2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A hivatal a Minisztérium 4. szintjén található. Itt főként az ismert és még ismeretlen bestiákkal, varázslényekkel foglalkoznak. Azok regisztrálása, nyilvántartása folyik itt, mindamellett a bestiákkal kapcsolatos kutatások nagy része is ennek az osztálynak a feladata, hogy kivizsgálják egy-egy faj erősségeit, gyengeségeit, a kevésbé ismertek elleni védekezést, esetleges fajkeresztezések is itt zajlanak. A részleg tehát igen sokrétű, így az itt dolgozók száma sem csekély. Általában bestiatannal foglalkozók, de sok kutató és gyógyító is fellelhető itt a laborokban.
Nem állok egy kapkodós, hamari ember hírében, ezért ezúttal is megfontolom a szavaimat és csendben hallatom végig azt, amit mondanak. Időnként halkan hümmentek, vagy bólintok egyet, de nem vagyok híve a felesleges szócséplésnek, főleg nem egy olyan ügyben, ami egyébként sem teljesen csak az én hatásköröm. Megtehetem, hogy felemelem a hangomat a lány mellett és megtehetem, hogy javaslatokat teszek a Miniszternek, de ennél tovább az én kezem sem ér. Persze van elég befolyásom, hogy a véleményemet komolyan is vegyék, sőt lehetőségekhez mérten én magam is beleszóljak a döntésekbe, de teszem azt új törvények hozása egyáltalá nem esik a hatáskörömbe, jelenleg pedig erre van szükség, hogy ezt a kialakult új helyzetet minél előbb kezelni tudjuk. - Rendben van, mindkettőtöket meghallgattalak, tolmácsolni fogok mindent a nem rég felállított bizottság felé. Gondolom azzal tisztában, hogy bár igyekszünk gyors döntést hozni, de a döntésig már nem támogatnám, hogy távozzon a Minisztériumból. Ezt így eltudja fogadni? A lányt, pedig eszközölni fogom, hogy a Roxfortba szállíttassuk át és... onnantól a te felelősséged, hogy ne történjen semmi gond. - pillantok itt igen keményen a lányomra, persze miután megvártam az idegen... utazó válszát is, hogy hajlandó-e addig ha nem is zárkában, de aurorok között tölteni az idejét, amíg konkrét döntés születik a sorsáról, esetleg kitűzésre kerül egy tárgyalási időpont, amin természtesen, ha nem jelenik meg az súlyos következményeket vonhat maga után mind rá, mind a lányra nézve, ha rokonnak mondja Shanna, ha nem. - Amit tenni tudok, azt megteszem, hogy ez az egész minél nyugodtabban mehessen végbe. - teszem még hozzá miután már kihúztam magam immár állva velük szemben. Azt szeretném, ha itt várnának meg, amíg legalábbis az alapokat elintézem, kiderül elfogadják-e Vanessa Roxfortba szállítását az én feltételeimmel természetesen, amit már fejben nagyjából kitaláltam és majd ha visszatértem a lányommal is közölni fogom az ezzel kapcsolatos feladatát. Ha mindketten megértették a szavaimat, akkor távozom legalábbis egy rövid időre, amíg a bizottság elé járulok.
mesélő: Luna Lovegood ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-04-05, 16:14
A főparancsnok hangvétele némi visszatetszést szül bennem valahol mélyen. Bár nem is igazán ő. Megértem a helyzetét és nem is hibáztathatom érte. Nem emlékszem mikor volt utoljára, hogy nem csak valóban átutazó voltam valahol, hanem a helyiekkel kellett alkudoznom. Most azonban kicsit komolyabb a tét, így kénytelen kelletlen félre kell tegyem az önérzetemet és a személyem azon részét, ami nem való halandók közelébe. - Igen uram, pontosan ezt mondom. - adok rövid további magyarázatok nélküli egyenes és egyszerű választ arra, hogy igen, vállalom a következményeket. - A fajtánkat pedig.. elég ha utazóként nevezi meg. - egészítem ki mindössze ennyivel. De igyekszem főként arra fókuszálni, hogy egyfelől a vissza pofázásommal ne vágjam magam alatt a fát, másfelől marhára nem az a lényeg, hogy ki mit és hogyan mond. Lehunyom a szememet egy pillanatra ameddig megvitatják Vanessa helyzetét. Elmém szöveteit a katedrális visszhangja feszegeti, de legalább rá jövök ok nélkülinek látszó mélyen morajló ingerültségem rugójára. Amint ez helyre kerül vissza térek a beszélgetéshez, hiszen nem lenne jó elszúrni. Az én jövőm igazából annyira nem érdekel, de a kölyköké, Vanessáé vagy mondjuk Jerichoé igen. És minden olyan személyé aki potenciálisan képes lépéseket kieszközölni a Föld védelme érdekében. - A javaslat nem arra irányult, hogy engedjenek teret a káros, vagy közveszélyes egyedek létjogosultságának. Hiszen önmagukat is szabályozzák a többnyire békés együttélés érdekében. - de egy biccentéssel jelzem, hogy tulajdonképpen értem mire gondolt és ezt úgy is a Minisztérium egyéb szintjei fogják eldönteni, kinek mennyi a létjogosultsága a földön... Figyelemmel kísérem a szóváltásukat és kissé azért megvillan a tekintetem amikor Vanessával kapcsolatban megszületnek a felé támasztott elvárások. De Shanna is érzi, hogy ha ez megtörténik, az egyáltalán nem fedi, amit ígért/ünk neki. Mivel egyet értek a lánnyal csak egy aprósággal egészítem ki. - Vanessa számára az iskola védelme és közege valószínűleg...barátibb lesz. Ráadásul testközelből nyerhet betekintést a varázsvilág kultúrájába. - aztán vonakodva bár de még hozzá teszem - Ismertségek és őszinte, valós kötődések kialakulása esetén pedig... minden bizonnyal készségesebb lesz a világuk ügyében is. - érezhető, hogy erre nem szívesen hívtam fel a figyelmet. És kihangsúlyoztam, hogy a folyamatnak természetesnek kell lennie... Amennyire csak lehet. Eszembe jutnak az ikrek és a mellkasomat megüli egy nyomásérzet. Ha Shanna érzékei ki vannak hegyezve, megérezheti, hogy bizony küzdök a bizalom további kiterjesztésével ugyanakkor nagyon is szükségét érzem. Ha a tárgyalóteremben bukik ki, megeshet, hogy csak hátrányos döntés születik rájuk nézve. A legmegfoghatóbb meghatározása amit Shanna elcsíphet tőlem, ha úgy alakul, az az, mintha védeni akarnék valakit vagy valakiket...
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Nem mondom, hogy itt és most a felnőttek beszélnek, de lényegesen érezni, hogy a háttérbe vonulok, és én is éppen olyan figyelmesen nézem Ivort, ahogy apám. A terveim hirtelen változtak, de tényleg elkezdtem hinni abban, hogy van rá lehetőség, hogy ezt hivatalosan, a minisztérium minden támogatásával intézzük el. - Tudom, apa. A minisztériumnak csak egy szintje a parancsnokság. - válaszolok tisztelettel, ezt eléggé belém kellett verni, hiszen egész életemben csak az aurorokkal törődtem, a többi szintjével a bürokráciának nem olyan nagyon. Pedig nem kell sokat gondolkodni, és már is ott van maga a Mágiaügyi Miniszter, aki az egész kormányunkat vezeti. Ha ilyen tekintetben szükségem lett volna valamire, akkor a kapcsolataimat vettem elő, például Petrát, aki néha inkább tűnik politikusnak illetve nagykövetnek, mint aurornak. Egészen addig nem szólalok meg újra, míg apám újra meg nem szólít, csak figyelem Ivort, és reménykedek, hogy a szavai őszinték és hogy valóban nem hoztam egy ellenséges, hatalmas mágiával rendelkező lényt a parancsnokságra, egyenesen a parancsnok elé. Bár arra utalt korábban, hogy nem rendelkezik minden erejével, de a halálos átkot így is könnyedén elcsípte, mindenféle fókusz és külső segítség nélkül. Abban tökéletesen egyetértek, hogy akármilyen lények is érkeznek hozzánk, akármilyen a természetük, be kell tartaniuk a legalapvetőbb törvényeinket. A fejemben ott dübörög a lista, amit egykoron meg kellett tanulnunk az iskolában, még kilencedikben. Részlet
Spoiler:
A Szabadság és Felelősség c. rész az alapvető jogokat és kötelezettségeket határozza meg. Alapvető jogként kerül elismerésre többek között: az élethez és emberi méltósághoz való jog, a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalma, a szolgaságban tartás és az emberkereskedelem tilalma, az emberi fajnemesítést célzó gyakorlat, az emberi test és testrészek haszonszerzési célú felhasználásának, valamint az emberi egyedmásolás tilalma, a szabadsághoz és személyi biztonsághoz való jog, továbbá a szabadságtól való megfosztásra vonatkozó garanciális rendelkezések, a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog, a magán- és családi élethez való jog, a személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok megismeréséhez való jog, a gondolat-, lelkiismeret- és vallás szabadságához való jog, a békés gyülekezéshez való jog, a véleménynyilvánítás szabadságához való jog, a művelődéshez való jog, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz való jog, a tulajdonhoz való jog, magyar állampolgár Magyarország területéről való kiutasításának tilalma, menedékjog, a törvény előtti egyenlőség, a megkülönböztetés tilalma, a gyermekmunka tilalma, az egészséges környezethez való jog, az aktív és passzív választójog az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán, a részrehajlás nélküli, tisztességes és ésszerű határidőn belüli hatósági ügyintézéshez való jog, a magyar állampolgár külföldi tartózkodásának ideje alatt Magyarország által biztosított védelemhez való jog, továbbá az Alaptörvény meghatározza a nemzetiségek, valamint a büntetőeljárás alá vont személyek legfőbb jogait.
