Főkarakter: Titkos
Teljes név: Jensen McKinney
Születési hely és dátum: 1978. június 13. London mellett, McKinney birtok
Csoport: Mardekár
Patrónus: Fugu
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Nyolcadik évfolyam, ereklyevadász szakirány
Képesség: Kísértetvadász
Mágikus adottság: Vízmágus 1. szint
Familiáris: -
Kiemelkedő tudás: Rúnaismeret – Kimeledő, Gyógynövénytan – Tehetségtelen
Kihez tartozol?: Leticia Samuels, Summer Reynolds, Gordon McKinney
Jellemed kifejtése
A legtöbb ember azt mondja, hogy bunkó vagyok. Az igazság pedig az… hogy tényleg az vagyok. Mást vártál mi? Pedig nem, én tényleg azért kerültem a házamba amiért. Nagyravágyó személy vagyok, aki attól sem riad vissza, ha másnak keresztbe kell tennie. Én elérem a céljaimat, bármi is legyen az áruk. A tipikus Mardekáros, aki kinézet alapján ítél, minden sárvérűt kigúnyol, megveti őket és nevetségtárgyává teszi azt, akit nem kedvel. Ez vagyok én, és baromira nem izgat, hogy ki mit gondol rólam. Jó, talán apám kivétel ez alól. Nem tudom hogyan kéne neveznünk a kettőnk közti kapcsolatot. Ki kell harcolnom, hogy rám figyeljen, néha úgy érzem, hogy ő akarja irányítani az életemet, egyszóval elég bonyolult, hogy most mi van. Igyekszem olyan lenni, hogy büszke legyen rám, de máskor meg szeretném a saját utamat járni, például otthagyni az iskolát végre és dolgozni. De valamikor nem ért velem egyet, sőt ez elég sokszor van, éppen ezért nehéz eldöntenem, hogy azzal foglalkozzak, amit ő szeretne, vagy amit én. Inkább utóbbi szerintem. Ez a másik dolog, eléggé öntörvényű vagyok. Ha aludni akarok órán, akkor fogok is. Ha a Tiltott rengetegbe akarok menni, akkor üvöltözhet velem a vadőr, nem fogok visszamenni a hálókörletembe. Ez van, meg kell szokni a stílusom, azt hiszem, az évfolyamtársaim már kezdenek ezzel megbékülni, illetve néhányan biztosan. Mi van még… utálom a vért. Fúj, rühellem. Ha meglátok akárcsak egy cseppet is, akkor rosszul leszek. Mázli, hogy nem vámpírnak születtem, az igencsak nagy szívás lett volna. Helyette egy aranyvérű, gazdag, helyes és szerény srác vagyok. Oké, utóbbi csak vicc volt, mindenki tudja, hogy egoista is tudok lenni. Van itt viszont valami, ami szigorúan titok mások előtt: A Teszlek süveg, a Mardekár és a Griffendél között variált annak idején. És ez egy jó kérdés, hogy miért, mert én magamról tudom, hogy szemét vagyok, gyakran önző és még inkább becsvágyó, de akkor miért pont a pirosak? Elméletben, és ezt nagyon kihangsúlyozom, ELMÉLETBEN azért van szívem és néha vakmerő és hősi lelkű tudok lenni. Most nyugodtan tarts egy kis szünetet, hogy kiröhöghesd magad, nem szaladok sehová. De az tény, hogy bizonyos embereket, nem szívesen látok veszélyben, nem tűröm, hogy mások szekálják őket, sőt meg is védem őket, ha kell. Például Summer, na ha valaki csak rossz szemekkel néz rá, akkor az a személy a gyengélkedőre kerül. Nem járunk, nem erről van szó, csak nagyon jó barátom, és igen, néha féltem, mert lány, és nem tudom, hogy tud-e magára mindig vigyázni. Még szerencse, hogy nem kellett érte fájnia egy kicsit a szívem, mikor otthagytam a sulit. Hupsz, spoiler. Visszatérve rám, valamikor kedves vagyok, és simán kihúzlak a csávából, ha szimpatikus vagy és nem vagyok lusta, de az esetek nagyobb többségében, inkább csak röhögök rajtad. Bocsi.
