaim során igencsak sokat kutattam a halálon túli létet, a vámpírokat is kenem vágom. Ha Sheree most az ereje végét járja, az a minimum, hogy legalább megitatom. Aztán ki tudja, a végén még kedvet kapunk a folytatáshoz, bár azt már nem itt kéne, lévén ha mindkettőnket üldöznek, nem árt mozgásban lenni.
//