- Nem lesz a bábunk, nem ígérhetem, hogy mindent megtesz, amit kérünk tőle, hiszen ez nagyon… tág. De minden erejével segíteni fog megállítani az őrületet és nem akar semmi rosszat, csak az egész végeztével hazatérni a saját világába. Elege van a bezártságból… Már hónapok óta az a szoba az otthona, és előtte is fogva tartották. A világa hasonlított a miénkre, pontosan tudja, amit tudnia kell. Ne lopj, ne ölj, ne csalj, és ezzel együtt joga lesz szabadan… szabadabban élni. Be fogja tartani a játékszabályokat. ebben biztos vagyok. - mondom, egyenesen a szemébe egyenesen, mint mindig. Elképesztően kevés az, amit nem beszélünk meg nyíltan, köntörfalazás nélkül, vagy az, amit eltitkolunk egymás elől. Persze előfordul, főleg, ha az ember olyan pozícióban van, mint ő, de ettől függetlenül tudtam, hogy legalább meg fog minket hallgatni.
A lányom és a fickó között siklik ide-oda a tekintetem. Shanna jól érvel, de ez egyáltalán nem lep meg, hiszen mindig is jó volt benne és hát az eszét is tőlem örökölte, nem véletlenül lépett az auror pályára és lépdel felfelé a ranglétrán olyan gyorsan, pedig én aztán nem adok neki semmiféle plusz hátszelet, úgy se kérne belőle. Ez most mégis sokkal komolyabb döntés és abban sem vagyok teljesen biztos ,hogy meghozhatom egyedül, vagy ha megteszem nem ütöm-e meg a bokámat. Biztos vagyok benne, hogy akármi is legyen a végleges határozat az ügyben mások is véleményt akarnak majd formálni, legyen szó magáról a Miniszterről vagy épp a Rejtélyügyi kollégákról. - Te is tudod jól, hogy az sem biztos, hogy ez csak és kizárlóag rajtam múlik. - mondom végül ki szavakkal is a gondolataimat. Higgadt maradok továbbra is, figyelek arra, amit a férfi beszél, az érvekre, a lehetőségekre, amiket felajánl. Tény és való, hogy ha azt nézzük melyikük érdemli meg jobban a rácsokat ő vagy a szárnyas lány, akkor mindenképp előbbire voksolnék. - Tehát azt mondja vállalja, hogy ítéletet hozzunk a gyilkosság felett, amit elkövetett és azt követeli törvényeket hozzunk a magukfajták érkezésének kezelésére. Természetesen ez utóbbival a Minisztérium is tisztában van. A helyzetet kezelni kell, mert úgy tűnik egyre többen érkeznek és talán önön is segíthet egy vádalku és egy... belső nyomozás. - minden bizonnyal legalábbis, ha egy ilyen felajánlást tesz, akkor nem hobbiból végzett azzal a nővel. Azt viszont, hogy a bűnössége mennyire igaz ki kell deríteni, ami ennyi idő elteltével már jóval nehezebb. Talán, ha előbb tett volna efféle látogatást... - Ahogyan bizonyára tisztában van vele, hogy az emberektől sem várható el, hogy a világukba váratlanul betolakodó lényeket tárt karokkal várják és azok bármit megtehessenek. Itt most önök a... vengédek. - reflektálok arra, miszerint nem biztos, hogy képesek teljes mértékben alkalmazkodni, na de lássuk be. Ha mondjuk idekerül valami lény, ami csak úgy tud életben maradni, hogy agyakat eszik... azért még sem nézhetjük el neki, ha embereket öl ezért... Ők kénytelen alkalmazkodni a világunkhoz, ha egyszer ide érkeztek, attól függetlenül, hogy mi módon történt mindez. Vagy ők kell ,hogy tegyenek azért, hogy visszamenjenek oda, ahonnan jöttek. - Tehát Vanessa, akiben ennyire megbízol mindent elmond arról, amit tud és hajlandó azt tenni, amit kérünk tőle, segítséget nyújtani a jelenlegi helyzet megoldásában? - pillantok újra Shannára, hogy minden kimondjunk és én ezt továbbíthassam a felettem állóknak, hiszen én vagyok az aurorok parancsnoka, de nem hozhatok egy ilyen döntést meg csak úgy egyedül. Erre nekem sincsen felhatalmazásom, főleg ilyen vészterhes időkben.
mesélő: Luna Lovegood ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-03-29, 17:40
Hagyom, hogy első körön ők beszéljék meg amit kell, nem akarok bele szólni, vagy a szavába vágni bármelyiküknek is. Túl fontos most ez az egész ahhoz, hogy fejetlenség alakuljon ki. Shanna szavaira, hogy legutóbb Digby volt uralmon csak biccentek. - A világuk változik, és a benne élőknek.. itt tartózkodóknak is változniuk kell. Legalább annyira, hogy meghallgassuk egymást. - mondom első körön miután kivártam a soromat. - Igen uram. Kész vagyok vállalni a következményeket. - Mr. Griffin szemébe nézek és csak kihúzom magamat. Nem nézem le és nem is alázkodom meg előtte. Egyenrangú félnek tekintem. - Valószínűleg, nem én voltam az első és nem is Vanessa lesz az utolsó ide érkező utazó ezekben az időkben. Jó okom van vállalni amit.. kiszabnak. Többek között, Vanessa és a hozzá hasonló alapvetően nem rossz szándékkal érkezettek felé, egy törvények közé iktatott együttműködési szerződés lenne a célom. - mondom nyugodtan nem hadarva. - Tudom, hogy ezek nem egyszerű döntések és, hogy a varázsvilág így is nagyon sérülékeny időszakban van. De ha egyikünk sem adja meg a bizalmat, az eddigi esetleges csalódások tapasztalata miatt, akkor az egyenes út a bukás felé. - sosem gondoltam, hogy valaha pont ezt pont én fogom kimondani, de mit van mit tenni?! - Hajlandó vagyok, felfedni a tárgyalás során eredetem természetét és a vele járó... bizalmatlanságra okot adó tényezőket is. Továbbá amiben tudok és tehetem együtt kívánok működni. Amennyiben Vanessát a Roxfortba juttatják és az utazókra vonatkozóan, a varázslény törvények közé iktatnak pár új pontot. - veszek egy lassú mély lélegzetet. - Azt nem árt ha tudják, hogy azok az utazók, akik itt tartózkodásuk alatt együttműködést is tanúsítanak, nem biztos, hogy a társadalomba való integrálódás kivitelezhető számukra. Illetve... nem biztos, hogy mindenkitől elvárható, hogy bár a társadalomba való beilleszkedést választja, valóban bele kényszeríthető egy ember felé támaszott elvárások keretébe. Nem biztos, hogy meg tudunk ennek felelni. - mielőtt azonban elszaladna velem a ló, befogom. - Csak kérem vegyék ezeket figyelembe! - nem mondom meg, hogy milyen törvényeket hozzanak velünk kapcsolatban, nem utasítgatom, sokkal inkább kérem mindarra amit modntam.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Érzem a nyomasztó feszültséget a teremben, ami tovább nő, amikor elengedem Ivort és a fiolából szabadulva megjelenik apám előtt teljes testében. Nem szólalok meg addig, ameddig le nem rendeződik közöttük az első pár mondat, de a tekintetemen látszik, hogy egy kicsit sem rendülök meg apám szavain, nem bizonytalanodok el, amit elterveztem végig viszem, és addig fogok lyukat beszélni a hasába, ameddig nem harcolok ki valamiféle kompromisszumot és meg nem érti, hogy Ivor… nem az ellenségünk. - Azért hoztam magammal, mert ha mindent a legeslegjobban leegyszerűsítünk, akkor tekinthetünk rá úgy is, mint egy túszcserére. Ivor kész itt maradni, ha te készen állsz arra, hogy megbízz Vanessában, megbízz bennem. - igen, sokat ismételem, hogy bizalom, mert én szentül hiszem, hogy közel állunk egymáshoz, és ad a szavamra. Egész életemben úgy nőttem fel, hogy mellettem állt és egy csomó ügyben kikérte a véleményem - ha nem is azért, hogy ténylegesen tanácsot adjak, hiszen gyerek voltam, de arra pont jó volt, hogy lássa hogyan gondolkozom és tanuljak az esetekből. És most itt állok, még csak öt éve a pályán, de olyan elhivatottsággal a szememben, mintha ez az öt év elég lenne a világ megváltására. - Amikor legutóbb itt voltál Saxon Digby volt a parancsnok és egy olyan nő kezei alá kerültél, aki hírből sem hallott még tisztességről. Mi nem ilyenek vagyunk. Ugye? - fordulok itt keményen, de reménnyel a tekintetemmel vissza a parancsnokra. Őszintén szeretném azt hinni, hogy Saxon halálával, és azzal, hogy Ivor kitört és megölte azt a kutatónőt, már ki is gyomláltak mindenkit, aki korrupt lehet az egész Minisztériumban, és az igazság győzni fog, de… De ez nem ilyen egyszerű és nem lehetek ilyen naiv. Abban viszont ezer százalékig biztos vagyok, hogy apám jó ember, és meg fog minket hallgatni és a végén jó döntést hoz… Mert lehet, hogy Ivor ölt, de önvédelemből tette, az életét mentette, és minden értelmes lénynek megvan a joga, hogy küzdjön az életben maradásért, ha megtámadják vagy fogva tartják. Ettől nem lehet eltekinteni, ezt nem lehet úgy átforgatni, hogy ne mentesüljön a bűn alól. Vagy kapjon legalább enyhébb bűntetést, hiszen itt van, hogy vállalja a következményeket, és persze azért is, hogy a hozzá hasonlókat jogilag befogadja a világunk a jövőben. Vanessa tényleg nem tett semmit, sőt, segített csak, így az, hogy ő itt van fogvatartva hónapok óta, nagyon nem fair.
