2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Engem? - meresztek nagy szemeket Sophiára, kissé meglepődve, végül mosolyogva csóválom meg a fejem: - Neeem, engem nem lenne képes ismét irányítani, mert ismerem már a trükkjeit. Ettől persze még fennáll annak a lehetősége is, hogy a férfi már rég a háttérből mozgatja a szálakat, hiszen igen ügyesen trükközik, erre már évek óta rájöttem. Valahogy mindig azt az utat választja, ami tökéletesen megfelel a céljainek, ebben nem vagy csak nagyon ritkán szokott hibázni. Nem, most nem magam, hanem a lányt féltem, hiszen Sophia akármikor áldozatul eshet annak a bestiának, amely Dane-ben lakozik. Voltaképp azt nem értem igazán, hogy miért játszadozik a lány érzelmeivel... Vagyis, valamilyen szempontból értem, de a viselkedése akkor is elég szokatlan. - Nem így értettem – cáfolom meg barátnőm szavait. - Én is ki szerettem volna veled békülni, számomra csak az a furcsa, hogy magunkra hagyott minket – Sophia ama kijelentése, hogy Dane talán nem is akar rosszat, eléggé betalál, de a legutóbbi veszekedésünkből tanulva inkább nem teszem ezt most szóvá. Komolyan nem tetszik, hogy ennyire véd egy olyan embert, aki képes bármikor embert ölni. Aggodalomra ad az is okot, hogy Dane és Sophia túlontúl emlékeztetnek egy évekkel ezelőtti felállásra, ez pedig semmit jót nem ígér számomra. - Nem kellene találgatnunk? - vonom fel kérdőn és némileg hitetlenkedve a szemöldököm. - Hagyjuk, hadd szaladgáljon fel-alá a kastélyban és öljön meg még egy embert? A legutóbbi kis kísérletem feldühítette, ezért még biztos erőfitogtatást fog tartani, ami ígyis-úgyis egy ártatlan halálával fog végződni. Muszáj találgatnunk, mert én nem fogom még egy alkalommal tétlenül nézni más halálát... El se hiszem, amit a lány mond, elvégre nemrég kellett végignéznie egy társa halálát, erre azt mondja, hogy ne találgassunk? Hát őt nem viselte meg a dolog cseppet sem? Hagyjuk csak úgy, hogy Dane bárkit megölhessen, akihez pont kedve támad? Nem, én ezt nem fogom engedni, nem nézhetem tétlenül... Valahogy meg kell ölnöm, csak várnom kell, amíg kicsit lankad a gyanakvása. El kell vele hitetnem, hogy a bábja vagyok, habár ezt ennyi év ellenségeskedés után nem lesz egyszerű megtenni. - Nem – csóválom meg a fejem. - Aki tényleg minden erejével azon van, hogy ne öljön meg embereket és uralkodjon magán, azt nem ölöm meg. De vannak olyan emberek is, mint Dane, akik élvezik a hatalmukat és azon vannak, hogy mások felett uralkodjanak... A mi családunk a vadászattal foglalkozik, de attól még ugyanúgy emberek vagyunk, így nem fogunk olyasvalakit megölni, akit megharapott egy vérfarkas, de menedéket keres telihold idejére és rendszeresen issza a bájitalt, amit kap. Őket nem öljük meg, hiszen ugyanúgy ártatlan, mint bárki más, egyszerűen csak áldozatul esett egy varázslénynek. Ez még velem is megtörténhet, én is szenvedhetek el ilyesmit, kész szerencse, hogy eddig még nem tettem. - Igen, ez benne van a pakliban – erősítem meg a lány szavait, noha még mindig megbántva érzem magam. Sophia sohasem fog igent mondani számomra, már most érzem. - Dane bármire képes, talán tényleg előbb vagy utóbb, de az lesz az érdeke, hogy ellenségekké váljunk... Soha életemben nem lennék képes arra, hogy bántsam a lányt, egyszerűen nem menne, de a féltékenységem mindent tönkretehet, amit csak felépítettem magamban. Szeretem Sophiát, de ha Dane úgy dönt, hogy nincs hasznára kettőnk kapcsolata, akkor nagyobb erőfeszítés nélkül véget vet neki, mert ő így akarja. - Jól van, szerintem menjünk a konyhába – fogom meg a lány kezét, majd lágyan magam után vonom. - Utána felmegyünk a szobámba és ott mindent megbeszélünk, rendben?
//Köszi a játékot //
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet •
Sophia Adlar-Meyers
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sophia & Dane - Vérfürdő 2017-06-16, 21:40
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
- És ha téged is próbál? Mi van, ha téged is kijátszik és... te sem tudod mit akar pontosan? - persze értem én, amit mond de talán ő is megérti, hogy nem valami kellemes hallani, hogy úgy véli én úgyis képtelen vagyok bármit is felmérni, bármire is rájönni a másikkal kapcsolatban, hogy én nem tippelhetek jól mit akar Dane, csak ő tudja. De mi van, ha ő is téved? Mi van akkor, ha esetleg én jobban ráérzek, mint ő? Őt is az érzelmei hajtják, a gyűlölet, a féltékenység, a féltés... ezek épp elég erősek ahhoz, hogy elvakítsák és mindenben a rosszat lássa. - Mintha ezzel azt mondanád akkor csak azért sem kellene, mert ő akarja. És ha nincs mindennel terve? Az fel sem merülhet, hogy... tudom is én nem akar annyira rosszat? - oh persze tudom mi lesz a válasz, hogy engem már megbabonázott, hogy én már most nem látok messzebb a saját orromnál és hogy nekem fogalmam sincs semmiről. Nem akarok én ezen most összeveszni, nem is fogok vele, de akár csak egy kis esélye igenis lehet annak, hogy esetleg mégis csak téved, hogy esetleg mégis csak rosszul gondolja ezt az egészet, hogy még ő sem tudja mi pontosan Dane terve és mit akar. - Tudom... tudom, hogy rossz dolgokat tett és... Áh nem tudom Peter. Az a baj, hogy egyikünk sem tudja mit akar pontosan, talán nem kellene találgatnunk sem. - nem mondom, hogy ne foglalkozzunk vele, mert úgy könnyebb lesz, persze nincs így, de... nem tudom mit kellene tennünk. Talán azért még sem kellett volna megkínoznia, mert már tett rossz dolgokat, de attól még tehet ennél rosszabbakat is attól tartok, de ezt Peter tudja a legjobban, hiszen ő ismeri és ő látta a tetteit, én még szemtől-szembe épp csak egyet, a mostanit, és ez is épp eléggé sokkolt. - Azt hiszem értem és, aki ilyen azt nem bántod igaz? - értem már, de gondolom egy vérfarkas mégis más, hiszen ha jön a telihold, ha nem isznak farkasölő füvet, akkor eleve nincs esély rá, hogy visszafogják magukat. Nem olyan ez, mint egy vámpír esetén, aki nem iszik vért és kész, eldönti. Sokáig ilyesmin még sem gondolkodhatok, mert jön a nagy kérdés és én igazán nem tudom, hogy mit és hogyan válaszoljak de hátha megérti. Valami bizonytalan dolog miatt még sem kellene elrontani egy barátságot nem igaz? Ezért lenne jó, óvatosnak lenni ezzel és ezért nem mondok csak úgy nemet, de hogy mondhatnék igent? - Nem dehogy, de... akkor sem tudhatjuk. Azt mondod Dane bármire képes és ügyesen játszik. Mi van, ha egymás ellen fordít minket? A barátságunk is rámenne, hiszen a féltékenységed már így is... - elhallgatok, hiszen lássuk be tudja miről beszélek. A féltékenysége már így is elég nagy gondot okozott, elég csúnya vége lett és miért lenne más? Nem ismerem a részleteket Lorelai-jal, de valami történt, hogy végül megölte, még ha nem is őt akarta, vagy oka volt, hogy a lány Dane mellett kötött ki. Nem tudom mi és mi volt, de... - Tudod az a baj, hogy azt sem tudjuk te pontosan mit érzel. Mi van, ha elmúlik, vagy... nem is gondolod komolyan, csak Dane szított fel valamit benned úgy igaz? Mi van, ha e nélkül elszállt volna az érzés? Én... - csak sóhajtok egyet, tényleg jól jönne egy ital. Nagyon nehéz volt ez az este, Sadie nem rég halt meg és mi most kettőnkről beszélünk és én úgy érzem nem vagyok még elég jól ahhoz, hogy komoly lelki dolgokba menjek bele és lássuk be benne van a pakliban ez az egész ügy... Dane is... Nem mondtam ki főleg nem Peternek, de hatással van rá. Peter az egyik legjobb barátom, de épp e miatt vele minden olyan... evidens, megszokott. Nem kezd el zakatolni a szívem, ha közel sétál mellettem, vagy egy öleléstől, de Dane... Talán igen csak az ismeretlen miatt, vagy mert veszélyes, vagy a stílusa, fogalmam sincs. Peter lehetséges, hogy tényleg a logikus választás lenne... Miket beszélek!? Dane nem jöhet szóba, mint választás, hiszen embereket ölt, fenyegetőzik... de amíg ilyen reakciókat vált ki belőlem nem lenne fair Peterrel megpróbálnom bármit is.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ő bárkit képes irányítani, Sophia – felelem a lány szavait hallva, de annak igazán örülök, hogy ezt most részemről nem veszi zokon. Nem hiányzik egy ismételt szócsata, bőven elég volt a múltkori, annak is napokon át ittuk a levét. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, duzzogtunk, akár az óvodások, még úgy is, hogy ennek azért komolyabb oka volt és nem a homokozólapát miatt estünk egymás torkának. - Az érzelmeiden keresztül manipulál, márpedig ezt még te sem vagy képes kivédeni. Megcsóválom a fejem, hiszen Sophia hiába mardekáros, ha Dane azokon az embereken keresztül próbál hatni rá, akiket szeret. - Fogadni mernék arra is, hogy csak azért beszélgetünk itt és most, mert ez is a terve része volt – vetem fel gondolataimat a lány számára. - Valamiért azt szeretné, hogy kibéküljünk. Nem gondolod? A kérdés már csak az, hogy ez miért lehetne Dane célja. Miért szeretné azt, ha én és Sophia nem fújnánk egymásra, hanem megpróbálnánk együttműködni? Mi érdeke van ebben? Elvégre, ha azt vesszük, hogy én és a lány jól ismerjük a valódi énjét, minden lehetőség megvan arra is, hogy egyszer úgy döntünk, összefogunk ellene. Dane tettei egyelőre még elég homályosak előttem, képtelen vagyok rálátni az ok-okozati összefüggésekre, de Sophia talán jut valamire magában. A férfi semmit sem tesz ok nélkül, ezt én tudom a legjobban. Ha azt szeretné, hogy továbbra is harcban álljak a lánnyal, akkor könnyűszerrel képes lenne megoldani a dolgot. - Meg kellett próbálnom, hiszen annyi embert küldött már a halálba, hogy egyszerűen nem nézhettem tétlenül – szólalok meg gondterhelten. Az, hogy ezzel csak feldühítettem, már nekem is eszembe jutott, de hát eleve azért jött az iskolába, hogy megöljön, nem? Ennél mérgesebb már aligha lesz. - Egy tizenéves kölyköt ölt meg a szemem láttára, Sophia! Hagyjam esetleg, hogy vidáman szaladgáljon fel-alá a folyosókon, arra várva, hogy mikor kap el valakit? Nem érdekel, ha feldühítem, ennél rosszabb már aligha lesz a helyzet. Dane halált érdemel, nekem pedig eszem ágában sincs csak azért futni hagyni, mert valami idióta alkut kötöttünk egymással. Segítek neki, de amint eljön számomra a megfelelő pillanat, lecsapok és nem lesz kegyelem. Dane innen már aligha teszi ki élve a lábát, még ha ez az én életembe is fog kerülni. A kis egyezségünk pedig segít számomra abban, hogy minden gond nélkül rajta tarthassam a szemem. Hosszú folyamat lesz, amíg Dane megbízik bennem annyira, hogy hátat fordítson nekem, de ha odaérünk, akkor megtérül a munkám gyümölcse. - És állati vért ivott, ha nagyon szomjazott, de azért azt is igyekezett elkerülni – vonom meg a vállam. - Persze, nem volt egészséges, hiszen nekik kell a vér és csak zöldségeken élni, meg hébe-hóba vadvért inni... Nos, ez nem pont az az életmód, ami számukra olyan nagyon jól bevált volna eddig. Sápadt volt és gyenge, a napfényre egyáltalán nem tudott kimenni, a sebei is olyan ütemben gyógyultak, mint egy normális emberé, de egyszerűen nem volt hajlandó mások vérét inni, még annak ellenére sem, hogy sokan önként ajánlották fel, hogy a vérbankok lesznek. Félt, hogy egyszer elveszti az önuralmát és valaki halálát okozza. Ez elég reális, hiszen vámpír volt, ösztönlény, akit a vér szaga magához hív. - Akkor ez egy igen szépen burkolt nem – mosolyodom el lágyan. Rosszul esnek a lány szavai, mintha ezernyi tőrt merítene a bőrömbe, de nem ér váratlanul. Számítottam arra, hogy nem fog velem kapcsolatba kezdeni, végtére is nem úgy viselkedtem az elmúlt pár napban, mint akivel érdemes lenne bármi komolyabba is kezdeni. Leginkább olyan voltam, mint egy hisztis gyerek, aki nem kapta meg a kedvenc játékszerét. - Megértem, hogy tartasz ettől az egésztől, de valamennyire igazságtalannak érzem, hogy pont nekem nem adsz esélyt. Mintha egyenlő lennék azokkal, akik eddig megbántottak. Te komolyan azt hiszed rólam, hogy képes lennék úgy elbánni veled? Itt van mondjuk a legutóbbi veszekedésünk, de nem érzem úgy, hogy csak ezt számba véve kellene eldöntenünk kettőnk kapcsolatának a sorsát, hiszen annyi szép pillanatot éltünk már át együtt, hogy azok mindent felülírnak. Sophia pedig ismer, jól tudja rólam, hogy nem szokásom a lányokra várni, márpedig az, hogy érte képes voltam feladni az eddigi életvitelemet, kisebb csodának számít részemről. Nem ilyen vagyok.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
