2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Enrique mindig is érdekes aurával rendelkezett. Mindig a szivárvány sokszínűségéhez tudtam hasonlítani. A személyisége is rengeteget változott az évek során, épp ezért láthattam őt rengeteg színben már. A mostani ugyan sötét és titokzatos, de tudom jól, hogy valahol ott ragyog benne a kisöcsém szivárványa. - Dios mio...Enrique! De nem haltál meg. Madre átkutatta egész Barcelonát érted! Nem volt olyan nap, hogy ne sirattunk volna meg titeket... S most itt vagy. Kész férfivá cseperedtél. -nézek végig rajta büszkén, s el is érzékenyülök, minél tovább legeltetem tekintetemet rajta. Olyan fess fiatalember lett... Milyen szomorú, hogy nem láthattam őt igazán felnőni... - Matteo meg tud várni... De te... Attól félek, hogy ha egyet pislogok, megint kámforrá válsz előttem. -csak azért is erősködök. Nem tudom miként kellene most cselekednem. Önös érzések vezérelnek és még talán önzőnek is hívhatom magam, mert nem akarom elengedni az öcsémet ismét, ő hiába próbál eltaszítani magától. Halovány elmosolyodok, amikor végre megérinthetem hideg bőrét. Olyan ismerős érzés, mégis idegen fagy járja át ujjbegyeimet. Megváltozott... Nem csak külsőleg, de valami másban is, amit egyelőre nem tudok megmagyarázni.- Mi történt veled, Enrique? Miért vagy ilyen hideg? -nézek rá figyelmen kívül hagyva, amit mond, de időm sincs igazán lereagálni, mert elfordul tőlem. - Ne csináld ez velem, Enrique... -teszek egy hirtelen lépést felé, egyedül azzal nem számolok, hogy a cipőm orra megakad egy repedésben és én szépen nekiesek az öcsém hátának. Valószínűleg épp elég erővel zuhanok neki, hogy le is lökjem őt a Temzébe. Természetesen én magam is esek utána, hisz' valamiért nincs annyi lélekjelenlétem most, hogy megtaláljam az egyensúlyomat.
Mikor látom mennyire ki van borulva a nővérem egyszerűen nem tudom, hogy mit mondjak neki vagy mit tegyek. Egyszerűen csak úgy… szar az egész ahogy van. Bár én voltam a hülye, de ez már nem újdonság olykor valahol az eszemet elhagyom a kanyar tájékán és nincs az-az isten aki segítene visszaterelgetni a helyes útra. Pedig most kurva jól jött volna bassza meg. - Szerintem most az kicseszettül mindegy, hogy mi történt. Padre meghalt és én is vele. Pont. Ti éltétek az életeteket én pedig próbáltam túlélni. – felelem kimérten. Ahogy lép felém úgy hátrálok egyet és tisztes távolt megtartom. Jobb az, ha nekünk kettőnknek nincs semmi közünk egymáshoz. Ő ott én pedig itt. Rég nem vagyunk már egy család hiába is terveztem és tervezem felkeresni őket, ha az a dögvész férfi kitörlődik az életemből. Eléggé zabos lehet amiért megszöktem egy szó nélkül. Érdekli a francot. Dögöljön meg. - Minél kevesebbet tudsz annál jobb. Ne nehezítsd ezt meg még jobban. Felejtsd el ezt az egészet és húzz vissza a csávóhoz akivel zenéltél. – mondom ridegen szinte már fenyegetően, de mintha süket lenne. Mi a frász van?! Viszont, ha tovább hátrálok én magam a kicseszett Temzébe végzem