2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Képtelen vagyok mindent annyira komolyan venni, mint ő. Ez elvenné az élet igazi értelmét, a szórakozást, a jó kedvet, pedig én nagyon is szeretek szórakozni. Ő pedig olyan, mintha még élvezné is azt, hogy folyton csak mindenhez túl komolyan áll hozzá. És mi van a játékkal? És mi van azzal, amikor csak úgy teszel dolgokat, mert kedved van hozzá és nem foglalkozol azzal, hogy mi lehet a következménye, vagy mit okozhatsz vele? Igenis néha jó nem gondolkodni előre és végül is mikor álljunk hozzá í így az élethez, ha nem akkor amikor még fiatalok vagyunk? - Nem tudom, azt hittem, hogy inkább az okostojásokért vagy oda. Tudod, akikkel el lehet beszélgetni mindenféléről, akik... okosak. - meg persze műveltek és intelligensek. Nem mondom, hogy egy sportos fiú nem lehet az, de hát nálunk a gimiben a focisták nagy része főleg a focival foglalkozik és persze elég viccesek, sokat hülyéskednek és egyszerűen... nem Hermihez valók. Egy sportos srác nem fog leülni vele a könyvtárban olvasgatni, vagy tanulni és gondolom semmit sem tud az olyan mély értelmű és fontos dolgokról, mint a... mágiaelmélet, vagy fene tudja, hogy mi van itt, ami olyan, mint mondjuk nálunk a matek, meg a töri. - Öhm... hát tudod, ha olyan, mint itt, akkor meg vannak a kasztok és fura, ha egy népszerű srác... Nem félsz, hogy csak kihasznál, vagy... ilyesmi? - bár ott van az ajkain a halvány mosoly, de azért mégis óvatosabban beszélek. Persze épp eleget piszkálom őt, de azért valahogy nyíltan és szándékosan még sem akarom megbántani. Nem is tudom, azért annyira én sem vagyok szemét, mégis csak az unokatesóm, még ha nem is vagyunk annyira jóban és nem is hasonlítunk egymásra, attól még így van és én nem akadok szándékosan a lelkébe gázolni szegénynek. Csak hát lássuk be, elég fura, ha egy sportos, laza srác pont rá bukik, hiszen tény azért szép lány - ez családi örökség -, viszont... egyszerűen nem passzol egy menő srác mellé. - Tökéletes lesz sorrendben is. - lépkedek mögötte és tényleg kíváncsi vagyok a válaszokra, főleg persze azokra, amik pasi témájúak. Azért nem mondom, ha azt a Ront említi majd annyira nem fogok meglepődni, mert hát vannak azért olyan srácok, akiket el tudok képzelni vele, na de nem egy szőke sportosat. Az... fura. - Oké, akkor a csomagok letudva, a többi érdekel! - igazából most az se zavarna, ha bármi eltűnne, bár persze nem lennék oda az örömtől, de na a pasik jobban lekötnek, mint a csomagok, talán nem meglepő. - Hű! Na majd mutasd meg, kíváncsi lettem de azért légy óvatos. Tudod a menő srácok tudnak nagyon bunkók is lenni és mióta randizgattok? - nem akarok én szemét lenni, de nálam a csók nem szokott olyan nehezen menni. Más még nem volt, ebben azért óvatos vagyok, persze az előző sráccal, akivel jártam volna már tapi a kocsijában, meg a szokásos nyalánkságok, de tovább nem jutottunk el. Amúgy is végül dobtam, mert mint mondtam a népszerű srácok tudnak nagyon bunkók lenni. - Na mesélj még! Minden piszkos részletet tudni akarok, azt is, ami a fejedben jár vele kapcsolatban. Elképzelted már azt a csókot? Vagy... többet is? - széles vigyorral karolok belé. Na ezt kezd érdekes lenni. Nem a Roxfort története érdekel engem, meg a vaskos könyvek, hanem az igazi történések és végre valami érdekes témát sikerült találnunk.
- Akár bohócjelmezt is – biccentek komoly képpel Alesha kérdését hallva. Benne vagyok én a tréfában, azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy voltaképp miért is tartunk jelenleg a Roxfort felé. Komoly az ügy, sokkal komolyabb, mint hittem, ha még az aurorok sem voltak képesek megoldani a dolgot. Egy muglin való kísérlet súlyos bűntény, főleg akkor, ha az a személy olyan képességekre tett szert, amely felülmúlja a pálcával való mágiát. Persze, ebben benne van az is, hogy a Minisztérium némileg fél attól, hogy egy szabadon járkáló őrült arra készül, hogy varázstalan embereknek adjon hatalmat a kezükbe, végül ellenünk forduljanak. Ez azonban nem lehetséges, több évtized kell ahhoz, hogy maga mellé gyűjtsön annyi embert, amennyivel véghez viheti a tervét. Alesha azonban a number one kísérleti alany, amolyan prototípus, fontos információkat rejthet magában az ismeretlen alak számára. - Miért ne bukhatnék a sportos fiúkra is? - teszem fel a kérdést hitetlenkedve, habár magamban azért tudom jól, mi volt eddig az unokatestvéremnek a véleménye rólam. Mindenki úgy vélte, hogy egy orvos, vagy ügyvéd lesz a férjem, aki szarukeretes szemüveggel az orrán feszít az asztala mögött, amikor pedig hazaér, én jó feleség módjára helyezem elé a vacsorát, miközben a gyerek az íróasztal mögött rajzolgatja valamelyik kémiai képletet. Hát, még alakulhatnak így a dolgok, de nem túl nagy az esélye ennek. - Hát, nem, mi is emberből vagyunk, ugyanaz a hierarchia uralkodik nálunk, mint a mugliknál. Nem túl sok népszerű és egyben okos sráccal fogsz találkozni az iskolában. A kviddicsezők menőek, aki nem játszik semmiféle sportot, az gyík – magyarázom, majd amikor Alesha folytatja, kissé elkomorodom. Lenézek magamon, egyből leesik a célzás, amit a lány magában akart tartani: - Ügyet sem vetnek a hozzám hasonló lányokra? Mond csak ki nyugodtan, szoktam tükörbe nézni... Halvány mosoly suhan végig ajkaimon, tényleg nem zavar a dolog... Na, de mégis, egy kicsit. Illetve, amióta Cormac udvarol nekem, azóta nagyon. Én igyekszem, komolyan próbálok szép lenni, hiába hangoztatja a fiú is, hogy ő pont azért bukik rám, mert nem vagyok olyan, mint a többi lány, de akkor is zavar a dolog. Mindig hallom, amint pletykálnak a hátam mögött és szinte mindenki ugyanazt a kérdést teszi fel a másiknak: mit eszik rajtam Cormac? Százszor jobb lányokat is megkaphatna nálam, de nem... Én viszont eldöntöttem magamban, hogy bebizonyítom ennek a libáknak, miszerint Hermione Granger is tud szexi lenni. Talán Cormac számára ez nem fog annyira tetszeni, de a smink lemosható, a ruhák pedig levehetőek, nem dől össze a világ, ha mostantól többet adok magamra. - Jesszus, Alesha, még csak le se szálltunk a vonatról, de te már a rosszat látod magad előtt – dohogok kissé mérgesen, habár ez nem olyan nagy mérgelődés, épp csak megjegyzem némileg a dolgot. Roxmorts igenis egy érdekes hely, ezt ő is be fogja látni, amint körülnéztünk itt. Persze, engem valóban a könyvek érdekelnek, de eszem ágában sincs ráerőltetni az én ízlésemet, meg hát egyébként sem hagyná a dolgot. Amint megállnék egy könyvkirakat előtt, ő addig mondaná magában a dolgokat, amíg meg nem unnám és tovább nem állnánk onnan. - Na, akkor most melyik kérdésedre is válaszoljak hamarabb? - kérdezem, miközben gyorsan haladunk a folyosón, a legközelebbi ajtó felé tartva. Én vezetem Aleshát, a hátam mutatom neki, így nem veheti észre azt az elégedett mosolyt, ami megjelenik az arcomon. Aha, akkor mégis tudok neki meglepő dolgokat mondani... Sejtettem én, hogy le fog hidalni a híren, hiszen még csak Ronról sem tud, szóval azt hiszi, életemben nem smároltam még senkivel sem. Időközben leszállok a vonatról, megállok a peronon, megvárom, amíg Alesha is lekecmereg, szembefordulok vele, majd így válaszolom meg a kérdéseit. - A csomagokat manók viszik fel a kastélyba, mire odaérünk, addigra a szobádban lesznek. Ne aggódj, nem szokott semmi sem eltűnni belőlük, szóval mindened biztonságban van. És igen, segíts... Vagyis kérlek... Jaj! - Hirtelen zavarba jövök, annyira ciki, hogy szinte hallom az unokatestvérem gondolatait, vagyis leginkább csak sejtem, mik villanhatnak át a fején ebben a pillanatban. Én is ezen a véleményen voltam eleinte, el se hittem, hogy tetszem neki, de azóta ezerszer bizonyította, hogy komoly a dolog és esze ágában sincs kihasználni engem. - Nem fogod elhinni, de az iskola legnépszerűbb fiújával randizgatok... Sportol, jó tanuló... Áh, azt hiszem, ha nem vigyázok, könnyen bele fogok zúgni. Csók sajnos még nem volt, de mindennek eljön a maga ideje, nem igaz? Azt már szándékosan nem említem a lánynak, hogy Cormac előttem igazi nőfaló volt, elvégre akkor Alesha semmiképp se venné be, hogy pont tőlem akar valamit a fiú. Nem, jobb ezt elhallgatni, pont kezdek megbízni benne, minek rombolnám le a dolgot?
- És veszel napszemüveget és kalapot nehogy felismerjenek? - csak ugratom, ezúttal tényleg csak ez a célom vele, de aztán jó kérdés, hogy ő mennyire veszi majd annak és nem sértődik-e meg esetleg a dolog miatt. Hermi azért nehéz eset, sok mindent hajlamos túlzottan komolyan venni, miközben ez az egyik legnagyobb butaság a világon, hiszen az élet szép és úgy a legszebb, ha lazán és könnyedén kezeljük nem igaz? - Komoly? Azt hittem... akarom mondani meg lettem volna győződve róla, hogy az aktakukacoka buksz, az olyan... okosakra, vagy a varázsvilágban a kettő együtt is működik? Nálunk az ilyen pasik a focisták között vannak, ők viszont... hát... érted... - nem akarom azért nyíltan kimondani, hogy általában nem pont az ilyen lányokat keresik, mint Hermi. Persze alapjáraton nem egy csúnya lány, de azért lássuk be nem ad magára annyit, mint mondjuk én. Semmi gyakorlata a sminkelésben és ez a ruha! Nem sok szexiség van benne, a haja pedig úgy áll, mintha szétfújta volna a szél. Szerintem, ha beülne a kedvenc fodrászomhoz ő ott menten szörnyet halna, aztán persze nekiállna rendbe tenni a fejecskéjét, mert még holtában sem viselne el egy efféle szénaboglyát. Viszont legalább jó hír, hogy vannak használható pasik ebben az iskolában is, bár jó kérdés, hogy mennyire egyezik a mi kettőnk ízlése, de azt hiszem ez csak akkor derülhet ki, ha majd a saját szememmel is látom, hogy milyen a felhozatal, addig nem sok értelme van ezen agyalni. Ellenben a vásárlás... de azért mégis elgondolkodom azon és ez meg is látszik a ráncba szaladó homlokomon, de mennyire lehetnek olyan boltok ezek, ahol nekem is érdemes költeni. - De ugye... nem csupa unalmas könyvesbolt? - azért lássuk be egészen más az, amit én érdekesnek találok és amit ő, szóval ezt érdemes lesz jó előre tisztázni, a félreértések elkerülése végett. - Oké, kösz! Hátha lesz egy-két tényleg érdekes bolt is. - na jó, nem bízom el magamat, mert a végén még nagyot csalódnék és azt nem kimondottan szeretek. - Végül is miért ne? A csomagok hogy kerülnek fel a suliba? - azért ere kíváncsi vagyok kb. két másodpercig, amíg ki nem derül, hogy Herminek tetszik valaki és azért szeretné kicsípni magát. Na... szóval van egy izmos, kék szemű, aki bejön neki? Mi a fene! Azért azt nem tudom titkolni, hogy meglep, hogy így is tetszik annak a srácnak. Csúnya dolog tőlem tudom, de... nem izgat túlságosan, Hermi azért nem az a típus, aki olyan sokat ad magára. - Szóval segítsek felturbózni téged? Hű! Ez már legalább jól hangzik! És mesélj milyen a srác? Volt már valami köztetek? Smárolás, egy kis tapi az asztal alatt? - igen ezzel tényleg egyből felkelti az érdeklődésemet és természetesen a lelkesedésemet is. Naná, hogy érdekel, hogy én csinosítsam ki egy kicsit, az meg főleg, hogy valami pasi téma is bejött a képbe. Nem gondoltam volna róla, hogy valaki rámozdult és még élvezi is.
