2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az utolsó pillanatban fogom vissza magamat, mielőtt a sok keserűség kibukna a számon. Nem hiszem, hogy ezt vele kell megtárgyalnom, hisz nem sokat tud rólam. Vagyis hát nem sokkal többet, mint bárki más. Nem beszélgettünk még sosem olyan igazán komoly témákról, főleg nem személyesekről. Valószínűleg tudja, hogy mi történt a szüleimmel és azt is el tudja képzelni, hogy én ennek fényében milyen állapotban lehettem. Rossz ám szülők nélkül az élet. De ha most ez mind kikívánkozna, akkor érzem, hogy nem tudnám előbb vagy utóbb megállni. Nem, ezt nem játsszuk. Nem fogom sem a problémáimmal traktálni, sem pedig mással. Bizonyára is épp elég lehet neki is a saját gondja. - Talán majd egyszer. - mondom végül mélyen a szemeibe nézve. Mondom mindezt úgy, hogy bizisten ha egyszer oda kerülne a sor, akkor megtenném. De ennek nem most és itt van az ideje. Tekintetemből, a rezzenéstelen arcomból látszik, hogy ezt mennyire komolyan gondolom. Mégis ott bujkál egy félmosoly a szám szegletében. Majd játszi könnyedséggel terelem is tovább a szót a barátaimra. Ő sem firtatja tovább, amiért hálás pillantást kap tőlem. Nem, tényleg nincs itt az ideje annak, hogy ilyen dolgokról beszélgessünk. Ellenben megtehetjük olyan témákban, amik most sokkal gördülékenyebben mennek. Feltételezhetően én nem kezdem el faggatni arról, hogy ő találkozik-e vagy tervez-e találkozót a barátaival, hisz még a családjához sem igazán fog hazajutni. Milyen nagy dolog is, ha valaki már azért tesz komoly döntéseket és mond le fontos dolgokról, hogy aztán kamatozzon is az a meglépés. Széles mosoly ül ki az arcomra amikor azt ecseteli, hogy legfeljebb a barátainak mutatná meg mi az, amit elsajátított. Nem megmondtam, hogy így tenne? És szeretem is benne, hogy nem nagyravágyó, nem öntelt és sosem kérkedne azzal, amije van. - De azért őket biztosan lenyűgöznéd. Szerintem jól adod elő magad, sokszor csillogtatod meg a humorérzékedet is. - fejtem ki a véleményem, volt szerencsém már hozzá párszor hallgatni, ha máshol nem hát a klubhelyiségben, amikor itt lógott a barátaival. Nem olyan nehéz engem nem kiszúrni, talán ezt az egy vonásomat kifejezetten szeretem. Így könnyen elvegyülök a társaságban és sok olyan dolognak tudok szem és fültanúja lenni, amiből esetleg nem biztos, hogy ki akarnék maradni. Igaz, hogy még bőségesen akad olyan, ami miatt meg kellene jobban is ismernem. Most is meglep a véleményével. Persze senkinek sem egyezhet teljes mértékig, de nem sejtettem, hogy hoppanálni mondjuk ennyire nem szeret. Szolid mosoly ül ki végül az arcomra. - Ki mitől irtózik. Én a seprűtől. - eszembe jut, mennyire sokszor bánt el velem repüléstanon a seprű. Kifejezetten örültem, amikor végre elhagyhattam ezt a tantárgyat. De persze ódákat zengenek itt a suliban erről, meg a nefeledd-gömbről is. - Biztosan hallottad már párszor mennyire béna vagyok a seprűlovaglásban. Jobban szeretek a két lábamon járni a talajon, így én is maradnék a közlekedési eszközöknél. - nem mondanám, hogy a hoppanálással bajom lenne, de nem szívesen csinálnám nap mint nap. Csak ha szükséges. Tekintetemmel követem az övét, ki az ablakon, hátha elkapom én is mi az amit figyel. De számomra semmi érdekes nem tűnik fel, így hamarjában pillantok inkább a lábam elé. Szerencsére már a saját lábamban nem igazán esek el, mostanság kifejezetten olyan könyveket bújok, amik a koncentrálást erősítik. Márpedig az nekem életbevágóan fontos sokszor. Olykor a kézügyesség nekem sem ártana. Alaposan elcsodálkozok a reakcióján. Tényleg tetszik neki a választásom? Meg szerinte illik hozzám? Erre tényleg nem számítottam és mivel elég könnyen nyilvánulok meg teljes valómban, persze nem sikerül lepleznem a nagy csodálkozást