2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Helyes. Az iskolába úgy gondolom a társaság miatt jár az ember, a tanulnivalót majd felszedjük felnőttként a gyakorlatban. – Vélekedek én is így, hiszen manapság sem azért vagyok itt, mert annyira érdekel a Roxfortban tanulható boszorkánymágia, sokkal inkább azért, hogy legyen hol aludnom, hogy Nhdiannal olykor össze tudjak futni. Azért nem rosszak az órák, de a vámpírságomban jobban bízok mint egy-egy bájitalban, vagy bűbájban. Ha végül nem kapok semmilyen képesítést, az sem fog érdekelni. - Ugyan, ha meg akarnálak, akkor gondolod, hogy lenne rá időd? – Kérdezek vissza incselkedve, nem is tudom, hogy miből szereztem hozzá erőt. Inkább viccelődés ez a részemről, semmint flörtölés. Amolyan Audreysan nem is menne nekem. Ezért amikor válaszol, akkor sután összefonom a melleim előtt a kezemet, hogy a hajam is az arcomba hullik. – Akkor jó. Történnek az ember életében bizonyos dolgok, amik után már nem minden ugyanaz. Köszi, hogy megérted. – Nem olyan hangsúllyal mondom, hogy lekoptatva érezze magát, csak hogy nem tudom, hogy nővéremmel meddig jutottak, és én az ilyen kétes elvárásoknak hogy is felelhetnék meg? Ráncolom a homlokomat, tulajdonképpen nem is tartottam számon, hogy Audrey mikor és kivel kavart. Lehet, hogy tényleg öt-hat évről beszélünk, de nekem aztán abban az időben mindegy is volt. Inkább gyorsan iszom ismét, amíg inkább a turistás városnézésre tereljük a szót. Abban talán jobban otthon vagyok. Vagyis nem, mert Chris lényegesen világlátottabb, mint én. Bár az Óceán túlpartjáról jön, de mégis jobban képben van még Angliával is, mint én. És hogy fokozódjon a zavarom, most úgy megnéz valami tetkós alak, aki a bárpultot támasztja, hogy az eddig pír immár bíborba megy át a bőröm szinét illetően. A fickót az sem zavarja, hogy valaki mással vagyok itt. De nem baj, elindulunk kifelé, ám szinte érzem, hogy a férfi tekintete a hátsómra tapad, khm. – Dehogynem. Te tényleg ilyen jól ismered a bestiákat? – Hárítom az engem érintő kérdést belékarolva, hogy a saját zavaromat is enyhítsem, no meg ha valami nagy vadász, nem kéne hogy mondjuk engem is levadásszon. Vajon mennyit tud a vámpírokról?
♫ See you again ♫ ϟ Ruha ϟ friends reunion
***
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Red Lion Pub 2018-11-19, 11:23
Audrey & Chris
Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka - minden válasz valamire. Ezért bizton állíthatjuk: nincs véletlen.
- Na és akkor az amerikai suli még kevertebb. - mondom, kis mosollyal az arcomon. Én is szerettem a sulimat, de kellett valami levegőváltozás, főleg Amy-nek, aki nem tudott túljutni a barátnője gyászolásán és a megszállottságon, hogy Jacket védje mindenáron. Mondjuk ahhoz képest, hogy azt hittem itt nyugalmat és új életet talál, kiderült, hogy Jack is éppen ide menekült… - Mondjuk én se voltam az a stréber. Inkább az, aki az órán felszed valamit, aztán abból él meg, de tankönyvek közelébe nem megy. Többször küldtek a tanáriba megrovásért, mmint dicséretért. - válaszolom, de egyébként különösebb büszkeség nélkül, csak kis mosollyal. Abból már kinőttem, hogy verjem a mellemet arra, hogy mekkora csibész voltam. Az órákat tönkre ugyan nem tettem szándékosan, de ha esélyt láttam arra, hogy valamilyen varázslénnyel szórakozhassak, akkor vonzott, mint valami mágnes és azonnal ott termettem. - Még jó hogy nem akarsz, hívhatnám is a yardot gyorsan. - mondom könnyedén, ezzel talán a komolyságát és bizonytalanságát is visszabillentve a szokásos magabiztosságba. Nem akarom, hogy kellemetlenül érezze magát, tök rendes csaj, régen is jól elvoltunk. Nyilván nem fogok ráröppenni öt perc után, bár nem mondanám magam érett felnőttnek, de kiskamasz se vagyok. - Audrey, figyu… - komolyodik el picit a hangom, ahogy meghallom ezt az emlékes dolgot. - Mindenki változik. Én se vagyok remélhetőleg egy nyálcsorgató kiskölyök, aki voltam, folyamatosan a nyomodban jártam és puncsoltam, hiába vagy két évvel idősebb, ami abban a korban azért számít. Szóval szép emlék az a nyár, tényleg, de nem várom el, hogy ugyanolyan legyél, mint akkor, hiszen eltelt mennyi is? Öt vagy hat év? - kérdezek vissza, aztán bólintok a szavaira. - Tudod, a turista mindig mást lát a városokból, mint aki régóta itt van. - mutatok rá, aztán észreveszem a pirulását és egy kicsit hízik a májam, hogy zavarba hoztam. Ha befejeztük az italt, akkor felkapom a dzsekim és felsegítem, mint valami dzsentlemanus. - Sétáljunk el odáig, nehéz lenne eltéveszteni, ott van a Big Ben mellett, csak a folyó másik oldalán. - vetem fel, aztán a kérdésére elgondolkozom. - Hát suliztam, aztán lábatlógattam, most meg újra sulizok Bestiamesteren. Nem egy nagy sztori. De veled…? - kérdezem, a hangomba belemászik egy kis tapintatosság is, a testvérére gondolva. Persze megint lepattinthatja a kérdést, ha úgy akarja, nem fogom erőltetni.
