2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Heath és Graves
- Nem, igazad van, PONTOSAN ugyanezt gondoltam rólad. Sajnálatos módon nem te vagy az első, és biztosan nem az utolsó akit ki kell húznom a szószból. Csak arra nem gondoltam, hogy ezt szó szerint kell ma megtennem... Vigyorgok már, a jelek szerint a srácnak csak a szája nagy, de azért nagyjából megvan a magához való esze, és tudja már hogy mit köszönhet nekem. Remek. - Ugyan már, ne kezdj el megint bosszantani. Ne mondd hogy az öreg Fricset nem bírjátok kicselezni! Ez már az én időmben is ment, minden másodévesnek. Szóval ne add elő a nagy halált. Én inkább a haverjaid meg a többi diák miatt aggódnék, valószínűleg szénné fognak szivatni ha így meglátnak... hacsak nem adsz elő valami hihető történetet arról hogy hogyan is lettél nyakig sáros. Mondd nekik azt hogy hatan voltak, és ninják, vagy ilyesmi... Na nem mintha ezt a részét komolyan gondolnám, de én biztos hogy nem vállalnám fel a helyében ezt. Baromi égő lenne, és a hírnév elég sokat tud számítani az iskolában...
Tény, nem éltem még annyit, hogy igazán mocsok dolgokkal találkozzak, de jobb félni, mint megijedni. Tudhatom én, mi jár a többi ember fejében? Nem értek én a legilimenciához, sajnos. Pedig néha jól jönne, de valahogy még mindig nem ez az a tudományág, ami engem érdekel, akár egy kicsit is. Igazából semennyire, van nekem egyéb olyan, amivel foglalkozhatok, például a sokak által mélyen lenézett rúnatan vagy számmisztika. Ha én ezt bárkinek elárulom, általában kiröhög, de erre meg az a véleményem, hogy nem mindenki divatszakmát óhajt tanulni, vagyunk egy páran más érdeklődési körrel. Én soha nem fogok rossz útra tért varázslókkal foglalkozni, az nem az én műfajom, foglalkozzon velük más. - Ezt elismerem, nem találkoztam rossz arcokkal, de hol tehettem volna? A Roxfort akárhonnan nézzük, egy zárt burok, megóv minket a kinti világ mocskától. De legalább boldogíthat mindenkit az a tudat, hogy nem aurornak megyek. – vonom meg a vállamat és magamban szépen igazat adok magamnak, akármilyen paradox dolog ez így. Teljesen mindegy, ki mit gondol, van bennem egy olyan egészséges naivitás, ami miatt ez a meló nagyon nem feküdne, az meg még csak plusz rátesz egy lapáttal, hogy bájitaltanból síkhülye vagyok, márpedig az aurori pályára az is kell. Mondjuk arra még nem jöttem rá miért, de kell és kész. – Érett és okos? Ugyan már! – nevetek fel. Ez csak mese, ne mondja nekem senki, hogy egy félig sárba ragadt srácot ezzel a két jelzővel illetne bárki is. Ennyire még én sem vagyok naiv. – Itt talált a Tiltott Rengeteg szélén, deréktól lefelé a sárban dagonyázva. Az első gondolata valószínűleg az lehetett, hogy „Te jó ég, még egy hülye!”, vagy hasonló. Általában használom az eszem, de ez most a kevés kivétel közé tartozott. – nem úgy néz ki ez a fazon, hogy nem vágja az ember arcába az igazat, bármilyen fájó is adott esetben, szóval engem ne szédítsen. Felismerem az ilyet. – Mindenesetre persze, segítek. Gondolom mikor vadőrnek jelentkezett, nem éppen erre a melóra számított, mi? Mármint ahány agyilag bokazokni mászkál diáknak álcázódva itt… - igen, közöttük én magam is, mint azt a mellékelt ábra mutatja. Mindenesetre örülök, hogy erre járt. – De kösz, hogy erre járkált. Nem szívesen