2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
– Na jó, de ha szerencséd van, akkor huszonöt évesen már lehetsz tanár segéd, és afölött már akár tanár is lehet belőled. De ezen ne vesszünk össze. Tényleg jól jönne egy fiatal igazgató, jót tenne a sulinak meg a diákoknak, szóval én tényleg támogatlak – mosolyodtam el. – Nem a hónap… – kezdtem bele a már szokássá vált magyarázásba, de végül úgy döntöttem, hogy megkímélem magunkat egy újabb felesleges vitatkozástól, mivel mindkettőnknek valamilyen szinten igaza lenne. Az, hogy azért hiszek az asztrológiában, mert nem hiszek magamban, egy kicsit erős volt, és egyáltalán nem igaz. Ez az egy baj van a kicsikkel, hogy mindent őszintén kimondanak, anélkül, hogy belegondolnának, hogy esik ez a másiknak. Aztán felnőnek, és megtanulják, hogy mi is az a kegyes hazugság, vagy épp megtanulják, hogy mikor kell hallgatni. – Hát nézd, lehet hogy a legtöbb tanár ilyen, de Flitwick professzor nem, ő a házvezető tanárom, ismerem. Meg amúgy sem cseszne ki veled, mert ha jól emlékszem majd évvége felé fogjátok tanulni a javító bűbájt – mondtam a lánynak. Bár mivel a Reparoval próbáltam megjavítani, és nem sikerült, akkor ő sem fogja tudni megcsinálni, hiába tanulná meg. Úgy tűnik, hogy ez a bűbáj, nem működik az ilyen mugli cuccoknál. – De ha nem akarod megkérni, nyilván nem muszáj, csak egy javaslat volt. Ami meg az igazi sulit illeti, nem, nem jártam olyanban– válaszoltam a kérdésére. Ezek szerint mugli származású a kislány, ha ilyen dolgokat nem tud, mint például, az aranyvérű varázslók, de jó esetben a félvérek nem járnak egyáltalán iskolába a Roxfort előtt. – A legtöbb gyerek nem jár suliba tizenegy éves kora előtt, mi otthon tanulunk – meséltem neki. – De azért ez a jellemzés ráillik néhány itteni tanárra. – Főleg Pitonra, aki mindenkit csak csesztetni tud, aki nem a házába tartozik. – A legilimenciát nem könnyű megtanulni, ezért is tudja csak néhány varázsló alkalmazni. – A legilimencia az egyik legnehezebb varázslatok között van, és ezt csak a legerősebb varázslók illetve boszorkányok képesek elsajátítani. – Dementoroknak hívják őket. És egyébként igazad van, tényleg sok az ilyen tanár – Megint Piton ugrik be elsőként, de most sem osztom meg vele a véleményem, ha ennyire szereti a professzort, nem fogok rossz dolgokat mondani előtte, megtartom magamnak a véleményem, és majd a barátnőimmel szidjuk azt a vén denevért. – Figyelj csak, nekem most mennem kell – álltam fel, amikor megpillantottam a Nagyterem ajtajában a barátomat, és kissé megigazítottam a ruhámat, meg a hajamat. – Nagyon örülök, hogy megismertelek Cali, biztos összefutunk még. És ne aggódj, amint látom a bátyámat, megkérdezem, hogy tudna-e tenni valamit, a walkman-edért – mosolyodtam el. – Szia – köszöntem el tőle, és Luke felé vettem az irányt.
-Jó, de az még nem tanár. Mi tanárról beszéltünk. És huszonévesen már leélted az életednek a... a negyedét. Azt mindet sulival tölteni időpocsékolás. Én addigra már igazgató leszek. Bár úgyis megtanulom az örök élet varázslatot, szóval sok időm lesz, de akkor sem pocsékolhatom. Arra, hogy segíted a kampányát már a valódi hálát láthattad az arcán. Őszintén örült annak, hogy segítesz neki, na meg persze annak is, hogy ő is tehet értetek, kevésbé menőkért majd valamit, ha igazgató lesz. Tudta, hogy példamutatónak kell lenni, és nem szabad elfelejteni azokat a kicsi embereket, akik a pályád elején a segítségedre voltak, még akkor sem, ha közben föléjük nőttél. Az illik hozzád részt azonban nem tudta ennyiben hagyni, és legyintett. -Persze, ahogy az összes többi hónap meg nap is. Ha azt mondom, hogy decemberi vagyok, akkor erre is ezt mondtad volna. Tudom, apu már elmesélte, hogy hogyan működik ez, de azt is mondta, hogy nem szabad lenézni azokat, akik hisznek benne, mert mindenkinek hinnie kell valamiben, és aki nem tud magában hinni, annak ilyesmi kell. Újabb őszinte megrökönyödés ült ki az arcára, és fürkészni kezdte a te arcodat, hogy most csak viccelsz-e, vagy tényleg komolyan gondolod-e ezt az egészet. Sajnos úgy tűnt, hogy komolyan gondoltad, szóval egy újabb lemondó sóhajtást kaptál válaszul. Egyre inkább úgy tűnt a számára, hogy menthetetlen vagy, és egyáltalán nem érted a diákélet rejtelmeit. -Tanártól segítséget kérni?! Ha segítséget kérsz egy tanártól, az egyrészt olyan, mintha be akarnál nála vágódni, és azt az életben nem mosod le magadról, másrészt meg akkor a proff tudni fogja, hogy ezt nem tudtad egyedül megoldani, és tízezer-millió-csillió százalék, hogy ezt fogja tőled kérni a vizsgán, csak azért, hogy kicsesszen veled. Te még soha nem voltál igazi iskolába? Lassan ingatta a fejét, majd kissé sajnálkozva, kissé szánakozva rád emelte a tekintetét, olyan lenéző, de azért árnyalatokban segítőkész, anyai mosollyal. -Mindig úgy kell csinálni, mintha mindent tudnál, és kicsit sem érdekelne, ha mondjuk felszólítanak. A tanár azt keresi, aki ideges, mert azt kihívhatja, és nevetségessé teheti a táblánál. Persze vigyázni kell arra, hogy ne legyél túl magabiztos, mert akkor lehet, hogy azért fog kihívni, hogy te legyél a bezzeg diák. Tudod, aki bezzeg ő tudja, és ha nem tudod, na akkor meg azért fog rád fújni. Szóval ügyesnek kell lenni, és ha mégis kihívnak, akkor meg hadarni azt, ami tudsz, a többit pedig szintén tudni kell, csak úgy csinálni, mintha éppen nem jutna eszedbe. Bár mondjuk az egész úgyis csak színjáték, és arra való, hogy jót röhögjenek a tanáriban. Ismételten elhúzta a száját, és felvette azt a miden tudó arckifejezését. -Tudom, hogy vannak gondolatolvasós mágiák. Semmi szükség nem lenne a dogákra meg a feleltetésre, a tanárnak csak egy ilyet kéne ellőnie, és már látná is, hogy készültél-e vagy sem. Persze akkor nem látnák, ahogy izgulsz az osztály előtt, és ők azt szeretik nézni, abból nyerik az erejüket, mint a démontorok... vagy hogy hívják azokat az izéket.
