2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kylie megérzései talán helyesek, és a nő nem ismer kegyelmet, ha az ellenlábasai eltávolításáról van szó, noha Hithock jegyzetei alapján nem ő az elsőszámú gyanúsított - tettestársi szerepe azonban már-már valószínűsíthető. - Egy látomás? Érdekes... - töprengve mered maga elé. - Köszönöm, óvatos leszek. - kissé sietős ez a köszönet, mint aki kételkedik benne hogy bármi baja eshet a Minsztérium épületén belül. - Nem, az alól könnyedén kibújna, rendkívül meggyőzően tárgyal. Sziklaszilárd bizonyítékra van szükségünk. - Kylie következő kérdésére elgondolkodik, mélyen a jegyzeteibe néz, lapozgat itt-ott, de arcára kiül a tanácstalanság, nem tud válaszolni. Egészen addig a pontig, míg Serah fel nem veti az ötletet, miszerint máshol kellene nézelődnie. Felcsillan a szeme, egy vaskos katalógusszekrényhez lép, egy darabig szöszöl az akták között, látszólag szempontokat keres, ami alapján megtalálhatná a kívánt személyt. És így is lesz. Egészen friss, ám igen termetes köteget húz elő, bilétáján ott virít a név: Ivarn-vo Inor. Lerakja az asztalra, s a diákokkal együtt elkezdi átnyálazni. Fotók, vallomások, alapadatok, s miegymás, mely kizárólag csak azért nem titkosított számukra, mert a nyomozás résztvevői. Érdekes tények kerülnek felszínre: a lény megközelítőleg húszezer évek, természetes érzéke van a legilimenciához, rendkívüli mágiaimmunitással rendelkezik, és még a származási bolygója sem egyezik az Övékkel. Nehéz lehet ezt egyszerre feldolgozni, és nagyrészük most nem is lényeges, ám Hithock kiszúr egy bejegyzést. - Eszerint a lény képes vérengző sakál alakjában rendkívül agresszív magatartásra. Ez megmagyarázná a szétcincált holttestet... - ekkor sietve belép Adora, aki ugyan nem lelte meg nagyapját, így kikérdezni sem tudta, de diáktársait könnyűszerrel megtalálta, és rögvest fel is világosította őket a komplikációkról. Mindnyájan egyetértenek abban, hogy Hermionéért vissza kell menni, így hezitálás nélkül elindulnak a Zsebpiszok közbe. Serah kijelentésére mélyet bólint Hithock, de nem úgy néz ki, mint aki megfogadná a tanácsát.
Cedric átveszi a vezető szerepét, az ő iránymutatásával mehetnek vissza oda, ahol Adora utoljára látta diáktársát: akadálymentes az út a fogadó felé. Ha azonban Kylie is velük tart, kénytelen egy újabb látomást elviselni: pontosan ugyanazt, amit azelőtt látott, mielőtt Hithock megmentésére siettek. S most is mintha valakivel osztozna rajta.
//kövi hsz 09.13.// Nox
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Telefonfülke - Minisztériumi bejárat 2020-08-31, 12:15
Cluedo & Sarah
"A vezeklés hatalmas dolog; ez az a zár, amivel bezárhatod a múltra nyíló ajtót."
Hiába vagyok aranyvérű család tagja, nem vagyunk a huszonnyolc nagy ház közül valók és a házimanók “használata” nem alapvető nekem se, így kicsit egyetértően mosolyodok el Cedric szavaira, amikor a fiú megköszöni a kis lénynek a segítséget. Hiába illett volna Kylie elmélete a képletbe, nem találunk arra utaló nyomot, hogy az előttünk lévő férfi nem lenne az, akinek mondja magát és halott lelket sem érzékelek a közelében. Amikor találkozik a tekintetünk Kylie-val biccentek neki, hogy megerősítsem az ő gondolatait és én is választ várok a tekintetében, hogy ugyanarra jutott-e. A beszélgetésbe Nox-ról és az Aranyvarjúról nem folyok bele, próbálom feldolgozni a hallottakat, kattognak az agytekervényeim. Viszont mikor a férfi egyenesen hozzám szól, majd bemutatja, hogy ő mire jutott, természetesen már én is közelebb lépek és megnézem a képeket. A szőke férfi, akiről nincsen információ engem is nyugtalanít első ránézésre, lehet, hogy a képességem teszi, hogy egy kissé más aspektus is eszembe jut. Nemrég jártam itt a Minisztériumban bejegyeztetni a hivatalban a vámpírságom, így pontosan tudom, hogy a rendszerben vannak bukkanók, átfedések és még inkább hézagok. - A vérlény és varázslény szekción is próbálkozott? - vetem fel, mert ahogy Kylie mondja, tökéletesen igaz, ha egyáltalán nincs nyoma a rendszerben, akkor lényegében törvényenkívüli és körözést kell kiadni rá, azt hiszem. A holttesten a sebek cseppet sem voltak rendezettek, talán ösztönlény az elkövető és nem is ember. Három személyt említ, Nox, Nox testőre és a szőke férfi, plusz egy negyedik, akiről semmit se tudunk. Végül is legalább nem az egész Egyesült Királyság a gyanusított… Amikor megjelenik Adora már egészen megnyugodnék, hogy legalább ők rendben vannak, de ahogy meghallgatom a hírét egy kicsit megfeszül a testem az idegességben. Lehet, hogy nem való nekem ez az egész, mert azonnal úgy érzem, hogy velük kellett volna mennem, hogy az én felelősségem ha Hermione megsérül, pedig se nem vagyok auror, se nem vagyok rangidős, de Sasha elvesztése olyan erős nyomot hagyott bennem, hogy úgy érzem hirtelen levegőt sem kapok. Egyetértek Cedriccel, csak egy szóra fordulok még vissza, Columbo módjára. - Mr. Hithock a biztonsága érdekében szedje össze a holmiját és jelentkezzen a parancsnokságon védelemért, ne maradjon egyedül, soha. - szinte parancsolok, de inkább könyörgés van a szememben, a lehetősége annak, hogy itt hagyjuk egyedül és az lesz a végzete szörnyen kínoz. Nem voltak sokan ebben a szárnyban, ami egy gyilkosnak tökéletes, muszáj olyan helyre mennie, ahol több ember veszi körbe. De ő a Minsztériumban van, Hermione pedig a Zsebpiszok közben, így a döntés egyértelmű, követem Cedricet és a tanácsát betartva a pálcámat is kéznél tartom. - Őszintén? Nekem se sok. Úgy érzem, mintha direkt mindenkire lennének utaló jelek, hogy végképpen fogalmunk se legyen... - válaszolom vissza Cedricnek, majd veszek egy mély levegőt és lélegzetvisszafojtva várom, hogy Adora mutassa az utat és remélhetőleg folytassa, hogy pontosan milyen bajról van szó, hány ember, hol, bármi, ami segíthet, hogy ne vakon szaladjunk előre. Taktikus vagyok alapvetően, de kicsit nehéz a terepen átgondolni mindent, félek, hogy perceken belül szétesem.
Elgondolkozva hümmentek Sera szavaira, ő mindig is empatikus volt, amennyire ismerem a családjukat, ő a legidősebb a három nővér között; egyébként is van benne egy kicsit anyáskodó vonal. Ám ez ütős párosítás, mert okos, ahogy azt egy hollóhátastól elvárnánk, mellette pedig időnként kész az érzelmire hallgatni. Én szimplán teszem, amit helyesnek vélek. Apa komoly moralitást tanított nekem, amiben mindig győz a jó, és nincsenek benne szürke szereplők, csakis mintha valami sakktáblán élnénk az életünket. – Köszönjük. Nekünk számítotok. – Rebegem a manó felé, hiszen így tisztességes, ugyanolyan személyek, mint mi. Bent Hithonk irodájában bénázunk egy sort, illedelmesen visszaadom a levert papírokat, és villámgyorsan próbálom őket útközben memorizálni, ám nincs rá szükség, mert az illető nem tűnik imposztornak. Miután Kylie is csak eljászotta a balesetetet, elengedem, immár négyen álljuk körbe a jegyzeteket, a cipőmre ejtett apróságot elrejtem, hátha később még számíthat. – Ugyan, meg tudjuk magunkat védeni, ha szükséges. – Miközben Kylie ismét tippelget, én már Adorát fogadom, nem csak ő aggódik most már, hanem rám is átragad. – Mennünk kell uram, és nem késlekedhetünk. – Intek a három hollóhátasnak, ha van mágikus lehetőség innen hoppanálni, akkor innen, ha ki kell menni a minisztérium elé, akkor pedig futólépésben ki, és az utcáról hoppanálunk a zsebpiszok közbe. – Pálcát a talár alá, csak a pulcsi ujjába. – Adom ki a javaslatot, és máris várom, hogy Adora vezessen minket. – Csak nekem zavaros a dolog? Nem csoda, hogy nem lettünk aurorok. Konkrétan gőzöm sincsen, hogy ki lehet a gyilkos. – Osztom meg a lányokkal a nyugtalanító gondolatokat. Még jó, hogy nincs közünk halálfalókhoz, mert ezek a furmányos gondolatok, utalgatások tőlem nagyon távol állnak. Sera viszont vámpír, Kylie látnok, én meg úgy érzem magam, mintha a mocsárban elvesztettem volna egy ezüstsarlót, és meg kéne találnom.
