2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Én is szívből remélem, hogy minden rendben lesz. Az, pedig, hogy Shanna írni fog szintén fontos pont. A lányok tovább állnak én pedig ráhangolódom arra, hogy ez egyáltalán nem lesz sétagalopp. És bár végig igyekszem nagyon együttműködő lenni, nem igazán rejtem el, hogy mennyire másképp gondolkozom, mint az emberek.
A tárgyalások alkalmával minden feltett kérdésükre, amire tudok választ adok. Megkímélek mindenkit a talányos köntörfalazástól. Ugyanakkor a Winzengamot ha netán végtelenül maradi struccpolitikát követne, nem finomkodom a nyers valóságot eléjük tálalni. Ki tudja mi lesz az eredménye, hiszen messziről jött "ember" azt mond amit akar.
Maggie ügyében igyekszem a tanult empátiaminták alapján viszonyulni az egészhez. Már csak a saját érdekemben sem engedhetem meg, hogy úgy tűnjön, egyébként pont nem érdekel egy halandó halála, mert személy szerint, vannak ennél nagyobb és fontosabb problémák is a világban.. a világokban. De "megemberelem" magamat és úgy forgatom a dolgot, hogy a nő kivégzése igenis megfontolt lépésként legyen prezentálva. Ami részben egyébként igaz. Az a tárgyalás szempontjából nem lenne előnyös, ha azt kezdeném hangoztatni, hogy a valaha volt néha megcsillanó büszkeségem és felsőbbrendű önérzetem is hajtott amikor elradíroztam szó szerint szerencsétlent. Így miután átadtam a laborban rólam készült összes aktát készségesen, egy kicsit rájátszok arra, hogy lényegében a kezükbe helyezem magamat és remélhetőleg nem lesz ezzel vissza élés. Teljesen nyíltan kezelve osztom meg velük, hogy azért magamat és nem az életemet, mert Földi léptékkel mérve halhatatlan vagyok. Persze mindig van egy nagyobb hal, amit illik tiszteletben tartani. Maggie a halhatatlanságra kereste a megoldást és számtalan varázslény és más egyéb végezte a kezei között a tudomány oltárán. Mivel embert nem ölt, így a szó szoros értelmében nem gyilkos. De ölni ölt. És nem csak pillangókat. És mivel jómagam rendelkezem egy szervvel, ami színtiszta életeszenciát tartalmaz, lecsapolva pedig pont alkalmas halhatatlanságot kölcsönözni a fogyasztójának, így megfogalmazódott bennem a boncasztal közepén bódult állapotom ellenére is, hogy ez az a pillanat, ahol véget kell vetnem Dr.Maggie kutatásának. A halandók még nem készek a halhatatlanságra. Mert mindent elvesztenének, ami emberré teszi őket. "Bizalmat" adok nekik, hogy bizalmat kaphassak. És felhívom a figyelmet arra is, milyen jó, hogy különösen szigorúan van kezelve az ügy és így megnyugodhatok, mert nem kell tartanom attól, hogy bármi kiszivárogjon a tárgyalásról.... ugyebár... Némi hattyúk halálát is megejtek, hogy személyes okok miatt is igen nehezen viselem a kísérletezéseket. Továbbá bizonyos szempontból ragadozó létforma vagyok. Tehát amikor eleve az életemért küzdök tudat módosult állapotban, egy nem Földi eredetű másik élőlény mérgétől -az a bizonyos nagyobb hal máris színre lép.. és még csak öntudatos, intelligens létformának sem kellett lennie- amit ahelyett, hogy segítenének lecsapolni, inkább félhalott állapotban tartanak vele, hogy kedvükre felfedezőset játszanak... Nos.. igen, félig elismerem, hogy ösztönösen cselekedtem amikor végre alkalmam nyílt rá. Azt nem teszem hozzá, hogy öröm és boldogság fogott el meg persze elégtétel amikor végre széttéphettem azt a... hagyjuk is mit!
Ezek után valószínűleg eltelik majd az első nap és hoznak valami döntést. A második tárgyalás pedig már szólhat végre arról, ami tényleg fontos! Felhívom a figyelmet arra, hogy a repedések a Föld végét jelenthetik pár éven belül, ha nem fordítanak rá figyelmet és nem veszik napirendre az utazók kérdését sem. Másik idők, síkok, terek léteznek. A világ sokkal nagyobb mint azt bárki el tudná képzelni. És már csak azért is jobb ezt tudomásul venni és sürgősen kidolgozni valami szabályzatot, vagy rendeletet az utazókkal kapcsolatban, mert nem lenne jó, ha az én, vagy Vanessa fél éves izolációja újra megtörténne. A Minisztériumnak szüksége van arra, hogy tudjon mit kezdeni az ilyen helyzetekkel. Hiszen nem minden utazóért vállalhatunk felelősséget, mi akik már itt vagyunk. Főleg nem a türelmükért. Ijesztő és nem lehet egyszerű bízni. De most voltaképp nagyon nincs más választás. Kérvényezem a varázslényjogok kibővítését amik az utazókra vonatkoznak. És végül de nem utolsó sorban, kérvényezem az ikrek legalizálását. És azt, hogy emberi jogokat kaphassanak. Had válhassanak a varázsvilág teljes értékű tagjává. Ha kérdeznek velük kapcsoltban, válaszolok. De itt meglátszik rajtam, hogy különösen ideges vagyok. Mégiscsak a kölykök érdekeiről van szó! És nagyon nem elhanyagolható a tét! Beszámolok a kalandról is a Nezabar világába, ahonnan egyébként Vanessa származik, így az ő ügyével kapcsolatban is, nyomokban tudok némi információval szolgálni. Bár igen szegényesen. Nem tudom mi történt a Nezabarbeli emlékiratokkal és hasonlókkal. A végszó pedig, hogy az ikrek had folytassák a tanulmányaikat a Roxfortban. Az, hogy ebből mennyi valósul meg, vagy mi lesz jóvá hagyva... Az egy nagyon jó kérdés. De remélem az egy hetes tárgyalás adott nekik elég gondolkodni valót és nem csak félre dobják az egészet végül! Akarva akaratlanul is egész idő alatt igyekeztem úgy tekintetni a procedúrára, mintha nem csak Vanessát, vagy a kölyköket, vagy Adamet, vagy magamat képviselném, hanem az összes utazót, akár egy diplomata.
///Nagyon nagyon nagyon köszönöm a játékot mindkettőtöknek!! * 3 *//
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Bólintok Ivor szavaira, és egy kicsit talán fel is nevetek, amikor azt mondja, hogy túlvállalom magam. De mindig is ilyen voltam, a legtöbb iskolai csoportban is ott voltam, vagy valamiképpen segédkeztem egy-egy alkalommal, csak hogy minél több helyen segíthessek és minél több kapcsolatot építsek, legyen ez a sakk-klub, a kórus, a drámakör, a kviddics csapat, amiben játékosként sosem szerepeltem mégis egy csomószor ott ücsörögtem az edzésük alatt mosolyogva és integetve a barátaimmal, a köpkö egyesület a könyvklubok… Persze az első hét évben más dolgom se volt, mint teljes erőmmel tanulni és barátkozni, és mióta az Auror képzéssel négy éve a szolgálatot is megkezdtem, megváltoztak a dolgok, de még mindig szeretem mindenbe beleártani magamat. - Rendben, írni fogok. - válaszolom, bár még mindig ott van a tekintetemen az értetlenség, hiszen jobb lett volna, ha tud valamit, akkor egyszerűen közli, ráadásul bízom abban, hogy apám mindent elmond nekem, legalább is azt, ami velem kapcsolatos lehet, és a szavai azt sejtetik, hogy ez nagyon nincs így. Mikor meghallom Daphne Jennings nevét, és hogy van, aki képviselje, számomra ez egyelő a végszóval. - Akkor a hosszú út, tökéletes. - válaszolom Vanessának, aztán egy "Sok sikert! " után, amit még Ivornak intézek a lánnyal az oldalamon indulok meg a kijárat felé. Persze mielőtt kilépnénk a muglik között muszáj bűbájjal eltűntetnünk a szárnyait, csak úgy engednek el minket a városba, de a varázslat kitart majdnem két órát, és annyi idő alatt még ha lesétáljuk az egész utat, és ránézünk a Katedrálisra is simán átérünk a King's Crossra. Vanessa végre kint van, láthatja szabad eget, a gyönyörű Londont, és az utazás végén... Azonnal üzenek Ashtonért és mozgósítom az ismerettségeimet, hogy előkerítsem a barátain, barátnőin, szaktársain, háztársain keresztül, tehát röviden: minden követ megmozgatva. És persze körbevezetem és bemutatom az iskola vezetőségének, hiszen illik diákként tengetnie a napjait, ha a Roxfortban lesz elszállásolva és még nálam is fiatalabb, annyi idős lehet, mint egy alapképzéses végzős.
Ivornak ezúttal nem kell olyan szörnyűségeken végigmennie, a vezetőség láthatóan tényleg megváltozott, megtisztelik annyival, hogy emberszámba vegyék, mégha nem is az, és talán napokon belül le is zárhatja az életének azt a fejezetét...
