2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
- Pedig elég egyszerűnek tűnsz és ezt... nem bóknak szánom. - nem jó értelemben, hiszen nem az az egyszerű, de kedves típus, ő inkább az egyszerű, de kellemetlen alak és nem is kicsit, de nincs mit tenni, ettől még kíváncsivá tesz, főleg az, hogy nem tudom, mégis mi a fenét akarhat Petertől, hogy egyáltalán mi köze lehet hozzá egy ilyen sötét alaknak. Peter rendes srác, néha túl bohó, néha túlságosan komolytalan, máskor túl komoly, de ettől még rendes, nem tudom, hogy egy ilyen riasztó alakhoz mi köze lehetett a múltban, ha csak Dane nem akkor is az életét keserítette meg. Na, de akkor most miért jött vissza, hogy megint ezt tegye? Ez itt a nagy kérdés igazából, hogy eddig miért nem tette, mert mindent kivált valami, erre kellene rájönnöm, hogy itt jelen esetben micsoda lehet. - A legjobb az lenne, ha semmit sem akarnál tőlem. - idegesít egyre jobban, hogy bármennyire is keményebben akarok válaszolni neki, valahogy nem megy. Abban a pillanatban, amikor kinyitom a számat valahogy a hangok megdermednek bennem, aztán már képtelen vagyok úgy kimondani őket, ahogyan eredetileg akartam. Felettébb frusztráló egy helyzet annyi szent. - Ki és... mi vagyok? - nézek rá értetlenkedve, de teljesen biztos vagyok benne, hogy úgy sem fog érdemben válaszolni nekem és valahol nem is várom el tőle. Nem, ő az a típus, aki szépen megtartja magának a titkait, hogy aztán természetesen később az egészet a képedbe vágja, amikor egyáltalán nem számítasz rá. Talán azért most jött vissza, mert így Peter sem számított rá, nem tudott készülni sem arra, hogy megoldja a helyzetet és ezért van, hogy jó eséllyel Dane akármit is mondana nem hinnék neki. Persze az ilyesmivel mindig az a legnagyobb gond, hogy bár nem hinnék neki, viszont... akkor is ott motoszkálna a fejemben az, amit mondott, még ha hazugság is, de mi van akkor ha nem az? - Nem vagyok a barátnője. - ezt tudom csak rávágni, mielőtt még elkapná a kezemet és a derekamat, hogy kitáncoltasson a szobájából és egy pillanat múlva már elképedve arra eszmélek, hogy az ajtó csukódik mögöttem, mintha ott se lettem volna. Csak pislogok, mint hal a vízben, aztán sarkon fordulok hangosan kifújva a levegőt, hogy végül eltűnjek a színről.
Hello idegen! Ruha Real love [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ilyen gyorsan kiismertél volna kedves? Jegyezd meg, semmit sem tudsz rólam. – Feleli a férfi gúnyos ajakbiggyeszéssel. Határozottan kedvére van, hogy a lány így vagdalkozik, csapong a kislányos vágyakozás, és a dacos ellenkezés között. A törékeny szépség olyan harcrakész, csoda, hogy nem képeli fel a vérfarkast, amin Dane bizonyára meglepődne, mert nem szokott hozzá, hogy bárki is ellene szegülne, ő a vezérfarkas ebben a nemlétező falkában, amelyben most Sophia fölé is helyezi magát. Hiszen megmondta már, el fogja rabolni a lány szívét, és ebben nem is ismer irgalmat. Ezúttal viszont nyoma sincsen a csábításnak, csupán azért hozta ebbe az ideiglenesen barlangba, hogy még inkább a tudomására hozza, ha bárkit bevon ebbe a perverz kis játékba, annak mások láthatják a kárát. - Helyes, én sem barátkozni akarok veled. – Kacag fel élesen, miközben karbafonja a kezeit, a karján csak úgy kidagadnak a félelmetes izmok, amelyről lerí, hogy akár puszta kézzel is ki tudná valaki nyakát törni. Vagy a gerincét kitépni, végülis ahogyan kézreesik. Kezdi már egyértelműsíteni, hogy Sophia bármit is mond, még a szócsatában is csupán segédpartner lehet, aki tökéletesen kitölti Dane szórakozását. Ismét