- Igen, láttam, hogy a Roxfortban mennyien összeférnek egymással. Ehhez képest a mi ír iskolánk egy falusi koszfészek. Szerettem mégis. Legalábbis a nagyon alap dolgokat megkaptam, de sosem érdekelt a tanulás. – Vonogatom én is nevetve a vállamat, mert bár kölyvmoly voltam, nem a mágia érdekelt, hanem a távoli történetek főhősei, akik képeseket voltak mindazt megtenni, amit én sosem mertem a karosszékből. Audrey azért bejárt tudatosabban az iskolába, de inkább barátkozni, hiszen ő sem volt egy csúcs boszorkány, inkább a kedvességével varázsolt el mindenkit. - Dehogy.. én téged nem akarlak megölni. – Rökönyödöm meg, és hevesen rázom a fejemet, szőke tincseim csak úgy száldosnak, pedig még véletlenül sem fúj a szél körülüttünk az ivóban. Azért eléggé belém lát, vélhetően jobban ismerte Audreyt, mint gondoltam. Másoknak, még a saját szüleimnek is könnyű volt eljátszani őt, Christopher viszont mintha annak idején komolyan vette volna a nővéremet. Még ez a mondata is rémisztő, hiszen valóban kénytelen lennék megölni, ha eljárna a szája, hogy nem is Audrey vagyok. De valóban meg tudnám ölni? Vámpírságommal ellentében igazából nem vagyok gyilkos. Egyszer megesett, azon a véres éjszakán Nhydiannal, de az lássuk be, önvédelem volt. Más ember lettem, de semmiképpen sem gonosz. – Én csak.. változtam az évek során, és nem akarom, hogy elrontsam, ami volt. Jó lenne, ha úgy emlékeznél rám, amilyen akkor voltam, és ha vannak is rossz dolgok az életemben, azok nem téged terhelnek. Akárminre azért nem, de többféle őrületben azért igen. – Tér vissza a mosolyom, hiszen nem akartam csak úgy faképnél hagyni, még ha váratlanul is tűnt fel. Azaz akartam, de mindkettőnk védelmében. Azért, hogy ne romboljam le azt, amit Audrey képviselt a szemében, másfelől ha véletlenül mégis vágynék a vérére.. Nos azt nem kéne. – Hű, de Amerikából is többet tudsz az itteni dolgokról, mint én, aki hetek óta itt vagyok. Inkább te dönts, hogy merre menjünk. Nem húzol át semmit! És közben mesélj, mi történt veled, amióta nem láttalak? – A kacsintáson kissé elpirulok, még mindig nehéz megszoknom, hogy nekem az ilyesmi jár. Ám egészen jól tudok azonosulni vele. Jobb, mintha duzzogva elfordulnék.
♫ See you again ♫ ϟ Ruha ϟ friends reunion
***
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Red Lion Pub 2018-10-30, 09:30
Audrey & Chris
Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka - minden válasz valamire. Ezért bizton állíthatjuk: nincs véletlen.
- Hát, arról sose olvastam, hogy hol is vannak a világon legtöbben a varázslók, de azt tudom, hogy elég sokan vagyunk ott is a suliban. És mondjuk az igaz, hogy vannak olyan tökfejek, akiknek nem igazán megy a beilleszkedés, amikor az osztályban minden van, fehér, fekete, indiai, ázsiai, indián, minden amit csak el lehet képzelni. Ehhez képest a nemzeti öntudat… - kicsit felnevetek, hiszen ha itt már azok is fújnak egymásra, akik egyébként ugyanolyan rasszba tartoznak, a múlt nagy része is összefonódik és ugyanazt a nyelvet is beszélik - nagyrészt -, akkor nagy a baj. Persze nem vagyok annyira otthon az európai történelemben, annyit tudok, hogy a skótok utálják az angolokat. De azért amerikában a fehérek irtották az indiánokat aztán behozták a feketéket rabszolgának, szóval elég sok mindent kell lenyelniük. Nekem sose volt probléma ezeken áthidalni, én személy szerint soha nem tettem senki ellen semmi bűnt és hagy ne szívjak már azért, mert a felmenőim barmok voltak. Mindenkivel laza és barátságos vagyok, nem érdekel ki honnét jött, vagy éppen milyen színű a bőre. Persze ha valaki elkezd keménykedni, ugyanilyen alapon nem érdekel, hogy milyen színű a bőre, akkor is lekeverek neki, ha kisebbségi. - Hű, Audrey, nem gondoltam, hogy olyan sütét gondolatok kavarognak a fejedben, hogy ha elmondod meg kell, hogy ölj. - válaszolom, mikor abbahagyja a bambulást és újra visszatér hozzám. Persze valójában el tudom képzelni, hogy mondjuk a húgára gondolt és az elég sötét meg érthető, ha nem akar beszélni róla. Elkönyvelem ennek, és inkább elhessegetem a kiváncsiságom. - Vevő vagy akármire? - kérdezek vissza, aztán egy halk jessz szalad ki a számon. - Az király, városnézés! Még nem voltam a Sohoban, meg hallottam, hogy van valami új látványosság, a London Eye a folyó parton, az azért elég menő lehet sötétedés után is. mondjuk azt nem tudom, hogy hányig üzemel, de legrosszabb esetben felszökünk. - kacsintok rá lelkesen, persze ettől függetlenül még a sörömet iszogatva, nem állok fel és rángatom el azonnal, hogy na akkor indulás. Van időnk, legalább is nekem biztosan van. - Neked nem volt semmi terved? Tuti semmit se húzok át? - kérdezek vissza, egy kis sármos mosollyal az arcomon.
