2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Látom rajta a kételkedést, mikor közlöm, hogy benne vagyok, és csak egy kis mosoly jelneik meg az arcomon. Nem kicsit elégedett ez a mosoly. Persze, hogy gyanús vagyok, hiszen teljesen elzárkóztam az ismerkedésről, még is benne vagyok egy páros interjúban. Nagyon hülye lenne, ha ebben semmi hátsószándékot nem sejtene, csak örülne a ténynek. A fontoskodó intézkedést az interjú időpontját illetően teljesen rábízom, tekintve, hogy a céggel kapcsolatban nagyon megcsappantak a teendőim, az iskolai tevékenységem pedig a kviddicsben kimerül, biztos vagyok benne, hogy nem lesz nehéz időpontot találni. Most viszont, szükségem lesz egy kis időre, míg kitalálom, hogy mi legyen az a stratégia, amivel ellopom a show-t az interjún észrevétlenül, de kétségbe vonhatatlanul. Látszik, hogy én is elmerengek az interjút tervezgetve, de amikor a pillantásom végigjárja az ő arcát, éppen ugyanezt látom rajta. Már tervez, de mivel neki a zsebében a cég, tényleg a mézesmázos kampány történetét tervezi, miközben én fordíthatom az energiáimat a mögöttes tartalmakra. Egy interjú nem fogja megváltani a világot, nem valószínű, hogy olyan jó beszélgetést tudok majd felmutatni, hogy a befektetők vissza követeljenek engem, DE elhintem bennük az őszinte igényt rám. Mert jobb vagyok. És ez tény. Felállok mikor elköszön, de csak biccentek, aztán a kezeimet, amik egészen idáig könnyedén voltak összefonva magam előtt, leengedem. Ahogy kisétál az ajtón, egy könnyű lépéssel az asztal mellé lépek, és a kecses kristálypohárba kiöntök egy kis bort. Jól jön majd a tervezgetéshez.
// Köszönöm szépen a játékot, akkor majd idővel folyt. köv. ! )) //
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Rose elég óvatos természet, amit azonban nem is csodálok a családom hátterét tekintve. Mintha mindenki szerepet játszana abban a hatalmas házban... Senki se mond és tesz semmit sem őszintén, csakis a saját érdekeiket tartják szem előtt és azt, hogy mindig legyen valamiféle szövetségesük a családon belül. Ez természetesen nem is árt, hiszen a tét elég nagy, a vagyon hatalmas, taktikázni kell. Engem ugyan nem a pénz vonzott, amikor megismertem őket, de azt nem tagadhatom, hogy igenis érdekel, hiszen mely embert ne érdekelne egy ilyen hatalmas összeg? A dolgaim egyelőre jól alakulnak, igazság szerint nem is lenne szükségem arra, hogy Rose elfogadjon, mint testvérét, mégis szeretném, ha lenne köztünk valamiféle kötelék. Elvégre, a másik családomat már elvesztettem, Gemma aligha bocsát meg nekem a későbbiek folyamán, legalább az igazi családom ne ítéljen el. Nem mintha bűntudatom lenne a tetteim miatt, mert ez egyáltalán nincs így, ami azonban a mostohatestvéremmel történt... Nos, azt hiszem, nekem elég fontos szerepem volt benne. Talán Rose egy új esély lenne rendezni a kapcsolataimat, nem igaz? Ha ő ebben viszont nem partner, akkor nem erőltetem. - Valóban? - vonom fel a szemöldököm némileg kételkedve, hiszen nem hittem volna, hogy Rose ennyire hamar belemegy ebbe az egész hülyeségbe. Mármint, úgy gondoltam, ha a lejáratásomról lett volna szó, akkor szó nélkül menne és válaszolna a kérdésekre, de hogy belemenjen az idilli család szerepének eljátszásába... Nos, kifejezetten gyanús a dolog, egyelőre azonban fontosabb számomra a cégem sikere, semmint ilyen kis apróságokon fennakadjak. Nyilvánosan aligha merne ellenem fordulni, hiszen a családunknak sok az ismerőse, hamar apánk fülébe jutna a dolog és abból hatalmas cirkusz kerekedne. Nemrég élek a gazdagok között, azt azonban kevés idő alatt is sikerült leszűrnöm magamban, hogy számukra mindennél fontosabb a látszat. Ha pedig ezt valaki megsérti, akkor annak számolnia kell a következményekkel. Ezt azért Rose nálam is jobban tudja. - Akkor, ha nincs ellenedre, még ma intézkedem az ügyben. Az interjú időpontját pedig veled fixálom le. Természetesen nem ártana egy happy end-del végződő sztori. Sanyarú gyermekkor, boldog egymásra találás, stb... Majd még kitaláljuk. Az pedig, hogy végig egy osztályba jártunk, csak hab a tortán, ami az olvasók szemszögét illeti. Szeretik a dolgokat klasszikus köntösbe helyezni és valamiféle modern kori drámát csiszolni belőle. Azt már nem is említem a lánynak, hogy ha bejönne a dolog, akkor némi csavarral folytathatjuk a mesénket, beleszőve egy diákkori románcot, amikor egyikünk sem sejtette még, ki a másik. Ez az ötlet azonban elég meredek még számomra is, ezért sem hozom fel előtte a témát. - Végre valamiben egyetértünk – jelenik meg egy halovány mosoly az ajkaimon, miközben felállok eddigi helyemről. Azt hiszem, itt az ideje intézni az üzlet dolgait, még ha ez egyelőre csak a kampány részét takarja. - Most mennem kell, majd értesítelek, ha megvan az interjú lehetséges időpontja. Szia! Semmi kézfogás, semmi arcra puszi, hiszen rég megmutatta már számomra Rose, hogy ő nem olyan családtag, aki örül a felbukkanásomnak. Egyelőre maradunk ennél a felállásnál, a későbbiek folyamán pedig meglátjuk, mire jutunk még. Elindulok hát a kijárat felé, hogy Roxmortsba vehessem az irányt.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
A szúrkálódását elengedem a fülem mellett, nem adok neki támadási alapot azzal, hogy kitapogatózza, hogy mivel is tud a gyenge pontjaimra tapintani. A most érkezett kimutatások a már lezárt időszakokra vonatkozik, így valószínűleg a bevétel emelkedések oroszlánrésze még az én megindított projektjeim miatt van, és ő már csak belehuppanhatott a meleg székbe és hagyhatta, hogy minden szépen haladjon a szeme előtt. Hűha, mekkora érdemek. Igen, nagyon ellenségesen viselkedek vele, de mondhatni erről nem én tehetek. Minden, amit eddig tanultam, amire eddig tanítottak, arra mutat, hogy ez a pasi most jön és elveszi az örökségemet, és nem engedhetem át neki csak úgy. Küzdenem és versengenem kell, mert ez az, amit egy Brooks tesz, eltöröl mindenkit az útjából. Persze, amikor ezt apám belémverte gyerekkoromban, akkor biztosan nem arra gondolt, hogy majd a törvényes örököse ellen fogok így harcolni és megtagadni az engedelmességet. Viszont, az ötlet, amit megemlít, valószínűleg nem is annyira átgondolva, igen is felkelti a figyelmemet. Most, hogy