2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
» A barátság a jó embereket még jobbá teszi, a rosszakat pedig még rosszabbá. «
Szó se róla elég sokat kellett küzdenem azért, hogy ne koptasson le, mert hát nagyon igyekezett, de kitartó típus vagyok, úgyhogy annyira nem könnyű elérni, hogy békén hagyjak valakit, főleg ha olyan is, mint Andrew, akinél benne van, hogy az ember valahogy segíteni akar neki. Tudjátok olyan... bánatos kiskutya tekintete van, amit nem lehet csak úgy szó nélkül hagyni, egyszerűen muszáj segíteni neki és nekem megy, jobb kedvre tudom deríteni. Még mindig nem tudok róla sokat, hogy miért ilyen, de nem is szokásom faggatni, csak feldobom kicsit a napját, mint ahogyan ma is, még ha néha kissé morcos is rám, ha túlzásba viszem. - Jól van el hiszem, kedvelsz, én is bírlak, csak tudod... néha hamarabb beszélek, mint ahogyan gondolkodom. Te meg túl sokat gondolkodsz, szóval mindkettőnknek van hová fejlődni. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Na igen, ő hajlamos mindent túlbonyolítani, én meg épp hogy nem, de nem baj, engem vissza tud rángatni a földre, legalábbis néha, én viszont tudok neki segíteni, hogy kicsit lazább legyen és ne annyira túlságosan komoly. Ezért jók a barátok igaz? - Tehát próbálsz megnyugtatni, hogy ez nem csalás, amúgy nem is. Miért nem olyat kérdeznek, amit tanítanak is nem? Nem lehet mindenki olyan éles eszű, mint te. - tudom én, hogy Andrew okos, pont azért őt kérdeztem meg erről, mert valahogy biztos voltam benne, hogy neki lesz majd valami épkézláb válasza, amin elindulhatok, sőt úgy fest, hogy nem csak elindulhatok rajta, hanem ő tudja is, hogy mi a válasz, úgyhogy mázlim van! Így már menni fog és nem én leszek az egyetlen, akinek nincsenek meg a válaszai, amiket várna a tanár. Tudom én azt is, hogy nincs oda az ölelésekért, de ettől még nem fogom vissza magamat, mert ha kedvelek valakit, akkor azt ki is mutatom és most még iszonyú hálás is vagyok neki, amiért segít és rám áldozza a drága idejét, hiszen biztosan neki is van dolga. - Komolyan, mintha minimum fájna. - nevetem el magamat, amikor elengedem, de persze csak cukkolom és ezt ő is tudja. Engem nem zavar, hogy kissé tartózkodó, ő pedig kénytelen elviselni, hogy én cseppet sem vagyok az, de ez van, ha nem kaptál elég szeretetet otthon, bezsebeled onnan, ahonnan csak tudod, akkor is, ha nem adják önként. - Oké, szuper! Akkor irány a falu és addig mesélhetnél valamit. Valami izgi történt az elmúlt napokban? - tudom nem igazán közösségi ember, de azért csak van valami, ami érdekes lehet. A Hollóhátasok általában uncsibbak, mint az átlag, persze nem Andrew, hiszen ő cseppet sem az, mégis csak metamorfmágus, de így gondolom kevesebb izgalom van a klubhelyiségükben, mint mondjuk a Griffendélben, ahol az ikrek mindig csinálnak valami érdekeset.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Be kell vallanom, hogy mindig is különlegesnek találtam azt, hogy Sophia milyen kitartó, még velem is. Pedig én olyan vagyok, hogy bárkit elküldök a fenébe bármiféle lelkiismeret furdalás nélkül és nem érdekel, ha megbántom, őt mégsem sikerült. Nem akarta felfogni, hogy nem szándékozom barátkozni vele, ezért is lettünk jóba. Szörnyű beismerni, de hála neki van olyan ember, akiben már valamennyire megbízok. Meg persze az is változott, hogy semmilyen körülmények között sem hagyom figyelmen kívül most már, meghallgatom és jól is érzem magam a környezetében. Különös egy érzés, ilyet már nagyon régen éreztem. Azt hiszem. Nem emlékszem pontosan. -Rendben, akkor nincs lelkesítés. – Nem értem, hogy miért kell irigyelni másokat azért, amiért. Én is mondhatnám, hogy annyira zavar, hogy mindenkinek normális anyukája volt, csak nekem nem. Vagy mindenki képes megtalálni a saját párját, csak én vagyok ilyen szerencsétlen, de mégsem teszem, mert nincs értelme. Értem, hogy zavarja, hogy nem tud olyat, mint én, de igazán nem kell neki. Ő másban jó, ami lehet, hogy nem ennyire látványos, de sokkal hatásosabb azt hiszem. Könnyedén belopja magát mások szívébe és boldoggá