2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Tárgy: A Fekete víz és a Szatír Csárda 2018-07-03, 10:12
First topic message reminder :
A Fekete víz és a Szatír Csárda
A csárda a Zsebpiszok köz egyik rejtett zugában helyezkedik. Az ajtó felett egy kopottas, töredezett fatábla áll egy feketével felmázolt szatír formájával. Aki belép, hagyjon fel minden jóval, ugyanis az idejáró alakok nem a jószívükről és vendégszeretetükről híresek. A benti tér jóval tágasabb, mint aminek tűnik kívülről. Boltíves plafonszerkezete csalókán varázsolja hatalmasabbá a csárda belsejét, ahol megannyi fából faragott hosszúasztal nyúlik végig sorokban. Mindegyik asztalt gyertyák díszítik, s ezen kívül az egyedüli fényforrás csak a falakra aggasztott fáklyák és néhány gyertyás csillár képében merül ki. Az étkezőn belül egy apróbb bár is helyezkedik, ahol csakis vajsör és egyéb folyékony kenyér kapható. A hely tulajdonosa maga a főséf, Tiberius Thorne, aki saját maga főz vendégeire némi konyhai segítséggel az oldalán. A férfi remek ízpalettával rendelkezik és saját ízlése szerint keveri, kotyvasztja az étlapon szereplőket. Ezen felül az étkezde rendelkezik egy alagsori rejtett bázissal, mely egy varázslattal van levédve, így csakis Tiberius tudja kinyitni azt.
Bár azért az ivóban határozottan érzékeltem, hogy rendesen pikkel a varázslókra, de most mégis úgy látom ezt az ellenszenvet már valamelyest sikerült csökkentenie magában, vagy legalábbis nem azért rühell elvből mindenkit, aki varázshasználó csak mert az. Hiszen úgy fest ő is tisztában van vele, hogy kettőnk közül jelenleg nagyobb bajba kerülnénk, ha engem ütnének ki elsőre és kifejezetten tetszik, hogy képes a helyzetet gyakorlatias oldalról megközelíteni és nem az önzés lép előtérbe, hogy csak magát védje. Ilyen tekintetben tisztelereméltó is a hozzáállása, hiszen én egész életemben magamat védtem, legalábbis elsősorban magamat, még néha akkor is, ha nem ez volt a logikus lépés. Bólintok hát neki, aztán már a benti helyzettel foglalkozom elsősorban. Hát igen nem lesz egyszerű, főleg hogy kiszedjük belőlük azt, hogy pontosan honnan is származnak ezek a fegyverek. Ezért sem tetszik, hogy eleve itt van az áru, mert így nem lesz kit követni teszem azt, hogy eljussunk a forráshoz, pedig az lenne az igazán fontos. Főleg, hogy az ára is igen borsos és bár volt nálam az a kis zacskó, de igazából nem hordok magamnál csak úgy ennyit. - Az átverésnek mindig számos oka lehet, de oké ez az a pisztoly. - nem tetszik a helyzet, de tudom hogy jelenleg nem tehetjük meg, hogy csak úgy kötekszünk és még a falhozkenős társam is hamar vált és inkább óvatosabb vizekre tereli a beszélgetést, mint hogy azonnal összacsapjunk velük. Persze egy ilyen helyzetre nem lehet előre készülni, de sokkal jobban értékeltem volna, ha nem kell innen utat törni magunknak kifelé. Nem magyarázkodhatok, hogy nincs nálunk elég pénz igaz? Hiszen azért jöttünk, hogy vásároljunk akkor pedig már azt is tudnunk kellett, hogy mennyi az annyi. - Egy hónap. Ha megsürgetjük akkor kicsit kevesebb, de az már feláras. - veti oda a pasas, de látszik a tekintetén, hogy menne már és hogy jó lenne, ha perkálnánk különben nem lesz túl boldog. Gondolom, ha épp most jönne más vevő, akkor elbukna egy jócsomó pénzt. - Rendben van, egyelőre egy tár golyó elegendő és kellene még egy fegyver. Mikor jöjjünk vissza érte? - igen igyekszem még kicsit húzni az időt és Rhys a hátam mögött láthatja jól, hogy közben az ujjaim között végigcikázik egy galleon és egy pillanat múlva már kettőt teszek vissza a kis szütyűbe és ezt ismétlem újra és újra amíg beszélgetünk. Próbálok tehát még időt nyerni, mert ezek a kis érmék természetesen másolatok, viszont amíg nem nézik meg tüzetesen mindegyiket addig van esély rá, hogy kijussunk innen, vagy legalább minél tovább tartson a lebukás. A legjobb az lenne, ha az a pisztoly már a kezünkben lenne, amikor beüt a baj, mert bár eszem ágában sem lenne egyiket sem ilyen módon kómába küldeni, de biztos, hogy nem ugrálnának, ha rájuk szegeznék egyet. Viszont, ha még náluk van, amikor lebukunk... hát az már jóval problémásabb helyzet.
Örülök az őszinte mosolynak, amikor megláttam az asztalnál egy pohár vízzel akkor voltak kételyeim, hogy mennyire is tudunk együttműködni, hiszen feltétlezhetné rólam, hogy egy vicceskedő verőember vagyok csak, aki nincs a hasznára - de szerencsére inkább velem mosolyog és nem rajtam. Nem vagyok se buta, se néma, de van annyi eszem, hogy tudjam nem feltétlenül csűröm-csavarom úgy a szavakat, hogy mindenkit meg tudjak téveszteni egy beépülésnél és mivel ez lényegében az egyetlen nyomunk, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy valami hülyeség miatt, mint például befogni a számat, elszalasszuk. Talán ha jobb lenne a beszélőkém, akkor Daphne hasába is lyukat beszéltem volna a Testvériségről vagy hitelesebben adtam volna elő a rendőrtársaimnak a tíz évvel ezelőtti történéseket, de nem. Arra koncentrálok, amiben jó vagyok, és az a bunyó, a fegyverismeret, őrzés és a biztonsági főnökként szerzett tapasztalataim. Aminek teljesen ellentmond, hogy a csatornák mélyére menjünk egy felderítetlen területen, ahol nem tudjuk, hogy hány lehetséges vészkijárat és hány ellenséges személy van. De ettől eltekintve… Hasznos vagyok, mondjuk golyófogónak? Bólintok a válaszára, kelleni fog az ital, az ellenvetését pedig egyáltalán nem fogadom el, én megyek előre, hiába van mindentevő micsodája nekem pedig csak egy egyszerű pisztolyom. Ez egyértelmű és elkerülhetetlen, szóval már át is megyek és nyújtom is a kezem. - Nincs ebben semmi lovagiasság, te vagy az ütőkártyánk és nem én. - válaszolom halkan mormogva. Persze ha lenne időnk kifejthetné, hogy milyen pajzsbűbájosságok meg mifenék vannak, amivel megvédheti magát, de mivel nincs, marad annyi, amennyit tudok - hogy az ugyan kissé összeesett testben is kimondottan széles vállaim vannak, amivel gond nélkül kitakarom, ha kell. Bemegyünk, mindketten nagyon figyeljük a környezetet a lehető legkevesebb feltűnéssel, bár az az igazság, hogy szerintem totál egyértelmű, hogy még akkor is néznénk ki-hol-merre van, ha nem rosszban sántikálnánk, hanem tényleg vásárlók lennénk, hiszen ez csak természetes életösztön, mondjuk. Egy pisztoly is több, mint elég, hiszen főleg azért érkeztünk, hogy a forrást kutassuk fel, de ha tényleg sikerül egyet még el is tenni, akkor Sheska megvizsgálhatja, hiszen a Minisztériumtól nehezen kérném vissza azt, amit már leadtam. Azonnal szemberöhögnének. Akad többféle fegyver is, de mi céltudatosan haladunk a rúnázott pisztolyhozt és amikor Sheska kimondja, hogy készen állunk fizetni a fickó már elő is veszi, persze sejtem, hogy üres tárral, valószínűleg még ők maguk is rettegnek a fegyvertől, aminek a lövését még a mágia se tudja teljesen meggyógyítani. - - 350 galleon a pisztoly és 50 minden tár golyóért, nincs alku. - válaszolja a fickó, és mivel nekem a varázslópénz nem mond olyan sokat, csak sejthetem, hogy rohadt sokat kérnek, mert a galleon az aranyszínű, szóval a legértékesebb. Biztos kibuknék, mint a nagyágyú, ha tudnám, hogy körülbelül kétezer fontot (~800.000 forint) várnak a kezükbe most azonnal. Fogalmam sincs, hogy mennyire mély Sheska erszénye én meg nem igazán tudok hozzájárulni az összeghez. Lehet, hogy mindenképpen ki kell verekednünk magunkat innen. Felismerem a véseteket, nézegettem nem egyszer, miután megkaptam az enyémet, bár fogalmam sincsen, hogy mi-mit jelent rajta, de vagy tényleg igazi, vagy nagyon jó utánzat, mert kiköpött mása. A nő kérdése teljesen jogos és ezt valószínűleg ők is tudják, de ahogy felemeli az összes egyöntetűen a fejét ránk nézve sandán úgy érzem, hogy nem arról híresek, hogy bizonyítsanak akármit is. - Kell vagy nem? Itt van a jel és csak a különleges golyókkal működik, amikből nálunk vehettek újat, minek vernélek át titeket? - kérdezi, kicsit frusztráltan, miközben rámutat a fegyver alján lévő karikára, benne a háromszöggel, benne a vonallal. Azóta már tudom, hogy ez Grindelwaldnak a jele és hogy valószínűleg sokkal hamarabb kezdte el befolyásolni a Testvériséget, mint ahogy komolyan megéreztük volna, hogy valami el van cseszve. - Jól van, semmi feszkó, ez lesz az. - szólalok meg halkan, mielőtt még tovább feszítenénk a húrt. - Mennyi idő kell, amíg még egy elkészül? - kérdezem, mintha szükségünk lenne többre is, de persze valójában arra vagyok kíváncsi, hogy mennyi idő egy ilyen rohadt szarnak az elkészítése.
Automatiksan elmosolyodom a megjegyzést hallva. Nem, most nem olyan mű módon, ahogyan előzőleg tettem a séta alkalmával, mielőtt felfedeztük a vattacukor-árust a híd alatt. Nem lep azért meg, hogy a mellettem álló fickó azért kihúzza magát, mintha ő lenne a kidobófiú a csapatban. Végülis nem várom, hogy szócsatát vívjon, annyit tudok róla, hogy nem ebben jeleskedik, de mivel ennek ellenére is elég sok információja van és eleve neki köszönhetően jutottunk el idáig azért nem becsülöm le. Nem lehetünk egyformák, okkal volt magas pozícióban a Testvériség berkeiben, amíg menekülésre nem kényszerült. El is indulok hát a fickó után. Nem tetszik, hogy lefelé tartunk és amikor találkozik a tekintetem egy pillanatra Rhys-szel azért látszik a pillantásomban is, hogy nem a legjobb ómen, de igen jól sejti, ha nagy a baj, akkor gyorsan távozunk majd, már ha tudunk. Azért én is figyelek a falakra, bár ha rúnákat rejtettek el, akkor azokat nem fogjuk csak úgy elsőre kiszúrni csak akkor, amikor más késő. A Roxfortban sem lehet hoppanálni és nem látványos jelek védik az iskolát, hiszen ha így lenne, akkor megtörni is könnyebb lenne a védelmét. Én is odadobnék valami frappáns választ, de a társam meglepőz, így csak megvárom, amíg a fickó előre megy. Hát igen nem lenne jó valami csapdába sétálni már most. A jó ég tudja, hogy ki lehet odaát, vagy épp mi. Jobb a legrosszabbra készülni mindig, akkor kevésbé érhet meglepetés. - Az biztos, hogy jól fog esni ezek után! - ejtek meg egy kissé azért gondterhelt mosolyt. Feszült vagyok és egyelőre nem is titkolom. Végtére is egy ilyen helyen akárki az lenne, nekem pedig nem véletlenül madár az animágusi alakom is. A szabad, nagy tereket sokkal jobban kedvelem, mint a kis zártakat, úgyhogy nem kifejezetten örülök neki, hogy a föld alatt kell keresnünk a válaszokat. - Igazán lovagias, de... akkor sem a legjobb ötlet. - súgom azért oda, de elfogadom a kezét, amikor visszanyúl, hogy átsegítsen a rácsos ajtón. Kettünk közül én ismerem jobban a mágiát, tehát azt is, amivel esetleg szembe kerülhetünk. Bár az is igaz, ha telibe kapnák egy varázslattal, akkor én nagyobb eséllyel tudnék védekezni, mint ha engem kapnának és ő maradna tovább talpon. Egyelőre viszont ilyesmi nem történik, néhány lépés múlva pedig már a kétszárnyú ajtónál vagyunk, ahol három kopogtatás után ki is szól egy hang, jelszót kérve. Persze azért mégis csak varázslókról van szó, úgyhogy nem kiabál be a fickó valami "szivárvány unikornis" jelszót, hanem a pálcájával rajzol az ajtóra és mormol el néhány szót, amit persze nem értünk. Felizzik egy rúnapecsét, amit sejtésem szerint odabent is ugyanígy végeztek el és ekkor nyílik csak fel az ajtó. - Egyet kaphattok összesen, nem sorozatgyártjuk olyan gyorsan. Így megfelel? - pillant ránk a fickó, mielőtt belépne az ajtón, aztán előre is megy, hogy követhessük. Odabent még rajta kívül hárman vannak. Nem nagy a helyiség, egy közepesebb terem. Akad itt sok minden egy kosárban elég sok pisztoly, de azok felől nem érzékelek mágikus kisugárzást. Bólintok végül, hogy aztán újfent bevágódjon mögöttünk a kétszárnyú ajtó is. Az biztos, hogy nem lesz egyszerű kijutni innen... - Mondj egy árat, ha nincs más feltételetek. - a másik három fickó épp csak felpillant, amikor belépünk, de tovább folytatják, amit eddig. Az egyik például láthatóan kis golyókat szortíroz. Lehetséges, hogy próbálják a terméket tovább fejleszteni? Amennyire tudom azért felmérem a terepet. - És honnan tudjuk, hogy ezek... azok a fegyverek? - teszem fel még a nyilvánvaló kérdést. Nem tudom, hogyan tudják bizonyítani, azért nagyon remélem, hogy nem úgy, hogy előkerül valami túsz, akit bemutatóbabának használhatnak...
