Allison és Graves

Oké, egy pillanatra azért leolvadok, amikor előránt egy papirost, de aztán kapcsolok - nem eszik ezt olyan forrón. Elég ritka, hogy csak úgy kiadjanak engedélyeket, szóval jobb lesz ha leellenőrzöm. Az igazgató úr nem jelezte hogy bárki érkezne, szóval a papírnak a Minisztériumból kellett érkeznie. Ha onnan érkezett, akkor viszont meg van jelölve, amit csak egy pálcakoppintásba telik ellenőrizni.
- Rendben, tegyük fel hogy igazi a papír. Megengeded, hogy ellenőrizzem? Csak hogy biztosra menjünk, ugyebár, biztosan megérted hogy az iskola nem akarja, hogy idegenek kószáljanak a diákok környéken.
Lassú, kiszámított mozdulattal nyúlok feléje, és erőnek erejével tartom magam vissza attól, hogy a pálca felé ránduljon a kezem. Ha véletlenül az engedély igazi, akkor bizony lehet hogy megszívtam. De erre igen kicsi az esély, inkább valami hamisítvány lehet... ez viszont hamar ki fog derülni. Csak hogy oldjam a helyzetben lévő feszültséget, azért tovább beszélek.
- Roxmorts nincs messze, talán fél óra járás arra. Mutatok a fák közé egy irányba.- Szívesen kivezetlek innen, nehogy bajod essen addig is. Errefelé TÉNYLEG veszélyes dolgok vannak.
Próbálok lazának mutatkozni, de közben feszülten figyelem a lányt... szerintem ugyanis tilosban jár...

Mikor arra kérem Gravest, hogy hagyon nyúgodtan magamra, jön a ez nem történhet meg dumával, mert nincs engedélyem.
- Az igazgató engedélye kell? - Kérdem, és a far zsebemből elő húzok egy meg gyürött rendetlenül össze hajtott papirost, amit szét nyitok, s szó szerint Graves képébe nyomo.
- Tessék, itt a hülye engedélyed. - Pimaszkodom még Gravessal, aki állítása szerint, nem akar mást, mint hogy én húzzam innen a belem.
- Ja persze, én meg most jövök a hat órás hiszékeny liba expresszel. Ha tényleg nem akarsz semmit, akkor ne nézeges engem úgy, mint aki már egy hónapja nem volt nővel. Egyébként pedig az uticél, még mindig Roxmorts, ott fogok találkozni a szerelmemmel. - Sarah tényleg itt van, valami csapat épitős tréningen, már ha akkor igazatt mondot, s nem kamuzott valamit, hogy lelécelhessen a szeretőjével. Különben, amennyit mi külön vagyunk, nem is csodálnám, ha lenne neki szeretője.

Megvonom a vállamat, sajnos vannak dolgok amik felett én sem hunyhatok szemet.
- Nem hagyhatlak egyedül, és nem hagyhatom hogy a Rengetegben mászkálj, és ezt te is tudod. Ehhez vagy egy engedély kéne az igazgatótól, vagy egy engedély a Minisztériumból. Neked tutira nincs egyik sem, úgyhogy tényleg nagyon sajnálom, de ez nem opció. Szóval inkább próbáljuk meg kitalálni, hogy hogyan tovább.
Elnyomom az arcomra kiülő vigyort amikor durcásan kiáll magáért, és azt hiszi hogy akarok tőle valamit. Persze azért rakosgatom az egyik lábamat a másik után, oda sem figyelve hogy pontosan hova is megyünk.
- Biztosíthatlak, nem akarok tőled semmit, azon kívül hogy békében hagyd el a Rengeteget, az iskola területét, és lehetőség szerint engedély nélkül ne gyere vissza. Ma jó kedvemben vagyok, úgyhogy talán még segítek is eljutni oda ahova akarsz - persze csak ha szépen megkérsz. Szóval a durca helyett inkább találjuk ki, hogy hogyan tovább. Én mondjuk Londont ajánlom mint úticél, érdekes város, a nyüzsgésben könnyű elvegyülni, és még ismerősöd is van ott. A másik oldalról viszont mindenhol muglik rohangálnak, és az embernek meg kell húznia magát. Szóval, hogyan tovább?
Hirtelen megtorpanok, és szembe fordulok a lánnyal. Ideje döntést hoznia.