- Talán, de... tudod ezzel azt is mondod, hogy irányítható vagyok. - nem, ezt most nem fogom zokon venni, de azért úgy érzem rá kell mutatnom, hogy azért ebbe próbáljon meg belegondolni. Igenis nem esik jól, amiket mond, vagy ahogyan kezeli ezt az egész helyzetet. Persze értem én, hogy Danet mennyire utálja, de legalább megpróbálhatna bízni abban, hogy esetleg képes vagyok átlátni rajta, vagy megpróbálom, hogy nem bízom benne és én is tudom, hogy jó színész, vagy veszélyes, de próbálok az álcája mögé látni és próbálok átlátni rajta és talán... azért ha igyekszem, akkor hátha sikerülhet is. - Szóval ennyire hiszékenynek gondolsz Peter? - jól van, azért kicsit mégis csak kezdem zokon venni a dolgot. Mégsem valami kellemes érzés, hogy a legjobb barátod ennyire semmire sem tart, mert hát úgy fest, hogy Peter ezzel pont így van. Még csak esélyt sem ad nekem, pedig okkal kerültem a Mardekárba. Tény, hogy ha az érzelmeim vezérelnek, akkor könnyen átejthető vagyok, de Dane esetén erről szó sincs, hiszen nem vagyok oda érte és nem is zúgtam belé. Nem sorolható oda, mint az eddigi kapcsolataimban a pasik. - Peter... te... megkínoztad őt? Valami pletyka miatt? Értem én, hogy rossz ember, de... ezzel csak feldühíted nem? - na jó, azért kissé elkerekedik a szemem, pedig így sem kicsi. Megkínozta, ez nagyon úgy hangzik, hiszen azt mondta fájhatott neki. Tudom nem ismerek Peter múltjából mindent, és kiderült vannak dolgok, amikről talán jobb is, ha nem tudok, de... És ott van az az alku is, amiről beszélt, vajon nincs felrúgva az egész azzal, amit tett? Az sem lenne igazából meglepő, ha egyszer megegyezett valamiben Dane-nel és kísérletezett rajta, érthető lenne, ha ezek után annak is annyi lenne. - Ezt azért jó hallani Peter. De zöldséget? Úgy tudnak élni egyáltalán? - tanultunk azért a vámpírokról Sötét Varázslatok Kivédésén és ott arról volt szó, hogy a vér kell neki, a nélkül nem képesek az életben maradásra, tehát még ha nem is támadnak meg valakit e miatt, vagy mondjuk nem emberi vér, akkor is szükségük van rá, de Peter lehetséges, hogy többet ért a témához, mint amit órán tanultunk, főleg ha már ilyen kísérletről is hallott, hogy valakit, aki vérfarkas emberré is lehet változtatni. És persze végül a várt kérdés is megérkezik, hogy én érzek-e valamit és hirtelen fogalmam sincs, hogy mit is mondjak. Mert hát erre mit lehet reagálni? Nem szeretnék bántó lenni, és azt sem, hogy pocsékul érezze magát, vagy én még rosszabbul, de mi ilyenkor a diplomatikus válasz? - Én nem... nem igazán tudom. Pocsék érzés volt, hogy felszívódtál ebben biztos vagyok és iszonyú rosszul is éreztem magamat és hiányoztál és... Tényleg nem tudom Peter. Néha úgy érzem már túl sokszor és túl könnyen voltam oda pasikért és próbálom nem elkövetni ugyanazt a hibát újra, de nem tudom, hogy ez mit is jelent pontosan. Már azt sem tudom egyáltalán azok a fellángolások minek számítottak, nem csak fellángolás volt-e. Ha viszont igen, akkor azt sem tudom mi a szerelem. Elég... hülyén hangzik ez így igaz? - bizonytalan vagyok és csak próbálom kibökni, amit akarok, hogy végül csak megvonjam a vállamat, mert hát gőzöm sincs, hogy mit is lenne a vidám téma, amivel feldobhatnánk most az estét. Talán semmi, talán az ital segít és bármi vidámmá válik majd tőle, a jó ég tudja. Csak azt tudom, hogy Peter fontos nekem, de hogy mit érzek... Vannak dolgok, amikre az ember nem jön rá egyből és hát Peterrel még nem igazán voltam olyan helyzetben, ami mondjuk segített volna bármire is rájönni, miután az utóbbi napokban leginkább mérges voltam rá.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Dane hihetetlenül jó színész – mutatok rá a dologra, mivel Sophia nem ismeri annyira a férfit, mint én. Éveken keresztül a barátom volt, és ami azt illeti, még az is eszembe jutott, hogy talán ezt is csak megjátszotta. Elvégre, neki nincsenek barátai, nem kellenek számára emberi kötelékek annak érdekében, hogy boldoguljon. - Talán csak azt mutatta feléd, amit ő szeretett volna, hogy láss. Befolyásolni szeretne téged mindenáron, hogy te is a bábja légy. - Sophia következő kérdését hallva megcsóválom a fejem. Indokokat nem tudok ugyan mondani, ez részemről mind csak spekuláció, de elég kicsi az esélye annak, hogy tévednék, hiszen Dane egy vérfarkas, nem sok köze van már az emberi érzelmekhez. - Azt mondta, amit te hallani szerettél volna – vonom meg beszéd közben a vállam. - Zaklatott voltál, az én felbukkanásom sem tett jót számodra, ő pedig el szeretné hitetni veled, hogy érdekli valamennyire a sorsod. Így sokkal könnyebben elhiszel számára mindent. Talán Lorelai esetében is ezt szerette volna tenni, a lány pedig engedelmesen belesétált a számára állított csapdába. Mindvégig csak az lehetett a célja, hogy összeugrasszon minket, majd jött a nagy finálé... Mára már teljesen biztos vagyok abban, hogy anno Dane rendezte úgy a dolgokat, hogy én és a lány rossz helyen legyünk rossz időben. A mostani bosszúhadjárata pedig szintén csak szöveg, nem érdekelte kissé sem Lorelai sorsa. Ezúttal Sophia kell neki, mert ő áll közel hozzám. - Elvileg nem, nem lehetséges – felelem, miközben eltöprengek a válaszom előtt. Mennyit mondjak el a lánynak ebből? Én viszont nem szeretnék hasonlítani Dane-re, úgyhogy hamar döntök: mindent megosztok vele, amit csak tudok. - A vadászok köreiben kering egy pletyka, miszerint ha mindent a megfelelő módon teszünk, akkor a vérfarkas-kór gyógyítható. Megtaláltam a receptet, habár eddig még egyetlen konkrét esetről sem hallottam, ahol sikerült volna a kísérlet, de úgy éreztem, meg kell próbálnom... Dane emberként nem lett volna olyan veszélyes, mint ezzel a fenevaddal, de nem sikerült. Valahogy kiszabadult, habár azért néhány fájdalmas órácskát eltölthetett odabenn. Egy halovány mosoly árnyéka suhan át az ajkaimon, amely arról tanuskodhat, hogy örülök a férfi szenvedésének, ez pedig teljes mértékben igaz. Dane már annyi embert megölt, hogy még a halált is megérdemelné, de nyilvánvalóan én vagyok túl gyenge ahhoz, hogy megtegyem ezt a lépést. Ráadásul, Sophia sem örülne annak, ha megölném a férfit, hiszen akkor én is olyanná válok, mint ő. Nem, ez azért nem teljesen igaz, Dane nálam sokkal rosszabb, bármit is teszek. - Igen – biccentek egyet. - Nem ölök meg egy olyan lényt sem, aki képes együttélni ezzel a dologgal és valamilyen más módon megoldani a táplálkozást. Láttam már például olyan vámpírt is, aki nem szomjazott az emberi vérre, kizárólag csakis zöldséget evett. Vega-vámpír. Kissé viccesen hangzik, de tényleg találkoztam már ilyesmivel... Sokat utaztam a családdal még a Roxfort előtt, sok mindent tapasztaltam, még ez is azokból az időkből származik. Ezt azért az iskolában nem hangoztatom, mivel nem sokan hinnék el, de Sophia nem olyasvalaki, aki ilyesmi miatt kinevetne engem. - Hát, talán túl jól is ismerem – hagyom rá Sophiára a dolgot, habár ha belelátnék a fejébe, akkor elég nagy az esélye annak, hogy élénken tiltakoznék a feltételezései ellen. Véleményem szerint a lehető legjobban kezeltem a helyzetet akkor is, mint mindig. Természetesen elég elvakult vagyok magammal szemben, de ki ne lenne az? - És mit gondolsz, érzel valamit a barátságon kívül? - teszem fel nagy nehezen a kérdést a lány számára. Nehéz szembesülni azzal, ha valaki nem szeret viszont, de előbb-utóbb szembe kell nézni a tényekkel, még ha néha fájdalmas is. Sophia erről még nem beszélt, az ő szempontját nem ismerhettem meg, mélyen hallgatott róla. A leveleiben sem írt semmi konkrétumot, noha akkor elég zaklatott is voltam ahhoz, hogy egyszerűen csak átrohanjak a sorai felett. - Valami vidámról? - csodálkozok el a lány szavait hallva, az viszont, amikor belémkarol, kifejezetten jól esik, úgyhogy hagyom magam. - Miről akarsz beszélni, ami elég vidám ahhoz, hogy elfelejtsük a mai napot? Ezt csakis nagy mennyiségű itallal tehetjük meg, úgyhogy nagy eséllyel azt is viszünk magunkkal a konyháról. A házimanók ebben szerencsére nem szoktak akadékoskodni, én legalábbis nem tudok róla.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
- Nem, teljes mértékben nem vagyok benne biztos, de tényleg úgy láttam az arcán és talán tévedek, de... - persze nem vagyok biztos benne, de Dane épp eléggé meg volt lepődve ahhoz, hogy ne tudja, hogy mi történt Sadievel és szerintem tényleg igaza is volt. Nem csak megjátszotta, hogy elhiggyem, hogy amit csinál úgy van, tényleg fogalma sem volt, tényleg őt is meglepte, ami történt és azt hiszem nem akarta, hogy bajom essen. - Szerinted egyáltalán miért mondta neked, hogy ne bánts megint? - persze tudom ez is biztosan csak átverés volt, színjáték, én még nem ismerem Danet annyira, Peter sokkal jobban, viszont az is benne van a pakliban, hogy ő nem is igen tud róla semmi jót feltételezni, tehát ha ne adj isten valamit tényleg pozitívan akarna tenni, akkor se hinné el, hogy így van. - Emberré változtatni? De hát... mégis hogyan? Az ilyesmi nem lehetséges nem? - sosem hallottam róla, hiszen ha képes lennének az átkot elvenni az emberektől, akkor már biztosan megtették volna, de eddig még senkinek sem sikerült. A vérfarkas átok nem valami olyasmi, amit csak úgy vissza lehet vonni. Ha már egyszer valakit megharaptak, akkor onnan nincs visszaút, én legalábbis így tudom. - Tehát csak azokat bántod, akit muszáj, mert veszélyes másokra igaz? - így azért jobban aludnék, ha nem úgy kellene Peterre gondolnom, mint veszedelmes gyilkosra. Jó ember alapvetően, de lássuk be sejtem én, hogy tett már rossz dolgokat, mint ahogyan megölte Lorelait is. Azt hiszem ezzel ő is tisztában van, mármint hogy az egy ilyen rossz dolog volt és már csak úgy nem vonhatja vissza, de arra akkor sem akarok gondolni, hogy csak úgy végez valakivel csak mert vérfarkas. - Végül is tényleg te ismered jobban, biztosan így volt. - hümmögök csak. Azért nem tudom, Peter maga is nehéz eset, ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam. Azért velem sem bánt kesztyűs kézzel és nem tudhatom mi volt ezzel a Lorelaijal, könnyen lehet, hogy Peter akkor sem kezelte a legjobban a helyzet, vagy hogy Dane mégis csak azért tette, mert fontos volt neki a lány, hiszen akkor még nem voltak ellenségek igaz? Ezt viszont nem mondom ki, nem hiszem, hogy túl sok jó sülne ki belőle. - Igen, azt hiszem értem, akkor várunk és meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok, hogy tudd mit érzel és én is érzek-e valamit... azt hiszem. - nálam ez még nehezebb, hiszen elég könnyen tudok belehabarodni valakibe, sőt Peter ismer annyira, hogy nagyon is tudok szeretni, azért törték már össze nem is egyszer a szívemet, de ha ő tenné meg mindezt az még rosszabb lenne. Tényleg nem lenne kellemes, ha el kellene kerülnünk egymást innentől, tehát nagyon remélem, hogy erre nem kerül majd sor. - Na jó, szóval most az jön, hogy elfelejtem ezt az egészet, úgyhogy a konyhát is útba ejtjük és hozunk pár dolgot rendben? És beszélünk valami... vidámról. - halványan elmosolyodom és csak finoman belé karolok. Igen, ha nála fogok aludni, akkor muszáj ezen az egészen túllendülnöm és ehhez figyelem elterelés kell. Talán nem kellene még jobban elmerülni a kényes témákban.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Aha –– biccentek egyet óvatosan, nem szeretnék vészmadár lenni, tényleg nem, de ki kell mondanom azt, amit jelen pillanatban is gondolok: - És te ebben teljes mértékben biztos vagy?– Lássuk be: Dane vérfarkas, ki más változtatta volna át Sadie-t annak érdekében, hogy a későbbiek folyamán Sophiára támadjon? Ez minden bizonnyal a férfi tervének csak egy kis része volt, Sadie semmiképp sem játszott fontos szerepet a későbbiek folyamán, ezért is végezhetett vele nemrég hidegvérrel Dane. Erőfitoktatás volt az egész, semmi több, régi barátom csupán meg akarta mutatni, mire képes, és némileg Sophia bizalmába is bele szeretne férkőzni. Még mindig azt vallom, hogy ezt csakis ő rendezhette meg, senki más nem lenne képes ilyesmire. - Megpróbáltam ismét emberré változtatni – – sóhajtok fel gondterhelten, sejtem én, hogy ennek barátnőm nem fog túlzottan örülni, hiszen még az én boldogságom sem teljes. - Nagyon úgy néz ki, hogy nem jött össze a dolog... A képességei még mindig megvannak és valahogy a csapdámból is sikerült kiszabadulnia. Nem jó hír, számunkra semmiképp sem az.