Tényleg hasznos, hogy átlátok az ilyen elrejtett dolgokon, nem tagadom, enélkül jóval nehezebb lett volna arra az útra lépnem, hogy a varázsvilág felfedésén dolgozzak. Vagy inkább lehetetlen, mert az első adandó alkalomnál törölték volna az emlékeimet és vége is lett volna a történetnek. Kétlem, hogy Fionn rám talált volna úgy is és bajlódott volna azzal, hogy visszahozza az elveszett emlékeket, már ha egyáltalán az lehetséges. Tudja a franc. - Hát a kés pengéjét nem nyalogatja - sajnos. - suttogom vissza, és egy kis vidámság csillan a jelenleg kék szememben és a szám is felfelé görbül a most éppen gyér - a megszokottnál legalább is sokkal gyérebb - arcszőrzetem alatt. Míg Sheska beszél, addig méregetem a fickót és a környezetet, nehogy meglepetés érjen minket és a tömegből kiváljon néhány nem kívánt elem, akármelyik oldalról. Egészen hosszú már a lista, hogy kikre kell figyelni, minisztérium, testvériség, és most a tervek szerint még egy maffiózó bandába is belekötünk. Az esélye annak, hogy valaha rendeződjenek a dolgaim is ne legyek számkivetett, akinek a fejét nagyon szívesen dárdára szúrnák egyre kevesebb. Csak halkan morrantok biccentve a nő szavaira, a karjaimat kicsit keménykedve összefonom, amikor megbizonyosodok róla, hogy nem lesz rá szükség, nem kell senkit sem a falhoz vágni. Affenébe. Azonnal rátérünk a különleges fegyverekre és amikor látom, hogy előkerül a mesebeli tarisznya - egy köteg húszfontos nem is lenne olyan menő - és látom a pasi arcán a változást azonnal sínen leszünk. Bár valószínűleg az is közrejátszik, hogy Sheska meglebegtette, hogy vagy segít, vagy megyünk máshoz, mintha olyan könnyen találhatnánk más forrásra, ami nem igaz, de a pasi elhitte és az a lényeg. - Király. - mondok csak ennyit, mikor összecsomagol, bár eléggé tartanom kell magam, hogy érdektelenül, fapofával nézzem, mintha a fémládák összekicsinyítése olyan alapvető dolog lenne. Forogtam már varázslók között, most is az Abszol úton találkoztunk Sheskával, simán besétáltam, szóval megy azért, hogy ne áruljanak el a vonásaim. Összenézek a nővel, természetesen ott van a pakliban, hogy nem jövünk ki élve ebből az egészből, bár már egészen megy ez a hiphop dolog, szóval ameddig nem válunk egymástól el, gondolom mindig van mód arra, hogy összekapaszkodjunk és menekülés. Vagy hát majdnem mindig, mert Daphne is olyan cellába került az őrsön, amit előtte körbetáncolt Gwydion párszor, hogy firkákkal meg ki tudja mivel még biztosítsa, hogy ne tudjon boszorkányoskodni. Ha mondjuk ilyen dolgokat látunk majd magunk körül, akkor baj van. Elég sok időt töltöttem a föld alatt, akármilyen klisés, de a Testvériség is a régi katakombákat, járatokat, csatornákat használta számtalanszor, hogy eltűnjön a kíváncsi szemek elől, vagy hogy a legváratlanabb helyeken bukkanjunk fel és így tovább, de éppen ezért tudom, hogy az ilyen helyek nagyon jól védhetőek és fingunk sincs, hogy a személyes raktárába vezet-e minket, vagy azonnal valami maffiafészekbe. Szívás. Összenézek én is a nővel, de eszemben sincsen meghátrálni, ugyan amíg neki a pálcájára szalad a keze, addig nekem a régi szolgálati fegyveremre, amit valahogy “elfelejtettem” leadni a jelvényemmel, amikor elhagytam a rendőrséget. Az alvilági fickó egészen sietősen halad, nem nagyon törődik vele, hogy nekünk új a terep, biztos úgy van vele, hogy ha fegyvert akarunk venni szívjuk fel magunkat és jöjjünk, vagy takarodjunk a fenébe. Erőltetem a szemeimet, hogy lássam a környezetem, és ahogy haladunk a csatornafedélhez egyelőre úgy tűnik, hogy nincsen semmi probléma. Nem csak úgy izommal nyitja ki a fém rácsos ajtót, előveszi a varázspálcáját és kopogtat rajta meg elmormol valami oklahomát, vagy mit, és csak aztán nyílik fel a zár. Ha nem egy ismeretlen járat bejárata lenne, hanem mondjuk egy laza kis séta valahol, akkor vertek belém annyi udvariasságot, hogy hölgyek előre, de ha csapdába ugrunk, akkor bennem van, hogy én akarok elsőnek belesétálni. - Na, gyerünk, nem érek rá egész nap. Akarjátok, vagy nem? - siettet most egy kicsit minket a pasi, én meg csípőből vágom a választ. - Ja, csak utánad, nehogy eltaknyoljunk. - válaszolom vissza, és megvárom, amíg a pasi előre megy, talán van egy-két pillanatunk beszélni addig a nővel, míg az előre figyel és nem ránk. - Ha nem hagyjuk itt a fogunkat vendégem vagy még egy kör whiskey-re. - suttogom, aztán mielőtt még hősködne és megelőzhetne már át is bújok járatba, először felmérve a terepet, aztán ha minden a legnagyobb rendben, akkor a szabad kezemet hátra nyújtva, hogy a nőt is átsegítsem. Nem a világ legelegánsabb környezete, de a járat nem annyira büdös és nem is nedves a csatorna szennytől, ráadásul nem áll előttünk egy csapat kipattintott ázsiai pálcával vagy késsel a kezében, szóval egyelőre elégedett vagyok a szerencsénkkel. Ugyan a falakon körben előfordul néhány graffiti, ami hasonlít arra, amit a nő rám rajzolt, vagy amit a Testvériségis mágus az örs falára rajzolt, de engem ha kínoznak se fogom tudni megmondani melyik mit jelent. A fickó csak addig vár, míg Sheska átér, a járat becsapódik mögöttünk és kattan, és már megy is tovább, hogy megcélozzon egy egészen jó állapotú kétszárnyú ajtót - vélhetően a végcélt.
Hogy az oldalához találna e az nem biztos, de azt jól sejti, hogy fel vagyok azért szerelkezve és nem hagyatkozom csak a mágiára. Manapság az ember nem lehet elég óvatos, nem lehet csak a varázslásra építeni, muszáj hogy másképp is megtudd védeni magadat, szóval igen akad nálam tőr is történetesen. Az persze hamar kiderül, hogy nem ugyanazt látjuk a kínai árus esetén. Úgy fest, hogy, ami számomra vattacukros és mindenki más számára is, az őt nem veri át. Azért ez nem rossz "képesség". Gond nélkül átlát az illúziókon, amit én maximum csak sejtek az számára egyből egyértelmű. - Pedig de, vattacukor, olyan jó nagy rózsaszín fajta, még eszeget is időnként belőle. - ha nem lenne ennyire komoly a helyzet még az is lehet, hogy elnevetném magamat az abszurd helyzetre gondolva, hogy valójában egy kés van nála és azt pörgeti, miközben mindenki azt látja, hogy édességet eszeget éppen. Elég jó álca annyi szent! És ahogyan közelebb érünk és a szembe néz a kép is kitisztul. Rhys pedig ügyesen indít. Hát persze, hogy nem kell vattacukrot kérnünk tőle, főleg hogy tudjuk, hogy kicsoda. Egyszerűen úgy kell tenni, mint ha rendes vevők lennénk és valakitől hallottuk volna, hogy ide kell jönnünk, de mivel a falhoz kenés technikáját részesíti előnyben természetesen átveszem a szót tőle. - Egy elégedett vevő ajánlott, az ő hatására szeretnénk a vevőkörhöz tartozni. Úgy tudjuk, hogy tőled beszerezhetjük azokat a különleges fegyvereket, amikkel megvédhetjük magunkat a kellemetlen alakoktól. - fejtem ki, bár nem említek nevet, egyébként is az ilyen sötét alakok körében gyakori, hogy az ember nem szereti felfedni magát, ahogyan a forrásait sem. Mindenki szereti magát kellőképpen bevédeni úgy a biztos. - Szóval tudsz segíteni, hogy kihez forduljunk, vagy segítesz te? - emelek ki egy zacskót a zsebemből, hogy kicsit megpakolva megcsörgessem és hallhassa a galleonok hangját. Az ilyen alakokat a pénz motiválja és tudjuk jól, hogy ha elég sok az a pénz, akkor hamarabb eltűnik a félsz, ami esetleg óvatossá tenné őket, legalábbis én erre apellálok. A kínai fickó nem is hezitál sokat, épp csak néhány pillanatig gondolkodik el, aztán fogja a dobozt, amin eddig ült koppint rajta kettőt, amire szépen összeugrik vagy ötször kisebbre és így már be tudja dobni a zsebébe is. - Gyertek. - int, hogy kövessük. Azért egy pillanatra Rhys szemébe nézek, mert persze nem tudhatjuk, hogy nem jövünk-e ki rosszul a dologból, de végül bólintok és elindulok a fickó után. Simán elindul egy lépcső irányába, ami a vízbe vezet. Szemrebbenés nélkül követem, mert én bár nem látom mit rejt az illúzió, de sejtem, hogy nem a vízbe fogunk majd belegyalogolni. Rhys pedig jól láthatja, ahogyan a cél felé indulunk, hogy jól rejtve egy csatorna bejárata bújik meg a lépcső alján. Elég halványan van bevilágítva, ezért akaratlanul is a pálcám közelébe kerül a kezem. Nem tudhatjuk, hogy nem csapda-e...