Megjelenés
Magas. Ez szembetűnő tény, még hátulról is. A másik, hogy állatira helyes vagyok. Barna hajam van, amit mindig felzselézek, ugyancsak barna szemem, de most jön a csavar. Kreol bőr helyett, hófehér. Erre nem számítottál mi? Na ugorjunk. Gyakran van borosta az arcomon, de mikor már rám szólnak, hogy esetleg borotválni kéne, akkor azért megteszem, amúgy meg lusta lennék hozzá. Bár nem bővelkedem olyan nagy barátnői múlttal, mégis hallom időnként a pletykákat, hogy éppen ki akar velem járni, mert elvileg szívdöglesztő vagyok. Mondjuk ez igaz, de kivételesen játsszuk el a szerény srácot és lepődjünk meg. Szóval igen, vannak, akiknek bejövök, de nekem olyan nehéz megfelelő csajt találnom, mert például vannak dögösek, de mugli felmenőik vannak. Viszont ha aranyvérű, akkor meg egyáltalán nem biztos, hogy kibírható, vagy szép, és az utóbbi nagyobb probléma.
Most pedig nézzük a ruhát: Farmer nadrág, egy sima póló, vagy ing, bakancs, esetleg tornacsuka és vagy kabát, vagy pulcsi. Nem viszem túlzásba, ez tipikusan az egyszerű, de nagyszerű esete.
Életed fontosabb állomásai
A birtokunkon születtem, apu és anyu aranyvérűek… azt hiszem ennyit erről, ugorhatunk. Ja nem! Á, majdnem elfelejtettem. Kísértetvadász lennék. Látom a szellemeket. Bár nem mindegyiket, mert a legtöbbet elküldöm a fenébe azzal, hogy nem érdekelnek a problémáik. De van egy, akit mindig örömmel látok, az anya. Igen, meghalt, nálam pedig kicsi koromban megjelent ez a képesség, hogy kapcsolatba tudok vele lépni. Szoktunk is beszélgetni, még most, ha nagy szükségem van rá. Azt hiszem mindig is ő szeretett jobban, apát nem tudom, nem gondolnám, hogy annyira bír, inkább csak azért vagyok neki, hogy legyen örököse. Vagy valami hasonló. Na de a lényeg, hogy tudok vele kommunikálni, mégsem nagyon hiszi el a családfő, vagy legalábbis én ezt látom rajta, így másnak ezt nem nagyon árultam el inkább, hátha ők is kinevetnek. De ennyit bevezetésképp, most nézzünk meg pár jelenetet, emlékfoszlányt, tudom is minek hívják őket…
*
Óvatosan kopogtatok apu ajtaján, majd mikor jelez, hogy mehetek, lábujjhegyre állva próbálom kinyitni az ajtót. Magasan van a kilincs, még nem vagyok elég magas, hogy elérjem. Lassan lépek be, olyan csendesen amennyire lehet, nem akarok zavarni, biztos dolgozik. Nem zárom be magam mögött az ajtót, nem maradok sokáig, csupán egy mondatot akarok neki mondani. Megvárom, amíg rám emeli a tekintetét, végighordozza rajtam a szemét, majd jelzi, hogy beszélhetek.
-Anyu itt van. – mondom komolyan, hiszen az előbb láttam, még köszönt is nekem, pedig azt hittem örökre elment. Azt mondták már nem jön vissza, de én mégis láttam. Igaz máshogy nézett ki, biztos őt is megviselte, hogy meghalt, de legalább itt van, és mondhatom, hogy a többiek bizony tévedtek, mikor azt mondták, hogy többé nem látom. Most is lehet, hogy jött volna, de nem akarta ő sem zavarni aput.
-Az anyád meghalt Jensen, nem jön vissza már. – Komor a hangja, szinte olyan, mintha nem hinne nekem. Az viszont nem lehet, én tudom, hogy nem, hiszen ő a saját apám, még ha butaságot is mondok, akkor is hinnie kell nekem.
-De igen, én láttam. Jó, nem olyan, mint régen mert…-Elég legyen Jensen, nem láttad. A vita lezárva. – A sírás már a torkomon van, tudom, hogy nem bírom sokáig visszatartani, így csak elrohanok onnan, be se zárom az ajtót, az illemről is megfeledkezek egy időre, semmi sem érdekel, csak az, hogy jó messze kerüljek ettől az embertől. Ő nem az apukám, ő hitt volna nekem, nem pedig azt mondja szimplán, hogy nem láthattam. De igen, én tudom. Nem vagyok őrült, nem egy álomkép volt. Az a valóság, ami előttem volt.