– Csalódottan csóválom meg a fejem, hiszen személy szerint valóban nem örülök Dane sikerének, főleg amiatt sem, mert igenis tisztában vagyok azzal, milyen kínokat kellett átélni a vadászok főhadiszállásán. Nem sajnálom, inkább csak tartok attól, ami ezután következik... A férfi forgat valami a fejében, amivel megtorolhatja ezt a viselkedést részemről, és ennek nincs is jobb módja a gyilkosságnál. Vagy esetleg ez lett volna a bosszú? Elhitette velem, hogy Sophia életveszélyben volt és ő mentette meg, amikor nem voltam a lány közelében? Kinézem belőle, de erre inkább gondolni se szeretnék... - Ebbe nem szabad belegondolni – – csóválom meg a fejem. Nem érzem magam hidegvérű gyilkosnak, hiszen amit teszek, azt mind okkal teszem, nem kedvtelésből. - Ezt tanuljuk meg elsőként: a prédára sohasem tekinthetünk emberként, különben nem lesz sikeres a vadászat... Nem bántom azokat, akik nem bántottak másokat, de ha egy falu közelében egy vérfarkas vagy bármi más portyázik, akkor nem irányíthatnak minket az érzelmeink, mert csak még többen halnak meg. Ez a baj most Dane esetében is...– Régebben a barátom volt, ezért nem voltam képes végezni vele, amikor alkalmam nyílt rá. Most pedig hagytam, hadd menjen. Megértem Sophia döbbenetét, sok ember nézett már rám hasonlóképpen, amikor megtudta, mivel is foglalkozom, de mindig túltettem magam rajta. Egyszerűen nem hagyhatom, hogy ezek a dolgok irányítsanak. A lelkiismeretet ilyenkor ki kell iktatni, nem szólhat közbe, különben még több ember esik áldozatul. Sadie se halt volna,meg ha én nem lennék ennyire gyenge. - Nem tudom, nem látok Dane fejébe –– felelem őszintén, elvégre valóban nem vagyok tisztában azzal, hogy most a férfi érzett-e valamit Lorelai iránt, vagy csak játszadozott a lánnyal. - Őt ismerve elég nagy az esélye annak, hogy csak a bolondját járatta vele... Rajta keresztül szeretett volna nekem ártani.– Indokokat erre azért már nem tudnék felsorolni, hiszen akkoriban még jóban voltam a férfival, szóval sok érdeke nem állt volna a háttérben. Mindenesetre, nehezemre esik elhitetni magammal, hogy bárki is komolyabban érdekelte volna. Lorelai viszont pont az útjába esett, így elintézte, hogy végezzek vele. Én legalábbis szeretem magam ezzel álltatni. - Igen, tudom, hogy nem ő vagy –– sóhajtok egyet, nem egyszerű a döntés, de mindkettőnk érdekében meg kell tennem. - Várunk... Semmibe se szeretnék fejest ugrani, ami nem biztos és téged se szeretnélek ismét megbántani. Idővel majd kiderül, hogy mennyire komolyak az érzelmeim. Neked így megfelel?– Kérdőn pillantok Sophiára, elvégre a döntés nem csak az én, hanem az ő kezében is van, erről kettőnknek kell szavaznia. Ő pedig jobban tisztában van azzal, hogy mit is bír ki még kettőnk barátsága a saját részéről. - Nem hiszem, hogy ez csak az lenne – – csóválom meg a fejem, ebben az egyben biztos vagyok. - Ez nem egyszerű féltékenység... Persze, nem örülök annak, hogy a közeledben van, de már előtte is volt bennem valami, érted? Valami apró kis lángocska...– Amit igyekeztem eltitkolni és hosszú ideig sikerrel is jártam vele.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
- Tudom Peter, erre már én is rájöttem és ezúttal még csak nem is Dane okozta a gondot. - hatalmas sóhajt engedek el. Lássuk be nem számítottam rá, hogy ma Sadie megpróbál megölni, ahogyan arra sem, hogy csupa vér leszek és ez a probléma még mindig fennáll, bár próbálok vele nem foglalkozni. Persze meg lehetne ezt oldani mondhatni könnyedén varázslattal, de nem hiszem, hogy olyan idegállapotban vagyok most, hogy bármit is könnyedén megoldjak, nem hogy a varázslást. - Tudom, én sem bízom benne, de mégis... mit tettél? - hát ez lássuk be nem hangzik valami jól, hogy bármit is tett Dane ellen, amikor nem kéne felhúzni, hiszen így is épp eléggé veszélyes, de akkor miért kellett maga ellen haragítania? Vagy nem tett ilyet, csak... nem jól jött ki valamiben a lépés és hibázott? El sem tudom képzelni, bár azt sem hittem Peterről, hogy képes megölni valakit és hát lássuk be azt a Lorelait megölte nem? - De ez... Peter ők is emberek, ebbe sosem gondoltál bele? - tudom, hogy vadász, de valahogy mégis más nyíltan hallani, hogy már ölt másokat is. Egyáltalán hogy tud úgy aludni? Lehet, hogy akivel végzett veszélyes lehet, vámpír vagy vérfarkas, viszont azok az emberek is emberek, akiknek családjuk van. Bárki bosszút akarhat állni ez tény, de Peter... ő mégis hogyan tudja ezt lelkiismeret furdalás nélkül megtenni? Ez az, ami még számomra is új, vagy csak naiv voltam, hogy sose gondoltam bele az egészbe mélyebben? - Színjáték... igen, ezt sejtettem, bár néha nagyon meggyőző tud lenni és Lorelai is bedőlt neki? Az is az volt? Színjáték? - tudom erről biztosan nem szeret beszélni, de vannak dolgok, amiket igenis tisztáznunk kell, mint az érzéseit. Ezeket nem rejtheti csak úgy el és nem tehetünk úgy, mintha nem mondta volna, amit mondott, mert igenis mondta és most meg kell beszélnünk végre rendesen. Megbántott és ezt azért tette, mert szeret? Fura dolog ez így, meg aztán az is, hogy mit kezdjek az egész helyzettel, vagy ő mit fog. Tényleg idővel csak úgy elmúlik majd a dolog és kész? - Oh... azt hiszem értem. - csalódottság? Azt hiszem igen, valahol az is van a hangomban. - Azt mondják, hogy a barátság a legjobb alap egy hosszú kapcsolatra, de... neked kell tudnod, hogy ez csak valami fellángolás-e, mert emlékeztetett a helyzet Lorelaira. Én nem ő vagyok. - finoman megrázom a fejemet. Nem, azt végképp nem akarom, hogy csak azért érezzen bármit, mert Dane feltűnt és mert miatta féltékeny. A féltékenység viszont nem olyasmi, amiből kialakulhat bármi is és azzal tényleg csak elrontanánk egy barátságot, amit majdnem sikerült is megtennie. - De, ha csak féltékenység, akkor úgyis el fog múlni nem? És... akkor nem is kell aggódnod e miatt. - igen, akkor nem fog a barátságunk rovására menni és akkor úgyis mindegy, hogy mit érez, vagy érez-e egyáltalán valamit azt hiszem. Nem is tudom, azt hiszem néha én sem igazodom ki magamon, hogy mit is gondolok róla. Egészen más lett volna ez, ha igenis elmondja, de ő nem tette meg, nem tette meg rendesen, nem volt egyenes, csak... nem is tudom, az egész kusza így, hiszen nem tőle tudtam meg, Jadetől, ő jött rá, meg az a dal... Talán, ha elém áll és elmondja az igazat, akkor most egészen máshol tartanánk nem?
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Itt se vagy sokkal nagyobb biztonságban, mert Dane mindenhol ott van – sóhajtok egyet gondterhelten, Sophia tényleg nem egyszerű eset, de már vagyok annyira belátó magamban, hogy tudjam, mikor kell abbahagyni a dolgokat. Ennek pedig a lány esetében itt és most jött el az ideje. Dumbledore közelében állítólag nem eshet semmi baja sem, de Dane nem olyasvalaki, aki nem jár utána alaposan a dolgoknak. Egyszerűen képtelen vagyok a nap minden percében mellette lenni, noha szívem szerint ezt tenném, de nekem is vannak gondjaim, felelősségeim, miegymás... Az óráimra be kell járnom, oda nem rángathatom el a lányt magammal. - Nem tudom, meddig tart, semmit sem tudok ezzel kapcsolatban, egyszerűen csak megkért rá, vagyis alkut ajánlott, én pedig belementem – vonom meg a vállam. - Akkor és ott ez tűnt a legjobb megoldásnak. És nem, nem hiszek neki... Amint kicsit is megbíznék benne, szinte rögtön újabb áldozatot keresne magának, ebben biztos vagyok... Talán pont te lennél az, vagy már kiszemelt magának, erről fogalmam sincs. Nemrég olyasmit tettem, ami biztos, hogy súlyos következményekkel fog járni. A dolog nem sikerült, de akkor és ott ez tűnt a lehető legjobb megoldásnak. Bíztam abban, hogy Dane ismét ember lesz, vagy legalább annyit sikerül elérnem, hogy valamennyire tompuljon benne ez a vérfarkas-dolog, de úgy néz ki, kudarcot vallottam. Ennek pedig egészen biztosan többszörösen is meg fogom inni a levét, hiszen Dane nem olyasvalaki, aki ilyesmit szó nélkül eltűrne. Vele nem lehet játszadozni, nála határozottnak kell lenni, ha elsőre nem sikerül, akkor meg se kell próbálni, hiszen halott ember az, aki a férfi esetében elszúr valamit. Már az is kész csoda, hogy még én is élek, habár a gyilkosság az én esetemben nem játszik. Túl gyors lenne, Dane pedig szereti végigézni, ahogy az áldozatai szenvednek. - Vadász vagyok, van egy pár – felelem Sophia kérdését hallva, miközben megpróbálok magamban néhány nevet a felszínre hozni. - Sok veszélyes lényt megöltem már, akadt pár olyan is, akinek emberi alakja is volt, talán egy családtagjuk szeretne bosszút állni rajtam. De Dane... Régebben falkában járt, még amikor csak tanulta a farkas-létet, talán az egyik falkatag jött utána bosszút állni, ez azért sokkal elképzelhetőbb lehetőség. Én és apám azért igyekeztünk minden nyomot eltüntetni magunk után, hogy ehhez hasonló helyzet még véletlenül se fordulhasson elő. Ez pedig éveken keresztül működött is, egy emberbe se botlottunk bele, aki bosszút esküdött volna ellenünk, ez azért egy több generációs vadász-családban elég ritka jelenség, szóval valamit igenis jól csinálunk. Dane azonban nem foglalkozik a következményekkel, sebezhetetlennek hiszi magát, olyasvalakinek, aki senkinek sem árthat. Róla hamarabb el tudom hinni, hogy követi valaki. - Én ebben azért nem bíznék annyira – csóválom meg a fejem, miközben azért vetek egy futó pillantást a fák közé, nehogy később kiderüljön, hogy Dane hegyezi valamerre a fülét. - Azt se igazán hiszem el, hogy annyira érdekelné a Sadie-vel történt dolog, hogy még az éjszaka folyamán belevetné magát a munkába. Ő egyszerűen nem ilyen... Veled se igazán törődik, csak valamiért igyekszik a bizalmadba férkőzni, színjáték az egész, van hozzá érzéke. Jó, ezt azért nem jelenteném ki teljesen magabiztosan, elvégre Dane annak idején Lorelai-t is szerette valamilyen furcsa okból kifolyólag, de Sophia... Alig ismeri, mégis miért érdeklődne iránta? Nem, ezzel csak engem szeretne bosszantani, tudja jól, mi érint fájdalmasan, a lány iránt érzett dolgok pedig még nagyon is frissek bennem. - Talán velem is befuccsolnál – sóhajtok egy nagyot, nem áll szándékomban rámászni a lányra, hiszen ismerem már annyira, hogy tudjam, hányszor csalódott már másokban. Látszólag elég könnyen túltette magát azokon az ügyeken, de talán belül jobban megviselte, mint amennyire kívülről mutatta. - Sophia, én nem akarlak megbántani, szóval ha te úgy érzed, hogy nem menne a dolog, akkor csak mond ki bátran és ennyi. Évek óta barátok vagyunk, én se szeretném ezt tönkretenni, de egyszerűen kibukott belőlem, amikor megláttam Dane-t a bálon. Rámtörtek a régi emlékek, te pedig mindig annyira emlékeztettél Lorelai-ra... Talán csak a régi érzelmeim köszöntek vissza Valentin-napon, én pedig nem fogtam vissza magam. Hülye voltam, bocsánatot is kérek miatta, felejtsük el az egészet. Nem lesz egyszerű, ezt magamban belátom, de a lánynak igaza van: mi ketten barátokként vagyunk jók, kár lenne egy ilyen kapcsolatot tönkretenni. - Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás – túrok bele a hajamba tanácstalan képet vágva, ebben tényleg bizonytalan vagyok. - Nem szeretnék semmi olyasmit se tenni, ami rossz lenne neked, de a barátság... Szeretnék a barátod maradni, de ez nekem mindenképp nagyon nehéz. Olyasmit érzek, amit nem kellene, hogy érezzek, te pedig tudsz róla. Azt hittem, ha elmondom, sokkal könnyebb lesz, de nem... Inkább csak nehezebb. Most pedig itt van Dane is, ami csak bonyolít a dolgokon... Igaza van Sophiának: még egy olyan lánnyal sem tartottam barátságot, akit bármikor is az ágyamba vihettem. Mondjuk, a legtöbbet nem is ismertem előtte... Leggyakrabban felszedtem őket valamerre, és nem is volt megállás a szobámig. Most pedig vele kellene mindezt eljátszanom? Köszönöm, de ebből nem kérek.