2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Annyira jó hallani a szavait. Ritka az a férfi aki ennyir őszintén és nyíltan tudja vállalni az érzelmeit és bevallom nem is mindig tudom, hogy mit mondjak rá, azon túl, hogy egy csókkal, mosollyal, vagy öleléssel, netán minddel együtt háláljam meg a kedves szavakat. Legalább megnyugtatnak, hiszen bent talán kicsit mindketten feszültebbek lettünk attól, ami kiderült. Bármennyire is normális ilyesmiről egyébként beszélni, de mégis zavarba ejtő. Az én szüleim a tetejében mindig is eléggé konzervatívak voltak ahhoz, hogy nyíltan felmerüljön bármiféle testiség, most pedig egyértelműen ez a témánk. - Oh, de hát ez butaság! Nem hiszem, hogy attól lenne valaki férfias, ha fűvel-fával... ez csak buta közhiedelem, sőt szerintem cseppet sem vonzó tulajdonság. Úgy tűnik, hogy mindkettőnkben van egy kis félsz, csak más irányú. - és talán mindkettő butaság, hiszen ő attól tart, hogy nem tartom eléggé felnőttnek, férfinek így, én ellenben pont attól, hogy még olyan fiatal, hogy nem fog akarni megállapodni, ha kipróbálja az élet mindenféle mélységeit. De abban igaza van, hogy bizony jelen pillanatban egyikünk sem akar mást, és bizony én sem vágyom más férfire akkor sem, ha ő még netán nem olyan tapasztalt és ha épp mindketten zavarban is vagyunk az aktuális témát illetően. - Oh, hogy... hú, hát... - köszörülök meg ezúttal én magam is a torkomat, mert tényleg zavarbaejtő erről így beszélni, még ha közben éppoly izgalmas is. Határozottan jó ötlet, hogy kicsit eltávolodjunk a zsivajtól. Igazán kellemeten lenne, ha most csapódna hozzánk valaki, netán egy újabb ismerős gyermek, amitől biztos, hogy csak még inkább zavarban lennénk, ha épp kényesebb téma lenne a porondon. Azért megvárom, amíg tényleg elhalkul körülöttünk minden és nem kell attól tartanom, hogy épp akkor hajol ki valaki egy közeli ablakon, hogy odaköszönjön a rég nem látott Spencernek. - Igazából nekem sincs olyan nagy tapasztalatom, úgyhogy talán még nem is vagyok vele tökéletesen tisztában, de... - tartok egy kis szünetet és hát azért már a pirulást nem nagyon tudom háttérbe szorítani, bármennyire is próbálkozom. - Vannak érzékeny pontjaim, mint sokaknak, de igazából hiába kell óvni a lányokat, cseppet sincs ellenemre, ha valaki hevesebb, kicsit vadabb... úgy összességében. - na jó, azért mégis csak lesütöm a pillantásomat, mert egész más ilyesmiről beszélni, mint megtenni, hiszen mi még csak rövid idej vagyunk együtt és néhány csókig jutottunk el. Abban persze azért biztos vagyok, hogy Spencer tisztában vannak ennek az egésznek a működésével, hiszen még ha nálam fiatalabb is, azért már nem annyira fiatal, de más valamiről elméletben tudni, vagy eljutni mondjuk egy előjátékig, mint ténylegesen meg is tenni. Beszélni róla pedig még inkább szokatlan nekem is. Mint említettem, a mi családunkban az ilyesmi nem szokás. - És te? Van, ami... tudod jobban beindít, mint más? Lehet, hogy nem voltál még szerelmes, de odabent biztosan akadtak gondolatok, ugye? - simítom meg ezúttal így menet közben futólag a tarkóját, arra célozva, hogy azért már bizonyára eljátszott a gondolattal, hiszen talán igazi vérbeli romantikus, de akkor is vannak igényei és férfiból van.
- Én sem tudom, de igazság szerint nem is érdekel jobban, mint valaminek az elmélete. A gyakorlaton ugyanis egyetlen porcikám sem kíván változtatni, mert ami adatott, azzal tökéletesen elégedett vagyok. - mosolygpk rá elfogódottan, de van a mondandómban egy nagy adag határozottság is, hiszen őszintén úgy gondolom, hogy Dasie amolyan Igazi számomra, s mint ilyen cseppet se szeretném megtudni, hogy járhatna-e több nagy szerelem is az életemmel, hiszen jó ez így. Oké, valószínűleg minden szerelmes személy ezt érzi az éppen aktuális lángolásánál, de ez nem változtat a tényeken és az érzéseimen. - Ugyan, dehogy haragszom! Inkább köszönöm az őszinteségedet. És örülök, hogy ezt is meg tudjuk beszélni, félre ne érts. Csak kicsit.. zavarban vagyok, s tartok attól, hogy annak fényében amit megtudtál nem tűnök már annyira férfiasnak számodra. Enyhe torokköszörüléssel vallok színt a végén. Ha már Dasie megtisztelt az őszinteségével, akkor én is megteszem ezt vele, s viszonozom. Mert bár zavarban vagyok, de nem akarok titkokat. És jobb ezt is átrágni, azt hiszem. Magamtól ugyan nem kezdtem volna bele, de nem bánom, hogy a kedves felhozta. Apró, jóleső és megkönnyebbült nevetés-sóhaj keveréke szakad fel mellkasomból szavainak hallatán. - Akkor erre mondják, hogy tökéletes találat? Mint a kirakós darabjai, amik passzolnak? Hisz én se akarok mást, te se.. - mosolyomat nem is akarom, de nem is tudnám letörölni ajkaimról, s úgy vélem ennél szerelmesebb már nem is tudnék lenni. Egyszerűen mindent szeretek ebben a nőben és remélem, hogy tudja ezt, de ha már nem, akkor mindent meg fogok tenni, hogy éreztessem vele, amíg csak lélegzem ezen a földön. Belefeledkezem a csókba, jólesőn olvadok a pillanatba és közben átölelve őt közel húzom magamhoz, hogy a lehető legtöbb felületen érintkezhessünk egymással, érezhessem a testét, a szíbdobbanásait. - Mit szólnál ahhoz, hogyha elmondanád, hogy mi tesz boldoggá? Minden értelemben. - függőben hagyom a mondatot, értse csak úgy, ahogy akarja. Nem akarok valami perverznek tűnni, se olyannak akinek dunsztja sincs a női testről. Egyszerűen csak kíváncsi vagyok mit mondana meg arra is, hogy miképpen fogalmazza meg. És van abban valami perzselő, hogyha ilyen témákat feszegetünk. Közben pedig ha nincs ellenére akkor kézen fogom és kivezetem a falu széle felé, oda, ahol ritkulnak a házak, megnyúlnak a stégek és összességében kevesebb nyüzsgés vesz minket körül.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
A bizonytalanság eddig is elég komoly jellemzőm volt, de a beszélgetés előrehaladtával csak fokozódik és tényleg jó, hogy lassacskán egy kis friss levegőhöz jutunk majd kettesben. Az apja tényleg elszólta magát, de mégis csak jobb tisztázni, mint később lepődni meg még inkább. Így azért már vannak dolgok, amik jobban összeállnak és persze ha a romantikus regényeimet nézem akkor egyáltalán nem kellene ilyesmin gondolkodnom. Hiszen a nagy szerelmek tényleg egyediek és megismételhetetlenek és az ember ha megtalálta akkor bizony nem érzi, hogy kísérleteznie kellene, vagy hogy kimaradt valamiből előzőleg. Én mégis úgy érzem, hogy muszáj ezt megbeszélnem Spencerrel, hiszen ő bár olyan mint egy romantikus regényhős, de ez mégis csak a valóság és bizony a valóság sosem olyan, mint a regények lapjain olvasott történetek. - Én is így vélem, bár akadnak, akik szerint több nagy szerelem is adódhat az életben, mások szerint egyet is nagyon nehéz megtalálni. Nem tudom, hogy kinek van igaza. - abban biztos vagyok, hogy szeretem Spencert, de lássuk be mi van akkor, ha ő rájön, hogy van ennél komolyabb, másabb érzés is? Látom rajta, hogy kellemetlenül érinti ez a beszélgetés, és igazán nem szeretném elrontani ezt a csodás napot, de mégis csak könnyebb lenne a lelkemnek és talán neki is tisztázni, ha nincs bennem valami nagy kérdőjel, ami folyton ott motoszkál a fejemben. A bizonytalanság kegyetlen méreg lehet és én nem akarok... tudom is én, féltékeny rémes perszóna lenni. - Ezt csodás hallani, ne haragudj, hogy ennyire... nehéz eset vagyok. - mosolyodom el halványan a csók után egész szorosan hozzá bújva sóhajtva egy aprót. Na igen, nem akarom megmérgezni a kapcsolatot azzal, hogy rossz gondolatokat őrizgetek a fejemben, de azzal tisztában van, hogy elég kellemetlenek az előzményeim. Mégis csak nagyfokú önbizalom hiányt ad az embernek, ha ott hagyják az oltárnál, még ha nem is nagy szerelemről volt szó, hiszen minket úgy boronáltak össze egy elrendezett házasságban. Egészen más ez, mint ami Spencerrel van, tudom én. - Oh nem, erről szó sincs kedvesem! - rázom meg a fejemet hirtelen, a kezeimbe fogva az arcát, hiszen bele sem gondoltam, hogy az én kétkedésem önmagamban ilyesformában rá is átragadhat és ő is bizonytalanná válhat, ami engem illet. Hiszen sosem akarnék mást, Spencer annyira jó, annyira kedves, nem találnék olyat, aki hozzá fogható és nem is akarnék keresni. - Sosem találkoztam még nálad jobb emberrel... sellővel, sellővel egyébként sem. Te annyira kedves vagy, jólelkű és gyengéd. Sosem akarnék mást. - finoman az egyik kezemet hátrasimítom a haján keresztül a nyakához, hogy ezúttal én csókoljam meg, de aztán újra magamhoz ragadom a szót. Nem szabadna kételkednie egyikünknek sem a másikban, tisztában vagyok vele és igazán igyekszem, hogy így is legyen, még ha tényleg zavarbaejtő is a téma, bár azt hiszem talán kettőnk közül neki inkább, főleg a miatt, mert még nem volt benne része. Azért most már én is egy egész kicsit elpirulok. - Tudod talán elsőre nem is mindig... tökéletes. Mint mindenben, ebben is meg kell ismerni egymást és összecsiszolódni, ami van, hogy időbe telik, de én nem aggódom, te se tedd rendben? - kicsit megköszörülöm végül a torkomat, mert akárhogy is, de ha az ember efféléről beszél akkor azért a gondolatai és hajlamosak elkalandozni és nem tehetek róla, de az én fantáziám is kicsit meglódul. Nem hiszem, hogy Spencer ne lenne épp olyan finom és érzéki szerető, mint amilyen fottó a csókja is. Persze talán butaság mindenféle fantáziával előre gondolkodni, mert könnyebben vonhat maga után csalódást, de én akkor sem hiszem, hogy ilyesmire sor kerülhetne. Ha valaki olyan figyelmes, mint ő, akkor nem hiszem, hogy bármi probléma lenne.
