2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem tudom valaha napirendre tudok-e térni e felett a fura félelmek téma felett, de nincs mit tenni, nem mindenki egyforma, úgyhogy végül is el kell fogadnom, ha Ben fél a Szellemszállástól, vagy a bohócoktól, de remélem azért nem fél túl sok mindentől, az már olyan ciki lenne. - Tudod ebben nem értünk egyet. Ha veled olyanok lettek volna Corvus és a haverjai... szerintem te sem kedvelted volna őket túlságosan. - akármennyire is elkényeztették, hiszen minket is mindig imádtak a szüleink a testvéremmel és igen valamilyen szinten el is kényeztettek, de ettől még az ahogyan bántak velem a Mardekárosok igenis okot adott rá, hogy utáljam őket tiszta szívből, zsigeri szinten. Nem hiszem, hogy ha Ben kerül esetleg hasonló helyzetbe, akkor ne lett volna vele is ugyanez és ne utálta volna meg azokat a srácokat ő is ugyanúgy. Ez totál kizárt! - Nekem... fura lenne, ha Benjaminnak szólítanálak... nagyon fura. - rázom meg a fejemet, mert hát tényleg nem jönne a számra egyszerűen a dolog. Nekem ő egyszerűen csak Ben, nem is nagyon menne, hogy hosszabban szólítsam meg, mert az valahogy tényleg túl komoly, még akkor is, ha az édesanyja tudja ezt becéző módon is hangsúlyozni. Végül persze én is mosolyogva vonom meg a vállamat. Tényleg nem kell foglalkozni vele mit mondanak vagy gondolnak mások, sőt igazából nem is nagyon érdekel a dolog, csak a végén még elindul valami pletyka is, de... nem baj, kedvelem Bent, tök rendes srác és már sokszor mondtam neki, hogy tényleg ő a legokosabb barátom, ezt tartom is.
Vigyorgok, mint a tejbetök, mert igaza van, de ez olyan érzés, amit nem lehet megmagyarázni. Én például szeretek rémisztő filmeket nézni, ilyesmit olvasni, mert jár az ember agya, hogy vajon mi történhet, aztán meg éjszak tényleg beindul a rettegés. És ezek a fóbiák bizony megmaradnak, évekig elkísérnek, hiszen hatással vannak a lelkivilágomra, hogy még egy olyan ártatlan iskolai látványosságot sem merek félsz nélkül megnézni, mint a Szellemszállás. Ám úgy, hogy szó szerint Kathrine markában vagyok, már könnyebben merek hősködni. - Én nem szoktam utálni senkit. Talán a szüleim miatt, már kiskoromban is nyálasra puszilgattak, ezért azt tanultam meg, hogy mindig biztonságot ad a társaság. Elkényeztettek asszem. – Ez így kimondva súlytalan, hiszen tudom én, hogy mindez hátrányokkal is jár, de én inkább vagyok elkényeztetett, mint elhagyatott, mint Gina. Tudom, hogy egyik véglet sem az igazi, mindkettőnek megvannak az előnyei, mert Gina legalább erős, és talpraesett, ám nekem ott a lelki háttér, hogy sosem érzem magamat igazán szomorúnak. Ez sok mindenen átsegít. Ebben a kis csapatban többen felnéznek rám, ám csak azért, mert nyitott és közvetlen vagyok, viszont ezt a szüleimnek köszönhetem. Azt kell mondani, hogy azok vagyunk, akikké az élet nevel. Viszont hatással lehetünk mi egymásra is, bízom benne, hogy Gina is enyhít a keménységéből, s Kath is több önbizalmat nyer általunk. S bár a családja már nem él, de ott van az új családja Missy, és az ikerlányai személyében. Fordulhatott volna rosszabbra is a sorsa. - Igen, olyan szép neved van, illik hozzád. Komoly a maga nemében, de becézni is olyan jó. Kath, Kathy, és még sorolhatnám. Engem viszont anya sosem becéz, mindig azt mondja, hogy Benjamin. Viszont ezt olyan hangsúllyal, hogy az maga a becézés. – Mosolyodom el, hiszen Kath is említette, hogy Missy esetében még az anyukának tekintés sem megy. Vajon Missy a lányaként kezeli Kathrine-t? Nem látok bele a kapcsolatukba, de talán jobb is így hogy Missy ilyen fiatal, nem pedig amolyan középkorú anyuka, mert egy olyat lehet, hogy nehezebb lenne megszoknia Kathnek, hiszen az illető már tényleg olyan, mintha az anyukája helyébe lépne. Így amolyan testvéri, nagynénis dologból egyszer simábban átalakulhat anya-lánya kapcsolattá. Bár úgy lenne! Jó lenne ugyanis, ha Kath mindig boldog lenne! - És érdekel ez minket? – Kérdezem vidám elvörösödéssel. Tulajdonképpen már csak azért sem, mert bár nem vagyunk egy pár Kath és én, ráadásul még nem is nagyon gondolkoztam ilyesmin, de ha lenne egyszer párom, lehet, hogy Kath lenne az. Addig viszont fogjuk egymás kezét, immár nem a rémbohóc miatt, hanem csak úgy, jóleső érzésből. Az más kérdés, hogy zavaromban úgy lóbálom a kezünket, mintha óvodások lennénk.
- Na ezért nem szabad rémsztorikat nézni, ez annyira... buta dolog. - rázom meg a fejemet. Na nem azt mondom, hogy Ben buta lenne, na de félni a bohócoktól, vagy a babáktól... a végén még kiderül, hogy sokan félnek a pici kölyökmacskáktól is, hát arra aztán végképp nem tudom, hogy mit tudnék mondani, miközben a kölyökmacskák annyira édesek, hogy el kell tőlük olvadni! - Ühüm... bár azért az már, Corvust én eddig utáltam... enyhén szólva. - hát igen, nem derült ki, hogy most akkor kit kedvel jobban, bár nem is szabadna várnom azt, hogy különbséget tegyen. Én tudok azért, egyértelműen Bent kedvelem jobban ,hiszen vele régóta barátok vagyunk, Corvus pedig még most is eléggé nehéz eset, bár már nem annyira undok legalább, viszont azért még azok a tüskék nem szűnnek meg létezni, amiket bennem sikerült hagynia a viselkedésével, meg azzal, hogy olyanokkal barátkozott, akik kimondottan szemetek voltak velem és bántottak nem csak szavakkal. Winivel azért más a helyzet, hiszen mindig is jóban voltak Bennel, sőt előbb mint mi, hiszen eleve háztársak és évfolyamtársak és gondolom már akkor is barátok, vagy olyasmik voltak, amikor én még itt se voltam. - És azt hiszem meg is, legutóbb sikerült elérnem, hogy Katherinnek szólítson, ami azt hiszem nála igazán nagy előrelépés. - hát igen és büszke is vagyok rá, hogy eddig jutottunk, bár kellett hozzá, hogy mindenkit kiüssek a trágyával, de legalább a végén valami jó sült ki az egészből és ezúttal is Bennek lett igaza, hogy Corvus nem is olyan rossz gyerek, mint amilyennek gondoltam. Na nem mondom, hogy ezek után máris a barátomnak nevezném, de... már nem az ellenségem és az is előre lépés. Azért azt kétlem, hogy innentől csak úgy nagy spanok lennénk, meg hát hogy mások előtt is felvállalja, hogy esetleg jóban van olyanokkal, mint Ben, vagy épp én... erre még kicsi az esély. - Ne aggódj a fogaimért, majd vigyázok rájuk és kösz, tényleg! - hoztam végül is pénzt, ha nem is sokat, de ezúttal félreteszem a büszkeségemet és elfogadom, ha meghív valamire, na persze nem a legdrágábbat fogom választani, hanem valami apróságot majd, mert még sem illik túlzásba esni, akkor se, ha őt ez nem zavarná. Az azért meglep, hogy kifelé menet még meg is fogja a kezemet, hiszen most már tuti, hogy nem fél attól, hogy elénk ugrik valami rémbohóc... - Na ha így megyünk be a boltba tuti, hogy végig fognak csúfolni a kisebbek. - nevetem el magamat, de végül csak nem engedem el a kezét, az olyan csúnya dolog is lenne és igazából nem zavar a dolog, maximum kicsit szokatlan a helyzet és talán... zavarba ejtő is, de nem is annyira, maximum egy kicsit a hangom reked benn és szótlanba megyek át, amíg sétálunk a bazárig, ha csak Ben nem veszi át a beszélgetés fonalát.