Tárgy: Re: A Telefonfülke - Minisztériumi bejárat 2020-08-26, 18:25
Cluedo & Adora
[You must be registered and logged in to see this image.] Miután sikerül újra elrendeznem az emléket a kis üvegcsében, s a merengőt lekicsinyítve zsebre rakom, egy pár pillanatig elgondolkozom a látottakon. A fiú, akit láttam az ijesztően fehér csajjal és a meglepően beteges kinézetű pasassal, a sulinkba jár…Elég bénán intézi a piszkos kis ügyeit, ha már itt tartunk. Amennyiben ő is benne volt a gyilkossággal, akkor feltehetőleg ő fog a legnagyobbat szívni; a nőből áradt a hatalom még az emlékképen keresztül is, a másik férfi pedig annyira hullának nézett ki, hogy meg se fogja élni az ítélethozatalt amennyiben rájuk bizonyítják ezt a gyilkosságot. Kissé megrázom magam a hallott Felix bácsi képére, majd elindulok. Nincs több vesztegetni való időm. Gyermekkoromban több ízben jártam a Minisztérium különböző ágazataiban, így több bejáratot is ismerek, mint néhány itt dolgozó. Persze, nem azért, mert annyival jobb lennék náluk csak általában, aki munkába jár, az mindig ugyanazt az útvonalat választja, de látogatóként, több lehetőséget is feltérképezhet az ember. Nem nehezedett gyermeki vállamra, a 8 óra munka terhe és a mindennapok problémáinak monotonitása. Kivételesen mégis a legszembe tűnőbb utat választom. Gyakorlottan lépek be a fülkébe és ujjammal eltekerem a tárcsát a megfelelő helyekre, s közben fülemnél tartom a kagylót, telefonálást mímelve. Hadd legyen meg a látszat. - Szerbusz. – Köszönök lelkesen a manónak, aki akár fel is ismerhet, de persze nem törvényszerű, rengeteg varázsló és boszorkány fordul meg nap mint nap. – Meg tudod mondani, hogy jelenleg hol tartózkodik Robert McGalagony? – Amennyiben azt válaszolja, hogy házon kívül van nagyapám, kelletlenül elhúzom a számat. Már igazán megpihenhetne a vén ember. Ha viszont itt van, akkor hozzá veszem az irányt és kikérdezem Hithockról, a papa rengeteg mindent lát és hall, pláne az aurori egységekből, hiszen magam is az volt és az apám jelenleg is állományban lévő auror. Pontosan ezért nem fordulhatok most hozzá; ki térne a hitéből, ha megkérdőjelezném egy társának a hátterét, elmeállapotát és tisztaságát. De mit tehetnék, ha egy általam szeretett emberről is meg kellett tudnom, hogy nem volt olyan tiszta, mint amilyennek hittem? Ráadásul, pont a kehült teste felett... Szóval amennyiben bent találom a Papát csak a vele való diskurzus után indulok az eredeti célom felé, ha nincs itt akkor persze egyből a többiek fele veszem az irányt. Oda érve be sem kopogok, hiszen a nyitott ajtóban látom a többieket. - Van egy kis baj. Hermione bajba került a nyomozás alatt egy Zsebpiszok közbeni lebujban. Véleményem szerint azonnal oda kéne mennünk, tekintve, hogy egy auror csoport nagy felhajtást kavarna, ami, ha jól emlékszem… - Nézek a felnőttre az asztal mögött. – nem lenne kívánatos az ügy felgöngyölítése során. – A mondandóm végén kissé várakozva nézek körbe a csapaton. Eddig én húztam az időt, ez tény és való, de pont ezért kéne sietnünk.
Úgy tűnik, hogy az előttünk ücsörgő férfi az, akinek mondja magát. A kétségeim még nem ülnek el ugyan teljesen, de mintha Sera is nagyon koncentrálna, talán ő is hasonló eredményre jut? Azért összenézek vele, hátha a tekintetéből tudok olvasni, az enyémen láthatja, hogy valamelyest nyugodtabbak a vonásaim és a szavaim is ezután arra utalnak, hogy igyekszem megbízni az előttünk lévő fickóban. - Az nem lenne rossz, ha a nő rács mögé kerülne. Nem szabadna csak úgy odakint lennie felügyelet nélkül. - jegyzem meg, hiszen tudom mit művelt velünk is. Egyáltalán nem normális dolog, hogy csak úgy garázsdálkozhat odakint és így gyakorlatilag akármit megtehet másokkal. Kétlem, hogy bármiféle lelkiismerete lenne, ami megakadályozná abban, hogy lazán eltegye láb alól azt, aki esetleg az útjában van. - Nem olyan régen látomásom volt uram és abban... valaki végzett Önnel. Nem szabadna egyedül maradnia idebent. - és valószínűleg máshol sem, hiszen egy látomás változhat, főleg ha mi közbe avatkozunk, de attól még a férfit simán megölhetik akár az utcán, ha valakinek a böki a csőrét. Egyelőre még él, úgyhogy bőven elég lenne egy halott. Nem tudom miért érzem úgy, hogy a gyanúnk talán túlságosan egyértelmű megoldás felé vezet, vagy szimplán tényleg többen vannak az ügyben és nem csak ez a Nox. Mivel igazából sokra nem jutottunk, én csak elgondolkodva nézem a képeket és a jegyzeteket, hiszen egyáltalán nincs bizodalmam abban, amit a nő möndött, ilyen formában pedig teljesen felesleges volt az ottani látogatásunk, csak ő járt vele jól, hiszen belenézett a fejembe és belepiszkált Cedric gondolataiba is. - Az alapos gyanú nem elegendő, hogy behozzák kiallgatni? És ő? - a szőke fickóra mutatok. Ismerős az arca, mintha láttam volna már itt a Minisztériumban őt, vagy képet róla, de nem vagyok benne teljesen biztos. - Ha nincs róla semmiféle információ az nem már önmagában szabályellenes? - mármint akkor eleve el kellene kapni és letartóztatni, hiszen csak úgy nem létezhet bele a vakvilágba. Az kétlem, hogy normális dolog lenne.
