2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Megnyúlt tekintete láttán egy kisebb mosolyra görbül a szám. Valami ilyesmire számítottam, igen. Ő is csak pasiból van, tehát csak nem utasított volna vissza egy ilyen ajánlatot... Ha továbbra is úgy játszunk, ahogy én akarom, akkor ha szerencséje van, akár három hétig is lehet a "pasim". Ennél tovább
úgysem hagyom senkinek, mert a végén még kiismer, rájön, hogy ez nálam csak egy játék, esetleg másra is, amire nem akarom, hogy bárki is rájöjjön. - Tényleg jövök eggyel, és nehogy azt hidd, hogy elfelejtem - mondom egy kacsintás kíséretében. Nem, én bizony nem felejtem el beteljesíteni az ígéreteimet, annak ellenére, hogy ennyire bizalmatlan és meggondolatlan vagyok. Mostani mondatommal azonban nem teljesen az ingre céloztam. Akár azzal is beválthatom majd ezt az ígéretemet, hogy kíméletes szakítást kap tőlem, esetleg többet kaphat belőlem, mint az előző pasim. Majd a hangulatomtól függ, hogy mégis mikor és hogyan kapja tőlem vissza azt, hogy most eggyel jövök neki. - Ha szeretnéd -mondom egy vállrándítással a Roxmortsal kapcsolatos kérdésemre adott válaszára. Nekem teljesen mindegy, hogy ki fizet, a lényeg csak az, hogy mielőbb felszedhessem ezt a srácot, hogy legyen kivel játszadoznom, mert már úgyis kezdek unatkozni. Kell egy játékszer és egy ilyen jófiús kinézetű srác most pont tökéletes lesz. - Nincs kedved lelépni innen? Az előbbi incidens után inkább szeretnék távol kerülni a baglyoktól -mondom őszintén ahogy végigpillantok a tornyon és a rengeteg madárkán, akik hol alszanak, hol esznek, de némelyik meg csak bámul a hatalmas szemeivel. Gőzöm sincs, mégis mi jöhet ezután, mármint most ő ezt akárhányféleképpen érthette. Lelépni innen. Mégis mennyi háttérjelentést lehet kapcsolni ehhez? Elég sokat és ezt én általában ki is használom, de most semmi ilyen szándékom nem volt, egyszerűen csak nem akarom tovább ezeket a tollas kis jószágokat nézegetni, ráadásul az is zavar, hogy így figyelnek. Olyanok, mintha látnák, hogy miben sántikálok, pedig azt kétlem, eddig senki sem tudott rajtam átlátni, nehogy már ezeknek a baglyoknak sikerüljön...
□ Words: 315 □ Music: - □ Notes: bocsi, hogy csak most és, hogy ez most ilyen béna... □
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Douglas&Anne 2014-10-24, 16:18
Nem kell mondania senkinek, hogy nem vagyok éppen a helyzet magaslatán – de még a lépcsőfokokon sem sehol –, tudom azt magamtól is, éppen elég jól. Mint mondottam, igen komoly problémát jelent életemben a hölgyek körüli tapasztalatlanság… Valahogy sosem volt időm elmélyülni a témában, mindig csak a könyveket bújtam, újabb és újabb történetet kerestem, újabb információt valakiről, aki éppen érdekelt, és legjobb esetben is pár évtizede feldobta a talpát. Most persze jól jönne némi… tapasztalat a nemek harcának frontján, és kicsit kevesebb azokról a helyekről, ahol ténylegesen fegyverek dörögnek. Az ingével kapcsolatos szavaira megnyúlik az arcom egy pillanatra, mielőtt visszaállna rendes kerékvágásba. Tegyük hozzá, hogy nem bánnám nagyon, ha az a bizonyos ing lenne rajta, vagyis, valami azt súgja, ebben a helyzetben már annyira nem… Na jó, Doug, azt hiszem, ideje összeszedned magad. Igen, ebbe beletartozik az i, hogy kinyögsz valamit, te idióta mamlasz! Miért próbálkozom még mindig, mondja meg valaki… Na jó, mentségemre szóljon, hogy én is csak férfiból vagyok. – Igazán semmiség… Az ingre pedig tudok várni – felelem, bárgyú vigyorral. Várjunk, most ugye nem azt mondtam neki, hogy hosszú napokig is hajlandó lennék egyhelyben feküdni, csak hogy megkapjam azt az inget? Legalábbis nagyon remélem. Na jó, órákat kell majd vennem Dave-től, neki már legalább összejött a dolog valakivel. – Szívesen – felelem, még mindig mosolyogva, most már kissé bizalomgerjesztőbben. Mondanám, hogy szívesen máskor is, de… De az lehet, nem lenne a legjobb ötlet. Még a végén azt hinné, baglyok egész seregét fogom rászabadítani, csak úgy szórakozásból. Pedig nem is értek igazán azokhoz a madarakhoz, csak megint jó, vagy éppen rossz, döntse el, aki szeretné, helyen voltam a jó időben. Viszont, amikor a vajsört, meg Roxmortsot említi, fölvillan a szemem. Talán mégsem vagyok veszélyesen balfék. – Persze, nagyon szívesen… Már ha engeded, hogy én fizessek. Mert a lovagiasság mindenek fölött áll, nem igaz? Furcsa dolog, ha az ember azt sem tudja, hogy éppen belesétál a pók hálójába.