aludtam volna a… mik is élhetnek itt? Lápi lidércek? Szóval ja, velük. – illik megköszönni, ha valaki kihúzza a seggünket a bajból. Mindenesetre egy dologra kíváncsi vagyok, ha már itt tartunk. Vajon tényleg keresni fog, vagy ez csak duma? Kiderül, bár van egy gyanúm, hogy igen, nem tűnik olyan poénkodó valakinek, mint mondjuk Hagrid. - Oké. – bólintok a segítséges részre, majd elválik, hogy komolyan gondolta-e, vagy nem. A ruházatomra tett megjegyzés viszont… - Basszus már, a vén Frics ki fog nyírni… Mert annak sincs jobb dolga…
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Heath és Graves
Elhúzom a számat a kifacsart magyarázat hallatán. - Na persze. Te sem találkoztál még sok problémával az életedben, ugye? Ha bármi rosszat akartam volna, akkor valószínűleg már elvágtam volna a torkodat, és nem beszélgetnénk kedélyesen. Egyébként örülök hogy sikerült megegyeznünk, mindig öröm együtt dolgozni ilyen érett és okos fiatalemberekkel. Túráztatom még egy kicsit a srácot, de hát meg is érdemli. Ki az a barom aki egy lápon kezd el ökörködni?! Jó, persze, mi is megcsináltunk egy csomó ostobaságot a haverjaimmal amíg ide jártunk, és hülyék is voltunk sokszor... na de nem ennyire! Remélem hogy az Heathnek is leesett már, hogy ha én nem jövök, akkor tényleg itt döglik meg, sarat lélegezve és fuldokolva. Nem a legszebb halál amit el tudok képzelni. - Ne aggódj, ha szükségem lesz a szívesség visszafizetésére, keresni foglak. Addig is... khm, talán piperészkedhetnél kicsit, nem festesz túl jól így... A végén már nem bírom megállni hogy ne röhögjek. A srác nyakig retkes, és néhány kellemetlen kérdésre kell majd válaszolnia ha majd visszaindul. Szerencsétlen...
Mondjuk érthető az én bizonytalanságom, nem? De. Amilyen alakok mászkálnak általában mindenhol, hát kiakadsz. Járkáltam már egyszer-kétszer Londonban sötétedés után és hűűűűha, kissé sok a dolog még nekem is. Pedig az én tűrőképességem eléggé nagy, hogy úgy mondjam és Roxmortsból is jöhetnek fel érdekes alakok, ezen nem kellene ennyire kiakadni, pláne ha valaki vadőr. - Nézze az én szemszögemből a dolgot. Megjelenik egy vadidegen fazon, akit még nem láttam a környéken, naná, hogy bizalmatlan vagyok. Akár a cukros bácsi is lehetne, tudja, azok a perverz fazonok… - mutatok rá a lényegre, miközben magamhoz veszem a taláromat. Ha jobban belegondolunk, még Hagridtól is a hidegfrász kerülgetett sokakat, pedig ő aztán a légynek sem tudna ártani, ez a fickó meg szerintem egy óriással is összebírna verekedni. Gondolom nem véletlenül futkos a birtokon fel-alá, ezt hívják testedzésnek, vágom. Én viszont alapból bizalmatlan vagyok egy pettyet, ezt nem tagadom, de ez néha jól jön. Soha nem tudhatod, kivel hoz össze a sors és jobb félni, mint megijedni. – Ez így már kerekebb dolog, nem vagyok a híve én sem a kijárkálásnak éjszaka, főleg mostanság, járkál egy-két fura dolog az erdőben. Bár ezt pont jónak mondom. – ez az, Heath, osszad a vadőrt, mert neki gőze sincs, mik vannak az erdőben. Néha annyi eszem van, mint egy átlag hegyitrollnak, most röhögnék magamon, de valahogy nem lenne túl jó. Mármint ez a vadőr nem tűnik olyan vicces alkatnak, nem hinném, hogy tolerálná. – Hé, én szavatartó tökfej vagyok, még mielőtt bármi kétely felmerülne ezzel kapcsolatban. Ha