2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Olyan típus vagyok, aki ha oda van valakiért, akkor azért bármit képes megtenni és a bármi természetesen szó szerint bármit jelent, még arra is hajlandó vagyok, hogy tanuljak, legalábbis többet mint amennyit általában szoktam. Tény, hogy nem kifejezetten vagyok oda a tanulásért és a könyvek felett görnyedés sem a kedvenc időtöltésem, ezt jól sejti, de ha így tudok közelebb kerülni egy ilyen cuki tanárhoz akkor természetesen nincs kérdés. - Hát persze, hozni fogom és tényleg bármikor! Már mint persze, amikor nincs órám, vagy önnek, de ezen kívül... - igen a határtalan lelkesedés az meg van és amikor még ezzel azt is elérem, hogy felnevessen, hát majd kicsattanok az örömtől. Tuti biztos, hogy a nevetésével fogok álmodni, csak mennyivel jobb lenne, ha nem csak így szolidan tenné, hanem lazán, amikor nem valami iskolai dologgal kapcsolatban beszélünk. Oh igen, azt hiszem a következő alkalommal majd finoman bedobok ilyen témát is, ami elől nem tud kitérni, valamiben tanácsot is kérhetnék tőle, csak még ki kell találnom, hogy miben. - Hétfő, csütörtök és péntek, nekem akár mindhárom nap jó! De persze elég az egyik is, amikor önnek alkalmasabb, talán a péntek lenne a legjobb. - naná, hiszen az lesz a leghamarabb, a hétfő távol van, a csütörtök pedig beláthatatlan messzeségben, hiszen ma is csütörtök van! Eszem ágában sincs olyan sokat várni. Persze mennyivel jobb lenne, ha mindhárom nap megfelelő lenne neki, de azt hiszem annyira nem kellene túl sokat várnom, mert a végén még megijedne, vagy rájönne, hogy mennyire oda vagyok érte... és a végén nem akarna segíteni nekem. - Oh, de miért? Mármint miért lepi meg a lelkesedésem? Imádom a legendás lényeket, ahogyan ön is. Mi a kedvence? - és persze őt is imádom, sőt őt sokkal jobban is, mint a legendás lényeket. Nehéz, hogy nem lehetek vele még többet, de ha átjelentkezem, akkor ott lehetek minden óráján, plusz a külön órák és oh jesszus az csodás lenne! - De inkább csak az óra tartás, a külön órák nem feltétlenül. Szívesen segítenék, ha kell valamiben, vagy... ne hozzak a következő alkalomra is egy szelet tortát? A manókkal nagyon jóban vagyok, biztosan szívesen megcsinálnák nekem. - akár a születésnapjára is simán beállítanék egy adag tortával, de kétlem, hogy az nem lenne furcsa, mármint biztosan ő is furcsán nézne és mások előtt is furán vennék ki magát a dolog. Persze ettől még lehet, hogy megteszem, mert szereti ezt a sütit és biztosan örülne neki, én pedig örülnék, ha örülne. Na jó viszek neki tortát, eldőlt, csak nem lepi meg annyira, addig megkérdezem mikor van a szülinapja, hogy ne úgy tűnjön hogy kinyomoztam.