// Én is köszönöm szépen a játékot! ^^ Idővel folyt. köv. * -* //
Nem fejezem ki jól, hogy igenis hálás vagyok a segítségért. Valószínűleg, ha elfogyott volna a türelmem és megpróbálok innen magam kijutni azzal nem sok jót értem volna el senki számára sem, így azért sokkal tisztább, még ha továbbra is korlátok közé szorítanak, legalább már tágasabb a ketrec, amit kapok, jóval tágasabb és tudom, hogy egyelőre ennyivel is meg kell elégednem. [b- A hosszabb jobban tetszene. Így is túl sokat voltam egy helyben.][/b] - és valahogy sejtem, hogy ő is arra menne, talán azért is ajánlja fel a lehetőséget, vagy miattam? Végtére is ebből a világból még nem sokat láttam. A sajátomat ismerem jól, de az itteni dolgokat alig, hiszen az itt töltött időm nagy részét valahol bezárva töltöttem, egy ketrecben, egy hajó gyomrában, a föld alatt. Igazából már egy jó ideje nem is nagyon láttam a napot, vagy az eget. Akkor egy kis időre, amikor ide hoztak, de hát lássuk be itt se lett sokkal jobb a helyzetem. - Köszönöm! Remélem... minden rendben lesz és találkozunk még. - pillantok még Ivorra mielőtt besorolnék Shanna mellé. Őszintén szólva már nem sokáig húznám az időt, a színes hajú nő elmondott mindent, amit tudnom kell, hogy mit kell majd mondanom másoknak abban az iskolában, hogy hogyan kell majd bemutatkoznom, vagy magyaráznom a szárnyakat. Ki tudja, talán tényleg valami hasonló varázslat eredményei, magam sem tudom, hiszen a létezésük oka még számomra is hatalmas kérdés. Így hát már az indulásra várok, nem szívesen maradnék tovább, ha nem muszáj.
Valahol őszinte csodálattal tölt el Shanna hozzá állása. Nem teljesen kétoldalú, de lényegesen ballanszoltabbnak hat az egész. Vanessa kérdése és Tonks rá adott válasza engem is érint azt hiszem. Hah.. én is mindig animágia balesetre hivatkoztam. Sokan lettünk animágia baleset áldozatai úgy érzem... Shannaval össze találkozik a tekintetem és amikor elköszön viszonozom a mosolyát. Nem reagálok arra, hogy megmentettem. Nem akarok villogni vele, ha oda jut az ügy úgy is pirospontot kapok érte. Akármennyire is spontán és valójában véletlen időzítésen múlott az egész.. Egészen olyan érzéssel töltenek el a szavai, mintha megengedhetném magamnak, hogy reménykedjek... Kár, hogy valójában még nem tartok itt ténylegesen. Túl sokat nyeltem, hogy csak úgy el merjem hinni, a helyem nem az árnyékban van és hogy bekövetkezhet egyfajta révbe érés. Ezek azok amiknek bár megcsapott a szele, még nem inhalálhatom két pofára. Hiszen ahogy Tonks is mondta, még nem tart ott a varázsvilág. - Remélem ez az egész segít előrébb mozdítani a varázsvilágon belül azt, hogy legálisan létezzünk. - reagálok ezzel egyszerre Shannanak és kontrázok kicsit Tonks Vanessának intézett mondandójára. Shanna utolsójára csak egy különös mosoly ül ki a fejemre és kissé félre is biccentem. - Köszönöm, de, nem fogod egy kicsit túlvállalni magadat? - apró célzás, hogy épp most vette a nyakába Vanessát és feltételezem, van elég dolga úgy a saját életében is. Ha még az én üzengetéseimre is ugrana, felajánlása szerint bármikor, lehet kicsit besokallna. Magamat is meglepem a kérdéssel. Egészen empatikusra sikeredett. - Hálás vagyok mindenért, akárhogy is. Meg leszek. - biccentek neki aztán eszembe jut mégis valami. - Ha lesz rá lehetőség, egyetlen egy dologgal kapcsolatban megköszönöm, ha írsz, miután megkérdezted róla édesapádat. - szusszantok egyet - Mást nem kérek. - elég egyértelmű, hogy fontos számomra. Bár még nem pakoltam helyre magamban hogy miért is. Talán egyszerűen csak ennyire kétségbeesetten keresném a kapcsolódási pontokat más Utazókkal... Mintha pillangóhatásokat kergetnék. Apró gesztusok, megnyílvánulások az egyik végen, amikről azt gondolom, hogy akár világokon átívelve lecsapódhatnak és megérezhetjük egymás lényének visszhangját. Ami semmi másról nem biztosít senkit, csak hogy még létezünk. Még élünk. És annyira mégsem vagyunk csak magunk. Kingsley kérdésére a férfi felé fordulok és csak egy pillanatra gondolkozom el a válaszon. - Esetleg ajánlott jogi olvasmányok. Illetve.. egy talán valamivel kevésbé kívülálló öltözék... Megköszönöm. - Hiszen jelenleg az eredetbolygómról vissza idézett helyenként bőr, vagy épp lemezpáncél darabbal megerősített viseletem van rajtam. Jól fog jönni, valami Földibb... És szerintem életemben nem hálálkodtam ennyit, mint most. Mondjuk nem is nagyon volt miért a helyiek "lelkes" hozzáállása miatt, vagy úgymond szükségem arra, hogy jó fej legyek bárkivel. De ez most nem csak a saját érdekem. - Illetve, ha van rá mód.. szeretném, ha a tárgyaláson, Daphne Jennings lenne a segítségemre. - és azt hiszem többet nem is lenne így hirtelen pofám kérni. Nem mintha szégyellném magam, de mindennek meg van a határa. És úgy érzem, most értem a széléhez a kútnak. Ezt követően Vanessa felé fordulok. - Örülök, hogy találkoztunk. Lényegesen több minden indult meg az elmúlt események következtében, mint terveztem, de.. Így jobb. Minden szempontból. - az egyetlen ami miatt valószínűleg még mái napig is életben vagyok, az a végtelen rugalmasságom számlájára írható.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Vanessának idegesítő, Ivoron látszik, hogy a maga módján valami nevetést próbál visszatartani, én pedig az orromat ráncolva próbálom a tekintetemmel rendre inteni az amúgy nálam vagy hét évvel idősebb, de jóval szórakozottabb. Nehéz megtartanom a komolyságomat, de talán az segít benne, hogy érzékelem, hogy Vanessa nem éppen értékeli, hogy mit csinál, és nem annyira szeretem, ha az aurorokat égőnek látja valaki. Ahogy megfogjuk egymás kezét és felizzik a kötés belém szorul egy jó nagy sóhaj, amit csak a végén fújok ki, és átjár minden kételyem azzal kapcsolatban, hogy nem-e minősítettem le most magamat bébicsősszé, még ha a bébi világok közötti utazó is szárnyas teremtmény, és valamilyen szinten családtag is, de… De még gyereket se akartam vállalni, hogy véletlenül se maradjak ki a munkából és a nyomozásokból, most pedig önként magamra vállalok ilyesmit valamilyen szinten még is csak a családért. Mondjuk az igézetet teljesen kétoldalúnak biztos, hogy nem mondanám, hiszen csak Vanessa nem hagyhatja el a birtokot nélkülem, én elhagyhatom nélküle, a háziőrizettel dolgozó aurorokat nem köti meg a varázslat. - Ennyi volt. - válaszolom egy bátorító mosollyal, és folytatom. - A rövidebb úton akar menni, vagy a hosszabbon és menet közben látni London egy részét? - kérdezem, és valójában én nagyon is örülnék a hosszabbnak, mert teljesen véletlen az útba ejthetnénk a St. Paul Cathedralt legalább megbizonyosodni arról, hogy mindenki jól van. Ugyan sok aurort kiküldtek, hogy kezeljék a helyzetet, a folyosók jóval üresebbek, de nyilván senki se törődött azzal, hogy engem értesítsenek, mivel a ranglétra majdnem legalján állok. Lényegében csak azok a gyakornokok vannak alattam, akik még csak most kezdték az auror szakot, vagy csak az alap három évet végezték el a mesterszak nélkül. Én már a mesterszakon vagyok két éves képzésen, hogy vezető pozícióhoz segítsen utána, be sem érném kevesebbel, mint egy csapat vezetője. - Ideiglenes hátteret kapsz, persze a valódi neveddel, hogy ne kelljen hazudozni, és a szárnyaid részleges animágia balesetnek lesznek bejelentve, és a későbbiekben ha előre halad az ügyötök, akkor nyilvánossá teheted a származásodat, de ott még nem tart a varázsvilág. - válaszolja Tonks és egy lapot ad át neki, hogy fussa át, bár nem valami hosszú, csak annyi van benne, hogy itteni származású és egyszerű előélete van, ne beszéljen másik síkokról, a Testvériségről, hogy háziőrizetben van olyannal, akinek nincs jogosultsága erről tudni. Persze ezt nem köti meg a varázslat, ami közöttünk feszül, a szavait nem zárják le, de eléggé veszélyes lehet, ha csak úgy fűnek fának elmondja a történetét. Nem mintha olyan nyílt és barátságos lenne. Ivorhoz fordulok, és ha meg nem is foghatom a kezét, de azért szavakkal és egy mosollyal elköszönhetek. - Köszönöm a közjátékban megvédtél, és hogy vállalod a tetteit következményét, tudom, hogy ezúttal más lesz minden a Minsiztérium és közötted. Ha szükséged van valamire, csak üzenj, a parancsnokságon keresztül bármikor elérsz. - biztosítom, bár remélem, hogy nem lesz rám szüksége és minden zökkenőmentesen fog menni, de ha nem, én biztosan eljövök.