teszi az embereket. Én erre sose lennék képes, mivel ha felvenném valaki más alakját és úgy próbálnék meg segíteni neki, az amit mondanék az igazság lenne, ami többnyire szomorúvá teszi az embereket. -Sophia én nagyon is kedvellek téged, ezt te is tudod, de… az olyan faragatlanság lenne, meg nem is az én stílusom, plusz, mint mondta a metamorfmágia csak egy illúzió, így nem is érné meg. – Azzal egyetértek, hogy vannak olyanok, akikben ez simán felmerül, de nagyon örülnék neki, ha rám nem úgy tekintene mint… ó, biztos én is ilyen vagyok. Nem, abszolúte távol áll tőlem ez a fajta kihasználási módszer. Másféle előfordulhat, de ez tipikusan nem. Sose tenném meg, főleg nem vele. Tényleg nagyon szeretem… izé, kedvelem! Miket beszélek, ez nem a darabod Andrew! -Ha ez megnyugtat, még nekem is fejtörést okozott. Hollóhátas vagyok, ahová azok járnak, akik nagyon tudják hogyan használják az eszüket, de nekem is beletelt egy kis időbe, hogy rájöjjek. Az átlag, például nem is fogja tudni megoldani. Te viszont… azok között leszel, akik kiemelkednek majd. Az mindegy, hogy hogyan. – Nem preferálom a csalást, de ez igazából nem is az. Nem értem egyébként, hogy miért nem tanítják meg előbb az anyagot és utána adnak nekik ilyet. Persze titkosírásnál mindenki tudja, hogy morzejelek, de a pontokra meg a vonalakra asszociálnak, nem pedig ilyesmire. Fel kell elevenítenem magamba, hogy hogy van pontosan, de szerintem menni fog. Nekem is egyébként úgy sikerült rájönnöm, hogy olvastam egy könyvet, abba volt benne, így igazából csak szerencse alapján találtam meg a megoldást, de legalább hasznosítani tudtam ezt. Mikor megölel egy pillanatra eláll a lélegzetem, mivel én annyira nem rajongok ezekért. Bevallom őszintén és férfiasan, hogy nehéz kimutatni az érzéseimet. Örülök, hogy jóba vagyunk, de félek, nem tudnám megmutatni neki mennyire. Tudok színészkedni, de az megint más, Nem akarok egy szerepet játszani, azt akarom, hogy olyannak lásson, amilyen vagyok, de… úgy nem megy, ha nem játszok rá egy kicsit. -Jó ötlet! Csak egy kis gondolkodási időt, amíg visszaemlékszem, hogy is volt ez. – Meg amíg visszaáll a pulzusom. Nem tehetek róla, mindig ez van, ha megölel, vagy közeledik hozzám. Nagyon rég volt már, hogy utoljára ennyire kedveltem valakit, annak sem volt jó vége, nem akarom, hogy megint megtörténjen. Azt az élményt elég egyszer átélni ahhoz, hogy megtudjam mi az a fájdalom.
♫ Zene ♫ • Öltözet • Baráti korep • [You must be registered and logged in to see this link.]
» A barátság a jó embereket még jobbá teszi, a rosszakat pedig még rosszabbá. «
Tudom, hogy akármit is mond, akármennyire is morcos rám időnként nem számít, mert úgy sem akar igazán megbántani. Ennyire azért már ismerem őt és persze tudom, hogy másokat nehezen visel, de nekem sikerült áttörni a falakat és belopni magamat a szívébe. Mondhatjuk, hogy mert olyan kis ügyes vagyok és végül is így is van, no meg a lelkesedésem és persze, mert nem nagyon értek a nemből és ha valakit megkedvelek, akkor ragaszkodom hozzá. Andrew pedig egyébként is különleges srác, és nem csak a képessége miatt, tudom, hogy akkor is meghallgat, ha úgy tesz, mintha épp idegesíteném. - De az nem az igazi, csak szimpla csalás, te is tudod, de majd megpróbálom, csak ne lelkesíts ennyire. - félmosollyal csóválom a fejemet. Hát mégis hogy lehet úgy állni a másikhoz, hogy ha nem sikerül ne csüggedjen? Így már eleve benne van a lehetősége, hogy nem leszek az életben sem még animágus sem, ha eleve így viszonyul hozzám, attól nem lesz több önbizalmam, akkor pedig én sem fogom elhinni, hogy sikerülhet, tehát végül nem is fog sikerülni. Nem szép tőle, hogy mit ne mondjak. Az persze tőlem sem, hogy ilyen rosszat feltételezek róla. Nem is szándékos csak... valahogy így kijött belőlem, mert mégis csak pasiból van, ki tudja, hogy nem fordult-e meg a fejében, akár csak egy pillanatra is. - Ezt még akár sértésnek is vehetném, hogy annyira nem bírsz... ejnye Andrew... De jól van, bocs, csak tudod... lenne aki szerintem simán megtenné, de világos, hogy te