– A legjobb esetben húsz-huszonegy évesen végeznek az egyetemmel. Az azért még nem olyan ős öreg – mosolyodtam el elnézően. Tapasztalatból tudom, hogy a kicsiknek egészen más elképzelései vannak arról, hogy ki öreg és ki nem. Azon se lennék meglepődve, ha engem is öregnek tartana, pedig csak tizennyolc vagyok. – Bár, abban igazad lehet, hogy némelyik fiatalító bűbájt használ – gondolkodtam el egy pillanatra. Ott van például a jó öreg igazgatónk, aki már évszázadok óta ugyan úgy néz ki, csak annyiban változott, hogy megőszült. Na de aki több száz éves, annak nem kellene ilyen fürgének lennie, meg nem is így kéne kinéznie. – Hát nincs mit, nagyon szívesen – nevettem fel. – És tudod mit? Majd mesélek a kis tervedről a barátaimnak, ők meg majd az övéknek és így tovább, és mivel elég sokan vannak, sokakat magad mellett tudhatsz majd – mondtam neki. Imádnivaló volt a lelkesedése. Nem sok esélyt látok benne, hogy le tudja taszítani Dumbledore-t az igazgatói székéből, de szép célkitűzés. Ha nagyobb lesz még akár össze is jöhetne neki, de ahhoz előbb be kell fejeznie a sulit. Kíváncsi lennék rá majd úgy hét év múlva, hogy öregnek fogja-e tartani magát, vagy hogy ki tart-e a világmegváltó terve mellett. Hozzá voltam szokva, hogy a legtöbb ember így reagál erre a kérdésemre. Eleinte rosszul esett, mert szerintük komolytalan az asztrológia, meg hülyének néztek, amiért engem ez érdekel, és hiszek benne. De már egy jó ideje nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam. Türelmesen megvártam, amíg kineveti magát, majd a válaszára bólintottam. Szóval Bika a csillagjegye. Végig gondolva tökéletes illik rá az általános jellemzés. Ravasz és kitartó. Tartja magát az elképzeléséhez, amit bármilyen módszer segítségével, legyen az hiszti, vagy fenyegetés. Ezeket egyébként ki is nézem belőle, meg azt is, hogy kissé manipulatív. Úgy döntöttem, hogy ezeket nem osztom meg vele, mert egyrészt úgy is ismeri saját magát, meg láthatóan nem is érdeklik az ilyen dolgok. Nem ismerem még annyira, hogy ne vegyem figyelembe, hogy hidegen hagyja az asztrológia. De ha netán összebarátkoznánk a kisasszonnyal, akkor lehet, legközelebb már nem fogom figyelembe venni. – Illik hozzád – mondtam végül halvány mosollyal az arcomon. – Hát nincs mit, sajnálom, hogy nem tudtam segíteni, de igazad van, a bátyám ügyesebb, ő csak megtudja oldani. – Már fel se vettem, amikor sokadjára hangsúlyozta ki, hogy Ken biztos sokkal ügyesebb meg jobb, mint én, mást se hallok apától, ha hazamegyünk. Nem azt mondom, hogy nem lenne az, mert persze, hogy ügyes meg minden, de azért jól esne, ha apa az én képességeimet is elismerné, nem csak a bátyámét. Persze, megkérem – ígértem meg neki. – De figyelj csak, miért nem kéred meg mondjuk Flitwick professzort, hogy segítsen neked? Sok varázsigét ismer, biztos tud valami használhatót? – kérdeztem a lánytól. Persze megkérdezem Kent, de ha Flitwick tudna segíteni, akkor nem is kellene sokat várnia, mivel ő mindig itt van a suliban.