Természetesen tisztában voltam azzal, hogy a lányom hamarosan betoppan, hiszen ki más lenne, akinek mindenről már-már a megtörténtük előtt tudnia kell, ha nem én? A kis látogatás, amire nem kapott felhatalmazást már eleve komolyabb fejmosással járna és most ez a kérés, amihez valójában joga sincsen és lényegében úgy beszél hozzám, mintha ő jobban tudná... Az egy dolog, hogy a lányom, de a felettese is vagyok és ezzel még most sem érti, hogy milyen mértékben ássa alá egy komoly hivatalban egy komoly helyzetben a pozíciómat! Nem csoda, ha úgy kell belémfolytatnia a szót, hogy végül hosszas fejtegetésben kezdjen mindenféle értetletlen rokoni szálakról valami másik világ alapján... Persze tisztában vagyok azzal mik történtek vele, mik történnek ez idő tájt is a világunkban. A fenyegetés valós, idegen lények, olyan erőkkel, amiket nem is értünk, nem hogy ismerjünk vagy védekezni tudjunk ellenük és most egyet csak úgy engedjünk el, mert... rokon? Már épp belekezdenék, hogy mennyire őrültség már csak maga az ötlet is, amikor előkerül a kis fiola. Azért ezen a ponton már felszökik a szemöldököm és jobban előre is hajolok ültömben és csak akkor pattanok fel a székből, amikor az az alak alakot ölt és már teljes életnagyságban áll előttünk. Nem mondom, hogy pánikolnék, vagy azonnal pálcát rántanék rá, de ezt azért békésen ülve nem tudom végignézni. - Shanna! Mégis hogy képzeled, hogy egy ilyen alakot hozol ide? Tisztában vagy vele, hogy mennyire veszélyes és hullákat hagyott maga után a Minisztériumban? Vele akarod elérni, hogy egy másik talán ugyanolyan veszélyes alakot elengedjünk? Ez egyszerűen abszurd! - alku... elkaphatnánk és újra bezárhatnánk, de tudom, hogy a fickó ehhez túlságosan veszélyes és most a lányom közelében van és én nem látok a fejébe és semmiféle bizodalmam nincs felé akkor sem, ha úgy tűnik, hogy önként dugná a fejét a kalodába. - Ez pontosan mit jelent? Vállalná a bűneiért a következményeket? - pillantok ezúttal már a fickóra, mintha a lányom eddigi hosszas kifejtését majdnem figyelmen kívül hagynám. Persze tudhatja, hogy nem így van, hogy a szavai ott maradtak a gondolataim között. Hogy az, hogy felálltam a székből és most már az asztalom elé sétálok, hogy egy szemmagasságban legyek a velem szemben állókkal, nem jelenti azt, hogy közben a fejemben a gondolatok, a kérdések, az esetleges megoldások ne cikáznánk veszettül. A Minisztériumban így is kezd túl nagy lenni a fejetlenség. Az emberek lassanként majd félni kezdenek, ha pedig félnek komoly lépéseket várnak majd az olyanoktól, mint mi vagyunk, nem pedig azt, hogy elenegedjünk olyanokat, akik veszélyesek rájuk nézve.
mesélő: Luna Lovegood ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ivarn-vo Inor
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Bestia tagozat 2020-03-17, 16:42
Shanna zsebre rak. Hallgatom az eseményeket és a fejleményeket. Most nem is tudok mást. Az üvegcse két szemközti falán támaszkodom meg, a lábaimmal is igyekszem szilárdan kitámasztani magamat. Szívből örülök, hogy senki nem látja ezt a feszülő pók-pózt. De inkább ez. Nincs kedvem össze rázódni, sem egyéb halmazállapotban létezni, ameddig célt nem érünk. Továbbá így a leggyorsabb cselekedni ha valami úgy sulne el, hogy mindhárman jobb ha eltűnünk a Minisztériumból.. De szerencsére ennek drasztikus és kényszeres formájára nem kerül sor. Mikor Shanna eljut oda, hogy élő szedje a nyulat a zsebéből az apjának és értem nyúl és elő szed, hamar össze szedem a meltóságomat és ha lekerül a zár kimászom az üvegből, és levetem magamat. Földet érni, már teljes életnagyságomban érek, féltérden, megvárom ameddig a "vérem" felszívódik pár pillanat alatt és ha csak nem soroz meg már most az idősebbik Griffin, egy pár átokkal, vagy varázs bilinccsel, akkor minden további nélkül felegyenesedem és a szemébe nézek. Nem különösebben tűnök veszélyesnek. Legalábbis nem ömlik belőlem a dark magic. De az tény, kicsit talán mélyebbre nézek a jó öreg Shawn tekintetében mint kellene. Ennek ellenére szándékát sem érezheti annak, hogy az elméjét molesztálnák. Még magam sem tudom mit keresek pontosan. Talán csak Laura lenyomatát kergetem, ami esetleg magyarázattal szolgálna, miért néztem be annyira a pillanatot Shannaval. Ha és amennyiben talpon vagyok és varázs láncok nélkül, magamhoz ragadom a szót. Egyszerűen, határozottan, kimérten. - Kész vagyok együtt működni és a maguk szabályai szerint "játszani".. Ahogyan azt már, a kezdetekkor is felajánlottam. - lélegzetvételnyi szünet - Remélem most értőbb fülekre találok. - sikerül a legnyugodtabb magabiztossággal, úgy kimondanom, hogy az csodával határos módon, egy csepp fenyegetést nem tartalmazott! Ha még senki nem vágott falhoz, egyenesen állok, méltóságteljesen, világom régi viseletében. Shanna pedig érezheti, hogy nem érez irányomból semmit. Tehát vissza folytottam minden energiámat.