így már futni sem tudok Eldora elől. Kurva jó mondhatom. - Eldora… - szólalnék meg, de szinte megdermedek az érintésére. Kiürül az agyam és nem tudom mit akartam mondani. Ha nagyon magamba nézek igenis hiányzott a nővérem bármi is legyen, de én egy gyilkos vagyok ő pedig… még mindig a csodálatos véla akit a szüleink imádtak. Én pedig egy mocskos szörnyeteg aki megyilkoltatta az apját lényegében, hisz az én védelmem miatt maradt ott. Lenézek a mosolygós arcra és egyszerre szorul össze a gyomrom és szárad ki a torkom. Gyász, bánat, magány…. és minden érzelem egyre inkább kínozni kezd. Megfogom egyik csuklóját úgy nézek a szemeibe szinte üveges tekintettel. - Ne akard, hogy a ti életetek is az én kezemen száradjon… – mondom elszorult torokkal és úgy nézem őt. Próbálok elhátrálni tőle úgy, hogy ne essünk bele a vízbe. Hátatfordítottam neki és zsebre vágtam a kezeimet. Szétnéztem nem e követte valaki véletlenül most, hogy felszívódott. Vagy esetleg nem az én öreg „pajtásom” talált ránk. - Menj haza Eldora… - indulnék meg. Nehéz itthagyom minden magyarázat nélkül. Elég röhejes a helyzet mert pont én vagyok az aki amúgy leszar mindent és mindenkit. Szánalmas vagy Enrique…
Arra nem is gondolok igazán, hogy most ott hagytam Matteot a Pub-ban, de az öcsém követése a fontossági sorrend elejére kúszott. Még mindig nem tudom elhinni, hogy ő volna az, hiszen' egy felnőtt férfiről van szó már, aki egyáltalán nem az a kis mézédes kölyök, aki annakidején volt. Megemberesedhetett már és a kiskori énje is könnyedén felszívódhatott róla. Hiába vannak meg az alap vonások, az öcsém már nem lehet az, aki egyszer volt. S amikor megáll és felém fordul, mint egy hurrikán, úgy söpör végig rajtam az első mondat, amit felém intéz. Egy ismerős kis napsugár jelenik meg előttem, ahogy felelevenítem a régmúlt emlékeit, ám amikor ő csak morgolódva szól vissza, úgy érzem, mintha a szívemre újabb súlyokat emelne. A könnyeimnek sem tudok parancsolni, azok már versenyt futnak le az arcomon, s szüntelenül gyülekeznek szemeimben. - Ne, nem! Pendejo, ezt nem teheted. Nem futhatsz előlem örökké. Miért nem kerestél minket? Mi történt? -teszek is egy meggondolatlan lépést az irányába. Nem félek tőle, s bár körüllengi egy sötét aura, én akkor is áttöröm magam rajta.- Mamának nagyon hiányzol... Nincs olyan nap, hogy ne siratna meg téged. Még külön sarkot is csinált a tiszteletedre. Gyertyákkal és képekkel... Miért csinálod ezt? Mégis hova tűntél el, Enrique? -minden egyes mondatom után közeledek az öcsémhez. Az sem érdekel, ha bajom esik emiatt. Túlságosan hiányzott ahhoz, hogy most hagyjam őt elfutni újra. - El sem tudom hinni, hogy tényleg te vagy az... -hangom elcsuklik, amint kezem utat talál magának az öcsém arcához. Óvatosan érintem csak meg, attól félve, hogy bármelyik pillanatban köddé válhat, hisz' csak egy délibáb. Ám amikor megérzem hideg bőrét ujjbegyeim alatt, a szívem még inkább elnehezedik, mégis egy megkönnyebbült mosoly ül ki arcomra.