- Nem is tudom, valahogy van az az elterjedt nézet, hogy ami ártatlan, és kedveskedő, az pont, hogy a leggonoszabb lehet. Például a bohócok mellett apácák, dadák, babák. És még sorolhatnám. A legtöbbje önzetlen, segítőkész, ölelgetni való valami, és az összes rémsztori mindig arról szó, hogy letépi a karodat, vagy kibelez. – Nevetgélek most már magamon is viccelődve, hiszen Kath olyan cuki, most teljesen elűzi a rossz kedvemet, de éjszaka amikor félhomály van a szobámban, és megnyúlnak az árnyékok, a birtok tölgyfái olyan göcsörtösek, hogy ahogyan halad a holdfény, úgy érzem, hogy felém nyúl valami bestiális mancs, és beránt az ágyam alá. - Nem ugyanúgy, máshogyan. Nem tudom megmagyarázni, te sem kezelsz engemet úgy, mint Corvust. A szimpátiának lehetnek gondolom árnyalatai. Veled azért voltam mindig is, mert olyan vicces vagy, és sosem unatkozom. Kár ezt így összehasonlítani. – Tudom, hogy vállvonogat, de engem sosem zavart, hogy ő valamiben tájékozatlannak gondolja magát, hiszen úgysem tudhatunk mindent, én meg eléggé beszűkült látóterű vagyok ahhoz, hogy szinte csak a csokibéka kártya érdekeljen, így mást miért kárhoztatnék tudatlansággal? - Nem tudom, talán azért, amiért mi ilyen naívan védjük szintén Corvust. Mert szeretnénk barátokat, valahova igazán tartozni, meg azt, hogy neki se legyen rossz, hiszen mind tudjuk róla, hogy nem gonosz gyerek. Csak szeret csúfolódni, de mi kineveljük belőle. – Vigyorodom el, hiszen a mardekáros beidegződés kemény dió, de hiszem, hogy a csapatunkban nem a házakról szól minden. – Ő is mardekáros volt, de évekre elment Amerikába, hogy táncos legyen, és most tér vissza. Levelezünk olykor, kedves lány, csak mindent úgy túlspiláz. Többet beszél mint Gina, amit tudod, hogy nagy szó. – Rázom a fejemet továbbra is vidáman, s mászkálunk a szellemszálláson, nézve a kicsiknek szóló ijesztgetéseket, ez a harmadikosoknak még talán tényleg frászt hozós, de mi azért már nem rettenünk meg mindentől. Most már én sem. – Köszönöm, hogy eljöttél Kath, mázli, hogy nem késtél el. Hálából tényleg választhatsz valami Zonkós nasit, csak jól osztd be, mert McGalagony ki tudja, mikor szervez megint roxmortos túrát, és nehogy Missy fülébe jusson, hogy én nyírtam ki a fogaidat. – Bólogatok kedvesen, és bár már nem félünk, most mégiscsak megfogom ismét a kezét, amolyan miért is ne alapon, ahogyan elindulunk kifelé.
Igazából nem hittem volna, hogy valaha is azt mondom Corvus nem is olyan rossz, mint amilyennek mindig is tartottam, de most nagyon úgy fest, hogy tényleg nem olyan rossz, sőt... vannak gondjai és még érzései is, csak elég jól titkolja őket mindenki elől. Talán egyszer majd még azt is mondom, hogy rendes srác. Na annyira nem, mint Ben, de magához képest mindenképpen nagy lépéseket tett az utóbbi időben. - Ezt se értettem sosem, hogyan lehet félni a bohócoktól? Tök viccesek! - oké gondolom, akinek mindenféle félelmei vannak nem mindig racionálisak. Én is félek mondjuk a mérges kígyóktól, de hát azoknak halálos marásuk van, szerintem a legtöbb normális ember nincs oda értük, aki meg bírja a kígyókat simán fura, de hogy valaki fél a bohócoktól... A szellemek még lehetnek ijesztőek, meg gonoszkodhatnak is, na de egy bohóc vicces és mindenféle trükköket tud, meg lufiállatkákat készít a bazárokban. - Hogy máshogy? Tudod, mint úgy gondoltam Winit jobban kedveled, mert ő olyan okos, mint te is, én meg egy csomó mindent nem tudok és nem ismerek és... ilyenek. - vonom meg a vállamat. Persze ettől még nem tudom megígérni neki, hogy sosem megyek el, mert ezt nem lehet tudni, főleg az én helyzetemben, amikor folyton minden változik körülöttem. A családom szétesett, aztán jött a bátyám, aztán meghalt. Nem akarom én az ördögöt a falra festeni, de mi van, ha Missyvel történik valami, vagy úgy dönt elköltözik, vagy nem akar valami nevelt lányt, akihez semmi köze nincs, csak a bátyja révén valami minimális... Sose lehet tudni nem bukkan-e fel egyszer valami távoli nagynéni, akiről kiderül, hogy a rokonom és úgy dönt, hogy szeretne magához venni és ezzel együtt elvinni a Roxfortból és akkor mit tegyek, szökjem el? - Gina tök jó fej, segített nekem bájitaltanból. Ha nem tetszi tuti, hogy Piton leszedi a fejemet. Sashát annyira még nem ismerem, ő kicsit... nem is tudom, az elején nem értettem miért védi olyan naivan Corvust és ez a Gilian ki? Készüljek rá? - na igen említette ugyan, de sokat még nem mesélt róla és hát ki tudja milyen is az a lány. Ha Ben kedveli akkor bizonyára rendes, ha szereti a zenét, akkor megint csak jó fej lehet, de aztán persze ki tudja.
Cseppet sem vagyok féltékeny, főleg mivel fiatalok vagyunk még bármi komolyabbhoz, másrészt Corvus részéről sem látom, hogy nagyon érdeklődne Kath iránt a barátságon túl. És igaz, nem volt szándékos az az ölelgetés, ráadásul amúgy is az volt a célunk, hogy megismerjük őt annyira, hogy fel tudjuk mérni, van-e helye köztünk. Úgy vélem, hogy nagyon is van, hiszen hozzánk hasonlóan neki is megvan a maga keresztje, és különben is, nem kell direkt mardekáros klikkeket alkotni. A mi társaságunk mostanra elég színesnek mondható, és ki tudja, talán egyszer majd mások is csatlakoznak hozzánk. - Az igaz. Aki már harmadikos, az lejöhet, igaz, hogy csak tanárokkal a faluba, de ha már itt vagyunk, bárhová lehet menni. Talán kicsit túlgondoltam, de annyira bennem van ez a szellemektől való félelem.. Tudod mint amikor valaki fél a bohócoktól, és már az ártatlan fajtákhoz sem mer odamenni. – És még sorolhatnám a különböző fóbiákat, Kathnél viszont nem tudok ilyenről, ő mintha semmitől sem félne, talán csak a magánytól. Kórosan vágyik a társaságra, szerencsémre éppen az enyémre leginkább, amennyire látom, de valahol igenis ő a motorja annak, hogy a csapatunkban többen is legyenek. - Jaa.. bocs, értem már. Hajlamos vagyok mindent félreérteni, főleg, amit lehet is. Amikor anya megkér valamire, lehet, hogy teljesen mást csinálok neki. – Vonogatom a vállamat, lehet, hogy a sok olvasás, meg kártyalapozgatás miatt van egy sajátos belső világom, ami miatt a külvilágot másképpen értelmezem. Nem rosszul, csak félreérthetően. Ez történt most is, de Kath társaságában főleg hogy fogja is a kezemet, kevésbé félek. Tudom, hogy nem túl nagyfiús dolog félni, de inkább bevallom, mintha menőznék, aztán kiderülne az éles helyzetben, hogy valójában beszari alak vagyok. – Tudom, hogy nem tudom megígérni, de.. mi lenne velem nélküled? Nem akarom, hogy úgy érezd, hogy csak pótolnod kell őt Winit, téged mindig is máshogyan kezeltelek. – Elengedem végül a kezét, nem akarom itt szorongani, de legalább szerettem volna éreztetni, hogy mennyire fontos lett nekem az utóbbi egy-két évben. Lesöpröm a vállamról a papírt, és megcsóválom a fejemet. - Jó, de ez nem igazi. Lehet, hogy egy valódi kísértettől már a nyakadban lennék sikitozva.. – Bólintok homlokráncolva, és várom, hogy menjen csak befelé előre. Oké, ez igazi veszélyektől mentes hely, kisdiákok számára, de lehet, hogy egy komolyabb hanghatástól azért szívrohamot kapnék. – És a többiekről mi a véleményed? Gináról például? Sasháról? Meg tudod, fog jönni Gillian, az a régi levelezőtársam, akit múltkor említettem a reggelinél. Itt fog nyaralni az Ollivander birtokon, és pár napra, amikor ti is jöttök, ő is benéz. Régen duci volt nagyon, de a sok tánc miatt kétlem, hogy ez megmaradt volna.
