2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Userinfo: Főkarakter Teljes név: Imogen Isla Nolen Becenév: Mo, Momo Születési hely és dátum: Inverness, Skócia; 1982. jún. 30. Csoport: hollóhát Patrónus: óriás szitakötő Évfolyam hetedik Kiemelkedő tudás: Legendás lények gondozása és Gyógynövénytan Kihez tartozol: saját karakter
Jellem: Melankólia, légiesség. Vívódásait csendesen dolgozza fel, búját-baját igyekszik palástolni, a lehető legkevesebbet mutatva a külvilágnak mindabból. Noha a felszínes szemlélő a nyugodtsága, finom arcélei láttán naivságot vélne benne, botor dolog volna ilyesmivel megbélyegezni. Tisztában van az élet farkastörvényeivel; előbbi tulajdonságát levetkőzni látszik. Ösztönös ez, érezvén, a jövőben jobb eséllyel vészelheti át az esetleges tragédiákat: ugyanis bizonytalan önmagában. A képességei gyanánt folyton kételkedésbe burkolózik, úgy hiszi, törékeny, aki képtelen megvédeni magát éles helyzetekben. Aggódó, pesszimista oldala ilyetén kerekedik felül rajta, költözik be olykor mindennapjaiba. Esztétikai érzék, kreativitás, csöppnyi tehetség; ha ceruzát fog kezébe, az magától szaladni kezd a papíron - olykor a számmisztika füzetének margóján -, jobbára a vásznon. Szén, pittkréta, akvarell; s ha éppen száradóban az alkotás, szívesen búj skandináv krimiket. Ásványokat és növényeket gyűjt, présel, majd gondosan albumba rendezi őket. Rajong a természet és az ember örökbecsű alkotásaiért. Bárminemű érdekesség lázba hozza, legyen az egy trükkös bűbáj, történelmi esemény, vagy akár a mugli tömegközlekedés. Vagy éppen az aktuális tananyaghoz kapcsolódó, kutatómunka címszó alatti könyvtári rostokolás.
Kinézet, megjelenés: Tejfehér bőr, ábrándos szemek, fitos orr - melynek környékén sűrű szeplő-rengeteg bukkan fel - és dús, zabolázatlan hajzuhatag. Bájos arca van, mégsem jellegzetes szépségideál. Néha-néha viszont elidőzik rajta az ember tekintete… bár nem mintha igényelné. A rendszeres jóga megtette jótékony hatását és szemrevaló lánnyá formálta. Bezzeg néhány évvel ezelőtt pár fiútól még megkapta a Csupacsont gúnynevet a kamaszkori nyúlánksága végett... Kifinomult esztétikai szempont szerint válogatja ruháit, szekrényében megtalálható minden, mi ízlésének sajátja; szolid lányos ruhák, szoknyák, blúzok. Pasztellszínek, klasszikus szabásvonalak. Egyébiránt nem vonzza magához alantas praktikákkal a másik nem tagjait. Különben is, az arra érdemesek képesek átlátni az anyag érdektelenségén, s a lényegre figyelni, nem igaz?
Fölemelt karral álltam az ég alatt és teli volt a rét csillaggal és katicabogárral!
Gyerekkorom csillagpöttyös volt, hűs és lágy, biztonságos. Anya szikla volt a viharban - ám a férfi, akivel összekötötte életét, nem kívánt huzamosabb ideig legyökerezni. Hagyta, hogy az élet viharai elmossák mellőlünk. Továbbállt, maga mögött hagyva a korlátozottságnak elkönyvelt családját, s a születendő fiát. Anya sokáig bánkódott, kiváltképp, miután olyan dolog történt, ami felfoghatatlannak tűnt; a magzat elvesztését az események rohamos rosszabbra fordulásával magyarázta, a mérhetetlen csalódással, ami hátrahagyott űrként kavargott tovább benne. Fantáziálásom a kistestvérről és apáról hamar elcsitult, és az új élet szele jótékonyan ért el hozzánk. Egészen a mugli világba sodort. Anya mindenáron felejteni akart, szakítani a mágiával, csak egy kis időre, hogy megnyugvást találjon messze, a csalfa ígéretektől, emlékektől.