Szinte kezdtem tényleg úgy érezni, hogy egy igazi szarvashibát lőttem amikor elmentem a Pub-ba. Tényleg idő előtt kísértem a sorsot azzal, hogy nővérem körül lebzselek. Nem mintha nem tervezném a nagy családi összeröffenést, de nem tartom valami sürgősnek sem. Nem most kéne puhánnyá válnom csak mert egyszer betértem ebbe a lebujba. Még az hiányzik, hogy valami érzelgősség félét kezdjek érezni mint valami idióta. Fújok magamban erre egyet szóval amint lehetséges szinte távozóra is veszem. Egy dolog mindig is terhelni fogja a létemet, mégpedig apánk halála. Az a mocskos szemétláda miattam ölte meg őt és ezt sohasem tudom jóvá tenni. Nem is igazán értettem miért is ragaszkodik ennyire hozzám Francisco… az a nyomorult pöcs elbaszta az egész életemet! Olyan döggé váltam ami elrettentő példaként lebegett a gyerekek szemében. Szinte ezen most majdnem felröhögtem magamban, ahogy sétáltam és szinte már-már halálos unalommal szemléltem az utcát. Így kötök ki a Temze partján. Szinte tényleg a magam nyomorát röhögöm szembe. Ennyire retardált csak nem lehetek, hogy emberséget kezdjek mutatni a nővérem felé… nincs borítékolva, hogy Ortega nem akarja elkapni a grabancomat. Jobban tenném, ha a magam dolgával foglalkoznék és nem akarnám megkeseríteni még egy ember életét. Éppen eléggé elbaszott vagyok nem kell még plusz tehetség ehhez. Nem mintha sokáig tudnám rejtegetni a szűrömet előbb-utóbb felfog tűnni a dolog egy olyannak aki ismert. Mégis amikor igencsak gunyoros mondandómra a nővérem hangja üti meg a fülemet egy pillanatra lefagyok. Csessze meg! Na pont ezért nem kellett volna körülötte mászkálni! Összébb szűkül a tekintetem és nem igazán vagyok hajlandó válaszolni mikor először mondja a nevemet. Szinte érzelem mentessé próbálom tenni az arcvonásaimat és a tekintetemet is. Idegességemben nagyobb slukkot szívok a cigimből. A tagadás jár nagyobb nyűggel vagy, ha kivételesen jótétlélekként igazat mondok?! Bassza meg az egész. - Jobb, ha visszamész a társadhoz. – mordulok talán túlságosan ridegen és rá villantom már-már szinte fekete szemeimet. Talán épp elég ez, hogy ne akarjon közelebb jönni. A füstöt kifújom majd még egyet szívok a cigimből és bele pöccintem a csikket a Temze vizébe. - Felejtsd el, hogy láttál és éld tovább az életedet. – mondom egykedvű hangon még, ha mélyen belül a fájdalom kezd kicsit utat törni. Ennél szarabb időpontot nem is tudott volna választani a testem, hogy emberként viselkedjek. Eléggé elbaszott vagyok mit ne mondjak. Még magamat is képes vagyok meglepni ilyen faszságokkal. Csak leakarom egyelőre még ezt a nyűgöt rázni… Francisco kiszagolja, hogy kapcsolatba kerültem valamelyik családtagommal épp elég nagy szartengert indíthat el. - Mamának pedig végképp nehogy merj erről szólni. Halott vagyok, világos? – érzelemmentes vagyok mint akiből kiöltek mindent. Nem akartam látni a könnyeket… a fájdalmat. Én meghaltam aznap padreval. Valahol ez igaz is. Onnantól lényegébe valami démoni lénnyé kezdtem átformálódni csak magam sem tudtam. Talán szerencsésebb lett volna, ha nem változok át, hanem elpatkolok a francba. Egyszerűen hátat fordítok neki, hogy meginduljak utamra. Csezd meg Enrique! Kivételes egy alkalom, hogy valamin is felkurjam magamat, na de ezen most marhára sikerült!