maga becsukja a száját ezzel kapcsolatban, én kinyitom adott esetben, ez így megy. Az a mázlija, hogy én tartozom magának. Elég sok dologról tudok, ami a kastélyban történik, meg van az a jó szokásom, hogy nyitva tartom a fülemet. Meg adott esetben a szememet, főleg ha… Aha, mindegy. – nem fejezem be, hogy ha jó kinézetű hölgyeményeket látok. Csak megvonom a vállamat, van, amihez köze nincs. Már így is túl sokat osztottam meg a vadőrrel, még a végén visszaél a „tartozásommal”. Kellemetlen. - Jaja, vétel, főnök. – még egy rögtönzött tisztelgést is összehozok neki. Nálam ez a tisztelet jele.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Heath és Graves
Higgadtan szuszogva nézem végig, ahogy a kölyökképű egy egyszerű bűbájjal kiszabadítja magát, és - jellemzű módon - egyből elkezdi letisztogatni magát. - Te ostoba tuk... tényleg azt hiszed hogy valami nem hivatalos dologba akarlak berángatni? Leszedhettem volna a fejedet, vagy kifordíthatnám az összes nyomorult kölyköt aki elhagyj a falak viszonylagos biztonságát... de én nem ez az ember vagyok. Én vagyok a vadőr, akinek néha szüksége lehet egy-egy idősebb diák támogatására a közösségben. Erre gondoltam, okoska. Most semmi nem kell amit nyújtani tudsz. De később, talán, az információkért vagy a haverokkal készülő balhéért cserébe visszafizetheted a szívességet. De ez csak rajtad múlik, ha szeretnéd akkor az egész iskola hírét veheti a szerencsétleknedésednek... A verejték lassan leszárad rólam, már csak egy fáradt és ideges embernek tűnök... de közel sem gyámoltalannak. - Megértettél engem, pöcök? A reakcióim őszinték, a tököm tele van a gyökér kölykökkel akik nem tudnak magukra vigyázni. A mi időnkben legalább odafigyeltünk egymásra, és ha szarba kerültünk akkor legalább kihúztuk egymást... de ezek a mai gyerekek... semmi sem érdekli őket. Én edig kihasználom őket, ha muszáj.
Pálca, pálca, pálca, ott repül a pálcám. Máris jobb lesz a napom, hogy a pálcám éppen felém repül, de kissé rosszul számítom ki a dolgot, meg azt, hogy jelen pillanatban nem vagyok olyan mobil, így a varázseszköz egyszer megpattan a kezemen, de még időben tudok korrigálni és elkapom. Nem esett volna jól, ha a szószban landol, mondtam volna a varázsigéket visszafelé, ha ez megtörténik. - Köszönetem! – adom tudtára az idegennek, hogy ja, hálás vagyok ám a bedobott pálcáért, de jelen pillanatban azon agyalok, hogyan fogom kivarázsolni magam innen. – Ha annyira jól menne a duma, már régen kibeszéltem volna magam innen, de ami nem megy… - vonom meg a vállam és tovább gondolkodom a megoldáson. Van egy rakás olyan varázsige, amit be lehet vetni, csak nem vagyok biztos a végkimenetelben. Megpróbálhatom eltűntetni a lápot, de nem tudom, lehetséges-e, itt a Roxfortban mindig meglep valami az esetleges mágiával szembeni passzivitásával. Még a végén besül a dolog, szóval más megoldást kell keresnem. – Tapasztalatom szerint nem akkora szemét, csak rossz napja van néha-néha. – védjük már a természetanyánkat néhanapján. Nem haragszom rá, csak most jelenpillanatban menjen a fenébe mindenestül. Végül elszánom magam a cselekvésre, haladjunk, mert itt fogok megöregedni és egy lápban megyek nyugdíjba. Nem zavartatom magam túlságosan, egy nonverbális bűbájjal rendezem le a