Kíváncsi vagyok, hogy Doug veszi-e az adást, a "fájdalmamról", ami persze csak egy kis seb, de arra egy jó indok, hogy közben megpróbáljam kicsit behálózni. Ez a hobbim, szóval úgyis össze fog jönni, akármeddig is kell fűznöm ezt a srácot, mert én őt most kinéztem magamnak, és ez elől nincs menekvés. Ő lesz az új játékszerem, aztán majd ha végre igazán összetörhetem a szívét, akkor eldobom magamtól. Ilyen érzés az én pasimnak lenni, de amíg
valaki velem van, addig nagyon jól járhat, ha épp olyan a kedvem... Mondta hallatán számtalan gondolat cikázik a fejemben. Nem mondod? Én is látom, hogy nem vészes. Képzeld, igazából nem is fáj annyira, csak egy kicsit. Ez az egész arra megy ki, hogy felszedjelek. Ilyen és ehhez hasonló mondatok tömkelege fordul meg fejemben, de nem mondom ki őket hangosan, akkor ugyanis eléggé bunkón jönnék ki a helyzetből. Ami valljuk be, most azért mégsem kéne. Azonban az az esetlen mosoly az arcán minden fáradozást megér. Olyan szerencsétlen, hogy az már cuki. Erre pedig még az is rátesz egy lapáttal, hogy úgy néz ki, sikerült kissé zavarba hoznom... Könnyebb dolgom lesz, mint hittem? Én csak örülni tudok neki. Szerencsémre nem olyan esetlen és ehetetlen, mint először gondoltam, inkább talpraesetten áll hozzá a helyzethez. Még az ingét is széttép miattam, milyen hősies... Fel kell jegyeznem magamnak, hogy jövök neki ezért eggyel. - Most tartozok neked egy inggel. Ha az egyenruha lenne rajtam, akkor akár egyből oda is adnám -mondom poénkodva miközben szemébe pillantok. Mégis miért látok én egy kis kétséget a tekintetében? Talán nem bízik bennem? Amúgy, ha tényleg az ingem lenne rajtam, akár oda is adnám neki, de persze csak a vicc kedvéért. Kíváncsi lennék, hogy akkor milyen fejet vágna... - Köszönöm -bököm i, miután Doug bekötötte a sebemet. Elkezdem nézegetni kezemen a kötést, majd felpillantok, és úgy döntök, elhívom valahova, hátha veszi a lapot.- Van kedved hétvégén meginni egy vajsört Roxmortsban?