visszatér a felkavaróan sötét mosoly, mintha évődne a lánnyal. Lehet, hogy az a célja, hogy Sophia megsajnálja, meglássa benne, hogy ő nem csupán egy szörnyeteg, akit meg kell állítani? Lehet, hogy csak azért vált ilyenné, mert valaki bántotta, a saját képére formálta, és már nincsen benne semmi emberi? - Tévedsz, mint már annyiszor. Mindig is tudtam, hogy ki és mi vagy. Hamarosan te is válaszokat kapsz. – Ahogyan a lány elsiklik, Dane csak az orrát törölgeti a furcsa sisakvirág illat nagyon belenyomakodott, és ez tényleg zavaró. Ellenben Sophia kérdésére cinikusan megvonja a vállát, majd megrázza a fejét, láthatóan tökéletesen meglepte a felajánlkozás, erre végképp nem számított. – Oh, nem, én hosszabb szenvedést akarok Peternek, mint hogy a nőjét döngetem. Bármennyire is csábító az ajánlat. – Simítja a lány arcára a kezét, amely most forró, szinte perzselő, belső tűz fűti. Közelebb hajol Sophia arcához, de csak hogy megfigyelje a rezdüléseit, a remegését, majd a derekát elkapva az egyik kezét fogja meg, és pár keringőlépéssel kitáncoltatja a szobából. Aztán egy kézcsók, gunyoros pillogás, és az ajtó becsapódik a lány mögött.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Nem szabadna, hogy erősebb legyen bennem a kíváncsiság, mint a félsz, pedig pontosan ez a helyzet. Tudni szeretném, hogy mit keres itt és azt is, hogy miben töri a fejét, no meg azt sem akarom, hogy valakinek baja essen, hiszen láthatóan elég könnyen levesz a lábáról bárkit, ahogyan Sadiet is sikerült. Könnyen és ügyesen tud hatni az emberekre és ez nem jó, mert valószínűleg így engem is és bárkit sakkban tud tartani. Azért azt csak nem hagyhatom, hogy valaki azért sérüljön meg, mert én nem adom könnyen magamat, pedig nem fogom az holt biztos, akkor sem, ha Peterrel fenyegetőzik. - Élni az életedet? Ezt te sem gondolhatod komolyan... mindketten tudjuk, hogy erről szó sincs. - oh nem veszem be én ezt a dumát az holt biztos. Ő valami mást akar, valami rosszabbat itt, nem az életét élni, inkább másokét elvenni, vagy más életét élni és talán nem is számít, hogy mit akar igazán, csak az a biztos, hogy nem jót és nem jó cél az, ami miatt itt van, csak még mindig nem tudom, hogy micsoda. Tudni szeretném, már csak azért is, hogy mennyire készüljek fel rá, hogy ebből komoly bajom lehet, mert hát félő, hogy nagyon is erről van szó, csak tudnám mégis mit akar tőlem, vagy mi köze van pontosan Peterhöz. - Hát kösz, ez alapján nem, na nem mintha amúgy akarnék a barátod lenni, főleg ha ilyesmiket mondasz. Nekem fontosak a barátaim, és nem akarom, hogy a barátom légy. - igaz még mindig nem könnyű beszélni, ha közben túl közel van hozzám, mert árad belőle az a zsigeri mélységű valamit, amit nehéz szóban megfogalmazni. Valami olyasmi, ami az emberre túlságosan nagy hatással van, ami... magával ragad, de mégis rettegéssel tölt el és amivel valahogy nem tudok egyelőre mit kezdeni, túlságosan félelmetesnek érzem. - Nyitott könyv lennél? Én ezt valahogy nem látom, Peter pedig... biztosan okkal nem mondta el nekem ezt az egészet, mert nem akarta, hogy csalódjak, vagy meg akart védeni mondjuk... tőled. - nem, Peter a legjobb barátom és bár nem mondunk el egymásnak mindent, ez igaz, de ettől még igenis tudom, hogy jó ember és nem ártana nekem, nem tenné tönkre az életemet és főleg nem tenne olyat, amivel bárki másnak is ártana. Mert ő nem olyan és kész és akármit mond Dane ezt nem fogom elhinni neki, főleg mert egyáltalán nem mondanám bizalom gerjesztőnek sem a stílusát, sem a tetteit. Sokkal inkább úgy