2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Fura a legtöbb apa azt szeretné, hogy a lánya örökre gyerek maradjon. - na igen apa ezek szerint ebben is más, bár persze más kérdés, hogy mi lenne, ha tényleg teszem azt találnék valakit, vagy tudna mondjuk Jensenről, a nyári kalandról, lehet hogy akkor azért másképp állna a dologhoz, vagy ha belegondolna, hogy valaki a pici lányával bújik össze olyan módon, hiszen unokák csak úgy lesznek, másképp nem mint tudjuk. Meg aztán abban az esetben egy másik férfi lép az apa helyére... bár esetünkben ez is nehézkes ügy, hiszen az apám soha sem volt az a tipikus apa figura, miután eleve nem töltött velem valami sok időt, tehát e téren féltékeny se nagyon lehetne. - Ez azért más és... nem olyan egyszerű, de majd... meglátjuk oké? - ez a tanárnő kérdés most még azért mindig bonyolult nekem és azt hiszem jobb, ha inkább elnapoljuk, mint ha túl sokat agyalok rajta. Valahogy egyszerűbb, ha nem most döntöm el, hogy mennyire is vagyok e miatt mérges, vagy mennyire érzem magamat furán e miatt. Nem, most nem akarok erre gondolni, van épp elég minden a fejemben mostanában, majd ha összeszedtem magamat úgyis beszélek a tanárnővel és majd még kiderül, hogy annak rossz, vagy jó vége-e lesz-e, de ezt a mai napot nem akarom most ezzel elrontani, ezért jobb lapozni egyelőre és kész. - És én még azt hittem azzal boríthatlak ki, hogy olyan szakot választok, ami elég veszélyes, erre... folyton meglepsz. - kap azért egy halvány mosolyt, hiszen pont azért jöttem ide ezt tanulni, mert úgy gondoltam jól ki fogom borítani vele az apámat, erre úgy fest, hogy egyáltalán nincs erről szól, hogy nem borult ki, nem is akadt ki, sőt még csak nem is zavarja, támogatja is, hogy erre induljak el. - Reméljük, hogy az is, amiről mindenki rosszat gondol. - na igen nem verem éppenséggel nagy dobra azt, hogy párszaszájú vagyok, mert annak azért bőven lehet rossz vége, rossz vélemények, ellenséges megnyilvánulások és a többi. Azt hiszem nem sokat érnék el vele, ha bedobnám akárkinek is, még Jensennek sem meséltem róla anno, bár persze neki eleve nem sokat mondtam ilyen komoly dolgokról. Valahogy úgy voltam vele, hogy azok a dolgok egyszerűen nem passzoltak ahhoz a csodás nyárhoz. De most már irány az ebéd, a tanárnőre nem igen gondolok, ellenben beszélhetünk még sok mindenről. Egész jó ez a nap... bár mint mindennek akadnak buktatói, de végül is lehetne rosszabb is.
//Köszönöm a játékot, csak lezártuk. De jóóóó volt, majd még úgyis lesz folytatás. ^^//
♫ Dance with my father ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Valóban, fiatal vagy még, én sem akarom siettetni, hogy családod legyen, csak ha.. én már nem leszek, akkor bánhatjuk, hogy nem láttam korábban az unokáimat. – Mosolyodom el vállvonva, ahogyan ő teszi, csak ő zavartan. Most, hogy ismét találkoztunk, egyre inkább fel tudom fedezni a gesztusaiból, hogy mennyire hiányzik az anyjára. A világos bőr, és a kék szemek, külsőleg az anyját idézik, de a homlokráncolás, a durcás fintorgás, boldogan tudom konstatálni, hogy bizony apja lánya. Aligha hiszem, hogy lesz még gyerekem, ha csak Agnese-sel nem vállalunk be egy késői babát, de Leticia a szemem fény, és talán még van lehetőségünk pótolni, amit az én atyai féltésemből következően merő ostobasággal sikerült elvesztenem. - Igaz, de én sem mindig bíztam. Csak hittem benne. Nem kényszeríthetem rád, hogy te is tedd ezt, te csak bennem higgy. Tudom, hogy én sem voltam egy menő apuka, aki megkeni neked a reggeli piritóst, mégis.. az apád vagyok, és sosem volt semmi, ami nálad fontosabb legyen. – Nem akarom ezt állandóan bizonygatni, de most van is értelme. Azt azért sejtheti, ha képes voltam annyira tönkretenni kettőnk életét, csak mert féltettem őt, ha valakivel igazán romantikus kapcsolatba kerülök, az igazán nem lehet mindennapos dolog. - Ne hidd, hogy nekem problémát jelent, hogy nem leszel auror. Az ereklyevadászat is rokon szakma, a nyomozásról szól, és nem ritkán kerülsz szembe sötét varázslatokkal. Az elv ugyanaz. – Bólintok, és nekem teljesen jó így, s amíg van lehetőségem, szívesen tanítom, a rövidkard csupán az első lépés. Bár nem vívótőr, mint az enyém, de a stílusához jobban áll ez a penge. Testfelépítésében is az anyjára ütött, de a harcmodort tőlem fogja ellesni. Szívem szerint kiegészíteném még valami távfegyverrel is, de egy fiatal lány lehet, hogy bután nézne neki, ha arzenált hordozna magánál. Esetleg egy táskába rejthető apró pisztoly. Egyetlen, halálos golyóval. Na majd a születésnapjára! - Szerintem sem rossz. Minden plusz képesség az előnyödre válhat. – Átfogom a vállát, hogy egy pillanatra magamhoz öleljem. A kora alapján már felnőtt, mégis, annyi visszajelzésre van szüksége, mintha csak tíz éves lenne. S lássuk be, nekem legalább boldogító, hogy végre foglalkozhatok vele. Ha végeztünk az ebéddel, akkor itt az ideje indulni, nekem is van még délutánra programom, ő pedig nyilván a barátaival találkozik.
Végül csak bólintok, hiszen igaza van, nem csak a leélt évek számít számít, hanem az is, hogy az milyen élet volt, mennyire nehéz és az övé nem volt könnyű és mára már azt hiszem valamelyest fel is tudom fogni ezt, még ha az elején nem is volt egyszerű. Nem lehetett könnyű, de sajnos nekem sem volt az, bár azért én még öregnek nem mondanám magamat. - Kösz apa, de ráérek még azért ezzel. - kissé azért zavartan vonom meg a vállamat. Család... na attól azért tényleg nagyon távol állok, meg hát lássuk be évekig alig volt apám, csak arról szólt minden, hogy tudom őt mondjuk bosszantani, most viszont megváltozott minden és meg kell még szoknom, hogy itt van és úgy beszél, mintha tényleg az apám tudna lenni és már legalább akar is. Azért ez nagy előre lépés, de még meg kell szoknom és persze nehéz csak úgy elfogadnom hirtelen a változást, mert nem tudhatom, hogy mikor lesz majd vége, hogy nem történik-e valami... hiszen egyből itt van a helyzet a tanárnővel is, meg aztán ha jól sejtem a fenyegetés se szűnt még meg, ami miatt Spanyolországba vitt és eltávolodott tőlem. Mi van, ha ez megint megtörténik? - Apa, te bízol benne, de nekem hazudott, elég sokat, így azért nehezebb. - egy pillanatra elhúzom a számat és most egészen komolyan beszélek vele, mert hát így van, a tanárnő hazudott nekem, akárhogy is nézzük ezt az egészet. Nem várhatja tőlem senki, hogy ezt csak úgy elfelejtsem és semminek vegyem. Ahhoz hogy megint megbízzak benne azért idő kell és persze tennie is kell érte, mert ki tudja, hogy az alap dolgokon kívül még miben hazudott nekem. Attól félek, hogy azért bőven volt ilyesmi, amiről még csak sejtésem sincsen. - Valahogy úgy és elég jó az egyensúly érzékem. Végül is a leendő szakmámhoz jól jön. - azt viszont sejtettem, hogy a másikon meg fog lepődni rendesen és egyelőre nem tudom eldönteni, hogy mennyire látja ezt most negatívnak, vagy rossznak. Én az elején eléggé annak láttam, ezért nem is beszéltem róla senkinek. - Nem tudom, már kiskorom óta így van, de a... a tanárnő szerint nem feltétlenül rossz ómen, csak annak kiáltottá ki Tudjukki miatt, de ez még nem jelenti azt, hogy... - esetlenül vonom meg a vállamat. Látszik rajtam, hogy minimum bűntudatom van, pedig nem tettem semmi rosszat, nem tehetek róla, hogy így születtem, de apa reakciója lássuk be, hogy nem a legjobb.
