2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szinte képtelen vagyok elhinni, hogy Jack pont itt és most bukkan fel. Angliában lett volna mindvégig? Azt természetesen sejtettem, hogy nincs Amerikában, hiszen ott a közvélemény továbbra is veszélyes gyilkosként tartja számon, de Anglia... Komolyan azt hittem, hogy messzebbre menekült a megbélyegzés elől, sohasem hittem volna, hogy valaha is ismét összefutok vele. Most azonban itt ülök, ő pedig hirtelen válik ki a tömegből, ezzel egy pillanat erejéig a torkomra is forrasztja a szavakat. Az elmém szinte megszédül, olyan sebességgel lapoz azt illetően, hogy mit is kellene tennem hasonló helyzetben. Kiáltsak segítségért? Miért tenném? Hiszek Jack ártatlanságában, az viszont tény és való, hogy annak idején odáig voltam érte és még most is tetszik nekem. Ettől függetlenül persze lehet olyasvalaki, aki megölte a legjobb barátnőmet, de nem mondanék ellent magamnak, ha rögtön feldobnám őt? Még ha gyilkos is, itt bizonyára nem lesz alkalma bántani... De nem, nem tehetek ilyesmit, hinnem kell abban, hogy ártatlan és csak a körülmények áldozata lett. - Pedig sikerült – jegyzem meg, miközben halvány pír jelenik meg az arcomon a csöppem-szó hallatán. Már régen is állandóan elpirultam az ilyen megszólításoktól, ez pedig most sincs másként. Miközben Jack helyet foglal, körbepillantok, hogy vajon nincs-e olyasvalaki a közelben, aki talán ismerheti őt, majd amint ismét meggyőződtem arról, hogy tiszta a terep, halkan megszólalok, hogy még véletlenül se hallja senki: - Hogy kerülsz ide? Egész Amerika téged keres, Nora apja a hírek szerint még bérgyilkosokat is küldött utánad... Nem támadott meg senki sem? És igen, már megint a rég ismert aggodalom jelenik meg az arcomon, mintha semmi sem történt volna. Mintha Nora még mindig élne, épp csak beültünk volna meginni valamit, miközben rá várunk. Jack arcát kémlelem valamiféle reakció után kutatva rajta, vagy esetleg látható sérülés nyomait keresve és szinte azonnal el is felejtem, hogy milyen bélyeget nyomtak rá a másik kontinensen. Itt szabadon mászkálhat és talán még az a bérgyilkosos-sztori is csak az újságírók fantáziájának eredménye, semmi több. Kissé meglendülhetett a kezükben a toll és még talán azt is hajlandó vagyok elhinni, hogy időközben ejtettek minden vádat Jackkel kapcsolatban, csak én még nem tudok róla. - Nem vagy szerencsétlen – szögezem le szigorú tekintettel, majd átveszem az italomat a pincértől, melyet Jack rendelt nemrég. Teljes mértékben igaza van, szükségem van egy újabb körre, hiszen ez az egész helyzet kissé bonyolult. Számomra legalábbis mindenképp az. - És ha Dumbledore hisz neked, akkor nagy eséllyel igaza is van. Én se gondollak gyilkosnak, hiszen láttalak Norával, tudom mennyire szeretted még akkor is, ha... - itt elharapom a mondatot, nem szeretném kimondani azokat a szavakat, melyek megjelennek bennem. Pedig Nora nagykanállal falta az életet, ezt Jack is jól tudja, hiszen mellette is voltak kapcsolatai, de akkor is a barátnőm volt. - Szóval érted. Én inkább arra gondolok, hogy olyasvalakivel gabalyodott össze, akivel nem kellett volna – Ennél a résznél jó nagyot kortyolok az italomból, hiszen amit jelen pillanatban mondani szeretnék a fiúnak, azt talán nem lesz könnyű hallania. - Jack, én... Én igazán nem akarok túl mélyen belefolyni ebbe az egészbe, de Nora pár nappal a halála előtt elment egy ispotályba. Ismét elhallgatok egy pillanatra, hogy rendezzem magamban a dolgokat és eltaláljam, vajon milyen szavakat lenne érdemes használni egy hasonló helyzetben, mivel egyáltalán nem könnyű az, amit mondani szeretnék. Nem áll szándékomban felkavarni őt és nem is lenne kötelező elmondanom számára, de úgy érzem, tudnia kell. Nora a kapcsolatuk alatt végig hazudott számára, én viszont nem szeretném ezt tenni vele. - Úgy gondolta, hogy terhes és nem tudom, mi lett az eredmény, de talán ennek is köze van a halálához. Neked nem mondott semmit sem? - teszem fel a kérdést, hiszen talán Jack tud valamit erről, mivel Nora tőle is várhatott gyermeket. Bár, az ő életmódja mellett esélyesebb, hogy egy viszonyból lett volna a kicsi, de mégis... Talán ennyi becsületesség maradt benne Jackkel szemben.