- Talán mert itt több az olyan, aki varázslóvérrel született. Vagy a nemzeti öntudatunk nem engedi, hogy bezsúfoljanak minket az angolok közé. – Vonom meg a vállamat, sosem voltam komoly boszorkány, vámpír is pont azért akartam lenni, mert nem gondoltam, hogy önmagamban lehet annyi erőm, hogy megbosszuljam Audreyt. Most sem érzem magamat erőteljes személyiségnek, de azért mégiscsak jobb úgy, ha élesebbek a reflexeim, és karmokkal, fogakkal is tudok ölni. Nem mintha egyébként gyilkossá akartam volna lenni. Eddig mindenkit életben hagytam, akit meg kellett csapolnom. Kivéve persze azt az esetet, amikor Nhydiant megismertem, akkor rajtunk kívül senki nem maradt életben abban a kocsmában, de természetesen Chrisnek arról sem kell tudnia. Aztán arra ocsódok fel, hogy zavartan kérdezget, hogy hol járok lélekben, s más ötletem nem lévén inkább a flörtölős simogatásba megyek át, hátha ez amolyan titkos fegyver nála is, hiszen másoknál már bevált. Visszakapom a flörtölős hangsúlyt, de a bugyuta mosoly inkább arra engedtet utalni, hogy hasonlóan béna, mint én. Esélyes, hogy az Audreyvel való kapcsolatában is a nővérem volt a domináns. Bár ez már csak azért érdekes, mert ő mindenkivel barátkozott, és sokszor észre sem vette, hogy mennyire bejön mindenkinek. Velem ellentétben, de ezt tudtuk. - Szerinted szabad rákérdezni, hogy mi is jár egy lány fejében? Különben is alig ismerlek, nagyon régen nem találkoztunk már, miért is adnám ki a titkaimat? – Kérdezek vissza most én is kicsit zavartan, hozzá hasonlóan. Valahogy nem tűnik egy szemét alaknak, akár el is mondhatnám neki, de hát nekem már megvan az a bizonyos titkos jóbarátom, akinek elmondtam a lelkem búját. Most miért legyen még egy másik is? Akkor tényleg Lara lennék az ő szemében is, aki mindenkinek elsírja a bánatát. Inkább elmosolyodom, jó lenne témát váltani. – Mit szeretnél ma látni? Városnéznél, vagy buliznál? Mindkettőre vevő vagyok. – Pillogok ábrándosan, amúgy is óriási szempilláimat még inkább kiemelve a mozdulattal. Talán bántó, hogy nem mondom el, amire rákérdez, de inkább megtartom magamnak, minthogy hazudjak neki, hiszen annyiaknak hazudtam már, nem most áll szándékomban ismét. Amúgy is egy kész vicc vagyok Audreyként, nem teszek úgy, mintha a szájába akarnék adni valami pluszban kitalált mesét is.
♫ See you again ♫ ϟ Ruha ϟ friends reunion
***
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Red Lion Pub 2018-10-10, 15:25
Audrey & Chris
Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka - minden válasz valamire. Ezért bizton állíthatjuk: nincs véletlen.
