Megan & Tommy

Tekintve, hogy egyáltalán nem ismer, csak most akasztott le egy valag pénzért, nyilván nem érti, hogy miért látom mindenben a rosszat és miért viselkedek úgy, ahogy. Na de nem is fogom neki elmagyarázni most, inkább csak kicsit felvont szemöldökkel figyelem a magyarázását, kicsit megengedően, afféle "ennyi pénzért ám legyen" nézéssel. Kicsit félreért szerintem a perverz elfojtott vágyakkal, hiszen én arra céloztam, hogy biztos gyerekkorában Barbie-babázni akart és nem hagyták a szülei, és most azért öltöztet ennyire, vagy csak a férfias egó hárította el ezt a feltételezést élből. Mondjuk, ezen azért egy kicsit mulatok, még ha magamban is. Megindulunk, sietősen, és amikor a kezembe nyomja a pénzt és meglátom a véseteket egyetlen pillanat erejéig megdöbbenek, aztán már teszem is el a táskámba. Három százas vésetű galleont adott. Az egész összeget, de szentül hiszi, hogy csak a tíz százalékot. Nem vagyok akkora idióta, hogy rászóljak vagy említést tegyek, és már ezzel az is benne van az estében, hogy végül is kifizetett, annyira nem köt a szavam... Annyira... Fel is szívódhatnék...
Áh, nem, ennyire még nem vagyok érzelmileg sivatag, hogy elfogadjam a pénzt és lelépjek. Inkább hallgatom az este bemutatását, bár ezzel csak tetézi a lelépési vágyamat. Mi a jó válasz? Most azt kéne mondanom, amit hallani akarna, azt hiszem. És az nem az, hogy a legelegánsabb estély amin valaha voltam, meg úgy egyáltalán az egyetlen, amin voltam, az a Trimágus bál, és mugli születésű sárvérű vagyok, és gőzöm sincs az aranyvérűek arisztokráciájához. Volt egy megnyitóm ugyan, de az iskola szoborkertjében volt, és kb. senkit nem érdekelt a mindig lelkes Cody-n kívül.
- Kiállítás megnyitón előfordultam már, de az nem volt ilyen flancos. De feltalálom majd magamat, nem kell ezt túlspilázni. - válaszolom, miközben beszállok ebbe a gyönyörű, tiszta, vanodatújnak tűnő autóba. Na, most jön az, hogy elrabol és eladja a szerveimet, én meg annyival tudok védekezni hogy megbökdösöm a pálcámmal. Hét év alatt kevesebb mágiát csikartak ki belőlem a tanárok, mint... nem is tudom, mint csigát Ronald Weasley szájából.  Bár azt úgy hallottam magának csinálta az a nyomorék.
- Akkor ezen a megnyitón támogatókat és befeketőket kell szereznem neked a puszta kellemes megjelenésemmel, modorommal, és természetesen a terméked népszerűsítésével. - összegzem, a legfinomabb és jólneveltebb hangszínemmmel, amit ki tudok erőltetni, és még egy igazán bájos mosollyal is. Kell egy kis edzés, ha nagyon gázul csinálom inkább ő szóljon rám, mint azok a fazonok nézzenek hülyének.

A lányszöktetésre egy halk "pfff"-öt kap válaszul, jelezve, hogy az inkább rablás lenne, mint szöktetés egyelőre. Persze aztán bejön a képbe a fizetség gondolata, hogy tényleg helyettesítsem azt a csajt, és menjek el vele. Egészen addig, míg ki nem mondja az összeget csak kétkedve bámulom őt, de ahogy meghallom a 300 galleont kicsit nyelek. Ez a legnagyobb reakció, amit most el tud élni a póker arcomon, de ez belül azt jelenti, hogy teljesen meglepett és köpni-nyelni nem tudok. Na jó, éppenséggel a nyelés pont ment. A spúr irodaszeresnél ennyi a havi bérem, amikor végig dolgozom nyaranta a hetet, ez a srác meg odaadná egy éjszakáért. És még csak nem is olyan szolgáltatásokért, ami gáz lenne. Csak menjek el és legyek jó kislány? Egy estély erejéig?
És tényleg azt hiszi, hogy ez nekem menne?
A kényszer nagy úr...