- Nem biztos Ben, főleg mert én se szándékosan tettem, hiszen nem is tudtam róla, hogy megölelem, mert akkor abban az álomizében voltam. De nem tudom valaha elérhetjük-e nála, hogy a keresztnevünkön szólítson. - hát igen azért nehéz ez, hiszen Corvust mindenféle szabályok kötik, amiket gondolom a családja plántált belé és hogy mi ezt csak úgy kedvességgel ki tudjuk-e belőle valahogy nevelni... hát gőzöm sincs. Meg persze ehhez neki is akarni kell, változni, nyitni mások felé és ez is egyelőre még elég nehézkesen megy, mert ha valami esetleg olyan ki is derül róla nagyon gyorsan bezárkózik és inkább másra tereli a szót. Hiába tudok a képességéről, nem beszéltünk róla valami sokat, mert ő nem az a lelkizős típus, pedig úgy vélem, hogy nagy szüksége lenne rá, hogy egyszer rendesen kiöntse a szívét valakinek. Mert, hogy érzései vannak, csak jól titkolja őket gondolom még maga előtt is. - Az más, az tiltott hely, a Szellemszállás viszont nem... teljesen az. Én voltam már ott, de az nem volt valami kellemes élmény. - hát igen amikor az a Mardekáros lány elrabol és fellógatott a fára, hogy Dariuson álljon bosszút valami közös ügyük miatt. Hát akkor én is féltem, de nem is a rengeteg miatt, hanem a húsevő növény miatt, ami felett lógtam, no meg szédültem is, mint a fene. Látszik azért rajtam, hogy tényleg nem valami kellemes élményről van szó, de aztán mégis csak visszamentem egy kis támogató erővel, hogy megpróbáljam visszaszerezni az elhagyott pálcámat és lám nem lett semmi bajom. - Nem arra értem butus, hanem hogy biztosan akad varázslat, amivel ki lehetne deríteni miért is félsz a szellemektől annyira, hogy mi váltotta ki, valami emlék, amit elnyomsz magadban, vagy ilyesmi. - javítom ki, mert hát kissé belezavarodott, de gondolom a miatt, mert még mindig kissé be van tojva. Én persze nem és már húznám is magam után, hogy nézzük meg, mégis mi a fene lehetett az a zaj, csak hát úgy nehéz, ha megállít és nem enged csak úgy tovább menni. Pedig akkor jó eséllyel én kaptam volna a nyakamba a papírmasét. - Mégis hová mennék? - lepődök meg a kérdésen, és csak aztán esik le, hogy hiányozhat neki Wini és persze vágnám is rá, hogy nem, dehogy megyek el, de végül elhúzom a számat. - Nem akarok, de... ezt nem ígérhetem meg, mert nem minden tőlem függ, te is tudod. - lebiggyed a szám egy pillanatra, de hát tudja ő is. A családom igen hiányos, bármikor történhet olyasmi, ami miatt végül el kell mennem, előkerül egy amerikai gazdag nagynéni, vagy valami... Persze remélhetőleg nem lesz ilyen, de mivel nem tőlem függnek ezek a dolgok, még sem ígérhetek ilyesmit. Azon viszont nagyon jót mosolygok, amikor végül is nem ijed meg a nyakába zuhanó papírmasé miatt. - Na látod! - veregetem meg elismerően a vállát, aztán indulhatunk is befelé tovább felfedezni.
- Igen, reméltem, hogy így lesz, csak hát neked nehezebb dolgod van, mert griffendéles vagy. Viszont ez az ölelgetés, legalább tőled jött, ha én ölelgetném, akkor biztosan megütött volna, vagy ilyesmi. A lányok könnyebben tudnak így barátkozni. – Vonogatom a vállamat, örülök, hogy bevált az ötlet, hogy Kath tudjon nyitni Corvus felé, mert határozottan rühelltem, hogy a családnevemen szólított, amire végülis büszke vagyok, de van nekem keresztnevem, ami alapján be lehet azonosítani, nem pedig az egész családomat szólítja meg. Meg hát az tényleg nagy dolog, hogy Bell is szóba került, az ember bármilyen szemét is, nem kezdi el a másik halott ikrét felhánytorgatni pusztán cinizmusból. Nem, itt megkezdődött valami, de nem csak Kath irányába, valahogy kezdi átérezni, hogy akár a barátunk is lehet. - Az igaz. Ennyire csak nem tudták volna eltusolni, hogy ha vérengző kísértetek élnének az iskolához közel. Viszont akkor a Tiltott Rengeteg sem annyira félős, mint azt állítják? – Csóválom a fejemet mosolyogva, azért a házam ellenére sem látom át mindezt, és be tudok dőlni holmi városi legendáknak. Lehet, hogy csak azért terjesztik, hogy az iskolások, főleg mi alsósok figyeljünk oda, hogy hova tesszük be a lábunkat. Meglehet van pár mondvacsinált rém, akivel már elméleti szinten is meg kell küzdeni, éppen ezért vagyunk annyira beszariak, főleg én, hogy nem kockáztatunk. - Van. Egyértelműen van. A látványmágia és a hangmágia kombinációja. De buta vagyok, hogy nem jutott eszembe. Na jó, bízom benned.. – És ez igaz is, hiszen Kath nagyon a szívem csücske, főleg, mióta Wini elment. Azért mégis más a kapcsolatunk, hiszen Winivel inkább csak ücsörögtünk, rajzolgattunk egyet, nem voltak mélyenszántó beszélgetéseink, Kath viszont állandóan szóval tart, programot szervez, témákat vet fel. – Ugye te nem mész el, mint ő? Ígérd meg! – Fordítom magam felé a kezénél odahúzva, kissé nyafogósra veszem a figurát, és miután belépünk, akkor zuhan a nyakamba valami, amitől akár el is ájulhatnék, de furcsa módon csak odanézek, valami papírmasé, amit durva hanghatásokkal szellemnek akartak beállítani. És tényleg nem ijedtem meg!
Jó eséllyel persze nem fogadnám el tőle a kártyák árát, ha csak nem minden áron, vagy valamilyen ügyes formába bujtatva próbálná meg odaadni. Neki adtam őket ajándékba és szívesen tettem, mert amúgy se lett volna más, akinek adhattam volna és nem lett volna értelme, hogy porosodjanak egy sarokban, így legalább értelmük van, ha már Darius is gyűjtögette őket, bár cseppet sem olyan intenzitással, mint ahogyan ezt Ben tette. - Igen, próbáltam megértetni vele, hogy ne szólítson minket folyton a családnevünkön, de... nem jött össze, viszont azt hiszem, vagy úgy éreztem nőttem a szemében legutóbb. Kérdezett Bellről, mert hogy a növényházban mint kiderült abban az álomizében őt öleltem meg, persze én nem tudtam, nem voltam akkor még magamnál és Bell nevét is hallotta, úgyhogy elmeséltem neki az egészet, mert azt mondtad nyitni kell felé és... azt hiszem értékelte. - és igen éreztem, hogy tényleg most többre tart már, mint eddig. Érzi ő is, hogy nem könnyű nekem, hogy ilyen sokan haltak meg körülöttem, akik fontosak voltak nekem és talán már azt is érti miért is olyan nagyon fontosak a barátok. Bármikor bármi történhet és mindig kell, hogy legyen melletted valaki és nekem nagyon sokat segített, hogy amikor ide jöttem barátokra találtam és el tudtam kicsit felejteni azt, hogy mennyire rettenetes volt megtudni, hogy mi történt velük. - Jobb elviccelni a dolgokat, mint túl komolyan venni, nem? - mosolyogva bököm oldalba, mielőtt megfognám a kezét, hogy magam után húzzam. Corvus és én meg... hát nagyon távol vagyunk attól, hogy hasonlítsunk egymásra azért azt lássuk be, csak mert mindkettőnknek van ilyen vadmágia dolga nem hiszem, hogy sokkal több közös lenne bennünk. - Tuti csak valami ilyesmi, ne félj ennyire. Senkitől se hallottam még rémhíreket. - mármint komolyakat, szóval kétlem, hogy bajunk esne. Akkor tényleg nem hagynák itt ezt a helyet csak úgy. A fagyimat közben azért betörlöm, ha netán Ben ijedezne, akkor ne legyen valami gond abból, hogy rám keni a maradékot, mert mondjuk fellök ijedtében. - Pedig biztosan oka van, de te vagy az okosabb, nincs erre valami varázslat? - amivel ki lehetne deríteni, esetleg megkérdezni valami nálunk okosabbat erről. Tuti van rá mód. Közben azért talán tényleg effektek, de hallok én is ezúttal valami halk puffanást az emelet irányából amikor belépünk az ajtón. Na jó, egy egész kicsit megrezzenek és talán erősebben szorítom meg Ben kezét is, de aztán csak elnevetem magamat és húzom tovább, afféle "Nézzük meg!" arckifejezéssel. Persze, ha rajta nem látok már most totál pánikot.
