Blaine & Reese - Nagy a baj?

Egyenlőre bíznunk kell az integráció erejében, de valahogy úgy vagyok vele, hogy apámon kívül nem sok tőlünk idősebben bízom, még ha az igazgató nagyon nyitottan állt a kérdésünkhöz. Apám a kulcsa a békének, s amíg ő él, lélegzik, biztosan rendben lesz minden. Reese sem találkozott még olyan helyzettel, ahol a hozzánk hasonló sötét teremtményeket ilyen kedvesen fogadták volna, ő mégis magától értetődőnek tartja, hogy van egymással keresni valónk.
- Akkor ez mindenki más számára legyen csak ismerkedés, és mi ketten.. figyeljünk, próbáljuk oldani a feszültséget. – Dobom fel a lehetőséget, hiszen a lányhoz hasonlóan én is a béke híve vagyok, s nem szándékozom indokot szolgáltatni azok számára, akik úgy állítják be, hogy ez az egész egy értelmetlen, hamvába holt ötlet. Nem, hinnünk kell abban, hogy a diákok nagy része nyitott, és a radikális inkvizítorok leállíthatóak. Nem minden átkozott egyén vérszomjas fenevad. Én példának okáért mindig is kioltottam magamból azokat a vágyakat, amik a gyilkolás felé sodortak fel.
- Elsőre az a kérésem, hogy szimatolj körbe, hátha hallasz valamit a diáktársaid körében. Olyanokat kell keresni, akikre majd odafigyelhetünk egy társasági esemény kapcsán, mert erőszakos jellemükkel nem képesek elfogadni azt, hogy ha valaki nem éppen átlagos. – Én magam is hasonlót fogok tenni, csak én a különleges képességeimet használom, hiszen vámpírként mégiscsak jobban ki tudom szúrni, aki nagyon nem szimpatizál velünk. Na és persze vannak bizonyos érzékszerveim, amik ha nem is szó szerint jelzik, de valahogy segítenek megérteni, ha valaki ellenséges lehet.
- Nem feltétlenül neveltetetés kérdés. Jellem, na és az, hogy milyen döntéseket hozol. Ettől még igenis becsülöm a szüleidet, bár azt nem tudom megítélni, hogy hozzám hogy állnának ha ismernének. – Azt hiszem mára lassan nem árt elvállni, mert Vickynek is pihennie kéne, Reese pedig maradjon csak mellette, aztán legközelebb majd elkezdjük szervezni azt az ismerkedős estet. Felérünk a griffendél klubhelység elé, a Dáma engem nem engedne be, ám mivel a lépcsőfordulók tekintetében is olyanokat választottunk, ami a kevésbé frekventált, hogy ne kelljen magyarázkodni, nem sokakkal találkoztunk. Itt most már csak leteszem Vickyt az egyik padra, hiszen az oroszlános hálókörletébe nem nagyon tudok felmenni. – Nos akkor mára ennyi, örülök, hogy jól van a barátnőd. Holnapig pihenjen, és akkor keress meg, ha már jutottál valamire. – Javaslom halovány mosollyal, most felesleges a további szócséplés, nekem is beszélnem kell apámmal a fenti ügy kapcsán, hogy résen kéne lennünk.