dolgot, pontosabban a Bazilikum bűbájt használom az egyik gyökéren, ami megnő annyira, hogy elérjem, másrészt elég erős is lesz, így nem szakad le. Hála a természetnek meg egy kis rásegítésnek, lassan sikerül kicuppognom a bajból. - Szuper! – egy elégedett vigyorral nézek eddigi fogva tartómra, amiből talpig mocskosan sikerült kikeverednem. – Megköszönném. Utálom, ha a fél suli rajtam röhög. – bólogatok, majd a pálcámmal lassan elkezdem letakarítani magamról a retket. Baromi ragaszkodó a mocsok, kissé nehézkes, de valamilyen szinten sikerül tisztábbá varázsolni a gatyámat. Azért ha eljutok a klubig, ruhástul állok a zuhany alá, nem tolerálom a mocskot, főleg nem magamon. - Aha, lógok, de van egy kis baki. Gőzöm nincs, ki a fene maga és így tegyek szívességet? Nem tudhatom, hogy nem valami totál illegális dologba próbál belerángatni. Mondjuk nem is tudom, manókat rabolni a konyháról. – fél szemöldökömet felvonva nézek rá. Gyanús a faszi, elismerem, viszont utálok tartozni. – Szóval ossza, ki maga és akkor minden pöpec.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Heath és Graves
A srác szövege nem rossz, ezt el kell ismerni. Van pofája visszaszólni nekem, és én nem bírom ki anélkül hogy ne vigyorognék rá. Ha a stílus mellé még valami ész is társul, akkor talán még viheti is valamire, ellentétben a legtöbb itt végzett diákkal. Némi keresgélés után megtalálom persze a pálcáját, amit egy jól irányzott dobással hajítok oda neki. Ha van egy kis szerencséje akkor el is kaphatja, ha pedig nem, akkor beleáll a szmötyibe valahol kartávolságon belül. Hiába, a kiképzés jó dolog, az ember megtanul dobálni dolgokat. - Látom a duma, az megy. Legközelebb legyél okosabb ha friss levegőt akarsz szívni, mert a költőien természetanyának nevezett valami csak egy rohadt ribanc, és akkor szúr ki veled amikor csak tud. Letörlöm a lassan apadó izzadtságot a homlokomról. Egyelőre többet nem is teszek a srácért, kíváncsi vagyok hogy hogyan varázsolja ki magát a lápból - a szó szoros és átvitt értelmében is. - Feltételezem azt szeretnéd, hogy ennek a kis malőrnek ne legyen visszhangja az ismerőseid körében, ugye? Mákod van, nem vagyok az a pletykás fajta. Még mindig vigyorogva pillantok körbe, de amekkora szerencséje van, tényleg nincs senki a környéken. Szomorú, pedig vidám kis pletyka kerekedett volna a dologból... én pedig csak hallgatni szeretem az ilyesmit, tovább adni nem. Pillanatnyi szünet után folytatom, hogy egyértelmű legyen a másik számára is a dolog. Ki tudja, talán még használhatom később valamire a kölyökképűt. - Ha nem esne le elsőre... most tartozol, kölyök. Szívességet pedig csak szívességgel lehet visszafizetni.
Ne már, ez szórakozik velem? Éppen egy láp kellős közepén állok, ennek a fazonnak meg pont most kell ácsorognia és beszélgetnie? Vagy ezt oktató célzattal csinálja, mert akkor kösz, de szívesen kihagyom, majd tart fejmosást az után, hogy kibányászott ebből a szorult helyzetből, de nem. Előbb az okítás, aztán ha nyakig ellepett, majd kiszabadít. - A nevem Heath Carroll, kilencedikes hugrabugos és hobbiszintű lápkutató. – igen, most úgy érzem, helyénvaló volt ez a fajta megszólalás, kábé a minden hülye kérdésre jár egy legalább olyan értelmes válasz. Bírnám, ha segítene kiszabadulnom innen, mert így