Lassan Roxmorts felé indulunk, s közben nagyban beszélgetünk, de a téma még mindig ugyan az a fránya tiltott rengetegi dolog. Kérdésén, ő maga nevet, míg én csak egy mosolyt engedek magamnak.
- Egy szóval se mondtam, hogy egyedül, de mindegy is. Egyébként is, nem csak gereblyézni lehet. - Mondom, és ezzel a mondatommal, lezárni kívánom ezt a témát. Fel tünik, hogy Graves fél szemét rajtam legelteti, a kis hamis. Aztán megint egy kérdés, amit nem tudok hova tenni.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nincs más hely. Nyugodtan mehetnék akár, két helyre is. Mehet nék vissza a Hippogriff rezervátumba, vagy pedig Londonba a barátnőmhöz. De oda csak másnap tudnék el menni. De tudod mit? Ha ennyire zavar az itt létem, akkor inkább hagy magamra, és huzzál vissza a Suliba, majd oda találok valahogyan. - Mondom, közben megállok s a mellkasomnál össze fonom a karom, s dúrcin figyelek Gravesra. Tisztán érezhető, hogy utál mert ide tévedtem. Utál, mert megkergettek a kentaúrok, pedig állati formámban mászkáltam az erdőben.
- Egyébként pedig csak legeltezsd rajtam a tekinteted, mert ennél többet nem kapsz, az is biztos. Egyébként meg... - Gyorsan el harapom a mondatot, hisz annyira nem ismerem, és talán lehet, hogy egy homofóbbal van dolgom.

Lassan bandukolunk a rengetegben, és beszélgetünk... mintha nem is a legrosszabbra gondoltam volna pár perccel ezelőtt. Na nem mintha nem figyelném fél szemmel a leányzót folyamatosan, de már nem tartok attól, hogy lesből hozzám vág egy átkot.
- Minden tanár és kisegítő tudja az iskolában, hogy egyedül nem küldhetik a Rengetegbe a diákokat, úgyhogy amiatt nem aggódom, hogy emiatt futnék össze itt bárkivel is. Egyébként is, milyen büntetőmunka lenne itt? Összegereblyézni az avart az egész erdőben, vagy mi a franc...?
Vigyorgok a poénomon rendesen, hiszen ha ez megtörténne, akkor az igazán emlékezetes nap lenne.
- Azt azért elmondanád, hogy miért nincs más hely, ahol meghúzhatod magad? Üldöznek valakik, mert keresztbetettél nekik? Csak kivágtak a szüleid otthonról? Nemzetközi menekült vagy, és azt sem tudod hogy mihez kezdj magaddal? Na, nyögd csak ki, akkor talán nem kerülsz nagyobb bajba...
Nem mintha én felnyomnám a hatóságoknak, de egyszerűen kíváncsi vagyok és tudni akarom.

Úgy fest, nem én vagyok az egyetlen ezen a világon, aki képes mást fel húzni, és nem tudom, hogy ennek a ténynek örüljek-e vagy sem. Eszembe jut, hogy még harmadikban, büntető munka ként, elkellett mennem Hagriddal, etetés miatt.
- Vajon akkor is ezt mondanád, ha egy büntető munkát végző diák lennék? Akinek itt van dolga ráadásul. - Beszélek tovább, Mikor is megindulunk Roxmorts felé.
- A hoppanáláshoz, vizsga is kell, én pedig azt nem tettem le, ez nem lehetséges opciók. - Mondom, mostmár barátságosabban. Lett volna lehetőségem arra, hogy letegyem abból a vizsgát, de aztán nem tettem meg. Nem volt hozzá Kedvem, hogy megtegyem, valamint ha a barátnőim leugornának egy hídról, biztosan utánuk vetném magam gondolkodás nélkül, de ezt a mókát inkább kihagytam, hogy hoppanáljak. Vannak más szórakozási lehetőségek is.