Némileg örömmel hallom, hogy nem csak az iskolai kereteken belül forgatják a tankönyveket, viszont valahol meg is lep. Miss Marisol nem feltétlenül az otthon ücsörgő, tanulós típusnak tűnik, így nem tudom teljesen elhinni, hogy tényleg így történt a dolog. Mindenesetre, a felzárkóztatás alatt úgy is ki fog majd derülni, hogy mennyire készült előre. Személy szerint az sem zavarna, ha nem feltétlenül ez foglalkoztatta volna otthon. Elvégre, arra van az iskola, hogy itt tanítsuk őket. - Értem, ezt örömmel hallom. A következő alkalomra akkor legyen szíves és hozza majd magával, így át tudjuk majd beszélni, hogy pontosan melyik részeket nézte át maga. - A hangom szívélyes, még egy apró mosoly is ott játszik az ajkaimon, de mindössze kedvességből. Szimpatikus a lány, öröm nézni, hogy ha a diákok élettel teliek, alkalomadtán valahogyan engem is magával ragad ez a vidámságuk. - A bármikor elég tág fogalom... - halkan felnevetek, de csak rövid ideig tart a szórakozottságom. Nem szabad hagynom, hogy ennyire magával ragadjon az egyik diákom lelkesedése. - De, nekem heti három alkalommal csak kora délutánig vannak óráim. Hétfőn, csütörtökön és pénteken. Ha ezek közül valamelyik nap megfelel magának, akkor az órái után össze tudunk ülni. Valamint, én úgy gondoltam, hogy az órai teremben tökéletesen megférünk. Esetleg, ha épp olyan anyagrészről van szó, akkor átmegyünk a könyvtárba, ahol az egész állomány a szolgálatunkra van, de az adott helyszínről mindig értesíteni fogom - felelek neki, miközben az elején még egy pillanatra a kezembe veszem az órarendemet. Természetesen fejből tudom már, mégis, néha szükségem van egy kis visszaigazolásra. Az érintése... Bennem semmi komolyabbat nem vált ki, mint egy enyhén zavart mosolyt. Nem szokásom másokkal érintkezni, így meglepődök, de tudom, hogy felesleges túl reagálni, amíg a lányt nem sérti a dolog. - Rendben van - bólintok és az előbbi zavartságomat félresöpörve igyekszem csak elégedetten nyugtázni a dolgokat. Mégis, a szavaira akaratlanul is kuncogni kezdek. Kevés ilyen lelkes diákkal találkoztam eddig, akik meg azok is voltak, inkább marcona alkatok, mintsem ilyen elevenek. - Elnézést kérek, de meglep, hogy mennyire lelkes. Valamint, örömmel tölt el, hogy ennyire érdekli magát ez a tantárgy, még nemigen találkoztam ilyen lelkes diákkal. - Mindig is a gyengém volt, hogy visszafogjam a gondolataimat. Ahhoz képest, hogy a titkaimat milyen vehemensen védelmezem, nem is értem, hogy miért nem tudom ezeket is elfojtani... Így kimondva kissé magamat is meglepem, valamint zavarba hozom a nyíltságommal. Csak egy gyors torokköszörülés után vagyok képes ismét a szemébe nézni. - Ugyan kérem, erre semmi szükség! Ez a munkám, így nem lenne illő elvárnom magától cserébe semmit. - Vissza kell, hogy utasítsam, elvégre, tényleg nem lenne illő ilyet kérnem egy diákomtól sem. Ha pedig mégis segítségre lenne szükségem, valamiért mindig akad kellő diák, aki lelkesen kitesz magáért a büntetőmunkákat illetőleg.