□ Words: 315 □ Music: - □ Notes: kicsit béna... □
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Douglas&Anne 2014-10-17, 12:55
Mondják, hogy a férfiember agya egy kattanással lekapcsol, amikor helyes nőt lát… Vagy legalábbis lényegesen délebbre költözik. Nem tudom, ebből mennyi az igaz, ahogy azt sem igazán, mi nem… Valahogy mindig meg tudtam őrizni a hidegvéremet eddig, bármilyen helyzetben. Itt azonban cserben hagy, mint amikor nyakon vágott az a gurkó, vagy el kell magyaráznom nem éppen mindennapi szenvedélyem egy olyan embernek, aki eddig nem ismert, és a szemöldöke már hallgatás közben emelkedik az egekbe. Túl sok önkritikám van, nekem, az itt a baj forrása. Viszont a lány… közeledése, mert máshogyan mégsem tudom nevezni, most valami ilyesféle hatást ér el, és ez nem tetszik. Ha tudnék gondolkodni, akkor pontosan tudhatnám, hogy játszik velem, hiszen ha valamihez, a megtévesztéshez értek annyira, amennyit könyvekből meg lehet tanulni. Most azonban a szemem is elkerekedik egy pillanatra, ahogy beszél – komolyan mondom, néha már azt érzem, kicsit túlságosan is magányos vagyok. Legalábbis, ha egy ilyen trükknek bedőlök, akkor egészen biztosan. – Ugyan… nem olyan vészes az – mosolygok, félig bárgyún, félig barátságosan, összességben totálkárosan. Valahogy mindig úgy gondoltam, egy ilyen szituációban az enyém lesz majd a kezdeményezés, és nem húzzák ki a lábam alól a talajt… mondjuk szőnyegestül. Az alatt meg nincs más, csak a puszta levegő, meg a lyuk, ami lefelé vezet. Jah, MacMantis, jól megcsináltad. Reménykedj, hogy az alja nem egy latrina. – De talán tudok segíteni – mondom. Rendben, gondolkozzunk racionálisan, mondjuk anélkül, hogy azt latolgatnám, mire gondolhat a lány… Mire van szükség? Hát először is, egy ilyen sebbel nincs értelme a gyengélkedőre rohanni. Csak át kell kötözni, ami végképp nem nehéz munka, csak az ingem egy apró darabjára van szükség. Le is tépem a fehér ruhámból azt néhány centis kis részt, és gyors pillantással megvizsgálom. – Ennek jónak kell lennie – mondom, ahogy a lány felé lépek. – Apró seb, valószínűleg nyom nélkül fog elmúlni… Megengeded, hogy bekössem gyorsan? – Azzal a keze felé nyúlok, és még mindig mosolygok, msot már valamivel magabiztosabban. Az irányítás illúziója, ahogy mondani szokták.
Mondtam már, hogy eddig sem kedveltem igazán a baglyokat? Hát még ezután a harapás után, mit csinálhatnék? Csak még inkább megutáltam őket. Anya ne is reméljen többet heti egy levélnél, mert én nem fogok gyakrabban feljönni ilyen életveszélyes állatok közé. Valószínűleg túlreagálom az egészet, de ez egyáltalán nem tud érdekelni. Az a madár megharapott... A kezem pedig rohadtul fáj - ez nem igaz, hiszen nem túl vészes a seb -, és vérzik, és sebes, és most utálom, és elegem van. Szokásomhoz hívem, most is sikerül elbambulnom, és bár szívem szerint ordítanék a dühtől, mégsem teszem, helyette csak a bőrömet nézem, ahogy lassan lefolyik egy csíkban a vér a sebből. Nem tudom, néha mi van velem, de csak nézem, és nem csinálok semmit. Ekkor hallom meg a fiú hangját. Ja, hogy ő még itt van? Hogy is hívják? David? Nem... Daniel? Az sem... Doug? Igen,
biztos ez lesz a megfelelő név, hiszen a Hugrások között azt hiszem van egy ilyen nevű srác az évfolyamon. Viszont, ha már így megkérdezte, ne használjuk ki egy kicsit a helyzetet és fordítsuk a hasznunkra? Abban végül is profi vagyok... - Jaj Doug - ekkor gyorsan felpillantok rá, hogy eltaláltam e a nevét, és mivel nem látom jelét ennek az ellenkezőjéről, így szomorú hangon folytatom, miközben próbálok barna szemeibe nézni. - Van bármi ötleted, hogy mivel lehetne enyhíteni a fájdalmat? Vagy elállítani a vérzést... Ez most így... Nekem... Nagyon kellemetlen... - nyögöm ki, az utolsó szavak között direkt kisebb szüneteket hagyva, úgy, mintha utálnám a vért, vagy irtóznék tőle, esetleg nem szeretném, hogy bárki így lásson, pedig ezek egyike sem jellemző rám. Még hogy egy Mardekáros ne bírja a vért? Ugyan már... De ki tudja, ez lehet, hogy csak szerintem lenne nálunk nyilvánvaló, és mégis van olyan köztünk, aki nem bírja? Van rá lehetőség igazából, de az biztos, hogy nem én vagyok az. Arról meg nem mondok semmit, hogy nem szeretném, hogy így lássanak... Mikor is zavartak engem az ilyenek? Minek után nem igazán mutatom ki a rossz érzéseimet, így hát az ilyen szituációk miatt sem tudom zavartatni magam. Csak azt remélem, hogy Doug nem lát át rajtam, hiszen rengeteget dolgoztam azon már kiskorom óta, hogy úgy tudjak hazudni, mint a vízfolyás, ha az kell, vagy éppen mélyen magamba zárni az érzelmeimet, ha pedig arra van szükségem. Éppen ezért nem is hiszem, hogy átláthat rajtam, ahhoz már túl gyakorlott vagyok ezen a téren...