Megrázom a fejemet, egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy valaki ennyire ne gondolkozzon.
- Még egyszer mondom - a Tiltott Rengeteg nem véletlenül tiltott. Tilos a belépés gyerekeknek, diákoknak, felnőtteknek, de még a nyugdíjasoknak is. Emellett az iskola birtoka nem átjáróház, épp elég bűbáj védi ahhoz, hogy mindenki jól meggondolja a belépést. Akár még bajod is eshetett volna...
Sóhajtok fel, aztán végleg leeresztek amikor látom a nyelvnyújtogatást. Ezeket a reakciókat nehéz lenne mímelni, abszolút természetesen adja elő magát a lány, így nekem sincs miért aggódni. A jelek szerint tényleg cask Roxmortsba akar eljutni.
- Legközelebb ne gyere a Rengetegbe, még bajod eshet. Vagy valaki másnak... inkább hoppanálj egyből Roxmortsba, vagy ilyesmi. Egyébként ha meg akarod húzni magadat, akkor arra nem hiszem hogy az iskola környéke a legjobb megoldás. Inkább menj Londonba, ott kicsit egyszerűbb szállást találni. Na, gyere, mutatom majd az utat...
Mutatok egy irányba egy fejmozdulattal, amerre Roxmorts is van egy közepes sétányira.

A fickó jól fel húz, a mondatával, hogy csak úgy futkározni merészelek a rengetegben. Ezt, ismét sikerűl felül mulnia, egy következő mondatával, Amivel ismét fel megy bennem a pumpa.
- Igen tanították, és eszemben sincs barátkozni velük,csak békésen átkelni akartam. Azt akartam, hogy hadjanak békén, hogy nyugiban mászkálhassak. Egyébként meg, nem is gondolkodtam, nem is volt kitéve semmi, hogy tilos a belépés. - Mondom, miután A fickó úgy lehordott, mint egy apa szokta a lányát.
- Egyébként, nem kell kiokitani, felnöt nő vagyok és nem pedig egy tini fruska. - Utolsó mondatom után, még a nyelvem is kinyújtom felé, és mutató ujjammal az alsó szemhéjamat lefelé húzom. Eddig, gúnyoros megjegyzésemhez, nem kaptam semmit. Meglepetésemre, még a pálcája sem került elő, hogy esetlegesen átkokat szorjon rám, vagy valami. De, nem is akarom, hogy elő vegye, jól érzem így magam.
- Ahonnaan jöttem, oda jelenleg nem mehetek vissza, a kentaurok miat. Ezért meg szeretnéllek kérni, hogy mond el nekem, hogy hogyan jutok el Roxmortsba, hogy valahol meghúzhassam magam. - Kérem a férfit, Közben ringatózni kezdek, és alsó ajkamat kezdem harabdálni.
( Bocs, hogy várnod kellett.)

Kicsit megnyugszom amikor érzem, hogy kibillentettem az egyensúlyából és védekező helyzetbe szorult. A tartásom is lazul kissé, de persze továbbra is éberen figyelem minden rezdülését.
- A kentaurok védik a területüket. Ez természetes dolog tőlük, és gyanítom hogy neked is tanították az iskolában. Ne csodálkozz hát, ha farkas alakban nem éppen barátkozni akarnak veled, hanem inkább kitaposni belőled a szuszt. Mégis, mit gondoltál, hogy csak úgy besétálsz a Rengetegbe? Az istenit, ezt nem mondhatod komolyan...
Még a hangomat is megemelem, hogy érezze a helyzet súlyát, de nem nyúlok sem a pálcámért, sem a rejtett fegyveremért. Bár továbbra is nagyon vonzó az, hogy kiüssem és elhurcoljam kihallgatni, de nem tehetem meg vele. Még nem, legalábbis amíg nem akar megtámadni engem. Ha van egy kis szerencsém, akkor rádumálhatom hogy tűnjön el arrafelé, amerre jött, és vissza se nézzen. Talán.