- Vannak, akik előfizetnek rá, de én például a boltokban szoktam megvenni – vonom meg a vállam, talán meglepő Alesha számára, hogy ilyesmire költöm a pénzem, de ennyi szórakozás nekem is jár. Természetesen, nem kürtölöm tele az iskolát azzal, hogy miket is lapozgatok olyankor, amikor egymagamban vagyok, de nem is érzem szükségét annak, hogy ez a dolog titokban maradjon. Az unokatestvéremmel éveken át martuk egymást, itt az ideje hát annak is, hogy felfedezzünk olyan dolgokat is magunkban, amelyek igenis közös tulajdonságok. Talán nem is lenne olyan rossz móka, ha néha elengedném magam és úgy igazán szórakozni kezdenék... Természetesen, nem olyan stílusban, mint a Roxfortba járó lányok többsége, hanem némileg visszafogottabban, de ebben Alesha mindenképp a segítségemre lehetne. Lássuk be, nem értek a sminkhez, a ruhákhoz, fogalmam sincs arról, miként kell jól felöltözni egy-egy eseményre, és már eszméletlenül unom, hogy órákat kell a tükör előtt töltenem, hogy jussak is magammal valamire. Az arcom meglenne a dologhoz, az időm azonban kevés, olyan kellene, aki jártas az ilyesmiben és pikk-pakk összehozza a dolgokat. - Kék szem, szőkés haj, kidolgozott test, és mindenképp legyen magasabb, mint én – osztom meg az elképzeléseimet a velem szemben ülő lánnyal, szinte észre sem véve, hogy most Cormac minden külső tulajdonságát leírtam. Még csak nemrég randizok a fiúval, nem is tartottam az ideálomnak, és most sem jövök rá arra, hogy a jellemzésem minden pontja megegyezik a srác kinézetével. Végre, valami közös téma, ezt nem vághatom csak úgy latba. - Biztos találsz valakit a Roxfortban, aki tetszeni fog neked, ne aggódj... Vigasztalni próbálom Aleshát, tisztában vagyok azzal, mennyire nem bírja ki egy kis ideig sem kapcsolat nélkül, az valahogy nem az ő világa. Persze, nem vagyok ott soha, amikor bepasizik, akkor sem, amikor szakít valakivel, nem vagyok személyesen része az élete ezen oldalának, de szinte állandóan jelen vagyok, amikor apu és anyu az ő szüleinek leveleit olvassák, miközben mindegyiknek ugyanaz a témája: Alesha megint szakított egy sráccal. Mindig másikkal, tehát még viharos kapcsolatnak sem lehet hívni egyiket sem. - Nem hiszem, hogy ilyesmiben egymás torkának ugranánk – biztosítom Aleshát a saját nézeteim felől. Számára unalmas lenne az én társaságom, hiszen velem nem fog tudni pasikról, sminkekről, bulikról beszélgetni, hiszen időm nagy részében a vaskos könyveket bújva próbálom meg bemagolni a dolgokat, olyankor azért igyekszik mindenki távol tartani magát tőlem. Nem azt mondom, hogy néha nem esne jól, ha valaki odajönne és beszélgetésbe elegyedne velem, de már megszoktam a dolgot, szinte már észre se veszem, mennyire egyedül vagyok. - Van rá egy elég egyszerű módszer, szóval ezzel nem lesz gondunk – nyugtázom némileg megkönnyebbülten Alesha sztoriját, pont hihető és nem is spilázta túl a dolgokat. Annyit mondott, amennyit kellett, nem szőtt bele felesleges szálakat, hiszen az csak még jobban nehezítené a dolgunkat. Ennyivel viszont tudunk mit kezdeni, leírhatja a későbbiekben, kikkel barátkozott össze, milyen az élete az iskolában, ilyesmit. A levelet azért ellenőrízni fogom, hiszen semmit sem bízhatunk pont mi a véletlenre, rossz lenne egy apróságon elcsúszni, annyi szent. - Ott csak olyan boltok vannak, ahol érdemes költeni – csillan fel a szemem, majd Alesha kérdését hallva folytatom: - A pénzzel viszont gond lesz, itt nem ugyanaz a valuta, mint nálatok, de ne aggódj, van nálam elég, majd felváltom... Roxmortsban nem érdemes felkészületlenül nézelődni, hiszen nagyon sok olyan dolog van, ami könnyen kísértésbe viheti az embert, Alesháról már nem is beszélve. Imád vásárolni, emellett pedig nemsokára egy varázslófaluba érünk, ahol a legtöbb dolog a külsőségekről szól, ezzel pedig nagyon is meg lehet ragadni az unokatestvéremet. Miközben mindezt végiggondolom, a vonat nagyot rándulva áll meg, én pedig kényelmesen felállok a helyemről, majd megszólalok: - Itt is lennénk. A csomagjaidat majd felviszik a kastélyba, nekünk nem lesz velük gondunk – Kellemetlen is lenne ennyi halom bőrönddel végigmenni az utcákon, elég szépen oda kell figyelni. - Bemehetnénk egy sminkboltba is, nem gondolod? Itt azért van pár olyan dolog, amit még nem láttál, és talán nekem is taníthatsz pár dolgot – Kissé zavarba jövök a szavaim hallatán, köhintek egyet, majd folytatom: - Tudod, van egy fiú, akivel találkozgatok, így is tetszem neki, de talán ideje lenne kissé többet kihoznom magamból, nem gondolod? Pont Alesha ne gondolná? Nagy eséllyel úgy fog berobbanni abba a boltba, hogy csak úgy porzik utána a levegő.
- Érdekes! És hol lehet ilyen újságot beszerezni? Neked van? - oh most fog lebukni előttem, mert ha neki is van ilyen újságja, na az... tuti, hogy érdekesebbé teszi itt a dolgokat. A végén még kiderül az unokatesómról, hogy ő is tud bevállalós lenni és izgalmasabban viselkedni, mint amilyennek eddig láttam. Persze ez még nem jelenti, hogy gyökeresen más lenne, de legalább valami. Talán nem annyira rémesen sótlan, mint ahogyan eddig láttam és gondoltam róla. - Szuper! Ez egészen jól hangzik és nem is tudom, azt hiszem szeretem a barnákat, mármint a barna szem és haj, valahogy a barna szem olyan sokat mondó. - vonom meg a vállamat, de nem kérdezek vissza, hiszen Hermi nem is hiszem, hogy szokott fiúkra nézni, nem hogy még zsánere is legyen, valahogy azt kizártnak gondolom. Ő nem foglalkozik igazán senkivel és semmivel, nem hogy a pasikkal, csak a könyvek és a tanulás természetesen ezerrel. Gondolom kb. semmi mást nem csinál, mint tanul és a könyvtárban ül. - Akkor ebben egyetértünk, legalább valamiben. Ha már saját szobám nem lehet, legalább jó fejek legyenek a szobatársak. - fura lesz azért, hiszen otthon élek a szüleimmel és most elég fura lesz majd valakivel közösködni. Persze voltam már táborban, amikor nem egyedül voltam, hanem másokkal egy szobában, de az mindig csak pár napot ölelt fel és nem pedig ilyen hosszú időt. Persze nem tudhatom, hogy meddig maradok itt egyáltalán, de az biztos, hogy nem két nap alatt oldják meg a problémát. - Oké persze, tudom, hogy nem mondhatok semmit sem és nem is tettem, mert hogy már mondtam nekik, hogy el kell mennem. A sztorim az, hogy Amerikába mentem apu rokonaihoz és pár hónapot ott töltök egy szuper suliban. Varázslóként meg lehet oldani, hogy úgy tűnjön mintha onnan írnám a leveleket? - azt még fel sem fogom, amit felajánl, hogy együtt töltsünk egy kis időt, ez tényleg új nekem, de egészen jól hangzik, még ha egyébként eléggé meglepő is. - Öhm... hát végül is. Jó boltok vannak ott, ahol érdemes költeni? Egyáltalán elfogadják a rendes pénzt? - mintha láttam volna fura pénzeket már azoknál az auroroknál, és nekem nincs másfajta pénzem, költeni viszont imádok.
- Kösz, de azt hiszem, ez alkalommal kihagyom – fonom keresztbe karjaimat a mellkasom előtt, miután becsuktam a vastag könyvet és ismét a térdemre helyeztem. Gondoltam, hogy Alesha nem fog kihagyni egyetlen olyan alkalmat sem, amikor piszkálódhat velem, ez annyira jellemző rá. Igazán örülnék már annak, ha végre Roxmortsban lennénk, mert akkor legalább lekopna rólam egy kis időre, nekem pedig lenne esélyem kipihenni magam. Fárasztó, de komolyan, itt pedig nem a beszólásaira gondolok, hanem leginkább arra, hogy mindezt eltűrjem. Legszívesebben már komolyan kivetettem volna magam a vonat ablakán. Amikor Aleshának felcsillan a szeme a Heti Mágus nevének hallatán, némileg megkönnyebbülök. Úgy tűnik, nem is olyan nehéz zöldágra vergődni vele... - Igen, van – biccentek a kérdését hallva, kissé oldódik a köztünk lévő feszült légkör, legalább van egy téma, amivel le tudom kötni a lány figyelmét anélkül, hogy rögtön ellenkezést váltanék ki belőle. Nem könnyű bébiszitterkedni egy nagyra nőtt kamasz fölött, aki e kor jellemzőit mind egyszerre viseli magán, mindemellett pedig nem is próbál meg uralkodni a hülyeségein. Mert Aleshának vannak idióta szokásai, ezt még neki is be kell vallania magában. - Elmondásod alapján szinte ugyanolyan, mint a Playboy, a legnagyobb különbség talán csak az bennük, hogy ebben mágusok vannak. Jól gondolja Alesha, nekem is fordulnak meg bizonyos gondolatok a fejemben, szoktam is lapozgatni a Heti Mágust, épp csak nem hangoztatom a dolgot. Miért is tenném? Mindenki, aki hallaná, csak kinevetne, emellett pedig nem tartom túl jó ötletnek, hogy a legmélyebb vágyaim is megosszam másokkal. Olyan közönséges, amikor két lány egymás nemi életéről számol be a másiknak, ez kissé megalázó is lenne számomra. Ez csakis arra a két emberre tartozik, akik átélik a hálószoba örömeit, nem másokra. Megint más, amikor csak a nekik tetsző fiúkról társalognak, ez teljesen normális, de minden más tabu. Én legalábbis bizonyára nem teregetném ki senki előtt sem az ehhez hasonló dolgaimat. - Mostanában elég sok fiatal tanár fordul meg felénk – felelem Alesha kérdését hallva, talán ezzel is könnyebb lesz őt az iskolában tartani annak ellenére is, hogy eleinte nem igazán szeretett volna részt venni ebben az egész hülyeségben. Én sem, nekem azonban fel sem kínálták a választási lehetőséget. - Nyilván örömmel hallod, hogy zömük férfi, szóval lesz szemrevételeznivaló alany bőven, mindemellett pedig mindannyian megérdemelnének egy kiemelt helyet a Heti Mágusban. Miért, neked mi a zsánered? Némileg furcsa lehet, hogy Alesha ízlése érdekel, de úgy döntöttem, ha már ennyire normálisan el tudunk beszélgetni egymással anélkül, hogy a másik torkának esnénk, akkor mélyítsük el kissé a kettőnk kapcsolatát. Ebben pedig nagy szerepet kap az unokatestvérem ízlése a férfiak terén. Soha életében nem beszélt még nekem arról, hogy milyen is számára az ideális férfi, mondjuk még egyszer sem faggattam erről. - Nem biztos, hogy velem – hangsúlyozom ki, nehogy túlságosan belelovalja magát a dolgokba. Az igazat megvallva, én is örülnék annak, ha nem egy szobában lennénk, hiszen akkor nem kellene állandóan öltözködési és sminkelési tippeket hallgatnom tőle. Komolyan, tisztára kiborítana az ilyesmivel... Na, és a hétvégi randevúi! Hiszen szokott fiúkkal is találkozgatni, nem igaz? Majd előttem illegeti magát és megkérdi, hogy áll neki a ruha. Nem akarok az ilyesmivel foglalkozni. - Semmi gond, szerintem is sokkal jobban járnál pár hasonló ízlésű lánnyal. Velük legalább lenne miről beszélgetnie, minden bizonnyal együtt néznék a helyes srácokat és vihognának a másik kiszemeltjén. Ott azért némileg hasznosabb tippeket kapna, miként nézzen ki jól, mintha engem kérdezne meg az ilyesmiről. Különben sem vonz a társasága, hiszen két ellentétes szemléletmódot alakítottunk ki magunkban. - Igen, szerencsére – fújom ki a levegőt, most még egy kanna Lángnyelv Whiskey-t is képes lennék magamba tukmálni, minden bizonnyal az se tenne bennem semmilyen kárt, hiszen Aleshát képtelenség józanon elviselni. Számomra legalábbis annak tűnik. Uralkodnom kell azonban magamon, hiszen pont nekem nem kellene áthágnom a szabályokat ilyen hülyeség miatt, majd csak eltelik ez a nap is, még ha most nem is tűnik olyan nagyon gyorsnak az idő múlása. Hiába az unokatestvérem, teljes mértékben lefáraszt, amikor a közelemben van. - Bagollyal – javítom ki Aleshát némileg fáradt hangon, majd válaszolok: - Nem hiszem, hogy lenne ennek akadálya, de arra tényleg nagyon ügyelj, hogy mit írsz nekik. Majd közösen kiagyalunk valami háttérsztorit, hogy miért nem az eddigi iskoládba jársz és miért is kellett olyan hirtelen elmenned otthonról. Ehhez a későbbiekben is tartanod kell magad, szóval nem nagyon kellene elrugaszkodnunk a földtől. Ha pedig szeretnél körülnézni a londoni mágusnegyedben, akkor egyszer elugorhatunk oda, persze csak akkor, ha tényleg érdekel a dolog... Nem tudom, mit gondoljak magamban, eddig tényleg azt hittem, hogy Alesha hülyeségnek tartja ezt az egész világot, eszem ágában sem volt elhinni, hogy talán érdekelné pár dolog. Elvégre, eddig csak szabadulni akart innen.
