Heath Carroll

Tárgy: Heath Carroll 2016-04-10, 22:08

Heath Carroll

[You must be registered and logged in to see this image.]
"Ha választanod kell két rossz dolog közt, válaszd azt, amit még soha nem próbáltál."

Főkarakter: Frankie Cross
Teljes név: Heath Carroll
Születési hely és dátum: 1978. 10. 09., Manchester
Csoport: Hugrabug
Patrónus: Pingvin
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Kilencedik (Ereklyevadász)
Képesség: Metamorfmágus (egy későbbi újradobásnál)
Mágikus adottság: Energiamágus 1. szint
Kiemelkedő tudás: Rúnatan – kiemelkedő, Számmisztika – kiemelkedő, Bájitaltan - tehetségtelen

Jellemed kifejtése

Erős jóindulattal sem mondanám magam kirívó személyiségnek, nem vagyok a suli császára sem, csak egy egyszerű srác, aki próbál boldogulni a mindennapokban. Nem mindig egyszerű, főleg, ha az ember nem egy könnyen haverkodós, gyorsan megnyíló valaki, aki azonnal a társaság közepévé válik. Nekem ehhez idő kell, hol több, hol pedig kevesebb, függ a barátkozásra kiszemelt egyéntől is. Válogatós vagyok a barátaimat illetően, mármint, előbb ki kell ismernem az illetőt, hogy alkalmas-e rá. A bizalmamat ki kell érdemelni, de ha egyszer valaki megtette, én kiállok mellette, bármi történik is, mégsem várom el, hogy ő ugyanezt megtegye értem. Nem a legjobb, igaz? Pedig valószínűleg így lenne fair, de hát, én így lettem összerakva. Bár az is igaz, hogy amilyen nehéz elnyerni az én bizalmamat, olyan könnyű elveszíteni is, tekintettel arra, hogy például a hazugságot mindennél jobban gyűlölöm. Még a bájitaltannál is, ami nálam nagy szó. Én is kerülöm a hazugságot, jó persze, ez nem azt jelenti, hogy mindig sikerül, az fizikailag lehetetlen, de ha nem muszáj, nem teszem. Ennek a hátránya az, hogy ugyanezt elvárom az embertársaimtól is, ami pedig egyenesen hülyeség. Néha én is meglepődöm a gyermeki naivitásomon, ami engem jellemez, olyan teljesen egyértelmű dolgokról próbálom hinni az ellenkezőjét, ami amúgy teljesen egyértelmű, csak nekem nem mindig. Próbálom ezen javítani, de nem mindig sikerül, illetve szinte sohasem, pedig tanulok a hibáimból. Általában, amikor nem vakít el annyira a dolog, hogy ne lássam át a dolgokat. Volt már olyan.
Kerülöm a konfliktusokat, ami többek között azért sem túl szerencsés, mert így elég gyakran mindkét felet magamra haragítom. Nem mindig sülnek el a dolgok úgy, ahogyan én azt előre eltervezem. Tényleg, néha lehetetlen tudok lenni ezzel a fajta viselkedésemmel, a struccpolitika az esetek jórészében abszolút nem jön be, főleg, ha egy vitában veszek részt. Csak az a baj, ez nálam ösztönös, nem keresem a bajt és reménykedem, hogy az sem talál rám, de persze szokása. Méghozzá igen gyakran, ezért már komplett fegyvertáram van ellene, jó sok variációval, hátha valami besülne. Ez persze egy kicsit az improvizációs képességem rovására is megy, de hé, nem lehet minden és mindenki tökéletes. Ha elismerjük a hibáinkat és a gyengeségeinket, akkor azáltal erősebbé válhatunk. Vagy csak egyszerűen tudjuk, mibe nem kellene egyáltalán belefognunk. Óvatos ember vagyok, néha túlzottan is, de ha a hátunk mögé nézünk, akkor nem tudnak minket hátba támadni… csak éppen egy oszlopnak megyünk neki. Okosan kell óvatosnak lenni.
Véleményem van-e a világról? Van, csak nem mindig mondom ki, inkább megvan az a rossz szokásom, hogy megtartom magamnak, még akkor is, ha ezzel valaki világi nagy égését tudnám megakadályozni. Inkább hátradőlök és nézem a végeredményt. Ez azért valljuk be, elég aljas, nem? Van ennél rosszabb is, ha rólam van szó. Például, ki sem nézed, de egy kissé manipulatív vagyok, szeretem úgy intézni a dolgokat, úgy irányítani az embereket, hogy nekem jó legyen és nem is mindig szándékosan. Ez nekem csak úgy jön.
Hol nagyon világtól elrugaszkodott vagyok, hol pedig végtelenül földhözragadt, egyik sem igazán jó. Ez előbbi szeretek inkább lenni, mert akkor tényleg mindenben a pozitívumot látom meg és nem csak kétségbeesetten próbálom előkaparni. Racionalista azért nem szeretek lenni, mert akkor úgy érzem, a saját kezemet kötöm meg, nem tudok úgy belemélyedni a dolgokba. Márpedig én szeretem azokat a dolgokat, amikre nincs racionális magyarázat, azok mozgatnak meg igazán. Minél elrugaszkodottabb valami, engem annál jobban érdekel.