Kylie agytekervényei szorgosan dolgoznak, s mindez nem hiábavaló: sejtéseit megosztja társaival, s noha nem értenek egyet mindenben, abban maximálisan, hogy a Varjúnak nincs keresenivalója a városban. Megérkeznek a Minisztériumba, ahol egy nem túl barátságos házimanó fogadja őket, s egy nem túl vendégszerető folyosóra vezeti a kis csapatot. - Mi mást érdemelnénk mi manók... - csóválja a fejét Cedric megjegyzésére, majd mikor elérték az ajtót, felszívódik, így a diákok egyedül maradnak Hithocckal, aki immáron ott áll velük szemtől szemben, ismét. - A nő? Úgy érti beszéltek Nox Djarummal? Bevallom, ha csak számítottam volna rá, hogy ott lesz, küldök maguk mellé még néhány embert. - megnyugodva konstatálja a tekintetével, hogy egyiküknek sem esett baja. - Veszélyben? Mire céloz ezzel? - figyelemmel kíséri Kylie mutatványát, s noha kissé kérdőn néz rá, illedelmesen segít neki felegyenesedni. A lány nem érzékel semmi különöset Hithock körül, ugyanaz az ember áll előttük, aki a London Eye melletti parkban. Mindeközben Cedric szintén egy hasonló kis csellel kaparintja meg a számára szükséges információmorzsákat. Egy különös rajzra lesz figyelmes, mely mindhárom gyanúsított arcát tartalmazva, kacifántos nyilakkal és vonalakkal összekötve, mint valamiféle tervrajz, vagy kutatómunka. Noxból egy leágazó nyíl vezet Ansgar fotója felé, azzal a szöveggel hogy "testőr", két vízszintes vonallal van összekötve a szőke fickóval, lévén Hithock szerint társak, továbbá utóbbi felé a "meggyengült" szó van firkálva. Nox fejét élénk piros X díszíti, pont mint Kylie látomásában, csak ezúttal miniben. - Oh, Mr Diggory, épp ezt akartam megmutatni Önöknek. - Cedric engedelmével Hithock visszaveszi a papírköteget, azonban egy aprócska jegyzet kicsúszik a kötegből, s egyenest Cedric cipőjére pottyan. Nem Hithock kézírása, s minden bizonnyal sietős volt, mert eléggé olvashatatlan, de a lényeg egyértelmű: "a vérző fenevad ölni készül". Azonban hogy az a szó valóban vérző, vagy esetleg vérengző akart lenni, nem egyértelmű. Hithock kiteríti a diákok elé a papírokat. - Mint látják, képességeimhez és kapcsolataimhoz mérten megpróbáltam feltérképezni a lehetséges gyanúsítottakat, s az egyezések alapján három személyre jutottam, illetve egy negyedikre, aki valószínűsíthetően behálózza az egészet, de erre jelenleg nincs kellő mennyiségű bizonyítékom. Ms McCaine, kérem bocsásson meg, amiért nem válaszoltam, mikor Djarum képét nyújtotta felém, bizonyos minisztériumi szervek konstruktív, és igen diszkrét viszonyt folytatnak vele, és nem örülnének egy újabb fantomvádnak vele kapcsolatban. De ha ezt sikerül rábizonyítani, egy életre lecsukhatják. Néhány héttel ezelőtt beszervezett egy testőrt, azt pletykálják nagy veszélyben van, talán a feltételezett negyedik elkövető által, s mindig ott van az oldalán ez a különös, szőke férfi, aki talán nem az, akinek gondoljuk. Különös módon semmiféle általam ismert rendszerben nem regisztrálták, még csak bejegyzett nszemélyazonossága sincs. Felix és Nox között fennállt valamilyen kapcsolat, azonban jó ideje nem látta senki a Varjú környékén, így valószínűleg megszakadt, ami egy lehetséges indíték a gyilkosságra. Önök megtudtak bármi hasznosat? - Hithock elég gondterhelten mered a diákokra, mint aki egy hete nem aludt. Sera ugyan ismét előhívja képességét, de semmiféle nyomot, vagy jelet nem talál arra, hogy Hithockot támadás érte volna, vagy bármilyen módon benne lenne a keze a gyilkosságban. Ilyenformán egyértelművé válhat, hogy a látomás, amit Kylie élt át, egy feltételezett jövőkép volt.
//kövi hsz 08.31.// Nox
Seraphine McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Telefonfülke - Minisztériumi bejárat 2020-08-21, 15:16
Cluedo & Sarah
"A vezeklés hatalmas dolog; ez az a zár, amivel bezárhatod a múltra nyíló ajtót."
A párosnak egy rugóüra jár az agya és végül is én sem vagyok olyan elhivatottan különvéleményen, de talán az elmúlt egy év teszi, hogy a sötét helyeket nem élből utasítom el és purgálnám ki, hanem mélyebbre nézek, hogy miért is létezik még. Nem a nő létjogosultságát tekintve, mert ő már kiverte a biztosítékot azzal, hogy belemászott a fejünkbe ha akartuk, ha nem, de az Aranyvarjút magát szemlélve. Könnyű lenne bekategorizálni, hogy alvilági és égessük fel, de egy emberöltővel ezelőtt még a vámpírokat is az alvilághoz és a sötétség teremtményeihez sorolták, tehát nem minden fekete és fehér. Talán két éve még ebből állt az életszemléletem, de mára teljesen összeroppannék, ha nem látnám az egész spektrumot. Végighallgatom a társaimmal a mondandóját a házimanónak és Kylie megállapítására egy kissé zavartan nyelek. - Lehetséges, egyikünk sem ismerte igazán korábbról, minket könnyen megtéveszthetne egy hasonmás, talán inkább ez volt az indok, hogy minket kért fel... - fűzöm tovább a baljós gondolatot, aztán természetesen betérve az irodába végighallgatom a férfi mondandóját és utána Kylie és Cedric válaszát. A lány elültette a bogarat a fülembe, így szerintem az elmúlt időkben a legnyomasztóbb és legintenzívebb napomat tudhatom a hátam mögött, ugyanis ismételten kinyúlok a holtak világa felé, és egy kissé szorongva figyelem a környezetet nyomot keresve arra, hogy Kylie látomása már megtörtént, megmaradt vérfoltot, sérülést a bútorokon, vagy egy szobában ragadt holt lelket - ha a férfi tényleg itt halt meg és a húsvér személy egy imposztor, akkor a lelket vissza tudom hívni. Ha és amennyiben. Csak ne legyen igazuk. Mivel két társam már beszélt, sőt, Kylie még elő is ad egy mozdulatot, amivel biztosan magára vonja a figyelmet, talán nem feltűnő, hogy én ismét hallgatok és szemlélek.
// Kisértetvadász II. A kísértetvadászok képesek azokat a szellemeket is látni, akik már átléptek a függönyön és odaát tartózkodnak, kapcsolatba léphetnek elhunyt rokonokkal, hívhatják őket, tehát cézatosan képesek megidézni valakinek a szellemét. El tudják űzni a nyughatatlan/ártó szellemeket is. Rájuk nem hat a szellemek jeges érintése. Érzékelik a sötét teremtményeket, szellem, vérfarkas, vámpír stb. Meg tudják határozni hozzávetőleg az irányukat. Tömegben tehát még nem tudnak célzatosan kiszúrni pl. egy vámpírt, de tudják merre van. Érintés útján egyértelműen érzékelik micsoda az illető. //
Én is csóválom a fejemet, egyet kell értenem Kylie-val, akivel mindig egy hullámhosszon vagyunk, már-már egymás mondatait fejezzük be, így neki válaszolok, miközben Seraphine vizsgálódik. - Szerintem sem. - Válaszolom a páromnak, aztán a vámpírlányt bevárva már indulunk is kifelé, remélve, hogy senki nem álílt meg kifelé menet. Amint átértünk a minisztérium telefonfülkéjébe, kicsit préselődni kell ugyan, de nem idegenekről van szó, hanem közeli barátokról, úgyhogy ez számomra sem jelent problémát. Lehúzzuk magunkat, hogy máris a folyosón találjuk magunkat, a házimanó pedig szerencsénkre meg is jelenik, őket itt is szolgaként használják a minisztérium emberei. - Valóban? Azt hittük, elég figyelmes, és empatikus ember. - Rezzenek meg a társaimra nézve, velünk elég korrekt volt, de hogy így átnézzen egy házimanón? Lehet, hogy tényleg a lányoknak van igaza, és valójában már meghalt? Beljebb lökjük az ajtót, ott megtaláljuk ugyan az illetőt, de nagyon furcsának tűnik, cseppet sem olyan, mint legutóbb. Kylie ügyesen oldja meg a helyzetet, mert miután mond egy semmitmondó mondatót, bénázva esik át szinte az asztalon, én pedig "ügyetlenül" utána kapva verem le az asztalon lévő papírokat, de csak hogy ha lehajolok, hogy összeszedjem, jobban meg tudjam figyelni őket, van e a képek mellett írás is, egyéb jegyzet, bármi. -Sajnálom uram, eddig nem sok mindenre, zsákutcába jutottunk, ezért is gondoltuk, hogy ugyan csak részeredményekkel, de egyeztetni kéne.