nem. - ha nem lenne olyan, amilyen most azonnal meg is ölelném, hogy ne legyen morcos, de hagyok neki egy kis időt, amíg megnyugszik és inkább a házimmal traktálom, hátha az úgy jobb lesz és persze akkor nem gondol arra, hogy én mire gondoltam. Bár még most azt mondom igenis van rá esély, hogy felmerül egy metamorfban valami hasonló. - De te könnyebben rájöttél igaz? Néha annyira... - nem érzem magamat elég okosnak ehhez az egészhez, de neki azért felettébb hálás vagyok, hogy segít és mellettem áll, az azért nagyon jó, tényleg kedves tőle és ezért is ölelem meg, még ha tudom is, hogy nem fogja annyira értékelni, ahogyan egyébként értékelhetné, de nekem jól esik és remélhetőleg őt se veri ki annyira vészesen a víz ettől az egyetlen apró mozdulattól. Mindenesetre nem tart sokáig, pont azért, nehogy még jobban ráhozzam a frászt, mint amennyire szükséges, végül tehát elengedem és egyszerűen csak hálásan pillantok rá. Végül is az alap már meg van, de az se rossz, ha segít még egy kicsit nekem az egészben, ha már így is napokat szúrtam el azzal, hogy ezen agyaltam és nem jutottam végül igazából semmire sem. - Na jó, akkor mondjuk ihatnánk egy vajsört és közben segíthetnél ezzel, mit szólsz? - akkor legalább már most meghálálom neki, hogy segít és egy vajsör mellett még tanulni is sokkal kellemesebb. Azért persze megvárom a választás, úgyis csak aztán indulhatunk el a birtok határa felé. Használjam ki, hogy végre már nem vagyok hetedikes és oda megyek, ahová akarok, igaz? Tavaly ezt még nem tehettük meg.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem tehetek róla, mindig kihasználom, ha előnyöm van, és lássuk be, elég sok van. Kapásból művész lélek vagyok, aki könnyedén megérti mások problémáit. Nem mintha érdekelne, de mondjuk, ha ő szeretne beszélni róla, ám legyen, azt még kibírom és segítek, ha tudok. Ott van még egyébként az erőm, ami azért is jó, mert ha valaki másként jelenek meg, akkor sokkal több infót tudok összegyűjteni. Meg persze megijeszthetek vele másokat, de ez mindegy. Meg persze az eszem is sokat segít, egyszóval én baromi szerencsés vagyok minden téren. -Kell is. Nagyon nem volt szép, amit csináltál. – nyújtom ki rá a nyelvemet, de az egész persze csak poén, ezt a mosolyomból is láthatja. Tudom, hogy nem könnyű velem, hiszen nem bízok meg másokban, előbb harapnám le a nyelvem, hogy elmondjam, darabokat írok, és nem igazán rendelkezem barátokkal, konkrétan eggyel sem. Ő mégis rám szállt, nem hagyott békén, ennek eredményeként pedig megkedveltem. Furcsa egy történet, de kicsit olyan, mint az a mondás, hogy ellentétek vonzzák egymást. Ő egy nagyon aranyos lány, aki vidám és élettel teli, én inkább komolyabb és magamba forduló személyiség vagyok. Nem tudom, hogy találta meg a kiskaput, ami miatt ennyire jóba lettünk, de sikerült neki. Ennek azt hiszem valahol örülnöm kéne, és így is teszek, csak ez nem igazán látszik rajtam. Mégiscsak pocsék színész vagyok. -Ne légy irigy, ez csak szerencse kérdése volt nálam. Az animágiát majd megtanulod idővel, de rengeteg olyan ember él a földön, aki nem képes rá, mégis boldogok. De ha szeretnéd, veszek neked színes szem izét, hogy azt higgyék metamorfmágus vagy. – kacsintok a lányra. Úgy tudom a muglik találtak már ki ilyesmit. Micsoda ostobaság! Mármint nekem az lenne, hiszen én erre bármikor képes vagyok, de neki lehet nem lenne hülyeség. Persze ez azon is múlik, hogy szeretné-e, mert ha igen, akkor én örömmel vásárolok neki valahonnan olyat, hogy egy kicsit jobban érezze magát. Az animágia pedig nekem annyira nem jön be. Mármint tök jó lehet, ha állat tudsz lenni, de… jobb, ha másnak az alakját tudod felvenni, nekem ez a véleményem. – Engem most komolyan másokhoz hasonlítasz? Tudod, ez sértő volt. Én nem használnálak ki ilyenre. Először is nem valódi, másodszor, nem is bírtam még sose annyira lányt, hogy… érted. – Nem, én ilyenre még nem gondoltam. Nem lenne igazi, csak egy illúzió, meg aztán ez szemétség lenne, és hiába vagyok az, ennyire azért mégsem. Más lehet, megpróbálná, de én nem. Ha már ez