Alicia & Miles - Let's have some fun!

Miles & Alicia

Nevess velem

A Tiltott Rengeteg nem éppen arról volt híres, hogy bármiféle biztonságot nyújtana az arra tévedő embereknek, de engem ez sem riasztott el attól, hogy Kevint visszarángassam arról a helyről. Megszoktam már, hogy az évfolyamtársaim többsége - velem ellentétben - szinte az egész életét ott éli le, és nem éppen a leglegálisabb módon. A tanárok már mindenkit fülön csíptek ott az évfolyamomból, még engem is. Ezerszer végighallgattam már McGalagonytól, hogy mégis milyen veszélyes lények rejtőzhetnek a sötétben, ő pedig már ezerszer végighallgathatta az én verziómat is, mely szerint csak puszta jószándék vezérelt oda. De még így is ki kellett vennem nekem is a részemet a büntetésből, így most is a saját bőrömet vittem vásárra.
Mindezek ellenére sem tudtam abbahagyni a dolgot. Kevin a Rengetegbe ment, mert valami hülyeséget vett megint a fejébe, én pedig nem fogom ezt hagyni neki. Állandóan ilyesmit csinál, megállás nélkül hülyeségeken töri a fejét, és ha nem az iskolában csinálja a baromságait, akkor a birtokon. Remek ötletei vannak, annyi szent... De mégis, mi lehet itt, ami ennyire felkeltette a fiú érdeklődését?
- Áú! - A fájdalom élesen végighúzódott a lábamon, amikor hirtelen egy lyukba léptem, amit észre sem vettem ebben a sötétségben. Komolyan, miért kell nekem is itt lennem? A végén még nem csak hogy büntetést kapok, hanem még le is sérülök, akkor pedig mehetek a gyengélkedőre, Madam Pomfrey karjaiba. Márpedig sosem szerettem beteg lenni... Már egy sima megfázás is úgy hatott rám, mintha a halál küszöbén lennék. Utáltam, hogy nem kapok levegőt. Utáltam, hogy nem érzem az ízeket. És gyűlöltem, hogy nem tudok rendesen énekelni. - Hogy az a...
A földre huppantam, semmivel sem törődve, majd bosszankodva vettem szemügyre lábam állapotát. Semmi gond, nagy eséllyel nagyobb volt a füst, mint a láng. Az ijedtség azért rendesen megdobja az ilyen dolgokat.
Hirtelen lépteket hallottam, melyek egyenesen felém közeledtek, és egyszerre minden más aggodalom kiment a fejemből. Talán Kevin lenne az? Visszajön, hogy segítsen? Lehetetlen, hiszen a fiú nem éppen arról híres, hogy meggondolja magát, ha valami jó kis balhé van készülőben. Különben is: a lépések nem Keviné. Ő teljesen másként lépked, és általában mindig megpróbál nagyon halk lenni. Nem, ez más... De mégis mi lehet? Egy szörnyeteg?
Kétségbeesetten rántottam ki a pálcám a zsebemből, majd elsuttogtam a leghamarabb eszembe jutó varázsigét: - Lumos!
Nem éppen a lehető legjobb bűbáj egy ilyen helyzetre, de a semminél sokkal jobb. A fény elárasztotta a közelemben lévő területet, majd riadtan pillantottam körbe. Hamarosan meg is leltem a zaj forrását: egy velem egykorú srác lépett ki a fák közül, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Legalább már nem vagyok egyedül. Nem ismertem ugyan a fiút, de még egy ismeretlen ember is sokkal jobb, mint egy ismerős lény.
- Már megbocsáss, de eléggé megijesztettél - szegeztem rá továbbra is a pálcám, habár eszem ágában sem volt ártani neki. - Ki vagy, és mit akarsz itt?
Komolyan, úgy teszek, mintha nekem bármilyen jogom is lenne ahhoz, hogy itt legyek. Egyikünk sem volt tanár, mindkettőnk tilosban mászkál.
- Hidd el, nem akarsz te Kevin lenni - jegyeztem meg mogorván, miközben elfogadtam a fiú felém nyújtott kezét, majd feltápászkodtam, végül pedig óvatosan leporoltam magam. - Esküszöm, megfojtom, ha a kezeim közé kerül! Egyénként engem Aliciának hívnak.
Kevint meg ezek után balszerencsés Kevinnek keresztelik majd el. Miért olyan ostoba?
- Merre találom? - kapva-kaptam az alkalmon, abban reménykedve, hogy végre móresre taníthatoma fiút.