én háttérbe kerültem, vajmi kevésszer lenne esélyem címlapon megmutatni, hogy nem kell rólam teljesen elfelejtkezni, létezem és még itt vagyok. - Rendben. - válaszolom először egyszerűen, aztán egy-két pillanat múlva folytatom. - Benne vagyok a az interjúban, és már most boritékolom, hogy címlapfotózás is kelleni fog. Mert biztosan címlapon leszünk. Nem azért mondom ezt, mert annyira vágyom a bazsajgásra és a mézes-mázos mosolyokra, amiket ott váltani fogunk, vagy a taglalásra, hogy milyen szeretettel fogadtuk a családban. Hanem csak azért, hogy megmutassam, hogy még mindig erősen állok a lábamon, itt vagyok, és talán még azt is, burkoltan, hogy jobb vagyok ennél a szó szerinti újgazdagnál. Viszont ahhoz, hogy tényleg eljussunk eddig az interjúig, valamilyen szinten meg kell hallgatnom, amit akar, és együttműködést kell mutatnom, ha tetszik, ha nem. Nagyon kényelmesen szelektív hallással elengedem a fülem mellett, hogy testvérek vagyunk, és hogy a család tagja, nem reagálok semmit, csak amikor visszatér a téma az üzlethez. Erről hajlandóbb vagyok beszélni, mint az elhelyezkedésünkről a családban. Elképesztő, hogy apám mennyire megjátssza a boldog, büszke apát, aki rálelt a fiára, miközben cseppet sem ilyen szeplőtlen ember. Nagyon nem az a családapa típus, de hagyom, hogy magától essen majd pofára Mark az első alkalomnál, amikor kibukkan, hogy nem is olyan szabadon kapja a kezébe a céget. Mert ameddig apánk él, addig az ő akarata van mindenek felett és mindennek a hátterében. - Az okos befektetések mindig megtérülnek, és a vállalatnak van miből befektetnie. - válaszolom, már ennyivel is mutatva, hogy rendben, az interjúig talán nem fogom minden egyes szavát visszautasítani. Talán. Nem fordítom ellene, hogy a család pénzével játszadozik már is, ha rossz döntéseket hoz, az csak engem igazol, és az összes vagyonunkat csak nem tudja eljátszani még azelőtt, hogy apám közbelépne. Arra semmi esélyt se látok. És ha bekövetkezik a ballépése, én ott leszek, hogy kijavítsam.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Semmit sem tudok az eredeti hátteremről, voltaképp már az is rejtély számomra, mennyi idős is lehettem, amikor a nevelő szüleim elraboltak. A leghamarabbi emlékem körülbelül négy éves koromból való, azt hiszem, előtte minden csupán egy nagy, tátongó űr. Rose-hoz hasonlóan bennem is felmerült már az, hogy talán törölték az emlékeimet, de nem érzem szükségét annak, hogy megtörjem a varázst. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy bármire is visszaemlékezzek az azt megelőző időszakból, ráadásul nem is nagyon izgat ez az egész. Azok, akik ezt tették velem és Gemmával, már rég megbűnhődtek, most pedig igyekszem túltenni magam azon a múlton, melyet ők hoztak létre számomra. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy beilleszkedjem az eredeti családomba, ami – lássuk be – igazán jól megy. Apám nyilván nem elégedett meg anno egy lányörökössel, szóval volt miért örülnie, amikor végre betoppantam az életébe. A kis titkomat nem tudja ugyan, miszerint vámpír lennék, ezt pedig még egy jó ideig nem is szeretném a tudomásukra hozni. Bármilyen is a Brooks-család, azzal nem hiszem, hogy megbékélnének, miszerint az egyik családtag a sötétség teremtménye. - Savanyú a szőlő, igaz? - mosolyodom el keserédesen, miközben ikertestvérem arcát kémlelem, mintegy szemernyi jelét is kutatva az érzelmeinek. Nincs azonban semmi, amit ellene fordíthatnék, úgyhogy egyelőre nem lendülök támadásba, de pontosan értem, mire is szeretett volna ezzel célozni. - Apánk megbízik bennem, ez a lényeg. Persze, talán az se mellékes, hogy elég jól megy az üzlet az újonnan érkezett felmérések szerint – Pont a minap kaptam egy levelet a céggel kapcsolatban. Jó lett volna magammal hozni, hiszen akkor itt és most Rose orra alá dörgölhetném a dolgokat. - Mi több, arra is gondoltam, hogy az újonnan felfedezett rokonságunkat is meg kellene szellőztetni, nem gondolod? A családunk elég népszerű, szinte minden magazin kapna az adandó alkalmon, miszerint a két testvér nyilatkozna nekik. Meghintjük némi cukormázzal és máris lendülne az üzlet forgalma. Talán még címlapot is kapnánk... Ami azért elég nagy szó, különben is, kevés család mondhatja el magáról, hogy több évtized után előkerül az elrabolt gyermekük, aki ráadásul igen hamar az apja nyomdokaiba lép az üzleti életben. Rose azonban aligha menne bele a dologba, így hát leginkább a bosszantása miatt hoztam ezt az egészet szóba. Reklámnak kiváló lenne, ez igaz, ikertestvérem viszont még a mai napig nem békélt meg azzal a gondolattal, hogy valaki más is a családba tartozik. Ráadásul, erre csak én is rátettem egy lapáttal azzal, hogy apánk szinte rögtön a szárnyai alá vett, nyilván Rose hanyagolása árán. Bekerültem az üzletbe is, pedig semmiféle végzettségem nincs az ilyesmivel kapcsolatban... Megértem a lányt, komolyan és őszinte szándékom volt jó viszonyt ápolni vele, de ha egyszer nem hagyja magát, akkor mégis mit tehetnék? Bizonyítani szeretné, hogy semmi helyem sincs a családban, ez viszont nem fog menni számára. Azok után, amiket átéltem, nem pont ő lesz az, aki ártani fog nekem. Sokkal nagyobb az esélye annak, hogy Gemma lesz a végzetem, ha nem hajlandó segíteni az átok levételében. - Testvérek vagyunk – jelentem ki fapofával. Bármennyire is nem tetszik számára, el kell ezt fogadnia. - A család tagja vagyok én is, ezt pedig egyedül csak te nem tudod elfogadni. Pedig jobb lesz, ha megszokod, mert én nem vagyok hajlandó távozni. Adjam fel a családomat csak azért, mert Rose-nak nem tetszik a helyzet? Eszem ágában sincs. Évekig nem ismertem őket, pedig olyan körülmények között nőhettem volna fel, amiről más csak álmodozni mer. Most kell hát kihasználnom a dolgot, - Jó szolgáltatás – vonom meg a vállam egykedvűen, megválaszolva Rose kérdését. - Megpróbálom az ország legjobb szakembereit felbérelni, így az ügyfelek biztosak lehetnek abban, hogy a legjobb minőséget kapják. Nem lesz olcsó, de a családunknak szép kis vagyona van, nem igaz? Ismét egy olyan mondat, melyet a lány ellenem fordíthat, de teljes mértékben hidegen hagy a dolog. Semmit sem ér el vele, erre pedig idővel ő is rájön majd és szépen feladja. Nem hiszem, hogy bármikor is képes lesz megbékélni velem, de számomra már az is megfelelne, ha nem lenne az a célja, hogy mindenáron alám tegyen.