□ Words: 396 □ Music: - □ Notes: kicsit béna... □
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Douglas&Anne 2014-10-12, 21:17
– Én is remélem – felelem, és ennyiben is hagynám a bagolytémát szívem szerint. Furcsa dolog madarakról beszélgetni egy csinos lánnyal, akit az ember már úgy-ahogy kedvel egy ideje – senki se kérje, hogy ezt msot kifejtsem, sok lányt kedvelek, kétségbeesett ember vagyok –, és közben tudni, hogy jobb, ha óvatos vagyok. Nem csak a Fúriafüzes malőrt követően kell annak lennem a folyosón. Egy okos ember tudja, hogy sosincs teljesen biztonságban, és a nők több módon tudnak ártani neki, mint egy részeges tanár. Ekkor harapja meg a madár. Én magamban káromkodom egyet, viszont az szép, hosszú és változatos, és előkerül az is, aki a madár tojását lerakta. Hogy tört volna össze kifelé jövet… Nos, msot, hogy ezen túlvagyunk, visszalépek a sajátomhoz, kiveszem a helyéről, miközben erősen neheztelő szemekkel néz rám a kis nyomorult, majd fogom és nemes egyszerűséggel kidobom az ablakon, mielőtt még követhetné a nagyobbik madár példáját. Figyelem, ahogy elrepül, és remélem, nagynéném megkapja a levelem. Csak azután indulok vissza az egyetlen „társamhoz”, amikor a madár már elérte a Tiltott Rengeteg szélét, és aprócska ponttá vált. Egy pillanatig némán ácsorgok, nem is igazán tudom, mit kellene mondanom… Maradjunk annyiban, hogy még nem nagyon maradtam kettesben egy lánnyal, akivel ne lett volna egy rakás közös élményünk, legyenek azok sportedzések vagy éppenséggel a elmúlt öt év minden nyomorúsága és öröme. Aztán a megoldás prezentálja magát. – Jóvátehetem valahogy? – kérdezem a lánytól a madárcsípésre utalva, és reménykedem, hogy nem érti félre… Vagy talán éppen abban reménykedem, hogy igen? Jó kérdés, mely esetben harapná le a fejem, márpedig azt mindenképpen szeretném még a nyakamon tartani. Nem mintha lenne belőle egy extra, hogy kicserélje, ha esetleg leesne… Bár ez egy egészen jó ötlet. Föl kell írnom magamnak, pótfejeket akarok. Időközben elmémet izzasztva próbálok összegyűjteni valamiféle információkat a lányról. Hat éve évfolyamtársam, mégis, alig-alig kaptam el néhány információt. Lehet, egyszerűen csak le kellene lépnem, igen, talán az lenne a legjobb. A stratégiai érzékem cserbenhagyott, és nincs értelme itt álldogálni, némi csöndben. Ellököm hát magamat a faltól.
