2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A nyolc felnőtt mágiahasználó a Roxfort területén van ebben a pillanatban, ezen a csillagtalan nyári estén, amikor komor vihar veszi kezdetét, szinte a semmiből. Diákok már alig találhatóak a birtokon, hiszen nyári szünet van, csakis hírmondónak maradtak, akik példának okáért valamely tanárnak segítenek. A tanárokon, diákokon, és a személyzet tagjain túl azonban áthalad a birtokon egy-egy kívülálló is, varázshasználók, ex-halálfalók, mindenki saját célzattal, itt éri őket a vihar. A vihar amely elsőre normális viharnak tűnik, hirtelen támad az égzengés és földindulás, úgy esik, mintha csak dézsából öntenék, majd egyértelműen egy mágikus lökéshullám száguld végig az iskolán, s az azt körülvevő birtokon, majd mind a nyolcan az udvaron találják magukat, csont száraz ruházattal. A pálcájuk nincsen náluk, hiába is keresnék. Az egész iskola kihaltnak tűnik, nem moccan semmi, csak ők egymást méregethetik. Vagyis előtte illene feltápászkodni, mert úgy néznek ki, mint a kuglibábuk, akiket valaki alaposan feldöntött. Az esti órára azonban tekintettel van a sors, senki nincsen ugyanis hálóruhában. Olyan ruházatot viselnek, mint amilyen napközben is volt rajtuk. És hogy a pálca hiánya mit jelent? Tulajdonképpen az benne a meglepő, hogy mágikus erejük teljében vannak, úgy érzik, hogy akár pálca nélkül, varázsszavak kimondása nélkül is tudnának varázsolni. S a tópart felé egy furcsa, tejszerű köd imbolyog, mintha lidércfény lenne...
//Nos ez az alapszitu, lehet ismerkedni. Ne várjatok egymásra, itt még nincsen sorrend. Viszont ne játszatok le több kört, mindenki csak egyszer írjon. Lehet varázsolni, képességeket használni, mágikus adottságokat aktiválni, bármi ilyesmi. A határidő, amíg írni lehet ebben a körben: július 20. Később majd lehet, hogy lesznek gyorsabb körök, de itt még mindenki emészgesse a szitut. Kérdezni facebookon a csoportban, kivéve ha titkos dologról van szó, akkor nálam (Draco) személyesen)
A jelenlévők: Samuel Assielin Flinn O'Donnell Chantal di Merini Caitlyn Brooks David LaFayette Agnese Yermouth Remus J. Lupin Georgiana Findley//
Szerző
Üzenet
Jonathan Stark
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-26, 18:39
Micsoda egy goromba alakkal sikerült találkoznia, már megint. Lehet jobban járt volna, ha tovább süllyed és engedi, hogy élve megegyék, legalább akkor nem kell elviselnie a modortalanságot. - Bátorkodtam feltételezni, hogy a jelen helyzetünkből kiindulva számíthatunk egymásra. Mivel jómagam idősebb vagyok, a beszéd részét választom, és koromnál fogva, fizikailag is gyengébb lehetek, és talán mágikus erőben is. Kettőnk közül önnek van nagyobb esélye a sikeres igékre, illetve ha rosszra fordulnának a dolgok, akkor a túlélésre is.- nem kifejezetten hiszi el a szavait, mivel egyáltalán nem tartja őket igaznak. De jártas már annyira a hazugságokban, hogy igen kevesen vannak, akik átlátnak rajta. Egészen meglepték a szavak, amiket az idegentől származtak. Mintha csak a sors akarta volna, hogy idekerüljenek, egy ősrégi harcban legyenek bajnokok, mentsék meg a világot… vagy engedjék, hogy káoszba fulladjon. Nem is hangzik annyira rossz ötletnek, hogy engedjék a ködöt győzni. Csak afelett nem tud elsiklani, hogy ehhez talán fel kell áldoznia a saját életét is, és nem elég másoké. Ez a tény pedig kifejezetten unszimpatikussá teszi az egészet. Kénytelen lesz arra törekednie, hogy a köd ne nyerhessen, vagy ha mégis, akkor arra, hogy akkor túl élje valahogyan. - Rendkívül érdekes. Nem igaz?- érdeklődve pillantott alkalmi partnerére, de azt kell észrevennie, hogy már nincsenek egyedül. A mai a meglepetések éjszakája. S ha már nincsenek végre egyedül, akkor átgondolja a történéseket, leginkább a társaságról elmélkedik, aminek azok négyen voltak a tagjai. Talán ha sikerül többet megtudni róluk, a titkaikat, akkor abból még bármi kisülhet, bármi, bármi amiből busás haszna lehet.
- Nem tudom, arról nem találtam írást, de majd később megpróbálok még információt keresni róla, ha a többiek nem találják meg addig, illetve azt is, hogy hová vezet az ajtó. Válaszolom Lupin professzornak, egy elfogódott mosollyal reagáltam meg dicséretét, az óráján túl sok ilyen alkalom nem volt. Tehát a fordítást majd folytatom, de előbb Hugrabug Helga sírja! Már nem érzem én sem azt a kicsattanóan nagy energiát, de nem is érzem, hogy komolyabb bajom lenne, így töretlenül a saját magamnak kiszabott feladatra koncentrálok. Egyszerre egy dolog, persze azért megjegyzem, hogy a Kastély ajtaján ne futkossak be és hogy Yermouth professzor párszaszóul beszél. Ezt nem tudtam a tanárnőről, vagány! Én biztos nem kezdek emiatt rémeket látni, hisz én tudnék mesélni a beskatulyázáról igazán. Ugyan többet nem tudok meg a csapóajtóra írtakból – de Chantal és David úgyis azzal foglalkoznak… többé-kevésbé – de a varázslatom sikerrel járt. - Itt van a temető! …. Nahát, itt van egy temető. Előbb lelkesen kiáltok fel, biztosan érzem, hogy Hugrabug Helga sírja itt lesz. Ugyanakkor konstatálnom kell, hogy itt van egy temető. Az igazi Roxfortban nincs ilyen, és itt sem láttam idáig. Vagy csak nem kerestem? Persze, hogy nem kerestem, de hogy nem vettük észre? Persze a macskák támadása mindenki figyelmét elterelte, de akkor is. Pillantásommal bejárom a különös temetőt, aminek a túloldalán felfedezem a kis csoportot. - És ott vannak mások is! Hamarosan biztos a többiek is felfedeznék őket, de így aztán megint mutogatok irányukba, így talán a különös harc végét is látják majd. Felfedezem Graves-t is, végre valaki, aki nem a tanárom és nem is teljesen ismeretlen. Ettől kicsit jobban érzem magam. - Hello! Én Georgiana vagyok, diák a Roxfortban. Előbb Graves-re mosolygok külön üdvözlésképp, majd bemutatkozok én is Maximilian-nek és kis csapatának, mikor odaértek hozzánk. - Milyen lényekkel harcoltak az imént? Mi nemrégiben furcsa macskákkal küzdöttünk meg, a mítoszok leírása alapján elvileg a túlvilág őrei voltak. Ez alapján valahol az élők és holtak világát elválasztó határmezsgyén, más legendák megfogalmazása szerint az Alvilágban kellene lennünk. Ott van egy csapóajtó, a rajta található írás alapján a közelben található három alapító sírja, Mardekár kivételével, tőlük kellenek egy bájitalhoz összetevük. De azt nem tudjuk, hogyan kerültünk ide, volt valami különös vihar, aztán mindannyian itt tértünk magunkhoz. Meghagyom másnak, hogy a Roxfort állapotáról beszámoljon, meg a különös ragyogásról, én egyébként se vagyok túl cserfes fajta… amit most épp nem bizonyítottam, hm, lehet mégse vagyok olyan szófukar, mint idáig hittem magamról? Az önismereti boncolgatást elhalasztom és ismét Maximilianékhez fordulok. - Nincs önök között esetleg gyógyító? Caitlyn és LaFayette professzor nincsenek túlságosan jól. Ha szükséges, akkor kicsit támogatom is Caitlynt, pech, hogy pont az Ispotályból érkező személy van a legvacakabbul, aki segíthetne a sebesülteken. - Hugrabug Helga sírja ott van, azonosítottam az imént, feltételezem a többieké is, megnézem. Leginkább Yermouth professzor afféle csendes jóváhagyására várok, ha nem ellenkezik, (és ha Caitlynt is gondos kezekre bíztam) akkor egy pajzsbűbáj – biztos, ami biztos alapon – elmormolását követően elindulok a temető felé. Nincs messzire, így egyedül is elindulok, de a társasággal sincs bajom. Ha nem ütközök akadályba, belépek a temetőbe éselindulok a sírok felkutatására, ha egy helyen lennének, az lenne a legegyszerűbb.
Caitlyn Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-22, 09:29
Georgiana válaszol egyedül a kérdésemre, hogy segíthetek-e esetleg valamiben, felé fordítom pillantásomat. Egy picikét én is elképedek, hiszen pont sosem gondoltam volna, hogy ilyesmivel kell majd megszégyenítenem az iskola alapítóit. Remélem, hogy nem szükséges kiásnunk a sírokat, vagy egyszerűen csak feltudunk varázsolni onnan valami kis csontocskát, de még így sem tudom, pontosan milyen bájitalt kellene keverni ezekből. Mire a gondolataimban végigfutnak ezek a dolgok addigra a sötét foltok terjedni kezdenek és egyre csak rosszabbodik az állapotom. Ahogy a többieket nézem, csak homályosodik a kép, lassan forog a világ. A kezemen lévőket elemezni kezdem, és ekkor fog el valami olyan érzés, mintha halott lennék. Rémes, és ahogyan jobban belegondolok és próbálom magamat a gondolataimban átvizsgálni, úgy érzem, a szerveim nem működnek. Elfehéredek, és keresek valamit/valakit magam mellett, akiben kicsit megkapaszkodhatok. - Valami... valami nincs rendben. Úgy érzem lassan már nem leszek... - Gyengülök, több mondandóm nincs, csak erősen kapaszkodom, hogy ne essek térdre ott mindenki előtt. Egyre jobban kezdek kétségbe esni és ezt szerintem a körülöttem lévők is látják. Mások kijelentéseit és kérdéseit most teljesen magam mögött hagyom, egyébként fel sem tudnám őket fogni. Azt még észreveszem, hogy többen lettünk mint voltunk. Hurrá, több tanúja lesz annak, hogyan fogok elenyészni itt, a Roxfort udvarán! Örülnék neki, ha legalább egy embert ismernék a jelenlévők közül, de sajnos senkit. Remélem a többiek tesznek valamit vagy megpróbálnak segíteni, mert én annyira gyenge vagyok, hogy biztosan nem tudnék semmi értelmes varázslatot elmormolni.
