2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az a nyomorult szőke nő tovább beszél, pofátlanul próbálja kihúzni az öszes információt a lányból, miközben Bex oda se figyel rá. Én se figyelek arra, hogy a feltupírozott hajú firkász folyamatosan diktál a tollának. Nem szoktam fizikai erőszakot alkalmazni, hihetetlenül távol van tőlem, de most úgy érzem, hogy legszívesebben lecsapnám őt, vagy legalább a lebegő noteszét és pennáját. Persze nem teszem, az alkohol és a kétségbeesés sem elég ahhoz, hogy kompromittáló dolgot csináljak egy firkász előtt. Amikor a nő elkezdett arra utalgatni, hogy alkoholt ittunk, akkor is ez a rohadt védőmechanizmus lépett életbe, hogy megvédjem a jóhíremet, és igazából Bex alkoholizálására is jó kifogást akartam adni, de... De sokkal rosszabbá tettem. Hiába nyúlok a lány karja után, lerázza a kezemet, és csak meredten bámulom, ahogy kiabál velem és sírva elszalad. - Ne... Ne csináld, beszé.. beszéljük meg! - akadnak el a szavaim, és azonnal kezembe veszem a kabátom és a zakómat, hogy utána menjek, de a szombat esti forgatagot a lány sokkal jobban kerülgeti, mint én, és mire kilépek az ajtón már nyomát vesztem. A hideg levegő megcsap, hiszen kimelegedve ingben vagyok, és a következő pillanatban már ott a szőke nő is, hogy újra ostromoljon a részletekért. Eszemben sincsen válaszolni neki, az állapotomhoz mérten a legnagyobb hidegséggel és komolysággal tagadom meg az interjút és küldöm el a fenébe. Elindulok azonnal Bex kedvenc helyeit végigkutatni, hogy utolérjem, hogy beszélhessek vele, de a hideg levegő és az idő múlása egyre jobban kijózanít és egyre kevésbé tudom, hogy mit mondhatnék. Igaza van. Alig, hogy elárulta a legnagyobb titkát, a legnagyobb fájdalmát, ami a szívét nyomta, én azonnal tovább adtam, még csak meg sem válogattam, hogy kinek. A bűntudat elkezdi mardosni a bennsőmet, és elég gyorsan megfogadom, hogy soha, soha többet nem iszok, mert az ítélőképességemet vállalhatlan mértékben torzította el... De már megtörtént a baj. És nem tudom hogyan csinálhatnám vissza. Még aznap este írok a szüleimnek, hogy akármilyen módon állítsák meg a hír terjedését, pénzzel, fenyegetéssel, akárhogyan, de süket fülekre találok, nem hajlandóak segíteni a Wildfield szégyenfolt elfedésében. Ahogy megkapom a választ a kandallóhoz lépek és egy élő beszélgetésre hívom őket a tűzben, aminek az lesz a vége, hogy a klubhelységben kezdek elvelük veszekedni, persze itt már nem említve a pontos dolgokat, csak hogy mennyire kpmutatóak, hogy mennyire érzéketlenek, hiszen azt hittem, hogy nem csak mi vagyunk barátok, hanem a szüleink is... ÉS ha ők nem is, ha meg is játszották, az én érzéseim őszinték a lány felé, nem akartam rosszat, legalább a kedvemért tehetnének valamit... De nem. A beszélgetést nagyon gyorsan lezárják és én tehetetlenül zárkózok be a szobámba, hogy elraboljon az álmatlan önvád éjszakája. Mit tettem...?
// JÁTÉK LEZÁRVA
Köszönöm szépen a játékot, most egy időre a legjobb barátok viszonya jócskán fel lett borzolva... //
Pár hónappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy még egyszer valaha a Roxfort folyosóira teszem a lábam. Ám az idő egyre inkább csak telt Bulgáriában és nem tudtam hozzászokni, hogy ott legyek. Ugyan furcsa módon ott jobban sikerült beilleszkednem rövid idő alatt, mint az angol varázslóiskolában öt év alatt. Valami mégis hiányzott, s idővel rá kellett döbbenjek, hogy ez a valami egy személy. Egy olyan személy, aki végig kísérte az egész életemet és be kellett lássam, hogy nélküle magányos vagyok annak ellenére is, hogy rengeteg ember vesz körbe. Végre találtam egy helyet, ahol az emberek hasonló gondolkodásmóddal rendelkeznek, mint én. Apám és a nagyszüleim is jóvá tették az ott töltött időt, így fájdalmas volt közölni velük, hogy vissza szeretnék jönni a Királyságba. A hatodik évemet már ott akarom befejezni. Igazság szerint nem volt meglepődve a családom a döntésem miatt, ám abban megállapodtunk, hogy csak a téli szünet után jöjjek. Most már korrekt döntésnek tartom ezt annak ellenére, hogy akkor húztam a számat emiatt. Már rögtön másnap a Roxfortban akartam kezdeni. Karácsonykor mikor levelet írtam a bátyjámnak, hogy elújságoljam a nagy hírt megfordult a fejemben, hogy leírom Corvusnak is, ám hiába írtam meg a levelet, sosem küldtem el. Ennek egyszerű az oka, hiszen ő sem osztott meg velem mindent az utóbbi időszakban, ami rettenetesen rosszul esett. Az egész varázsvilág értesült arról, hogy mi történt a Morgan házban. Apám is bejött a Durmstrangba szólni, hiszen tudta, hogy