-Szerintem meg igenis ősöreg, csak valami mágiát használnak, hogy fiatalnak nézzenek ki. Az tuti nem lehet, hogy még tizedikbe is tanulnod kell, amikor már eleve öreg vagy, és ugye csak azután lehetsz még tanár, akkor meg pláne öreg leszel. Majd figyeld meg, hogy az egyik óráján majd valaki megvicceli, leszedi róla a fiatalító bűbájt, és neki is olyan nagy szakálla lesz, mint a Dumbó igazgató úrnak. Fiúk. Mindig csak a fiúk. Látszik, hogy te még bizony hozzá képest éretlen vagy, ha még mindig a fiúkkal foglalkozol. Cali már oviban megejtette a nagy szerelmét, aki viszont megcsalta, mert odaadta egy másik lánynak a neki készített karkötőt. Egyértelmű volt, hogy onnantól kezdve szakítani kell a fiúkkal, mert csak elveszik az ember lányának az eszét, és amúgy is az egész nyálas, bugyuta szerelmesdi nem is menő. Egy menő lány nem engedheti meg magának, hogy az osztálytársak azzal csúfolják, hogy szerelmes. Főleg egy huszonhat éves fiúval. Cali apja harminc volt, azaz nem sokkal volt idősebb mint a te kis szerelmed, szóval ezzel most nagyjából annyit értél el, hogy téged is elkönyvelt olyan öregnek, aki akár az anyja is lehetne... és még mindig csak nyolcadikos vagy. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált számára, hogy egy bugyutával hozta össze a sors, és a kalap rossz helyre osztott be, mert neked is ugrabugrálónak kéne lenned. A világ legunalmasabb tantárgyán elgondolkodott, de valahogy nem tudta összerakni. Idáig egy férfiról beszéltél, pedig Ms Callahan egyértelműen nő... legalább is, ha nincs ő is elátkozva valahogyan. Ezen azonban nem volt sok ideje gondolkodni, hiszen kampányolni kellett. Megragadta a kezedet, és jól megrázta. -Húúú! Szupi, köszi a támogatást! Majd gyűjtünk aláírást, és hatalmas változások lesznek! Tette meg a fontos ígéretet, és ha megválasztják igazgatónak, be is fogja tartani. A képbe azonban jócskán belezavart, hogy a koráról kérdezted. Durcásan felhúzta az orrát, és úgy válaszolt. -Mondtam már, hogy elsős vagyok. Tudom, tudom, fiatal, meg... vagy váááárjunk csak! Esett le neki ekkor, hogy nem a korával akarsz viccelődni, hiszen az évet pont nem kérdezted. Igyekezett visszafogni a prüszkölő nevetését, ám azért ekkora önuralma még neki sem volt. Ha kiderül, hogy te is beveszed a horoszkópos zagyvaságokat, amiről a tanárnő annyira nagyon próbálja bebizonyítani az óráin, hogy tényleg igazi, és ráadásul még fontos is, azután már le sem moshatod magadról, hogy a suli egyik legbutább fruskája vagy. Kellett egy pár perc, amíg kinevette magát, ám nem mondta meg, hogy mi volt az ok, helyette megválaszolta a kérésedet, méghozzá készségesen, és nem is hazudott. -Május elsején születtem. A szabadkozásra pedig már csak a szemeit forgatta. -Nem baj, semmi baj, majd megkérek valaki ügyesebbet, hogy ő javítsa meg. A bátyád tuti ügyesebb. Tényleg köszi, hogy megpróbáltad, nagyon aranyos vagy. Bár mondjuk ezt még senki nem tudta nekem elmagyarázni, hogy ti vagytok a nagy varázslók, és ugye az aranyosok még csúfolnak is néha minket, mintha ők jobbak lennének, közben egy egyszerű walkmanbe beletörik a pálcájuk. Ha a mugli meg tudja javítani, miközben ti nem, az azt jelenti, hogy a mugli módszer jobb. De bizti, hogy nincs elromolva, apu nem küldene nekem hibás dolgokat. Ééés... hát holnap lesz két uncsi órám is, azon akartam zenét hallgatni... szóval holnapig meg tudnád nekem kérni a bátyót, hogy javítsa meg?
– Nem mindegyik tanár ősöreg. Van egy jó pár harminc alatti tanár is, csak akkor ezek szerint nem kaptátok meg őket. Az egyik például olyan huszonhat-huszonhét körül van, irtó helyes, csak sajnos a világ legunalmasabb tantárgyát tanítja – sóhajtottam fel. Az a pasi valami elképesztően jól néz ki, csak olyan fura. Nem sokat látni a folyosókon mászkálni, de vagy kétszer sikerült összefutnom vele, és azóta nem megy ki a fejemből. Komolyan, ha tehetném, csak miatta felvenném azt a tantárgyat, és még ha egyáltalán nem érdekel, legalább tudnám nézegetni az órán. – Na, ez tök jó ötlet! Már is van egy támogatód. – Tényleg sokkal jobb lenne, ha a diák eldönthetné, hogy mit szeretne tanulni. Nem kéne a sok felesleges tantárgyat ráerőltetni azokra, akiknek a jövőben semmi szüksége nem rájuk. Most egy Bájitalkeverő/Méregkeverőnek mi szüksége van mondjuk arra, hogy hét évig tanulja a