sem. - Én is szívesen tenném szórakoztatóvá az oktatást. Szerintem ha ismerjük a megfelelő eszközöket, akkor a tanulás is lehet szórakoztató. Kivéve persze ha az éppen a bájitaltan Piton professzorral. - bele is borzongok még csak az emlékeibe is. Soha, soha többé nem akarok egy óráján sem részt venni, sem vele gyakran összefutni. - McGalagony bizonyára már most lát benned valamit, amit te még nem. Sőt én is látom ezt benned. - teszem hozzá egy kacsintás kíséretében, miközben széles vigyor ül ki az arcomra. És persze indulok is tovább ki a szabadba, hogy elinduljunk az állomásra.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bridget Fairlane
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Közös helyiség 2016-09-05, 18:33
Neville + Bridget
A mosolyom bátorító, ahogy érdeklődni próbálok. Én azt veszem természetesnek, amikor egy nagymama gondoskodó szeretetet ad. Azzal nemigen vagyok tisztában, hogy Neville nagymamája pontosan hogyan is kezeli a jelenlegi helyzetet és őt. Persze, biztosan neki is nehéz, de, mint egyetlen szem utódját, csak nagy becsben tartja...
Én legalább is teljes mértékben feltételezem, de elbizonytalanodom, ahogy elkezdi keresni a szavakat, mintha csak mondani szeretne valamit... - Nekem nyugodtan elmondhatod, Neville. - Kissé ugyan elszomorít, hogy titkolózik előttem, de valahol teljesen megértem. Az ő magánélete, én pedig csak kukacoskodom itt, még ha jót is akarok neki ezzel. Elismerem, hogy túl kíváncsi alkat vagyok, és szinte biztos vagyok benne, hogy nem fog semmit mondani erre. Túl szelíd hozzá, hogy szóvá tegye velem szemben, hogy zavarja a kíváncsiskodásom. - Azt elhiszem, ezzel szerintem mindenki így van. - Vidáman nevetek. Nagyon aranyos, hogy milyen szégyellős tud lenni néha, pedig, csak a barátairól van szó. Persze, én nem tudhatom, hogy mire is gondol még emellett, de lehet akkor is csak aranyosnak tartanám ezt a szintű ártatlanságot és szelídséget, ami lerí róla ilyenkor.
- Igen, megvan rá az esélyem, hogy sok új dolgot tanuljak, bár, maximum a barátnőimnek dicsekednék vele - nevetek fel, még én is elképzelem, hogy mi mindenre is lennék képes ezek után. Biztos, hogy jó tapasztalat lenne a számomra, és akár presztízs is a következő munkahelyemre, de ennyire talán még nem kellene előre gondolkodnom... Az ötletére felpillantok rá, és egy szelíd kis mosoly kezd el játszani az arcomon. - Nem igazán szeretek hopponálni. Annyira zavaró az a rándulás... Lehet én vagyok túl kényes, de akkor már inkább seprűre ülök, meg, szerintem megvan a maga szépsége a mugli eszközökkel való utazásnak is - pillantok el róla, ki az ablakon. Szeretek utazni, a Roxfort Expressz is igazán szórakoztató, szerintem. De vannak olyanok is, akik nem osztoznak a véleményemen, és a hopponálásra esküsznek. Emiatt soha nem akarnék összeveszni senkivel, de biztos, hogy nem is értenék vele egyet. - Igen, biztos vagyok benne! - A mosolyom szelíd, talán kissé anyáskodó, ahogy a meglepettségét és a tátott száját látom. Kissé bele is túrok a hajába, hogy összeborzoljam. Nem is tudom, hogy ez honnét jött... Mindenesetre, egy zavart mosollyal az arcomon reagálok a szavaira. - Izgalmasnak is hangzik, de nekem szerintem sosem lenne annyi türelmem hozzájuk, mint neked. Én inkább szórakoztatnám az embereket, mintsem tanítanám. - Ugyan, áttérek magamra a végén, de kissé felnézek a fiúra, amiért ilyen komoly célokat tűz maga elé, és, hogy ilyen magabiztossággal tudd hozzáállni. - A tanároknak részben a tehetségek felfedése is a dolguk. Nekem is McGalagony tanácsolta ezt a szakot. - Mondhatni helyeselek a szavaira, hogy nem kell emiatt zavarban lennie. Ha tanár lesz, biztos vagyok benne, hogy ő is sok diákot segít a helyes útra, amikor a jövőjük kapujában állnak.