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Talán igaza van és akkor lennék nagyobb biztonságban, ha elmennék, viszont nem vagyok annyira gyáva, aztán meg a szüleim se értékelnék az ötletet és persze Petert sem hagynám itt, hogy aztán a miatt aggódhassak, hogy közben vele vajon mi történik. Nem, én is belekeveredtem, tehát nem fogok elmenni, hogy aztán bármi baj történjen, csak mert nem vagyok itt és még csak nem is értesülök róla időben. - Nem tudhatod Peter és nem rég még azt mondtad rajtam keresztül akar bosszút állni rajtad. Ha pedig így akarja, akkor utánam jönne, de... nem számít, akkor sem megyek el. - nem, erre nem fog tudni rábeszélni, akármennyi ráció is van benne, de abban benne vagyok, hogy ma legalább nála aludjak. A saját szobámban most úgy se találnám a helyemet, meg egyébként is mi értelme lenne a szobatársaim előtt csendben szenvedni, amikor nekik el sem mondhatom, hogy mi történt? Peterrel beszélhetek, ő segít, ha rémálmom lenne és megölel végre, ahogyan most is tette, ahogyan akkor is kellett volna, amikor ideért, csak akkor nem sikerült úgy, ahogyan kellett volna. - Szövetkeztetek? De... de meddig tart ez még? És egyáltalán hiszel neki? - nem ezt őszintén szólva nem hiszem és ezt azt jelenti, hogy Dane nem akar még elmenni innen, ami szintén elég rossz hír, hiszen így nem tudjuk, hogy mi jöhet még Sadie halála, annak a tanárnak a halála... ez még talán csak a kezdet, de ha idővel rájönnek, hogy ügyködik itt valamit... Mi van, ha Peterre keni az egészet? Láthatóan újfent aggodalom csillan a szememben. Olyan ez, mintha valami ketrecben lennénk, nem tehetnénk semmit, nem mehetnénk sehová, miközben odakint egy veszélyes vadállat vár ránk és egyelőre még csak időnként sebez meg, odakap a rácsokhoz, de az a célja, hogy a végén darabokra tépjen. - Talán mégis van valaki más is. Van más ellenséged Peter? Vagy neki? - őszintének kell lennie, ha már eddig nem volt az, úgy fest nem is egy dologban, de most muszáj, mert ha van még más is a háttérben, akkor muszáj, hogy tudjunk róla és igen nekem is muszáj, bármennyivel is jobb lenne kimaradni az egészből, de nem lehet. - Én valahogy nem hiszem, hogy keresne ma, főleg ha nem tudja mi történt Sadievel és... amit mondott neked... - bizonytalanul emelem meg a vállamat, aztán ejtem vissza. Hát igen nem értem Danet és ez látszik is rajtam. Kiismerhetetlen, de gondolom pont ez a fő célja, hogy ne értsük, hogy mit miért tesz, hogy összezavarjon azzal, hogy egyszer elcsábítani próbál, máskor úgy rám ijeszt, ahogyan csak képes, aztán meg megvéd és Petert szólítja fel, hogy ne bántson meg még jobban. Mégis ki érti ezt? Persze azért a szavai jól esnek, tényleg jól, de még sem lehet ezt ennyivel lezárni, nekem legalábbis nem menne, főleg ha azt nézzük, hogy ez nem olyasmi, amit csak úgy elfelejthet az ember. Vagy Peternek ez is megy? - Tudod... - elakadok, nem is tudom, hogyan mondjam, amit szeretnék, pedig valahogyan meg kellene fogalmaznom. - Szóval... volt már pár pasi az életemben és valahogy mindig rosszul választottam, de ezt te tudod a legjobban. Megbántottak, kihasználtak, összetörték a szívemet és ebben az egészben az volt a legrosszabb, hogy te mindig ott voltál... tudod az a pasi, aki sosem bántott meg, aki segített és mellettem volt és pocsék érzés volt, hogy ezúttal te csináltad, csak mert többet kezdtél el érezni, mint barátság. Ha innen nézzük, akkor barátként sokkal jobban működünk, hiszen úgy nem volt rossz... Mármint nekem. - oké ez így nem a legjobb okfejtés, mert neki rossz, ha a barátom közben meg másokról mesélek neki és nem tudom ezt hogyan lehet csak úgy elfelejteni. Nekem mindig hetek kellettek, hogy túl legyek valakin, miközben őket általában elkerültem, vagy nem is láttam többé, ha nem egy diák volt, de Peternek ez így... - Tudod, hogy én is nagyon szeretlek ugye? És nem akarom, hogy szenvedj, főleg nem miattam és... Te nem félnél, hogy nem működne? Mármint, ha barátként jók vagyunk, mi van, ha máshogy nem? És... aztán nem tehetjük meg, hogy nem beszélünk többet és lássuk be az eddigi pasijaimhoz már semmi közöm, ahogy te se tartottál még barátságokat igaz? - na jó, nem tudom mennyire zavaros ez. El-elakadok miközben beszélek, és csak óvatosan pillantok oldalra, hogy vajon mit reagál, egyáltalán mi a véleménye. Olyan fura erről beszélni, de akkor is muszáj. Az is lehet, hogy működne köztünk, hogy működnénk együtt, hiszen jó barátok vagyunk és jól meg vagyunk együtt, még hasonlítunk is, de ettől még... állati nagy a rizikó, pont e miatt. Ami előny az egyben hátrány is.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Számíthattam volna arra, hogy Sophiának esze ágában se lesz majd elmenni innen, elvégre ismerem már annyira, hogy tudjam: ő nem olyan, aki elmenekül a problémák elől. Mégis... ez sokkal másabb, mint azok a mindennapos dolgok, amelyekkel eddig szembe kellett néznie. Most egy gyilkos tért vissza az életembe, egy olyan ember, aki annak idején még a barátomnak mondhatta magát és akit illetően teljes mértékben össze vagyok zavarodva. Jobban szeretném, ha most az egyszer szót fogadna nekem és mindent megtenne, amit csak mondok. Ha a közelemben van, akkor nem leszek képes hideg fejjel gondolkozni, ez pedig veszélyes is lehet, ha az ember ellensége Dane. - Vannak ismerőseim, Sophia – túrok bele a hajamba. - Vadászok. Állandóan úton vannak, sohasem maradnak két napnál tovább egy helyen, ráadásul tudják, miként kell elbánni egy Dane-hez hasonló alakkal. Különben is, nem te kellesz neki mindenáron... Ha elmennél innen, akkor kétlem, hogy csapot-papot itthagyna annak érdekében, hogy utánad rohanjon. Nem, Dane valami más miatt van az iskolában, az a valami pedig nem csak én vagyok. Eleinte jó okkal hittem azt, hogy a bosszú hajtja, hiszen ez volt az első logikus feltételezés, de nem... Megkért arra, hogy dolgozzak vele együtt, de még mindig nem számolt be arról, hogy konkrétan milyen szerepet is szánt számomra. Fogalmam sincs arról, mik a céljai, ez pedig bosszant, mert képtelen vagyok normálisan szemmel tartani. Mostanában állítólag sokat van a könyvtárban, de Dane és a művelődés... Ő sem a szavak, hanem leginkább a tettek embere. Mégis mi célja van ott? - Helyes – biccentek egyet megkönnyebbülve barátnőm szavaira. - Nem sokat ér, de mégis... A semminél jóval több. És van itt még valami, amit tudnod kell... - nyelek egyet, a torkom szárazon kattan, magamban csak remélni tudom, hogy Sophia nem borul ki a hír hallatán. Talán nem pont ez a legjobb pillanat arra, hogy ezt közöljem vele, de nemrég volt alkalmam megtanulni, hogy mindig az a legjobb, ha őszinte vagyok a másikkal. Remélem, ez most sincs másként. - Én és Dane... Szövetkeztünk. Jobban mondva felajánlotta, hogy lesznek bizonyos kiváltságaim, ha ismét csatlakozom hozzá... Az egyik például az, hogy nem bánt téged. Jobban mondva a szavát adta rá, de nálam semmit sem ér egy gyilkos szava. Főleg nem egy olyané, aki még mellette vérfarkas is. Sophia utolsó mondatát hallva azonban megdermedek, töprengve vonom össze a szemöldököm. - Azt mondod, nem tudott róla? - kérdezek rá ismét, hátha csak félrehallottam valamit. Nem Dane változtatta volna át a lányt? Hát akkor kicsoda? Töprengve pillantok a lángoló máglyára. - Sophia... Azt ugye tudod, hogy Dane jelenleg az egyetlen olyan vérfarkas az iskolában, akiről nem tudják, hogy mi is valójában? Senki más nem képes észrevétlenül tevékenykedni, főleg nem átváltoztatni egy embert... A férfi mestere a színjátékoknak, talán valami miatt csak el szerette volna hitetni a lánnyal, hogy nem ő tette a dolgot. Teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy igenis ő volt a tettes, hiszen ha más kóricálna itt szabadon... Nem, Dumbledore minden itteni vérfarkast komoly ellenőrzés alatt tart, egyedül csakis Dane lehet képes ilyesmire a Roxfort területén. - Ezért hoztam fel, hogy ma talán jobb lenne, ha a mi szobánkban pihennéd ki magad – szólalok meg. Számomra is nagyon furcsa lesz a helyzet, habár a mai nap eseményei mögött minden más eltörpül. - Biztonságosabb is lenne, Dane nálam aligha keresne. Ha pedig mégis, akkor melletted leszek, nem kell félned. Nem fogom hagyni számára, hogy bármi módon is a lány közelébe férkőzzön. Ha kell, akkor talán még azt is elintézem, hogy Sophia velem lehessen egy szobában. Igényelni ugyan nem tudok külön szobát, mivel a tanulmányi eredményeim nem pont a legjobbak, de meg lehet azt oldani más módon is. A szobatársamnak majd beadok valami könnyen bevehető mesét. - Gondoltam, hogy eljön ez a pillanat is.. - torpanok meg végül egy helyben, miközben a szám széle kissé megrándul. Nem igazán szeretném megbeszélni az érzelmeimet, elvégre olyan hülyén hangzanak kimondva ezek a szavak, meg hát Sophia sem lesz sohasem az enyém, akkor meg minek hangoztatni, hogy mennyire szeretem? Talán, ha nem beszélünk róla, akkor elfelejtjük a dolgot és nekem lesz lehetőségem csendben továbblépni rajta. - Hülye voltam, felejtsd el, amit mondtam. Szeretlek, sokkal jobban, mint egy barátot, de ez nem visszafordíthatatlan, ne aggódj. Megpróbálom ezt magamban lerendezni, de ehhez szükségem lesz a türelmedre... Meg arra, hogy mellettem légy. Én sem szeretnélek a saját ostobaságom miatt elveszíteni. Tisztában vagyok azzal, mit mondtam neki pár héttel ezelőtt, komolyan is gondoltam a szavaimat, de akkor még nem volt semmi okom arra, hogy aggódjak a lány barátsága miatt. Most viszont, hogy majdnem elvesztettem, magamban képes voltam belátni, hogy túl sok mindent kockáztatok.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Nem akarom, hogy tovább mondja, de úgy fest így se tudom elérni, hogy befejezze, pedig eszem ágában sincs elmenni, bármennyire is szeretné. Nem gondolom, hogy úgy lennék igazán biztonságban, hiszen mégis csak Daneről van szó. Ő sem gondolhatja ezt komolyan. Nem fog minden megoldódni csak azért, mert eltűnök a színről, sőt akkor is utánam jöhet, megtalálhat és akkor még Peter sincs a közelben, hogy segítsen, pedig pont az lenne a lényeg, ahogyan eddig nem volt velem, hát most igen legyen és támogasson, mert nekem ez lássuk be nagyon sok. - Tehát azt mondod, ha elmennék biztosan nem találna meg és közben nem kellene a miatt aggódnom, hogy neked bajod esik? Ez... butaság, nem oldana meg semmit a menekülés. - rázom meg a fejemet, mert akkor sem fogok elmenni, akármennyire is ezt tartja most a legjobb ötletnek. Itt maradok és majd megoldjuk, és nem szándékozom belehalni ebbe a kis viszályba kettejük között. Majd... megoldjuk valahogy és persze távol tartom magamat Danetől, amennyire megy, bár nem értem, hogy mit miért tesz, pedig biztosan van oka, hogy megvédett, csak nem tudom, hogy mi lehet. - Jól van Peter, ha így jobb akkor nálam lesz az a zsák mindig rendben? És óvatos leszek, de ezt eddig is mondtam, most sem én futottam vele össze, de... valami más is lesz itt, tényleg úgy tűnt, hogy nem tudja mi történt Sadievel. - na igen, ez már egyértelmű, valami más van a háttérben, de még Dane sem tudja, hogy micsoda és ez lehet, hogy még nagyobb gond, mint az, hogy ő itt van. Elég veszélyes önmagában is, de ha valami még rá is veszélyes... na az még nagyobb bajt jelenthet, mert látszott rajta, hogy nem tudja mi történik, bár Peter jobban ismeri őt, lehet hogy szerinte ezt is csak megjátszotta, de én láttam az első meglepett reakciót és akkor nem úgy tűnt. - Nem feltételezem rólad, de jó lenne. Most a szobámban... a többiek nem is értenék mi a baj és el se mondhatnám és ha elkezdenek beszélni Sadieről, mert nem jött vissza... - csak egy hatalmasat sóhajtok. Igen, jobb lesz most nekem, ha nem a saját szobámban alszom és nem a szobatársaim körében. Biztonságosabb, ha inkább vele leszek, meg aztán jobban meg is tudok nyugodni és ha éjszaka jönne valami pocsék rémálom, akkor is könnyebb ha van, aki meg tud nyugtatni, mint ha totál egyedül vagyok és még csak el sem mondhatom senkinek, hogy miért is olyan zaklatott az alvásom. - A vajsör végképp meg győzött. - halványan elmosolyodom és most már elengedem, hiszen vissza kell indulnunk, Sadienek már egyébként is... mindegy, nem sok értelme lenne itt maradni. Aztán mégis megtorpanok néhány lépés után, bár csak pár pillanatra, hogy aztán tovább induljak, de mégis oldalt pillantva Peterre kinyögjem, ami eszembe jutott. - De ugye tudod, hogy... valamiről beszélnünk kellene még és nem... a rossz dolgokról, hanem tudod arról, amit érzel. Én... én nem akarlak elveszíteni. - és igen többször is eszembe jutott, amit mondott, amit már tudom, hogy miért kérdezett, amikor erről volt szó, hogy ő nem lenne képes a barátja maradni annak, akit szeret, ha az illető nem szereti viszont. De most mégis segít és nála alszom, akkor az nem lesz furcsa? Bár most azt sem tudom, hogy mit érzek, vagy gondolok, de kétlem, hogy arra lenne szüksége, hogy ilyen felzaklatott állapotban csináljak valamit, amit aztán később csak megbánok
