2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azért futólag csak megnézem a füzetemet, hogy minden rendben van-e vele mielőtt még elindulnánk kifelé és a táskámba süllyeszteném. Épp e miatt a kérdése is alig jut el hozzám, vagy is inkább a futó megjegyzés, hiszen a kérdő hangsúly lemaradt. Viszont épp e miatt kis fáziskéséssel pillantok oldalra meglepetten. - A pasimmal? Ha lenne lehet, hogy később találkoznék vele, de mivel... Vagy Daniilra gondolsz? Ha tudsz titkos tartani ő igazából nem a pasim, de láthattál vele, bár eléggé meglepődtél, hogy itt látsz, akkor nem értem... - mármint a megjegyzését, mert persze egyből arra gondolok, hogy láthatott Daniillal, vagy hallotta a folyosón, hogy együtt vagyunk, mert hát mondjuk úgy hivatalosan a világ felé ez így van, de csak azért, hogy a mássága miatt ne közösítsék ki, viszont mivel Jack eleve meglepődött azon, hogy itt lát, akkor még nem láthatott a folyosókon igaz? Hm... akkor tényleg nem értem a megjegyzése okát. Vagy csak olyan evidens lenne, hogy van pasim, netán, hogy sülve-főve együtt vagyok vele? - Tudtad, hogy nem illik valakiről csak úgy következtetéseket levonni, ha nem ismerjük még eléggé? Egyébként csak kedves vagyok az emberekkel. - na nem mondom, hogy a szavaiból úgy érezhető, hogy furcsának tartja a viselkedésemet, de közben mégis úgy érzem, hogy ő azért inkább távolságtartó és számára meglepő, hogy én viszont nem vagyok az, sőt szeretek ismerkedni, másokkal együtt lenni, de azért ennyire nem viszem túlzásba, ahogyan leírta. - Mindenesetre az igaz, hogy Dumbledore mindenkinek ad egy esélyt és ez jó dolog, de akármit is mondanak szerintem tudja is, hogy mit csinál, úgyhogy ha itt vagy annak jó oka van. - mosolyodom el, hogy ne érezze úgy az előzővel esetleg megbántott, mert szó sincs róla, de pár levél alapján tényleg nem ismer még annyira, hogy egyből azt a következtetést vonja le, hogy én vagyok a társaság közepe, csak mert pozitívan igyekszem mindenhez és mindenkihez hozzáállni. - Sajnálom... szörnyű érzés lehet. - egy pillanatra megszorítom a felkarját, na nem az izmait akarom abban az izompólóban tapizni, csak az együttérzésem jeleként, de azért magamban elismerően bólintok egyet, mert hát nem semmi az tuti. Vissza is húzom a kezem és inkább a táskám pántjába kapaszkodom. - Ez olyan furcsa kérdés tudod? Én úgy gondolom az ember boldog, ha az akar lenni és ha nem akar, akkor a fene fenét eszik se lesz az. Van kedved enni egy fagyit? - közeledünk amúgy is a fagyizóhoz és hát meleg is van, azt láttam is, hogy levette a dzsekit, ha már ennyire beöltözött, úgyhogy biztosan neki is jól esne. De ez a boldogság téma. Persze nekem is vannak álmaim, vágyaim, amiktől még boldogabb leszek, amikor majd teljesülnek, de hát nem lehet a dolgokat feltétlenül siettetni, úgyhogy majd jönnek a lehetőségek, amikor jönni akarnak.