Mágiatörténetet. Azoknak többnyire csak a Bájitaltan meg a Gyógynövénytan kell. – Villámszórás, meg harci mágia? Izgalmasan hangzik, sok sikert hozzá – mosolyodtam el. Érdekes a személyisége, határozott jellem, határozott elképzelésekkel. – Fura kérdés lesz, de mikor születtél? A hónap, nap érdekelne. – Kíváncsi vagyok a horoszkópjára. Vannak elképzeléseim, a jellem alapján hogy mi lehet, de jobbnak láttam rákérdezni, és csak reménykedem, hogy válaszolni fog rá. – Ó milyen kedves! – nevettem fel, amikor nagy kegyesen megfontolja, hogy megtartja az én kedvenceimet is a tantervében. Például kódfejtés igen is hasznos, és ehhez kell mind az, amit én szeretek. Ha kapna egy kódolt üzenetet, azzal hogy sárkánnyá változik, vagy kikever valami löttyöt, még nem tudja megfejteni. Persze azok is hasznosak, de mindegyik más téren. – Na, ácsi, kisasszony! Mondtam, hogy még nem volt dolgom ilyen valamivel. Nem a mágiámmal van baj, hanem ezzel. Ha a Reparo nem segít rajta, akkor tényleg nem tudom, hogy mi – mondtam neki, de egyáltalán nem veszekedtem vele amiatt, hogy gyakorlatilag lebénázott. Ha nagyobb lenne, nem hagynám annyiban, de mivel még kicsi, elnézem neki. – Ez egy mugli cucc, nem lehet, hogy mugli módszerrel kellene megoldani? – érdeklődtem. – De azért persze megkérdezem a testvéremet, hátha ő tud segíteni neked – mosolyodtam el. – Mennyire sürgős a dolog? A barátaival ment le a faluba, nem tudom, mikor jönnek vissza, de amint visszaér, szólok neki. –
-Tizedikben. Akkor már értem, hogy miért ilyen ősöreg az összes tanár, ha még tizedikben is csak azon nyűglődünk, hogy tanuljunk. Mondjuk az biztos, hogy tanár nem lennék semmi pénzért. És... Na igen, itt rátapintottál a lényegre, és Cali kuncogott is rajta, hogy lám-lám, te is ki mered mondani azt, hogy milyen unalmas és érdektelen dolgokat tanítanak nektek az iskolában, egészen az egyetemig. -Sokkal jobb lenne, ha mindig csak olyasmiket kéne tanulni, amik érdekelnek is. Hmm... lehet, hogy mégis tanár leszek. Vagy igazgató. Átveszem a mikulás helyét, és majd akkor ez így lesz, és mindenki azt fogja tanulni, amit szeret, és amiből ügyes. Nem is értem, hogy ez miért nem jutott egyiknek sem eszébe eddig. Persze igazából értette. Mindez csak azért volt, mert soha de soha nem kérdezik meg erről a tanulókat, és ha választani kéne, akkor néhány tanárt el kellene küldeni, akinek az órája az égvilágon senkit nem érdekel. Például az asztronómia. Ha lenne egy szavazás, akkor az a tantárgy megszűnne, és a többi tanár nem akarja elküldeni azt az oktatót, ezért inkább ráerőltetik a butaságokat a diákokra. -Méregkeverő... Bestiamester... hmm... Gondolkodott el mindkettőn, majd rövid elmélkedés után megrázta a fejét. -Harci mágiákat fogok tanulni. Tudod, villámok szórása, mint a Sith nagyúr, meg tűzlabdák, meg mindenféle ilyen menő dolog, amivel megvédhetem magamat. Aztán visszamegyek Angliába, és egy csomó pénzem lesz ha ilyeneket tudok. Na persze ha közben igazgató is leszek, akkor amúgy is egy csomó pénzem lesz... És már gondolatban meg is szerezte a világuralmat, vagy legalább is a nagy részének az uralmát. Kanada és Oroszország nem kellett neki, mert ott hideg van. Elképzelte azt is, hogy hogyan fog utasításokat osztogatni a pulpitusról, meg hogyan teszi sokkal menőbbé és modernebbé a sulit. Persze megint megszólaltál, és összetörted az álmodozást, de legalább beláttad, hogy neki van igaza. -Persze, hogy nem lehet összehasonlítani! Hogyan is lehetne összehasonlítani az átváltozástant, mondjuk... mondjuk bármivel?! És biztos a te kedvenced is hasznos... valamire... talán bennhagyom az órarendben, ha igazgató leszek. Minden nagyon simán ment. Megszerezte magának a nagytestvért, és még folyamatosan hízelegtél is neki, hiszen látszott rajtad, hogy mennyire de mennyire nagyon a társaságában akarsz maradni. Egy dolog keltett csak csalódást, a mágiád. Újra lenyomta a play gombot, ám a walkman most sem működött, Sóhajtott egyet, majd legyintett. -Hát neked tényleg sokat kell még tanulnod, ha ezt sem tudod megoldani. De mindegy, nem haragszom, köszönöm, hogy megpróbáltad. A tesód biztos ügyesebb lesz majd, mint te. Amúgy is bírom a griffeseket. A griffek menőek, meg az oroszlánok is. Na persze nem annyira, mint a kígyók, de még mindig jobb, mint az a béna borz. Akkor tudsz szólni a tesódnak?
