Főkarakter: Carmen Wilkes
Teljes név: Casper Roughley
Születési hely és dátum: 1974. május 26. Roxmorts, Anglia
Csoport: Tanár
Patrónus: Vörösróka
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Helyettes-tanár
Képesség: Bejegyzetlen animágus: Szürkeróka
Kiemelkedő tudás: Bűbájtan - Kiemelkedő
Rúnaismeret - Kiemelkedő
Jellemed kifejtése
Komoly, érett, megbízható, okos, segítőkész, gondoskodó, tökéletes báty. Mindenki ezt gondolja rólam, a munkatársaim, a barátaim, a húgom, és az apám is. Viszont mindannyian tévednek. Ugyan, szedd össze az állad, ez nem olyan nagy szám. Egyszerűen csak van egy titkos életem, amit igazán élvezek. Régen olyan voltam, mint egy mintaegyed, sokszor kérdezgették is, hogy miért nem a Hollóhátba kerültem. Nos, itt a válasz, kedves kérdező: mert van egy titkos életem. Az iskolában mindig nyugodt voltam, békés, csendes, jó tanuló. Szerettem a kviddicset, de annyira soha nem mozgatott meg, hogy a lelátónál tovább menjek. Voltam szerelmes, hisz ki nem! Egészen a negyedik évfolyamig csak ’’léteztem’’, megfeleltem az apám elvárásainak, és vigyáztam a húgomra. Ugyanis, van egy ikerhúgom, Carmen, aki szöges ellentéte volt annak az énemnek, akit akkoriban ismerhettek meg az emberek. Ő laza volt, talán kicsit vadóc – hozzám mérve legalább is biztosan -, szerelmes volt, élvezte az életet. Ő ilyen volt, és talán sokan meg is kérdőjelezték volna a rokoni kapcsolatunkat, ha nem lennénk ikrek. Viszont, mivel én születtem előbb, ez a 10 perc valahogy úgy égett belém, hogy a felelősség érte engem terhel. Ezt sajnos még a kockázással sem sikerült kimosnom a fejemből, a mai napig szeretem, és vigyázok rá, az egészséges keretek között. Tudom, hogy nem szólhatok bele az életébe, és nem is fogok, mostanra már egy érett felnőtt nő, még ha egy kicsit még most is szeleburdi tud lenni. És mivel ennyire szeretem, ezért továbbra is fenntartottam a mintabáty képét, én maradtam az, akire mindig lehetett számítani, aki bármikor hívható volt, és aki sosem fog lelepleződni előtte. Negyed- és ötödév alatt, talán még akkor beszélhettem volna neki a szerencsejátékról, akkor még nem voltam teljesen függő, de most már… Most már lehetetlen. Nekem meg kell maradnom az ő tökéletes bátyjának, és apának sem árulhatom el, hogy az ő első szülött, egyetlen fia milyen is valójában, hogy mennyire messze áll az elképzelt képtől. A játékokat csak titokban folytatom tovább, mindenki háta mögött, egyre többször és többször…
Hogy milyen is vagyok, attól eltekintve, hogy szerencsejáték függő? Azt hiszem normális. Nem tudnám megmondani, de átmenet vagyok, valahol a függő, és a magamról kialakított kép között. Hogy ismer-e így valaki? Talán, egy-két ember. Az idegeneknek és a diákoknak a kissé hűvös, intelligens, de kedves, segítőkész, mégis túl keveset mosolygó Mr. Roughley, míg a barátaimnak csak az okos, kedves, segítőkész, gyengén, de azért mégiscsak valamennyire humoros Casper, akivel bármit meg lehet vitatni. Ha megtalálsz a két szélsőséges énem között, örömmel fogadlak, mint hűséges, jó barátomat, viszont néha még én is el tudok veszni bennük.
Megjelenés
Ami a legjellemzőbb rajtam, és csak egy lapáttal tett a jófiús hírnevemre, az a vöröses hajam, és a hófehér bőröm, amin szinte rikítanak az egész testemet beborító szeplők. Sosem szerettem, de sokat nem tehettem ellene, mert a napozás sajnos nem segít rajtam, csak annyit érek el vele, hogy nem rikítok a sötétben. A fejem kissé hosszúkás, az ajkaim teltek egy férfihoz képest, a szemeim pedig sötétkékek. A hajam általában fel van zselézve, esetleg csak az átzüllőt éjszakák után szoktam úgy hagyni, ahogy éppen elfeküdtem. Nem igazán szoktam olyan állapotban lenni, hogy a külsőmmel foglalkozzak. De még így is volt, aki helyesnek titulált. Majdnem az arcába nevettem szegénynek. Sajnos a vörös hajú, kék szemű, szeplős férfiakat nem szokták a nők helyesnek titulálni… Nagy bánatomra.