Kellemes mentaillatunk marad a szétömlős baleset után, de legalább nem kell teljesen átöltözni. Próbáltam udvarias lenni, noha eddig nem erről voltam híres, inkább favágó stílusban nyomom, aki inkább beveri a másik képét, mintsem rámosolyogjon. Ám egy ilyen régi ismerősnél félretettem az emberekkel szembeni undoromat, végülis Fionát még azelőtt megismertem, hogy ez az egész vesszőfutás megkezdőtött volna. Most itt áll előttem, kész felnőtt, holott annak idején egy szélesmosolyú kislányként ismertem meg, és a leveleimben is így emlékeztem rá. - Aha, a pasiddal akkor később találkozol, világos. – Bólintok, akkor ez nem valami randi volt, hanem egy barátnőjére várt, és a szinte biztosan létező hapsi majd később várja, vélhetően este, így már mindent értek. Úgy a nyakamba ugrott ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy szingli lenne, ugyanis vannak olyan csajok, akik a közvetlenséget ilyen szinten űzik. Engem nem zavar, csak meglepett, már lassan két éve nem ölelt meg senki. Vagy legalábbis nem ilyen spontán módon. Mondjuk azt sem tudom, hogy ha több reakcióidőm van, vajon elhajolok, vagy sem. Azért annyira magányos nem vagyok, hogy így keressek vigaszt. Vagy mégis?! - Gondoltam, valahogy olyan minden lében kanál alkatnak ismertelek meg, aki minimum bálkirálynő. Gondolom állandóan te vagy a társaság közepe, aki még azokra is üdvözlőkártyákkal gondol, akikről senki nem tudja, hogy mikor ünnepli a születésnapját. Nos.. Elsőre nem nagyon akartam volna tanulni, de úgy tűnt, ez az iskola befogad mindenkit, mint valami menhely. Az igazgató eléggé felemelte mellettem a szavát, mert szentül hitte hogy jól jár velem, én pedig.. Hát akkor ennek kell megfelelni, bár sosem voltam egy éltanuló. – Te jó ég, nem is szoktam ennyit beszélgetni, csak hát megszoktam, hogy Fiona kilóméteres levelet ír, és pofátlanság lett volna rövidebbeket válaszolni, így most élőszóban is dől belőlünk a sok, és hosszú téma. - Igen, jól látod, ez már a múltidő. A nagy szerelem elmúlt, csak a gyász, vagy valami üresség maradt. Nem tudtam megvédeni őt, és ezzel együtt kell élnem. Mindegy, te legalább boldog vagy? – Ez persze költői kérdés, lerí az ábrázatáról, hogy még mindig a lányregényekben hisz, és meglátja a szépet, a jót. Talán még bennem is, de ez most mellékes. Viszont az nem, hogy hova akar mászkálni ebben a rohadt melegben, mert hát én bakancsban és bőrdzsekiben vagyok. Utóbbit le is veszem, alatta piros izompóló van, és nevéből adódóan elég sokat mutat a vonalaimból.
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Igazán nem várom el tőle, hogy elnézést kérjen annak a valakinek a nevében, aki kellően ügyetlen volt és felborította az italt, bár nem is tűnik annak a bocsánatkérős típusnak. Olyan komor és... magányos, már távolról is annak tűnt, de most hogy jobban megnézem, főleg hogy minden megjegyzése és szava egyszerűen csak úgy süt a rossz érzéstől. Mintha még valami jó hírt is képes lenne úgy közölni, mint valami végtelen nagy katasztrófát. Végül is érthető, ha egyszer meghalt a szerelme... biztosan ő volt a mindene és most itt van egyedül, akire ráfogták, hogy bántotta Norát, de hát süt róla mennyire össze van törve, mégis hogyan gondolhatta bárki, hogy ártott volna a lánynak? - Oh hát nem a te hibád volt, viszont segítettél és ezért hálás vagyok, a többit már megoldom. - na igen egy-két pálcamozdulat és meg is van a szárítkozás. Maximum egy kicsit az italok illata marad meg rajtunk, mert hát annyira még nem vagyok profi, hogy egy komplett mosást lefuttassak itt mágiával, de ez már részlet kérdés, legalább nem nézünk ki úgy, mint aki nem ért el a mosdóba. A füzetemet persze előtte még a táskámba süllyesztem szépen. - Rajzmodellre? - nevetek fel, pedig nem rég még akár bosszús is lehettem volna, de hát végül nem történt semmi megoldhatatlan ,akkor meg nincs okom rá. Inkább javaslom a sétát, hiszen már úgyis feleslegesen várok, akkor meg minek ücsörögjek. Lehet, hogy ez volt az égi jel, hogy jobb lesz távozni, mielőtt még bármi baja lesz a füzetemnek. - Szó sincs róla, csak egy barátnőmre, de hajlamos mindig késni és úgy sejtem most még dolga is akadhatott, mert már túl sokat késett, még magához képest is. - és talán egy átlag ember most még bosszús is lenne e miatt, hiszen vártam és most úgy fest feleslegesen, bár ha azt nézzük nem is, hiszen közben itt van Jack, akkor pedig annyira nem is volt felesleges ez a várakozás. - Igen ide, már cirka hét éve, most kezdem majd az egyetemet. Elég jó suli, meg van sok barátom is, úgyhogy nem panaszkodom, szeretek ide járni. És te? Úgy döntöttél inkább itt folytatod a tanulást a... történtek miatt? - hm... tuti biztos, hogy nem akar beszélni róla, akkor sem, ha nem tegnap történt, de ha én elveszíteném életem nagy szerelmét, hát tuti biztos, hogy nem az lenne a legkedvencebb témám, sőt én szerintem még ennyi idő után is valahol egy sötét sarokban ücsörögnék magamba zuhanva. - Tudod én... nem tudom mit illik mondani, de nagyon sajnálom. Gondolom nagyon szeretted őt. - mégis tovább beszélek, magam sem tudom miért. Maximum elzavar, vagy lezárja a témát, de irigylem is. Bár elveszítette Norát, de érezte azt a nagy valamit, legalábbis úgy fest a szomorú ábrázatáról. Olyan jó lehet!