Belegyezően bólintattam a válaszára. Elvégre nincs is hova ragozni ezt. Nem egy átlagos kislány, nem szereti azokat a dolgokat, mint amit a hugi szeret. Ha azt szereti, hogy a nevén hívják, és nem babusgatják, akkor visszafogom magam. Úgy is ott vannak a testvéreim, majd őket zaklatom ezzel. – Hát ja, még tízedikben is tanulni kell – nevettem fel kifakadásán. – Ugye rendesen csak hetedikig jársz ide, és amikor letetted a RAVASZ vizsgákat végeztél a suliban. Viszont van lehetőséged tovább tanulni itt az egyetemen, de akkor már olyan dolgokat tanulsz, amik érdekelnek téged. Ha mondjuk, szereted a bájitaltant, akkor továbbtanulhatsz Méregkeverő/Bájitalkeverő szakon, és akkor csak olyat tanulsz, ami ehhez kapcsolódik. A bátyám például imád vadászni, meg szereti az ilyen mindenféle varázslényeket, ezért van ő Bestiamester szakon – magyaráztam Calinek. – De ha semmiképp sem akarsz tanulni, akkor hetedik után befejezheted a sulit – teszem hozzá. Felnevettem, amikor azt mondta, nem mehet mindenkinek minden. Most nyilván észbeli képességeimet szólta le, de nem vettem magamra, mert egyrészt kicsi még, másrészt meg én is ezt szoktam mondani másoknak. – Ügyes vagy – utaltam arra, hogy milyen jó bájitaltanból. – Ezek a tárgyak is hasznosak, de nem is lehet összehasonlítani a Bájitaltannal. Mindkettő hasznos, de mindegyik más szempontból. A szakot meg még bőven ráérsz eldönteni – feleltem. – Jól van sok sikert. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neked – mosolyodtam el. – Egy ilyen menő kiscsajnak, mint te gyerekjáték lesz – teszem hozzá. Nem akarom letörni a lelkesedését azzal, hogy ilyen fiatalon kizárt dolog, hogy sikerüljön neki. Nem véletlenül mondtam, hogy ha majd nagyobb lesz… De tényleg, amint idősebb lesz, biztos, hogy nagyon hamar megfogja tanulni az animágiát. – Nagyon helyes – mosolyodtam el büszkén. – Jól van – nevettem fel arra a kijelentésére, hogy szerény és nem fogja elbízni magát. Csak annyira szerény a kisasszony, mint én, szóval ja, nem kell őt félteni. – Ó, köszi, rendes vagy. – Mondjuk, fogalmam sincs még mindig, hogy mi az az izé a kezében, de mielőtt odaadná, lehet nem ártana megtudnom valakitől, hogy mégis mi az. – Nyugi, vigyázok rá. – – Nem, Ken a Griffendélbe jár, és kilencedikes – feleltem. – Szerintem jól kijönnétek, hasonlítasz rá. – Elvettem azt a valamit a kezéből, majd előhúztam a pálcámat. Rászórtam a bűbájt arra a walkmanre, és bár nem tudom, hogy mi volt a baj vele, de tuti biztos, hogy működött az az izé, mert kizárt dolog, hogy varázslattal ne lehetett volna helyrehozni. Visszaadtam neki, majd kértem, hogy nézze meg, működik-e. Ha nem, még mindig itt a B-terv, Ken.
Cali legyintett, hiszen már eldöntötte, hogy megbocsájtja neked a tévedésedet, és a zavartságod még tetszett is neki. Nagyon nem értette, hogy a nagyobbak hogyan tudnak zavarba jönni a kisebbek miatt, de örült neki. Abban azonban biztos volt, hogy ha majd ő nagyobb lesz, akkor ő nem fogja engedni a kisebbeknek, hogy zavarba hozzák. Eleve ki hallott már olyat, hogy egy menő csajt bárki is zavarba hozzon? -Mindegy, amúgy sem fontos. Mondtam, hogy Cali vagyok, az a legjobb. Az a nevem. És valóban jobban díjazta bármelyik kicsinyítőképzős becézgetős, tutujgatós dolognál. Szerette a nevét, mert hála az apjának, aki már előre látta, hogy menő lánykája lesz, a neve is menő volt. Az azonban nem, amiket tőled megtudott, és ki is fakadt rajta, méghozzá őszinte megrökönyödéssel. -Micsodaaaa?! Még nyolcadikban is tanulni kell majd? De mit? Mi lehet az, amit olyan sok idő alatt nem lehetett volna már megtanulni, és fontos lehet? Az még... az még nem is tudom mennyi idő. Nem akarom az egész életemet tanulással tölteni... Mordult egyet, és elnyúlt az asztalon, mintha már előre ki akarta volna magát unatkozni az eljövendő ezek szerint végtelenül hosszú iskolaévekre. Ráadásul még félelmetesnek sem néztél ki. Hogy lehet az, hogy már nyolcadikos vagy, és még mindig nem vagy annyira erős, hogy félelmetesnek nézzél ki? Ki hinné el egy ilyen lányról, hogy tud is rendesen harcolni, meg embereket elátkozni meg ilyenek? Vagy... ez csupán álca lenne? Vagy csupán béna vagy, és csak átengedtek a vizsgákon, és azért vagy már nyolcadikos? Igen, még a szavaid is erről tanúskodtak, szóval Celi ismét büszkén kihúzta magát. -Persze, a proff megmondta, hogy ez az egyik legfontosabb tudomány, és a legnehezebb is, meg azt, hogy csomóan elhasalnak az elméleten. Nekem persze megy, de ne aggódj, nem mehet mindenkinek... ezek meg... ~Úúúúúncsi! Csupa unalmas magolós izé. Senkit nem lehet vele megviccelni, csak görnyedsz a fura jelek fölött és nem csinálsz semmit.~ -Hát... ezek is biztosan érdekesek, de tuti nem annyira hasznos, mint egy Bájital vagy egy jó kis átok. A szakos izé... hát még fogalmam sincs, hogy hova fogok menni, de az animágia nagyon barón hangzik. Deee... szerintem nem várom meg, amíg odaérünk a tananyaggal. A könyvtárban biztos találni valamit róla, vagy szerzek egy könyvet a felsősöktől, és megtanulom magam. Tuti örülnek majd, hogy szorgalmas vagyok. És véletlenül sem fog semmi balul elsülni, ha olyan mágiával próbálkozik, amihez semmilyen előképzettsége nincsen, hiszen ő tehetséges és menő. Legalább is a hatalmas önbizalma ezt mondatta vele, ha egyáltalán belegondolt ezekbe a csöppnyi részletekbe is. -És ne aggódj, nem hagyom irányítani magam. Nagyon figyelek a sötét mágiák kivédése órán is, szóval soha de soha senki nem fog tudni engem irányítani. Újabb mosoly és lelkes bólogatás. -Persze, persze, tudom. Ne aggódj, szerény vagyok, és nem bízom el magamat. Arra, hogy nem volt dolgod még ilyennel először felhúzta a szemöldökét, majd szomorú képet vágott. Tudta, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy menő zenelejátszó kütyüjei legyenek, és te is ilyen szegény gyerek lettél a szemében. akinek a szüleinek még ilyenre sem telik. -Hát... ha megígéred, hogy vigyázol rá, akkor kölcsön tudom adni néha, de csak a felügyeletem mellett használhatod. Az pedig még az előző, vizsgákon átengedős elméletét bizonyította, hogy nem voltál elég magabiztos, és egy ilyen szerinte egyszerű varázslatot sem tudtál kirázni a kisujjadból. A báty felemlegetése azonban ismét lázba hozta. -Ő is a madárházban van? Nyolcadikos ő is, vagy még nagyobb? Lelkes érdeklődés, hiszen egy idősebbel való spanolás, az egy dolog... na de kettőt maga mellé állítani, az már igazi teljesítmény. Mindenkit meg fog enni az irigység. Átadta a kütyüjét, de nagyon nagyon figyelt, nehogy eltűnj vele, vagy valami ilyesmi.