♫ Dance with my father ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem csak években mérik a kort kicsim.. – Viszonzom a mosolyát, sokkal többet éltünk meg együtt az anyjával, mint amit a legtöbben ilyen korukban elmondhatnak magukról. Remélem, hogy az ő élete is ilyen izgalmas lesz, de úgy vélem, hogy előttem még áll néhány jó év Agnese-vel, ha csak nem vet a rossz sorsom a banya elé pont akkor, amikor nem számítanék rá. Akkor ugyanis végzetes lehet számomra a párbaj. Hiába rimánkodik a grófnő, az életem sem állhat annak az útjába, hogy egyszer és mindenkorra elintézzem a sötét teremtményt. - Talán igen, és ez megnyugtató, viszont szeretném, ha majd neked is családod lenne egyszer. Tudod pont te döbbentettél rá, hogy az embernek semmit sem ér az élete, ha nem csalt mosolyt a gyermeke arcára. – Odanyúlok, és megsimogatom az arcát. Mellőznünk kellett az ilyesmit, éveken át, de már tudom, hogy a féltés nálam balgasággal párosult, és ha abban az időben kell megtennünk mindent egymásért, ami még megadatott. Tudom, hogy nagyon is féltékenynek kéne lennem minden hímnemű egyedre, de ha belegondolok, hogy én bármikor távozhatok, egyrészt nem árt, ha meg tudja magát védeni, másfelől jó lenne, ha boldog lenne. Igenis szüksége lesz majd valakire, aki elűzi nála a magányt. Hozzám hasonlóan messzemenőkig dacos, tényleg apja-lány, bárkit is válasszon, minimum birkatürelmű kell, hogy legyen. Akár a grófnő. Na jó, ezt hallva Madam Yermouth törvénytelen kacagásba fogna, ő és a türelem, na az három. - Kicsi lányom, ha pár évvel fiatalabb lenne, akkor még büntetésbe is állítanálak, hogy komoly, érett varázslóakt hazudtolsz meg. – Vigyorodom el, egyértelműen viccelve. Én ugyanilyen paranoiás voltam azokban az években, amikor Spanyolországba száműztem, mintha minimum egy apácaneveldébe küldtem volna. De nem lehet állandóan rettegni a holnaptól. Ezért is bízom Agnese-ben, Dumbledore-ban. Ha bármelyikük tévedhetne, ha akár egyikük is a vesztünket akarná, már a hollókkal szemeznék egy karó tetején pislogva. Vagy törölgetném a nyálamat az Azkabanban, ritmikus integetéssel a dementorok felé. - Akrobataság? Háztetőkön ugrálsz, meg ilyesmik? Kígyókkal? De hát.. griffendéles az egész család, honnan ez az adottság? – Hüledezek, bár amennyire én tudom, Potter is ezt az adományt kapta, de ő a sötét nagyúr miatt. Lehet, hogy a banya valahogy hatással volt a születendő magzatunkra is, és Leticia sorsa az, hogy egyszer majd a tanítványa legyen, ellenünk fordulva? Most elgondolkozva simogatom az államat, nem, a lányomat nem vagyok képes elpusztítani, akkor inkább én magam távozom erről az árnyékvilágból.
- Apa, te azért még nem számítasz öregnek. - mosolyogva csóválom meg a fejemet, bár tény és való, hogy már nem annyira fiatal, de azért az öreg erős túlzás szerintem, akármit is mond, vagy gondol magáról. Persze az aurorok között eleve van, aki már korábban elhullik, vagy feladja, de valaki minél tovább bírja annál biztosabb, hogy jól csinálja, amit csinál. - Unokákat? Apa... ez... azért attól még elég távol vagyok. - itt azért felnevetek, mert elég fura a téma és azt sem tudom, hogyan jött neki az egész, hiszen én meg a gyerekek... még szinte én is az vagyok, hiszen folyton lázadozom apa ellen, úgyhogy ez elég fura ötletnek tűnik igazából és főleg fura apa szájából hallani, aki még a karácsonyi bálon is kiakadt, csak mert olyan ruhában mentem, aki kivágottabb és lazább volt a kelleténél, legalábbis szerinte. Igazából egyelőre még kilátásom sincs arra sem, hogy pasim legyen, bár valahogy mostanság nem is akarok. Túl sok minden van körülöttem, ami zűrös és amit fel kell fognom, nem is lenne jó, ha még egy srác is bekavarna a dologba és még azzal is foglalkoznom kellene, hogy neki megfelelek-e vagy sem. - Tudom, hogy az igazgató kicsoda, de... azért ő is tévedhet. - teszem még hozzá egy hangyányi szájhúzással azért. Ezt a békát nem fogom tudni azonnal lenyelni, hogy apa és a tanárnő... nem olyasmi ez, amit könnyű kezelni, főleg hogy azért több minden is van a háttérben, nem csak az, hogy apa össze jött egy nővel, ez csak mondhatni apróság, sokkal komolyabb tényező az, hogy nekem ebben milyen szerepem volt a tanárnő részéről. - Nem akarok én az élükre állni, nem zavar, hogy ilyen most a helyzet, egészen nyugis igazából. - vonom meg a vállamat. Azt hiszem jobb lenne elterelni ezt a beszélgetést kicsit a tanárnőről és akkor nekem is könnyebb lenne. Azért jelenleg idegesít kicsit a helyzet és muszáj lenne kiverni a fejemből az egészet, már ha tudom persze, de talán a témaváltás tényleg segít. - Úgy tűnik, hogy van egy... hogy is mondjam afféle adottságom. Elég ügyes vagyok, másokhoz képest, tudod egyensúlyozásban és ilyesmikben, a tanárnő szerint ez valami különleges dolog és az iskolában lévők egy részével történt meg. Úgy neveztük el, hogy akrobataság. És... tudok beszélni a kígyókkal, bár ez régebbi keletű. - igen érezheti, hogy ez az, amit sokkal nehezebben mondok ki, hiszen mégis csak rossz előjel volt mindig is, ha valaki párszaszájú, hiszen tudjuk mind, hogy maga Voldemort is az volt. Ez azért nem egy gyakori dolog, nem is ismerek mást, aki képes lenne rá, de én csak nem leszek végül rossz ember, hiszen az apám híres auror... fura lenne igaz?
♫ Dance with my father ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ez így van, lám én vagyok az egyik kivétel. – Na igen, a magam harmincnyolc évével kifejezetten öregnek érzem magamat. Még ha nem is években mérik mindezt, nálam inkább a sok megoldott ügy, az örökös talpalás jelentett olyan időszakot, amit már komolynak érzek, s kezdek belefáradni. Még fel tudom emelni a rapírt, és a pálcát is akar, de már lényegesen kevesebb lelkesedéssel. Még egy ügy van, ahol erőm teljében kell majd helyt állnom. Bármennyire is félt tőle Agnese, mégis pontosan tudja; egyszer szembe kell szállnom a banyával, és végeznem kell vele, hogy soha többé ne jelentsen veszélyt Leticiára. A grófnő szeret, és nem képes felfogni, hogy ahogyan Annával végeznem kellett, úgy a saját életemet is odadobom ha kell, hogy végleg leszámolhasak a sötétséggel. - Helyes kicsim, és ez így van jól. El is várom, hogy éber legyél, és majd a gyerekeidnek is ezt tanítsd. Nem mintha sürgetném a dolgot, de remélem, hogy látok egyszer még unokákat is. – Bólintok, bennem nincsen olyan féltékenység a leendő lovaggal szemben, amely alapján kisajátíthatnám a lányomat. Igaz, hogy a karácsonyi bálon megborzongtam a lányom külsejétől, de nem állíthatom meg az időt, hogy felnőjjön. Már így is kész nő, nem vigyázhatok örökké rá. Inkább magamról beszélek, s a tanárnőről, jobb, ha Leticia mielőbb megtudja, hogy az új közös életünk ne titkok árnyéka alatt roskadozzon. - Nem akarlak győzködni, megértsem a kétségeidet. Te pedig azt értsd meg kicsim, hogy elég sokat beszélgettünk a tanárnővel, módomban állt megismerni a sötét titkait, és ne feledd, Dumbledore kegyeltje, az igazgató pedig nem vesz fel akárkit. – Na jó, ez utóbbi sántít, olyan kétes tanárok voltak ott az elmúlt évben, hogy ezt inkább megnyugtatásul szánom, Leticia nyilvánvalóan nincsen tisztában a ténnyel, hogy Mógus, Lockhart, vagy az az Ál-Mordon milyen volt. Látom a lányomon, hogy kissé elment a kedve, és talán hosszabban ki kéne ezt fejteni, de nem most, nem egyszerre. - Oh, ne hidd. Az egyetemisták jönnek-mennek, ahogy látom elég színes a társaság, könnyedén az élükre állhatsz. Neked nemzetközi tapasztalataid vannak, és az kincset ér. Miféle vallomással? Agnese nem említett semmi olyat, ami bármi rossz fényt vethetne rád. Hallgatlak? Megéheztél közben? Ott az étterem. – Nyújtom a karomat, hogy bele tudjon kapaszkodni. Jól ismerem a lányomat, még ha a távolból is kellett figyelnem a növekedését, de nem tudom elképzelni, hogy bármivel is kiugrana a szívem legkedvesebb szegletéből. Nekem is vannak titkaim, de nem lenne jó, ha ez nála is tendencia lenne.