Bólintok végül, pedig szívesen néztem volna végig akár azt is, hogy eszegeti a tortát. Igazából simán képes lennék elnézegetni őt órákon át, hogy csak csinál valamit, vagy semmit, nekem végül is mindegy.Nem tudom mi lesz velem az óráin, az asztalon fogok könyökölni és ábrándos tekintettel nézem majd, aztán utólag elkérem valakitől a jegyzeteit, hogy utol érjem magamat órai anyag tekintetében is, mert nem hiszem, hogy túl sok minden eljut majd hozzám a szépséges hangján kívül. - Persze, azt már nyáron is lapozgattam, amikor biztossá vált, hogy felveszem a tantárgyát... úgy értem, hogy nyitok még jobban a legendás lények felé. - bólintok egyet és persze csak úgy csüngök a szavain folyamatosan, ahogyan beszél. Nem hoztam semmit, hogy jegyzeteljek, a nélkül is simán meg tudom jegyezni azt, amit mond, hiszen az ő szavai aranyat érnek és ha oda is akarok figyelni, mert nem órán vagyunk, akkor persze hogy megmarad minden. Nem véletlenül jegyeztem meg a kedvenc süteményét is. - Bármikor! Amikor nincs épp órám ráérek, majd alkalmazkodom önhöz, nem jelent gondot. És.. hol legyenek a külön órák? - az lenne a legjobb, ha még akár a szobájába is bejuthatnék. Kérlek mondd, hogy a szobádban, hogy ne legyünk láb alatt másoknak! Átveszem közben a papírt, persze úgy intézem, hogy a kezünk épp csak egy pillanatra, de összeérjen, amitől akaratlanul is halvány pír önti el az arcomat, ellenben annál nagyobb lelkesedés látszik rajta. - Köszönöm! Mindent be fogok szerezni. - remélem, hogy lesznek majd akár külön gyakorlatok is, amikor teszem azt el kell utaznunk valahová és valahogy talán meg lehetne oldani, hogy mások ne jöjjenek velünk, csak mi kettesben... majd ki ügyeskedem valahogy, esetleg megkérhetem, hogy kísérjen el, mert hallottam valamit, aminek jó lenne utána járni. Vannak azért ötleteim, hogyan kerülhetnék még inkább a közelébe, hogyan lehetnénk kettesben olyan helyen, ahol nem zavarnak mások, mint mondjuk itt. - Semmiség, hiszen imádom! A legendás lényeket, és érdekel is minden, ami velük kapcsolatos. - gyorsan fejezem be, vagy inkább javítom ki a mondatot és persze értékelem, hogy szélesebben mosolyog. Jó látni és csak még inkább megdobbantja a szívemet. Már ez is megérte. - És esetleg én tehetek valamit önért amivel meghálálom? Tudja... biztosan van olyasmi, amiben nem lenne rossz a segítség, mondjuk dolgozatokat javítani, vagy rendbe tenni a termet... bármikor hozok sütit is! - eddig se nagyon dőltem hátra a székben, de most még inkább előre csusszanok kicsit, hiszen talán bele megy és találok még valami apropót, ami miatt többet találkozhatom vele. Annyira jó lenne!
Zavart örömmel fogadom a süteményt. Jól esik a törődése, de egyben igazán meg is lep. Semmi ilyesmire nem számítottam, igazából a húgom az egyetlen, aki valaha is meglepett valamivel is így iskolán belül. Nem is emlékszem rá, hogy én kedveskedtem volna-e bármelyik tanáromnak, de nem gondolom túl a dolgot. Egyszerűen csak a lány kedvességének a számlájára írom. - Igen, még egyszer köszönöm a kedvességét, viszont a tortát inkább későbbre hagyom, először szeretnék önnel foglalkozni - elmosolyodom, ahogy még egyszer a süteményre pillantok, de a figyelmemet igyekszem áthelyezni a lányra. Szerencsére nincs sokkal lemaradva, így biztos, hogy hamar be tudjuk majd hozni a lemaradását, de azért érdemes átbeszélni mindent előtte. - Természetesen tudom. Külön könyvek kelleni fognak, de minden fellelhető a könyvtárban. Érdemes átolvasnia a Legendás Lényeg Gondozása könyvét is, az első héten azt ismételtük át. Egy szintfelmérőt is írattam velük, hogy tudjam, milyen szinten is állnak pontosan, ezt majd magának is jó lenne bepótolnia - komoly hangom beszélek, teljesen átálltam az órai stílusomhoz, amit esetlegesen