kellene, akkor az legyen igazi. De miután én rendelkezem ezzel a képességgel, én tudom a legjobban, hogy ez csak egy kép, ami nem a valóság. -Lehetséges, persze. És nyilván azt akarják, hogy használjátok a fejeteket, ezért nem mondták el. Belenézel egy ilyen témáról szóló könyvbe és könnyedén megtalálod amúgy. – Nem akartam én elszomorítani, csak nekem ez már annyira nyilvánvaló, mindig elfelejtem, hogy talán másnak nem, ezért képes vagyok ostobának nézni őket. De nála nem erről van szó, illetve nem szeretném, hogy ezt érezze. Szimplán olyan kis könnyű feladat, tudom, hogy neki még nem, elvégre most kezdte, de azért is vagyok neki, hogy segítsek. Még ha nem is egy tanár kért fel rá. – Ugyan hiszen ez… - Nem tudom már befejezni a mondatot, mert közben átöleli a derekamat és hozzám bújik. Én is átkarolom a vállát ugyan, de azért jobb, mikor abbahagyja. Nem arról van szó, néha jól esik, mikor megölel de… az esetek nagyobb többségében olyan vagyok, hogy nem igazán bírom az ilyesfajta közeledést. Egyszerűen csak olyan, mintha ismét kötődni kezdenék valakihez, amit nem akarok újra átélni. -A vajsört preferálom, és köszi, de arra vagyok, hogy segítsek, ha kell, ezért nem vagy az adósom. Szóval akkor segítsek a morzejelekkel? – Tudok párat fejből, nem biztos, hogy mindent, de elég sokat ahhoz, hogy talán egy értelmes szöveget kapjunk.
♫ Zene ♫ • Öltözet • Baráti korep • [You must be registered and logged in to see this link.]
» A barátság a jó embereket még jobbá teszi, a rosszakat pedig még rosszabbá. «
Az a baj, hogy tényleg túl jól ismer és tudja, hogy úgyis elmondom neki, amit akarok, mert a nélkül nem bírnám ki. Olyan ez, mint valami betegség, egyszerűen muszáj beszélnem és muszáj kiadnom magamból azt, amit bennem van, ő pedig tudja ezt és galád módon még ki is használja, ami igazán nem szép tőle, hogy mit ne mondjak. - Oh hát persze, a végén még sajnálni kezdelek. - szélesen mosolyogva rázom meg a fejemet, de nem adom meg neki a kegyet, hogy azonnal igaza legyen. Nem, akkor már előbb jöjjön a titkos írás, hátha jutunk egyről a kettőre, aztán jöhet a többi fecsegés. Amúgy is tudom, hogy annyira nem szereti hallgatni a kis sztorijaimat, vagy ha mégis hát nagyon jól titkolja, mert nem igen szokta ezt a tudtomra adni. Persze tudom Andrew nehéz eset, nekem is évek alatt sikerült őt annyira megpuhítani, hogy legalább velem jóban legyen. Ez azért tényleg kész csoda volt, de legalább valahogy mellette mindig úgy érzem nekem is könnyebb. A zűrös hátteremmel és a családommal valahogy nem kell folyton a szüleim kérésein agyalnom legalább. - Irigy vagyok, én is akarom, vagy legalább az animágiát megtanulni, de még az se megy. - na igen, azért neki jó dolog, hogy ezzel született, bár néha úgy érzem bennem is motoszkál valami olyan, amit eddig még nem fedeztem fel igazán és még nem sikerült megértenem sem, hogy micsoda, ezért inkább nem foglalkozom vele. Azért látom, hogy a felvetésemen rendesen kiakad, talán tényleg nem kellett volna ilyesmire gondolnom, de ő mégis csak fiú és már épp elégszer hallottam és én magam is tudom jól, hogy srácok csak arra gondolnak. Andrew más, sosem akart olyan módon kihasználni, de attól még ő is fiú nem? - Jól van na... bocs, de tudod, a srácok eléggé egyformák ilyen téren és amúgy tökre nem lenne meglepő, csak na... azért még se. - na nem azt mondom, hogy kiakadnék rá, de az biztos, hogy eléggé zavarba ejtő lenne. Nagyon remélem, hogy nem pont én vezetem rá ezzel, hogy akár még ilyesmit is megtehet a metamorfmágiával. Amúgy is nem hiszem el, hogy egy pasi metamorfmágusban az ilyesmi fel sem merülne, vagy mondjuk olyanban, aki profi százfűléfőzet használatban. - Morze? Nem, de szerinted az lehet? De nem is fair, hogy még nem is tanultunk ilyesmiről. - húzom el a számat egy pillanatra, ahogyan tovább nézegetem a papírt, de azért sikerül kicsikarnia belőlem egy mosolyt, amikor végigsimít a vállamon. Ez azért jól esik, főleg mert Andrew tényleg nem olyan, ő sosem azért tette, amit tett, hogy kihasználjon, ahogyan mások szokták és ez jó