2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az utóbbi időben mindenkit elkerültem. Mindenkivel ellenséges voltam és egyáltalán nem bizonyult jónak az, ha az emberekkel találkoztam és a közelükben voltam hosszabb ideig. Most már kicsit más a helyzet és végre el tudom vonatkoztatni a két dolgot. Ezért is hívtam ide a fiút, akivel végül is már régóta nem beszéltem. Egy szerencsém, hogy azelőtt is kevesebbet láttuk egymást. - Akkor jó. Ha minden okés. Kell egy kis izgalom is, de nem sok. - Mosolyodom el kicsit szélesebben én is. Nekem is megvannak a saját gondjaim, amik ilyenkor mindig eszembe jutnak, így nem kérdezek többet sem mondok többet. A vállbaboxolást nevetéssel viszonozom, örülök, hogy valaki értékeli is azt amit tanulok. Ez jól esik tőle egyébként. - Valamikor majd beszélhetünk egy kis mutatványról. Csak nem itt és nem most. Túl sokan vannak, még felgyújtanám a helyet, ha valamit elbénázok. - Mostanság keveset gyakoroltam és nem vagyok biztos benne, hogy olyan nagyon jól menne az egész. - Látványmágia? Hm, szerintem elég érdekes szak. Mondjuk nekem nem fekszik, de... és ha végzel, mit csinálnál? - Kérdő tekintettel pillogok felé. Már nem csak a sakk miatt, mert az más, engem inkább az érdekelne, hogy a látványmágiával miben helyezkedne el. Egyáltalán mekkora pénz van abban? Nem tudtam ezekre soha a választ. Kicsit elmegyünk a témázásban más felé, a vigyor csak szélesedik az arcomon, hiszen melyik korunkbelit ne érdekelnék a csajok? Ugyan... jókat szoktunk mi is a haverokkal fantáziálni és beülni a khba és onnan nézegetni a csajokat, na meg a kibeszélések... nem csak a nők csinálnak olyasmit, maradjunk annyiban. - Lehet. De mondjuk azokat a griffes cicákat is megnézném. Csak nem nagyon keverednek arra, amerre mi. Kár. - Vonok vállat és kicsit felvont szemöldökkel hallgatom végig Noah kijelentését, a mennyből pottyantósat, hiszen ilyet sem hallottam még igazából senki szájából, de nem tudom, mire véljem, így nem firtatom a témát. A töklébe pedig csak beleiszom újra, és megvonom a vállamat, amikor kérdi, hogy hogy bírom meginni. - Én szeretem. - Ízlések és pofonok ugyebár. A kérdése nem lep meg, mostanság mindenki ezt kérdezi. És mindenkinek újra át kell ecsetelnem a hazugságokat. Sóhajtok. - Hát, volt egy kis családi biznisz, meg eléggé lemaradtam a suliban, úgyhogy... kénytelen voltam eltűnni. Pff, engem, kinyírni? Ugyan már! Úgy ismersz? A halál megijed tőlem. - Püffögök miközben el is nevetem magamat. Mondjuk igaza van neki. Tényleg kinyírtak, ha úgy nézzük. Kicsit elgondolkodó fejet vágok amikor ezt ecsetelgetem magamban, de szerencsére gyorsan visszakapcsolok.
Ansleyvel szökőévben egyszer sikerül összefutni és ez nem kifejezetten a házak közt való vitákon alapul. Sokkal inkább a másik elfoglaltságán, legalábbis ritkán látom és akkor is úgy néz ki, mint aki rosszban sántikál. Persze nem fogom a bajairól kérdezgetni, mert totál nem tartozik rám, sőt… Jobb ha bele se dugom az orromat az ügyeibe, amíg itt van a saját, kicsinyes problémám. Avagy egy személy képében megbújt hatalmas gond, ami kifogott rajtam. Zsákutca, kész, vége, egyszerűen az agyam nem funkcionál úgy, ahogy kéne. Nekem is megvoltak a magam problémái, hisz’ az év vége rohamosan közeledik, nekem pedig ki kéne választanom végre valami szakot, amit tovább szeretnék tanulni. Mármint, maga az ötlet megvan, csak egyszerűen még nem tudom mi lenne számomra a helyes döntés, és ott van még Vincent is. Fenébe is! Nem tudok egyszerre száz felé szakadni. - Akkor azt hiszem, egy cipőben járunk. Khm. Részben. Semmi extra, kicsit stresszes napjaim voltak, de rendben leszek, nyugi. – ejtek egy széles vigyort felé, abban bizakodva, hogy a problémámat nem tudja majd leolvasni az arcomról. Egy egyszerű álarc mögé kell bújjak, hisz’ mégis hogy magyarázhatnám el pont neki mindazt, ami jelenleg a vállamon ül és nem hagy lélegezni? – Mekkora mákos vagy. – boxolom vállba finoman. – Irigy vagyok, de tényleg. Tök menő lehet tüzet irányítani. Remélem lesz elég bátorságod megmutatni mit tudsz, kíváncsi lennék