érzem, hogy Dane az, aki rosszat akar, hiszen fenyegetőzik folyamatosan. - De hát azt sem tudtad, hogy ki vagyok, vagy hogy Peterel mi van, vagy... tévedek? - bizonytalanul lehelem a szavakat, főleg hogy már megint túlságosan közel van. Tudom pedig, hogy ez az egész... a magabiztossága nincs rendben, de mégis mit tehetnék, ha ennek ellenére is hatással van rám? Túlságosa nagy hatással az a fő baj. Amikor mégis elfintorodik kisiklom előle megint, legalábbis megpróbálok, hogy ne legyen a közelemben. - Tudod te egyértelműen az a típus vagy, aki csak szórakozik. Mit akarsz pontosan? Egy gyors menetet, hogy úgy érezd sikerült, amit akartál? Ha megkapod békén hagysz? - persze nem lehet tudni, hogy komolyan beszélek-e egyáltalán, hiszen ezúttal is elléptem előle, hogy ne legyen rám olyan hatással, de pont az a baj eddig egész életemben rossz döntéseket hoztam és ő ezt akarja kihasználni, hogy hozzak egy újabb rosszat, csak mert túl nagy hatással van rám.
Hello idegen! Ruha Real love [You must be registered and logged in to see this link.]
Ha Sophia nem követné, akkor is borítékolható lenne, hogy Dane megtalálja a módját, hogy a fenyegetéseit, vagy netán udvarlását még komolyabban tegye. Amennyiben tömegben vannak, másoknak is tud ártani, ráadásul úgy, hogy ezt közvetlenül a lány szeme láttára tegye, és ezt érezteti is Sophiával, miért fogná vissza magát, ha csak úgy megtehet bizonyos dolgokat? Egy közel ezer fős iskolában senki nem foglalkozik olyan dolgokkal, hogy mi történik a folyosón? Bármikor eltűnhet egy tanuló, úgy veszik, hogy kijelentkezett az egyetemről, elutazott, manapság ez így működik. Legalábbis Dane olvasatában, és ezt erőlteti rá az őt csodáló lányra, aki egyúttal mintha rettegne is tőle. - Azt gondolod, hogy győzködni foglak? Sophia kedves, én csak élni akarom az életemet, mint bárki más, ez annyira nagy bűn? – Kérdezi ezúttal kedvesnek tűnő öniróniával, állandóan csókra csábító ajkai férfiasan biggyednek le, ahogyan végigsimít a hosszú haján. Egy tapodtat sem mozdult eddig a lánytól, ezúttal amint bent vannak, otthonosan érzi és érezteti a lánnyal magát, hiszen rögtön az ablak felé indul, s kiskirályként, szinte teátrálisan elnagyolt mozdulatokkal él, mintha mindez színjáték lenne. Tragikomédia, ahol Sophia bizony a főhős, de a bukásra ítélt főhős. Hiszen Dane megmondta, Sophia még a tavasz beállta előtt eléri a végzetét. Vajon az idegen be tudja váltani a jóslatát? Vagy a lány pont azért lesz majd vesztes, mert annyira szabadulni vágyik, hogy ostoba hibát követ el? - Barátok? Valójában alig. A barátok gyengítenek, megfúrnak. Égjenek a máglyán, ha úgy tetszik. Te akarsz a barátom lenni? – Lép most ismét vissza a kiszemeltjéhez, és pontosan azzal a pillantással nézi, mint egykor a festményes folyosón. Azzal a hipnotikus tekintettel, mintha minimum prédát látna a zsenge husiban. És végtére is az, egy fennséges, űzött vad, aki riadtan remeg előtte, mintha nem tudná még beismerni, mi is a jobb játék.. Tovaszökkelni, vagy feladni, és önként felkínálkozni a vadásznak. - Oh, nagyon is van hozzá közöm. A te drága barátod roppant ügyes abban, hogyan tegye tönkre nem csak a saját, hanem mások életét is. Andrew balga lélek, és sosem fog tanulni a hibáiból. Most te vagy itt neki, hogy megint próbálkozzon helyrehozni a múlt hibáit? Mondanám, hogy ideje volt, de ezt is el fogja rontani, már te is látod, nem? Hiszen mindent elhallgat előled, hazudik, és félrevezet. Én ellenben.. nyitott könyv vagyok. – Megvárja, amíg a lány kutakodik a szobájában, de nem találhat