Főkarakter: Főkarakter
Teljes név: Caliphe Faoite
Születési hely és dátum: Church Broughton (Anglia), 1986.05.01.
Csoport: Mardekár
Patrónus: Skunk (később)
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Első
Képesség: Nincs
Mágikus adottság: Nincs
Kiemelkedő tudás: Nincs
Jellemed kifejtése
Egyszerűen menő vagyok. Ezt nincs hova tovább jellemezni. Az előkészítőben és a suliban is én voltam a legmenőbb, és ebben az új suliban is én vagyok, max ezt még nem tudja mindenki. Ez ugyanolyan adottság, mint a varázslóskodás, és nem mindenkinek jár. Persze sokan vannak, akik csak erősek, de nem menők, csak arra kényszerítik a többieket, hogy úgy tegyenek, mintha menők lennének. Persze engem nem lehet kényszeríteni, még akkor sem, amikor kiesett az egyik fogam, mert valaki mégis akart. Úgyis mozgott, és a fiúk félnek a vértől. Soha többé nem mert velem verekedni, szóval én még okos is vagyok, mert nagyobb volt, és mégis győztem. Persze nem vagyok stréber, mert az nem menő. Nem szoktam tanulni, csak szimplán okos vagyok, mert az érdekes órákon figyelek, ha pedig az érdekes órákon jó vagyok, akkor a tanárok szólnak a másik tanárnak, hogy a nem érdekes órákon se buktassanak, mert egyébként szorgalmas vagyok meg tehetséges. Azt mondják, hogy balhés vagyok, meg szemtelen, pedig ez csak érdekérvényesítés. Látod, mondtam, hogy okos vagyok. Meg még kitartó is. Nem, nem makacs, hanem kitartó. Ez fontos különbség.
Megjelenés
Az átlagosnál alacsonyabb, 135 cm körüli lányka, ám fiatal kora és alacsony termete ellenére egyáltalán nem az a nebáncsvirág alkat. Nem mondható ducinak, inkább nagyobb darab, ám mivel a kisportoltság, amit az örökös aktív életmóddal szerzett, ebben a korban még nem olyan látványos, könnyedén nézheted annak... ám jobban jársz, ha ezt nem előtte jegyzed meg. Arcán általában az elszántság tükröződik, vagy éppen a dac, ha valaki megkérdőjelezi a képességeit. Általában valamilyen horzsolás vagy seb mindig található rajta, és ha az nem, akkor legalább egy ragtapasz, mert az menő. Szívesen hord jelképeket, szeret bandákhoz csapódni, így a sulis egyen öltözékekkel sincs baja, ám mindig valahogy sajátos módon igyekszik viselni, hogy mégse olvadjon bele a többségbe, hiszen ő egyedi. Az öltözködése egyáltalán nem kislányos, de nem is fiús, bár a tartása és a viselkedése néha azzá teszi, de csak addig, amíg éppen arra van szükség.
Életed fontosabb állomásai
Caliphe Church Broughtonben, egy angliai kis faluban született 1986 nyarának közepén. Apja, a falu ezermestere, aki villanyszereléstől kezdve tetőácsolásig mindent vállalt a kis közösségben mindenhová magával cipelte a kislányt, mert anyukának hamar vissza kellett mennie az iskolába tanítani, hiszen nem sok tanerő volt a környéken. Caliphe így hamar megtanulta, hogy miként foglalja el magát ha unatkozik, és azt is, hogy hogyan vigyázzon magára, hiszen egy építkezés ugyan nagyon jó játszótér a gyereknek, de azért nem a legbiztonságosabb. Persze volt egy közös megállapodás apuval arról, hogy az ijesztős dolgokról nem mesélünk anyunak, és ezt mindketten be is tartották, azért az örökös aggódást, és ez által az elkényeztetést is megkapta anyai oldalról.
Ez persze csak addig tartott, amíg nem következett be a váltás, azaz az általános iskola, ahol viszont már anyuci keze alatt ügyeskedhetett kis hősünk. Hála a barkácsolós tapasztalatoknak, és a rengeteg szabadban töltött időnek, sportban és technikában nagyon jeleskedett, ám a többiben sem maradt le túlságosan. Ugyan párszor megkapta az osztálytársaitól, hogy a tanár lánya, és kivételeznek vele, ám ezek a hangok valahogy a nagyszünet után mindig elcsendesedtek. Az árulkodós gyerekek miatt azután anyuka magyarázkodhatott, hogy a kislánya miért agyabugyálta el a Melissat, de mivel egy idő után nem maradt akit rendbe kellett tenni, a nagyobbak pedig elégszer tették rendbe őt ahhoz, hogy kialakuljon a kis iskolában a hierarchia, az első hónapok után már minden zökkenőmentesen ment.
Caliphe könnyen szerzett magának barátokat, hiszen divat volt vele lógni, még a nagyobbak is elismerték, hogy ő bizony ügyesebb a gördeszkával, mint a többiek, és egyszer még meg is kapta két hétre a gazdag Timmy deszkáját. Ez a rendkívül fontos mozzanat volt az életében az, amikor megértette, hogy ő bizony vezéregyéniségnek született.
Ez a magabiztosság addig tartott, amíg be nem fejezte a Primary School-t. Onnantól kezdve még magasabban szárnyalt, ugyanis történt egy olyan esemény, ami a deszkás mozzanatot szinte értéktelenné tette, pedig gazdag Timmy-nek, aztán tényleg menő deszkái voltak.