- Persze, de... tudod mindig azt mondják kevés auror éri meg a nyugodt öregkort. - húzom el azért egy pillanatra a számat. Tudom én, hogy eddig is ezt csinálta és még sosem lett komolyabb baja, legalábbis én nem tudok ilyen esetről, bár ez mondjuk nem meglepő, ha egyszer eleve viszonylag keveset találkoztunk, de ettől még nem örülök neki jobban, hogy ő eleve a veszett ügyekkel foglalkozik, amik már eleve nagyon nehezek és lehet, hogy nem is sikerülnek és... hát lássuk be nem könnyű az embernek folyton aggódnia az apjáért, főleg ha azt nézzük, hogy hosszú évekig eleve nem volt velem, most pedig majd aggódhatok azon, hogy vajon mikor hagyja ott a fogát, mert netán valami olyannal találkozik, amit ő sem tud megoldani. - Oh, ez csak ténymegállapítás, de berozsdásodsz, én pedig még gyors vagyok és fürge. - sőt nem is tudja, hogy mennyire, hiszen neki még el sem mondtam azt, amit a tanárnő már tud. Bár azok után, ami aztán jön, igazából már azon sem szabad meglepődnöm, hogy eleve elmondta az apámnak, hiába bíztam rá az infot bizalmasan. Ha egyszer összeszűrték a levet... oké,szereti, de ezt akkor is időbe telik majd elfogadni. Azért az biztos, hogy ezek után másképp fogok nézni Agnese-re, hiszen mégis csak kiderült, hogy okkal vagyok itt, mert az apámat akarta ezzel kellemetlen helyzetbe hozni, aztán meg egymásba szerettek. Hát na... jön egy nő, aki az apám szívében elfoglalna most egy nagy helyet, pedig még csak én is most kezdek oda rendesen visszakerülni. Azaz lehet, hogy ott voltam, de attól még én nem éreztem úgy és most egyből osztozkodnom is kell... nem hangzik jól. - A nők... azt mondják nagyon trükkösek tudnak lenni apa, akár tévedhetsz is, de persze te vagy a képzett auror. - vonom meg a vállamat a végén, de az biztos, hogy az én kedvem már elment az óriáskerekezéstől. Azért ez mégis csak nagy hír volt így hirtelen, főleg hogy a tanárnőnek még gyerekei is vannak és ha ne adj isten ők is bejönnek a képbe... Hirtelen mi leszünk a nagy és boldog család olyanokkal, akiket még csak nem is ismerek? Azért ez nem hangzik valami jól, de azt hiszem nem igen van választásom, mint hogy belenyugodjak, maximum egyelőre azért nem megy azonnal. - Hogy... neked? Ja, hogy a bál. Csak téged akartalak vele bántani, de nincs senki. Elég nehéz... tudod beilleszkedni, amikor már mindenki ismer itt mindenkit, nem igazán ismerek sokakat. Van egy srác, kissé esetlen, de ő csak barát. - vonom meg végül a vállamat. Troy rendes srác igazából, kedvelem, de tényleg, de ennyi, hiszen olyan kis ügyetlen, amúgy se hiszem, hogy kezdeményezni tudna egy lánynál, már attól is halálosan zavarba jött, amikor ráestem, miután majdnem sikerült kicsinálnia a fűznél. Az se volt egyszerű kaland. - Na jó... apa én is tartozom egy vallomással, bár lehet, hogy a tanárnő már elmondta... - szünetet tartok, kissé felszökött szemöldökkel, amiből sejtheti, hogy biztosan rossz néven fogom venni, ha netán Agnese már elkotyogta az apámnak a képességemet, mert azért ez olyasmi, amit értelemszerűen én mondhatok el neki, nem illik tovább adni, ha már megbíztam a tanárnőben és elmondtam neki.
♫ Dance with my father ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én is úgy vélem, hogy ez kellett, hogy kicsit ráébredjek, Anna halálával nem ért véget az életem. Itt van nekem a lányom, Leticia már csaknem felnőtt, és ő is lehet nyomozó. Nem mondom, hogy auror, hiszen az ereklyevadász érdekli, mint Agnese-t, ami nem is baj, ráadásul így is megtanulhat a sötét varázslatok ellen küzdeni, és még én is felkészíthetem a fegyveres harcból. A kérdésen nem lepődöm meg, ha azt szeretné, hogy boldogok legyünk együtt, akkor nyilvánvaló a megrökönyödése. - Nos.. azért, mert mások nem merik. És ezeket is meg kell oldani valakinek. Nem vagyok vakmerő, vagy őrült. Csak.. hiszek benne, hogy ha elrettentem a sötét hatalmakat, akkor jobb lesz a közbiztonság, mások is kevésbé mernek törvényszegést kockáztatni. – Nem akarom, hogy fennakadjon ezen. Már húsz éve ezt csinálom. A komolyabb kísértetektől kezdve a vérlényekig, sokan akarták már a fejemet, és lám, még mindig a helyén van. Igaz, hogy közben tönkrementem, mert Anna meghalt, ám lényegében tudok magamra vigyázni. - Te meg felnőttként kezel el velem szájalni, nahát.. – Nem teszem hozzá, hogy bezzeg az anyja ezt nem érte meg, kár lenne mindkettőnk sebeit felszaggatni. Főleg, hogy felvezetem, hogy Agnese-el egy párt alkotunk, és valahol Leticia is belekeveredett a szerelmi csatározásba. Úgy vélem, hogy az őszinteség az elsődleges, még akkor is, ha ez az ára annak, hogy ismét elmegy a kedve, de bizom benne, hogy legalább értékeli, hogy a bizalmamba fogadom. Tudom, hogy ez most tömény információ, de adhatok időt, hogy feldolgozza a hallottakat. - Ezt a lehetőséget kizárhatjuk. Már akkor az ártatlanságára voksoltam, amikor még nem ismert személyesen. Nem tudtam dönteni, ezért adtam magamnak egy esélyt, hogy utánajárok, mielőtt még bűnösnek vallanám. És nem.. ha egy kicsit átgondolod, hogy mennyire rideg tud lenni, igazat adhatsz nekem, semmiféle bolondítás nem volt. Fokozatosan nyíltunk meg egymásnak, és az elején bátran állíthatom, gyűlölt, mert a nyomában vagyok. – Na igen, a grófnő viselkedésében egy cseppnyi csábosság sem volt, éppen hogy a valós énjét kezdte el felfedni előttem, és pont ezért zakatolt még jobban a szívem. Az más kérdés, amit kár is túlragozni, hogy plátói vonzalmat már akkor éreztem, amikor a tárgyalása volt, mert nem tudtam magamban összerakni, hogy egy ilyen nő miért is lenne bűnös? - Ebédeljünk, hogyne. Átadnám a lehetőséget, nekem van okom féltékenységre? – Utalok vissza arra, hogy a karácsonyi bálban eléggé pőrén volt öltözve, nekem kellett ráterítenem a köpenyemet, amit pont a tanárnő pillantása miatt nem tettem végül meg. A mozdulat azért elindult. Lépdelünk hát az éttermi részleg felé, tudnék én is enni, a nagy beszélgetésben bőven megéheztem. A sötét ruhás alakok elmennek mellettünk, kiderül, hogy valami performance jelmezes színészei, nem tőlünk akarnak bármit is.