Már egy mosoly is igen soknak mondható egy lánytól. Már... ha nem barátként tekint rá az ember fia, ugyebár. Ami viszont nekem örvendeztető, az nem biztos, hogy a másiknak is az. Szinte biztosra veszem, hogy én csak egy kedves ismerős vagyok számára, hisz nem töltöttem el vele sosem annyi időt, mint a barátaimmal. Őt sosem tudtam hova tenni, míg másokat igen. Másoknál el tudtam vonatkoztatni, vele valahogy nem mindig sikerült. Érti ezt valaki? Van mikor néha csak figyelem, amikor belép a klubhelyiségbe. Pedig ritkán sikerül elvonni a figyelmemet mondjuk egy érdekes olvasmányról ami valamilyen különleges növényről szól. Engem tényleg érdekelnek ezek, végre valami amiben jónak érzem magam és nem tudok bakizni vele. Szóval olykor tanácstalan vagyok, ha felbukkan, vagy eszembe jut. Annyira bonyolult az élet... - Csak... - egy pillanatra érzem hogy nagyon szívesen megeredne a nyelvem arról, hogy milyen is odahaza. De félő csak még szerencsétlenebbnek tüntetném fel magamat, mint amilyen most vagyok. Vagyis hát tudom hogy elég szerencsétlen vagyok sokszor és ez engem kegyetlenül zavar. Szeretnék kilépni ebből valahogy, a baj csak az hogy többen már elkönyveltek és ez megnehezíti a helyzetemet. - Nagyanyám túlságosan is uralkodó típus. - mondom végül nemes egyszerűséggel. Ezzel igazából nem mondok hülyeséget sem hisz valóban otthon ő az akinek a szava szent, minden más pedig fölösleges hablaty. - Meg szívesebben tölteném a nyarat a barátaimmal. - teszem hozzá szolid hangon szélesebb mosollyal immár. Sokkal szívesebben gondolnék erre, mint bármi másra. Meg igazából téged is szívesen elhívnálak fagyizni... csak épp sutának érzem magam ahhoz, hogy megkérdezzem. De a mosolyát azért én is viszonzom. Legalább elmondhatom, hogy kölcsönös szimpátia már működik közöttünk. Nem firtatom tovább a növényes témát, hisz tudom hogy arról igazán csak Lilinggel vagy Lunával tudok hosszasan elbeszélgetni. Elképesztő mi mindenre vevő ebben a témában mindegyikük. Olykor még mindig furcsa elhinni, hogy vannak témák amikben szívesen osztják a nézeteimet, amikor akár órákig is el tudok beszélgetni valakivel. Ez hiányzik néha az életemből, de már egy jó ideje érzem, hogy valakiknek nagyon is fontos vagyok. - Szép tervek, akkor bizonyára tanulhatsz is elég új dolgot, amivel akár itt is villoghatsz, ha úgy adódik. - jegyzem meg nagyon vigyorin, elképzelve menő lenne azért. Még akkor is ha tudom hogy ő nem feltétlenül az a fajta, aki ezekkel mind villogni is szokott. Pont ez tetszik, hogy nem az aki kikívánkozik a társaság közepébe, hanem aki... na mindegy, ezt most fejeztem be. - Miért nem használod ki a hopp-hálózatot? - kérdezem eltűnődve. Értem a problematikáját, nekem valahogy ez lenne rá a válaszom. A varázsvilágban nem olyan bonyolult eljutni egyik helyről a másikra. És talán olykor haza is jutna,ha úgy adódik. Örömmel hallgatom, ahogy elfogadja a felvetésem, társaságban mindenhogy jobb utazni. Az meg nem mindegy, hogy kivel. Szívesen bújnék most ki örömömben a bőrömből, de csak egy felvodult mosolyra futja meg egy bólintásra. Meg persze már terelek is a következő téma felé, a terveim felé. A reakciójára meglepődök. De őszintén, még talán