2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
[You must be registered and logged in to see this image.] "Nem elég két erős kar ahhoz, hogy valaki erős harcos legyen. Erős elmére és erős szívre is szükség van."
Főkarakter: Luna Lovegood Teljes név: Reese Emily Kydd Születési hely és dátum: 1977. január 08. Skócia Csoport: Griffendél Patrónus: Farkas Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Kilencedik (auror) Képesség: Sebezhetetlenség (hivatalos kiskapu) Mágikus adottság: - Kiemelkedő tudás: Sötét Varázslatok Kivédése - kiemelkedő, Rúnamágia - kiemelkedő Kihez tartozol?: Blaine és a csapat ^^
Jellemed kifejtése
Erős és kemény, mert annak kell lennem, mert azzá kellett válnom, mert az apám ilyenné nevelt és ezt várta el tőlem. Nem csoda, a szüleim sokáig próbáltak fiút hozni a világra, utódul, aki majd apám helyre lép a sorban, tovább viszi családunk nemes nevét, de sajnos minden reményük ellenére végül nem így alakult, csak engem kaptak a nővérem után. Egy törékeny kislányt, akiben mégis több reményt láttak, mint folyton betegeskedő nővérében, de nem volt más tenni belőlem kellett építkezniük. Apám nem is fogta vissza magát, keményen fogott és keményen nevelt már egészen gyerekkoromtól fogva, így lettem az, aki ma vagyok. Belül talán van bennem egy nagy adag bizonytalanság és talán e miatt gondolja a diákszövetség, hogy tudnak rám hatni, de vajon ez elég-e hogy ne váljak majd idővel olyanná, mint az apám? Az apám lelkét megmérgezte a hatalom, az enyémet nem fogja? Engem nem taszít majd romlásba az, amit kaptam, főképp, hogy ilyen fiatalon emeltek fel és hogy egyre több felelősség száll a nyakamba? A félsz még most is bennem van, noha nem mutatom ki senkinek, alig akadnak olyanok, akik ismerik jellemem igazi miben létét, talán csak Garrick tudja milyen bizonytalan is vagyok legbelül, hogy még most sem tudom milyen útra lépjek. A legtöbben azt látják, amit mutatok, a hideg jégkirálynőt, a kemény aurortanoncot, aki tudja hogy felelős pozíciót kell majd átvennie az apja után idővel. Tudom hát... hiszen én is telve vagyok kétségekkel, én tudom a legjobban, hogy milyen az erős felszín alatt reszkető kislánynak maradni, én tudom a legjobban, hogy milyen lehet gyenge emberként létezni, még akkor is, ha soha sem vagy beteg, hiszen gyerekként apám nem egyszer megmutatta nem vagyok én olyan erős, mint aminek hiszem magam. Engem is le lehet győzni, épp e miatt kell olyan sokat küzdenem és erősödnöm.
Megjelenés
A hajam szőke, a szemem zöld, a bőröm viszonylag világos, már csak azért is mert kevés jutott ki nekem a szórakozásból, amikor ezen változtatni lehet. Az ajkaim vékonyak, keskenyek, talán a miatt is, hogy már oly sokszor szorítottam őket össze dactól fűtve, hogy csak azért is megcsinálom, amit mások szerint nem leszek képes. Mint említettem a hajam szőke, ez jól jellemzi egész családunkat apától kezdve. Édesanyám az egyedüli, akit vörös hajjal áldott meg a sors, hát mi nem tőle örököltük. Mi... én és a nővérem. A nővérem, aki soha életemben nem kedvelt igazán és talán évről évre kevésbé, vagy talán mondhatom, hogy gyűlöl? A testalkatomat tekintve nem vagyok túlságosan magas, ebben hasonlítunk Octaviával és valószínűleg anyától örököltük, ugyanis apa magas, nagyon is, már csak ezzel is kivívja mások tiszteletét. Viszonylag erős és izmos vagyok, na nem előnytelenül, vagy aránytalanul, épp csak annyira amennyire apa kihozta belőlem, hiszen sokat edzettünk már együtt gyerekkoromtól, nem csoda, ha erősebb is vagyok, mint az átlag a korosztályomban. Azt persze még nem tudom, hogy ennek más oka is van, sőt erősebb is vagyok, mint hinném...
Életed fontosabb állomásai
A legtöbb embert az alakítja, hogy milyen viszonyt alakít ki másokkal, a családjával, a szeretteivel, hogy ők hogyan viselkednek vele, miket tanul tőlük... Én sok mindent tanultam a családomtól és a barátaimtól és szó se róla voltak felettébb nehéz időszakaim, amiket nehezen kezeltem, de amik sok esetben megerősítettek és azzá tettek, aki most vagyok.