- Ez nem lep meg, de a playboy fiúnak szól, ha van fiú ismerősöd kérdezd meg. Ja nem... nem mernéd, de én szerezhetek egyet neked, ha meg akarod nézni. - oh nem tuti, hogy nem akarná, nem is merné, azért is nem tudta milyen egy ilyen újság. Nincs ezzel baj én se nézegetem, de volt már olyan haverom, akinek volt és persze, hogy ott van a kíváncsiság, hogy azért meglesse az ember. Érdekes tud lenni és hát a cikkek, amik vannak benne... Hermi szerintem már ennek a gondolatától is elvörösödne a füle tövéig, nem hogy akár csak véletlenül is efféléket olvasgasson. Ez teljesen esélytelen. - Olyan is van? Hm... ez már jobban hangzik! - vigyorodom el. Nem is értem igazából, hogy őt miért nem érdeklik a jó pasik. Vajon még ebben is prűd, vagy vannak bizonyos gondolatai, csak nem szokása kimondani őket? - Na és helyes tanárok vannak abban a Roxfortban? Gondolom ezt nem írja a könyv. - vagy mind szakállas és öreg csóka, akiknek kellemetlen penész szaguk van? Remélem hogy nem, mert ilyen akad az én sulimban is, de nekünk azért van pár igen helyes és fiatal tanárunk is, akik miatt érdemes beülni egy-egy órára és persze áhítattal csodálni őket, ahogyan beszélnek, vagy épp írnak a táblára és egy kellemes nyári napon látszik, ahogyan a bicepszük kidagad a rövid ujjú ing alig rejteke alatt... oh mamám! - Akkor azt mondod valakivel leszek, de nem veled. Hm... hát akkor mégy van remény! Jó bocs... tudod valami lazább szobatársra. - oké nem akarom én folyton megbántani, de Hermi nem az a típus, akivel lehet szórakozni. Ő annyira komoly vesz mindent, mintha nem is létezne olyan, hogy szórakozás. Gondolom efféle lehetőségek nem is nagyon vannak ebben a suliban, maximum abban a Roxmortsban, de gondolom oda én nem mehetek el, ha messze van, meg aztán ha nem mehetek sehová sem egyedül, de ha lenne valami jó fej szobatársam, aki esetleg segítene. Hátha lenne egy kis mázlim! - Végül is miért ne? Az a vajsör alkoholos legalább? - azért még nem vagyok ebben biztos, kissé gyanakvással fordulok a kérdéshez, mert ha Hermi szerint finom, akkor tuti valami gyerekeknek való lötty lehet, ami igazán nem hat az emberre, ha viszont még sem, akkor tényleg jöhet! Egy kis szórakozás kell, főleg mert eddig ez az út felettébb uncsi és nagyon remélem, hogy nem ilyen lesz majd az iskolában is, mert akkor nem fogom bírni idegileg. - Elhiheted, hogy én sem. De amúgy a saját családodnak se mesélhetsz erről az egészről az elég gáz nem? És nem, nem voltam ezeken a helyeken, ezek tényleg Londonban vannak és varázslóknak valók? Amúgy... szerinted azért írhatok a barátaimnak? Persze nem mondhatom el az igazat, meg minden, de azért erre van mód? Tudod nekik nem küldhetek levelet hollóval. - azaz bagollyal, de mint említettem még nem vagyok azért teljesen tisztában a dolgokkal, sőt szinte egyáltalán nem és a legtöbb filmben hollók vannak ilyen célra, vagy netán galambok, de azon is meglepődnének rendesen a barátaim, ha egy galamb szállna be az ablakukon és vinne valami levelet, vagy cetlit tőlem, szóval kell valami normális mugli módszer. Ki tudja meddig leszek itt, nem akarok kiesni teljesen a közösségi életből sem, meg aztán mégis csak hiányoznak.
- Azt hittem, hogy pasik is vannak benne – szólalok meg némileg zavartan, ezzel aztán igazán beégettem magam, habár arról fogalmam sincs, miért ciki az, ha nem lapozok olyan újságot, amiben nők szerepelnek. Mindenesetre annyi eszem van, hogy azt gondoljam, ez manapság az alapműveltséghez tartozik, még akkor is, ha valaki nem mindennap mozog a muglik világában. Amikor otthon vagyok, akkor is leginkább a tankönyveket lapozgatom vagy esetleg Harryvel levelezek. Ronnal már megszakítottam a kapcsolatot, nem beszélek vele a szükségesnél többet, habár azt be kell látnia, hogy ő az, aki nem képes rám barátként tekinteni és elfogadni azt, hogy a köztünk lévő kapcsolatnak már rég vége. - Na jó, akkor megkapod a Heti Mágus legjobb pasijait, rendben? Nem mitha Alesha tudná, melyik újságról is beszélek tulajdonképpen, de majd leesik az álla, amikor megpillantja az én kis magángyűjteményem. Szeretem azt a magazint, sokszor feszegetnek érdekes témákat, elsősorban nem is a benne szereplő, népszerű mágusok miatt veszem meg, akik éppen félmeztelenül pózolnak, pálcával a kezükben. Azonban, ha már ott vannak, miért is ne nézhetném meg őket, nem igaz? Természetesen, nem olyan nyálcsorgató módon, ahogy a hálótársaim többsége, hanem szolidan... Ez talán még Aleshának is tetszeni fog, emellett pedig sok hasznos információt szerezhet abból az újságból is ezt a világot illetően. - Ha betartod, amit mondok, akkor igen – biccentek egyet, de legbelül még mindig bizonytalan vagyok a dolgomat illetően. Rám bízták a lányt, én vagyok az egyetlen rokona ebben az ismeretlen világban, erre csak úgy hagyom, hogy azt tegye, amit szeretne? Másfelől viszont azt is illene már belátnom magamban, hogy hiába a lázadó természet, Alesha ennek ellenére is már felnőtt nő, nem kellene ennyire megfognom. Tud magára annyira vigyázni, hogy ne essen baja, de mégis... nem ismeri ezt a világot, honnan is tudná, merről éri valami? A gond itt csak az, hogy Alesha nem szereti, ha megköti, bármekkora veszélyben is forog az élete mások szerint. Legfeljebb majd ráállítok valakit, aki a távolból néha ránéz, hiszen amiről az unokatestvérem nem tud, az nem fáj neki. - Szerintem nem – csóválom meg a fejem némileg savanyú képet vágva, hiszen van némi elképzelésem azt illetően, hogy ez a hír mennyire kellemetlenül érintheti Aleshát. Sokkal jobb azonban ennél a következő mondanivalóm: - Az én hálókörletem viszont dugig van, betelt, négyen vagyunk egy szobában, úgyhogy nagy eséllyel nem kerülsz hozzánk. Hacsak McGalagony professzor nem gondoskodik útközben arról, hogy Alesha hozzánk kerüljön. A suliban senki sem ismeri a viszonyomat a családommal, még Harryék sem hallottak soha életükben a lányról, hiszen minek is meséltem volna nekik olyasvalakiről, akivel egy percig sem vagyok képes jól kijönni? - Ha gondolod, amint Roxmortsba értünk, körülnézhetünk kicsit – szólalok meg ismét. Nem szívesen veszem a falut a nyakamba Aleshával, de még mindig jobb ez, mintha kérdés nélkül kilógna valakivel, mert őt annyira érdekli a dolog. - Ott csak mágusok laknak, olyasmiket láthatsz, amit eddig még soha életedben nem tapasztaltál. A vajsör pedig igazán kellemes, ihatunk is egyet, ha szeretnél... Persze, nem szándékozom beülni a Három Seprűbe, elvégre akkor még több időt kell a lánnyal töltenem – ó, rokoni szeretet! -, abban viszont semmi kivetnivalót nem találok, ha útban a Roxfort felé elkortyolgatunk valamennyit. Nem egy veszélyes ital, Alesha igazán bírja az alkoholt, nem fog kidőlni tőle, de legalább megismeri az én világomat is. - Tudod, soha életemben nem hittem volna, hogy egyszer te is részese leszel ennek a dolognak – szólalok meg kissé elmélázva. Tényleg nem számítottam arra, hogy valaha is Alesha társaságában ülök majd a Roxfort Experesszen. - Na, és mi a véleményed? Voltatok az Abszol Úton Londonban? Foltozott Üst? Rémes egy hely, ami azt illeti, nem vagyok oda érte annyira... Piszkos, fura alakok tárháza, némileg ijesztő is. Persze, ha nagyon kell, elalszom ott is, de olyankor szinte állandóan magam mellett tartom a pálcám, veszélyre várva. Sosem árt, ha éber az ember. És miért faggatom Aleshát? Kíváncsi vagyok, ő mit szól ehhez az egész világhoz, amely előtte sokáig ismeretlen volt.
- A playboy pasiknak szól, szóval mit kezdenék egy lenge ruházatú nővel? - kérdőn szökik fel a szemöldököm. Persze nem lep meg, hogy Herminek effélékről fogalma sincs, amúgy se tudom elképzelni, hogy bármikor is ilyesmibe belenézzen, sőt már az is meglep, hogy beszél róla és nem vörösödik ki már csak az említése miatt is. Simán kinézném belőle akár még ezt is. Mondjuk most nem igazán ez számít, hanem hogy mi lesz velem azon a rettenetesen unalmas helyen , vagy még előtte a vonaton, ha Hermi kikészít idegileg a sok komolyságával, meg a rengeteg szabályával és még higgyem el neki, hogy aggódik miattam... - Hm... oké, lehet velem egyezkedni, főleg ha nem minden csak arról szól, hogy megmond mit tehetek és mit nem. Szóval... tényleg lazítasz a szabályokon? - igen azért erre már odafigyelek, mert ha hajlandó rá akkor esetleg én is lehetek segítőkészebb. Ahogyan mondta végül is rokonok vagyunk, én sem akarok neki rosszat, de ettől még elég idegesítő az, hogy nem segít nekem és ilyen hülyén áll hozzám. Mintha én mindig csak bajt okoznék és mintha ez az egész is az én hibám lenne, ami miatt még mondhatni büntetést is kapok, pedig semmi rosszat nem tettem. Fiatal vagyok és élvezni akarom az életemet, amit úgy elég nehéz, ha ki tudja mennyire időre korlátok közé szorítanak. - Ha kimondom tuti, hogy rákvörös leszel, szóval... ezt most fedje jótékony homály. - igen azért erre elmosolyodom, főleg hogy sejtem azért vannak tippjei, hogy mit is akartam mondani, de ettől még így gondolom. Lehet, hogy ő is tudna lazább lenni és könnyedebb, ha valaki jól helyben hagyná és nem rossz értelemben véve, de erre elég kevés esélyt látok, mert nem hiszem, hogy vannak pasik, akik kifejezetten az ilyen unalmas lányokra buknak, még ha Hermiből elég sok mindent ki is lehetne hozni, ha legalább egy kicsit megpróbálna adni a külsejére. Akár még a közelembe is érhetne, de így... erre semmi esély. - Szóval sokat tettél a suliért... gondolom nyertél pár díjat, meg minden. Nyolc, pontosan mi az, amit fontos tudnom, amikor odaérek? Lesz saját szobám? - na jó azért pár alap dologra kíváncsi vagyok és ha hajlandó megütni egy rendes alaphangot, amiben nem az van, hogy mit kell és mit nem szabad, akkor még talán el is beszélgethetünk értelmesen. Majd aláírok egy papírt, hogy vállalom a tetteimért a felelősséget és ha valami olyan történik, ami nem tetszik azoknak az auroroknak, vagy kiknek, akkor nem ő lesz érte a felelős, akkor hátha nem vesz mindent ennyire halálosan komolyan és hátha megpróbál valamivel lazábban állni a dologhoz. Kénytelen lesz, mert a jelenlegi út nem járható, én nagyobb eséllyel kapok hülyét a viselkedése miatt, mint hogy behódoljak neki, meg aztán olyan típus vagyok, aki ha valamit tiltanak csak azért is megteszi és ha valamit kell, akkor csak azért sem. Ha kicsit is ismer és olyan okos, mint amilyennek mondja magát, akkor okosabb taktikát alkalmaz velem szemben, amivel az efféle csak azért is dacos jellegű ellenállást kikerüli.
- Persze, majd utánad küldök egy Playboyban szereplő modellt, lenge ruházatban – szólalok meg olyan arccal, mintha tényleg komolyan gondolnám a dolgot, noha egyáltalán nem így áll a helyzet. Ha nem lennék ilyen ideges, minden bizonnyal elnevetném magam, értem én a viccet, de tényleg, ez azonban nem éppen alkalmas pillanat a paródiákra. Alesha és én nem értünk egyet szinte semmiben, az pedig nem sokat javít a helyzeten, ha úgy viselkedek, mint aki nemrég nyelt le egy nagyobb karót. Nekem kell megtennem az első lépést, kissé lazítani a dolgokon, de mégis miként sikerülhet, ha közben állandóan azon rágódom, merre jár az unokatestvérem? Szívem szerint hozzábilincselném valamihez és egész nap úgy tartanám, addig legalábbis mindenképp, amíg nem érnek véget az óráim. Akkor legalább tudnám, merre kell keresnem a nap végén. - Az unokatestvérem vagy, Alesha – csóválom meg a fejem, miközben halvány mosoly jelenik meg az ajkaimon. Ki nem állhatom? Ez azért nem teljesen igaz.. Persze, nem értünk egyet semmiben sem, vagyis a dolgok nagy részében biztos nem, ettől azonban ő még a rokonom marad, akiért aggódom. Minden bizonnyal akkor is foglalkoznék vele, ha valaki másra bízták volna a felügyeletét, mert úgyse állnám meg, hogy ne járjak utána, mi történt vele. - Nem utállak, csak nem szeretem, amikor ilyen makacs és kibírhatatlan vagy. Ajánlok egy alkut, rendben? Lazítok a szabályokon, ha te is hajlandó vagy elmondani, ha éppen elmentél valamerre. Vagy legalább szólni előtte... Tessék, az első lépést megtettem, már csak az a kérdés, hogy mi fog ebből kisülni. Nem túl szívesen teszek egy ilyen ígéretet, de be kell látnom, hogy Aleshát nem fogom tudni kellőképpen megfogni, ha állandóan azt hajtogatom neki, mit szabad és mit nem. Akkor már legalább mozogjon biztonságosan a kastélyban, aligha hozná a fejére a bajt, meg amennyire ismerem, hamar talál magának barátokat, akik elkísérik mindenhova. Nem hiszem, hogy annyira mellé lőnék ezzel, hiszen legalább elmondja, mikor és merre ment a kastélyban, nem kell titkolnia előttem a dolgot. Ennek ellenére azonban kétségtelen, hogy lesznek alkalmak, amikor nem fog beszámolni nekem mindenről, de azok előbb-utóbb úgyis visszajutnak a fülembe. Meg én is utána nézek a dolgoknak, annyi szent. - Hogy mit egyszer? - vonom fel a szemöldökömet, habár sejtem én a mondat végét, nem éppen arról vagyok híres, hogy annyira ostoba lennék. Mindenesetre, uralkodom magamon, igyekszem nem felkapni a vizet, habár nem sok híja van a dolognak, de sikerül. Idegességem egyetlen jele csupán az, hogy némileg kiegyenesedek és úgy fürkészem az unokatestvérem arcát. Hasonlítunk, ez kétségtelen, fel lehet lelni bennünk a közös vonásokat, ha az ember tudja, merre kell keresnie. Alesha többet ad magára, így népszerűbb is, engem viszont nem a srácok csodálata vonz. - Rendben, ezt még átbeszéljük – biccentek egyet, miközben megrándul a szám széle, Alesha igen tehetségesen táncol az idegeimen, ezt azért meg kell hagyni. Az ötlet azonban egyáltalán nem rossz, mond valamit, habár ha erre lehetőség lenne, akkor a Minisztérium jelezte volna számomra a dolgot. Semmi gond, utánajárok a könyvtárban, nyilván van valami menete annak, miként kell olyan szerződést készíteni, amely érvényes. Mindent leírok benne, amit Aleshának nem lenne szabad, ő tudomásul veszi, hogy ezeket be kell tartania, ha mégsem, akkor vállalja érte a felelősséget. Ennyi, semmi veszély, miegymás. - Most úgy teszek, mintha nem hallottam volna, hogy mit mondtál – jegyzem meg enyhe hangnemben, még véletlenül sem áll szándékomban újabb sértéseket kiharcolni magamnak, már így is annak a határán vagyok, hogy levetem magam a szerelvényről. Hogy rosszul esik-e amit Alesha motyogott az imént? Igen. Hozzászoktam már, hogy sértegetnek, sárvérűnek neveznek, azt azonban a mai napig nem sikerült elfogadnom, hogy a közeli rokonom is rossz véleménnyel van rólam. Vagy legalább ne hangoztatná! Megpróbálom elnézni azonban neki a dolgot. - Tudom, hogy nehéz neked, megértelek, de tényleg. Szívem szerint ismét a szemébe vágnám, hogy nem bosszantani akarom, egyszerűen csak óvni szeretném, de nagy az esélye annak, hogy megint kinevetne, így nem teszem. Csendben ülünk, amikor Alesha ismét kihúzza a gyufát: - Ha nem akarod, akkor ne hidd el, ez a te döntésed – csóválom a fejem. - Könyvmoly vagyok, bevallom, de én és a barátaim sokat tettünk a Roxfortért, ezt mindenki tudja a suliban. De mindegy is, majd mesélnek mások... Az én számból nem hiszi el? Hát, ez van. Sok diák ismeri azonban a történeteket, szerepeltünk is párszor néhány újságban, főleg a Harry-Ron-én szerelmi háromszög kapcsán.