a szám is elnyílik a csodálkozástól. - Úgy gondolod, hogy tényleg nekem való? - igen, ez nekem sokat jelent, hogy megerősített ebben a tudatban. - Gyógyítónak lenni valakinek kellő elhivatottság kell a mindenféle helyzetek kezelésére. Nekem nem biztos, hogy mindenféle nyavalyához lenne gyomrom. A növényekhez értek, a kezelhetetlen betegekhez már kevésbé. De igazából... belegondoltam abba, hogy ha ezzel a témával foglalkozok, akkor mi az ami motivál. És rájöttem, hogy nekem az örömet okoz, ha valakit érdekel, én pedig megoszthatom az ismereteimet vele. Szeretnék szélesebb körben is tenni valami különlegeset. Szerintem egy egész diáksereget kiokítani kihívás és nagy elhivatás. - mondom egészen belelelkesülve a magyarázatomba. Aztán kissé bátortalanabbul hozzáteszem. - És Bimba professzor is bátorított már korábban erre, valahogy látta bennem a lehetőséget. - kiérünk közben a helyiségből, le a lépcsők irányába. Ha csukott szemmel kellene mennem is letalálnék a bejárathoz. A hatalmas ajtók most tárva-nyitva. Az a néhány lézengő diák pedig mind kifelé igyekszik, akik itt vannak.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bridget Fairlane
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Közös helyiség 2016-08-17, 22:22
Neville + Bridget
Viszonozom a mosolyát, ez csak természetes. Kedves fiú ő, régen is azért voltam hajlandó segíteni rajta, mert tudtam, hogy indokolatlanul bántják őt. Meg há, amilyen zűrzavarokba sokszor belekeverté szegényt... Tudom, hogy milyen nehéz lehetett neki, és, hogy mennyire igyekszik most tovább lépni, mindezek ellenére is. Nagy benne a küzdőszellem, és ezt nagyra tudom értékelni. Sokakból hiányzik itt, talán még belőlem is. Elvégre, akármilyen nagy is tud lenni néhanapján a szám, sohasem mernék úgy kiállni mások elé, mint ő. És, bár tisztelem érte, meg minden, de az egy kicsikét zavar, hogy jeleket küld felém. Mondhatjuk, hogy némileg nehezen kezelem a szerelmi ügyeket, így maga a téma is a gyengémet érinti.
Eddig akárhányszor randevúztam egy fiúval, sosem sikerült beleszeretnem. Pedig nagyon odaadóak és aranyosak voltak! Nem az ő hbájuk volt, hogy nem sikerült, sokkalta inkább az enyém. Mintha csak nem tudnék szerelmes lenni... Ezért is, nem akarnám így megbántani őt sem. - Akkor mi a baj? Biztosan örülne neked... - Bíztatóan mosolygok rá. Biztos vagyok ebnne, hogy a nagymamája már nagyon várja őt. Elvégre, melyik nagyszülő ne várná az édesunokáját? Az én nagyszüleim is örültek, hogy ha meglátogattam őket nyaranta. Azzal pedig nem is kell foglalkozni, hogy kritizálnak. Ők más korba születtek, így nem feltétlen tudják kezelni a mai fiatalok hóbortjait. Ezt pedig el kell néznünk nekik, már csak szeretetből is. A válaszára egy kicsit oldalra billentem a fejemet. Nem túl sokat tudok a gyógynövényekről, a gyógynöcénytan sohasem volt az erősségem. Nekem sokkal jobban feküdtek a trükkös varázslatok. - Ez izgalmasnak hangzik. - Állapítom meg őszintén. Biztos vagyok benne, hogy a gyógynövények is tudnak érdekesek lenni. A kérdésére kicsit fellelkesedem. Épp a megérkezése előtt merengtem az állásajánlaton, amit a nyárra kaptam. Talán, az ő véleményét kikérhetem ezzel kapcsolatban.