Azt hiszem bízom bennük részben talán, mert nincs más választásom, részben mert muszáj bíznom legalább valakiben, hogy tényleg segít, kijuttat innen és idővel talán haza is térhetek. Ezért nem is hezitálok, megfogom Shanna kezét és hagyom, hogy az a kissé idegesítő nő elvégezze a szükséges varázslatot. Egy pillanatra szorítom csak meg a lány kezét erősebben. Nem tudom, hogy rá ugyanígy hat-e a mágia, de olyan érzés, mintha csak egy pillanatra valamilyen erős kötéllel tekernének körbe, hogy aztán igazán szorosra húzzák meg, mielőtt teljesen kiengedne és a felvillanó fények is megszűnnének. Úgy fest, hogy készen vagyunk, legalábbis a lila hajú is elteszi a pálcáját lelkesen jelezve a vélhetően felette állónak, hogy kész is vagyunk. - Akkor ennyi volt? - nézek körbe, részben mintha talán bár sose mondanám ki félek is. Végtére is ezt a helyet megismertem már, most pedig megint oda visznek, ami újfent új lesz számomra és nem tudom pontosan, hogy milyen azt leszámítva, hogy egy iskola és hogy legalább azon belül szabadon mozoghatok, de hogy pontosan mi lesz ott majd, hogyen fognak hozzám viszonyulni... A mérsékelt szabadság, amit kapok részben kellemetlen is lesz, hiszen még mindig szárnyaim vannak és bár nem vallanám be, de mégis csak ott az a kellemetlen tény, hogy ez itt egyáltalán nem megszokott és bizonyára furcsa pillantásokat fog majd szülni irányomba az ott tanulóktól és dolgozóktól is. Vajon mennyit mondanak majd el nekik az érkezésemről? - Tudni fogják abban a Roxfortban, hogy ki vagyok? - teszem fel a fejemben motoszkáló kérdést részben talán Shannának, részben a két számomra idegennek, akik az indulást készítik ugye elő. A sötét bőrű férfi közben Ivorhoz fordulok. Tőle is el kell majd köszönnöm, azért természetesen felettébb hálás vagyok, amiért vállalta ezt azért, hogy én elmehessek. - Gondolom nem számított rá, hogy itt kell majd töltenie néhány napot. Van olyasmi, amire szüksége van, amit valaki be tud hozni Önnek a Minisztériumba? - mert ugye ha már itt van, akkor nem ugorhat haza mondjuk a fogkeféjéért, vagy ilyesmi. Látszik azért, hogy a magas férfi bizonytalan kissé, mert tudja, hogy az előtte álló nem éppenséggel hétköznapi ember, hétköznapi szükségletekkel.
A válasz több mint meglep. Ez látszik rajtam. Főleg az előzményeket tekintve. De úgy tűnik ennyit számít hogy ki van hatalmon. Ami valljuk be... Egyszerre ijesztő és bizakodásra okot adó. - Lekötelez. - válaszolom röviden. Nem gondolom hogy cifráznom kellene. Hiszen ez az egyszerű tömör véleményem. Vanessával össze nézünk mikor újra találkozunk, érzem a zaklatottságát és hogy szinte zabszem szorult belé. Őszintén szólva tökéletesen megértem, mégis kissé megfeszül az állkapcsom és nagyon ott van a tekintetemben, hogy könyörgöm ezt a kis időt bírd még ki! Szinte szuggerálom, de lényegében én háttérbe vonulva figyelem csak az attrakciót. El nem tudom mondani mennyire cseszi a csőrömet. Bár biztos vagyok benne, hogy ez a mágia amit Vanessa és Shanna kap, teljesen más alapokon nyugszik. Egyfelől mert Földi eredetű, másfelől pedig nem valakinek a birtokában lévő erő lekötése és füttyszóra ölebbé tétele a cél. És ez amit a lányok kapnak kétoldalú. Az amivel Alaric megkötött, csak egyoldalú. Ő nem részesül belőle... Őszintén érdekelne mégis milyen árat fizetett érte..? A pillanat tört része alatt téved a tekintetem Tonks közjátékára és azon kívül, hogy elsőre egyik szemöldököm magasra szökik, az arcom többi izma azonban mozdulatlan marad, mindenki azt hihetné, hogy ez a kifejezés valamiféle érdektelen lenézés lehetne, de nagyjából pár másodperccel később, kénytelen vagyok lehunyni a szemeimet és látványosan megremeg a szám egyértelműsítve, hogy épp egy katartikus vigyorgást fojtottam el, de van humorom, még ha kissé visszafogott is jelen helyzetben. Szemeimet a három lányra függesztem és az eseményekre. Gondolataimban azonban arról vetek számot, hogy bizony az ikrek helyzetét is elő kell terjeszteni... Amit jó lett volna nem pont így, de ha már lebuktam és eljött a pillanat, akkor intézzünk el mindent egyszerre! - Minden rendben lesz. - mondom halkan közvetlen Shanna szavai után. Valószínűleg semmi nem látszik rajtam belőle, de szerintem én jobban.. "izgulok" értük, meg úgy minden miatt, mint ketten együtt...
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Úgy mondja az “őket még megváromot”, mintha ott lenne opciónak, hogy akkor dobbantsunk elbocsátás nélkül és csak szívességből méltóztatik maradni. Egy kicsit nyelek, lehet, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, mert ha ellehetetleníti azt, hogy a felvigyázása mellett más ügyem legyen, vagy mondjuk magánéletem… Akkor ez az egész megkeseredhet és egy rémálom lehet. De maradjunk pozitívak, ahogy odaérünk és sikerül előállítanom Ashtont, mint az egyetlen itteni ember, akihez igazán kötődik, vagy Jake-et, aki valamilyen szinten el tud vele beszélgetni, minden rendben lesz, és csak néhány hétvégén kell kirándulni kísérnem… Bizonyára… Mikor nyílik az ajtó és érkezik a díszkompánia kicsit kihúzom magamat, megadva a tiszteletet Kingsley-nek és Tonksnak is, bár ő nem igazán szokta elvárni, sőt, még kacsint is egyet a feljebbvalója válla mögött. Látszik, hogy igazából vagy háromszor közbe akar szólni, míg Kingsley eligazít, de mint a hal nyílik és csukódik a szája, amikor meg rájön, hogy mit csinál, még két kopoltyú is kiül az arca oldalán és erőteljesen hülye fejeket vág. Visszatartom a mosolygást és elkezdem szuggerálni, hogy hagyja abba, mielőtt teljesen leéget minket a két... mi is volt…, Utazó előtt. Emlékszem, amikor elsős voltam és minden új volt és csodálatos a Roxfortban és megláttam ezt a vagány hugrabugos csajt az egyik lakoma alkalmával, aki a sok visszafogott, taláros alak között élénk rózsaszín rövid hajával éppen kajacsatát kiáltott.. eltéveszthetetlen jelenség volt, és még ma is az. Odalépek Vanessa mellé, hiszen az ilyen erős bűbájokhoz általában fizikai kontaktus kell, és nem hátrálok meg, hiába ütött szöget a fejemben, hogy ez nem lesz olyan egyszerű és nagy fába ütöttem a bizonyos fejszémet. Amikor Kingsley végez Ivorral felénk fordul, és én már emelném fel a kezemet felé és Vanessa felé, hogy elkezdhesse a bűbájt, amikor a férfi megrázza a fejét, kicsit elmosolyodik, és int Tonksnak, hogy lépjen előre. [You must be registered and logged in to see this image.]Hmm... hát még sem csak néző lesz. Láthatóan ő is le van döbbenve és nem valami magabiztosan veszi elő a pálcáját, én pedig a szemem sarkából összenézek Vanessával és biccentek a kezem felé, hogy fogja meg. - Mindjárt túl vagyunk rajta és mehetünk is. - suttogom halkan, de megjátszott magabiztossággal és könnyedséggel. Ez a háziőrizet bűbáj alapjáraton sem a legegyszerűbb, de biztos, hogy tökéletesen kell elvégezni, hogy bekösse Vanessát a rendszerbe és ne tudja csak úgy megtörni valamilyen ellenmágiával.