- Oké, de légyszi, ha még a fürdőbe is követni fog valaki, akkor ezzel legalább valami helyes pasit bízz meg, már ha akad ilyen abban az iskolában. - szökik fel a szemöldököm, kész csoda, hogy nem nyújtom még a nyelvemet is ki rá, vagy fújok rá mint a mérges macska. Jesszus! Házi őrizet, mint valami bűnözőnél. Arról volt szó, hogy az az iskola biztonságos és azért kerülök oda, nem arról, hogy azért, hogy valaki folyton a nyomomban loholjon és ne tehessem azt, amihez kedvem van és amikor épp kedvem van. Azért az elég ciki, ha még pisilni is kísérettel kell elmennem. - Talán azért, mert nem engedik, de... semmi bajom, csak túlreagálod ezt az egészet és amúgy is, ki nem állhatsz, neked nem teljesen mindegy mi lesz velem? - duzzogva fonom karba a két kacsómat. Jesszus, nem bírom elviselni az állandó nyafogását, mintha mindentől csak rettegni kellene. Nem is értem, hogy ő hogyan viseli el az életet, vagy az élet őt... én tuti, hogy nem bíznám ki vele, meg úgy általában nem lehet elviselni a hozzáállását, minden úgy rossz, ahogyan van és persze minden rettenetes és félelmetes és veszélyes... Nem csoda, ha ennyire... - Tudod az kellene neked, hogy valaki egyszer úgy istenigazából... - csak legyintek egyet, mert ha ki is mondom a végén még paprika vörös lenne és nem csak a dühtől, hanem a zavartól is, mert hát még azt se tudom elképzelni róla, hogy csókolózott volna, nem hogy valami komolyabb, pedig talán akkor nem lenne ennyire ideges és frusztrált. - Ez... hülyeség, csak túldramatizálod, nem fognak kirúgni, ha bajom esik. Adj egy papírt és leírom, hogy minden tettemért vállalom a felelősséget, ne hogy neked bajod legyen belőle. Oh isten ments, hogy miattam derékba törjön a fényesen ívelő karriered! - az már biztos, hogy ez az út egyikünk számára se lesz séta galopp, lassan eljutok oda, hogy tüntetőleg kinézek inkább az ablakon és nem beszélek vele, vagy elmegyek e a büfé kocsiba, csak van itt ilyen és oda csak elmehetek egyedül, vagy nem, mert hátha valaki útközben elrabol... a vonatról? A további kioktatására, meg a papolására a szabályokról már meg is teszem, csak dacosan nézek kifelé az ablakon és meg se szólalok. Persze az ő szabályait kövessem és persze ne álljak szóba idegenekkel, de közben barátkozzam. Marha nehéz lesz, ha folyton ott lesz valaki a nyomomban... - Bocs, hogy nem bírom az unalmas... könyvmolyokat. - igen ez természetesen szándékos célzás volt és persze ezt is csak az üvegnek motyogom és nem fordulok felé, csak pár pillant múlva nézek rá megint. - Szóval mégis hogyan gondolod a barátkozást, ha ne tegyem ki a lábamat egyedül a szobából? - mert nem hiszem, hogy én majd pont az ő barátaival akarnék barátkozni. Jó eséllyel rettenetesen unalmasak lehetnek egytől egyig, én pedig még a könyvtár közelébe sem akarok menni, és gondolom az ilyen alakok az idejük 90 %-át ott töltik el. - Persze... biztosan ezt is egy könyvben olvastad, aztán jól begyakoroltad. Még hogy veszélyes helyzetek... na persze. - ciccegve rázom meg a fejemet. Dehogy hiszem én el ezt! Még hogy ő bármi olyat tegyen, ami esetleg ellenkezik a szabályokkal, vagy bármivel, ami erkölcsös, netán köze van a szabályokhoz. Ez nagyjából teljesen lehetetlen, az pedig főleg, hogy én ezt megpróbáljam elhinni neki. Hermi az a típus, aki még a kakaójába is mindig pontosan ugyanannyi kakaóport tesz és persze mindig ugyanabba az irányba keveri és a legnagyobb izgalom az életében, ha egyik reggel nem az előre kikészített ruhát veszi fel, hanem kivételesen másikat hirtelen felindulásból. Rettenetes egy élet lehet az övé!
[color:ddcb=#757287 - Nem, nem mehetsz! - vágom rá mérgesen, teljesen kiakaszt, pedig reméltem magamban, hogy legalább képes annyira mérlegelni a helyzetét, amennyire kell. De nem, Alesha most sem csinál semmi mást, csak amiatt nyafog, hogy elveszik tőle azt az életet, amit eddig élhetett. - Ennyire nehéz felfognod, hogy veszélyben vagy? Tényleg ennyire hidegen hagy az egész? Miért nem mész akkor vissza és lejtesz egy táncot azok előtt, akik elraboltak? Az se lenne veszélyesebb a mostani felfogásodnál... Néha tényleg azt kívánom, hogy ne legyen a közelemben. Amikor megkaptam a minisztériumi értesítőt a történtekről, aggódtam. Nem csak amiatt, hogy mit tettek Aleshával – na jó, az elején csak amiatt -, hanem amiatt is, hogy az én felügyeletemre bízzák. Megküzdök én száz halálfalóval, ha kell, de Alesha... sokkal rosszabb. Kérdéseket szegez nekem, mindenben a rosszat keresi, hátrányok után kutat. És meg is találja azokat. Esze ágában sincs megkönnyíteni azok dolgát, akik rá vigyáznának, mert ugyebár ők nem érnek fel vele. Nem, az a lényeg, hogy számára minden jó legyen, a többi már igazán nem számít. - Látom, abba már bele sem gondoltál, hogy emiatt nem csak a te életed változik meg – folytatom keserű hangnemmel. Nem tehetek róla, ki kell mondanom, egyszerűen nem vagyok képes továbbra is magamban tartani a dolgot. - Szerinted nekem móka és vidámság lesz a feletted való felelősség? Ismered magad, tudod jól, hogy bajba fogsz kerülni, ezzel pedig én is tisztában vagyok. Ha pedig ez megtörténik, nem téged vesznek elő, hanem engem! Gondolkodj már egy kicsit, Alesha! Engem kirúgnak, ha nem fogod fel a történteket és nem kezdesz el kicsit magadba nézni... Komolyan, mintha annyira érdekelné mások sorsa. Eddig se foglalkozott velem, eztán sem fog, miért is izgatná, ha a hülyeségeivel tönkreteszi az életem? Ő jó szórakozik majd, nála pedig ez a lényeg. Én meg majd kitalálok valamit, amiből megélhetek, az már nem az ő baja. A Weasley-s megjegyzését figyelmen kívül hagyom, most gondolatban máshol járok. Épp London utcáin kéregetek az egyik nagyáruház mellett. Miért nem maradhatott az aurorokkal? - Mert ha azt mondom, hogy szuperbiztonságos az egész hely, akkor kifogásolni fogod, hogy vannak, akik vigyáznak rád – felelem Alesha kérdését hallva. - Ha nem keveredsz bajba, és nem mászkálsz egyedül folyamatosan, akkor biztonságos. Természetesen, ehhez be kell tartanod az általam felállított szabályokat. Kellene. Gondolom, úgysem fogod őket figyelembe venni. Ha pár fokkal normálisabb lennél, akkor nem lenne veszélyes az iskola, de a te természeteddel elég sok kockázati tényezőt kell figyelembe vennünk. Teszem azt, kiszökik a Tiltott Rengetegbe, mert milyen jó buli már megnézni valami olyasmit, amitől eddig tiltották. Utána összefut a kentaurokkal... Aleshának nagy a szája, minden bizonnyal seperc alatt megsértené őket. Vagy lehetne még rosszabb. Az óriáspókok. Ezek nem jelentenek veszélyt, ha az ember betartja a házirendet, ami az unokatestvérem szemében egyenlő a börtönbüntetéssel. - Senki sem tudja, mennyi időbe telik a dolog – sóhajtok fel, miközben kinyitom az előzőleg elővett könyvet és tanulmányozni kezdem. - Pár nap, hét, hónap... Ki tudja? Ezért sem ártana, ha barátokat szereznél magadnak. Nem mindenki bajkeverő, bár abban igazad van, hogy te ösztönösen megtalálod velük a közös hangot... Mint a régi iskolájában, szinte mindig olyasvalakivel barátkozott, aki ilyen-olyan bajba keveredett már. Mondjuk, ő aligha tudta, ez leginkább csak a személyisége miatt van. Alesha nem szereti az unalmas embereket, nem kötik le, emiatt pedig az izgalmat keresi, amit sikeresen meg is talál az esetek többségében. - Éltanuló vagyok – válaszolom Alesha kérdésére, majd felsóhajtok és folytatom: - Úgyse fogod elhinni, de azért elmondom: benne voltam már pár olyan dologban, ami elég veszélyes volt és mégis ép bőrrel megúsztuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy neked is követned kell a példámat... Akkoriban a legkegyetlenebb mágussal vettük fel a versenyt, mi is majdnem otthagytuk a fogunkat, ha újrakezdhetném, nem tenném meg még egyszer... Dehogynem, ezt azonban nem szerettem volna elárulni a lánynak. Szerettem azt az időszakot, élveztem az ezzel járó rivaldafényt, noha ezt senkinek sem ismertem be azóta sem.
Attól tartok, hogy a Minisztériumban ezt nagyon nem gondolták át. Engem pont rá bízni, amikor homlokegyenest mások vagyunk... szerintem ez csak valami horror végeredményt szülhet. Nem, tényleg nem hiszem, hogy igazán átgondolták a dolgot. Biztos, hogy nem lesz jó vége, mert már most is öljük egymást, pedig még a vonat sem indult el és még az egész utat is ki kell bírni. Nincs vajon gyorsan módja az odajutásnak? - Majdnem úgy hangzik, mint egy börtön, vagy otthoni felügyelet. Azért pisilni egyedül is elmehetek? - naná, hogy nem voltam börtönben! De a magam ura vagyok és úgy fest ezt akarják elvenni tőlem, pedig nem az én hibám, hogy ez az egész így alakult. Nem én tehetek róla és mégis mintha minden arra menne ki, hogy még csak a jót is nehezen lássam meg benne. Vaskos könyvek, valaki folyton velem lesz... nem azért kell abba az iskolába mennem, mert ott olyan nagyon biztonságos? Akkor miért nem tehetek legalább ott azt, amit szeretnék? - Héj az előbb még arról volt szó, hogy azok a Weasleyk veszélyesek rám nézve, most meg nekem kell óvatosnak lennem? - értetlenkedve szökik fel a szemöldököm és eléggé csúnyán méregetem azt a jó nagy könyvet. Azt hiszem látszik rajtam, hogy nem igazán szeretném elolvasni, sőt lehetőség szerint a kezembe se szívesen venném, mert a végén még attól meghúzódna a csuklóm. Na jó, talán nem, mert mozogni szeretek, a suliban is benne vagyok a pompom csapatban, de attól még nem tetszik egy ekkora könyv. - De nem azért kell abba az iskolába mennem, mert biztonságos? Erre folyamatosan rémisztgetsz mi minden veszélyes ott. Ugye az meg van, hogy ez nem sokat segít? - persze gondolom rám akarja hozni a frászt, hogy egész nap bent üljek a szobámban és ott várjam, hogy valaki jön és elkísér még enni is. Na persze azért nem lehet olyan könnyen rám hozni a frászt, de ezzel ő már tisztában van, azért is igyekszik ennyire, mert tudja jól, hogy nem sok esélye van. - Kétlem, hogy senkinek se fog feltűnni, hogy új vagyok és a nagy részét a dolgoknak nem értem, de... Szóval azt mondod ne keveredjek bajba, lehetőleg ne ismerkedjem bajkeverőkkel és közben mégis barátkozzam? És ha pár nap alatt megoldják, akkor minek? - oké lassan tényleg nem tudok kiigazodni rajta, mert kezd ez az egész bonyolult lenni. Kísérőm lesz, tartsam magamat távol kb. mindentől, de közben barátkozzam és olvadjak be, amikor tök új nekem ez az egész és sejtheti, hogy úgyis épp elég sok mindenen meg fogok majd lepődni, még akkor is, ha ne adj isten beleolvasok abba a hatalmas könyvbe, aminek persze még mindig elég csekély az esélye. - És az mivel járna pontosan, ha a te gondjaidra bíznának? - gyanakodva szökik fel a szemöldököm, mert azért ebben semmi jót nem látok, mivel akkor folyton vele kell majd lennem és jó eséllyel ő mondja majd meg, hogy mikor mit tehetek, hová mehetek és ez nem hangzik valami jól. Sőt mi van akkor, ha még egy szobába is tesznek vele?