Figyelmesen hallgatom, amit az Elfújta a szélről mesél. Tényleg érdekel a könyv és a történet is, de valójában leginkább az érdekel, hogy Dasiet mi fogta meg benne, hogy mely aspektusa miatt szereti. Ahogy beszél róla az magával ragad és úgy érzem, hogy ezáltal még jobban sikerül megismerni őt. - Nagy örömömre szolgálna! Úgyis régen olvastam már olyasmit, ami tényleg regény és nem valamiféle útleírás vagy életrajz-szerűség. Lelkesen várom, hogy a kezembe vehessem a példányt, ez hallatszik a hangomon is. - Biztos vagyok abban, hogy akármit olvasnál élvezém hallgatni, de ez különösen kíváncsivá tett. - kacsintok rá nem titkolt elfogódottsággal. A családom sodrában elszólás következik elszólás után, de igazából Dasie-é nem kellemetlen számomra így amikor szabadkozni kezd akkor csak bátorítón, amolyan nincs semmi baj mosollyal pillantok rá. Anyám majdnem mindenről tud velem kapcsolatban, ez épp kivétel volt, de nem valami nagy titok amiből baj lesz, ha megtudja. Nem látom ebben problémát igazság szerint. Amint kettesben maradunk és Dasiet a karjaimba zárhatom sokkal jobban érzem magam. Elhagy a zavartság, melyet az keltett, hogy én sem voltam izgatottságnak szűkében elvégre bár a családom befogadó de ahogy kedvesemnek sikerült megtapasztalni elég.. sok. És nem tudtam, hogy Dasienek nem lesz-e túl sok. Érzem én, hogy van egy "de" mely nem kerül kimondásra, s amikor Dasie folytatja egy pillanatra bukfencet vet a gyomrom. Igazából valahol kínosan érint a téma, s haragszom apámra kicsit amiért ezt ilyen kendőzetlenól sikerült elnyögje, de az ok ami miatt ez a helyzet - már amennyiben az ilyesmi helyzetnek nevezhető - fennáll alapvetően erény színben létezik bennem így csak csendben remélem, hogy Dasie nem gondolkodik erről másképp. De azért van bennem egy kis félsz a szavait várva. - Úgy gondolom, hogy a szerelem olyasmi, ami nem term minden bokorban és nincs benne semmi racionális. azért nem voltam még senkivel, mert nem tudtam elképzelni, hogy olyas valakivel éljem át a testiség örömét, akibe nem vagyok szerelmes. S a szerelem előtted nem kopogtatott. - kezdek bele, óvatosan forgatva a szavaimat mert nem szeretném ha úgy érezné, hogy butaságnak tartom, amit mondott. Alapvetően olyan szinten talán az, hogy képtelen a gondolat hogy elhagyjam valakiért csak azért, mert az fiatalabb, de más részről meg megértem, hogy miért jutott eszébe és szeretném támogatásomról biztosítani. - Nem látok a jövőbe és nem tudhatom, hogy egymás mellett öregszünk-e meg, de abban biztos vagyok, hogy szeretlek és egyáltalán nem szémít, hogy hány éves vagy vagy mennyi vagyok én. Senki sem tudott eddig megragadni, senki iránt nem éreztem így mint irántad és csak remélni tudom, hogy hosszú távon is veled lehetek. Sok mindent szeretnék kipróbálni, de más nő nem szerepel a palettán. Szerepelhetett volna, de egyikük sem érdekelt. Finoman megcirógatom az arcát, hajába siklatom ujjaimat, s ha nem tiltakozik akkor magamhoz közelebb vonva ajkai után kapok egy újabb csókot kívánva csenni tőle. - Ha valaha úgy éreznéd, hogy inkább egy nálam komolyabb, korban érettebb férfi mellett lennél boldog, nem haragudnék rád érte. Nem tudom, hogy eleget tudok-e nyújtani, nem volt rá precedens. - köszörülöm meg kissé zavartan a torkomat. Van bennem ijedelem amiatt, hogy tán nem leszek elég jó.. abban az értelemben, de van valami bizarr abban, hogy erről beszélünk, így annyira nem fogalmazom konkrétan, inkább csak burkoltan a mondataim. De remélem Dasie érti, hogy mit is szeretnék mondani neki.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
- Nehéz lenne ezt röviden összefoglalni, de van benne minden, egy kis háború, romantika, rengeteg érzelem és nehézség, és természetesen van belőle példányom, szívesen odaadom, ha visszaérünk a kastélyba. - felelem lelkesen, mert nagyon is tetszik, hogy elakarja olvasni a kedvenc könyvemet, hiszen ezáltal még jobban megismer engem is. - De persze, ha épp mást olvasol, akkor megvár. Én időnként újraolvasom, de most épp szabad. - egészítem ki magamat még gyorsan, mert hát ki tudja, ha van más dolga, a könyvét is írja, akkor mégsem lehet, hogy máris a kezébe nyomom, aztán meg majd nyaggatom folyton, hogy hol tart és tetszik-e neki. Azért vaskos könyvről van szó, nem lehet egy-két nap alatt letudni. A felvetése viszont tényleg kicsit meglep, hogy olvashatnék fel belőle? Bár tanítok és beszélek a gyerekek előtt, de egy valakinek felolvasni mégis csak jóval intimebb dolog. - Talán, bár még sohasem olvastam fel, de tehetünk egy próbát. - és benne van a pakliban, hogy kicsit zavarban leszek majd, mint most, de ez talán nem baj, mert még sosem merült fel senkiben ilyesmi, akit ismertem. A családjában viszont úgy tűnik nem csak az apjának sikerül elszólnia magát, hanem kicsit nekem is. Igazából, ahogy láttam mindent megoszt a szüleivel, nem is gondoltam volna, hogy az édesanyja nem tud a készülő könyvről. Persze nem tudom pontosan hogyan viszonyulnak az emberek világához, hiszen velem mindketten nagyon kedvesek, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek fenntartásaik úgy általában másokkal szemben. - Ó, én azt hittem... bocsánat... - köszörülöm zavartan a torkomat, Spencer és az édesanyja között jártatva a tekintetemet, de nehéz nem észrevnni, hogy az apja hogyan somolyog az orra alatt közben. Úgy tűnik, hogy ezúttal mindketten kicsit elszóltuk magunkat, ő pedig menekül is a helyzetből, ami végülis egyáltalán nem meglepő. Azért ez mégis csak igen kényes téma, ami most így hirtelen kibukott. Nem mondom, hogy másképp nézek e miatt Spencerre, de azért mégis csak meglepő. Kicsit nekem is már ki van száradva a torkom, így felhörpintem a maradék limonádét a poharamból és leteszem a kisasztalra. - Persze, én se úgy gondoltam és már nagyon várom az ebédet! Köszönjük! - mosolyodom még el, de azért nagyon is ég már a talpam alatt a talaj és jó lenne kicsit kettesben sétálni odakint, még ha bele is botolhatunk akár egyéb rokonokba, de mégis más, mint a szüleivel beszélgetni négyesben. Odakint nagyon is jól esik, hogy Spencer felkínálja az ölelés lehetőségét, én pedig élek is vele. Kell ez a néhány pillanat, hogy egy kis erőt merítsek belőle, hiszen elég komoly témák is elhangzottak odabent, és nem hiszem, hogy ezeket csak úgy a szőnyeg alá kellene söpörni. - Semmi baj, igazán illenek hozzád és nagyon kedvesek. - kezdek bele, megfogva a kezét, hogy kis sétára induljunk. Kicsit fellélegzem a friss levegőn, de a gondterhes gondolatokat azért mégis csak nehéz elrejtenem és azt hiszem butaság is lenne. - Tudod, amit édesapád mondott... - próbálom folytatni, de még mindig igyekszem összeszedni a gondolataimat. Azért ezt nehéz igazán jól megfogalmazni és talán a kételyeimet is ideje lenne a tudtára adni. Persze nem várhatok tőle ígéretet, egyszerűen csak így lenne tiszta, ugye? - Az is meglepett, hogy még sosem voltál szerelmes, de már értem miért jöttél zavarba a közös ágytól. Nem gondoltam, hogy még... Persze nincs ezzel baj, csak hát olyan kedves vagy és szép és... néha úgy érzem túl jó is és... Attól félek... hiszen fiatalabb is vagy nálam és, idővel úgy érzed majd kimaradt valami az életedből, vagy szívesen kipróbálnál mást is... másokat... Nem is tudom... - zavartan köszörülöm meg a torkomat és alig-alig nézek a szemébe, miközben beszélek. Könnyebbé is teszi a dolgot, hogy közben séltálunk is kiváló kifogás lehet, hogy a lábam elé nézek, pedig nem igazán vannak itt átlépni való akadályok. Csak hát tényleg bizonytalan vagyok, lévén egyszer már faképnél hagytak az oltárnál és nem hiszem, hogy túlélnék újra valami hasonlót.
Kiváncsian fordulok a témához. - Miről szól az Elfújta a szél? Bevallom nem ismerem, de nagyon kíváncsi lettem rá. szerinted van belőle a Roxfortban egy példány? Vagy neked volna egy amit kölcsönadj? Szívesen elolvasnám, hogy tudjam milyen világban kalandoztál olyan szívesen. - mosolygok rá. Kicsit olyan lenne elolvasni az Elfújta a szelet, mintha még jobban megismerném Dasiet és engem ez tényleg nagyon érdekel. Sőt, ha már itt tartunk a témánál, akkor eszembe jut róla még valami, amit nem is rejtek véka alá. - Sőt, esetleg ha nem volna ellenedre, akkor.. olvasnál nekem fel belőle? Nyilván nem az egészet, de jó volna a te hangodon hallani. Úgy még jobban a szívembe zárnám a történetet, abban biztos vagyok. Talán van, akinek ez túl nyálas, de nem tehetek róla, ilyen vagyok. remélem, hogy Dasienek nem lesz már sok(k) belőlem, bár hogyha az volna,a kkor bízom benne, hogy úgyis szól. nem olyannak ismertem meg, mint aki hazug lenne és megjátszaná magát. - Könyve? - láthatólag anyám meglepődik, apám pedig csak elkrákogja magát. Nos, az én bűnöm, de elfelejtettem szólni Dasienek, hogy anyámat nem avattam be. Ő mindenben olyan lelkes, naponta rágná a fülemet, hogy mikor olvashatja már. Na mindegy, nem baj, hogy így felmerült, csepp jelét sem adom annak, hogy zavartatnám magam, bár azért az, hogy apám ilyen remekül vigyorog a bajusztalan orra alatt, az eléggé nem szép tőle. Tudom, hogy minek örül. Általában ő szokta elszólni magát, de végre levették ezt a "terhet" a válláról. - Ó, bocsánat! Én azt hittem, hogy ti már.. mindegy, inkább megnézem mi folyik odakint. - menti ki magát apám, s távozik, mint patkány a süllyedő hajóról. Odakintről felhangzó nevetésére tenyereimbe temetem arcomat, s kínomban én is felnevetek. Minek ellenségek, ha vannak szüleid is, akik szeretnek, nem igaz? - Jaj, hát persze, menjetek csak! Az étel megvár, sétálgassatok csak, majd megterítek nektek, amint visszajöttök. És a kocsmát nem úgy értettem, hogy iszákos volna. Csak a társaság száll a fejébe, nem az alkohol. - menti anyám apámat, én meg felállva a kanapéról kezemet nyújtom Dasienek, hogy felsegítsem. Amikor már a házon kívül vagyunk, akkor nagyot szusszanok. - Bocsi, mindenért! Sejtettem, hogy sűrűek lesznek, de hogy ilyen koncentrációban voltak képesek odatenni magukat az engem is meglepett. Remélem nem akarsz máris világgá szaladni a világomból. - jegyzem meg zavart vigyorral, s ha nincs ellenére, akkor kitárom karjaimat, hogy ölelésembe vonjam őt, mielőtt kézen fognám, s valóban sétára indulnék vele.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Elgondolkodom, több másodpercbe is beletelik, amíg sikerül kitalálnom, hogy mit is válaszoljak. Megizzaszt a kérdés és Spencer sejtheti, hogy nem azért, nem emlékszem a könyvek címeire, hanem tényleg nagyon sokszor menekültem a könyvtárba és a könyvek világába, így aztán talán túl sok kedvencem van, hogy választani tudjak. - Azt hiszem az Elfújta a szél, bár nekem mindig Melanie volt a kedvencem. Amennyire törékenynek és gyengének tűnt, épp annyira volt erős, amikor arra volt szükség. - merengek el egy pillanatra, hiszen az a történet tényleg olyan volt, amin sokat sírtam. Na jó persze nem csak sírtam végig, de azért kellett hozzá zsepi bőven. Túl sok érzelmet szakított fel, a viharos szerelmekkel, azzal a sok nehézséggel, amivel a főhősök szembenéztek. Azt hiszem akkor is segített, amikor faképnél hagytak az oltárnál. Próbáltam arra gondolni, hogy Scarlett sokkal több szenvedést viselt el emelt fővel, akkor nekem sem szabad csak úgy összeomlani és el kell fogadnom azt, amit a sors nekem osztott. És lám most itt vagyok egy sellő faluban, Spencer írtó rendes családjával. - Ne aggódjon engem nehéz lenne elriasztani és Spencer könyve is biztosan rengeteget segít majd ezen. - bár az hirtelen eszembe sem jut, hogy vajon a szülei tisztában vannak-e vele, hogy Spencer ír a sellőkről. Remélem, hogy nem okozok gondot azzal, hogy ezt sikerült elkotyognom. Nem vagyok tisztában azzal, hogy a szülei pontosan hogyan is kezelik a sellő-ember helyzetet, mert hát velem nagyon kedvesek és nem érzem úgy, hogy bármilyen ellentét is feszülne csak mert mások vagyunk. Ellenben az én szüleimmel, akik egyáltalán nem biztos, hogy ugyanígy állnak majd Spencerhez, sőt... biztos, hogy nem. Azért mindenképp jó, hogy Spencer visszatér és remek érzés, hogy a szülei előtt is átölel. Egyáltalán nem kényelmetlen a helyzet, bár amikor az apja bizony egyértelművé teszi, hogy Spencer nem csak a szerelem terén újonc még, hanem mástéren is, egy pillanatra talán tényleg meglepődöm és nyelek egy nagyot. Még jó, hogy van mit innom, mert bevallom kicsit kiszárad a torkom. Na nem miatta, sokkal inkább mert ez talán abbéli bizonytalanságomat is erősíti, hogy Spence bizony tényleg nem élt valami vad fiatal életet és ki tudja nem gondolja e majd úgy, hogy mégis akar. - Igen a kocsma veszélyes hely lehet... - mondom végül egy kis zavart torokköröszülés kíséretében és igen most tényleg sikerül kissé elpirulnom. A szüleim soha életükben nem beszéltek ennyire nyíltan semmiről. Az úri szokás, amiben én éltem az érzelmeket se nagyon tudta sosem kezelni, nem hogy a fizikai részét bármilyen kapcsolatnak. Itt viszont nagyon úgy tűnik, hogy nincsenek tabuk és ez minket érintve bizony zavarbaejtő. Akkor hát nem csoda, ha Spencer zavarban volt az egy ágyban alvás miatt. Mázli, hogy az édesanyja menti a helyzetet a kérdésével, bár szó se róla, hogy kell a limonádé, hogy a szám hirtelen jött szárazságával kezdeni tudjak valamit. - Nem is tudom. Volt idő, amikor igen, de amikor nagoybb lettem... azt hiszem nem akartam volna, hogy ilyen hűvös családban éljen, vagy ha fiú lesz, apám túlzott elvárásainak kelljen megfelelnie. - bököm ki végül őszintén. Na igen az apám mindig is fiút akart, de kétlem, hogy jól bánt volna vele. Biztosan igen keményen fogta volna, hogy megfelelően kitanítsa és átvehesse később a birtok irányítását, a család vezetését. Nem hiszem, hogy jó élete lett volna. - Spencer azt mondta szívesen megmutatja majd a környéket, mielőtt ennénk valamit... - kezek bele oldalt pillantva az általam olyannyira szeretett férfira. Ezzel talán burkoltan tényleg arra célozva, hogy nem lenne rossz es kis séta kettecskén, hogy levezessük ezt a beszélgetést és talán váltsunk pár szót mi magunk is. Volna azért miről.