Nem vagyok kifejezetten bőbeszédű, jelenleg meg aztán még annyira sem. Tényleg már szinte csak arra tudok gondolni, hogy mielőbb kijussak innen, és már-már az is mindegy, hogy milyen áron. Persze ettől még nem vagyok teljes érzéketlen, hálás vagyok, amiért segített és érdekel, hogy mi lesz a fickóval, aki szintén itt volt. Nem hangzik a legjobban, hogy átveszi a helyemet, bár ha csak rövid időre és ha tényleg igaz, hogy tett dolgokat, amikért felelnie kell, akkor érthető. Én nem tettem semmit, ami miatt itt kellene lennem és mégis így van, ő ellenben, ha jól sejtem akkor szabadon járt-kelt eddig odakint, maximum rejtőzködnie kellett, mert gondolom keresték. - Rendben van, akkor őket még megvárom. - bólintok egyet és már majdnem visszaülnék az ágy szélére, amikor az Ashtonos megjegyzés után nyílik is az ajtó. Épp csak egy mosolyra futja, hogy aztán biccentsek az auror társaságában érkező Ivornak is hálám jeléül. Ezek szerint megkapja a szobámat, én pedig kapok valamiféle varázslatot, amivel összekötnek Shannával. Végül is ez is több, mint a semmi, és remélhetőleg, ha tényleg segítek nekik akkor ezen is enyhítenek majd, vagy segítenek hazajutnom. A kis célzást pedig egyelőre érdemben nem veszem magamra, ha együttműködőbb lettem volna, akkor lehet hogy engem is hamarabb kiengednek, vagy előbb kapok valamiféle enyhítést. Ehhez túlságosan erős bennem még most is a dac, hogy egyáltalán nem is kellett volna bezárniuk. - Készen állok! - lépek közelebb a sötét bőrű fickóhoz. Látszik jól ebből is, hogy mennék már lehetőség szerint minél előbb. - Kapni fog egy pontos leírást, egy kis térképpel arról, hogy hová mehet és, hová nem teheti be a lábát a Minisztériumon belül. Ha ezt elfogadja és betartja, akkor nem kap kísérőt maga mellé. Az itt dolgozó kollégákat természetesen ne zavarja a munkájukban, de bármikor lemehet az étkezőbe, vagy a Minisztérium saját kiskönyvtárába és amennyire lehetséges igyekszünk biztosítani a kényelmét. Ha valamire szüksége lenne mindig lesz odakint valaki, akifelé tolmácsolhatja a kérését és aki időben tájékoztatja, hogy mikor hol kell megjelennie. Ez így rendben lesz? - szólal meg a sötét bőrű fickó első körben Ivor felé intézve szavait, én pedig tovább várakozom türelmetlenül. Tudom nem az utolsó percekben kellene elvéreznem, de mégis jó lenne minél előbb távozni, mielőtt még valaki meggondolja magát.
Figyeli az eseményeket, a történéseket maga körül, kezeit maga mögött fűzte össze, így van egy jellegzetes tartása. Figyeli, a katedrális kapcsán mennyire van felbolydulás, vagy már mindenki helyszínen van vajon? Van egy olyan érzése, hogy az amneziátorok alaposan meg lesznek dolgoztatva. És persze mindig lesz, aki kimarad majd. Egyre többen.. Eltűnődik, hogy a leleplezés és az az elleni harc valójában valószínűleg károsabb mintha csak simán nyitnának az együttműködésre. A varázslóknak Salem boszorkányperei voltak az utolsó csepp a pohárban. Nem csoda ha féltik a bőrüket. Kíváncsi lenne egy vitakörben elhangzottakra ezzel kapcsolatban, mindkét fél részéről. Nem veszi bakancslistára, mert valószínűsíti, hogy el fog következni. Bár nagy az esély rá, hogy nem egy steril, békés vitakör képében sajnos... A kísérők, nem tapasztalhatnak különösebben semmit vele kapcsolatban. Mintha épp olyan lenne, akárcsak ők. Mikor pedig felváltja a kísárőket a két nevesebb auror és mindketten köszöntik, csak biccent mindkettejüknek, A kezeit ugyanúgy a háta mögött tartja, de nem hagyja magyarázat nélkül. Mr. Diggory emlékeiből vissza idéződik a két arc és a nevük is. De meghagyja nekik a lehetőséget a bemutatkozásra. Shacklebolt kezére pillant majd vissza a férfi szemébe néz. - Megbocsássanak, de a fizikai kontaktot még egy jó fél óráig mindenképp mellőzném mindenkivel. Az önök érdekében. De.. - csak hogy ne tűnjön teljesen bunkónak, vagy neveletlennek, faja régi köszöntését veszi elő. Egy derékból intézett szigorúan nyolcvan fokos meghajlás, ami nem olyan mély mint a japánoknál, cserébe méltóságteljes, társul hozzá egy fejbiccentés és egy fura, de jellegét tekintve eltéveszthetetlenül köszöntő kézmozdulat, ami annyiban nyilvánul meg, hogy kézfejemet zárt ujjakkal, tenyérrel befelé a szívem fölött a kulcscsontomhoz érintem. Az egész épp annyi időt vesz idénybe, mintha viszonozta volna a kézfogást. Felegyenesedve, fezei újra a háta mögött. - A nevem Ivarn-vo Inor. De röviden csak Ivor. - néz rá mindkettőjükre egymás után, majd szemei megvillannak, mikor meghallja, hogy Kingsley fogja végre hajtani a varázslatot. Ezek szerint nem marad le róla! Ez kifejezetten örömhír a számára. - Van bármi amit mindenképpen tudnom érdemes az itt tartózkodásom alatt? Teszem azt.. íratlan szabályok? - teszi fel a kérdést, de közben természetesen haladhatnak.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Persze, hogy nem teljesen győzöm meg és nem is elégedett, szerintem ha a csillagokat hoznám le az égről, akkor is morranna kettőt, hogy miért nem a Szaturnuszt hoztam. Kezdem megszokni, hogy Vanessa egyszerűen kielégíthetetlen és keserű, legalább is az elmúlt hónapok ezzé tették. Azért még nem adtam fel a reményt, hogy valaha lássam az igazi arcát, mert akármin is ment keresztül, mindig van visszaút önmagunkhoz. Közelebb lépek hozzá, az ajtót lényegében nyitva is hagyom magam mögött résnyire, hiszen már nincs miért kihasználnia a helyzetet és menekülni, és a többiek nemsokára jönnek. - Perceken belül. A Tanácstagok egy bűbájt akarnak ránk bocsájtani, háziőrizet esküt, ami garantálja, hogy a Roxfort birtokán maradsz és csak felem léphetsz ki. Ahogy ezzel meg vagyunk, mehetünk is. - válaszolok neki, készségesen magyarázva. Még mindig zavarodott, még mindig egy új világban van, és nem tudja, hogy miért. De már legalább egy lépéssel közelebb a teljes szabadsághoz. Nem dicsér meg, és talán még csak nem is hálás, a fejében ez az egész lehet csak úgy csapódik le, hogy megérdemli az egészet és többet is, ami talán egy kicsit csalódottsággal tölt el, de igyekszem nem mutatni. Még szerencse, hiszen végül csak megköszöni, amit tettünk, ha türelmetlenebb vagyok és szóvá teszem a hálátlanságot, csak a következő vitába keveredtünk volna. - Felvált téged. - vallom be, ám nem szomorúan, csak egy kedves mosollyal. - De ne aggódj érte, mindent el fog mondani, amire a Minisztérium kiváncsi lehet, és jobb esetben napokon belül túl lesz az egészen. Ha együttműködik, akkor nagyon jó esélyei vannak egy jó alkura. - mondom, és tapintatosan nem teszem hozzá, hogy valószínűleg az ő itlétét is lerövidítette volna, ha Ivor hozzáállását tapasztalják rajta. Lehet, hogy mondott egyetsmást, de példának okáért azóta se mondta el, hogy ki volt az, akit először meglátott, vagy mit hallhatott a Testvériségen belül. Lehet, hogy elfelejtette az előző életét, de amúgy is inkább érdekeli a Minisztériumunkat az itteni. - Van még egy jó hírem. - teszem hozzá, félrebillentett fejjel és cinkos mosollyal. - Egészen biztos, hogy Ashton is fel fog bukkanni, a Roxfort diákja.
***
[You must be registered and logged in to see this image.]Ivor lemarad, hogy Shannáéknak legyen ideje beszélgetni, mielőtt megérkeznek az aurorok, és néhány pillanat múlva az egyszerű kísérőket leváltja egy magas, tiszteletetparancsoló sötétbőrű férfi és egy jóval izgágább, élettelteli lány, igencsak feltűnő hajszínnel. - Jó napot... uram. - néz végig rajta a fiatal nő, látszik, hogy csak nagyon felületes eligazítást kapott, és annyit tud, hogy nem igazán ember. A magas fekete csak biccent, nem szólal meg, de a kezét nyújtja egy kézfogásra, tehát kvázi emberszámba veszi, nem egyszerű rabként kísérik tovább a szobához. - Én fogom elvégezni a bűbájt a kisasszonyokon. - teszi helyre a mély orgánumú férfi a dolgokat. Valószínűleg a fiatalabb, aki még a harmincat se töltötte be, a mentoráltja.