A zafírszín pillantás felnyilik, amikor odaszólok, látom rajta a riadalmat, mégis nyugalmat erőltet magára, amit annak tudok be, hogy a közhiedelemmel ellentétben ő mégsem utál engem. Ám feltételezheti, hogy ha szabadon járkálok egy london közeli falucskában, akkor csak nincs rajtam varázsbilincs, így a gyanu árnyéka sem. Régen találkoztunk már, a szikrázó szépsége csak kiteljesedett. Sokszor azt érezte, hogy amolyan ötödik kerék, a felesleges harmadik a Norával való kapcsolatomban, ám próbáltam vele megértetni, hogy Nora rám sem szán elég időt, lévén voltak az életében mások, így én mint a pasija, és Amy, mint a legjobb barátnője, nagyon is egy cipőben voltunk. - Én vagyok. Nem akartam rád ijeszteni csöppem. – Jegyzem meg sötét mosollyal, és kérés nélkül helyet is foglalok. Az italomat átvittem az ő asztalához, s most rendelek is egy új kört, ami neki is kell. Maradnék szívesen, de ha nem vágyja a társaságomat, akkor le is lépek. Felesleges ráerőltetni a társaságomat valakire, aki ha ugyanolyan véleményen van, mint a múltamból szinte mindenki, akkor nem kell nekem az idegeskedés. Sötét alak vagyok, de ettől még nem lettem gyilkos. Mindig is volt köztünk Amyvel valami közös pont, megvolt a szikra. Az a szikra, amely akár ki is teljesedhetett volna, ha nem érezzük magunkat pocsékul Nora miatt. - Szerettem volna magam mögött tudni mindent. Sokáig vándoroltam, mire itt kötöttem ki. Nem az én lételemem a letelepedés, de az itteni igazgató úgy fest befolyadja az olyan szerencsétleneket is, mint én. – Forgatom az ujjaim között az italospoharamat, s miközben a lány szőke tincseit szemlélem, hogy vajon mikor pattan fel rémülten menekülve előlem, vagy pedig marad, elfogadva, hogy tényleg nem én voltam. Dumbledore valóban vakon hitt nekem, ám egyesek azt is rebesgetik, hogy belelát az emberbe. Ugyan nem vagyok egy éltanuló, de lehet, hogy az itteni élethez hozzá tudnék tenni, ha már szükség van rám. - Gondolom te is pont oda jársz, ahova én fogok. – Ez inkább feltételezés, semmint kijelentés, lévén még túl fiatal, hogy saját, önálló élete legyen. Nem akarom lebecsülni, de Amy valahogy mindig is hitt abban, hogy a szabályoknak van értelmük. Vajon az ikertestvére is itt van valahol a közelben?
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Nem zavartatom magam, szinte teljes mértékben kiszűröm a külső zajokat, egyáltalán nem figyelek mások beszélgetéseire, most teljes erőmmel azon vagyok, hogy Nora arca jelenjen meg előttem. Chris előtt nem mutatom ugyan ki, de még mindig magányos vagyok a barátnőm nélkül, elvégre hogyan is lennék képes tovább lépni? Ha meghalt volna, akkor meggyászolom, hiszen ez az élet rendje, de a gyilkosság... Nem, az teljesen más, hiszen Nora életét elvette valaki más, akinek nem lett volna ehhez semmi joga, mégis miként léphetnék túl ezen? Semmi sem segített, talán csak Anglia képes valamennyire elnyomni bennem ezt a feszítő érzést, de még ez a hely sem csillapítja teljes mértékben a gyászt. - Tessék? - rezdülök meg a nevem hallatán, Nora arca pedig szertefoszlik, amint kinyitom a szemeim. Első pillantásra fel se fogom, ki ült le velem szemben, hiszen pont rá nem számítottam. Valami idegennek tudom be, de amint magamhoz térek, rögtön felismerem és a szívem nagyot dobban. Az érzések vegyesek bennem, egyszerre örülök és haragszom, el se tudom dönteni, melyiket ragadjam ki. - Jack? - kerekedik el a pillantásom hitetlenkedve, miközben igyekszem nem túl döbbent képet vágni. Valóban ő az vagy csak a képzeletem játszik velem? - Jack O'Malley? Gyorsan körülpillantok a kocsmában, hátha tényleg csak a vajsör és a gyász együttes mellékhatása az, hogy őt látom magam előtt, pedig közben mindenki hülyének néz, hogy magamban beszélek. De nem, egyértelműen nem kapok kutató pillantásokat, senki se néz