A ma esti kis két fős előadásunk is remekül sikerült. Matteo és én hoztuk a formánkat, hogy egy kicsit megmozgassuk a londoniakat, akik a torkos csütörtök alkalmával fáradtak be a kis Pub-ba. Egy egyszerű éjszaka, mégis beleadtunk mindent és jókedvet csiszoltunk a vendégek között. Mindig is szerettem Matteoval színpadra lépni. Mintha megszűnne minden körülöttünk és csak mi ketten léteznénk az éterben. Olyan kellemes ritmus jár át, valahányszor meghallom a hangját, hogy szinte látom, ahogy a szivárvány gyönyörű színei táncolnak körülötte. Gyönyörű látvány... Az előadásunk végénél teszek egy kis szünetet a hátsó kijárat előtt. Palackozott vizemet iszogatva pislogok az éjszaka sötétjébe, ahol szinte egy lélek sem jár már. A város hamarosan szunnyadni készül, s a mi produkciónk befejezésével a Pub is hamarosan zár. Hirtelen viszont egy sötét, jeges érzés szalad át rajtam, amikor az utcáról egy fiatal férfi alakja halad el. Csupán a sziluettjét látom, mégis belém fagyaszt minden kibukni készülő szót. Csak meredt tekintettel nézek utána és kell is pár másodperc mire lábaimat mozgásra ösztökélem. Továbbra sem merek megszólalni, csak csendben lépkedek utána. Még a palackot is kiejtem a kezemből időközben, amire igen könnyen felfigyelhet. Összerezzenek, amikor megszólal a maga feketébe burkolózott gyilkos hangján. Idegen, mégis ismerős csengést vélek felfedezni a hangjában. A lelke megváltozott, de akárhol felismerném. - Enrique... - szemeim könnybe lábadnak amint kiejtem a fiú nevét. A szívem hangosan zakatol, mégis fájdalmas dobogással kínoz. Oly' sok év után valóban megtaláltam volna az öcsémet? Lehetetlen... De ha igaz is, szeretném, ha legalább a karjaimba tudnám zárni egy rövid percig. Tétován nyújtom felé kezemet és teszek is egy lépést irányába, abba bele se gondolva, hogy talán az előttem álló egy vadidegen kinek csak az éjszakáját zavarom meg. - Tényleg te vagy az...? Igaz? -szinte már kérlelően csillogó szemekkel nézek rá, ahogy a krokodilkönnyen lassacskán leperegnek orcámon.
A világom leginkább rólam szól, én vagyok a közepe és úgy legnagyobb általánosságban leszarok mindenkit. Ez igaz az univerzumra meg annak a legtávolabbi zugára is. Én, ha nem akarok valamit kurvára nem fogom megcsinálni vagy, ha nem kelti fel az érdeklődésemet…. legalább kis ideig. Viszont ez a lépésem vagy eleve egy kicseszett nagy faszság volt, vagy kisül belőle valami értelmes. Fene se tudja. Azt se tudom, hogy miként kötöttem ki végül a koncertjükön. Még nem igen éreztem volna itt az idejét a nagy családi összeröffenésnek. Lehet, ha rajtam múlna addig tolnám míg vén szivarként fel nem dobom a pacskert. Mégis a testem magától cselekedett, ahogy London utcáit jártam be. A nővérem elől bujkáltam éveken keresztül. Azt sem tudom, hogy kéne vele viselkednem azok után, ahogy apámat lemészárolták miattam. Elhúztam egy kicsit a számat erre a gondolatra. Amúgy sem ismerne fel, ha az orra előtt lennék. Már annyi év eltelt mióta utoljára vele voltam. Elővettem egy cigarettát és meggyújtva azt beleszívok úgy nézem a Temze vizét. Lehet azért kezdtem el őt figyelni mert rá akarok jönni, hogy toppanjak vissza az életükbe? Rég elfelejtettem az emberies énemet, nem vagyok az aki akkor. Egy ideig elég sokszor jutott az eszembe mi lett volna, ha nem talál meg az a vámpír? Vagy, ha apánk nem akar mindenképpen elvinni a Minisztériumba? Valószínűleg élne, esetleg lemészárolta volna az egész családot? Lehet több veszteséget elszenvedtünk volna mint amúgy a sors adta. Talán ez az egyetlen egy bűnt sohasem fogom tudni elfeledni és lemosni. Apánk halálát a saját hibámnak tekintettem. Annak a szemétládának