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-21, 19:04
Nox a nagymesén
Lassacskán hiábavalónak tűnik mindenfajta indulatos kapálózás, elmémet mégis elborítja a torz gyűlölet támadóm iránt. Nem fogom fel mi történik körülöttem, azt se hogy ki segít leráncigálni rólam ezt a démonszerű lényt, csak akkor lélegezhetek fel, mikor az már elemi kitörésemnek hála végleg megsemmisül. De még ekkor sem mozdulok. Egyik könyökömön támaszkodva meredek a semmibe, tekintetem olyan megtört ürességet tükröz, melyből bárki képes lenne kiolvasni a rémült gyengeséget. Nem érzékelem a segítő szándékot Max felől, sőt mi több, hirtelenjében megrémülök tőle, hirtelen légszomj tör rám, és saját kezűleg, kapkodva tápászkodom föl, közben legyintgető kézmozdulatokkal jelezve, hogy nincs semmi bajom, ne is törődjenek velem. A fejemhez kapok, kissé szédülök, kavarognak a gondolataim, próbálom pillanatok alatt a helyére illeszteni letört maszkom darabkáit - mely bármennyire is sebezhetetlennek tűnik, most mégis mintha leválni készülne. De nem hagyom. Nem hagyhatom, hogy így lássanak. Pár mély lélegzet után felegyenesedek tehát, leporolom magam, majd megfordulok, és egy megmásíthatatlanul magabiztos mosolyt erőltetek az arcomra. - Kutyabajom. - Felelem a bájos férfiú kérdésére, és bár nyakam már-már elviselhetetlenül sajog, ennek még csak a jelét sem mutatom ki. Csendben tűröm, mindaddig míg a megfelelő környezetbe nem érek hogy ellássam. Időközben társaságunk is érkezett. Ösztönszerűen újabb sötét lényeknek hiszem őket, már állnék is egy harciasabb pozícióba, de úgy tűnik nincs okom tartani tőlük. Sőt mi több, együtt meglelhetjük a kirakós néhány újabb darabkáját. Ezt persze ne úgy tessék érteni hogy olyannyira epekedve vágyom bárki társaságára, engem pusztán az vezérel, hogy egy kis félrevezetéssel learassam a babérokat, melyek alatt a piszkos munkát lehetőség szerint valaki más végezte el. Az újonnan érkezettek között szemet szúr egy leányzó - név szerint Chantal - valahogy ismerős emlékképként villannak be markáns kisugárzásának darabkái. Biztos vagyok benne hogy találkoztunk már, ahogy abban is, hogy nem épp egy békés hétvégi vásárolgatás során. Elmémbe vésődtek gyönyörű, kifinomult vonásai, ugyanakkor nem rémlik, hogy ezen szerény vonzalmam bizonyos testiségekig fajult volna közöttünk. Sebaj, ami késik... Oh, nem, mégse, előbb inkább jussunk ki innen. Azért egy sejtelmes mosolyt küldök felé, mielőtt felmérném a kialakult szituációt. Pár másodpercig gondolkodom, mi is ilyenkor a teendő, majd szóra nyitom a szám. - Bár kétségkívül érdemes lenne a vadőr úrra hallgatni ha épségben ki akarunk jutni innen, ugyanakkor abba sem árt belegondolni, hogy mindaz amit eddig láttunk, csupán illúzió volt, amik nyilván nem csak úgy ok nélkül környékeztek meg minket. Nincs rá semmi garancia, hogyha a sírt figyelmen kívül hagyva menetelnénk tovább, valaha is megtalálnánk a kiutat a tömérdek szemfényvesztés között. Nos tehát... Tud valaki valamit, ami nyomós érvként szolgálhatna? Taktika, stratégia, pár elejtett információ, bármi...? - Intézem hangzatos mondandómat az összes jelenlévő felé, ami egyébként cseppet sem fordít a tényálláson, csupán kelteni akartam némi pozitív benyomást. Igyekszem ismételten átvenni a szóvivő szerepét, azon egyszerű megfontolásból, hogy ne én legyek az, akit leküldenek a kriptába, hogy az élete árán fejtsen meg valami fura rejtélyt, amihez ráadásul még csak kedve sincs. Ami pedig a társaságomat illeti... Hm, nos; azt hiszem ezt egy picivel későbbi időpontban majd még átgondolom.
David LaFayette
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-20, 14:55
Valamiféle halovány rosszullét jön rám, miközben az ismeretlen nő közli velem a nevét, de most még nem igazán foglalkozom a dologgal. Nyilván a stressz, hiszen épp az ért mostanában minket talán túlságosan nagy mértékben is, úgyhogy felesleges is lenne ezen rágódnom. Jelen pillanatban még fogalmam sincs arról, hogy nemsokára sokkal rosszabbra fog fordulni az állapotom, de még magamnál vagyok, és úgy gondolom, mindez nemsokára elmúlik. - Chantal? – mosolyodok el némileg bambán, ami nekem ugyan nem tűnik fel, de talán a kis csapat hölgy tagjai hamarabb megállapítják a dolgot. – Igazán szép név, noha még sosem hallottam… Mennyi idős, ha szabad kérdeznem? Volt ugyanis egy korosztály, amely alapján be tudtam lőni a nő nevének eredetét. Persze, minden generáció egyre szokatlanabb nevet adott a gyermekeinek, és a nő nagy eséllyel jó pár évvel fiatalabb nálam. Pofátlanság ugyan ilyesmit kérdezni egy hölgytől, de ez engem jelen pillanatban nem igazán izgat. Valamiért még az a helyzet sem, amibe csöppentünk. A lényeg, hogy Chantal a közelemben van… Amíg ő rendben van, addig semmi baj. Valamiért legalábbis így gondoltam. Általában nem így szoktam gondolkodni, de most valamiért nem érdekelt a többiek sorsa. Chantal a lényeg, ők nem számítanak. - Nos, mit szólna, ha némileg közelebbről is megnéznénk azt a bizonyos csapóajtót? – pillantok Chantalra, miközben ő éppen megválaszolja a kérdésemet Braddy-vel kapcsolatban. Lassan kezd rémleni a dolog, de nem érdekel. A rosszullétem kezd elhatalmasodni, és már elég szépen izzadok. Olyan, mintha belül akarnék elégni. Komolyan nem tudom, mitől lehet, de egyelőre nem engedhetek a fájdalomnak. Ki kell innen jutnom, méghozzá minél hamarabb… Fene sem akar tovább időzni itt. Lágyan megfogom hát Chantal karját, majd magam mellé vonom, hogy közelebb legyünk a csapóajtóhoz, és hogy minden kérdésemre választ adhasson. Épp csak egy-két lépésre mentünk távolabb Agnese-től, így a professzor továbbra is szemüggyel tarthatja kis kedvencét. Nem mintha annyira izgatna a két nő csatározása. Engem csak a csapóajtó érdekel, semmi más. – Mik ezek a jelek? A furcsa összevisszaság felé bökök, mely jelek halmazából áll, és melyeknek láttán eszembe jutnak az ősi egyiptomi sírok. Kétlem ugyan, hogy hieroglifák lennének, de azért valahol el kell indulnunk, ha sikerrel szeretnénk járni a dolog kiderítésében. Ez pedig értelemszerűen több, mint a semmi. - Minden rendben – nyögöm, miközben hányingerrel küzdök, és a látásom is kezd csendben hagyni, de most aztán tényleg nem eshetek le a lábamról. Tudtomon kívül belevájom a körmöm Chantal bőrébe, melyet ugyan ő érezhet, én azonban észre sem veszem, csak mintha némileg kiélesedtek volna az érzékszerveim… Vér szagát érzem, amely nagy eséllyel a körmöm alatt kiserkenő friss vér lehetett, és akaratlanul is megnyalom a szám szélét, de egyelőre más jelét nem mutatom annak, hogy tartaniuk kellene tőlem. Chantal a karmolásomat annak is betudhatja, hogy talán a stressz miatt eshettem túlzásba. A nő kérdését hallva némileg ingerülten felelek. – Nem tudom. Esetleg nem térhetnénk vissza az eredeti témához? Ki a fenét érdekel, hogy sziszeg vagy sem? Mintha olyan baromira fontos lenne, de komolyan… Minden figyelmemet a csapóajtó köti le, még az sem tűnik fel, hogy mások is felbukkantak a közelünkben. Csak jussunk ki innen, ez a lényeg…. Ha pedig mindenkinek meg kell halnia, akkor legyen. A saját kezemmel töröm ki mindegyik nyakát egytől-egyig, ha szükséges. - Nem – felelem mérgesen. – És igazán örülnék, ha végre a csapóajtóval foglalkozna… Ha szükséges, akkor erőszakkal tartom magam mellett Chantalt, és kényszerítem arra, hogy a csapóajtóra koncentráljon. A rosszullétem már elviselhetetlen volt, és kezdtem igazán ingerültté válni, ami pedig nagyon nem jellemző rám. A gondolkodásom is teljesen más irányba kanyarodott, mint eddig.