- Valóban? - Úgy pillantok Aleshára, mintha meglepne, hogy már betöltötte azt a bizonyos életkort. - Csak mert nagyon nem úgy tűnik... Néha valóban úgy viselkedik, mint egy gyerek, engem mindenesetre szinte mindig kiborít. Amikor nálunk voltak legutóbb, állandóan azért nyaffogott, hogy menjenek már haza, mert hétvégén buliba kell mennie, megígérte a barátainak, stb... Természetesen, mindig van valami hozzá illő műsora, személy szerint nem is bánom sose, hogy a kelleténél hamarabb utaznak vissza. Addig pedig egyszerűen csak lenyelem a rosszindulató beszólásaimat és igyekszem nem közölni vele a valódi gondolataimat. Mint például akkor, amikor Jensen előtt elég lenge öltözetben jelent meg és kifejezetten flörtölni kezdett vele.. Nem, semmi kapcsolat sem volt köztem és a fiú között, ő apu egyik páciense volt, nem több. Egyszerűen csak beugrott hozzánk időpontot kérni, anyu pedig megkínálta egy kis teával, amit ő el is fogadott. Alesha pedig jött és flörtölt, mint szinte állandóan. Ahogy megfigyeltem, ez nem túl komoly nála, egyszerűen csak szereti, ha bókolnak neki, amit a kinézetével nagyon egyszerű elérnie. - Nem, nem lesz olyan – sóhajtok fel, miközben a szemeimet forgatom. Alesha szeret túlozni, börtönnek nevezni ezt az egészet... enyhe túlzás. - Még nem voltál igazi börtönben, igaz? Oda mehetsz, amerre csak szeretnél, annyi az egész, hogy lesz társaságod. Most komolyan nem értem, mi a hiszti tárgya, az unokatestvérem ugyanis imádja, amikor körbeveszik, eddig se ment semerre sem egyedül. Talán leginkább az a tudat zavarja, hogy ez afféle kötelező dolog, nem pedig szabadon választott program. Elvégre, itt nem válogathatja meg, kik lesznek a kísérői, az megy vele, aki pont ráér, nem pedig az, akit ő szeretne. Kissé kárörvendek is a dolog miatt, hiszen most az egyszer nem Alesha kénye-kedve szerint alakulnak a dolgok. Ki tudja, talán ez a kísérlet-dolog még jellemformáló is lehet az ő esetében. - Úgy nézek ki, mint aki viccel? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, miközben felállok, majd leveszek a csomagtartóról egy hatalmas könyvet, végül újból helyet foglalok, a kötetet pedig az ölembe helyezem. - Alesha, nem viccelek. Komolyan kerüld el őket messziről, nem hiányzik, hogy a kelleténél nagyobb bajba keveredj. A Roxfort így is szivességet tesz azzal, hogy elszállásol, hiszen nem az iskola hatásköre a te ügyed. Úgyhogy nagyon szépen kérlek, ne okozz semmi kellemetlenséget másoknak. Azt már hozzá sem teszem, hogy ezzel rám is rossz fényt vet, hiszen akkor minden bizonnyal direkt keveredne bajba, hogy borsot törjön az orrom alá. Nem szeretném, ha én lennék az, akit előrángatnak, magyarázatot követelve. Ha Alesha bajt okoz, nem csak ő lesz felelősségre vonva, hanem vele együtt engem is kifaggatnak, mindenféle értelmetlen hülyeségről. Egy ilyen háttérrel pedig miként hisznek nekem a későbbiek folyamán? - Nem, ők nagy eséllyel nem fognak ártani neked – csóválom meg a fejem némileg magabiztosabban. A mardekárosok szája elég nagy tud lenni, de rájuk mégis igaz az a mondás, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. A legtöbb elmenekül, amint bajba kerül. - Ebben a világban viszont nem is ők a veszélyesek, hanem az, amit nem látsz a szemeddel. Ha lehetséges, ne kerülj bajba és ne kezdj magánakciókba.. Majd az aurorok megoldják, csak nekik is idő kell az ilyesmihez. Vicces ez pont az én számból hallani, amikor annak idején annyit segítettem Harryéknek... Sose tartottam vissza őket semmitől sem, inkább velük tartottam, nehogy komoly bajuk essen. - Minél hamarabb összebarátkozol a diákokkal, annál jobb – sóhajtok fel, miközben felütöm az ölemben tartott könyvet és lapozgatni kezdem. - Ha lehetséges, ne híreszteld, honnan jöttél, próbálj meg elvegyülni, talán az lenne a legjobb. Tudom, hogy szeretsz kilógni a sorból és szívbajt hozni mindenkire, de ezt mellőzd most, kérlek.. A régi, kritikus énem kezd ismét a felszínre törni, pedig komolyan azt hittem, hogy sikerült elég mélyre ásnom magamban ahhoz, hogy örökre elrejtsem. Alesha azonban könnyedén a felszínre rángatta, ezért pedig mindenképp elismerés jár neki. - Talán be fognak osztani egy házba is, habár az is lehet, hogy az én gondjaimra bíznak. Lényegtelen, hiszen Alesha tipikus griffendéles, mindenképp velem kellene lennie. A Hugrabugba nem illik, nem is olyan, mint a mardekárosok többsége, emellett pedig nem normális, aki a Hollóhátba szeretné helyezni.
Nem hiszek neki, akármit is mond, biztos hogy fárasztó dolog lehet folyton azon kattogni, hogy milyen rémes és rettenetes végkimenetele lehet a dolgoknak és eseményeknek. Nem hiszem el, hogy ez neki jó. Sokkal lazább is lehetne, de mintha neki tényleg jó lenne, hogy ennyire rettenetesen komolyan vesz mindent. Én már biztos, hogy bekattantam volna a helyében. - Ha fiatalabb lennék most nyelvet öltenék rád... mázlid van, hogy már elmúltam tíz. - jó ég a végén még tényleg eljutok addig, hogy nyelvet öltsek rá, mert kiborít. Erre is látok esélyt, az a nagy helyzet, sőt elég nagy esély van rá, hogy úgy felhúz, hogy a végén valami olyat vágok a fejéhez, amit igazából nem akarok, de nem fogom tudni visszafogni magamat. Ha jól sejtem erről fog szólni az út, egy részén majd kötekszik, a másik részén meg kiakaszt... komolyan isteninek ígérkezik! - Szóval azt mondod, hogy olyan lesz, mintha minimum szobafogságban lennék? Marha jó, ezt persze azok az auror fickók egy szóval sem említették. Mint valami börtön... ez normális dolog egyáltalán? - eszem ágában sem lesz hagyni, hogy valaki folyamatosan a nyomomba járkáljon és állandóan csak megpróbáljon irányítgatni, hogy megmondják hová mehetek, hogy mit csinálhatok és persze mikor és kivel, mert gondolom nem sok önálló döntésem és tettem lesz majd a következő hetekben, legalábbis szerintük, mert az holt biztos hogy én nem fogom ezt csak úgy annyiban hagyni. Azért kell nekem az önálló tér, meg az önálló élet, nem fogok folyamatosan másoknak ugrálni, ahogyan ők fütyülnek, akkor sem, ha ez a hely annyira nagyon és őrülten veszélyes, mint amilyennek Hermi próbálja lefesteni. - Komoly? Szellemek és mozgó képek? Király! És... Weasley-ikrek, oké ezt megjegyeztem, őket hol találhatom meg? Mármint úgy értem, ha el akarom őket kerülni, akkor hová ne menjek? - ártatlan mosoly jelenik meg az arcomon, de át tudjuk jól mindketten, ha már bedobta ezeknek az ikreknek a nevét, akkor holt biztos, hogy meg fogom keresni őket és beszélni fogok velük, mert minden bizonnyal ők segíthetnek benne, hogy ne loholjon majd folyton valaki a nyomomban és hogy én önállóan akarom tölteni a következő napokat... heteket, na az holt biztos. - Azt túlélem és gondolom azért meg nem ölnek és tudod meg tudom védeni magamat. Azért nem fogom behúzni a nyakamat, mert valaki beszól, egy rendes Granger nem tesz ilyet. Na és... még valami? Összehúzódó falak, meg beszélő szamarak? - a jó ég tudja, végül is ha láthatatlan lovak húzzák a kocsikat, akkor miért ne lehetne végül is akármi azon a birtokon?
- Ha az lenne, akkor nem tenném – vágom vissza némileg epésen a választ, habár hazudok, ezt pedig Alesha is nyilván sejti. Igenis nyomasztó állandóan a lehető legrosszabb végkimenetelen rágódni, de mégis mi mást tehetnék? Egyszerűen csak ilyen vagyok, nem tehetek róla. Nem szeretek a babérjaimon ülni, amikor valaki más veszélyben van. Bárkivel kapcsolatban ezt tenném, teljesen mindegy, milyen szálak fűznek az illetőhöz. Alesha az unokatestvérem, ez azért nem elhanyagolható tényező, emellett pedig én vagyok érte a felelős, engem vesznek elő, ha történne vele valami. Az igazat megvallva, én se aggódnék ennyire, ha legalább egy-két auror rajta tartaná a szemét. Valahogy nagyobb biztonságban érezném magunkat. Igaz ugyan, hogy a Roxfort a lehető legmegbízhatóbb iskola ilyen szempontból, de ne hagyjuk figyelmen kívül azt se, hogy egy vár sem bevehetetlen. - Legalább él a Földön egy ember, aki bízik benned – sóhajtok fel, ez úgy tűnik, végig szokásom lesz, amíg Aleshával együtt kell lennem. Már most fárasztó, pedig csupán pár perce vagyunk itt, mi lesz még később? Ismerem annyira, hogy tudjam: semmit sem fog figyelembe venni, amit mondok neki. Meghallgat, de elmegy a füle mellett a dolog, amikor pedig kérdőre vonom, akkor is félvállról fogja venni a helyzetet. Szerinte, ha nem történt meg a lehető legrosszabb dolog, akkor teljesen felesleges óvatosnak lenni. Mintha ezzel maga a lehetőség is megszűnne. - Tényleg? - vonom fel a szemöldököm csodálkozást színlelve, habár soha életemben nem voltam túl jó színész. - Ki hitte volna... Egyszerűen nem értem a dolgot, miért nem világosították fel kissé jobban erről az aurorok? Idejük lett volna bőven, nekem senki se adja be, hogy ez nem így működik... Aleshát a Roxfortba küldik, illene hát tudnia egy-két dolgot erről a helyről. Az nem megy, hogy én adjak számára mindenre magyarázatot, nekem órákra kell járnom, ahol figyelnem is illene. Nem válaszolhatok percenként az értetlenkedő kérdéseire. Elég idegesítő is lenne, ha folyamatosan a vállamat bökdösné, hogy rá figyeljek. - Igen és pont ez a helyzet a legalkalmasabb rá – helyeselek mérgesen Alesha szavait hallva. Mindig mindenben belémköt, szinte ez hiányzott ebben a tanévben is. Komolyan azt hittem, hogy nem fogunk találkozni és elég lesz nyáron kibírnom őt és a töménytelen hülyeségeit, erre mit ad Isten? Itt baktat mellettem, én pedig szinte már a falra mászok tőle. Ha nagyon felmérgel, akkor egyszerűen csak fogom magam, felmegyek a bagolyházba és egy gyönyörűen megírt levelet küldök az Auror-központba. Nem érdekel mit fognak hozzá szólni, bírjanak ki ők vele egy napot, majd megtudják, mire fel ez a mérhetetlen indulat. És csakis női beosztottakat tegyenek mellé... Vicces lesz végignézni, ahogy a ruhájukat, esetleg a frizurájukat kritizálja majd. - Ha hallgatsz rám, akkor nem esik semmi bajod – sóhajtok fel, ebből pedig máris sejtheti Alesha, hogy ebben a világban már az iskolába járás sem egy hétköznapi dolog. - Természetesen mindig lesz melletted valaki, elvégre nem várják el, hogy egyedül kezeld az olyan helyzeteket, melyeket csakis varázslók tudnak. Talán diákot raknak be melléd, szerencsésebb helyzetben pedig egy tanárt. Nem lehetek mindig melletted, így is elég zsúfolt az órarendem, szóval nem kell aggódnod, nem rágom majd állandóan a füled. Dumbledore professzor sem fogja hagyni, hogy egy mugli egyedül kóboroljon a kastélyban. Aleshának nem csak a bántó megjegyzésekkel kell megbirkóznia, sok olyan dolog lesz a közeljövőben, amit eddig nem volt szerencséje tapasztalni. Azt viszont mindenképp megkönnyebbülés számára hallani, hogy nem én leszek állandóan mellette. Remélem, nem fog visszaélni a helyzettel és kereket oldani valamerre. Mágusok lesznek körülötte, de unokatestvérem a szökés nagymestere volt, ezt alá kell írnom. - Jó, összefoglalom. Minden háznak van szelleme, szóval elég nagy az esélye, hogy beléjük botlasz. Csak arra vigyázz, hogy ne sétáljanak át rajtad, az igen kellemetlen érzés tud lenni. Emellett pedig a Nagyteremben meg van bűvölve a mennyezet, lesz amikor hó esik belőle, de ne ijedj meg, ez csak varázslat, nem lesz semmi bajod. A képlakók mozognak, beszélgetnek veled, ők teljesen ártalmatlanok. Azon se lepődj meg, ha egy lovagi páncél sétál el melletted, néha ők is szoktak járőrözni... Még McGalagony professzor bűvölte meg őket pár éve, habár korántsem helyettesítik a tanárokat. A páncélok nem büntetnek és nem vonnak le pontokat, egyszerűen csak értesítenek valakit a közelben, ha elkapnak egy diákot. - Emellett vannak a Weasley-ikrek, mindent kerülj, ami velük kapcsolatos. Sok hülyeségben benne vannak, nem szeretném, ha velük együtt te is bajba kerülnél, rendben? Talán pont emiatt fog Alesha bajba kerülni, mert mindenképp figyelmen kívül szeretné hagyni a szavaimat, de erről akkor is szólnom kell neki. A végén még ez lesz a kifogása, amikor kérdőre vonom. - Ha valaki beszólna, akkor ne foglalkozz vele. Fognak érni támadások azért, mert mugli vagy, de ezeket próbáld meg figyelmen kívül hagyni. Ne szólj vissza senkinek, mert olyan átkot szórnak rád, hogy a végén a gyengélkedőn végzed...