Tetszik a mosoly, mondjuk hülyeség lenne bele ringatni magam, hogy meg is marad azután, hogy túlvagyunk ezen az egész túristáskodáson, de végül is már korábban is ejtett egyet-kettőt, ha nem is ilyen széleset, szóval szavam se lehet. A borzongására nem figyelek fel, pedig lehet lennék olyan pimasz, hogy akkor még egy tényleges csókot is odanyomnék, aztán lehet arra figyelnék fel, hogy a botja kellemetlenül nyomja az oldalamat, vagy egy tőr, tudja a franc, a mesékben a boszorkányok az áldozótőrrel is jó barátságban vannak. Mikor visszakérdez, hogy mit is látok kicsit fókuszálni kezdek a szememmel, de akárhogy is nézem a fickót, ahogy beszél, nekem egyáltalán nem ez a kép jön össze. A sárga azért még mindig örökzöld, szóval viszonzom a mosolyt. - Hoppá. Nem igazán. - válaszolok, de ahogy közelebb érünk én is leírom a dolgot. - Valójában egy sötét dobozon ücsörög a hátát a hídnak vetve és egyik kezével cigizik, a másikban meg pillangókést pörget. Azt ne mondd, hogy nálad a vattacukor van a kezében… - fordulok félig felé, felvont szemöldökkel, mert végül is az a csuklómozgás egészen hasonlít. - Na jó, de milyen vásárlók, vattacukor vagy fegyver? - kérdezek vissza, miközben lelépcsőzünk a hídhoz, megközelítve a fickót. Már nem karolom át Sheskát, hogy szabadabban tudjon mozogni, de még mindig egyértelműen egy egységet jelentünk mindenki szemében, ahogy sétálunk. Az utolsó lépéseknél felveszem a szemkontaktust az egyébként húszas éveiben járható sráccal, akinek a tekintetében kíváncsiság csillan és persze egy kis gyanú is. Idő közben eltiporja a csikket és azt várja, hogy tényleg megszólítjuk, vagy lazán tovább sétálunk, ahogy egyébként mindenki, mert ha Sheska szemében vattacukor árus is, egyetlen ember se áll sorba nála, hogy akármit is vegyen. - Hé, úgy hallottuk, hogy te vagy a legjobb… vattacukor árus a környéken. - szólítom meg, és a fiú abba is hagyja a pillangókés pörgetését, a teljes figyelme ránk vetül és ahogy felveszi a szemkontaktust utánam a mellettem álló nővel is, az álca bűbája a nő szemei láttán olvad le és tűnik el. Kicsit izgágán marad a kezében a fegyver, de inkább önvédelemre áll készen, nem támadni készül, szép is lenne, ha mindenkit aki ráköszön megkéselne, nem menne valami jól a biznisz. - És mégis honnan hallottatok rólam? - szegezi nekünk a kérdést alvilágiakhoz illő bizalmatlansággal, csak egy halvány ázsiai akcentussal. Összenézek a nővel, ő hogy is mondjam... inkább a szavak embere, mint én a falhoz kenés taktikájával.
Ügyesen hozom, amit kell, hiszen az életem egy jó részében azzal foglalkoztam, hogy tökélyre fejlesszem a színészi játékomat. Talán benne van ebben az is, hogy nehéz is kiismerni, hogy vajon milyen is az, aki tényleg a sok réteg és szerep alatt van. Őszintén szólva én sem vagyok teljesen tisztában ezzel, de nem is volt rá szükségem már jó ideje, hogy tudjam, hiszen azt tettem, amit kellett hogy jól menjenek a dolgok. Ezúttal viszont muszáj tennem a pisztoly ügyben, még ha igyekszem is kimaradni mindig és inkább a háttérben maradni. Nem várhatom meg, amikor egy rossz kézben olyasvalaki sérül meg, aki fontos nekem. - Ez nem is kérdés! - bólintok egy széles mosollyal, mert no azért értelm, hogy nem csak a cukrászdáról van szó és igen én sem vagyok olyan típus, aki csak úgy feladna, vagy annyiban hagyna valamit. Megoldjuk szépen és megtaláljuk azt, akinek ez az egész köszönhető. Értem én, hogy más világot akarna, de hogy bármi áron... Én is más világot akarok, nem akarok rejtőzködni és folyton attól tartani, hogy egy mugli észrevesz, vagy hogy ha teszek valamit, akkor komoly következményei lehetnek a Minisztériumban, de nem gázolnék át ehhez bárkin. Azok viszont, akik jelenleg a Testvériség fejeiként működnek gondolkodás nélkül megtennék. Én is tisztában vagyok vele, hogy mi történt a föld alatt, legalábbis annyit tudok amennyit innen-onnan hallottam és megpróbáltam összerakni a ködös és félinformációkból, amit lehet. Az pedig teljesen logikus, hogy nem az az auror nő volt a bűnös, mert ha így lett volna akkor nem léptek volna ki jónéhányan a Testvériségből, még ha most mindenféle koholt vádakkal üldözik is őket. - És tényleg! - azért egy pillanatra majdnem feláll az a néhány pihe a tarkómon, ami a hajam alatt megbújik, de ez teljesen láthatatlan, mégis azért lássuk be elég közel hajolt, hogy mások ezt tényleg egy pár kis évődésének lássák, miközben valójában azt a terjesztőt figyeljük. A tekintetem tehát a híd irányába vándorol, de aztán megrázom a fejemet, amikor azt vázolja, hogy mennyire sok bőr lehet a képén, ha csak így mindenki előtt ügyködik. - Kétlem, hogy ők is azt látják, amit te... Azaz te mit látsz pontosan? - szökken fel a szemöldököm, hiszen a fickó valószínűleg illúzió álcája mögött lehet, amin ahogyan azt én is tudom Rhys gond nélkül átlát. - Azt látom, hogy... sárga... - ejtek meg egy mosolyt, továbbra is tartva a bizalmas beszélgetési távolságot, vagyis hát ez esetben közelséget - Viszont számomra egy vattacukor árus. Ha jól sejtem, akkor te nem ezt látod igaz? - a felvetésre azért nem tehetek róla, de kicsit felnevetek. Hát persze, hogy nem az a jó út, ha nekimegyünk és szépen falhoz kenjük főleg egy olyan helyen, ahol mindenki látja. A végén még minket tartóztatnak le és akkor nem sokra mennénk. Néhány pillanatig gondolkodom kicsit, érdekes persze hogy ő mit lát, az is a függvénye annak, hogy mit tehetünk. Ha teszem azt fel van szerelkezve áruval, akkor elég necces lenne nyíltan nekimenni. Nem szívesen kockáztatnék egy golyót a képembe. - A legokosabb talán az lenne, ha eleve vevőnek adnánk ki magunkat, aztán ha ez nem jön be, akkor jöhet a falhoz kenés. - én azt már bizonyára sejti inkább a taktika híve vagyok, mint a nyers erőé. Sokkal több esélyt látok rá, hogy így érünk el célt, mintha nekiesünk és persze jóval kevésbé feltűnő is a dolog.
Bocsánatot kér, nekem pedig ez több, mint elég, megértem, hogy nem is gondolt rá, hogy én nem tudom megállapítani, hogy mire készül a halandzsából vagy az ilyen-olyan kipattanó szikrákból. Főleg, ha még némán is csinálja és még effekttel se jár a ruhám átszabása. Nálunk “kugliknál” nincsen ilyen multifunkcionális fegyver, amit ha megnyomsz akármi történhet, a fegyver az fegyver, a zseblámpa az zseblámpa. Eltekintve attól, hogy a zseblámpával is le lehet ütni valakit. Amikor belém karol magabiztosan húzom magamhoz, de van ebben a gesztusban részemről valami őszintébb, mint a játék, hogy turistáskodtunk, hiszen mindenkinek jól esne egy ilyen nő a karján, nekem is. A vidám lelkesedés a hangjában, ahogy csatlakozik a rögtönzött párbeszédbe őszinte vidámsággal tölt el, néhány pillanatra csak elfelejtem, hogy nézelődni kéne és rajta felejtem a szememet, akármennyire mű ez a könnyedség a hangjában. Nem is az tetszik, hogy ilyen “szeleburdi”, hanem inkább az nevettet meg, hogy a komolyságból egy csapásra átváltott ebbe és már ennyi idő alatt is tudom, hogy a “jajj, lejártam a lábam” nyafogás nem éppen tartozik valójában a repertoárjába. Harcos, mint én, még akkor is, ha egészen mások a módszerei. - Megtaláljuk, ha addig élek is. - válaszolom, még egy kacsintás is befigyel, igaz, hogy a tekintetemben van valami rejtett komolyság ezúttal, hiszen egyáltalán nem a cukrászdára gondolok, hanem a fegyverkereskedőre és az egész bagázsra, akiket legszívesebben kifüstölnék beszaladva, mint valami Rambo. Még szerencse, hogy ennél valamivel több eszem van és ráadásul Sheskával hozott össze az élet, aki nem egy durrbelebumm személyiség, így vissza tud majd tartani, ha elszaladna velem a ló.
- Hopp, kapásunk van. - suttogom a füléhez hajolva újra, mintha csak a nyakára akarnék egy csókot adni vagy valami nyálas bókot rebesgetni, ahogy a párokhoz illik aztán néhány szóval folytatom. - Három óránál, a híd alatt. Ha tényleg az, aminek gondolom és ilyen közel álldogál a túristákhoz és a cirkáló rendőrökhöz, akkor van bőr a képén a nyomorultnak. - mormogom, bár azt nem igazán tudom megállapítani, hogy a drog és fegyver terítő maffiás fiatal valami bűbájossággal más szeme elől rejtve van-e, vagy mondjuk a varázstalanok elől, én csak azt tudom, hogy én látom. Amikor rábukkantam lépésről lépésre a varázsvilág rejtett helyeire is, akkor is magamtól kellett, hogy leessen, hogy ezt nem éppen nekem szánták, mert nincs valami körvonal, jelzés, semmi, csak látom és kész, ahogy a Grimmauld téren is láttam azt a rozoga házat. Kíváncsian pillantok a nőre, hogy a tekintete ráfókuszál-e a pasira, látja-e, de közben azért átkarolva arra irányítom, bárhogy is legyen, hogy átkeljünk a kanális feletti kis gyaloghídon és majd lemenjünk hozzá. - Én a falhoz kenem, te pedig kikérdezed? - dobom be a precízen kidolgozott haditervet, de inkább csak viccelek, mert ha az ázsiai egy varázslóbanda tagja, akkor lehet valami védelmi rendszere, amivel hipphopp eltűnik vagy ránkhívja az egész maffiát, akkor pedig csúnyán meg lennénk… nos, szivatva. De legalább úgy tűnik ebből a szögből, hogy egyedül van, legalább is amennyire menet közben rálátok igyekszem kiszúrni más hasonló kaliberűt, de semmi.
Csak hümmentek egyet a James Bond magyarázatra. Tudom mi az a mozi, habár nem voltam sosem moziban, de legalább a mugli világ alapjaival tisztában vagyok, ha a mugli filmbeli hősökkel nem is. Nem láttam sosem okot arra, hogy e téren kiműveljem magamat, bár tény, hogy én magam is azt szeretném, ha a két külön világ határai összemosódnának, de nem azért, hogy alkalmazkodjam hozzájuk, hanem azért, hogy ne kelljen folyton rejtőznöm és mást mutatnom, ha épp muglik között járok. Azért, amikor látom, hogy megrezzen megtorpanok, de épp csak egy pillanatra, hogy aztán a ruháit kisebbre varázsoljam Hát igen, fel se merül bennem, hogy ez gondot okozhat neki, hiszen nálunk alapvető csak úgy varázsolni. - Oh... bocsánat, erre tényleg nem gondoltam. Csak egy könnyű bűbáj ezért nem gondoltam, de rendben van megértettem. - bólintok végül. Nem veszem zokon a kérését, egyszerűen csak tényleg nem merült fel bennem, hogy ez számára gondot okozhat, viszont abban teljesne igaza van, ha már túl sokszor fordították ellene, viszont ő meg nem ismeri a mágiát és csupa rosszal találkozott, akkor nem csoda, ha nem tetszik neki a hirtelen varázslás. Csak hát jelenleg nincs sok időnk, hiszen a nyomok kihűlnek és persze a mágia sem tart örökké, ahogyan neki is mondtam. A hintó három óra múlva visszaváltozik tökké, addig pedig jó lenne minél többet megtudnunk, hiszen a külseje, ha újra olyan lesz, mint volt akkor sokkal nehezebb lesz az elvegyülés, ami most azért elég könnyen megy. Belékarolok hát, mintha tényleg csak túristaként szeretnénk körülnézni Londonban és nézelődöm, azért persze figyelve arra is, amit súg és futólag bólintva is. - Azért mindent még se járjunk be, mert akkor új lábakra lesz szükségem! Úgy hallottam van erre egy remek kis cukrászda is, remélem megtaláljuk! - tekergetem a nyakamat, igyekszem tényleg nagyon hitelesen úgy tenni, mint egy túrista, bár ez neki sokkal jobban megy. Én alapjáraton azért jóval komolyabban állok mindenhez, bár az életem arról szól, hogy másnak adom ki magam, mint ami vagyok, azért vannak határok, amiket nehezebben lépek át. A laza, cuki, buta szőke például olyasmi, ami sose ment jól, bár volt már rá példa, hogy be kellett vetnem. Most viszont annyira nem figyel ránk senki, hogy túl kelljen tolni a színjátszást. Azért figyelek én is, hátha kiszúrok egy keleti arcot, bár persze az a fontosabb, hogy ő vegye észre, mert ő tudja, hogy pontosan kit is keresünk.