láthatott, amikor az előző években helyettesítettem náluk. Én nem dőlök hátra a székemben, egyenes háttal ülök és egy papír után kutatok az asztalomon, majd felmutatom neki. - Két pergamen lesz, rajta 10 kérdéssel, mint láthatja. Lesznek kifejtős feladatok és választósak is. Mivel a többiekkel is egy hét alatt készültem fel, úgy igazságos, hogy magának is megadom az egy hét felkészülési időt. Hogyan szeretné, mikor tartsam meg magának a külön órákat? - kérdezem, miközben a pergament feltekerem és visszahelyezem a többi közé és egy újabbat húzok ki, de ezúttal az egyik fiókból. - Ez a szükséges könyvek és felszerelések listája, ezen mindent megtalál majd, amire év közben szüksége lesz - nyújtom át neki egy halvány mosollyal. Látom, hogy milyen lelkes és ez némileg örömmel tölt el. Nem voltam benne biztos, hogy el kellene-e vállalnom ezt az állandó tanári állást, de így, elnézve a diákokat, örömmel tölt el, hogy taníthatom őket. Talán, nem is volt akkora tévedés ez a pálya, mint az elején gondoltam. Ha így folytatom, lehet, hogy sikerül teljesen átszoknom majd ehhez az életvitelhez, elvégre, a tanítás és a plusz órák elég sok időmet elveszik... - Ugyan, semmiség! Mint tanár, ez a kötelességem és örömmel tölt el, hogy ennyire lelkes. Szívesen tanítok ilyen diákokat - a mosolyom kiszélesedik, valahogy ragadós a hölgy vidámsága, hiába igyekszem teljesen komoly maradni. Szükséges, hogy megköszörüljem egy kicsit a torkomat, hogy újra fel tudjam venni a megszokott tanári arcomat.
Legalább emlékszik rám, ha csak körülbelül is, nekem az is bőven elég. Ha nem emlékezne rám, igazából az se zavarna különösebben, hiszen annyira cuki a mosolya és a nézése és... a szeme... oh jesszus! Minden cuki rajta és én végre itt vagyok vele kettesben és ha elvállalja, hogy segít felzárkózni, akkor ezt máskor is megtehetem és én már csak erre vágyom, semmi másra! Olyan jó lesz, ha tényleg belemegy és biztosan nem csak a torta miatt, hanem, mert... áh teljesen mindegy, hogy miért megy bele, csak az a lényeg, hogy tölthessek vele együtt időt. Nem tudom persze mit várok ettől, de... vannak dolgok, amikor az ember nem is tud reálisan gondolkodni. - Tényleg? Nem is gondoltam volna, akkor ebbe jól belehibáztam. - ártatlanul mosolyodom el, bár azt sajnálom, hogy nem kezdi el már most megenni, hiszen szívesen nézném végig, amíg eszeget, és türelmesen várnám végig, de úgy fest, hogy nem akar előttem enni. Szomorú, pedig tényleg gond nélkül nézném. - Természetesen, de nyugodtan egyen, engem cseppet sem zavar, sőt... örülök, ha látom, hogy tényleg szereti. Na, de... igazából az érdekelne, hogy mennyire gond, ha kicsit lemaradtam és esetleg tudna-e korrepetálni majd a jövőben? Kellenek-e külön könyvek a felkészüléshez, vagy olyasmi, ami szükséges év közben, bármi... amiről nem tudok. - bájos mosollyal dőlök hátra a székben és leplezetlen rajongással legeltetem a tanár úron a szememet. Le se nagyon tudnám tagadni, hogy milyen lelkes vagyok, de persze ezt akár annak is betudhatja, hogy annyira nagyon érdekel a tantárgy és a tanagyag, nem egyértelmű, hogy ő az, aki tetszik nekem. Aztán persze egy diáktársamat is megkérdezhettem volna akár, de... remélhetőleg ő erre nem gondol. - Ez nagyon kedves öntől! Remek lenne, ha tényleg van egy kis plusz ideje és esetleg tud valamennyit rám is szánni belőle, akkor... szívesen vennék pár plusz órát, hogy utolérjem a többieket. - ha jól sejtem már nyert ügyem van és nem fog nekem nemet mondani, de azért adok neki egy kis menekülési utat. Na persze a mosolyom annyira bájos, hogy nagyon-nagyon nehéz nekem nemet mondani. Apa se szokott tudni sosem és szerintem neki se fog menni. Ha pedig netán mégis megtenné, hát kitalálok valamit, amivel sikerül majd rábeszélnem.