Ideges kezdek lenni, mikor a fickó, ismét arról kérdez, hogy mit is keresek itt, s nagy levegőt veszek, hogy kicsit lenyugodjak, de az nem jön össze.
- Te híg agyu kretén, én nem azt mondtam, hogy csak futkározni voltam, mint régen, hanem azt, hogy megkergettek a kentaúrok. Az nagy külömbség. - Mondom magamból ki kelve, ami jól is esik, s hazudnék, ha mát állítanék. A férfi, minden áron azt akarja, hogy hazudjak neki, nos megkapja.
- De, ha már ennyire tudni akarod, akkor azt tervezem, hogy elrabolok eggy ártatlan szüzet, s fel áldozom Morgánának. - Mondatomba, direkt csempészek egy kis gúnyt, bár kizártnak tartom, hogy ezt észre venné, szerintem komolyan fogja venni, s ő is jól megkerget, mint a kentaúrok, vagy pedig a pálcák kerűlnek elő. Az ővé, biztosan elő kerűl, az enyém viszont a helyén marad. Majd, elvonom a figyelmét, s vissza alakulva farkassá, eltünök innen jó messzire, hogy nekövessen, bár lehet követni fogg. De, ez már az ő dolga.

Összeszűkült szemekkel nézem a másikat, és igyekszem mérlegelni a helyzetet. Vagy hihetetlenül naív és tájékozatlan, vagy pedig hantázik. Részemről inkább az utóbbi felé hajlok - mindenki hazudik, ugyebár -, hiszen jobb félni mint megijedni. Akárhogy is, ideje lesz visszaszereznem az irányítást és olyan irányba terelni a beszélgetést, ami nekem is jobban tetszik.
- Persze, hogy visszatérhetsz nosztalgiázni. Kísérettel, bejelentve, ahogy az minden normális iskolában zajlik. A Roxfort és a területe sosem volt nyitott a látogatók és kóborlók számára, és a rengeteg védőbűbáj is pont ezt a célt szolgálja. Ez nem azon múlik hogy valami sötét varázsló él vagy hal-e. Így működik az iskola. Mindig is így működött. Szóval... pontosan mit is keresel itt? Kicsit nehéz elhinni, hogy futkározni akartál egyet a fák között, úgy mint régen...
Egyelőre nem kérdezek rá arra hogy bejegyzetlen-e, de gyanítom hogy nem... és egyelőre a pálcámat sem rántom elő, pedig már nagyon viszket a kezem. Sokkal egyszerűbb lenne kiütni a lányt és úgy kihúzni belőle a szándékait, de még visszafogom magam, és megpróbálom a békésebb módon megoldani a dolgot.

Jól eső érzéssel hallom, hogy Hagrid jól van, és majd kicsattan az egészségtől, de nem vágom, hogy miért is van két vadőr a suliban, hisz mikor én ide jártam Hagrid egy maga is jól bírta a feladatát. Szavai, még több kérdést gyártanak bennem, s nem is leszek rest fel tenni őket.
- Nézd, nem én tehetek róla, hogy itt vagyok, a kentaúrok megkergettek, s itt kötöttem ki. Valamint lehet, hogy már nem vagyok az iskola diákja, s tanár se vagyok, se pedig a személyzet tagja, de attól még szerintem belátogathatok, eggy kis nosztalgiázásra. Azt pedig, hogy érted, hogy veszélyes időket élünk? Hisz Voldemort halot, s más világ uralomra törő fekete mágusról vagy bosziról egyenlőre még nem tudok. Szóval, hogy érted? - Kérdem, közben a kezemet jól látható helyen tartom, hogy lássa, tőlem nem kell tartania. Egyébként, tényleg nem tudok semmiről, így jó lesz végre valami hírt hallani, még ha az jó, vagy rossz. Újság, már rég nem volt a kezemben, s rádiót sem hallgattam, mióta abban a rezervátumban dolgozom. Eddig, megvoltam hírek nélkül, minden nélkül, s csak a hippogriffekkel foglalkoztam. Most pedig, azt kell hallanom, hogy már megint veszélyes ibőket élünk, mint Voldemort idejében.