Londonban, a nagynénémnél telepedtünk le, aki forró öleléssel fogadott minket. Varázstalan volta miatt azonban soha nem neheztelt sem ránk, sem rokonaira, akik örökölték azt, amit ő nem. S bár a Bernardok évtizedek óta félvéreket nemzettek, Evával ez a szál nem tört meg; ikerfiai elsőévesek voltak a Roxfortban. Kicsi voltam még, és az új környezetnek épp csak egy kicsit éreztem másságát.
Óvatosan adagolták a varázslóiskola cseppjeit, de egyre többet és többet követeltem a meséből. Ittam a mesének hitt valóságot. Odahaza persze természetesnek tűntek az önmagukat csoportosan elmosogató tányérok, de ott, az ilyesfajta dolgokat Eva érdekes módon egymaga, saját kezűleg végezte...
Gördülékenyen ment a beilleszkedés; általános iskolába jártam, bár minden reggel orromra kötötték, hogy nem beszélhetek arról a másik világról. Nehezen álltam meg. Csintalan gyerek voltam, mint sokan mások, és az összes percét szerettem. Sárosan tértem haza, kék-zöld foltokkal voltam tele. Labdát rugdostam a fiúkkal, s nem egyszer betörtem az igazgatói iroda ablakát. A nap hátralévő részében persze sötétedésig kint játszottam az utcabeli gyerekekkel, többek között imádtam fulladásig hajtani az elnyűtt drótszamarakat. Gracievel hamar megtaláltam a közös hangot, és lassacskán kiváltunk a társaság hebrencsségéből.
Nem tarthatott sokáig. Alig múltam kilenc, mikor anya elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjünk Invernessbe. Feltöltötték őt a londoni évek, mégis honvágya volt. És a legkevésbé sem akart tovább pióca maradni a nővére nyakán - folyton ezt hajtogatta -, hiába bizonygatta Eva az ellenkezőjéről. Végtére is, jól megvoltunk. Szívem szerint titokban Graciet is bepakoltam volna a bőröndömbe - mert, mi ketten szétválaszthatatlanok voltunk. Nem akartam csak úgy otthagyni. S bár tudtam, nem örökre maradnunk, azért eljátszottam a gondolattal, egy kicsit elhittem.
Gracie nem tudta, kivel barátkozott valójában. Pedig az első lett volna, akinek örömmel mutattam volna meg, miként lebeg a kerti asztalunk. Hiába, a fogadalom alól ő sem lóghatott ki. Nap nap után reménykedtem - számtalanszor vártam a pillanatot, hogy Gracie becsönget hozzánk, s abban is, hogy két év múlva együtt szállunk fel az Expresszre.
S annak ellenére, hogy Skócia az otthonom, néhány hétig még egyedül éreztem magam. Kisgyerekként kerültem el, és a kamaszkor küszöbén állva láttam rá újra a gyönyörű lankákra. Vártam a tizenegyedik születésnapom, a hírhozó tollast, vártam a fordulatot az élet óriáskerekén... Mégis egy kicsit tartottam tőle. Újabb beilleszkedés, újabb emberek, s az elvárások. Ingoványos talaj érzete a talpam alatt - valahányszor belegondoltam, mennyire egymagam leszek... Anya pedig látta rajtam. Rendszeresen kijártunk. Hosszú, ráérős séták voltak azok, és napsütéses, madárfüttyös erdei kirándulások; hegynek fel, völgyben le. Aprók voltunk, de a nyár legnagyobb, legfinomabb szeletei gond nélkül belénk fértek, s az emléke még sokáig eltelített.