- De hogy folyton csak félj... nem fárasztó?- nem, nem hiszem, hogy meg tudnánk győzni egymást, akár csak egy kicsit is, szinte teljesen esélytelen. Ő szerintem esélytelen, hogy lazább legyen, én pedig talán majd egyszer, ha felnövök akkor leszek komolyabb, de mivel azért apa se vitte ezt túlzásba nem biztos, hogy én olyan nagyon meg fogok változni csak mert idősebb leszek és őszintén szólva nem is igazán szeretnék. Jó nekem így, ahogy most vagyok, így élvezem igazán az életemet. - Mert anya bízik bennem, sose csináltam még túl nagy marhaságot, de te... - csak ciccentek egyet és megrázom a fejemet. Komolyan, nagyon fárasztó! Mintha direkt csinálná és szándékosan nem hajlandó rendesen állni a dolgokhoz, nagyjából semmihez sem. Annyira túl komoly, hogy ezt már tényleg lehetetlenségnek tűnik egyáltalán csak elviselni. Nem baj, valahogy túlélem ezt, csak nem szabad túl sokat a közelében tartózkodnom. De persze még a miatt is kioktat, hogy nem szaladok neki csak úgy egy falnak... mintha az olyan evidens dolog lenne. - Oh bocs, sajnos nálunk a könyvtárban ez nem található meg. - na nem mintha egyébként el akartam volna olvasni, de ha csak valaki fogja magát és átszalad egy falon... naná, hogy átgondolom, hogy nem lesz-e belőle valami komoly baj. Azért nem akarok ennyit kockáztatni, bármennyire is úgy gondolja, hogy én akármit megteszek gondolkodás nélkül. Azért ez nem így van. - Ki tudja, lehet hogy gúnyolódni te is tudsz. - rántom meg a vállamat. Okos és persze tudja is magáról és néha olyan nagyon fölényes tud lenni e miatt, hogy iszonyatosan fárasztó is egyben. Kész csoda, hogy még nem kaptam teljesen idegösszeomlást tőle, de hogy az egész utat hogyan fogom végig bírni, na azt egyelőre még nem igazán tudom. A piszkálódó kötekedése helyett most mégis az köt le, ahogyan lebegteti a csomagjaimat. Ez legalább tényleg érdekesnek tűnik, bár gondolom effélére én nem feltétlenül leszek majd képes, ha jól sejtem. - De gondolom ez egy iskola, csak nem történnek durva dolgok, akkor minek kellene ide jönnöm? - persze azt már nem mondom ki, de sejtheti, hogy eszem ágában sincs állandóan Hermivel vagy valakivel lenni. Gondolom neki is lesz dolga, mondjuk órái akkor pedig nem ülök majd a szobámban és várom a csodát. Eszem ágában sincs! Felfedezek és kicsit felmérem majd szépen a terepet, mert ahhoz lesz kedvem, ez nem is lehet kérdés. - Láthatatlan lovak? Van ott bármi, ami kicsit is átlagos? - áh nem, a kérdés is felesleges, kétlem, hogy bármi is lenne ami nem lesz majd nekem új és furcsa. Na persze ettől még eszem ágában sincs nagy és nehéz könyveket olvasgatni naphosszat. Majd felfedezem és kérdezek attól, aki épp szembe jön velem. Ezért szökik fel azonnal a szemem, amikor felveti az ötletét, hogy kölcsön adja a könyvet. Bele se merek gondolni, hogy milyen vaskos példány lehet, szóval nem... nem valószínű, hogy el akarnám olvasni. - Bármilyen hihetetlen is, de kihagyom. Inkább foglald össze, mi az, ami igazán fontos? Csak hogy tudjam mikor támadnak meg a székek, vagy botlok bele pár szellembe, vámpírba ilyesmi. - viccelek persze, mert hát ezek nem létező dolgok igaz? A könyvekben vannak, meg a filmeken. Na persze arra sem gondoltam volna soha, hogy majd tűzcsóvákat lövellek ki a kezeimből... szóval ez a helyzet is elég új még, de remélhetőleg jó irányba fog változni a helyzet és idővel megint teljesen normális leszek majd.
- Jobb félni, mint megijedni! – vágom vissza komoly arccal Alesha megjegyzésére. Nem bánom a ráncokat, ha a barátaim és a családtagjaim életben vannak. Alesha ugyan nem tudhatja, de már számtalan olyan dolgon mentem keresztül, amit ő aligha bírna ép ésszel átvészelni. Természetesen nem hinné el, hiszen egyáltalán nem olyannak ismert meg, aki bármikor bármilyen előírást áthág, ez valahogy nem illett bele abba a képbe, amit ő eddig rólam kialakított magában. Rólam, aki még karácsonykor is enciklopédiát vett szinte minden egyes családtagjának és aki a szilveszteri bulik helyett az éjfélt is tanulással töltötte, mert nemsokára ismét iskola... - Veled ellentétben engem nem izgatnak a ráncok, ezt már igazán tudhatnád. Én ezt inkább előnyként könyveltem el magamban, de Alesha szemében mindez szintén hátránynak számított. Elvégre, csak az nem foglalkozik a külsejével, aki vénlányként szeretne meghalni... Mindenki más több kiló sminkkel igyekszik eltakarni magán az idő múlását, de a festék bármikor lemosható. Minek is leplezzek olyasmit, ami a részem? Emellett pedig nincs egy darab ráncom sem, csak hát az unokatestvérem imád enyhe túlzásokba esni. Már a legkisebb szarkalábat is élete katasztrófájának könyveli el, főleg ha az a randi előtt egy nappal bukkan fel rajta. Természetesen mindez csak múló állapot, hiszen még fiatal, bármi miatt is került oda, nem maradandó. - De csak azért, mert annyira szabadjára enged mindenben – felelem Aleshához hasonló stílusban. Kedveltem a szüleit, nem erről van szó, egyszerűen csak a nevelési elveikkel nem értettem teljesen egyet. Erre pedig az unokatestvérem a legjobb példa... Kamasz évei első felében nagyon lázadó volt, semmi sem felelt meg számára, talán ezért is döntöttek úgy a szülei, hogy hagyják, hadd tegye azt, amit szeretne. Ennek pedig a mostani Alesha lett a végeredménye... Aki nem tudja elfogadni, ha valakinek nem olyan a világszemlélete, mint neki, vagy egyszerűen csak nem osztja az ő világnézetét. Az a személy már nem illik bele a nagy Alesha-féle világrendbe. - De igen, nekiszaladtam, mert volt annyi eszem, hogy az indulás előtt elolvasom a Roxfort történetét... Hirtelen az ajkamba harapok. Igen, nekem volt, de Alesha honnan a fenéből tudhatna arról a könyvről? Persze, véleményem szerint neki sem ártott volna utána nézni a dolgoknak, mielőtt útnak indul, de úgy tűnik, a Minisztérium emberei teljesen másként vélekednek az ilyen dolgokról. Ha rajtam múltak volna a dolgok, akkor nagy eséllyel már rég túl lennénk a magyarázkodás kezdeti szakaszain, hiszen jelen pillanatban erre egyáltalán nincs időnk. - Igen, képzeld, volt már rá példa – pillantok mérgesen a karbafont kézzel álldogáló Aleshára. Bosszant, hogy ennyire hitetlenkedő és ennyire realista. - Tudhatnád, hogy ha mondok valamit, akkor azt nem hülyeségből teszem, ennyire azért már csak ismersz engem, nem igaz? Nem szoktam viccelődni, főleg vele nem, ehhez már volt szerencséje az évek folyamán, úgy érzem. Mindent komolyan mondok, talán emiatt sem jöttünk ki jól egymással, erre pedig most kezd el hitetlenkedni? Jó időzítés, meg kell hagyni. - Nem aggódni pedig veszélyes – vágom vissza, miközben a bőröndjei felé intek a pálcámmal, mire azok engedelmesen lebegni kezdenek, egyenesen a vonat felé, mintha csak tudnák, merre kell menniük. Elégedett pillantást vetek Alesha felé, aki elkerekedett szemmel figyeli a mutatványt, de inkább nem mondok semmit. Pár nap múlva ez teljesen természetes lesz számára. - A varázslók világában nem minden az, aminek látszik. Egy teáskanál is leharaphatja az orrodat, ha átok ül rajta, szóval errefelé nem árt vigyázni. Ezért sem szeretném, ha egyedül maradnál akár a kastélyban, akár itt. Elég egy kiábrándító-bűbáj és valaki máris eggyé válik a környezetével, majd ott bukkan fel, ahol szeretne. Nem történt ugyan tragédia, senkit sem raboltak el, mindenki egészségesen érkezett ide, de azért bármikor megtörténhet a baj. Ami azt illeti, nem is vagyunk biztonságban, amíg nem érkezünk a Roxfortba, így hát aggodalmasan kémlelem a terepet. Senki sem tűnik emberrablónak, de ki tudja. Nem árt ezzel is vigyázni. - Hintó... Lovak húzzák, de nem fogod látni, én se látom őket. Varázslények. Csak az képes észrevenni őket, aki már látott meghalni másokat. Én legalábbis így olvastam annak idején a könyvtárban. Se Harry, se Ron, de még én sem találkoztam ilyen jószágokkal. Első alkalommal Hagridtól hallottam róluk, de mivel azt hittem, túloz, utánanéztem, hiszen még a Roxfort történetében sem említették őket. Utána persze mindent megértettem. - Hát természetesen – lemondó sóhajjal huppanok le az ülésemre, nem hiszem el Alesha ígéretét, de nem kezdek neki veszekedni vele. Ha azt teszem, tuti nem érünk oda az iskolába egy darabban. - Elég nagy... Ez még nem is lenne akkora baj, csak sajnos mágiával van átitatva minden négyzetmétere, ez pedig nem túl szerencsés egy olyan embernek, aki elvileg varázstalan. Talán nem ártana elolvasnod a Roxfort történetét, abban sok hasznos dologról szó esik. Kölcsönadhatom, ha gondolod. Dehogy gondolja, ennyire azért nem vagyok optimista. Alesha és az olvasás hírből sem ismerik egymást, főleg nem egy olyan könyvvel, amely majdnem kétezer oldalas és nincs benne tiniszerelem.
Nagyon remélem, hogy nem fogja az egész utat végigsopánkodni, mert akkor biztos, hogy nem fogom bírni vele. Azért nem ugrom ki a vonatból félúton, de komolyan, ha kiborít még azt is inkább megkockáztatom. Egyszerűen nem tudom elképzelni róla, hogy bármilyen helyzetet képes lenne élvezni. Ő valahogy az a típus, aki még egy viccbe is beleköt, csak mert nem elég reális, ami finoman szólva is lelombozó. - Nekem jó, legalább nincs már most annyi apró kis ráncom, mint neked. - csoda, hogy nem öltöm ki rá a nyelvemet, de nagyon közel vagyok hozzá, hogy megtegyem. Nekem pont így a jó, hogy élvezem az életet, élvezek minden napot, amíg ő inkább rágja magát minden miatt és gondolom még abból is hatalmas problémát csinál és őrült nagy nehézségnek tekinti, ami igazából nem is számít annak. Persze ez nem az én bajom, neki kellemetlen, hogy így éli az életét, de attól még nem fogom megveregetni a vállát és az biztos, hogy én aztán nem fogok így állni a világhoz. - Jól van, nem fejeznéd be? Rosszabb vagy, mint az anyám, főleg, mert... ő legalább jó fej! - már majdnem ott tartok, hogy kiabálok, de az utolsó szavaknál a hangomat azért megemelem kicsit. - Ne mondd nekem, hogy te elsőre csak úgy nekiszaladtál a falnak... tök abszurd az egész és nem fog senki sem elrabolni és amúgy is... majd te védesz meg? - kétkedőn fonom karba a két kacsómat és úgy nézek rá, mint aki el nem tudja képzelni, hogy Hermi úgy igazán tudna varázsolni, még hozzá hatékonyan. Tuti, hogy még akkor is a szabályokat lesné és úgy kétlem, hogy meg lehet védeni valakit. Majd én szépen megvédem magamat. - Aggódni fárasztó, ezt megtanulhatnád. - rázom meg végül a fejemet és húznám magam után a bőröndöt, de helyette az simán kilebeg a kezemből. Azért egy pillanatra elkerekedik a szemem, de aztán becsukom a számat és csak elmosolyodom. Végül is... nem is olyan rossz. Azért ezt pl. szívesen megtanulnám, nem holmi bájitalkevergetést, az aztán cseppet sem érdekel. Mindenesetre szépen lehuppanok, amikor elhúzza az ajtót és lehetőségem van rá, aztán várom, hogy induljon a vonat. Azért nem rossz, egészen kényelmes, de persze sokáig nem élvezhetem, mert Hermi máris belekezd. Ettől tartottam. - Mi a fene az a... fiáker? És ugye nem úgy fognak kezelni, mint valami cirkuszi látványosságot? - húzom el a számat, mert őszintén szólva erre nem igazán vágyom és ahogyan előadja ez eléggé úgy hangzik. Azt se tudom ki az a McGalagony és nem is értem, hogyan lehet valakinek ennyire... fura neve. - Oh persze, majd folyton a nyomodban járok. - lelkesen bólogatok, mintha tényleg így lenne, de persze tudjuk mindketten, hogy még véletlenül sem lesz így. Úgyis egyedül fogom felfedezni a sulit, Hermi nem járhat majd folyton a nyomomban, attól tuti, hogy hülyét is kapnék. - Micsoda? Mi van a lépcsőkkel? Amúgy mekkora ez az iskola? - lépcsők, rosszul hangzik. Azért van egy rossz érzésem, hogy ki fogok fulladni. Oké az én suliban is voltak lépcsők, de azért nem mondanám, hogy sok és nem is kellett túl sokszor mászkálnom rajtuk fel és le, azért remélem itt se vitték túlzásba a dolgot.