- Melyik volt a kedvenc történeted? - csillannak fel szemeim a könyvtár emlegetésére. A faluban nem nagyon volt lehetőségem olvasni, mert senki sem minősült éppen könyvmolynak, de amióta a Roxfortba kerültem én is szíves örömest látogatom a könyvtárat. Kedvenc olvasmányt ugyan még nem avattam ennyi év után se, de szeretek olvasni, s ha Dasie kedvence olyan, amit még nem olvastam, akkor szívesen a kezembe venném. Vagy ha már ismerem akkor is. Más szemmel néznék a sorokra úgy, hogyha tudom, hogy a kedvesem kedvelte őket. Ha ez túl szentimentális, akkor is. - Te vagy az első, akinek a szájából ez bóknak tűnik. - telik meg anyám hangja elfogódottsággal, ahogy Dasiere néz. Apám lepisszegi gyorsan. - Ne traktáld a rossz hangulatú történetekkel! Még csak most érkeztek és máris el akarod ijeszteni az előítéletek ragozásával? Nem olyan nagy a ház, hogy ne hallatszódjanak ki a szavak a konyháig, de a fiatalok zsizsegése és trappolása azért ront az észlelésen. Így nem hallom, amilyen téma felmerül, mert ha hallanám, akkor valószínűleg sokkal jobban szedném befelé a lában, Mert ha anyám egyszer belemegy a "jaj mi szegény meg nem értett sellők" letargiába, akkor hosszú és meglehetősen izgalommentes estének nézünk elébe. Hacsak nem számítjuk izgalomnak azt, hogy apám feje lilulni fog a pipától. Mert ha valamiben nincs közöttük egyetértés az ez a téma igazán. Nagyon jólesnek Dasie szavai. Átkarolom a vállát, ahogy melléülök, s ha nincs ellenére, akkor finoman közelebb húzom őt magamhoz. Anyám - bár szénné égetett vele - nem állított valótlant: tényleg bújós típus vagyok, de azért nem számolatlanul és boldog-boldogtalanhoz, csak azokhoz akiket szeretek. És mivel így van, nem is szégyellem kimutatni érzéseimet ekképp. - Na, fiam! Csak nem végre belőled is férfi lett? - veregeti apám a saját mellét szavaival, én pedig instant elsüllyedek. Még jó, hogy anyámon ezúttal a pisszegés sora. - Walter, a tengeri csikók szerelmére! Hát hogy lehetsz ilyen illetlen? Ne is törődjetek vele, kicsit sokat járt mostanában a kocsmába, biztos telebeszélték a fejét.. - mentené a menthetőt, de szerintem ezen nem nagyon van mit szépíteni. apám tulajdonképpen arcba kínálta, hogy ideje volna már elvesztenem a szüzességemet, meg azt is, hogy számon tartja annak meglétét. Minden fiú ilyen atyai kijelentésre vágyik. Ja. Nem. - És te szerettél volna egy öcsikét vagy kishúgot? - kérdi anyám. Hallhatólag tényléeg Dasie érdekli őt, s bár talán fárasztó lehet, de mindenre is kíváncsi. Én viszont árgus szemekkel figyelem kedvesem. Ha úgy látom rajta, hogy sok neki a családi cirkusz, akkor kész vagyok kimenekíteni.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Bármennyire is igyekszem és bármennyire is a kedves szavak, azért a bizonytalanság időnként mégis csak eluralkodik rajtam. Ez van, ha az embert már faképnél hagyták egyszer az oltárnál. Tudom, hogy az egy elrendezett házasság volt, de attól még mire odajutottunk valahogy elfogadtam és úgy gondoltam talán működhet is, hiszen voltak rá példák a történelemben, hogy egy boronált pár végül egymásba szeretett. Azt hiszem én is ebben próbáltam akkor évekkel ezelőtt hinni, és ezért is volt olyan kellemetlen a csalódás és pont ezért nehezebb megbízni, főleg tudva, hogy Spencernek még nem volt komoly kapcsolata. Jelenthet ez egyszerre jót és rosszat is, bár ő utóbbira biztosan nem gondolna, hogy bennem felmerülhet. - Köszönöm, azt hiszem a könyvtárnak köszönhetjük. Az legalább igen nagy volt, tele csodálatos történetekkel. - és talán kicsit túlságosan is elmerültem bennük, vagy hát oda menekültem a mindennapok sivárságától. Úgy sejtem, hogy a szüleim sosem gondoltak bele, hogy a sok kötet nem biztos, hogy hasznos, ha az embert elakarják szeparálni a világ "normális" részétől, bár ugye attól függ mit veszünk normálisnak, hiszen nekik az ő életük az még mindig. - Oh hát persze, ez nem is kérdés! Nem fogok visszatáncolni. - segíteni szeretnék neki, ebben biztos vagyok, azt szegény nem tudhatja, hogy a csepp ború, ami átsuhant az arcomon igazából nem a testvére utáni kutatásnak szólt, hanem egészen másnak, a magam bizonytalanságának, amit ezáltal rá is átültetek. De ezt hamar igyekszem elnyomni, hiszen mégis csak nagy dolog, hogy még senkit se mutatott be a szüleinek és ez látszik is rajtuk. A lelkesedésük határtalan és irigylésreméltó a szeretet, amivel Spencer iránt viseltetnek. Biztos vagyok benne, hogy ez a ház tele volt nevetéssel és vidámsággal, amikor gyerek volt még, sőt igazából ez a mai napig sem változhatott, maximum több a nyugalom a gyerekek kirepülésével. - Talán, a magam módján, de egyedül nem volt könnyű. A szüleim tudják egyáltalán nem olyanok, mint önök. - ezzel egyértelműen újfent bókolok. Ez a közeg sokkal jobban illik hozzám, de pont e miatt is lesz érdekes majd, ha Spencer látogat el hozzánk. A szüleim egyáltalán nem olyan nyitottak, mint én, sőt! Nem igazán fogják értékelni, hogy Spencer nem ember, mint ahogyan azt sem, hogy nem úri körökből származik. Talán mindkettőnknek könnyebb lenne nem elmenni arra az esküvőre, de valahol mégis megakarok mutatni, hogy igenis jól alakul az életem és nem leszek macskákkal körülvett vénlány. Na jó, azért ezt még nem zárhatjuk ki teljesen, néhány hétnyi szerelmes együttlét után. - Rendben, csak Walter. - biccentek egy zavart mosollyal. Tudom, hogy a szülei közvetlenek, mesélt róluk, bár még nem sokat. Ellenben úgy sejtem fordítva azért már bőven vannak információik rólam és egyelőre úgy tűnik, hogy nem zavarja őket a korkülönbség sem. Nem tűnnek köpönyegforgató típusoknak, akik nem mondják az ember szemébe a véleményüket. Azért örülök, amikor Spencer visszatér a limonádéval és immár van mit fognom, hogy a kezem se legyen olyan tétlen. - Én nem mondanám, hogy lányos, csak érzékenyebb, mint az átlag, de ez egyáltalán nem baj, sőt! Igazán férfias és lovagias, amikor arra van szükség. - fejtegetem tovább, de a végére azért kicsit sikerül elpirulni, mert a jó ég tudja, hogy ez így mennyire félreérhető. Azért Spencer csókja nagyon is férfias, és bármennyire is romantikus típus, attól még van benne erő, amit érzek, amikor magához szorít. Egyáltalán nem várnám, hogy más legyen, sőt akkor valószínűleg nem habrodom ilyen könnyen belé. - Nekem sajnos nincsenek a testvéreim. Apám mindig szeretett volna egy fiút, de nem úgy alakultak a dolgok. - talán e maitt is hidegültek el egymástól még inkább a szüleim. Sejtelmem sincs, mert igazából mindig is úgy emlékszem rájuk, mint akik távolságot tartottak, de én valahogy mégis megszülettem. Lehet, hogy volt idő, amikor még más volt a kapcsolatuk, csak aztán ez megváltozott, hogy anyám lányt és nem fiú örököst adott apámnak.