köszönhetően hosszú évekig nem is tudtam szabadulni. Konkrétan most is bármikor rám találhat az a rohadék. Mégis az agyam egy zuga azon zakatol, hogy minek is keresem ennyire most a nővérem „társaságát”. Semmi jó nem sülhet ki ebből. Röhej. Pont az én leszarom stílusommal ezen kattogok még magamat mosolygom meg gúnyosan. Ki hinné, hogy talán egy parányi emberség még szorult abba az elcseszett lelkembe? Már majdnem felröhögnék halkan amikor valami neszelést hallok meg. Csak nem követett valaki a koncertről? - Anyukád nem tanított meg, hogy csúnya dolog kémkedni? – kérdezem meg unott hangon és eközben fújom ki a füstöt is mint valami pokolbéli dög akiből egy izzó vulkán is távozhatna. Lehetséges nem kellene ennyire félvállról vennem a dolgot, de azt sem igazán vágom miért kellett valakinek pont utánam szimatolnia? Lehet valami Zsebpiszok közbéli szerencsétlen talált meg a koncert alatt?
Békésen cigarettázva figyeli a szennyes habok közt fulladozó lubickoló leányt. Hát ő megkérdezte, hogy ez biztos jó ötlet-e. Nyilván nem volt az. - Az unokaöcsém egyszer fejest ugrott az úszógumiba a medencében, és beleragadt - mondja elmerengve. Egyértelműen nem most van itt a családi anekdotázás ideje, de Hindit sosem zavarják olyan világi dolgok, mint a pontos időzítés, vagy a megfelelő alkalom hiánya. - A cickány lábaival kalimpált fölfelé, nagyon vicces volt. Az újraélesztése kevésbé. Megvonja a vállát, megesik az ilyesmi a legjobb családokban is. Rezignáltan pislog, miközben a lányt megpörgeti a sodrás, és az események kezdenek tragikus fordulatot venni. - Könnyebb lenne, ha nem lennék tök részeg - vigyorodik el, és végre előkotorja a pálcáját. Nem volt benne biztos, hogy nem hagyta Nox kandallójában. Huss és pöcc! Avada Ked... ja, ezt nem. - Ne ficánkolj, Ariel! A parázsló cigicsikk kilóg a szájából, ahogy célozni próbál, és láthatóan koncentrál. A két szemöldöke között elmélyül egy függőleges ránc. - Mobilicorpus - int a lány felé. Kis szerencsével sikerül is megfogni, és kihalászni a vízből, majd maga mellé pottyantani a partra, mint egy ázott kölyökmacskát. Látta valaki a parádés mutatványt a döglött halakon meg a patkányhullán kívül? Igen? Nem? - Macht nichts - engedi el gálánsan a témát. Muglik előtt nem varázsolunk, mert abból baj lesz, de mivel Hindi körül szinte mindig baj van, ezt nem veszi túlságosan a szívére. Különben is életmentő beavatkozás volt. - Gyakran nyírod ki magad? - kérdezi kíváncsian, s közben visszasüllyeszti a pálcát a zsebébe.
Katya Gerasimov
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Temze part 2021-01-10, 02:44
я не - fordul vissza az első kérdésre válasz gyanánt egy széles mosollyal, aztán fordul tovább mint egy búgócsiga. A többire csak halkan felnevet, de nem áll meg és nem is szakítja meg amit megkezdett. Nem zavarja a társaság, ő vetődik. A sodrás rögtön elviszi attól a ponttól, ahol vízbe ért, de vadul tempózik mint egy megveszekedett kutya. Vissza úszik a sráchoz, elsodorja a víz, vissza úszik, elsodródik. - Ha kipecázol, talán kívánhatsz mást is. - mondja jókedvvel. Mint a hülyegyerek egy egy "weee" kíséretével sodródik át a képen a tengelye körül forogva Hindi előtt egy két méterre a parttól. Amikor pedig egy kicsit beljebb sodorja a víz, egy darabig ellubickol a műanyag szennyezéstől majdnem radioaktív folyóban, aztán egyszer csak igen határozottan felsikít és meg is ugrik, amennyire tud. Sikong egy sort meg csapkod. - Valami megharapott!! - és ennek örömére hiába akar, már nem is tud vissza vergődni a part közelébe, cserébe egyre beljebb keveredik. Így jár az, aki a Temzében bandázik a halakkal... Vagy bármivel a kanálisból.