Hosszúnak, túlságosan hosszúnak érzem a várakozást, bár persze az idő sokkal lassabban telik, ha bizonytalan vagy és még csak egy óra sincs ott, ahová zártak, no meg ha épp a sorsodról döntenek olyanok, akiket nem ismersz és akik nem ismernek. Nem tudom, hogy tényleg el tudnak-e érni valamit, bármit ezzel az egésszel, de azt Shanna jól sejti, hogy a türelmem véges és már túlságosan sok volt a ketrecekből, mindegy, hogy azok milyen formájúak, vagy kényelmi szintűek. Egy ideig persze ülök az ágyon, még egy kis fel-alá jártákás is benne van a pakliban, hogy aztán újra visszafeküdjek az ágyra, a plafont nézzem és az ágy szélén idegesen doboljak az ujjaimmal. Akkor pattanok fel, most már határozottan nagyobb érdeklődéssel, mint amikor először bejött hozzám, amikor lenyomja a kilicset, így már állva találhat meg az ágy előtt. Persze Shanna nagyon igyekszik ezt az egész helyzetet pozitív köntösbe bújtatni és igaza van, végtére is minden ketrecből előre lépek. Először a hajón a tényleges ketrec, majd a szoba a Royal Albert Hall alatt, aztán az itteni nagyobb hely, de még mindig bezárva ablakok nélkül. Ehhez képest egy egész birtok végülis tényleg előrelépésnek számít, főleg ha ezek szerint kísérettel máshová is mehetek. Na nem mintha ez azt jelentené, hogy elfogadják a jelenlétemet vagy azt, hogy nem tettem az ég világon semmi rosszat. Kell hát néhány pillanat, amíg reakciót kap, részben mert igyekszem a negatív érzéseket elnyomni magamban, részben mert annyira lelkes, hogy talán nincs szívem letörni a fene nagy örömét, hogy ilyen ügyesek voltak. - Úgyse nagyon van választásom ugye? - az első reakció, tudom nem az igazi, de azért hozzáteszek valami halvány mosolyfélét és végül bólintok a szavaira. - És mikor indulunk? - na jó azért még nem megy annyira profin a kommunikáció, hogy legalább annyit mondjak, hogy ügyesek voltak, vagy hogy szép volt és most már minden rendben lesz. Nem, azt hiszem ez utóbbi nem igaz, mert továbbra sem tudom miért hoztak ide és azt sem, hogy mi lesz velem és egyelőre nehéz is lenne ennek utána járni, ha keretek közé szorítanak. Arról pedig végképp sejtésem sincs hogyan jutok haza, már ha van hová jutni, hiszen már az is felmerült, hogy talán nincs is. - És... köszönöm! A fickóval mi történt? - teszme végül hozzá. Azért próbálkozom a magam módján, még ha az a nagyon kitörő lelkesedés nem is érkezik, amit esetleg várt volna. Végülis tény, hogy előrelépés, nem is várhattam, hogy kinyitják az ajtót és utamra engednek csak úgy.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Fél lábbal már kint vagyok, nem is figyelek arra, hogy miről beszélnek még, van egy olyan megérzésem, hogy már semmi nem mehet félre ezen a vonalon, közöttük, de lehet, hogy ez hamis elbizakodottság. Minden esetre túlságosan aggódom azon, hogy Vanessa megunja a várakozást és a nem éppen evilági hatalmával kitörik, hiába ígértük meg, hogy segíteni fogunk. Hiszen egyetlen pillanatig sem tűnt úgy, hogy teljes mértékben megértette, hogy a pártján vagyok, vagy ténylegesen értékelte volna, hogy úgy csináltam, mintha hasznos információval szolgált volna az ügyünkben, pedig erről egyelőre szó sincs. - Vanessa? - szólalok meg, miután visszaliftezek a Bestiatagozat szintjére és csak úgy átsuhanok az őrökön és egy gyors kopogás után lenyomom a kilincset. - Percek kérdése és kikerülsz végre ebből a szobából. Sikerült! Persze eszemben sincsen félrevezetni, egy nap alatt nem tudtunk csodát tenni, még nem állnak készen arra, hogy teljesen szabadon mozogj a világunkban. - itt elhallgatok kicsit, adok neki esélyt emészteni a dolgokat, de ha nagyon kiülne az arcára, hogy csalódott vagy dühös, vagy átverve érzi magát még mindig, azért nem hagyom sokáig lógva. - Az iskola területén teljes szabadságot kapsz, az iskolán kívül pedig velem mozoghatsz. Megoldjuk majd, hogy ne érezd a bezártságot és mindig kéznél leszek, hogy segítsek a világunkban eligazodni. - ígérem neki, bár nem tudom, hogy mégis mennyire tudom majd betartani. Nekem se a legideálisabb jövőkép, hogy örökre össze legyünk kötve és folyton a nyakamon üljön, hogy nem is tudom, menjünk el Egyiptomba piramisokat nézni, miközben rám a kapitányságon is szükség lenne, és Jake sem repesne az örömtől, hogy az “édeskettesben” mostantól nem vele lenne, hanem Vanessával. - Ha választani kell egy szoba, és egy hatalmas birtok és kísérettel az egész világ között... akkor ugye megfelel az utóbbi? - kérdezem végül, egy kis bizakodó mosollyal. Nemsokára valószínűleg utolérnek Ivorék, de nem akartam, hogy esélye se legyen előbb elmondani a véleményét az egészről.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-04-26, 15:27
Kellemes csalódás tölt el, hogy nem lesz kulcsra zárva az ajtóm. Nyilván nem mászkálhatok be mindenhova és nem térképezhetek fel mindent ami éppen érdekelne, de meglehetősen nagyvonalúan kezelték a helyzetemet. Az ügy kényesebb mint amilyennek kinéz ezzel tisztában vagyok. És nem is azon az egyetlen ponton, mert kivégeztem egy eltévelyedett munkatársukat. Azért egy hangocska rögtön kaparászni kezd belül, hogy használjak ki minden lehetőséget, és hasonló elvetemült gondolatok, de mélyen palackba zárom és valahova messze hajítom elmém tengerén. Nyilván ez a legkézzelfoghatóbb teszt is egyben. Mit teszek, ha szabad kezet kapok? Betartom az íratlan szabályokat, vagy mindenbe bele ütöm az orromat? - Ehhez kétség sem fért. - mondom arra, hogy bizony sok kérdésük lesz. Ezt én sem gondoltam másképp. Elismerően hajtok főt, minden meghunyászkodás nélkül, de megadva a tiszteletet ahogy illik. - Köszönjük. - mondom ki végül. Viszonzom Shanna biccentését. Azért kíváncsi lennék miféle varázslatot alkalmaznak majd rajta. A parancsnok kérdése zökkent ki. - Felteszem a tárgyalás ideje alatt, én is tehetek fel kérdéseket. Jelenleg nincs más. - biccentek és részemről valóban bármi már csak a tárgyaláson kerülhet elő. Ha magam mellé kapok egy aurort csak biccentek felé és a vezetésével Vanessa felé vesszük az irányt mi is. Nem nagyon szólalok meg most. A gondolataim egymást kergetik. Az események előre haladtával, valószínűleg a farkasunk is elő fog kerülni aki szintén vallomást tesz arról a merényletről, amit elkövetett.
Azon kívül, ahogyan a lányom ismétli a szavaimat, és amiből tudom, hogy azért megdöbbent kellően, úgy látom, hogy elég jól vették az információkat. Így csak bólintok az ismétlésekre, ahogyan a többit is csendben fogadom. Végtére is immár csak azért vártak, hogy közöljem a végleges döntést, hogy aztán mindenki mehessen tovább a dolgára. - Igen, de a Minisztérium nagyrészében szabadon közlekedhet, nem lesz kulcsra zárva az ajtaja. - na persze itt helyben azért nyomon tudjuk követni, hogy merre jár, de gond nélkül elmehet mondjuk inni egy kávét, vagy egy ebédre... bár sejtelmem sincs, hogy ilyesmire egyáltalán van-e szüksége, hiszen nem ember, de ezt még ráérünk utólag tisztázni akár. - De csupán néhány napról van szó, amíg elkészítik a tárgyalást és a kihallgatások is megtörténnek. Igen sok kérdésünk lenne, de gondolom ezt sejti. - teszem még hozzá, de látom, hogy Shanna már nagyon sietősre fogja a lépteit, ezért természetesen biccentek neki, hogy távozhat, ha olyannyira sürgős, hogy közölje Vanessával is a híreket, ha már... rokon. Nem hiszem, hogy ezzek én azért hamar megtudnék barátkozni, mármint hogy az a lány egy másik világból szárnyakkan rokonnak minősülne. - Van esetleg bármi más kérdése? - pillantok még végül Ivor felé és ha nincs, akkor hívok egy fiatal aurort, aki épp kéznél van, hogy kísérje át őt is Vanessa szobájához, ahol minden bizonnyal Shanna már nem sokára épp beavatja a lányt a részletekbe. Után már nincs más dolgom, mint a döntést hivatalossá tenni és természetesen tájékoztatni a parancsnokságon dolgozókat is arról, hogy Ivor itt lesz és hogy Vanessa egedéllyel távozik. Feszült a légkör, remélhetőleg mindenki kezelni tudja majd, hogy olyasvalaki járhat kelhet a Minisztérium területén, aki az egyik itt dolgozó életét ontotta ki. De nincs mit tennünk, ha a segítségünkre lehet az ő oldalát is meg kell próbálnunk megérteni.