- Eddig úgy áll, hogy Írországban lenne számomra egy varázslóiskola, ahová tanársegédet keresnek. Ott éppen egy látványmágus mellé lennék beosztva, és addig is gyakorolhatnám, amit eddig megtanultam. Bár, még nem fogadtam el. Nem vagyok benne biztos, hogy jó lesz-e, ha a családomtól távol töltöm a nyarat. Mert, elég messze van, így a mindennapos bejáráshoz szállást biztosítanának. - Gondterhelten sóhajtok fel. Egyértelműen lerí rólam, hogy fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek. Nem tudom, hogy képes lennék-e egyedül megállni a lábamon. Úgy érzem, hogy ez egy kicsit korai még nekem, de egy ilyen lehetőséget elhalasztani... Az újabb elmélázásomból a kedveskedő ajánlata rángat ki. Ismét csak egy mosoly ül ki az arcomra, miközben fel is állok a kanapé karfájáról. - Igazán hálás lennék érte, ha elkísérnél. Ketten mégis csak jobban szórakozunk, mint egyedül - fellelkesedem. Úgyis szeretek társaságban lenni, a magány nem éppen az én terepem. Még a végén túlságosan is elgondolkozom. Inkább csak egy könnyed pálcamozdulattal a csomagom felé elhadarom a lebegtető bűbájt és vidáman követem Nevillet. A kijelentésére egy kicsit megtorpanok. A meglepettség kiül az arcomra, de gyorsan ráncba szedem magamat. Ez fantasztikus! Bár, azt hittem, hogy inkább gyógyítónak mész, ha már egyszer annyira rajongasz a gyógynövényekért. Miért döntöttél a tanár mellett? - Újra megindulok, szorgosan követem őt, miközben beszélek. Igazán érdekel, hogy mik vezérelték pont a tanári pályára. Bár, ha belegondolok, a bátyám is odajár, és még tőle sem kérdeztem meg sohasem. Na, majd ha hazaérek! Biztos, hogy kifaggatom.
Észrevettem már, hogy egyre gyakrabban képes vagyok csak úgy elengedni magam és természetesen viselkedni. Semmi görcsösködés, semmi feszengés. Még a testtartásom is lazábbá válik, bár az már egy ideje is az, hogy beiktatok egy kis testmozgást. Azon gondolkoztam, talán erősíthetnék is, mondjuk súlyokkal, itt a nyár, most lesz rá lehetőségem is. Persze az alkat nem minden, a testbeszédével bárki el tudja hitetni, hogy mennyire felszabadult, de én arról beszélek, hogy igazán jól érzem magam. Korábban ritkán vagy egyáltalán nem volt ez jellemző rám. De mostanában egyre gyakoribb, amióta egyre több barátom van és azok meg is becsülnek. Ilyenkor érzem igazán, hogy van értelme változtatni magamon és túlnőni az árnyékomat, ledobni magamról a beskatulyázó sérelmeket és csak félvállról venni. Tudom, hogy milyen voltam és tudom azt is, hogy ennél én lehetek sokkal de sokkal több. A siker mögött pedig a barátaimat sejtem, akik segítenek abban, hogy tudjak változni. Tudom, ezt bonyolult megmagyarázni, de azt hiszem valahogy így van. És ezért rettentő hálás vagyok. Különös módon szaporábban veszem kicsit a levegőt, amikor Bridget elmosolyodik. Bájos a mosolya, képes vagyok néha rajta felejteni a szemeimet. - Nem volt okom az elsők között elhagyni a helyet, igazából nehezen akaródzik hazamenni a nagyanyámhoz. Pedig szeretem őt. - belegondolva, hogy megint kapni fogom a sok kritikát a nyakamba, már most nem hiányzik. Az igazi társaságom nekem itt van és részben ez is hozzájárult ahhoz, hogy maradjak tovább. Szeretném vinni valamire az életben és erre most kell megragadni a lehetőséget. - Tervek mindig vannak, szeretnék olyan helyekre eljutni, ahol ritka és különleges gyógyhatású növények vannak. - sokan mondják, hogy flúgos egy mániám van. De a növények is érdekesek, némelyik valakinek az életet jelenti, de akadnak bámulatosan gyönyörűek is. Szóval szeretem, hogy változatosak. De nem kezdem ecsetelni, bizonyára sokaknak untató lehet a téma, többnyire Lilingnek vagy Lunának mesélek