Lélekmelengető hallani a szájából azt, hogy szeret. Olyasmi ez, amit akármeddig elhallgatnék, s amivel kapcsolatosan úgy érzem, hogy a szívem a jó értelemben majdnem kiugrik a helyéről. Igazaág szerint sokkal szívesebben fordulnék vissza most, mint sem bemenjünk a házba, de nem azért, mert ne akarnám őt bemutatni. Sokkal inkább azért, mert szívesebben élvezném ki a romantikus pillanatokat kettesben. Már nem úgy, ahogyan tapasztalt és dörzsölt csábító tenné.. inkább tényleg a finom, puhatolózó, randevús módján. - Valószínűleg azért, mert nem tetszett, amit látsz. Ösztönösen túl jó voltál hozzájuk, közéjük. Nem lehetett egyszerű folyamatosan kilógni, s azt érezni, hogy más vagy, de nagyon büszke lehetsz magadra, amiért tőled ilyen távol álló közegben is ilyen csodává tudtál cseperedni. - simogatom meg szavaimmal a lelkét, ujjaimmal pedig orcáját. Észreveszem az arcán a változást, s kissé össze is zavar vele. Feléled bennem némi kellemetlen érzés, mely szerint ajtóstul rontottam a házba, így kissé zavart torokköszörüléssel azért hozzáteszem: - Már persze csak ha te is úgy szeretnéd. Nem akarom, hogy azt érezze bármi kötelező. Nem várom el tőle, hogy úgy érezzen, ahogyan én. Hogy is tehetném? Nem vagyok az a domináns típus, s egyébként is abban hiszek, hogy az érzelmeket és egy kapcsolat működését nem lehet kierőszakolni. Fel sem merül bennem, hogy átfutó kétségének az lehet az oka, hogy fél: elhagynám akár azért, mert idősebb mint én, akár mert találok olyat, aki elcsavarja mellőle a fejem. - A múzeumok is tudnak szépek lenni, de csak ha van bennük lélek. Bizonyára tudtál javítani a ridegségen, kedvesem. - trillázza anyám, s mélységesen egyet tudok érteni vele. Kicsit ugyan zavarba hoz azzal, hogy ilyen nyíltan egyértelművé teszi, hogy szinte mindent elmeséltem neki Dasieről és a kapcsolatunkról, mert nem szeretném, ha Dasie azt hinné, hogy kibeszéltem őt vagy ilyesmi. Nyilván azokat a dolgokat, melyekről úgy éreztem, hogy túl intimek lennének és Dasie titkai nem osztottam és osztanám meg anyámmal, de a családjáról amit hallottam annak felszínét elmondtam azért. Remélem nem haragszik meg rám. - Csak Walter. - mutatkozik be apám, s még egy kis kacsintást is mellékel arra célozván, hogy nem vár el távolságtartást. Csak udvarias szeretett volna lenni, s ő alapvetően ilyen típusúan tisztelettudó. A hölgyekkel pláne. - Máris hozom! - hintek leheletnyi csókot Dasie fejbúbjára, majd felkelek mellőle, s az aprónépet az algaligetbe hessegetve a konyha felé veszem az irányt, hogy némi frissítővel szolgáljak ígéret szerint. Mindeközben Dasie szemben találhatja magát szüleim kíváncsi tekintetével, s bárminemű rosszallásnak híján vannak, mégis talán túlzottan is vizslatóak. Ők ilyenek, egyszerűen minden érdekli őket, így talán gyanakvónak is tűnhetnek, holott messze nem azok. Visszatérve átnyújtom kedvesemnek a limonádét, anyának a tengeri uborkás vizet és apának egy pohár korallvirág-levet, majd letelepszem Dasie mellé újra. Magamnak nagy sietségemben elfelejtettem bármit is hozni, így csak tétován babrálok kezeimmel térdeim között, ahogy előretámaszkodom. - Ó, drágám, milyen édes vagy! Mondd csak ki nyugodtan, hogy már-már túl lányos a viselkedése. Az apja mindig mondta, hogy ne kényeztessem el, de nem tehetek róla, olyan kis bújós volt már születésétől fogva. Még a húga sem igényelte az anyai öleléseket ennyire. Neked vannak testvéreid? A kérdéssel semmi baj nincsen, de az azt megelőző körítéstől úgy érzem menten felgyulladok. Legszívesebben lepisszegném anyát, de nem akarok udvariatlan lenni, így a bölcsebb utat választom, s inkább hallgatok. azt meg nagyon remélem, hogy Boydot nem hozza szóba a családom. Dasie tudja, hogy nehezemre esne mit mondani.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
- Oh, ez kedves. Én is szeretlek! - felelem, mert nem is tudom talán még tényleg nem hangzott el közöttünk ez a szó, hiszen az első csókunk is még egészen friss a ruhabolti keresgélés alkalmával megtörténve. Ezek a pillanatok pedig mégis csak fontosak, bár esetében valahogy tényleg olyan, mintha minden már a kezdetektől meglett volna. Mármint az első pillanatokban is éreztem, hogy van közöttünk valami megmagyarázhatatlan, még ha épp szomorú is volt és én elsőre nem is láttam a rosszul sikerült varázslat miatt. Ez pedig csak fokozódik, ahogy telik az idő és valahogy olyan vele, mintha évek óta ismerném és nem csak néhány hónapja találkoztunk volna. Néha talán télek is tőle, hogy mi van, ha amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is oszlik majd, hiszen eddig még nem volt szerencsém a szerelemben, ő pedig még nem is tapasztalta meg. Mindenesetre hirtelen meg is ölelem, amiért elfogadja a segítségemet, de lehet hogy részben az aggódó gondolataim miatt is. - Igen. Néha nem is értem, hogy én miért nem lettem olyan. Talán a távolságtartás azt is magával hozta, hogy nem vettem át a szokásaikat, sőt igazából mindig ellenálltam. - a túlzott önállóság azt hiszem ezt okozta, én annyira nem olyan akartam lenni, hanem kötődni és szeretni, ami a szüleimnél inkább az érdekekről szólt mindig. Nekem viszont ott volt a kutyánk, a dadusom kisebb koromban, azt hiszem főleg neki köszönhetem, hogy az lettem, aki és persze a nagy könyvtárnak, ahol olyan sok időt töltöttem. - Igen, azt szerintem is. - mosolyodom el, bár talán ha valaki nagyon figyel egy pillanatra láthatna az arcomon cseppnyi kétséget. Na nem magamban, sokkal inkább benne, hiszen ki tudja, ha eddig nem volt szerelmes, nem voltak kapcsolati, és még nem is fogtam fel, hogy még nem is keveredett testi kapcsolatba, mi van, ha valamikor rájön, hogy mégis hiányzik neki a vad fiatalság, amit nem élvezett ki? - Oh ebben teljesen egyetértek! A szüleim háza mindig inkább olyan volt nekem, mint egy múzeum, cseppet sem keltette az otthonosságnak még csak a látszatát sem. - felelem finoman, amivel persze nem sajnáltatni akarom magamat, hanem azt jelzem vele, hogy nekem ez sokkal szimpatikusabb, mint amiben én nőttem fel. Biztos vagyok benne, hogy ezt a házat mindig nevetés és gyerekzsivaj töltötte be, nálunk pedig a csend volt a gyakoribb vendég. - Én is nagyon örülök... uram! - hirtelen nem is tudom, hogy hogyan válaszoljak Spencer édesapjának, hiszen ebben a házban ez annyira személytelennek tűnik - nálunk persze megszokott lenne -, de a kisasszony miatt mégis úgy érzem, hogy így illik. Közben beljebb lépkedünk és tényleg szép számmal összegyűlt a család. Kicsit olyan érzésem van, mintha kirakatba kerültem volna. Tényleg ilyen nagy dolog, hogy Spencer hazahozott valakit, vagy csak azért viselkednek így, mert nem vagyok közülük való, netán is-is? - Igen egy limonádé azt hiszem jól esne, köszönöm! - válaszolok csendesen, de ő mindenképp hallja, miközben a gyerekek egy része legalább tényleg elindul kifelé hangos kiabálás közepette. Spencer szülei pedig engem vizslatnak, mintha csak már a pillantásukkal megpróbálnának kielemezni. Nekem pedig ott zakatolnak a gondolatok a fejemben, hogy vajon mire gondolhatnak. Tényleg nem gond nekik, hogy nem vagyok sellő? Vagy az, hogy idősebb vagyok? Bár ezzel lehet, hogy nincsenek tisztában, vagy ha igen nem zavarná őket. Idővel úgyis kiderül. Kár lenne tagadni azért jócskán ideges vagyok, úgyhogy amint megkapom a limonádémat legalább a kezemet lefoglalja valami, amíg szorongatom a poharat. - Spencer igazán jólnevelt, figyelmes és kedves. Igazi úriember. Nagyon büszkék lehetnek rá! Biztos vagyok benne, hogy ez önöknek köszönhető. - szólalok meg újra, hogy kicsit megtörjem a csendet, bár ez inkább csak az én fejemben lévő csend, hiszen a házban sokkal inkább zaj van. Számomra szokatlan fajta, hiszen nem igen volt ilyesmiben részem családi körben. Az én világom sokkal visszafogottabb, de kár lenne tagadni, hogy ez sokkal jobban tetszik.
- Imádtam azt az első találkozást. Édesen szerencsétlen helyzet volt, de ne aggódj, cseppet se tűntél olyannak, aki nem tud vigyázni magára. Egyszerűen csak arról van szó, hogy szeretlek és meg kívánlak mindentől óvni. - talán először mondom ki a sz-betűs szót, nem is tudom. Nem gondolom végig, ahogy fel se tűnt volna korábban sem, ha már kimondtam volna. Őszinte ösztönösséggel gurul le ajkaimról, mintha a nap minden pillanatában ezt mondanám. Az érzés a részem, nem zavar, hogy ki is mondjam. - Tudom, hogy segítenél, s hogy képes is volnál rá. Köszönettel elfogadom, hálás vagyok érte. - egyezem végül bele, mert biztos könnyebb volna ketten végére járni a dolgoknak. S magamban pedig eldöntöm, hogyha túl forróvá válik a talaj, akkor mindegy milyen közel jututtunk, Dasie biztonsága lesz számomra a legfontosabb, s kimenekítem a helyzetből, bármi áron. - Nehéz népség lehet. - húzom el a számat. El se tudom képzelni milyen lehetett Dasienek olyan közegben felnőni, s pláne azt, hogy mégis hogy tudott önerőből ilyen csodás személyiséggé válni. elvégre ez a masszív családi mintája, amit megosztott velem nem ilyen jellemfejlődést feltételez. Vagyis feltételezhetett volna másmilyet, jócskán. - Évi néhány ünnepet kibírunk velük. Fél lábon is. - kacsintok rá. Igen, hosszútávra tervezek vele, cseppet sem zavar se a korkülönbség, se a faji különbségek. Ezek olyan nüanszok, amiken szerintem nem múlik semmi. Közöttünk semmiképp. - Milyen kedves vagy, drágám! - lágyulnak el teljesen anyám eddig sem épp szigorú vonásai. A ház dekorálása az ő keze munkáját dicséri és megolvad a szíve a gyönyörűségtől, amikor Dasie megdicséri. - Mindenki szerint hajlamos vagyok túlzásokba esni, de szerintem egy otthonon látszik, hogy mikor veszi kezelésbe női kéz. - célozgat, megint. A felém lövellt pillantását látva megkockáztatnék egy szemforgatást, de inkább csak elvigyorodom, amolyen persze-persze anya módon. Időközben apám is megjelenik anyám mögött, s fejet hajt Dasie felé. - Örülök, hogy megismerhetjük, kisasszony! - magázódik, mert így illendő, de a testtartása és hanghordozása semmiképp se távolságtartásról árulkodik. - Kedvesem, engedd már beljebb őket! A nappaliban is tudtok beszélgetni majd. - teszi szeretetteljesen anyám vállára a kezét, s eltereli az útból, így Dasiet előre engedve be tudunk jutni a házba végre a fogadóbizottság gyűrűjében. - Ne haragudj, sejtelmem sem volt, hogy idecsődíti az egész rokonságot. - hajolok Dasie füléhez egy alkalmas pillanatban, amikor anyám "nem illik súgdolózni, édes fiam" tekintete nem ránk figyel. - Végre.. na de anya! - szűkölök fel, miközben hellyel kínálom Dasiet a kanapén. - Hozhatok neked valami frissítőt? Limonádét, kávét? - kérdezem kedvesem, mielőtt magam is leülnék. Citrom mindig van itthon, gyerekkorom óta szinte folyamatosan, így azzal nem lőhetek mellé. Azt pedig tudom, hogy anya és apa mit szeretnek, ha Dasie választ, akkor egyben mindenkinek tudok készíteni valamit. - Nincs dolgotok odakint? Üres az algaliget, hiányzik neki a gyerekzsivaly. - próbálnám apróbb rokonaimat kijjebb tessékelni a házból, ne legyünk már annyian, mint a szardíniák a dobozban.