Anya és én - A feltétlen szeretet Anyával mindig is remek volt a viszonyom, bár nem mindenben értett egyet az apámmal, de soha sem szállt szembe vele nyíltan, inkább csak valahogy próbálta tompítani valamelyest a dolgokat, azokat amiket apa tett, már amennyire tudta. Anya mindig is az a szeretettejes fajta volt, aki szeret tenni másokért és számára tényleg a gyerekei az elsődlegesek. Ez azt hiszem máig sem változott, nem véletlenül ír olyan sokat, mert sír... tudom. Láttam már. Hiszen ott van a nővérem, aki tévútra sodródott, aztán persze sokat is volt beteg, anya azt se viselte jól, de azt hiszem értem is aggódik, hogy kezd az iskolában is felpezsdülni az élet. Sok minden nyomja a vállát, én pedig pont e miatt... miatta örömmel térek haza nyáron, mert tudom, hogy még most is úgy ölel át, mint kislány koromban és ez az ölelés szinte mindent megold egy pillanat alatt, ha csak egy rövid időre is.
Apa és én - A kemény tanító Apával mindig is elég érdekes volt a viszonyom. Auror, még hozzá abból a törtető fajtából. Nem véletlenül van mindig ott a tűz közelében, nem véletlenül van már befolyásos szerepkörben a Minisztériumban és arra is van esély, hogy Aurorparancsnok lesz néhány éven belül, legalábbis sokan ezt pedzegetik. Mindig is fiút szeretett volna, aki átveszi majd a helyét, akinek átadhatja a tudását, de csak két lánya született és a nővérem a sok betegeskedés miatt nem igen volt alkalmas arra, hogy sokat foglalkozzon vele. Így amikor én megszületettem minden energiáját arra fordította, hogy fejlesszen. Már egészen kiskoromtól fogva én nem a játékkal foglalkoztam, vagy legalábbis csak ritka esetben, hanem az edzésekkel szinte minden áldott nap. Amikor pedig elkezdtem a Roxfortot külön edzésterveket kaptam, amiket gyakran ellenőrzött is, hogy teljesítek-e. Futás minden reggel, erőnléti edzés, hiszen egy jó auror nem csak a varázslataiból képes megélni, fizikailag is alkalmasnak kell lennie a célra, ő ezt tartja. Persze épp eleget gyakoroltam vele a varázslást is, amikor lehetett. Elérte, hogy legyen rá lehetőség, annak ellenére, hogy a Kiskorúak Bűbájhasználatára vonatkozó törvén azt mondja ki otthon nem varázsolhatnak a diákok. Ő mégis elérte, hogy olyan varázslatokat is gyakoroljunk, amiket a kortársaim még nem ismernek, nem csoda, ha mindig kiemelkedő szinten teljesítettem a vizsgáimat és auror szakra is elsők között kerültem be. A viszonyunk tehát érdekes... szeretem az apámat, de közben valahol néha tartok is tőle. Szeretnék olyan erős és kemény lenni, mint ő, de közben anyára is jó lenne hasonlítani, aki megteheti, hogy törékeny és kedves... de azt hiszem ez a kettő soha sem fog megférni egymás mellett.
Octavia és én - Testvérből ellenség A nővérem... hát az a helyzet sajnos, hogy mi soha sem voltunk olyan igazi testvérek, nem volt meg a testvéri szeretet és attól tartok ez már soha nem is alakulhat ki köztünk, de én sosem akartam versenyezni vele, sosem akartam neki rosszat, csak hát... így alakult. Emlékszem még kislányként én is sokszor jártam be a szüleimmel Octaviához az ispotályba, mindig vittem neki valami apróságot. Becsempésztem az édességeim közül párat, vagy rajzoltam neki. Az elején még csak-csak elfogadta őket, de ahogy meséltem neki az otthon töltött időről, arról ahogyan apa tanít, vagy talán hallotta, hogy apa milyen reményeket fűz hozzám... néha magam sem tudom, de egyre ellenségesebb lett. Tisztán emlékszem rá, pedig már nagyon rég volt és még csak hét éves voltam, amikor darabokra tépte az egyik rajzomat, amit vittem neki a Szent Mungóba. Anya nyugtatott, hogy a nővérem nem rám mérges, csak arra, hogy beteg és nem érzi jól magát, de az akkor engem nem vigasztalt. Sírtam, úgy éreztem, hogy engem utál és mára már szinte biztos vagyok benne, e miatt is tért rossz útra és hogy ezek után pont apának is köze volt az Azkabanba kerüléséhez... Anya nem csoda, hogy sokat sír miatta, e miatt pedig én is mérges vagyok rá, hiszen én is nyitottam felé, anya szereti, csak persze apa... vele is túlságosan szigorú... Sosem kérdeztem őt meg őszintén miért csinálja ezt, de attól félek, soha nem is kapnék rá őszinte választ, vagy épp pont attól tartok, hogy megkapnám, de nem tudnám kezelni?
If you want to beat the world, than you have to beat yourself.