felém, mindenki a másikkal beszélget, én pedig... Egy röpke pillanatra lefagyok, fogalmam sincs, mit kellene tennem. Hívjak aurort? Kiabáljak segítségért? Viszont, ha ezt tenném, akkor miért hittem eddig az ártatlanságában? Ha tényleg ő ölte volna meg Norát, akkor nem ülne le velem szemben, nem igaz? Ismét a férfira tekintek hát, miközben elmém lázasan kattog. Mit kellene mondanom? - Te mégis hogy kerülsz ide? - teszem fel végül a legelső kérdést, amely eszembe jut és némi magyarázatra vár. Érdekes módon nem félek tőle, hiszen – még ha ő is lenne a gyilkos, ahogy mondják – itt nem árthat nekem. - Nora apja mindenhol keres, te meg egy ilyen forgalmas helyre jössz? Akaratlanul buknak ki belőlem a szavak, közben viszont kifejezetten örülök neki, hogy látom és jól van, mindenekelőtt pedig annak, hogy végre beszélhetek vele. Kétségtelen, hogy a gyilkosság lesz az első számú téma, habár mást nem is lehet várni egy ehhez hasonló súlyú ügy után. Tudni szeretném, mennyire ártatlan a dologban, hiszen én teljes mértékben meg vagyok győződve afelől, hogy semmi köze ehhez az egészhez. Ettől függetlenül viszont nem jó szívvel maradnék vele egyedül, hiszen mégis meggyanúsították valamivel, ami nem pont cukorka lopás volt... Igen, mint már észrevettem, vegyesek az érzelmeim, habár inkább hajlok a Jack legyen ártatlan-verzió felé. - Tényleg te vagy az? - teszem fel azért még egyszer a kérdést, miközben lepillantok a vajsörömre és számításba veszem, mennyire árthatott meg ez a pár korty. Voltaképp semennyire, de mégse vagyok képes hinni a szememnek. Legszívesebben ösztönből magamhoz vonnám és szorosan megölelném, hogy érezzem a teste melegét, de ezt se tehetem. Nem, hiszen Nora szerelme volt, nem az enyém, én pedig tartozom annyi tisztelettel a barátnőm emlékének, hogy nem teszek semmi illetlen lépést a volt barátja felé.
Végülis úgy döntöttem, hogy maradok még legalább az év végéig, mert egyik hely olyan, mint a másik, és legalább Angliában nem futok olyanokkal össze, akik a fejemet minimum valami karón akarnák látni. Így ez a kontinens legalább ebből a szempontból jobb, mint Amerika. Dumbledore kiállt értem, de ezt mégsem vehetem túlzottan egyedinek, mert állítólag öreg híres arról, hogy mindenkivel ezt teszi. Így láthatóan simán az ártatlanság vélelmére épít, semmint arra a logikára, hogy valóban hinne nekem. Mivel nem találom a helyemet, így teljesen mindegy, hogy továbbállnék, vagy maradnék, így marad a lustaság, és egyenlőre itt verem fel a sátorfát. Van egyetemista belépőm, még szobám is. Lehet, hogy nyithatnék valami térképboltot Roxmortsban, hiszen legalább a szimbólumokhoz értek, és még mindig nem nyúltam hozzá az örökségemhez. Az elmúlt években sokszor úgy éltem, mint valami csöves, mert úgy éreztem, megérdemlem ezt a sorsot, ha már nem tudtam Norát a tisztességes oldalon tartani. Ám ő már a múlt, csak az álmaimban kísért olykor, azt pedig kibírom. A faluban mászkálgatok, de úgy fest, jelenleg kihalálos alapon működik az üzlethelység bérlése, így egyenlőre erről le is mondhatok. Végül bosszúsan legyintve mára hagyom is, és úgy döntök, hogy az út porát valami töménnyel kéne lemosni. Amikor a lány belép, akkor már a harmadik whiskey-nél tartok, de mégiscsak rátéved a tekintetem, hiszen ő egyike volt Nora kis barátnőinek. Sőt, amennyire emlékszem rá, még tisztességes is volt. A szokásos kopott bőrdzseki van rajtam, az arcomon pár napos borosta, de legalább a hajam nem úgy áll, mint egy árvagyereknek. Odalépek a behunyt szemű lányhoz, és megszólítom. - Amy? Nem zavarok? – És már le ülök az asztalához. Legfeljebb elküld a fenébe. Rá úgy emlékszem, mint egy végtelenül cuki, de velem mégiscsak nagyon dacos kislányra. Jól megnyúlt, tisztára model alkata van. Kissé ugyan gebe, de attól még ez a kislányos külső egészen megmaradt.