Hallgatom, bár egy kicsit felhümmentek a szavaira. - Furák vagytok, ti, itt a szigeteken. Nekünk egy államunk nagyobb, mint az egész UK és még is ötven államra van egy mágusiskolánk. Ti meg itt magániskoláztok, meg szétszakítjátok még ezt a kevés varázslót is. - csóválom meg a fejemet, bár mosolyogva, nem akarok ennek az egésznek a mélyére menni, csak egy megjegyzés volt. Nincs azért annyira sok varázsló a világon, a Roxfort pedig azt hittem jóhírű és elismert, miért akar bárki egy köpésre tőle inkább máshol tanulni? Megnézem, tényleg megnézem, de nem esik le a hosszú évek távlatából, hogy valami hibádzik vele. Tényleg Audrey-t látom benne, eszembe se jut, hogy az a hír, amit kaptam a húgának a haláláról az kamu volt, és igazából nem is azzal nézek farkasszemet, akivel régen a nyaralás erejéig randizgattam meg csaptam a szelet. - Ez nem is hangzik rosszul, sőt, a legjobb történetek úgy kezdődnek, hogy két fiatal elindul a vakvilágba. - vigyorodom el, egyáltalán nem vágva le, hogy egyébként ő nem olyan lelkes, mint én és hogy ha magabiztosabb lenne, akkor lehet már elküldött volna, hogy egyedül maradhasson. Akármennyire is értelmetlen olvasni egy ilyen helyen. Lehet, hogy sokat beszélek, de ez egészen addig nem esik le, ameddig el nem kezd a semmibe bámulva révedni, aztán amikor elhallgatok és arra várok, hogy valami reakciót is kapjak… Semmi. Összeráncolom a szemöldökömet, azon gondolkozom, hogy vajon észrevette-e, hogy rá akarok kérdezni Larára, vajon azért mereng-e el ennyire, mert ő is rá gondol. Aztán jön a csukló-simi és a flörtölős megszólalás, én meg bugyután elmosolyodok. - Nézd, ameddig tetszik, kishölgy, nem szaladok el. - válaszolom, kicsit zavartan, de azért flörtölősen még, aztán oldalra biccentem a fejemet. - Min gondolkoztál el ennyire? Mármint, úgy félrebeszélés nélkül. - kérdezek rá, miközben könnyedén belekortyolok a Guinnessbe magam előtt. Nem akarok az a fajta tuskó srác lenni, aki folyamatosan pofázik, miközben a csaj az asztal másik oldalán már belebólint az italába az unalomtól. Sose voltam ilyen, jó, beszélek rendesen, de még soha nem kaptam meg azt a visszajelzést, hogy túl sokat, mindenki azt mondja, hogy szórakoztató fazon vagyok. Na hát lehet, hogy most beérkezik az első ellentétes vélemény. Vagy TÉNYLEG Larára gondolt, akit most már én nem tudok kiverni a fejemből.
- Nem, tudod mi Írországban jártunk iskolába, de ez az egyetemi rendszer egész jó, gondoltam kipróbálom. Tudod az ilyen helyeken jó a társaság, vadak a bulik. – Próbálok visszatérni az Audreys kerékvágásba. Muszály megerőltetnem magamat, visszagondolván arra, hogy a nővérem milyen életet élt. Ha már merő véletlenségből összeszaladtam egy ismerősével, akivel talán már kavart is, illene képben lennem. De mi van, ha ez a Chris ott folytatná, ahol Audreyval abbamaradt? Ugyan már nem vagyok annyira nyomi, mint régen, volt is egy-két pasim, de még mindig nem vagyok az egyből az ágyba típus. Nem, talán Audrey sem volt, hiszen őt mindenki imádta, de ha Chris meg ő nagyon közvetlen kapcsolatot ápoltak, akkor nekik nem volt kérdés ez sem. Bár tudnám.. A nővérem nem volt éppen egy napló írós típus, így az emlékeit csak a manótól tudom visszaidézni, de hát ő most nincs itt, nekem pedig gyors, sziporkázó döntéseket kell hoznom. - Igen, a fekete sört még mi lányok is szégyen nélkül vedelhetjük. – Bólogatok mosolyogva, noha merőben zavaró, hogy csak így belebámul a pillámba. Félrefordíthatnám a fejemet, de az nagyon feltűnő lenne. Már meg kellett volna tanulnom, hogy valakinek én vagyok a világ közepe, még ha percekre is. Legbelül mantrázok valami lélekerősítő imát, s édes fintorral vonom meg a vállamat, mintha az a legtermészetesebb dolog lenne az életemben, hogy valaki az én véleményemre kiváncsi. Valójában persze tudom, hogy bár Audrey aranyos lány volt, de a legtöbben inkább az ágyukba akarták volna csábítani. S az ő mintájára vélhetően engem is. Hogy valóban ezt akartam, amikor felvettem a külsejét? Talán egy kicsit, az önbizalmam miatt. Ám a bosszú fontosabb, s ahhoz csak rajta keresztül vezet az út. - Mondanám, hogy segítek, de én csak pár hete vagyok itt, még nem sikerült mindent felfedezni. Ám ha a vak vezet világtalant megteszi, szívesen társulok egy időre. – Lehet, hogy most csak lepattintás gyanánt hozok fel valami közhelyet, de az is benne van hogy talán Chris amolyan feláldozható gyalog lehet, amikor a sellőherceg nincsen mellettem. Igen, legbelül még mindig a kicsi önző Lara vagyok, de hát kit érdekel? Számomra már úgysem jut boldogság, legalább a céljaimat elérjem. Elkalandozom, miközben hallgatom a családi kapcsolatait, s azon veszem észre magamat, hogy már nem beszél, csak hogy valami világbajnokságot emleget. Ösztönös mozdulatot tettetve rámarkolok a csuklójára, végigsimítva rajta. – Jaj bocsáss meg, már kezdtem elfelejteni, hogy milyen szép is a szemed. – Lehet, hogy ugratásnak tűnik, vagy csak amolyan alig titkolt csábításnak, valójában viszont nem tudom, hogy miről beszélt, csak jött a nagy ötlet, csináljunk úgy, mintha tetszene még mindig! Na persze egészen markáns arcéle van, de ebből én sosem csináltam ügyet, a külső Audrey nyomán nálam csak a vakolatot jelenti. Legbelül úgysem én érdeklem.