Nem sértődöm meg azon, hogy nem ugrik be neki a nevem, eléggé bohókás lánynak tűnik ahhoz, hogy ezt se tartsa számon, pedig a leveleink megcímzésénél a bagolynak pontosan meg kellett adni, hogy kit is keres. Képzelem, hogy hányszor mentek félre a pergamenek, amire célbaértek. Hihetetlen, hogy mennyi életenergia van benne, és cseppet sincsen megriadva tőlem, amit örömmel veszek, lévén amikor eljöttem Amerikából, nem tudtam úgy körbenézni, hogy ne lettek volna vádló tekintetek. És őt igenis egy kalap alá veszem az ottaniakkal, még ha ő valójában brit, és itt élt, de Norán keresztül ismertem meg. Azért jöttem ide, hogy új életet kezdjek, immár nem csak felmentve, lelkiismeretfurdalástól mentesen, de olyanok közt, akik nem ismernek, nem olvasnak be. Na nem arról van szó, hogy nem tudom megvédeni magamat, de most üssek ki mindenkit? Főleg a lányokkal nem szokásom leállni. Eddig jutok a gondolatmenetben, amikor a mentás tea eláraszt mindent, még szerencse, hogy nem forró, de a jeges sem sokkal jobb. Valamiért a ruhám mentése helyett a rajzfüzetét ragadom fel, és az teljesen száraz marad. Mágiával helyre lehetne hozni, de lehet, hogy az nem lenne már az igazi. - Bocs, valamelyik hülye barom... – Mormolom, bár nem az én hibám volt, a túl lelkes lány kiváltja belőle a bocsánatkérést, mintha valami olyan ideális álomvilágban élne, amibe nekem kár lenne belerondítanom. A torkomat köszörülve lépnék hátra, csak hát nincs hova, mögöttem a kihúzott székem van, így teljes erőből csapódik nekem, csoda, hogy nem dönt le a lábamról. – Nincs mit. – Nem is tudom, hogy miért csináltam a mentést, de nem vagyok hozzászokva az ilyen lelkes kinyilatkoztatáshoz. Évek óta a saját magam börtönében élek, folytonosan keresbe a kiutat a gödörből, így fel sem merül, hogy nekem jár az ilyesmi. Mármint a hála. – Háztartási bűbájokból sem vagyok jó, még jó, hogy te megoldod, mielőtt még kinevettetjük magunkat. – Ismerem el, aztán bólintok, a mentás teát már előre kifizettem, és ittam belőle annyit, hogy legalább a szám íze ne alkoholos és füstös legyen, tehát a hatást elértük. – Kire vártál? Valami rajzmodelre? Végülis pont azért jöttem ide be, mert meguntam a céltalan keresgélést, úgy látom itt kihalásos alapon működik az üzlethelység bérlése. Szívás. – Ám mégis elindulok a nyomában, amolyan nincs jobb dolgom alapon, és magával ragad a lendülete. A borús gondolatok ellenére is rámragaszt valami különös, mágneshez hasonló érzetet, ami azért elég egyedi dolog. – Jut eszembe, ide jársz iskolába? Nem is gondoltam bele így hirtelen, pedig megkereshettelek volna. – Ez mondjuk nem teljesen van így, hiszen pont ismerősökkel nem akartam összefutni. Most mégsem bánom, legalább egy kicsit van kivel beszélgetni.