Nem mondom, hogy nekimennék puszta kézzel a két fickónak hirtelen, de még talán az is benne van a pakliban, ha most fognának és el akarnának vinni innen ki tudja hová, miközben épp arról van szó, hogy Shanna segítene nekem egy nyugodtabb helyre jutni, ahol nem egy zárkában kell töltenem a mindennapjaimat. Nem tudom, hogy a két fickó mennyire lesz hajlandó követni a lány utasításait... kérését és várnak fél órát, de azt azért sejtem, hogy az egész épületből kijutnom, hogy azt sem tudom mi merre, valószínűleg nem menne egy könnyen. Nem lenne hát értelme kitörnöm és megpróbálnom magam, amíg nem vagyok benne biztos, hogy Shanna nem járt sikerrel. - Rendben van és... köszönöm! - teszem még kis késéssel hozzá a távozó lányra pillantva. Szinte látom, érzékelem ahogyan felvillan a mágia a kilincs körül, amire ráolvasta a bűbájt. Remélem, hogy az én védelmemre helyezte oda és nem a visszatartásomra. A hely korlátozva van, ezzel tisztában vagyok, ők viszont nincsenek tisztában az erőmmel és a lehetőségeimmel. Épp ezért remélem, hogy a két fickó is hallgat Shannára és türelmesen kivárják azt a fél órát, amíg kiderül hogyan is dönt a paracsnok... vagyis az apja. Nem tudom egyelőre, hogy ez utóbbi tény számomra jót, vagy rosszat jelent, hogy vajon ha az apját kell meggyőznie, hogy engedjen nyugodtabb helyre és akkor segítek nekik, akkor nagyobb lesz a sikere, vagy pont e miatt kisebb. Fél óra és ha minden igaz erre fény fog derülni.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Nem kell most elhinnie. Ahogy semmit se hisz el, ami csak kijön a számon, mintha én testesíteném meg a Minisztériumot, ami időtlen idők óta fogva tartja. Legalább is neki így érződhet, és ezt meg is értem. De majd a tettek bizonyítják, mert tényleg az a szándékom, hogy érte, és Ivorért is megteszek mindent, amit csak lehet. Vanessa talpon, ez pedig már olyan nagy változás ahhoz képest, hogy eddig alig moccant meg és reagált valamire, hogy átszalad rajtam egy kis idegesség. Persze nem mutatom, de nagyon is féltem a velem szemben állókat, hogy a szárnyas mögöttem önfejűen a kitörést választja, arra apellálva, hogy amiket Jake mondott róla, az elég, hogy ne állítsam meg. De nem teszi, hála Merlinnek, én pedig kijátszom az első ütőkártyámat. A két férfi megtorpan és kompetensebbek annál, hogy megtámadjanak, mivel Vanessa sem úgy lép fel, hogy kitekeri a nyakukat, csak nem óhajt átvonulni egy még biztosabb zárkába. - Csak fél órát kérek. Fél óra, és a kapitánnyal térek vissza, vagy a parancsával, ahogy tetszik, és amit ő mond, az fog történni. - mondom magabiztosan, mintha száz százalékig tudnám, hogy Vanessa el lesz engedve és esély sincs arra, hogy elszállítsák. De az, hogy kimondom, hogy fél óra múlva akármi lesz, fejet hajtok előtte, mintha megnyugtatná őket valóban. Nagyon nehéz visszafognom magam, hogy ne pillantsak magam mögé, hogy ne nézzem meg Vanessa mit szól ahhoz, hogy az apám fog dönteni a sorsáról, de tartom a szemkontaktust a két aurorral, míg meg nem törnek. Kisétálok az ajtón a két férfival, megcélozva az irodát, és ekkor pillantok csak vissza a harciasan álló szőke lányra. - Fél óra és vége lesz ennek az egésznek. - mondok csak ennyit, aztán bezárom az ajtót és kívülről szórok rá egy mágikus zárat. Nem azért, mert félek, hogy Vanessa nem várja meg és kitör, hanem azért, mert attól tartok, hogy az aurorok még is csak megkerülnek engem, és mire visszaérek se híre se hamva. Persze át lehet törni ezt a bűbájt, ahogy mindegyiket, de ahhoz hívni kell egy átoktörőt és talán nem lesz két perc. Talán…
***
- Csak hallgass végig, kérlek. - próbálom elvágni apám szavait, aki már nagyon belelendült, hogy előadást tartson a parancsmegtagadásról és arról, hogy mit is jelent, hogy ha azt mondja ne ártsam bele magamat egy olyan ügybe, aminek a nyomozócsapatának nem vagyok a tagja. Jó a kapcsolatunk, nagyon is, de képesek vagyunk ugyanolyan lánggal égni és hirtelenek lenni, ha egymással beszélünk, így ha nem is mérgesedett el a szóváltás egyáltalán... Hát, szenvedélyesen mondjuk a magunkét. Úton az irodába már elkdültem egy levelet Dumbledore-nak, a Griffin címerrel pecsételve, ami alapján érkezhetett volna tőlem vagy apámtól is, így biztos vagyok benne, hogy gyorsan a kezébe kerül, gondolván, hogy nem a diákja akar egy szívességet kérni... pedig de. - Vanessa érző lény, még ha szárnyai is vannak, éppen olyan ember, mint én vagy te. Nem érdemli meg a zárkát, nem követett el semmit, és készen áll arra, hogy szabadlábon segítsen nekünk akármiben is tud. Azt mondta nem emlékszik sokmindenre a múltjából és én hiszek neki. Én bízom benne, és remélem, hogy te pedig tudsz bízni az én ítélőképességemben. - mondom, végre esélyt kapva arra, hogy elmagyarázzam a helyzet. - A másik világban Vanessa... ő Jake húga, apa. Családtag. - itt kicsit elbizonytalanodik a hangom, már-már elcsuklik, de nem vagyok az az érzékeny fajta, hogy könnyet ejtsek, azon azonnal átlátna, hogy csak játszom. Nem tudom pontosan mi jár a fejében, olyan fürkészően néz rám, mintha keresztül látna a koponyámon, és végül az utolsó lapomat is kijátszom. - Ha nem akarod biztosíték nélkül elengedni, akkor... felajánlok valakit a helyére. Nem, nem magamat. - mondom gyorsan, mielőtt kinevethetne, és az üvegcsét kivéve a zsebemből felpattintom a fiola kupakját. Nem vagyok vallásos, de a világ minden istenére, remélem jól döntöttem...
Nem hiszek a nagy szavakban, mint amiket mond. Kétkedek benne, hiszen nem ismerem, nem tudom, hogy tényleg képes arra, amit mond vagy csak úgy akarja gondolni, hogy képes rá és hát vannak helyzetek, amikor a puszta hit önmagunkban, vagy úgy általában bármiben nem feltétlenül elég mindenre. Meglátjuk. Nem is felelek a nagy szavakra. A világ nem ilyen egyszerű, egyértelmű, vagy fekete és fehér. Nem emlékszem a múltam nagy részére, de azzal tisztában vagyok, hogy a dolgok nem így működnek. A jó időnként akkora pofonokat kap, hogy egyáltalán nem biztos, hogy fel tud állni belőle és én még abban sem lehetek teljességgel biztos, hogy én számítok egyáltalán a jónak, vagy épp ő. Gyorsan be is bizonyosodik, hogy néhány szó, egy szigorú pillantás még nem ér semmit, de úgy fest hiába az érkező alakok, egyelőre Shanna nem hátrál meg, vagy lép el előlem, én pedig természetesen most már felpattanok és látszik rajtam, hogy egyáltalán nem szándékozom türelmesen megvárni, amíg elvisznek megint ki tudja hová és ki tudja, hogy mi célból. Lehetséges, hogy itt nem működnek a mágiák úgy, ahogyan kellene, de ez még nem jelenti azt, hogy csak úgy annyiban hagynám a dolgot és nem ellenkeznék, ha nem mondanak semmit, csak ide-oda lökdösnek. - Nekem pedig eszem ágában sincs bárhová is menni. - teszem még hozzá és úgy fest így már ketten vagyunk a kettő ellen, még ha úgy is vélik, hogy erősebbek, nagyobbak esetleg nálunk, valahogy már elsőre sejtem, hogy nem mennének csak úgy neki Shannának sem puszta kézzel, sem máshogy. Aztán amikor elhangzik az a kulcsszó is, hogy az apjával akar beszélni már egyértelművé válik, hogy van mire eltökéltnek lennie. Na nem mondom, hogy igazságtalan előny, hiszen jelen esetben én jól járok vele, ha nem pusztán egy itteni névtelen senki, mert úgy jó eséllyel nem tudna nekem sem segíteni. Ha viszont eleve az apja dirigál itt, akkor a végén még lehetséges, hogy tényleg elérhet valamit.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Nincs mit tovább ragozni, felajánlja a segítségét, bár látszik rajta, hogy továbbra is messzemenőkig kétkedik. Ahhoz szoktam, hogy az emberek követnek engem, bíznak bennem, jóbenyomást teszek nekik, vagy csak ismerik a kapcsolataimat, a családomat, és tudják, hogy értékes vagyok. Vagy így, vagy úgy, de elképesztően ritka, hogy úgy viszonyulnak hozzám, ahogy Vanessa teszi. Ugyan Ivor helyzetében is lehetséges, hogy csak azért nyílt meg nekem, mert annak a Laurának nézett, vagy kinek, nem azért, mert olyan jól tanítottak ki. - Rendben. Harcolni fogok a jogaitokért, ezt megígérem. - mondom, kicsit talán jogásznak tűnök így, mintsem harcos aurornak. De ebben a szakmában, ezzel a hivatással igazán sokrétűnek kell lennünk. - A jó legyőzi a gonoszt, és elnyeri méltó jutalmát, meglátod. - teszem hozzá, és teljes szívemből beszélek. Legyen most arról szó, hogy kísérleteztek Ivoron és hogy Vanessán is megtették volna talán olyan brutalitással, ahogy vele, vagy arról, hogy ezelőtt a Testvériség tartotta fogva, vagy arról, hogy átrántották ebbe a világba és csak vissza akar jutni, és ahhoz az az út, hogy a segítségünkre legyen. Ivor korábban azt mondta, hogy angyali aura leng körülöttem, és valóban van valami, egy kisugárzás, ami ugyan nem olyan egyértelmű, mint egy pár hatalmas hófehér szárny a hátamon és az én szememnek teljességgel láthatatlan, de Vanessa látja a halvány derengést, ami valóban azokra emlékeztetheti, akiket valaha a Nezabarban ismert és angyalok vagy fél-angyalok voltak. Semmi több egy kis érzéki csalódásnál, Ivor utalt rá, hogy ő máshogy lát, mint mi, így neki ez teljesen más lehetett. Elfordulok tőle, egy biccentéssel elköszönnék, és amikor a kezem a kilincsre kerül az ajtó meglódul és szinte ugranom kell hátra olyan erővel nyílik ki és két auror áll velem szemben. - Miss Griffin, kérem lépjen félre, át kell kísérnünk a fogvatartottat egy másik terembe. - szól szigorúan a középkorú férfi. Ismerem őt, hiszen a Minisztérium mellett vagyok mióta az eszemet tudom, ahogy lehetőségem volt már követtem is apámat. Akár a "hozzuk a gyerkőcöt a munkahelyre" napokról van szó kislány koromból, vagy amikor három éve megkaptam a papírokat és a gyakorlatok után elkezdtem itt dolgozni a csoporttársaimmal. Azóta már rengetegen kikoptak, de én még mindig itt vagyok. Húzd ki magad. Mély levegő. Készen állsz. - Sajnálom, de nem engedhetem, hogy elszállítsák. - mondom, és a kivont pálcám és a védelmező állás, ahogy Vanessa elé lépek egészen egyértelmű. Nem akarom megtámadni őket, eszembe sincsen, és száz százalék, hogy az ő fejükben is ez jár. A "főnök lánya", a kislány, akinek tizenöt éve még pillangókat idézgettek. Ez vagyok én, illetve ez voltam, de már nem vagyok az a kislány, még ha tisztelem is a gyökereimet, mindennél jobban. - Beszélni akarok a Parancsnokkal. Beszélni akarok az apámmal. - mondom, kihúzva magamat, elhivatottan villogó tekintetemet rájuk vetve. Nem állíthatnak csak úgy félre, a teremben amúgy is nagyrészt mágiablokk van elővigyázatossági okokból.