érzés. - Kösz, rendes vagy. - tudom, hogy nincs oda az ilyesmiért sem, de azért egy hirtelen mozdulat csak belefér. Egyszerűen csak átölelem a derekát és egy pillanatra odabújok hozzá, köszönetképp, aztán el is engedem, nehogy a végén még kellemetlenül érezze magát e miatt. - Na jó, ha segítesz nekem ezt megoldani, akkor meghívlak egy... forrócsokira, vagy esetleg ihatsz vajsört és az enyém a forrócsoki, mit szólsz? - végül is miért ne? Megtehetjük, hogy sétálunk egyet és leruccanunk Roxmortsba. Ez van, ha az ember egyetemista, sokkal több mindent megtehet, mint előtte. Van azért bőven jó oldal, azt leszámítva, hogy állati sokat kell tanulni.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tény és való, hogy nagyon gonosz is tudok lenni, meg bunkó, de most kivételesen nem arra hajtok, hogy jól kitoljak vele, hanem csak nevetni szeretnék egy kicsit. Plusz imádom használni a képességem, de ez nem mindig jön össze, mert emberek előtt vagyok nem kéne, vagy szimplán kockázatos lenne, ha valaki véletlenül összefutna saját magával. Ilyen vagyok, nem akarom a világ tudtára adni, hogy metamorfmágus vagyok, akkor csak kihasználnának, és még kevésbé tudnék bárkiben is megbízni. Sophia tudja, neki elmondtam, de ő mindig is kivétel volt. Amióta jóba vagyunk, azóta talán valaki iránt érzek némi bizalmat, ami ritka. Számomra annyira egyértelmű, hogy az emberek csak eljátsszák, hogy kik ők, ezért nagyon nem is szeretek senkivel sem ismerkedni, hiszen nem a valódi énjével találkozok, csak a karakterével, akinek a testébe bújt. -Igen, mert ez fáj és csikis vagyok az oldalamon. Jó, akkor ne mondd el, biztos meg tudod mással is beszélni. – mosolygok rá én, elvégre látom, hogy vigyorog, és úgysem bírja ki, hogy ne mondja el, mi van vele. Közben én még mindig az oldalamat fogom, nem fájt, nagyon csiklandós vagyok ott és ezt szerintem ő is tudja, ha van valami, amit nagyon szeretek, akkor az az, ha valaki megcsikiz. Nem tudom miért, olyan rossz érzés. Mármint jó érzés nevetni, de egy idő után nem kapok levegőt tőle, mai már nem jó. – Parás, de jó. Érdekes kombináció. – kezdek el nevetni ezen a kijelentésén. Amúgy igen, én is nagyon bírom ezt a képességemet és imádom, hogy olyan színű lesz a szemem, amilyet akarok. Meg ha valakit meg akarunk ijeszteni, akkor is viszonylag jól jön, elvégre az emberek hetven százaléka nem arra asszociál, hogy valaki metamorfmágus, ha ilyet csinál, hanem valami szörny. -Születésemtől kezdev ilyen vagyok, nem tudom, hogy csinálom. Szerintem, ja, csak rá kell koncentrálnom. Általában elképzelem magamat úgy, ahogy ki akarok nézni és akkor olyan leszek. És megnyugodhatsz, nem járok a testedben soha, egyáltalán hogy jött ez neked? – Vágom, hogy néha bunkó vagyok, de azért ilyet feltételezni rólam valahol szemétség. Már olyan szempontból, hogy nagyon jóba vagyunk és vele ilyet nem tennék. Nem használnám ki sehogy, akkor inkább őt személyesen kérném meg, hogy mondjuk, szerezzen információkat. – Sophia ugye nem arra gondoltam, mint amire gondolok? – kérdezem az orrnyergemet fogva, mikor leesik, hogy mire gondolhatott. Nem, engem nem érdekelnek úgy a lányok, még barátnőm sem volt, mert nem tudok megbízni senkiben, akkor gondolja, hogy én… na jó ez sok volt. -Hát, igazából igen. Úgy értem, a tanárok annyira sablonosak, mindig ugyanazokat adják fel. Ez egy titkosírás, ebből nagyjából, nekem legalábbis, két olyan dolog jutott eszembe, amivel meg lehet oldani. Az egyik az anagramma, nagyon általános, szinte már nevetségese egyszerű megállapítani, hogy azzal írták. Ilyenkor jön a fordulat, hogy a tanár direkt becsapja a diákot. Tanultátok már a morze jeleket? – Igen, azzal én is szenvedtem egy ideig, míg rájöttem, hogy ilyennek van írva, az egyik könyvbe találtam és utána a fejemet vertem az asztalba, hogy olyan könnyű, csak éppen eltérnek az átlagostól a tanárok, ezért sokan nem tudják megoldani ezt a feladatot. Azért hogy megnyugtassam a lányt mellé lépek és végig simítom a vállát. – Majd megtanulod ezt is, nem kell elszontyolodni, hiszen még csak most kezdtétek.