♫ See you again ♫ ϟ Ruha ϟ friends reunion
***
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Red Lion Pub 2018-09-19, 09:30
Audrey & Chris
Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka - minden válasz valamire. Ezért bizton állíthatjuk: nincs véletlen.
Az én életemben nincsen semmi sötét és véres és bosszúállos, egy halál normális fiatal vagyok, aki csak oda van a varázslényekért és az idomításukért, semmi több célja nincs az életben, csak jól érezni magát. Persze ez nem azt jelenti, hogy mások nyűgjét elbagatelizálom, hogy lépjenek túl rajta és carpe diem és ennyi, csak nem látom annyira borúsan a világot, mivel nincsen epikus csapás a múltamban. Megnézem a lányt, mert csinos, szép a ruhája, és még szép emlékek is fűződnek hozzá, - Hát úgy őszintén, a Roxfortba már januárba. Maradtál szakosodni, ugye? Hogy nem futottunk össze? - teszem fel a milliárdos kérdést, aztán elmosolyodok. - De úgy a pályaudvaron kívül, amit a Roxfort Express miatt megjártam úgy igazán Londonba csak ma érkeztem. Most már látom is a Brit Korona büszkeségét. - mondom vidáman, aztán jön a sörözés, és a megszólalására kicsit felnevetek. - Hát ja, hogy ne lenne menő egy majdnem fekete sört szürcsölgetni? - teszem fel a költői kérdést. - Tudod, őszintén hálás vagyok, hogy varázslónak születtem egy varázsló családba, és nem kell kivárnom a 21-et otthon se, hogy alkohol érintse a csodás ajkaimat. - csücsörítek egy gyorsat, viccesen, aztán megkomolyodott fejjel könyökölök félkézzel az asztalra, megtámasztva az államat és érdeklődő tekintettel nézve rá. - Hát most Londonban csak egy kicsit vagyok, várost nézni, aztán vissza a Roxfortba. Egészen új a légkör, és tetszenek a Tiltott Rengeteg szörnyikéi is, de szerintem a Bestiamester szak után visszamegyek Amerikába. Persze ez még három év, évvesztesen kezdem szeptemberben, túl későn jutott eszembe, hogy ez is egy lehetőség ma már. - mesélem neki, szószátyáran, sose voltam valami fukar a szavakkal, de remélhetőleg sosem esek át a ló túloldalára, hogy már idegesítő legyen a beszédem. - Áh, Amy nem jött, ő Roxmortsban tengeti az idejét, mondjuk nem tudom hogy lett az nagyobb látványosság, mint a UK fővárosa, de ő tudja. - vonom meg a vállam, aztán folytatom. - Biztosan nem emlékszel már, de két uncsihugunk is van, Gilly és Lizzy, és ők is követtek minket a Roxfortba. Az egész familia kezd ide koncentrálódni, bánkódhat a nagy hazánk, hogy elveszti fiait és lányait, akik ráadásul a Világbajnokságon is brit színekben parádéztak. - mondom epikus hanglejtésben, kihúzva magam, mintha valami amerikai zászló is lobogna mögöttem. Visszakérdeznék, hogy az ő húga hogy van, de mint a hal nyílik a szám és csukódik, mert az az utolsó hírem róluk, hogy… a fiatalabb lány meghalt. Több testvéréről meg rokonáról meg nem is tudok, így kicsit meg vagyok lőve, hogy mit is hozzak fel. Látszik a tátogásom után, hogy kicsit tanácstalan vagyok, ha cseppnyi emberismerete van, akkor láthatja a szememben, hogy Larára gondolok, a csendes kis kockára, akit ki se lehetett mozdítani a gubójából. Fogalmam sincs, hogy miben vagy hogyan halt meg, és érdekelne, de annyi bőr nincsen a sármos, vidám képemen, hogy ilyen témára tereljem a beszélgetést. Felmentőseregként megérkezik a két korsó sör, egyik a lány elé, másik elém, és azonnal iszok is belőle egy-két istenes kortyot.