Csendben figyelem, ahogyan a férfi egészen apróra összemegy. Nem mosolyodom el a cincigó hang hallatán. Számomra túlságosan feszült ehhez most a helyzet, egyszerűen nem menne. Jelenleg az a legfontosabb, hogy kijussak innen, lássam a kék eget és kiderítsem, hogy mi történt velem pontosan és miért vagyok itt egyáltalán. A többi mellékesnek tűnik, pedig tudom, hogy nem az és majd ha már nem csak azon kell gondolkodnom tényleg be tudja-e váltani Shanna az ígéretét, hogy kijuttat innen, akkor fogok tudni arra is gondolni mennyire globális ez a világmindenséget érintő probléma, vagy hogy az én világom egyáltalán mennyire létezik még. - Remélem mindannyiunk érdekében, hogy tényleg tudsz is tenni érte. - nem mondom, hogy egyáltalán nem bízom Shannában és igen azt láttam, hogy van befolyása és úgy tűnik meg is akarták ölni, ha jól értettem a szavaiból, de mégis csak fiatal és azért az mindig sokat számít. Nem tudni mennyire hallgatnak rá. Ivor úgy látom, hogy bízik benne, különben nem bízná rá magát, de talán ő már jobban ismeri. Én egyelőre még nem tudok neki ilyen bizalmat szavazni és most nagyon úgy fest, hogy tőle függ, hogy mi lesz a sorsom. Kijuttat innen, vagy nekem kell kijutnom és mindketten tudjuk jól, hogy ha utóbbire kerülne sor annak nem lenne jó vége senkire nézve sem. Nem szeretnék üldözötté válni, de a türelmem is véges. - Nincsen. Mondd meg neki, hogy amiben tudok segítek nektek, ha nem idebent tartanak és nem valamiféle kísérleti nyúlnak néznek. - bár ezzel ő is tisztában van, nem feltétlenül kell külön hangsúlyoznom, de mégis csak úgy érzem, hogy ki kell mondanom. Legyen tisztában vele, hogy az itteni helyzet jelenleg nem épp rózsás és hogy az itteniek sem olyan jótét lelkek mind, mint ahogyan talán azt ő gondolja. Idővel igen ahogyan sejti ki kell találniuk valamit arra, hogy mit kezdjenek az esetleges más világból érkezett, más lényekkel, akik eltérnek tőlük, netán erősebbek is. Nem dobhatnak mindenkit zárkába, főleg ha netán egyre többen leszünk...
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Ignorálom, amikor Ivor kijavít és megsemmisítést mond, mintha sérthetetlen lennék és mintha a jelenléte nélkül is megoldottam volna a helyzetet, pedig valóban egy halálos átokról beszélünk. De nem akarok arra koncentrálni, hogy meg akartak ölni, hiszen auror lévén és az aurorparancsnok lánya lévén halmozottan veszélyben vagyok egész életemben. Mondjuk az kellemetlen meglepetés, hogy még a Minisztériumban is. Lassan bólintok Vanessára nézve, a halálból visszatérni nem sétagalopp, bár nem pontosan ezt éltük meg a függönyön túl, még is megváltoztatott mindannyiunkat. Nem véletlenül rohantunk bele a házasságba Jake-kel rögvest azután a kaland után, ahogy lehetett. Mert nincs vesztegetni való időnk ezen a földön. Érzem, hogy nem örül a fiolának, nekem viszont szükségem van rá, hogy ott legyen nálam, észrevétlenül, hogy előkaphassam, amikor olyan helyzetbe kerülök a beszélgetésben. A tekintetemet ráfüggesztem, és türelmesen várom, amíg befejezi és felkészül. - Köszönöm. Mindent meg fogok tenni érted. Értetek. - fordulok az utolsó szónál Vanessához, hiszen nem tudom, hogy Ivor nem csak magáért csinálja ezt, és még csak nem is csak Vanessáért, hanem a legfőbb oka két ártatlan, akikről a Minisztériumnak fogalma sincs. Ahogy kibuggyan a “vére”, majd apróra összemegy és belemászik az odatartott üvegcsébe egy kicsit elmosolyodom a mulatságos hangon. Látszik rajtam, hogy igazán törődöm vele és érdekel, nem csak az alkut látom benne. Aztán óvatosan a zsebembe mélyesztem és Vanessához fordulok. - Ő is. Igazad van, hogy már segítettél nekünk, nem kell sok ahhoz, hogy a jó irányba billentsem a mérleg nyelvét, és Ivor segítségével már biztosra mehetek. És magáért is teszi. Nem akar menekült lenni és esélyt ad nekünk, hogy újra kezdjük. Bármi is történt vele akkor, amikor ide érkezett évekkel ezelőtt, nem fogom hagyni, hogy újra megtörténjen. - mondom és a hangomban szinte dübörög az igazságtételre való szomjúság és elhivatottság. Egy pillanatig csak magam elé meredek, tervezem, hogy mit fogok mondani, hogyan fogom kijátszani a lapjaimat, remélhetőleg hamarosan. - Van még valami, amit tudnom kéne, mielőtt beszélek a parancsnokkal? -
kérdezem meg, újra Vanessára fókuszálva minden figyelmemet.
- Halvány emlékeim vannak csupán, de... azok alapján meghaltam valamikor, mégis élek. - válaszolok Shannának. Na igen, amit azt mondja láttak odaát az vajon mennyire valós, ha egyszer én magam mégis életben vagyok és még szárnyaim is lettek? Nem tudom, hogy hogyan, de ki szeretném deríteni, vagy hogy miért hoztak ide, de erre mind nincs lehetőségem, ha ide vagyok bezárva. Vajon, ha elvisznek a Roxfortba akkor idővel majd kapok annyi bizalmat, hogy viszonzást is kapok azért, ha segítek akár el is mehetek a magam dolgának utána járni? Nem, egyelőre ezt a kérdést nem teszem fel nyíltan. Mondjuk úgy, hogy ha nem így lesz, akkor ráérek akkor kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés. És egyet is értek Ivor szavaival. Hogy megérezném-e, ha nem létezne már az a világ, ahonnan jöttem? Ezt nem tudom, hiszen nem vagyunk egyformák, én például nem tudnék belebújni egy apró üvegcsébe, ahogyan azt nem sokára ő megteszi, miután kivesézték, hogy úgy tűnik Shanna böki a csőrét azoknak, akik engem is fogva tartottak. - Ő lesz az alku tárgya? - azért ezen a ponton meglepődöm. Miért volt annyira fontos ennek a fickónak, akit nem is ismerek, hogy találkozzon velem és cserébe vállalja, hogy akár újra bezárják? Mert azt értettem a szavaiból, hogy egyáltalán nem volt jó sora idebent, rosszabbul bántak vele ha jól sejtem, mint ahogyan velem és minden bizonnyal ő nem úgy jutott ki, hogy örülnének neki, ha újra látnák. És úgy tűnik mégis önként vállalja az esetleges következményeket bármiért is, amit tett. Fel fogom tenni neki majd a kérdést, azt a bizonyos miértet, legalábbis remélem, hogy lesz rá módom és lehetőségem, amint kijutottam és remélhetőleg ő is. Egyelőre viszont nem tehetek mást, mint hogy várok, vajon megfelelő lesz-e az alku annak a bizonyos parancsnoknak.