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Minden agy másképpen működik, az enyém például gyakorta elemző és érdeklődő, a legapróbb információkra is képes vagyok rákérdezni és odafigyelni, Ivor pedig olyan lény, aki a naplómban akár egy egész fejezetet el tudna vinni a hátán. Persze van rá egy halvány esély, hogy nem örülne, ha papírra vetném azokat, amiket megoszt velem, de mivel ez a napló a legféltettebb kincsem, Jake-en kívül senki se lapozhatott még bele, és ő is csak az esküvőnk után. - El tudom képzelni. - bólintok, bár emberi mértékkel csak a méhekhez tudom hasonlítani. Bár egy kollektív tudat az auroroknál is mindennél hasznosabb, de a varázslat kialakításához rengeteg gyakorlat kell, a tagoknak magasan képzett legilimentornak kell lennie, ráadásul egy hullámhosszon a lehető legjobban. Talán még nem is sikerült ilyesmit kialakítani 2-3 főnél többel. ők pedig nyolcan voltak… Mikor visszaér apám nagyot dobban a szívem és lényegében tisztelgésbe vágom magam és lélegzetvisszafojtva hallgatom a szavait. Először emelkedik a mellkasom a reménytől, aztán ahogy elhallgat és az alku második részéhez és az arcomat elönti a pír és néhány pillanatig meg se tudok szólalni. - Összekötnek? Néhány méteres távolság? - visszhangzom megdöbbenve, de gyorsan megrázom a fejem és összeszedem magam. Apám nem egy idióta papagájt nevelt fel, és akármennyire kellemetlen lehet ez nekem, Vanessa legalább esélyt kap arra, hogy szabadon járjon. Még ha bébiszitterkednem is kell majd felette. Szóval igyekszem levetkőzni a megdöbbenést és ahogy a sorsomat elfogadom újra felemelem a tekintetemet és bólintok. - Értettem és köszönöm a segítséget és a Bizottság kegyelmét. Minél előbb szeretném szembesíteni a lehetőségeivel, ha szabad, akkor kettesben. - válaszolom végül, és mivel úgy tűnik, hogy Ivor teljes mértékben megadja magát a törvényeinknek és az igazságszoltáltatásunkat, nem kéne problémának lennie akkor se, ha néhány perc előnyt kapok és addig egy szobában ragadnak. Persze az is lehet, hogy a parancsnoknak nincsenek jelen pillanatban további kérdései felé, és csak kísérettel kiküldi a folyosókra, de ha végül is Ivornak igaza van, és Vanessa szobáját kapja meg, ameddig a kihallgatások folynak, akkor még lesz időnk elköszönni. Mikor Ivor felhívja a figyelmemet az üvegcsére, akkor átveszem tőle, de nem kezdek el újabb párbeszédbe, csak csendesen elrakom a zsebembe, amiben eddig összetöpörödve utazott. Lehet, hogy ő csalódott, de ha a nagy egészet nézzük, akkor Vanessa és ő is a győzelem felé tartanak. Ha apám elbocsájt, akkor biccentek felé és Ivor felé is, a tekintetemben és a gondolataimban ott van, hogy még megkeresem elköszönni, de nincsenek veszteni való perceink. Vanessa türelme minden pillanattal fogy, és minél előbb vissza akarok térni hozzá. Tehát engedelmükkel, de távozom, vissza a Bestia Tagozatra, vissza Vanessához, igen csak fürge léptekkel.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-04-20, 01:48
Hála az égnek volt időm eleget tanulmányoznom a halandók, avagy humanoidok testbeszédét. És ha nem lenne az ami, számomra épp ugyanazt jelentené a mozdulata, mint számára. Bártorítást, megértést, támogatást. Örülök, hogy nem kell túlmagyaráznom, ettől egyszerűbben és rövidebben amúgy sem tudtam volna össze foglalni. A kérdése valahol, valamilyen formában meglep. Nem emlékszem mikor kerültek szóba utoljára. Pillanatnyi hallgatásomból arra is következtethetne, hogy épp fejszámolok ugyan hányan is voltunk, holott épp csak .."meghatott"?... az érdeklődése. - Nyolcan voltunk. - mondom ki végül egy furcsa mosolyfélével, ami végül egy mély hallgatásba torkollik pedig Shannara nézek és látszik, hogy próbálom megfogalmazni a mondandómat. - Számunkra nem volt követhetetlen, valószínűleg ha többen lettünk volna sem. A kapcsolódás, egyfajta, átmeneti kollektív tudatállapothoz hasonlót biztosított. - nagyon nagy vonalakban, de ennél mélyebben nem látom értelmét bele menni. Ha kíváncsi egyszer majd elmesélem neki. Megszavaztam számára a bizalmat. Hála az égnek, nem történt baj, különben az egész eddig felépített diplomatikus lépéseink minden oldalról, úgy dőlnének össze mint kártyavár a tornádóban... Fejemet akkor emelem az ajtó irányába, mielőtt a parancsnok benyitna. De érezhetően nem miatta hallgattam el pillanatokkal ezelőtt. Az információk részben bizalmasak csak. Shanna azért hallhatja személyesen tőlem, mert bizalmat ébresztett bennem. Türelemmel végig hallgatom a főparancsnokot. Az arcom kissé megkeményedik és szinte olyan kifejezést ölt, mint mikor valami ragadozó hátra csapja a füleit. Mindez annak a résznek szól, hogy a Minisztérium meglehetősen furcsa megoldást választott Shanna-ra nézve. Az egész végére valamiféle örömtelen kajla mosoly honol a képemen. - Természetesen elfogadom. - mondom ki majd a zsebemből elő szedem az üvegcsét amit Shanna a saját zsebébe rejtett. Amiben ott pihen az a bizonyos méregkapszula a farkasunktól... Két ujjam közé fogom a fiolát a szájánál, így van hol neki is megfognia, hogy átvegye. Felmutatom számára és rá nézve csak annyit mondok. - Ez nálam ne maradjon! - a célzás, elég egyértelmű... Noha ha félre akarja félre fogja érteni. Amit jelenleg a minisztérium Vanessa részleges szabadságáért cserébe kér tőle, az épp olyan, vagy legalábbis nagyon hasonló, mint amit a Testvériség berkein belül feltételez, hogy elvárnak az emberektől. A módszerbeli hasonlóság végett pedig láthat némi csalódottságot a tekintetemben, amolyan... "Sajnos erre számítottam" szinten. De ennek ellenére akkor is végig csinálom az egészet. Vissza nézek Griffin főparancsnokra. Sóhajtok egyet, felkészítve magamat úgy mindenre ami várhat rám. - Kíváncsian várom a fejleményeket. Gondolom Vanessa lakosztálya rám hagyományozódik. - Érezhetően egy fikarcnyi ellenállás sincs a kiállásomban. Mert akárhogy is, Mr.Griffin minden megtett amit hirtelen tudott. Én nekem pedig érdekemben áll végigcsinálni az egészet.
Természetesen annyira korrekt vagyok, hogy bár megtehetném, de a beszélgetésüket annak ellenére, hogy az irodámban ejtik meg nem hallgatja le, vagy ki senki sem. Így könnyen lehet, hogy egy megkezdett mondat felénél lépek be a szobába, de a saját irodám esetén nem állok neki azért kopogtatni, egyébként sem gondolom, hogy bármit megzavarhatnék. Egy kissé azért megköszörülöm a torkomat, hogy mindenkinek legyen ideje összeszedni a gondolatait, részben talán nekem is, hiszen sejtem jól, hogy Shanna nem fog azért nagy mértékben örülni annak, amit feladatául kap. - Nos a Bizottságot nem volt könnyű meggyőzni, de a lány a Roxfort birtokára kerülhet. Természetesen a birtokot nem hagyhatja el, de idővel akár még erre is sor kerülhet. Egyelőre a Bizottság tagjai nem tartják jó ötletnek, hogy csak úgy szabadon mászkáljon bárhol máshol még a faluban sem. Ez a te felelősséged lesz, de a bizalmat a tagok nem szavazták meg csak úgy egy ígéret alapján. - itt azért rövid szünetet tartok. Nem fog örülni neki, de ha ez az egyetlen út, akkor ellenkezni sem, vagy legalábbis nem igen teheti meg, hiszen másképp nem engedné a költöztetést sem. - Egy erős varázslattal, ami talán a Megszeghetetlen eskühöz a leghasonlatosabb összekötnek titeket. A birtokon beül Vanessa oda mehet, ahová akar, de a birtokon kívül csak a te közvetlen közeledben tartózkodhat. Ha a távolság néhány méternél nagyobbra nő köztetek az, akár halálig fokozódó fájdalommal is járhat. Ezzel biztosítjuk, hogy ne hagyja el a birtokon felügyelet nélkül. - azért megvárom a reakcióját, bár kétlem, hogy kézzel-lábbal ellenkezne, de azért mondhatni megadom neki a lehetőséget, hogy mégis nemet mondjon. Nem fog, ő akarta a lányt máshová vitetni és ennek ez az egyetlen módja. Aztán pillantok csak a férfire, hiszen ő a következő, akinek szintén meg kell tudnia, hogy milyen döntés hozott a Minisztérium. - Ön pedig, a következő néhány napban amennyiben szeretné ezt az egészet végleg tisztázni itt kell maradnia a Minisztériumban, hogy felvehessük a pontos vallomását, elmondhassa mindazt, amit tud és amivel segítheti a munkánkat, hogy aztán a végén a tárgyalás keretein belül ítélhessünk a sorsáról. Elfogadja ezt? - nem zárjuk be, ez nem azt jelenti, nem kap cellát, semmi hasonló, csupán elég sok kihallgatásra kerül majd sor, elég sok elbeszélgetésre ahhoz, hogy ne kelljen folyton újra és újra megjelennie. Arról nem beszélve, hogy ebben az is benne van, hogy a Bizottság azért még olyan nagyfokú bizalmat nem szavazott meg neki, ha már idejött, akkor csak úgy távozzon és reméljük, hogy tényleg visszatér a tárgyalásra, miután Vanessát már áthelyeztük a Roxfort birtokára.