Csak legyintek neki, néhány szóval összefoglalva. - Egy szmokingos szuperkütyüs titkosügynök, mozihős. - avatom be, bár igazából igazán mindegy, bár furcsa, hogy ennyire nincs tisztában a világ dolgaival, hiszen ez már vagy ötven éves sztori és filmvásznakon is van vagy negyven éve, szóval… Mondjuk én meg az ő világukról nem tudok semmit, gondolom ő is visszavághatna, hogy ja, akkor olyan, mint a Vasorrú bába híres unokaöccse, vagy ilyesmi és én meg csak bólogathatnék. Feltűnik, hogy őt is tépi valamilyen emlék és jó mélyen elraktározom, az ilyen kis villanások biztosítanak arról, hogy jó helyen vagyok, jól döntöttem, hogy eljöttem és társultunk, mert akármilyen kis ügynök boszorkány a családját védi és teli van sebekkel, úgy, ahogy én és lassan mindenki ezen a világon. A testem megváltozása azért tényleg teljesen más élmény és nem lesz a kedvencem se, de keményebb fából faragtak annál, hogy egyetlen panasz is elhagyja a számat, még ha egyértelmű is, hogy megszenvedem a folyamatot. Matatok az övemmel, ameddig a pálca rám nem fordul, és kissé reflexszerűen megfeszülök, mintha ott lenne bennem, hogy na most kell félreugrani. Persze az előbb is a bőrömre tartotta, de azt végig bámultam és figyeltem, tudtam, hogy mit csinál, szólt előre, de most csak úgy nekikezd egy bűbájnak. - Legközelebb azért szólj, mielőtt rámfogod a micsodádat. Sosem lehet tudni, hogy mi jön ki belőle és már túl sokszor fordították ellenem. - morgom, de a ruháim varázsütésre hozzám igazodnak és azért a keménység, amivel a pálca iránt viseltetek eltűnik a tekintetemből. - De köszönöm. Sokkal jobb. - teszem hozzá, hiszen nem kenyerem a kőbunkóság, sose volt. Nem véletlen, hogy közbeléptem, amikor Daphne-t veszélyes elemként el ki akarták iktatni én pedig inkább lenyugtattam a kedélyeket, hogy jó lesz az háziőrizetnek is. Mondjuk nem tudtam valami sokáig fogva tartani, egyrészt mert jött a felmentősereg, másrészt, mert lyukat beszélt a hasamba és rájöttem, hogy attól még, hogy rossz oldalon áll, jó ember. Azóta is eszembe jut, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy nem turkálhat senki az agyamban, mert bizony volt esélyem beriasztani még időben, de nem tettem. És újra ugyanígy döntenék, nem bántam meg semmit. Végre valami az életemben, amit nem bántam meg. - Vettem, három óra, három izzás, harmadikra gáz van, ha még nem jutottunk ki, a fájdalommal majd megbirkózom. - bólintok neki, felkészítve magamat az elkerülhetetlenre. A hoppanálás is addig volt borzalmas, ameddig fogalmam se volt, hogy mire számítsak, de kezdek egészen profi lenni, biztosan ezzel is megbirkózom. A testalkata más a férfinek, akivé változtam, de pontosan érzem, hogy ő se satnya a legkevésbé se, és persze ott vannak az acélos izmok mellett az acélos akarat, szóval magabiztos vagyok, hogy nem lesz baj. Kiszakad belőlem egy öblös nevetés a megjegyzésre a sárgáról, csak van ott humor a tökéletes arc mögött. Megindulok vele együtt, elvegyülni az emberek között és pásztázni a sarkokat, csak könnyedén beszélgetve, mintha tökéletesen beleillenénk párként a látképbe.
- Szerintem nézzünk körbe a következő sarkon balra, korábban arra láttam. - hajolok a füléhez, most már közel egy magasként, csak egy kicsit vagyok magasabb, aztán harsányabban folytatom. - Anyám mindig azt mondta, hogy minden tisztességes angolnak kötelessége bejárni a látványosságokat. Jártál már itt korábban? Nézd azt a kirakatot, az aztán boszorkányos. - biccentek a fejemmel a “Dark side” nevű elmés, talán goth, vagy rocker, vagy ilyesmi boltra, de a szemem sarkából azért figyelem a környezetünket és nem merülök el a turistaságban.
Talán idővel majd kiteregethetem azokat a bizonyos lapokat, de egyelőre biztosan nem. A bizalmam rettenetesen nehezen alakul ki, hajlamos vagyok senkinek sem megadni, mert nagyon kockázatos lenne. Nm adhatom ki tehát a forrásaimat sem, hiszen akiktől információkat kapok pont, hogy bíznak bennem, én pedig nem adhatom tovább csak úgy azt, amit elmondanak. - James Bond? - erre azért ráncolom a homlokomat, de simán túl tudok lépni rajta és nem várok komolyabb magyarázatot sem, inkább csak meglep, hogy a felsorolásba hogyan kerül egy számomra teljesen semmitmondó, random férfi név. De ezzel együtt nem is tagadom, hogy jól gondolná, hogy afféle kém vagyok, tehát tényleg a a dolgom, hogy sokmindent tudjak. Ha tehát velem eggyütt nem sikerül megszereznie a válaszokat a pisztolyok eredetéről, akkor talán senkivel. - Az ilyesmi soha sem egyszerű. - teszem azért hozzá, ami azt is mutatja, hogy az én életemben is voltak olyan pillanatok, amikor kiderültek nagy dolgok, talán hasonló kaliberűek is, mint esetében, még ha mások is. Hát igen attól, hogy boszorkány vagyok koránt sem egyszerű az életem, sőt néha úgy vélem, hogy a muglik élete azért jóval könnyebb... egyszerűbb. Ennek ellenére mégis úgy gondolom, hogy a jelenlegi állapotok nincsenek úgy rendben, ahogyan vannak, még ha az én indokaim mások is, mint mondjuk Rhys esetében. Én szimplán úgy gondolom, hogy titkolózni egyenlő a rabsággal, hogy nem lehetsz ott és akkor az, aki vagy, csak ha mások engedik, hiszen a világ nagyobb része a mugliké, ahol mi mindig titkolózni vagyunk kénytelenek. - Ez azért nem ugyanaz. - mosolyodom el, amikor a tetotálásait akarná mutogatni. Az egy dolog, hogy a rúnák bekarcolása fájdalommal jár, de a test átalakulása is kellemetlenséget okozhat és olyat még biztos, hogy nem tapasztalt, bár már egészen jól bírja a hoppanálást is. Türelmesen várok, amíg emészti a dolgot és magát nézegeti, legalábbis a ruhái tekintetében, aztán előkerül a pálcám, hogy ha már így alakult akkor a ruházatát is a testhez igazítsuk. Ne kelljen folyton azon aggódnia, hogy átesik a saját nadrágján, vagy ilyesmi. - Mindenki máshoz ért jól a mieink közül is, én az ilyesmiben vagyok jó. - na nem mintha ne lehetne másképp is elérni, hogy valakinek megváltozzon a külseje, mert azért akadnak rá még módok, ahogyan azzal Rhys is tisztában van már. Persze nem csodálkozom, hogy aggódik, hogy esetleg valami hátrányt is kap a változás mellé, de megrázom a fejemet. - Nincs ilyesmi, persze ezt se hasznos gyakran alkalmazni, de nekünk nem is ez a célunk most. A hatása nem tart örökké, de érezni fogod. A rúnák felizzanak óránként, az utolsónál, a harmadiknál pedig megsemmisülnek. Az egy kicsit... jobban fog fájni. - teszem azért hozzá, hogy számoljon vele, hogy azért az nem olyan kellemes dolog, amikor a hatás megszűnik és csak három óránk van, hogy addig minél többet megtudjunk és ne loholjon senki se a nyomunkban. Aztán persze az se lesz hátrány, ha időben tud nekem szólni, mert jelenleg kisebbek a ruhái, és a végén úgy fog kinézni majd, mint Hulk, ha visszaváltozik. - Keressük meg azt a kis sárgát. - ejtek meg még egy mosolyt az előbbi kis viccelődés margójára, de ha már rendben van magával és esetleg útközben megnézte a külsejét a közeli kirakatokban, akkor remélhetőleg a kisfickóra fókuszál majd, akit keresünk.
Lehet, hogy a mosolyát néha csak arra használja, hogy elpalástoljon ezt-azt, az igazi véleményét, de ettől függetlenül nem tudom nem észrevenni, hogy ez a magabiztosság, tettrekészség, keménység mennyire vonzó a nőben. Közel egyidősek lehetünk, de neki már felnőtt gyermeke van, aki még aurornak is akar állni, valószínűleg van ott egy apa is, egy férj, vagy... ? Lepillantok az ujjára, mint a legegyértelműbb forrás a muglivilágban, ott van a karikagyűrű? Mintha ez lenne a legfontosabb két hoppanálás és menekülés közben. - Szóval kém vagy, kettős ügynök, hírbeszerző, James Bond, ahogy tetszik. - feltételezem vagy inkább összegzem, nem megsértődve azon, hogy nem mond el többet, hiszen egy titkos társaság tagja voltam évekig, mindenki tudja, hogy az igazságnak mekkora ereje van és hogy nem lehet csak úgy hangoztatni, hogy kik vagyunk és mit akarunk - sajnos. Pedig szívesen közreműködnék, hogy felvonulást vezényeljek le a varázslóknak, akik egyetértenek, hogy a világok közötti határt ideje eltörölni, éppen csak a minisztériumuk felejtette el, hogy mi az a demokrácia és szólásszabadság. Nyílt megmozdulás, titkos szervezkedések nélkül, Grindelwald befolyása nélkül. Csak bólintok arra, hogy nem volt egyszerű, ahogy rájöttem a képességemre és a varázsvilág létezésére, az életem egyik legsötétebb időszaka, amiből már azt hittem, hogy kimásztam, de most persze jönnie kellett a következő csapásnak, hogy megint kihúzza a világegyetem a talajt a lábam alól. - Hát nem. - válaszolom, de nincs időnk megtárgyalni, pedig az a fajta vagyok, aki kiadja az életét, ha úgy gondolja, hogy a másikat érdekli vagy tanulhat belőle. Hiába a feszített tempó, mikor kijavít kiszakad belőlem egy öblös nevetés, jelezve, hogy pontosan tudom, hogy erre gondolt, csak adta magát a fekete-sárga nem éppen polkorrekt viccelődés. A hangulat megmarad, amikor feldobja a női testet, bár halványan elképedek, az arcomról tisztán olvasni lehet, hogy kiszaladnék a világból, ha izmos férfitestből egy karcsú cicis csaj lennék hirtelen. Ráadásul biztos kérnék öt percet, míg megismerkedek a testtel, ha perverznek néz, ha nem. Nem táncolok ki az egészből, bár érezni rajtam valami diszkomfortot, de nem a fájdalom igérete miatt. - Azon ne aggódj, erős fából faragtak. De mit csinálsz? Ó! Hm. - nyújtom ki a karomat, hogy könnyedén hozzáférjen a kezével és elkezd mormolni és a piszkafájával rajzolgatni én pedig fel se szisszenek, ahogy megjelennek rajtam a tetoválások. Egy árva habakukkot se értek, ennyi erővel disznóvá is változtathatna egész életemre és ez lenne a billogom, de szerencsére nem kezdek el hirtelen röfögni. - Nem az első rodeóm. - jegyzem meg, és feljebb húznám a kabátom karját, hogy megmutassam a tetoválásokat a felkaromon, de ahogy a firkálmányok felizzanak valami történik és a szemem láttára esik össze a karom, szállkásodik és változik meg úgy teljesen. - Eskü. - teszem hozzá, mivel a kabát már könnyedén felcsúszik és nincs a felkaromon semmiféle tetoválás. Megtapogatom az arcomat, az arcszörzetemből alig maradt valami, de nem vagyok annyira hiú az idegen férfi testre, hogy azonnal kocsi visszapillantó tükréhez szaladjak megnézni magamat. - Ez elképesztő, meddig tart? Minden felnőtt boszorkány tud csinálni ilyet, vagy csak te vagy ennyire jó benne, hogy kisujjból kivágtad? - jönnek a döbbent kérdések, miközben a kezeim elkezdenek az övemnél matatni, mivel hirtelen ledobtam csípőből egy-két méretet, szóval szorosabbra húzom, mielőtt menet közben kilépnék belőle. - ...és mik a kockázatok és mellékhatások? - jön azért ez is, mert mindennek meg van az árnyoldala az életben. A kicsi Katicának még én papoltam, hogy mennyire veszélyes felvenni más alakját, erre egy hónap se telt el és engem változtat át egy boszorka.