A gondolat az élet rabja csak, Az élet pedig az idő bohóca,
Reinhard von Hindenburg
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Temze part 2021-01-01, 10:34
- Te gondolatolvasó vagy? - szól a fürdőköpenyes-klumpás jelenés után, ami irizáló látomásként libeg el mellette, és a kezébe nyom egy félig szívott cigarettát. Utóbbin sokkal kevésbé lepődik meg, mint ahogy az élettani körülmények között elvárható lenne, mivel folyton ilyen abszurd dolgok történnek vele. - Kívánhatok mást is? Ki tudja? Lehet, hogy a csaj egy dzsinn, és ha jó helyen dörzsöli a lámpását, akkor az ölébe hullik a Kviddics kupa meg egy gyros. Bizonytalan léptekkel indul a lány után, aki minden jel szerint a Temzébe akarja fojtani magát bikiniben, de előtte azért elrendezi a holmiját a mocskos rakparton. Vagyis totál flúgos, naná. Elgondolkodva beleszív a cigarettába, lenntartja a keserű füstöt, majd leroskad az üvöltő Szokol meg a napernyő közé. - Helló - köszön reszelősen az alig pár lépésre szundikáló patkánytetemnek, elvégre volt gyerekszobája. Az orrán át szusszanja ki a nikotinos párát, akár egy sárkány, aztán a csaj felé réved a tekintete. Amaz épp ugrani készül... sőt, ugrik is. - Biztos vagy te ebben? - kérdezi, miközben tétován a pálcája után matat, hogy egyáltalán megvan-e még. És ha igen, akkor milyen bűbájjal is menthetné ki ezt a szuicid hattyút a retkes kanálisból?
Katya Gerasimov
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Temze part 2021-01-01, 01:23
Tökéletes az időpont, mert este van de minimum szürkül. És bár nyár van, egyetlen épeszűnek sem jutna eszébe a Temzében lubickolnia akinek egy fikámnyit is számít a személyes egészsége. De Katyat messze nem érdekli az ilyesmi. Természetesen szerezhetett volna vonatjegyet, vagy simán csak fellóghatott volna a Brightoni vonatra is, és akkor legalább valóban kijuthatott volna a tengerpartra, de ugyan miért is utazna annyit ha itt is van víz? Camel cigarettát füstölt, de mivel nem akarja eldobni és amúgy is partra megy, így mikor ellibeg Hindi előtt, a srác kezébe nyomja a félig szívott dekket egy kacsintással. Dúdolgatva áll tovább, kivételesen nem üvölt torka szakadtából mint anno volt szokása. Egy utcai lámpák által megvilágított, lejárón, ami a rakpartra visz sasszézik le, egy Sokol - 403-mas tranzisztoros rádió társaságában amiből valami orosz népzene süvölt az éterbe. Egy szál bikiniben meg fürdőköntösben és gumiklumpában tolja, szabad kezében egy vállára támasztott napernyővel. A partra leérve, keres egy nem túl retkes-köves részt ami mondjuk nincs tele döglött angolnával és kinyitva, ledöfi a napernyőt. Műgonddal lehelyezi a kis féltve őrzött rádióját is majd mit se törődve úgy kábé semmivel, ledobja magáról a fürdőköntöst. A bőre olyan fehér hogy betehetnék a világítótoronyba is, garantáltan pótolna bármilyen nagy teljesítményű ipari izzót, vagy a rák tudja mi van azokban... Ezt követően teljes lelki nyugalommal veti magát a vízbe mindenféle karúszó vagy egyéb védőfelszerelés vagy kecsesség nélkül.