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-18, 21:25
A kastély nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek, én mégis kíváncsi vagyok, hogy ugyan mi változott odabent és a legfőbb kérdés, hogy miért. Hol vagyunk, hova kerültünk és miért ide? Miért mi? Számos égető, sürgető kérdés cikázik a fejemben, és szeretnék minél előbb fényt deríteni ezekre. Így hát a két kolléga után megindulok, majd egy fadarabot használva fókuszként egy Lumos mellett indulok be a kastélyba. Illetve csak indulnék, mert hallom Agnese szavát, majd érzem a pajzsot felvillanni előttünk. Értetlenül meredek a kolléganőre, fogalmam nincs, hogy miért akadályoz meg minket,bár valahol legbelül hálás vagyok neki. Semmi kedvem nem volt bemenni a furcsa Roxfortba... Agnese hamarosan elmagyarázza, hogy miért is állított meg minket. Az érvelése hibátlan, és kicsit aggaszt is, hogy nekem ez nem jutott eszembe. - Való igaz, hogy nem így hagytuk a kastélyt. De akkor ki hagyta így, és hol vagyunk pontosan? Bár lehet a helyesebb kérdés lassan már az, hogy mikor... - nézek a romos kastélyra és a szívem kicsit megdobban. Sóhajtok egyet, végül ott hagyva a fő kaput a csapóajtós társasághoz indulok, hogy én is megtudjam, mi folyik itt. Hamar fény derül a sírokra és döbbenten meredek a földre. Tényleg itt lenne három alapító sírja? Elismerően nézek a fiatalabb diákra, és egy mosolyt is küldök felé. - Szép munka, Kisasszony! De vajon Mardekáré hol van? - dicsérem meg szóban is Georgiana-t és hangosan agyalgatni kezdek. elképzelem, ahogy néhányan nekiállunk ásni, de nem tűnik jó ötletnek. Ám ha tényleg valamiféle ereklye fog kelleni, akkor sajnos muszáj lesz. - Ássuk ki őket? - nézek kérdőn a körülöttem állókra. Chantal megjegyzésére Agnes-re nézek és csendben hallgatom a nőt. Valóban sziszeg és ez csak egyet jelent: párszaszóul beszél. Ami nem túl jó, nem túl jó jel, kivéve, ha kap valami használható információt. - Kivel beszél, Professzor Yermouth? - lépek közelebb hozzá, lágyan megfogom a karját és szólítom meg halkan. Ekkor tűnnek fel a lidércek, meg a többi ember. Felismerem a vadőrt és még néhány ismerős arcot. Döbbenten pislogok és az enyémeimre nézek, hogy vajon ők is látják-e a többieket. Az egyik férfibe is mutatkozik - Maximilian, és rákérdez, hogy tudjuk-e, hogy mi történik. - Jó estét! Nem, sajnos nem tudjuk, hogy miért kerültünk ide, és mi is az az itt. Hát Önök... ? - hagyom nyitva a kérdést, vetve egy pillantást a vadőrre, Graves-re is, hiszen őt jobban ismerem, mint a férfit Roxmortsból.
Chantal di Merini
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-17, 20:20
//Nem jelölgetek, mesélőnek szóló info nincs, a hangosan mondott részeket kb. mindenki hallja, aki a közelben van, de vélhetően főleg Agnese és David a célpontok, és Cathlyn a végén célzatosabban.//
A nő nehéz eset, nem csoda, hogy általában a férfiakkal szoktam foglalkozni, most is egyértelmű, hogy így lesz könnyebb dolgom, Davidet sikerül egészen könnyedén elvarázsolnom, kész csoda, hogy eljut addig, hogy egyáltalán pislogjon, annyira elkalandozik. Szegény... mármint az ő szempontjából, az enyémből nézve ez nagyon hasznos. - Chantal. - susogom természetesen főleg Davidnek célozva, de Agnese is hallhatja, hiszen végül is ő ragaszkodott annyi a nevemhez. Ennyi belefér, hogy egy kicsit kevésbé nézzen rám úgy a nő, mint aki vérengző nagymacskákat küldött itt szegényekre, pedig ez kivételesen tényleg nem én voltam. - Brady Fairlane, ha így esetleg ismerősebb a név. - egészítem ki magamat egy bájos mosollyal. Brady tanárnak készül, pont miattam maradt itt a kastélyban, mert én egyelőre még Roxmortsban tartózkodom és viszonylag bonyodalmas lenne csak úgy könnyedén odébb állnom. Persze nem sokára kénytelen leszek, de őszintén szívesen venném, ha Brady is velem tartana és nem egyedül kellene új utak után néznem. Természetesen azért mindenre figyelek, hogy mik történnek, mikről beszélnek, hiszen minden fontos lehet, de úgy húzódom közelebb Davidhez, mint aki kifejezetten meg van ijedve. Annak, aki nem férfiből van persze ezen könnyebben átláthat, hiszen előzőleg erős varázslattal űztem el a lényeket és én magam még csak meg se sérültem, miközben a csapatból többen is, mégis riadtnak tűnök, de hát ezúttal erre van szükség, hogy védelmezőre leljek, hiszen soha sem lehet tudni, hogy ténylegesen mikor lesz rá szükség. - Oh kedvesem, igazán cefetül fest... talán ha kinyitjuk ezt megoldódik majd valami? Valamiféle mágikus zárakról van szó, történetesen tizenháromról. - adom a naivat, mint akinek gőze sincs az egészről és továbbra is Davidbe karolva nézelődök, időnként azért megfogdosom a karját, hogy megmaradjon az aktív testi kontaktus is, meg aztán szegény tényleg elég pocsékul fest, pedig milyen helyes kis képe van... igazán kár lenne érte, ha elhullana itt nekem és remélhetőleg nem igen fertőző. - Hm... ön szerint nem furcsa ez? A hölgy... sziszeg? - tisztában vagyok vele, hogy mi ez, valószínűleg párszaszóul beszél és még rám nézett gyanakvóan, pedig ez mind tudjuk, hogy a varázsvilágban cseppet sem számít jó jelnek, akkor sem, ha a nő igyekezett megvédeni a kastélyba betérőket, vagy épp pont hogy nem erről van szó, hanem nem akarja, hogy bemenjenek oda. - Önnek nem gyanús? - persze tanár, ezt már tudom, de ez még semmit sem jelent, biztosan akadt már a Roxfort történetében is olyan tanár, akiről később kiderült, hogy egyáltalán nem akart jót másoknak, nem igaz? Jelentőségteljesen keresem Cathlyn tekintetét is a sajátommal, kétkedőn pillantva a sziszegő tanerőre. Egy kis kétséget elültetni felé sosem árthat, főleg hogy láthatóan ő az aki a leginkább kételkedik bennem. Ekkora már én is észreveszem a csatázó többieket, akik közül talán Nox ismerős is lehet? Kérdés, hogy meddig és mikor volt ő maga is a halálfalók között és vajon volt-e rá példa, hogy találkozzunk, esetleg hallhattam-e róla, hiszen a külsejét tekintve is elég feltűnő személyiség. Egyelőre viszont csak hüledezve kapaszkodom David karjába, hiszen ott jelentős csata folyik. - Nem kellene segítenünk? - oh dehogy akarok! Egyszer megtettem, de nem akarom megint mások miatt kockáztatni az életemet, maradok a riadt verziónál, sokkal kevésbé kockázatos, meg aztán David így is pocsékul fest, ha már sikerült megpuhítanom, nem lenne jó, ha pont ő hullana el elsők között, akkor nem sok hasznom lenne benne.
* Nem igazán úgy alakultak a dolgok ahogy szerettem volna, bár részben azért mégis. A Vadőr úr lángjai felzabálják a kisasszonyt zabáló lidércet, ám az én megnőtt növényeim nem a kisasszonyt mentik hanem Emmácska felé veszik az irányt. Noha tudom, hogy a szellem vagy mifene nem lehet Emmácska, hiszen ő ÉL(!) érzem én, attól még nem épp szép látvány ahogy a megnyúlt ágak és kacsok széttépik a szellemet. Füstöcske, felhőcske foszlányok reppennek szét, s illannak el a légben, hallom, hogy valaki fájdalmasan felkiált, a hangban döbbenet és ijedtség rezonál, nem sokkal később már rájövök, hogy én voltam. Azért azt el kell mondanom, nem nőies sikoly volt. Amikor összeszedem magam, a kisasszonyhoz sietek, hogy felsegítsem, a karja alá nyúlva emelem meg és tartom, másik kezem fejével az állánál fogva próbálom meg arra bírni, hogy rám nézzen. Ezzel eleget is teszek a Vadőr utasításának, aki csodálatos módon tudott egyszerre varázsolni és fenntartani a pajzs bűbájt is, így védve vagyunk. Minden bizonnyal az itt megváltozott mágikus tér miatt lehet.* -Nox kisasszony, minden rendben? Megsérült valahol? Az az izé….bántotta magát. *Természetes ijedelmem a másik ember fájdalmának, sérülésének, bajba jutásának szól, nem a Nőnek, bár kétségtelen, hogy Nox kisasszony Nőként is kifejezetten attraktív, ám most jobban érdekel, hogy jól van-e. Teszem mindezt azután, hogy a kisasszony nagy erőről tesz tanúbizonyságot, hiszen az elemi kitörés nem kislányoknak való, de biztos ami biztos. A temető kapuja nyikorogva feltárul és még több ember válik láthatóvá, ők korábban nem voltak velünk és másik irányból is érkeznek, Graves szerint ők is csapdába estek mint mi. Kíváncsi vagyok hogyan kerültek ide, talán találunk megoldást a kikerülésre is. Továbbra is a kisasszony mellett állok, hacsak nem oldalaz el tőlem, de már az újonnan érkezetteket figyelem. Nem tűnnek lidércnek vagy ártó szellemnek.* -Üdv! Maximilian Lilleyman vagyok Roxmortsból. A Vadőr úr szerint önök is csapdába estek. Tudja önök közül valaki mi történik velünk? Esetleg? *Az első, hogy tájékozódjunk, aztán meglátjuk hogyan tovább.*
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Hideg félmosollyal nyugtázom, hogy a Noxot csócsáló akármicsoda pillanatok alatt a tűz martalékává válik. A pajzsbűbájt nem engedem szertefoszlani hanem fenntartom továbbra is, és emellett egy újabb tűzcsóvát idézek meg a maradék szellemalakok ellen. Egyértelműen a pusztítás a célom, de azzal is megelégednék ha egyszerűen csak eltűnnének ezek a valamik a francba. - Nox! Jól vagy? Valaki nézze meg...! A pajzsot továbbra sem engedem le és így ellenőrzöm gyorsan, hogy van-e bármilyen más fenyegetés a közelben. Kiszúrom a távolban Georgiánát és a kis csapatát is - mi a franc, fut át az agyamon -, de amíg nem tudunk többet, nem tartom jó ötletnek a belépést. Valami nagyon furcsa dolog zajlik itt, és a látványosan nem ide tartozó temető nem igazán bizalomgerjesztő. Hagyom elenyészni a bűbájt, szusszanok egyet, és hangot adok a kétségeimnek. - Nem tudom mi folyik itt, de nekem nagyon gyanús ez a temető. Nem ide való, ebben biztos vagyok, és nem tartom jó ötletnek a belépést. Kerüljük meg, repüljünk át felette, vagy bármi más, de ne lépjünk be. Úgy tűnik hogy azok szintén csapdába estek, és nem kéne még jobban belekevernünk magunkat olyasmibe, amiről nem tudunk még mindig semmit... Magyarázok épp olyan hangosan, hogy a társaim hallhassák, de közben a tekintetem ide-oda villan a temető kapu, és a közvetlen környezetünk között. Nem tetszik nekem ez a dolog, nagyon nem. Szívem szerint felszántanám az egész környéket mágiával, de ezt a fajta radikalizmust a többiek valószínűleg nem díjaznák.