csak idegesít a jelenléte, pusztán azért, mert utálom a közönséget a bénázáshoz. Ha már szerencsétlenkedek, akkor azt magamban szeretem, úgy nem látja senki és nem megy híre pillanatok alatt a suliban, mert itt titkot tartani? Aha, meg ahogyan azt a naiv kisdiák elképzeli. A Roxfortnak nincs saját pletykalapja, mert ő maga a pletykalap, olyan dolgokat lehet néhanapján hallani a folyosón, hogy az ember reflexből megkérdőjelezi egyesek épelméjűségét. Egyesek meredek dolgokat tudnak összehozni szabadidejükben. Mondja a lápba ragad srác. Vagy hogyan is van az a mondás? Kiszólt a gödörből a lyuk? Valami hasonló lehet. – Oké, az önjelölt hülyegyerekséget még talán egy kicsit el is tudom fogadni, bár mentségemre legyen mondva, alig fél órája ez a cucc még elbírt. – plusz-mínusz pár pajtit, akik már elhúzták a bélést a kastélyba és valószínűleg azon agyalnak, hogy hol a fenében lehetek. Persze, én meg a naivitás koronázatlan királya vagyok, valószínűleg magasan tesznek rá, vagy azt hiszik, hogy találkoztam egy dekoratív hölgyeménnyel. Bár csak úgy lenne, inkább ő legyen ragaszkodó, mint ez a sár! – Egyébként akár önhibámon kívül is kerülhettem volna ilyen helyzetbe, simán előfordulhat. Az ember gyanútlanul mászkál az erdő szélén, szívja a friss levegőt, majd tessék! Egyszer csak ott van egy természetanyánk alkotta csapda, ami megfogja a gyanútlan nézelődőt. – nincs az a gyökér, aki egy ilyen egyértelmű „csapdába” belegyalogolna, aki meg mégis, annak az egyetlen szerencséje, hogy a légzés ösztönös. Én nem tartozom a gyökér gyűjtőnév alá, merthogy mint tudjuk, én szánt szándékkal jöttem ide és léptem rá eme csodás természeti képződmény tetejére. – Haverok? Ők már a szociális életüket élik a klubban, miközben az élet nagy dolgain töprengenek… Némi rásegítéssel. – magyarán valamelyikünk hálószobájában dekkolnak és próbálják oszlop részegre inni magukat a nem is olyan régen elnyert piámból. Előfordulhat, hogy nem ártana már sietnem, mert a fődíjból semmi sem marad és akkor meg mi a fenéért kellett ez az egész? Ingyen hülyét csinálni magunkból nem bolt, szóval adi a pálcámat és megígérem, már itt sem vagyok. Szóval elég félreérthetetlen módon elkezdtem szemezni a pálcámmal, majd mikor nem kaptam meg, óvatoskodva feltettem a kérdést. – Esetleg… megkaphatnám?
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Heath és Graves
Vetek egy pillantást oldalra, és kiszúrom a talárt, amiben valószínűleg ott lapul a srác pálcája is. De egyelőre nem nagyon mozdulok, inkább hagyom hogy süppedjen még egy picit, természetesen nevelési okokból. - Megkérhetsz, hogyne, persze. De először szeretném tudni hogy ki vagy, miért vagy itt, és milyen elmeroggyant okból próbáltad ki, hogy elbír-e a láp. Semmi személyes, tudod, de önjelölt hülyegyerekeket kimondottan utálok kihúzni a szószból amibe saját maguk kerültek. Legalább annyi eszetek lehetett volna, hogy valami haverod figyel rá hogy ne legyen gond... Csóválom a fejemet, és bár továbbra is ömlik rólam a verejték, de a légzésem kezd visszatérni a normális közeli tartományba. El is indulok a talárhoz, hogy előkaparjam azt az átkozott pálcát, de persze nem sietem el, a dolgokat, és ha meg is találom akkor sem dobom oda a kölyöknek. Még nem. Előbb jobb ha megtanulja a leckét.