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Sejtem én, hogy bűntudata van, kínozzák a látottak, én is tapasztaltam már hasonló reakciót a húgom részéről. Ő is eléggé kibukott a legelső vadászata alkalmával, amikor még csak tizenhárom éves volt, de máris szembe kellett néznie egy kifejlett vérfarkassal... Pedig se apám, se én nem szerettük volna belerángatni, egyszerűen csak így alakult. A bestia emberi alakban utánajárt a családunknak és őt vette célba. Melinda pedig védekezett... A tőrt pont ugyanúgy mártotta a fenevadba, mint annak idején én Lorelai-ba. Neki ugyan nem volt személyes kötődése az áldozathoz, azért gyerekként mégis elég nehéz teher lehet az, hogy megölt valakit, még akkor is, ha az a valaki rátámadt. Napokig a szobájába zárkózott, senkinek sem nyitott ajtót, mi pedig komolyan féltünk attól, hogy valami kárt tesz magában. A hangulata kihatott az egész családra, szinte mindannyian feszültek voltunk, átéreztük a fájdalmát. Szerencsére utána kilábalt a dologból, de valahogy sejtem én, hogy élete végéig kísérteni fogja a férfi arca. - De.. - nagyokat pislogok, amikor Sophia ajkaimra helyezi a mutatóujját, ezzel is jelezve számomra, hogy elég volt, én viszont nem adom be ennyire könnyen a derekam. Megcsóválom a fejem, ha pedig a lány leengedi a kezét, folytatom: - Itt nem vagy biztonságban és most nem csak Dane-ről beszélek. Mindig a nyomában van valami, ami csak halált hoz magával, én pedig nem szeretném, ha te lennél a következő. Márpedig, ha a közelünkben maradsz, akkor te is Saddie-hez hasonlóan végzed, ebben biztos vagyok. Ugye nem szeretnél erre a sorsa jutni? Beszéd közben élesen bevillan előttem Lorelai arca... Az a csodálkozó tekintet, miután átalakult és rájött, hogy mi is történt valójában... Végig a szemeimbe nézett, miközben vért köhögött fel és megpróbálta felemelni a kezét, hogy kirántsa magából a tőrt, majd egy pillanattal később leejtette, mert már annyi erő sem maradt benne. Beszélni már nem tudott, ami valahol szerencsés dolog, hiszen akkor most még az utolsó szavai is itt visszhangoznánaka fejemben. Na, nem mintha nem próbáltam volna már vagy ezerszer elképzelni magamban, hogy mit vágott volna a fejemhez, ha erre is futotta volna az erejéből. - Jó, de akkor is védekezned kell ellene – hagyom rá egy gondterhelt sóhajjal Sophiára a dolgot. Pont olyan makacs, mint amilyennek megismertem, semmit sem változott az évek folyamán. Nem fogom tudni meggyőzni arról, hogy magamra hagyjon engem. - Készítek neked átokzsákokat és ígérd meg nekem, hogy mindig lesz nálad legalább egy darab. Nem túl hatásos valami, de legalább a vérfarkasok lelassulnak tőle, ez is több a semminél... Dane az, akitől most meg kell védenem a lányt, hiszen valami kifacsart módon, de érez iránta valamit, ebben biztos vagyok. Pont ugyanilyen pillantásokkal méregette annak idején Lorelai-t is, és az sem véletlen, hogy nem hagyta Saddie számára, hogy végezzen Sophiával. Márpedig ez nem rá vall, ő aztán nem ilyen, bármilyen gyilkosságot örömmel szemlél, ha nem pont ő a gyilkos fél. Itt valami határozottan van a háttérben, habár ezt egyelőre nem hozom a lány tudtára. Csak még jobban kiborulna, így is túl sok már neki a mai nap. Nem szívesen hagyom magára, amint visszatértünk a kastélyba, az biztos. - Megígérem – szólalok meg, miközben ismét magamhoz szorítom a lányt, majd elengedem. - Figyelj... Mit szólnál ahhoz, ha ma velem aludnál? Nem használom ki a helyzetet, ne félj, egyszerűen csak nem szeretnélek magadra hagyni... Úgy meg főleg nem, hogy tudom: Dane auror tanácsadóként szabad ki-bejárással rendelkezik a Roxfort területén bármerre. Nem sok idő kell számára ahhoz, hogy kitaláljon valamit, amivel benézhet a Mardekár klubhelyiségébe. Sophia még ott se lenne biztonságban. - A szobatársam elutazott valamerre, enyém az egész kecó – mosolyodok el. - Van pár bontatlan vajsöröm is, akár rendezhetünk amolyan csajos pizsamapartit is, mit szólsz? Tudom, hogy most talán nem erre van szükséged, akár magadban is tarthatod, de sokkal jobb, ha beszélsz róla valakivel. Könnyebb feldolgozni. De egy egyszerű nosztalgia is sokat dobjat a lány helyzetén. A régi emlékek talán feledtetik az újakat, legalább erre a kis időre. Holnap se lesz sokkal könnyebb, de ezt muszáj lépésről-lépésre feldolgozni, egyszerre nem megy. - Benne lennél? - pillantok rá kérdőn. A szemei vörösek a sírástól, ettől azonban még ugyanolyan szép, mint eddig. Ha úgy dönt, hogy nem kér a társaságomból, nehéz szívvel ugyan, de visszakísérem a saját háza termeihez.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Ez kell most, hogy végre normálisan viselkedjen, hogy megnyugtasson. Ez kellett volna már legelőször is és utána is, nem az, hogy még megpróbál ellökni magától, hiszen már láthatja attól semmi sem jobb. Az őszinteségnek van csak értelme és ha már az elején eleve őszinte velem, ha nem titkolózik, ha mesél az életéről, ha mesél Daneről... Nem számít, elrontotta, de most akkor is nagy szükségem van rá. Majdnem meghaltam és a legrosszabb, hogy folyton az villan be, hogy ha már választanom kell inkább Sadie, mint én. Aki végül is miattam halt meg, mert Dane megvédett, mert meg akart ölni és közben bűntudatom van, hogy ilyesmit gondolok. Elég pocsék egy érzés annyi szent. Próbálom azért összeszedni magamat, lassan azért a sírás csillapodik, de el nem vagyok hajlandó most engedni őt, csak amikor elkezd beszélni és már megint nem azt mondja, amit kellene, de próbálok nagy levegőt venni, bár még mindig a történtek hatása alatt vagyok, de semmi értelme, hogy megint nekiessem. Higgadtan kellene kezelnem ezt... bár még nem tudom hogyan tudnék lehiggadni. Ha tudom már valahol a felénél belé fojtom a szót. Egyszerűen csak a szájára teszem a mutatóujjamat és megrázom a fejemet. Az arcom csupa könny, a sminkemnek annyi, nem festhetek most a legjobban, de jelen helyzetben ez most nem érdekel. - Nem... nem fogok elmenekülni Peter. Ha már belekeveredtem ezt Dane úgy sem hagyná akkor meg... nincs értelme. Csak rá kellene jönnünk, hogy pontosan mit akar és ha tényleg nem ő volt, mi történt Sadievel, de akkor sem fogok elrejtőzni. - újra csak határozottan megrázom a szememet. Épp csak addig engedem el őt, amíg megtörlöm az arcomat valamelyest. - Nem hagylak itt egyedül vele. Ez az egész sok volt, de nem is azért, ami történt, hanem úgy érzem... úgy érzem még mindig jobb, hogy ő halt meg és nem én és ilyet érezni... Bűntudatom is van és sajnálom is és félek és hiányoztál és... túl sok ez egyszerre, de majd túl leszek rajta, de akkor sem hagylak csak úgy itt. - érezheti, hogy épp elég komolyan beszélek ahhoz, hogy ne tudja megváltoztatni a véleményemet, vagy lebeszélni róla. Tudom, hogy veszélyes itt lennem és azt is tudom hogy Dane is veszélyes, meg ez az egész, ami közöttük húzódik, sőt... talán még Peter is veszélyes a maga módján, hiszen mint kiderült vannak dolgok, amiket nem tudok róla és talán még más is van, amit nem tudok, ahogyan Dane mondta, de akkor is a barátom és a barátokat a hibáikkal együtt fogadjuk el igaz? - Csak egyet kérek, ne csinálj ilyet még egyszer rendben? Mindig mondd el az igazat és, ne tűnj el megint, mert... mert akkor nem tudom mit csinálok... - újfent könny gyűlik a szemembe, de most nem olyan erőteljesen, ahogyan az előbb zokogtam. Ez más, inkább a megkönnyebbülés könnyei, hiszen beszélünk egymással, bocsánatot kért és talán most már minden rendben lesz, legalábbis nagyon remélem. Most már mindennek rendben kell lennie.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Életem folyamán volt már párszor „szerencsém” mások halálát végignézni, úgyhogy ezúttal sem viselkedek úgy, mint aki első alkalommal lát holttestet. Dane pedig sok ember halálát okozta már az évek folyamán, nem csoda hát, hogy őt sem érinti meg a dolog. Itt egyedül Sophia a kakukktojás, ő az egyetlen hármunk közül, aki most lett első alkalommal belekényszerítve egy ilyen helyzetbe, és szerencsétlennek még ideje sem volt feldolgozni a láttottakat, Dane máris feladatot ad számára. Nem csodálom hát, hogy egész testében remeg, mint a kocsonya, az lenne a meglepő, ha mindez nem így történt volna. Az viszont komolyan meglep, hogy a lány nem sírja el magát, nem törik össze, hanem engedelmeskedik... Kemény csaj, azt eddig is sejtettem, de ennyire? Nem, erre még én sem számítottam, pedig ismerem már egy jó ideje. Dane fenyegetése engem is meglep, nem olyannak ismertem meg, akit érdekelnének mások érzelmei, meg hát elvileg Sophiát ő csak fegyverként szerette volna használni ellenem, nem igaz? Akkor most meg miért is érdekli az, hogy én és a lány haragban vagyunk? Komolyan, néha teljes mértékben úgy érzem, mintha szántszándékkal azon mesterkedne, hogy ismét kibékítsen minket. Biztosra veszem azt is magamban, hogy ezúttal is a saját terve miatt hagyott minket kettesben a lánnyal, amihez most nem igazán van kedvem. Nem szeretnék újabb értelmetlen vitát, mert akkor Sophia csak fogja magát és elviharzik, akkor pedig miként óvhatom meg attól, hogy baja essen? Egyáltalán nincs kedvem Lorelai esetét megismételni, nem érezném jól magam, ha ezúttal Sophia üres tekinteteibe botlanék pár óra kódorgás után. A hirtelen beállt csendben a földet kezdem el tanulmányozni, miközben magamban én is arra számítok, hogy Sophia ismét nekemesik... Semmi kedvem a vitához, semmi kedvem ismét végighallgatni tőle, hogy mennyire önző vagyok és hogy mennyire csak magamra tudok gondolni a legtöbb helyzetben. Komolyan mondom, ha ez így alakul, akkor fogom magam és elkábítom, majd a vállamra vetve cipelem vissza a kastélyba. Nem érdekel, kibe futok bele, van elég fantáziám ahhoz, hogy hihető sztorikat hozzak össze fejben, ez ezúttal sem lesz akadály. Az épületen belül már oda megy duzzogni, ahová szeretne, nem érdekel. Ott legalább nem lesz veszélyben. - Hé, nyugi – csitítgatom a lányt, amint az szorosan átkarolja a derekam, én pedig szintén átölelem. Váratlanul ért ez a reakció, kissé meg is lepett, de egyelőre nem hozom szóba, hiszen Sophia aligha lenne képes értelmes mondatokat alkotni. A mai nap folyamán történtek teljes mértékben összetörték szegényt, de ha a mi közelünkben marad, akkor előbb vagy utóbb hozzá fog szokni a dolgokhoz. Sajnos, Dane és az én nyomomban folyamatosan ott jár ez a valami, ami halált és fájdalmat hoz mindenkire. - Nincs semmi baj, ne aggódj... Konkrétan még most sem tudom, mit is kellene pontosan mondanom ahhoz, hogy Sophia ne érezze magát ennyire rosszul, hiszen feltehetőleg elég sok érzelem kavarog most is benne. Megbántottam, nem foglalkoztam vele, most pedig meghal ez a másik lány, ő pedig kénytelen végignézni az egészet. Van, ami az én hibám, de olyan is, amihez semmi közöm, a kettő együtt pedig így jött ki rajta. Érzem, ahogy egész testében remeg a zokogástól, egyelőre viszont semmit sem tudok tenni ellene. Tartom a karjaimban arra várva, hogy legalább egy pillanatra levegőt vegyen és lenyugodjon némileg. - Nem muszáj neked is belekeveredned ebbe – nyomok egy lágy csókot a feje búbjára, majd folytatom: - Ha gondolod, vannak ismerőseim, akiknél ellehetsz egy ideig... Tudnod kell, ha az iskolában maradsz, akkor te is részese leszel ennek az egész őrületnek. Haza semmiképp se menj, mert Dane ott keres majd elsőként. Mit szólsz? Látom, mennyire megviseli a dolog és nem szeretném még ennél jobban is magammal rántani ebbe az őrületbe. Sophia számára még megadatott a lehetőség, hogy válasszon, Lorelai azonban már nem volt ilyen szerencsés annak idején. Kaptam egy második lehetőséget, ha elég ügyes vagyok, akkor nem követem el kétszer ugyanazt a hibát életem folyamán. - Mi ketten itt maradunk, úgy tűnik, van még velem egy kis elintéznivalója – sóhajtok fel, miközben továbbra sem engedem el a lányt. - Amint végeztünk, értesítelek és visszajöhetsz. Igyekszem hamar túllenni a dolgon és elpaterolni Dane-t innen...