Figyelemmel hallgatom a lányt, és egy szelíd mosoly játszik az ajkaimon, mint mindig, amikor egy újabb diákom fordul felém segítségért. Igyekszem segítőkész lenni és mindent megtenni, amit csak tudok, teljes tudásom szerint. - Nos, ha ez magának is kényelmesebb így, megtisztel, örömmel élek a lehetőséggel - bólintok, és egy kis időre elidőzök az arcán a tekintetemmel, hogy könnyebben a nevéhez kapcsolhassam az arcot. Lehet, hogy kelleni fog majd még néhány alkalom, hogy biztos legyek benne, hogy ki ő, de abban is biztos vagyok, hogy lesz alkalmam megjegyezni, ha segítségért fordult felém. Elvégre, akkor több alkalomra is szükség lesz, ha korrepetálásról van szó. - Ez igazán kedves öntől, épp a kedvencemről van szó... - Kissé zavartan, halkan nevetek fel, ahogy a sütire pillantok, amit elém tol. Kellemes meglepetés, nem vártam volna ilyesmit a diákjaimtól. - Nem lenne túl illendő visszautasítanom a kedvességét, valamint, tényleg nem volt időm megjelenni az étkezésen, így hálásan elfogadom. Viszont, mielőtt megenném, kérem mesélje el, hogy pontosan milyen kérdései akadtak - köszörülöm meg a torkomat, és még egy kicsit odébb tolom a süteményt. Amint pedig Ms Marisol is helyet foglalt, én is leülök, igyekezve vele szembe fordulni, hogy figyelhessek rá. - Nos, én úgy gondolom, hogy semmi gond nincs azzal, hogy késve érkezett, amíg képes bepótolni a lemaradásokat. Ebben pedig szívesen vagyok a segítségére, ha szeretné, elvégre, ezért vagyok a tanára. Tehát, kérem nyugodjon meg, nem lesz semmi baj. - Igyekszem bátorító lenni, elvégre, némi bizonytalanságot véltem felfedezni a mondandójában. Persze, lehet, hogy tévedek. Tudtommal a diákok is tisztában vannak vele, hogy bárkit szívesen fogadok az óráimon. Ilyen téren nem vagyok túl szigorú. Én tényleg bárkit szívesen látok, akit érdekel, de cserébe rendesen kell dolgoznia. A hölgytől sem várok kevesebbet, viszont nem is tagadom meg a segítségemet. Én úgy gondolom, hogy a diáknak és a tanárnak együtt kell dolgoznia a várt eredményért, főleg így az egyetemen, hogy könnyebben megértsék azt a tömény anyagot, amit el kell sajátítaniuk.