semmi olyat, ami névreszóló, vagy személyes holmi lenne. Szabvány, új tankönyvek, füzetek, és ruhák. Aztán Dane a nyomába ered, és le sem tapad róla. Most már egyértelműen ott van a lány mellett, a falhoz vonja, hiszen imádja, ha Sophia nem nagyon tud menekülni. Szívesen folytatná a legutóbb megkezdett évődést, ahol már szinte Sophia hajolt oda hozzá, most ez ismét megtörténhet. - Az majd hamarosan ki fog derülni, és különben is megmondtam, hogy téged. Érdekelsz, és ne is foglalkozz azzal a vesztessel, hiszen tudom, hogy engem, és csakis engem akarsz. Úgyhogy ne is kéresd magad, teljesen felesleges. – Ezen a ponton már vészesen közel van a lány ajkához, a csók már ott van a levegőben, amikor az orrába tolul valami. Sisakvirág! A lány mardekáros, elképzelhető, hogy valamelyik bájitalórán maradhatott nála egy szirom. Emberi alakjában nem halálos, akkor inná, ha nem akarna átalakulni. Viszont undorító az illata, és ez megzavarja a férfit, de csak annyira, hogy elfintorodjon, s ez alkalom lehet Sophiának a cselekvésre.
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Őszintén szólva nem szívesen követem őt, főleg úgy, hogy tudom minden bizonnyal kettesben leszünk ott, ahová megyünk, ami rám nézve nem jelent semmi jót, de jó eséllyel, ha itt maradunk is ez lenne a vége és ha ártani akart volna nekem talán már eleve megtette volna. Ettől még persze jó, ha óvatos vagyok, mert nem tudhatom, hogy mire képes. Túlságosan zavaró, hogy néha mézes mázosan viselkedik máskor meg... hát lássuk be cseppet sem úgy, sokkal inkább fenyegetően, nagyon fenyegetően. - Az a baj, hogy ezt... nem hiszem el. - suttogom szinte csak magam elé, amikor kinyitja előttem az ajtót és persze hogy nem akaródzik először csak úgy belépni oda. Akkor is, ha a szoba egyébként szép és szépen berendezett, bár bőven benne van a pakliban, hogy pont e miatt nem akarok annyira bemenni oda, hiszen az egész olyan, mintha már külön rezidenciája lenne, pedig elvileg nem is itt él, vagy nem tudom, hogy mikor költözött be, ha viszont effélére lehetősége van az is rossz jel, mert azt jelenti, hogy van az iskolában akár még befolyása is, szóval gond nélkül el tudja tüntetni a nyomait bármiféle tettének. - Kétlem, hogy neked túl sok barátod lenne, vagy tévedek? - nem hatnak meg a szavai, akármennyire is borzongató a viselkedése, de jelenleg így kettesben vele egy szobában, még ha az ajtó nincs is túlságosan távol ez akkor sem valami megnyugtató és hát több bennem jóval a félsz, mint a lelkesedés, vagy a kíváncsiság. Ez inkább csak akkor bukkan elő, amikor Andrew-ról esik szó, hiszen ez azért már jóval komolyabb téma és a végén még lesz értelme annak, hogy itt vagyok, csak még azt nem tudom miért akar velem mégis csak őszintének lenni. - Mi az, hogy pont előttem egyáltalán? És... honnan tudhatom, hogy igazat mondasz? Ha pedig valaki átvágta, vagy dobta... ahhoz neked mi közöd? - persze tény, ha igaza van akkor azért rosszul esik, pedig tudom, hogy Andrew nem az a beszédes típus, aki könnyen megnyílik bárkinek is, vagy mesél az életéről, a múltjáról, de... ettől még rossz érzés, ha tényleg van valami komoly dolog, amiről nekem egy árva szóval sem mesélt és ennek lehet, hogy tényleg ez a fickó a következménye? Ezért van itt... de akkor is mi az összefüggés? A szavaival persze még inkább marasztalni akar tudom és persze hazudhat is, de ha nem... Az ajtó hiába nyílik ki végül nem lépek felé és nem indulok el ki a folyosóra, pedig tudom, hogy a józan ész azt diktálja tegyem ezt. - Miféle kór és... kicsoda beteg? Azt sem