Felmegyek a szobámba és benyitok az ajtón. Anyu még mindig ott állt az ágyam előtt. Tudtam, hogy nem csak hallucináció, ő tényleg itt van, tudom, hogy ő az, bár szellem, de attól még igazi. Igazi szellem, ez vicces. A varázslókról mikor meséltek nekem, akkor mondták, hogy léteznek, de mindenki látja az összeset. Lehet, apu is ilyen?
*
Első nap a suliban, szinte biztos voltam benne, hogy hová osztanak. Egyetlen egy olyan ház volt, ahova az olyanok kerültek, mint én, a Mardekár. Már tudtam, hogy eléggé önfejű vagyok, nagyratörő, ráadásul a származásom miatt is nyilvánvaló volt, hogy oda osztanak be. Ezért is sétáltam ki olyan halál nyugodtan az emelvényre, arcomon elégedett mosoly, mégis, mikor beszélni kezdett a süveg kissé megijedtem. Ez kívülről nem látszott, azt akartam, hogy azt higgyék, én pontosan tudom mi lesz a süveg a döntése, holott már nem voltam biztos benne. Elkezdett vacillálni, hogy a Griffendélbe, vagy a Mardekárba osszon. Azt mondta, ugyan aranyvérű és becsvágyó vagyok, közben hősies és nemes lelkű. Nem tudtam erre mit mondani. Hogy én nemes lelkű? Ugyan kit álltatunk? Tipikusan a zöldek közé illek, máshová nem is rakhatnának. Talán ez, talán valami más győzte meg végül a süveget, mert az általam várt házba tett. Ugyan csak halkan és alig észrevehetően, de egy hangosat fellélegezve ültem le az asztalhoz. Szerencsém volt. Marha nagy szerencsém.
Később aztán jóba lettem egy lánnyal. Summer volt a neve. Ő is az én házamba járt, hamar megtaláltuk a közös hangot és barátok lettünk. Azóta is jóba vagyunk szerencsére.
*
Mentségemre legyen mondva, hogy nem gondoltam, hogy bármi is lesz ebből. Egyik nyáron elmentünk apával Spanyolországba és... nos volt ez a lány, Leticia. Nagyon jól nézett ki, kicsit olyan szerelem első látásra volt bennem, úgyhogy elvittem randira. Tudtam ugyan, hogy nem fog sokáig tartani, elvégre én Angliában élek, ő meg itt, de jól esett egy pillanatra azt hinni, hogy találtam valakit magam mellé. Ez is csak egy múló álom volt, ugyan tőle kaptam az első igazi csókomat, és emlékezetes kapcsolat volt, de mindössze egy nyárig tartott, mivel én mentem vissza Roxfortba. De az kis idő is csodás volt vele, igazából nem váltunk el haraggal, azt hiszem ő is sejtette, hogy ebből több úgysem lesz. Azóta sem láttam, de bízok benne, hogy egyszer még találkozunk. Nem tudom miért, de nagy nyomott hagyott bennem és örülnék, ha nem csak egy emlék maradna meg belőle, ami kis idő múlva halványulni fog, majd végül úgyis elmúlik.
*
Nem tudom, hogy mi ütött belém aznap, talán nem voltam magamnál. Rosszul aludtam, bal lábbal keltem, még az óra sem volt izgalmas, biztosan ez volt az oka. Izé, szóval éppen ballagtam lefelé a lépcsőn, hogy a klubhelyiségben pihenhessek egy kicsit, mikor megláttam, hogy egy kis Mardekáros lányt, felsőbb éves Hollóhátasok szekálnak. Sose bírtam a más házbelieket, de az okoskodókat, akik azt hiszik, hogy nagyok, mert egy náluk gyengébbet bántanak, azokat végképp nem. Hallom ahogy neveznek rajta, ilyenkor csak odébb szoktam állni, nem foglalkozok vele, de most… Most muszáj volt odamennem. Először csak szóban fejeztem ki, hogy mennyire ostobaságnak tartom, hogy ezt csinálják. Normális volt a hangom, meglepően udvarias voltam, mégsem tudták ezt értékelni és inkább elküldtem. Elindultam visszafelé, majd leraktam a könyveimet az egyik padra, ami a közelben volt, és ismét feléjük fordulva, nekinyomtam az egyiküket a falnak.
-Ha azt mondom, hogy hagyd békén, akkor azt is fogod tenni, mert ha nem… nos, remélem, nem szeretsz annyira a tanórákra járni, mert akkor egy ideig fix, hogy nem fogsz. – Nem volt annyira durva a fenyegetésem, de annyira épp elég, hogy elmenjenek és legalább mára nyugalma legyen a lánynak.