el újabb felfedezéseket vagy mutatok meg érdekes növényeket. - Na és neked vannak terveid? - érdeklődök témaváltásképpen kíváncsian. Őszintén érdekel, hogy mit tervez a nyárra. Bár nem sok esélyt látok rá, hogy bárhol is összefussunk ebben a pár hétben. Majd ősszel. - Akkor lekísérhetlek a vonathoz, ne menj egyedül. - mosolyodok ismét el minden hátsó szándék nélkül. Tudom, hogy milyen az ha az ember egyedül van, persze van aki kifejezetten erre vágyik. Én nem, csak voltak korlátaim, amiket leküzdeni szeretnék. Udvariasan várok a válaszára, a csomagokat úgysem mi visszük innét tovább. Egy gonddal kevesebb, majd a vonatnál szórakozhatunk velük. Ha benne van, akkor én el is indulok a kijárat felé. Közben pedig eszembe jut egy apróság. - Úgy fest ősszel ugyanitt találkozunk, jelentkeztem tanárképzésre.
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bridget Fairlane
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Közös helyiség 2016-07-12, 23:15
Neville + Bridget
Lassacskán kiürül a közös társalgó is, így elkezdem fontolgatni, hogy esetleg elmenjek-e a saját cuccaimért. Már nem sok mindenért van okom maradni, pláne, ha mindenki hazament, akitől el akartam köszönni. Épp készültem volna felállni a karfáról és besétálni a szobámba, legalább ellenőrizni, hogy mindent eltettem-e, amikor kiszúrtam Neville közeledő alakját. Sejtettem, hogy felém igyekszik, nem volt itt más. Mostanában pedig igencsak gyakran kereste a társaságomat. Vagyis, amikor véletlenül egy helyiségbe kerültünk, gyakran megszólított. Gyakrabban, mint régen, aminek örülök, elvégre, végre sikerült szereznie magának egy kis bátorságot.
Ennek csak örülök, ahogy annak is, hogy végre kiáll magáért, összeszedte minden erejét és így már nem is sokan csesztetik szegénykét. Pedig régen sokszor volt olyan, hogy nekem kellett kiállnom érte, nem bírtam szó nélkül hagyni, amit azok a fiúk műveltek. Így nem lehet bánni senkivel, valamint, dolgozott bennem az együttérzés is. Hallottam, hogy mi történt a szüleivel, annyira sajnáltam szegényt. Előhozta belőlem a jobbik felemet, elvégre, én ritkán álltam mások elé. Nem igazán voltam sohasem az a típus, aki a rivaldafénybe pattant a gyengék és elesettek védelmében. Egy kicsit tetszett is, hogy miatta ilyen dolgokra voltam képes. Így, amikor felbátorodva hozzám lépett, és elmosolyodott, szívesen viszonoztam a mosolyát, bár, az enyémben inkább csak baráti szándék lakozott. Az ő hangján, hangsúlyán viszont értettem a lényeget. Egy kicsit meg is remegett a szám széle. Nem akartam, hogy belém szeressen, azzal sok gond lett volna. Elvégre, fiatalabb, mint én, hogyan nézne ki... Meg, így is sokan még mindig piszkálják őt. Lehet, hogy ez csak még több pletykát
és piszkálást szülne. Azt pedig nagyon nem szeretném neki. Valamint, bennem is bennem van a félsz, ha kapcsolatokról van szó. Valahogyan, még soha nem tudtam úgy igazán beleszeretni senkibe. Talán nekem lehetetlen. - Szia Neville, örülök, hogy látlak, azt hittem már jövő évig nem is foglak - mérem végig, inkább csak tovább mosolyogva, mit sem mutatva a merengésemből. - Te is, remélem jól fog telni a nyarad. Vannak már terveid? - Kedvesen érdeklődök, megtartva az udvarias távolságot. Nem, nem szabad olyan közel engednem magamhoz, hogy úgy érezze, mintha akarnék valamit. A kérdésére hevesen megrázom a fejemet, valamint, jó szokásomhoz híven még a kezemmel is mutogatok, pontosabban, védekezően magam elé emelem. - Nem, nem, dehogy. Nem várok senkire, csak arra gondoltam, hogy elköszönök a barátaimtól, és, ha elvonult a nagyobb tömeg, akkor én is hazaindulok - magyarázom el neki pontosan, hogy miért is ücsörgök itt.