Amikor az állat elkezd átalakulni - önuralom ide vagy oda -, megrezzen a kezem de még időben visszafogom magam. Egy animágussal állok szemben, ráadásul valószínűleg bejegyzetlennel különben tudnék róla. A legbiztonságosabb megoldás az lenne ha kiütném egy időre, amíg a minisztériummal tisztázom a hovatartozását, de amikor meglátom hogy egy lányról van szó, leteszek a tervről. Persze ettől még nem nyugszom meg, egy kóbor animágus az iskola környékén mindig gyanús.
- Hagrid jól van, majd kicsattan az egészségtől, valószínűleg örökké fog majd élni. Végzi a dolgát, épp ahogy én. Az én dolgom pedig az, hogy a Rengeteg lényeit a Rengetegben, az iskola diákjait pedig az iskolában tartsam, lehetőleg egy darabban, biztonságban. Épp ezért kérdezem, hogy mi a francot keresel itt, ahol nincs semmi keresnivalód? Nem úgy tűnik, hogy ide jársz, és nem is dolgozol az iskolának. Manapság pedig veszélyes időket élünk, nem jó ötlet egy védőmágiákkal telepakolt erdőben kóricálni, csak úgy...
Továbbra is magabiztos mosoly játszik az arcomon, hiszen a lánynak nem csak az iskola védelmétől kell tartania, hanem tőlem is... már persze ha gonosz szándékok vezérlik.

A férfi beszélni kezd hozzám, amiből arra következtetek, hogy ő is varázs használó, vagy legalább is, valami olyasmi s tud az antimágusokról. Illetve, az is kiderül, hogy az iskolában vadőrként dolgozik. Itt Angliában, csak Roxfort van, mint mágus és boszorkány képző, Így csak ott lehetek kizárásos alapon, bár sose képzeltem hogy valaha is megint itt fogok kikötni. Fura ezt a férfit itt látni, ebben a szerepben, hisz mikor én ide jártam tanulni, még Haagrid volt a vadőrünk. Az a nagyon kedves, csupa szív behemót. Kérdések kezdenek cikázni a fejemben, amikre szeretném tudni a választ, s csak emberi alakomban tudom fel tenni neki, s pont ezért váltok át emberi alakomba, és a férfira pillantok emberi szemeimmel.
- Helló. Szóval, te vagy az új vadőr? És mi lett azzal, a kedves behemóttal? - Kérdem, a behemót alatt, Hagridra gondolok. Pálcámat, bakancsomban hagyom, nem veszem elő, hisz nincs rá szükségem, vagyis még nincs, de ez nem azt jelenti, hogy később még nem fog kelleni elővennem.
- Mi van Hagriddal? - Kérdem, némi aggodalommal a hangomban, s érzem, hogy forog velem a világ, pedig még nem mondott semmit a férfi Hagridról.

[quote="Graves Matlock"]




Számító mosoly jelenik meg az arcomon, amikor a farkas lassan de biztosan elindul felém. Ugyan konkrét tervem még nincs, de igazán ideje lenne kitalálnom eyet. Az sajnos látszik, hogy semmilyen különleges ismertetőjegye nincs az állatnak, így nem tudom eldönteni hogy honnan jött. Aztán mint a villámcsapás, úgy ér a felismerés - mi van, ha az állat nem is állat? Az animágusok nem ritkák a varázslóknál, és bár a környéken egyetlen bejegyzettről sem tudok, de attól még idetévedhet bárki a birtokra. Akárhogy is, a szándékairól nem tudok semmit, és ez rohadtul tud zavarni. Összehúzott szemöldökkel kísérem figyelemmel a farkast, alig mozdulok, de a kezem azért félig kinyújtva marad, hátha azt próbálja majd megszaglászni. Gyorsan körbesandítok, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdek beszélni az állathoz. Ha nem ember, akkor nem csinálok magamból túl nagy hülyét, ha pedig mégis, akkor csak segíthet a dolog.
- Graves vagyok, az iskola vadőre. Az én dolgom, hogy rendben tartsam a Rengeteg állatait és egyéb lényeit, de téged nem ismerlek, és biztosan nem a környéken élő, bejegyzett adnimágus vagy... Szóval ki vagy te, és mi az úristent keresel itt? Nem szeretném, ha azt kéne gondolnom hogy valami rossz szándék vezérel...
Hideg mosoly kúszik az arcomra, nem feltétlenül fenyegető, inkább magabiztos.