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Megérinteném, ami nekem azt jelenti, hogy megértem, mellette állok, bátorítom, együttérzek, és efféle kedves, barátságos jelzőket, de a kezeit hátrafonva tartja és még el is hátrál előlem, véletlen se érjek hozzá. Kicsit összevonom a szemöldökömet, ha kevésbé lennék tehetséges az emberismeretben körülbelül ezt érezném, mintha azért utasítana vissza, mert attól tart, hogy nőként közeledek hozzá, de egyértelműen nem erről van szó - se az én részemről, se az övéről. - Értem. - mondok csak ennyit, bólintva, egy kicsi bántódást sem mutatva, hiszen tökéletesen megértettem már, hogy hiába néz ki jórészt ember férfinak, nem az. Igen látványos belépő volt ehhez az, hogy képes egy halálos átkot csak úgy puszta kézzel a levegőben elcsípni. - Igazán érdekes, hányan voltatok a fajodban? Ha mindenki össze volt kötve mindenkivel, egy bizonyos létszám után ez nem volt követhetetlen? - kérdezem, miközben a tenyerét tanulmányozom, és az idegrendszer kisütésére tett megjegyzésére egy aprócskát azért visszakozom. Ha valami meggondolatlan fruska lennék és nem ilyen gyengéden akartam volna megfogni a kezét, hanem cska ráfogtam volna és kész, akkor lehet apám arra ért volna vissza, hogy a földön rángatózom? Azzal mindent, amit elértünk tönkretettünk volna, mert akármilyen tiszteletreméltó és okos a parancsnok, ha engem lát meg a földön haldokolni, egészen biztos vagyok benne, hogy nem fogja megkérdezni, hogy direkt volt, vagy véletlen. Bólintok neki, és nagyon is egyetértek. A legrosszabb rémálmom, hogy valaha kiderül, hogy azoknak van igaza, akik a Minisztériumot elavultnak és inkompetensnek látják és hogy valamikor ellenük kell fordulnom morális okokból, szóval tényleg eléggé nagy szavakat hagy el a szám, de még se vonnám vissza. Az igazságérzetem túl erős ahhoz. A tekintetem a tenyér tanulmányozása után róla újra az órára szalad, és ahogy az idő tellik, úgy kezd az idegesség megkörnyékezni újra, hiszen tehetetlenül várni egy olyannak, mint nekem, maga a kínzás.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-04-15, 20:34
Bólintok. Shanna nem tud a magán kalandjaimról a Roxfort körül. Illetve arról, hogy a Tiltott Rengeteg új vadat köszöntött a köreiben. De jobbnak látom ezt meg sem említeni. Akkor sem, ha alapvetően nem tettem semmi különösebbet csak néha kiijesztettem néhányakat az erdőből meg megmentettem párakat az eltévedéstől, esetlegesen a vízbe fulladástól... Lényegesen érdekfeszítőbb mint Nox lakása, Nox nélkül. És lényegesen nyugodtabb is, mint a Varjú és a szálak egyben tartása, miket Fényoltóm hagyott maga után. Fogalmam sincs mikor fog vissza térni, de tudom, hogy vissza fog és akkor szükségünk lesz rá. Egy kicsit legalább is biztosan. Igaz, hogy Ashtonnal személyesen nem találkoztam és még ha ismerem is látásból... akkor sem feltétlenül kapcsoltam volta össze a névvel.. Pillanatra elgondolkozom, honnan hát az egyértelmű információ szikra amiből kipattant a gondolat..? Végül inkább nem próbálom vissza fejteni, a végén még rájönnék, hogy újfent sikerült Shanna magánszféráját megsérteni úgy, hogy ezúttal sem neki sem nekem nem tűnt fel... ismét.. Abban eléggé biztos vagyok, hogy a bolygóm megsemmisült. Nem tudom elképzelni, mit éreznék, ha ez másként lenne. Valószínűleg megkeresném a régi kedvenc helyemet, lefeküdnék a magas fűbe a kedvenc fám alá és pár évet biztosan ott is maradnék úgy ahogy vagyok, töltődve világom régi energiáiból, mielőtt útnak indulnék felkeresni bárkit is. Arra, hogy közelebb lép és nyúl a kezem felé amit az imént fűztem a hátam mögé, csak lépek egy határozottat hátrafelé a mozdulat könnyed és olyasmi mint mikor a vívó tér ki a partner tőre elől, jelzés értékűen oldalt húzódok. Bár végig őt figyelem, a reakcióit meg úgy mindent. Mégis számomra ez a fajta ellágyultság valahol zavarba ejtő, főleg, hogy... nem számítottam rá, hogy ez ekkora szimpátiát fog kiváltani belőle. Így ezért cserébe nem hagyom magyarázat nélkül, mielőtt nagyon csalódna, hogy miért nem vagyok partner az érintést tekintve. Felé nyújtom a kezemet, tenyérrel felfelé fordítva, hogy láthassa a mintáimat. - Jelenleg nem lenne szerencsés hozzám érned. - kicsit megdöntöm erre arra, hogy hol így hol úgy essen a tenyeremre a fény, mire a mintáim nagyon halványan, de gyöngyház fénnyel fel fel fénylenek. - Még érzem a katedrálist... Ami azt jelenti, hogy vagy nagyobb, vagy több repedés van mint kellene.. - hagyom, hogy ha akarja jobban megnézze a kezemet, de nem hagyom neki hogy hozzá érjen. - Ezek a minták, fajon belül a kommunikációt szolgálták valaha. Összekapcsolódást biztosítottak. Láttuk, hallottuk, éreztük minden formában, amit a másik megélt, vagy gondolt, és ő is amit mi. Mintha oda vissza tükröződne minden. - hallgatok egy kicsit és le is engedem a kezemet, vissza teszem a hátam mögé - Ritka, amikor nem tudom kontrollálni. Lényegében mindig le van tompítva, vagy mérsékelve van, másképp valószínűleg kisütném az idegrendszerét annak akihez hozzá érek.. - érezhetően ez sem olyan véletlen elejtett információ halmaz. - Nem szándékosan, csak egyszerűen... Túl sok információt és teljesen más jellegűeket kellene feldolgoznia az illető szervezetének. De most valamiért nem megy. - valójában tudom, hogy az átjárók miatt nem megy... akkor érzem mindig ezt. Amit mond, különös jó érzést vált ki belőlem. - Megtisztel amit mondasz. Remélhetőleg, sosem kerül sor arra, hogy ott kelljen állnod a Minisztérium és közöttük! - hosszan nézek rá. Elmémbe pedig nem hagyom befurakodni, elsőszülöttemről az utolsó képet, ami minden bizalmamat képes lenne egy pillanat alatt össze zúzni.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
- Roxfortos diák, tehát az iskola tökéletes alkalom arra, hogy találkozhassanak. - teszem csak hozzá, hiszen amikor Vanessa rákérdezett, akkor csak annyit mondtam, hogy kihallgatták és elengedték, ebből Ivornak nem jöhetett le túl sok információ a fiatal férfiról. A következő megjegyzésére csak egyetértően bólintok, de ha apámnak tényleg sikerül, hogy végre kiszabaduljon a lány, még ha figyeltetni is fogja, akkor a pártunkra áll és végre mindent megtudhatunk, amit tudnunk kell. Sok minden átfut a fejemen, többek között az is, hogy valamilyen invázióra számít, vagy hogy a bolygója még se pusztult el annyira és az övéit akarja idemenekíteni, vagy más bolygókról, amik kevésbé élhetőek vagy háborúk dúlnak, ki tudja, de hogy gyermekekről van szó, a torkom azonnal elszorul. Ez annyira… annyira emberi. Meg se tudok szólalni, csak nézek rá, nézem ahogy ennek a furcsa lénynek, akik humanoid bár, de nem közénk tartozik, ellágyul az arca, majd grimaszba változik, majd elmond mindent, amit tudnom kell. És az én meglepett arcom mögött a tekervények és csavarok csak úgy kattognak és nyikorognak, és végül is ugyan eddig se volt hatalmas távolság közöttünk, közelebb lépek és megfogom a kezét. Természetesen csak akkor, ha nem húzódik el, vagy nem veszem észre rajta, hogy kényelmetlenül érezné magát. - Remélem tudod, hogy gyönyörű dolog így védelmezni a gyermekeidet. Itt születtek, itt nevelkednek, így hát közénk tartoznak. Akármi is történjen, ha van képességük, ha nincs, én ott leszek a Minisztérium és közöttük és soha a hajuk szála se fog meggörbülni. - mondom, és még csak bele se teszem, hogy “ha rajtam múlik”. Az érzelmek veszélyesek tudnak lenni, de képtelen vagyok kizárni azt a meleg érzést, ami most áraszt el, és azonnal az jut eszembe, hogy az én szüleim is megtennének értem mindent, hogy megvédjenek. Ha a kicsik tényleg olyan halandók, mint én, akkor pedig nagyon jó esélyük van arra, hogy éppen olyan boldog gyerekkort éljenek közöttünk, mint amilyen az enyém volt. Vajon ki lenne képes ártani kisgyerekeknek, csak azért, mert az apjuk önvédelemből vagy tudtán kívül emberek vesztét okozta?! Ez olyan, mintha egy sorozatgyilkos gyermekeit vádolnánk és őket is a tűzre vetnénk, ami egész egyszerűen elfogadhatatlan.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-04-11, 17:05