Öltözködés terén jobban preferálom az eleganciát, főleg, amikor az iskolában, vagy az utcán vagyok éppen. Ha csak szórakozni megyek, vagy éppen otthon tartózkodom, akkor inkább a hanyag elegancia hívének vallanám magam. Színek terén általában bármi megfelel a zöld, a kék, a fehér, a fekete és a barna árnyalatai közül.
Életed fontosabb állomásai
Azt hiszem, azzal kezdem, hogy mikor is váltam függővé. Ne nézz rám így, kérlek, én nem szeretek kronológiai sorrendben haladni, inkább fontossági sorrendet preferálom, ezért nem is szívesen helyettesítek Mágiatörténeten. A legelső alkalom, amikor betettem a lábam egy ilyen bűnbarlangba, az körülbelül a negyedik évem első felében volt. Egy Griffendéles haverom vitt oda, azzal az indokkal, hogy "Lazíts már egy kicsit haver!", és meg fogsz lepődni, mert nem tetszett a hely. Undorodtam tőle, de végül is a karácsonyi bál után mégis ott kötöttem ki. Hogy miért? Hadd meséljem el:
Végre rávettem magam, hogy elé álljak, és elmondjam, hogy szeretem. Nagy pillanat volt, és annál nagyobb bukás is. A visszautasítás után, ott ültem a bejárati csarnoknál a lépcsőkön és az utolsó szavai csengtek a fülemben: "Túl komoly vagy hozzám. Talán nem is tudod, hogy hogyan kell igazán szórakozni..." Ez fájt. Nagyon is, de nem sírtam. Megküzdöttem az előtörni készülő könnyekkel, és úgy döntöttem, hogy itt az ideje egy kicsit "szórakozni". Ott hagytam a bált, minek tértem volna vissza? Talán még elég ciki is lett volna.
Kioldottam a nyakkendőmet, zsebre vágtam, kigomboltam a szmoking kabátját, beletúrtam a hajamba, és egyenesen oda tartottam, ahová a múltkor a haverom vitt. Fiatalok és felnőttek egyaránt voltak, még csak nem is ellenőrizték, hogy hány éves vagyok. Beengedtek, én pedig majdnem az egész éjszakát ott töltöttem. Senkinek nem hiányoztam, és senki sem nekem. Tökéletesen kikapcsolt a játék.
Ez volt az első alkalom, amikor játszottam, és megtetszett. Már nem zavart, hogy milyen züllött alakok voltak ott, egyszerűen csak élveztem, ahogy a játék semmissé teszi a bennem felgyülemlett stresszt.
A második alkalom, amikor odamentem, már nem kellett különösebb indok. Egyszerűen csak kikapcsolódásra vágytam, kezdett sok lenni az iskolai stressz: a tanulás, a szekálás, amiért nem járok le velük Roxmortsba, meg mert jobb jegyeket kapok mint ők, és hát nem is szoktam különösebben részt venni a rendbontásban. Bár, ami igazán sokká tette az egészet, az az volt, hogy kaptam egy levelet apától, hogy mennyire büszke rám az eredményeim miatt, és reméli, hogy így folytatom tovább, valamint, hogy vigyázok Carmen-re is. Megint az elvárások, mindig az elvárások. Az elmúlt négy év, mind ebben telt el. Sőt, az elkövetkező hat is.
Így visszagondolva, talán csak a kamaszkor miatt tűnt akkora nyomásnak az egész, de pont elég volt ahhoz, hogy egyre többször akarjak kikapcsolódni, mindenkitől távol. Negyedik évfolyam második felében már szinte hetente jártam. Kockázás, kártyázás, blackjack, rulett és minden, ami belefért. Hol vesztettem, hol nyertem, mégis nagyon izgalmas volt az egész. Ötödévre már teljesen belebolondultam a dologba, és elég sok mindenről megfeledkeztem. Talán még a tanulmányi átlagom is visszaesett, amit apa, a következő levelében meg is jegyzett. Talán itt kezdte el először felcsapni a fejét a bűntudat, és eldöntöttem, hogy le kell állnom ezzel az egésszel.