Megjelenés

Mit mondjak magamról? Végülis magas vagyok, 180 centi, pontosan, egy milliméterrel sem több, vagy kevesebb. Bár ez relatív, mert nekem ez a normális, de ha te adott esetben magasabb vagy, talán jót vigyorogsz rajtam, ha meg alacsonyabb, akkor felnézel rám, szó szerint. Átvitt értelemben már nem biztos, annyira jó nem vagyok, vagy ha mégis, nem reklámozom. Barna hajamat igyekszem mindig össze-vissza állóra rendezni, én így szeretem, talán még a személyiségemhez is passzol egy kicsit. A szemszínem megállapításához azért néha segítséget kell kérnem, mert soha nem ugyanolyan, mármint hol kék, hol olyan zöldes árnyalatú, attól függ, milyen ruha van rajtam, mármint színre. Gyakorlatilag mindenevő vagyok ilyen téren, bár a muglik talán úgy jellemeznék, hogy sportos? Azt hiszem, igen. Az egyenruha az egyik legrosszabb rémálmom, mindig attól tartok, hogy megfolyt a nyakkendő, vagy megkerget a tulajdon talárom. Szeretem azt a fajta szabadságot, hogy én választhatom ki az aznapi ruhámat és nem az egyenruhában kell végigvakaróznom a napot. Úgy nézek ki benne, mint egy pingvin, ne csodálkozzon ezen senki. Egyéb más, ami elmondható rólam? Hát, nem vagyok egy izompacsirta, csak szimplán vékony, nem abnormálisan, hanem inkább úgy mondom, a sors koromhoz és magasságomhoz mérten normális alkattal áldott meg.