tudom ez is nem csak valami tréfa, vagy játék, de... tudod mi érdekel a legjobban? Hogy miért vagy itt egyáltalán és mit... akarsz? - nem, nem mondom, hogy mit szeretne, mert azt már most jól látom rajta, hogy ő az a típus, aki akar dolgokat és az a típus, aki meg is szerez dolgokat, amiket akar és most is ezt teszi, csak épp nem tudom, hogy mégis mi a fene az, ami annyira kell neki. Ezért nem megyek ki azon az ajtón, hanem inkább elindulok és körbejárok a szobában, mintha találhatnék itt bármit is, ami érdekes lehet, vagy fontos. Gond nélkül nyitogatom ki a fiókokat, nézek körül a szobában, ha csak nem szól rám, vagy állít meg.
Hello idegen! Ruha Real love [You must be registered and logged in to see this link.]
Az idegen nem sokat habozik, a kézcsók után már nem is figyeli, hogy Sadie merre tűnt tova, el sem engedi Sophia ujjait, és magával vonja. Ezúttal nem a falhoz, hogy ne hagyjon neki menekülőútvonalat, ennél azért jóval kreatívabb, nem ismétli önmagát. Fel sem merül benne láthatóan, hogy felmerüljön benne, hogy Sophiának netán más progjamjai lehetnének, mint a rejtélyes betolakodóval foglalkozni. A férfi érintése a várakozásokkal ellentétben nem hűvös, hanem nagyon is élettel teli, szinte forró, zsong benne a vér. Hátra sem néz, annyira egyértelmű, hogy a kis kiszemeltjének követnie kell. A válasz már csak akkor érkezik, amikor egy ajtóhoz érnek a földszinten. Ebben is egyedi, mert a vendégszobák többségében az emeleteken vannak. A kulcsot elfordítva oldalra néz a lányra, aztán szarkasztikus-édes mosollyal megemeli a vállát. - Igazán sajnálom. A legutóbb rád ijesztettem. – Ez nem jelenti azt, hogy most tisztessséges lesz. Lényegében hangsúly nélkül veti ezt közbe, s feltárul az ajtó. Cseppet sem úgy néz ki, mint egy átlagos hálókörlet. Bárki legyen is az idegen, a szobája máris be van rendezve, méghozzá festményekkel, amelyek nem mozognak, viszont komoly értéket képviselhetnek. Sehol egy eldobált gönc, viszont van egy óriási kényelmes kanapé, kandalló, ráadásként antik vázák, porfogók. El tudta intézni, hogy ő kapja meg ezt a különleges szobát. Vajon kitől örökölhette meg? Vagy talán ezek az ő holmijai? - Parancsolj. Giccses, de sok mindenre alkalmas. Szerelmi kuckó, kviddicspálya, nappali. Amire akarod. Sadie? Andrew? Na ne csináld már Sophia, nem azért hoztalak ide, hogy most nekiessünk a fényképalbumoknak, és csacsogjunk a barátainkról. – Ingatja a fejét kétes mosollyal, de nem kínálja hellyel a lányt, még csak itallal sem. Ahogyan látszik a mozdulataiból, csupán pár pillanatra jöttek be hogy mutasson valamit. - Legyen a kérésed szerint, maradjunk Andrew-nál. Már amúgy is ideje volt, hogy találjon egy új lányt. Vagy nem mesélte, hogy dobták? Szörnyű történet, megértem, ha pont előtted hallgatta el.. – Kaján pillantással hagyja most magára a lányt, hogy az ablakhoz lépjen, ahonnan rá lehet látni az udvarra, ahol most többen vágnak át. Nem várja el, hogy a lány mellé lépjen, onnan is bőven figyelemmel tudja tartani. - Nem tartóztatlak. Figyelmeztetni akartalak, hogy valaki az iskolában szörnyű beteg.. Olyan kórt hordoz magában, amelynek csúnya vége lehet.. Vajon melyik lehet az? – Kérdezi sötét kacajjal, aztán int, s az ajtó magától feltárul, a lány már távozhat is, ha akar. Vagy másképpen dönt, marad, és tovább feszegeti a témát? A férfi tekintetéből látszik, hogy a téma még függőben, most csupán a rejtély első szeletébe engedett bepillantást.. Láthatóan cseppet sem hatja meg a fenyegetés, hogy áldozata a tanárok egyikéhez rohanna ezzel a gyanuval..