Na jól sejtetem, többet tud ezekről a madarakról, mint én. Nekem eddig meg sem fordult a fejemben a koruk... Mindig azt néztem, hogy mekkorák vagy azt, hogy milyen a színük... Ebből is látszik, hogy otthon mennyire nem én küldözgetem el a leveleket a baglyokkal, én csak megírni szoktam őket. Míg ő úgy nézem, hogy kerít nekem egy használható baglyot, addig én szépen látványosan szemügyre veszem, és az ebből következő, szemében ülő meglepettség mosolyt csal az arcomra, hatalmas mosolyt. Szívok még egy utolsót a cigimből, majd eldobom és eltaposom a csikket, közben pedig kifújom az utolsó adag füstöt. Jól látom, hogy most épp flörtölni próbált velem? Na, akkor legalább helyben vagyunk, nem lesz nála nehéz dolgom, szerintem hamar el tudom csavarni a fejét. - Remélem, hogy igazad van, és ő nem rongál meg otthon semmit - mondom a madárra mutatva egy kacsintással a fiú felé, miközben direkt úgy veszem át a baglyot, hogy "teljesen véletlenül" megérintsem a srác kezét. Látom mennyire furcsának érzi a helyzetet, szóval ki kéne hozni belőle minél többet, ha már itt vagyunk. Ahogy kezembe kerül a kis fiatal bagoly, elintézem, hogy a levél nála legyen, majd óvatosan megsimogatom,
azaz megsimogatnám, ha engedné, de szerencsémre megharap. - Áú... Ezt nem hiszem el - mondom dühösen. - Na jól van, inkább vidd el a levelet -adom ki az utasítást a madárnak, majd kiengedem az ablaknál. Remélem nem fogja az otthoniakat úgy megharapni, mint engem... Most, hogy elrepült, jobban szemügyre veszem a csípést, ami nem túl vészes annak ellenére, hogy vérzik... Igaz fáj, de majd csak elmúlik valamikor, meg majd be is gyógyul, csak a heg ne maradjon ott, ha meg mégis, akkor majd valami varázslatot keresek rá, hogy helyrehozzam. De ha mindent épségben hagy otthon a kis harapós bagoly, akkor megérte a fájdalmat, mert legalább a szüleim emiatt nem fognak lecseszni. Igaz biztos találnak majd mást, ami miatt kioszthatnak, mert azért ezt szeretik csinálni - mármint hibát keresni a tetteimben, hiszen ők a szüleim és mindig csak ki akarnak oktatni. De miért is érdekeljen ez engem? 17 vagyok, már nem fogok megváltozni, hiába szeretnék... Megmaradok ugyanannak a csínytevő, mások érzelmeivel játszadozó, sárvérű-ellenes, kviddics-mániás lánynak, aki már kiskorom óta vagyok.
□ Words: 356 □ Music: - □ Notes: ez most csak ilyen... □
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Douglas&Anne 2014-10-10, 22:01
Csak én érzem úgy, hogy a köszönését követően lehűlt egy kissé a levegő a bagolyházban, vagy más is? Rendben, nincs itt rajtunk kívül senki, szóval már maga a kérdés is eléggé hamvába holt dolog volt… nem figyelem, amit csinál, ellenben hallom, hogy papírral dolgozik. Én magam is ezzel kínlódok, a bagoly nem szeretne együttműködni. Nagy baj, pajtás, mert… Hé, te karmolsz? Ó, hogy esne le a farkad útközben. Nos, msot, hogy lerendeztük, hogy ki a főnök, megkapod a levelet. Pontosan, úgy valahogy. Probléma letudva. Éppen fordulnék meg, hogy z ablakhoz vigyem a választott hírvivőt, majd egy laza mozdulattal kipenderítsem a szélbe, amikor a lány kérdez valamit. Egy pillanatra elgondolkodom, mit kellene mondanom, de a végén úgy határozok, hogy mégiscsak évfolyamtársam, és már ezért sem sétálok el innen tétlenül. – Ezt meg azt. Nem túl sokat – felelem. Tényleg így van, de valamennyi ismeretem azért van róluk, és amit a lány leír, viszonylag egyszerűen orvosolhatónak tűnik. – De ha a csillár a legfőbb probléma, akkor érdemes olyat választani, ami nem valami öreg, mert azoknak már romlik a tájékozódási képessége. A fiatalok még játékosak. Ez talán jó lesz. Leteszem a sajátom és az egyik iskolai bagolyért nyúlok, ami eddig ott ücsörgött a saját posztján. A sajátom erre fogja magát és szépen visszamegy a saját helyére, a szárnya alá dugja a fejét és alszik. Valószínűleg fárasztó utazáson lehet túl… Ezzel a gondolattal fordulok a lány felé, és veszem észre, hogy ő is engem néz. Na jó, az egy dolog, hogy így tesz, mert hát mégiscsak beszélgetünk, de ahogyan azt teszi, nos inkább az kelti föl az érdeklődésem. Odalépek hozzá, alig néhány lépés távolságba, és átnyújtom neki a madarat. nem vagyok én szívbajos, nem rémülök meg attól, hogy figyelt, és attól sem, ahogyan tette – miért is tenném? Inkább, valahol mélyen örülök neki. Legalább az bebizonyosodott, hogy a nők számára nem vagyok egy teljesen semleges dolog, mint például egy lámpa… Rossz dolog tud lenni lámpának lenni. – Tessék – mosolyodom el, ahogy átnyújtom neki a madarat. Én msot halálosan komolyan flörtölni próbálok cigifüst és madárürülék kombinációjának kellős közepén? Oké, hivatalosan sem vagyok normális.