A házunk elég nagy ahhoz, hogy akár a fél iskolát vendégül lássuk, de azért tényleg csak azokat hívnám meg, akikkel tényleg jóban vagyok. Itt maroknyi emberről beszélünk, hiszen a furcsaságaim azért tényleg nem mindenkinek szimpatikusak. Érdekes módon Gina viszont úgy érzi, hogy ő az, akit nem kedvelnek sokan. Egyedi csapat vagyunk mi, annyi szent, és éppen ezért illünk egymáshoz ennyire. Kathrine-nel is jó beszélgetni, meg úgy csak együtt lenni, legyen szó fagyizásról, kirándulásról, és tényleg le fogok egyszer ülni vele, hogy legalább a csokibéka kártya alapjait átadjam neki. Így helyeslően bólogatok, nem igazán szeretném egyedül tölteni a nyarat, és az utóbbi időben, amióta Wini elment, igyekszem szélesíteni a baráti körömet. Az nem működik, hogy egész hétközben csak olvasgatok, majd hétvégén látok el egy versenyre. - Nem gondoltam volna, hogy ő bármitől is félni tudna. Mindig úgy keménykedik, az arca meg olyan, mintha kivit kevert volna össze citrommal, és felhajtotta volna húzóra. – Csóválom a fejemet mosolyogva, a fagyiról már lemondtam, nem akarnám bevinni, mert még összekoszolom magunkat, ha megugrok valamitől. Nem arról van szó, hogy irigy vagyok Corvusra a képessége miatt, csak Kathét egyedinek hittem, és ha most ilyen gyoran másnál is kiderül a létezése, akkor az is lehet, hogy holnap már minden második diáknak lesz, és a saját mentori posztom lényegében a semmivé lesz. Szeretettem volna Kathrine-nek tanácsot adni, de vélhetően Corvus-szal majd úgyis eszmét cserélnek, és kimaradok belőle. Főleg, hogy azt mondja, én nem is akarjak. Hát jó! Igyekszem témát váltani, de most kifejezetten rossz társalkodópartner vagyok, mert a szellemszállás meg félelmetes. - Jaj már, miért kell ezzel viccelned? – Kérdezem nyafogva, de azért jól esik, hogy kézen fog. Felmerül bennem igenis a gondolat, hogy ha Corvus-szal ennyire hasonlítanak, akkor miért velem barátkozik? – Effekt? Lehetséges. Végülis a Roxforthoz közel kétlem, hogy hagynák, hogy a gyerekek valami igazán sötét dologba másszanak bele. Remélem.. – Adom meg magamat, és abból merítek erőt, hogy mégiscsak egy bátor griffendéles húz maga mögött. – Nem tudom, hogy mikor kezdődött, hogy ennyire félek a szellemektől. Úgy emlékszem, kicsi koromban ez fel sem merült. De akárhogy próbálok visszagondolni, nem tudom emlékhez kötni.
Végül is azzal, aki rendes velem én is rendes tudok lenni könnyedén és Ben mindenkivel az, velem meg aztán főleg. Én maximum azokkal vagyok kevésbé megértő, akik olyanok, mint mondjuk Corvus, akik mondjuk úgy rosszindulatúbbak az átlagbál, vagy kifejezetten gonoszak, bár most úgy fest, hogy valójában Corvus sem az, mert vannak érzései, sőt még értelmesen is tud másokhoz állni, már ha nagyon akar. Azért persze túlzásba még most se viszi, de már én is látom benne azt, amit Ben már a legelején, hogy igenis tud rendes is lenni. - Az végül is meg van, Missy tényleg mindent megtesz, hogy jól érezzem magamat és mégis csak az ikrek is a rokonaim, tuti jobb így, mintha az egész nyarat a toronyban kellene töltenem, mint mondjuk Ginának. Neki elég pocsék lehet. Őt is elhívhatnád a nyáron magatokhoz! - akár akkor, amikor én is megyek, meg lehet, hogy én is megkérdezem van-e kedve párszor lelátogatni Roxmortsba hozzánk és akkor nem lenne egyedül olyan sokat. Persze tudom elvétve van pár diák, meg netán tanárok, akik a Roxfortban maradnak a nyárra, de azért az nagyon távol van attól, mint amikor minden fel van pezsdülve és amikor sokan vagyunk. Egyelőre viszont nem pont a nyár az elsődleges téma, hiszen az még azért távol van, meg aztán most a Szellemszállás a fő cél és nem akarom azt sem, hogy Ben netán tényleg totál beparázzon. Arról nem is beszélve, hogy közben jó lenne Corvusról is beszélni, még ha nem is szabadna elmondanom, hogy miket tudok róla. - Azt hiszem ebből muszáj is, mert olyan fura. Corvus egyértelműen fél az egésztől szegény, amit megértek... elég félelmetes az ereje. Ne akarj olyat. - teszem még hozzá, mert azért csak az nem értheti, hogy Ben talán egy kicsit irigy erre az egészre, aki teljesen süket. Ennyire azért még én is át tudom érezni mások érzéseit és igenis gondolom ő is szeretne ilyen vadmágiát, vagy mi ez, pedig azért van ennek félelmetes oldala. Mi van, ha nem tudod kezelni, vagy irányítani, vagy az érzéseid miatt elhatalmasodik rajta... Nem tudom, hogy azért ez olyasmi-e, amiért annyira irigykedni kellene. - Én nem hallok semmit. - pillantok meglepetten Benre, aztán elnevetem magamat, megfogva a kezét és magam után húzva. - Szerintem csak valami effekt. A szellemkastélyokban is mindig van, biztosan itt is. - na persze én csak a mugli változatot ismerem, de lehet hogy direkt itt is van hasonló, úgyhogy nem hátrálok meg, ha már eddig eljöttünk nézzük meg ezt a Szellemszállást!
Nem tudok nem látványosan mosolyogni annak kapcsán, amiket mondd, ő mindig olyan megértő volt velem, mint ahogyan én másokkal. Igyekszem a nagy megmentőt eljátszani mondjuk Gina előtt, Kath pedig engem pátyolgat, noha mind anyagilag, mind lelkileg ő tehetne szemrehányásnak a sorsnak, hogy ilyen helyzetbe került. És ez tulajdonképpen tökéletes, olyan csapatmunkát tudunk így végezni, szinte ősközösségként élünk a tekergőkkel, amibe akár még Corvust is becsábíthatnánk. Talán még Bexleyt is, hiszen korban hozzánk tartozik, csak kérdés, hogy ha Gilly is megjön amerikából, mennyire lesz necces a mardekáros túlsúly. - Szerintem csak egy a fő, hogy maradéktalanul jól érezd magadat náluk. Hogy az otthonodnak érezd a házikót. – gondolom valamennyit örökölt is Darius pénzéből, de Missy kezeli, úgyhogy számomra most ez tényleg vakfolt, hogy mennyire van családtagnak kezelve, de feltétlelezem, hogy teljesen, én már láttam egyszer Missyt, nem tűnik gonosz mostohának. Viszont az nem túlságosan érdekel jelenleg, hogy Corvus mennyire kénytelen eltűrni a szülei rabigáját. Én is állandóan csínytevésekben jeleskedtem, még a szüleim kérlelése ellenére is. Nem ugyanazok vagyunk, mint akik a szüleink, a mardekáros srác is megtehetné, hogy ellentmond, más utat választ. Mint ahogyan én is végülis a szimbolisztika felé kacsintgatok az oly nyilvánvaló medimágia helyett, aminek az útja már teljesen ki van számomra jelölve. Ám mivel Corvus kezd ránk hallgatni, lassacskán csak elkezd önálló döntéseket is hozni. - Mindenből viccet csinálsz.. – Próbálok halványan mosolyogni, de tényleg nem értem, mitől lehet, hogy ennyire be vagyok tojva a holtaktól. Nem halt meg senki, amióta élek, a nagyszüleimet egyik ágról sem ismertem, így nem kellett elvesztenem őket. – Ha már eddig eljöttünk, akkor menjünk be. – Bólogatok, próbálván feloldva a györcsöt a gyomromban, a fagyit pedig most mégis kidobom, a maradékát már nem tudom leküzdeni. Kath mindenesetre jó úton jár, hogy a kezemhez ér, ettől egy fokkal jobb a kedvem. Ám a szellemszállás felől kislány éneklés harsan fel, amitől egyből elfehéredek. – Mi lehet ez? Remélem valami dinka elsőscsoport, és nem valami.. ijesztő.
- Nem is tudtam, hogy így érzed, de... nem szabad. Örülj neki, hogy nálad minden rendben van, csak maximum irigykednek, az meg nem számít. - persze tudom, én is időnként rosszul kezelem, ha segíteni akar, vagy mondjuk hogy neki van pénze, nekem meg nincs, csak hát ez ilyen reflex dolog, de nem szabad e miatt rosszul éreznie magát. A féltékenység csúnya dolog, én is érzem néha, pedig nem akarom. Jó lehet nagy házban élni, két szülővel, boldog családban, de nem akarom én, hogy Ben rosszul érezze magát a miatt, mert vele nem történtek rossz dolgok. Az csak jó, ha az ő élete nyugodt és foglalkozhat azzal, amit szeret, nem is szabadna, hogy e miatt rosszul kelljen éreznie magát, nem fair, hogy így van igaz? - Igen és azt hiszem ez majd úgy idővel talán jön magától, hogy hogyan szólítsam, lehet hogy nem is kellene törnöm rajta a fejemet, csak időt adni rá nem? - a fene se tudja, de talán tényleg ez lenne a legegyszerűbb, ha hagynám, hogy a dolgok szépen maguktól álljanak be valami rendszerre. Végül is még eléggé új, hogy Missy lett a gyámom, mert bár ismerem, de nem annyira jól és még neki is új a helyzet, meg ott vannak a kicsik is. Idő kell, amíg megszokjuk az új helyzetet és rájövünk, hogy hogyan is lenne igazán ideális a kezelése. Addigra majd lehet, hogy az is magától a számra jön, hogyan is szólítsam, vagy nevezzem mások előtt. - Szerinted... rossz élete lehet? A szülei nagyon megkötik a kezét mindenben? - hát igen nekem sem egyszerű, de azt sejtem egyre inkább, hogy Corvusnak még nálam is rosszabb. Ki tudja milyen emberek a szülei, de ha Mardekáros és esetleg nem jó emberek... Nem ismerjük őt és kétlem, hogy Bexley ha ismeri is a mélyebb titkait, akkor elmesélné csak úgy másnak, ahogyan nekem se szabadott volna mesélnem a képességéről csak hát valakivel muszáj beszélnem erről az egészről. - Nem igazán tudom, hogy mitől lehet, de valami biztosan kiváltja nem? Lehet, hogy ragályos és a végén te is elkapod. - viccelem el a dolgot, hiába komoly a téma és még szórakozottan meg is fogom a kezét pár pillanatra, mintha érintés útján terjedő betegség lenne ez a vadámágia dolog. Közben a célt is elérjük, én pedig kíváncsian pillantok oldalt Benre. - Na be merjünk menni? - és ez most nem cukkolós, hanem komoly kérdés. Nem akarom rá hozni a frászt, meg azt sem, hogy magára kenje ijedtében a fagyit, vagy esetleg rám.