Bent pici korom óta ismerem. Vártam, hogy Corvus megírja nekem, hogy jól van testileg és lelkileg is egyaránt, de sosem kaptam ilyen baglyot. Ez annyira mélyen érintett, hogy a fiú hiánya ellenére is elkezdtem elhallgatni pár dolgot előle. Ugyan mindössze pár apróságról van itt szó, amelyek egyáltalán nem fontosak, mégis így éreztem fairnek a dolgot. Persze a visszatérésem már más tészta, talán ezzel hathatok a fiúra egy kicsit. Amennyiben rájön, hogy mi a problémám. Elvégre férfiból van ő is. Így esett az, hogy most újra itt vagyok a Roxfortban. Tegnap késő este érkeztem, így nem volt alkalmam még senkivel sem találkozni a szobatársaimat leszámítva, de már őket is alva találtam. Reggel pedig sikerült olyan szépen elaludnom, hogy tíz perces késéssel esek be Piton professzor bájitaltan órájára, aminek tudom, hogy következménye lesz. - Elnézést - motyogom az ajtót kinyitva, mire Piton egy igen szúrós tekintettel ajándékoz meg, ám nem fűz hozzá semmi egyebet. Fogadok óra végén itt tart majd egy picit. Be kell vallanom, hogy a szívem hatalmasat dobban, amikor megpillantom Corvust, aki hihetetlen sokat változott az elmúlt hónapokban. Magasabb lett, a haja is hosszabb, mint amire emlékeztem és egyértelműen jobban göndörödik. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy elkerülöm és inkább valaki más mellé ülök le, de amikor meglátom Gilly pillantását rögtön Corvus mellé szaladok és egy hatalmas mosolyt eresztek meg a fiú irányába. - Hú amortentia, jól hallottam? - húzom el a számat. Nem igazán kedvelem a bájitaltant és ezt a bájitalt egyenesen szörnyűségesnek tartom. - Egyébként mizu? Karácsony óta nem beszéltünk - halkan beszélek. Nem akarom nagyon felhívni magunkra Piton figyelmét.
Egyáltalán nem hiszek neki, hogy nem számít az egész, látom, hogy meg van bántva és össze van zavarodva, de nem akarom újra felhozni az egész történetet és lelkizni, mert fogalmam sincs, hogy milyen mélységekbe taszítaná szegényt. Azt hiszem nem akarna a Három Seprű közepén összeomlani, és én se tudom, hogy pontosan hogyan is kell megvigasztalni egy embert meg beszélni az érzéseinkről, meg ilyen baromságok. Ennyire nem igazán fejlődött ki az érzelmi intelligenciám, hogy úgy mondjam. Kicsit bátorítóan megszorítom a kezét, azt pedig már csak magamban mondom ki, hogy ha az én feleségem lenne eszembe se jutna így megbecsteleníteni, sőt, ha férje lesz, annak is kitekerem a nyakát ha kell. Koccintunk, iszunk, és amikor hirtelen feláll majdnem nyúlok utána, mert olyan kótyagosan indul meg, hogy félek, hogy megszédül és elesik. Nem csak én veszem észre a mozgásán, hogy nincsen minden rendben, mert egy szőke nő is megjelenik a közelemben, és enyhe affektálással megszólal, miután Bex eltűnik a szemünk elől. - Hát ejnye, milyen világot élünk, hogy lehet, hogy az a kislány úgy botorkál, mintha becsiccsentett volna... Hiszen az nem lehetséges, bizonyára csak képzelem, hogy alkohol illatot érzek a korsóitok felől. - fordítja a mindent látó, kíváncsiskodó tekintetét felém. Először nem akarom válaszra méltatni, de nem tágít, és többször is odabiccent a fejével a korsókra, és odavágja, hogy "hmm?", mintha kötelességem lenne beszélni vele. Már az én második korsóm is kifogyott, a harmadikba is belekezdtem, és amikor odaszólt a nő, így egyáltalán nem ismerem fel, csak támadásnak veszem a szavait. A nyelvemet megoldotta az alkohol, ráadásul az, hogy így beleszól Bexre, és firtatja, hogy mi is van a korsónkban, és egy kicsit agresszívan mordulok rá. - Nem hiszem, hogy bármi köze lenne hozzá, hogy ki mit kezd az életével. - fordulok oda hozzá, dühös tekintettel. - Bex most tudta meg, hogy az anyja félrelépett és az apja valami Andrew Benedict, kíváncsi vagyok, ezt ön hogy is dolgozná fel. Biztosan könnyedén, otthon ülve, mi? - vágom hozzá, meggondolatlanul, és le sem esik, amit mondtam először. Egyszer csak megjelenik a penna és a toll a kezében, és ahogy Bex visszaér és hozzámszól, hideg zuhanyként áll össze a kép. Nagyon ritka, hogy elakad a szavam, de hirtelen felállok, és mielőtt megszólalhatnék, Rita Vitrol fordul oda hozzá. - Ó, a kisasszony végre visszatért közénk. Kihez is van szerencsém? Igazi szaftos pletykát szimatolok! Az ifjú úr éppen most mesélte, hogy nem is az az apja, akit eddig hitt, hanem Andrew Benedict, mert az anyja félrelépett a házasságában. Meséljen csak, ki vele, mindenre kíváncsi vagyok, micsoda szomorú história! - játsza meg a nagy együttérzőt, pedig csak a sztorira fáj a foga. Kilépek az asztal mellől, egyenesen Bex mellé állva, elkapva a kezét. - Bex, én...