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Hát úgy fest, hogy a névmemóriám még mindig nem lett a legjobb, hiába próbálom én fejleszteni, de nem igen sikerül. Végül is nem lehet mindenki egyformán jó mindenben. Nekem a rajz meg, a nevek... sosem voltak az erősségeim, nem csoda, hogy Mágiatörténetből is elég pocsék vagyok. Túl sok száraz tananyag van, amit képtelen vagyok belepréselni a fejembe. Pedig igazán megjegyezhettem volna a nevét, hiszen láthatóan van épp elég baja, nem azzal foglalkozik gondolom most szívesen, hogy nekem mutatkozzon be, miközben bár igen felületesen és távolról, de azért mégis csak ismerjük egymást. - Oh ne haragudj, nem a legjobb a névmemóriám... Hát tudod persze, ezt szeretem csinálni és mások szerint is jó vagyok benne. - azért az enyhe kifejezés ,hogy még a végén ügyes leszek, hiszen apával már termet keresünk, ahol akár közös kiállítást is szervezhetnénk, bár ez még tényleg nagyon a jövő zenéje és talán még sokáig nem lesz rá lehetőségünk, de azért egy próbát megér. Ha csak egész ügyes lennék, ennek nem lenne sok értelme, de szegény Jack eléggé taccson van, hogy én most ezt magyarázzam neki. Marad a kedves mosoly, ami amúgy is általában a sajátom. - Jesszus! - sikkantok fel, amikor a menta tea még ha jeges is, de frankón szétterül az asztalon. Annyira lefagyok, hogy ugyan felpattanok, amikor már kaptam egy adagot, de a füzemet ő menti meg, mert nekem eszembe se jut hirtelen, pedig sok skicc és rajz van benne, amiért szó szerint könnyeket hullajtottam volna, ha tönkre mennek, bár ezt most sikerült megúszni. - Jajj köszönöm! - ugrom talán mások szerint heves reakcióval a nyakába, majd lépek hátra kikapva a kezéből a füzetet, hogy jól megnézzem tényleg rendben van-e, de szinte egy csepp sem érte és azért ez megnyugtató. Szerencsére, hogy megúszta, mert most tuti, hogy pityeregnék egy sort. Egyelőre még az sem érdekel, hogy én mennyire áztam el, azt meg tényleg nem láttam, hogy ki lökte meg szegény Jacket hátulról. Kap most rendesen, hátulról lökték, elölről meg én itt ölelgetem... biztosan nem ehhez van szegény szokva, az látszik a morcos képéből. - Hát... kissé eláztunk, még jó, hogy elég meleg van. - nevetem el végül magamat, amikor végignézek a ruhámon, meg hát az övén is. Viccesen festünk, már csak azért is, mert tényleg úgy fest, mintha minimum sikerült volna bepisilni. Elég röhejes. Valahogy úgy sejtem, hogy már amúgy se ér ide a barátnőm, talán kár is lenne várnom rá, szóval előkerül a pálcám és először rá mutatom, majd magamra. A bűbájtan mindig is ment és hát a háztartási praktikákkal sincs gondom. Elég egy kis meleg levegő és egyből szárazabb lesz a ruhánk. - Azt hiszem ez égi jel volt, hogy nem kellene tovább várnom. - és hát akár el is köszönhetnék, de Jack jött ide hozzám, akkor még sem illene faképnél hagynom szegényt. - Van kedves sétálni? Kint amúgy is szebb az idő, mint idebent. - mondom végül. Semmi hátsó szándékom sincsen, vagy ilyesmi, csak egyszerűen tényleg jobb idő van odakint és itt már úgyis csináltunk egy kis felfordulást, nem is olyan kicsit, úgyhogy miért ne?