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Ha már vállaltam hát megírom azt a levelet, bár nem megy könnyen, de talán most tényleg nem gond, ha kissé remeg a kezem. Okom van rá és ha Sadie részét nézzük akkor neki is oka volt, hiszen végleg lelépett, miközben én tudom, hogy meghalt. Dane pedig olyan egyszerűen kezeli ezt, sőt még Peter is. Néha tényleg úgy érzem, mintha nem is ismerném őt igazán, pedig elvileg a legjobb barátom, még sem gondoltam róla, hogy képes ilyen rezzenéstelen arccal nézni ezt az egészet, mintha tényleg semmi se történt volna, pedig Sadie meghalt. Dane szavaira csak bólintok egyet, igazából annyira nem érdekelt a válasz, csak hát valamit mondanom kellett, vagy kérdeznem, hogy jobban tudjam kezelni ezt az egészet, de legalább már biztos, hogy nem rajtam keresik majd Sadiet, mert kétlem, hogy képes lennék hazudni ez ügyben. Félő, hogy nálam túlságosan hamar kiderülne az igazság és abból semmi jó nem születne. Csak akkor nézek fel igazán meglepetten, amikor meghallom Dane szavait. Megmentett ez tény és most... nem is értem, hogy miért mondja ezt, neki miért gond, ha Peter továbbra is ugyanezt teszi velem? Bántott már épp eleget, annyi biztos, de hogy ez Danet miért zavarja azt nem tudom. Szótlanul nézek csak utána, ahogyan távolodik, aztán Peterre, amikor utána kiált. Már el sem tudom dönteni, hogy ez megint valami cinikus megjegyzés, aztán tovább folytatja azt, amit eddig, hiszen az előbb még rám se nézett, miközben látta jól, hogy totál ki vagyok borulva. Kénytelen voltam egyedül összeszedni magamat, kénytelen voltam alkalmazkodni ehhez az egészhez, a háborúhoz, ami köztük zajlik és aminek úgy érzem én vagyok a fő áldozata. Már szinte várom, hogy megint megkapom Petertől, hogy miért mutatkozom Dane-nel, vagy miért vagyok a közelében, amikor megint nem én voltam az, aki a közelébe mentem, hanem ő, azaz jelen esetben Sadie, de... halottról vagy jót, vagy semmit azt hiszem. Tényleg már-már várom a kioktató szavakat és amikor még sem ez jön, hirtelen azt sem tudom, hogyan reagáljak rá. Bocsánatot kér, ezúttal nem úgy, mint a múltkor, odavágva a szavakat, hanem őszintén. Nem engem hibáztat, amikor semmit se tettem, hanem tényleg sajnálja és hát igen válaszolni azt nem tudok, de szinte azonnal eltörik a mécses. Egyébként is sok volt ez nekem, majdnem megöltek, Sadie meghalt, csupa vér vagyok. Azt hiszem érthető, hogy egy pillanat alatt lebiggyed a szám és legördülnek az első kövér könnycseppek is, hogy aztán jó néhány kövesse még őket. Arról nem is beszélve, hogy legutóbb ahogyan elváltunk... már akkor is sírtam miatta, nem csoda, ha már így is épp elég feszültség volt bennem, a mai csak rátett egy lapáttal, egy jó nagy lapáttal. Egy másodperc múlva pedig már ott vagyok előtte, közvetlenül, átölelve a derekát, várva, remélve, hogy átölel és végre megteszi azt, amit kellett volna már legutóbb is, vagy amikor most ideért és megpróbál megvigasztalni, megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, hogy nem lesz semmi baj, hogy ennek az egésznek vége lesz most már és nem gázol még ő is újra és újra a lelkembe.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Néha-néha elkapom Dane Sophia felé intézett pillantásait, de a hallgatag dühön kívül semmi érdemlegeset nem tudok tenni. Csendben szedem hát tovább a tüzifát, a férfi aliga érdeklődik olyan szinten a lány felé, mint azt néha belelátom a helyzetbe. Számára még mindig Lorelai a fontos, elvégre még idáig is képes volt eljönni annak érdekében, hogy bosszút álljon a lány halála miatt. Igaz ugyan, hogy végül ezt nem tette meg, de az is tény, hogy jelenleg egy csapatban játszom vele és mindezt miért? Mert azt remélem, hogy ez talán enyhíthet némileg a lelkiismeretemen. Ha segítek Dane-nek, akkor minden esélyem megvan arra, hogy a dolog egy kisebbik részét jóvá tegyem. Ezzel természetesen nem hozom vissza a lányt, de legalább a férfi fájdalmán enyhítek kissé. Na, nem mintha kedvelném, de a múltat én tettem olyanná, amilyenné, Lorelai halála után lettünk ennyire ellenségesek egymással. - Ha már aurornak épültél be, akkor talán nem kellene ennyi emberrel végezned a környzetedben... - morgom sötét képpel, hiszen Dane lépten-nyomon megöl valakit, ha úgy véli, túl szemtelen voltam vele szemben. A tüzifákat a helyükre dobálom, igyekszem nem tudomást venni a tőlem egy karnyújtásnyira heverő testtől, mely a máglyarakás tetején fekszik. Fiatal lány volt még, és noha okot adott arra, hogy Dane megölje, talán mégis lett volna más mód is arra, hogy megállítsuk. - Ennyi elég? Felállok, majd leporolom magam, végül kérdőn pillantok Dane-re. Szép kis mennyiséget szedtem össze, igyekeztem jó ideig ügyködni annak érdekében, hogy egy szót se kelljen intéznem Sophiához, aki láthatóan kissé kiakadt a történteken. Az, hogy én itt és most jelentem meg, csupán hab volt a tortán, semmi több. A lány zaklatott lelkiállapotának egyébként sem hiányoztam, erre most meg itt vagyok... Lehetne jobb az időzítésem? Aligha. - Miért, most kit fogsz megölni? - kérdem maró gúnnyal, valamiért sohase hiszem el számára, hogy odáig elmerészkedne, annyira hihetetlen ez az egész... A szavakat gyilkolással megtorolni? Elég gyér viselkedés, de hát tőle nem is igazán vártam mást. Amikor Dane felhúzza Sophiát a földről, nem lépek el mellőlük, de kissé zavar, hogy a lány kettőnk közt áll ebben a pillanatban is. Sajnálom, amit a fejéhez vágtam és azzal is tisztában vagyok, hogy emiatt neheztel rám, de semmit sem tehetek már a történtek ellen. Nem szívhatom vissza azt, amit mondtam neki, ő sem változtathat semmin. Mindkettőnknek el kell fogadnunk a kialakult helyzetet és beletörődnünk abba, hogy már semmi se lesz ugyanolyan, mint régen. Még ha ki is békülünk valamikor, az a bizonyos tüske örökre bennünk marad. - Mikor voltál te Szaud-Arábiában? - teszem fel a férfi magyarázata után az engem érdeklő kérdést. Nyílt titok, hogy a látványmágia nem az én kedvencem, auror szeretnék lenni, az pedig, hogy ezt Dane mindenféle gond nélkül képes volt megtenni... Hát, rohadt módon bosszant. Engem az őseim bűne miatt nem engedtek erre a pályára, ő meg csak úgy beépül a suliba, mint valami francos nyomozó... Kíváncsi vagyok, hogy ennek érdekében hány papírtologató libát döngetett meg.- Jó, majd észben tartom! - kiáltom még Dane után, majd Sophia felé fordulok, miután a férfi eltűnt. - Nézd, tudom, hogy jelen pillanatban is utálsz velem lenni és tényleg sajnálok mindent, ami kettőnk közt történt az elmúlt napokban, úgyhogy legalább azt fogadd el, hogy bocsánatot kérek tőled... Esküszöm, nem védem a hátam, minden az én hibám, eléggé kiakadtam azon, hogy Dane valamilyen módon rádtalált. Ennyi, nem vagyok képes tovább magyarázkodni, de nem is igen áll szándékomban. Fogalmam sincs arról, mit mondhatnék még ebben a helyzetben, de ezt se azért teszem, mert Dane pár pillanattal korábban megfenyegetett volna... Egyszerűen csak most vagyunk kettesben, más alkalom erre aligha lesz majd. Kissé bizarr mondjuk ezt pont Saddie halotti máglyája előtt tenni, de más időpont se lenne erre alkalmas. Itt és most túl kell esni ezeken a dolgokon.
Hallgatagon pakolássza egymásra a köveket, s csupán időnként pillant oldalra, hogy Sophia vajon írkálja-e a kiadott feladatnak való levelet. Miután Peter is jött velük, mindennél beszédesebb a feszült vibrálás, amely köztük ugrál. A farkas megtehetné, hogy újabb cinikus beszólásokkal rontja a helyzetetet, de erre nincs szükség, a fiú továbbra is úgy kezeli Sophiát, mintha ott sem lenne. Ritka rossz megoldás. Férfiként vagy veszekedünk a nővel, vagy vigasztaljuk, de annál komolyabb megalázást, mint átnézni rajta.. Dane aligha tud elképzelni, pedig neki aztán jégből van a szíve. Ha pusztán játékosságból felkavarta az állóvizet, ezek ketten elintézték egymást. Sophia a hitetlen makacsságával, s bizalmatlanságával, Peter pedig az öntelt arroganciájával.. Dane imád élni, változásokat beindítani, de ehhez most nincs egy szava sem. Azt nyilván sosem fogja tudni egykönnyen megemészteni, hogy annak idején Peter nem állt félre a Lorelai ügyben, de úgy tűnik, mostanra már a sármja is elkopott, hogy nem tudja elsimítani Sophia haragját. - Oh dehogynem kispajtás. Tippjeim mindig vannak. Azokra viszont félő lenne építeni. Ha már aurornak épültem be, a nyomozásban kell hinnem. – Veti oda fájdalmasan könnyed eleganciával, mintha nem is temetési szertartást készítene elő, inkább csak kávézna. Peterrel ellentétben olykor Sophiára villan a tekintete, ügyesen palástolva azt, hogy mit is akar, nem derül ki belőle, hogy aggodalom, avagy számonkérés. Megvonja a vállát, semmi sem indokolta volna, hogy hagyná meghalni a lányt, de hogy ez hősiesség lenne? Aligha.. Tervei vannak Sophiával, Sadie ámokfutása kissé elmozdította a gondolatait. - Gyerekes? Már megint azt hiszed, hogy büntetlenül sértegethetsz.. – Horkant fel nevetve, s hátralépve karba fonja a kezét, megvárva, míg az éghető gallyak is a helyükre kerülnek. Látja, hogy Sophia leült, Dane viszont nem veszi semmibe, hogy átbeszél a feje felett, ezért a kezét nyújtva felhúzza maguk közé, jelezve, hogy bármi is hangozzék el, most mindhármukról szól. – Ez sokkal bonyolultabb.. – Vonja meg a vállát, s mielőtt belekezdene, lila lángok törnek ki a tenyeréből, felfalva Sadie testét pillanatok alatt. Nem is égés ez, szinte egy villanás, és a lány eltűnik a máglyával együtt, még füst sem marad utána. – Ezért nem temettük el. – Feleli Sophiának. – Szaud-Arábiában tanultam ezt az igézést, amely megköti a lelket, s testet úgy, hogy nem hagy nyomot maga után. Ha bárki varázslattal próbálná lenyomozni, nem fog találni semmit. Ebből arra következtethet, hogy már a lány nem akarja, hogy megtalálják. A többit majd máskor. – Vesz elő egy vászonzsebkendőt, s Sophia elé lépve lassan elkezdi letörölgetni a lány arcát, hogy legalább valahogy kinézzen, aztán utálkozva Peterre néz. – Kísérd vissza a kastélyba, és istenemre mondom, ha tovább feszíted nála a húrt, nem lesz semmiféle gyerekes bosszú, kitöröm a nyakad. - Ellép tőlük, és anélkül, hogy szóban vagy másféle jelzéssel búcsúzna, eltűnik egy szemvillanás alatt idézett sűrű sötét ködben. Nem hoppanál, Dane-nek másfélék a módszerei mint tudjuk..