Nagyban mindenki pakol. A hálókörletünk nagy része is kiürült immár, sőt mi több, a szobában is talán csak két csomag van. Harryé és Roné. Ők szoktak talán a legtovább itt maradni, mint ha várnának valakire. Talán Hermione váratná ennyire meg őket? Minden évben szokásuk együtt lemenni a vonathoz. Nem baj, én előbb tervezek menni. Luna talán megint majd lent lesz és nem fogom végigunni az utat. Bár igazából néhány éve már nem kell. Mindig akad valaki, akivel eltársalgok és nem szánalomból teszik. Ez a tudat teljesen felvillanyoz, mosolyt csal az arcomra és teljesen felpörgök. - Oké, elvileg mindent elpakoltam. - bizonytalan grimasz villan át az arcomon, de tudom mit kell ilyenkor tennem. Ha valamiben nem vagyok biztos, még mindig ott a jó öreg Nefeledd-gömb. Nem veszem elő túl sűrűn. De egy ilyen átláthatatlan műveletnél mint amilyen az elköltözéskor való összepakolás, bizony jól jön. És azt is tudom, hogy még páran bizony ilyenkor dilemmában vannak. Vajon mindent elpakoltak? Előkeresem hát a kis dobozából a gömböt és a kezembe veszem. Jól ismerem már miképp működik, elég csak a kezembe venni és várni, hogy felismerje a helyzetet. Korábban bosszantó volt, amikor pirosba borult, de fogalmam sem volt mit is felejtettem el. Most békésen fehéres ködfátyol kering benne, mint ha azt jelezné, minden rendben. Leteszem az ágyra, hogy még a mellette lévő néhány elöl lévő holmit beledobáljam a ládába, majd mielőtt lecsukom azt, a gömb után nyúlok, hogy dobozostul a kupac tetejére tegyem. Ahogy kézbe veszem, bordóba borul a ködfátyol és borúsan kavarogni kezd. Oké, kezdődik a mit is felejtettem el dilemma. De a holmikkal nem lehet baj, talán csak a gömb magát hiányolja onnan. Ezzel a gondolattal megnyugtatva magam zárom le immár a ládát és kapom magamra a cipőmet. Nem kell egy pólón kívül semmit sem felvenni, hisz kellően meleg van már ahhoz. Csupán előveszem a pálcát és a ládára szegezem. - Mobiliarbus! - mondom halkan magam elé, mire a láda megemelkedik. Nem rossz ez, de hét kemény év és jó néhány vizsga amikre agyon tanultam magam már elegendő kell, hogy legyen ilyen egyszerű varázslatokra. Különben tényleg nem érdemelném meg, hogy itt legyek és ezzel beigazolódik nagyanyám mániája, hogy én bizony tényleg majdnem kvibli vagyok. De már nem akarok neki bizonyítani. Sem másnak, csak magamnak tartozok lelkiismeretes gyakorlásokkal és önmagam előrébb juttatásával. Magam előtt terelgetve a ládát lesétálok a hálókörletből és a klubhelyiség tágas, de egyre inkább elnéptelenedő terébe lépek be. A kandalló már rég nem árasztja a meleget, ahogy minden egyes fotel, asztal, meg miegymás olyan árvának tűnik, mint ha kiveszett volna az élet belőle. Eltelt egy év ismét. De nem búslakodok, hisz tudom, hogy jövőre ugyanitt ősszel már ismét zsibongás és pezsgő élet eleveníti még élénkebbre a piros színeket. Már