Remélhetőleg nem viszik el a motoromat az ivó elől, bár Roxmorts igen kulturáltnak tűnik, nem egy London, de még csak nem is Amerika. Ide lényegében diákok járnak, akik ha egyetemisták is, de tudják, hogy közel az iskola, amit itt is képviselniük kell, s a szigorú angolszász hagyományoknak megfelelően akár ki is rúghatják őket. Én igen felületesen járok már csak oda, inkább csak az volt a lényeg, hogy távol legyek egykori szerelmem emlékeitől, erre pont egy kétlábon járó emlékbe botlok Fiona személyében. Valahogy sosem érintettük leveleinkben azt, hogy ki ölhette meg Norát, nem úgy tűnt, mintha haragudna rám, talán nem is engem hibáztat. Én távoztam, és amennyire tudom, ő is talán csak a temetésre ment el, ahol már nem találkoztunk, hiszen engem gyilkosságért köröztek. Az, hogy végül kiderült, hogy teljesen más volt a háttere a dolognak, mintsem a szőkeség hallgatag motoros pasija a gyilkos, nem tudom, hogy eljutott-e hozzá is. Végtére is most sem sikoltozik, amikor meglát, csak a fintort látom, vélhetően nem nagy piás. Hát ezzel nem tudok mit csinálni, rágó nincs nálam, legfeljebb egy hűsítő menta teával tudok öblögetni, így intek is az egyik kiszolgálónak, leadva a rendelést, aki pár pillanaton belül hozza is, tehát amikor belefogok a saját mondandómba, akkor már előttem a jéghideg ital, s azt szürcsölgetem. - Olyasmi, Jack. Még mindig rajzolsz? A végén még egész ügyes leszel. – Na de hülye vagyok, miért kezdek el bókolni? Nora halála óta folyamatos rohanásban vagyok, a motorom az egyetlen igazi társam, felpattanok, és már megyek is, most meg azon kapom magamat, hogy széles mosollya dícsérek valakit. Talán az is benne van, hogy ez a lány lényegében nyomokban ismer, s nem ítél el. Valaki belém jön hátulról, s menta tea nem csak az én ölembe ömlik, hanem végigcsurog az asztalon, Fiona is kap belőle rendesen. Még mázli, hogy nem valami forró italt rendeltem. Ám nem a saját nadrágommal foglalkozom, hanem felpattanok, és a rajzfüzetet összecsapom, hogy ne legyen szétázva a mentateától. Még éppen időben kapom el, mert tönkre is mennének a rajzai. Sötét képpel nézek hátra, de mivel a füzettel foglalkoztam, már esélyem sincs beazonosítani, hogy ki volt, ha csak Fiona nem látta, bár amilyen álmodozó.. - A jó életbe.. Fogd.. Legalább ez megmenekült. – Nem vagyok ügyes varázsló, és itt a reparo úgysem segít, úgyhogy valahol át kéne öltöznöm, de hát ki járkál száraz váltónadrággal kocsmába? Az alkoholisták? Most mindketten úgy nézünk ki, mint akinek vizelettartási gondjai vannak...
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Lucy úgyis késik minimum fél órát, ahogy ismerem, de nem baj, mert amúgy is ezzel számolok és szeretem nézni az embereket. Azért is keresek egy félreesőbb asztalt, ahonnan nem feltűnő, hogy másokat mustrálok. Ez az egyik kedvenc elfoglaltságom, csak nézem őket és próbálom kitalálni, hogy vajon milyen emberek lehetnek, kik egymásnak, vagy épp miről beszélgethetnek. Az úgy nem ér, ha hallom, mindig olyanokat választok, akik elég messze vannak ahhoz, hogy még szófoszlányokat se kapjak el a beszélgetéseikből. Most is ehhez készülődöm, épp felkönyökölnék az asztalra, miután kiterítettem magam elé a rajzfüzetemet, amikor a kilátást egyszer csak egy ismerős arc takarja el. Na nem mondom, hogy elsőre ismerős, de lassacskán derengeni kezd, főleg hogy egyértelmű ő emlékszik rám, ahogyan az is, hogy a lehelete olyan tömény, hogy ha kicsit közelebb hajolnék van rá esély, hogy én is becsiccsentenék tőle. Nem tudom titkolni az akaratlan fintort, ami az arcomra kúszik az orrfacsaró alkohol szagtól. Nem vagyok nagy ivó, de bunkó sem, így gyorsan igyekszem eltüntetni, így viszont a rajz füzet nyitva marad előttem, pedig nem igen szokásom senkinek sem megmutatni. Az egyik oldal üres, a másikon egy skicc van egy fiatal lányról. Épp nem rég láttam őt a folyosón, elsős lehetett és olyan krokodilkönnyeket hullajtott, hogy nem tudtam nem odamenni. Nem jól sikerültek a vizsgái szegénynek és azért volt olyan sírós és bár megvigasztaltam, de aztán megkértem hadd rajzoljam le csak gyorsan tényleg skiccelve. - Öhm... szia! - mosolyodom el végül a srácra pillantva, visszakanyarodva a jelenhez. - Várok ugyan valakire, de úgyis mindig késik, szóval addig ráérek. Te. Jacob vagy igaz? - vagy Jake, vagy Jack... annyira nem vagyok benne biztos. Azt tudom, hogy Nora pasija volt és ami Norával történt valami rettenetes... Sírtam is miatta épp eleget, pedig "csak" leveleztünk, de belegondolni, hogy ő már sosem olvas és ír senkinek semmit... Ez a srác pedig bűnbaknak lett, ha jól tudom beállítva, de ha itt van bizonyára végül ejtették az ellene felhozott vádakat. Így viszont már értem az alkohol szagot. Ennyire megviselte biztosan... akkor nagyon szerethette Norát. Ez annyira szomorú!