[color=#757287] - Nem vagyok karót nyelt! - vágok vissza némileg mérgesen Alesha kijelentésére, minden szót alaposan megnyomva, mintha ezzel még nagyobb nyomatékot tudnék adni ennek az egésznek. Alesha egyszerűen nem érti a dolgokat, nem tudja, mibe is került valójában, nem ismeri azt a világot, ahova most vinni szándékozom. Persze, az iskolában nem fenyegeti veszély, hiszen sosem vinném olyan helyre, ahol baja eshet, de a kinti világ veszélyes tud lenni... Nem is kicsit. Ha pedig nem tudja megvédeni magát, akkor igen komoly baja eshet, ez nem vitás. Márpedig ő nem ismeri ennek a rejtett világnak a működését, egyelőre fogalma sincs arról, miként viszonyuljon bármihez is. Ez pedig igen bonyolulttá teszi mindenki számára a helyzetet. - Neked jó, hogy mindent ennyire könnyen veszel? - Most rajtam a szemforgatás sora, teljesen felesleges a kérdés, Aleshának minden így felel meg, ő aztán nem izgatja magát semmin sem. Soha életemben nem láttam még komolynak, szerette félvállról venni a dolgokat, de azt nem gondoltam volna, hogy egy ehhez hasonló helyzetet is képes ennyire semmisként kezelni. Mintha mi sem történt volna, de komolyan. Bosszantott a dolog, kár is lenne tagadnom, hiszen körülötte mindenki aggódik, ő pedig igyekszik úgy beadni ezt, mintha valami olyasmi lenne, ami teljes mértékben egy hétköznapi valami. - Már csak az hiányozna, hogy ők is úgy viselkedjenek, mint a kamaszok... Mérgesen fújtatok egyet. Most tényleg, mit vár? Egy olyan iskolát, ahol állandóan buli van és a tanárok minden felett szemet hunynak? Hova járt ő eddig? Annyi biztos, hogy ha valóban minden így működne a Roxfortban, akkor már az első évem után kiiratkoztam volna, ehhez semmi kétség sem fér. Nagyon fontos, hogy az ember a tanulmányait komolyan vegye, hiszen ez határozza meg a későbbi életét. Ráadásul, nekem még fontosabb ez az egész, hiszen én is tanárnak készülök és a Roxfortban képzelem el a pályafutásomat. - Tényleg figyelj! Vetek még egy komoly pillantást Aleshára, érzem én, hogy rá kell még szólni, neki nem elég egyszer elmondani valamit annak érdekében, hogy nyomatéka legyen a szavaknak. Mélyet sóhajtok, majd lendületet veszek és elindulok a fal felé, amely hamar elnyel engem. Amikor átérek a túloldalra, megpillantom a Roxfort Expresszet és az azt körülölelő füstfelhőt. Most azonban nem erre figyelek, helyette visszafordulok a fal felé, majd várok... És várok... és várok... Alesha azonban nem igazán igyekszik felbukkanni, ez pedig felettébb aggaszt engem. Valami baj történt volna? Már pont indulnék vissza, a másik oldalra, amikor végre felbukkan az unokatestvérem, én pedig némileg megkönnyebbülten sóhajtok fel. - Mi tartott eddig? Alesha, nem maradhatsz magadra, értsd már meg, kérlek! Ki véd meg, ha valaki lesből rádtámad, amikor egyedül vagy? Bosszantott a gondolat, hogy az unokatestvérem percekig egyedül álldogált a fal előtt, én pedig a másik oldalon. Nem volt az olyan sok idő, de mégis... Mi van, ha pont most jutott volna eszébe valakinek az, hogy meg kellene támadnia? Persze, most hogy van ereje, meg tudja magát védeni, épp csak irányítani nem tudja azt, szóval nagy eséllyel bajban lett volna. Na, és az a rengeteg ember a peronokon! Borzasztó pánik tört volna ki, ha Alesha kezéből hirtelen tűzcsóva lövell ki, esetleg jégpáncélt varázsol mások lába alá. - Látom, téged semmi sem aggaszt – csóválom meg a fejem némileg bosszankodva, majd előveszem a pálcám és intek egyet Alesha csomagjai felé, melyek most óvatosan a levegőbe emelkednek. Már nem kell ügyelnem a látszatra, olyan helyen vagyunk, ahol szabadon varázsolhatunk, ezek pedig elég méretes valamik voltak. - Bárhova ülhetünk, most szinte minden kabin szabad... Ezt mondva elindulok a vonat felé, előttem a lebegő bőröndökkel, reménykedve abban, hogy Alesha nem áll meg most értetlenkedni. A vonaton is be tudom mutatni neki ezt a világot, ehhez nem kell a peronon álldogálnunk. - Azt hiszem, ez tökéletes is lesz – húzom el az egyik kabin ajtaját, majd egy ismételt pálcaintéssel a csomagtartóra küldöm a poggyászokat, majd én is helyet foglalok odabenn. Amikor Alesha követi a példámat, folytatom: - Szeptember elsején mindig zsúfolt a vonat, alig lehet helyet találni, de ilyenkor elég kellemes az út Roxmortsig. Amint megérkeztünk, fiákerekkel megyünk tovább a Roxfortba, McGalagony professzor biztosított arról, hogy kiküldenek elénk egyet, erről aligha feledkeznek meg. Már alig várják, hogy megismerjenek, kíváncsiak rád. Alesha nem értheti a dolgot, hiszen valamiért semmi kedvem sincs az orra alá dörgölni, hogy valamennyi hírnévre én is szert tettem a Roxfortban, mint Harry Potter egyik legjobb barátja. Mondjuk, aligha tudná, ki is ő, de egyelőre nem is traktrálom ilyen lényegtelen információkkal. Egyébként sem hinné el nekem. - Ha megfogadsz tőlem egy tanácsot, akkor egy ideig nem kóborólsz egyedül, rendben? Aligha fogja ezt megfogadni, de ha esetleg mégis megszegné a szavát, hamar rá fog jönni, hogy ez nem minden esetben jó ötlet, főleg nem abban a nagy kastélyban, ahol még mágia nélkül is könnyű eltévedni. - A lépcsők néha gondolnak egyet, és máshol tesznek le, mint kellene.
Nehéz eset, most is pont annyira merev, mint egy... angol. Nem azt mondom, hogy gondom van az angolokkal, egyszerűen csak nehéz esetek és túlságosan komolyak, nem viselem túl jól az olyanokat, mint az unokatesóm és ő sem engem, ez egyértelműen látszik. Mondhatnám, hogy nem az én hibám... és nem is, kettőnké, mert nagyon mások vagyunk. Tényleg nem lett volna más... bárki, akit mellém rakhatnak? - Vagy viselkedj úgy te, mintha nem lennél ennyire karót nyelt. - újra csak a szememet forgatom. Nem, amúgy nem hiszem, hogy képes másképp viselkedni, ezt nem nézem ki belőle. Szerintem még akkor is véresen komoly lenne, ha viccet mesélnék neki, nem is értené a poént és az egész pocsék lenne. Elképzelem, ahogy összeakad egy sráccal és megkapja az első csókját és még abba is beleköt, hogy nem volt megfelelő a technika. Nem... nem tudom elképzelni, hogy lenne olyan pasi, akit érdekelne, még ha külsőleg majdnem olyan jól is néz ki, mint én, de ezekkel a béna ruhákkal az egész összképet tönkre vágja. - Ha nincs szükség rá, akkor meg miért kellene aggódnom? Neked jó, hogy mindenen aggódsz? De komoly... hogy bírod? - sopánkodva rázom meg a fejemet, mintha tényleg komolyan aggódnék az egészségéért, de amúgy tényleg nem értem hogy nem lett még valami gyomorfekélye, ha mindent ennyire komolyan vesz és aggódik. Ha ide küldtek azok az aurorok, akkor tuti, hogy nem vagyok akkora veszélyben, vagy elküldték volna azt a helyes és fiatalt aurort is... na hogy ő mennyivel jobb társaság lenne, mint Hermi! - Nagyon remélem, hogy nem mindenki olyan, mint... - na jó, én sem akarom egész úton sértegetni, bár gondolom sejti, hogy mi lenne a mondat vége. Olyan, mint ő. Angolok, félő, hogy azért elég sokan vannak a suliban is, akik ilyenek, de hátha akad pár vendég diák, akikkel majd el lehet szórakozni. Nem is értem, ha ott mindenki olyan, mint Hermi, akkor nincs értelme a tanároknak, mert úgy sem kell fegyelmezni senkit sem. - Nem, nekem azt mondták, hogy valószínűleg megoldható és... órákon kell ülnöm? Azt tudok otthon is... nem már. - nyafogós hangon húzom el a számat. Azt hittem olyan lesz, mint valami nyaralás, aggódó unokatestvérrel egybekötve, de hogy még tanulnom is kell, meg órákra járni. Az azért tök gáz, főleg hogy még egyelőre azt se tudom, hogy milyen lesz majd egy olyan jellemnek, mint én elviselni egy olyan tanárt, mint... Piton. - Gondolom a tanáraitok... sem túl lazák igaz? - na jó azt hiszem jobb lelkileg felkészülni, mint ott kiakadni, ha pocsék lesz, bár attól tartok elég jó eséllyel pocsék lesz. Jó persze... mindent! - bólintok is, bár tuti nem fogom pont őt utánozni... mindenben csak most. Azért rendesen eltátom a számat, amikor fogja és... komolyan átsétál a falon. Az utóbbi napokban sok mindent láttam már, na de ez... És, ha nekem nem működik? Forgatom a fejemet ide-oda, de mintha más nem is látta volna? Ennyire vaksik? A falhoz sétálok és megtapogatom, de semmi, úgy fest, hogy csak így simán nem működik a dolog, vagy nekem nem? Hermi azért várhat pár percet, mire végül ráveszem magamat és nagy levegőt véve kis lendülettel nekiindulok a falnak és enged! Komolyan a csattanásra számítok, bár az unokatesóm nem egy humoros típus, szóval nem gondolhattam komolyan, hogy netán megviccelne azzal, hogy én csattanok a falon. - Azért ez elég... király! - vigyorodom el, amikor visszanézek a falra. Más nem jön utánunk, ellenben ott a vonat, jó réginek tűnik, de lézengenek itt mások is, elég fura ruhákban. Akaratlanul is elnevetem magamat, amikor meglátok egy pasast csúcsos süvegben és persze fura nagy köpenyben, színes díszekkel a vállán... meg valami ül is ott, talán görény? Elég komikusan fest, persze csúnyán is néz ránk, de én csak a vállamat rántom meg. - Na hol a helyünk? - kényelmes lesz, nagyon remélem! Ha már Hermit kell egész úton hallgatnom, legalább ne kelljen még fészkelődnöm is, mert elülöm a hátsómat.