Eddig egész jó Lara! Audrey! Basszus, Audrey! Nehogy már egy ilyen régi ismerős láttán essek ki a szerepemből, ami olyan jól megy már. Sajnos leginkább azok előtt, akik nem ismertek mindkettőnket, de mi van, ha ez a Chris felfedezi az apró különbségeket? Ha annyira összemelegedtek annak idején a nővéremmel, hogy ha nem is külsőleg, de a viselkedésem alapján rájöhet, hogy mindez csupán ügyes színjáték? Nem akarnám megölni a srácot, de ahogyan a sellőherceggel legutóbb megbeszéltük, most már úgyis mindegy, ha ráléptem erre a véres, bosszúállós útra, olykor akadnak áldozatok. Még vétlenek is. - Chris. – Végre megjön a hangom, érezvén a reakcióját nagyon is hízik a májam, hogy hatással vagyok rá, legalábbis úgy fest, hogy tudom azt hozni, amit Audrey emlékének tulajdonít. Igenis irigykedem még mindig a halott lányra, hogy nem csak külsőleg volt káprázatos, hanem a stílusa is ellenállhatatlan volt. Talán már nekem is megy, nem szabad, hogy elszoruljon a torkom, hogy csak akkor tudtam ilyen lenni, miután ő meghalt. Már én is javítanám ki, hogy én ír vagyok, de nem úgy általánosít, ahogyan vártam, nem az angolokat látja furának, hanem a briteket. Akkor nem szóltam. - Városnézésre? Nemrég érkeztél? – Mondjuk én is még csak pár hete, de azért első dolgom volt az éjszakai életettel megismerkedni. Az egykori könyvtárszobás kuksolások már a múltté, csak akkor olvasok, ha nagyon nem tudok magammal mit kezdeni. Vagy túl erős a vérszomj, és nem akarnék neki engedni. Akkor igenis kalandozzanak el a gondolataim. Ám mi van, ha félreteszem az olvasnivalót, vele megyek, és mondjuk rám tör, hogy innék belőle? Na igen, ezzel nem számoltam. Mégis el kellett volna küldeni. Így hát marad az önuralom, a kőkemény önuralom. – Guiness? Naa.. menő vagy! – Ez igazából Larás volt, kivételesen ezt én is szerettem, ráadásul haza, úgyhogy nyelek egy nagyot, tetszetős választás, úgyhogy bólogatok, és már mutatom is az ujjamat, hogy én is ugyanazt. A meghívás nyilván innentől számítva alap, noha van pénzem bőven, családunk sosem bővelkedett, így van időm a bosszúra anélkül, hogy beállnék konyhalánynak. Ellenben a becézésre megrázkódom, amolyan ösztönös reakció ez, sosem szerettem, ha Audreyt így becézték, viszont ő sosem vitatkozott ezzel. – Vissza az iskolapadba. Van itt egy haverom, akinek a lelkét istápolom. Na és te? Átutazóban, vagy végleg itt? Az ikertestvéred itt van a közelben? – Keresem a tekintetemmel Amandát, akivel ha jól emlékszem elválaszthatatlanok voltak. Csak Audrey tudta időnként leválasztani a két szőkét egymásról. Felkönyökölök az asztalra, és amolyan tündéri pillantással bűvülöm a srácot, noha nem sokat tudok róla, de hátha az áthidaló kamukérdésekkel el tudom terelni magamról a gyanut. Aztán ha pár sör után kidől, akkor leléphetek.
♫ See you again ♫ ϟ Ruha ϟ friends reunion
***
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Red Lion Pub 2018-08-31, 11:37
Audrey & Chris
Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka - minden válasz valamire. Ezért bizton állíthatjuk: nincs véletlen.
Méregetem és próbálom belőni, hogy vak és hülye vagyok-e, vagy tényleg az, akinek gondolom. Az első megszólalására kicsit összezavarodok, hiszen annak ellenére,hogy azt mondja kétli, hogy ismerem, eléggé nyíltnak tűnik és még le is rakja a könyvet, nem küld el melegebb éghajlatra. Ráadásul a következő pillanatban már a nevemet is kimondja, így egyértelmű lesz az egész, és egy vigyorral hajolok én is előre, hogy puszit váltsunk. - Csak Chris. - javítom ki lazán, kicsit se megütközve az érintésre a karomon. Már nem azért, mert már ugranék is vele az ágyba és pozitív jelnek tekintem, hanem azért, mert az ilyen testi kontaktus nekem sose volt annyira nagy cucc, én is sokszor fogdosom a másikat beszélgetés közben. Ettől függetlenül teljesen érzéketlen nem vagyok, csak ahelyett, hogy rápörögnék vagy zavarba jönnék, simán jól esik és barátságos megnyilvánulásnak veszem és kész. Egyáltalán nem esik le, hogy mélyen legbelül azon filózik, hogy hogyan is koptasson le, hiszen kedvesen köszön, puszit ad, tapizik, így már szinte hamarabb levetődök vele szemben, minthogy kimondaná, hogy nyert ügyem van és maradhatok. - Király, semmi kedvem nincs magamban lődörögni, de mára nem sikerült partnert lőnöm városnézésre. Ezek a britek olyan furák. Már bocs, a jelenlévők mindig kivételek. - vigyorodom el egy kicsit, aztán végignézem, hogy elrakja a könyvet és ez pont annyira elvonja a figyelmem, hogy a pincér felbukkanására a legkevésbé se legyek kész rendelni. - Őőő… hát… mondjuk… egy korsó Guinness-t, kösz. - rendelek rávágva az első majdnem angol sört, ami eszembe jut. Ír. Közel van, na. - Te mit kérsz? Meghívlak az első körre, mert én ilyen fantasztikus úriember vagyok. - mondom, bár valószínűleg nem lesz tőle beájulva, mert amilyen csinos és amilyen ruhákat hord, valószínűleg mióta nem találkoztunk azóta nem fizetett semmiért az életében. - Jó rég volt már, Dree, hogy vagy mostanában? - kérdezem, és nyilván nem azzal indítok, hogy részvétem a húga miatt, hiába motoszkál a fejemben a dolog, most, hogy találkoztunk. Nem így szokott indítani az ember, főleg, ha nem friss a dolog, hanem már évek teltek el azóta. A legjobb az lenne, ha csak egyszerűen jól éreznénk magunkat, hiszen úgy tűnik a vidámságából, hogy már túl van a gyász időszakon ennyi idő alatt.