Csak elmosolyodom a kérdésére, mintha válaszolni se nagyon akarnék, bár tény, hogy amúgy túl sok időnk tényleg nincsen rá, hogy itt és most vitassuk meg a részleteket. - Bár bizalmat szavaztam neked, de mindent még sem mondhatok el egyből, de... mondjuk, hogy az a dolgom, hogy tudjak dolgokat, amiket sokan nem. - mosolyodom el végül és finoman megvonom a vállamat. Nem fedhetem fel azért egyből az összes lapomat én sem. Vannak dolgok, amiket egyszerűen jobb, ha az ember megtart magának, főleg az én helyzetemben. Már így is nagyon sokat kockáztatok azzal, hogy itt vagyok, nem lenne okos döntés, ha mindenről mindent elmondanék és persze az sem, ha túl sokáig diskurálnánk itt, mert igen könnyen megtalálhatnak és akkor a kis küldetésünk még az előtt véget is érne, hogy elkezdődne. - De azért lássuk be most is olyan helyen vagy, ahol muglik nem lehetnének. - teszem azért még hozzá, hiszen ez a Zsebpiszok köz, ide nem jut be az, aki még sosem jár itt, vagy aki nem tudja, hogy mi is az a varázsvilág és hol vannak elrejtve részei a muglik elől. - Gondolom nem volt egyszerű szembesülni vele. - pillantok rá futólag kissé talán mélyreható pillantással, hiszen elég nyilvánvaló, hogy nincs kifejezetten oda a fajtámért, de nem tudom, hogy pontosan mit is láthatott, vagy nem csak azért orrolt meg ránk, mert titkolózunk. De ez sem most aktuális téma, úgyhogy nem teszek fel kérdést. - Az áruja fekete... - javítom ki, mielőtt még úgy gondolná, hogy nem figyeltem eléggé, de aztán már hopp el is tűnünk, így épp néhány perccel maradnak le rólunk, akik kerestek, de nem sikerül elkapniuk és szerencsére vagyok annyira ügyes, hogy a mágikus nyomaimat nem lehet egy könnyen lekövetni, úgyhogy egyelőre nyertünk egy kis időt, viszont az biztos, hogy nem lenne túl hasznos, ha ezzel a külsővel kóricálna tovább a városban, legalább is, amíg nyomozunk, mert túlságosan feltűnő jelenség és esélyünk se lesz, ha nem próbálom meg elrejteni a külsejét. - És gondolom női testbe se szeretnél bújni. - mosolyodom el jelezve vele, hogy természetesen csak viccelek és nem változtatnám nővé. A százfűlé főzet esetleg szóba jöhet, bár az sajnos nem tart különösebben sokáig és most itt hirtelen nem is tudom, hogy kitől szerezhetnék hozzá hajszálat, vagy egyebet, hogy létrehozhassuk. De sokáig így sem kell gondolkodnom, hiszen mégis csak olyan mágiához értek, ami nem afféle bájolgás, ahogyan ő is fogalmazott. Nem vagyok illuzionista, viszont amit jól ismerek az... - Remélem a fájdalmat azért bírod. Azért igyekszem finom lenni. - azért adok neki pár pillanatot, hogy ha úgy döntene még se vállalja, akkor még visszakozhasson, de valahogy kétlem, hogy olyan típus lenne, aki egy kis kellemetlenség miatt máris visszariadna. A pálcám előkerül hát, bár itt már óvatosabban használom, de egyelőre még senki se szúr ki minket, aztán a kezét fogom meg, kicsit feljebb tolom rajta a ruhát, hogy szabad legyen az alkarja. Épp csak elmormolom a számára bizonyára teljesen ismeretlen igéket, miközben a pálcát végighúzom a karján és néhány jelet rajzolok. Érezheti az enyha fájdalmat, ahogyan a rúnák felizzanak, mintha gyengébb égés lenne, de azért nem halálos a dolog. Tükröt mondjuk nem hoztam, maximum majd egy kirakatban nézheti meg magát, de a változást érezheti, a magassága azért csökken, de nem, azért nem lesz belőle valami nyikhaj.
Kicsit morcossá válik a tekintetem, ahogy összevonom a szemöldökömet a kérdése hallatán. - Mégis kitől hallottál ilyesmiről? - kérdezek vissza, éppen csak egy leheletnyit számonkérőn, hiszen azért nincsen a homlokomra írva az élettörténetem és az, hogy egyes varázslatok úgy peregnek le rólam, mint viaszos szilváról a víz. Nem fogom játszani a hülyét és tagadni a dolgot előtte, de akkor is érdekel, hogy vannak az információi, mert igen csak bennfentesnek kell lennie a forrásnak. Kevesen vagyunk ilyenek, és tényleg csak néhányan tudtak róla a Testvériség vezetéséből. És persze Daphne, de ő biztosan nem adta tovább senkinek. - Átlátok azokon a bájolgásokon, amikkel elrejtik a varázsvilágot előlünk, az utcák, épületek, titkos dolgok előttem nem olyan titkosak… És nem lehet kitörölni vagy manipulálni a gondolataimat vagy emlékeimet, ezzel szívták meg vagy tizenöt éve az aurorok. - avatom be, gyorsan összefoglalva, de tény, ami tény, hogy nem álltam le soha kikisérletezni, hogy mit tudnak elvégezni rajtam és mit nem. Inkább felkészültem mindenre, ahelyett, hogy számítanék arra, hogy ez a különleges képesség, mondjuk így, megvédi majd a picsámat. Amúgy se tűnik úgy, mintha nagyon szimpatizálnék azzal, hogy mágikusan megbuheráljon, kicsit vonakodva nézek rá, összevonva magam előtt az erős karjaimat. Állnék így délcegen még egy darabig, megfontolt, közepesen zavarodott óriás képét lefestve, de az idő szorít minket és nem áll előttünk az egész nap, hogy itt megbeszéljünk mindent. - Úgy érted sárga. - szalad ki a számon, egészen komoly tekintettel a “fekete árusra”, mielőtt elfogadnám a kezét. Mert hogy leengedem a karjaimat és ráfogok a kicsi, nőies kezekre, kicsit megfeszítve a hasfalamat, hogy a rántás ne annyira kavarja fel a testemet - és egészen bejön. Belenézek egyenesen a szemébe, koncentrálok, mintha az életem múlna rajta, és amikor jön a rántás és kibukkanunk az ismerős városrészen, már meg sem ingok, magabiztosan megvetem a lábamat. - A harmadik az igazi és egy a ráadás. Ez már egészen elviselhető volt. - suttogom, de még így is érdes a hangom kissé, körbenézve az új területen. Azért még mindig nem vagyok acélból, szóval az első néhány másodpercben hirtelen mozdulatokat nem teszek. - Hát tudja a bánat, ha szerinted egy próbát megér és el tudsz maszkírozni valahogy… De nem változok meg úgy igazán, ugye? Ha most hirtelen nyurga leszek és nem tudok falhoz kenni senkit, akkor az igen csak új élmény lesz. - jegyzem meg, nem annyira örülnék neki, ha valami teljes testcsere lenne, tudom, hogy nagyon nevetséges, de lehet, hogy végigtapogatnék mindent és rendesen kiakadnék. De ha ilyen bűbájolás, vagy mi, hogy csak mások lássanak másnak, miért ne? - Jó, rendben, tedd, amit tenned kell, csak ne egy kis taknyos legyek. - megyek bele végül, de azért ez az egózás egyértelműen nem olyan komoly, valószínűleg csak amiatt megyek meg a fiatalabb szépfiúktól, mert Gerard határozottan lecsapta a kezemről Daphne-t. Meg sem érdemli az a kis mitugrász, de ez most tárgytalan.
Csak mosolyogva rázom meg a fejemet, hiszen mindketten tudjuk jól, hogy rajta nem sokat segítene a terepminás ruha. A magassága és a külseje igen feltűnő, nehéz lenne elrejtőznie. Persze megtehettem volna, hogy valami titkosabb helyre hívom, csak hát mivel nem ismertem, nem tudtam én csak pontosan hogyan néz ki, így aztán azt sem, hogy ennyire feltűnő jelenség. De legalább gyorsan sikerül lelépnünk, legalábbis egy kicsit távolabb kerülni, hiszen ez még nem jelenti azt, hogy megúsztuk, mert még könnyedén megtalálhatnak. Sok időnk nincs megtárgyalni, hogy mi legyen a következő lépés. Én nem szeretném felfedni magamat, ő pedig túlságosan látványos útitárs, de ezzel együtt kell élni és így kell megoldani a pisztolyok rejtélyét. - Csak mágiával tudnánk valamit kezdeni a külsőddel, de ha jól tudom... az nálad nem működne igaz? Vagy hogyan működik ez egyáltalán? - pár pillanatot adok csak magamnak, hogy ezen akár csak kicsit is elgondolkozzam. Annyiról már tudok, hogy akadnak olyan muglik, akiken nem hat minden varázslat, de azt egyelőre még nem tudom, hogy pontosan mi hat és mi nem. Vajon ha a mágia nem fog rajta pálcás formában akkor másképp sem? Mondjuk egy bájital, vagy egy rúna sem hatna rá? Az a baj, hogy erre igazán nincs most időnk, hogy kíséretezzünk vele, főleg nem itt és most. A helyet legalább tudom, hogy merre van, ez is már valami, bár az koránt sem tetszik, hogy nem tudjuk elég jól megtervezni, hogy mi a következő lépés és hogyan rejthetnénk el jobban a külsejét, de nincs mit tenni, siettet és tudom, hogy azért, mert már lát odakint olyanokat, akikkel jó lenne nem találkozni. - Hát jól van, akkor majd ott kitaláljuk, hogy mi legyen és hogyan találjuk meg azt a fekete árust. Gyerünk! - nyújtom neki a kezemet. Adok azért ezúttal néhány pillanatot, hogy ráhangolódjon a dologra, mert bár már ismer mágiahasználókat, de ha jól sejtem akkor azt nem nagy gyakorisággal szokott hoppanálni, akkor pedig jobb, ha adok pár pillanatot rákészülni gyomorilag. Nem kell sok, ha megfogja a kezemet, akkor már ugrunk is, hogy pár pillanat múlva a piac melletti egyik kis utcában tűnjünk fel. Tényleg elég nagy a tömeg... - Vállalod, hogy legalább kipróbáljuk el tudlak-e rejteni? - nem biztos, hogy menne, de egy próbát megér, hiszen jelenleg túlságosan könnyen kiszúrja akárki és mivel sokan keresik eléggé megnehezíti ezzel a dolgunkat. Könnyebb lenne, ha úgy kutathatnánk, hogy nem szúrnak ki minket öt perc múlva. Ha olyannal kell beszélni, aki meg pont azért segítene, mert ismeri őt, hát akkor majd visszakapja a külsejét. De persze könnyen lehet, hogy úgy se tehetek semmit, ha mindenféle mágia simán lepattan róla.