Nem gondoltam volna még egy éve mondjuk, hogy abból bármi jó is kisülhet, hogy lényegében keresztbe akartam tenni az apámnak, hiszen az volt a cél, hogy átejtsem és kellemetlen helyzetbe hozzam, helyette viszont úgy fest végül mégis jól sült el, vagy valahol a lelkem mélyén egyébként is ezt akartam? Talán igen, szerettem volna rendes családot, az apámmal normális viszonyt, de nem gondoltam hogy végül a kis lázadásomnak tényleg ez lesz a következménye és úgy fest, hogy végül még is. - De... miért? Miért a legveszélyesebbeket? - jól van, azért ezen sikerül kissé fennakadnom, érthető módon, hiszen mégis csak az apámról van szó és az életéről és úgy fest azt kockáztatja, még hozzá szándékosan, ami nem igazán tetszik. Nem jó hallani, hogy lényegében a legveszélyesebb ügyekbe megy bele, csak mert... nem vállalja azokat vajon más? Nem tudom, de nem örülök ennek, hiszen ha már kezdünk ismerkedni és egymásra találni, akkor cseppet sem hangzik jól, hogy egyszer csak azt jelentsék be nekem, hogy vége, meghalt, mert valami őrült vámpír kitépte a szívét, vagy tudom is én. - Sőt, erre nagy esély van, te már úgyis öregszel apa. - itt még egy viccesebb megjegyzés is belefér, de aztán csak megérkezik az a mondhatni fekete leves, hiszen arra nem igazán számítottam, hogy még az is kiderül, hogy az apámnak köze van a tanáromhoz... mit köze! Konkrétan szereti. Elég sok info ez így egyszerre, főleg ha azt nézem, hogy nem gondoltam volna, hogy majd most ez jön. Elég érdekes egy helyzet, ha a tanárom lesz a mostohám, akkor másképp kellene viselkednem vele a suliban, mint mondjuk odahaza? Nem, erre most még nem is akarok gondolni, hogy lesz olyan, hogy odahaza, olyan szinten azért még csak nem állnak egymással igaz? Az is lehet, hogy elmúlik, vagy... a tanárnő veszélyes, ha már majdnem Azkabanba került és tárgyalása is volt. - Szóval szereted és... és mi van, ha ő bolondított magába? Mi van, ha csak azért csinálta, hogy ne ítéljék el? - talán érthető, ha hirtelen átváltok gyanakvóba, azért mégis csak szokatlan ez az egész és új is nekem, főleg az infokkal együtt, főleg hogy én is afféle túsz voltam itt. Nem csoda, hogy kissé most megcsappant a bizalmam. Nem akarom azt mondani, hogy apa túlságosan naiv és nem gondolkodik ésszerűen, na de mi van akkor ha tényleg így van? Mi van, ha tényleg nem gondolta át ezt az egészet rendesen és a tanárnő... Agnese mondjuk csak átveri? - Egyelőre maradok a tanárnőnél és... nem tudom, ez most még így sok és új nekem, inkább ebédeljünk. - lehet hogy most nekem is sok lenne az óriáskerék, főleg hogy pont a tanárnővel voltam rajta legutóbb. A közeledőket észre sem veszem, most túlságosan ezen az új információn jár az eszem, hogy ennyire szemlélődni tudjak. Az biztos, hogy bőven van mit emésztenem.
♫ Dance with my father ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Visszamosolygok, és határozottan élvezem, hogy ilyen jól meg tudunk most maradni egymás közelében. Nincsenek szemrehányások, és lássuk be, a lelkem annyival könnyebb, hogy nincsenek hazugságok. És nem csupán Leticia anyját vagy a banyát illetően, most, hogy a lányom tud a grófnőről is, úgy érzem, hogy nincsen olyan további momentum, ami miatt csalódást okoznék neki. Mert bizony így gondolom, hiába vagyok én az apja, a felnőtt komoly szülő, nem ő okoz nekem csalódást, ha csak nem az udvarlóival, hanem én, mert oly sokáig magára hagytam, és többet ezt már nem engedhetem meg magamnak. Soha. - Elméletileg szigorúan titkos dolgok. Ám a lányom vagy, és a vérség mindent felülír. Vállalom érted a felelősséget. Szívesen mesélek. Általában a legveszélyesebb ügyeket vállalom magamra, ahol a szimpla auror módszerek csődöt mondanak. Nálam nem elég, hogy vámpír az elkövető, akkor lesz izgalmas, ha még van valami plusz svédcsavar is a dologban. Nem akarlak megrémiszteni, úgyhogy majd adagolom. – Nem igazán tudom, hogyan kezeljem ezt az egészet, de biztos, hogy több titkot már nem akarok a lányom előtt. Ezért ha kérdez, akkor mesélek, ha meg csak tudni szeretné, mit csinálok, elkezdem majd részletezni. - Meg. Nem gondoltam, hogy valaha is vívómester leszek, több tanítványt rajtad kívül nem is mernék vállalni. Aki jól csinálja, még nem biztos, hogy ügyes tanár, majd meglátjuk, tegyünk próbát. Még az is elképzelhető, hogy nálam sokkal virtuózabb módon forgatod a rapírt. – Bólogatok, feltolva a fejem tetejére a nemlétező kalapot, mert már annyira megszoktam, hogy rajtam van, hogy most kétségkívül hiányzik, ámbár ezúttal mugli öltözékben jöttem, hogy semmi ne zavarja a kényelmünket. Igen, úgy érzem, hogy a lányom kecseg, mozgékony, akár az édesanyja, és egy rövid penge olyanná válhat mintha a karja meghosszabbítása lenne. Úgysem óvhatom a harctól, legalább felkészítem rá. - Nem így értem Leticia. Gondoltam jobb inkább a közepébe vágni, hogy így útközben is meg tudd emészteni, és ne ettől tedd függővé a következő programot. Önző módon szeretném hogy jól érezd magadat velem. És nincsen az a kard, vagy egyéb ajándék, amivel lekenyerezhetnélek az őszinteségen túl. Most már tudom. – Most így érzem, és muszáj, hogy bevalljam azt is, amit érzek a nő iránt, hiszen nincsen helye a ködösítésnek. - Igen, az vagyok. Talán már az voltam, amikor vállaltam az ügyét, de az ilyen plátói.. távoli valami volt, de muszáj volt megismernem, hogy tudjam, ártatlan-e ahogyan gondolom. De valahogy nem tudtuk komolyan gyűlölni egymást, ő is csak fenyegetőzött. A te öreg apád úgy tűnik magába bolondított egy ízig-vérig arisztokrata jégkirálynőt... – Félmosollyal vonom meg a vállamat, nem akarom őt egy cseppet sem zavarba hozni, hogy kellemetlenül érezze magát. Csupán valamennyire megnyílnék neki, amennyire hagyja az ésszerűség határain belül. – Ohó, kicsim, azért ne szaladjunk ennyire előre. Az én koromban már minden ilyet alaposan meggondol az ember. Lenne kifogásod? És nem, nem az édesanyád, nem kell anyának szólítanod. Megtudakolom majd tőle, de nem szeretném, hogy amolyan gonosz mostohaként tekints rá. Hiába jár mindig feketében, arany szíve van. Talán az Agnese megfelelő megszólítás, szigorúan iskolán kívül, belül viszont továbbra is a tanárnő, professzor, vagy ahogyan szoktad. Nos, ebédelünk? Vagy előbb felszálunk arra a szörnyűségre? – Bökök bizonytalanul az óriáskerék felé. Most annyira idillikus a helyzet, észre sem veszem, hogy pár lépésnyire mögöttünk egy kisebb csoport jelenik meg, eddig úgy tűnik elvegyültek a tömegben. Ám most egyértelműen összeállnak, és felénk tartanak.