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Cseppet sem lep meg, hogy aggódna értem és ezért talán egy picit ellenáll a javaslatomnak az elején, de egyébként sem hagynám, hogy lebeszéljen. Végtére is, ha ő szembenéz a családommal, akkor így a fair. Jó talán a családom nem olyan veszélyes, mint egy esetleg kiszámíthatatlan vámpír, de néha azért nem vagyok ebben teljesen biztos. Ők is kitudnak szipolyozni gond nélkül bárkit, csak kicsit más módon. - Talán úgy tűnik, hogy nem, de azért hidd el tudok vigyázni magamra. Tudom az első találkozásunkkor nem bizonyítottam, de segíteni szeretnék. - fogom meg a kezét, hogy kicsit megszorítsam. Tudom, hogy úgy kezel, mint egy védendő kisasszonyt, de azért minden helyzetben erre nincs szükség. Úgy az igazi egy kapcsolat, ha támogatjuk egymást, akkor pedig nekem is támogatni kell őt és akarom is, még ha veszélyes is lehet. A testvére fontos, és sejtem, hogy milyen ijesztő lehet felkutatni, bár nem vagyok vámpír témában szakértő, de azért ügyes boszorkány vagyok. Ezt még ugyan nem bizonyítottam sokszor, de nagyon fogok majd igyekezni. - Oh őket szinte minden zavarja, ha valaki nem pont olyan, mint ők és nem akarom, hogy olyan légy, még gyakorlással sem. - rázom meg a fejemet, hiszen a szüleim rettenetesen szigorúan követik a hagyományokat és komolyan vesznek mindent, ami fontos a magasabb körökben. Én ebben éltem sok-sok évig, de nem akarnám, hogy Spencernek megkelljen tanulnia ezt a karótnyelt stílust. - Majd valahogy átvészeljük. - nyugtatom valahol talán magamat is ezzel, mert tudom, hogy az apám és az anyám is olyan emberek, akik gond nélkül odatudnak szúrni az embernek és nagyon ügyesen keresik meg azokat a bizonyos fájó gyengepontokat. De, ha fogjuk egymást kezét, akkor csak könnyebb lesz. Jó eséllyel már maga a tény nem fog tetszeni nekik, hogy Spencer sellő és nem egy jónevű varázslócsaládból származik, és mivel már rossz ponttal indít akármennyire is igyekezne megfelelni, nem lenne sok esélye. A gondolataimból és a röpke csókból viszont egy hang zökkent ki. Egy kicsit meg is rezzenek és szégyenlősen pillantok az érkező asszonyságra, aki ezzel ellentétben nagyon kedvesen és szó szerint tárt karokkal fogad. Akaratlanul is elmosolyodom Spencer bemutatási módján, ahogyan az anyja kijavítja. - Igazán örülök, Adria! - nyújtanám a kezemet, de helyette szívéjes ölelést kapok, amit kissé visszafogottabban viszonozok, hiszen nálunk ez igazán nem szokás, de pont azért tetszik annyira, hiszen én sosem akartam olyan lenni, mint a szüleim. - Nagyon szép a házuk. Remélem nem okozunk kellemetlenséget ezzel a látogatással. - kezdek bele, hiszen mégis csak így illik, hogy az ember egyből dicsérő szavakkal kezd, engem legalábbis így tanítottak. Spencer édesanyja egyből el is neveti magát és nem kell sok néhány pillanat múlva már mögötte toporognak többen is, vélhetően a család többi tagja. - Ugyan kedvesem, nincs szükség formalitásokra, tegezz csak bátran és gyertek már beljebb. Már mindenki rettenetesen kíváncsi a lányra, aki végre elcsavarta az én Spencerem fejét! - zavartan szorongatom az ölelés után már újra Spencer kezét, hiszen tényleg úgy fest ez most egy jelentős pillanat. Sejtelmem sincs, hogy Spencer mennyit mesélt nekik rólam, tudják-e, hogy tanár vagyok az iskolában, netán azt, hogy idősebb a fiuknál, vagy hogy régebben jegyben jártam és hogy mennyire konzervatív a családom. Azt hiszem ezek mind-mindg rossz pontok lehetnek, úgyhogy biztosan nem verte őket nagydobra és talán jobb is, ha nem ezzel indítunk. A korkülönbség pedig valószínűleg azért elsőre nem olyan szembetűnő, az anyák legalábbis nem szoktak örülni, ha a fiuk nem korabelivel talál rá a szerelemre.
Tárgy: Re: Rutland Water (sellőfalu) 2022-02-15, 11:42
- Nagyon szeretnem ha mellettem lennel ebben a kutatasban, de feltelek. Ki tudja milyen lett. Meg akitol infot kaphatnek rola o sem egy ma szuletett barany. Bar annyira nem szornyu szemely mint amennyire annak hittem az elejen. Megigerem hogy vigyazni fogok rad nagyon. Es halas vagyok. - nezek ra elfogodottan. Nem arrol van szo hovy nem hiszek abban hogy meg tudna vedeni magat. Egyszeruen csak szeretem es nem akarom hogy Boyd artson neki. Nem tudhatom azt se hogy a batyam hogy reagalna szoval talan csunya dolog ilyeneket gondoljak rola. De nem tehetek rola, benne van a fejemben es Dasie elott nem erzem szukseget eltitkolni meg a legsotetebb gondolataimat se. Nemikepp megnyugszom a kerdest koruljarva. Egyedul valoszinuleg nem indultam volna neki es a hugomat se szivesen kevertem volna bele fe igy hogy Dasie ajanlkozott konnyebb lett a szivem az aggodalmak ellenere is. Arielt elorekuldom, hadd labatlankodjon anyam nyakan es ne a mienken. Nem kell hogy mindent halljon meg akkor se ha nem beszelunk szemermetlensegekrol a parommal. - Mi az ami a leginkabb zavarni fogja oket szerinted? Ha olyasmi amin tudok gyakorlassal valtoztatni akkor ezennel hivatalosan is felkerlek tanaromnak. - kacsintok ra. Nyilvan a fajomat es a koromat nem tudom megvaltoztatni es letagadni sem ohajtom. De hogyha muveltsegi kerdesekben kene fejlodnom vagy a nyelvtudasom - ami egyelore nincs franciabol de Dasie kedveert azt is megtanulnam szivesen - lenditene a konnyebb ut fele a helyzetet azt meg tudom es meg is szeretnem tenni. Mondanek meg valamit de a csokot melyet csenendo odahajolok kedvesem ajkaira a kuszobon megjeleno barna haju asszony hangja szakitja felbe. - Gyertek mar beljebb, nem harapunk! - nevet anyam es szeles, baratsagos karlenditest tesz, mutatva az utat. Udvariasan elore engedem Dasiet az ajtoban, nem a kuszobon szeretnem bemutatni ot. Odabent megfogom a kezet, batoriton megszoritom es csak fel kezzel gesztikulalva intek hol anyam hol Dasie fele. - Anya, o Dasie. Dasie o anya. - Anya neked, edes fiam, de ez megis milyen bemutatas? - nevet ki a maga kedvesen cinkelo modjan. - Adria vagyok, gyere hadd oleljelek meg! - tarja ki karjait olelesre Dasie fele.
Furcsa dolog ez, hiszen Spencer alapjáraton egy rettentő nyitott és életvidám illető, de ehhez képest amikor megismertem dugig volt a feje kétségekkel és aggodalommal, azért ült a szökőkútnál a földön és ezért estem át rajta majdnem. Most újfent ezt az oldalát látom meg néhány pillanatra, amikor a testvéréről beszél. Valahogy olyan érzésem van ilyenkor, hogy muszáj megölelnem, megvédenem ezektől a rossz érzésektől, még ha ez lehetetlen is, hiszen nem létezik olyan élet és olyan világ, ahol soha nem történik semmi rossz, de Spencer a szememben mégis olyasvalaki, olyan ártatlan, akit soha sem kellene rossz dolgoknak érnie. Megszorítom hát a kezét lágyan és csak azért nem ölelem át, mert így sincs sok időnk kettesben a régi barát, majd a később betoppanó kislány miatt. - Érthető, hogy nem készültél fel rá és talán tényleg csak sebeket tépne fel, de idővel... mégis csak tudniuk kell. Talán, ha előbb megkeresnéd és már úgy állhatnál eléjük, hogy legalább tudsz valamit, könnyebb lenne. Ha szeretnéd, segíthetek. - teszem hozzá óvatosan, mert nem tudom, hogy mennyire akarna ebbe belevonni, de még ha halogatja is örökké akkor sem lehet. Tudom, hiszen én is ezt tettem a levéllel, amit az ex-vőlegényemtől kaptam, de végül mégis csak megnéztem, hogy mi van benne. Na nem mintha jobban éreztem volna magam azután, hogy kiderült eskövői meghívót rejt, de legalább már nem gyötörtek kétségek, hogy mi lehet az. - Biztosan sokakat érdekelne. A világ egyre nyitottabb mindenre, ami más. - ezzel talán részben azt is mondom így burkoltan, ha már itt a kis Ariel is velünk, hogy bizony a bátyját is meg kell idővel keresnie, mert talán segíthet rajta és a világ talán tényleg egyre elfogadóbb, hogy akármivé is vált, beilleszkedhessen. A szülei pedig azért hosszú távon biztosan örülnének, hogy a fiuk mégis csak életben van, még ha elsőre sokkoló is lenne. Én persze egyelőre még arról sem tudok, hogy a húga is vámpír lett és jó eséllyel a családja még erről sem tud. Figyelem, ahogyan a kicsi lány elsiet és egy halk sóhajjal bújok oda Spencerhez, amikor megölel. Figyel minden rezdülésre és biztos vagyok benne, hogy azért érzi rajtam, hogy van bennem némi feszültség. És ennél sokkalta több lesz, ha majd én mutatom be őt a szüleimnek. Oh, sokkal-sokkal több! - Valójában úgy sejtem az én szüleimmel találkozni sokkal nehezebb lesz majd. Ez most inkább egészséges izgalom. Akiknek ilyen édes fiuk van, csak rendes emberek... sellők lehetnek. - mondom a lágy csók után, de azért kell egy ölelés erejéig még néhány pillanat, mielőtt bólintanék, hogy készen állok. Biztos vagyok benne, hogy a szülei nagyon kedvesek lesznek, már-már inkább attól tartok, hogy túlzásba is esnek majd, főleg hogy Spencer még sosem hozott haza senkit és mint kiderült még sosem volt szerelmes. Nem, arra valahogy ebből még mindig nem asszociáltam, hogy ez azt jelenti, hogy még nem is bújt ágyba senkivel, pedig egy olyan romantikus alkatnál, mint nála végtére is logikus, hogy a komoly érzelmek alapfeltételei a testi kapcsolatnak.
Tárgy: Re: Rutland Water (sellőfalu) 2022-02-07, 21:56
- De mit mondhatnék nekik? Hiszen nem tudom, hogy hol van Boyd. Jogos lenne a felvetésük, hogy keressük meg, vagy hogy miért nem kezdtem keresni. S hát őszintén szólva nem nagyon tudnék rá mit mondani. Magam sem tudom miért nem kerestem. Tartok tőle, hogy mit találnék.. - elhúzom a szám. Kellemetlen ezt bevallani, hisz szeretem a bátyámat és minden követ meg kellett volna mozgassak érte, de tényleg nem vitt rá a lélek. A halálát is nehéz volt elfogadni, majd azt is, hogy él, de hogy még azt sem tudom miféle létforma lett belőle és mennyit változtatott rajta az új fajkeveredés.. nem tudom. Nimhue is megsérült és változott egy támadás miatt, de őt már a legelején láttam, nem fenyegette az a veszély, hogy elvadult, mire odajutottam. És nem is olyan nyughatatlan, mint Boyd.. - De cuki vagy! - olvadozik Ariel, majd közénk pattan én pedig bevetem az újabb sellős történetem. Dasie visszakérdésére büszkén húzom ki magam. - Igyekszem! Kutattam egyet s mást, hátha érdekelhet valakit majd ée a Roxfortban elmesélhetem. Nos, te vagy az első, akinek elmondom ezeket, de máris nem volt hiába. - nevetem el magam. Nem a legnépszerűbb faj a miénk, nem voltak kíváncsiak a sztorijaimra, de érdekesek egyébként - szerintem, bár minden szentnek maga felé nyúlik a keze ahogy szokták mondani - szóval nem bánom, hogy összeszedtem őket. Majd beleírom ezeket is a könyvbe, amiről már meséltem a kedvesemnek. - Szerencsére mogyoróhoz nagyon nehéz hozzájutni errefelé és nem is igazán népszerű, szóval nem lesz gond. - mosolyodom el. Megjegyzem, hogy Dasie erre allergiás, nagyon fontos információ. - Ariel! Fuss előre és szólj anyának, hogy mindjárt ott vagyunk. Tudod, hogy szeret mindent előre tudni, hogy megfelelő legyen a fogadtatás. - paskolom meg szabad kezemmel a hátát, hogy útjára bocsássam. Amint pedig kettesben hagy minket, közelebb lépek Dasiehez, s karjaimba zárom őt. - Köszönöm, hogy eljöttél velem! - duruzsolom fülébe, s finoman, bátorítólag megcsókolom. - Ne aggódj, biztos vagyok abban, hogy odáig lesznek érted! Készen állsz? Mehetünk?