Nem mondom, hogy ez a legideálisabb vagy legelegánsabb távozás egy helyszínről, de azt se, hogy ez az első alkalom, hogy kreatívan a slozin akartak sarokba szorítani. Minden esetre sietősen jelenek meg, legalább a teljes nevét nem használom a nyílt utcán kiabálva, és amikor meglátom a ködöt egyenesen trappolok tovább a közepébe, majdnem le is taposom a nőt, amikor megállapodok és már érzem is a kezét a karomon. - Na majd legközelebb terepmintás gúnyát húzok. - válaszolom vissza a morranásra egy öblös nevetéssel, nem mintha illene az alkalomhoz. Rajtam aztán semmilyen ruha vagy álcázás nem segít, túl jellegzetes a testalkatom, gyakran felfigyelnek rám, jobb esetben a hölgyek, rosszabb esetben az ilyen fazonok. Nem mondom, hogy én vagyok az egyetlen kétméterhez közelítő kigyúrt férfi az egész szigeten, de ha sok időt maradok egyhelyben, akkor úgy fest elkerülhetetlen a balhé. Mielőtt seggbecsípnének minket az átkok megérzem a rántást, amit Daphne-val is éreztem és a kavargó gyomrommal küzdve bukkanunk fel néhány sarokkal odébb. Nem jön rám olyan erővel a hányinger, mint az első alkalommal, arra sincs szükség, hogy megtámasszon, de azért látszik a fejemen, hogy egy kört tesz az agyam a tengelye körül, mielőtt minden újra kitisztul. - Szép mentés, kösz. - kezdem először, elengedve a kezét, amire a furcsa élmény közben és után futtában rákulcsoltam. - A camdeni katakombák közelében, a piactól nem messze. Volt ott egy Testvériségi gyűléshely, de már tud róla a Minisztéium, szóval valószínűleg nem fog rögvest ott szobrozni a hely mellett semmilyen kis gengszter és ahogy mondtad beolvadnunk se lesz egyszerű. - adom meg a helyet minden gondolkozás nélkül, már eldöntetett, hogy megbízom a nőben. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni már, hogy minimum két frontról is keresnek engem, biztos, hogy nem fogok csak úgy visszamenni a védett házba és hagyni, hogy a nő egyedül menjen. De a külsőmön sincsen már mit változtatni, hajvágás vagy szakáll ide vagy oda, eddig se volt igazán elég az ilyen apróság, valószínűleg ezután se lesz. - A piac általában tömött és teli furcsa szerzetekkel, majd… hm… összehúzom magam az árnyékodban. - utalok vissza a korábbi beszélgetésünkre, de nyilvánvalóan nem ez a megoldás, viszont én csóri kis varázstalanként nem vagyok az elváltozás mestere. Óvatosan kilesek a sarkon és ugyan egészen csendesnek tűnik a környék, néhány sarokkal odébb már látni néhány igen csak céltudatos alakot, akikről lerí, hogy keresnek valamit - vagy valakit, egész pontosan minket. - Majd rögtönzünk, csapassuk. - vágom rá gyorsan, mert közeledik a most vagy soha pillanata és visz a vérem, hogy a forró nyomon induljunk el, és ne csak egyszerűen biztonságba teleportáljunk vagy micsináljunk tervezgetni.
Túl sok mindennel szembesültem már az életme során, hogy a vidámság szépen lassan elhagyjon. Csak teszem, amit kell, amire szükség van az életben maradáshoz, vagy hogy a gyerekeim biztonságban legyenek és kész. Egyszerűen mást nem tehetek, ez a dolgom. Ezért nem megy a lazaság, vagy a könnyedség. Az ember, ha másokról gondoskodik nehezen tud csak úgy elengedni minden gondot és életvidám maradni, főleg mikor ennyi sötét felleg gyülekezik felettünk és ilyen nagy veszély közeledik. Őszintén szólva nem merek bízni a jövőben, maximum próbálok tenni érte, hogy ne legyen olyannyira sötét, mint amivel jelenleg számolni lehet. - Hát... reméljük így lesz. - mosolyodom el azért, mert irigylésre méltó a pozitív hozzáállása, bár tudjuk jól úgy vélem mindketten, hogy ez csak egy kis lépés lenne, ha tényleg megtalálnák azt, aki a fegyvereket piacra dobta és elintéznénk. Vannak még elegen, akik a társai, akik felette, vagy alatta állnak, vagy épp egyenrangúak vele. Persze mindig is akadtak rossz emberek, meg rosszabbak is, de most valahogy nagyon kezdenek elszaporodni. Mindenesetre távozom, amíg ő a dolgát végzi. Odakint várakozom, amíg a zaj meg nem üti a fülemet. Nagyon nem tetszik, hogy futva érkezik, szinte még félúton öltözködve és a mögötte közeledők sem épp barátságosságot mutatnak. - Oh a fenébe! - tudtam én is, hogy sok embernek böki a csőrét, de én nem épp az vagyok, akinek fel szabad fednie magát, ezért még az előtt, hogy odaérne egy pálcaintésemre sűrű kőd telepszik körénk. Rhys remélhetőleg bízik annyira bennem, hogy fusson tovább bele a ködbe. Fel kell szívódnunk, hiába reppennek el időnként varázslatok körülöttünk, most itt a nyílt utcán nem állhatok le csak úgy harcolni, hiszen a létem lényege a rejtőzködés. Nem fedhetem fel csak úgy magamat. - Túl feltűnő vagy! - morranok rá, amikor sikerül elérnem. Én látok a ködben, ő maximum annyit érzékelhet, hogy ráfogok a karjára, amikor elérem és egyből érezheti az ismerős kellemetlen rántást a köldöke környékén, ahogyan egyszerűen halk pukkanással szívódunk fel. Gyorsan kellett döntenem, ezért nem megyünk messze, az Abszol út egyik kis utcáján jelenünk meg újra, a két férfitől azért kellően távol, de még sem muglik között, hogy véletlenül belefussunk valakibe. Persze ez sem a legjobb hely, hiszen itt akár még ki is lehet plakátolva Rhys arca, ha egyszer keresi a Minisztérium. Egyelőre maradok vele a kis utcában. - Jó lenne nem kisétálni csak úgy az emberek közé, nem tudsz elvegyülni, én pedig nem mutatkozhatom csak úgy veled. Hol láttad azt a fickót, akit keresünk? El tudod magyarázni? - bár jó eséllyel nem lesz a kedvence a hoppanálás, de innen úgy tűnhetünk el a legkönnyebben és jó lenne nem nagyon magunkra vonni mások figyelmét azzal, hogy az utcán sétálgatunk.
Nem éppen egy életvidám nő ül előttem, bár néha berezonál a vicceimre, de jó részt ellenpólusként hat, hogy a reményeimet kicsit visszafogja, ami nem is baj. Nagy részét, amit mondok, én se gondolom komolyan, figyelmetlennek tűnhetek, de valójában egyáltalán nem veszem félvállról ezt az egészet. Csak akkor komolyodom el, ha a nyomás fokozódik, és persze nem árt, ha a kocsmában senki se bámulja, hogy miről sutyorgunk gyanúsan halkan. - Meg fogjuk találni és szépen kitapossuk a belét. - válaszolom nem túl költőien, de azért kellő érzékletességgel. A nyers erőben nincs hiány, a tettre készségben meg pláne, csak egy irány kell, ahova összpontosíthatom a dühömet. És most úgy tűnik, hogy ez az irány kezd kitisztulni. Felállunk, biccentek neki és megteszem a kétbetűs kitérőt, amíg ő kimegy a kocsmából, de amikor lehúzom a sliccem és eljön a megkönnyebbülés hallom, hogy az ajtó nehézkesen felnyikordul és az egyik tükörből a szemem sarkából látom, hogy ketten belépnek. - Az isten szerelmére, hogy még pisálni se hagyják az embert… - morranok fel, amikor egyértelművé válik, hogy a két férfi nem áll be mellém, hogy a dolgát végezze. Sheska már kint van és mivel a varázsvilág területén vagyunk kvázi egyértelmű, hogy esélyem sincs felvenni velük csak úgy a harcot, szóval hirtelen fordulattal öklelem fel az egyiket és ugrok az ablakhoz, hogy karcsú kis testem átpaszírozzam rajta egy inkább eredményes, mint elegáns ugrással. Nem vagyok teljesen síkhülye, tudom, hogy így szemtől szemben a menekülés az egyetlen esélyem.
Nem tellik el sok idő, de egészen más irányból bukkanok fel a nő mellett, mint a bejárati ajtó, amin ő kisétált. Menet közben húzom fel a gatyámat és egyértelműen futok, mögöttem pedig felbukkan az a két alak, akik jóval stílusosabban jöttek ki - hoppanálva. Már előre intek neki odakiáltva, hogy ne ére meglepetésként, amikor kibukkan a sarokról a varázslópáros. Nem igazán mutatkoztak be, szóval fingom sincs, hogy Grindelwaldhoz tartoznak vagy a Minisztériumhoz, vagy másnál is kihúztam a gyufát, de nincs is nagyon kedvem bemutatkozni. - Hé, Shes, van egy kis probléma és nem, nem a prosztatámmal. - kiáltom, befutva mellé, miközben a nyílt utcán egészen egyszerűen megpróbálnak seggbelőni röpködő bűbájokkal vagy átkokkal, vagy franc tudja mikkel minket a fickók.
Bár mosolyog és én is igyekszem valamelyest elengedni magamat, de a felvetésre mégis komolyabb tekintettel rázom meg a fejemet. Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne, hogy elpusztítjuk a helyet, ahol a fegyverek készülnek. Ha csak nem annyira speciális a varázslat, hogy van valamiféle sablonja, amit ha elpusztítunk akkor többé nem lehet létrehozni... akkor azt kell megtalálni a végleges eltűntetéséhez, aki megalkotta. Abban viszont biztos vagyok, hogy ez az illető nagyon ügyesen rejtőzködik a háttérben. - Az igazán nagy kihívás lesz... - mosolyodom el elsőre mégis csak azon, hogy összehúzza magát az árnyékomban, de aztán tényleg újra elkomolyodik a tekintetem. - A fegyvereket különleges módon hozták létre ez biztos, de hogy helyhez lenne köthető... inkább egy személyhez. Ha őt nem találjuk meg, akkor bármikor újra kezdheti. - fejtem ki végül. Az esetek nagy részében sajnos a tudás ott van valakinek a fejében és ha ott van a fejében, onnan nehéz eltűntetni. Tehát magát a személyt kell megállítani, de hogy hogyan találjuk meg az már igazán jó kérdés. Főleg azok alapján, amiket pletykálni hallottam, nem is csak a mi világunkból származhatnak ellenségek, így pedig még nehezebb lesz a dolgunk. De legalább már van egy tipp, amin elindulhatunk. Ha megkeressük a fiút, akit említett azzal már beljebb leszünk, még ha zsákutca is, legalább kizárunk egy lehetőséget, ha viszont nem, akkor egy nyom, amit minél később követünk, annál jobban kihül. Amikor feláll, én is így cselekszem, csak akkor torpanok meg, amikor elég egyértelműen közli, hogy első körben útba kell ejtenie a mosdót. Hát igen, ezért nincs értelme ilyen sokat inni. Az enyém összességében pár korty volt, bár még így is jóval magasabb alkohol tartalommal, mint az övé, de már hozzászoktam annyira, hogy nem száll a fejembe egy kis skót whiskey. - Kint találkozunk. - nézek még utána, mert ha már felálltam, nincs az az isten, hogy idebent szobrozzak és várjak rá. Az végképp nem kell, hogy esetleg mások azt figyeljék, hogy mit csinálunk, vagy hová tartunk. Persze ez alapján simán gondolhatnak bármit, baráti találkozó volt, vagy máris szobára megyünk, csak az itt pont nincs. Teljesen mindegy, így is úgyis jobb, ha kint megvárom az ivó előtt. A helyet ő tudja, amit következőre becélzunk, úgyhogy nem hagyom itt úgy sem, főleg mert ha együtt vágunk bele, nem is lenne fair. Közben azért azon jár az agyam, hogy mennyire lehet távol, ahová megyünk, hogy el tudja-e magyarázni egyáltalán, no meg hogy szimplán hoppanálunk-e, vagy más módon menjünk? Számomra előbbi lenne az ideális, de ha nem tudom hová megyünk, akkor nem megoldható, meg aztán azt sem tudom, hogy egy mugli mennyire bírná a hoppanálással járó rosszullétet, vagy volt-e már benne része.