Levelet kapott, amit neki címeztek, és egyáltalán nem a szokásos havi magazin volt, hanem valami teljesen más. Az volt a fura benne, hogy a kézírás nem hasonlított egyik osztálytárs kézírására sem, pedig tudta jól, hogy ekkora sületlenséget csak a Dotty találhat ki. Varázslóiskola, meg rokfort, ahol Dumbó az igazgató, meg valami Galagonya a helyettese. Még vicces sem volt, hiszen bármelyik felkapott tinisorozatból hihetőbb neveket találhattak volna ki. Még meg is sértődött azon, hogy nem próbálkoztak eléggé a megviccelésével, szóval összegyűrte a papírost, és bevágta a kukába. Egy dolgot azonban megtartott, a listát. Valaki sokat dolgozott vele, és tökéletes Halloween partit lehet rendezni, ha ezt mindet összeszedi az ember.
Így hát a levél, azaz a levelek, hiszen több is érkezett, megválaszolatlanul maradtak, egészen addig, amíg Caliphe egyik nap -szokásosan késve- hazaérve a vacsorára, egy plusz főt számlált az ebédlőasztaluknál. Fura fickó volt, és még furább dolgokat mondott, ráadásul ami még ennél is furább volt, hogy a szülei hittek neki. Elhitték azt a sok butaságot, amit a levelek írtak, ráadásul olyan látványosan, hogy Caliphe számára azonnal leesett, hogy honnan fúj a szél. Oké, nem volt szép dolog aputól, hogy beleolvasott a naplójába, de az, hogy ennyit szenvedtek azért, hogy titokba tartsák, hogy végre elmehet a Dio koncertre, amire annyira vágyott, azonnali feloldozást adott nekik még ez alól a főben járó bűn alól is. A figura el sem tudta volna rejteni, hogy rocker, fekete ruhában volt, sápadt bőre volt, ápolatlan frizurája, és még a neve is nagyon menő volt, ráadásul ugyanazokról a mítikus dolgokról magyarázott, mint amiről a dalok szóltak. Így tehát Caliphe úgy döntött, hogy eljátssza a naiv kislányt szülei örömére, hadd legyenek boldogok, hogy meglepetés lesz majd neki az egész. Persze az továbbra is furdalta az oldalát, hogy ki ez a fura fazon, akire csak így rá merik bízni, de mivel a rajongását apukától örökölte, így betudta annak, hogy valami régi barát, akivel együtt jártak koncertezni. Vele nem sokat beszélt, bizonyára azért, mert félt, hogy lebukott volna. Nem mintha még nem bukott volna le.
Ez a magabiztosság egészen addig tartott, amíg az ürge fejjel nem ment a falnak. Szó szerint, méghozzá a vasútállomás egyik falának, majd eltűnt benne. Baró! Mindössze ennyivel lehetett leírni az egész eseményt.
Innentől már sokkal de sokkal nehezebb lett a szegény kísérő útja, aki vállalkozott arra, hogy elhozza a kislányt a mugli szülőktől, akik addig nem is sejtették, hogy gyermekük ilyen adottságokkal rendelkezik. El kellett érnie, hogy a lány nyugton maradjon egy olyan vonaton, ami egy mesebeli helyre megy, ráadásul a fülkében még egy szőke fancsali képű srác is ült, aki pár perc után levette, hogy kis hősünk bizony nem teljesen varázslók és boszorkányok között nevelkedett, és megejtette azt a hibát, hogy sárvérűnek nevezte Caliphet. Neki ugyan fogalma sem volt arról, hogy ez mit jelent, de azt tudta a hangsúlyból, hogy sértést, és az bizony retorziót követelt. A kísérőnek itt kellett először használnia a pálcáját ahhoz, hogy egy kis nyugalmat biztosítson magának az útra.
A második probléma a vásárlásnál kerekedett. A pálca választja a varázslót. A mi kis hősünket azonban valahogy egyetlen egy pálca sem akarta választani. Ennek persze talán az lehetett az oka, hogy ő nem pálcát keresett magának, hanem fegyvert, méghozzá minél nagyobb, annál jobb alapon, azonban hiába suhintott vele, nem csináltak semmit. Nem tört össze semmi, nem borultak fel a polcok, semmi nem történt. Egyáltalán semmi. Már az ötödiket próbálta keresni a szegény Mr. Olivander a lánynak, amikor is puszta véletlenségből, egyáltalán nem azért, mert csak úgy kérdezés nélkül hozzányúlna más cuccaihoz, az asztalon heverő egyik pálca, egy rövid fekete került Caliphe kezébe, és a következő pillanatban már meg is érkezett az égi jel. Na jó, a pálca csak a bolt ajtaja feletti csengettyűt kezdte el kongatni, de ez a kis trükk éppen elég volt ahhoz, hogy Caliphe tudja, ezt akarja.
Ezután már nem volt megállás egészen a nyitó ünnepségig. Természetesen az effektektől eltekintve halálosan unalmas volt, egészen addig, amíg a versikék elő nem kerültek.
„Hogyha agyafúrt s ravasz vagy,
Ne tekints másra:
A Mardekár való neked.
Ott lelhetsz sok társra.”
- Ez az! Ez lesz az én helyem! - Suttogta maga elé Caliphe, ám a háta mögül már meg is kapta, hogy sárvérű oda soha nem fog bekerülni. Sajnos a mögötte ülőt nem tudta bokán rúgni, de annál nagyobb elégtétel volt, amikor a süveg mégis csak úgy döntött, hogy oda teszi. És ami még ennél is jobb volt, hogy a fiú, aki beszólt, az meg a -Caliphe szavaival élve- az ugrabugráló birkákhoz került, hiszen a kalap is megmondta, hogy ők a nyájasok. Ekkor vált egyértelművé, hogy hősünk itt is menő lesz, ahogy eddig egész életében menő volt, és ez az iskola még akkor is megéri, ha mégsem mehet el miatta a koncertre.