- Iigen, csak így úgy érzem magamat, hogy én vagyok a burokban született. Már eleve a kártyagyűjteményemre is sokan irigyek, mintha csak pénzért vettem volna, holott sok versenyt nyertem, és a cserélgetésben is jó vagyok. Csak hát ami a látszat, az alapján félreismerhetnek. – Viszonzom a mosolyát, hiszen mindig meg tud nyugtatni. A legtöbben nem látják a jéghegy víz alatti részét, hogy hányan csúfolnak a szenvedélyem miatt. Ám én sosem zavartattam magamat, mert tudtam, csak az érdekes, amit azok gondolnak, akik már a szívükbe zártak. És ha belegondolok, hogy többek között Ginát is magam mellé állítottam, meg a kezeim között talán Corvus is megszelidül, mint a kis herceg rókája, hát méltán lehetek büszke magamra. - Hümm.. és ha a Missynek meg az anyának valami hibrid becézése lenne? Végülis nem az igazi anyukád, de ő gondoskodik rólad. Örülök, hogy így mégis van otthonod, nálunk csövezni időnként nem az igazi lett volna. Vagy olyan pótszülőkhöz kerülni, akikkel össze kell szoknotok. Legalább őt valamennyire ismered. – Ez csupán az én véleményem, lehet, hogy Kathrine-nek nem állna a szájára semmi más csak a Missy, ez az ő döntése, de ha már megkérdezett, akkor próbálok véleményt formálni. És az is lehetséges, hogy ez majd később fog kialakulni. Ilyenkor már nehéz, hiszen Kath már nem kislány, még pár év, és a Roxfortot is befejezi, lehet, hogy már most sincsen szüksége anyafigurára. Csak egy barátnőre, akihez hazamehet, aki tisztán tartja a ruháit, ilyesmi. Aztán majd ha egyszer ő szeretne gyereket, akkor inkább általa elismert felnőttekből merít majd példát, nem a saját anyukája emlékei alapján. - Azt hiszem Kathy ő olyan szigorú, merev szabályok szerint él, hogy bárki, aki be akarna lépni az aurájába, az már eleve vesztett is. Ám ha úgy közelítünk, hogy nem, vagy alig rúgjuk fel az értékrendjét, akkor igenis lehet majd egyszer a barátunk. El fog jönni, mert láttam a szemén, hogy mennyire elgondolkoztattuk. Totál meglepődött, hogy hollóhátasok, griffendélesek hívják. – Azért eltátom a számat azon, amit Kath végül kimond, mert lássuk be, erre tényleg irigykedem, de amíg csak neki volt, addig elfogadtam, és támogattam benne, de így, hogy ez gyakoribb, mint hittem.. Hát előbújik belőlem a kártyagyűjtő! – Oh.. és ez mitől lehet, hogy nektek ilyenetek van? – Kérdezem picit nyafizva, még a csuklóm is elázik a rácsepegő fagyi maradékától, és közben oda is érünk a szellemszállásra. Na vajon Kath tényleg megvéd attól, ami ott rám vár?? És különben is, Corvusnak milyen képessége lehet?
- De ez butaság... örülj neki, hogy nálad nincsenek ilyen gondok, az csak jó. - mosolyodom el, mert nem akarnám, hogy Ben akár csak kicsit is rosszul érezze magát e miatt, hiszen nem akarnám én, hogy most akkor úgy gondolja vele van a baj, mert neki mindene meg van, másnak meg sok rossz történt az életében és még csak nem is gazdag, mint az ő szülei, de hát amúgy sem lehet mindenkinek egyforma az élete nem igaz? Bennek nem jutott baj és remélhetőleg sokáig nem is fog még és hát mindenkinek segít, akinek tud, tehát ez őt nem negatív irányban befolyásolta, vagy nem lett e miatt önző, vagy hasonló, mert van akit a jó élet azért eléggé el tud rontani, de vele ilyesmi legalább nem történt. - Egyelőre még azt sem tudom most akkor hogy szólítsam, de majd kialakul gondolom. Amúgy nagyon rendes tényleg és jól kijövünk és legalább nem vagyok egyedül. Elég pocsék lett volna valami árvaházba kerülni. - húzom el a számat, még ha Ben esetleg el is intézi, hogy ott tölthessem a nyarat, de nem biztos, hogy erre kaptam volna engedélyt, vagy esetleg ha hivatalosan is árva leszek akkor egyáltalán lehetséges lenne-e másnál töltenem az egész nyarat, ha csak az illető nem fogad örökbe, ami meg azért fura lett volna Ben szülei részéről, akik még csak nem is ismernek. Szóval... jó ez így. Missy végül is majdhogynem rokon, ha nem vér szerint is és tényleg jó fej, meg fiatal, úgyhogy nem olyan igazán szigorú anyuka típus. - Végül is ebben igazad van, de... vajon tényleg eljönne? Én még mindig nem hiszek azért annyira benne, mint te, bár már legalább annyira negítvan sem gondolkodom róla, mint eddig. Végül is ez is előrelépés. - hümmögök egy sort. Azért még azon a szinten most sem vagyok, mint Ben, mert hát ő még most is nagyon hisz az emberi jóságban, én meg még nem tudom, hogy Corvusnál ez valami időszakos fellángolás-e vagy tényleg komoly és eljön majd a meghívás alapján, de... talán Bennek igaza van és igen. - Szóval Corvusnak van ez a vadmágiája, de ez tényleg titok. A növényekből ő szívta el az életet, azért tudott magához térni a hallucinációból és múlt el olyan könnyen a kiütése is- Az biztos, hogy ő nem a vizet irányítja, de még nem tudom, hogy mit és... azt hiszem nagyon fél attól, hogy mire képes. A Gyengélkedőn beszélgettünk azután, hogy mindenkit elküldtek, vagy inkább én beszéltem, ő nem annyira, de... egyértelműen megijedt ettől az egésztől. Azt hiszem... sajnálom őt. - na igen, ez nagy dolog tőlem, mert eddig ki nem állhattam Corvust, most meg tényleg eljutottam arra a szintre, hogy még sajnáljam is.
Nem is tudom hirtelen, hogy nevessek vele, vagy szomorkodjunk együtt a bánatán, mindkettő megfér egymás mellett, főleg, hogy nekem nem volt testvérem sosem, állandóan untam magamat, innen a csínytevések, hogy legalább mindig én lehettem a központban, a végletekig elkényeztettek, és talán sosem tanultam meg a szabályokat. Viszont korlátokat sem állítottak, így azokkal az iskolában kellett szembesülnöm, amikor a tanáraim helyreigazítottak. Hát nem volt túl jó érzés mit ne mondjak, de hát anyáékat nem kárhoztathatom, én vagyok a szemük fénye. – Jó lehetett vele, és sajnálom, hogy már nincs neked. Fura, mert nekem mindenem megvan, tisztára lelkiismeretfurdalásom is van, legutóbb Ginát győzködtem arról, hogy gazdagnak lenni még nem minden. Fene tudja, hogy mennyire illek be közétek, csak egy a szellemfóbiám van, amit cikinek lehet mondani. – Természetesen a kártyázást nem tekintem hátránynak, büszke vagyok mind a gyűjteményemre, mind a tudásomra, pedig tudom, hogy vannak akik lenézik, hogy ennyire szenvedélyen tudok egy játék iránt rajongani. Hát kinek mi. Kathrine esetében próbálom én vigasztalgatni, de egy ilyen veszteséget talán sosem lehet feloldani, ő már elfogadta, így nekem is el kell. - Van egy olyan érzésem, hogy elenged. Egész jó pótanyud van, mondtam már? Hogy jössz ki vele? – Kicsit talán az én anyukámra hasonlít, nem túl szigorú, de mégiscsak gondoskodó. Igaz, hogy Kath esetén egy újabb halálesetnek kellett közbeszólnia, hogy ez teljesülhesen, de hát szegény barátném nyomában a halál jár, én meg itt szellemekről beszélek neki. Lehet hogy tapintatlan vagyok? – Szerintem igen. Mondom én; jobban vágyik a társaságunkra, mint azt bevallaná. És te mondtad, Darius sem volt tipikus mardekáros, manapság már nincs is olyan, hogy tipikus. Persze még vannak, akik a régi divatot követik, de ez már hülyeség. A süveg beoszt valahova, te meg azzal barátkozol, akivel akarsz. Látod én is mindig odaülök melléd a nagyteremben, amikor csak lehet, pedig ház asztalok vannak. – Eltátom a számat, még a fagyim maradékával is összemaszatalom az ingemet, nem csak az, hogy nem olvastam a cikket, de hogy Bexleynek is vadmágiája lenne? Akkor nem ennyire ritka? Lehet, hogy egyszer nekem is lesz? Nagyra tágított cicaszemekkel bámulok a lányra, hogy meséljen csak, viszont lassítok, mivel már mindjárt itt vagyunk a szellemszálláson, és én.. tényleg félek bemenni..