Engem aztán valahogy eddig se zavart, ha olyan témák felé sikerült elkeveredni, amik nem annyira illendőek. Végtére is mindketten felnőttek vagyunk, bár tény, hogy akadt, ami kimondottan zavarbaejtő volt, most viszont azért mégis csak több benne az idegesség a miatt, hogy megismerhetem a családját, mint azért, hogy a skótok viselnek-e valamit a szoknya alatt, vagy sem. - Tényleg nem most lenne a legjobb, de nem fair velük szemben sem, ha sokáig húzod a dolgot. Mégis csak tudniuk kellene. - mondom óvatosan, de persze érthető, ha nem szívesen teszi és azért azt én se akarám, hogy ezért fagyjon meg a hangulat. Biztos, hogy nem lesz könnyű a megismerkedés így sem, tényleg nem kellene megnehezíteni. Azért mégis csak két külön faj, két külön világ a miénk és bár Spencer tökéletesen el van az emberk között, a családja ha egyszer itt élnek a sellő faluban, nem biztos, hogy így vannak ezzel. Főleg, hogy mint kiderült Spencer még sosem mutatott be nekik senkit. Bizonyára nagyon izgatottak és ez nem kis dolog, mintha mondjuk pár havonta új lánnyal állítana be. - Micsoda beszéd! Az Arielnél nincs is szebb név! - csattanok fel megjátszott felháborodással. Igazán édes kislány, de nem tudok nem elolvadni Spencertől, ahogyan kettőnkről beszél. Mindig is arra vágytam, hogy legyen valaki az életemben, akihez olyan komoly érzelmek fűznek, hogy ne legyen irreális akár néhány hét után már azon morfodírozni, hogy mi lenne, ha örökké tartana. És most egyértelműen ezt érzem, pedig talán balgaság, hiszen akad egy kis korkülönbség is közöttünk, arról nem beszélve, hogy egészen más világból jöttünk. A szüleim se tudom, hogy mennyire lesznek majd ettől elragadtatva. Jó eséllyel nagyon nem, de erre egyelőre még nem akarok gondolni. Addig jobb nekem is. - Te minden sellőkhöz kapcsólódó történetet ismersz? Bár lehet, hogy a munkádból adódóan sem árt. - pillantok át mosolyogva a kicsi lány felett, aki úgy vezet minket, mintha már az oltárhoz indulnánk. Olyan büszkén húzza ki magát, ahogyan haladunk. A kérdésre azért kicsit elgondolkodom. Nem is tudom, hogy a sellőknél például a vízi ételek minek számítanak. Eszek mondjuk halat, többet mint egy ember, mert az vízi állat, vagy pont azért nem esznek, mert szegről-végről rokonféle? No hát pont ezért hasznos a könyv, amit Spencer ír, lehetséges, hogy ilyen infokat is találnék benne. - Nincs olyan, amit kifejezetten nem szeretnék. A mogyoró, amit nem igazán tolerál a szervezetem, allergiás vagyok rá, de hoztam magammal semlegesítő bájitalt, ha mégis lenne valamiben, akkor nem lesz gond. - paskolom meg a táskámat. Készültem. Mindig készülök, ha ilyesmiről van szó. Inkább a bájital, mint hogy kellemetlen helyzetbe hozzam Spencer édesanyját. Azt viszont egyelőre így Ariel mellett nem akarom megkérdezni, hogy mi a helyzet esetükben a halevéssel. A jó ég tudja, hogy nem kellemetlen téma-e. Spencer biztosan szívesen mesélne róla, de ha a kislányt érzékenyen érinti, akkor inkább hanyagolom. Egyébként is izgulok, úgyhogy kezd lassan minden elszállni a fejemből. Mégis csak néhány perc és ott vagyunk.
Tárgy: Re: Rutland Water (sellőfalu) 2022-02-02, 21:15
- Jobban is, mint illendő lett volna egy hölgy társaságában. - vigyorodom el. Mert hát lássuk be a skótok altájain témázni - még akkor is ha Dasie is benne volt és nem csak magamban beszéltem - nem annyira finom téma. Már akinek. Nekem biztos nem finom, de nem ítélek el olyat se, akinek az én nemi adottságaimmal finom lenne. Khm.. gondolatban is túlgondoltam, úgy vélem, így inkább nevetve lapozok a képzeletbeli könyvben egyet. Az ölelését hálásan fogadom, nagyon jólesik. Átkarolom, s benne tartom ezáltal magunkat ebben a mi szerelmes, szeretetteljes buborékunkban, s bár nyilván ez sem másítja meg a bátyámmal történteket, de a lelkemet mindenképp gyógyítja. - Remélem, hogy nem most kerül sor arra, amikor már muszáj elmondanom nekik. Nem szeretném éppen ezt az alkalmat megölni, hiszen még csak most fognak megismerkedni veled. - mélázok el ezen is kicsit. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem képzeltem már el ezt a találkozást. azóta agyalok rajta, amióta meghívtam Dasiet és mindig olyan szép, olyan kellemes, olyan jó hangulatú az egész fogadtatás, amibe cseppet se fér bele a Boyd-történetszál. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Égek, mint a napon elaludt strandoló bőre, mert bennem rögtön elsőre felmerül, hogy biztos Dasie is értette mire célzott ez a nagyszájú, s bár mások szexuális életéről se beszélek sokszor meg különösebb elánnal, de a magam nemlétezőjéről így a falu utcáján, pláne Dasie előtt.. Merlinre! Nagyon kínos. Amit persze az unokahúgom meg is told egy lépéssel, bár ha innen nézem a hónaljpuki kevésbé cink, mint a szüzesség. Már majdnem reagálnék szavaira, amikor Dasie megelőz, s ezúttal ismét csak rajtam a zavarba jövés sora. - Elfogult vagy, de ezt is szeretem benned. - mosolygok Dasiere majd a rokonomra pillantok újra - Ha a "néni" - formázok idézőjelet ujjaimmal a levegőbe - egyszer érdemesnek tart majd arra, hogy nekem adja azt a kegyet, hogy leéli velem az életét, akkor biztos tudni fogsz róla, mert nagy murit csapunk. - kacsintok a kislányra. - A nevem Ariel, de a Dasie sokkal szebb! - jelenti ki elfogódottan, s megrázza Dasie kezét. Annyira elvarázsolja kedvesem jelenléte, hogy rólam teljesen meg is feledkezik. Lazán befúrja magát kettőnk közé, s egyik kezével Dasie kezét fogja, másikkal olyan egye kánya módra az enyém után nyúl, s mint valami kis hebrencs kolonc úgy dönt, hogy márpedig ő velünk jön a szüleim házába. Feje fölött bocsánatkérő pillantást vetek Dasiere, s inkább magamhoz ragadom a beszéd fonalát, még mielőtt újabb kínos trillával áll elő a kicsi. - Az Ariel valójában egy elég gyakori és népszerű név a sellők között. Ha jól tudom egy mugli meseíró is szerepeltetett egy sellőlányt az egyik meséjében ezen a néven. Bár ő azt hitte, hogy saját maga álmodta meg a nevet, ami félig-meddig így is volt. Azt beszélik, hogy viszonya volt egy sellő nővel, de aztán a nő nem akarta előtte felfedni a varázsvilágot, ám le se akart mondani a varázserejéről azért, hogy tettetett mugliként az íróval legye, ezért elfeledtette vele magát és a kapcsolatukat. De nem sikerült teljesen jól és valahogy felütötte a fejét Andersen "fantáziájában" a név és a sellőség kapcsolata. Juj, nem is kérdeztem még! Van valami étel, amit biztos, hogy nem ennél meg? Nem valószínű, hogy anya olyat készített volna, de ha mégis akkor majd megpróbálom jelezni mi az amit semmiképp se kóstolj meg. Mást nem udvariatlanul eleszem előled. - nevetek Dasiere, miközben hatéves kíséretünkkel lassan elérjuk a házunk ajtaját.
Szó, ami szó nem gondoltam volna, hogy azt fogjuk hosszan fejtegetni, hogy vajon a skót szoknya viselése mennyir elehet kényelmes, ha a himbilimbi csak úgy lazán lógva szellőzik, de úgy tűnik, hogy ha Spencerrel beszélgetek, akkor teljesen meglepő és már-már abszurd témák is gond nélkül felmerülhetnek és valójában még nem is annyira kényelmetlenek, mint elsőre gondolná az ember. - Azt hiszem ezt a témát egészen komolyan kiveséztük. - nevetek fel, és még mindig úgy vélem azért hasznosabb, ha az ember visel alsóruházatot, főleg egy olyan tájon, ahol esetleg szelesebb az idő és a szoknyák könnyebben fellebbennek. Komoly kellemetlenségeket szülhet, ha mindenféle dolgok csak úgy kivillanhatnak, bár lehetséges, hogy a skótok nem valami szemérmes népség és nekik ez nem okozott gondot. A komolyabb angol társadalomban viszont biztosan nagy felháborodást keltene egy ilyen villantás. A testvérével történtek viszont már jóval komolyabb vizek felé irányítják a beszélgetést. Szorosan átölelem, hiszen én még igazából nem veszítettem el egyetlen közeli hozzátartozómat sem. Nem tudom, hogy milyen lehet az a fájdalom, amit a testvérével történtek okoztak neki, de nem csoda, ha nem akar róla beszélni. - Oh, azt hiszem értem és tényleg sajnálom. - szorítom meg a kezét, amikor tovább indulunk. Nem kérdezek ezúttal sem, de sejthető, hogy vámpír lehet, vagy vérfarkas és ezek szerint a sellők talán még az embereknél is kevésbé kedvelik az efféle átkokat. Na persze eleve ritka, hogy valaki ehhez pozitívan viszonyul azt a néhány klánt leszámítva, akik szándékosan akár még be is harapják az utódaikat. Számomra ez teljesen érthetetlen, hogy valaki direkt ragasszon át egy átkot a saját gyermekére. - Akkor mindenre rákérdezek majd utólag, bármit is mesél, ígérem! - hajolok közelebb még az előtt, hogy az újdonsült ismerős, Spencer régi haverja megérkezne hozzánk, aki tényleg eléggé nagydumásnak tűnik és lazán elkotyog mindent, amit gondolom nem kellene, hiszen Spencer pillanatok alatt fülig vörösödik, pedig azt eddig is tudtam, hogy nem volt még szerelmes és talán a naivságomnak köszönhetem csak, hogy ebből a megjegyzésből még nem asszociálok arra, hogy még nem is feküdt le soha senkivel, hiszen azért bőven akadnak olyanok, akiknek ehhez nincs szükségük komoly érzelmekre, bár Spencer nem olyannak tűnik, de ki tudja nem akadt-e már görbe estélye, amikor meggondolatlanul cselekedett. A srác lassan távozóra fogja, de a fülünket egy jóval magasabb hangtartány üti meg egy pillanat múlva és én akaratlanul is felkuncogok. - Oh hát szervusz kishölgy! Igazán kedves, hogy Hamupipőkéhez hasonlítasz, de sajnos nem olyan szép szőke a hajam és még üvegcipellőm sincsen, bár az igaz, hogy Spencer olyan, mint egy mesebeli herceg, ugye? - pillantok ezúttal oldalt a mellettem álló férfire. Azt hiszem a tekintetem mindent elmond. Tényleg úgy gondolom, hogy ő aztán könnyedén beleillene egy mesébe, mint herceg, hiszen olyan kedves és figyelmes, csak neki mellette még kiváló humora is van. - Dasie vagyok, hát benned kit tisztelhetek? - nyújtom felé a kezemet, már persze, amint sorra kerülök, mert bizonyára ha már ilyen jó a viszonyuk, akkor először Spencert támadja be egy pár puszi és ölelés erejéig. Úgy látom azért jócskán vannak, akik hiányolják őt a faluból, ami egyáltalán nem meglepő.