Egyre inkább azt veszem észre, hogy csak jár a szám és nem gondolkozom. Nem tudom magamban tartani a dolgokat és forog velem a világ. Mintha csak Corvus lenne az egyetlen biztos pont a rövidke életemben és most is csak őt látom tisztán. Érzem rajta a sajnálatot, ami jól esik, de túlságosan makacs vagyok ahhoz, hogy még ebben a szituációban is megköszönjem neki. Mindössze megrántom a vállam és beletörődő fejet vágok. Ez van, ugyan mit csinálhatnék? Nem én léptem félre a házasságomban és csináltam gyereket egy másik férfinek. Engem ezért nem vonhatnak felelősségre, csak egy áldozat vagyok, akinek meg kell tanulnia együttélni az anyja baklövésével. - Ne sajnáld, nem számít – nyögöm ki végül. Igenis számít, mindennél fontosabb ez. Pont amikor elhatározom, hogy mostantól tanulni fogok és jobbak lesznek a jegyeim, hogy biztos jövőm legyen és anyám is büszke legyen rám ez történik. – Látod ezért nem akarok soha megházasodni. Engem is megcsalnának, aztán meg játszhatnám a rettenthetetlent. Úgyis fájna belülről, szinte széttépne – sóhajtok fel. Már a múltkor is szóba jött köztünk ez a téma és akkor kiveséztük. Most felesleges is tovább taglalni. - Örülök, hogy te mindig mellettem állsz – mosolygok rá kótyagosan. Attól függetlenül, hogy már ennyi vajsört lehúztunk nem érzem magam rosszul. Pont az ellenkezője, a kedvem is kezd feljavulni és ha nem ilyen depresszív témánk lenne, akkor biztosan csak nevetgélnék és összefüggéstelen mondatokat mondanék. Majd a legközelebbi ivászatunk közben, mindenképp kell ebből ismétlés. - Minden rendbe fog jönni – mosolygok és koccintunk, majd gyorsan le is húzom a második korsó sör maradékát. Ez gyorsabban elfogyott, mint az előző. A szüleim nem lennének rám büszkék, ha tudnák, hogy most mit csinálok, de nem érdekel. Konkrétan azt sem tudom, hogy kik a szüleim. Ekkor hirtelen felállok és szavak nélkül jelzem Corvusnak, hogy elmegyek a mosdóba. Muszáj egy kicsit kinyújtóztatnom a lábam és megmosnom az arcom. Talán egy kicsit tovább is időzök a tükör előtt, mint kellene. Minden arcvonásomat megvizsgálom egyesével és azon tűnődöm, hogy anyám kiköpött mása vagyok. Le sem tudna tagadni engem. Negyed óra is eltelik, mire visszatámolygok az asztalhoz és Corvus-ra mosolygok. - Már csak egy korsó maradt – mondom végül és kissé félve pillantok az italra. Nem tudom, hogy milyen következménye lesz, ha még azt is lehúzom.
Csendesen hallgatom, figyelemmel, de közben forognak az agytekervényeim a lehetséges kimenetelekről, de valahogy a helyzet mindenképpen borzalmas. - Sajnálom, Bex. - mormogom halkan, de kitörölni nem tudom az eseményeket, főleg, hogy mindez tizennégy évvel ezelőtt történt, és az időt nem lehet visszaforgatni. Ha velem csinálna ilyet a jövőbeli feleségem, az, aki örök hűséget fogadott nekem, biztos, hogy teljesen ki lennék akadva, szóval valószínűleg most az egész család szenved, nem csak a barátnőm. Bár, jelen esetben a családjának a többi tagja annyira nem érdekel. A felnőttekkel nem beszéltem annyit, hogy kedvelhessem őket, inkább csak tisztelettel beszélek velük, mert úgy kell, a bátyja pedig néha nagyon tuskó tud lenni, szóval érte se szakad meg a szívem. A lány viszont itt van, és totál el van kenődve, szóval amikor a korsót olyan felnőttesen meghúzza, akkor egyáltalán nem szólok rá, hogy lassabban, hanem én is szolidarítok vele egy kicsit, és a saját korsómmal törődök. Eléggé önálló ahhoz, hogy ne legyen szüksége arra, hogy én befolyásoljam vagy megállítsam, inkább csak itt vagyok mellette támasznak. - Nem fogja tönkretenni a jövődet, ebben biztos vagyok. Ha nem is van apád lánya, akkor is aranyvérű vagy és ügyes boszorkány, már ha azt nézzük, ami tényleg érdekel téged. Biztos vagyok benne, hogy akármilyen csapás ez a családotok részére, te nem fogsz a süllyedő hajón ragadni. Úgy sem hagyom. - az utolsó mondatot kicsit habozva teszem hozzá, de azért csak kimondom, a szemébe nézve. Nekem is nagyot csökkent a szememben az anyja, de az apját és őt miért is ítélném el? Előbbit maximum akkor, ha tudott volna mindenről, még is eltűrte volna a szégyent, ahelyett, hogy tett volna valamit, vagy legalább korábban elmondta volna Bex-nek, bizalmas körben, és nem úgy, hogy véletlen bukik ki az információ úgy, hogy teljesen lesokkolja szegény lányt. - Anyádnak nincs bocsánat. Gusztustalan, hogy elárulta a családotokat. De veled nem lesz semmi baj. - mondom még, aztán felemelem a korsót és az övé felé emelem. - És erre akár koccinthatunk is! Minden rendbe fog jönni! - folytatom magabiztosan, a szavaim tényleg meggyőzőek és megnyugtatóak, talán mire a három korsó végére érünk elfelejti a bánatát. Persze holnaptól át kell gondolnia, hogy elmondja-e az apjának, a bátyjának az igazságot, de ma itt van velem, és nem történhet semmi rossz.