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Őszintén szólva nem érdekel Peter sértődése. Én megpróbáltam, levelet írtam neki, próbáltam megértetni velem, hogy számomra fontos, ő volt az, aki szemét módon viselkedett, ahogyan a bálon is ő volt az, aki nem volt képes kerek-perec kimondani, hogy mit akar, ahogyan azt sem mondta el, hogy ki az álarcos alak. És még a nőkre mondják, hogy elvárják a férfiaktól, hogy kitalálják a gondolataik alapján mit akarnak! Ehhez képest akkor Peter úgy viselkedik, mint egy nő. A levelezésünk után is próbáltam megértetni vele, hogy mi a helyzet, hogy megvédenie kellene, nem pedig bántani, de újfent ugyanazt tette. Persze tény, hogy nem kellett volna pofon vágnom, de már annyira kikívánkozott és ha azt nézzük meg is érdemelte, mert úgy tűnt őt ez az egész nem is érinti meg annyira és ha ő bántott... És erre most átnéz rajtam, mintha itt se lennék, látványosan csak Danenel beszél, mintha én már nem is számítanék egyáltalán. Végül is, ha ezt akarja elhitetni Danenel, elég jól csinálja, mert én lassan tényleg el is hiszem neki, hogy így van, csak ugye akkor nekem nem is kellene, hogy ehhez az egészhez bármi közöm legyen, mert Peternek nem számítok, akkor Danenek sem, hiszen én csak a vetélkedés, vagy egymással kiszúrás tárgya vagyok jelen esetben. - De vannak varázslatok, amikkel rájöhetnek nem? Hogy... meghalt. - nem vagyok auror és nem is készülök annak és nem is igazán értek ehhez, még hullákat sem rejtettem el soha, de akkor is... mi van, ha mégis megtalálják? Mi van, ha mégis kiderül, hogy mi történt vele és ha visszavezetik hozzánk az útját? Bár senki sem látta, csak Beth, akinek módosította Dane az emlékeit, de ettől még nem kevésbé ijesztő a helyzet. De nincs mit tenni, nekem kell erősnek lennem, magamat megnyugtatnom valahogy és nem hagyni, hogy lássák rajtam mennyire ki vagyok, pedig ki vagyok, a helyzet miatt Peter miatt... az egész kezd túlságosan sok lenni. Így hát csak bólintok és igyekszem úrrá lenni a kezem remegésén, ami úgy ahogy sikerül is, de ha azt nézzük, hogy Sadie bizonyára nehezen vette volna rá magát, hogy elmenjen... még hiteles is lehet. Penna és pergamen elő és szótlanul kezdem el fogalmazni a levelet egyelőre csak leülve törökülésben a földre. Végül is már a ruhámnak mindegy, így is tiszta vér nem igaz?
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Sophia váratlan kirohanása nem igazán lep meg, de valamennyire igenis rosszul érint. Elhúzom hát a kezem, nem erőltetem a dolgokat, ha nem szeretné, de akkor is... Persze, én vágtam mindenfélét a fejéhez, ebből a szempontból teljes mértékben igaza van, nem tagadom, mégis bánt a viselkedése. Amikor pedig Dane-hez lép, végképp tanácstalan leszek. Most komolyan annyira haragszik rám, hogy inkább elás egy holttestet? Rohadt jó, nem értem én ezt a női hisztit, de ha nem muszáj, akkor inkább nem is kérek belőle. Ellépek hát a lány mellől, nehogy a végén azért sértődjön be, mert túl közel állok hozzá vagy valami hasonló nyavalya tör éppen rá. - Valaki? - vonom fel a szemöldököm némileg hitetlenkedő képet vágva. Az, hogy hajlandó vagyok egy csapatban játszani Dane-el, még korántsem jelenti azt, hogy szóról-szóra elhiszem minden szavát. Eredetileg úgy terveztem, hogy Sophiát faggatom ki erről az egészről. Sejtettem ugyan, hogy nem lesz könnyű a dolgom, de hogy ennyire megnehezít majd mindent a makacsságával... - És neked gondolom, semmi tipped sincs azt illetően, hogy ki lehet az illető. Dane-ről elég nehéz elképzelni, hogy nincs teljesen tisztában az ellenségei névsorával, elvégre imádja a saját hátát védeni, ennyire sohasem volt felkészületlen. Ha őt valaki képes úgy megtámadni, hogy ne bukjon le, akkor ahhoz évek munkájára lenne szükség. Most viszont minden elismerésem az ismeretlennek, ez tényleg teljesítmény. Természetesen, az is előfordulhat, hogy eredetileg nem ő volt a célpont, egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen. - Te pedig hősiesen megvédted – felelem gúnyosan, kis híja van csupán annak, hogy fel ne nevessek az elképzelésen. Remek, igazán remek. Teszi itt a hős lovagot, miközben feltett szándéka ártani nekem. Persze, egyelőre pihenőbe tette magát a kis alkunknak köszönhetően, de ki tudja, mikor dönti el ismét, hogy cselekedni fog. - Remélem, ez nem a te csapdáid egyike annak érdekében, hogy teljes mértékben megbízzunk benned... Elaltatja a gyanakvásunkat, elhiteti velünk, hogy másokkal szemben is megvéd mindannyiunkat, majd amikor már biztonságban érezzük magunkat mellette, akkor ugrik. Hátba szúr bárkit, aki okot adott rá, én pedig Lorelai megölésével igen messzire elrúgtam nála a pöttyöst. Kétlem, hogy ő nálam több örömmel lenne a társam, ennek valami más állhat a hátterében, mindenesetre most még én is játszom a szerepem. Talán idővel alkalmam nyílik arra, hogy esélyem legyen megölni a férfit. - Aha, hát ezzel tényleg el lesz altatva a gyanakvásuk – mormolom az orrom alatt, nem tartom túl nagy ötletnek ezt a levélírást, egyszerűen képtelenség ilyesmivel vagy ehhez hasonló kifogásokkal lenyugtatni az aggódó szülőket. Mindenesetre, engedelmeskedem Dane-nek és igyekszem minél szárazabb tüzelőt összekaparni, hogy ne kelljen a lángra lobbantással bajlódnunk. Nem ismerem ezt a Saddie nevű lányt, de annyit talán a történtek ellenére is megérdemel, hogy normálisan égessük el a testét. - Tessék – lépek Dane mellé, aki addigra már elkészítette a máglyarakást, majd én is a helyére helyezem a gallyakat. Fura, hogy ismét neki segítek, eléggé vegyes érzelmekkel viseltetek a dolog iránt, ezt azonban inkább nem állok neki feszegetni. - Azt talán még elmondhatnád, hogy miért is szeretnéd az én segítségem... Mármint, gondolom van valamilyen konkrét ügy, amiért a Roxfortba jöttel. Azon kívül természetesen, hogy rajtam állj gyerekes bosszút... Sophiára ügyet sem vetek, habár legbelül mardos emiatt a bűntudat, de valóban nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni a hülyeségeimmel. Ha ő nem kíván a társaságomban lenni, akkor én sem fogom erőltetni számára a jelenlétem. - Vadászik rád valaki? - teszem fel a következő kérdésemet. Saddie viselkedése mindent megmagyarázna, és ha az illető ennyire sikeresen a közelébe férkőzött Dane-nek, akkor elég nagy annak az esélye is, hogy ezzel megijesztette a férfit. Ritkán fordul elő, hogy valaki eljut idáig.
Ezúttal nem gúnyolódik, csupán rezzenéstelen arccal állja Sophia riadt tekintetét. Hiszen más az, ha úgy gyilkol, hogy nincsen jelen a lány, most viszont a szeme láttára ölte meg az egyik ismerősét. Nem a barátnőjét, elvileg Sadie nem állt annyira közel Sophiához, inkább csak ismerősök voltak. Ettől még a helyzet nem lesz kevésbé drámai, éppen ezért Dane szokásos pimaszkodásának nem ő a célpontja, hanem a megjelenő, és már megint értetlenkedő Peter. Egy a fiú sosem fog felnőni. Mindig kölyök marad, mert a fáziskéséseivel nem látja át a helyzetet, a vérfarkas pedig most különösen fáradt magyarázkodni. És különben is, miért kéne tennie? Senkinek nem tartozik felelősséggel. Sötéten villogó pillantással válaszol végül a lánynak. - Kereshetik, de nem fogják megtalálni. Végleg eltűnik a képből. – Talán kissé maróan nyers, ezzel nincs mit tenni. A lány Sophia életére tört volna, s Dane-nek még utána kell járnia, hogy miért.. Mi mozgathatta a frissen farkassá lett Sadie-t, mert nem csak a szokásos vérszomj, amelyet a bestia ébredése vált ki az emberből, amikor közeledik az első telihold. Itt többről lesz szó. - Valaki.. megbolondított az elméjét. Szóval hoppá-hoppá.. – Ciccent fel Peter kérdésére. Ő maga tökéletesen ura az ösztöneinek, gyakorlatilag direkt azért öl, hogy csillapítsa ezen vágyát, viszont ott és akkor, ahol tudatosan akar elpusztítani valakit. A szőkeség viszont fel lett ajzva, nem tudott megbírkóznia az átokkal, amely így elszabadult, s már nem volt visszaút. – Megtámadta Sophiát, így nem maradt más út. – Feleli szárazon, s mosolytalanul nézi, amint hidegháború alakul ki a lassan már örökösen cívódó szerelmesek között. Szerelmesek? Dane bármennyire is furmányos, nehezen bogozza ki, hogy a lány vajon érez valamit Peter iránt? A barátságon túl persze.. Az adott, most mégis romjaira hullik, lássuk be van hozzá némi köze, de azon túl, hogy csupán bosszantotta őket azzal, hogy megszerezné magának a lányt, az mindössze apró részlete a kirakósnak, valójában kiállt mellettük, hátha még van remény arra, hogy Peter egy rendes lányt találjon. Úgy fest, még a mesterkedései ellenére sincsenek egy hullámhosszon. Elindul az erdő mélyére, hogy aztán meglepődve forduljon oldalra, hogy Sophia mégiscsak jön. Feltételezi, hogy Peter sem árválkodik ott egymagában, tehát már hárman baktatnak, mint holmi gyászmenet. Egy tölgyfa lábánál helyezi a halott lányt az avarba, s fordul Sophiához. - Ahogy mondtam. A tiéd a levél. – A semmiből pergament és pennát varázsol elő. Tinta nincsen, de úgy tűnik, nem is lesz rá szükség. Dane Sadie kezéért nyúl, s belemártja a mellkasán tátongó sebbe, amelyből még mindig szivárog a vér. A penna író vége átitatódik vérrel, s Dane varázsszavára kék lesz. – Most már az ő kézírása lesz. Nyugtasd meg a szüleit, hogy Sadie kalandos életet választott az iskola helyett. Őt ismerve ez még hihető is. Te pedig kölyökképű, hozz száraz gallyakat, rőzsét. – Ő maga feláll Sophia mellől, s a tisztáson lévő köveket kezdi el összehordani. Amikor már elégnek véli, máglyát kezd el belőlük felpakolni, erre helyezi végül a lányt, már csak az éghető katalizátor hiányzik hozzá.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Még most is Beth miatt aggódom, de végül szerencsére ő sikeresen távozik, én ellenben teljesen pánikba esem, vagy csak sikerül összeomlani, végül is teljesen mindegy, hogy melyiket mondjuk így is úgyis elég rossz passzban vagyok, nem hogy még hullát álljak neki eltemetni, főleg olyat, akit ismertem, aki a barátom... volt és akinek családja van. Mintha ezekbe Dane nem is gondolna bele, mintha fogalma se lenne milyen is, ha érzések is vannak a világon, bár a megjelenő Peter sem úgy fest, mint aki éppen a legérzelmesebben viselkedne. Láthatóan tudomást sem vesz rólam, annak ellenére, hogy látja mennyire ki vagyok borulva. És még képes volt azt mondani, hogy mennyire fontos vagyok neki... vagy voltam? Na nem csoda, ha nehezen hittem el neki, hogy képes komolyan kötődni valakihez, hiába voltunk barátok, mert lassan már tényleg úgy érzem, hogy voltunk. De végül is ezt akarta, hogy Dane azt gondolja nem számítok Peternek és ezt tökéletesen jól el is játssza, vagy már nem is játssza. - Mintha akkor nem keresnék soha többet. - de talán igen igaza van, csak az a kérdés, hogy én mondjuk hogyan fogok aludni egy ilyen nagy titokkal, amikor én tudom az igazat és hazudnom kell majd mindenkinek róla. Sadie meghalt és én tudni fogom hol van a teste és a családja azt fogja hinni, hogy csak úgy elment és lelépett, én meg tudni fogom mi az igazság. És ha a szobatársai beszélnek róla? Én majd hallgathatok kukán, mert nem leszek képes beszállni a beszélgetésbe. És majd azt fogják mondani, hogy igen ők sejtették, sőt ők tudták, hogy képes csak úgy eltűnni valami pasi miatt, vagy mert épp olyan kedve van és én nem mondhatom, hogy nem Sadie nem olyan, csak... csak meghalt, hogy megkeveredett a feje. Ez az egész vérfarkasság... biztosan azért volt, e miatt támadott nekem. Lassan azért a külvilág is eljut hozzám és bár ki vagyok