Egy ilyen helyen, egy ilyen nő hogy is lehetne ártatlan? Ezt akkor is így gondoltam volna, ha nem mászik a fejembe, vagy épp Cedricébe, nem hogy mindezek után. Az már az utcán is látszott, hogy szétrebbentek előle az emberek, nem véletlenül nem szívesen jöttem be ide, hiszen biztos volt, hogy ebből kevés jó sülhet ki. - Ennek a helynek még csak léteznie sem lenne szabad. - suttogom, szinte csak magam elé, miközben távozunk. Hát igen, kétlem, hogy bármi jó történne itt és fel sem foghatom, hogy a Minisztérium miért nem tesz ez ellen valamit, de most nem ez a legfőbb dolgunk, hanem, hogy kiderítsük a megbízónk hol van és hogy van, hiszen a látomásom alapján akár már halott is lehet. - De, ha a látomás szerint Mr Hithoch már halott és nem is vele beszéltünk? - merül fel bennem a kósza gondolat, amit hangosan is kimondok, bár még mindig fura lenne, hiszen ez a Felix rendes fickónak tűnt, viszont alig lehetett felismerni az arcát, úgyhogy nem lehetünk benne biztosak, hogy ténylegesen ő a halott. Amikor elérjük az ajtót legszívesebben sietősen lépnék be, de végül csak óvatosan lököm be az ajtót. A férfi láthatóan életben van, legalábbis elvileg ő az, de... mi van ha kezdetektől fogva félrevezet minket? Egy futó pillantást váltok Cedrickel. Ismer már eléggé, hogy tudja sose csinálok semmit véletlenül. - A Varjúban járunk uram, de nem sokra jurottunk, az a nő csak hazudozott össze-vissza. Viszont attól tartok Ön veszélyben van. - a képre mutatok, ami az asztalon hever, miközben közelebb lépkedek és mintegy csak a véletlenre és a ügyetlenségemre foghatóan csúszom meg, hogy nekiessek kicsit az asztalnak és a férfinek is. A képességem gyakorlat jelez olyasmit, amire nem számítok, a szőke férfi képét próbálom jobban megfigyelni és persze Hithocht, márha tényleg ő az... Ha mágiával, vagy százfűléfőzettel álcázza magát akár még érzékelhetem is. Még se lenne jó egyből a gyanú miatt a képébe nyomni egy finitét.
Most, hogy a nő távozott, s a diákok is sietősre fogták az iramot, elkönyvelhették magukban, hogy bizony a Varjú nem gyerekeknek való hely. Nincs ember, aki tudja, pontosan mióta üzemel, s hogy miért, arról is csak találgatások folynak - egy biztos: messze több, mint egy mezei bordélyház, s ezzel immáron a kis csapat is tisztában van. A kiutat keresve Serah szellembe botlik, olyanba, ami leginkább az ősöreg Véres Báróra hajaz, azonban téved, ha úgy gondolja, hogy az alak vámpírléte miatt titulálta vérgyűjtőnek. Noha az összefüggés adott, a szellemalak Serah kezére nézett, arra a kezére, amellyel begyűjtötte az újabb adag rejtélyes, fehér port. Sejtése helyesnek bizonyul: ha visszaemlékeznek, Hithock a nyomozás kezdetén Felix Donellt jelölte meg áldozatként - noha arca nem volt túl kivehető a roncsolódások végett.
A döntés tehát megszületett: következő állomásként a Minisztériumot jelölték meg. Kiérvén a Varjúból a hoppanálás lényegesen egyszerűbb, így pikk-pakk az ominózus telefonfülkénél találják magukat, amibe ha sikerül hárman bepréselődni, immáron az új helyszínen nyomozhatnak tovább. Cedric sejtése beigazolódik, leérvén egy tömzsi házimanó fogadja őket, nem túl szívmelengető arckifejezéssel. Hithock nevét meghallván egy pillanatra eltöpreng. - Hithock? Hm... Jó ideje nem köszönt felém... - aztán int a kezével, jelezvén: elvezeti őket az irodához. Így is történik, azonban furcsamód útközben egyetlen lélekkel sem futnak össze. Igaz, kicsit későre jár, de a túlórázó aurorok megszokott jelenségek errefelé. Megérkeznek az ajtóhoz, cikornyás gravírral virít rajta az Armand Hithock felirat, s a pozíciója. Meglepő lehet, de az ajtó résnyire nyitva áll. Bekukucskálhatnak, vagy rögtön be is léphetnek, ha pedig megtörténik, szembetalálják magukat megbízójukkal. Úgy tűnik életben van, noha kissé gondterhelt, töprengő arckifejezéssel bújja a maga elé terített papírokat, észre sem véve a megjelenő diáksereget. A dokumentumok, melyeket olyan serényen elemezget, három alak aktái, továbbá egy fantomkép, néhány jegyzettel. Az egyik Nox Djarum, akivel a Varjúban találkoztak, a második egy szőke, világos szemű férfi, a fotó elég homályos, a harmadik pedig... Egy griffendéles diáktársuk: Ansgar Halvorsen. - Mi lehet a kapocs... - motyogja magában Hithock, majd felpillant, és szembetalálja magát a három fiatallal. - Oh, üdv, micsoda váratlan meglepetés. Már kezdtem aggódni. Kérem meséljenek el mindent amit láttak, illetve... A többiekről tudnak valamit?
//kövi hsz 08.21.// Nox
Rhys Murdoch
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A Telefonfülke - Minisztériumi bejárat 2020-03-23, 23:03
A helyzet nagyon is komoly, nem csak az én életem van veszélyben, hanem rengetegeké, azoké, akik ki akarnak válni a Testvériségből, és azoké is, akik meg akarnak harcolni azzal a Grindelwalddal. és ahogy mondta már rengetegen kómába kerültek közülük. Ami nem jó. Nagyon nem jó. - Akkor a kávéban van minden reményem. - folytatom a mondjuk ki, flörtöt, ha már egy halvány mosoly megjelent az arcán. Rengeteget változik az arca, amikor mosolyog, a komolyságtól keletkezett ráncok kisimulnak és sokkal fiatalabbnak tűnik, határozottan dögösnek. Persze nem azért vagyok itt, hogy fel akarjam szedni, hiába tűnök talán távolról egy kétajtós szekrénynek, nem vagyok egysíkú pasi, aki csak a domborulatot látja, és nem teljes emberként a nőt. Ha jobban belegondolunk, harminchat évesen nőtlenként és nem is túl sok csajon túl egyértelmű, hogy nem egyéjszakás kalandra termettem. - Nagyon rég óta nem hibázol… hmm...- ismétlem meg, halkan hümmögve egyet. Látszik az arcomon, hogy bizalmatlan vagyok és forognak az agytekervényeim rendesen, hogy milyen velős kifogással állhatnék elő, ami nem azt sugározza, hogy nem bízok a varázslatba annyira, hogy potyautasként magával rántson a semmibe. Felhördülök, amikor meghallom az ájulást. - Én aztán nem! - mondom azonnal, és mintha ekkor kattanna bennem valami. A férfi hiúságom talán, ami azt diktálja, ha ilyesmivel nyugtatgat a nő, akkor tuti azt hiszi, hogy rettegek, vagy gyenge vagyok mint egy ma született bárány. Ott van az a férfiego! Nonszensz gondolat persze, már ami a gyengeséget illeti, hiszen több, mint száz kilóval fekvenyomok, és a testalkatom magáért beszél - de ettől teljesen független a légibetegség, amilyennek ezt a hiphop mellékhatást képzelem el. - Üsse kő, ha azt mondod, hogy egyben kerülünk oda és gyorsabb, legyen, szorít az idő. - megyek végül bele, tehát engedem, hogy megfogja a karomat, és a másik kezemmel ráfogok a kezére, azért kicsit "kapaszkodósra" fogva a figurát. Soha életemben nem csináltam ilyet, már most felfordul a gyomrom az idegességtől, hogy varázslathoz folyamodunk, hiába rutin a boszorkának. Nem lehet csak úgy kiírtani az utálatot és a bizalmatlanságot az egész iránt. Amikor meglőttem azt a fiút... A jelenben maradok, az aggódó, koncentráló mogorva fejemből kierőltetek egy mosolyt, mintha nem lenne semmi gond az ég egy adta világon, miközben a hányinger kerülget. De ha menni kell, hát menni kell.