A lépcső felé pillantok, miközben kifújom a füstöt és nyugodtan tapasztalom, hogy csak egy diák az. Valami Hugrabugos, arcra ismerős, azt hiszem még órám is van vele közös, abban viszont biztos vagyok, hogy az évfolyamtársam, és a neve D-vel kezdődik. Ez vagyok én meg a pocsék névmemóriám.... Na mindegy, lényegtelen, majd csak beugrik, ha meg nem, akkor csak nem szólítom a nevén. - Szia - mondom hűvösen, majd újra számba veszem a cigit, hogy befejezzem a borítékolást. Összehajtogatom a papírt, beteszem a - szerintem ronda - barna borítékba, majd leragasztom,
és körülnézek, hogy egy - a szüleimnek megfelelő - baglyot keressek. Ez az, amiben sosem voltam jó és anya mindig szid a pocsék bagolyválasztási képességem miatt a levelekben. Szívok egyet a káros szenvedélyemből, majd a srác felé pillantok, miközben kifújom a füstöt. Csak remélni tudom, hogy ő jobban tájékozott a levélkézbesítő madarak terén, mert én már kikészülök tőlük. Mégis honnan kéne tudnom, hogy az a cuki fekete - ami nekem annyira bejött - például leköpi apa kabátját, miközben ő elveszi tőle a levelet? Vagy azt, hogy a másik, a fehér, az pedig szabályos öngyilkossági módszert hajt végre landolásnál? - Mennyire ismered a baglyokat? Nekem sikerül mindig a legbénábbat kiválasztanom, és anyám kikészül, ha megint olyant küldök, amelyik nekiröpül a csillárnak - mondom a végén egy "jaj de idegesít már ezzel" szemforgatással kísérve. Közben látványosan végigmérem a velem szemben állót, és megállapítom magamban, hogy nem is olyan rossz, talán egy kis időre jó lehetne akár a játékszeremnek is, hisze múlt héten szakítottam Adammel. Az a szerencsétlen srác még ma is ki akart velem békülni, sikerült kikészítenem az érzéseit, mert ez az egyik olyan dolog, amiben a legjobb vagyok és amiben igazán az örömömet is lelem. Már így is gáznak éreztem, hogy nem sikerült újabb pasit felszednem az elkövetkező pár hétre, hogy Adam is sikeresen leszálljon rólam... Na majd meglátjuk, hogy mit tudok elérni ennél a srácnál.