Talán a vajsör teszi, de egy percig sem bánom, hogy elmondtam Corvus-nak az igazat. Csecsemő korunk óta ott vagyunk egymásnak és ha valakiben, akkor benne tényleg megbízhatok. Kár is ezt tovább ragozni. Annyiszor megvédtük már egymást és ez most sem lesz másképp, ha kiderülne az igazság. Én lennék a törvénytelen gyermek a Wildfield családban, akit az anyja tette miatt mindenki elpecsétel valamilyennek, ám jónak biztosan nem. - Valószínűleg igen, habár nem sok mindent tudok a fickóról, de nem is érdekel. Semmit sem akarok megtudni róla, azt akarom, hogy ez az egész csak egy rossz rémálom legyen és derüljön ki, hogy minden baromság – húzom el a számat, s közben újra belekortyolok a vajsörömbe, ám ezúttal többet iszok belőle, mint kellene. Már így is eléggé szédült velem a világ, de most egyre jobban. Nem tudom, hogy fogom megbírni inni a három korsó vajsört taccsolás nélkül, de azért egy próbát megér. Majd Corvusszal visszatámogatjuk egymást a kastélyba. - Ja persze – válaszolom egy kis habozás után. Nem, nincs melegem a vajsörtől, de biztosan a vörös arcom miatt kérdezte. Egyszerűbb ezt mondani, s beleegyezni, mintha az igazságot mondanám. Így mind a ketten jobban járunk. – Az a legrosszabb az egészben, hogy anyám bal lépése jóvoltából tönkreteheti a jövőmet, a bátyámét és még apukám is elveszítheti a tekintélyét. Nem tehetünk erről semmit és mégis ez lehet a vége, ha kiderül. Muszáj titokban tartanunk. Nem hiszem, hogy Andrew Benedict is szívesen hangoztatná, hogy van egy törvénytelen tizennégy éves lánya, amikor alig idősebb harmincnál – magyarázom. Vannak dolgok, amelyek jobb, ha rejtve maradnak és ez pont olyan. Fel kell készülnünk a legrosszabbra, de remélem nem fog bekövetkezni. - Apám még mindig nem tudja és fogalmam sincs, hogy mi ütött anyámba. Ha ez így is van, akkor miért nem volt képes eltitkolni és boldogságban leélni az életünket? Ha meg annyira bűntudata van miatta, akkor viselje el az érzés következményét, ha már képes volt félrelépni – válaszolom szigorúan. Ha rólam van szó ritka, ha valakinek kegyelmet adok és anyám sem kivétel ez alól.
Én se vagyok egy olyan ember, aki könnyen bízik meg az emberekben, foleg magamban és a saját tudásomban bízok, de tény, ami tény, ha valami ilyen mértéku baj lenne, én is Bexhez fordulnék eloször. Persze ilyen a mi családunkban nem történhet meg. Mondjuk Wildfieldékrol is nehéz most elhinni... - Andrew Benedict? Katherine Benedict rokona? - kérdezek vissza, finoman összeráncolva a szemöldököm. Bex annak a kis pukkancsnak lenne az unokanovére? Igen, tettem ellene csúnya dolgokat, de azért is fejeztem be az egészet, mert o volt az, akin eloször észrevettem, hogy milyen hatással vagyok az emberekre... Amit azzal hálál meg, hogy mióta egyedül mászkálok lépten-nyomon Accipiter pincsijeként pattog és nekem esik. Jó, az tény, hogy nem tudja, hogy ő volt az első, aki után megszólalt a lelkiismeretem, de nem is vagyunk olyan viszonyban, hogy ilyen nyálas dumával elé álljak. Magamhoz húzom átkarolva, hogy egy kicsit megnyugtassam, de ahogy visszapillant rám és látom az elvörösödő arcát elengedem, és kicsit felnevetek. - Neked is meleged van tőle, ugye? - kérdezek rá, a fejemmel a vajsörre biccentve, aztán végül kicsit tévolabbra húzódok és leveszem a Mardekáros zakómat, csak a fehér ing marad és a nyakkendőmet is kicsit meglazítom. A kérdésre komolyan biccentek, újra a szemébe nézve. - Persze, hogy tudom. Ez felboríthatja a családotok helyzetét és jóhírét az aranyvérűek között. Számtalan család zárkózna el tőletek. - elhallgatok, nem akarom folytatni, mert valószínűleg ezek a gondolatok már benne is végigszaladtak. - Csak azt nem értem miért nem mondta el az anyád eddig, lehet hogy soha nem is akarta? Mi történt éppen most? Apád tudott róla egyáltalán, vagy most sokkolták le a hírek és otthon áll a bál? - kérdezem, kicsit elhúzva a szám, rémes erről beszélni, de annyi kérdésem van még, és tőlem szokatlanul buknak ki belőlem, pedig próbálok tapintatos lenni és azt hiszem nem ezek a jó kérdések ahhoz, hogy felvidítsam. Újra kortyolok az italból, kicsit felsóhajtok, most már sokkal jobb, hogy csak az ing van rajtam és a nyakkendőm is meglazítva. Igaz, hogy sose látni ilyen szétszórtnak, de most erre egyáltalán nem figyelek, nem is értem miért...