Fel figyelek arra, hogy valaki közeledik felém, s az illető tekintete nem épp bizalom gerjesztő, de erről nem ő tehet. Közeledésére, megmozdulok, de nem megyek messzire. A férfi, érdekes módon közeledik, közben beszél hozzám, mintha nem is a farkas bőrömben lennék, hanem az emberiben. Kérdésére, nem tudok válaszólni, ebben a testben, biztosan nem. Pehére, nem adhatom könnyen magam, hisz kiderülne, hogy animágus vagyok, vagy akár veszetnek is nézhet, aztán nekem annyi. Még, a farkamat se csóválom. Tényleg nem meg könnyiteni a dolgot neki, hisz a farkasok nem annyira ember közeliek.
~ Kösz szépen a bókot, jól esik. - Gondolom magamban. ~ Nos, ha én azt elmesélném... - Gondolom tovább , majd a fejemet lehajtva, szaglászom. Orrom eléggé sok szagot fog, köztük az ővét is. Fülelni kezdek, hisz valahonnan neszezést hallok, bár lehet csak ő az ahogyan közelít felém. Emberi alakomat, nem merem fel venni, hisz nem tudhatom, hogy ki ő mi ő pontosan, hogy nem-e egy gonosz mágus, vagy egy eltévedt mugli, vagy esetleg... nos, erre inkább nem is gondolnék. Azt, még megtudom érteni, ha a kentaúrok nem szeretik, ha az emberek közöttük van, de hogy egy farkassal mi a bajuk, nos az örök talány lesz számomra. Megindulok a férfi felé, de úgy hogy azért legyen távolság köztünk, hisz farkas ként ez a természetes. A hátsóját szeretném megszaglászni, hisz az állatoknál ez a ismerkedési forma, legalább is én ezt tudom.

Félmosolyra húzódik a szám, ahogy a farkas megmozdul a közeledtemre. Úgy tűnik, hogy nem fogja könnyed adni magát, és baromira remélem hogy nem kezdünk kergetőzésbe a Rengetegben. Egyszerűen nem fűlik a fogam most a hajtóvadászathoz, de rohadtul érdekel hogy mi ez, ki ez, és mit keres itt.
Továbbra is lassú léptekkel, kicsit görnyedten, a kezemet magam mellett tartva próbálok közelebb férkőzni az állathoz, és jobb híján elkezdek hozzá beszélni, félhangosan, mint valami kezdő elmebeteg. Na nem mintha számítanék rá, hogy megérti...
- Gyönyörű állat vagy... de hogy kerültél ide... és miért... ?
Duruzsolom halkan, miközben óvatosan közelítek feléje. Az alkaromra erősítve ott van ugyan a pálcám, de egyelőre nem veszem elő, nem akarom elijeszteni. Valamiért úgy gondolom a minisztériumi nő látogatása után, hogy a kozmikus véletlenek ideje lejárt, és az iskola körül midennek oka van. Egy kóbor farkas, messze a saját területétől és a falkájától pedig több mint gyanús, és az én dolgom - sőt, kötelességem! -, hogy utánajárjak.
Persze az is lehet, hogy nincs világméretű összeesküvés, és az állat előttem tényleg csak egy kóbor farkas, aki valahogy elcsatangolt messzire, és én kezdek megőrülni. Majd az idő eldönti.