//Szerintem ugorhatunk^^//

Az kétségkívül jól esik, hogy rám akar támaszkodni, pedig a jelenlétem állandó veszélyforrást jelent, ráadásul már nem először, hiszen kiskorunkban is származhatott volna nagyobb baja, hogy megmentett. Annyira más világ a kettőnké, most mindezt felsőbb hatalmak megpróbálják összevegyíteni, s mindezidáig sikertelenül. Amit tehetek, hogy kimutatom a szimpátiámat felé, hiszen mindig a megmentőmként fogom kezelni, na és persze én is segítek, hogy ez a Vicky meg ne haljon. Valami ismerőse lehet, de Reese-t ismerve ki tudja, hogy milyen embereket ment meg válogatás nélkül. Lényegében mindenkit, akit csak lehet. Mintha minimum valami angyal lenne, pedig most én használom a különleges erőmet a gyógyításra.
- Nem akarom már most kiemelni hogy mennyire nem akarunk bajt. Ha nem látják ezt a tanárok maguktól, nincs aki megvédjen. Akkor pedig el kell majd mennünk. – Nyilván én sem akarnék, hiszen békében beilleszkedni jobb lenne, de azok, akik nem olyanok mint mi, nem biztos, hogy mindig meg fogják érteni az álláspontunkat. Az pedig akár háborúhoz is vezethet. Egyszer már voltunk valakinek a célkeresztjében, s most ismét fanatikus szervezet próbál ránk kenni valamit. Amolyan inkvizítornak mondják magukat, akinek a kezében ott ég a tisztítótűz, de őrült lángolásukban mindig fognak találni valakit, aki nem felel meg az általuk kitalált eszméknek. Végül mindenkit kiírtanának. Most éppen Derekre húznák rá a vizes lepedőt.
- Ketten semmiképpen sem. Egy olyan buli, összejövetel kellene, ahol mindenki megfér egymás mellett, hogy lássák, ha valamilyen támadás történik, az nem attól függ, hogy valaki átkozott-e vagy sem. – Vetem fel az ötletet, mert a nyomozáshoz nem értek. A gyógyításhoz, és a harchoz igen, de mindig a békés megoldások híve voltam, nem pedig a szervezkedésé. Még ha fel is néznek rám a többiek, mint leendő vezetőre az apám után, a nagybátyámnak több ilyen ambiciója van. – Rendben, akkor gyógyító, tisztító álmot bocsájtok rá, és ha felébred, üdén ébred majd. Vigyük vissza a hálókörletébe, remélve, hogy nem látta más, hogy mi történt. – Nyúlok Vicky combja alá, miután a homlokához érintem a pálcámat, s fehér fénnyel küldöm rá a megváltást, ettől végleg el is alél. Miközben indulunk, remélem Reese legalább mindeki ruháját letisztítja mágiával, de igazán más foglalkoztat. – Te még mindig olyan bátor vagy. Nem attól rémültél meg, ami történt, hanem attól, amit mindez kiválthat. Téged meg se lehet ijeszteni? Ez olyan.. egyedi.. Honnan van ennyi lelkierőd? – Kérdezem a fák között lépdelve, karomban az elaludt lánnyal.

Kettős érzést látok Reese pillantásában, mert egyrészt bennem bízik, másfelől úgy vélheti, hogy az érkezésünk véres belháborút indíthatott el az iskolán belül. Én viszont szentül hiszem, hogy Derek csak nagyszájú, de az emberi énje uralkodik, és vérfarkasként csak a holdciklusok csúcsán tevékenykedik. Tudom én, hogy rám hallgat, és ha verekedésbe is keveredne valakivel, jól megagyalná, de nem kezdené el késekkel szurkálni. Főleg nem egy lányt, hiszen abban semmi férfias nincsen, Derek pedig imádja játszani az alfát, noha nem vezető.
- Megpróbálhatunk utánajárni, de a barátnőd is meg fogja érteni, nem segítenék neki, ha ellenetek lennénk.  – Próbálom megnyugtatni mindkettőjüket, hátha az áldozat még félig eszméleténél van, és hallja a szavainkat. Ebből persze kiderülhet, hogy milyen gyógyítós titkaink vannak, de most az élete jobban számít, mint holmi olyan dolog, amit megtartanánk a saját kulturánknak. Ha integrációról van szó, akkor segítenünk kell egymást.
- Igen, pontosan úgy értem, és ez csak a kezdet. Derek túl magas labdát adott. Ha ezt most elfojtjuk, majd lesznek másféle próbálkozások is. Nem tudom, hogyan vehetnénk elejét, én mindenképpen békére törekszem.  – Talán kicsit túlzott szenvedéllyel is beszélek, az apám fiaként az ő hitvallását akarom továbbvinni. Elkezdem a vérátömlesztést a gyógyító sáfrányporos megszórással, felrázva az ezüst italt már nyomjuk is le a haldokló lány torkán, akinek a vénáiban fehér szín kezd kiütközni, és szikrákat szór a bőre. Ahogyan lüktet, pulzál, úgy húzódik végig a seben a var, majd az is felszívódik, s a karmolásnak álcázott késmarások teljesen eltűnnek. Akaratlanul is elmosolyodom, ahogyan megszorítom a kezét. Engem semmiféle kísértés nem kerülgetett csak mert nyílt sebet láttam, nem vagyok annyira a vérnek a rabja, ezt kell megérteni az ittenieknek, hogy mi erre születtünk, vagy az átváltoztatásunk oly fiatalon megtörtént, hogy már nem leszünk sosem öldöklő gyilkosok. Már csak az a kérdés, hogy ha Vicky magához tér, mennyire tudja értelmezni, hogy mi történt vele. Természetesen nem lehetne elvárásaim, hiszen ha elvette az eszét a rettegés, akkor úgyis mindegy, de.. – Reese, te ugye kiállsz mellettünk? Viszont.. ha megtudják, hogy milyen erőm van, nem lehet, hogy minden tudást meg akarnak szerezni tőlünk? Azért az sem engedhetem, hogy az enyéimet bántsák, vagy zaklassák..  