Ha van olyan ember a földön, akiben tényleg száz százalékosan megbízhatok, akkor az Corvus. Még nem akartam neki elmondani ezt az egészet. Úgy voltam vele, ha minden biztos és a családom is szembesült vele, akkor majd a tudtára hozom, ám ez nem éppen így sült el. Talán jobb is, hogy végre tudja valaki rajtam és azon a pár lányon kívül, akik velem voltak, amikor ért a sokkoló igazság. Persze azok a kortársaim nem ugyanolyanok, mint Corvus. Most, hogy már elmondtam neki a könnycsepp ellenére is kissé megnyugodtam. Egy hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem kell hallgatnom erről és végre valaki, akit nagyon szeretek tud róla. - Nem száz százalékig, de olyan nyolcvanig. Andrew Benedict-nek hívják, harminc év körüli, arrogáns és csak magával törődik. Külsőre nem hasonlítunk, de hát arra a férfire sem hasonlítok, akit az apámnak hittem – rántom meg a vállam nemtörődöm módon, de legbelül igenis fáj. Szinte éget a tudat, hogy az a fiatal férfi, aki annyira bunkónak és felelőtlennek tűnik, valóban az apám lehet. Ezt nem kívánom senkinek. – Igazából nem mutatkozott be, amikor találkoztunk, úgy derítettem ki a nevét. A családnevéből ítélve Katherine Benedict-nek valami köze lehet hozzá, s ezáltal hozzám is. Végülis ez jót jelent, hiszen akkor aranyvérű – próbálok kapaszkodni valamibe, amitől egy picit is jobb fényben látszódik a szituáció. Ugyan most ez a legkevesebb, hogy milyen származású a vérszerinti apám, de mindig is arra neveltek, hogy csak és kizárólag az aranyvér. Most ez eltörpül a többi probléma mellett, ám mégis van valamennyi jelentősége. Úgy beszélek, mint aki teljesen józan, ám erről szó sincs. Kissé forog velem már a kocsma és érzem azt, hogy becsiccsentettem. Ettől függetlenül, talán a bánattól vezérelve magam elé húzom a következő korsót és félénken pillantok fel a kipirosodott arcó Corvus-ra, aki folyamatosan engem néz. Az én arcom is vörösbe vált több indokból is, de most jobb, ha nem veszem sorra őket. - Ugye tudod, hogy ennek köztünk kell maradnia? – kérdezem, de tényleg bízom benne. Ő sosem adná tovább senkinek.
Hát, Marcus se volt egy mintadiák, de ő inkább azért kapta a leszídásokat, mert a kviddics volt a mindene és egyáltalán nem törődött a tanulással, nem azért, mert annyira ivott vagy cigizett volna. Jó, nem volt az az otthonülős fajta és ha nem volt kviddics edzése akkor benne volt a bulizásokban. Bár mivel egy szakadék van közöttünk, ami az éveinket illeti, annyira sokat ebből én észre se vettem. Bexnek ugyanolyan a haja, mint mindig, a tippem vérszegényre sikerült, de legalább addig is láthattam egy hamisítatlan Wildfield szemforgatást. Kicsit felvonom a szemöldököm, ahogy egyre több és több információ bukik ki a lány száján, de nem szólok bele, csak végighallgatom, hogy kiadja magából a keserűségét. Szelíden pillantok körbe, hogy hányan hallották, amit mondott, de senki sem törődik velünk, így közelebb húzódva kicsit sután emelem fel a karomat, hogy magamhoz vonjam. - Teljesen biztos ez? Kicsoda az igazi apád? - kérdezem, tapintatos hangot megütve, miközben a fejemben rengeteg dolog kavarog. Egyrészt, hogy milyen borzalmas lehet ennyi idősen megtudni, hogy anyád házasságtürő és törvényen kívüli gyerek vagy, másrészt... Bex anyja ugye nem keveredett volna muglikkal? Annyira még én se vagyok elszánt vérhűséges, hogy ezt hozzam szóba, miközben a barátom arcán látom leszaladni a könnycseppet. A kérdésére csak kicsit bólintok, és tényleg egyetértek, hogy finomabb, de ebben az esetben azt hiszem ez az információ inkább finom terelés akart lenni. Azért a szabad kezemmel még magamnál tartom a korsót, és lassan ki is fogy az első. A sápadt arcomra felkúszik egy természetellenes vörös pír és kezdem kicsit kellemetlennek érezni a Mardekáros zakómat. Nem akarom ilyen hamar elengedni a lányt, még csak most vontam magamhoz, hogy megnyugtassam, de kicsit már kezd melegem lenni. Lerakom az üres korsót, és magam elé húzom a következőt, de igazából közben oda se fordulok, csak a barátom arcát figyelem, ha most nem is vagyok a szavak embere, támogatni akarom szótlanul is. Fogalmam sincsen, hogy mit éreznék a helyében, hiszen mind a kettőnket úgy tanították, hogy az aranyvérű családjaink neve mindenekfelett, erre az anyja árulja el a családjukat... Nem néztem volna ki ezt a nőből. Vajoon a szüleim tudják, rájöttek már korábban?