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-13, 21:39
Lupin, Flinn és Samuel belépne a kastélyba, de Agnese varázslata még éppen előttük zárja le a bejáratot, megóvva a hármast a biztos haláltól. Caitlyn és David egyre rosszabbul van, a sötét foltok terjednek a testükön, és a közérzetük is pocsék, tehát ha csak valaki nem segít rajtuk, akkor valami olyasmi alakot fognak felvenni, mint a lidércek. Agnese, Chantal és Samuel körül lilás derengés jelenik meg, mintha valami aura lenne. Az ő halovány bőrük egyértelműen élettel telibbé válik, jobban is érzik magukat, és hatalmas különbséget mutatnak a többiekhez képest, akik továbbra is nagyon sápadtak, bár nem annyira, mint Caitlyn és David. Chantal és David megpróbálják megnézni a csapóajtót, tovább értelmezve a lehetséges bejutást, és tizenhárom mágikus variánst látnak rajta, mintha valami hieroglifák lennének, ám ők még nem tudják felfedni, hogy mi is lehet az, amely végül a bejutást eredményezi. Caitlyn közben elemzi a sebeit, és teljesen olyan érzése van, mintha már most halott lenne, nem ver a szíve, nem működnek a belső szervei, de vélhetően a többiekkel is ez lehet, csak ők ketten Daviddal már kezdenek a visszavonhatatlan enyészetbe zuhanni. A három lilásan derengő alak viszont mintha már ezt megfordította volna valahogyan.. Agnese egyértelműen sziszegni kezd, ahogyan kommunikál a hanggal. A kígyó, amelyet most nem lát, nem is szavakban válaszol, hanem megadja az értelmét a csapóajtónak. Tizenhárom különböző mágiaágra van szükség, hogy feltáruljon a kapu. És ezt csak tizenhárom különböző személy tudja végrehajtani, hiába is lenne valaki ezermester. Gia megpróbálja minden tudását bevetni, hogy komponensek után kutasson, és legnagyobb megdöbbenésére valóban rálel a temetőre, szinte alig pár lépésnyire, úgy tűnik az eredeti roxforti távolságok most értelmüket vesztették. A két csapat meg is látja egymást, Georgiana felfedezi a temetőkapu előtt csatározó felnőtteket, a Noxot éppen csócsáló lidércet, és a vadőrt, meg az ismeretlen szakállast, aki éppen a fiatal „prostit” akarja megmenteni. Egyértelműen itt van Hugrabug Helga sírja, de a másik két alapítóé is. Azt viszont Agnese is kihallja a kígyótól, hogy ha be akarnak jutni a kastélyba, akkor az alapítói kriptából nyílik majd az alagút az épületbe. Graves tehát tűzzel támadja a lidércet, ami igencsak hatásos, az elemi lángcsóva felgyújtja az élőholtat, Max pedig valahogy mégiscsak életre tud kelteni néhányat a holt növényekből, amelyek megindultak az Emma-szellem felé, és darabokra tépik azt. Nox kissé levegőhöz jut, ahogyan a rém lerobban róla, és képes arra, hogy a saját haragját felhasználva egy elemi kitöréssel roncsolja porrá a lángoló alakot. A temető kapu kitárul, és a két csapat tagjai immár meglátják egymást.. Jonathan és Marcus az erdő mélyén az ingoványosban bóklászik, mire rálelnek a táborra. Az ott ücsörgő alakok egyike fordul feléjük, feltartva a kezét, hogy ő sem akar ártani. A beszéde kissé régies, de azért még érthető. Az egyszerűség kedvéért nem így írom le, hanem modern szavakkal, de tessék odaképzelni a régiességet. - Tartani Önöktől? Ez megmosolyogtat. Itt kizárólag Önök vannak próbára téve. Az egykori jelöltek közül valóak vagyunk. Évezredekkel ezelőtt itt csapott össze a jó és a gonosz, két olyan erejű hatalom, entitás, amely esetén bármelyik is nyerne, komoly hatással lenne a világra. A világos köd végül nem tudta legyűrni a sötétet.. Ahogyan azóta sem. Ám időről időre bajnokokat állítanak, hogy eldöntessen, lehet-e kimenetele a harcnak. Az iskola, ahol vannak, ennek a csatának a színhelye. Akiket Önök alapítóknak tudnak, azok is egy jóval nagyobb társaság utolsó négy túlélője voltak, és azért alapították az iskolát, hogy majd tanítványaik közül kerüljenek ki az érdemes jelöltek. Ám a jelöltek rendre elbuktak a próbákon, és nem győzhetett egyik oldal sem. Ám ezzel a sötét köd ezzel folyamatosan erősödött. Önök az utolsók. Ha ezúttal sem sikerül megállítani, a világra örök kárhozat vetül.. – Ezen a ponton harsan fel a csata abból az irányból, ahonnan jöttek, és ösztönösen odakapják a fejüket, és megpillantják ők is a temetőt. Mire visszanéznek a fáklyás alakok, azok már eltűntek.. Agnese pedig ahogyan értelmezi a kígyó által hallottakat, s nézi a csapóajtót, egyre jobban megvilágosul, így talán segíthet Chantaléknak.
Trükkmester/Bűbájtan született tehetség Enegiamágus/Átváltoztatástan született tehetség Druida/Legendás lények született tehetség Bármilyen elemi mágus (tűz, víz, föld, levegő)/Sellő Relikviamester/Rúnaismeret született tehetség Inkvizítor/Sötét varázslatok kivédése született tehetség Vérmágus/Vérfarkas Anyag manipuláló/Bájitaltan született tehetség Hangmágus/Véla Telekinézis/Repüléstan született tehetség Természetes gyógyító/Gyógynövénytan született tehetség Akrobata/Vámpír Legilimentor/Számmisztika született tehetség
//Na szóval, itt tartunk most, lesz egy kör, amikor nem fogok én írni, tehát most menjen le egy kör, amelynek határideje szept 23, ekkor csak egy offot írok be, és utána menjen le még egy kör, amelynek határideje okt 3. Ebben a két körben a karik összetalálkozhatnak, megoszthatják egymással a tapasztalataikat, és esetleg meg tudják beszélni, hogy ki miben jeleskedik, ki akarjátok-e nyitni a csapóajtót, és ki melyik mágiaágat fogja képviselni, stb. stb. Ami fontos, ha majd megpróbáljátok a csapóajtót kinyitni, akkor választanotok kell magatok közül 13 jelöltet, mindenki 1-1 mágiaágat képvisel a listából. Pl kell egy olyan, akinek trükkmester mágikus adottsága van, vagy bűbájtanból született tehetség. Ha nem tudtok ilyet, akkor az is jó, ha csak kiemelkedő bűbájtanból. A végső képlet majd úgy fog kinézni, hogy kaptok egy számot, mondjuk 70, és ennyit kell a csapatnak összesen megdobnia. Akik most lila aurát kaptak, ők jokerek, bármelyik mágiaágba bevethetőek, akkor is, ha nem értenek hozzá, ráadásul a dobásukhoz hozzá jön majd +5 Akiknek van mágikus adottságuk vagy a született tehetség, akkor +2, akik simán kiemelkedőek azoknak nincs módosító, akiknek pedig még az sincsen, ott -2 lesz a dobás módosítója. De dobni még nem kell, majd mondom, hogy mikor. //
Ebony Frewen
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-12, 12:57
Flinn hsz-e, gép hiányában írom én helyette. (Mellesleg nem tudom, mikor érek haza és tudom odaadni neki a gépem :"D)
A macskákat lerendeztük, úgy tűnt már biztonságban vagyunk, így Sámuel ötletét követve elindultunk a kastély fele megnézni, hogy mi lehet az a valami, ami odabent van, ami a fényt csinálta. Véleményem szerint ugyanis van bent valami vagy valaki, ennek az egész dolog mögött biztosan egy okosabb ember áll, magától ezek a lények nem jöhettek ide csak úgy, biztosan van valami oka, esetleg ránk akarnak támadni, vagy csak az iskolából kell nekik valami? De micsoda? Találtak egy csapóajtót, lehet, hogy ott rejtőzik valami olyasmi, de én se a rúnákhoz, se a báj italokhoz nem értek kiemelkedően, ezért is örülök, hogy valaki más jelentkezik helyettem erre a feladatra. Bár az illető diák, ez még nem jelenti azt, hogy nem is lehet annyira tehetséges, hogy megoldja a problémát. Annak idején nekem is volt olyan tárgy, ami annyira érdekelt, hogy még többet tanuljak róla, szinte már jobb akartam lenni, mint a tanár. Egyszóval nem kételkedem a tudásával. Samuellel megpróbáltuk kinyitni az ajtót, az egyszerű zárnyitó varázsige ugyan nem működött, amit a barátom alkalmazott, az enyém viszont hatásos volt. Sikeresen bejutottunk az iskolába, mégis olyan nyomasztó érzés fogott el elsőre. Most olyan sötétnek és kihaltnak tűnt mindent, dr talán pont ezért kellett volna megnyugodnom, hiszen úgy tűnt nincs semmi veszély. Miután ezt tisztázták magamban, elindultam, hogy körülnéztem, felderítését a terepet a többiek számára, de ekkor az egyik tanár pajzsot emelve körénk elzárta az utunkat. -Igaza lehet kolléga. Akkor hát vezessen minket. - Nem tanítok itt olyan régóta, hogy minden titkos részt ismerjék, tanulóként pedig nem foglalkoztam ezeknek a helyeknek a felderítésével. Lassan elmondtam ugyanezt a süket kertészek is, hogy megértse, ha nem sikerült volna, majd megindulok visszfelé a többiekhez, hogy együtt találjunk ki valamit.