Ahogy belépek az ajtón már teljesen biztos vagyok benne, hogy jövőre azonnal szakot fogok váltani, ahogy lehetőségem lesz rá. Ez is nem lehet kérdés! Akkor még többet lehetek vele és figyelhetem órákon és sóhajtozhatok a szünetekben és... és... jó ég! Ez a pasas annyira helyes, hogy nem is értem, hogy miért nem loholnak a nyomában lányok hordába gyűlve. Na persze, ha így lenne az határozottan idegesítene, szóval szerencsére én vagyok az, aki zaklatom és nem pedig más valaki van az utamban, hogy mindenáron vele akarjon beszélni. Így legalább nem kell osztozkodnom, szóval nincs ezzel különösebb baj. Csak meg kell próbálni összeszedni a gondolataimat, mert amilyen az a halvány mosoly is amivel köszön... hát menten elalélok itt helyben! - Naceri, igen, de hívjon csak nyugodtan Marisolnak... persze, ha nem gond önnek. Nekem úgy könnyebb lenne tanár úr. - bájos mosollyal rebegtetem meg kicsit a szempilláimat, kell pár másodperc, hogy tényleg összekapjam magamat. A tányért is ott szorongatom a kacsómban és még mindig nehezen veszem rá magamat, hogy bővebben is beszélni kezdjek, mert hát azokban a mese szép szemekben tényleg egyszerűen el lehet veszni és hát szó se róla... én elvesztem, nagyon-nagyon mélyen elvesztem. Kész csoda, hogy nem csak sóhajtozva állok előtte és nézem őt, miközben tudom, hogy meg kellene szólalnom végre. - Oh a torta! Önnek hoztam, hátha szereti. - oh hát tudom én, hogy imádja, hogy ez a kedvence! Úgy se fogja visszautasítani, nagyon remélem legalábbis, hogy esze ágában sincs, ezért óvatosan közelebb is lépek, a tányért az asztalra teszem és óvatosan közelebb tolom felé egy bájos mosollyal. - Előre is engesztelésül a sok kérdésem miatt, és hátha éhes lenne, nem láttam az ebédnél, bár lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé. - egyértelműen csillogó szemekkel figyelem, hogy vajon elfogadja-e a torta szeletet, na de ki mondana nemet a kedvenc sütijére? Hát én aztán biztos, hogy nem, szóval nagyon remélem, hogy ő is így van ezzel. Addig le sem ülök, amíg el nem fogadta, csak akkor keresek egy fotelt, széket, amikor már ez meg van és őszintén szóval akár ehet is belőle. Én aztán arra is hajlandó lennék, hogy csendben végig nézem, ahogyan eszik, bár... akár azt is képes lennék órákig nézegetni, hogy alszik, akármikor, akármeddig. - Az órájáról lenne pár kérdésem, lemaradtam az első óráról és biztosan elhangzottak fontos dolgok is. Kissé későn vettem fel a kurzust, de remélem, hogy ez nem olyan nagy baj. - mondd hogy nem, kérlek, mondd hogy nem! Végül is már felvettem a tantárgyat, tehát nem mondhatja, hogy ne járjak be és olyan kedves, hogy biztosan nem mondana olyat, hogy inkább tanuljak valami mást, ha más lemaradtam róla, ugye... ugyee?
És ismét a munka. Mind visszatértünk az iskola falai közé, és minden tanár, főleg én, ismét a példamutatás bálványai váltak. Bár, be kell, hogy valljam, némileg hiányoltam McGalagony professzor asszony szigorát, valamint Dumbledore igazgató úr pezsdítő hozzáállását az iskolához. Megvan ennek a helynek a hangulata, ami ide vonzza az embert. Valamint, nekem sokat segít abban, hogy hasznosan töltsem el az időmet, elvégre, így nem jut olyan sok idő a játékokra, mint a nyáron is. - Tessék csak! - emelem fel a hangomat, valamint lassan fordítom a fejemet az ajtó irányába. Igazság szerint, meglep, amint a szőke lányt megpillantom. Igazság szerint, nem túl ismerős, csak halványan rémlik az arca az óráimról. Ha jól emlékszem, nem is rég kezdett el csak bejárni rájuk. Viszont, amint kiszúrom, hogy még hozott is magával valamit, még feljebb szalad a szemöldököm, de felállok és odasietek, hogy segítsek neki. Ha mást ne is, az ajtót becsukom utána, és székkel kínálom az íróasztalom mellett, amíg beszélek. - Jó napot kívánok! Természetesen van, a diákjaimra mindig szakítok időt, Ms. ... - Lélegzetvételnyi szünetet tartok, le kell pillantanom az asztalomon heverő névjegyzékre, majd gyorsan folytatom is a mondandómat. - Elnézést kérek, Ms. Naceri, még csak nem rég érkezett a csoportba, így nem sikerült megjegyeznem a nevét - szabadkozom, kissé zavart pillantással. Röstellem, de hiába a tökéletes memória, van, hogy nekem sem sikerül megjegyeznem valamit elsőre. Azonban, ezek után ismét szóra nyitom a számat, de ezúttal kérdőn szaladnak fel mellé a szemöldökeim. - Megkérdezhetem öntől, hogy miért is hozta magával a tanáriba ezt a szelet tortát? - A hangomban ott bujkál az az egészséges kíváncsiság, de igyekszem beleszorítani azt a megszokott szigort, amit az órákon is fel szoktam venni. Persze, nehezen bírom ki, egy igen apró mosoly mégis csak ott játszik a szám szélén. A hölgy vidám stílusa már a múltkori órán is feltűnt, majdhogynem elkerülhetetlen volt a dolog.