▲ music: Beauty and the beast ▲Note: Just for you ▲
Roxmorts még Amerikában is híres, úgyhogy nem csoda, ha már hét közben izgatottan várom, hogy elérkezzen az a bizonyos szombati nap és lemehessek a faluba. Az órák azonban szinte kínos lassúsággal telnek, alig akar véget érni a nap, hogy legalább már este lehessen... Az előkészítő évfolyam átka. Mindent unalomig hallgattam már a másik kontinensen, de be kell fejeznem az évet, ha a következő évfolyamba szeretnék lépni, mert én és a szintvizsga... Hát, nem illünk össze. El se tudnám képzelni magam könyvekkel a kezemben a nyári szünet alatt. Barátaim még mindig nincsenek, tekintettel arra, hogy Nora halála óta leginkább magamba fordultam, senkit sem engedek közel magamhoz érzelmileg. Ugyan, mi értelme lenne? Elvesztettem a két legjobb barátomat, akiket már soha az életben nem fogok visszakapni. Jack és Nora együtt jelentették számomra a világot, most pedig egyikük sincs itt. Nora halott, Jack pedig lelépett, mert a barátnőm apja bosszúhadjáratot indított ellene. Az élet igazságtalan, én pedig nem szeretném újra átélni azt az érzést, amit akkor kellett. A tagadást, a haragot, végül pedig az elfogadást, mely mind közül a legfájdalmasabb volt. Hiszen a végső fázisban már üres az ember, nincs, ami tartsa benne a lelket, már nem képes magát illúziókba ringatni. Nincs semmije, amibe kapaszkodhatna, Nora halálát elfogadnom pedig nem volt egyszerű feladat. Nem szeretném újra átélni, szóval nem kellenek többé barátok. Itt van nekem Chris, ő bőven elég számomra. A testvérem azonban nem tart velem a faluba, hiszen más teendői akadtak, én viszont képtelen lennék még egy hetet végigizgulni, úgyhogy egyedül vágok neki a pár perces gyalogútnak. Az idő kellemes, úgyhogy ezúttal csak egy vékony kabát foglal helyet rajtam, a sapka és a kesztyű a toronyban maradt, hiszen teljesen felesleges felvennem őket. Amikor pedig Roxmortsba érek... Hát, meg kell mondjam, tényleg okkal büszkék rá a britek, hiszen csodálatos hely! Minden mágia egy helyen és mivel jómagam látványmágiát tanulok, szinte teljesen belefeledkezem a kirakatok szemlélésébe. Egyszerűen zseniális! Imádom! Az idő azonban rohan, én pedig órákat töltöttem el nézelődéssel, úgyhogy szinte teljesen átfagytam, hiszen jóformán végig a hidegben voltam. Bementem ugyan egy-két üzletbe vásárolni ezt-azt, de időm nagy részét kinn töltöttem. Célba veszem hát a Három Seprűt, majd be is lépek a kellemesen meleg fogadóba. Szinte azonnal a pulthoz sietek, majd megszólalok: - Egy nagy adag vajsört kérek. Amikor kiszolgálnak, fizetek, majd elindulok az egyik üres asztal felé. Szerencsére most nincsenek sokan, itt-ott lézeng ugyan egy-két diák, de már szinte mindenki visszaindult az iskolába. Én is ezt tervezem, amint megittam a vajsörömet, de holnap még minden bizonnyal lejövök. Annyi mindent szeretnék még vásárolni, hogy az egyszerűen hihetetlen... És – bármennyire is furcsa – egy röpke időre bár, de elfelejtettem Norát, aki most ismét az eszembe jut. De jó lenne, ha itt lenne! Istenem, hogy mi mennyit nevetnénk! Kissé keserű arccal kortyolok hát az italomba, miközben lehunyom a szemem, hogy felidézhessem magam előtt a barátnőmet. Az emléke kissé már megkopott, a hangja szinte teljesen kiment a fejemből, de az arca... Még mindig itt van előttem, ugyanúgy mosolyog, mint annak idején. Amikor még minden rendben volt...