♫ Zene ♫ • Öltözet • Baráti korep • [You must be registered and logged in to see this link.]
» A barátság a jó embereket még jobbá teszi, a rosszakat pedig még rosszabbá. «
Tudom én, hogy tud ő kifejezetten gonoszkás is lenni, ahogyan azt most is bizonyítja. Az a nagy mázlija, hogy engem azért nem könnyű megbántani, a legtöbb piszkálódást egyszerűen fel sem veszem, no meg Andrew tudom, hogy valahol ott a lelke mélyén azért rendes srác, csak igyekszik úgy tenni, mintha ez nem így lenne. Egyébként is ha már valakit megkedveltem, akkor nagyon nehéz elérni nálam, hogy békén hagyjam a másikat, de azt hiszem erre már ő is rájött. Ahhoz, hogy elriasszon tényleg nagyon-nagyon csúnyán kell viselkednie, de még az se biztos, hogy menne hosszú távon. Hát igen, ilyen téren nagyon könnyű engem kihasználni, mert nem riaszt el a csúnya viselkedés sem. - Oh persze, egy oldalba csípés rosszabb, most már csak azért sem mondom el! - húzom fel az orromat, de persze a szám sarkában ott bújik meg a mosoly most is. Nem veszem én ezt komolyan és persze a végén úgyis elmondom majd neki, amit akarok, de talán ez egyszer amúgy is azzal kellene foglalkoznom, hogy meg legyen oldva a rejtélyügyi problémám, addig a saját kis dolgaim úgy se annyira fontosak. - Ez amúgy még mindig nagyon parás, de... tök jó! - nem tudom megállni, hogy a sárga szemeket látva ne vigyorodjam el. Persze tudom, hogy metamorfmágus, ami őszintén szólva baromi jó dolog. Felveheti mások alakját és egyébként is nagyon menő, hogy ilyesmire képes. Nem mondom, hogy irigy vagyok, mert ilyesmit ritkán szoktam produkálni, de azért egyszer szívesen megtapasztalnám, hogy milyen ez. - De most komolyan még sose mesélted ilyenkor elég rá koncentrálnod? Érzed ahogy... tudod... Héj, ugye máskor nem szoktad felvenni az alakomat? Az nagyon... csúnya dolog lenne! - most esik le, hogy egy srác az ilyesmit milyen módon használhatja ki, ha arról van szó. Na jó, ez tök fura, ebbe azért végképp nem akarok belegondolni, hiszen mégis csak olyan, mintha a testemet birtokolná és azt tenne vele, amit... Na jó, témaváltás fejben is, mert a végén még leteremtem a miatt, ami benne lehet, hogy fel sem merült, legalábbis nagyon remélem, hogy benne ilyesmi még sosem merült fel. - Persze, hogy gondolkodtam rajta! De nem tudom, olyan sok a betű. Azt értem, hogy ez egy titkosírás, de tudod, hogy az ilyesmiben sose voltam valami jó és valahogy az elejét nem találom meg, aztán már menne, de... Szóval egyszerű mi? - jól van, azért bármennyire is mosolyog kissé lebiggyed a szám. Ha jól sejtem akkor egyáltalán nem nehéz a feladat, nekem még se sikerült eddig még rájönnöm, hogy mit kezdjek vele és ez annyira nagyon lehangoló!