Miles & Alicia

Nevess velem

Ez is ismét egy olyan nap volt, amikor teljes képtelenségnek számított, hogy valaha is el tudjak aludni, így inkább nem is tettem. Helyette lementem a hálókörletbe, és kezembe vettem kedvenc könyvem: Csók és más semmi. Egyszerűen imádtam. Mint minden lány, én is szerettem a romantikát, és amikor egy-egy éjszaka különösen hosszúra nyúlt - mint pl. ez is -, akkor igazán jól jött. Kinyitottam hát, majd a kedvenc részemhez lapoztam. Azt hiszem, most fogja Ingrid bevallani Pete-nek, hogy teljesen bele van esve. Persze, a könyv se lenne elég érdekes, ha ez az egész szerelem-ügy nem lenne kissé megbonyolítva. Ingrid ugyanis egy menekült Oroszországból, míg Pete egy nagy befolyással rendelkező politikus fia, így szó sem lehet arról, hogy egy illegális határátlépővel jöhessen össze. Felhívnák rá a hatóságok figyelmét, ráadásul neki, mint egy politikus gyermekének, példát kell mutatnia. Izgalmas kis sztori, annyi szent. Ha megszakadnék, se tudnék ilyet összehozni, de olvasni szerettem őket. Otthon a polcom tele volt pakolva ilyen könyvekkel, és amikor néha-néha kezembe vettem egyet, akkor egy jó ideig senki sem tudott levakarni róluk. Kevin próbálkozott olykor gőzerővel, de még neki sem sikerült egyszer sem. Ha olvasni akarok, akkor olvasni is fogok, ezt rajta kívül már szinte mindenki felfogta a környezetemben.
Teljesen belemerültem az orosz szőkeség szerelmének taglalásába, amikor váratlan suttogás ütötte meg a fülemet, így figyelmesen felkaptam a fejem, majd körülnéztem a Griffendél klubhelyiségében. Teljesen üres volt, csak én voltam egyedül, de a suttogás még mindig nem hagyott alább. Megbolondultam volna? Nem hiszem, általában nem szoktam hangokat hallani, de most az egyszer számításba vettem azt a lehetőséget is, hogy velem nincs valami teljesen rendben. Letettem hát a könyvem a fotel karfájára, majd halkan kikászálódtam belőle. További fülelésem eredményeként elégedetten állapítottam meg, hogy mégsem az én agyammal nem stimmel valami, valóban ketten beszélgetnek, csak éppen nem a klubhelyiségben vitatták meg a dolgot, hanem a fiúk hálótermeibe vezető lépcsőn. Épp csak annyi eszük nem volt, hogy lenézzenek, van-e valaki a klubhelyiségben. Nyilván a kései időpont miatt nem gondoltak arra, hogy valaki pont innen fogja meghallani őket. Elindultam hát a lépcsők irányába, hogy rájuk szóljak: ha lehet, akkor máshol folytassák az eszmecseréiket. Senkit sem szerettem kihallgatni, főleg nem akaratlanul, így most leszek olyan rendes, hogy megadjam nekik ama esélyt, hogy ne bukjanak le. Amikor azonban meghallottam, miről beszélnek, megtorpantam. A fiúk sem jöttek lejjebb a lépcsőn, nyilván csak kimentek a hálóból beszélgetni, így nem kellett attól tartanom, hogy felfedeznek.
- Igen-igen, ott. A Tiltott Rengetegben.
- Most viccelsz?
- Dehogy viccelek, ez teljesen komoly! Kevin el is ment, megnézni őket. Öregem, én is menni akarok!
- Hülye vagy? Különben is, honnan tudod te ezt?