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Rájöhettünk volna? Semmilyen emlékem nincsen erről a fiúról, vagy inkább férfiről, és semmi nem ösztönzött engem arra, hogy arra gondoljak, hogy van egy ikertestvérem. Nem is tudom pontosan mennyi idősek voltunk, amikor eltűnt, de megfordult már a fejemben, hogy bűbájjal tűntették el az emlékeimet róla, még ha nem is tudom, hogy miért tették volna ezt, mi ebből a hasznuk. Mert valljuk be, minden mögött a haszon rejtőzik meg a családunkban. És ebben nagyon gyorsan asszimilálódott is Mark. Mert mi is az, amiből egy rezzenésnyi időre kizökkentem? A vállalat és a legyőzendő problémák. Folyamatosan egyesszámban beszél róla, mintha már is az övé lenne... Ami talán így is van. Napok alatt kirekesztettek belőle, most, hogy nincsen rám különösebb szükség, hiszen apánk kitanítja őt és neki adja át a céget. Az életemet úgy éltem le, hogy a részese voltam mindennek, most pedig ténylegesen az vagyok, amit kívülről láthat a köznép: a reklám arca, csinibabája a cégnek. Szánalmas. - Igen, megkapják a legjobb minőséget tőled, mert már évek óta ezzel foglalkozol és pontosan tudod mi a folyamata a beszerzésnek, gyártásnak és üzletkötéseknek, ugye? A hangom nem kételkedő, talán kérdésnek se lehetne nevezni ezt, inkább kijelentés, ami rámutat arra, hogy kicsit nagy az arca, hogy a semmiből előkerül és azt hiszi minden az övé és mindenhez ért. Ha ő is a kizárólagos örökös, apánk még akkor sem halott, nem akarjon itt kiskirályfit játszani úgy, hogy nincs már a kezében, csak a születés joga. Ennél nagyobb képmutatást egészen régen láttam... Nem reagálok a provokációra, hogy bármit is meséljek a titkaimról, de ezt ő is tudta, hogy így lesz, szóval csak picit biccentek a fejemmel, hogy jól sejti, hallgatok. Meg lehet próbálni lenyomoztatni, de nem valószínű, hogy sokra jut, tekintve, hogy ugyanazok a források támogattak engem már húsz évvel is ezelőtt és azért attól még, hogy a vállalatot elveszthetem, jelentős vagyonom maradt így is. Az meg már csak hab a tortán, hogy nehéz lenyomozni azt, akinek ezer meg egy arca van... Azt hittem, hogy bármi meglepettséget mutat majd, amikor közlöm, hogy Malfoy-Brooks gyermek az a bizonyos féltestvérünk, de úgy tűnik, hogy nem nagyon érdekli, ameddig Maximillian nincsen az útjában, és most nincsen. Miért is érdekelné a testvére, felém se hiszem el, hogy őszinte szívvel közeledett volna akármelyik pillanatban. Ha így lett volna, nem zárnak be előttem minden ajtót, és nem hangoztatja minden másodpercben, hogy amiben nevelkedtem az az övé. Lehet, hogy ez rossz emberré tesz engem, de nagyon remélem, hogy hamarosan megtapasztalja, hogy mennyi felelősség is nehezedik a vállára, és beleroppan az elvárásokba. - Nem vagy Brooks. Carlyle vagy. - válaszolom egyszerűen, és olyan hidegen ahogy csak egy igazán elzárkózó, sértett szív tud felelni. Méltósággal, és még is abban a tudatban, hogy nem igazságosak ezek a kijelentések, hiszen megbizonyosodtak arról, hogy ő tényleg az, aki. Az ikerfivérem. - Az előbb még a létezéséről se tudtál, miért mondanám el, hogy ki ő, ha az lenne a célom, hogy ne tudj róla vagy hogy hol tartózkodik? - kérdezek vissza, kicsit megbuktatva a kérdését és a logikáját is. Kicsit megforgatom a szemem és felsóhajtok, aztán felállok a karfáról és egy pohár vizet veszek magamhoz. Nem tudom eldönteni, hogy ez a fiú milyen mértékben jelent veszélyt rám, és képtelen vagyok elengedni magam akár annyira is, hogy alkoholt igyak színtiszta víz helyett. Nem kockáztathatok, hogy elvesztem a kontrollt a testem felett és megnyilvánul a képességem, mert azzal mindennek vége. De ha ennyi éven keresztül egyszer se történt meg, most sem fog. Illetve egyszer... Egészen máshogy... - Szóval, mik is lennének azok a bizonyos lépések, amikkel megszilárdítod a hirtelen hatalmadat? - kérdezek rá, és nem puszta felpiszkálásból, tényleg érdekel. Érdekel, hogy mit akar tenni, mi lesz a cég sorsa, és főleg az, hogy mit csinál másként, mint én tettem volna. Jobb vezető vállhat belőle? Megérdemli az örökségét? Soha. Ki van zárva.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Rose és én két különböző neveltetésben részesültünk, egymástól távol, mindez viszont kevés volt ahhoz, hogy kinevelje belőlem a családom egyes jellemzőit. Igaz ugyan, hogy egy évfolyamba és osztályba jártunk, hamarabb is rájöhettünk volna erre az egészre, de annyira azért nem hasonlítunk, hogy kiütközzön ez az egész. Ráadásul, a születésnapomat is átírták annak idején, pedig – ha nem tették volna – hamarabb kezdek el gyanakodni. A vérségi kötelékeknek hála viszont nem száll inamba a bátorságom, hiszen testvéremnek csak a szája nagy, semmit sem tud tenni annak érdekében, hogy kirakjanak a családból, mivel immár én is oda tartozok. - A Nimbusz még csak most kezdett ismét fellendülni, bőven lesz időm megszilárdítani a befektetők bizalmát a cégben – rándul meg a szám széle, ezzel azért Rose elég kényes témát érintett velem kapcsolatban. Jelenleg az üzlet a mindenem, abba fektetem minden energiámat, hatalmas érvágás lenne számomra, ha a befektetőim máshova vinnék a pénzüket. - Amint pedig megtettem a kellő lépéseket, már bármit írhatnak rólam, amíg pénz áll a házhoz. A befektetők nem hülyék, nem fogják saját maguk alatt vágni a fát csak azért, mert néhány szennylap befeketíti a nevem. A vásárlók pedig megkapják a legjobb minőséget tőlem, nem aggódom... Az üzlet pedig egyenlő a családommal, kár is lenne hát tagadnom, hogy jelenleg ez az egyetlen olyan pont, ami összeköt velük. Egyedül Rose van most is a közelemben, de ő annyira elutasító velem szemben, hogy hamar belátom magamban, miszerint nem sok értelme van a kettőnk közt lévő kapcsolatot erőltetni. Leginkább csak magamat bosszantom fel a lány nemtörődöm viselkedésén, senki mást. - Nocsak... - széles mosolyra húzódik a szám széle, hiszen Rose igencsak szereti eljátszani az engedelmes örökösnő szerepét, de a mostani szavai és tekintete mind-mind arra utalnak, hogy ez csak a látszat, semmi több. - Szóval vannak titkolnivalóid, nem igaz? Meg se kérlek arra, hogy mesélj róluk, mivel úgyse tennéd meg, de azért gondolkodóba ejtettél. Talán nem ártana némi pénzt arra költenem, hogy felbéreljek valakit, aki a hugicám körmére néz mindenféle szempontból. Rose ugyanis még gondot okozhat, igen komoly fejfájást, márpedig abban az esetben kell számomra valami, amivel leállíthatom a kellemetlenkedését. Az pedig már meg sem lep, hogy a Max iránit kérdéseimet nem válaszolja meg, hiszen valahol számítottam is erre. Egyszerűen csak reménykedtem abban, hátha szívesen beszél erről, de nem... Rose szinte semmit sem oszt meg velem a sértő szavakon kívül. Remek testvéri viszony elé nézünk, kérem szépen. - Ha ugyanolyan senki vagyok, amilyenek ők voltak, akkor mégis miként lehetnék Brooks? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, hiszen ez a név azért jelent valamit. Hatalmat, rangot, mindent, ami együtt jár azzal, hogy valaki aranyvérű. A Carlyle-családot viszont nem veszem védelmembe, elvégre nagyon jól ismerem az arisztokrácia világát. Rose úgysem fogja megérteni, hogy attól, hogy nem volt nevük, számomra még ők jelentették a mindent. Nem is veszem hát magamra a sértegetését, hadd mondja, ha jól esik neki. Az viszont kifejezetten boldog pillanat számomra, hogy sikerült magamra haragítanom. - Akkor róla is leszögezhetjük, hogy teljesen ártalmatlan – vonom meg a vállam, hiszen én vagyok a jogos örökös, az egyetlen fiú gyermek. Ha ez a Max is apánk kegyeltje lett volna, akkor simán rátehetné a kezét a vagyonra, hiszen én évekig másokkal éltem. Ő azonban elszúrta a lehetőségeit, én viszont – vele ellentétben – egészen idáig tökéletes mintagyerek voltam. Szükségem van a vagyonra, melyet örökölhetek, nem hagyhatom, hogy ez a bizonyos Max egy szép napon visszatérjen és a jussát követelje. Mert ugyebár – hiába törvénytelen – azért van némi joga ilyesmihez. - És te biztos, hogy hónapok óta nem hallottál felőle, vagy ezt csak nekem és másoknak szeretnéd beadni? Biztos vagyok abban, hogy Rose tud valamit arról a bizonyos Max-ról, nekem pedig jól jönne az a kis plusz információ. Az a fiú már nem kerülhet vissza a családba, hiszen – bármennyire is biztos a helyem – elég szépen alám tudna tenni az örökösödést illetően. Márpedig én még csak osztozkodni sem vagyok hajlandó.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nagyon nem tetszik az a tény, hogy nem hátrál meg előlem, se a tekintetem, se a szavaim nem jutnak át a páncélján, de azt hiszem mindez azt jelenti, hogy lebecsültem az "ellenségemet". Hiába akarná az agyam minduntalan tagadni, akkor is az ikertestvéremmel állok szemben, aki képes pont olyan kemény lenni, mint én. Némely szavából és a testtartásából még halványan fel is dereng előttem apám képe, pedig ezt a fiút nem is ő nevelte, csak... a vérében van, úgy tűnik. - Ha a rosszindulatú firkászok a család bármely tagjáról írogatnak, az kihat az üzletre, kényes befektetők pártolhatnak át az újra feltörekvő Nimbuszhoz. Mióta Elijah Merchen megkapta a vezérigazgatói posztot egyre nagyobb a verseny a cégeink között. - mondom, nyugodt, de kissé még is kioktató hangon, mintha a cég jelenlegi ügyeit vetíteném elé egy megbeszélésen. Nem is baj, ha inkább a munkáról beszélünk, mint bármi másról, úgy is el kell majd őt viselnem az üléseken, és azt is, hogy egyre jobban a háttérbe szorulok majd mellette... - Rólam soha nem fognak semmi kompromittálót írni. Soha. - válaszolok szigorúan és egy szúrós tekintetet meresztek rá, ami inkább a sorok között azt üzeni: Tudnának mit írni, de nem élnék meg, hogy befejezzék az első mondatot. Arra, hogy Maxról meséljek neki először csak finoman megingatom a fejem elutasításképen, és inkább elfordítom róla a tekintetet, afféle arisztokratikus epikus távolba nézéssel figyelve a Mardekár klubhelyiség festményeit a falon. Inkább csak hallgatok, de úgy érzem neki is van min gondolkoznia, ameddig beáll a csönd. Mikor viszont ő kezdi felfesteni nekem, hogy milyen egy aranyvérű család és hogy milyen könyörtelen világba pottyantam majdnem elnevetem magam. Majdnem. És az a nevetés se lett volna vidám és kellemes. - Te szórakozol velem, ugye? - kérdezem majdnem hogy sziszegve, nem csoda, hogy a familiárisom, ami most is a közelben bújkál észrevétlenül, egy kígyó képét vette fel. - Te akarod elmagyarázni nekem, hogy milyen is a családunk és az életem? A Carlyle-ok senkik hozzánk képest, és már nem is lesznek senkik, hiszen halottak, nem? Te Brooks vagy, a Carlyle lány pedig ahogy férjhez megy meg kapja férje nevét, mit tudhatnál az aranyvérűek hagyományairól és az arisztokrácia kegyetlenségéről? Te is ugyanolyan senki vagy, mint ők voltak. A szavaim kemények, egy csepp könyörület sincs bennük, hogy mondjuk bánnám, hogy halottak a "szülei", akik felnevelték, hiszen mit sem tudok róluk, ahogy a "húgát" sem ismertem egyáltalán. Az ő élete egészen más módon volt bonyolult, mint az enyém, és erről én még csak nem is tudok mindent, tehát ebben csak ne próbáljon meg okosabb fivér lenni. - Egy Malfoy. Miután te eltűntél anyám nem esett újra teherbe, és apánk azért nem foglalkozott a következményekkel, mert fiú gyermeket akart. Aztán felismerte a kvalitásaimat az idő múlásával, és hogy foltot ejtett a család becsületén, és úgy döntött, hogy semmibe veszi azt a gyermeket, mintha a botlás meg se történt volna. De néhány évig ő lehetett volna az örökös... Még mindig az ő nevét viseli, szóval el nem felejtheti, de végül engem tett meg örököséül. Idáig. Többet nem mondok, így is sokkal többet beszéltem vele, mint akartam. Nem vagyok szófukar ember alapjáraton, nem ezért akartam szűkszavú lenni, hanem a beszélgető partner személyével vannak problémák természetesen.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
[/quote]