Életed fontosabb állomásai

Hé, itt vagyok! Mikor figyelsz már végre fel rám? Hé! Na jól van, te akartad… *kopp* Bocs…ánat, nem a fejedre céloztam, majd máskor. De most már legalább rám figyelsz és nem a baglyokat stírölöd. Persze, tudom, kinek a pap, kinek a paplan, de na, itt én vagyok az igazi látványosság, rám kell figyelni. Én is elég nézhető vagyok, a szárnyasok meg várhatnak, vacsi csak két óra múlva, bár egyen baglyot, akinek nincs jobb dolga. Azt mondják, fura ízük van, ráadásul büdösek, ha a tűzre teszed. Nem, nem személyes tapasztalat, nekem amúgy sincs baglyom, csak két vadászgörényem, az pont elég. Azokat meg nem eszem meg, mert kedves kis állatok, kiválóan bokán tudják harapni azokat, akik kekeckednek velem. Tudod te, hány hónapomba telt őket így megnevelni? Nem érdekelnek a görényeim?! Oké, oké, nem kell rögtön népfelkelést kirobbantani, értem én. Akkor mesélek magamról. A vezetéknevem Carroll, két „r”-el és két „l”-el, nem, nem úgy, mint a női név, Carol, hanem C A R R *látod, duplán* O L L *meg ez is*. Szóval Carroll. Gondolom nem lepődsz meg, ha azt mondom, ez az apám vezetékneve, egyébként az emberek nagy része az apja vezetéknevét viseli, minő meglepő, mert ez a szokás? A keresztnevem pedig Heath, várj, ezt is betűzöm, bár elég egyszerű.
Hogyan jutottam el Roxfortig? A válasz, egyszerű, a Roxfort Expresszel, bár ez gondolom egyértelmű volt. Ja, hogy te a másik értelemben kérdezted! Nos, először is, kellett, hogy legyen bennem mágia, ami van is, végülis anélkül nem lennék itt, de hogyan is került belém? Nos, mivel, most kapaszkodj meg, varázsló családból származom, ez nem volt túl nehéz. Szakkifejezéssel élve mondjuk félvér vagyok, de mindkét szülőm az, tehát félvérű varázslócsaládból származom. Van ilyen? Én pedig egyke vagyok, nincs testvérem, hogy ez szerencse-e vagy sem, arra még nekem magamnak sem sikerült rájönnöm, ha megvan a válasz, akkor feltétlen szólok. Most, hogy a családomat bőven kiveséztük, ennél többet nem is érdemes rólunk beszélni, elég mellékszál az övék, bár… Végülis az ember örüljön, hogy van családja, nem igaz? Mindegy, vissza hozzám, aki itt valami főszereplő szerűség, ha jól okoskodom. Tehát, minden adott volt, hogy felnőjek, a szüleim, tető a fejem felett, irritáló rokonság nagyünnepekkor (tényleg, szeretem a családom, de ha jellemeznem kéne az ilyeneket az én szemszögemből, egy szó: tragikomédia), barátok, akikkel lehetett játszani, szóval felmerül a kérdés, mim nem volt? Kutyám… anyuék nem engedték, hogy legyen, mert túl sok lenne vele a probléma. Már soha nem leszek ugyanaz az… Sok? Szerintem is, szóval lapozzunk. Körülbelül 8 éves lehettem, mikor komoly jeleket mutattam arra, hogy bezony, ebből a gyerekből varázsló lesz. Konkrétan megreptettem anyám kedvenc kaktuszát (oké, az a növény egy szörnyeteg, ne próbálja meg bemagyarázni nekem senki, hogy egy ártatlan cseréplakó kábé 10 centis tüskékkel büszkélkedhet, a fikusznak például nem hogy 10 centis, semmilyen sincs!), a szüleim legnagyobb örömére. Persze, tényleg örültek neki, de ha egy tetőtől cserépig szúrós szobanövény repked a házban indokolatlanul nagy sebességgel, akkor ember legyen a talpán, akinek az arcára ilyenkor boldog mosoly ül ki. Akkor kaptam csak dicséretet, mikor a díszgaz befejezte a randalírozást és mindenki megmenekült tőle. Innentől kezdve nem csodálkozol, ha azt mondom, hogy 11 évesen megkaptam a roxforti levelemet, ugye? Na ugye!

Ereklyevadász. Egy szóval kifejezve az álmom, amivé válni szeretnék és a többi. Gyerekként mindannyian választunk magunknak álomfoglalkozást, van, aki tűzoltó akar lenni, más medimágus, auror, vagy profi kviddicsező. Persze vannak extrémebbek, mint a hercegnő, vagy a hegyitroll… Komolyan, nem viccelek, van egy unokaöcsém, aki 5 évesen elhatározta, hogyha felnő, akkor ő biza egy 15 méteres kifejlett hegyitroll lesz, bamba fejestül, szagostul, mindenestül. Én már alig várom, mikor nő már fel, szerintem a varázsvilág sokadik csodája lesz. Én ennél jóval földhöz ragadottabb voltam, pedig a sors engem is megáldott ám nem is kevés képzelőerővel. Anyám egyszer mondott nekem egy mesét egy ereklyevadászról, aki sok szuper kalandba keveredett és ez megragadott. Úgy gondolom, hogy még mindig sok a felfedeznivaló, ráadásul a kalandok sem éppen a legrosszabb opció, meg aztán, ha majd öreg papa leszek, aki az unokáinak mesél, ne már azzal kelljen égetnem magam, milyen sok aktát tologattam. Legyen benne akció, múmiák, akik megkergetnek, meg motivált még a Rejtély Rt. is. Ne már, csak én néztem Scooby-Doot gyerekként? Mindegy. A másik meg, ha már ezekből kiöregedtem, szeretnék a kalandjaimról könyvet írni, vagy képregényt rajzolni, nekem mindegy, mindkettő vonzz. Utóbbi kicsit jobban mozgat, temérdek Marvel és DC képregényt olvastam, olvasok a mai napig. Bár az újságírás is elég szimpatikus állás, de egyelőre maradjunk az ereklyevadászatnál.