rá. – biccentek egyet, majd a felém érkező kérdésre megrándítom vállamat. – Látványmágus. Azt hiszem. Eddig az a szak fogott meg a leginkább. Illik hozzám, vagy fene se tudja, de a sakk mellett nem hiszem, hogy tudnék komolyabb dolgokba belefogni. – húzom el számat keserűen. Imádom a sakkot, legyen szó varázslósakkról, vagy a muglik által ismert egyszerű sakkról, mindkettőért eldobnám az életem magamtól. Az iskola befejezésével pedig folytatni akarom a bajnokságokat, amiket félbe kellett hagynom évekkel ezelőtt. Vissza kell rázódnom az fix és sajnos akárhogy nézem, nem a hókuszpókuszokból fogok megélni. - Brutál szép csaj? Lehet csak délibábot láttál, haver. – vigyorgom gúnyosan. Olyan rég nem beszélgettem már vele, hogy már azt se tudom milyen poénokra vevő, ezért a vigyoromat nem tartom fent sokáig, amúgy is érkezik az újabb kérdés. Nyelek egyet, majd zavartan elkezdem nyomogatni a tenyeremet, míg azon agyalok, hogyan is kéne erre válaszolnom. Jó csajok vannak, igen. Ezt még meg tudom mondani. - Nos, van egy-két szőke csaj, akik nem néznek ki rosszul. Tudod, formásak… - mutogatom, csak hogy kezdjek valamit a kezeimmel és ne tördeljem tovább idegességemben. - …olyan mintha a mennyből pottyantak volna le. – ingatom fejemet, mintha igaz sem lenne. Nem tudom meddig vagyok képes még folytatni ezt a beszélgetést, de valamit ki kéne találnom annak érdekében, hogy legalább egy kicsit kiüssem magam, mielőtt még lelepleződnék és kiderülne mi is a bajom pontosan. Úgy érzem magam, mint egy szűz kislány, viccet félretéve. Teljesen kifordultam önmagamból, francba… Savanyú képpel jelzem undoromat az ital iránt. – Hogy vagy képes meginni azt? Szörnyű... – a hideg is kiráz egy pillanatra, de nem akarok a tökléről társalogni, annál azért vannak fontosabb témák is. - Na de, hova tűntél az elmúlt pár napban? Úgy felszívódtál, hogy azt hittem kinyírtak. – váltok témát, s egyúttal érdeklődő szempárral figyelem, amint a töklevet iszogatja.
Miközben azon gondolkodom, hogy talán többet kellene társasági életet élnem mostanság meglátom Noaht. Ő is azon néhány ember közé tartozik akikkel még jóban vagyok és mondjuk keveset találkoztunk azóta, amióta történt ami történt. Kicsit talán megváltoztam, talán még jobban magamba borultam mint azelőtt. Nem könnyű titokban tartani azt, amit csinálok. Főleg, hogy a szüleim bizonyos határokon belül, bizonyos családoknak elmondják, valójában mivel is foglalkozunk. Csak hogy a nevesebbek tudják, hiszen úgyis ők fogják megfizetni ezt az egészet. Sőt, általában csak nekik dolgozunk. Azért nem mondhatnám, hogy rosszul megy. Csak még mindig nem írtam a szüleimnek arról, mi történt velem. Talán haza kellene mennem, de kicsit félek tőlük. Nem tudom, hogyan fogadnának el. Ha egyáltalán elfogadnak és nem küldenek el a jó fenébe. Vagy valami rosszabb, de már készülök összeírni egy listát azokról a dolgokról, amikkel előnyt adhatok nekik magammal. Uff, nem lesz könnyű, be kell valljam. Noah lepattan mellém, halványan elmosolyodom és leteszem a villám. Poharam emelem számhoz, iszom két kortyot és bólintottam. - Áh, semmi különös. Megesz az unalom. Veled mi van? Akkorákat sóhajtozol... - Egy félmosollyal mérem végig a fiút, miközben az asztalra könyökölök és kérdésére megvonom a vállamat. Elég unalmas társaságnak tűnhetek elsőre. Pontosan így is érzem magam jelenleg. - Szuperül, próbálok jobban fókuszálni a tűz elemre most már. Eléggé érdekes. Te mire is mész tovább? - Nézek felvont szemöldökkel rá, nem tudom, hogy beszéltünk e már erről egyáltalán azelőtt. Mostanában ígyis eléggé elvoltam tűnve, már azt sem tudom mikor beszélgettünk utoljára a fiúval. - Csajok? Uff, a múltkor láttam egy brutál szép csajt a klubhelyiségbe. Nem tudom, hogy szellem lehetett e, de azóta nem bukkant fel. Na és a Griffendéles csajok milyenek? - kicsit szélesebb mosolyra húzom a szám és a töklevembe kortyolok. Most valahogy ehhez a beszélgetéshez jobban esne egy kis szesz. Nem tudom miért, amióta az vagyok ami, sokkal többet gondolok az ilyesmire. Lehet, azért mert elveszi a vágyat...