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Borzongató a jelenléte, az pedig még inkább, ahogyan az ujjaimat csókolja meg. Szinte meg sem lep, hogy ilyen könnyedén küldi el Sadiet. Próbál ellenkezni látom rajta, de semmit sem tehet, nem elég erős, vagy fogalma sincs erről az egészről, vagy épp pont hogy van és azért távozik sietve? Pedig utána nézek, szinte kéri a tekintetem, hogy maradjon, mert nem akarok kettesben maradni vele, bármennyire is tudatában vagyok vele, hogy lényegében vannak még körülöttünk jó páran, de annak is, hogy ez valahol neki semmit sem jelent. Látszik a tekintetéből, egyszerűen minden mozdulatából, abból a mosolyból, hogy úgy gondolja azt tehet, amit csak akar. A legrosszabb pedig az egészben, hogy valahogy úgy érzem tényleg így van, tényleg azt tehet, amit csak akar és én még csak ellent sem mondhatok neki, bármennyire is szeretnék, bármennyire is tudom, hogy kellene, de nem küldhetem el, mert valami miatt itt van, valamit akar Andrewtól és nem tudom, hogy ez mi pontosan. - Én ellenben cseppet sem örülök, hogy még mindig itt vagy. - kissé rekedted hangon kezdek, de aztán megköszörülöm a torkomat és sikerül értelmes szavakat formázni. Persze most sem fogja vissza magát, úgy cseveg mintha csak az időjárásról lenne szó, közben pedig egészen más a helyzet a szavai egyértelműen fenyegetőek, mintha csak most is arra akarna rámutatni, hogy azt tesz, amit csak akar és azzal, akivel csak akarja. - És ez miért jó neked? Sadie... ugye nem fogod bántani? És mást sem, különben szólok valamelyik tanárnak és majd ők... majd kiderítik, hogy mire vagy képes. És főleg Andrewt hagyd békén! - akármennyire is igyekszem ezúttal sem tudok olyan határozott és magabiztos lenni, mint amilyen akarnék, mint ami igazán hitelessé tenné a szavaimat. Próbálkozom, de nem elég erőteljes a hangom, olyan mintha csak próbálnám kibökni a szavakat, de valahogy nem az igazi, a hangom is halkabb, mint kellene és az is kész csoda, hogy rendesen kapok levegőt. Főleg, hogy azért időnként körbepillantva észlelem az apró tényt, hogy lassacskán szállingóznak innen a többiek és tudom, hogy semmi jót nem hozhat az, ha kettesben maradok vele megint. - Tudod... találkozóm lesz hamarosan, szóval nem érek rá sokáig. Ha nem megyek... keresni fognak. - nagyot nyelek a nyilvánvaló és nem épp jól előadott hazugságnak hála. Na igen, próbálkozom, de sajnos csak ennyire megy, ami talán érthető a helyzetből kifolyólag. Bármennyire is szeretnék hitelesebb lenni, ezúttal képtelenség, mintha valami olyan fekete függöny lengné őt körül, ami elszívja az ember erejét és energiáit és egyszerűen képtelen azt tenni, amit igazán akar, úgy viselkedni, ahogyan igazán kellene.