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Eleinte tényleg azzal a szándékkal szerettem volna beszélgetni a lánnyal, hogy mint testvérek, közelebb kerüljünk egymáshoz, de minél több időt töltünk a másik társaságában, annál inkább be kell látnom, hogy ez egy eleve halvaszületett ötlet volt részemről. Rose makacs, én pedig hajlamos vagyok néha olyan elven működni, hogy mindenkinek azt adom vissza, amit az illetőtől kaptam. A lány pedig kicsit sem spórol a csípős megjegyzésekkel, így ebben a pillanatban is oda-vissza passzolgatjuk egymásnak azt a bizonyos labdát. - Idővel ez a dolog is hamar leülepedne, nem igazán hat meg, mit irogatnak a rosszindulatú firkászok – vonom meg a vállam. Vannak ugyan az új családomnak is sötét titkai, vagyis olyasmi, amit nem szívesen tennének ki mutogatni, nagy eséllyel ez a Maximillian gyerek is ebbe a kategóriába tartozhatott. Végül azonban színre léptem én, aminek Rose kifejezetten nem örül, de ha mindenkinek igyekeznék a kedvében járni, akkor fel se bukkantam volna. A lány időközben leül az egyik fotel karfájára, felveszi az arisztokratákra oly jellemző testtartást és rám pillant. Állom a tekintetét, nem ijedek meg tőle túl könnyen. - Gondolom, rólad is tudnának olyasmit írni, amitől a falnak mennél, nem igaz? Az újságírók ugyanis híresek arról, hogy mindig mindenbe a lehető legmélyebben beleássák magukat, néhanapján még olyan információ is a kezükbe kerül, amelyről senki se hitte volna, hogy bármerre is fel van jegyezve. Rose látszatra apánk tökéletesre sikeredett gyermeke, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a Brooks családnév továbbra is méltó legyen híréhez. De mi van akkor, ha a lány korántsem olyan tökéletes, mint amilyennek kinéz? Vannak vajon titkai? Minden bizonnyal, elvégre senki sem képes ennyire szigorú szabályok között úgy felnőni, hogy egyszer-kétszer ne hágja át őket valamilyen mértékben. - Mesélhetnél róla, ha már annyira megkedvelted – vetem fel a dolgot, elvégre ha ez a Maximillian ismét felbukkanna az életünkben, akkor nem ártana ismernem valamennyire. Veszélyt jelenthet számomra az örökség szempontjából, elvégre valamikor ő is betöltött egy szerepet a családomban, még akkor is, ha nem volt apám kedvence. Ki tudja, talán most is ellenünk munkálkodik titokban... Rose szavaira mosolyogva vonom meg a vállam, fapofát vágva: - Nos, majd eldöntöd, időnk van rá bőven, de azért értesíts. Valóban megváltoztam az iskola óta, más lettem, ebben a lánynak teljes mértékben igaza van. A szüleim meggyilkolása keménnyé és rideggé tettek másokkal szemben, de azért még mindig van egy személy, akin keresztül hatni lehet rám. Gemma. Ő ugyanis a régi családom egyetlen olyan tagja, akihez kötődök valamennyire és akivel kapcsolatban sok jó emlék jut eszembe. Viszont nem csak ezért fontos számomra... A Brooks-családot sújtó átkot csakis az ő segítségével lehetek képes feltörni, az azonban egy cseppet sem javít a helyzetemen, amit a lánnyal tettem nemrég. Végignézte, ahogy meggyilkoltam azokat az embereket, akik felneveltek minket, majd őt is bezártam a házunk pincéjébe, hogy hónapokig belőle ihassunk. Kicsit sem indulok jó esélyekkel, Gemma majd hülye lesz hinni nekem, Rose-t azonban nem szándékozom beavatni a terveimbe. Kétségtelen, hogy képes lenne segíteni, de nem fog. Miért is tenné? - Ne aggódj, minden aranyvérű család ilyen – felelem higgadtan, engem aztán nem érint meg túlságosan, amit azzal a fiúval műveltek. - Senki sem hozhat szégyent a család nevére, különben jelentősen csökken a befolyásuk. Könyörtelen világba pottyantál, de gondolom erről már te is tudsz... És hogyhogy van apánknak egy fattya? Ki volt az az asszony, aki annyira elcsavarta a fejét, hogy nem is foglalkozott a következményekkel és képes volt merő figyelmetlenségből teherbe ejteni? A Brooks család feje ugyanis nem pont olyan ember, aki nem elég körültekintő ahhoz, hogy ilyen hibákat vétsen. Természetesen, fiatalabb korában követhetett el hibákat, de ez annyira messze áll tőle... Nem csoda, hogy Rose képes azt feltételezni, miszerint az én kezem is benne van az ügyben, jó eséllyel még az is eszébe jutott, hogy apánk ölette meg a fattyút.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ahhoz képest, hogy eddig azt mondogatta, hogy kerüljünk közelebb, és hogy illene beszélgetnünk és megismernünk egymást, ha már ikertestvérek vagyunk, most szépen odaszúr ahol a legjobban fájhat nekem. Jó, az az igazság, hogy kicsit félrelő, mert egyáltalán nem fáj ez annyira, mint amennyire gondolja. - Igen, valóban csinos szalagcím lenne belőle, hozzácsapnám, hogy "A Brooks család jó cserét bonyolított, fattyú ment, törvényes örökös jött." - fűzöm hozzá, félvállról, azt hiszem nem kéne sokat agyalnom rajta, hogy milyen információkat hintsek el annak érdekében, hogy őt, vagy apámat besározzam vele észrevétlenül. Persze a sajtó számára észrevétlenül, ugyan is senki se nézné ki az intelligens, éleseszű, kedves Rose Brooksból, hogy a családja ellen szól, vagy be akarná sározni őket. Ugyan. Az apám és Mark persze levágná, de érdekel is már engem... A szüleim túl büszkék ahhoz, hogy azok után, hogy húsz évet dicsekedtek velem és minden plakátról az én arcom néz vissza, eljátszanak egy olyan drámázást, amit egy egész világ végignézne. Engem biztosan nem zárnak ki ebből a családból úgy, mint Maximilliant. A borra rápillantok, de egyelőre nem fogadom el, csak leülök egy fotel karfájára, a lábaimat elegánsan keresztezve, a kezemet leengedve az ölemben. Egyenes tartás, megfélemlíthetetlen, metsző tekintet, ezekben jó vagyok, és a "bátyámra" is függesztem a nem éppen szívélyes tekintetem. - Ez nem lep meg. - felelem röviden, mikor közli, hogy nem tud semmit Maximillianról, még a létezéséről sem. Egyelőre úgy döntök, hogy elhiszem neki, hogy nincs benne a keze. Legalább is úgy csinálok, mintha elhinném neki, még ha nem is vagyok még benne teljesen bizonyos. - Vádlott vagy gyanúsított, vagy bűnpártoló, nem döntöttem még el. - vonom meg a vállam, figyelve a reakcióit. Úgy tűnik, hogy sokat változott iskola óta, én nem így emlékeztem rá, nem volt ilyen... kemény. Még is most épp olyan higgadtan ül előttem, mintha apámmal beszélnék. És ez cseppet sem jó hír. Sem abban, hogy megtörjem őt, és elfelejtse, hogy megkaparintsa a kezemből a céget, sem olyan tekintetben, hogy valaha kötődésben reménykedjen közöttünk. Nem mondom, hogy utálom az apámat... De kemény, rosszindulatú, ravasz, és csöppet sem bízom benne. A felajánlás, hogy segítene megkeresni Maxot egy kicsit felkészületlenül ér, pedig számíthattam volna rá, ha bűnös, akkor azzal