Csókját viszonozom, majd a skótos témakör feszegetésébe fűzött megjegyzésén őszintén felkacagok. - Sose próbáltam még, így nem állítanám, hogy biztos nem kényelmes, de úgy vélem, hogyha nem lenne az, akkor biztos nem így hordanák már ilyen régóta. Lehet, hogy jót tesz a szellőztetés a termékenységüknek, vagy nem tudom. Azt hallottam már, hogy a túl szűk alsó rossz hatással van az utódnemzésre, de nem tudom, hogy amkiatt, mert szűk vagy azért, mert túl meleget csinál odabent. - vállat vonok. Alapvetően nem szokásim férfiasság tagjáról ilyen nyíltan beszélni, pláne nem egy hölgy társaságában, de igazából nekem ez annyira nem fura. Vagyis nem úgy vagyok vele, mint eggyel a saját testrészeim közül, nem asszociálok rá akkor se, ha emberi alakomban én is rendelkezem vele. Másképpen állok a saját testemhez, mint azok, akik sose cserélik az altájukat uszonyra. És hát igen. először nagyon fura volt. - Azért nagyon hálás lennék. - ölelem át gyengéden, beleolvasztva ebbe valóban a hálát és azt is, hogy mennyire jólesik, hogy ilyesmit felajánlott. - Igen, azért. Akkor még úgy tudtam, hogy megölték itt a faluban. Azóta tudom, hogy él, de olyan lény vére keveredett belé, melyet tán még kevésbé emésztenének meg, mint amennyire halála tényét sikerült. - fejtem ki csendesen, majd hacsak nem tartóztat, akkor kibontom az ölelést, s keze után nyúlva újra elindulok vele a házunk felé. - Naaa! - ráncolom fel orromat a visszavágására. Kópésan elvigyorodom. - Oké, ha azt kezdi mesélni, hogy egyszer emberi alakban akartam úszni, hogy ráérezzek milyen a vízben használni az ékszernyújtotta mágikus tagjainkat, s nem öltöttem mindehhez ruhát és egy piranha majdnem leharapta a.. szóval csak hogy tudd: nincsenek piranhák a tavunkban. - nevetem el magamat. - Ezt nagyon is jól látod. - vörösödöm fültőig, midőn leesik, hogy mit sikerült Dasie dicséretének papírjába csomagoljon. Örömmel tölt el, hogy ő is csodásnak látja a nőt, akibe beleszerettem, de azért így odatolni elé, hogy én még soha.. vérciki. - Küldetek át neked a maradékból, anya úgyis egy hadseregnek főz ilyenkor. Jut majd vacsorára neked is. - vigyorgok rá, s egy laza intéssel próbálok megszabadulni tőle. Egy édes kis hang segítségemre is van benne. - Spencyyyyy! Anya mondta, hogy hazajössz! Megtanítod végre, hogy hogy kell pukizni a hónaljammal? Legszívesebben a tenyerembe temetném az arcomat az unokahúgom érkezésére és kinyilatkoztatására. Soha ne ígérj levélben olyasmit egy hatévesnek, amit nem akarsz, hogy kicsicseregjen. - A néni lesz a feleséged, mint a mesében a hercegnek a tökhintós lány?
:: mindenkori hétfős ::
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
- Édes vagy, hogy miken jár az eszed. - nevetem el magamat, hiszen Spencernek van egy különleges képessége, hogy lehetetlen témákat tud felvetni, ami szerintem rajta kívül szinte senkinek sem jutna eszébe egy-egy beszélgetés folyamán. Ő viszont egész komoly történeteket és elmélkedéseket tud kanyarítani olyasmiból, ami a többséget teljesen hidegen hagyná és én lelkesen hallgatok minden fejtegetést. Sejtelmem sincs, hogy a bugyogó vajon ebből ered-e, de igazából lehet, hogy ő sem gondolkodik tovább rajta, ahogyan mosolyogva csókolom meg. Furcsa, hogy rövid idő alatt ennyire meg lehet szeretni valakit. - Nem tudom, talán ha földig ér és tényleg nem enged be semmiféle fuvallatot, de aki fázósabb biztosan nem bírná. Erről mondjuk én is hallottam a skótoknál. Nem is tudom mennyire lehet a férfiaknak kényelmes így naphosszat mászkálni szabadon himbálva. - nevetek fel újra, ezúttal azért kicsit elpirulva, hogy ilyesmiről ejtünk szót. Bevallom nőként eleve nehéz elképzelnem ezt az egész himbálózás dolgot, de gondolom aki így született az már megszokta. Biztosan ugyanannyira lehet mondjuk kellemetlen pucéran futni, mint egy nőnek melltartó nélkül ugrálni, már persze, ha nem olyan deszka típusról van szó. - Oh, akkor e miatt voltál úgy magad alatt, amikor találkoztunk? A testvéreddel történt valami? Sajnálom. Ha szóbakerül megpróbálhatom elterelni a témát. - vetem fel a lehetőséget, hiszen erről még nekem sem mesélt. Amikor találkoztunk igazán nem akartam faggatni, csak tisztában voltam vele még vakon is, hogy nincs jól lelkileg, de nem lett volna értelme annak, hogy mindenáron kiakarjam szedni belőle. Azóta viszont nem merült fel a téma és eddig is úgy gondoltam, ha felkészült rá, akkor biztosan mesél majd róla. Végtére is még elég rövid ideje ismerjük egymást, hogy bőven legyenek az életünkben olyan múltbéli események, amik még nem kerültek szóba, mint téma. Aztán már csak a felcsattanó hangra kapom fel a fejemet és majdnem sikerül összeütköznöm Spencerrel, ahogyan az adott irányba fordulok, de még időben megtorpanok, hogy elmondhassa az infot. - Azt szokták mondeni minden viccnek van alapja, úgyhogy bármit is mond egy része akár még komoly is lehet. - bököm finoman oldalba, de csak úgy viccelődve. - De kétlem, hogy bármi mondhatna, ami gond lenne. - oh én tényleg nem hiszem, hogy ez a Mike akármit is mondhatna, ami esetleg kellemetlenül érintene engem, vagy ami miatt másképp néznék Spencerre. Attól sokkal jobban tartok, hogy ha ő találkozik majd a karótnyelt családommal, na az mennyire lesz kellemetlen mindenkinek. - Szia! - nyújtom a kezemet, amire az említett Mike lazán elkapja az ujjaimat és kézcsókkal indít. Már első ránézésre is elég lazának tűnik, akiből simán kinéz az ember egy világkörüli utat, vagy nagyjából bármi bevállalós tevékenységet. - Hű öregem! Na látom nem hiába vártál ennyit az igazira! - még füttyent is egyet, amitől azért kissé zavarba jövök, de legalább nem egyből arra gondolok, hogy Spencer ténylegesen sokat várt egyáltalán bárkire is. Azt tudom, hogy még nem volt szerelemes, de azt az aprócska tényt nem, hogy még egyáltalán nem volt senkije úgy komolyabban, hiszen csók tekintetében igen profi. - Meghivatnám magam hozzátok, mert tudom, hogy édesanyád remekül főz, de sajnos tényleg nem érek rá. De haver... ezért megérte elmenni az emberek közé! - vigyorogva rázza meg Spencer kezét. Hát szó se róla tényleg elég lazának tűnik, biztosan gond nélkül kikotyogna bármit a múltjukból, ha eljönne a családi ismerkedésre.
- Mondanám, hogy biztos vagyok abban, hogy valamelyik kreatív boszorkány érdeme a varázslat, de nem lehetünk benne biztosak. Pláne, mivel a lányok hordanak a szoknyájuk alatt alsóneműt, illetve régebben hosszabb szoknyákban jártak ami azért nehezebben tudott volna felcsúszni a térdig érő, buggyos alsójuk fölé. Apropó buggyos. Vajon azért hívják bugyogónak, mert régen buggyos-fodros ruhadarab volt? - vakargatom meg enyhén zavartan az üstökömet, mert elakadok a saját gondolatmenetemben. Számomra a téma nem kínos, így nem is fürkészem kutatón Dasie arcát, hogy vajon mit reagál, mármint nem annak negatív voltában. Érdekel a reakciója, s egyébként is szeretem nézni az arcvonásait, mert számomra ő a leggyönyörűbb nő a világon, de a pillantásom apropója nem a kellemetlenségkeresés. - De visszatérve arra, ami miatt ebbe belekezdtem, az egy érdekes tény a férfiakről. Van egy skót srác a suliban, ő mesélte, hogy van nekik valami nemzeti viseletük, amit úgy hívnak, hogy kilt, s bizony a kilt eléggé hasonlít szerintem a roxforti egyenruhákra. Mármint arra, amit a lányok viselnek. Szóval a kilt egy szoknya. Először nem akartam elhinni neki, azt hittem viccel velem, de tavaly szeptemberben elhozott nekem egyet mutatóba a nyári szünet után otthonról. És akkor azt mesélte, hogy ez olyan meleg ruhadarab, hogy nem hordanak alatta alsónadrágot. Elég fura és nehezen is tudom elképzelni. Bár sose hordtam szoknyát. Vajon van az a szoknyamelegség, ami alatt nem fáztak a nők korábban még a harisnya feltalálása előtt se? - zárom egy újabb kérdéssel a témát, mely megintcsak igen szerteágazóra sikerült így egy végtében ahhoz képest, hogy egy egyszerű vízi varázslat apropóján került elő. - Bevallom de, egy kicsit igen. Nem amiatt, hogy mit fognak szólni hozzád, hiszen szerintem nem született még olyan személy ezen a bolygón, aki szerint ne lennél száz százalékig elragadó, de.. bevallom nem jártam itthon azóta, hogy a bátyámmal tragédia történt én magam pedig a Roxfortba költöztem. És lehet, hogy el kellene mondanom a szüleimnek, amit megtudtam a testvéremről, de.. nem szeretném. Szóval rettegek szóba ne kerüljön Boyd. - vallom be kissé zavartan. Oldalra hajolva egy puszit nyomok Dasie ajkának felém eső szegletébe, majd elindulok vele a házak között. - Öregem! Spence és egy lány? Nem káprázik a szemem? - üti meg egy eltéveszthetetlen hang a fülemet. Enyhén megforgatom a szemeimet, majd Dasiehez hajolok még mielőtt a megszólaló vágtában odaérhetne hozzánk. - Régebben ő volt a szomszédunk csak azóta külön költözött a szüleitől. Akármit is mond, semmin ne lepődj meg. Életcélja, hogy rommá égessen engem mindenki előtt. - osztom meg kedvesemmel az egykori szomszéd srác tudnivalóit, vagyis azt a részét ami lényegesnek tánik. Majd az elénk toppanó kap egy vigyort tőlem. - Szervusz Mike. Hogyhogy még itthon vagy? Úgy tudtam, hogy világkörüli utat szervezel. - cinkelem egy kicsit én is, majd a lényeget - számomra mindenképpen azt - is hozzáteszem: - Dasie, ő itt Mike. Mike, ő itt a párom, Dasie.
:: mindenkori hétfős ::
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
- Ha ilyesmiken gondolkozol, szerintem érdekes lesz az a könyv. A legtöbben nem szoktak efféléken kattogni. - Spencer több szempontból is különleges és egyre inkább úgy érzem, hogy nem csak kedvelem, ez annál sokkal több, komolyabb, már-már rajongva pillantok rá időnként, de mindenképpen szeretettel telve. Annyira édes, talán sokak szerint naiv, de azt hiszem ezzel semmi baj nincs. Sokkal közelebb áll a stílusa azokhoz, akikről az ember a regényekben olvas, mint az átlag angol hűvös úriemberekhez. Sosem gondoltam úgy, hogy az a jó kiindulási alap, ha a másik nem mutatja ki az érzéseit. A romantikus lányregényeknek meg van a maguk varázsa, ha de valójában végigélni azt a sok szerelmi szenvedést, amikről írnak bennük... hát nem hiszem, hogy azt bárki is akarná magának. - Nem is tudom, hogy lehetséges lenne-e, de biztosan van rá valami mód. - gondolkodom el nagy komolyan a busz zsuplszkulcs ötletére, pedig könnyen lehet, hogy ő csupán viccnek szánta a dolgot, pedig biztosan megoldható a tömeges hoppanálás is valami módon. - Nem, még én is csak hallottam róla. Még szerencsére sosem ragadtam az út szélén csak úgy, de a városnézés jó ötlet. Meg van a maga varázsa máshogy nézni Londont. - olyan lelkes, olyan édes, én pedig egyszerűen függök minden egyes szaván. Nehéz is lenne nem hasonlóan lelkesedni mindenért, mint ő. Valahogy átragad az emberre az érzés. - Oh te, a végén még túlzásba esel! - csípek bele kicsit a vállába, de csak épp játékosan, egyáltalán nem fájdalmasan, inkább csak szinte alig érezhetően. A horkolásom azért remélem, hogy tényleg nem létezik. Mondanám, hogy eddig még senki se panaszkodott rá, de nem is volt még olyan húde sok kapcsolatom, hosszú távú meg főleg. A Roxfort pedig nem zeng annyira, hogy ha netán mégis horkolnék akkor az kihallatszon a szobámból, legalábbis nagyon remélem!