- És ez azt hiszem nem kellene, hogy meglepjen. - sóhajtok egyet. Ez persze nem jelenti azt, hogy szerintem teljesen őrültség lenne egy ilyen közös világ, mert tényleg szép álom... de még most is úgy látom ez csak álom maradhat, amit most Grindelwald felbukkanása is alátámaszt, hiszen máris itt van valaki, aki a jó ügyükre támaszkodva próbál rossz dolgokat tenni, ezért is nem hiszek abban, hogy ez a szép új világ, amire ő annyira vágyna valaha is megvalósítható lenne. Most viszont igazán nem ez a fő lényeg, mert itt van, ahol nem kellene lennie és hamar egyértelművé válik, hogy jelenleg sehol se látnák jó szemmel. - Hát persze, de ha teával kínállak, akkor tényleg _csak_ teára gondolok! - egy halvány mosoly, ennyire futja csak a viccelődését hallva. Képes még egy ennyire komoly helyzetben is humorral enyhíteni. Nekem ez azért nem megy ennyire könnyedén. Túl sok minden történt az utóbbi időben és túl sok rossz is egyben, ami miatt az amúgy is erős tenni akarásom csak még jobban fokozódott és végezte ki azt a nagyon mélyen megbúvó lazaságot, ami ott volt bennem még régen. - Én. Már nagyon régen nem szoktam hibázni hoppanálás közben és elég messze lakom innen. Neked és nekem sem lenne semmilyen szempontból sem jó buszozgatni. - rázom meg a fejemet. Na jó, tudom én hogy előre ez pocsék és azt is, hogy esetében amúgy is kockázatos. Ahogyan eddig értem ezt az egészet, rá nem hatnak az elmére ható varázslatok, de a hoppanálás nem az elmére hat és még csak nem is árt neki azon kívül, hogy könnyen lehet, hogy ki kell tisztítanom a szőnyegemet, ha megérkezünk. - Csak megfogom a karodat, egy erőteljes rántást fogsz érezni a köldököd tájékán, és egy pillanat múlva már nem itt leszünk. Elsőre... nem túl kellemes, de meg lehet szokni. Ha eljálnál, az is teljesen normális. - teszem még hozzá, hogy ne legyen ez valami férfiego kérdés, hogy tudom is én ő nem lehet rosszul, mert kemény mint a kád széle. Azért persze, ha mindenáron ellenkezne, akkor nem erőltetem, de én akkor is úgy vélem ez lesz a jó megoldás. Azt sem akarom, hogy végig buszozzuk a fél várost. Időben és feltűnőségben sem lenne hasznos és abban meg nekem nincs gyakorlatom. Azért mindenképpen megvárom az engedélyét és tényleg csak akkor fogom meg a karját, ha elfogadja, hogy próbáljuk meg. Ha nem hat rá a dolog, maximum nem sikerül, kétlem, hogy a fele itt maradna, a fele meg nem, vagy ilyesmi...
Az biztos. De egészen addig örültem volna neki, mint majom a farkának, ameddig valamelyik szkeptikusabb mágus meg nem jegyezte volna, hogy biztosan csak be akar épüpni és csapda. Azzal a lendülettel került volna újra zárkába, már ha nem tudom nagyon bevédeni. De ez az egész már csak spekuláció, hiszen az ügyünk meghalt Fionnal együtt. Ha most jelent volna meg, akkor ugyanúgy megfordítottam volna, mint most ő engem, egy kis seggbebillentéssel együtt. Nem szó szerint. - Amit akkor mondtam még mindig úgy gondolom. A varázsvilágnak véget kell vetni, egy világon osztozunk és sokkal jobb világot építhetnénk együtt. Én ebben hiszek ma is, és ezen semmi sem változtathat. - válaszolom, hogy értse, nem azért vagyok itt, mert hirtelen erről változott meg a véleményem. Sajnos a körülmények változtak meg, de nagyon. Halkan felmorranok a kérdésére, igazából ezt lehet kelletlen igennek nézni, de nen fűoik a fogam ahhoz, hogy kimondjam. Nem mondtam még olyan sokat, a környezet miatt, így nagyon is jól hangzik, hogy vonuljunk el. - Már is felhívsz magadhoz? - kérdezem nevető szemmel és egy mosollyal, ezzel is valószínűleg a helyzet komolyságát kicsit enyhítve. Persze ezek a megjegyzések nem teljesen alaptalanok, egyértelműen érezni lehet, hogy nyugodalmas időkben ez lennék én, egy két méteres széles vállú izomköteg, egy szőrös medve, aki legbelül egy pajkos flörtölős srác. Lenne, ha lehetne. Ha nem ömlene mindig nyakamba a szar. Láttam már, ahogy a varázslók hoppanálnak, de sose kérdeztem mi a neve, így elsőre összevonom a szemöldökömet ameddig nem magyarázza el, hogy miről is van szó. - Hogy mi a franc? És mi garantálja, hogy egyben kerülünk elő? És még is hogyan működik, összeütjük a piros topánkás sarkunkat háromszor? - kérdezem szkeptikusan, látszik, hogy nincs sok bizodalmam a mágiában és hogy nagyon nem fűlik hozzá a fogam, hiába bízom a nőben. Hiszen nem attól tartok, hogy valami csapdába vezet, hanem attól, hogy a semmiben ragadok vagy valami ronda mellékhatása lesz, hiszen ő se tudja, hogy egyáltalán elvihet-e. - Tudod a tömegközlekedés Londonban páratlan... - próbálom promótálni a piros emeletesbuszt, miközben azon gondolkozom, hogy hogyan szerkesszem viccbe, hogy a megfelelő alkoholmennyiséggel tapasztaltam már ilyen "hoppanálást". De inkább sehogy, és ha nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy az ő módján menjünk, akkor nem megedzem a lelkemet is nem nyüszítek ijedt kutyaként, akármennyire nem akarom az egészet. Az nem az én stílusom, szép is lenne.
Azért azt hiszem ő is meglepődött volna, ha hirtelen én állítok be hozzá azzal, hogy tévedtem és csatlakozni akarok a rántsuk le a leplet a varázsvilágról mozgalomhoz, még ha ez kivitelezhetetlen is lett volna, hiszen nem tudtam volna, hogy hová is állítsak be. - Hogy mi? Hát ez... az egész, hogy hirtelen másképp látod, amit legutóbb oly bőszen hangoztattál. - pedig már ott volt mögöttünk a Milleniumi káosz, én akkor is mondtam neki, hogy az nagyon nem volt rendben, hiszen sokan sérültek meg és sokan csak azért nem mert a mi aurorjaink tettek róla, hogy kisebb legyen a baj, mint ami lehetett volna. Ő mégis állította, hogy az egy hiba volt, de attól még a lényeg összességében az, hogy ők jót akarnak. Aztán tovább beszél, én pedig lassan kezdem érteni, hogy pontosan miről is van szó. Ezt mondta a fickó is... a vezetőjük mielőtt eltűntette a könyvet és ezzel feláldozta magát. Nem mondom, hogy nem dermedtem le egy pillanatra, de egy jó tett nem oldja fel az előtte elkövetett rosszakat akármennyire azt hitte, hogy azok a jót szolgálják. Nem ismerem a társaságuk felépítését, de az már egyértelmű, hogy széthúznak, hogy Grindelwald szétrobbantotta és akik nem akarnak a nagyobb jó érdekében bármit megtenni azoknak nincs ott helyük. Végül csak sóhajtok egyet, mert értem már miért van itt és azt is, hogy nincs egyedül, de közben azt is tudom, hogy nem az a legjobb megoldás, ha feladja magát, na de akkor ha nincs előre és nincs vissza, akkor merre van út? - Két szét között a pad alá ugye? - gőzöm sincs, hogyan tudnék segíteni, egyáltalán milyen tanácsot adhatnék, vagy hányan vannak bajban. - Na jó... elmegyünk hozzám, ott nyugodtabban tudunk beszélni és megérted majd miért nem lenne jó feladnod magad, még ha értem is, hogy egyelőre más lehetőség sincs, ami jobbnak tűnne. Vajon, ha nem hatnak rád bizonyos varázslatok képes lehetsz hoppanálni? - nem tudom, hogy mennyire ismeri a varázsatokat, ezért csak néhány pillanat múlva esik le, hogy könnyen lehet, hogy sejtelme sincs miről is beszélek. - Ugrani egyet a térben... eltűnni és hopp megjelenni máshol. - egyszerűbb lenne, mint sétálni, főleg ha esetleg eleve keresik őt, és nem csak a Minisztérium.