tud a legjobban hátráltatni, hogy tévutakra vezet. Vagy csak be akarja váltani a mondottakat, és ismerkedni akar? Egyelőre erre a részre nem válaszolok, mert az utána jövő kérdésekre azt hiszem jobban várja a válaszokat. Már úgy is elkönyvelte, hogy elutasítom, pedig még nem is mondtam semmit, akkor minek mondjak bármit is. Viszont, ezek a támadó kérdések, hogy miért is viselkedtem a másik testvéremmel másként, talán el tudják mesélni érzékletesen Marknak, hogy hova is került. - Maximillian Brooks hiába viseli apánk nevét, soha nem került be a családba. Apám fattya, de nem ismerte el, nem is találkozhattam vele, nem is kapott soha egy centet se a vagyonból. Nem mintha rászorult volna, Malfoyék rokona a másik ágról, aranyvérű így is. Ilyen a mi tökéletes családunk. Ha valaki hibázik, akkor ki kell törölni az életünkből, hogy valaha megtörtént, mindent tagadni, elsikálni, pénzzel, befolyással, erővel, ha kell. Persze nehéz lett volna eltiltania tőle, mikor a fiú elkezdett a Roxfortba járni, néhány évvel alattunk. Éppen csak a médiában és mindenhol igyekezett elsikálni a létezését, többször kényszeríteni akarta az anyját és őt is a névváltoztatásra, de több gerinc volt bennük, mint a jó édes gyáva atyámban, aki nem vállalja tettei következményét. Hogy miért voltam még is jóban vele? Azt hiszem azzal kezdődött, hogy tiltották. - fejezem be egy időre, így is többet hallott, mint amennyire számíthatott. Tessék, nem zárkóztam el a beszélgetéstől, szívesen szidom neki a szüleimet, csak hogy érezze mi is vár rá, ha tényleg itt akar maradni ahelyett, hogy elmenekülne, mielőtt nem késő.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Megnehezíti a dolgomat az a bizonyos Max, aki miatt Rose ennyire távolságtartó, noha ebben a pillanatban még mit sem sejtek a fiú létezéséről. Naiv módon azt hiszem, testvérem azért ennyire rideg velem szemben, mert idegenként érkeztem a családba és hite szerint pusztán arra vagyok képes, hogy a markomat tartsam a hirtelen jött örökségért. Ebben érthető a gyanakvása, de a vérségi kapcsolatokat tekintve viszont jogos az, hogy csatlakozom a famíliához. Az pedig, hogy hatalmas vagyont is örökölhetek... Nos, semmiképp sem hátrány, be kell látnom magamban. - Igen, úgy – biccentek Rose kérdését hallva higgadtan, sok kell számára ahhoz, hogy felbosszantson a pimaszságával. Ikertestvérek vagyunk, ennek megfelelően már ő is rég átlépte a felnőtt kor határát, most valamiért mégis úgy érzem, hogy egy hisztis kamasszal van dolgom. Bármennyire is próbál a hűvös elegancia álarca mögé bújni, akkor is csak egy nagyra nőtt, elkényeztetett lány. A testvére vagyok, ezt ő viszont nem képes a helyén kezelni, tudomást sem akar venni a létezésemről, mintha ezzel elérhetné azt, hogy meghátráljak. - Azt hiszem, ez nyugodtan maradhat a jövő kérdése... Ha apánk azt kéri tőlem, hogy vegyem fel a Brooks-családnevet, akkor minden kétséget kizáróan meg fogom tenni, aminek gondolom te nem feltétlenül örülnél, nincs igazam? Ezzel ugyanis elismerné, hogy az örököse vagyok, hivatalossá válna a dolog. Egyelőre még csak pletyka szinten megy a dolog, csupán a család tudja az igazat, de ha nyilvánosságra kerül... Mond csak, hány újság is hozná le ezt szalagcímként? Rose hideg mosolyával nem is foglalkozom, helyette előveszem a pálcám, hanyagul intek vele egyet, mire az előttem lévő asztalon egy üveg vörösbor és két kristálypohár jelenik meg. Töltök magamnak egy pohár italt, majd folytatom: - A cégről semmilyen körülmények közt sem mondanék le – emelem számhoz a poharam, majd kortyolok belőle egy keveset. Jelen pillanatban vérre szomjazom, a vámpírságom viszont titok és szeretném egy jó ideig annak is tudni. Túl nagy akadályt jelentene az üzleti jövőmet nézve. Rose pedig... Belegondolni sem merek, mennyire megragadná a kínálkozó alkalmat arra, hogy két lábbal rugdosson kijebb a családi vállalkozásból és örökségből. - Nem, nem tudtam – vonom meg a vállam, miközben leteszem magam elé a bort, de ezt a történetet elég érdekesnek találom. Újdonsült testvérem szavai ide-oda koppannak a falakon, engem azonban nem hat meg a vádaskodás. Nem én intéztem el azt a gyereket és kész. Kit érdekel, mi lett vele? - Értsem úgy, hogy felkerültem a vádlottaid listájára? Higgadtan dőlök hátra, semmi jelét sem mutatva annak a lány felé, hogy kicsit is meghatott volna ez az egész mese. Kétszeres gyilkosságot is úsztam már meg, most pedig, hogy hatalomra tettem szert... Fogalmazzunk úgy, hogy a kisujjamat se kellene mozdítanom ahhoz, hogy ne kerüljek az Azkabanba. Persze, nem én végeztem azzal a sráccal, de ha Rose esetleg a fejébe venné ezt a hülyeséget... Nem, annak nem szabad megtörténnie. Egyébként is szándékomban állt jó viszonyt ápolni a testvéremmel, így azonban hirtelen még nagyobb fontosságra tett szert a célom. - Gondolom, ha felajánlanám a segítségemet az előkerítésében, nem fogadnád el – csóválom meg a fejem, biztos vagyok ugyanis abban, hogy Rose nem repesne az örömtől, hogy bármilyen családi ügyben is a hasznára váltam volna. - És mond csak, miért lett ő a féltestvéred? Vele nem voltál esetleg ilyen távolságtartó? Egyből a bizalmadba fogadtad? Nem gondolod, hogy talán valami hátsó szándéka volt a családba kerülésével? Kínos kérdéseket feszegetek, elvégre a lány láthatóan kedvelte azt a bizonyos Maximillian-t. Furcsa kissé, hogy nem esik rosszul a tudat, miszerint egy jöttment fontosabb volt számára, mint a vér szerinti testvére. Egyelőre nem állok senkivel sem olyan kapcsolatban, hogy mélyen érintsen, ha történik velük valami, ezt is igyekszem ennek betudni. Rose pedig elég kétes számomra, már most látom, hogy sohasem fogunk annyira közel kerülni egymáshoz, mint illene. Eljátszhatjuk a külvilág kedvéért, de kettesben örökké fújni fogunk egymásra. Míg azonban én igyekszem palástolni az ellenszenvemet, addig ikertestvérem nem igazán erőlteti meg magát ezzel kapcsolatban.