Biccentek, aztán bele is bólintok Vanessának. Tökéletesen tudom miről beszél. Aztán Shannara reagálva csak annyit fűzök a gondolathoz - Hogy őszinte legyek... Sok mindent megadnék, ha egyszer újra a valódi eredetbolygóm földjére léphetnék. Még úgy is, hogy tudom, senkim nem lenne esetleg már ott. Hiába a mondás, hogy ahol a barátok, ott az otthon... Azért ha nincs hova vissza térned, azt megérzed. - bármilyen tragikusan is hangozhatna, egyáltalán nem érződik ki belőle semmiféle világfájdalom, de érzelemmentesnek sem lehetne mondani. A legjobb kifejezés amit lehetne rá használni, hogy szinte emberi megnyilvánulás volt részemről. Elgondolkoztat, hogy vajon azért nem tartja az ő harcának, mert úgy van vele, neki van hova haza jutnia? - Megsemmisítésed inkább. - javítom ki szerencsétlen Shannat, végülis csak egy "halálos" átokkal szórták volna telibe, na mindegy.. - De igen. De elképzelhető, hogy simán csak túl sokat tudsz és útban voltál. Fogalmam sincs. Igazából erről semmilyen információm nincs. Csak, hogy a farkasunk Testvériségis. Dee... mint mondtam, tények és adatok nélkül csak spekulálunk. Ahogy Vanessa, hogy vajon kijut, nem jut... - széttárom a karjaimat és megvonom a vállamat és olyan "nem tudom, nem voltam ott amikor kitalálták az indítékot és az ok-okozati folyamatot" arcot vágok. Beszédes egy arcom van! Aztán a kezdődő jókedvem kissé megcsappan ahogy Shannat hallgatom. Sejtettem, hogy ide fog kilukadni a dolog és voltaképp valahol célom is volt valami hasonló... Hamar össze rakom, hogy tulajdonképpen két legyet ütök egy csapásra. De az a rohadt fiola akkor sem vonzz..... úgyhogy nagyon lassan némán beszívom a levegőt, mintha csak alámerülni akarnék. És Shannára nézek kicsit bent tartva a levegőmet. Aztán egy torokhangú halk, mély morranással kiengedem. - Megállapodtunk, hogy ha tovább engedsz Vanessához, akkor felek azért amit csináltam. Nem ígérek olyat, amit nem tartok meg. - mondom, majd elő húzom az övembe tűzött apró vékony hegyű tőrt és elvágom a csuklómat ahonnan kékesfekete olajszerű anyag buggyan elő, arany futtatásokkal, mint a márvány erezete és ahelyett, hogy a padlóra folyna, akár csak kint a raktárhelységben, most is befutja a bőrömet meg úgy mindenemet. Majd össze zsugorodom. Akkorára, hogy a fiolába bele férjek. - Majd ne rázz össze, én nem szórok tündér port!....- cincogom magas rekedt tónusban Shannanak meg úgy, lényegesen halkabban is jön ki bármi hang a torkomon... Rögtön meg is bánom, hogy megszólaltam. Sosem fordult még elő, nem is hallottam még a hangomat így... Hm.. Nem gondoltam át.
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
A mai nap margójára csak annyi kerülhet, hogy jönnek a földökkívüli lények és én mindenkinek mindent elhiszek és mindenkit fel akarok szabadítani és esetlegesen tisztára mosni a nevét… Mondjuk az igaz, hogy valami ilyesmi tervvel indultam neki, hiszen Vanessához tartottam, de az eszembe se jutott, hogy a “sógornőm” ennyire nehézfejű és az évekkel ezelőtt megjelent Ivor lesz az első, akibe belefutok, és aki szinte már a cinkosommá válik. Már amikor egyezik a véleményünk, mert azért van, hogy egy-egy megjegyzésével alattam vágja a fát. De azzal, hogy többesszámot használ, mikor azt mondja Vanessának, hogy “nem vagy az ellenségünk”, valami megmozdul bennem. Jól esik, pedig lehetne rosszul is értelmezni, hogy egy ilyen rövid ismerettség után is egy lapra tesz kettőnket. De valahogy a gondolataim nem, erre tendálnak. - Teljesen érthető, hogy haza akarsz jutni. Én is ezért küzdenék a helyedben, mindennél jobban. Bár… mennyi mindenre emlékszel? Igazán semmire? Mert a világ, ahol Jake-ék jártak, a te világod, ahol a Nezabar mélyén a sötétség belőled táplálkozott… Ott már… ott már nem voltak ott a barátaid. - mondom óvatosan, bár nem lehetünk biztosak semmiben. Jake azt mesélte, hogy az egész kúria elhagyatott volt, és az is lenne a logikus, hogy amennyiben valamiféle reinkarnációk, akkor az előző életük az… nos… halott, de ezt nem lehet csak úgy kimondani az amúgy is zaklatott lánynak. - Igazad van. Ez a sorrend klappol. Akkor tehát az én megtámadásom lett volna a tökéletes figyelemelterelés. - válaszolom, miközben a fejemben visszhangzik, hogy a Roxfortban nem fogom elveszíteni Vanessát… nem fogom elveszíteni Vanessát. Egy picit megmerevedek álltomban, látszik rajtam, hogy pörögnek az agytekervények a fejemben, néha Vanessára nézek, néha pedig Ivorra. - Idő kéne, hogy beszélhessek Dumbledore-ral, de az igazgatóra nem lehet csak úgy rátörni, ha pedig innen elmozdulok, akkor félek, hogy már nem leszel itt, mire visszaérek. - kezdek bele, aztán egy sóhajjal folytatom. - De, ha megvetem a lábamat itt és most, mikor jönnek az őrök, és esetleg van mit felajánlanom a parancsnoknak, ami alkuképes eléggé, hogy ne szállítsanak át téged és elintézzem a Roxfortot… - lassan elhallgatom, a parancsnokot valahogy furcsán ejtem, de alig észrevehető. Ivorra nézek, majd a kezem becsúszik a zsebembe és előhúzom újra a fiolát. Azt akarja, hogy tisztázzuk a nevét, viszont ő már bizonyítottan ölt, sokkal jobban akarja a Minisztérium, mint Vanessát, aki a segítségünkre is volt valóban… A kérdés, hogy belemegy-e a játszmába.
Az elején azzal kezdték, hogy nem tudnak innen kivinni egyelőre, de mégis válaszokat várnak, akkor még a Roxfortot sem említették. Nem csoda talán, ha nem álltam egyből nyitottan hozzájuk, hiszen most jutott oda a dolog, hogy ez a láthatóan titkot látogatás nem azt jelenti, hogy nem tehetnek semmit sem. Persze még mindig kérdés, hogy amit tehetnek mikor és mit is jelent, hiszen továbbra sem lesz nagy mozgásterem, csak nagyobb, mint most és továbbra is elvárásaik lesznek, mintha én akartam volna ezt, mintha én akarnék itt lenni és arról még egy árva szó sem esett vajon nekem segítenek-e például hazajutni. - Jól van. Ha eléritek, hogy a Roxfortba vigyenek, segítek amiben tudok, de tisztában vagytok vele, hogy ez nem az én harcom és végső soron haza akarok majd jutni igaz? - ez nem jelenti azt, hogy megszöknék, vagy minden áron, de ha segítek nekik azt nem várhatják el a végtelenségig és igenis akkor nekik is segíteniük kell majd, nem pedig csak kihasználni a segítségemet. Ez akkor legyen kétirányú út, hiszen így is a helyzet marad, én leszek lekorlátozva és tőlem várnak segítséget, akkor én is kérnék cserébe legalább egy ígéretet arra, hogy ha sikerrel járunk akkor ők pedig segítenek hazajutni és nem tartanak majd itt valamiféle ha mégis baj lenne segítségnek. A beszélgetésüket csak csendben figyelem és hallgatom. Dacos vagyok ez tény, de lássuk be nem könnyű az embernek, ha be van zárva, ha cseberből-vederbe esik és még valami olyanba is csöppen, amihez úgy gondolja semmi köze, miután már azt hitte, hogy megvívta a saját harcát a saját világában, aminek lássuk be nem is lett éppenséggel jó vége rám nézve. - Ennél szinte minden jobb, gondolom ezt te nagyon jól tudod. - ahogyan beszélt eddig és egyébként is, egyértelmű, hogy tudja milyen a helyemben lenni. Meglátjuk, hogy mire jutnak, de adok nekik esélyt rá, hogy az ígéretükhöz híven segítsenek és kivigyenek innen és akkor nekem is okom van segíteni nekik, ha más nem akkor hát legalább információkkal.
Hallgatom a lányokat és az a gondolat, hogy sikerült zöld ágra jutniuk, kicsit meginogni látszik, de semmi gond. Nyugodtan szólalok meg - Tudom, milyen bezárva lenni. És tökéletesen megértem az álláspontodat. Deee azt ugye tudod, hogy már nem minket kell meggyőznöd. - megejtek egy sokatmondó, bátorító mosolyt is felé. Shanna hisz neki, ahogy én is. - Nem vagy az ellenségünk. - biggyesztem még hozzá az egyértelműt. - Abban megegyezhetünk, hogy amint a Roxfortba kerültél, ahol lényegesen... szabadabb minden, segítesz az illetékeseknek, vagy közvetlen Shannának? - kérdezem egyszerűen, majd a válasz után az aurorlány felé fordulok - Azt ugye tudod, hogy itt jelenleg semmiféle érdemleges választ nem fogsz kapni? Ellenben a Roxfortban szabad kezed lesz, nem fogod elveszteni Vanessát. - értse ezt mindenki úgy ahogy akarja, remélem inkább pozitív felhangja lesz mint valami egészen más... Aztán Shanna nekem szegezi telibe a kérdést - Igen, a vérfarkas Testvériségis volt. - biccentek aztán kissé meghőkölök mikor elkezdi összekölteni azt a lányregényt utána. - Ez nagyon... Túlkomponált. Mármint.. Ha csak párakat küldtél oda, nem jó a sorrend. Egyáltalán nincsenek kevesebben a Minisztériumban egy merénylethez. Ha valami elterelés kellett volna, hogy legyen, akkor az az, hogy megölnek a folyosón és ezért mindenki utánuk ered, míg a katedrálisban békével lezajlik minden... akármi is legyen ott... - kissé gyanakodva és mélyrehatóan fürkészve nézek a lányra, de nem tapasztalhat semmiféle mentális piszkálódást, egyszerűen úgy nézek, rá, mint akiben tudatosul, hogy Shanna sokkal többmindenről tud, mint valószínűleg kellene neki és talán épp ezért sodorta magát bajba... Azon futólag gondolkozom csak el, hogy ha Shanna meggyilkolása lett volna az elterelés, amit totális véletlenségből egy érzékcsalódás miatt hiúsítottam meg, a farkasunkat meg felküldtük az auror főparancsnokhoz... hjahj hjahj.. lehet kevesebb időnk van bármire, mint gondoljuk... ki tudja Shawn milyen döntést hoz... A figyelmem vissza terelődik Vanessához - A Roxforton belül találkozhatsz, olyan diákokkal, akik akárcsak mint Jake, emlékeznek rád... Minden bizonnyal jobb hatással lesz az emlékezetedre és a hangulatodra mint az, hogy jönnek, faggatnak, elmennek, és vizsgálgatnak mint egy preparálásra váró lepkét. Mit gondolsz?