Biccentek. - Igen. Ashton említése miatt jutott nekem is eszembe ez a momentum, hogy a kötődések segíthetnek. - Különös dilemmában tengődöm már egy jó ideje a témával kapcsolatban magammal szemben. Hiszen nekem is lettek kötődési pontjaim ittlétem ideje alatt. Mégis szüntelen a bevált rutin munkálkodik bennem, miszerint maradjak mindentől független és továbbra is kívülről nézzek minden helyzetet. Ami persze tekintve a jelenlegi helyzetemet és a körülményeket, egyenesen lehetetlen. Egzisztenciális diszharmónia. - Őszintén kíváncsi lennék, kivel találkozott elsőre... és hogy vajon nekünk lesz-e szerencsénk hozzá. És ha igen, mi módon - ezért is gyűlölöm többek között, hogy nem mehetek a hasadások, járatok közelébe.. Elgondolkozom, Alaric vajon tudja egyáltalán, hogy mivel szarakodik? Mert ideig óráig biztosan hasznosak az átjárok, ha nem egyirányú zsákutcába vezetnek, de hosszú távon semmi értelme. Már persze ha csak nem az a célja, hogy szétzúzza a Földet. Mert akkor megértem. Szembe fordulok Shannaval, kezeim a hátam mögé kerülnek és össze fűzöm az ujjaimat magam mögött, nincs kedvem lógatni őket. Kissé idegesen harapom össze az állkapcsomat. Az elmémben pedig megszületik az elhatározás; most vagy soha. - Két gyermek. - kénytelen kelletlen hozzá teszem - Akiknek megszámlálhatatlan okból sem szabadna létezniük... - kiengedem a levegőmet és a mondandóm ellenére valamiféle lágyulás üközik ki az arcomon. - Többek közt mert a fajom majdnem teljesen... - elgondolkozom a megfelelő szón -.. steril. - a szót követi egy grimasz. De ebből talán következtethet arra, hogy egyáltalán nem mi voltunk "uralkodó faj". - Halhatatlan szükséges rosszként léteztünk az eredetbolygómon. Utódok nélkül. - tartok egy pillanatnyi szünetet - Az ikrek, halandók mint ti. Minden lényüket meghaladó erő nélkül. Tehát bizonyos értelemben épp olyan kiszolgáltatottak lehetnek az állammal szemben, mint amilyen kiszolgáltatottak lehetnek az emberek velem szemben. - érezhetően ez nem fenyegetés. Ez egyszerű tényközlés. Semmi mást nem tehetünk, mint szeleteket megosztva magunkból, bízunk a másik jó szándékában... Vagy valami hasonlóban.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Kicsit elmosolyodom, amikor azt mondja, hogy kvittek vagyunk, egy hajszál kell ahhoz, hogy a feszültség nevetésben mutatkozzon, de végül nem nevetek fel. Inkább most, hogy már nincs más dolgunk, mint beszélgetni, tovább fűzöm a gondolatát. - És úgy tűnik, hogy már van valaki, akivel törődik ezen a világon. Hiszen majdnem az első kérdése az volt, hogy Ashton jól van-e. Talán… gyengéd érzelmek kötik hozzá. Hiszen nem mondta meg pontosan mióta van itt. - jegyzem meg, és akármennyire furcsa látvány egy szárnyas lény, mégis csak csinos lány, miért is ne lehetne szerelmes, vagy vonzódhatnának hozzá a pasik? Már a varázslók közül, egy mugli csak leborulna előtte és imádkozna az istenéhez, aztán amikor nem éppen angyalian szólal meg szaladna az életéért. - És azt sem felejthetjük el, hogy behintette, hogy akit először meglátott ebben a világban sokat tudhat, de sosem mondta el a nevét. - teszem hozzá, és egészen úgy beszélek, mintha Ivor nem egy vádlott lenne, hanem ebben a kis kalandban még is csak valamiféleképpen partnerem. Ugyan én nem hoztam szóba a foszlányokat, amiket éreztem felőle, most, hogy ő teszi, egyértelművé válik, hogy beszélni akar róla. - Már nem először említed, hogy nem magadért teszed, és a többesszámok egyértelműen nem csak Vanessát jelentették. Kiről tudsz még? Vagy miről? Kiket védelmezel olyan elszántan, hogy kiállod ezt az egészet? Mert nem csak a világunk törvényhozását tiszteled meg, ugye? - záporoznak a kérdések, de lassú ütemben, nem pattogósan, nem egy szembesítés keretein belül. Távol álljon tőlem, hogy már most az arcába világítsam a kihallgatás ikonikus lumosát, azt elégszer meg fogja kapni a következő napokban, míg körül járják az ügyét és kikérdezik mindenről ami itt történt, és talán arról is, ami az előző bolygóján vagy a szülőbolygóján. De engem itt most speciel az érdekel, hogy itt és most mi folyik.
Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-04-08, 23:29
A parancsnoknak akármilyen fenntartásai is vannak, nem akar rosszat. Ezzel tisztában vagyok. Mikor azt mondja a Minisztériumot már nem érdemes elhagynom csak bólintok. - Magam is így gondoltam. - felelem komolyan. Hiszen ez az egész aligha volt sétagalopp. És teljesen igaz, hogy korábban is jöhettem volna. A kölyök is erre biztatott, de túl sok minden volt kilátásban, túl sok felé szétágazva. Én sem mindig tudom, melyik a legjobb döntés, bár tudtam, hogy ez a találkozás elkerülhetetlen. Voltaképp így jobban jött ki, Vanessa számára is, meg Shanna számára is a merénylet időzítését tekintve... mintha csak egyszerűen jöttem és mentem volna és majd egyszer csak felbukkantam volna újra, hogy akkor most feladom magam! Távozását bejelentve a parancsnokra nézek és csak annyit fűzök hozzá. - Igyekszem, lehetőségeimhez mérten együtt működni, hogy ez valóban megvalósulhasson. - igazán jó lenne. Mikor távozik Shanna felé fordulok, látom rajta, hogy felsóhajt. A szabadkozására csak pislogok egyet elnézően. - Felhívtam a figyelmet a legalapvetőbb manipulálási módra Vanessával kapcsolatban... Szerintem kvittek vagyunk. - Shanna legalább olyasmit mondott ki amit utána vissza is tudott vonni. Arra, hogy reméli Vanessa türelme kitart, csak egy jó mély hosszú sóhajjal meg pár lassú bólintással erősítem meg - Azt én is nagyon remélem. - az órás dologra még valami mosolyszerűséget is megcsillantok, bár nem tart sokáig. Végül magamtól hozakodok elő Shannanak a mondandómmal bár kicsit távolabbról megközelítve. - A most megfogalmazódó törvények... Nem csak a jelenleg ide érkező utazók helyzetére lesznek kihatással. - hanem a következő generáció életére is...
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Utazó, mint új faj a mi földünkön… Azért még is csak hatalmas dolog ilyet mondani, évezredekig hitte az ember, hogy egyedüli életforma a világban, aztán megjelentek másik síkról ezek az emberszerű, de mégsem ember lények, ki innen, ki onnan, és most itt állunk és egy törvényileg el akarjuk intézni, hogy a bolygónkon lehessenek üldöztetés nélkül. Ahogy ez az egész végigszalad rajtam valami büszkeség kezdi el feszíteni a mellkasom, hogy pont én voltam az, aki ezzel előállt, még ha a vak szerencse is vezetett végig ezen az úton. Ivor már egyszer járt az elmémben, és így sokkal érzékenyebb lettem arra, hogy újra megkörnyékezze a gondolataimat, bár ezúttal csak valamiféle érzelemfoszlányokat kapok el tőle a bizalomról, hogy Vanessa talán nem lesz megelégedve, és… valami másról. Hogy másokat is védeni akar. Nem tudom, hogy mire gondol, szóvá pedig nincsen alkalmam tenni, mert apám tudom, hogy megfontoltan fog dönteni és nem akarok megszólalni, míg meg nem teszi. Először Ivorhoz beszél, így az utazó reakcióját figyelem, majd ahogy hozzám fordul odakapom a tekintetemet. - Az enyém? - kérdezek vissza, aztán kihúzom magam és aurorhoz illően bólintok. - Értettem, figyelni fogom minden lépését, nem lesz semmiféle probléma. - ígérem meg, bár tudom, hogy egyenlőre csak annyit értünk el, hogy a parancsnokat a pártunkra állítottuk - nagyjából - és a neheze talán még hátra van. De a felett már nincsen hatalmam, így ahogy feláll és megcélozza az indulást, én tartom a feszes, szatuláláshoz hasonló testtartásom, csak akkor engedek egy kicsit, amikor elindul és elsétál mellettünk. - Köszönöm, hogy meghallgattál, köszönjük a bizalmadat. - mondom, jóval lágyabban, mint amikor tudámsul vettem, hogy Vanessa tevékenysége az én feladatköröm lesz, de attól tartózkodom, hogy megfogjam a kezét, vagy mondjuk megöleljem, amit kettesben egészen biztosan megtennék, viszont Ivor jelenlétében lehet, hogy nem tanácsos. Ahogy kilép az ajtón, azonnal az álló órára pillantok aztán Ivorra, és megengedek magamnak egy hosszú sóhajt, aztán összefonom a karjaimat. - Biztos voltam benne, hogy apám esélyt fog adni, még ha nem is tetszik neki ez az egész. Bocsánat, hogy bábként neveztem Vanessát, de mivel azt mondtam, hogy Nem lesz a bábunk, így talán bocsánatos bűn. Csak remélem apám el tudja intézni időben és Vanessa nem lesz türelmetlen. - kicsit elkezdek toporogni, de aztán még egy sóhaj és megvetem a lábamat. - Nem tudom, hogy jó vagy rossz hír, hogy nincs a zárka-szobájában óra. - teszem hozzá, hiszen ez jelentheti azt, hogy idegességében hamarabb betelik a pohár, de azt is, hogy már rég ledőlt egy kis délutáni szundira, ha azt vesszük, hogy mennyire nehéz volt rávenni, hogy felkeljen és figyeljen ránk.
//