[Rutland Water]
- Oh, nem is hallottam még erről, de elég praktikus, ha az ember sellőket készül meglátogatni és szoknyát vett fel hozzá. - pislogok meglepetten, bár persze nem ismerhetek mindenféle varázslatot, de erről bizony tényleg nem hallottam még. Nagyon érdekesnek tűnik annyi szent igaz, de most tényleg jobb lenne a szárazon közlekedés. A fürdőruha átvétele se rossz megoldás, de ha már ilyen szépen kicsíptem magamat... bár persze könnyen lehet, hogy a sellőknek és ezáltal a családjának nem pont egy csinos ruha az elsődleges, amit elvárnak valakitől. - Hű! - kerekedik el a szemem, amikor megérkezünk. - Furcsa, de hiába nőttem fel varázsvilágban, mégis sokminden megtud lepni a mai napig. - mosolyodom el, végigtekintve a házakon és a vizen. Azért itt csodálatos lehetett felnőni! - Azért kicsit még mindig izgulok, te nem? - pillantok oldalra kíváncsian, hiszen ha még senkit se mutatott be a szüleinek, akkor azért biztosan van benne egy kis izgalom, vagy csak azért, hogy én mit szólok a helyhez és a családjához? Az biztos, hogy nekem nincsenek előítéleteim, vagy megugorhatatlan elvárásaim. Szerintem tetszeni fog minden, hiszen akik ilyen rendes fiút neveltek fel, nem lehetnek rossz emberek... vagy hát sellők.
- Mint valami lehetséges sztoriba úgy vicces belegondolni, de nem szívesen éltem volna végig azt a megaláztatásrt. Ahhoz nem elég vastag a bőr a képemen. - vigyorodok el szélesen. - Lehet, hogy más lenne, de talán nem sokkal jobb. Nem tudom. Én szeretek ilyen lenni, s alapvetően a nyitottság és jóság híve vagyok, de lehet, hogy nem véletlen ennyire színes a világ jellemileg is. Ki tudja mi történne, hogyha egy csapásra eltűnne minden rossz szándék és minden titokzatosság. - lamentálok kissé tovább gondolva ezt a kérdéskört. Ez is egy nagy hibám a család szerint, hogy mindenről minden eszembe jut, s a teremtés kezdetétől indítva járom körbe az összes témát ha érdekli a beszédpartnert, ha nem. Mindenesetre Dasie eddig nem olyannak tűnt, mint akit ez zavarna, úgyhogy mellette száz százalékig önmagam merek lenni. És remélem ezzel ő is így van. Mert én az egész lényét szeretem, s nem hiszem, hogy tudna valaha olyan oldalát mutatni, ami miatt ez az érzés bennem megváltozna. Eléggé rózsaszínben látom a dolgokat, azt hiszem. - Majd zsupszkulcsosítunk egy buszt. Mekkora látványosság lenne a nagyteremben! - nevetem el magam a gondolatra, ahogy magam elé képzelem a képet. - Utaztál már a Kóbor Grimbuszon? Én még sose, csak hallottam róla történeteket. Sokkal meredekebbeket, ami azt illeti, mint a mugli tömegközlekedésről, bár testközelből azt se ismerem. - csacsogok kedélyesen. Mivel szenvedélyes kutató vagyok, s más fajok megismerése is a szívügyem, így a mgulik kapcsán is szeretem felszedegetni az információmorzsákat. Buszról is láttam hát már képeket, s tervezem, hogy egyszer fel is ülök egyre. - Állítólag vannak ilyen jópofa városnéző buszok is. Megnézzük valamikor Londont együtt, mint valami mugli pár? Az axolotlt nyilván otthon hagynám, hogyha buszra ülnénk. A gondolat eléggé felvillanyoz, tengernyi új és új programötlet jut eszembe, amit szívesen élnék át Dasievel. Az együtt alvás viszont - bár azt is el tudom képzelni és felettébb romantikusnak tartanám, hogy a karjaim között ébredjen - meglehetősen zavarba hoz. Kicsit össze-vissza is beszélek, érzem én, hogy mondhatni kilóg a lóláb, de valahogy kellemetlenül érezném magam, ha hangosan is ki kéne mondanom, hogy milyen szinten tapasztalatlan vagyok a témában. Így hát kifejezetten örülök, amikor előáll a horkolós poénnal, hálával telik meg a szívem érte. - Szerintem a horkolásod is szép lenne, ha lenne, szóval az se zavarna. - kacsintok rá, aztán belevágunk a nagy utazásba végre.
Észlelem a meglepettségét, s szándékomban is áll elmagyarázni neki a helyzetet, de elsőre hagyom, hadd élvezze ki a látványt, hadd igya magába a hely varázsát. Mert szerintem van neki, bár tény és való, hogy én eléggé elfogult vagyok, elvégre ez az otthonom. - Emiatt ne aggódj, több megoldási mód is létezik rá. Egyrészt ha szeretnéd felvenni, akkor van pár öltözőfülke a strandolók számára arrafelé.. - mutatom meg az irányt - Viszont ha mégis maradnál ebben a ruhában, biztosíthatlak, hogy nem lennél kinézve benne a víz alól. És van egy egész jópofa varázslat, ami meggátolja a szoknyák víz alatti olyan libbenését, ami esetleg alsóneműt villantana. A nevét nem tudom, meg azt se, hogy kinek jutott eszébe kifejleszteni, de egyfajta súlyozásként funkcionál. Érezni nem éreztem még magamon értelemszerűen, de láttam már hatásait. Volt a bátyámnak is egyszer egy nem sellő barátnője, na ő például kifejezetten a libbenős szoknyákat imádta és sose volt hajlandó fürdőruhában megjelenni, így ő rendszeresen élvezte ennek a varázslatnak a hatásait. De bocsi, kissé elkalandoztam.. És rendben, akkor legyen szárazon. Gyere, erre kell menni! - nyújtom karomat Dasie felé, hogy úgy kísérhessem az oldalamon őt, mint egy igazi hercegnőt. Az épület belseje felé tartunk, a bejáratban előre engedem, majd belépek én is utána. Egyértelmű, hogy tértágító bűbájjal van ellátva a hely. Amíg a szem ellát vízre épített házak sora tárul elénk. - Nos, itt volnánk. Mi az első benyomásod? - kérdezem enyhe izgatottsággal a hangomban. Hiába, ő az első lány, akit hazahozok magammal, nagyon is számít számomra, hogy mi lesz a véleménye.
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Persze bizonyára nem is egyszerű, ha egy sellőfaluban élsz, és ott mondjuk nincsenek olyan sokan, főleg a korosztályodban, akkor onnan válassz valakit. Korlátozottak a lehetőségek és az embertől, vagyis ez esetben a sellőtől nem várható el, hogy csak azért kedveljen meg valakit, mert nincs más. Én mindig is úgy gondoltam, hogy az érzelmeket nem lehet irányítani, bár persze akkor is így véltem, amikor hozzá akartak adni egy kinézett fiúhoz, de végül mégis pocsék érzés volt, amikor nem jelent meg az esküvőn. Persze lehet, hogy csak a cserbenhagyás érzése miatt és nem feltétlenül azért, mert ténylegesen akartam volna, hogy elvegyen. Megkedveltem a végén, ebben az egyben biztos vagyok, de egészen más az, amit most Spencer társaságában érzek. Ez jóval intenzívebb finoman szólva. - Azt hiszem azt tényleg nem nézték volna jó szemmel az iskolában. - nevetek vele, hiszen ha az édesanyja hiányos és furcsa öltözetben mutatkozott, akkor még Dumbledorese mentette volna meg Spencert attól, hogy megszólják, ha hasonlóképp cselekszik. Persze jó eséllyel akkor fel se vették volna. Egyébként meg teljesen érthető, hogy a sellőknek nem könnyű alkalmazkodni a felszínhez, ahogyan biztosan nekünk is nehéz lenne a vízmélyhez. Nem csoda, hogy azért izgulok, hogy a családjával fogok találkozni, hiszen még csak jó úszó hírében sem állok. - Ez nem volt szép tőlük. Pedig, ha mindenki ilyen lenne mennyire más is lenne a világ! - simítom meg gyengéden az arcát, hiszen tényleg olyan kedves és annyira szép lelke van. Más tényleg biztosan azt mondaná, hogy naiv, vagy hogy lehetne zárkózottabb, gyanakvóbb, de mégis csak az ő élete boldogabb, mint azoké, akik olyanok. Vajon azzal, hogy emberek közé jött, ez nem fog változni? Nem azt mondom, hogy Spencer olyan, mint egy nagy gyerek, de ilyen tekintetben talán egy kicsit mégis és szörnyű lenne, ha ez kiveszne belőle valahogy, valamikor. Nem is csoda talán, ha a puszi nem sokon múlik, hogy ne fulladjon egy ölelésbe, de visszafogom magamat, hiszen sose indulunk el különben és talán időre megyünk a szüleihez. - Tudtommal nincsen, mármint attól függően, hogy mekkora a tárgy. Ha többen utaznak vele, akkor nagyobb felület kell, amit mindenki elér. - válaszolok picit elgondolkodva, bár még én magam sem utaztam zsupszkulccsal nagyobb létszámmal, de tudtommal nem megoldhatatlan, csak kicsit bonyolultabb az elkészítés és persze tényleg olyasmi kell, amit többen elérnek, mint mondjuk egy hosszabb kötél, hiszen mégis csak fontos, hogy mindenki egyszerre fogja meg és engedje el. Az összehangoltsággal lehetnek még bonyodalmak. - Oh... értem már, de e miatt ne aggódj, majd ott kitaláljuk, hogyan is legyen. Engem nem zavarna és becs' szó nem horkolok, legalábbis úgy tudom. - próbálom kicsit elviccelni a dolgot, amit a mosolyom is mutat, mert azért érzem én a szavai mögött, hogy itt talán valami többről van szó. Tény, hogy az együtt alvás intimebb dolog, de mintha kicsit tartana is ettől, vagy csak úgy gondolja, hogy mindent ki kell várni és a helyén kezelni? Arra még mindig nem gondolok, hogy még senkivel sem aludt együtt, csak hogy ő inkább olyan lovag típus, aki mindennek magadja a módját és meghagyja az idejét.
[Rutland Water]
Ahogy megérkezünk meglepetten pillantok körbe, hiszen nem látok házakat egyelőre. Biztosan persze rejtve vannak a muglik elől, ahogyan a Roxfort is, de azért meresztgetem a szememet, hátha mégis kiszúrok valamit a levegőben, ami rejtett dolgokra utal. Aztán jön a kérdés, amire már a víz irányába pillantok. - Víz alatt? Bevallom nem vettem fel a fürdőruhámat, bár hoztam, hátha kell, de... - és az idő se rossz, biztosan nem rettentő hideg a víz sem, de hogy már eleve csapzottan, vizesen mutatkozzam be a családjának... Jó tudom, butság, hiszen nekik a vizes állapot az alapvető. Lehet, hogy úgy keltenék jobb benyomást. - Talán jobb lenne szárazon. - határozok végül, hiszen itt a parton még se tudnék hirtelen átöltözni, meg aztán bár tudok úszni, de nem vagyok profi és nem biztos, hogy menne a nagyobb távolság.