- Jól van apa, de el ne ájulj nekem a tetején, mert nem biztos, hogy meg tudnálak tartani, maximum varázslattal, akkor viszont bajba kerülünk. - viccelek csak látszik is a mosolyomból. Akármennyire is nem volt velem az utóbbi években, tudom az apámról hogy elég sok erős és kitartás van benne, ahogyan bennem se csekély és jó eséllyel ezt azért tőle örököltem. Azért azt sem akarom, hogy miattam legyen rosszul mondjuk az óriáskerék tetején, hiszen ha már együtt töltjük a napot, akkor élvezzük mindketten. Tudom büntetni akartam őt, de azt hiszem már sikerül azért jócskán megszenvednie azt, hogy nem volt mellettem, úgyhogy ennyi nagyjából elég volt, nem akarom, hogy még a tériszonyával is küzdenie kelljen miattam. - Jól van, a jövő majd akkor eldönti és néha mesélhetsz a munkádról is, vagy ezek ilyen szigorúan titkos dolgok? - az a helyzet, hogy szinte nem is ismerem az apámat, nem tudom hogy miket szeret, azt sem, hogy milyen élete van, vagy hogy hogyan alakulnak a dolgai, netán mikor van fárasztó napja, vagy olyan ügyei, amikkel nem tud mit kezdeni. Jó persze nem is én leszek az, aki majd megoldja ezeket helyette, ez egyértelmű, de ha legalább mesélhet róluk talán azért az is ér valamit és számítana nagyon is. Annyival is közelebb kerülnénk egymáshoz és azt azért szeretném, hogy javuljon a helyzet. Tudom, hogy pár hónapja még nem úgy tűnt, de én is szeretnék normális családként élni vele, ha már csak mi maradtunk egymásnak és ha igyekszik, akkor nem lenne fair, ha meggátolnám benne. - Végül is egy rövid kard biztosan passzolna hozzám, az aztán menő lenne! Jól van és majd megtanítasz bánni vele. - végül is miért ne? Elég jó dolog egy kard, főleg hogy azért nem sokaknak van a suliban, úgyhogy izgalmas lesz megtanulni bánni vele és abban végülis apának igaza van, hogy nem mindig használhatom a mágiát sem, ha épp nincs mondjuk valahol és akkor más kell. Viszont sokáig ezen nem tudok gondolkodni, mert jön a nagy bomba ledobása és én rendesen eldöbbenek. Jó talán már a karácsonyi bálon is éreztem valami furát... valami susmust, főleg ahogy a tanárnő nézegetett minket és ezek szerint nem értelmeztem félre a dolgot, de azért még így is meglepő, hogy ők ketten... nem fura ez? - De mondjuk, ha nem hagysz ott? - mert így meg ezen fog pörögni az agyam és nem tudom, hogy ennek így van-e értelme. Most meg kell próbálnom visszarázódni és azért nehéz, hiszen a tanárnővel se beszélhetek azonnal... hülye egy helyzet. - Szóval... szerelmes vagy? - azért meglepődöm, mert más hogy csak mondjuk valami alakul, de úgy tűnik, hogy már jó ideje alakulhat, ha azt mondja, hogy szerelmes, én pedig nem tudom, hogy hogyan kellene ehhez az egészhez viszonyulnom. - Jól van... - sóhajtok egyet és igen vannak kérdéseim, de nehéz, hogy a tanárnővel nem beszélhetek és azt se tudom, hogy tanárnőnek kell-e szólítanom. Fura egy helyzet lesz így. Talán eddig e miatt kivételezett is velem, vagy... ki tudja? Akkor lehet, hogy azt is elmondta apának, amit bizalmasan közöltem vele erről az akrobata dologról? - Mi lesz akkor így a jövőben? Majd szólítsam anyának, vagy mi? És... össze is fogtok költözni, meg házasodni? - talán erős kérdések és a hangom is kissé számon kérő, sőt talán nem szép tőlem, hogy így viselkedem, de a fenébe is elég hirtelen ért ez az egész és egyelőre nem tudok mit kezdeni vele és valahogy nehéz elképzelnem a jövőt, hogy majd milyen lesz együtt.
♫ Dance with my father ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
- Azért annyira nem vészes, és ha ha belegondolok, hogy veled vagyok, veled, akivel lennem kell.. Nem úgy értve, hogy kell, mint kötelesség, hanem mint boldogító dolog, akkor nos.. Nem a magasság a lényeg, hanem hogy itt volt az ideje, bőven.. – Úgy gondolom, hogy ez a félelem a múlthoz köthető, talán pszichés dolog, semmint adottság, és ha a lányommal vagyok, akkor az mindenképpen az új élet kezdete. Ki kell élveznünk, és ha bármelyikünk már holnap a banya áldozata lesz, legalább elmondhassuk, hogy megpróbáltuk, és minőségi időt töltöttünk együtt. - Oh, igen kicsim, legalább a kapcsolataimat el tudtam mélyíteni, ennyit mindenképpen adhatok, a többit majd a jövő eldönti, hogy mire jutunk. – Én mindenképpen megpróbálnám, nem is csak Agnese miatt, de eljutottam arra a pontra, hogy túl sokáig voltam egyedül, és remélem a lányom is úgy véli, hogy ismét egy családnak kell lennünk. Most már semmi másunk nem maradt, csakis a családi kötelékek. Azért mégiscsak örülök neki, hogy legalább a vásárlás kapcsán fel tudom kelteni a figyelmét. Nem akarom megvásárolni a szeretetét, de valahol a gondoskodás bizonyos formája, ha egy bizonyos igénynek meg tudunk felelni. - Hogyne, vannak kézi nyílpuskák, és jól is hangzik, de mi van, ha valaki közelről lep meg? Akkor mit sem ér a távolsági harc. Minimum valami tőr, rövidkard.. nem ártana. Majd nézünk ilyet is, olyat is. – Mármint kaphat tőlem íjpuskát, de valami pengének is örülnek szívem szerint. Nem akarom ráerőltetni a saját stílusomat, de na, azért apaként, és kémvadászként akkor lennék nyugodtabb, ha meg tudná védeni magát. A lányom eléggé ösztönös ahhoz, hogy még külön képzés nélkül is ügyesen vagdalkozik, és küzd az életéért. Ettől függetlenül foglalkozhatok vele, és elküldhetem vívómesterekhez is, már ha van erre affinitása. Viszont úgy érzem, muszáj annyira őszintének lennem, hogy elmondjam neki a grófnőhöz fűződő viszonyomat. Egyszerűen tudnia kell, nem akarok számára újabb meglepetést, csalódást. Már éppen kezdene bízni bennem, felesleges lenne jobban kiakasztani. - Úgy vélem, hogy pont nem. A séta végén ott hagylak válaszok nélkül, magyarázat nélkül. Nem akarom elvenni a kedvedet, azt szeretném, ha hinnél bennünk, és a családunkban. Nos.. én sem akartam ismét szerelmes lenni, de megtörtént. Megismertem ezt a nőt, aki sokkal kedvesebb, mint bárki gondolná. Erről az egész.. túszos dologról.. ő szeretne inkább veled beszélni, ebbe ne menjünk bele, viszont minden más tekintetben kérdezhetsz, őszintén vállalok. - Bólintok, tényleg nem vagyok képben, hogy hova is megyünk, nekem a London Eye is tökéletes, ott is lehet édességet kapni. Igaz hogy már nem is kisgyerek, de talán még nem is olyan idős, hogy kiöregedjen mondjuk a vattacukorból, a perecből, vagy a nyalókából. Kiváncsi vagyok a kérdéseire, tudnom kell hogy képes elfogadni az igazságot, együttélni vele, és belátni, hogy ezúttal már számít nekem a véleménye.
Azt hiszem tényleg van értelme legalább megpróbálni, mert ha nem is tennénk csak rágnám magamat, hogy miért adtam fel idő előtt. Olyan már nem lesz, mintha mindig is normális viszonyunk lett volna, de legalább valami hasonlót talán kialakíthatunk. Nem azonnal, de szépen fokozatosan és azt hiszem már az is valami, ha legalább előre tudunk lépni valamelyest, aztán majd meglátjuk hogyan alakulnak a dolgok. - Biztos vagy benne? Azért nem akarom, hogy rosszul legyél... vagy valami. - na azért nem akarom úgy indítani a dolgot. Akár az óriáskerék maradhat a végére is és akkor nem lesz nagyobb gond belőle, ha mégis csak rosszul lenne. Én is elég hamar jobban lettem, amikor a tanárnővel mentünk egy kört, de azért nem volt kellemes érzés elájulni és olyan gyengének lenni, főleg hogy olyan sokan voltak akkor a közelünkben és mindenki olyan aggódón nézett rám, hogy ihaj. - Ha innen nézzük nem is rossz, hogy az apám befolyásos auror. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Jó persze nem e miatt békülök ki vele, de ezt ő is tudja, de mégis vannak ennek előnyei és jó, hogy az előnyét is ki tudom élvezni, nem pedig csak a hátrányát, amit eddig, hogy mindig csak rosszul jártam vele, mert keveset találkoztunk, keveset tudtam vele lenni a folyamatos utazgatások miatt. - Fegyver? Erre még sose gondoltam. Olyasmi kéne, ami azért elfér kisebb helyen is. Lőttem már íjjal, nyílpuska? Valami kisebb... van abból mini? - na jó, hát nem értek én a fegyverekhez. Akár kard is lehet, hiszen tudom, hogy neki az van, arra tudna igazán megtanítani, hiszen neki is abban gyakorlat, de ettől még nem biztos, hogy nekem is menne. Bár ha azt nézzük, hogy én is hajlamos vagyok utána menni a veszélyes dogoknak, azt hiszem csak sikerült örökölnöm elég sokat apától, talán még a kardvívási technikáját is, maximum eddig ebben még nem próbáltam ki magamat. Ezek után jön csak a meglepő feketeleves... na jó, talán szürke, mert nem annyira vészes, mint az "én öltem meg az anyádat" sztori, de azért nem kevésbé megdöbbentő, hogy apának köze van a tanáromhoz, sőt szereti is. Persze azért ez elég vegyes érzéseket kelt bennem, főleg hogy a tanárnő kedves velem és ezek szerint ennek is meg van az oka, nem feltétlenül az, hogy tehetséges vagyok, vagy ilyesmi. - Arról mesélt pár részletet, röviden. - hogy miért nincs épp jó viszonya az aurorokkal, meg a szomorú családi történetét, de alig tudok pár részletet, azt főleg nem tudtam, hogy az apámnak is köze volt az ügyhöz, akkor pedig csak még jobban elkerekedik a szemem, amikor kiderül, hogy én azért kerültem ide, mert fel akart használni az apám ellen, ha nincs más. Na ez végképp elég rosszul hangzik. - És ezt nem lett volna jobb a kis sétánk végére hagyni? - oké azért elhúzom a számat, mert hát elég nagy info ez és nem készültem rá, hogy még ilyet is a nyakamba kapom. A fenébe is mégis csak arról beszél, hogy túsz voltam vagy mi és hogy ő meg most bele van esve a tanárnőbe ennek ellenére. Ki tudja, hogy miket csinált, vagy miért akart velem beszélgetni, csak hogy infokat húzzon ki belőlem? Azért ezt nem tudom csak olyan könnyedén venni, meg hogy közben megkedvelt, de attól még átvert és az elején akkor is azért voltam itt, hogy ki... vagyis felhasználjon. - Nem a vidámpark a cél apa... a London Eye, nem erre kell menni. - sóhajtok egyet és inkább mutatom neki az utat. Egyelőre még fogalmam sincs, hogy mit mondjak erre az egészre, hogy hogyan reagáljak az egész sztorira. Nem akarom elszúrni az egész napot, talán az lenne a legjobb, ha most ezt átugornám, bár tudom úgyis kellene rá mondanom valamit, csak még gőzöm sincs micsodát. Most tudtam meg, hogy lehet hogy új anyám lesz technikailag és hogy a leendőn netán mostohaanyám eredetileg túszként tartott itt az iskolában. Nem valami megnyugtató jó hír ez.