- Jó, hát mérget ne is. - vágom rá félvállról, mert tény, hogy a forrást is csak tippelem, és az is, hogy nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ugyanúgy beszélnék a varázslókról, mint a normális emberekről. Már semmibe se vagyok biztos, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok úgy csinálni, mint aki magabiztos és menni előre újra meg újra. A Testvériség ereje… így hívtak, hát, nem az eszének, na. - Ha többet tudunk róluk, akkor több lehetőségünk is lesz, talán elég, ha magát a helyet pusztítjuk el, ahol összerakják ezeket az ördögi fegyvereket. Nem vagyok valami kis besurranó tolvaj, de majd összehúzom magam az árnyékodban. - jön már a kedélyesebb, pozitívabb hangulat, ami nyilván annak tudható be, hogy a szövegecske, amiről már azt hittem, hogy zsákutca lesz, még is csak mutat valamerre. Nem ám a sör, mert abból jóval több kell még ahhoz is, hogy egy kicsit a fejembe szálljon. Elismerően nézem, ahogy felhajtja az italát, gyors, lényegretörő, nem az a kocsmában ücsörgős, mint aminek a látszatát én keltem. Meg hát, nem kell nagyon megjátszanom. Ha nem is pontosan tudom, de sejtem mit gondol rólam, ahogy figyel, ugyan azt, amit mások, hogy egy ártalmatlan nagydarab fickó vagyok, túl puhány, túl naiv, túl pozitív, de a múltam magamért beszél. Ha ennyi lennék én, akkor hogy lettem volna zsaru, hogy lehettem biztonsági főnöke gazdag üzletembereknek, hogyan tartottam volna évekig biztonságban a Testvériséget, kicselezve a Mágiaügyi Minisztréiumot sokszor varázsló segítség nélkül, “mugliként”, a rejtekhelyeinket soha nem sikerült felszámolniuk. Persze a St. Pauls Cathedral alattin kívül, amikor Fionn… Az állkapcsom kicsit megmerevedik, ahogy eszembe jut a veszteség és az árulás, most, hogy Grindelwald állt az egész mozgalom élére nincs más választásom, mint kiadni mindent, amit valaha elkövettem azért, hogy titokban tartsam ezeket a találkozópontokat és mindent, amit tudok. Nem véletlenül vagyok rajta a sötét varázsló halállistáján. - Hát a zsaru jelvényemet villogtatva semmiképpen, de mondjuk vásárlóként biztosan keresi fel őket egy-két magánszemély. Már nem a főhadiszállásuknál, de egy ilyen utcai terítőnél, mint akit én láttam. - válaszolom, tovább agyalva a lehetőségeinken. Látszik, hogy már bele is vágna, és tekintve, hogy engem is elárasztott a tenni akarás, mikor bedobta ezt a villámos farkasos mi az anyámat, tökéletesen kapható vagyok arra, hogy most azonnal menjünk neki. Ha nem is az egész akciónak, annyira nem vagyok hülye, hogy azt higgyem egy nap alatt túl is vagyunk rajta és megváltottuk a világot, de legalább is azt a fiatal ázsiait megkereshetjük. Felhajtom az italt, és mivel ez a második korsóm nyilvánvaló okokból amikor felállok és eltolom magam az asztaltól jó kocsma-stílusban azon támaszkodva, nem éppen egy epikus beszéd jön ki a számon. - Jól van, essünk neki akkor minél előbb. Csak egy perc, aztán mehetünk is. - biccentek a fejemmel a már korábban kinézett kétbetűs kitérő felé, mert ha egyszer bement az az egy liter, akkor annak ki is kell jönnie, és inkább itt, mint menet közben egy sikátorban a falra spriccelve. Nem vagyunk állatok, kérem szépen. Szépen el is tűnök az ajtó mögött, menet közben figyelve az embereket, de nem különösebben emeli fel senki a fejét arra, hogy valaki pisálni megy, szóval minden klappol, jöhet a mennyei megkönnyebbülés.
Sejtem a pillantásából és a szavaiból is, hogy már más is kifejtette neki, hogy a gondolkodásával talán itt-ott gond van. Nem én akarok lenni a következő hát aki belegázol a lelki világába, főleg ha amúgy is tisztában van vele, hogy elszúrta. Azt is tudom, hogy az a fokú bizalmatlanság sem jó, ami bennem meg van, de az élet már csak ilyen, sajnos igen könnyen önli ki az emberből a bizalmat mások felé. Ők naivan elhitték, hogy az a fegyver az érdeküket szolgálja és nem pedig valami egészen más céllal adták a kezükbe, hogy könnyebb legyen megdönteni a rendszert, csak épp nem olyan békés formában, ahogyan ők azt szerették volna. - Azért erre nem vennék teljesen mérget. - bár nem veszem magamra a mocskos varázsló kifejezést, de annyira már ki tudom ismerni az embereket, hogy tisztában legyek vele benne bőven van indulat a varázshasználók ellen, mégha talán az ebbéli érzései már változtak is az utóbbi időben. Egyébként is valahol érthető, mugli akit varázslatokkal könnyű megtéveszteni és irányítani, még akkor is ha a pletykák szerint akadnak köztük olyanok, akikre bizonyos varázslatok nem hatnak. Nem kérdezek rá nyíltan, legalábbis egyelőre, hogy ő is közülük való-e, egyébként is eddig csak pletyka szinten hallottam róluk. - Talán, de jó a pozitív hozzáállás, viszont nem bízhatjuk el magunkat. Nem tudjuk meddig ér el a kezük és mire képesek és még csak azt sem hányan vannak pontosan. - viszont azt tudjuk, hogy nekünk szövetségeseket találni nem egyszerű. Lássuk be valahol két tűz között vagyunk, hiszen változást szeretnénk, csak épp nem minden áron és nem valami sötét jövőképpel, ahol az eddigi rejtőzködést valamiféle uralkodás váltja fel. Nem tudom, hogy sikerülhet-e, és persze én is reménykedem, de egyelőre nem tudom, hogy sikerülhet-e, csak azt hogy legalább amitől tudom, meg akarom védeni a családomat. Az újabb italt egy húzásra felhajtom. Nem szokam a töményet kortyolgatni, ez nem olyan, mint a nagy korsó sör, amit ő iszogat. - Reméljük, hogy ilyen egyszerű lesz. - akaratlanul is mosolyra késztet a lelkesedése. Amilyen nagydarab fickó, annyira pozitív? Nem jó szó talán a naiv, hiszen úgy látom már elég sok mindent megtapasztalt ahhoz, hogy ne higgyen a mesékben, de mégis próbál remélni. Irigylem érte, én ennél sajnos sötétebben látom az életet, még ha próbálok is pozitívabb lenni legalább időnként, de nekem is sok minden van már a hátam mögött ahhoz, hogy ne menjen ez túl könnyen. - Akkor kezdjük vele. Nem tudom, hogy a céh pontosan merre ügyködik és biztos, hogy elég jól elrejtik a főhadiszállásukat is hogy csak úgy megtaláljuk. Valószínűleg úgy se lenne okos döntés betoppanni oda csak úgy ketten. - tettre kész vagyok, végül is én már megittam a saját italomat, az ő söre jóval nagyobb adag. Nem vagyok egy nyugton ücsörgős típus, látszik rajtam, hogy szívem szerint már indulnék is mielőbb megnézni azt a találkapontot, hátha sikerül nyakoncsípnünk az említett srácot.
Nem veszem magamra, azt a kis szót, inkább csak bágyadtan elmosolyodom és futtában beletúrok a hajamba. Nem először kaptam már meg ezt és hosszas vitákat is tudok folytatni, hogy miért hiszek abban, amiben, persze nem úgy, mint valami nagy filozófus, de remélek, még mindig. Akárhányszor ejt az élet pofára, amint összekaparom magamat és meglátom a fényt, megyek újra, mint a tulok. - Valahol odafent rondán összedobáltak mindent, amikor engem csináltak és ez jutott. - vonok vállat, beletörődve abba, aki vagyok. Igazából még büszke is lennék rá, ha mondjuk a számításaim néha összejönnének, hiszen az volt a tervem, hogy végre biztonságosabbá teszem a környéket, aztán az, hogy elősegítem a világ alakulását a jó irányba. De miközben éppen azt olvassa a fejemre, hogy nem csekkoltuk a fegyvereket eléggé, amik emberek tucatjait, százait juttatták kómába, nincs mire büszkének lennem. - Az biztos, hogy meg van bütykölve mágikusan, szóval egy mocskos varázsló lehet a forrás. - szalad ki a számon egy kicsit felmorrantva, aztán kicsit köszörülök visszakozva. - Ugyanígy beszélnék egy nem varázsló bűnözőről is. - teszem hozzá, mielőtt magára venné, de azért érezni a hangomon, hogy mélyebbről gyökeredzik az ellentétem a varázshasználókkal szemben, mint az egyszerű bűnözőkkel szemben. - Igen, néhány Testvériségis nem ért egyet Grindelwalddal, vagy kiváltak, vagy csak azért maradtak ott, hogy belülről lassítsák a folyamatokat és van még néhány zsaru kapcsolatom is, testőrök, kidobó fiúk erre-arra. Hasznosabb, mint hinnéd, sokat látnak, még többet beszélnek a megfelelő embernek. Persze óvatosnak kell lennem, hogy kihez fordulok, hiszen kiderülhet, hogy valakit még is csak agymosott az a Grindelwald. Amikor Fionn meghalt, amikor elkezdett terjedni a hír, hogy az ő hibája, egyszerűen nem hittem a szememnek, hogy olyan kevesen fordultak ellene… - Első lépésnek azért megfelel, nem? Aztán megyünk tovább és kiszúrjuk a szemüket azzal az izzó vassal. - használom a hasonlatát egy kicsit agresszívabban. Sokat hallottam már, hogy nem a fegyverek a gonoszak, hanem az emberek, de azért ebben az esetben TÉNYLEG a fegyverek a gonoszak… Kikérek új italokat és az asztalon előre könyökölve nézem a nőt, figyelmesen, de nem elkalandozva, annyi eszem még nekem is van, hogy maradjak a tárgynál. Az csak egy kicsit üli meg az agyamat, hogy neki is már tinédzser-felnőtt gyereke van, aki fejébe vette, hogy auror lesz, miközben én még mindig egyedül vagyok rohadtul elkésve, ahogy az unokahúgom gyermeteg ártatlansággal rámutatott. Úgy tűnik, hogy tényleg össze tudunk dolgozni, mert a nyom nekem nem mondott sokat, ellenben neki… Elismerően nézek rá, és másrészről gyanakodva, de túl jó érzéssel tölt el, hogy nyomon vagyunk ahhoz, hogy bele akarjak menni pontosan miben is utazik Roxforti tanárként. - Akármilyen kicsik, meg fogjuk találni őket. Ha azt jelenti ez a cetli, hogy ők osztogatják a fegyvert, akkor elvezethetnek ahhoz, akitől kapták, ha nem, akkor még könnyebb, azért köpnek majd, mert ki akarják iktatni a konkurenciát. - mosolyodok el egy kicsit, még az asztalra is csapok - persze nem erősen, nem akarom, hogy minden szem ránk tapadjon -, fellelkesülve. Az már kicsit túlzás lenne, ha örömömben felállnék és felkapnám, már neki a maga visszafogottságával, szóval az elmarad, hiába csillan a szememben a lehetőség. - Mielőtt otthagytam a Testvériséget volt egy ázsiai srác, aki az egyik találkapont környékén piszmogott és kiszúrtam magamnak, de aztán nem volt lehetőségem elkapni a grabancát. Jó ez így keményen rasszista, feltételezni, hogy köze van hozzájuk, csak mert csíkszemű, de tegyük fel, hogy férfi megérzés. - vonom meg a vállamat kicsit, valahol el kell indulnunk. Persze, engem is tévesztettek már meg az érzékeim, Fionnt is elzavartam első ránézésre, aztán jobban megismertem, meg Gwydionnak is számtalanszor akartam kitekerni a nyakát, pedig a varázslók oldaláról hasznos tanácsadója volt a vezetőnknek, szóval csak nem egy haszontalan szarházi…