A sárga ötven árnyalata. Kezdve az irigységtől, a rosszulléten át a Hugrabugig. Ennek sem volt túlzottan sok értelme, ugye? Inkább kifejtem, nehogy itt probléma legyen belőle. Azon próbáltam meg rugózni, hogy van-e bizonyos dolgoknak létjogosultsága a Hugrabugban, mondjuk a kalandvágynak. Végülis miért ne lenne? Nem mindenki teljesen béna a házunkban, bár tény… vannak, akik totálisan menthetetlenek, én nem tartozom közéjük, kivéve, mikor zavarba jövök. Hozzáteszem, nem egyszerű, de ha egyszer sikerült, akkor világégés, minden szempontból. Elkezdek vörösödni, ami rosszabb, dadogni és hülyén viselkedni. Ebből az utóbbi kettőt utálom a legjobban, mert túlzottan látványos és bárki kiszúrja. Elsőben például valami gyökér bezárt a fiú wc-be, az ciki volt, ötödikben megbuktam a bájitaltan R.B.F.-n, az gáz volt, mert kilyukadt az üstöm alja, tavaly felpofozott egy hölgyemény egy kisebb nézeteltérés miatt (szakítottunk, no, illetve ő velem), azt meg inkább nem részletezem. Mondjuk igazán nagyon-nagyon zavarban akkor voltam, mikor megjöttek a R.A.V.A.S.Z. eredményeim és a Rúnatan K lett. Látni kellett volna a család fejét. (A kaktusz még mindig családtag, csak kicsit szúrós természet.)

Troll. Igen és nem az unokatesó. Bárcsak inkább Terminátor lenne, de akkora mákom nincsen. Egyébként hobbim a mugli filmek megnézése. Szerintem baromi szórakoztatóak, de ez jelen pillanatban nem kapcsolódik a tárgyhoz. Itt bizony a bájitaltan jegyemről van szó. Igazából H-val sikerült levizsgázni, de ez is kész csoda, mivel mint mondottam volt, kilyukasztottam az üstöm fenekét. Affinitásom sincs ehhez a tárgyhoz, nem fogom szépíteni olyanokkal, hogy „nem volt szerencsém” , vagy „rossz kérdést húztam”. Nem, egy könnyű, pofátlanul egyszerű löttyöt nem tudtam megcsinálni. Közröhej tárgya lettem, már nem először karrierem során, de jól van. Amit el kell szenvedni, azt el kell szenvedni, nincs mit tenni. Megbukni is tudni kell, nem igazán rendített meg a dolog, számítottam rá. Egészen addig a pillanatig mindig siralmas teljesítményt produkáltam, mindig én voltam az ellenpélda, az öreg Piton ezt általában mindig meg is jegyezte, naná, miért is ne? Elsőben ez még baromira zavart, de még másodikban is, aztán harmadikban jött az isteni szikra: Kit érdekel? Nem bájitalfőzőnek szándékozom menni, akkor meg ne sajnáljam le magasan? De ha már a tanulmányaimról van szó, általában egy erős E voltam mindig is, ami nekem bőven megfelelt. Persze, kivéve R.B.F.-en, ott azért odatettem magam, meg R.A.V.A.S.Z.-on, végülis azon múlik a jövőbeni melóm! Egyébként mikor harmadikos lettem, felvettem a számmisztikát, a rúnatant és a jóslástant (hallottam hírét a tárgynak, gondoltam gyerünk, nézzük meg). Ez utóbbival rendesen befürödtem, olyan jókat aludtam az órán, amiket még a tulajdon ágyamban sem, elkönyveltem, mekkora kamu, majd leadtam. Bimba mondjuk kicsit csúnyán nézett rám emiatt, de én meg bevetettem a „jókisfiú” nézést és kikönyörögtem. Egy hülyeséggel kevesebb, nem kell plusz pénzt költeni a könyvre. Ráadásul senki sem jósolgatja meg neked, hogy elcsap egy közepes üstöket szállító seprű. Na, Bumm!