Az utolsók közt szállt fel a vonatra. Alig akadt már szabad fülke, de nem ő volt az egyetlen, aki izgatottan lézengett a folyosón. Számíthatott volna rá, kínos helyzetet teremt magának, ha be kell kéredzkednie valahová; roppant szégyenlős. De a búcsúzkodó, ölelésből-ki-nem-engedő, szentimentális anyukák már csak ilyenek. Biztos ami biztos, utoljára végignézte az összeset, nem haladt-e el véletlenül egy ürességtől kongó fülke mellett - sajnos nem. Mélyet sóhajtva elhúzta az egyik kézre eső ajtót. Csak egy lány volt odabenn, s éppen olyan félénk kisugárzás áradt a kuporgó, tájra figyelő lényéből, akár Momoéból - a szőke üstök látványa egy pillanatig gyanút ébresztett benne, de csak akkor bizonyosodott meg igazán, mikor ijedt tekintetük egymásra szegeződött... - G-Gracie... Te vagy az? - lépett közelebb, s bár a válasz nyilvánvaló volt, a meglepetés ereje magasabb tónusba szöktette hangját - Mégis...? Hiszen te...
Bizony, az üknagyapja varázsló volt. A kastély varázsa, és az új világ tetézte a már felfokozott hangulatot, úgy éreztük, a valóság és az álom határai elmosódnak körülöttünk; nem akartam felébredni belőle. Gracie nélkül legalábbis. Évekig építettük kettesben a saját helyünket ebben a másságban. Padtársak, hálótársak, cinkosok, önfeledt diákok, barátnők. Sülve-főve egymás nyomában - még a nehéz időkben is. Mert idővel jöttek, hiszen az érem szebbik fele mögött végig jelen volt a sötétebbik. Hajlamosak voltunk nem venni tudomást róluk. Nagyhatalmú, derűlátó tanáraink végett nem volt okunk túlságosan félni; féltek ők helyettünk. Mind értünk vannak - s ez többszörösen bebizonyosodott. Évek múlásával azonban voltak hetek, mikor jobban éreztem volna magam otthon, valahol, ahol nagyobb biztonságra lelek, de olykor szégyelltem a gyávaságom - Gracie a származása végett elkerülhetetlenül sodródott diszkrimináns helyzetekbe, vált rosszakarók áldozatává. Milyen jogon aggódtam a saját bőröm iránt, ha valakinek százszor keserűbbek lettek napjai? Noha csak távolból figyeltük a Potter fiú ténykedéseit, az események nagyon is közelivé nőtték ki magukat. Nem múlhatott úgy el tanév, hogy ne fejlődött volna drámává - mindannyian részt vettünk benne, a szövegkönyv egy, de a szerep más volt. Gracienek és nekem is merőben más jutott...
Egy év telt el azóta, egy éve nem tudok semmit Gracie-ről. Akkor, szeptemberben egyszerűen nem tért vissza a Roxfortba, és nem szólt róla. A családjával sem tudjuk felvenni a kapcsolatot - a bagoly pedig a saját levelemmel jön vissza. Nem tudom, kinek vagy miben higgyek. Anya ráadásul azt mondja, a spekuláció felőrli az embert...
A hozzászólást Gwyneira Nolen összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2018-02-20, 12:20-kor.
Silent Zodiac
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Imogen Nolen 2016-10-23, 18:27
Elfogadva!
Hali fali ^^
Na akkor a javítást köszönöm, így már semmi akadálya, hogy elfogadjalak Először is nagyon tetszik a stílus, ahogyan írsz Választékos, szépen fogalmazol és tartalmas. Élveztem minden sorod olvasását és bevallom én vártam a folytatást, mert most kezdett igazán izgalmassá válni a történeted. Meglepő volt a fordulat, hogy a régi ismerőse is varázsló, erre nem számítottam, én azt hittem az lesz, hogy végig titokban kell majd ezt tartania De arra kíváncsi vagyok, hogy hová tűnhetett, remélem hamarosan megtalálod rá a választ és megint együtt tudtok lenni Nem is húzom tovább az idődet, foglalóz, ha még nem tetted volna, aztán már mehetsz is játszani