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ha tudnám, hogy miket gondol rólam, hogy tart tőlem, legalább is a konokságomtól, akkor talán hízna a májam, hogy ennyire megizzasztom a puszta lényemmel és tartásommal. Mert nekem egyáltalán nem hiányzott semmiféle bátyus az életemből, volt egy öcsém - akire mindenki ördögként tekintett - és tökéletesen megfelelt nekem. Rákérdez a megszólalásomra, de egy szemöldökfelvonással jelzem csak, hogy ezt nem kötném az orrára, és még az is meglep, hogy azt hiszi el fogom mondani. Nem, ha valamit megtehetek, az az, hogy Maximillian kedvéért is rideg leszek. Nem csak magamért. Nem akarom, hogy otthon érezze magát, nem akarom szívélyesen fogadni, és azt hiszem ezt a köröket már elégszer lefutottuk... De úgy tűnik, hogy Mark máshogy gondolja. - Úgy gondolod, hogy a Carlyle elegánsabb? És hogy apánk, ahogy felszállt a szeme elől ez a rózsaszín köd, amit miattad érez, beletörődik abba, hogy ne vedd fel a nevét? Az ügyfeleknek talán mindegy, de a cég neve nem véletlenül kezdődik Brooksal. Soha nem lesz a tiéd, ha nem változtatsz nevet. Vagy már is inkább lemondanál róla? - villantok meg egy hideg mosolyt, miután levezetem, hogy mennyire felelőtlenül bánik a nevével. Az egy dolog, hogy apám jelenleg élvezi, hogy előkerült az örököse, az pedig egy másik, hogy idővel ő maga fogja követelni a névváltoztatást. Talán a keresztnevet megtarthatja, ha eddig sem hívták a régi nevén, sőt, talán ugyan ez volt, de nincs az az isten, hogy a büszke Brooks család, a Blackek és Prewettek leszármazottjai eldobják a nevüket. A gyermeteg elgondolásra, hogy csak úgy csevegjünk és ismerkedjünk kicsit görcsbe rándul a gyomrom az undortól. Jó, nem szó szerint, de ha gyengébb gyomorral lennék megáldva, el tudnám képzelni. Mivel azt hiszi, hogy ő az áldozat abban, hogy szegénykém le van nézve és nem ugrok a karjaiba és nem éled fel közöttünk az iker-kötelék mint valami mágikus kapocs, muszáj megszólalnom, nem elég a lesújtó pillantás felé. - Jól van. Beszélgessünk. Tudtad, hogy van egy fél-testvérünk, aki apánk nevét viseli és furcsa módon ahogy megjelentél, ő eltűnt? Hónapok óta semmit sem hallottam felőle. Milyen furcsa egybeesés, nem? Egyik fiú megkerül és a másik eltűnik. A szavaim kemények és ha nem is vádlóak, mindenképpen fürkészem a pillantását, hogy olvashassak a rajta végigfut gondolatokban. Őt vádoljam? Vagy apánkat, akinek így végképp nem volt szüksége a férfi örökösre, aki tovább viszi a nevet? Azokra nem felelek, hogy jobb lenne a békesség, jobb lenne, ha meglennénk egymás mellett. Az lenne a jobb, ha visszamenne oda, ahonnan jött, Maximillian előkerülne és minden úgy menne, mint régen. Mark Carlyle meg valami régi nevesincs iskolatárs maradna örökre.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Hazugság lenne azt állítanom, hogy a legkevésbé sem tartok az előttem álló találkozástól, hiszen Rose igen kemény dió, életem során talán most vár rám a legkeményebb kihívás. Még csak nemrég tudtam meg, kik is az igazi szüleim, mindezek mellett a családunkat sújtó átokra is fény derült, melyet egyedül csak apám tudott idáig kijátszani. Most pedig az ikertestvérem, Rose... Úgy érzem, talán mégis Gemma az, akivel sokkal nagyobb örömmel beszélgetnek ebben a pillanatban, mint a vörös hajú leányzóval. Annyira idegen, nem ismerem a szokásait, fogalmam sincs arról, mit is lenne helyes a jelenlétében mondanom, nem könnyíti meg a dolgom a lekezelő stílusával. Elhiszem, hogy égből pottyant valaki vagyok, de mindenki más annyira jól fogadott, ő miért nem? Testvérek lennénk, nem igaz? - Mit mormogtál magadban? - szólalok meg, miközben Rose elindul felém, habár meg sem próbálja leplezni előttem, hogy mennyire zavaró számára a jelenlétem. Gondolatban sóhajtok egy nagyot, már ezzel lefáraszt és felbosszant, ami talán nem a legszerencsésebb ebben a helyzetben. Vámpír vagyok, olyan lény, aki a Rose-hoz hasonló fiatal lányok vérét szívja, noha úgy érkeztem az iskolába, hogy megpróbálom visszafogni magam. Nem vadászok, van egy ismerősöm, aki legális úton szállítja számomra a vért, mindezt pedig anélkül teszi, hogy bárkit is megölne érte. Ennek ellenére mégis más az, ha készen van az étel számomra, mint amikor az ember maga indul el portyázni, élelmet szerezni... Kár tagadnom, de engem is vonzanak a sikolyok és a hamvas bőr érintése. Ha pedig felbosszantanak, akkor elég hamar elvesztem a fejem és tombolásba kezdek, ezúttal azonban vissza kell fognom magam. Túl sokat veszítenék, ha hagynám, hogy Rose irányítsa az érzelmeimet. - Még nem kérdeztem tőlük – felelem félszegen, mintha egyáltalán nem érdekelne testvérem dühe, amely felém irányul. - Mark Brooks? Mit ne mondjak, kissé viccesen hangzik, sokkal elegánsabb a Mark Carlyle, nem gondolod? A leendő ügyfeleknek pedig teljesen mindegy, amíg jól intézem az ügyeiket... Apámék beszámoltak nekem arról, hogy eredetileg Rose-t szánták a cég élére, úgyhogy ne lepődjek meg, ha esetleg nem úgy kezeli a dolgokat ebben a helyzetben, ahogy illene. Szerintem azonban jóval több dolog is állhat a háttérben, mint a lány sértett büszkesége. Valljuk be, a vagyon, amit a Brooks család képvisel, igencsak tetemes összeg, az én felbukkanásom pedig belekavart mindenki más számításába is. Nem mondom, hogy Rose számára olyan fontos lenne a gazdagság, de ez nekem is rosszul esne. A pénz nem boldogít ugyan, de azért nem árt, ha van, nem igaz? - Gondoltam, beszélgethetnénk egy kicsit, jobban megismerhetnénk egymást – folytatom, miután megrágtam a Mark Brooks nevet, majd egy határozott nem szócskával utasítottam el magamban. Azt hiszem, eredetileg Victor lettem volna, de maradok inkább ennél a névnél. - Mesélhetnél magadról, én is magamról, mit szólsz? Érdeklődve pillantok a jelen pillanatban is álldogáló Rose-ra, akiről csak úgy süt az ellenszenv, már az is kész csoda, hogy egy helyben megmarad ebben a szent másodpercben is. Pont ezt a hozzáállást szeretném megváltoztatni benne, emiatt vagyok itt. Ha kissé jobban megismer, talán sokkal könnyebben elfogad, természetesen csak akkor, ha nem a gyilkossággal és a vámpír énemmel indítok számára. - Egy család vagyunk, így vagy úgy, de el kell fogadnod engem – teszem hozzá némileg érzéketlen pillantással. - Tőlem fújhatsz is rám, nem érdekel, de sokkal jobb lenne, ha igyekeznénk megkönnyíteni egymás dolgát, nem igaz? Mármint, én is tehetek neked keresztbe és te is nekem. Sokkal jobb lenne, ha békében meglennénk egymás mellett. Mit gondolsz?