Nagyjából két hétig fel is adtam a játékot, de azt vettem észre magamon, hogy nem bírom ki, ha nem játszhatok. Próbáltam pótolni azzal, hogy néha leültem a háztársakkal kártyázni, de nem segített. Nem volt ugyanaz az érzés. Úgy döntöttem, hogy valahogyan össze kell koordinálnom az iskolát és a szerencsejátékot. Nem is tudom, hogy miért nem fordult meg a fejemben, hogy segítséget kérjek. Talán túl jó volt a játék, és nem éreztem úgy, hogy rossz dolog lenne ez a kikapcsolódási forma? Lehetséges, de akkor miért nem akartam erről senkinek beszélni? Szégyelltem, ebben biztos vagyok még a mai napig is. Mégis játszani akartam, és érezni azt a szabadságot és önfeledt érzést, amit ez nyújtani tudott. Tehát ötödév alatt alakult ki a szerencsejátékos és a mintaegyed énem. Nappal a jó gyerek voltam, aki tanul, barátkozik, vigyáz a húgára, és megfelel az apjának, éjszaka pedig az, aki élvezi az életet. Mondhatni kínszenvedés volt hazamenni a szünetekben, onnét majdhogynem lehetetlen volt megoldani, hogy leléphessek játszani, de a kényszer nagy úr. Hol azt mondtam, hogy az egyik évfolyam- és háztársamhoz megyek át, hol egy lányhoz, és egyszer sem buktam le. Egyszerre voltam büszke magamra, és szégyelltem, hogy mit is művelek, viszont nem volt megállás. Már elindultam a lejtőn.
Nagyjából hetedév vége felé már minden másnap lementem játszani. Továbbra sem buktam le, bár közel voltam hozzá. Csak nehezen tudtam kimagyarázni, hogy miért is kezdtem el dohányozni. Igen, rászoktam a cigarettára, ez is egy rossz mellékhatása volt annak, hogy túl gyakran látogattam ezeket a helyeket. Viszont volt egy pozitív hatása is: lett pénzem. Voltak szerencsés időszakaim, még ha ebből kevesebb is, mint a szerencsétlenből, amikor meg tudtam spórolni nem kis pénzt.
Elkezdtem bérelni egy lakást, ahogyan megkezdtem az egyetemet. Igaz is, az egyetem. Nagy gondban voltam, amikor el kellett döntenem, hogy mi is akarok lenni. Sajnos nagyban korlátozta a döntésemet az is, hogy olyan munkát akartam, ami mellett van időm a játékra is. Így jutottam arra a döntésre, hogy tanár leszek. Apa is odavolt az örömtől, amikor megtudta, hogy ilyen állás mellett döntöttem, hiszen így én fogom kiképezni a jövő varázslónemzedékét. Micsoda elgondolás! Akkor kinevettem, és akkor is, amikor átvettem a diplomámat. Viszont itt állva a a tanári pódiumon, már nem tűnik olyan viccesnek. Ismét felütötte a fejét a felelősségérzet és a megfelelési, bizonyítási kényszer. Megint csak nem tudtam abbahagyni a játékot, hiába próbáltam. Bár tény és való, hogy én már elfogadtam magamat így, de valószínűleg ez volt a legnagyobb gátló tényező. Visszatérve viszont a bérlakásomhoz. Még mindig bérlem, megtetszett. Illik hozzám, és a titkos kis életemhez. Az egyetem alatt is sokszor tudtam kihasználni, most pedig igazán kényelmes, nincs is messze, és praktikus helyen van. Sokkal inkább otthon érzem benne magam, mint amikor néha haza ugrom a családi házba. Hiába ott nőttem fel, az a jó gyerek már csak egy mosolygó délibábként lebeg a valós arcom előtt.
De nagyon tuti képet választottál hozzá és a gifek is tökéletesek, ez a rész már a te érdemed. 
Nagyon szépen fogalmazol és a részletes jellemleírás alapján biztos vagyok benne, hogy a játék téren is tökéletesen vissza tudod majd adni a karit. Nem találok semmi hibát, úgyhogy nem is tartalak fel, vesd bele magad a játékba, hogy majd jöhessenek az ikrek között a nagy leleplezések, tuti lesznek nagy áll leesések. 
Foglalózás már volt, ha jól emlékszem, és már amúgy is tudod a rendet. 