A bátyám elég hamar elkezdte a kicsapongó életmódot. Emlékszem, hogy mindig bajba került a suliban és nem egyszer kapták el, ahogy piát csempészett be a roxmortsi hétvégéken a kastélyba. Egyszer nevetve mesélte, hogy egy idő után őt már alapból átkutatta McGalagony professzor és szigorúan várta, hogy visszaérjen a Roxfortba. Anya meg apa már nem annyira nevettek rajta. Édesanyám leszidta rendesen, míg apa bólogatott, de arcán egy kisebb mosoly rejtőzött. Nem mondom, hogy büszke volt, de mindenesetre úgy tűnt, hogy nagyon szórakoztatja a dolog. Egy idő után már nem csak piát, de cigit is találtak nála. Nem követendő példa, de felettébb szórakoztató. - A fiúk meg a tippjeik – forgatom meg a szemeim és belekortyolok a vajsörömbe. Már az első korsónak a kétharmada hiányzik és érzem, ahogy kezd a fejembe szállni az alkohol. Jó érzés, kissé vicces, a kedvem is javul felfelé. - Be kell vezetnünk megint. Mondjuk anyám legutoljára mikor lejöttél és ott aludtál azt mondta legközelebb már nem aludhatsz velem, mert serdülünk vagy mi és ez veszélyekkel jár – utánzom anyám hangját. A jó kedvem átvált egy kis idegességbe és érzem, hogy nem tudom abbahagyni a nő szapulását, akinek az életem köszönhetem, de bár ne lépett volna félre. Nem számítana, hogy nem léteznék csak apámmal minden legyen rendben. Mármint a nem vérszerinti apámmal, hanem Wildfield-del, aki felnevelt, s akinek oly’ sok mindent köszönhetek. – Felejtés, valóban elég rossz dolog. Amúgy meg miért is hallgatnék anyámra? Mostantól az ő szavai nem döntőek a számomra. Ha valaki félrelép és egy másik férfitól esik teherbe, míg azt hazudja mindenkinek, hogy a lánya a férjétől van az... – nem találom a megfelelő szót. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék erre. Az egyik legszörnyűbb dolog a világon. - Te olyan szerencsés vagy. Nézz magadra Corvus, mindenki tisztel téged vagy tart tőled, a lányok megfordulnak utánad és annyira okos vagy. Az én életem meg egy hazugság – panaszkodom, s érzem, ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon. Letörlöm és elmosolyodom. Kortyolok egyet a vajsörből és egyenesen a srác szemeibe nézek. - Sokkal finomabb alkohollal, nem gondolod? – kérdezem kíváncsian. Körbepillantok, de most nem figyelnek az emberek. Mikor a vérszerinti apámmal veszekedtem mindenki minket bámult. Biztosan hallott már Corvus is valamit erről, hiszen az emberek nagyon pletykásak. Mondjuk ha rólam van szó, akkor egyik fülemen be, a másikon ki és nem foglalkozom velük. El sem jutnak a tudatomig.
Az első tippel eléggé félremegy, amire csak kicsit mosolyogva megvonom a vállam. - Jó, csak egy tipp volt. - teszem hozzá, aztán felvonom a szemöldökömet. Rendben, Bex se szokott leégni annyira, de azért még is csak csúnya, ha egy nő hív meg egy pasit, mégpedig nem egy körre, hanem háromra. Nem nyitom ki a számat, mert ha előjövök azzal, hogy "de hát én vagyok a férfi", rövidesen maga elé fogja húzni az összes korsót engem pedig elküld, hogy akkor szerezzek magamnak. Vagy melegebb éghajlatra. Attól függ milyen kedve van éppen. Tetszik a lány jó kedve, megfertőzi a hangulatomat, és miközben iszogatom az italt az én arcomra is szokatlanul rávándorol valami állandó mosoly, ahogy a szemembe is vidámság költözik. Komolyságra és keménységre neveltek, hogy mindig feszesen, a környeztem teljes tudatában létezzek és mindenre odafigyeljek, amit teszek, így mióta elkezdtük az iskolát, eléggé keveset szórakoztam, úgymond. Hallgatok és iszom a vajsört, de látom, ahogy Bex arcán valami megváltozik. Ennyire ismerem már, hogy amikor anyjáról beszél, észrevegyem, hogy valami történt a rivallón kívül, aztán a kirohanása a gyerekkorunkkal... Az arcom már is kicsit megkeményedik és eltűnik a szememből a felhőtlen vidámság. - Igen, nekem is hiányzik. Mindig sokat nevettünk és jól éreztük magunkat. - mondom, attól eltekintve, hogy már azonnal arra kér, hogy felejtsem el. - Sok mindent szívesen megteszek, de a felejtésben nem vagyok valami jó, Bex. - folytatom, és kortyolok egyet az italból, majd közelebb húzódok hozzá és az érdeklődő tekintetemmel próbálom rákényszeríteni, hogy a szemembe nézzen. Nem értem, hogy mi lehet vele, ami egy kicsit azért zavaró, mert azt hittem eléggé jóban vagyunk. - Történt valami? - teszem fel a kérdést, ami lehet, hogy taccsra vágja a vidám hangulatot, de akkor is szeretném tudni, hogy miért viselkedik ilyen furcsán. Nem mászok bele azért annyira a képébe, meg ha elküld a fenébe akkor lehet, hogy meg is hátrálok és nem vallatom tovább, bár kifejezetten jó szokott lenni a meggyőző képességem, ha valamit ki akartam húzni az emberkből.