Már éppen válaszolnék, hogy rendben, belemegyek, amikor átmegy stylistba és elkezd méregetni. - Már elézést, mi is a probléma a hajammal? - kérdezek vissza, egy megsemmisítő pillantással, aztán valami mosolyszerűt erőltetek az arcomra, de szabályosan csikorogna az arcizmaim a megfeszített munkában.
- Megan, Megan Smith. És elég bizarr, hogy át kell adnom magam a perverz, elfolytott vágyadnak, hogy Barbie babával játsz, de ennyi pénzért gyerünk, csinálj belőlem hercegnőt. - válaszolom neki, és felveszem a lépteinek sietős ritmusát. Ezek szerint nincsen már sok időnk hátra, ezért éri be velem, és ezért kapom ezt a jó kis fizetést. Nem tudom, most mázlistának kéne éreznem magam azt hiszem, de annyira még nem látszik az öröm az arcomon. Pedig biztos, hogy fapofával nem érdemlem majd ki azt a pénzt.
- Mit kell tudnom arról a megnyitóról és azokról, akik eljönnek? - dobom be a kérdést menet közben, mert ha már nem vagyok az a kedves, elbűvölő cicababa, legyek már képbe teljesen, ne álljak ott teljesen hülyén.
 

Bizalmatlanul pillantok a srácra, kicsit talán furcsálkodva is, hiszen nem állítanak meg minden percben, hogy van-e kedvem bálba menni. Rendben, kissé sarkítottam a szituációt, inkább a szerelmes lányregényekben lehetne így felfogni. Itt más a helyzet, egy kísérő kell valami boltmegnyitóra, és cseppet sem romantikus bálról lenne szó. Ami éppen jó dolog, hiszen arra azonnal rávágnám hogy nem, menj a francba. Persze így is majdnem belerúgok olyan nőiesen, amikor visszaszól, de végül úgy döntök, hogy nem kell a dráma. Kinőttem már abból, hogyha beszólnak odacsapjak, főleg, hogy ez a srác nem tűnik még rosszindulatúnak se. Csak éppen elég szekírozást kaptam már ebben az életben, hogy senkiben se bízzak.
Mikor odamegy az asszonysághoz, akire találomra ráböktem és használja szóról-szóra a szavaimat kicsit azért felvonja magára a figyelmemet. A "leszarom" tekintet helyét átveszi valami érdeklődésféle, bár még így sincs bennem semmi elhatározás, hogy segíteni fogok. Eléggé lazán veszi, hogy felpofozták, és a srác egész lénye olyan szinten laza hogy mindjárt szétesik. Aztán lehet, hogy ez a normális, nem az, hogy még húsz éves se vagyok és úgy élek mint egy szellem és egy apáca keserű keveréke.
Le-escortoztam a csajt, akire várt, így talán még nagyobb meglepetéssel tudok neki szolgálni, mikor válaszolok a kérésre.
- Ha csak nagyon szépen kérsz, akkor a válaszom nem. - felelem egyszerűen és egy rövid pillanatig el is fordulok tőle, mintha faképnél hagynám, aztán még is megállok. Igen, szívatom, de van egy olyan tippem, hogy ha a korábbi beszólásaimat tűrte, akkor ezzel se lesz nagyobb probléma.
- Mennyit fizetsz érte? - teszem fel a nagy kérdést, teljesen komolyan, egy kicsit felvont szemöldökkel, várakozón. Igen, beszóltam neki, hogy escortra vár, de még is csak úgy nem mennék el vele. A pénz viszont, abból mindig hiány van. A Roxforti tanulmányi kölcsönt a hetedik év befejezésével el kell kezdenem az utolsó garasig visszafizetni, és tekintve, hogy senkim sincsen és egy nyavalyás penna boltban dolgoztam, hogy saját lakásom lehessen nyaranta... Csehül állok. Mindig minden szar, de most még rosszabb. A sulit már véglegesen otthagytam, Lena se tudott visszatartani, miután a misztikum profnő úgy pofára ejtett. Elegem van az egészből, sose ment, minek erőltessem. Hát mondjuk azért kellett volna, hogy ne egy rohadt nagy semmivel kerüljek ki az életbe.
- Mondjuk ruhám az nincsen más, csak ez, szóval ezzel kell beérned. - vonok kicsit vállat. Persze, ha nem troll lett volna az átlagom, akkor bűvölhetnék valamit, de csoda, hogy nem kiáltottak ki kviblinek, annyira nem gyakoroltam semmit az elmúlt hét évben.  