- Belleről? - nem mondom, hogy meglepődöm, végül is érthető a kérdése, hiszen már párszor emlegettem a testvéremet, nem csoda, hogy végül rákérdez és azt hiszem talán még tudok is mesélni róla, már tartok azon a szinten, hiszen lassan három év telt el azóta, hogy anya és ő meghaltak. - Nem is tudom... imádtuk egymást. Végül is ikrekként ez érthető. Sokszor cseréltünk helyet, tréfáltuk meg anyáékat és rosszalkodtunk eleget, de mégis csak a másik felem volt. Belle olyan... még nálam is kalandvágyóbb volt mindig is. Simán belevitt a rosszba. Nehéz elhinni igaz? Nagyobb volt a szája és imádta ő is a fagyit, meg a ketchupos, mogyorókrémes kenyeret. - szélesen elmosolyodom miután fujjogva elhúzom a számat. Hát igen sose tudtam megérteni hogyan tudja megenni. Én egyszer próbáltam és majdnem visszajött, de ő imádta. - Nagyon... hiányzik, meg anya is. - bököm ki végül még kicsit le is hajtva a fejemet. Hiába volt évekkel ezelőtt, attól még nehéz róluk beszélni, pedig tudom, hogy igyekezni kell a jóra gondolni és arra, hogy milyen volt az együtt töltött idő, de hát épp csak 11 voltam, amikor elmentek. Olyan kevés emlékünk van és olyan hamar elmentek. - Ha tényleg nem zavarok akkor szuper lenne! Végül is volt róla szó, hogy meglátogatlak, csak azóta sok minden történt, nem tudtam, hogy még belefér-e, de miért ne, Missy biztosan elenged! - lelkesülök fel, mintha nem rég még nem a testvéremről meséltem volna szomorkásan, de tovább kell lépni és tényleg jó lenne, ha tovább is léphetnék és visszatérnénk a vidámabb témákhoz. Nem lenne rossz Benéknél tölteni egy kis időt a nyáron, így is olyan rossz ilyenkor elszakadni két hosszú hónapra az embernek a barátaitól. - Úgy akkor többen védhetnek meg, ha mégis betojnál. - bököm viccelődve oldalba, de persze eszem ágában sincs rosszat tenni neki, vagy piszkálni ezzel, fel sem merül, de ha neki úgy jobb, akkor megyünk és csapatostul fedezzük fel azt a helyet, nekem aztán tényleg nem gond, sőt. - Szerinted Corvus eljön egyáltalán? - egyáltalán nem vagyok benne biztos, de az tuti, hogy ha netán mégis akkor biztosan nagyon meg fog majd lepni vele. Amikor pedig már a fagyink is meg van elindulhatunk a Szellemszállás felé nyalogatva, hűsölve és jön a lényeg. Még mindig kissé bizonytalan vagyok, mert nem illene elmondanom Corvus titkát, de közben meg... azért ez mégis csak elég különleges dolog, ha azt nézzük Ben az enyémet is ismeri és úgy se adná tovább. - Nem is csak ő... sok minden volt mostanában. Olvastad azt a cikket a bátyámról, meg Bexleyről? Kiderült, hogy rokonok vagyunk, vagy olyasmik és nem is olyan kiállhatatlan, bár még előtte történt, de segített, amikor kigáncsolt egy Mardekáros srác, bár tény, hogy előtte ő is piszkált, de... Corvus meg, képzeld bocsánatot kért tőlem, amiért ezt az egészet elmondta Rita Vitrolnak, pedig én nem is foglalkoztam azzal a cikkel, mert Dariusról is csúnya dolgokat írtak és ami a múltkor volt... Ezt nem szabadna elmondanom, de... neki is van vadmágiája. - egészen suttogósra halkítom a hangomat, de végül mégis kibököm. Nem akarok ebből bajt, tényleg nem, de mégis csak úgy érzem jobb lenne, ha elmondanám, mert úgyis felmerül, ha erről beszélünk.
- Egy testvért elveszteni nehéz lehet, főleg egy ikertestvért. Nem sokat tudok a dologról. Mesélsz róla? – Nem akarok tapintatlan lenni, én bele sem tudok gondolni, hogy milyen érzés, ha elveszti valaki a másik felét, Kath pedig feltűnően sokat mesél erről a Belle-ről. Sosem láttam még csak képet sem róla. Azt sem tudom, hogy egypejéjűek voltak, vagy sem. Próbálok belegondolni, hogy mennyire hasonlítottak külsőleg, vajon a jellemük más volt-e. Tulajdonképpen most is csak azért kérdezem, hátha Kathrine szíve kicsit megkönnyebbül, ha mesélhet nekem róla. - Hazamegyek, de mit szólnál, ha nem Roxmortsban, hanem ha Missy elenged téged egy hosszabbra, akkor nálunk, a birtok falujában árulnánk. Hátha azt látják, hogy egy ismerős arc mellett egy vidám kislány is árul. – Vigyorodom el, ebben akkor benne van a meghívás, akár hosszútávra is. Amennyire én tudom, a gondozóanyukája bőven elvan az ikreivel, lehet, hogy ha két hétre nem kéne még Kathrine-re is figyelnie, az könnyebbség lenne. Vagy Kath segíteni tud a babák körül? A fene tudja.. - Félre ne értsd, nincsenek olyan álszent gondolataim, hogy a lányokat a fiúknak kéne megvédeni. Én csak téged nem akarlak belekeverni. Szívesen megmutatom, de ne csináljunk felelőtlenséget. Esetleg amikor a többiek is jönnek, akkor több szem többet lát alapon.. Jó? – Kacsintok oda, már kicsit elűzve a szorongós érzést, hiszen rém ciki, hogy ennyire be vagyok egy helytől tojva. A szellemszállás viszont tényleg veszélytelennek tűnik, ha csak amolyan iskolai látnivaló, akkor talán meg is nézhetjük ketten a fagyi után. - Igen, ritka az ilyesmi. Nem akarom, hogy bármikor is úgy érezd, hogy le akarlak kenyerezni a kártyák miatt. Jó veled hülyülni, fagyizni, ilyesmik. – És még sorolhatom, aranyos tőle, hogy beavatott a vadmágiás titkába. Ha nekem van is ilyesmi, még nem nagyon éledt fel, csak nem arról van szó, hogy ez a szellemlátás valami hasonló adottság. De bárcsak ne lenne, hiszen csak megrémülök tőle, legalább Kathé nem ilyen. - Fú, de jól hangzik, én csak egy mentalikőröset pehelycukros feltéttel. – Na igen, én is édesszájú vagyok, anya annak ellenére elkényeztet, hogy aranyvérű dámaként nem szorul rá, hogy konyhatündér legyen. És csakazért is kifizetem az övét is, most nem ezen múlik, de a gesztus nekem fontos, ha már küzdöttem érte, hogy időben ideérjen. – Na mondd ezt a Corvusost, mert nagyon elgondolkoztattál, hogy igazam lehet. Tudod én már régóta sejtem, hogy nem olyan tapló, mint mutatja.