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-12, 12:52
Dobás: 10+8 mágikus 1. szint +2 18+2=20
Nagymese
[You must be registered and logged in to see this image.] A varázslatom nem jött be. Bár igazán számíthattam volna rá, ha már egyszer se pálcánk, se semmink. De a másik oldalról meg igazán bejöhetett volna, hiszen a kutyákat is simán legyőztem, nem mellesleg nagyobb és erősebb futóhomokot hoztam létre, mint eddig valaha. Büszke is voltam magamra, hiszen ilyet még nem pipáltam. Azt a büszke vigyort nem lehet levakarni a képemről, csak amikor Flinn befogja a fülét. Bocsánatkérően nézek rá, megértettem, hogy nagyon hangos voltam. De hát nem tehetek róla, én nem hallom a saját hangomat, így nem tudom mérsékelni a hangomat. Még mindig a kastély kapuja előtt állunk, és azon filózok, hogyan tudnánk bemenni, de nem jut eszembe semmi. Reménykedek benne, hogy Flinn majd előáll valami jó ötlettel. Körbenéztem, és azt láttam, hogy a szőke, göndör hajú nő mond valamit. Kicsit messze volt, így hunyorítanom kellett, hogy le tudjam olvasni a szájáról a mondandójának legalább egy részét. Csapda? Végül is nem rossz ötlet. Azonban Flinn mellettem már nekiindult, utánakaptam volna, de nem sikerült elérnem. Szerencsére valaki pajzsbűbájjal megvédte a barátomat. Csak bólintottam, hogy értettem, amit mondtak. Elindultam Flinn után, lehet, hogy jobb ötlet a többiekkel maradni. Van pár új arc, bólintok nekik üdvözlösképpen, majd várom, mi fog történni.
Georgiana Findley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-10, 18:53
Nem kimondottan folyok bele a beszélgetésbe… ami azt illeti egyikbe se. Nem tudom, milyen nyomok maradhattak a két komolyabban megsérülőn, engem nem vonz jelenleg a Kastély sem, ilyen állapotban nem tűnik túlságosan bizalomgerjesztőenk és oltalmat adónak – habár Yermouth professzor csapdákról szóló szavait iszom – és az ismeretlen nő személyazonosságát firtató beszélgetés sem köti le figyelmemet, ez a tapasztaltabb felnőttekre hagyom. A rúnákkal foglalkozok, ujjammal segítem szemeimet a szimbólumok sorának követésében, nehogy kihagyjak egy fél vonalat netán, amitől megváltozhatna a jelentés. - Ha jól fordítom – hangomon hallani, hogy igazából nem kételkedek magamban, amit le tudok fordítani, abban biztos vagyok, de ennyi udvariassági formulát talán elbír a helyzet – három alapító sírja valahol itt a közelben van, Mardekár Malazárt kivéve. Remélem Yermouth professzor itt van a közelben és kérdőn pillantok rá. - Griffendél Godrikot nem a szülővárosában temették el? Habár a legtöbb könyv csak a születési helyét határozza meg, a temetésit nem… Emiatt gondoltam mindig is úgy, hogy egy lehet a két hely… ezek szerint mégsem? Mindegy, folytatom, leginkább Caitlynnek címezve szavaimat, elvégre ő ért a bájitalokhoz, plusz ő van legközelebb hozzám. - Elvileg tőlük hármójuktól kell valamilyen összetevő a bájitalhoz, hajszál, csont vagy valami ilyesmi. Egy kicsit elbizonytalanodik a hangom, nem amiatt, hogy jól fordítottam-e, hanem amiatt, hogy tényleg ki akarjuk-e ásni három ilyen nagy történelmi személyiségnek holttestét, pontosabban, ami megmaradt belőlük ennyi évszázad után. Félreértés ne essék, nem a történelmi fontosságú holttest kiásával van gondom, elvégre ereklyevadászathoz ez is hozzátartozik néha, a szakmaiság hiánya zavar. A további összetevőket igyekszek kibogarászni a szövegből, esetleg további instrukciót a bájitalhoz és annak hatásához, illetve pontosító részt a sírok elhelyezkedéséről. Ha utóbbiról nincs információ, akkor megpróbálkozok egy olyan varázslattal, ami az emberkimutató varázslat visszája, vagyis egy elhunytra gondolva igyekszek helymeghatározó varázslatot összehozni, először Hugrabug Helgára összpontosítva.
Dobás értéke: 1 (Davidnek egyelőre semmilyen különleges képessége sincs, úgyhogy ez a szám marad )
Miután a közvetlen vészhelyzet elült, hála annak, hogy a macskák szerencsére eltűntek, néhányan a csapóajtó felé vesszük az irányt, melyre nemrég az ismeretlen nő hívta fel a figyelmünket. Mit keres itt egy csapóajtó? És mi, tanárok, miért nem tudtunk róla eddig? Valamiért eddig úgy tudtam, hogy a birtok minden szeglete fel lett térképezve, noha ezt elég nagy botorság csak úgy kijelenteni egy ilyen kastély esetében... Főleg akkor, ha a szóban forgó épület mágiával van átitatva. Viszont az itt dolgozó tanárok többsége mindenféle mágiaágban jártas, úgyhogy nem értem a dolgot. Mennyi ideje lehet itt ez az ajtó? Dumbledore vajon tud róla bármit is? Hallottam már helyekről, melyek valamiféle varázslatnak köszönhetően ide-oda vándorolnak, de én magam még soha életemben nem találkoztam ilyesmivel. Mindenesetre, rendkívül furcsa, meg kell hagyni. - Brady? - pillantok némileg bambán a nőre, amit egyelőre annak tudok be, hogy minden gondolatom a csapóajtó rejtélye körül forog, és most nagy eséllyel emiatt nem tudok másra koncentrálni. A nő szavaiból is csak ez az egyetlen név jut el ködösen a tudatomig, habár, hogy ennek mi is az oka, magam sem tudom. Habár, a hölgyemény felettébb csinos, sőt, kiemelkedően jól néz ki, és ez el is vonja némileg a figyelmem minden másról. Nem mintha nem látnék nap, mint nap szép nőket, hiszen a Roxfort hemzseg tőlük, általában nem is foglalkozom velük, hiszen nekem is megvan a magam gondja, azonban gondolatban már azt tervezem, hogy ha ennek az őrületnek vége, talán elhívom egy italra. Hiszen annyira bájos, egy próbát mindenképp megér, nem igaz? Különben sem randevúztam már hónapok óta. - Igaz is, mi a neve? - rezzenek össze Agnese hangja hallatán, amely szinte visszaránt a valóságba, és némileg tünődve pillantok az ismeretlen hölgyeményre. A magyarázata után lévő zavartságát szinte észre sem veszem. Érthető jelen körülmények között, ezt könnyebb ilyesminek betudni. A látogatós mese azonban némileg sántít egy kicsit... A diákokhoz nem sokan jönnek a kastélyba, kivéve, ha valami különleges helyzet adódik, amiről most viszont nem volt tudomásom. Senki sem halt meg a tanulók közül, egyikkel sem volt komolyabb probléma, és súlyos betegség sem ütötte fel a fejét köreinkben. Persze, a látogatók nincsenek kitiltva a Roxfortból, de általában Roxmortsban szállnak meg, és ott is találkoznak azzal, akihez jöttek. Most azonban nem igazán foglalkozom ezzel a kis aprósággal, hiszem nem lényeges. A nő láthatólag semmiféle veszélyt nem jelent ránk nézve. - Igen – felelem a nőnek, miközben az közelebb lép hozzám, és akaratlanul is összerezzenek attól, hogy épp csak pár lépés választja el tőlem. Olyan kellemes illata van... Talán vanília? Nem tudom biztosan megmondani, most azonban nem merülök el annyira a látványában, mint eddig. Tekintetem a kastély felé kapom, ahova néhányan már el is indultak, eme tervüknek azonban Agnese varázslata hamar gátat szab. - Ebben teljes mértékben egyetértek Yermouth professzorral. Ne feledjék, ő az ereklyevadász-tanárunk, egy kicsit talán többet tud a csapdákról, mint mi magunk... Ha pedig a józan észre hallgatunk, akkor nem tesszük be a lábunkat a kastélyba. Jól mondta Agnese: talán valami más lényt kellene beküldeni az emberek helyett. - Ne féljen, nem lesz semmi gond... - szólalok meg egy bíztató mosolyt küldve az ismeretlen szépség felé. Annyira törékenynek tűnik, nagy eséllyel őt is meg kell majd védenünk, ha valami veszély ismét felütné a fejét.