Lehet tényleg nem volt életem ötlete fejenként három korsó sört kikérni. Nem mintha szűkölködnöm kellene pénzügyileg, de ha én fizettem volna, akkor biztosan nem hagynám majd itt, de így ha érzem, hogy már elég, akkor nem fogom félteni. Amúgy meg itt van előttem az egész délután, amit még Roxmorts-ban tölthetünk, szóval még bármi megtörténhet. Mindössze annyiban reménykedem, hogy egyik professzorba sem fogok belefutni sem a faluban, sem fent a kastélyban. A múltkori büntetőmunka után nem szívesen húznám ki a gyufát Pitonnál. Különben is megírta anyámnak a levelet, hogy egy sárvérűvel üzleteltem. A szüleim biztosan nem fognak repdesni az örömtől, ha megtudják. Már egy ideje azon gondolkodom hogyan fogom kimagyarázni magam. - Mindig ilyen a hajam - nevetem el magam. A hajam kezdem birizgálni. Sosem csinálok vele semmit, mindig hagyom hullámosan. Nem vagyok az a lányos lány, aki sok időt ölne a külsejébe. Így is teljesen tökéletes. - Nem elég, hogy nem késtem még ide is értem hamarabb. Amúgy nem jössz semmivel - rántom meg a vállam. Ha nem a bátyám fizette volna sem kérném el az árát. Egy kis vajsörtől nem fogok leégni. Belekortyolok az italba és körbepillantok a kocsmában. Rengeteg roxforti diák özönlötte el a helyet, s tanárok egyaránt. Így civilben már nem igazán tudjuk elkülöníteni egymástól a különböző házak diákjait, de apa szerint ennek a későbbiekben nem is lesz jelentősége, a vérnek már annál inkább. Néha azt kívánom bárcsak már ott járnánk. Unom a folytonos tanulást és szívesen belekóstolnék a felnőtt életbe. - De még mekkora Magna cum laude lenne! Akkor biztos nem kapnék rivallót anyámtól - nevetek fel. Legszívesebben hozzáraknám, hogy édesanyám egy álszent tyúk, de ezt a témát még nem akarom feszegetni Corvus előtt. Majd ha minden biztos lesz elmondom neki, addig felesleges az ördögöt a falra festeni. Reménykedem benne, hogy kamu az egész. - Hiányzik, mikor mindig nálunk lógtál - mondom hirtelen mindenféle gondolkozás nélkül. Nem tudom, hogy jutott most eszembe. Talán kezd beütni a vajsör? Hiszen még alig ittam belőle. - Felejtsd el - teszem hozzá gyorsan. Nem akarom, hogy Corvus érzelgősnek gondoljon, mert egyáltalán nem vagyok az. Ez most csak úgy kicsúszott és nem tudom hová rakni. Talán még ennél is lassabban kellene innom.
A hantázására és a szemforgatására csak én is szemforgatok, azért eléggé biztos voltam benne, hogy nem fog csak úgy felültetni. Tuti nem csinálna ilyet velem, hogy ilyen rondán elfelejt. Leülök tehét, de a megjegyzésre, hogy nem tűnt e fel valami felvonom a szemöldököm és végigmérem. Na jó, ez tuti valami beugratós kérdés. - Új... őőő... a hajad? - kockáztatom meg, aztán néhány lélegzetvétellel később leesik, hogy mire gondol. - Ja, hogy nem késtél. Ezért már megérdemelnéd, hogy én fizessem a vajsöröket. Tényleg, mennyivel jövök? - kérdezek rá, nekem soha nincsenek pénzproblémáim, lényegében akármit megtehetnék, amit akarok, hiába nem vagyok még nagykorú és hivatalosan nem rendelkezem az örökségemmel. Szabad kezet kaptam és bíznak bennem, hogy nem verem el semmi hülyeségre, nem is szoktam. Persze nem vagyunk a leggazdagabb család, a vagyonunk a Brooksok tőkéjének közelébe se ér, de azért eléggé el vagyunk eresztve mi is, ahogy az összes nagy ház. Tapsot ugyan nem kap, de mosolyt igen, és miután megízlelgettem normálisan a vajsört elismerően pillantok rá. - Ha a szabályok megkerüléséből lehetne RAVASZ-t letenni, neked Magna cum laude lenne, Bex. - mondom, bár csak viccből. Kiskorunkban a szüleim minden nap rám akartak eröltetni egy latin kifejezést, és ennél a napnál pont Wildfield-éknél voltunk vendégségbe, így egész nap azon szenvedtem, hogy milyen kontextusba tudom beszúrni a szót. A végére igazából mindenre ezt használtuk, ha köze volt a "nagy dicsérettel" kifejezéshez, ha nem. Tovább iszogatok, kicsit somolyogva, néhány pillanatig csak csendben élvezve a meleget és ahogy furcsán csiklandozza a nyelvem és a torkom az ital. Valójában azért hallgatok ennyire, hogy megadjam a lehetőséget a lánynak, hogy meséljen olyan témában, amit csak akar.
Corvus pontos, mint mindig. Én valahogy nem tudom átvenni ezt a jó szokását. Minimum tizenöt-húsz perceket szoktam késni a találkákról vagy még többet. Annyi most a szerencsém, hogy a bátyámmal lebeszéltem, hogy megveszi nekünk az alkoholos vajsöröket, mielőtt Corvus ideérne. Így legalább a srácnak nem kell rám várnia, pedig ő is tapasztalta már, hogy mennyire nem szoktam sietősre venni a figurát. Jól hangzana, ha azt mondanám, hogy már pedig ha róla van szó mindig pontosra veszem a figurát, de akkor hazudnék. Már pedig én utálok hazudni, mindig őszintén beszélek és inkább hallgatok el dolgokat, minthogy elferdítsem az igazságot. Ezért járhatna egy képzeletbeli piros pont nekem. - Uh basszus tényleg. Annyira sajnálom Corvus, de most le kell lépned. Mindjárt itt van a többi srác és nem vetne rám jó fényt, ha veed találnának – forgatom meg a szemeim nevetve. – Téged vártalak és feltűnt még valami a vajsörön kívül? – kérdezem vigyorogva. Igen, egyértelműen arra célzok, hogy már itt vagyok, pedig ritka az olyan. Ginát szoktam mindig nagyon megváratni, de őt már szándékosan is. Teljesen megérdemli az a mocskos sárvérű. Elnevetem magam, amikor látom Corvus arckifejezését. Nem erre számított a vajsörrel kapcsolatban. Gondolom azt hitte sima, alkoholmentes ital lesz, amikor idekészült, s még amikor erről beszéltünk. Remélem túlszárnyaltam minden várakozását. - Egy igazi csoda vagyok, igazán megtapsolhatnál – mosolygok rá. Nem áll szándékomban elmondani neki, hogy mindössze a bátyám segítségét használtam ki, de lehet sejti. Nemrég lépett még le, valószínűleg a kastélyba sem ért vissza ennyi idő alatt. Talán Corvus láthatta is távolról. – Az maradjon az én titkom – teszem hozzá és végre belekortyolok én is. Életemben másodjára iszok alkoholos italt. Az első a bátyám lángnyelv whisky-je volt pár hónappal ezelőtt. A szüleink nem voltak otthon és áthívta pár haverját. Mikor nem figyelt belekóstoltam, de az nagyon nem ízlett. A vajsör fényévekkel finomabb annál az italnál, s tudom, hogy a későbbiekben már ezt a verzióját is szívesen iszom majd.