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
Visszatérek és lassan bólintok Ivornak. Nem csak valakit küldtem oda… Mindenkit, akiről tudtam, hogy már tapasztalta a Testvériség őrületét a Royal Albert Hallban. Pontosan tudom, hogy egyikük sem a megfelelő hivatalos szerv, akiknek jelentenem kellett volna a fülest, de még is őket választottam, és most szörnyen kínoz az aggodalom. Mert ha Vanessa és Ivor érzett valamit, akkor az az én elmémben csak valami szörnyűség lehetett. Én nem mehettem, apám túl szigorúan tart, ahogy Jake-ket is elküldte egy küldetésre, hogy távol tartsa őt is a magánakciózástól. Persze engem nem igazán lehet távol tartani, ha valamit igazán akarok, akkor megoldom… Valójában ezt a “börtönt” attól függetlenül, hogy a Minisztériumban van, én simán háziőrizetbe sorolom, de ha ezt most kimondanám, akkor Vanessa nem hogy végre teljes figyelmével fordulna felénk, de szerintem még a torkomnak is ugrana. És hiába vannak speciális kötések ebben a szobában az erejét illetően, nagyon nem kéne ilyen szinten összekapnunk, akármennyire ellentétesek a nézeteink. Úgy viselkedik, mint egy kisgyerek, pedig nem tűnik sokkal fiatalabbnak nálam. Vajon tényleg mindig ilyen, vagy csak ez a “meghaltam, de még se és kikötöttem egy másik univerzumban szárnyakkal” dolog zavarta meg az elméjét? Türelem… türelem… - Nem tudom varázsütésre megoldani, de ez nem jelenti azt, hogy nem akarok segíteni neked. Minden tettünknek következménye van, nem lehet csak úgy megkerülni a törvényt. Most mondtam, mindketten most mondtuk, hogy a Roxfort befogadna, Dumbledore biztosan a szárnyai alá venne, de semmit nem reagáltál! Vanessa, kérlek koncentrálj egy kicsit, gondolkozz, mert ahhoz, hogy megoldjuk a helyzetet nem elég, hogy csak ugyanazt ismételgeted újra meg újra, bármivel sietünk a segítségedre. - mondom, elképesztően igyekezve, hogy a hangom nyugodt és inspiráló legyen, hogy végre ne azt ismételgesse, hogy ki akar jutni, hogy de rossz a bezártság, hogy nem hajlandó segíteni… már egy jó ideje nem is mondtam, hogy NEKEM segítsen, csak azt, hogy magán segítsen azzal, hogy reagál úgy… akármit az ötletekre, amiket bedobtunk. Végül visszafordulok Ivorhoz és lassan összevonom a szemöldököm. - Szerinted Testvériségi volt az a vérfarkas irodista? Ez már igen valótlannak tűnik, hiszen… Terveztek valamit titokban, amire tudták, hogy jönni fognak az aurorok, ezért kihasználták, hogy a minisztériumban kevesebben vannak és ide is küldtek embereket? Túl sok lépés, nem reális, akkor az azt jelentené, hogy számítottak arra, hogy a katedrálisnál lebuknak, és ez azt jelenti, hogy a barátaim… - rendben, most megfogott. Elég szépen elmélyítette az aggodalmamat a többiek iránt, akiket odacsábítottam a levéllel, és mivel én itt vagyok és semmit se tudok arról, hogy pontosan mi történik, azt se tudhatom, hogy Grindelwaldék egyáltalán nem számítottak rájuk, és mindannyian jól vannak… vagy legalább is egyben. Nagy levegőt veszek, nem szakadhatnak szét a gondolataink, itt kell helytállnom Vanessával. Az már egészen biztos, hogy megtudni semmit sem fogok itt és most, de az is valami, ha tényleg kitalálunk valamit. A Roxfort és Roxmorts Dumbledore hatósága alá tartozik, olyan, mint egy külön kis állam, amit az igazgató védelmez, nagyon ritka, hogy a Minisztérium konfrontálódik vele.
Makacs, azt hiszem ez a szó mindig is jellemző volt rám, ahogyan most is Shannával szemben. Tény és való nehezen értjük meg egymást, de őszintén szólva nem látom a kettőnk közötti vélemény között az aranyközéputat. Ő azt várják, hogy segítsek biztosíték nélkül arra, hogy ez elég, hogy elengedjenek, én pedig azt várom, hogy elengedjenek a nélkül, hogy bizonyítani tudnám nem csinálok semmit, ami nekik nem tetszene. Patthelyzetnek tűnik. - Én már egyszer segítettem, de még arra sem kaptam esélyt, hogy valami háziőrizetbe kerüljek. - rázom meg a fejemet újra, hiszen én védtem meg őket! Megtehettem volna, hogy semmit sem teszek, nekem nem esett volna bajom velük ellentétben. Mégis hogyan bízhatnék meg bennük, hiszen most sem az jött, akit legalább valamelyest ismerek, vagy legalábbis egy részére emlékszem a régmúltból. Nem Jack van itt, vagy Jake, ahogyan ő emlegeti. - Mert eddig csak válaszokat vártál, nem beszéltél a hogyanról. - és hát lássuk be azok, akik eddig itt voltak cseppet sem voltak kedvesek, segítőkészek és őszintén szólva Shanna és Ivor érkezése sem tűnik nekem egy olyan látogatásnak, amiről bárki is tudna. Ha pedig titokban jöttek, akkor miért is tudna Shanna hatást gyakorolni nála magasabb rangú aurorokra? Lehet, hogy nem ebből a világból származom és az emlékeim is kuszák és homályosak, de azt tudom, hogy ebben a dologban biztosan nem ő dönt, akkor hogyan ígérhetne segítéget nekem? - Riadót fújtál, ez nem jelenti,hogy ki tudsz vinni innen, eddig is azt mondtad azt nem tudod csak úgy megoldani. - sóhajtok egyet. Bíznom kellene benne csak úgy? Persze mert nincs más választásom? Ez nem a legjobb indok, mintha egy sarokba szorított állatot próbálnál meggyőzni róla, hogy önként sétáljon a kelepcébe és ne harcoljon, mert ez az egyetlen esélye. - Megmondtam, ha kijuttattok innen segítek. Az sem érdekel, ha megfigyelnek, de itt bent... túl sokat voltam ketrecben, értsd meg! - nem akarok bent maradni, a föld alatt, bezárva. Volt már benne részem és nem akarok arra alapozni mindent, hogy ígérgetnek. Ők is tettek ígéreteket, de nem váltották be őket... számomra ez a bizonyos kormány sem más egyelőre, mint akik előttük tartottak fogva.
Lehet, hogy mérhetetlenül cserben hagy a megérzésem, de mintha a két lány kezdene zöld ágra jutni. Nem is szólok bele. A Roxfortnak több szempontból is előnyös, ha varázslények vannak a területén. Ha Alaric nem lenne képben, Jerichohoz hasonlóan beszivárogtam volna már. De így.. Jobb ha én kimaradok onnan. Miután Shanna riadót fújt csak elgondolkozva nézek rá, mint aki építi a kirakóst. - Tudtad, hogy baj lesz.. Csak nem küldtél oda valakit? - A Testvériség egyik járata... Gyűlölöm a járatokat... El nem tudom mondani mennyire. Ugyanakkor felkelti az érdeklődésemet. - Lehet még annyira sem véletlen, hogy most támadtak meg idefelé.. - aztán a figyelmem át terelődik Vanessára és arra amit mond. A fehér hajú fickó az ő terepük. Számomra új a téma, de határozottan felkelti az érdeklődésem. Ki tudja mennyi időnk van. Bár most hogy mindenki elszelelt lehet még jól is jártunk. Azért az is érdekelne, hogy hova akarják átszállítani... Mert nem úgy hangzott mintha a Roxfort lenne a cél. Kíváncsi vagyok ő egyáltalán mit szól hozzá...
A nyomozás, kedves barátom, majdnem művészet. Kicsit matematika, kicsit sakkozás is. Türelemjáték.