A nagyterembe meglehetősen fáradtan érkeztem. Vincenttel nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy azt elterveztem. Még csak nem is tudtam kinyögni egy értelmes szót sem, ami arra utalna, amit érzek. De nem. Egész idáig hetero voltam. A lányok, a nők rabja, erre tessék. Karácsony előtt a fejem nem tudta követni az eseményeket és olyat tettem, amivel meghazudtoltam a saját nememet. A fejem kész káosz, olyan mint egy energiavámpír, szép lassan úgy érzem mintha lecsapolnák minden megmaradt erőmet. A megjelenésem is az érzéseimhez köthetőek. Sápadt arc, karikás szemek. Nem aludtam túl jól a múlt éjjel. Rémálmok gyötörtek, melyekben férfiak szerepeltek. Esküszöm, kezdek bekattanni. Ennek következtében a nagyteremben is igyekeztem a formásabb csajok irányába sandítani, ám baromira lesokkolt a tény, amikor felfedeztem a mardekáros haveromat, Ansley-t is a tömegben. Jó, elsőre azt hittem én zakkantam meg, és ténylegesen a srácok után nézelődtem, viszont nagy megkönnyebbülésként ért, mikor ő intett felém. El is indultam felé, abszolút nem zavartattam magam a Griffendél-Mardekár szeparáció miatt. Amúgy is jobb szerettem olyanokkal beszélgetni, akikkel megtaláltam a közös hangot, a Griffendélben meg inkább a vagányabb szerzetek vannak, akik előre törnek a tömegben és milliónyi színes sztorit vágnak a másik fejéhez. Na ezt most én legszívesebben kihagytam volna. A fejemben dúló gondolatok tömkelegével amúgy sem tudtam mit kezdeni, nem hiányzott volna még a háztársaim duruzsolása is különféle kalandokról. - Mi a helyzet? –vágódtam le mellé egy mély sóhajt eleresztve. Jobbommal az asztalra könyököltem, miközben az elénk terülő étkeken jártattam tekintetem. Étvágyam sem volt, ezektől a kajáktól meg csak felfordult a gyomrom, úgy éreztem képes lennék kidobni a taccsot akármikor. Ezért is maradtam annál az ötletnél, hogy Ansley-re nézzek. - Hogy megy az elemista szak? Vannak új dolgok, vagy esetleg, új csajok a láthatáron? – kérdeztem némi derűvel. Igen, talán erről kéne beszélgetnünk. Csajok.
Már csak megszokásból is néha fogom magam és beugrom a nagyterembe. Néha kell a régi társasági életem, amit azért nem mondhatom el, hogy ugyan olyan, mint azelőtt volt, mert nem. Elég rosszul állok, sokan inkább elkerülnek amióta egyszer-kétszer előfordult, hogy rám tört egy kisebb dühroham. A baj csak az volt, hogy a klubhelyiségben történt és ezért akik ott volt, az mind látta vagy hallotta. És sokan voltak. De hát mostanság nem mondhatnám, hogy megáld az isten jó dolgokkal, úgyhogy eléggé félvállról vettem a helyzetet. Lehet, hogy ez lett a gond, de most már aztán mindegy. Néhány haverom még maradt, akikkel el tudok időt tölteni és van ezek mellett is egyéb elfoglaltságom. Például Davies professzor, akivel végül is ha egészen mélyre nézünk akkor jól kijövök. Ha nem is akarom konkrétan bevallani, jó, ha valaki van, akire támaszkodhatom. Igaz, hogy nem mindig hallgatok rá, sok szabályt is megszegek, de nem különösebben rendültem még meg a szidásai miatt. Igazából mostanság semmi miatt nem rendültem meg. Most is csak egyedül üldögélek a Mardekár asztalánál, a tőlem legközelebbi ember úgy két méterre ült le tőlem. Fejemet ha egy pillanatra felemelem, néhányan összesúgnak, néhányan -főleg lányok- kuncognak egyet, amire halványan elmosolyodom és visszahajtom fejem az asztal felé. Az előttem lévő tál ételt csak villámmal kaparászom, de el is fintorodom rá, és magam elé lököm. Nem kell ez nekem. Aztán az ajtó felé nézek, amint elül a tömeg talán el is indulnék kifelé. De ekkor meglátom Noah-t, akinek hosszan intek egyet, -ha észrevesz- hogy jöjjön ide hozzám, legalább lesz valaki, aki eltereli a figyelmemet. Soha nem érdekelt, ez a Griffendél Mardekár hülyeség, én mindig jóban voltam azzal, akit szimpatikusnak találtam. Szóval így lettem jóba a fiúval is.