A költői kérdésekre nem válaszolok, megtanultam, hogy néha okosabb hallgatni, és amikor kihátrál a fülke ajtajából kilépek belőle, így még szembetűnőbbé válik az a harminc centi különbség közöttünk. Nem csak magas vagyok, de a széles vállam és az izmos karom akármilyen ruhán keresztül megmutatkozik, nincs az a kabát, ami a férfias, edzett testfelépítésemet elfedi. Fogalmam sincsen Voldemortról valóban, mikor én bekerültem a Testvériség vérkeringésébe és megismerkedtem a varázsvilág létezésével, ő már sehol se volt - illetve megjelent és el is pusztult a Roxfortban újra meg újra, de ez nem jutott el hozzám. Követem amerre vezet, mivel nagyon úgy tűnik, hogy őszintén aggódik, és amúgy is a kezébe akartam helyezni az életem, miért ne bíznék benne? Nem sok veszteni valóm van már, eszembe se jut, hogy az elmondottak után tartanom kéne tőle a sikátorban, hiába boszorkány én pedig csak varázstalan. Nem minden varázslat pattan le rólam, ha mondjuk rám robbantja a szomszédos házat és betemet a törmelék az nagyon is valós dolog, szépen összezúz, mint akárki mást. Már kezdem elveszteni a fonalat, hogy mikor is válaszoljak a kérdésre, és mikor nem, de végül csak megszólalok. - Azt állítottad, hogy jobbak vagytok nálunk. Hogy ti vagytok a jófiúk és mi vagyunk a rosszak. És kiderült, hogy ez így is van… illetve most már így van. Én pedig a jó oldalon akarok állni. Mi ebben a hihetetlen? - kérdezek vissza, őszinte csodálkozással. Fogalmam sincs, hogy miért ilyen szkeptikus, ha egyszer a kalitkában úgy védte a Minisztériumukat. Tényleg nem tudom hogyan működnek, én csak abban bíztam, hogy majd őt kérem és neki adom le az információkat, amiket tudok, és ezzel alkudozhatok majd. Mert nem keveset tudok… - Aggódom. De nem magamért. - válaszolom végül a mosolygás után igen komoly tekintettel nézve rá. Nem tudhatja, hogy pontosan hány ember is van a Testvériségben és milyen színes a társaság és hogy most pontosan mi is folyik ott… Senki se tudhatjak, csak a tagok, éppen ezért titkos társaság a titkos társaság. - A vezetőnk halott. És vele együtt halt az igazi Testvériség is. Nem tudom, hogy pontosan mit és hogyan akar ez a Grindelwald, de azt igen, hogy a rémtetteiért hosszú évekig ült a börtönbe, és hogy kész agresszív mederbe terelni a dolgokat. Én pedig nem fogok ebben részt venni. - mondom szikla szilárdan, mondhatni kiöntve a lelkemet, bár igen távol áll tőlem az érzelgősség, de akkor is a szívemből beszélek. Egyelőre nem említem meg Katyát, sem másokat, akiknek nagyon fontos lenne egy biztonságos menedék a Testvériségből, egyelőre csak rólam van szó. - Eljöttem, és ezt nem nézik jó szemmel, azt hiszem ez egyértelmű. - teszem hozzá, miközben elraktározom magamban, hogy a pisztolyról is beszélnem kéne, de nem igazán alkalmas a hely, azt hittem valami kihallgató teremben leszünk, csak ketten, még ha valami humbuggal tuti még vagy tíz magafajta hallgatna minket a másik szobából.
Nem szabadna meglepődnöm a szavain, de lássuk be ez is azt mutatja, hogy nem érti pontosan mi történik a háttérben. Nem tudja, hogy mi volt itt, amikor Voldemort nevét még csak kimondani se merték az emberek. Sejtelme sincs róla, hogy ha eluralkodik a pánik akkor egyesek milyen lépéseket tesznek majd meg. A Minisztériumban hiszek, de hogy minden emberben hiszek-e, hogy higgadt és reális marad majd... nem, őszintén szóval ebben egyáltalán nem hiszek. - Tényleg nem tudod, hogy mit jelent, ami mostanában történik ugye? Hogy rád nézve mit jelenthet? - rázom meg a fejemet és mintha még a hangomat is lehalkítanám egy kicsit. Hátrébb lépek, valahogy jobbnak érzem, ha kijön a fülkéből végre és nem egy lényegében kapu mellett beszéljük meg ezt az egészet. Nem azt mondom bárki hallhatja, de... és ha mégis? Szóval megvárom, amíg kijön, és kicsit beljebb sétálhatunk a kis sikátorban. - Az emberek félnek. Az, aki fél sok mindenre képes. Egyre több magamfajta kerül medimá... kórházba. Nem térnek magukhoz, nem tudják őket felébreszteni. Most már nyilvánvaló, hogy egy olyan ember akar visszatérni, aki nem csak a te, hanem az én világomat is veszélyezteti. És ha te most betoppansz oda, hogy közéjük való vagy, de feladod magad és a tetejében nem hatnak rád varázslatok... Szerinted ennek bármi jó vége is lenne? - megrázom a fejemet és csak remélni tudom, hogy így már érti. Honnan tudhatják, hogy nem fenyegetést jelent. Nem tudjuk ki vannak a Minisztériumban, akik Grindelwald emberei, nem tudjuk kiben bízhatunk és kiben nem, ahogyan ő sem. Attól nem fél, ha feladja magát és fontos információkat akar kiadni, akárki elteheti láb alól, mielőtt ezt megtehetné? Ha pedig nem, akkor ki akarják majd deríteni, hogyan képes ellenállni olyan varázslatoknak, amiknek a varázslók sem. - Ha lenne egy kis eszed te is aggódnál! - csattanok fel talán a kicsilány megszólítás miatt, talán azért, mert igen tényleg aggódom. Segített nekem, rendes fickó akárkik mellett is áll... állt, és nem érdemel rossz sorsot. Ha pedig feladja magát biztos, hogy az vár rá. - Egyáltalán miért? - még ezt nem értem pontosan, miért akarja feladni magát, hiszen olyan bőszen fejtegette nekem, hogy miért van igaza, miért van igazuk, miért kell lepelezni a csúnya, gonosz varázsvilágot, akkor mégis miért van most itt?
Ronda dolog ez a visszautasítás, de puff. Ha nem repes, hát nem repes, ez van, nem fogok rajta tovább rugózni, se játszani a csalódottat. Nem csak azért hiányzott, mert a vitáink valamiféleképpen építőek voltak és érdekesek, hanem azért is őt kerestem, mert jó embernek ismertem meg, és tán még attól függetlenül is, hogy elengedtem őket, nem engedné, hogy túlkapás miatt életfogytigra ítéljenek azért, mert rossz oldalon álltam. Legalább is ez volt az elmélet. Most pedig jó nagyot kerekedik a szemem, amikor meghallom az ellenkezést. - Miről beszélsz? Nem úgy volt, hogy a Minisztériumotok a mindenség és hogy igazatok van és a Testvériség egy alvilági banda? Akkor én meg bűnöző vagyok, akitől elvárja a nép, hogy feladja magát, amikor megjön az esze. - vezetem le néhány lépésben, összeráncolva a szemöldökömet, meredten bámulva rá. Amikor utoljára láttam még híven követte a kormányát és ők voltak a jófiúk, most pedig meg akarja tiltani, hogy feladjam magam? - Csak nem aggódsz értem, kicsilány? - fordul az arcom újra vidámba, mert hirtelen azt hiszem, hogy csak túldramatizálja a helyzetet. Előttem mindig az a kép élt, hogy ha odáig jut a helyzet, hogy megjelenek itt, majd szól két szót az érdekemben aztán pár év börtön, mondjuk aztán háziőrizet. Vagy ledolgozom valami gyárban, vagy építkezésen, addig is formában maradok, tudom is én. A lényeg, hogy közben ne vadásszanak le, és hogy esetleg ki tudjak harcolni valami előnyös alkut a többieknek, akik ki akarnak ugrani a most már Grindewald uralta testvériségből. A kölykök… ők nem tehetnek semmiről. És ha belegondolok, hogy van akit én szerveztem be, nem is kevés ember… Azért egy kicsit a hülyéskedés mellett is el vagyok bizonytalanodva. Ha nem adhatom fel magam, akkor mit csináljak? Bujkáljak életem végéig, mert vagy a Testvériség fog levadászni, vagy a Minisztériumuk? Megpróbálhatom, nem érdekel, de a kölykök...?