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem tudom mennyit késtem, remélem, hogy nem sokat, mert bár nem vagyok barátkozós fajta, ha már van valaki, akiben lassan meg tudok bízni, akkor nem szeretném elveszíteni. Bár gyanítom ezt nem egy olyan találkozó fogja okozni, ahova nem értem oda időben. Bár akármi előfordulhat, nem értek a nőkhöz, bevallom nem volt még velük dolgom, így nem is tudom, mikor sértődnek meg és mikor nem. Ezért is örülök, hogy már nem a régi korban vagyunk, ahol a nők nem léphettek színpadra csak a férfiak, így nekik kellett a hölgyek szerepét is alakítani. Képzelem micsoda felháborodások lehettek akkor, hogy az író és a színész is ostoba volt, mert a lányok nem is úgy viselkednek, ahogyan azt előadják. De ez most mindegy is, csak szedem a lábaimat, amennyire csak tudom, különben még leordítják a fejemet, amit nem vennék magamra, ezzel nem lenne gond, de nem bírom, ha valaki duzzog, attól csak én leszek idegesebb. Azért, hogy egy kicsit javítsak a helyzetemen, és hogy lánynak is mosolyt csaljak az arcára, felveszem az ő alakját és igyekszem eljátszani. Még úgy sem egyszerű, hogy jóba vagyunk és mondhatjuk, hogy ismerem. Ugyanazokat a gesztusokat, azt a hangnemet és a stílust baromira nehéz visszaadni, miután neki természetesen jönnek, nekünk pedig általában nem. De én azért csak igyekszem, és úgy fest, jól alakítom, mert egy pillanatra meg is lepődik, hogy hogy kerülhet ő saját maga elé. Majdnem el is nevetem magamat, de inkább visszafogom magamat és csak mosolygok. – Jaj Sophia kérlek ne! Nem élem túl, ha nem mondod el most rögtön. – Játszom tovább a szerepem, de aztán már halkan kuncogni kezdek. Egy pillanat múlva viszont megérzem, hogy az oldalamba csíp, mire odébb ugrok, és azonnal visszaveszem a saját alakom. – Ez viszont részedről volt övön aluli, ami a pasiknál rosszabb. – mondom morcosan és elváltoztatom a szemeim színét sárgára. Az aranyló íriszeimtől a legtöbb ember megijed, azt hiszik, hogy valami szörny vagyok, holott a legegyszerűbb megoldás az az, hogy metamorfmágus vagyok. Jelen esetben azonban úgy vélem, hogy Sophia nem fog megrettenni tőlem, úgysem bántanám, nem tudnám. Megrázom a fejemet, majd ismét visszanyeri a szemem is az eredeti színét és hallgatom, hogy miben tudok a segítségére lenni. Szerencséje van, hogy ugyanarra a szakra mentünk és egy évvel idősebb vagyok nála, így könnyedén tudok neki magyarázni, ha szüksége van rá. Elveszem tőle a füzetet, miközben leülök és nekidőlök az egyik fának. Alaposan áttanulmányozom a feladatot, meg azt is, amit ő irkált. -Értem. Akkor ez lenne a kérdésem… - fordulok felé komoly pillantást vetve rá, majd folytatom. – hogy gondolkodtál is rajta, vagy csak próbálkoztál valamivel? – Most már azért mosolyogok, nem bántásnak szánom, de pofon egyszerű a megoldás és szegény mégsem bírt rájönni. Ez olyan aranyos.
♫ Zene ♫ • Öltözet • Baráti korep • [You must be registered and logged in to see this link.]
» A barátság a jó embereket még jobbá teszi, a rosszakat pedig még rosszabbá. «
Igazság szerint cseppet sem lep meg, hogy késik, hiszen nem az a jellemzően pontos ember, de nem zavar, azért egy keveset tudok várni. Muszáj valakivel dumálnom kicsit, vagyis muszáj vele, mert persze mással is tudnék, de valahogy a barátnőim sok mindenhez azért másképp állnak hozzá, mint Andrew. Ő néha kissé nehéz eset, olyan visszafogott és csendes típus, viszont pont a miatt mindig olyan válaszai vannak, amik tényleg logikusak. Bántóak néha az elején, de logikusak és még hasznuk is van. Ő nem az a bólogató típus, aki megveregeti a hátad, hogy minden rendben lesz, de amúgy nem tud mondani semmit sem, meg aztán amúgy is kell egy kis segítség, hiszen egy szakra járunk, ő pedig idősebb, ha nem is sokkal, de ez így is többet tud már, mint én. Azért egy idő után már elkezdem nézegetni az órámat, mert kezdek bizonytalan lenni, hogy egyáltalán eljön-e, aztán elég rendesen meglepődöm, majdnem eldobom a táskámat, hiába van viszonylag stabilan a vállamon, amikor meghallom a... saját hangomat! Elég hirtelen perdülök meg a tengelyem körül és igen tényleg saját magammal nézek hirtelenjében farkas szemet, ami úgy istenesen meglep érthető módon. Elkerekedik a szemem, kell pár pillanat mire leesik, hogy Andrew az, csak már megint jön a szokásos kis cikizéssel. - Héj! Ez övön aluli volt, nagyon övön aluli! De tényleg... na jó, akkor előbb segíts nekem és utána mesélek és akkor addig fúrhatja az oldaladat, hogy mit akarok. Ez a bosszú! - mosolyodom el szélesen, még az oldalába is belecsípek biztos, ami biztos, bár tuti, hogy nem értékeli, de még mindig örülhet, hogy csak ennyi és nem egy öleléssel kezdek, pedig már arra is volt példa, de tudom, hogy annyira nincs oda az efféléért. Ő nem egy érzelmes alkat, pedig azt nem is várom el tőle, viszont én az vagyok, szeretek kapcsolatban lenni úgy igazán másokkal. Ha nyitok, akkor nagyon nyitok és csak mert ő nem az a típus, hát ez már részlet kérdés, majd változik, már így is sikerült puhítanom rajta. Vagy csak én hiszem ezt? - Szóval elakadtam, meg kell fejteni ezt a... valami fejtörő. Ne oldd meg helyettem, de legalább valami tanács, hogy hol induljak el? - igazából sose voltam oda pergamenekért, persze órán azt használom, mert akkor amúgy is muszáj, de most csak egy sima füzetet nyomok a kezébe, kinyitva a megfelelő oldalon, ahol már egy tonna kriksz-kraksz van, írások, befejezetlen szövegek, amikkel próbálkoztam, de látható, hogy összességében az ég világon semmire se jutottam.