Hogyan írjuk meg életünk első regényét, vagy képregényét? Jó kérdés, majd ha rájöttem, megmondom! Az én módszerem a következő: Járkálok egy jót a Roxfortban és figyelem a diákokat, majd leírom, ami először eszembe jut róla, így megkapom a karakter. Persze vállalni kell a veszélyt, hogy csak a fél folyosó nézi ilyenkor az embert hülyének, meg ami a legszebb… Kukkoló! Mintha valami perverz disznó lennék, pedig nem így van, csak ihletet gyűjtök, de ezt magyarázd el a sok begyepesedett, fantáziátlan diáknak. Aha, jól sejted, lehetetlen. Az újítókat mindig üldöztetik! Micsoda kegyetlen a s… Megint túl sok? Oké. *beletörődően bólogat, nem engedik kibontakozni* Jahamm, mondták már, hogy néhanapján kissé túljátszom magam. Én legalább tudok némileg színészkedni, nem úgy, mint sokan mások. De most komolyan, ha én megjátszom magam, azt el is hiszed, nem csak vállat rándítasz rá. Például a Frics utánzásom tökéletes, kár, hogy az eredetinek nem jött át a poén. De a kviddicsezőket a legjobb kifigurázni, öregem, milyen képet vágnak repülés közben. Persze terelőket sohasem, mert elveim vannak és mert nem szeretnék egy szép nagy púpot a fejemre. Hogy én próbáltam-e már a kviddicset? Ki nem! Viszont annyira nem jött be a dolog, dög unalmas x időn keresztül labdákat kergetni, nézni sem egy izgalmas dolog, számomra. Ja, rosszul vagyok összerakva, mondj újat. Nem is nagyon járok meccsekre, maximum a Hugrabugéra, de kábé ennyi. Igazából már régen megtanultam, hogy ha önmagamnak akarok jót, akkor önmagamnak kell lennem, mert másvalakiként csak a haverok szórakoztatásáért jó lenni.

Szóval így betűzik azt, hogy Heath. Nem egy nagy mutatvány, talán még egy átlag agyhalott is képes rá. Vagyis, miután tudjuk a nevemet, jöhet a bemutatkozásom, amit… Ne már! Az előbb megtettem! De hát csak a nevemet betűztem! Jól van, jól van, nem kell parázni, nem ismétlem meg még egyszer.

Tárgy: Re: Heath Carroll 2016-04-11, 07:43

Elfogadva!

Szia! Sokak kedvence ez a PB, biztosan rengeteg játszótársat találsz majd, és nem lepődnék meg, hogy ha ezek többségége főleg lány lenne. Az ET-det szépen építetett fel, kedves, megszólító megfogalmazással, amelytől nem érzi úgy az ember, hogy csak összedobáltad. Valóban átlagos a srác, mégis azt mondom, hogy nem egy sablon jellem, mert a többség a divatos szakmákat szereti, mint a medimágus, auror, ehhez képest a rúnamágia és a számmisztika ritkán vállalt tárgyak. A ház is jól lett eltalálva, a Hugrabughoz illeszkedik a társasági jellem is, aki egy kicsit fel tudja pezsdítani a közösségi életet. Ha még nem foglalóztál, akkor tedd meg kérlek, de egyébként vár a játéktér!

***

» Heath & Sam
» Graves és Heath