Látszott a kislányon, hogy egyáltalán nem díjazta azt, hogy azt mondtam rá, hogy édes. – Bocsi – mosolyodtam el zavartan. Nem akartam, hogy haragudjon rám emiatt, de tényleg nem gondoltam volna, hogy zavarja, mert olyan kis cuki pofija van. – Az aranyos jöhet? Vagy inkább hanyagoljam? – kérdeztem kissé zavartan. Egy próbát megér, legfeljebb ez sem fog tetszeni neki. – Hát aha, azt hiszem – nevettem fel. – Mármint, nyilván tudok sok mindent, de van még bőven mit tanulnom – magyaráztam neki. Elmosolyodtam a csillogó szemei láttán, nem gondoltam volna, hogy ennyire lázba hozza az, hogy nyolcadikos vagyok. – Okés – egyeztem bele. Bár fogalmam sem volt, hogy milyen sorozatról beszél, mivel aranyvérű vagyok, és nem ismerek semmilyen mugli sorozatot, de a Cali illik hozzá. Ebből kiindulva vagy félvér vagy mugli származású a kislány, de ha az utóbbi is lenne, akkor sem zavarna. Csak a pasik között válogatok, a lányoknál nem fontos a származás. Mosolyogva hallgattam, ahogy lelkesen magyaráz az Átváltoztatástan óráról. Hát nekem sosem tartozott a kedvenceim közé, de elvoltam vele, mert még mindig jobb volt, mint a Bájitaltan. – Hát én nem vagyok oda sem Piton professzorért, se az órájáért. Nekem az egyszerűen nem megy. Én inkább a Rúnaismeretet a Számmisztikát meg a Jóslástant szeretem, ezért is vagyok Szimbolisztika szakon – meséltem neki. – De vissza térve az átváltozásra, gondolom, majd ha nagyobb leszel, meg szeretnéd tanulni az animágiát. – Nem ismerem régóta Calit, de szinte biztosra veszem, hogy érdekli a dolog, ha már a sárkánnyá változásról beszélt az előbb. – Jól teszed. Maradj is mindig ilyen. Ne hagyd, irányítani magad. – Úgy gondolom, hogy mindenki döntse el saját maga, hogy mihez akar kezdeni az életével. Mások maximum tanácsot adjanak, de ne akarjanak helyettünk döntést hozni. Szerintem tök jó, hogy Cali már ilyen fiatalon a maga ura, és nem hagyja befolyásolni magát. – De azért a dicséretekkel mindig tegyél kivételt, bár azt hiszem, hogy neked ezt felesleges mondani – nevettem fel. Komolyan, sokkal élvezetesebb a társasága, mint némelyik barátnőmnek. Calinek vannak önálló gondolatai, míg néhányuk meg csak azt mondja, amit hallani szeretnék. – Hát az a helyzet, hogy nem volt dolgom még ilyennel – húztam el a szám. – De ha gondolod, megpróbálhatok egy varázslatot, aminek elvileg működnie kellene. – A fülem mögé tűrtem a hajamat, hogy ne legyen útban, és a walkmen-jérét - vagy minek is nevezte - nyújtottam a kezem. – Ne aggódj, ha netán nem működne a varázslat, akkor se teszem tönkre. Ha nem jön össze, megkérhetem a bátyámat, hátha ő tud segíteni neked – mosolyogtam rá biztatóan.