Ahogyan elkezdünk gyógyítani és gyógyulni, furcsa sötét árnyék jelenik meg a sebek helyén. Felvonom a szemöldökömet, értetlenül nézek a mellettem állókra, miközben Lupin már fel is teszi a bennem is megfogalmazódott kérdést. - Én... nem tudom. Ezt még sosem láttam. Lehet, hogy valamiféle nyomot hagytak rajtunk? - Lehet, hogy hülyeséget mondok, de csak remélni tudom, hogy ez nem valami fekete mágia, ami elkezd majd szétterjedni a testünkben és elfertőződik vagy mit tudom én. Elfogadom azért a felkínált kezet, felkelek és miközben próbálom elemezni magamon ezeket a sötét árnyékokat, a csapóajtóhoz követem a többieket. Nem tudom, hogy szükségük lesz -e rám esetleg valami bájital tanáccsal kapcsolatban, úgyhogy inkább csendben szemlélek és figyelem a történéseket. Rúnákból nem vagyok otthon, sem mítoszokból, csupán annyit ismerek amennyire emlékszem talán még az iskolás éveimből. Az pedig valljuk be, már nem most volt. Idő közben azért a Roxfort felé is pillogok, még mindig egyáltalán nem állt össze a kép, hogy mi történhetett hirtelen. De rosszul érzem magamat, hogy mindenki körülöttem valamit csinál vagy valakivel beszél, úgyhogy a többiek felé fordulok, akik ott vannak a csapóajtónál. - Tudok valamiben segíteni? - Eddig még nem vették túl sok hasznomat, jól leírtam magamat azzal, hogy megtámadtak a macskák, na meg rögtön az elején az az elgyengülés... a sors most nem akar mellém állni, úgy hiszem. Ez nem az én napom.
- Bár a nevét még nem tudjuk, kedves... - Nem zavartatva magát szól közbe Chantal Davidhez való dorombolásának. Van egy tanár szakos Griffendéles Brady nevű fiú, szóval akár még igaz is lehet a nő meséje, noha nincs tudomása Agnese-nek róla, hogy a diák itt maradt s nem utazott haza. Az is beszédes, hogy rögtön az egyik férfi kollégájához húz a nő, a szigorú jeges szempárt kerülné inkább, ami még több okot ad Agnese-nek a gyanúra. Nem emlékszik a nőre az Azkabanból, lehet akár futólag látta is, de ő maga nem töltött ott sok időt, alig pár hetet, bő két hónapot, és minek is ismerkedett volna bárkivel? Nekik ott a helyük, neki magának viszont ki kellett jutnia onnan valahogy. Viszont Chantal csak egy gyanús személy, s lehet semmi köze nincs az itteni történésekhez, de akárhogyan is, nagyon nem tetszik Agnese-nek a jelenlegi helyzetük. Kiváltképp, ha Georgiana is meg fogja osztani velük, mi szerepel a rúnákon: nincs itt Mardekár, de minden legenda és kutatás ellenére a többi alapító elvileg itt nyugszik? Pont itt? Egy csapóajtó alatt, mely eddig itt sem volt az udvaron? Közben a kapu is feltárul és míg Agnese messzebbről az üres és csupasz folyosót és előcsarnokot szemléli furcsa hangokat hall. Automatikusan körbepillant - természetesen Chantalra is rásandít -, pedig valahol ő is érzi, hogy ez a hang nem kívülről jön, de meg akart győződni róla, meg vajon mások is hallhatják-e, mert valakinek akkor biztos meglepett arca lesz ettől az élménytől. De senki. A furcsa, sziszegő szerű hang, egyúttal érthető is. Na nem mintha el tudná különíteni benne a szavakat, ragokat, igéket, bármit is egyáltalán, mégis érti a lényegét. Oké, most már saját maga is gyanús lesz saját maga előtt? Mi ez a hang egyáltalán? Lendül azon nyomban a pálcája... mármint helyette az ujja és láthatatlan falat emel a kastélyba igyekvő férfiak útjába, hogy ne tudjanak belépni. A kastély kapuját betörő hasonló varázslat persze ezt a falat is le tudja majd omlasztani. - A kastélyt egész biztosan nem így hagytuk, kollégák. Csapdák első szabálya: Mindenki az ismert bejáraton fog bemenni, hogy ismerős útvonalakkal nyugtassa magát az ismeretlen helyzetben. Következésképpen én biztos nem mennék be a maguk helyében a Főkapun, ha tovább szeretnék élni. Valami azt súgja nekem, ez egy csapda. Keressünk egy másik bejáratot, valami kevésbé... evidenset. És akár valami kóbor állatkát, amit magunk előtt beküldünk, mint élő lényt. - Azt mondjuk nem teszi hozzá, hogy valami vagy valaki tényleg súgta ezt az infót, és bár kedves volt a hang, pont ez teszi gyanússá. De most tesztelje le, hogy igazat mond azzal,
hogy végignézi amint kollégái meghalnak, ahogy oda belépnek? ~ Miért nem szólt, mikor a macskák jöttek? Miért higgyek Önnek? Bizonyítsa! ~ Megpróbálkozik kommunikálni ezzel a szisszenő akárkivel, akit hall.
Chantal di Merini
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-02, 12:30
Cseppet sem lepnek meg a kérdések és az sem, hogy a Mardekáros leányzó még jobban megnézi magának a rúnákat. A helyükben én sem bíznék magamban, ahogyan nem is bízom bennük sem, de miután többségük úgy fest ismeri egymást és én vagyok a kívülálló, a helyzet viszont veszélynek tűnik nem igen tehetek mást, mint hogy megpróbálom elfogadni a helyzetet és valahogy alkalmazkodni, főleg ha már voltam olyan botor, hogy végül úgy döntöttem segítek nekik. Így is kissé leamortizálódott a kis csapat, gondolom többségük tanár lehet, vagy egyéb ide tartozó személyzet. Legalább ebből is látszik mennyire nincsenek a helyzet magaslatán komoly veszélyhelyzetben. A véleményemet persze megtartom magamban, inkább csak egy bűbájos mosolyt varázsolok az arcomra, főképp az elsőként kérdező Davidre pillantok, hiszen mégis csak véla vagyok. Az erőm ugyan most el van nyomva, de ettől még a külsőm nem mindennapos, a férfiakra felettébb jó hatást szoktam gyakorolni és hát ennek pont ez a lényege, könnyedén elhitetem velük, hogy nem kell tartaniuk tőlem ez most miért lenne másképp? - Oh hát tudják én csak egy látogató vagyok. Egy jó barátomhoz jöttem, Brady... Griffendéles diák már régről ismerem, aztán hirtelen ide kerültem, ha jól sejtem, mint ahogyan önök is, csak az az átkozott paranoia... - zavartnak tűnően nevetek fel. Miért is ne lenne hihető, hogy az ember megijed pár idegentől, akikről nem igen tud semmit sem, miután csak úgy elkerült onnan ahol volt egy cseppet sem bizalomgerjesztő, ködös és sötét környezetbe? Mindenesetre közelebb lépdelek Davidhez, amíg a többiek a csapóajtót vizsgálják, mintha csak remélném, hogy ha úgy hozza a sors akkor majd a segítségemre siet. Ügyesen el tudom adni magamat ártatlan fiatal nőnek, bár tény és való, hogy elég erőteljes varázslatokat villantottam, de lássuk be, ha valaki elvarázsol a véla báj akkor efféle buta logikai összefüggésekkel nem igen foglalkozik. A fényt látva azért én is felkapom a fejemet és kíváncsian pillantok abba az irányba, de a felfedezés örömét meghagyom a már amúgy is útnak indult fiatalembereknek. Mindig jó, ha nem te mész előre, a csapóajtó is ugyan itt van, de hogy nem én leszek az első, aki lemászik amennyiben sikerül feltárnunk az is biztos. - Ön itteni tanár? Kedves... - kicsit még közelebb araszolok Davidhez és bájos, ám kissé félszeg mosollyal pillantok rá újra. Ha netán Agnese továbbra is szúrós pillantásokkal illetne, azok jó eséllyel könnyedén leperegnek rólam. A nő láthatóan gyanakvó és valószínűleg erős is és túlságosan komolyan veszi az életet, no meg láttam én már őt olyan helyen, amiről bizonyára nem szívesen beszélne az egybegyűlteknek. A memóriám elég jó, és a legtöbben nem szívesen verik nagy dobra, ha valamikor is az Azkaban közelébe kerültek.
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-01, 18:29
//Dobás: 9 + (Harapott) Vérfarkas: + 2 = 11//
A különleges, kék szemű macskák végre eltűnnek, hála a többiek varázslatának és az újdonsülten megjelenő hölgynek. Valamiért furcsán ismerősek a vonásai, de a sötétben annyira nem látom, úgyhogy nem is foglalkozom vele nagyon. Elkönyvelem magamban, hogy bizonyára hasonló okból van itt, mint a vörös hajú hölgy, Caitlyn. Ő is elég durván megsebesült, talán csak mi ketten, ami elég kínos, de úgy tűnik, hogy ez a nonverbális-fókusz-nélküli varázslás nem a mi asztalunk. Felkapok a földről egy gallyat, ami akár még varázspálcának is elmehetne sötétben, és azzal kezdek el hadonászni a sebeim felett, arra koncentrálva, hogy az a fókusz és elképzelve, hogy a saját pálcámat érzem a kezemben. Agnese is segít bekötözni a kezünket, ám mikor pólya kerülne a karomra, hirtelen megállítom a kötést. - Várj csak... - húzom el a kötést és látom meg a fekete foltokat a sebek körül. Vérezni nem vérzik, nem is nyílt aseb, de fekete foltok vannak a karomon ott, ahol megharaptak a macskák. - Mi ez? - nézek kérdőn a Szent Mungó munkatársára kérdőn, hátha ő látott már ilyesmit, vagy esetleg az ő kezén is hasonló foltok vannak. Közben megtörténik az eszmecsere és habár én sem túl sok bizalommal nézek a nőre, megértem, hogy talált valamit, ami a segítségünkre lehet. Vagy legalábbis rájöhetünk, hogy miért is vagyunk itt és hol is van az az itt. Agnese és Georgiana elkezdik megbeszélni tudásuk alapján a macskák jelenlétét és jelentését, mire kicsit elsápadok. Az élők és halottak mezsgyéjén, a határon lennénk? De hát miért és hogy kerültünk ide? Lassan felállok, segítő kezet nyújtok Caitlyn-nek is, majd a két kollégámra pillantok, akik a kastély felé indulnak el. - Várjanak kollégák, magukkal tartok! - szólok emeltebb hangon, majd összeszedve maradék erőmet a kastély felé tartok. A hatalmas kétszárnyú ajtó hamarosan kinyílik, és a fadarabot - melyet pálcámnak képzelek - előre tartva egy Lumos! suttogás mellett lépek be és próbálom felfedezni, hogy vajon milyen odabent a kastély...