Ahogyan megkapom Reese üzenetét, vágtázom lefelé a lépcsőkön egyenesen a rengeteg irányába. Derek csinált valamit, de hogy mit az nem derült ki a sebtiben elküldött üzenetből. Természetes, hogy Reese-ért bármit megtennék, hiszen megmentette az élemet, amiért örökké az adósa maradok. Más világból származunk, de nekem nincsenek végletes gondolataim, és úgy vélem, hogy barátkozhatunk anélkül, hogy bármelyikünk társait veszélybe sodornánk. A nagybátyám dolgait most félre akarom tenni, és békét hozni, ahogyan az apám is szeretné. Elvileg most is itt van a Roxfort körül, hogy béketárgyalásokat folytasson, és jó hírekkel térjen vissza az integrációs táborba, ahol még sokan élnek arra várva, hogy majd egyszer a brit varázstársadalom félelem nélkül befogadja őket. A rengeteg fái között találom meg Reese-t egy számomra még ismeretlen, ámde nyilvánvalóan haldokló lánnyal a karjaiban. Odasietek hozzájuk, hogy gyorsan felmérjem a terepet.
- Ezt nem Derek tette. Nincs is telihold, csak növőhold, ráadásul ezek inkább késnyomok, nem pedig agyarak, vagy karmok. Járnak hozzátok alakváltók is? – Nyilván a metamorfmágusokról beszélek, de Reese csak megérti. Lényegében valaki nagyon keresztbe akar tenni a szövetségnek, és felvehette Derek alakját, aki igen forrófejű, de azért nem gyilkos, és tudja, hogyan tartsa kordában az ösztöneit. Ráadásul hallgat rám, még ha sokat is veszekszünk. Ez nem lehetett ő. – Azonnal el kell állítanom a vérzést. – Veszek elő egy apró fiolát, hiszen többnyire van nálam, most pedig még be is dobtam a válltáskámba, ahonnan még előmarkolok a már említett vörös sáfrányból, amelyet össze is morzsolok az öklömben, a port beleszórom a fiolába, s tűvel a saját felkarom vénájába szúrva a saját véremmel töltöm fel. Összerázom, amíg ezüstös anyaggá nem válik, majd Reese kezébe nyomom, hátha benne jobban bízik az illető. – Döntsd le a torkán. Lehet, hogy tőlem eleve félne. – Bólintok bíztatóan, hiszen ha „Derek” támadta meg, akkor jó eséllyel megvan rólunk a véleménye. Most fel kellett így fednem a titkomat valaki más előtt is, de az emberélet mindennél előbbre való.