Ennyi nekem bőven elég volt. Amint meghallottam Kevin nevét, mérgesen indultam el a portrélyuk felé. Szerencsére nem volt még rajtam pizsama, helyette egy farmerben és egy pulcsiban feszítettem, így még az átöltözésre sem kellett különösebb gondot szentelnem. Egyébként is: nem hiszem, hogy az visszatartott volna. Kevin a Tiltott Rengetegbe ment, és ismét nekem kell visszarángatnom onnan. Istenem, de unom már a hülyeségeit! Valamiért azonban felelősnek éreztem magam a fiúért, így általában mindig utána eredtem, ha valami hülyeségre adta a fejét. Vagy sikerrel jártam, és visszahoztam, még mielőtt valami maradandó butaságot művelt volna, vagy vele együtt szívtam, és mindketten mehettünk büntetőmunkára. Ez a kényszertevékenység nem volt a kedvencem, de az még jobban elriasztott, hogy Kevin otthagyhatja a fogát a Rengetegben. Mintha nemrég hirdették volna ki, hogy nem mehetünk oda... És most halál komolyan gondolták! Ez a fiú esetleg a fülén ült? Jaj neki, ha rajtakapom!
A lehető legcsendesebben átmásztam a lyukon, majd vetettem egy óvatos pillantást a Kövér Dáma irányába. Az asszonyság szerencsére már régóta békésen szuszogott, így ő sem fog lebuktatni. Na, nem mintha valaha is tett volna ilyesmit, soha sem avatkozott a diákok dolgaiba, de ugyebár ezt nem tudhatom előre. Lehet, most a tanárok megkérték. Elvégre, ő tudja a legjobban, ki mikor távozik éjnek-évadján. Jobb forrás nem is lehetne az igazgató kezében.
Elindultam az egyik ismert titkos folyosó irányába, melyet annak idején még szintén Kevin mutatott meg nekem. A főbejáraton nem mehettem, még a leghülyébb diák is tisztában volt vele, hogy azt ilyenkor őrzik, ráadásul még Frics is sűrűn ejti útba, hátha ő kap el valamilyen kinn kószáló diákot. Nem, ezt nem kockáztathattam. Megérintettem hát a szobor csőrét, majd teljes erőmből lerántottam, mire az utat engedett, én pedig beléptem a titkos folyosóra. A szobor bezáródott mögöttem, én pedig magam elé tartottam a pálcám, majd megszólaltam:
- Lumos!
A várt fényforrás szinte azon nyomban megjelent, és mindent megvilágított körülöttem. Helyes. Nem szerettem a kihalt, poros, pókhálós vájatokat, ez pedig pont ilyen volt. Habár, a fény nem volt túl nagy, de nekem teljesen elégnek bizonyult. A lényeg az, hogy lássak, és ne essek fel semmiben sem. Elég volt csak Kevin kárörvendő képét elképzelnem magam előtt, és szinte máris megvolt a napi idegadagom. A fiú tuti kinevetne, ha poros ruhában bukkannék fel előtte.
Pár perc alatt kiértem a titkos folyosóról, majd a kastély birtokán találtam magam. Intettem egyet a pálcámmal, mire kihunyt a láng, én pedig kissé alaposabban szemügyre vettem a környéket. Kevin éppen akkor vetette be magát a fák közé. Remek. Úgy tűnik, én se úszom meg anélkül, hogy ne kelljen odáig mennem érte. Csodás. Elindultam hát, majd a lehető leghalkabb léptekkel követtem a fiút, aki nem messze előttem haladt. Sötét volt, úgyhogy nem is igazán láttam, így nem tudhattam, hogy a srác nem is Kevin. A tervem az volt, hogy jól ráijesztek, hátha legközelebb kétszer is meggondolja, merre vigyen az útja. Ez azonban nem jött be, helyette a lábam egy lyukba csúszott, én pedig hanyatt vágtam magam, egy igen fájdalmas kiáltás kíséretében.
- Francba! - csúszott ki a számon a nem túl nőies kifejezés, miután nagy nehezen ülő helyzetbe tornáztam magam, és óvatosan kihúztam lábam a lyukból. Szerencsére semmi baja, legfeljebb egy-két pillanatig nem tudok majd lábra állni, de ez minden. Terveimről azonban letettem, helyette hangosan elkiáltottam magam: - Azonnal gyere vissza, Kevin, vagy esküszöm, aprólékot csinálok belőled!
Visszajön, és elhúzunk innen. Semmi kedvem sem volt ugyanis ahhoz, hogy vérfarkas-eledel váljon belőlem.