borulva, de amikor Peter hozzám lép, hogy megfogja a karomat, hát nagyon úgy fest, hogy végül győz a tőlem jól megszokott dac és a csak azért sem. Már így is folyton azzal vádol, hogy Dane-nel futok össze szándékosan, akkor legyen igaza. Nincs rá szükségem, ha így viselkedik akkor meg főleg. Egyszerűen elrántom a karomat egy árva szó nélkül és Dane után lépkedek. - Nem kell... majd túl leszek rajta. - végül is miattuk keveredtem ebbe az egészbe. Ha Peter őszinte lett volna, ha elmondja már régen az igazat, mesél erről az egészről... de nem tette, csak amikor muszáj volt és akkor is a legrosszabbul kezelte. Mégis mit gondolt? Azt hitte, hogy a sötét múlt soha sem köszön vissza? Azt hitte, hogy minden rendben lesz csak, mert úgy tesz, mintha nem érdekelném őt. Végül is már egészen hihető a dolog, én legalábbis hiszek neki, tényleg nem érdekli, hogy mi van velem, akkor ne is tegyen úgy és akkor nincs is rá szükségem. Dane lehet, hogy csak azért foglalkozik velem, hogy kiszúrjon Peterrel, de néha már úgy érzem ez még mindig jobb, mint amit Peter csinál. Végül is fizikailag sosem bántott, Sadietől is megvédett, sőt Dane igazából másképp sem bántott. Rám ijesztett, Peterről mondott dolgokat, de engem nem bántott, Peter ellenben... az utóbbi időben csak ezt teszi. - Mit csináljak? - sorolok ház be szépen Dane mellé. Nem biztos, hogy képes leszek rá, még most sem biztos, hogy annál minden jobb, hogy Peterrel menjek akárhová is és ott szobrozzunk szótlanul, mert azt sejtem jól, megnyugtatni úgy se akarna, úgy nem ahogyan pár hónapja még megtette volna, vagy ahogyan én öleltem át pár hete, amikor erről a Lorelairól mesélt. Na nem mintha azt az ölelést megérdemelte volna. A mostanában lévő viselkedése alapján egyáltalán nem.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Továbbra sem veszek tudomást Sophia jelenlétéről, igyekszem úgy viselkedni, mintha semmi kellemetlenség sem történt volna köztünk az elmúlt napokban. Kerülöm a tekintetét, felé sem pillantok, nem hiányzik az a megrovó szempár... Komolyan, ha ő haragszik rám, akkor úgy érzem, az egész világ összeesküdött ellenem. Természetesen, a saját indokaim is megvannak arra vonatkozóan, miért is kerülöm őt, de még így sem érzem úgy, hogy teljesen jogos lenne a cselekedetem. Azonban, most is Dane-el van egy helyen, ez pedig ismét csak felbosszant. Miért nem képesek egymást kikerülni még a Rengetegben sem? - Bocsáss meg, amiért azt hittem, hogy most az egyszer talán nem te tettél valami égbekiáltó baromságot – szólalok meg kissé gúnyos éllel, de szám széle egy pillanatra megrándul Dane válaszát hallva. Nem, nem nevetem el magam, ez itt nem a móka ideje! A férfi karjaiban egy lány teste hever, akiről semmit sem tudok... Miért ölte meg? És mit keres itt Sophia? Közösen tették volna? Nem, erre gondolnom se kellene, tekintettel arra, hogy Sophia nem lenne képes ilyesmire. Minden bizonnyal már az is eléggé megviselte, hogy végig kellett néznie egy társa halálát. - Miért kellett meghalnia? Fejemmel a test felé biccentek, miközben eszembe sem jut, hogy mennyire furcsa lehet Sophiának végighallgatnia a kettőnk közt lévő beszélgetést. Még fogalma sincs arról, hogy alkut kötöttem Dane-el, ezért esélyes, hogy azt hiszi, neki fogok esni a férfinak, ehelyett mit teszek? Türelmesen faggatom a gyilkosságról, esélyt adva számára arra, hogy kimagyarázza magát belőle. Elég irreális lehet ez számára, de most nem állok le megmagyarázni semmit sem. Túl sokáig tartana, meg hát egyébként sem áll szándékomban pont előtte lelkizni. - Nyugtassam meg? - horkanok fel, miközben megforgatom a szemeimet. Én nyugtassam meg Sophiát? Dane esetleg túl vak ahhoz, hogy vegye a jeleket? Világosan látható, hogy én és a lány mostanában nem vagyunk jóban egymással, nem hiszem, hogy pont az én társaságom olyan hú, de kívánatos neki. Talán még egy hulla elföldelése is sokkal relaxálóbb szerény személyemnél. - Ezt meg mégis hogyan gondolod? Feszült köztünk a légkör, kár is lenne letagadnom a dolgokat, Dane pedig újabb esélyt lát arra, hogy megszivasson. Sophia és én ismét egymásnak fogunk esni, ez számomra már most előre látható, de egyelőre semmi mást nem tudok tenni. - Biztos ne segítsek semmit? - pillantok még hátra szövetségesemre – hát ezt mennyire furcsa kimondani -, majd végül lágyan megfogom a lány karját és ha Dane nem igényli társaságomat egy ehhez hasonló műveletben, akkor magam után vonom. Gépiesen lépkedek kifelé, az erdő szélének irányába, igyekszem kivezetni Sophiát a rengeteg mélyéből, miközben megpróbálok minden zavaró tényezőt eltüntetni az elmémből. Igyekszem elfelejteni kettőnk legutóbbi veszekedését, a pofont is, amely elcsattant, de ez valamiért nem olyan könnyű. Rekedtes hangon szólalok hát meg, miközben hátra se nézek: - Mi történt pontosan? Ha Dane el is magyarázta a dolgot, akkor sem fogom pont neki elhinni, elvégre már nemegyszer próbált meg átverni ostoba trükkökkel, szóval Sophia változata talán kissé hihetőbb lesz számomra. Végül – nem messze az erdő szélétől – megállok. - Itt jó lesz – nézek körül. - Errefelé már nem járkálnak a veszélyes lények, túl közel vannak az emberek, no meg a vadőrök is felállítottak nekik néhány csapdát... De kimenni se igazán kellene, túl véres a ruhád. Nem igazán valószínű, hogy pont ebben a napszakban bárkibe is belefutnánk, de mivel sok olyan emberke akad errefelé, aki szeret a tilosban járkálni, inkább nem kockáztatok. Most minek magyarázkodjak, ha elkerülhetjük a felesleges kérdéseket? - Várunk egy kicsit, hátha Dane visszajön, ha végzett. Én viszont nem fogok beszélgetést kezdeményezni, annyi szent. Kérdések özöne helyett inkább leülök egy nemrég kivágott fa rönkjére, majd várok. Remélem, a férfi hamar visszatér, mert most Sophia nem éppen túl kellemes társaság számomra...
A férfi merőn állja Sophia tekintetét, hűvös szemei mégsem ridegségről árulkodnak, annak ellenére, hogy az előbb közölte, hogy őt bizony nem érdekli senki, aki halandó. Megmentette a lány életét, és ezért nem vár hálát. Ahogyan ő is eszközként kezel másokat, nem igazán ismerheti az adok-kapok elvét. Vagy ha valaha ismerte, ez már régen kiveszett belőle. Peternek egykor igaza volt, azza a szörnyeteggé vált, amivé Lorelai nővére tette, és immár nem csak a vérséget illetően lett bestia, az emberi oldala is szinte eltűnt. Nincsenek számára következmények, a saját törvényei szerint él. Valaki, akit sokak szerint meg kéne állítani. - Van neki elég baja így is. – Feleli ezúttal mosolytalanul, majd elvégzi a feledésvarázst, s Beth el is indul a kastély felé. Még nem önmaga, de mire eléri az iskolát, még a hangulata is elillan, s visszatér a szokott életéhez, mit sem tudva arról, minek is volt tanuja. A férfi pedig felkapja a halott lányt, s kiadva Sophiának a választás lehetőségét, türelmesen vár, meg sem kottyan a karjában az az ötven kiló. A trió harmadik tagja is megjelenik, a vérfarkas már messziről érezte a szagát, ám ez mit sem változtat a jelenlegi felálláson, Sadie-t el kell tűntetni. No meg Sophia tömény véres ruháját is, amelyben még inkább kívánatosnak tűnik. - Oh nem, a langyos keleti szél. Hát persze hogy én. Szokásoddá vált hülyeségeket kérdezni? – Vág vissza selymes duruzsolással, mintha csupán teázni készülnének. Ellép a kettős közül, van egy olyan érzése, hogy Sophia inkább lemaradna, és Peter megnyugtató karjai közé menekülne. Bár.. a farkas szerint oly feszültség vibrál köztük, hogy közel sem lesz ilyen egyértelmű a helyzet. Bármi is volt köztük, az felbolydult az érkezésével. - Akkor szépen írsz egy levelet a nevében, miszerint lelépett világot látni, vagy talált egy hős lovagot, akinek az oldalán most egy időre a saját életét éli. Ilyen egyszerű. – Feleli a lánynak, kész elsimítani az ügyet, noha tudja, hogy ezért is mindenki őt hibáztatja. Ezúttal nem ő volt a bűnös, ám az érkezésével Sophia olyan események forgatagában találta magát, hogy mindenért Dane-t hibáztatja. Nem mintha az idegen érzékeny lélek lenne, hogy ezt magára vegye. – Vidd biztonságos helyre, és nyugtasd meg. Az enyém a piszkos munka. – Adja ki az utasítást Peter számára, hiszen ha csak kicsit is fontos neki Sophia, akkor nem hagyja itt ilyen állapotban. Az már hamvába holt ötletnek tűnik, hogy a kis barna mégiscsak segít neki a pucolásban.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Hát persze, hogy Danet hibáztatom, hiszen azok után, ami történt Peterrel... már abban sem vagyok biztos valamikor szóba áll-e velem. Mintha Dane azért lenne itt, hogy nekem ártson, nem is Peternek, pedig nekem semmi közöm hozzá. Persze önző hozzáállásnak is mondhatnám, ha felfognám, hogy miket is gondolok, de jelenleg az önsajnálat teljesen eluralkodott rajtam, nem csoda, hogy Beth is alig tudott rávenni, hogy kimozduljak és ennek is mi lett a vége? - Ezt mondod, de ha most is hazudsz, akkor mindig is hazudtál és... egyébként sem ez a lényeg, hanem, hogy minden összeomlik körülötted, de gondolom ezt élvezed igaz? - azt hiszem nem csoda, hogy minden miatt őt látom most hibásnak, na de kit is látnék? Az ő érkezése óta ment minden tönkre. Az más kérdés, hogy Peter is elég rosszul kezeli ezt az egészet, de ha Dane nem jön akkor nem fordul fel fenekestül minden. Persze akkor is bekavart volna, hogy Peter mit érez, de én valahogy naivan azt hiszem nem lett volna ilyen rossz vége. Nem csoda, ha Sadie halála még ha az én életem megmentése miatt is, de végképp kiborít. Teljesen értelmetlen, hogy próbálom visszahozni, csak az lesz a vége, hogy csupa vér leszek, ő pedig így is úgyis meghal, a kezem pedig egy pillanat múlva már a hátam mögött lefeszítve, mert megint megpofoztam volna, ha most nem számít rá, hiszen már látta jól mennyire ki vagyok borulva. Nem csoda azt hiszem, Sadie a szemem láttára halt meg, Peter csak pár napja tűnt el megint, szóba se áll velem. Csak reszketve állok, miután ellökött magától és figyelem, ahogyan Beth fölé hajol. - Nem bántod... ugye? - a hangom is remeg, totálisan ki vagyok borulva, még sem tudok megmoccanni, csak figyelem, ahogyan Beth szépen feláll és elindul az épület irányába, mintha mi se történt volna, ne lenne ott egy hulla, ne lennék én is csupa vér és ezek után már szinte észre sem veszem, amikor megjelenik Peter. Mintha a semmiből tűnne elő, nekem pedig már időm sincs, hogy válaszoljak Dane-nek, pedig eszem ágában sincsen eltemetni semmiféle hullát, képtelen lennék rá. Még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy képes leszek megállni a lábamon, nem hogy ásót fogni és Sadiet eltemetni. Hiszen családja van, nem tüntethetjük csak úgy, mintha sose lett volna, én arra képtelen lennék. Persze annak meg sem kellene lepnie, hogy Peter rám se néz, mintha ott se lennék. Már előre látom, hogy el fognak beszélni a fejem felett. Tényleg ennyire nem számítok? - Nem... nem temetheted el csak úgy. Családja van, akik keresni fogják. Ezt... nem lehet. - reszketve ölelem át saját magamat, jól látszik, hogy szinte sokkolt ez az egész, kész csoda, hogy nem ért el az a kés. Majdnem meghaltam lényegében és Dane most kézül eltemetni egy évfolyamtársamat, egy barátnőmet... Persze felmerülhet a kérdés, ha barát volt, akkor miért is akart megölni, de ilyen mélységekbe most nem tudok belegondolni. És Peter még azt hiszi én szándékosan futok össze Dane-nel. Hát nem látja, hogy mennyire kiborít? Talán már tényleg nem is érdekli.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
//