♫ Dance with my father ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tudom, hogy már nem lehet csak úgy bármit is pótolni, mintha végig vele lettem volna, ezért inkább úgy gondolom, hogy akkor járunk legjobban, ha nem is feltétlenül apa-lánya kapcsolatot próbálunk kialakítani, sokkal inkább valami barátit. Attól még az apja maradok, de már nincsen jogom tiltani semmit, inkább tanácsot kell adnom. Nem szabad úgy védelmeznem, hogy bezárom, és korlátokat állítok. Annak sokkal inkább van létjogosultsága, hogy a támasza vagyok, úgy védem, hogy varázslatokat szórok rá, amiről nem is feltétlenül tud. Kémkednem már nem szabad, mert akkor a törékeny bizalmat lerombolnám. Inkább ki kell tanítanom, hogy akkor is meg tudja magát védeni, ha nem vagyok ott. És bíznom kell, ez a legfontosabb. Hogy képes egyedül is helyt állni. Ami még mellé jön, hogy a társaságommal is meg kell tisztelnem. Na nem annyit, mint az igazi, vele egykorú barátaival, de rendszeresen, hogy tudja, hogy ha pocsék kedve is van, itt az apja, akihez bármikor visszajöhet. Ha mást nem, egy ölelését, minden fenntartás nélkül. - Próbáljuk meg, van kedvem. Ha sok tekintetben új életet kezdünk, akkor a rossz szokásokról is le lehetne szokni. A tériszony talán melletted leküzdhet. – Bólintok, és megértem, hogy nem szemrehányni akart, tisztában vagyok a bűneimmel, és hogy lelki sokkot okoztam azzal, ahogyan intéztem a családi ügyeinket. Most tényleg úgy vélem, talán Agnese-nek is köszönhetően, hogy minden percet ki kell használni amit a szeretteinkkel tölthetünk. - Amiket iskolások nem használhatnak, de te az én lányom vagy, majd adok rá engedélyeztető pecsétet. Legalább ebben élvezd ki, hogy Samuels vagy. – Simogatom meg a haját, mert igenis van rá igényem, hogy most megtegyem, nekem lélekben mindig a pici lányom maradt, és még ha nem is hiszi el, borzasztóan hiányzott, minden nap minden percben. - Tudom, hogy ereklyevadásznak készülsz, ezért olyan tájolóra gondoltam, ami többek között jelzi a csapdákat, és bele van építve egy mozgásérzékelő, ám nem evilági lények ellen, hanem a sírokban nyugvó kóbor lelkek ellen. És valami érdemi fegyver sem ártana neked kislányom, ugyanis a pálca nem véd meg a mágiaimmunis lények ellen. Valami koboldmunka kéne, azok portaszítók, és magukba szívják az ártalmas mágiákat, ezáltal erősebbek lennének. Értesz bármilyen fegyverhez? – Most elsőre ezek jutnak eszembe, és feltételezem, hogy Leciticában igenis csörgedezik az anyja és az én fegyverforgató tudásom, még ha lappangva is. Ha mást nem, akkor én magam mutatok neki pár fogást. - A Pizza megfelel, azt nem lehet elrontani. – Egyezem bele. Mugli származású vagyok, innen küzdöttem fel magamat a királynő kémvadászává, bezzeg az anyja aranyvérű auror volt, enyhén rivalizásással kezdtük, de a lényeg, hogy otthonosan mozgok a mai napig is a mágiamentes városokban is, így a pizza számomra abszolút átlag ebédnek számítva, Agnese azonban biztosan érdeklődve húzná fel rajta az orrát, noha nagyvilági asszony, úgy vélem a hagyományos brit ételekkel van kibékülve. - Hát... erről nem beszélhetnék, de feltettem egy zagyváló átkot körénk, így más nem hall, tehát tartsd teljes titokban. Tudod ő.. nos úgy tűnt, hogy bűnös egy elég komoly ügyben, amelyet most hadd ne részletezzek. Ám én valahogy úgy véltem, hogy adjunk neki egy esélyt. Nyomozni kezdtem iránta, hogy bizonyítékokat gyűjtsek. Ő úgy vélte, hogy a lányait akarom bántani, ezért rendelt oda téged a roxfortba az alapítvánnyal. Természetesen ez nem volt átverés, hiszen nem lettek volna olyan kiváló jegyeid, az nem is működött volna. – Elhallgatok kissé, hiszen azt sem akarom, hogy Agnese-ben is csalódjon. Nem egyszerű a családi életünk, de ha már őszinteség, akkor próbáljuk meg. – Amolyan túszként akart téged, ám egyre jobban megkedvelt, és már a mentoráltjaként tartott számon. A sors iróniája, hogy miközben ő és én állandóan vetélkedtünk, és gyanakvással tekintettünk egymásra, megtörtént az elképzelhetetlen. Egymásba szerettünk. Viszont ez teljes titokban kell hogy maradjon. Több ok miatt. Egyrészt a banya, aki anyádat elveszejtette, nem csak rád pályázik, hanem ha megtudja, hogy mit érzek a grófnő iránt, a kislányait is bánthatná így, hogy fájdalmat okozzon nekünk. Másrészt nem kéne, hogy a minisztérium elfogultsággal vádoljon, ezért ismét börtönbe vesse őt. És harmadrészt.. az sem volt mindegy, hogy te hogyan fogadod, nem akartam felzaklatni az érzéseidet. Viszont most szeretném, hogy tudj róla. – Megérkezünk Londonba, és mielőtt még elmennénk ebédelni, kezdhetjük a vidámparkkal. Nincsen messze, pár buszmegálló és már szállunk is le. Már mesziről is látszik az óriáskerék, szóval nagyokat nyeldesek..