Öröm? Hát no épp elég feszült a helyzet jelenleg mindenhol, hogy örülni tudjak neki. Nem azt mondom, hogy mint emberrel bajom lenne, hiszen attól függetlenül hogy mennyire másképp látjuk a világot megértem az indokait és azt is el tudom képzelni milyen rettenetes lehetett, ami történt vele, de... ettől még jelenleg tudomásom szerint legalábbis ellenkező oldalon állunk és neki pont e miatt nem igazán vna itt keresnivalója. Keresik és nem hiszem, hogy kevesek lennének vele, ha elkapnák. Nincs róla tudomásom, hogy mi zajlik jelenleg a Testvériség berkein belül, de arról igen, hogy a Minisztériumi légkör mennyire feszült, így biztos, hogy senki se nézne rá jó szemmel, hogy mugliként pont oda akar bejutni. - Nem is értem miért nem lelkesedem jobban. - csóválom a fejemet, hiszen mintha nem is értené pontosan, hogy mi történik itt, vagy nem akar jobban belegondolni? Nem tudom, komolyan én sem értem, hogy mégis mi a fenét gondolt és amikor tovább beszél és kiderül miért is van itt végképp elképedek. Akaratlanul is újra körbenézek, pedig senki sem közelít egyelőre. Valahogy sejtem, ha ilyen döntést hozott annak nagyon jó oka van és ezek szerint ő is azért kémlel körbe időnként, mert nem csak attól tart, hogy egy magamfajta toppan be ebbe a kis sikátorba hirtelen. - Hogy mi? Miért? Ez rettenetesen rossz ötlet ezt tudnod kellene! Nem csinálhatod! - tudom nincs közöm hozzá, de mintha sejtelme sem lenne róla, hogy ez mivel jár. Nem tudom, hogy pontosan mit akar elérni, de furcsa módon elhiszem neki, hogy tényleg feladni akarja magát és nem pedig valami komolyabb cselszövés van a háttérben. Nem, ilyesmit egyszerűen nem nézek ki belőle. Még ha igen nagyon eltérőek is a nézeteink a világ jövőjét illetően, attól még nem rossz ember, nem próbálna így áskálódni a varázslótársadalom, vagy akár a Minisztérium ellen. De akkor mégis mi a fenét gondolt?
Nem bántásnak szánom a kislányozást, akkor sem annak szántam, amikor a zárkában tartva hívtam így. Egészen egyszerűen nem volt az erőssége a bemutatkozás és harminc centivel magasabb vagyok és súlyban is kétszer annyit nyomok. Tehát hozzám képest kislány, még ha csak hét év is van közöttünk, és már olyan korban járunk, hogy az semmiség. Már nem akarom a korát firtatni, tudom, hogy a nála nyugodtabb nők is képesek pofonnal válaszolni egy ilyen kérdésre. - Mintha nem igazán örülnél a találkozásnak. - jegyzem meg látva az arcán az értetlenséget és idegességet, hát igen, én örülök neki, határoztottan nevet a szemem, akármennyire vagyok egy marcona medve. Amikor a foglyom volt elég sok időt töltöttünk azzal, hogy sakkozás közben némán kerültük a tényt, hogy mennyire másként gondolkozunk, vagy éppen erről vitáztunk, akárhogy is legyen, nem látok benne semmit abból a gonoszságból, amit a varázslóknak tulajdonítok. Halkan felmorrantok, amikor közli, hogy a nyers erő itt nem használ, mert nem lehet csak úgy ajtót törni a falba, de nem folytatja, hogy akkor még is hogy a nyavalyába kell életrekelteni ezt a konzervdobozt. Nyomkodok én mindent, mintha a Tardisban lennék, de semmi sem tűnik célravezetőnek. Biztos kell valami botos mifenézés. - Hogy egész pontosak legyünk, azért jöttem, hogy feladjam magam. - válaszolom a magam egyszerű módján, minden kertelés nélkül. Nem azért, mert hirtelen annyira bízni kezdtem a varázslók minisztériumába, vagy úgy egyáltalán a varázslókban, hanem azért mert kifutottam a lehetőségekből. Nagyon sok emberrel voltam jóban a Testvériségben, hiszen majdnem a kezdetektől tagja voltam az egész mozgalomnak, és azzal, hogy én hátatfordítottam Annabelle-nek, és még inkább Grindelwaldnak, sokan tették, vagy ingott meg a hűségük a nagyobb jó érdekében szlogen felé. A legvadabb rémálmaimban se hittem volna, hogy kígyókat melengetünk a keblünkön és hogy ez a kígyó még egy halálosat harap is… Elég a költői képekből, na, nem hittem volna, hogy Fionn ilyen kurva ronda sorsra jut és az élete munkáját egész egyszerűen megkaparintják azok, akik a halálát okozták. Szóval nagyon ronda gerenda vagyok a szemükben, valljuk be.
Ő szinte már elmosolyodik, én pedig összehúzom kissé a szemöldökömet, hiszen nem tudom mire vélni a dolgot. Örül nekem? Ezek szerint nem pont most kapta rajta valami turpisságon, na de akkor sem értem, hiszen ha nem én jövök épp, vagy véletlenül mégis rájön hogyan kell használni, mert hát láthatóan egyelőre sejtelme sincs róla és valószínűleg nem is fog rájönni egy könnyen magától, ha csak nincs írtó nagy mázlija. A megszólításra azért csak elhúzom kissé a számat, hiszen finoman szólva is degradáló a megjegyzés, nem csoda, ha érkeznek is mindjárt a szigorúnak szánt kérdések, még ha tényleg inkább aggodalmaskodóra is sikerül az eleje. Őszintén szólva nekem nem is tűnik olyan régnek, pedig tény azóta már történt egy s más, de minden olyan gyors egymásutánban, hogy nem is tűnik fel mennyi idő telt el azóta, hogy végül megúsztam, hogy elraboltak. - Ez a megoldás nem is nagyon működött volna, nincs mögötte ajtó elrejtve. - rázom meg a fejemet, kis fáziskéséssel felfogva, hogy mit is mondott, tehát hogy eleve engem keresett? Hm... na de miért? - Na jó akkor kezdjük előről, miért jöttél? Nem juthatsz csak úgy be és nagy butaság is lenne. - most már kinyitom az ajtót, kétlem, hogy ellenkezni akarna. Na persze nem szándékozom bepréselődni mellé és megmutatni sem hogyan működik a szerkezet, pedig bőven lenne dolgom, azért is érkeztem sietősen a rövidebb úton, de úgy tűnik van ami, azaz aki most közbeszólt, úgyhogy hiába van dolgom most nem számít. Azzal meg remélem, hogy ő is tisztában van, hogy körözik, hogy nekem kutya kötelességem volt, főleg mert nem voltam egyedül, hiszen Solomon és Gerard is látták őt, hogy mindenről beszámoljak. Persze hozzátettem, hogy végül segített nekünk, hogy nem akart... annyira rosszat, de ez a tényeken nem változtat. A Minisztérium szíves örömest kapná el és valószínűleg lelkesen próbálnák kideríteni, hogyan is képes egy mugli ellenállni az emlék törlésnek és kétlem, hogy a fickó ezzel túlságosan jól járna. Segített nekem, annyival tartozom neki, hogy ne engedjem, hogy belesétáljon valami leendő kínzásba, kísérletezésbe, hiszen bár hű vagyok a Minisztériumhoz, de azt is tudom, hogy akadnak, akik radikálisabb módon végeznek kutatásokat olyasmin, amit nem értenek egyelőre.
Nem tudom, hogy hogyan kell működésbe hozni ezt a konzervdobozt és ez kezdi a türelmem határait feszegetni, már az is megfordul a zsebemben, hogy felveszek a kagylót és jól odacsapom dühömben, de éppen ekkor fordulok hátra és kapcsolódik össze a tekintetem Daphneval. Hosszú az a pillanat, ameddig csak meredünk egymásra, valószínűleg azt méregeti, hogy menekülőre fogom-e fogni a dolgot, de eszemben sincs. Sőt, valamiféle öröm és megkönnyebbültség is kiül az arcomra a láttán, amit vehet akármilyen néven, ahogy csak tetszik. De nyoma sincs az ijedtségnek, vagy akárminek, ami arra utalna, hogy most rémesen rajtakapott. - Milyen rég is volt, kislány… - kezdem el, és az arcom egy kissé felderül, persze nem felejtem el, hogy miért vagyok itt, csak mulattat az aggodalma. És valahol igen kedves, hogy először jut eszébe, hogy nem szabadna itt lennem, és csak aztán, hogy miért is vagyok itt. Mintha előbb aggódna és aztán váltana át varázshekusba. - Senki sem küldött, magamtól jöttem, és örülök, hogy nem kellett bedöntenem ezt a piros dobozt és áttörni magam a ti Minisztériumotokba döngetve az ajtót és a nevedet üvöltve. - vázolom fel neki a képet, ami átfutott az agyamon korábban. Hiszen természetesen nem tudom kizárni ezeket az elképzelt kimeneteleket a fejemből, még ha nem is sarkalltak arra, hogy valami világmegváltó tervvel érkezzek. Nem, én csak jöttem, láttam, és meglátjuk mi lesz. A Testvériség ereje voltam, és nem a stratégája, és ezt el is fogadom, még ha nem is tartom magam hülyének és a falhoz is csapom, aki ezt vágná a fejemhez. Azért néhány pillanattal később eltűnik teljesen a jókedv az arcomról és visszajön a feszült morgás. Körbenézek a válla felett, de nem azért, mert menekülő utat keresek, hanem azért, mert nem csak auroroktól kell tartanom, hiszen amint mondtam… Senki sem küldött. Ebben a szent pillanatban, ha nem Daphne állna velem szemben, hanem akármelyik Testvériségis társam, akik hűek maradnak a társasághoz Grindelwald zászlaja alatt is, nagyon nagy bajban lennék. De nem érdekel. Bassza meg mindegyikük. A rohadt árulók... Mert azok, elárulják ezzel Fionn emlékét és az egész Testvériség szellemiségét...