Jeleeen! <3 ♦ Ruha ♦ Pillowtalk ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
Azt már említettem, hogy nincsenek barátaim, mert senkiben sem bízok meg annyira, hogy annak tituláljam. Nos, a sors úgy hozta, hogy mégis lett egy olyan ember az életembe, akit… legjobb ismerősömnek? Nem tudom minek is nevezzem, mert ő abszolúte barátként tekint rám és minden nyafogását rám zúdítja, nem zavar, szeretek vele lenni, bár a darabjaim még előtte is tabuk, azok mindenkinek tiltott dokumentumok, de még vele jövök ki a legjobban és róla már azt hiszem, könnyen elhiszem, hogy nem csak egy újabb színész ebben az óriási drámában, amit már kezdek megunni. Nekem már effektíve szerencsém van, hiszen a sors úgy hozta, hogy metamorfmágus vagyok, így bármikor alakot válthatok, ezzel szerepet cserélhetek. Így azért mégiscsak élvezetesebb, mintha egyfolytában ugyanazt az unalmas és monoton embert játszanám el. Mert bár én magam is utálom, ha valaki csak becsapja a másikat azzal, hogy olyannak mutatja magát, amilyen nem is, én abban azért kitűnök, hogy megmondom többnyire a másiknak, hogy mi a véleményem róla. Ezen esetek közül kivétel az, mikor valakire szükségem van. Most pedig éppen Sophia órájára sietek, mert már így is késésben vagyok. Szégyen, hogy nem érek oda időben a találkozóra, de mindenáron be akartam fejezni a legújabb művemet. Még most is azt olvasgatom, ahogy sétálok és kijavítom a hibás részeket. Nem túl hosszú, igazából csak az utolsó felvonást kellett most megírnom. Egy fiú áll a középpontban, akit mindenki utál csak azért, mert azt híresztelték róla, hogy nincs szíve, holott pont szeretetre vágyott. Mondhatom felemelő volt írni, de éppen azon a napon húzott fel egy Hugrás lány, aki képtelen volt felfogni, hogyan kell megcsinálni egy bűbájt. Utálom, mikor ilyenek mellé osztanak be, egyszerűen nem lehet velük dolgozni. De most nem ez a legfontosabb, hanem hogy a lány tovább ne várjon rám. Hamarosan kiérek a rengeteghez, ahol a mi kis „titkos helyünk van”, időnként felnézek, hogy hol lehet Sophia, majd mikor meglátom, gyorsan a táskámba rejtem a papirost, aztán elindulok felé. Háttal áll nekem, vétek lenne kihagyni ezt a lehetőséget. Sétálás közbe felveszem a lány alakját és szélesen elmosolyodom, a járásom is sokkal lányosabb lesz. Valahogy úgy járok, ahogy ő is szokott. -Nahát, de jó nézel ki! Tetszik a felsőd, nekem is pontosan ilyenem van. – Remélem sikerült elég nyíltságot erőltetnem a hangomba és eléggé mosolyogok, de a hatás kedvéért még a kezét is megfogom, mikor elé kerülök. – Annyi mindent kell mesélnem neked, nem is tudom, hol kezdjem. – Mert ugye mi másért rángatott volna ide, ha nem ezért. Bár nem vagyok kifejezetten a színész alkat, sőt néha letúlzom a szerepemet, de azért nem vagyok reménytelen eset.
♫ Zene ♫ • Öltözet • Baráti korep • [You must be registered and logged in to see this link.]