Ez volt az egyik dolog, amitől felfordult a gyomra. Nem volt édes. Sok mindennek örült, rengeteg becenevet és jelzőt szeretett, de az édest azt nem. Még ha aranyosnak mondtad volna, azt elviselte volna, hiszen tudott ő aranyosan viselkedni, de édes az egyáltalán nem akart lenni. Egyrészt az gyerekes, és ugye ő már nem gyerek, másrészt pedig azt az ilyen rózsaszín habos-babos ruhácskákba öltözött lánykáknak szokták mondani, és ő minden volt, csak olyan nem. Azt már az ő csodálatos színész képességei sem tudták rejtegetni, hogy ezen a megnevezésen bizony picit felhúzta az orrát. Amikor azonban kiderült, hogy nagy vagy, méghozzá még nagyobb is, mint ahogy elsőnek képzelte, megvonta a vállát, és úgy döntött, hogy megbocsájt neked. Egy hibát még mindenki elkövethet, attól még megengedi, hogy a barátja legyél, vagy legalább körülötte lógj. -Nyolcadikos? Azta! Akkor már bizti rengeteg mindent tudsz varázsolni, ugye? És láthattad, ahogyan felcsillan a szeme, és a lehetőségek végtelen tárháza nyílik meg a gondolataiban. Egy ilyen öreg diákkal bratyizni az egyik legmenőbb dolog lenne, és az összes kis elkényeztetett aranyvérűt megenné az irigység, ha megtudná, hogy ő már a nagyok ligájában játszik. Na persze ehhez az kellett, hogy elviselje azt, ahogyan túlságosan is látványosan rajongasz a kislányokért. Mosolyogva bólintott köszönetképpen, még a szemét is lehunyta egy pillanatra. -Köszi! Nagyon kedves vagy, és szép neved van neked is. Engem szólíts csak Calinek. Tudod, mint a Scully az sorozatból, csak S nélkül. A barátaim is így hívnak. Oké, megvolt az ő részéről is a kedveskedés, de még mindig nem térhetett rá arra, amit akart, ugyanis te feltetted a ’Hogy vagy?’ Utáni második lehető legunalmasabb kérdést a világon. Úgy döntött, hogy őszinte lesz, hiszen a barátokkal őszinte az ember, meg amúgy is megtudod majd valakitől, hogy mit gondol, mert nem olyan, aki véka alá rejtené a véleményét. -Hááát... az első hetekben azt hittem, hogy menőbb lesz, de most már azért eléggé iskola szaga van. Az átváltozós órát mondjuk nagyon bírom. Mindenki azt mondja, hogy nehéz az elmélete... de gondolj bele! Akármi lehetsz! Sárkány, vagy... vagy valami még hatalmasabb! Ennél baróbb dolog nincs is a világon! Meg... meg a Piton prof óráit is nagyon bírom. Az az ürge úgy néz ki, mint valami sötét nem is tudom mi... Azt már nem fűzte hozzá, hogy a többi óra viszont nagyrészt untatja. Azokra is bejárt ugyan becsületesen, de ott már cseppet sem volt szorgalmas. A hollóhátas dologra nem mondott semmit, nem érdekelte csak a saját háza, ám a vagányos részre már büszkén bólintott, és kihúzta magát. -Pontosan! Egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit gondol! Na persze innen látszott, hogy ez nem volt teljesen igaz, hiszen ha valaki dicsérte, az igenis érdekelte. Azonban még ez is jelentéktelen volt ahhoz képest, hogy végre rátértél a lényegre. -Nem volt, még mindig baj, és még mindig mérges vagyok. Apu küldött egy walkmant, mert ügyes voltam az első félévben, de valamiért nem működik, és semmi olyan varázslatot nem tudok, ami megjavítani. Ezért örültem, hogy te már nagy vagy, és biztos tudsz nekem segíteni... Kedves mosoly, nagy, kérlelő szemek, és már a hála is megjelent az arcán, csakhogy biztosan ne mondhass nemet.
Az újságot lapozgatva, találtam egy tökre érdekes és hasznos cikket. Itt van napokban a Valentin nap, és ebben a rovatban mindenféle kis csináld magad ajándékötletek voltak. Ez pont kapóra is jött, mert így tudok majd valami kis személyes ajándékot adni a barátomnak, Luke-nak. Csak el ne felejtsek majd szombaton leugrani Roxmortsba beszerezni egy-két dolgot az ajándékhoz. Nem sokkal később veszem észre a mardekáros asztalnál üldögélő kislányt, aki láthatóan ideges valami miatt, de amikor oda érek hozzá, nem ezzel támadom le rögtön. Kijelentésén felnevettem, olyan aranyos. – De édes vagy – mondtam még mindig nevetve. – Nem, tényleg nem vagyok tanár, nyolcadikos egyetemista vagyok – válaszoltam a fel nem tett kérdésére. – De szép neved van! – Még sose hallottam ezt a nevet, és pont emiatt volt szép, mert különleges és egyedi. Pont mint az enyém, hisz nem sok ilyen nevű lány mászkál a világon. – Én Coralie vagyok, de nyugodtan hívhatsz Corának – mosolyogtam rá, majd amikor megengedi, egy biccentés kíséretében leülök mellé. – Na, és hogy tetszik eddig a suli? – érdeklődtem tőle. Két féle ember van, vagy szeretik a sulit, vagy ki nem állhatják, és kíváncsi voltam, hogy a mardekáros kislány mit gondol a jó öreg Roxfortról. – Én egyébkén hollóhátas vagyok. – Végig nézve az öltözékén elmosolyodtam. – Nagyon vagány kis csajszi vagy. Tetszik a stílusod, meg az hogy egyáltalán nem érdekel, hogy ki mit gondol, hogy úgy öltözködsz, ahogy te akarsz. – A bátyámra és magamra emlékeztet Caliphe. Ken teletetováltatta magát, pedig anyáék erősen ellenezték, én pedig legtöbbször kihívó ruhákat hordok, amit anyáék ugyan csak nem díjaznak. De felnőttek vagyunk mindketten, így annyira nem is tiltakoznak tűzzel-vassal ez ellen, max csak a nemtetszésüket fejezik ki, amint meglátják a bátyám tetoválásai, vagy az én ruháimat. Bár most a mai ruhám még egész visszafogottak magamhoz képest, hisz csak a szoknya rövid egy kissé, de semmi kivágás meg ilyenek. – Egyébként mi volt a baj? Mielőtt idejöttem mérgesnek tűntél – kérdeztem a lánytól. Ha arról van szó, szívesen segítek neki, ha tudok.