– Jól vagy? Ha máskor is ilyen lenne, akkor szólj bátran. – mondom magamat is meglepve ezzel a válasszal, de ha ez nem lett volna elég, akkor még meg is ölel az alsóbb éves háztársam. Nem tartott sokáig, szinte azonnal el is rohant miután megköszönte. Talán akkor jöttem rá igazán, hogy mire is akart utalni a süveg. Valahol, jó mélyen van lelkem, ami néha előtör, ha olyas valakiről van szó, akinek nem akarom, hogy baja essen. De hogy ez a vonásom honnét jött… na az egy rejtély.
*
-Gyerünk Summer, már mindjárt ott vagyunk. – kiáltok le az egyik nagyobb domb tetejéről a lánynak. Úgy döntöttem, hogy nem fogom tovább folytatni a sulit, hanem inkább nekiállok egymagam kitanulni az ereklyevadász szakmát, gyakorlati úton, talán úgy még sikeresebb is leszek, mintha csak elméletet magolnék. És természetesen a legjobb barátom is elkísért az útra, aminek nagyon örülök, mert így nem kellett aggódnom, hogy mi lesz vele a suliba majd. És egyébként, hogy mit is keresünk? Nem tudom, valami ősi edényt, vagy vázát, vagy hogy is mondjam. De nem is ez a lényeg, hanem a kaland, amit átélünk, és eközben fejlődünk. Nem kell ide se tanár, se óra, bőven elég, ha csak mi ketten nekiesünk a világnak. Legalábbis ez az álmom.
-Na mit gondolsz bírod még az utazást, vagy pihenjünk egy kicsit? – kérdezem, miközben a távolban lévő hegyre meredek. Ha minden igaz, akkor ott lesz az, amit keresünk. Úgy számolom, hogy még olyan két napnyi gyaloglásra van, bár hopponálni is megpróbálhatunk, amit én nem merek megcsinálni, mert nem régen kaptam meg a jogsit és még a végén itt hagyjuk a kezét, vagy az enyémet, ami nem túl nyerő. De ha ő képes rá és biztosnak érzi az utazást, akkor azzal is megoldhatjuk. Tény, hogy nekem sokkal jobban bejön az, hogyha gyalogolunk, nagyobb bennem a kalandvágy, kicsit olyan, mint azokba a mugli filmekbe, mikor elmennek valami veszélyes küldetésre. Nem sok olyan dolgot bírok, ami a varázstalanokhoz kötődik, de ez például olyan dolog. A másik az autó, egyszer nekem is kéne egy olyan.
-Hihetetlen, hogy tényleg itt vagyunk. – rázom meg a fejemet, szinte el se akarom hinni, hogy valóban eljutottunk ide. Mintha egy álom vált valóra azzal, hogy eljöttem a suliból és most itt vagyok. Tényleg ezzel akarok majd később is foglalkozni.
*
Nem tartott sokáig a független életem, apa valahogy rám talált és heves vitatkozás után, milyen meglepő, vesztettem. Nem értem, hogy miért nem lehet hagyni, hogy a magam ura legyek, ha annyira akar egy megfelelő örököst, akkor vegyen el valami másik nőt és az majd szül neki, vagy erre akkor kellett volna gondolnia, mielőtt anyu meghalt. Nem vagyok a tökéletes mintha fiú, akire annyira vágyott, de ez csak azért van, mert sem volt képes mindent megadni, amire én vágytam. Némi bizalom mondjuk jólesett volna, mikor kiderült, hogy kísértetvadász vagyok. Vagy mondjuk az is jól esett volna, ha támogat abban, hogy azt csináljak, amit szeretnék. Sajnos azonban eléggé különböző nézeteket vallunk és ahelyett, hogy hagyna kirepülni, most visszafog.
Egy év kihagyás után visszatértem az iskolába, és mivel nem volt előképzettségem a szakomon, így nyolcadikos lettem kilencedik helyett. Nem repesetem az örömtől, de megnyugtató tény volt, hogy Summer ugyanígy járt. Ugyan ő másik szakra ment, de ez mit sem számított. Egy teljes évet elvesztettem és annyival többet kell itt dekkolnom, ahelyett, hogy most is kint keresgélném az ereklyéket. Nem valami felemelő érzés az egyszer biztos…
Mindjárt zavarba jövök. 