- Nem hiszem el, hogy pont nekem kell téged pátyolgatnom – sóhajtok fel bosszankodva, amikor észreveszem Alesha arckifejezését. Nem jövünk ki, ez nem fog menni, egyszerűen mindketten annyira mások vagyunk. Nem láttuk egymást sűrűn, csupán a nagyobb ünnepek alkalmával, de már az a pár óra is bőven elég volt arra, hogy mindketten meneküljünk a másik közeléből. És most vigyem el a Roxfortba? Több órás vonatút, az ég szerelmére! Emellett pedig nagy eséllyel velem egy hálószobában kell laknia, most komolyan, mivel érdemeltem ki én ezt? Legalább egy zsupszkulcsot az orrunk alá tolhattak volna! Persze, tisztában vagyok a hivatalos eljárással, így nem is igazán volt reális elgondolás ez részemről, de akkor is... - Legalább viselkedj úgy, mintha rokonok lennénk... Vagyis gondkolkodjon némileg komolyabban, de hát ezt pont Aleshának mondanám? Annyit érnék el az egésszel, hogy sültbolondnak könyvelne el magában ismét. Nem, ez neki nem fog menni, ezt már előre sejtettem valahogy. A Roxfortban is minden buliban ott lesz, főleg azután, hogy kiheverte a kezdeti rácsodálkozás első szakaszait. Elvégre, Alesha Granger a társaság lelke, pont ő maradna ki ilyesmiből? Pillanatok alatt megtalálja a közös hangot mindenkivel, kivéve talán velem. - Hidd el, nagy veszélyben vagy! - vágom rá Alesha szavaira, a kelleténél talán kissé mérgesebben is, de ez most teljesen hidegen hagy. Szeretném, ha átérezné a dolgok valódi súlyát, hiszen ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint hiszi. - Ó, hát persze, lennének... Ez itt nem így működik, Alesha! A mi világunk teljesen más, mint az, ahonnan te jöttél, itt nincs szükség arra, hogy a közeledben legyenek. Különben is: kerülnünk kell a feltűnést, nem gondolod? Nem rohanhatunk át egy csapat testőrrel a nyomunkban a falon, akkor pánikot okoznánk a muglik között, ennyit nem képes felfogni? Ráadásul, ha sokan lennénk egy helyen, azzal Alesha elrablói figyelmét is magunkra vonnánk, ez teljesen világos. Sajnos a vonatra is azért van szükség, mert azon kívül minden más utazási módszer könnyen lenyomozható, a zsupszkulcs szinte azon nyomban elárulná a helyzetünket. Ezt azonban hiába próbálnám meg elmagyarázni neki, aligha értené meg a helyzetet. Elvégre, akkor bele kellene mélyednem abba, hogy mi az a zsupszkulcs, miként visz egyik helyről a másikra, stb... Nem, ehhez most túl fáradt vagyok. - Gondolom – vonom meg a vállam Alesha kérdésének második felét hallva, valahogy nem igazán lep meg, hogy ez az a dolog, ami őszintén érdekli. - Biztos találsz köztük kedvedre valót, ne aggódj... Nem szeretném megosztani vele a magánéletemet, főleg azt a részt nem, hogy az iskola egyik legnépszerűbb fiújával találkozgatok, ez valahogy még időt kér magának. Az iskolában úgyis találkoznak majd, és akkor mindenről beszámolok neki, és már előre kíváncsi vagyok, milyen képet fog vágni az unokatestvérem... Cormac tipikusan olyan srác, aki Alesha esete: menő, jó a sportokban, népszerű, egyfajta Alesha-mágnes. És mégis, én érdeklem, nem ő. Ezt a gólt még ő sem fogja tudni kivédeni. - Nem biztos, hogy olyan problémád van, amit meg tudunk oldani – magyarázom Aleshának, némi türelmet erőltetve a hangomra. Nehéz helyzetben van, lehetnék vele kissé megértőbb is. - Lehet, hogy örökké együtt kell élned ezzel a valamivel, és épp ezért nem árt, ha megtanulod kezelni. Ebben majd segítenek neked. És az is fontos, hogy tudj olyasmiket, ami a későbbiekben is hasznos lehet számodra. A bájitaltanhoz nem kell varázserő, csak érzék, szóval azokon az órákon is részt kell majd venned. Emellett az sem árt, ha ismered a varázslényeket, szóval a Legendás Lények Gondozása is neked való. Cinikus mosoly jelenik meg az ajkaimon, szó mi szó, élvezem valamennyire a helyzetet, amibe kerültünk. Éveken át hallgattam tőle, hogy nem vagyok elég magabiztos, lehetnék kissé csinosabb, járhatnék többet is társaságba... Most viszont fordult a kocka, hiszen ő olyan bizonytalan mindenben. - Áh – sóhajtok fel bosszúsan, majd megfogom Alesha bőröndjeit: - Jól figyelj, rendben? És mindent ugyanúgy csinálj, ahogy most én... Ezt mondva simán átsétálok a falon, magamban abban reménykedve, hogy a lány követi a példámat. Várok pár pillanatot, majd amikor felbukkan, megszólalok: - Nem is volt olyan bonyolult, igaz? Jobb, ha megszokod az ilyesmit, mert elég sok hasonló meglepetésben lesz még majd részed.[/b] [/i][/b][/color][/i][/color]
Cseppet sem lep meg a kioktatás és egyáltalán nem értem, hogyan lehetünk mi rokonok, mert olyan mások vagyunk, amennyire csak két ember más lehet. Nem értem, hogy miért aggódik ennyit, hiszen ha olyan nagyon komoly lenne ez az ügy, akkor azok az aurorok, vagy mik most itt strázsálnának körülöttem és nem hagynának levegőhöz jutni sem, viszont én helyettük csak Hermit kaptam meg - pedig az egyik egész helyes fickó volt -, aki fáraszt, én pedig csak a szememet forgatom a nagy sopánkodásra. Komolyan rosszabb, mint a szüleim. - Jó ég! Lazítottál te valaha az életben egyáltalán? Nem öltem meg senkit sem eddig sem, ne vegyél már mindent ennyire véresen komolyan. - fújtatva csóválom a fejemet és csak azért nem hagyom faképnél, mert nincs más, aki megmutatná nekem hová kell mennem és mi vár ott rám, szóval kénytelen vagyok rá támaszkodni és egyelőre vele maradni, bármennyire is frusztrál már csak a gondolata is. - Ha nagy veszélyben lennék, akkor védene egy csomó testőr, mint az elnököt, vagy mint a királynőt nem? Szóval ne izgulj már ennyire, mert meg fogsz őrjíteni, inkább mesélj vannak-e abban a Roxfortban helyes srácok! - na ez sokkal jobban érdekel, mint a sopánkodás, meg az aggodalmaskodás, de attól félek, hogy jó eséllyel ebből még elég sokat fogok kapni, és még arra is látok esélyt, hogy Herminek fogalma sincsen a helyes srácokról, mivel állandóan csak a könyveit bújja, nem is ilyen néz fel belőlük, hogy lássa a világ érdemi részét is. - Oké... szóval tanulnom kell? Azt hittem inkább csak azért leszek ott, hogy ne legyen gáz, de hogy tanuljak is... inkább oldják meg ezt és akkor mehetek haza. Ti vagytok ilyen... varázsló izék, miért olyan nehéz ezt helyre tenni? - jó azért annyit megteszek, hogy legalább valamelyest halkítok a hangomon, amikor erről beszélünk, ennyire esetleg lehetek körültekintő, úgyis rám ripakodna, ha nem tenném, jobb megelőzni a dolgot. Az újabb kérdésre megint csak a szememet forgatom. Komolyan ennyire butának néz? Nem akartam, hogy a barátaim sült bolondnak nézzenek, én azt szeretném, ha ez az egész elmúlna, mert bár elég menő, de nem készülök Supergirlnek. A szuperhősök élet nem csak játék és mese ugyebár. - Kilenc és... hányadik vágányra? Nem ittad meg a reggeli kávédat, vagy tettél bele valami extrát, hogy elviseld a napot? - eléggé értetlenkedve nézek rá, amiből már sejtheti, hogy túl sok részletet nem osztottak meg velem. Félő, hogy az aurorok is attól tartottak, hogy esetleg még elkotyognám, bár az is lehet, hogy mondtak pár apró részletet, de annak a helyes fiatal aurornak olyan szép kékek voltak a szemei... - Sok mindent nem mondtak, csak hogy majd te felvilágosítasz, ha már úgyis rokonok vagyunk, úgy könnyebb lesz... Eskü mondtam nekik, hogy nem vagyunk épp közeli jó barátok, de nem hiszem, hogy meghallották. - vonom meg a vállamat, de ha elindul megyek vele, gondolom ez a kilenc és háromnegyedik vágány dolog csak valami nyelvbotlás volt és persze igazából nem sok mindent mondtam az auroroknak, az a fiatal és helyes túlságosan lekötötte a figyelmemet és amikor elkértem a telefonszámát... hát nem vették túlságosan jó néven, meg hát kissé furán is néztek rám, amikor telefont emlegettem. És még velem van a baj mi?
Kissé megdermedek, amikor Alesha úgy beszél erről az egészről, mintha semmi se történt volna, vagy legalábbis egyáltalán nem lenne olyan hú, de nagy dolog. - Tök poén? -– kérdek vissza némileg hitetlenkedő hangsúllyal, miközben igyekszem nem túlságosan felhúzni magam ezen a kijelentésen, hiszen ő Alesha, az unokatestvérem, aki most kerül a Roxfortba, mert valaki kísérleteket végzett rajta. Mégis, a felháborodás csak kibukik belőlem, hiába tudom, hogy nem így kellene indítanom, egyszerűen képtelen vagyok visszafogni magam. Megtorpanok hát, majd unokatestvérem karja után kapok, hogy őt is megállásra kényszerítsem, végül megszólalok: - Alesha, eszednél vagy? Ez nem holmi poén, ez igenis komoly dolog! Ezzel az erővel bárkivel végezhetnél egy szempillantás alatt, felfogtad ezt egyáltalán?– Tisztában voltam azzal, hogy Alesha nem éppen olyan ember, aki a lehető legkomolyabban venné a dolgokat, mindig is laza életet élt, olyat, amilyet csak szeretett volna, a szülei nem sok dologban kötötték meg a kezét. Valamiért azonban mégis arra számítottam magamban, hogy egy olyan lánnyal fogok találkozni, aki teljesen kétségbe lesz esve ettől az egésztől, és aki zavartan motyogva fog számomra beszámolót tartani, miközben igyekszik nem felégetni a vonatot. Ez a kép élt bennem, más részéről ez lett volna a normális reakció egy ilyen esemény után, de Alesha... Az ég szerelmére, hiszen ez még egy mágusnak se lenne könnyű feladat, nemhogy egy olyan embernek, aki eddig teljesen átlagos életet élt! A lány ennek ellenére azonban pont ugyanolyan magabiztos volt, mint eddig, emiatt pedig kissé csalódtam is a dolgokban. Soha életünkben nem kedveltük egymást, ő bogarasnak tartott, én pedig felelőtlennek őt, itt lenne az alkalmam bizonyítani, hogy ilyen helyzetben is képes vagyok megőrizni a hidegvérem, de Alesha ebben is túlszárnyal engem. Igazán remek. - Vehetnéd néha komolyabban is a dolgokat – vetek rá egy bosszankodó pillantást. - A Minisztérium emberei még mindig nem fogták el azokat, akik ezt tették veled, bármelyik pillanatban visszajöhetnek érted, hogy befejezzék azt, amit elkezdtek. Egyáltalán nem félsz ettől? Lángok csapnak ki a kezéből, miért félne pár varázslótól? Mindenesetre, némileg irigyeltem is azért, hogy ilyen helyzetben is ennyire laza tud lenni, de bennem valahol mélyen már egész szépen megszólaltak a vészharangok. Olyan mágus, aki muglikat rabol el, hogy kísérleteket hajthasson végre rajta, nem hagy félbe egyetlen munkát sem. Megzavarták, otthagyta Aleshát, eddig minden rendben. De minden bizonnyal igen értékes kísérleti anyag lehet a lány, hiszen ő az első olyan mugli egyén, aki ilyesféle erőre tett szert és nem halt bele. Valamiben kiemelkedik a társai közül, erre pedig nagy eséllyel a tettes is rájött. Nem fogja itthagyni a lányt, ezt a minisztérium emberei is nagyon jól tudják, ezért is küldik a Roxfortba. Dumbledore szárnyai alatt nem lesz veszélyben. - A Roxfortba – válaszolok Alesha kérdésére kissé nyugodtabb hangon. - Ez egy varázslóképző szakiskola, ahol neked is meg fogják tanítani, hogyan használd... öhm... ezt az izét... Némileg elbizonytalanodom, hiszen egyáltalán nem tudom, miként hívjam azt a valamit, ami az unokatestvérem testébe fészkelte magát mindenféle engedély nélkül. Ráadásul, még az is megeshet, hogy ez nem csak a környezetére jelent veszélyt, hanem Aleshára is. Mindenesetre, összeszedem magam, majd folytatom: - Különórákat kapsz majd, ebben az iskolában van a lehető legjobb képzés, úgyhogy jó kezekben leszel, ne aggódj. Nem mintha aggodalomnak bármi jelét is mutatta volna, de ezt azért hozzáteszem, mert ki tudja... Lehet, legbelül kétségek gyötrik, de nem mutatja ki, nehogy mások is megsejtsék a dolgot. - Ugye nem szóltál senkinek sem erről? - vonom fel a szemöldököm kérdőn. Alesha bulis ember, sok ismerőse van, tőle aztán tényleg nem lenne csoda, ha elkotyogná a dolgokat, főleg azért, mert ez tök jó, ahogy ő mondaná. - Senkinek sem szabad tudnia a dolgokról, ezt titokban kell tartanod. Anyudék mit tudnak? Nem tudom, milyen mesét adott be a Minisztérium a nagybátyáméknak, de valószínűleg az igazat, hiszen a család az család, őket azért nem szokták mindenféle hülyeséggel traktálni. Elnézem, ahogy Alesha a bőrönddel kínlódik, segítenék neki, de ennyi ember előtt csak nem lebegtethetem el. - Szerintem menjünk a 9 és háromnegyedik vágányra, ott kissé nyugodtabban tudunk beszélgetni. - Öhm... Mondott neked bárki is bármit erről az iskoláról? Fogalmam sincs, miként mennek a Minisztériumban az ehhez hasonló dolgok, engem erről nem tájékoztattak kellőképpen.[/b] [/i][/b][/color][/i][/color]
Egy kis késés belefér, sőt kell is, hogy Hermi legalább egy kicsit izgulhasson. Amúgy is túl komolyan vesz mindent, ennyi kell, hogy megszokja én nem vagyok annyira komoly és ha most neki kell engem pesztrálnia egy ideig akkor jó, ha még időben rájön, hogy nem lesz majd könnyű dolga, bár azt hiszem ezzel azért eleve tisztában van. És annak ellenére, hogy késtem mégis úgy fest, mintha én értem volna ide előbb, amit nem értek... mert Hermi mindig olyan pontos és mindent annyira precízen kezel, de akkor... Oh basszus, rossz vágány! Még sem kell soká kutatnom, ő fedez fel engem és már a nagy felkiáltásra kissé magamban fújok egyet. Mi lesz itt! Biztosan traktálni fog majd egy csomó száraz és persze teljességgel felesleges infoval, pedig miután a tegnap estém a barátaim által rendezett búcsúbulival telt nem aludtam kb. semmit. A szemeim karikásak, a napszemüveget azért feltolom a fejemre, amikor odaér hozzám, és még egy mosolyt is kap, bár a nagy ölelést kissé meglepetten és tartózkodóan kezelem. Oké nem utálom, de tudom előre hogy nyaggatni fog, pedig legszívesebben bedobnám a szunyát, amíg oda nem érünk. Egyáltalán messze van? - Szia Hermi! - végre a köszönésig is eljutok, amikor elenged és egy szusszanásnyi időt is kapok. A bőröndömet húzom szépen magam mögött, azzal nincs gond, bár gőzöm se volt mennyi időre pakoljak ruhát, úgyhogy bepakoltam mindent, ami fontos. Hoztam volna még egy csomó mindent, de anyu szerint nem érdemes, mert csak nem bírom majd el, szóval nincs mit tenni... ez most a helyzet, ezt kell szeretni igaz? - Oké... lassabban! Először is nincs gáz, tök poén ez az egész, mármint így egyelőre, de persze remélem, hogy eltüntetik majd, mert vár a suli, meg a haverok. Amúgy pontosan hova is megyünk? Nem sok mindent mondtak, de azért tök frankó, hogy boszorkány vagy. Te is pálcával varázsolsz, mint azok a pasasok? - na igen nem sokat tudok még sem a világról, sem arról mi lesz és persze, hogy hová megyünk. Zokon vehetném, hogy nem mesélte el magáról, hogy mire képes, de miután nem vagyunk olyan jóban, meg aztán valószínűleg simán sült bolondnak néztem volna, valahol megértem a dolgot, nem fogok e miatt megsértődni rá. Akkor inkább, ha nem hagy aludni és persze ha túl sok fecseg majd mindenféle mély elméleti dologról. Annyira nem akarok belemenni ebbe, főleg hogy ha minden jól megy, akkor hamarosan megyek vissza a suliba és élem tovább a normális életemet, amikor nem csapnak ki mindenféle lángcsóvák a kezemből.