Eszembe se jut, hogy álcázzam magamat, pedig Chrisnek igaza van, ha erre gondol, vámpírként jobban látok, így nem kell hozzá tűéles fény, hogy kivegyem a betűket. Hozzá hasonlóan én sem azért vagyok itt, hogy a vágyaimnak hódoljak, a kihívó ruha pusztán megszokásból van most rajtam. Hiszen már végérvényesen Audrey vagyok, vagy legalábbis amíg meg nem bosszulom, azután majd eldöntöm, hogy milyen személyiséggel élem tovább az életemet. Az ő nevét hallom, ám annyira belémidódott már, hogy automatikusan felkapom rá a fejemet, mondhatni hallgatok rá. Valaki a könyvemet kopogtatja. Felnézek amolyan riadt pillantással, hiszen amikor ennyire elmerülök a saját lelkivilágomban, nehezemre esik ilyen hirtelen kikerülni a valóságba, ráadásul a nővérem alakjában. Erőltetem az emlékezetemet, hogy ki is lehet a fazon, de csak halványan dereng. Rémlik, hogy a sokak egyike lehet, akikkel kavart, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre gyorsan rendeznem kell a vonásaimat, mert a testvérem sok pasit ismert, néhányukkal komolyabban is összejött, csak hát naplót nem vezetett, ezért úgy kell improvizálnom, mintha ő lennék, nagyjából a szerencsémben bízva. Direkt nem Írországban maradtam, ahol összefuthatok az exeivel, és hát Londonban szándékoztam megerősödni, de azzal ugye sehol nem számolhattam, hogy valaki szintén itt jelenik meg. Becsapom a könyvet, és fel is emelkedek. - Kétlem. – Vágom rá vigyorogva, de azért halványan előkúszik valami Larás emlék, hogy akkor is olvastam, amikor ott flörtölgettek a szobám előtt. Csak kilestem olykor a fotel mögül, de szokásom szerint duzzogva próbáltam visszatérni a lányregényeimhez. Mivel Audrey sosem volt egy helyben ücsörgős, így fogalmam sincsen, hogy merre mentek, nem faggattam. Ám csak nem fogok lebukni azért, mert most könyvvel a kezében „találják”. - Christopher ugye? – Hajolok át az asztalon, hogy kapjak két puszit, Audrey mindig így csinálta. Meg azt is hozzátette, hogy finoman megérintette közben az illető pasi karját. Megteszem, s magamban feljegyzem, a fickó azért alaposan foglalkozik magával. Még mindig furcsa nekem, hogy ennyire én vagyok körbeugrálva, de Nhydian szerint ez már bizony sokszor nekem szól, nem feltétlenül egy felvett álarcnak. Hiszen az ember változik, a külsőmet is tudtam fejleszteni. Csak hát most nem tudom, mit tegyek, rázzam le a srácot? Húzzam az időt? Mi az, amivel nem leszek nagyon gyanus? – Ezt a mázlistát! Nem várok senkit, úgyhogy megnyertél magadnak, csüccs! – Bukik ki belőlem a nyilvánvaló öngól, de hát már nincs visszaút. Visszaülök, és intek a pincérnek, hogy jőjjön csak bátran, további rendelést veszünk fel. A könyvet pedig elsüllyesztem a táskámban.
♫ See you again ♫ ϟ Ruha ϟ friends reunion
***
Christopher Graves
Reveal your secrets
Tárgy: Re: The Red Lion Pub 2018-08-24, 09:24
Audrey & Chris
Minden eseménynek, történésnek megvan a maga oka - minden válasz valamire. Ezért bizton állíthatjuk: nincs véletlen.