Hello idegen! Ruha Real love [You must be registered and logged in to see this link.]
Sadie valahol kezdi nem érteni a dolgot Sophia és Dane között, mintha ő lenne az ötödik kerék, hiszen a férfi nem néz rá, miközben Sophia felel nekik. Az egész bemutatkozásnak van egy meglehetősen nyomasztó jellegge ahhoz képest, amit Dane legutóbb villantott. A kellemes sármos megjelenés, ahogyan indított, komoly fenyegetésbe csapott át, s most ismét itt van, hogy a kettőt vegyítve úgy tegyen, mintha csupán egy lenne a Roxfort megannyi egyetemistája közül. Mellette pedig olyan a tekintete, amely azt jelzi, bármikor képes beváltani mindazt, amit mondott. S most megjelent valakinek az oldalán, aki mellett könnyű volt bejutni az iskola falai közé véglegesen. - Dane.. én.. – A férfi anélkül, hogy megszólalna, finoman megrázza a fejét, rendre intve Sadie-t. A lány ajka elnyílik, s bólintva távozik, magukra hagyva a kettőst. A fekete ruhás idegen érzelmek nélkül néz utána, az állkapcsa ragadozószerűen megfeszül. Aztán mintha az ingerültséget elfújták volna, visszanéz Sophiára, mosolyog ismét. S a lány kezéért nyúlva megcsókolja azt. - Nagyon örülök, hogy ismét látlak. – Hangja duruzsoló, tökéletesen tud vele játszani. A fenyegetés most nincsen jelen, a csábítás ellenben nagyon is, mintha nem kellene kettesben maradnia a kiszemeltjével, hogy teljesen rabul ejtse. A külvilág akár ha nem is lenne jelen. - Azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam. Majd körbejárok, és elveszem, amihez olyan kedvem van. Hallottad? A faluba vezető úton két diákot megtámadott valami.. A szerencsétlenek.. én megmondtam, hogy az erdő félelmet rejt. Rád van aki vigyázzon? – Kérdezi szinte trillázva a hangjával, mint egy sötét, gonosz madár, baljós előhírnökeként táncol a lány körül, aki a versikéhez mérten be akarná váltani azt, hogy Sophiával szörnyűségek fognak történni. Végtére is Andrewnak örök szenvedést ígért, hát miért is ne tartsa be? A diákok lassan szétszélednek a nagyterem előtti folyosóról, egyre kevesebben vannak, alakul ismét az az elvárt édeskettes. Hiszen még mindig a fogja a lány kezét..
» Bizonyos találkozások titokzatosak és ezért megfejthetetlenek. «
Nem hittem én igazán, hogy nem kerül elő újra, sőt talán igazából nem is akartam volna, hogy így legyen, pedig tudom, hogy ez milyen nagy butaság, hisz amennyit csábító is volt a stílus, épp annyira volt hátborzongató, amikor találkoztunk és ez nem változott, hiszen ijesztő a fickó, nem is kicsit. És erre találkozik vele a tekintetem, én pedig csak nyelek egy nagyot, mert nem értem, hogy mit keres itt és főleg nem, hogy miért úgy viselkedik és van itt, mintha minimum ő is egy szimpla diák lenne. Kellemesen elbeszélget, egész más most a stílusa, mint amikor direkt rám akarta hozni a frászt. Sadie pedig úgy mutatja be nekem, mintha csak egy kellemes idegen lenne, miközben én tudom jól, hogy milyen is az igazi arca és az cseppet sem kellemes. - Oh nem... nem még _soha_ életemben nem láttam őt. - Sadie persze csak mosolyog, szerintem alig hall meg valamit a szavaimból, annyira el van bájolva a kellemes mosoly miatt, hogy azt se biztos, hogy észrevenné, ha Dane épp most akarná átharapni a torkát, bár őszintén szólva gőzöm sincs róla, hogy ilyesmire képes-e, de valahogy el tudom képzelni róla. - Enni lehet a faluban is. - vágom rá aztán gyorsan, csak hogy elszakadjak a tekintetétől, de ez sem tart soká, hiszen nem csak én lepődöm