Kalandmester
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-09-01, 17:55
A csapat kezd lassan két részre osztódni. Az egyikben Chantal és David azt vitatják meg, hogy milyen módjuk van arra, hogy a csapóajtóval próbálkozzanak. Gia is ott van velük, és igaza van Chantalnak, mert a mardekáros kislányt megerősítik a rúnák, hogy az egyik alapító nevét látja felvésve. Sőt, miután ő még jobb is ebben, mintha Chantal, háromét is látja, Mardekár Malazár kivételével. Ebből kiderül, hogy három Roxfort alapító itt van eltemetve valahol a közelben, és tőlük kell valami komponens, mint hajszál, körömdarab, csont, bármi, ami hozzájuk köthető. Ez már csak azért is érdekes, mert mintha Griffendél Godric nem itt lenne eltemetve, hanem Godric’s Hollowban. Ezek szerint a legendák tévednek, és itt van valahol az ő sírja. Az sem mindegy, hogy Mardekárnak miért nem kell megszerezni semmilyen „alkatrészét”, hogy kikeverjék a bájitalt. Miután Agnese is végzett a cicukkal, segít Lupinnak és Caitlynnek begyógyítani a sebeket, a két felnőtt varázsló is sikeresen gyógyít, de ahogy említettem, a vérzés szűnik csak meg, sötét árnyék marad a seb helyén. Samuel és Flinn elindul a Roxfort főkapuja felé. A sima alohomora nem hatásos, de a komolyabb bűbáj már szétszedi a kaput védelmező varázslatot, és az ajtó feltárul. Bent nagyon nem úgy tűnik, mintha laknának, a kastély egykor élettől nyűzsgő folyosóin most síri csend honol. Nem világít fáklya, a festmények is eltűntek. Agnese viszont különös hangot hall a fejében, amit más nem hall. Ez akkor történik, amikor a kastély ajtaja feltárul. Nem érti pontosan a szavak jelentését, ám tudja, hogy ha a két férfi belép, meg fognak halni. Érdemes lehet bemenni, csak valamely más bejáraton. Csalogató, hivogató hangok bombázzák az elméjét, ám mintha nem lenne rosszindulatú, aki szól hozzá, és a hátsó kertbe invitálja. Vajon követi a forrását, vagy csapdának véli?
//a határidő szept. 10. ééés mindenki dobjon egy kockával a hsze előtt a kockadobások fórumában. 10 oldalú kocka (ha 10et dobsz, ismét dobhatsz, összeadódik, viszont ha 1-et, akkor minden további bónusztól függetlenül 1 lesz az értéked, nem adhatsz hozzá semmit. A dobásodhoz hozzáadhatsz az alábbi lista alapján, ahol minden bónuszt kihasználhatsz, amire jogosult vagy. - különleges képességek, durva (párszaszáj, született vámpír/vérfarkas, sellő) +5 - különleges képességek (bármi más, kivéve animágia) +2 - animágia +1 - született tehettség +3 - mágikus adottság 1. szint +2 - mágikus adottság 2. szint +5 - mágikus adottság 3. szint +8 Írjátok be a hszetek elejére a végső értéket. Ha valakinek legalább 15 pontja lesz, hát khm.. Meglátja.//
Georgiana Findley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-08-31, 18:56
Nem tudom elmagyarázni Yermouth professzornak, hogy valaki mégis van a közelünkben, mert kicsit felgyorsultak az események. Először is heveny szívrohamot kapok, hogy Jess mégis hogy a francba kerül ide?! (Ráadásul ugyanolyan ruhában, mint én, mikor annyira más az öltözködési stílusunk!) Aztán összekapcsolom a professzor varázslatot és tükörmásom megjelenését. Nem a húgom van itt, hála az égnek, hogy ő hazament a Roxfort Expresszel, nem lehet itt, bárhol legyünk is. Másrészt az óriásmacskák támadása is leköti a figyelmemet, de kiét nem. Nem tudom, hogy az én pajzsom sikerült-e ilyen erősre, habár meglehetősen erőteljes érzés fogott el, amikor összehoztam, bezzeg vizsgán ilyet sose tudtam, lehet igazi stressz-helyzetben jobban teljesítek…. de inkább gondoljam azt, hogy béna vagyok SVK-ból, de ne kerüljek többet ilyen szituációba. A hirtelen megjelent nőt azonosítom azzal, akit érzékeltem, mivel csak egy embert éreztem, ráadásul pont arra mutat, amerre behatároltam az előbb. Szerencsére megkérdik előttem, kicsoda is ő, én nem emlékszem rá az iskolából, de gondolom ő is olyan lehet mint Caitlyn, nyári időszakban van munkája itt. Többet nem is foglalkozok vele, mivel a macskákról eszembe jut valami, amit a professzor-asszony megerősít. - Nekem is ez jutott eszembe, de olyan lehetetlennek tűnik látni az egyes mítoszok szerint az Alvilágot, vagy másik monda szerint az élők és holtak világát elválasztó határt őrző lényeket. Mintha az ókori görögöknél élő Kerberosz cammogott volna ide… Tökéletesen illik ezekre a lényekre a leírás, a kék szemükkel, a méretükkel és a furcsa eltűnésükkel. De nem lehet igaz, mert hát akkor az azt jelentené, hogy a két világ mezsgyéjén járunk, de hogy kerültünk ide? És nem kéne ennek kitáblázva lennie, hogy az egyszeri halandó tudja, hogy már nem halandó, hanem megholt?… de mi holtak nem lehetünk, csak emlékeznénk rá, hogy meghaltunk, ugye? Ugye? Biztos az a fura vihar csinált valamit, de mit? Ezen kezdek kattogni, hátha a mitológia macskákhoz hozó viharról vagy kapuról vagy égitestek együttállásáról vagy akármiről szól egy másik mítosz. - Én ránéznék a rúnákra, az az egyik főtárgyam. Nem csatlakozok a kastély felé indulókhoz, hanem arra amerre a csapóajtó van, hacsak Yermouth professzor nem határoz máshogy. Akárhogy is, remélem nem állít meg és ránézhetek a rúnákra, csapóajtón még soha nem olvastam őket csak könyvben, szeretném megpróbálni lefordítani őket. Végre hasznomat vennék, és be kell vallanom, most először mióta magunkhoz tértünk, érdekel is valami – az életem/életünk megmentésén kívül. Már fordítottunk az alapítókról szóló szövegeket órán, de erős a gyanúm, hogy ez a szöveg egyik tankönyvben sincs benne.
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-08-31, 18:36
A-csapat
Másolatok meglettek, de nem sikerült a macskákat becsapni, s már nincs idő olyan pajzsbűbájt felvonni, mint amilyent Georgiana csinált. Elugrik egy macska elől, de máris másik kettő veti rá magát és a harmadik csak kicsit késlekedik. Furcsa módon nincs halálfélelme, meglepő hidegvérrel veszi tudomásul helyzetét, s talán az adrenalin az, amely miatt a karját érő kiadós karmolást sem veszi fel úgy. Túl nagy benne az élni akarás, a küzdési vágy, semhogy elhatalmasodjon rajta bármi pánik, hiszen élnie kell a lányaiért... és most már másokért is. De alig tudta realizálni, hogy miféle lények ezek a macskák és a megfelelő ellenintézkedést megtehesse, a macskák lerepülnek róla, megdermed és még mocsárba is süllyednek. - Bombarda! - Viszi be a kegyelemdöfést még félig a földön fekve a három kellemetlen cicára, de nem marad sokáig a földön, máris kel fel és biccent egyet Flinn meg a mellette állók felé. Ha jól érzékelte, onnan jött a megmentő varázslatok sora. - Ferula! - Próbálkozik mutatóujjas irányítású varázslattal Lupin sebeit észlelve. Hátha a varázslat sikeres lesz és a semmiből megjelenő kötszerek bekötik a vérző sebeket. - Az engem is érdekelne, hogy a hölgy kicsoda...? - Pillant jegeskék szemeivel Chantal felé. Gyanús. Na nem mert a homlokára lenne tetoválva a sötét múltja, Agnese egyszerűen csak gyanakvó az idegenekkel szemben, főleg ilyen helyzetben, főleg ha ezek az idegenek ilyen füstszerű varázslatokkal ölnek emberemlékezet óta nem látott mágikus macskákat. - Csak ne váljanak el egymástól, ha lehet. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy valami vagy valaki vadászik ránk, s a kettő közül legalább egy csapda lehet. - Intézi szavait Flinn-nek és Samuelnek, meg mindenkinek, aki velük tartana be a fény felé. - Sosem láttam még ilyen lényeket, mármint személyesen. Mítosznak tartják őket. A túlvilág őrei... - Fordul itt már Georgiana-hoz, mint leendő - legalábbis esélyes - ereklyevadász-tanulóhoz, hiszen korábbi beszélgetésükből kiderült, hogy a lány érdeklődési köréből adódóan valószínűleg szintén
olvasott már ezekről a lényekről. Na most ha megerősíti Agnese szavait, akkor elég nagy baj, hogy ők erre a mezsgyére kerültek, vagy valaki rossz kapukat nyitogatott... vagy netán csapóajtókat?