Mióta megjöttünk Amy-vel a Roxfortba, azóta igazából alig szakadtam el az iskolától, hiába mehet egy egyetemista hétvégente, sőt, tanítás után is oda, ahova akar, egyszerűen annyira lekötött az új környezet és a Tiltott Rengeteg csábítása, hogy eszembe se jutott világot látni. Egyetlen jó ötlet Amy fejéből pattant ki, hogy ha már Európában vagyunk csak meg kéne nézni azt a sárkányrezervátumot. A hiba a gépezetben csak az, hogy nem sikerült a húgomtól kikönyörögnöm, hogy jöjjön velem. Márpedig hiába mászkálok a Tiltott Rengetegben egy csomószor egyedül, azért Bulgáriába nem ugranék el így. Nem azért, mert húdefélek, hogy egyedül leszek egy idegen országban, ahol még csak nem is az angol az elsődleges nyelv, csak… Bulibb az csapattal. Csak itt még nincs annyi ismerősöm. Talán lövök a sportolók közül valakit magam mellé, ott egészen jól működött a kémia. Totál véletlenül keveredek ide be, miután végigbaktattam nap közben a Londoni állatkertben, nem árt néha egy lazább nap, amikor csak oroszlánokat és elefántokat bámulok, nem Acromantulákkal vagy Thestrálokkal szemezek. Mikor belépek a bárba lazán körbenézek, hogy hova is kéne ülni, ha kikértem az italt, amikor a pult közelében megakad a tekintetem egy tűzpiros ruhán. Jó, nem vagyok bika, de azért annyira felfigyelek rá, hogy néhány másodperc múlva az alakja és a haja egyre ismerősebbé váljon. Mondjuk az egy kicsit furcsának hat, hogy a csaj egy bárban olvasgat a félhomályban, hiszen nem ez a legideálisabb hely, de mit tudhatok én erről, tanulatlan paraszt, akinek a legtöbb köze a szörnyek könyvéhez van és semmi máshoz. Ahelyett, hogy kikérnék valamit, inkább úgy kerülök, hogy egy kicsit ráláthassak az arcára, persze nem úgy, mint valami perverz állat, aki a prédáját lesi. Nem csajozni jöttem be, csak inni egyet és kikérni valami tipikus angol pub kaját, mert azokért odavagyok. - Audrey? - csap belém a felismerés, mikor már elég ideig bámultam felvont szemöldökkel, aztán odalépve, ha még mindig a könyvébe néz, kicsit megkopogtatom a tetejét. - Bocsi a zavarásért, és remélem nem égetem be magam ezzel a dumával, de találkoztunk már, ugye? - kérdezem, egy kis mosollyal és barátságos, nyílt tekintetemet rávetve. Nincs bennem semmi fenyegető, hogy azonnal visszavonulót fújjon, és ha tévedek, hát lekopok, de még három éve megismerkedtem egy nővérpárossal, és az idősebbel, Audrey-val még össze is jöttünk egy rövid időre. Nyaralni jöttek amerikába és még csak 15 évesek voltunk, szóval semmi komoly vagy hosszú kapcsolat, de attól még megragadt a fejemben az a csinos, életvidám csaj, aki körül mindig ott legyeskedtek. Nem csak a srácok, mindenki, hiszen tényleg nagyon jófej volt, nem csak jól nézett ki. Én is afféle menő srác voltam mindig is, szóval nem volt olyan nehéz egymásba botlanunk. Nem mondok egyelőre többet, kreténül hangzana, ha elkezdenék nosztalgiázgatni aztán kiderülne, hogy bakot lőttem. Nem tartottuk utána nagyon a kapcsolatot, csak egyetlen levelet kaptam, hogy a húga még azon a nyáron, vagy ősszel, nem is tudom a pontos dátumot, de meghalt… Para egy sztori, de nyilván nem ezzel fogok nyitni, hiába motoszkál ott a fejemben. Ha már rám figyel kevésbé bámulom, de azért egy kicsit megnézem, hogy három év mennyit is változtatott rajta… Hát, felnőttünk, annyi szent. Én is nyúltam, izmosodtam is rendesen, még ha szálkás is vagyok és nem is két ajtós szekrény, ő pedig ahol kell, tovább nőiesedett.
Többek között az különböztet meg minket néhai nővéremmel, hogy én mindig a könyveimbe temetkeztem, míg ő kint bolondozott valami társasággal. Ám mivel Írországban jártunk iskolába, és itt nem ismer senki, nem gond, ha kettőnk jellemét minimálisan vegyítem. Vagy ha éppen olyan kedvem van, lazítok egy kicsit a saját szabályaimon. Még mindig nem hevertem ki, hogy ölnöm kellett, ezért hiába is beszéltem Nhydiannal, utána visszajöttem italozni a londoni bárok egyikébe, és most egy jó könyvet is hoztam. Direkt nem a párpulthoz ülök, mert most semmi kedvem bájcsevegni, hanem egy sarokasztalt választok, becsusszanok a mélyére, és már a harmadik kört rendelem bourbonből. Nem száll ugyan a fejembe, vámpír vagyok, de ellazít, amennyire kell. Kerülöm a szemezős pillantásokat, de tényleg lehetett volna annyi eszem, hogy nem ezt a tűzpiros kivágott ruhát veszem fel, ez minden, csak nem passzívan tartózkodó. Így kiköpött mása vagyok Audrey-nak, csak a gyerekkorunkból eredő különböző életstílus változtatta meg egykor a külsőnket, de akár ikrek is lehetnénk, noha tíz hónap azért van köztünk, nagyon is hasonlítunk, amióta pedig úgy hordom a hajamat, a sminket úgy árnyalom, csak az fedezhetné fel a különbséget, aki igazán jól ismerte őt. Nekem pedig nem az ő közegében kell mozognom, a saját szüleimmel el tudtam hitetni, hogy Lara halt meg, Audrey pedig jó messze költözik, így más dolgom nincsen, csak a nővérem gyilkosát megtalálni. Aztán pedig élhetem a saját életemet talán egy harmadik néven. A bár félhomályában jólesően elmerülök a krimiben, hiszen csak azok tudnak megnyugtatni. Kicsi koromban a lányregényeket bújtam, de hát lássuk be, a romantikából már józanítólag ki kellett nőnöm. A saját bestiális szörnyetegemmel úgyis minden nap szembe kell néznem, akkor felesleges áltatnom magamat, hogy még van számomra megváltás.