-Hogy az a bűbánatos, átkozott, búvalbélelt, varangyos, varázspálcás mindenedet! Dörmögte csaknem magában Cali az új, általa kitalált és a helyszínhez illő szidalmait. Kis hősünk nem is figyelve sehova, maga elé meredve, azaz pontosabban kizárólag a kezében tartott kütyüt vizsgálgatva üldögélt a Nagyteremben, a saját asztaluknál, és folyamatosan a kezében lévő walkmant nyomkodta, ami azonban sehogy sem akart elindulni. Nagyon remélte, hogy ha elég káromkodást mond el, akkor valamelyik csak varázsige lesz, és megjavul a zenelejátszó eszköz, de eddig nem járt sikerrel. -Hát tuti, hogy te voltál! Biztosan te voltál! Tudom ám, láttam azon a kiválasztós izén, hogy villogtattad a pálcádat. Irigy kutya! Nem kerülhettél a menők közé, és most elrontod az én cuccaimat, mert neked nincsen... el foglak varázsolni, csak tudjam meg, hogy hogyan kell! Akkor is maga elé dünnyögött, amikor beléptél, és nem is vett rólad tudomást, bár azt nem tudni, hogy ebben mennyire játszott közre az, hogy a fülhallgató a fején volt, és mennyire az, hogy most nem veled volt elfoglalva, hanem életének egyik fő mozgatórugójával, a zenével, vagyis annak hiányával. Ő nem öltözött át, büszkén viselte a zöld-fehér kígyós dolgokat, meg a fekete talárját. Két dolog különbözött, szoknya helyett nadrág volt rajta, és a sportcipő sem illet teljesen az egyenruhájához, minden más kellék azonban megvolt, csak nem teljesen a helyén. A nyakkendője hanyagul, azaz jobban mondva lezserül volt megkötve, a kitűzött pedig a hajába kötötte egy szalaggal, de azt is olyan Rambósan, hogy menő legyen. Szóval máris feltűnő egyéniség lehetett, pedig még senkivel nem verekedett össze megérkezése óta. Persze a menő külső nem jelent azonnal udvariatlanságot, úgyhogy amikor észrevette, hogy te is létezel a magnólejátszón és rajta kívül, és még beszélsz is hozzá, akkor levette a fülhallgatót, majd jó alaposan megnézett magának. -Te nagy vagy. Nem tanár, mert azok nem vesznek fel ilyet, de határo... vagyis... izé... Megrázta a fejét, és angyali mosolyt öltött, hiszen közben rájött, hogy akar tőled valamit, meg arra is, hogy még egy komolyabb ismerőse sincsen, te meg rögtön kiszúrtad a menőségét, és a baráti köréhez akarsz tartozni, szóval most példát kell mutatnia, és be kell vágódnia. -Szia, Caliphe vagyok, Mardekáros és elsős, és persze, foglalj helyet.
Úgy volt, hogy az egyik barátnőmmel a Nagyteremben fogunk talizni, de közbe jött neki egy kis büntetőmunka, szóval végül egyedül jöttem le ide, mert nem tudtam mihez kezdeni magammal a szobámban. Szerencsére nem voltak sokan, mert nem volt kajaidő, meg gondolom, mindenki vagy a klubhelyiségében vagy az udvaron volt, esetleg a háztársaim a könyvtárban. Szóval fogtam a Szombati Boszorkány legutóbbi számát és leültem a hollóhátasok asztalához. Ülhettem volna máshova is, hisz ilyenkor nincs megszabva, hogy hova kell ülni, de a szokás hatalma, meg ilyenek miatt, automatikusan a házam asztala felé vettem az irányt. Mivel mára vége volt a tanításnak, átöltöztem az egyenruhából, mert hát, ha nem muszáj, akkor nem hordom. Jobban szeretem a saját ruháimat. Egy királykék magas derekú szoknyát, egy szürke, a nyakánál fekete csipkemintás felsőt, bőrkabátot, és fekte harisnyát meg a szoknya színéhez passzoló színű magas sarkú cipőt vettem fel. Amint leültem azonnal a hátul, a heti horoszkópnál nyitottam ki az újságot: Hétfőn az újhold valami új helyzetet jelez a családodban, ez azért is fontos, mert most kezdődik a kínai újév. Keddtől elemedben leszel: a Halak Hold visszaadja a lelki békédet. Csütörtökön Kosba lép a Hold, amitől ambiciózusabbá válsz, ez elengedhetetlen az eredmények eléréséhez. Ekkor könnyebb lesz menedzselned önmagadat. Hétvégén a Bika Hold előhozza belőled az 5 érzékszervi gourmand-t. Valentin napon mindenféle finomsággal kényeztesd magadat és a másikat is. Gyorsan lecsekkoltam a bátyámét is, hogy ha összefutok vele, akkor tudja, hogy mihez tartsa magát. Előre lapoztam, hogy elolvassam a pletyka, a divat és a többi engem érdeklő rovatot. Néha sajnálom amúgy, hogy anya ott hagyta az állását, biztos nagyon izgis volt interjúkat készíteni, vagy csak egy cikket írni a legújabb varázsló- és boszorkánydivatról. Néha fel-fel pillantottam az újságomból, csak hogy tisztában legyek, hogy mi folyik körülöttem. Ekkor tűnt fel egy kislány, aki szemlátomást egyedül üldögélt a Mardekárs-asztalnál. Imádom a gyerekekek, ezért is csuktam össze a magazint, álltam fel és indultam el hozzá, hogy ha még csak átmeneti is az állapot, ne legyen egyedül. – Szia – köszöntem mosolyogva. – Leülhetek? –