Egy dologban biztos vagyok, ha mások vagyunk, ha nem, nincs időnk hosszas köröket futni, összebarátkozni, mert addig csak egyre többen kapnak be egy olyan golyót, ami ellen nincs védekezés. A legrosszabb pedig az egészben, hogy a fegyver terjedésével olyan kezekbe is kerülhet, akikébe nagyon nem kellene. Nem is értem, aki kitalálta hogyan gondolta ezt. Mi van, ha egyszer csak valami zakkant kaparint magához egy ilyet, aki aztán mondjuk rálő egy gyerekre, vagy ártatlanra, aki még csak nem is auror. Az eltévedt golyókról nem is beszélve. Én is el akarom érni a céljaimat, de nem mondtam sosem, hogy bármi áron. - Naivitás... - rázom meg a fejemet ezzel részben igen méltatva is őket, hogy csak úgy bevették ezt, részben pedig le is zárva a témát. Nincs mit tenni, már utólag legalábbis nincs és esetében legalább becsülendő, hogy próbál tenni valamit a fegyverek ellen, ha már volt olyan okos, hogy elfogadott valamit, amit nem ismer és amihez nem ért. Vajon, ha azt mondták volna nekik, ha bevesznek valami bogyót, akkor varázserejük lesz, gondolkodás nélkül megtették volna akármilyen következménnyel is jár? Persze, gondolom hittek az ügyükben és abban, hogy aki segíti és vezeti őket nem tehet semmi rosszat... Na ez a naivitás. Ezért álltam be mindig is akármilyen vezető mögé kétkedéssel. - A pletyka is valami. Tudnunk kéne, hogy ki kitől kapta és igen visszakövetni a nyomokat. Ha olyantól kaptátok, aki varázshasználó, ez azért nehezebb feladat lesz. A legjobban a legfrissebbel járnánk. A kapcsolataid egy része él még? - tudom én, hogy megpattantak és azóta, hogy ő megtette már többen is követték a páldáját. Elég nagy a fejetleneség és ez a legnagyobb gond, mert ha azok, akik rájönnek gáz van elmennek, jönnek helyettük olyanok, akiket nem érdekel, hogy mi hogyan működik, ezek pedig egyre sötétebb alakok lesznek majd. Félő, hogy az ilyesminek olyan csúnya vége lehet, mint ahogyan kialakultak a Halálfalók. Biztos vagyok benne, hogy idővel, ha már nem került rá sor eleve, ezek az alakok is csatlakoznak, akik régen Voldemortot szolgálták. - Ezt komolyan gondolod? A fegyverek eltűntetése csak egy lépés. Erősen kétlem, hogy egy olyan valaki, mint Grindelwald és az emberei egy vasat tartanak a tűzben és nincs mindig egy újabb B tervük. - rázom meg a fejemet. Nem tudom, hogy jó e az nekem, ha ennyire hisz valami csodálatos jövőben. Én is azért próbálok tenni, de évről évre egyre jobban fogy a lelkesedésem, a hitem, hogy megvalósítható, most pedig hogy bejött a képbe Grindelwald is.. Nem tudom, hogy van e esély bármi jóra is. A fegyverek félek, hogy csak arra szolgálnak, hogy káoszt szítsanak. Ez is csak lefoglalja a Minisztériumot, amíg a háttérben ki tudja, hogy miben mesterkednek még. - Jöhet, ehhez szükség lesz rá. - bólintok végül egyet, mert az ital tényleg kelleni fog, bár túlságba sem akarok esni, hogy gondot okozzon a koncentrálásban. Közben átveszem a cetlit és akár el is libbenhet italért, amíg nézegetem elgondolkodva. Megvárom, amíg visszaér és csak akkor tolom vissza elé. - Hallottam már valahol. Egy kisebb csoportot ismerek, akiknek történetesen villám és egy farkas fej a jelképe. Ha jól tudtam nem szoktak belefolyni a magasabb ügyekbe, inkább piti kereskedők csak. De lehet, hogy épp elég kicsik, hogy felhasználják őket a pisztolyok terítéséhez. Úgy hívatják magukat, hogy Karmok Céhe, többségük ázsiai. - igen jól sejti, hogy vannak alvilági kapcsolataim és igen sok mindent tudok is London sötét részeiről. A forrásaim azért nem végtelenek és az iskolában töltött idő se segít, hogy mindenről tudjak, de amennyire lehetőségem adódik rá, azért igyekszem nem lemaradni azóta sem, hogy tanárként tengetem napjaimat, legalábbis hivatalosan.
Én pedig éppen az ellentéte vagyok, a tettek embere. Persze szeretem feltérképezni a feltételeket és nem fejjel menni a falnak, de amikor elhatározásra jutok, hogy valamit tenni kell és elég volt, hát rendesen odacsapok. Példának okáért most se egy életbiztosítás itt lennem, még is itt vagyok, mert nem élet négy fal között bezárva maradni, miközben a világban minden megy tovább és egyre többen szenvednek az én hibámból is. Lerakom elé az italt és lazán felkönyökölve az asztalra figyelem, ahogy úgy már is többes számban beszél kettőnkről, pedig még csak most kovácsolódik ez a kis társulás. Ahelyett, hogy ez nekem gyanús lenne, inkább szimpatikus, azt sejteti, hogy egy hajóban evezünk, amivel engem mindig is könnyedén be lehetett húzni bármibe. Először a rendőrségbe, aztán a testvériségbe, és most ebbe a kis nyomozásba. - A Testvériség nagy része olyan, mint én, nem varázslók és amikor az egész kezdődött nem kimondottan bővelkedtünk olyanokban, mint mondjuk te, akik értenek hozzá és… el akartuk hinni, hogy a fegyverek értünk vannak és nem ellenünk. Hiba volt. Nem az első, és valószínűleg nem is az utolsó. - vallom be egy cseppnyi nyűglődéssel a mély hangomban és ennek örömére iszok is a sörömből, mint valami rutinos öreg medve, aki alkoholba fojtja a bánatát. Volt is már így, de ez most nem az az alkalom, eszembe sincs túl gyorsan nyakalni és közben keseregni az életen. Nem, biztos, hogy nem fogom újra feladni, ameddig más ki nem emel a nyomorúságból, annál már sokkal erősebb és tapasztaltabb vagyok. - Hát nekem se lenne érdemes, besétálnom, annyi szent. - értek vele egyet, aztán elmorfondírozva hümmenek fel. - Meglepne, ha csak úgy vissza tudnám kérni, amit leadtam a kapcsolatomon keresztül, de amúgy is jutott már eszembe, hogy az lenne a legjobb út, ha visszakövetnénk, hogy honnan indult el az árusítása a fegyvereknek, mert mikor eljöttem már volt róla pletyka, hogy nem csak Testvériségi kézben vannak. Komolyan bólintok, amikor a lányáról beszél, ha tényleg nem csak egy egyszerű tanár, akkor nagyon is őszinte dolog felhozni a családját, hiszen ezzel vissza is élhetnék a jövőben. Ha nem lennék az, aki vagyok. Nem tudom, hogy van-e olyan mélység és elkeseredés, aminek az érdekében veszélybe sodornék szánt szándékkal egy gyereket, csak hogy elérjem a céljaimat… valószínűleg nincs. A Testvériségben is a lehető legnagyobb hanggal híreszteltem, hogy a fiatalság maradjon szépen a seggén és eszükbe se jusson még csak rá se nézni a fegyverekre. Mindenkinek megvolt a saját helye és szerepe - legalább is ebben hittem - és soha nem állt szándékomban háborút támogatni és fiatalokat csatába vinni, akármit is állított rólunk a Minisztériumuk. Ezzel szemben Grindelwald… - Sajnálom. Azoknak a fegyvereknek el kell tűnniük és talán egyszer ha minden fegyver eltűnik ebből a küzdelemből végre dűlőre jut a világ. - mondom kicsit idealistán, főleg az én hátteremmel, hiszen egész életemben fegyvert viseltem, de akkor is így gondolom. A pacifista harcos… A teljes naivitásnak viszont vége, tudom, hogy nem lesz egyszerű menet, míg eljutunk a végéig. - Jöhet a következő? - pillantok az italára, miközben én is felhörpintem a sör végét, ami mondjuk esetemben öblös kortyokat jelent, hiszen korsóról beszélünk. - Annyiből amennyit mondtál, bocs ha tévedek, de van egy olyan sejtésem, hogy pont rád van szükségem egy kis alvilági szaglászáshoz. Mond valamit neked ez a pár sor? Nem voltam verselemzésből ász. - veszek elő egy gyűrött lapot a mellényzsebemből és tolom elé.
Farkasok közt ember, emberek közt farkas, kívülállónak lenni már dögunalmas...
Megvárom, amíg visszatér az itallal. Türelmes vagyok. Ha nem lennék az, akkor nem lennék ott, ahol most vagyok. Ahhoz, hogy beépülj és ne bukj le igen nagy türelem kell, ahogyan ahhoz is kellett, hogy elérjem Rasmus teljes bizalmát, hogy aztán végezhessek vele. Rhysnek persze nem ezt a sorsot szánom, tényleg szükségem van rá. Hallhatott, láthatott olyasmiket, amikről én sem tudok és amik hasznosak lehetnek, no meg ismerhet olyanokat, akik segíthetnek. Számomra azért az nehezítő tényező, hogy a fő dolgom a háttérben mozgás, nem ismerek sosakat sem a Testvériségből, sem más háttéremberek közül, hiszen az iskolában töltöm a mindennapjaimat. - Azzal te is tudod, hogy nem megyünk sokra, ha morgunk valami miatt. Egyszer majd arra is sor kerül, de addig is meg kell ezt állítani, mert nagyon csúnya vége lehet. - mindannak, amiket Grindelwald művel és persze a pisztolyok hatása is durva a mágusvilágra. A lelkek, akik valahol megrekedhettek, hiszen nincsenek itt, de el sem távoztak. Arról nem beszélve, hogy bár sokan valószínűleg még mindig nem, de én tisztában vagyok vele, hogy az ilyen Grindelwald félék hogyan gondolják a világ megváltását. Abból semmi jó nem sülhet ki. - Védekezni akartatok ezt megértem, de... hogy nem jártatok utána annak, hogy pontosan mit is kaptok. Tudom a bizalom fontos, de a létünk alappillére a bizalmatlanság is. Muszáj lett volna... - végül csak sóhajtok és megrázom a fejemet. Tudom nincs értelme annak, hogy olyasmik miatt osztom ki, amikkel már úgy se tehet semmit visszamenőleg. Látom én rajta, hogy szenved amiatt, ami történt és hogy kellőképpen rosszul érzi magát miatta, szóval nincs sok értelme, hogy még én is tovább növeljem a lelkiismertfurdalását. - Ezt-azt igen, bár nem sikerült még egyet sem megvizsgálnom személyesen, pedig az fontos lenne. Értek a rúnákhoz és ha jól tudom, akkor ezek a fegyverek így vannak manipulálva. A Minisztérium... nem szívesen teszem be oda a lábamat és egyszerű tanárként valószínűleg nem is engednék. - magyarázom, hiszen ez a lényeg, jelenleg csak egy tanár vagyok, bár ő sejtheti, hogy azért szó sincs róla, hogy tényleg csak ennyi lennék. Ahogyan sejti az ember nem áll neki egy ilyen akciónak, ha nincs rá komoly oka. - A lányom azt a balgaságot vette a fejébe, hogy auror pályára készülne, amivel gyakorlatilag célponttá válna. Találnunk kell egy ilyen fegyvert, hogy legalább rájöjjek, hogyan lehet hatástalanítani őket, vagy védekezni ellenük. - most nyúlok csak a poharamért és egy húzásra legurítom azt a pár korty töményet, amit hozott. Persze gondolhatja úgy, hogy nagyképű vagyok, hogy úgy gondolom, amire a Minisztériumban nem jöttek rá az majd nem sikerül, de miért ne láthatnék meg olyasmit, amit azok a hozzáértetlenek nem?