- Biztos a kisördög, de tudod pár apró csíny az nem nagy dolog. Olyanokat mi is sokat csináltunk régen Bellel... Tudod az ikreknek még könnyebb. - mosolyodom el, bár még mindig vegyül egy csepp szomorúság is a mosolyomba, amikor róla beszélek, de ahhoz képest, mint amilyen régen volt, az elején, amikor beszélni is képtelen voltam róla... Végül is már évek teltek el, bár azt nem mondhatom, hogy nem hiányzik, de idővel az ember csak feldolgozza azt, ami történt még ha lassan is vagy nehezen, főleg a miatt, hogy mégis csak az ikertestvéremről van szó és persze ilyenkor anya is eszembe jut. Nem könnyű szépen elveszíteni mindenkit. Irigylem bent, hogy sosem kellett ilyesmit átélnie. - Oh, de... e miatt ne érezd magad rosszul jó? Azt nem akarnám. Én csak... Nehéz elmagyarázni, de megpróbálhatnánk. Tényleg nem lenne rossz, csak a hol is kérdés. Én itt leszek Roxmortsban, de te gondolom hazamész a nyárra a szüleidhez nem? - na igen, kedves tőle, hogy gondol erre, a nyár ne teljen úgy, hogy egyáltalán nem is találkozunk. Bár mondta, hogy menjek el hozzájuk, de nem tudom, hogy áll-e még a meghívás, vagy azóta beszélt-e erről a szüleivel. Biztosan Missynek is jól esik majd egy kis pihenés, ha nem fogok egész nyáron a nyakán lógni. Az viszont meglep, hogy valamit Ben is ennyire komolyan vesz, vagyis fél valamitől. Na nem mondom, hogy nem mesélte azt az ösvényt, de a Szellemtanya igazából totál nem komoly... igaz? - Hű... ha nem akarod nem kell ám oda mennünk, de majd megvédelek. Én az első alkalommal, amikor szembe jött a folyosón Sir Nicholas sikítottam, pedig csak megemelte a kalapját és siklott is tovább. - halkan kuncogok csak felidézve az emléket. Utána pár perccel már én is nevettem, amikor elmagyarázta a szobatársam a dolgot. Hát igen, egy mugli származású diáknak először szellemet látni a Roxfortban igen ijesztő élmény tud lenni. Aztán utána már jókat szórakoztam Hóborcon, még azt a kellemetlen érzést is megszoktam már, amikor egy szellem véletlenül - vagy direkt szívatásból - átrepül rajtad. - Biztosan irigyek, mert jó barátok vagyunk. - mosolyodom el kissé azért még zavartan köszörülve meg a torkomat, hogy aztán a fagyizóba érve felmérjem a választékot. Elég nagy, de nekem nem kérdés. Voltam már itt és a legkedvencebb mindig is a... - Én egy nagy gombóc pattogós cukrosat kérek és mehet tartós csokiöntet is a tetejére. - adom le a rendelést. Imádom ezt, főleg a csokiöntetet, ami újratermeli magát, nem úgy mint az otthoni fagyikon, ahol nagyon hamar elfogy. Megvárom, amíg Ben is rendel, aztán mehetünk is. Majd séta közben még beszélgetünk, van miről, hiszen ami legutóbb volt, meg Bex és Corvus... van miről mesélnem neki, ha már nem kiabál senki sem utánunk.
- Tudom, és megértem, nem tudom, hogy időnként mi bújik belém. – Próbálom visszafogni a nevetésemet, hiszen ő tényleg jókislány, én meg azért szoktam másokat az őrületbe kergetni. Na nem arról van szó, hogy lealáznék másokat, csak akit nem komálok a dadák közül, azzal úgyse fogunk hosszútávon kijönni, akkor inkább keressen magának másik gyereket. Anyáék így is busás végkielégítést adnak mindenkinek, ráadásul ajánlólevelet, és legalább nem szívjuk tovább egymás vérét. Vagyis csak én, hiszen jellemzően nálam volt a labda. – Igen, titkolni, de attól még valahogy hátha meg lehetne oldani. Csak egy ötlet volt, hogy nyáron többet legyünk együtt, meg még zsebpénzt is szerezz, ha már tőlem nem fogadod el. – Hajtom le a fejemet, hiszen nem akarom én kilóra megvenni, de most mit csináljak, ha nekünk több van? Nem vagyok irigy, anyáék sem gondolom, hogy problémáznának belőle, ha mondjuk olykor Kathre költöm, hiszen oly sok galleon elment már értelmetlen kártyagyűjteményekre is. Kath viszont a barátom, szegény még árva is, és ha tudok segíteni.. Ám megértem, ha adománynak veszi, ezért ötletelek valamin, ahol nem számít, hogy ki honnan jött. - Kisebb koromban nagyon féltem. Nem a Roxfortos kísértetektől. Azokat látni, és tudom, hogy veszéltelenek.. de.. volt egy idő, amikor úgy éreztem, hogy tényleg holtak kerülgetnek.. Suttogásokat hallottam, és tudod.. amit meséltem, az az ösvény is.. Rémisztő. Mehetünk, de ha betojok, nem fogsz kinevetni? – Kathrine most az elevenemre tapintott az ártatlan kis viccelődésével, mert általában vidám és derűs vagyok, de most kissé el is sápadtam. Mindig is kiváncsian tekintettem bele a nagyvilágba, de az életigenlő ösztöneim becsődölni látszanak, ha mondjuk a halálról van szó. Még nem halt meg egyetlen rokonom sem, a nagyszüleimmel nem tartjuk a kapcsolatot, így a mindenem a szüleim. Ha velük történne valami.. Ezért aztán meglepetten mosolyodom el mégis, amikor meghallom a csúfolódós rigmust. – Sajnálom, nem tudom miért kapjuk már megint ezt.. Jöhet a fagyi! – Nyitunk be végül a fagyizóba a kávézó helyett, itt talán kisebb eséllyel bélyegeznek meg minket holmi szerelmi boronálással. Remélem nem akasztottam ki nagyon Kathrine azokkal, amit mondtam, de most elhallgatok kissé, hogy megnézhessük a választékot. Szerencsére nincs túl nagy sor.
Csak elmosolyodom hamar túllendülve ezen a pénzkérdésen. Nem akarom én elrontani a hangulatot még véletlenül sem és egyébként is az a fő, hogy jól érezzük magunkat, nem pedig az, hogy a pénz kérdésen agyaljunk, csak hát tényleg nem akarom, hogy ő segítsen ki, az úgy furi lenne és egyébként is mindenki addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér nem? - Hogy te? Nem hiszem. - rázom meg a fejemet. Persze nem tudom mennyit rosszalkodott otthon, de itt sose láttam és persze sose csinált semmit rosszindulatból. Régen a testvéremmel mi is épp eleget rosszalkodtunk, de ez szinte már elvárható egy gyerektől. Egy kis csíny és tréfa teljesen normális dolog. Az egészen más, amit Corvus és a bandája csináltak, hiszen nekik az volt a céljuk, hogy bántsanak másokat és ezt igen kiemelkedően vitték véghez. Ben nekem segített, hogy ne maradjak le, és nem is tett igazán semmi rosszat nem igaz? - De ugye tudod, hogy én nem bántanék senki sem... szándékosan. - hát igen azért abban igaza van, hogy ez így ebben a formában veszélyesnek is mondható és én nem szeretném, ha bárki is veszélyesnek tartana, főleg nem Ben. Eszem ágában sem lenne ezeket a jégtűket valakire rádobni, annak tényleg nagyon csúnya vége lenne. Fagyit? Esetleg jégkását, de nem lenne az feltűnő, amikor azt mondtad titkolni kell? - persze lehet trükközni, fagyiskocsi, amibe nem kell energia, mert én hűtöm, vagy ilyesmi, vagy úgy teszek mintha kiszedném a jégkását, de közben én csinálom... De hát Ben a nyárra hazamegy, én meg itt leszek Roxmortsban Missynél, szóval ez eleve így erőteljesen megnehezítené a dolgot. Én se tudom, hogy hol kezdjük, de talán nem a boltban érdemes, mert akkor utána hurcolhatunk magunkkal mindent. - Akkor fagyi és egy séta? Elnézhetnénk a Szellemtanya felé is akár... persze ha nem félsz. - bököm viccelődve oldalba és a fagyizó irányába pillantok. És nagyjából ebben a pillanatban suhan el mellettünk pár Griffendéles évfolyamtársam. Ismerem őket látásból, de nem vagyunk különösebben jóban, inkább csak névről tudom kicsodák. Az egyik kiskölyök enyhén infantilis, mert szerintem szándékosan taszít egyet rajtam, amikor oldalba bököm Bent, így sikerül kis híján nekiesnem. És persze nevetgélve csúfolódnak miközben az édességbolt felé szaladnak a szokásos "Két szerelmes pár..." rigmussal. Kissé zavartan köszörülöm meg a torkomat, megtalálva újra az egyensúlyomat. - Micsoda hülyék! - találom meg végül a hangomat is és újra a fagyizó felé pillantok. - Akkor fagyi?
Lehet, hogy nekem csak azért nem számít a pénz, mert sok van, és nem érzem annyira az értékét, hiszen anyáék kész kis vagyont építettek fel. Ám mégsem szórom két kézzel, igazából csak kártyákra költök, és ott is igazán a versenyeken nyert, vagy cserért különlegességekből rakosgatom össze a gyűjteményt. No meg persze Darius hagyatékából. Ám ha nem is adta volna őket nekem Kath, akkor is magától értetődő, hogy meghívom, amire csak lehet. De a pillantásából úgy tűnik, hogy nagyon lekezelőnek érzi, hogy csak vállvonásból áll nekem, ha otthonhagyná a tárcáját. Nyelek egyet, itt most kár mentegetőzni, hiszen így van. - Meglehet, hogy mindig is az voltam, csak a jót akarod látni bennem. – Zsebrevágott kézzel sunnyogok, anya aztán mesélhetne, hogy mennyi nörszöt sikerült elüldöznöm otthonról, ipari mennyiségben fogyasztom őket. Tudom, hogy nem kéne gonoszkodnom, de most mit csináljak, ha egyszerűen ez esik jól? Mondjuk aki igazán fontos nekem, azt sem szóval, sem tettel nem bántanám, ezért is határozom ebben a pillanatban hogy mindig megpróbálok annyit költeni, amit Kath pénztárcája kibír számolgatás nélkül. – Merlin borzas.. micsodájára..! Ezzel akár ölni is lehet.. De ügyes vagy..! – Mondjuk a vödör vizet nem igazán értem, hiszen mit lehet kezdeni egy vödör jéggel, de kétségkívül haladás a semmihez képest. Talán ebben egy kicsit irigykedhetek Kathre, de nem is baj, szívesen leszek a fegyverhordozója, vagy mi a szösz. Végülis én az okoska kocka vagyok, aki gyakorlatilag a kártyára fókuszál, és hát jól mondta a vörös kislány, minden szuperhősnek kellenek olyan támogatók, aki a vicces háttérsztorit adják. – Ebből akár nyári munkát is csinálhatnánk. Szerzek vevőket, te pedig fagyit gyártasz.. – Kapok az ötleten, hogy Kath valahogy pénzt is keressen. Lassacskán leérünk a faluba, azon agyalok, hogy mivel is kezdjük. Szívesen beülnék abba a kávézóba, de hát oda általában a nagyobbak randizni mennek, mi meg elég butánk néznénk ki a magunk tizennégy évével, meg hát mi csak hülyülünk, nem?