Végülis úgy döntöttem, hogy maradok még legalább az év végéig, mert egyik hely olyan, mint a másik, és legalább Angliában nem futok olyanokkal össze, akik a fejemet minimum valami karón akarnák látni. Így ez a kontinens legalább ebből a szempontból jobb, mint Amerika. Dumbledore kiállt értem, de ezt mégsem vehetem túlzottan egyedinek, mert állítólag öreg híres arról, hogy mindenkivel ezt teszi. Így láthatóan simán az ártatlanság vélelmére épít, semmint arra a logikára, hogy valóban hinne nekem. Mivel nem találom a helyemet, így teljesen mindegy, hogy továbbállnék, vagy maradnék, így marad a lustaság, és egyenlőre itt verem fel a sátorfát. Van egyetemista belépőm, még szobám is. Lehet, hogy nyithatnék valami térképboltot Roxmortsban, hiszen legalább a szimbólumokhoz értek, és még mindig nem nyúltam hozzá az örökségemhez. Az elmúlt években sokszor úgy éltem, mint valami csöves, mert úgy éreztem, megérdemlem ezt a sorsot, ha már nem tudtam Norát a tisztességes oldalon tartani. Ám ő már a múlt, csak az álmaimban kísért olykor, azt pedig kibírom. A faluban mászkálgatok, de úgy fest, jelenleg kihalálos alapon működik az üzlethelység bérlése, így egyenlőre erről le is mondhatok. Végül bosszúsan legyintve mára hagyom is, és úgy döntök, hogy az út porát valami töménnyel kéne lemosni. Amikor a lány belép, akkor már a harmadik whiskey-nél tartok, de mégiscsak rátéved a tekintetem, hiszen ő egyike volt Nora kis barátnőinek. Az egyik angol levelezőtársa volt, aki egyszer Amerikában járt, felületesen be lettünk egymásnak mutatva. A csajszi állítólag nagy levélíró, szerte a nagyvilágban vannak ismerősei. Legyek én is az! Legalább ez volt a kérése, amilyen lelkes volt. Sőt, amennyire emlékszem rá, még tisztességes is volt. Ugyan nem sokat maradt ott nálunk, de a ritka levelezéseink Nora halála után is megmaradtak, noha a menekülés közepette nem igazán volt kedvem a nyomoromról írni, inkább az ő élménybeszámolóira reagálgattam. A szokásos kopott bőrdzseki van rajtam, az arcomon pár napos borosta, de legalább a hajam nem úgy áll, mint egy árvagyereknek. Igazán bunkóság lenne figyelmen kívül hagyni, bár lehet, hogy arcról már nem is emlékszik rám. - Fioana? Nem zavarok? – És már le ülök az asztalához. Legfeljebb elküld a fenébe. Rá úgy emlékszem, mint egy végtelenül cuki, de borzasztóan álomvilágban élő lánykára. Jól megnyúlt, tisztára model alkata van. Kissé ugyan gebe, de attól még ez a kislányos külső egészen megmaradt.
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