Mi? Az idősebb Wildfield roxmortsi kiránduláson? Kicsit összevonom a szemöldökömet, amikor észreveszem a srácot az utcán, de azért odaköszönök neki és különösebb beszélgetés nélkül tovább sétálok. Nem szoktam késni, nem az én műfajom, így pontosan a megbeszélt időben térek be a Három Seprűbe. Ezúttal jól fel vagyok öltözve, igazából élvezem is kicsit a téli hideget, ami csípi az arcomat. Meg így jobban is fog esni az a vajsör, hiszen az azonnal átmelegíti majd a testemet és elűzi a csontjaimból a hideget. Ugyanazt a kabátot és zöld sálat viselem, mint mindig mellkasomon a Mardekár és a Corvus címer hímzésével. Ugyan elég nagy a tumultus, hiszen a fél Roxfort itt kóvályog a faluban, plusz persze a felnőttek is iszogatnak a szabadnapjukon, de elég gyorsan kiszúrom a vörös lányt hat korsó vajsörrel előtte. Hat. Azta. - Azt hittem csak ketten leszünk. - lépek oda, még a köszönés előtt. - Vagy egy kviddics csapatra való srácot vársz, csak elfelejtettél lemondani? - teszem hozzá, egy vékony féloldalas mosollyal. Leülök vele szemben, és magam elé húzom a korsót, márha tényleg nekem szánta és nem valami titkos boszorkánykörnek, amiről én nem tudok. Teljesen tudatlanul kortyolok bele a vajsörbe, ránézésre olyannak tűnik, mint mindig, az illatát se ismerem fel elsőre, de ahogy megízlelem és elkezdi égetni a nyelvemet és a torkomat, nem túl elegánsan köpöm majdnem vissza, a korsó fölé hajolva. Kikerekednek a szemeim és a hidegben kipirult arcommal nézek a lányra. - Ezek igazi alkoholos vajsörök? Hogy kérted ki? - kérdezem, és talán egy cseppnyi csodálat is vegyl a tekintetembe. Most, hogy megvolt a döbbenet, és tudom mire vállalkozom, még egy diszkrét kortyot iszok, ismerkedve az ízével. Még sosem ittam semmi alkoholosat, még egy mezei konyakmeggyet se ettem meg, bár ez nem tudom mennyire releváns, de a lényeg, hogy ez egy eléggé új íz. És milyen furcsa...
Még a hét eleje felé megbeszéltük Corvus-szal, hogy a legközelebbi alkalommal lejövünk vajsörözni és nem kint a hidegben fagyoskodunk. Biztosan megy majd a susmorgás a hátunk mögött, hogy pont mi ketten vonulunk el és ülünk le egy asztalhoz iszogatni. Tudhatnák, hogy a családjaink generációk óta jó viszonyt ápolnak egymással, de igazából nem érdekel mások véleménye. Nem most fogom elkezdeni az aggódást a pletykák miatt és így tovább. Plusz jól fog esni elfelejteni ezt az egész szituációt Andy-vel, aki nagy valószínűséggel a vér szerinti apám. Még nem akarom Corvus-nak elmondani, mert elég fájó téma, majd ha minden biztos lesz meg amúgy is a vajsörözés nem éppen depresszív program és nem akarom lehúzni a jó kedvét. Általában én mindenhonnan kések és délután kettőt beszéltünk meg a mardekáros sráccal a Három Seprűben, de már jóval hamarabb ideérek. Még van egy kis dolgom a bátyámmal, mivel jön nekem eggyel. A múltkorában megvédtem a szüleinkkel szemben. Persze nem azért, mert annyira jó kisfiú meg igaza volt, csak mindössze tudtam, hogy akkor jön majd nekem eggyel. Látszik mennyire hasonlítunk egymásra, mivel a megbeszélt időre nem érkezik meg. Én is kések valamennyit, de ő még rajtam is túltesz. Mikor végre megjelenik lazán sétál be a kocsmába és jön oda hozzám. A haverjai nincsenek vele. Biztos nagyon gáznak tartja, hogy a húgával kell lennie ilyen helyen. Jól tudom, hogy még eléggé fiatal vagyok és meg sem próbálkozok olyannal, hogy alkoholos vajsört kérjek ki, így a bátyámmal hajtom végre ezt a feladatot. Már előre kikér nekem és Corvus-nak fejenként három-három korsóval. Az sem biztos, hogy megbírjuk majd inni, de inkább legyen elég, mint kevés. A legjobb pedig az egészben, hogy a fivérem ki is fizeti. Mire is jó a szerető család? Az évfolyamtársamnak nem szóltam, hogy nem sima vajsörről lenne szó, de nem hiszem, hogy kétszer kellene mondani neki, hogy igyon belőle. Maximum majd jó nagy ívben elkerüljük a professzorokat és a kedvünk is jobb lesz valamelyest. Mikor lerakjuk az asztalra a korsókat a bátyám le is lép. Az ajtón keresztül látom, hogy cigaretta után kutat a zsebében. Csak megforgatom a szemeimet és az órát figyelem. Öt perc múlva kettő. Corvus bármelyik percben betoppanhat.
// 