Ha valaki megkérdezi, hogy jelen pillanatban egy egytől tízig terjedő skálán mennyire érzem magam kellemetlenül, akkor a válaszom nagyon. Még az az abszolút szerencsém, hogy nincsen hozzá nézőközönségem, akkor tényleg gáz lenne a dolog, így viszont amint innen kiszabadulok, ami valószínűleg nem most azonnal fog bekövetkezni, eltüntethetem a nyomait ennek a kis afférnak. Ez is egyike lesz azon dolgoknak, amiket a sírba viszek magammal és senki nem fog róla tudni. Ki is röhögnének miatta rendesen, bár ez egy olyan probléma, amit önmagamnak okoztam, gyakorlatilag megérdemelném az ilyen jellegű büntetést, de az önbecsülésem komoly károkat szenvedne, és azt már nem szeretném. Egyszer ezen az eseten még jókat fogok nevetni, mondhatnák az idősebbek, hát elmondom, most is azt csinálom, csak kínomban és az sokkal rosszabb. Mindenesetre túlzottan nem érdemes itt mozgolódni, mert annál mélyebbre kerülök bele és akkor pápá szabadság és üdvözöljük a sár általi rabságot. Viszont valahogyan ki kellene jutni innen, szóval most akkor nyúlok még vagy 10 centit és elérem az általam már kiszemelt faágat. Nem. Csak nyújtózkodok, de semmi hatás, ugyanolyan távol van, ráadásul beválik az a mondás, hogy jön még kutyára dér, léptek zaját hallom magam mögül. Pazar! Még valaki végig is nézheti a nyomoromat, hát ez nem villanyozott fel a legkevésbé sem, majd mikor meghallom a káromkodást, már azt is tutira vehetem, hogy egy ember az. De komolyan? Fasza? Ezt én mondhatnám, haver! Nem tudom ki ez, de lopja a szövegemet, illetve jelen pillanatban még eszembe sem jutott ezt mondani, de ami késik nem múlik, egyszer kicsúszott volna ez is. Hamarosan meg is pillantom a „Fasza” tulajdonosát és az első dolog, amit meg tudok róla állapítani, az az, hogy nem diák. Éljen, ennyi pozitívum kellett ide, mert a végén egy laza mozdulattal átmentem volna depressziósba. Még a végén eret is vágtam volna… na jó, azt nem, nem az én stílusom az efféle önsanyargatás. Én inkább az iszappal teli gödröket preferálom, az olyan egyedi. Szubkultúrát is teremthetnék vele, a gödörbe áldozók néven, vagy valami. Egyébként ki ez a tag? Nem igazán láttam még erre, vagy csak nem figyeltem. Mondjuk vannak belsős hírek egy új vadőrről, de hogy ez ő lenne, az passz. Bár ahogy elnézem tuti, még a stílusa is olyan, bár Hagrid soha nem tökizett le senkit. - Dolgozom rajta… - morgom oda az idegennek. Nagyon humoros. Miért, egyébként idejön és elkezd ugrálni a fejemen? – Kössz az infót, ez már nekem is átjött. – válaszolok egy gúnyos mosoly kíséretében. Lápi lidérc? Csodás, már csak az hiányozna ide nekem, meg egy horda mardekáros seggfej. Akkor azt hiszem, önkéntesen elszáműzném magam a láp aljára és elő sem jönnék. Mondjuk nem is tudnék. – Egyébként fényes nappal van és csak az erdő szélén vagyunk, szóval nem járok… izé, süllyedek tilosban. – vonom meg a vállam. De jól elvagyok ezzel a csávóval, miközben derékig elnyelt ez a gödör. De ha már itt van, akár idedobhatná a pálcámat is. – Esetleg megkérhetem, hogy a taláromból passzolja már ide a pálcámat? Kezdem igencsak hülyén érezni magam ebben a trutyiban. – gondolom hasonlóan is nézhetek ki itt.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Heath és Graves
Csak a szokásos körömet futom a Rengetegben, ami - újra - a napi rutin részévé vált. Szinte érzem ahogy a korábbi időszak cigarettáinak hatása múlik, és visszanyerem a régi formámat. Jól is érzem tőle magam, csak hát a körülmények szinte sosem a legjobbak ahhoz, hogy az ember zavartalanul csinálhassa, amit akar. A káromkodást meghallva irányt változtatok, és hamarosan ott termek a láp szélén, ahol egy félig elsüllyedt kölyköt találok. - Fasza. Szakad ki belőlem önkéntelenül is, mert úgy tűnik hogy mostanában én vagyok az elveszett lelkek megtalálója. Pont én... Lefékezek, aztán csatakosan, lihegve szólok oda a kölyökképűnek. - Hé, töki! Kell segítség, vagy megoldod magad is, hogy elsüllyedj? Nem mondták még neked, hogy a láp nem játék? Örülj hogy egy lápi lidérc még nem csócsálta meg a seggedet... a Tiltott Rengeteg nem véletlenül tiltott terület a diákok részére! Az utolsó résszel persze csak tippelek, gőzöm nincs hogy ki ez, de perpill nem is érdekel. Egyelőre próbálok levegőhöz jutni és nem fáradtan összerogyni, közben meg a tekintetem ide-oda jár, hogy felmérjem a terepet. Persze van pálca is erősítve az alkaromra, de ösztönösen általában más megoldásokat keresek. Egyébként is, hadd főjjön még a saját levében az ökör, aki egy láp közepén kezd el ugrálni, és megvárja amíg elnyeli.