A gondolat az élet rabja csak, Az élet pedig az idő bohóca,
Reinhard von Hindenburg
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Temze part 2020-12-31, 18:56
Volt már rosszabb is. A tavalyi karácsonyi szünet után például három napig bolyongott Londonban, és egy barátságos padon aludt, mielőtt sikerült végre kilyukadnia a King’s Cross pályaudvaron. Az utat ismeri ugyan, elvégre erre járkál sok éve, de valami mindig eltereli az egyébként sem legendásan fókuszált figyelmét. - Már megint hol vagyok, és miért?... - motyogja az orra alatt, miközben cikcakkban csalinkázik a ködtől nedves, macskaköves utakon, és két sikátor között kiszédülve végül a Temze partján bukkan elő. - Hinnye - állapítja meg őszinte kisfiús csodálkozással a hangjában, amint a jellegzetes csatornaszag megcsapja az orrát. Még mindig részeg Nox különleges lángnyelv whiskey-jétől, amit a nő abban a csinos aranyozott üvegben tart a csiricsáré budoárjában, és az alkoholtartalma valószínűleg jócskán meghaladja a kereskedelmi forgalomban engedélyezhető felső határt. A bőröndjét elhagyta menet közben; semmi pánik. Előbb-utóbb úgyis visszatalál hozzá. Olyan még nem volt, hogy a poggyász magától lelécelt volna mellőle, de olyan már igen, hogy előbb ért a Roxfortba, mint a gazdája. - Hinnye... - kontrázik rá a nyomaték kedvéért. A vízen tükröződő utcalámpák fénye sejtelmes - és egy kissé baljós - félhomályba vonja a folyópart ezen nem túl forgalmas részét. Azaz pont ideális a hely és az időpont, hogy Hindi az elveszett kalandorok teljes lelki nyugalmával elszívjon egy cigit. Ha lenne nála cigi.
Megan Smith
Reveal your secrets
Tárgy: Temze part 2020-12-31, 15:35
Temze part
A folyó partokat, vagy a folyókat a többség szereti. Vagy épp utálja, esetleg a Temzén átívelő hidak szimpatikusabbak. A lényeg, hogy a Londont érintő része, most feltárulhat előtted, bármi legyen is a célod vele.
Általános tudnivalók: "A Temze (angol Thames, óangol Temese, latin Tamesis) folyó Anglia déli részén. Kemble-nél ered és a Londoni-medencén keresztülhaladva az Északi-tengerbe folyik. Az Egyesült Királyság egyik legfontosabb víziútja.
A Temze útja során 9 angol grófságot (county) érint, 20 mellékfolyója van és 134 híd ível át rajta. Áramlásának sebessége 1–3 csomó (kb. 2–6 km/óra) között mozog.
Gazdag élővilága volt a 19. század közepéig, beleértve a homárt, az angolnát és a tengeri pisztrángot is, azonban az ipari forradalom nyomán a vízszennyezés egy évszázadra halott folyóvá tette. A 20. század közepétől a környezetvédelmi intézkedések nyomán fokozatosan újra megjelent vizében az élővilág.
A középkorban, különösen a kis jégkorszak idején a folyó rendszeresen befagyott. Jegén vásárokat, népünnepélyeket, korabeli sportrendezvényeket tartottak. A folyó utoljára 1814-ben fagyott be teljesen; utána a folyószabályozás, az áramlás útjában lévő akadályok eltávolítása meggyorsította folyását, így a jég nem állt be. Később már a globális felmelegedés kezdete is kizárta a jégtakaró kialakulását."