- Neked pedig az a jó megoldás, ha esélyt sem adsz senkinek, mert mi van ha… És közben azzal jársz rosszabbul, hogy meg se próbálsz segíteni. Hmm… - fordítom vissza a szavait, most már leplezetlen karakánsággal és talán egy cseppnyi sértettséggel. Ücsörög a hoteljében, mert nem hajlandó segíteni, miközben emberek halnak meg a csatározás közben, és most már azt is tudjuk, hogy az egész világunk elpusztulhat. Ha nem lenne ilyen elutasító, akkor a tűzön-vizen átmentem volna érte, hogy kivigyem innen, mert tudom, hogy ártatlan, tudom, hogy bízhatok benne, és tudom, hogy Jake is bízott benne. Mindketten összerezzenek és elkezdenek furcsán beszélni, Vanessa magában, mintha valami depresszió kínozná, Ivor pedig dühösen mormog, aztán még nagyobb vehemenciával esik neki, hogy mindent összegezzen és hogy megoldást találjunk. Ezúttal kicsit fellélegzek, mert benne igazi partnert látok, még annak ellenére is, hogy már többször közölte, hogy vannak korlátai és nincsen ereje teljében. Még így is a tudás, amit átad, a nézőpont, amit megoszt, mindennél többet ér. Vanessa még csak arra sem válaszol, hogy mi a terve a szabadságával, itt maradna, hazamenne…? - Dumbledore professzor befolyása olyan hatalmas a minisztériumban, hogy mellénk állítva biztosan képes elintézni, hogy Vanessa védelmezője lehessen és az iskolába jöhessen. És a professzor gyakran veszi fel a védelmező szerepét. Csak hát… nem tűnik úgy, mintha érdekelne a szabadulás módja, miközben másról sem beszélsz, csak a szabadulásról. - kezdem az elejét Ivorra nézve, majd fordulok végül a szárnyas lány felé, megcsóválva a fejem. De nem tudom játszani a nyugodt aurort, mert közben dübörög a fejemben, hogy mindketten éreztek valamit, éppen ma, és hogy Ivor felszólít, hogy fújjak riadót. És nem kell többet mondania, vetek egy pillantást Vanessára és rá, aztán az ajtóhoz sietek, kinyitom, és elkezdek kikiabálni. - Riadó! Most tudtam meg a fogolytól, hogy A Szent Pál Katedrális alatt van a Testvériség egyik járata, aurorok és civilek is veszélyben lehetnek! Menjenek, ellenőrizzék le, szóljanak mindenkinek, akinek kell, siessenek! - kiáltom erős, magabiztos hangon, nem a hisztérikus kétségbeesettséggel, amit általában kinéznének egy karcsú, fiatal lánytól. De persze, akik ismernek, azok tudják, hogy milyen vagyok. Többet nem is mondok, már ennyi elég ahhoz, hogy a hír meginduljon és én visszalépek a szobába és behúzom magam mögött az ajtót. - De persze én nem tudok semmiről és csak egy erőtlen lány vagyok, akinek nincs semmiféle lehetősége. - mosolyodom el, de szomorúan, mert ahelyett, hogy Vanessa tényleg segített volna, lényegében én adtam ki az információt az ő nevében. Aggódok a többiekért, mindennél jobban, és szörnyű érzés tehetetlennek lenni, de legalább annyit tehettem, hogy Ivor kérésére riadót fújtam. Mert nem kellett kimondania, hogy hol történt baj, egyszerűen tudtam, hogy nem lehet másról szó. Hiszen én küldtem őket oda... És éppen ezért jöttem el ma Vanessához, mert tudtam, hogy a mai nap során nagy lesz a felfordulás… Persze Ivorról és arról nem tudtam, hogy közben egyszer meg is támadnak. Mindenről nem tudhatok, de igyekszem!
Csak csóválom a fejemet Shanna szavai hallatán. Hát ez az, patthelyzetnek is mondhatnánk. Ők félnek, magyarázkodnak, ezért választják az egyszerűbb utat. Könnyebb bezárni, de így aztán tuti semmiféle bizalom nem alakul ki... sőt. - Szóval az a jó megoldás, ha esélyt sem adtok senkinek, mert mi van ha... Tudod nem gondolsz bele mi van, ha pont ezért jártok majd rosszul, mert meg se próbáltátok. - nem mondom, hogy fenyegetés, de lássuk be arról papol, hogy veszélyes lenne nekem odakint, mert mi van, ha bajt okozok és akkor megvédeni se tudják magukat bla-bla. Na már most, ha felhúznak azzal, hogy bezárva tartanak miért gondolják, hogy majd jó kedvem lesz, amikor kiengednek, vagy ennek fényében sosem engednek ki, akkor pedig végképp értelmetlen belemennem bármiféle játékba is és válaszokat adnom. És azért azt is sejtheti, hogy nem igazán tetszika felvetése, hogy talán az én világom már nem is létezik... erre nem is reagálok inkább, csak a fickóra pillantok, amikor látom a bőrén a villanásokat és ezzel egyidőben érzem azt is, ami... nem is tudom, hogy pontosan mit, de beleborzongok. - És miközben itt alkodozunk... most is rossz dolgok történnek. - mormogom csak, szinte csak magamelé, ahogyan felhúzom az ágyon a térdeimet és átölelem őket, mintha minimum fáznék. Na ezért nem láttam sosem értelmet a túlzott beszédnek, az nem visz semerre. - Látod erről van szó, de innen nem sok mindent tehetek. - pillantok Ivorra, ahogyan a rossz érzés lassan mintha múlni kezdene, enyhülni, hogy aztán egy szemvillanás alatt megszűnjön, mintha eltűnt volna. Szkeptikusan pillantok Shannára a fickó szavait hallva. Roxfort, igen az én világomban is létezett, csak jóval távolabb attól az iskolától, ahol én éltem. - Titokban jött ide, ha bármiféle lehetősége is lenne bármire, akkor nem így tett volna. - nem, igazából nem bízom abban, hogy Shanna bármit is el tudna intézni, épp e miatt is nincs okom neki semmi konkrétat mondani, meg aztán eddig nem is tűnt úgy, mintha egyáltalán szándékában állna tenni valamit, csak azt bizonygatta, miért is vagyok veszélyes a kormánya szerint... vagy szerinte? Miközben én védtem meg őket. És lássuk be a számomra egyelőre céltalannak tűnő beszélgetés vége így is úgyis az lesz, hogy ők távoznak és én maradok itt.
A legjobbnak azt látom, ha utoljára fogok megszólalni minden tekintetben addig elgondolkozom a kérdéseiken. Amikor pedig Shanna elkezdni behozni az alternatív idősíkokat muszáj leállítanom, kézzel is megálljt tartva neki. - Hó, hó! Van elég kérdés így is, semmi szükség rá, hogy az alternatív idősíkokat ide keverjük! - Mielőtt azonban különösebben reagálnék az előzőkre, belém hasít egy érzés. Egy jól ismert érzés. Hegtetoválásszerű mintáimon pedig pillanatra végig szalad egy különös halovány felizzás. Ennek hála, ha akarnám se tudnám letagadni, hogy én nem éreztem semmit. Automatikusan fordulok Shanna felé és nagyon látszik rajtam, hogy valamit rohadtul mondani akarok. Konkrétan megfeszülök abba, hogy bármit kimondjak de nem történik semmi. - Megölöm! - lehet csak a saját nyelvemen esett ki a számon.. kicsit ingerültebben a kelleténél, de egy mérhetetlenül tehetetlen és szánni valóan megadó sóhajjal megdörgölöm az orrnyergemet. - Vannak... korlátaim, de igyekszem segíteni mert nekem is szükségem van rá! - hogy sikerült-e szintén kimondanom, vagy a saját nyelvemen pofázom hozzájuk? Ez egy nagyon jó kérdés... - Mi lenne Shanna, ha nem azt mondanád, hogy nem teheted, hanem feltennéd a kérdést, hogy hogyan és mit tehetsz meg a törvényeitek és az elveid alapján és ehhez a kapcsolati tőkédet is megmozgatnád? Mindenkinek vannak feltételei, a kérdés az, van-e metszéspont? Ha van, arra van az út is. - és itt tartok egy lélegzetvételnyi szünetet a nyomaték kedvéért. - Ha azoknak amik itt elhangzanak egy tollpihényi súlya is van, akkor nem az a kérdés, hogy ki áll az államotok mellé, hanem az, hogy ki akar életben maradni a Földön! És ezt mindenkinek, aki jelenleg is a Földön tartózkodik, aktuális politikától, társadalmi helyzetektől és mindentől függetlenül mérlegre kell tennie - komolyan nézek Shannára lényegében kérlelően, ami tőlem márpedig nagyon nagyon messze van. Majd itt Vanessához fordulok, rá nézek komolyan - Mert elképzelhető, hogy a mi életünk, pont ugyanennyin fog múlni. Bármi amit szeretnél, a kijutáson kívül... Haza jutni, tudni, hogy van-e egyáltalán még hova haza menned, ki akarod deríteni miért vagy itt, vagy mi az amire nem emlékszel és miért? - széttárom a karjaimat felé - Megeshet, hogy a Föld a végállomás. Ha pedig valóban ez a végállomás, sem nekem, sem neked, sem másnak aki ide érkezik, nincs tovább ameddig meg nem oldjuk miért kerültünk ide. Esetleg érdemes lehet kideríteni, hogy miért jött létre valaha ez a lovagrend, miért vannak az újjászületések. És sok más! - itt vissza nézek Shannara - Nem lennék itt, ha mindent meg tudnék oldani egyedül, vagy mindenre választ tudnék adni. - Alaric itt sincs, de kiadós fejfájást tud okozni..- Mozgass meg minden követ, ami tőled telik, hogy a Roxfortba juttasd Vanessat. Beszélj olyannal aki komolyan vesz és akinek a szavára hallgatnak... és ami jelenleg még fontosabb... fújj riadót! Most! - metszem el a saját szavaimat hirtelen.