Azért ami volt nem múlik csak úgy el és nem is lehet csak úgy pótolni, mintha nem történt volna meg, hiszen nem volt velem és nagyon sok mindent nem is tud rólam, amit apaként kellene. A gyerekek amúgy is kisebb korukban nyitottabbak a szüleik felé, később ez még nehezebben alakul pozitív irányba és mi azt a részt teljesen kihagytuk. Már sose lesz olyan, mintha nem így lenne, de legalább megpróbálhatjuk, hiszen én is apát akartam. Értelmetlen lenne, ha ellökném őt magamtól teljesen, miközben pont hogy azért voltam rá mindig is dühös, mert nem volt ott velem. Ez így elég hülyén jönne ki azért. - Jól van, végül is felmehetünk az óriáskerékre is, főleg ha tényleg van kedved. Ő amúgy semmit, csak... nem tudom, elájultam, elsötétült a világ és kész. Lehet, hogy a magasság miatt, vagy csak az idegeskedés. Tudod akkor léptél le... csak úgy. - na igen, de ez most nem szemrehányás, nem annak szánom, de ő kérdezte, hogy mi történt. Érthető, ha nem voltam akkor a toppon és netán tényleg azért ájultam el, mert ideges voltam. Persze azt nem tudom, hogy nem erről volt szó, a tanárnő szerzett tőlem ilyen módon vért, hogy utána bájitalt keverhessen ki. Akkor még nem volt olyan a viszonya az apámmal, mint amilyen most, na nem mintha én arról tudnék, hogy most milyen a viszonyuk, legalábbis egyelőre még nem tudok. - Ez jól hangzik és miket lehet ott kapni, milyen spéci dolgokat? - az nem lenne rossz, ha akár ereklyevadász felszerelést is lehetne találni. Jó lenne kicsit felszerelkezni, főleg hogy már azért bőven vannak gyakorlati órák is, amikhez nem mindig elég csak egy álca, hanem időnként több is kell, vagy hát nem árt. - Oh hát... nem jártam még annyiszor Londonban tudod, csak a nyáron párszor, szerintem te több helyet ismersz. Valami olyat, ahol sokféle kaja van, vagy... pizza? - szeretem a pizzát igazából és valahogy a spanyoloknál nem volt olyan sok helyen, de azért jó lenne pótolni a kimaradást. Meg hát biztosan apa ismer azért jobb éttermeket. Nem tudom szokott-e üzleti vacsikra járni, bár nem igazán nézem ki belőle. Állandóan csak dolgozott, kétlem, hogy nagyon más dolgokkal is szokott foglalkozni, vagy hogy néha kikapcsolódni. A következők viszont rendesen meglepnek, de pont jön az ugrás, így nincs időm azonnal reagálni, de immár Londonban rendesen lefagyok. Ő meg... a tanárnő? És a szerelme? Nem csak valami kósza... izé, hanem szerelem? Az komoly dolog, akkor hát... - Hogy... hogy mi és mikor és... mióta tart ez egyáltalán? Akkor azért volt velem mindig kedves csak miattad igaz? Ez... Persze nem mondtad el ezt sem, meg ő sem, de... egyáltalán... miért? - persze érzéseket nem lehet megmagyarázni, de akkor sem értem, főleg hogy ezek szerint a tanárnő azért volt velem mindig kedves, mert oka volt rá, mert az apámat szereti, vagy nála akart bevágódni, vagy tudom is én. Ez azért sok mindent más színben világít be és azért így nagy hirtelen még nem tudom el dönteni, hogy az a más szín jó színe, vagy inkább csúnya fekete.
♫ Dance with my father ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy látom Leticia is kész új életet kezdeni velem. Bizonyos fájdalmas tüskék maradni fognak benne, mint ahogyan én sem tudom kiírtani magamból a lelkiismeretfurdalást, hogy megöltem az anyját, őt pedig magára hagytam, de nem szenvedhetünk egy életen át, egymás nélkül. Egy család vagyunk, és ebbe még nyilvánvalóan nem számolom be Agnese-t, és a kislányait, de igenis elgondolkoztató, hogy a sokat szenvedtek végre egymásra találjanak. Nem mondom, hogy Agnese pótolná Annát, de talán valami felnőtt, érett nő útmutatást adhatna a lányomnak, méghozzá olyan módon, hogy az egykori rideg grófnő engem szeret, és ezt Leticia veheti úgy, hogy nem kell mindig dacolnia, hiszen nem feltétlenül nekem van igazam, a karácsonyi bálon is Agnese volt a megértő tanárnő, mentor. Talán még barátnők is lehetnek egyszer. - De igen, szeretném. Veled lenne jó lenni, ez most új kezdet minden tekintetben. Miért ájultál el? Mit csinált a tanárnő? – Na jó, ezt még Agnese se mesélte, de mivel tényleg nem lett baj. Igaz, hogy mint tanárnak kötelessége lenne szólni az ilyesmiről, de mint a szerelmem lehet, hogy csak meg akart kímélni attól, amit ő is meg tudott oldani. Azért valamennyire mégiscsak kiváncsi vagyok, remélem, hogy nem a banya újabb mesterkedéséről volt szó. Nem, a grófnő már be van avatva, vélhetően tudja, hogy milyen jelekre kell figyelnie. - Penna... azt hiszem elviszlek inkább egy boltba, ami nem a diákoknak van fenntartva, sokkal inkább a felnőtt, képzett varázslóknak, de te az én lányom vagy, és megérdemelsz egy kis extrát. Ott komolyabb felszerelést is kaphatunk neked. És.. igen, az ebéd is tökéletes lesz. Van valami kedvenc helyed? – Kérdezek rá, és egy felvezető kérdéssel indítom meg azt is, hogy a tanárnőről beszéljünk, mert komoly téma jön, és nagyon nem mindegy, hogy mit reagál a lányom. Nem szeretném, hogy ha az egyébként sem túl idillikusnak mondható kapcsolatunk még pocsékabba fordulna. Viszont őszinteséget vár, és csak úgy tudom megalapozni a jövőnket, ha felnőttnek tekintem. - Nos... igen. Biztosan olvastál róla az újságban, fontos büntetőperben tárgyalták a személyét, és.. én is érintett voltam, mint tanácstag, nyomozó. Az elején kifejezetten ellenségesek voltunk egymással, de.. – Veszek egy nagy levegőt, nagyon felesleges körbejárni a témát, hiszen a lányom nem hülye, összerakhatja a kirakóst. – Leticia, ő a szerelmem. Bonyolult lenne elmondani, hogy pontosan hogy is történt, és nem akarom, hogy neked rossz érzésed legyen az anyád miatt, mégis úgy alakult, hogy egymásba szerettünk. – Na és itt most kivárok egy jó nagyot, mert kiváncsi vagyok, hogy mit reagál. Remélem hogy értékeli az őszinte gesztust, de benne van, hogy idegeskedik azért hogy megint a feje felett történnek események. Most majd kiderül. Közben megérkezünk Londonba, de amíg nem hallom a választ, addig nem sok értelme van továbbmenni.
Mégis csak az apám, azt hiszem ideje lenne jóban lennem vele, vagy legalább valamilyen kapcsolatot kialakítani vele, hiszen én is erre vágytam, nekem is hiányzott, én is szerettem volna, ha van apám. Troynak is igaza van, semmi értelme nincs, ha örökké büntetem, hiszen ezzel magamat is büntetem, annak pedig nem igazán van sok értelme. Azt persze még nem tudom, hogy mennyire tudunk majd egymással tényleg apa-lánya viszonyt kialakítani, hiszen sok idő kimaradt és azt csak úgy helyettesíteni elég nehéz. Nem tehetünk úgy, mintha nem hagyott volna magamra, vagy mintha nem ölte volna meg az anyámat. Persze nem azért tette, mert gyilkos, mert rossz ember, értem én, hogy nem igen volt választása, de ettől még nem jobb érzés. Viszont vagy megpróbáljuk ezt, vagy soha nem is lesz apám, ez pedig még ijesztőbb lehetőségnek tűnik. Meg kell próbálni rendes családként élni, még ha nehéznek is tűnhet egyelőre. - Ha nem akarod nem muszáj, azt is megértem. Végül is legutóbb utána elájultam, bár szerintem annak nem az óriáskerék volt az oka és nem is lett baj, ott volt Yermouth tanárnő. - igazából neki még nem is nagyon meséltem arról a nyárról és persze arról sincs fogalmam, hogy az az ájulás pont a tanárnő miatt volt, nem pedig csak úgy magától történt, vagy az idegeskedésem miatt, amiért apa még csak egy sort se írt egész nyáron. Jó, igaz, hogy én kértem, hogy ne írjon, de azt hiszem nem gondoltam teljesen komolyan. - A tanszer is jó, a pennám eléggé elkopott már és esetleg ebédelhetünk is. - végül is ma ráérek, úgyhogy tölthetjük együtt a nap egy részét, vagy amennyi ideje van egyáltalán, hiszen nem tudom, hogy meddig ér rá egyáltalán. Majd ez is ki fog derülni gondolom, ahogy közeledünk a nap vége felé. A kérdés azért meglep. Tudom a bálon is beszélt vele, de... miért fontos a véleményem? - Rendes nő, olyan megbízhatóféle, kedvelem. De miért kérdezed? Igazából itt a legtöbb tanár elég rendes, jobb, mint az előző sulim. - ahová ugye ő tuszkolt be, de most ezt nem szemrehányásnak szánom, vagy hasonlónak, remélem, hogy nem is veszi majd annak. Az mégis csak érdekel miért érdekes, hogy mit gondolok a tanárnőről. Persze tényleg szimpatikus, nem véletlenül neki mondtam el a nagy titkot is. Azt hiszem apának is el kellene, csak nem ezzel akarok indítani és mesélhetnék arról is mi volt a suliban, esetleg röviden Troyról. Biztos örülne, hogy már van legalább barátom is itt, bár Troy néha kissé ön- és közveszélyes, de szerencsére azért tudom kezelni és nekem még nem lett komoly bajom miatta, meg aztán mit kiderült még meg is tud gyógyítani, ha baj lenne, ami azért elég nagy előny.