meg, amikor elragadja a kezemet. Időm sincs, hogy visszarántsam, főleg nem azonnal, de azt fél szemmel látom, hogy Sadie is csak nagyokat pislog. Gondolom ő már úgy vélte, hogy a kidobott hálóba az új és első ránézésre felettébb helyes fiatalember már bele is akadt. Fogalma sincs róla, hogy inkább Dane hálójába szoktak beleakadni a lányok és nem fordítva. - Én is... hasonlóképp. - bököm ki végre a szavakat is, amik igen nehezen akarnak megszületni. Szinte megbabonáz, főleg ahogyan lassan eszembe ötlik a tegnap éjjel és amikor elengedi a kezemet, amit csak nem rántok el, bármennyire tudom is belül, hogy kellene automatikusan nyúlok az arcomhoz, amelyen enyhe pír pihen. Rettenetes, hogy a test reakcióit az ember nem képes szabályozni. Szinte rettegek, hogy talán még azt is hallja, hogy a szívem hevesebben ver, mint kellene, csak épp én magam nem tudom, hogy ennek mi is az oka pontosan, bizonyára a félelem lehet... vagy valami ehhez hasonló érzés. - No és... mit fogsz tanulni a Roxfortban? - és még én készülök újságírónak mi? De valamit csak mondanom kell és azt tudom, hogy nem hagyhatom egyedül Sadievel, mert abból ki tudja, hogy mi lenne. A végén még holnap arról írnának az újságok, hogy egy lányt holtan találtak a Roxfort melletti erdőben, mert azt azért nem hiszem, hogy itt az épületben ártana valakinek. Annak hamar híre menne, meg aztán okkal mondják, hogy a Roxfortban a falnak is füle és jobb esetben szeme is van. Ennyire még talán ő sem vakmerő.
Hello idegen! Ruha Real love [You must be registered and logged in to see this link.]
A második félév megnyitója után után a nagyterem előtti bejárati csarnok van telepakolva mindenféle finomsággal, Sophia amiközben erre veszi az irányt, váratlanul meglátja az idegent, ahogyan egy szőke hugrabugos lánnyal beszélget. Dane észreveszi Sophia pillantását, csinos arcán kiismerhetetlen mosoly játszik, és valamit odasúg a lánynak, akivel Sophia az emlékei szerint rúnaismeretre jár együtt, Sadie-nek hívják. Ő szólal most meg, szinte maga után húzva a fiút. - Sophia, ismered már Dane-t? Ő is egyetemista lesz. – A fiú olyan hunyorítással mosolyog a mardekáros szépségre, hogy az felér az arculcsapással, hogy Sadie nem ismeri még az igazi valóját. És Dane ügyesen tartja is ezt az álcát. – Most még csak beugrottam harapni valamit. – Mondhatná azt is, hogy valakit, ragadozómosolya egyértelműen azt sugalja, komoly tervekkel érkezett. A haja most nem olyan hosszú, és mintha a szakálla is rendezettebb lenne. Az elmaradhat teljesen sötét szerelés azonban mit sem változott. Előrenyúl Sophia kezéért, anélkül, hogy engedélyt kérne, megcsókolja a lány ujjait, hogy attól még Sadie-nek is elakad a lélegzete. – Örvendek, álomszerű szépség. – Ekkor beugorhat Sophiának, hogy az előző éjszaka ritka nyugtalanul aludt, többször felriadt, és mintha félálmából arra emlékezne, hogy valaki állt az ágyánál, talán őt nézte. Netán végig is simított az arcán. Vagy érzéki csalódás volt egy hosszú nap után? A férfi szemeivel még mindig fogvatartja az övét, most mit sem törődik az értetlenkedő hugrabugossal. Mintha nem is hagyná, hogy Sophia lélegzethez jusson. Körülöttük nagy a tömeg, tehát Dane most bizonyára nem tehet túl sok mindent, mégis oly nyomasztó a közelsége. Ám úgy néz körül, hogy abból sejteni lehet, akár itt is képes veszélyes mutatványba fogni. Végtére is a tömegben is könnyű gyilkolni, senki nem tudná meg, hogy pont ő volt.
Ruha 
//