Elmosolyodom a szavait hallva, pedig azt hiszem tudja jól, hogy ez nem a legokosabb megjegyzés, hiszen nem akarok én folyton tőle függni, még ha kedves is tőle, hogy venne nekem egy két apróságot, de az akkor is csak arról szólna, hogy ő segít ki és végül is ő vette és nem én és... még ha vissza is adom, de ha netán nem jól kalkulálok, vagy túlkötekezem... Ha van egy határ az, ami nálam van, akkor legalább be tudom osztani, legalábbis remélhetőleg be tudom majd. - Tudom, de... az nem lett volna az igazi. Így is gáz, hogy... tudod... - vonom meg kicsit lebiggyesztve a számat a vállamat. Na igen csóró vagyok, az anyám meghalt, apa szanatóriumban és sosem vetett fel minket a pénz, hiába van igazából aranyvérű családom, gazdag felmenőkkel, ha egyszer igazából ebből én nem részesülhetek igaz? Szóval nincs mit tenni, nem úgy megy, hogy ő majd meghív, nekem kell megoldani a dolgaimat, különben mástól függök csak. Ha esetleg azt mondja, hogy én adtam neki a kártyákat és abból ő milyen fene jó hasznot csinált, mert voltak kártyák, ami neki meg voltak és azoknak az árát amúgy is meg akarta osztani velem... hát úgy lehet hogy könnyebben veszem a kisegítés részét, de azért hogy csak úgy találomra ad nekem, azt azért nem akarnám, tényleg tök ciki lenne. Ben a barátom, de akkor aztán tuti biztos, hogy a vége valami piszkálódás és megjegyzés hegyek lennének másoktól. - Komolyan? Hű Ben, igazi rosszcsont lettél! - na azért itt már nem tudom megállni, hogy ne jelenjen meg széles vigyor az arcomon. Bajba került volna csak ,hogy meg tudjanak várni, ami azért rendes dolog és még vicces is, hogy ilyet tett, meg hát fel sem merül bennem, hogy ez olyan szintű gonoszkodás lenne, mint amit Corvus művelt velem. Igen nagyon távol áll a kettő egymástól. - Igen és nem is akárhogy... nézd! - ha már kicsit amúgy is le vagyunk maradva és McGalagony is épp magyaráz valamit a másik felügyelő tanárnak akkor óvatosan a tenyeremmel takarva a másik tenyerem felett idézem meg az apró kis jégtűket, amiket még lebegtetni is tudok pár pillanatig, amíg el nem oszlanak a melegben. - Ha koncentrálok akkor el is tudok dobni egy jó nagy adagot ezekből és... még a fagyink se fog elolvadni erről is tudok gondoskodni. Nem rég lefagyasztottam egy fél vödör vizet! - büszkén húzom ki magamat, mert ő mondta, hogy ez is menni fog és még ki tudja mi. Azért ez nagy dolog, mégis csak különleges vagyok és azért ez tényleg nem semmi.
Végre meghallom Kath hangját messziről, miközben állom McGalagony szúrós pillantását. Valahogy így egyértelmű lesz számára is, hogy nem direkt akartam szemétkedni, csak ez ugrott be ötletként, hogy húzzam az időt. Eltekint a megtorlástól, ám úgy ingatja a fejét engem nézve, mintha le akarna az repülni a fejéről. Végül kikapja Kathrine kezéből a Missy által aláírt törvényes képviselői engedélyt, és sarkon fordulva int, hogy kövessük. Csúcsos sövege előttünk billeg, de le tudunk maradni annyira, hogy immár ketten kövessük a menetet. - Jóég, ha csak ezen múlt volna, meghívtalak volna, tudod jól. – Nézek rá én is McGalagonyt megszégyenítő szúros szemekkel, hogy nem támaszkodik eléggé rám, holott már vagyunk annyira jó viszonyban. Ám nem bírok sokáig színlelni, végül elmosolyodom, s bólintok, felőlem aztán fagyizhatunk, ebben a melegben valahogy én sem nyalókára vágyom. Lesz még rossz idő is, úgyhogy bevásárolok rendesen, de majd a szelesebb, sötétebb napokra. Besorolunk egymás mellé, hogy kövessük a többieket a faluba, kész kánikula van, ennyi idő alatt rám is izzad a póló. Legyezgetem magamat, mert nem szoktam túl gyakran levegőn lenni, csak talán otthon a birtokon, de ott annyi izgalmas hely van, hogy megéri! - Oh, igazán semmiség. Én csak.. összemaszatoltam valakit csokival, kakinak álcázva.. hogy ideérj! – Húzom ki magamat büszkén, mint aki akár elismerést is vár az ilyesmiért. Holott Kath azért tisztességges kislány, lehet, hogy megorrol rám, mert nem várná el, hogy másokat bántsak, noha ez azért eléggé apró ügy volt Corvus gonoszkodásaihoz képest. Ráadásul nem is ő a jéghegy csúcsa, nála is vannak sokkal rosszabbak is. – Na sikerült gyakorolni? – Kérdezek most én vissza, hiszen most csak magunk vagyunk halkan sutyorogva, és igenis érdekel, hogy az ötleteimmel mire jutott. Egyrészt aggódom is érte, másrészt nem vagyok az apukája, hogy pesztráljam. De mégis érdemes lenne végigvenni, hogy mennyire veszélyes az, amit esetleg csinálhat.
- Jövök már, ne hagyjanak itt! - szaporán kapkodom a lábaimat, ahogyan vágtázom le a lépcsőn. Az utolsó három lépcsőfokot egy nagy ugrással veszem be, amitől persze látom, hogy McGalagony ereiben meghűl a vér, de végül nem teszi szóvá, hogy ne rohangáljak és hogy ne ugráljak le lépcsőkön, mert a végén még összetöröm magamat és azért ő nem vállal felelősséget. Csak elmormog egy "Na végre Benedict, csak önre vártunk!"-ot és már mehetünk is, bár mintha valami felbolydulás lenne még épp Ben előtt. Egy lány sikítását hallottam pár pillanattal az előtt, hogy kivágódtam az ajtón, de most mintha csak nevetgélnének páran. Én a magam részéről gyorsan besorolok Ben mellé, még mindig kissé zihálva, de majd séta közben kifújom magamat, úgyse két perc, amíg leérünk Roxmortsba. - Bocs, csak nem találtam a pénztárcámat és az ciki lett volna, ha pénz nélkül jövök. Missy végül csak belement, hogy adjon egy keveset, amit arra költök, amire akarok. Tudom, hogy nincs annyira meleg még, de fagyira vágyom! Szerzünk? - hadarom el majdnem egy szuszra, ami kész csoda, hiszen még mindig alig kapok levegőt a nagy rohanástól. A nap azért süt, de az angol tavasz azért nem olyan brutálisan meleg, viszont olyan isteni édességek vannak az édességboltban és tudom én, hogy Missynek sincs túl sok, főleg két gyerek mellett és nem is akartam én sokat kérni tőle, de azért egy kicsit csak önző voltam és kuncsorogtam nála. Akkor viszont már tényleg rém ciki lett volna, ha ott hagyom a pénztárcámat. Így is kellemetlen volt majdnem a földszintről visszarongyolni a toronyba érte... A végén még tényleg lemaradtam volna, ha... - Amúgy mi történt? Mintha valaki sikított volna az előbb. - cinkos pillantást vetek oldalra Benre. Igazából simán kinézem belőle, hogy valamilyen mentőakciót agyalt ki, hogy mégis csak jönni tudjak, mert ha jól sejtem már elindultak volna, ha csak McGalagonyon múlik. Esze ágában sincs neki későkre várni. Tudom nem annyira szigorú, mint amilyennek gyakorta mutatja magát, de azért nagyon is ki tudja villantani a foga fehérjét és tudja az ember kellemetlenül rossz helyzetbe hozni, én pedig dumálni szeretnék Bennel és rossz lett volna kihagyni ezt a kis kirándulást. A gyengélkedőn töltött éjszakám óta totál nem volt időnk beszélni, túl sok minden történt előtte és utána is, pedig biztos kíváncsi miért is jutottam arra, hogy igaza van és nem minden Mardekáros annyira rossz, mint ahogyan én elkönyveltem őket magamban.
//