♫ Dance with my father ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy látom kész végre elfogadni az igazságot. Az igazságot, amelyben tényleg én vagyok az apja, és kár örökké háborúznunk. Egymás nélkül telt el az elmúlt nyolc év, nélkülem lett felnőtt, és most már nincsen jogom nevelni, csakis azt tehetem meg, hogy része leszek a hátralévő életének. Ezt viszont mindennél jobban akarom. Ebben nagy szerepe volt Agnese-nek, aki gyilkossá is vált a lányaiért, és még a mai napig is oly sok anyai szeretet él benne a kicsik felé, akik ugyan megismerik, de még nem rövid az az út, amit meg kell tenniük a teljes gyógyulás felé. Szerencsére az elmúlt évben ez hatványozottan megindult, és talán már jövő karácsonykor csak kontrollra kell visszajárniuk. Az én Leticiám valóban jó egészségnek örvend, csupán el van hanyagolva, magányos, legalábbis ami a családot illeti, ezzel én is így vagyok, és talán itt az esély, hogy ezen változtassunk. Nem mondom, hogy elsőre menni fog, mintha tökéletesen összeszoktunk volna, de valahol el kell kezdeni. Legalább nem ellenséges ő sem, és kész egy új esélyt adni a dolognak. Viselkedhetek úgy, mint az apja, de nem úgy, mintha mellettem lettem volna végig. Amolyan baráti szintet még megüthetünk. Miután megejtettem a kérdést, hogy milyen napja volt, érdeklődve hallgatom, miközben elindulunk kifelé. Nekem sem áll módomban innen hoppanálni, úgyhogy egy sétánk lesz, mire kiérünk a birtokon kívül. Mivel tipikus gyerekként semmi érdemlegeset nem mondd a mai napjáról, akkor témát váltunk, bár igaz, nekem sem jut eszembe elmondani, hogy mit is intéztem mostanság. Bár lehet, hogy majd beszélhetnék a munkámról, az talán némi bizalmat épít ki. - Az óriáskerék nem az én világom, igaz már régen ültem rajta. Megpróbálhatjuk. Nem akarok neked ruhát venni, mert még azt gondolnád, hogy le akarlak kenyerezni, de valami tanszert, vagy könyvet szívesen. Abból sosem árt.. – Nem akarom elmondani neki, hogy borzasztó tériszonnyal szenvedek azóta, hogy az anyja testét le kellett hajítanom a szikláról a szakadékba, miután a banya visszafordíthatatlanul megszállta a testét, és kénytelen voltam leszúrni. De most a lányommal lehetek, muszáj legyűrnöm a múlt sötét árnyait. - Úgy hallottam, hogy nagyon sok időt töltöttél már Yermouth tanárnő társaságában? Mi a véleményed róla? – Kérdezek rá, mert valahogy fel kéne vezetnem ezt az egész dolgot, de lehet, hogy elszáll majd a bátorságom, és mégsem fogom említeni. Majd a lányom reakcióiból leszűrök valamit, és az alapján döntök. Lassan elérjük a birtok határát, nyújtom a karomat, hiszen mindjárt hoppanálni fogunk.
Épp csak egy kevéssel előzött be, hiszen már én magam is rászántam magamat szinte majdnem teljesen, hogy felkeresem, vagy írok neki, vagy valami. Tudom, hogy semmi értelme nincs annak, ha a végtelenségig büntetem az apámat. Nekem legalább van és nincs senki másom. Ha nem foglalkozom vele, akkor is az apám marad és semmi értelme nincs, hogy örökké büntetem azért, mert hibát követett el, főleg akkor ha most meg mégis helyre akarja hozni. Nem azt mondom, hogy ez olyan könnyű, de legalább esélyt adhatnék neki rá, hiszen eddig is az volt a baj, hogy nem volt apám, tehát az lenne a lényeg, hogy most már legyen, ha már lehet. Persze nem fog csak úgy menni, mint ha mindig is rendes lett volna köztünk a családi viszont, de talán... idővel sokkal jobb lehet, mint amilyen jelenleg. Amikor meglátom persze jönnek a kettős érzések. Szeretném, ha rendes viszonyom lenne az apámmal, közben pedig izgulok, hogy jönnek majd a kínos hallgatások és hogy nem tudom mi lesz a téma. Azért nem felejtettem el, hogy a bálon is egyből takargatni igyekezett a ruhámat, pedig lassan felnőtt nő vagyok, meg hát mostanra már kár elkezdeni a prédikálást, úgy se érne sokat. Ezért végül egy kis zavart torokköszörüléssel nyitok, amikor két puszit kapok, én is persze viszonozom őket. - Szia! Végül is jó, elég nyugis. - vonom meg a vállamat és hát igen. Nem volt semmi furcsa, a képességemet se kellett használnom, úgyhogy egészen átlagos nap volt. Már csak azt nem döntöttem még el, hogy erről az egész képességdologról beszéljek-e majd az apámnak. Nem tudom, hogy annyira ez már tényleg apa-lánya kapcsolat lesz-e, hogy ilyesmi is felmerülhessen, hiszen erről még nem nagyon tus más, csak a tanárnő és persze Troy, akivel gyakoroltam, de akkor lehet hogy Troyról is mesélhetnék, de őt azt sem tudom még, hogy milyen tekintetben említsem... bonyolult ez. - Az a vásár jó lenne Londonban, ha neked is jó. Elég jól hangzik, ha már kimoccanunk, biztos izgi lenne. Te voltál már azon az óriáskeréken? - a London Eye, elég jó és tetszett is nekem, amikor a tanárnővel megnéztük, de nem tudom, hogy apa próbálta-e már. Mondjuk nem hiszem, hogy ő szokott kikapcsolódni és ilyesmikkel foglalkozni, de lehet hogy megmutatom neki. Bár tény, hogy legutóbb rosszul lettem utána, de szerintem annak nem volt különösebben köze magához az óriáskerékhez, inkább az idegesség meg... a jó ég tudja, minden más is problémát jelenthetett.
♫ Dance with my father ♫ ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Úgy gondolom, hogy Leticia elég időt kapott arra, hogy eméssze a hallottakat,a történteket, így lépni szeretnék. Mindketten felnőttek vagyunk, beszélnünk kell magunkról, a jövőnkről. Sokat filózok rajta, hogyan is közelítsem meg egyáltalán a találkozást. Ha elvinném fagyizni, az olyan fordulatnak hatna, mintha még mindig nyolc évesnek tartanám. Holott már régen kinőtt abból a korból, hogy így lekezeljem. Az édességből a legtöbb lány viszont nem szokott kinőni, de talán nem elsőre kéne ilyesmiben gondolkoznom. Megkérdezhetném Agnese-t, hogy mit tanácsolna, hiszen neki is lányai vannak, de a két kicsi még az ispolályban éli az életetét, de az általam megtámogatott kezeléseknek köszönhetően rohamosan gyógyulnak, viszont Leticiával kapcsolatban tényleg tanácstalan vagyok. Spontán sem akarok rátörni, biztosan rengeteg programja van. Nem is foghatom állandóan a kezét, csak fel akarom készíteni, hogy nem lehetek a nyomában, vigyázzon magára. Végül abban maradok a saját döntésem nyomán, hogy megüzenem neki, hogy a tanítás végén várom az udvaron, és szeretnék vele programot szervezni, ha szabaddá tudja tenni magát. A levelemben többféle alternatívát is felsoroltam, az egyszerűbb sétától, de Londonba is szívesen vinném, hiszen láttam egy nyárelő vásárt, ahol ruháktól kezdve ásványékszerekig, könyveket is kaphat. Na nem mintha le akarnám kezelni, de bőven itt volna az ideje, hogy el akarjam halmozni. Többször nem akarok bocsánatot kérni a történtekért, láthatta rajtam, hogy mennyire megviselt vagyok a történtek nyomán, talán itt lehetne az ideje, hogy továbblépjünk, és fontos dolgokról beszéljünk. Kaptam egy igent a válaszlevélben, így kissé tűkön ülve várom a koradélutánt. Ezúttal semmi hivatalos szerelést nem veszek, sima farmer, és rövidujjú ing, enyhén türelmetlenül dobolok a lépcső korlátján, hogy mikor jön már le. Végre feltűnik, de bevárom, hogy ne legyen semmi epikus összeborulás, mert még kicikizik miattam a többiek. Azért amikor már szinte ott van, odalépek, és két puszival köszöntöm. - Milyen volt a mai nap? Sikerült döntened, hogy melyik alternatíva legyen, netán valami saját ötlettel rukkolsz elő? Arra is vevő vagyok. – Illesztem a zsebeimbe a kezemet, és mellé lépve indulunk meg kifelé, hiszen a rövidtávú cél mindenképpen az udvar, és majd kiderül, hogy onnan merrefelé.
De jóóóó volt, majd még úgyis lesz folytatás. ^^//