Igazság szerint eddig még nem is nagyon mentem a Minisztériumba ezen az úton. Most is csak azért teszem, mert mondhatni pont útba esik. Persze bármikor hoppanálhat is a magam fajta, na de azért azt sem tehetem meg akárhol és akármikor. Bár a muglikat butának állították be sokáig, de én a saját bőrömön tapasztaltam már, hogy ez egyáltalán nincs így. Egyébként sem voltam sosem lenéző velük szemben, végtére is sokkal nagyobb kihívás lehet mágia nélkül élni az életet, bár talán részben egyszerűbb is. Meg aztán azóta már azzal is tisztában vagyok, hogy akadnak olyan muglik, akik sokkal fogékonyabbak a mágiára. Nem is tudom, hogy ezzel pontosan mit is kezdett a Minisztérium megfelelő hivatala. Az azért elég nagy probléma, ha akadnak olyan, mint az a rendőr, akiket nem bájolhatunk el, akik emlékeznek mindenre egy emléktörlés után is, akik olyasmit is könnyebben meglátnak, amiket mi nem. Elég veszélyes ránk nézve és ami a még nagyobb gond rájuk nézve is, hiszen olyasmikbe folyhatnak bele, amikhez nem értenek, és ami ellen esélyük sincs. Attól, hogy valakire nem hat az emlék törlés még igen könnyen ártani lehet neki más módon és jelenleg úgy fest egyre több olyan varázsló és boszorkány szaladgál az utcákon, aki ezt gond nélkül megtenné egy bizonyos nagyobb jó érdekében... Kissé gondterhelten lépdelek be hát a sikátorba, sietősen szedem a lábaimat. Automatikusan nézek hátra, hogy biztosan ne legyen senki sem, aki szintén most érkeznek erre egészen véletlenül és mondjuk meglátná, ahogyan én majd felszívódok a telefonfülkéből. Ezért is épp csak akkor szúrom ki, hogy már van bent valaki, amikor épp csak pár lépésnyire állok a céltól. Megtorpanok és először szinte már jóhiszeműen lassítok a lépteimen, majd állok meg a fülke előtt, hiszen minden bizonnyal egy másik varázslóról lehet szó, akkor megvárom, amíg eltűnik és utána jövök én. Legnagyobb meglepetésemre viszont a fickó a nagy forgolódás közepette egy pillanat múlva már szemben áll velem és nem tűnik el, viszont nekem feltűnik, hogy ismerem, nagyon is jól. Farkasszemet nézünk néhány pillanatig, hiszen gyakorlatilag, ha ki akarna ugrani és elemenkülni, akkor nekem kellene vágnia a telefonfülke ajtaját. Eltűnni pedig nem fog, mert úgy látom sejtelme sincs,hogyan működik a szerkezet. Egyáltalán mi a fenét akar itt? Nem rántok pálcát, hiszen annyi megbizonyosodott legutóbb, hogy gyakorlatilag segített elmenekülnünk, tehát nem veszélyes, nem akar rosszat, de ettől még nem mehet csak úgy be a Minisztériumba, hiszen keresik, aktája van a parancsnokságon. Minimum bent tartanák kideríteni, hogyan képes megúszni az emléktörlést, rosszabb esetben addig próbálnák piszkálni az agyát, amíg nem járnak sikerrel, de ki tudja hogy az mennyire lenne számára jó, vagy vonna maga után komolyabb következményeket is... A félsz, ami kezd eluralkodni a Minisztérium berkein belül félek, hogy sokakat balga és a valóságtól teljesen elrugaszkodott lépésekre sarkall. - Nem szabadna itt lenned! Mégis mi a fenét keresel itt? Ki küldött? - biztos vagyok benne, hogy nem azért áll odabent, mert épp véletlenül betévedt és meg akart ejteni egy gyors telefont a nagymamájának. Okkal van itt, na de mégis miért akarna bejutni egy általa olyannyira utált varázslókkal és boszorkányokkal teli helyre? Fel sem merül bennem, hogy önként van itt. Egyelőre kint maradok, de közelebb lépve, időnként a sikátor bejárata felé pillantva mondhatni elállom a kijárat útját. Na persze jóval termetesebb nálam, tudom, ha nekem vágná az ajtót, valószínűleg simán le tudna lépni, de azt már megtapasztaltam, hogy ilyesmit valószínűleg nem tenne.
El nem mondható, hogy milyen szinten frusztrált vagyok. Az elmúlt majdnem tíz évemet azzal töltöttem, hogy egy testvériséget építettem Fionn oldalán, aminek az volt a célja, hogy felfedje a mocskos igazságtalanságot, amivel a varázslók valahogy mindig mindent megúsznak... Felfedni a valóságot, megmutatni a világnak, hogy itt járnak köztünk, és hogy kihasználják az emberiség tudatlanságát. Fionn halott. A Testvériség ugyanolyan korrupt, mint ez az egész világ. Megint egy pofon, egy hatalmas csalódás, ráadásul ezúttal nincsen arról se szó, hogy mondjuk annyi a következmény, hogy elvesztem a jelvényemet. Nem. A teljes tudatában voltam, hogy törvényt szegek, mind varázstalanok és varázslók tekintetében, amikor fogva tartottam az auror nőt, aki megpróbált beférkőzni a Testvériség köreibe és kihallgatni minket Gwydionnal. És nem csak ebben volt benne a kezem. Tudom, hogy van egy egész akta rajta a Tesvériséges nevemmel, hiszen nagyon ügyeltünk arra, hogy a valós identitásunk ne kerüljön ki sehová. Legalább is reményem volt benne, hogy nem derültek ki a neveink, persze ki tudja. Azon kívül, hogy a frusztráltságom egy tüzet fújó bika képét ölti az alapból is mardkáns, férfias arcomra, a ruházatom nem kiemelkedő. Az viszont igen, hogy míg a muglik általában csak átsiklanak itt, én pontosan tudom, hogy valahol itt kell lennie a bejáratnak. Láttam már nem egy varázslót eltűnni itt, hiába a védőmágiák. Ha minden igaz mágia nélkül születtem, semmiben sem vagyok olyan, mint ők, kivéve, hogy... Látok. Látom, amit egy egyszerű varázstalan embernek nem kéne. Látom a kerületet, ami mint a dudva bújik ki London belvárosában, körbeveszik a házak és az ismert utcák, de én TUDOM, hogy ott van mögötte, hogy ott van egy holt tér, amit senki más nem lát, csak a varázslók. A Testvériségben azt mondták, hogy az valami Abszolút... Mindegy. Ha jól tudom, akkor nincsen semmi "Hegylakó" megérzés, hogy ránézésre tudják, ha nem közéjük tartozom, de azért fel vagyok készülve mindenre, és ha hirtelen a földrevisznek és letartóztatnak, ám legyen. Belépek a telefonfülkébe és elkezdek morogva forogni benne, végignyomkodni akármit és mindent, ameddig működésbe nem hozom a nyomorultat.
aki békéről álmodott, de előbb vagy utóbb mindig fel kell ébredni.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: A Telefonfülke - Minisztériumi bejárat 2020-03-05, 11:47
A Telefonfülke Minisztériumi bejárat
"A brit mágiaügyi minisztérium székhelye London belvárosában van, elrejtve a muglik elől. Többféleképpen is meg lehet közelíteni: az átriumban lévő kandallókon át, hopp-port használva, illetve a látogatói bejáraton át, amely egy egyszerű telefonfülkének van álcázva. A hetedik részben a dolgozók egy nyilvános WC-ből jutnak be az épületbe."
A látogatói bejárat London belvárosának egyik mellékutcájában álldogál, egy egyszerű telefonfülke képében, minden különösebb ismertetőjel nélkül. A muglik általában be se fordulnak ebbe a kis sikátor jellegű beugróba, csak tovább siklanak, egyesek szerint azért, mert a Minisztérium bűbájjal kezelte a helyet, mások szerint a muglik csak ennyire érdektelenek.