□ Words: 315 □ Music: - □ Notes: □
Douglas MacMantis
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Douglas&Anne 2014-10-10, 20:27
Kivételesen személyes ügyben, és nem a hobbim okán járok a bagolyházban. Nem, nem kell attól tartani, hogy itt bárki bármit elrejtett volna vagy esetleg egy könyvet várnék. nagynénémnek írok, szokásos heti bagolyfordultával, és ezúttal a szokottnál is rövidebbre húzom mindazt, amit írok neki. Na, nem azért mert ne lett volna eseménydús hetem, de valahogy nincs kedvem egyelőre beszámolni a Fúriafűz-fiaskóról, addig legalábbis nem, amíg nem vagyunk túl az egész hacacárén és tudjuk magunk mögött szőröstül-bőröstül. Amikor végzek, fölfelé indulok a Bagolyházba, jó szokásomhoz híven betérek előtte a konyhába is – valószínűleg hálás lehetek annak a megközelítőleg másfélmillió lépcsőfoknak, mert nem gyakran tudok ellenállni a mellettünk lévő konyha csábításának. A kávét ezúttal kihagyom, már csak azért is, mert arra a bizonyos esetére emlékeztet. Ezért hever a szoknya is a bőrönd legmélyén, eltemetve a legocsmányabb zoknik alá, ahol nem találok rá… nos, amíg a következő marhasághoz föl nem kell vennem. Furcsa azt mondani, hogy mihamarabb szeretném? Utolsó morzsákat söpörgetem lefelé a taláromról, amikor fölfelé baktatom a bagolyházba. Odakint már lassan sötétedik, bár meglehetősen lassan – a nap még nem tűnt el a Tiltott rengeteg fölött. Az első olyan dolog, amire figyelmes leszek az a szag. Nem, nem a bagolyürülék, nem is a millió meg egy toll szaga, amik meglehetősen zavarni tudnak a legtöbb esetben. Azonban ismerem ezt a szagot. Cigifüst. Hacsak nem az egyik bagoly kapott rá a láncdohányzásra, akkor valószínűleg van odafönt valaki. Elgondolkodok magamban, van-e szükségem a társaságra – aztán úgy határozok, miért is ne mennék föl. Legrosszabb esetben kínos csönd fogja kísérni azt a három-négy percet, amit ott töltök. A legjobban meg… Nos, ez egy évfolyamtársam. Méghozzá Anne… nem jut eszembe a vezetékneve. Bakker. De ő Mardekáros. és az jó vagy rossz nekem? Majd kiderül. – Hali Anne – köszönök rá apró vigyorral a képemen, alapvetően barátságosan. Aztán már lépek is az egyik bagolyhoz, ami eléggé gyorsnak tűnik, hogy tudjon nagy távolságokat repülni és kellőképpen aprónak, hogy ne keltsen nagy feltűnést, ha beesik nagynéném munkahelyére.
Anyámnak mániája, hogy minimum hetente egyszer írjak neki haza, hogy mi van velem. Ezért vagyok most, ilyen késői órán a Bagolyházban. Meg persze azért, mert itt ilyenkor nem szokott lenni senki, és nem szólnak be, hogy cigizek. Tudom, hogy kiskorú vagyok, meg azt is, hogy káros, mégsem szokok le róla. Mert bármily meglepő, engem ez is megnyugtat. A muglik egyik legjobb találmánya a cigaretta, mindig apa küldi bagolypostával, mert kikönyörgöm tőle, hiszen tudom, akár tetszik neki akár nem, úgyis mindent megkapok. Most fejeztem be a levelet, még egy boríték kell, amit ha szerencsém van, akkor hoztam is magammal. A cigit a számba veszem, hogy két kézzel tudjam átkutatni a taláromat. Miért van ezen ennyi zseb? És mégis miért tartok én mindegyikben valamit? Komolyan ki kéne már egyszer pakolnom belőle, mert
biztos emiatt érzem nehezebbek is, de ugyebár a lustaság... Kinek lenne türelme végigbogarászni minden zsebet, hogy kipakoljon belőlük? Oh, egy Hugrásnak biztos... Kezdek ideges lenni, pedig emlékszem, hogy elraktam azt az idióta borítékot, amit anyám imád a színe miatt - nem értem mi a különleges neki a sötétbarnában... Valahol a századik - na jó, kicsit biztos túlzok - zseb környékén meg is találom, egy kicsit összegyűrve. Önelégül mosoly jelenik meg az arcomon, majd kiveszem a cigit a számból, és lassan kifújom a füstöt. Ekkor azonban lépteket hallok, méghozzá közeledő lépteket. A rohadt életbe! Ha tanár, akkor duplán szívok, a talár alatt cseppet sem az egyenruhára hasonlító darabokat viselek, ráadásul még cigizni sem lenne itt szabad. Idén még egyszer sem buktam le - ennek apa kifejezetten örül, anya pedig addig jó, amíg abban a hitben van, hogy csak odahaza szívok el néha-néha egy-egy szálat... A léptek azonban egyre közelebbről hallatszanak, semmi esélyem, így csak állok, és fújom ki a füstöt várva, hogy mégis ki jön ide rajtam kívül ilyen későn.
□ Words: 299 □ Music: - □ Notes: béna kezdő, de lesz ez majd jobb is... □
□
□