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
A lehető legmélyebbről feltörő gőggel nézek át ezen a fiún, aki az ikertestvéremnek nevezi magát és lépten-nyomon kihasználja a hirtelen kapott gazdagságát - az én gazdagságomat. És nem csak ez a probléma, nem csak emiatt vagyok képtelen eléállni, meghallgatni az álláspontját, vagy akár megismerni. Abban a hónapban, amikor megjelent az életemben, Maximillian eltűnt. Nem tudom hová, egyszerűen elnyelte a föld, apám pedig természetesen keresztbe tesz nekem ahol csak tud, hogy véletlenül se jusson eszembe a fattya után kutatni. Mintha... Mark, apám törvényes fiának a megjelenésével most már teljesen feleslegesség válna Maximillian Brooks létezése. És meg is szűnt létezni... A gondolataim mélyre rántanak kissé, és ezen az sem segít, hogy néha napján teljesen elfeledhetem a gondjaimat Castielnek hála. Az egyezségünk egyértelmű és tiszta, a vérbankja lettem, ha cserébe hallgat a titkaimról. Amiket amúgy sem állna érdekében kiadni, hiszen semmit sem nyerne vele. Ha pénzt akar, adok, zsarolni nem szükséges. Éppen belépek a klubbhelységbe, amikor egy ismerős, még is még túl ismeretlen hangra leszek figyelmes, ahogy a nevemen szólít. - Ne, nem hiszem el, hogy már itt is. - suttogom halkan, szinte némán susogva, de tekintetem megkeményítem és egy szájhúzással elindulok felé. Csak néhány lépés, de addig is árasztom felé a nemtetszésemet, hogy itt zavar meg. Odaérve azonnal összefonom a kezemet és várakozóan pillantok rá. Nem mondom, hogy kíváncsi vagyok arra, amit mondani akar, inkább túl akarok lenni rajta, és visszatérni a mindennapjaimhoz, nem törődve a létezésével. Ami igen csak nehéz, tekintve, hogy ahogy ő megjelent, én lényegében ki lettem zárva a cégből és már csak úgy számít rám a jó édes szívtelen apám, hogy egy csinos kirakatbaba legyek a címlapokon. Addig ez meg is felelt, ameddig a tárgyalásokon részt vettem és a felsővezetésnek bebizonyítottam, hogy nem csak egy bájos pofi vagyok, hanem értek is az üzlethez, de most... - Igen, emlékszem, Mark Carlyle. - válaszolok távolságtartóan, aztán megszegve a magamnak tett ígéretet, hogy egyáltalán nem fogok beszélni vele, ameddig meg nem találtam Maxot, és meg nem bizonyosodtam, hogy semmi köze nincs az eltűnéséhez, újra megszólalok. - Tudod egyáltalán, hogy a szüleink milyen nevet adtak neked? Vagy örökre a Carlyle nevet fogod viselni a Brooks vállalat igazgatójaként? - kérdezem szúrósan. A féltestvérem apám nevét viselte, és még is kisemmizték és levegőnek nézték, de ő talán úgy is itt lehet, hogy még csak fel sem veszi a szüleink nevét?
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.
Nemrég érkeztem az iskolába, noha pár nappal ezelőtt már tartottam átoktörő-kurzust, vagyis előadást, ahogy a szerződésben is nevezték. Nemsokára sor kerül a másodikra is, hiszen szokatlanul nagy érdeklődés övezi, úgyhogy ismét nyeregben vagyok. A pénz szépen folydogál, lassan már a reklámokra sem kell kiadni egy galleont sem, hiszen a diákok hazaviszik szüleiknek a hírt és csak úgy tódulnak az ügyfelek. Na, nem mintha ez nem így lett volna eddig is... Most viszont egyetlen okból vagyok itt, mégpedig azért, hogy rendezzem Rose-al a viszonyomat. Ikertestvérek vagyunk, mint az pár hónapja kiderült, én pedig nem szeretném, ha új családom bármelyik tagja is fújna rám holmi érdekellentét miatt. Hatalmas örökség üti a markom, aminek a lány nem feltétlenül örül, én azonban annyira nem vagyok őrült, hogy az ő kedvéért lemondjak minden jóról, ami szinte magától hullik az ölembe. Persze, elutasító sem vagyok, szívesen kötném szorosabbra kettőnk kapcsolatát, ezért is jöttem ma ide, csak Rose... Rideg, egy szót sem vált velem, ha nem kötelező, amikor pedig megpillant valamerre, elcsapja a fejét és szinte elsiet mellettem. Nem vagyok olyasvalaki, aki bármit is a lelkére venne, hiszen még az sem viselt meg különösebben, hogy megöltem azokat, akik éveken keresztül neveltek. A lány azonban más, vérrokonom, nem ártott nekem semmivel sem, szóval érdemes megpróbálni, nem igaz? Mindig is lenyűgöztek azok, akik ikrek voltak, egytől-egyig különleges kapcsolatot ápoltak egymással, most pedig itt a lehetőség, hogy én is megpróbáljam ezt. Gemma a történtek után aligha fogadna vissza, vele minden családi kötelékem megszakadt, kár is lenne próbálkoznom. Rose viszont még puhítható, a bizalmába férkőzhetek, hátha hajlandó megbocsátani nekem... Apropó, miért is kellene? - Rose! - szólalok meg, amikor megpillantom a lányt a klubhelyiség bejárátánál, miközben az bezárul mögötte. Jómagam a kandalló előtt üldögélek egy kényelmes fotelben, a szokásos öltönyömben, elegánsan. Remélem, nem fordul sarkon és viharzik ki innen, hiszen most kettesben lehetünk, mindent nyugodtan rendezhetünk egymás között. Senki sincs idelenn, mindenki vacsorázik, úgyhogy tényleg kifejezetten alkalmas az időpont. - Szánnál rám egy percet? Mosolyogva pillantok rá, mintha észre sem vettem volna, mennyire ellenségesen viselkedik velem szemben már a kezdetektől fogva. Nincs értelme ezt a szemére vetni, úgyse hinné el, hogy ezt nem illik, meg hát egyébként sem kell ezen egy cseppet sem csodálkozni... 21 éven keresztül élte a maga kis életét, erre jövök én, aki mindent felborít körülötte. Kár lenne tagadnom, hogy jelenleg én vagyok a család kedvence, az összes rokon rólam érdeklődik, így Rose a háttérbe szorul, aminek nagy eséllyel egyáltalán nem örül. Mintha nem is létezne... Ha beszélgetést próbál kezdeményezni valakivel, akkor szinte azonnal rám terelődik a szó, ő pedig képtelen ezt lenyelni. Nem irigylem. - Megkértem Piton professzort, hogy adja meg a Mardekár jelszavát, és mivel én is ide jártam, megtette... - vonom meg a vállam, mintegy magyarázatképp, ha Rose esetleg azt szerette volna benyögni, hogy hogy a fenébe jutottam be. - Na, nem mintha ez olyan meglepő lenne, elvégre egy osztályba jártunk, emlékszel? Nem mintha akkor is jóban lettünk volna, habár ott nem is utáltuk egymást, egyszerűen csak más társaságban mozogtunk. Nekem is megvolt a magam baráti köre és neki is, még csak nem is sejtettük, hogy testvérek lennénk.
♫ Who we are ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Idézet, szöveg ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
)) //