várom, de őszintén. Bridget alakját szúrom ki valahonnét távolabb egy fotel karfáján ücsörögni. Nem messze tőle teszem le a ládát is. Egy fél pillanatra tipródok, vajon vár valakire? Biztos megszólítsam? De győz az önérzetem és az, hogy igazából ő sosem volt rosszindulatú velem, sőt eleinte sokszor megvédett. Igazából azóta alighanem tetszik egy kicsit, pedig idősebb nálam. Na nem mint ha zavarna. Ahogy odalépek hozzá, apró mosoly kúszik az arcomra szinte ösztönösen. - Szia! Tudod... gondoltam mielőtt lemegyek a bejárathoz, elköszönök tőled. - talán egy picit idióta kezdés, ejnye Neville! Rögtön javítom is magam. - Vagyis azt hiszem kicsit hiányozni fog mindez a nyári szünetben, a többiek. Meg te. - talán még a végét egy picit meg is nyomom, de az a mosoly továbbra sem tudna letörlődni az arcomról. Csak aztán kapok észbe. - Vársz valakire esetleg, vagy segítsek valamiben?
♫ Zene ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Bridget Fairlane
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Közös helyiség 2016-07-10, 18:23
Neville + Bridget
Holnapig el kell hagynunk az iskolát, így én is szorgalmasan csomagolok, ahogyan a legtöbben teszik. Bár, ahogy figyeltem, inkább csak a lányok azok, akik a legvégére hagyták a pakolás részt. Legalább is, a közös helyiség velük van tele, amint cipelik lefelé a cókmókjaikat. Én ezért is, inkább csak leültem az egyik fotel karfájára, és vártam, hogy a nagyobb tömeg elvonuljon. A csomagjaimat is a szobámban hagytam egyelőre. Nem akartam sem akadékban lenni, sem pedig akadék miatt bosszankodni.
Bár, volt, hogy pár embert fenntartottam, csak, hogy elköszönhessek tőlük. A jobb barátaimat akár percekig képes voltam, akár ölelgetni, akár csak szóval tartani. Néhány idegesebb ember ránk is morrant, ilyenkor odébb is húzódtunk, vagy, ha nagyon sietett az illető, akkor csak ténylegesen elköszöntem tőle a nyári szünet erejéig. Elvégre, nagyon valószínű, hogy senkivel sem fogok ez idő alatt összefutni. Legalább is, gyakornokként jelentkeztem egy skóciai mágusképzőbe, mint tanársegéd. Persze, nem mintha tanár akarnék lenni, egyszerűen csak ezt a helyet
találtam, ahol azzal tudok foglalkozni, amivel szeretnék. Na meg, ide fel is vettek, és még szállást is hajlandóak nekem biztosítani. Gondolom, majd a fizetésemből szándékozzák azt az összeget levonni, de még ezt sem bánom. Nagyon szeretnék ezzel foglalkozni, kíváncsi vagyok, hogy mennyire fog menni majd élesben, ha nem az iskolai környezetben vagyok. Elvégre, eredetileg nem is voltam olyan lelkes, inkább csak a kényszer tovább tanulás hajtott, de, mivel év közben megszerettem, valahogy úgy érzem, jól kell teljesítenem, még ha az elején tanultak annyira nem is maradtak meg, mint kellett volna. Ennek a pótlásán még mindig gondolkozom, ezért is kezdem el rágni, rossz szokásom szerint a szám szélét.
||