Caitlyn Brooks
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-08-31, 18:07
Ahogy gyengül a mágia bennem, egyre rosszabb előérzetem támad. Ennek pedig alapja is lesz, a kék szemű szörnyecskék, akik hirtelen kezdenek el felénk futni. A lány kérdésére már nincs is időm választ adni, hirtelen jut eszembe a varázslat, amihez igazából alapból sem fűzök túl sok jót, és ennek az eredménye is nagyon meglátszik. Nem sikerül a sóbálvány átok, és a macska rám ugrik. Annyi időm marad összesen, hogy a kezemet magam elé tartva védekezhessek, de őszintén: semmit sem ér. Az arcomon néhol karomnyomok jelennek meg, kezemből darabkákat veszítek, miközben hangosan felkiáltok, segítséget keresve. Az adrenalin ugyan valamilyen szinten hatással van rám, de még így is pokolian fáj minden támadásuk. Hirtelen jelenik meg a nő, aki eltünteti a macskákat rólam, én pedig gyengén és bizonytalanul ugrok fel a földről, hátrálni kezek és a védekezőkhöz lépek, remélve, hogy engem is elér a pajzs. Mély levegőt veszek, szívem a torkomban dobog és nem tudok megnyugodni, hirtelen még azt sem hallom meg, amit Chantal mond. Csak a gyógyító varázslatra gondolok magamban, reménykedve, hogy legalább részben sikerül a sebeket begyógyítani. Továbbra sem egy szó sem jön ki a számon, örülök, amikor a föld elnyeli a lényeket és a fejemet kapom csak fel a fény kiáltására. Nem tudom mit gondoljak. Örüljek vagy inkább ne? A mellettem lévők bájitalokat emlegetnek, erre eszmélek csak fel. - Milyen bájital? Valamennyire értek hozzájuk... - Hangom fájdalmasan cseng, érdekel, hogy mi fog történni, miről lenne szó, ha már eddig nem figyeltem oda. Nem lehetne, hogy csak hazajussunk? Mibe csöppenhettük bele?
Bár nem volt olyan erős a védekező bűbájom, mint ahogy azt gondoltam, legalább annyit értem vele, hogy az egyik kollegámat megszabadítottam a macskaszerű lényektől, vagy mik is ezek pontosan. Örültem, hogy sikeres volt ez az ötletem, ahogyan annak is, hogy Samuel barátom nagyon elégedett magával, amiért ilyen jól használta az erejét. Bár a háton csapás egy kicsit fájt, de elviseltem. Most nem vagyok valami jól a vállam miatt, gyanítom a varázslataim is emiatt gyengébbek, de azért még tudok küzdeni. Meglepetten nézek a semmiből előtűnő nőre. Egészen eddig nem is láttam, talán valahol rejtőzködött, vagy lehet, hogy csak most jött ide? Nem, azt erősen kétlem, inkább csak figyelmen kívül hagytam valamiért, inkább ezekkel a valamikkel foglalkoztam, meg persze Samuelnek is segíteni akartam, hiszen süket és valakinek jó lenne tolmácsolnia is, ha esetleg szükséges. A bájitalos kérdésére nem mondtam semmit inkább, nem láttam értelmét, hiszen biztos van itt valaki, aki ért hozzájuk. Bár én magam Hollóhátas voltam és igen, volt érzékem hozzájuk, mégiscsak a Mágiatörténet az én asztalom, ahhoz értek a legjobban. De a kertész mégiscsak rám bök, mire nagyra nyílt szemekkel pislogni kezdek. - Nos, valamennyire tudok velük bánni, de ahhoz pontosan kéne tudnom, hogy mire van szükségünk. – Persze ha valaki tehetségesebbnek érzi magát nálam, akkor nyugodtan vállalkozhat a feladatra, én önként átadom a helyemet, csak ha nincs más, akkor kell nekem megcsinálnom. Bár régen volt már, hogy ilyesmi szerekkel kellett foglalkoznom, talán még mindig megy. Én ugyan nem vettem észre először a fényforrást, így igencsak megdöbbenve néztem Samuelre, mikor poénkodni kezdett. Egy kicsit talán még el is pirultam, de meleg biztosan volt, még a nyakkendőmet is igazgatni kezdtem és kicsit meg is lazítottam. - Khm… nem hiszem, hogy ő az. – Nem én nem szoktam verekedni, most sem pofozom meg vagy mosok be neki egyet, csak zavarba jöttem egy pillanatra. Mikor azonban a barátom elkiabálja magát mellettem, rögtön a fülemre teszem a kezemet, hogy ne lyukassza ki a dobhártyámat. Fene se gondolta volna, hogy ilyen hangos is tud lenni. Szerintem mindenki hallotta, amit mondott mégis én indulok meg vele mikor a kastély felé veszi az irányt. Megvárom, hátha sikerül neki kinyitni, ha pedig nem, akkor majd próbálkozom valami sokkal erősebb bűbájjal.
Minden rosszban van valami jó. Csak meg kell találni.
Samuel Assielin
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-08-30, 21:07
A jelöltek
[You must be registered and logged in to see this image.] Magam is meglepődtem, mennyire hatásos volt a gondolatom. Egyre jobban tetszik ez a titokzatos erőm. Eddig csak az idióták megviccelésére használtam, akik ki akarták írtani a virágokat, amiket akkor ültettem, vagy akik épp olyan gyümölcsökből loptak, amik miatt színes és kellemes lesz a kert. Most viszont élesben kellett használnom, és nem mellesleg sikerült is. Örömömben megcsaptam a barátom hátát és egy óriási vigyor terült el az arcomon, közben pedig felmutattam a jobb hüvelykujjam. Majd a semmiből előtűt egy nő, és mondott valamit. Nagyjából a egész szövegét el tudtam kapni. Megráztam a fejem, hogy én nem értek hozzá, majd poénból rámutattam Flinnre. Végül is van ré esély, hogy ért hozzá. Szemben álltam a kastéllyal, amikor megláttam, hogy kigyulladt egy lámpa. Félredöntöttem a fejemet, és próbáltam kitalálni, vajon honnan jön a fényforrás, de én inkább a kastélyon kívül szoktam mászkálni, így nem igazán tudtam belőni, milyen terem vagy helyiség is az. Aztán eszembe jutott egy hülye vicc. Odafordultam Flinnhez, majd mosolyogva megkérdeztem tőle: - A te szeretőd? – Még kacsintottam is. – Ne várasd meg. – Azt nem tudom, hogyan fog rá reagálni, mindenesetre remélem, nem kever le nekem egy akkorát, hogy holnap, ha felébredek ebből a különös álomból, akkor egy óriási monoklival keljek fel. Feltartottam a kezem, és elkiáltottam magam: - Fény! – Mivel nem hallottam, hogy elég hangos volt-e, csak reménykedhettem benne, hogy mindazok, akik még nem fedezték fel az ablakban a fényt, most már megtették. Szerencsére én a macskák támadását megúsztam, így nem kellett ellátni a nem létező sebeimet. Egy kis gondolkodás után még pár szót hozzátettem az előbbi egy szóhoz. – Nézzük meg! – Valahogy biztos be lehet jutni. Legrosszabb esetben, ha senki sem reagál, akkor odasétálok a kastély ajtajához, és megpróbálom kinyitni azt egy Alohomora varázslattal. És nem is nézne ki hülyén, hogy az ujjammal mutogatok a pálcám helyett… [/color][/color]
David LaFayette
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat 2016-08-30, 14:20
Riadtan szemlélem, amint két macska-féleség az egyik kollégámra, és a gyakornokoskodó lányra veti magát, segíteni azonban jelen helyzetben nem sokat tudok nekik. Koncentrálnom kell, hogy sikerülhessen a pálca nélküli varázslat, ennek érdekében pedig nem hagyhatom, hogy elvonják a figyelmem. Így is pont elég bajban ülünk jelenleg, ha ráadásként még az is elveszti a fejét, aki még képes a védekezésre, akkor még nagyobb slamasztikába kerülnénk. Már pont meggondolnám magam, amikor egy számomra teljesen ismeretlen nő bukkan fel, és jó néhány macskát sikerül hatástalanítania. Remek, már csak egy kérdés maradt. - Mégis ki maga? - szólalok meg, természetesen az ismeretlennek címezve a kérdést, habár a válasz ebben a helyzetben nem is igazán fontos. Van ennél sokkal nagyobb problémánk is. Eközben valaki egy hatalmas pajzsbűbájt idéz meg, melyhez foghatót még nem volt alkalmam, ennek hála pedig a lények kinn rekednek. Egyik-másik még próbálkozik, nem adják fel, mintha tudatában lennének, hogy ha sikerrel járnak, nagy jutalom várja őket. Azt hiszem, ezt egyelőre megúsztuk – sóhajtok fel valamennyire, noha sok örömre nincs okom. A burkon belül is maradtak ugyanis állatok, már csak az a kérdés, miként kellene elbánnunk velük. Ezen töprengek akkor is, amikor három macska Agnesere veti magát, és őt is megpróbálják széttépni. - Petrificus Totalus! - a jószágok szerencsésen kővé dermednek, noha Flinnek hála már rég lejöttek a nőről, mire egyáltalán cselekedhettem volna. - Én nem igazán vagyok a bájitalok mestere – vakarom meg töprengve az állam, miközben tekintetem a kastélyra téved, ahol pont ebben a pillanatban gyullad ki a fény. Fény? Akkor valakinek kell ott lennie, nem igaz? De mégis, akkor mi miért vagyunk itt?
)