Annyira, de annyira sármos! Akármit is mondanak a barátnőim szerintem nincs nála csinosabb tanár a suliban és az az élénk vörös haj valami mesés! Nem csoda, ha totálisan sikerült belé zúgnom és egyébként is fiatal, nagyon fiatal! Igaz, hogy tavaly még csak helyettesítő tanár volt, de már feljebb lépett a ranglétrán, mert véglegesítették rendes tanárnak és én voltam annyira nagyon nem okos, hogy más szakra mentem! Ha tudtam volna, hogy mit fog tanítani biztos, hogy nem látványmágiára jövök, bár annyi értelme volt talán a dolognak, hogy így viszont meg tudtam ismerkedni a testvérével, akitől ügyesen kipuhatolhattam pár dolgot. Persze csak finoman rákérdezve, ha már ikrek, hogy milyenek is az ikrek, hogy egyforma dolgokat szeretnek-e. Szerencsére Carmen elég beszédes alkat, ezért nem volt nehéz kihúzni belőle ezt azt, aztán mondjuk jövőre eleve megtehetem, hogy átjelentkezek bestiamester szakra, egyébként is szeretem az állatokat és mindig is jó voltam LLG-ből. Egyelőre viszont nem tehettem mást, mint nagy könyörgések árán kicsit így utólag év elején megvariáltam az óráimat és felvettem azt a két tantárgyat még pluszban, amiket ő tanít. Szerencse, hogy van erre is lehetőség. Így viszont lemaradtam már az első órákról, ami talán annyira nem is nagy baj, megkérhetem, hogy segítsen, hogy utolérjem magamat. Amilyen édes pofa, biztosan nem mond majd nemet. Azt persze tudom - ahogyan már utána jártam a napi menetrendjének is -, hogy a mai órák után a tanáriban lesz majd az első esszéket kijavítani, amit én még nem tudtam beadni sem sajnos. Odakint szikrázó a napsütés, szóval tuti, hogy a többi diák kint van, úgyhogy senki sem fog minket megzavarni, tehát benézhetek hozzá, beszélhetünk is, ha más nem hát a tananyagról. Persze nem megyek üres kézzel a már utána járásom alapján a kezemben egy tányéron a konyháról kért torta szelet. Még jó, hogy jóban vagyok a manókkal, így meg tudtam kérni őket, hogy tegyék nekem félre és persze, hogy a kedvence az, tudom, hogy mit szeret. Talán többet tudok róla, mint ő saját magáról. Na jó nem... de majdnem! A tanárihoz érve kopogtatásra emelem a kacsómat és egy halk torokköszörülés után, ha bebocsátást nyerek, akkor le is nyomom a kilincset és benyitok a szabad kezemmel. - Jó napot tanár úr! Remélem nem zavarom Rougley professzor, de lenne néhány kérdésem, ha van rám esetleg egy kevéske ideje. - nagy szemekkel pislogok és persze a tortát jól láthatóan egyensúlyozom magam előtt, de az ajtót csak akkor húzom be magam után, ha rábólintott a dologra. Oh jesszus, csodásak a szemeim! És azok a szeplők! Csak még édesebbé teszik!