Végre vége az évnek, ennek a mocskosul hosszú és zavaros évnek, de ez nem csak megnyugvást hoz nekem. Annyi mindenről kell döntenem most az életemben, hiszen ez volt a hetedik év... a tanulmányi átlagomat még silánynak se nevezném, minden tárgyból éppen csak hogy átcsúsztam a kötelező vizsgákon, és egyetlen egyet se választottam hozzá, ami kellene a jövőmhöz, hiszen... Nincsen jövőm. Életem végéig Roxmortsban fogok dolgozni a nyűves papír-írószerben azzal a zsidóval. Bár ő legalább adott munkát, amikor kellett, még ha sejtem is, hogy az iskolából járt el az ügyemben az egyik tanár évekkel ezelőtt.
A misztikummágiás proffal való beszélgetésem óta csak még nagyobb morcos páncélt növesztettem magamra, már Lenával se találom a hangot, amikor próbál megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. Az a nő, aki az információkért cserébe segített volna megtalálni az apámat és a húgomat, biztos hogy nem fogja a kisujját se mozdítani annyiért, amennyit a könyvtárban összeszedhettem. Még a levelemre se válaszolt, pedig hetekkel ezelőtt írtam. Emészt az önsajnálat és a tehetetlenség, hiszen a nő megjelenésével valami remény csillant meg bennem, hogy megváltozhat az életem... Most újra úgy tűnik, hogy csak egy szánalmas senki vagyok, a családom pedig vagy halott, vagy nem, de sose fogom megtudni.
Attól a két-három hónaptól eltekintve, amikor fellelkesített a remény, most a szokásosnak mondható kinézetemhez tértem vissza: ismét alig eszek, teljesen le vagyok fogyva, és az arcom is sápadt, mintha nem utna vér oda egyáltalán annyira kiszáradt volna a testem. Persze, valaha a fehér bőr volt az arisztokraták jellemzője, és a mai divatban a vékonyság a menő, szóval ismeretlennek talán fel sem tűnik, hogy mindez az egészségtelen életvitelem hozadéka, és alapból nem lennék ilyen típus.
Azért annyira még magamnál vagyok, ha kimozdulok hazurról, akkor ne öt napos mosatlan letapadó hajjal tegyem és ne szakadt ruhákban - bár igazából Roxmortsban az utóbbit simán bejátszom, leszarom, hogy az utcán ki mit gondol. Ennek ellenére nem vagyok túlságosan kicsípve, csak egyszerű fekete farmer és egy hosszú sötétkék póló van rajtam, egy zenekar stilizált logójával. A nyakamban, fülemben és a csuklómon a saját készítésű ékszereim vannak, bár egy kis segítséggel készültek még évekkel ezelőtt. Ezüstszínű drótékszerek, néhány ásvánnyal, jó pár óra szöszölésem van bennük, annyi szent.
Már végeztem itt, éppen indulnék vissza Roxmortsba, amikor megjelenik egy srác előttem, körülbelül korombeli, és azonnal információ áradatot zúdít rám. Hát, mostanában még több olyan dolog történt, hogy ne nagyon akarjak jópofizni, szóval azonnal kicsúszik egy hitetlen fintor.
- Pfff, elhagytad az escortodat és azt se tudod hogy néz ki? - kérdezem, egy kicsi beszólogatással, az se változtatna semmin, ha tudnám, hogy ő is Roxforti diák. Bár ebben az országban mindenki Roxforti diák most, vagy volt, vagy lesz. - Lehet legközelebb magadnak kéne egy csajt felszedned, bár az se biztos, hogy az nem ültetne fel. - teszem hozzá, kicsit élvezve, ahogy elsápad az első pillanattól, mikor rájön, hogy én nagyon nem az vagyok, akit keres. Habár megálltam, mikor megszólított, most leveszem róla a pillantásom és egy gyors mozdulattal körbenézek, hátha van valami fiatal csaj a környéken, de csak egy ötvenes teltebb nőt veszek észre. Flegmán felemelem a kezem és felé bökök a vállam fölött. - Szerintem ő lesz az, pont megfelel egy boltnyitóra, már ötven éve vásárol bennük.