A francba a rohadt péntek 13.-val! Pedig sem péntek, sem 13.-a, de valakit hibáztatni kell, nem? De! Magamat csak nem akarnám, pedig kellene, jelen pillanatban én okoztam magamnak ezt az elcseszett helyzetet és miért? Mert egy tök vagyok, azért. És ez a tök, ergo szerény személyem, most rendesen benne van a pácban, illetve egy gödörben. Van az a nagyon okos életbölcsesség, hogyha gödörbe kerülsz az életben, mássz ki belőle. De ha egyszer nem bírok?! - A francba már! – morgom, miközben megpróbálom elérni a tőlem cirka másfél méterre levő faágat, de csak annyit érek el ezzel a mutatvánnyal, hogy a gödörben lakó sár cuppog párat, majd egy 10 centit még jobban belesüllyedek. Ez az! Ennél szarabb már úgy sem lehet, egy gödörnyi sárban fogok megpusztulni. De hát én még túl fiatal vagyok ehhez! – Nagyon jó… Király! Heath, te vagy a hónap hülyéje díj nyertese, gratulálok… Hogyan süllyedhettem idáig… Na jó, erre az utolsó tudom a választ és a képlet rá baromi egyszerű, szóval csak be kell helyettesíteni a dolgokat és tessék, kész a konzerves világégés. Először is vegyük a képlet azon oldalát, hogy bezony fogadtunk a cimbikkel. Igen, az ehhez hasonló mondatokból általában jó soha nem sül ki, vagy csak korlátozott számban, a szó, amit az ilyen helyzetekre keresel, az a katasztrófa. Esetemben mint az látható, nem kispályás módon beszélünk róla, de hát ilyen is kell, égjünk, illetve úgy indult esetemben, hogy fogadjunk. A fogadás tárgya pedig nem volt más, mint az egyik pajti pia készlete, ami nem kis mennyiség, komplett boltot lehetne belőle nyitni, ki ne akarná megszerezni? Azt azért szögezzük le a biztonság kedvéért, hogy nem vagyok egy nagyivós, állandóan részeg valaki, viszont így megoldottam volna cirka évekre előre jóatyám születésnapi ajándékát, plusz maradna nekem is abból a jófajta sörből, amit a készlet tartalmaz. Ráadásul már egy jó ideje nem csináltam semmi kapitális baromságot, nem óhajtottam tovább folytatni ezt a rendszert. Így belementem. Ez volt az egyenlet egyik oldala, most vizsgáljuk meg a másikat. Hallottuk, hogy a Tiltott Rengeteg szélénél van egy lápszerűség, aminek a tetején egy vékonyabb földréteg van, ergo nem biztos, hogy belesüppedsz. Mint azt a mellékelt ábra mutatja, de igen, megteszed, csak nem biztos, hogy elsőre. Nos, a feladat az volt, hogy ki mer rajta állni egy teljes percen keresztül. Jelentem megnyertem, ugyan elsőre egy picit berogyott alattam a téma, de acélidegekkel túléltem, szóval egy raklap pia boldog tulajdonosa lettem. Na igen ám, de ha azt mondom, hogy akkor nem szívott magába a föld, akkor most? Mégis mi a Merlin szent nadrágtartóját keresek derékig beleszorulva ebbe a francos természeti képződménybe. Mert vissza kellett mennem a taláromért, amit ott hagytam az egyik farönkön és így, másodszorra már nem tolerálta a súlyomat, szóval kutyaszorítóba kerültem. Most mindenkiben felmerülhet kettő darab kérdés. Egy: Mégis miért nem szólok a haveroknak? Mert őket előre küldtem, szóval felesleges. Kettő: Ha már varázsló vagyok, miért nem használom eme képességem? Mert a pálcám a taláromban van, azért, az meg három méterrel odébb röhög rajtam egy farönkön. Ez az! Röhögjünk rajtam! - Bassz… uskulcs! – káromkodjunk mert az jó! De tényleg, jobb nem jut eszembe. – Csak jussak ki innen, de akkor tutira berobbantom, befagyasztom ezt a kicseszett gödröt!