Egy kis kirándulásra indulok, hisz jó ideje csak a szobám falát illetve a plafont figyeltem. Erre ráunva vágtam neki az erdőnek, átalakultam farkassá, és uccu neki. Jó érzés volt ismét szabadom lenni, futni hogy a szél a bundámba kapjon, valamint a szagok, amiket csak ezzel az alakommal érzek. Arra, már egyáltalán nem figyelek, hogy merre megyek, sem pedig azt, hogy hova, csak megyek és kész. Utam során, látok más állatokat is, akik színtén járkálnak, vagy legelésznek, vagy pedig csak simán heverésznek. Fejemben megfordul, hogy akár ebben a testben is maradhatnék, bár nem tudom volt-e példa akár hasonlóra, vagy csak én nem tudok róla. Valaha, olvastam egy Black ről, aki elvileg végzett a barátjával, és egy csomó muglival. Nem tudtam az igazatt, így nem is foglaltam állást az ügyben, de nevelő nőm, már elkönyvelte bűnösnek, de nem is értem, hogy ezen miért is gondolkodo, hisz felesleges. Ez még akkor volt, mikor nevelőnőm még élt, s az már a mult. Nem kéne ott élnem, a mára koncentrálnék, és nem pedig a multon. Futkározás, és más egyébb dolgok közepette, egy olyan erdőbe tévedek, ami nem ismerős, nincs emlékem arról, hogy valaha is voltam, legalább hasonlóban. Utam során, láttam néhány kentaúrt, aki nem voltak épp jó kedvükben, amit valahol megis tudok érteni, de az hogy aztán megis kergetnek, azt nem gondoltam volna. Nagy nehezen lerázom őket, s valahol az erdőben végre megpihenhetek, egy férfi ember zsagát érzem meg, és a józan eszem azt diktálja, hogy spuri van, ha még megszeretném érni a másnapot. Megindulok valamerre, majd a férfire fordítom fejemet, és figyelem, hogy mi lesz a következő tette. Szegény, a kinézete véget, nem egy bizalmat sugárzó alak, de nem ő tehet erről. Alapjában, barátkozós vagyok, és valahol mindenkiben van szerintem jó, még benne is.

A minisztériumi látogató óta kicsit komolyabban veszem a vadőri munkámat. Zavar kicsit, hogy azok a dolgok elkerülték a figyelmemet, hát újult erővel vetem magam bele a melóba, igyekezve a maximumot kihozni magamból... na nem mintha számítana, mert semmi új dolgot nem fedezek fel a Rengetegben. Ettől persze még csinálom, hiszen az ördög nem alszik, és talán a kezdődő depresszióm is múlóban van ettől.
Az éjszaka így újra a Rengetegben talál, ahogy a szokásos útvonalamon körbejárom a környéket. Szerencsére az éjszaka nagyjából csendes, már az állatok is megszokták a jelenlétemet, szóval semmi sem zavarja meg a nyugalmamat. Kényelmes tempóban baktatok az erdőben, hallgatva az éjszaka neszezését és figyelek veszettül, hátha kiszúrok valami gyanúsat. Az a minisztériumi csitri elültette a fülemben a bogarat, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy valami felett elsiklottam. Módfelett kellemetlen érzés. Szótlanul ballagok előre, amikor kiszúrok valamit... vagy legalábbis azt hiszem, hogy kiszúrok valamit. Egy farkast.
- Mi a rongybatekert hónaljmankó...
Mordulok fel, hiszen azonnal beugrik hogy a farkasok nem őshonosak az iskola környékén, és hasonló bejegyzett varázslényről tudok. Szóval akármi is legyen az, nem itt van a helye, tehát gyanús.
A pálcámat vagy egyéb fegyvert nem húzok elő, csak épp lassítok, és úgy közelítek a farkas felé. A szélirányra nem nagyon ügyelek, ha kicsit is farkas az a valami, akkor valószínűleg már rég kiszúrt magának. Leeresztett kézzel, tenyérrel kifelé, de szúrósan nézve a másikat. Remélem, hogy közel enged majd magához, és nem szalad el, akkor talán kideríthetem hogy mi ez, ki ez, és mit keres itt.